Ugrás a tartalomhoz

Magyar közmondások nagyszótára

T. Litovkina Anna

Tinta Könyvkiadó

29. fejezet -

29. fejezet -

Tartalom

U, Ú

U, Ú

UDVAR

Amilyen az udvar, olyan a gazda [Nézd meg az udvart, látod a gazdát]

<a környezetéből, tárgyaiból, otthonából lehet megismerni az embert>

◊ A rendben tartott ház és udvara a gazdának is, gazdasszonynak is becsületére vált: „Nézd meg az udvart, látod a gazdát” és „Ügyes gazda megszerzi, okos asszony megőrzi.” (Bihari A.–Pócs É.: Képes magyar néprajz 176)

L: Amilyen a gazda, olyan a háztája.

UJJ

Az ujjunk se(m) egyforma

<nem egyformák az emberek/a dolgok>

◊ Feketeföldi útnak eső az ellensége, szél a barátja. Az eső elrontja, de megszárítja és helyrehozza a szél. Miután az ujjunk se egyforma, ennélfogva a homoki útnak más szokása van. Ott az eső nem árt, hanem inkább még hasznos, homoki úton senki sem látta még megállni a vizet, mert elissza, ha mégannyi volna is. (Tömörkény I.: A csárda télen, 297)

◊ Mostanában ilyen ellentűz az, mikor megelőzik a kérdést, és amattól kérdezik meg, hogy mit gondol: mikor lesz vége a háborúnak?

– Hát kit így, kit úgy – feleli a kérdésre Polló. – Sokfélét beszélnek, mert az ujjunk sem egyforma. (Tömörkény I.: Háborús népbeszédek, 861)

◊ – (…) Hiszen nézze, ha ma szétosztanák az egész világot, akkor is már másnap nem úgy lenne, ahogy ma csinálták. Van, aki rögtön eladná azt, amije van, és akkor már valakinek két része lenne a közösbül.

– Misi úrfi – mondta a néni –, nézze, a kezemen is öt ujj van, de mind az öt másféle. (Móricz Zs.: Forr a bor 488)

◊ Rókust – Isten bűnül ne vegye szülének, hogy ilyent gondol – holta napjáig gyászolni kellett volna Etelnek, más asszony meg is tette volna, de hát az ujjunk se egyforma, ki-ki maga számoljon majd az égi bírónak. (Móra F.: Ének a búzamezőkről 166)

◊ Úgy szokták mondani: az ujjunk së ëgyforma, a legény is ahány, annyiféle. Egyiknek az erős munkabíró lány tetszik, másiknak a rendes külsejű, takaros (…) (Kiss L.: A szegény emberek élete II. 149)

Az ujjunk sem egyforma – ezt is hazulról hoztam tudásként, pedig az ujjlenyomatok fortélyáról aligha tudhatott valaki abban az „oskolában”. (Népsz, 1990. okt. 21. 22)

R: Nem lehet mindenkit [minden embert [fejet]; mindent] egy kalappal mérni; Nem minden ember egyforma; A nyavalya se egyforma; Ahány ember [fej], annyi vélemény [gondolat; ész]; Ahány ember, annyi természet.

L: (Az) ízlések és (a) pofonok (különböző(e)k); Kinek a pap, kinek a papné; Ahány ember, annyiféle gusztus.

Máma egy ujjal, holnap tíz körömmel

<az elmulasztott munka csak nagyobb fáradsággal pótolható>

R: Este örömmel, reggel körömmel.

A: Holnap is nap lesz (2).

L: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

ÚJSZÜLÖTT

Egy újszülöttnek minden vicc új

<az először felfedezett, meghallott dolog újnak tűnik, attól függetlenül, hogy már régóta létezik>

◊ Ez a gyönyörű kiállítású könyv, amelyet Ön, kedves olvasó most a kezében tart, azt hiszem nem röhögtető viccparádé, hanem csupán mosolyogni való, ám szemet gyönyörködtető, elgondolkodtató és mindenképpen kellemes perceket szerző olvasmány.

Cáfolja azt a mondást, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, hiszen nyilván Ön is mosolyogni fog azokon az „élczeken”, amelyeken már dédapáink is derültek. (Gálvölgyi János, Előszó, l. Kisbán Gy.–Meggyesi É.: Jobbnál-jobb vicczek 6)

◊ A konyhában a divat gyakran úgy változik, mint az öltözködésben. Felfedeznek valami régi dolgot, és mindenki boldog. Hiába, egy újszülöttnek minden vicc új. (Reform, 1990. szept. 14. 43)

Egy újszülöttnek minden Cseh Tamás új, reméljük. Különben mi is magyarázhatná ez újabb, élete és pályája körül motozó darab, videoparlandó létjogosultságát. (Magyar Narancs, 2001. márc. 1. 32)

P: Egy Marslakónak minden vicc új. (Hernádi 1985: 238)

L: Nincs [semmi sincs] új a nap alatt.

ÚR1 (’valamely hatalom birtokosa’)

Amilyen az úr, olyan a szolgája

E: lat. Petronius Arbiter, Satyricon 58 és Cicero, Epistulae ad Atticum 5.11: Qualis dominus, talis et servus {Amilyen a gazda, olyan a szolgája is}; gör. Diogenianos, Vindob. 3.51.

◊ Hej, megharagudott erre Kinizsi! Mindjárt szólította a fegyvereseket, és megparancsolta nekik, hogy a papot vetkőztessék meztelenre, aztán kössék a malomkerékhez, úgy fojtsák a Temes folyó vizébe.

Amilyen az úr, olyan a szolgája is. A fegyveresek megragadták a szent életű papot, lerángatták róla a reverendát, a derekára kötelet hurkoltak, és odakötötték a forgó malomkerékhez. (Lengyel D.: Magyar mondák 11)

R: Amilyen a gazda, olyan a cselédje [a szolga]; Kinek gézengúz az ura, annak kótyonfitty a szolgája; Olyan a cserép, mint a fazék; Henyélő gazdának álmos a bérese; Amilyen a pásztor, olyan a nyáj(a) [juh]; Ha a pásztor rühes, nem csoda, ha megkoszosodik a nyáj; Bolond kocsisnak részeg a lova; (A) fejétől bűzlik [büdösödik] a hal.

Az úr a pokolban is úr

(1) <az előkelő származású ember a mostoha körülmények között is az úri illemnek megfelelően viselkedik, megtartja megszokott életformáját, választékos modorát, gavalléros szokásait>

◊ Discipulus:

Kőszikla tetőn is az urok tsak urok,

De én, mint ptrűtsők, ollyan szegény vagyok.

Szegenynek pediglen a kotzkák is vakok,

A koplalás miatt zöld s veresset látok. (Nagy Sándor és Diogenész, l. RMDE 1. 473)

◊ Tévedne pedig, aki azt hinné, hogy ezt fösvénységből teszi az alföldi gazdag paraszt, mert gavallér az egytől egyig, csakhogy gavallérossága másképp nyilvánul. Mert hát úr az úr a pokolban is. (Mikszáth K.: Bagi uram frakkban)

◊ Azzal fogta az első palackot, odaütötte a nyakát az asztal széléhez, az üveg feje letört, akkor aztán kitölté belőle a habzó sert a nagy pohárba.

Így aztán drágább a ser, mert az eltört palacknak az árát is meg kell fizetni; de hát „az úr pokolban is úr”! (Jókai M.: Sárga rózsa 91)

◊ Fehér abroszt terített az asztalra, hosszú porcelán tálra rakta a vacsorát, díszítésül még piros hónapos retekkel is körülkerítette, ahogy polgári házakban látta néha, még mostanában is, mikor a tiszta ruhát hazaszállította.

Tóni csak nézett, azután jót nevetett.

Az úr a pokolban is úr – mondta, nem bosszankodva, de inkább jókedvűen, hogy úgy megbecsüli az anyja az idegen fiút, ahogy őt még sohasem. (Nagy L.: Két fiú ült egy padon…, l. Fő az illúzió 18)

◊ Mindenki az udvarba szaladt; s nagy rivalgással fogadták a gyönyörű kocsit, amelyből Uray Pista ugrott ki először.

Aki úr, az úr! – nevetett Endre felé és rögtön visszafordult: – Parancsoljon kiszállni, méltóságos asszonyom! (Tamási Á.: Czimeresek 377)

◊ Mivel fönnállt a veszély, hogy nagyapám magas, vékony, elegáns alakját a kocsisgúnya ellenére is fölismerik – az úr a pokolban is úr, innét tudták, hogy most a pokolban vannak –, Csákvártól harminc-negyven kilométerre elbúcsúzott övéitől, nehogy a „szent család” biztonságát veszélyeztesse, és más irányban eltűnt. (Esterházy P.: Harmonia cælestis 440)

(2) <az úr mindenütt elsőbbséget élvez>

◊ – Miféle dolog az, hogy a nemzetes bíró uramat gyalog engeditek menni, mint valami Armer Reisendert? Nem hittem volna Preszton, hogy olyan ostoba vagy. Tanuld meg, hogy az úr a pokolban is úr. (Mikszáth K.: A fekete város)

(3) <az urak a pokolba kerülnek>

◊ A közmondás is azt tartja, hogy „az úr a pokolba is úr” – de mennyországban egy szóval se említi soha, amiből önként következik, hogy ott nem is fordul az meg, ott nem is ösmerik. (Mikszáth K.: A menny belseje)

L: Könnyebb a tevének átmenni [átbújni] a tű fokán, mint (a) gazdagnak a mennyországba (be)jutni.

Két úrnak [urat] nem lehet [nehéz] (egyszerre) szolgálni [Senki sem szolgálhat két urat [úrnak]; Nem lehet [nehéz] két úrnak szolgálni]

<nem lehet egymással ellentétes érdékeket, kívánságokat kielégíteni>

E: lat. Nemo potest digne dominis servire duobus {Senki sem szolgálhat megfelelően két úrnak}; Deficit ambobus, qui vult servire duobus {Rajtaveszít, aki két úrnak szolgálni szeretne}; Palingenius, Zodiacus Vitae 12.420: Nemo potest dominis recte servire duobus {Nem lehet két úrnak jól szolgálni}; Biblia, Újszövetség, Mt 6,24: Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak; Lk 16,13.

◊ És amint Oseás mondja: A bor és részegség elveszik az ember szűvét: azaz annyira megtompítják a lelki és isteni dolgokra, mintha sem szűve, sem esze, sem értelme nem volna. Mert a Szent Jeronimus mondása szerént; aminthogy két úrnak nem szolgálhatunk, úgy borral és szentlélekkel telik nem lehetünk. (Pázmány P.: Prédikációk, l. P. P. válogatott művei 146)

◊ Demeter: Bezzeg nem csúfság? Bezzeg mint én hallom, másképpen kell a jámbor keresztyénnek élni, mint én az én társaságommal eddig éltem. Mi nem a kereszt alatt akartuk őtet követni, hanem lágy párnákon ülvén, nagy palackokkal, jó piros borral, jó sült kappanokkal. De amint én látom, nem oda Buda, nem!

Antal: Vedd eszedben, Demeter, mit Krisztus urunk másutt mond, Máté 6.: senki két urat nem szolgálhat. Nem szolgálhattok az Istennek és e világnak. (Heltai G.: A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról, 19)

◊ Valaki ennek a testi világnak él, a másikbul kimarad; aki pedig mennyország szerint vezérli magát e földön, megvettetik és csúfja a világi embereknek, mivel az Istennek és Mammonnak is egyszerre szolgálni nem lehet. (Bessenyei Gy.: Magyarországnak törvényes állása, 591)

◊ Ó[v]d magadat, hogy ne kívánj

Ilyen gazdagságot,

Nehéz lészen mennyországban –

Higgyed – bémenésed,

Mert két úrnak hogy szolgálnál,

Soha ne[m] teheted. (Szegedi G.: Micsodás az fesvény ember, l. Hargittay E.: XVI–XVIII. századi magyar csúfolók 234)

◊ Nem lehet egymással ellentétes érdekeket egyszerre képviselni, s ez a tapasztalat közmondás formájában így fogalmazódik meg: Két úrnak nem lehet szolgálni. (Kis magyar néprajz a Rádióban 388)

R: Egy fenékkel [seggel] nem lehet [nehéz] két lovat [nyerget] (meg)ülni (2).

Magad uram, ha szolgád nincs(en) [ha nincs szolgád]

<ha nincs, aki elvégezzen helyetted valamit, saját magad láss hozzá a dologhoz>

◊ Ilyenkor mit csinálsz, Dóczi? Nem csinálhatsz egyebet, mint hogy magad uram, ha szolgád nincsen; ilyenformán tehát az öreg Halbőr Förgeteg hatvanéves korában beállt önmagához juhászbojtárnak. Meg lehet ismét szokni, amit az ember amúgy sem felejtett el. (Tömörkény I.: Mindenek változnak, 852)

Magad uram, ha szolgád nincs – morog haragosan a kegyelmes úr s nagy ásítozva nekilát az öltözködésnek. (Móra F.: A földvári herceg, l. Mesék 86)

◊ Kidobom a patront, vállra vetem a puskát, és megindulok a bakom felé. Szemei már zöldesbe opálosodnak, amikor megnézem agancsát. Szép, gyöngyös, erős.

Összekötöm lábait, aztán: „Magad, uram, ha szolgádnincsen!” (Fekete I.: Nyár végén, l. Barangolások 159)

◊ Ez a mai olyan világ, hogy még a mondás sem igaz, hogy „magad uram, ha szolgád nincs”. Ma már úgy szól ez, hogy „magad uram, szolgád nincs”! (Népsz, 1988. jan. 21. 4)

◊ Ez az egyesület megtalál minden olyan lehetőséget, amiből anyagi haszna származik, a tagdíjakon kívül. Magad uram!… Bevételeikből mindig egy következő program születik. (Tolna Megyei Népújság, 1989. máj. 13. 8)

◊ Csodálkozom, mert biztos vagyok abban, ha létezik szakosztályvezetői munkaköri leírás, akkor abban biztos nem szerepel ez a feladat.

A budafokiak egykori labdarúgója észreveszi meglepetésemet és mosolyogva mondja:

Magad uram, ha szolgád nincsen… (Nemzeti Sport, 1990. szept. 4. 4)

◊ Aki november közepén, a nagy hóesés idején látogatott el a WVM Rt.-hez, megérthetett valamit a cég sikereiből. Délután sötét öltönyös, nyakkendős üzletkötők szállták meg az udvart: „magad uram, ha szolgád nincsen”-alapon lapátot fogtak, és takarították a havat. Mert egy magáncégnél ez természetes… (Privát Profit, 1993/12. 146)

P: Ha szolgád nincsen, olyan lesz a fogadjisten. (Timár Gy. 1986: 133; móka 2001: #2786)

R: Maga ugat a gazda, ha kutyája nincsen.

L: (A) gazda szeme hizlalja a jószágot; A földet a gazda lába nyoma hizlalja; Alszik a gazda, alszik a birtok; Ha kell, menj [eredj; tedd] magad, ha nem kell, küldj mást; Amit magad megtehetsz, ne bízd másra; (A) más szájával nem lehet [nehéz a más szájával] jóllakni (1).

Nagy úr a muszáj [a kényszer] [A muszáj [kényszer] nagy úr]

<a kényszerűség arra is rákényszeríti az embert, amit máskülönben nem tenne>

◊ János felkapta a ló hátára, de az ördönge szüle is fel a seprűnyélre. S ejsze utol is érte volna, ha a János lova nem lett volna táltós ló.

– Jössz még erre, János! – kiáltotta, mikor látta, hogy nem éri utol.

– Én szívesen nem – azt mondja János –, de a muszáj sokfelé téringeti az embert. (Horváth I.: Magyarózdi toronyalja 227)

◊ „Ne haragudjék, Józsi bátyám – mondotta ő már dresszben, s mily szeretnivaló ő eme pironkodásért –, de annyira kellett pisilnem, hogy elfelejtettem köszönni.” „Nagy úr a muszáj” – felelte az öreg egykedvűen sütkérezve a bágyadt lehetőségben. (Esterházy P.: Termelési-regény 372)

◊ Azt mondja Ádám:

– Muszáj menni?

– Muszáj biza! Kifelé a Paradicsomból!

Mert a muszáj a legnagyobb úr a világon. Hát ha tetszett, ha nem, heába könyörögtek, essze kellett szedjék a sátorfájikot, s ki kellett menjenek a Paradicsomból.

Aztán igaz vót-e, vagy nem vót-e, én nem tudom, de azóta a muszáj a legnagyobb úr a világon. (Lammel A.–Nagy I.: Parasztbiblia 43)

◊ Egyszerű tétel: ahol nincs, ne keress. Még egyszerűbb azonban a muszáj nagy úr. Mi történjék, ha e kettő szembekerül? Nincs pénz az oktatás fejlesztésére, enélkül pedig nem lesz soha kiút a veremből. (MN, 1989. nov. 8. 3)

A kényszer nagy úr. A növekvő bizonytalanság meglehetősen idegesítő mindenki számára, ám végül mozgásba hozza az országot. (Reform, 1990. okt. 19. 19)

Nagy úr a kényszer, még az olyan egyelőre jól menő cégnél is, mint a fűzfői Nitrokémia Ipartelepek. (MH, 1992. jan. 3. 6)

◊ Nos, az egyik járványhullám éppen a dombóvári – teljesen más eredetű – fertőzéssel esett egybe, három műszakban sem bírta a laboratórium, így a tünetmentesek csak később kerültek sorra – hangzik a válasz, avagy akkor, amikor már maguk is tüneteket produkáltak – tesszük hozzá.

Hát, a kényszer nagy úr, tette mindenki a dolgát, az ominózus konyha elnyerte méltó büntetését, 1000-nél több adagot immár nem főzhetnek, és elpártolt tőle a Holnap Iskolája és a 2-es iskola, a közel egyhetes leállás miatt pedig tetemes anyagi kár érte, tudjuk meg a tiszti főorvostól. (Szekszárdi Vasárnap, 1994. dec. 9. 8)

R: (A) szükség törvényt bont; A kecske se menne a vásárra [vásárba], de ütik az inát [a hátulját]; Nagy úr a szükség [a nincsen]; A muszájnál is nagyobb úr a nemlét [a nincs; a szükség; a kényszer; a kell]; Kihajtja az éhség a farkast a bokorból; Az éhség nagy úr; Megtanít a nyomorúság imádkozni; Megtanít a szükség; A nyomorúság [szükség] jó [nagy] tanítómester.

D: Nagy úr (valami) <sok mindent ki tud kényszeríteni>

◊ Persze, előfordul ma is – nagy úr a paraszolvencia! –, hogy egy elmebeteget „bedugnak” egy öregek szociális otthonába. (MH, 1995. jan. 17. 15)

Nagy úr a szükség [a nincsen; a szegénység] [A szükség [szegénység] nagy úr]

<szükségből, kényszerűségből olykor azt is megteszi az ember, ami nincs ínyére>

◊ Véges-végezetre: egy szó annyi, mint száz.

Embernél a munka, Istennél az áldás,

Tégy s sohsem tudod meg, mily nagy ur a szükség,

Mert bölcseséged lesz legjobb utiköltség. (Mindszenthy G.: Légy szorgalmatos, l. Sirisaka A.: Magyar közmondások LVI)

◊ Egyszer találkozik vele, s azt mondja az asszonynak:

– Ide hallgass, Ankuca! Látod, nekem van pénzem elég, csak az a baj, hogy nagyon csúf a feleségem. (…) Gyere be hozzám az éjszaka, elrendezem neked az adódat.

– Menjen el a domnu, hát hogy képzel ilyet? Hogy menjek én el magához?

Na, de a szegénység nagy úr, szükség törvényt ront, azt mondja a közmondás is. (Nagy O.: Asszonyok könyve 163)

Nagy úr a szegénység [cím] (Magyarország, 1985. nov. 10. 29)

Nagy úr a pénzszűke [cím] (Népsz, 1990. jan. 25. 16)

R: (A) szükség törvényt bont; A kecske se menne a vásárra [vásárba], de ütik az inát [a hátulját]; Nagy úr a muszáj [a kényszer]; A muszájnál is nagyobb úr a nemlét [a nincs; a szükség; a kényszer; a kell]; Kihajtja az éhség a farkast a bokorból; Az éhség nagy úr; Megtanít a szükség; Megtanít a nyomorúság imádkozni; A nyomorúság [szükség] jó [nagy] tanítómester.

D: Nagy úr (valami) <sok mindent ki tud kényszeríteni>

(a példát lásd az előző szótári cikkben)

Nem jó nagy urakkal [nagy urakkal nem jó] egy tálból cseresznyét enni [cseresznyézni] (közismert) (, mert meglövik [meglövöldöznek] a magokkal [a magjával])

<a magasabb rangú, gazdag emberekkel való közösködésből sok baj származhat>

◊ Ne társolkodjanak egybe a nagy dúsokkal és dölyfösekkel, mert nem egybevalók. Hamar megváltoznak a nagyurak és ottan kész a pálca, vagy ötte meg az eb a hájat, avagy nem. Ezért mondották a régiek: Nem jó az urakkal cseresznyét enni, mert ha elfogy, ottan a magokat kezdik homlokodra löveldözni. Ha nem ehetel igen borsost és gyömbérest: találsz sót, tormát etc. elégödjél meg véle. Salamon is azt mondja: Hogy jobb tenéked egy darab száraz kenyered, igazsággal és csendes lelküismerettel, hogynem a kazdagnak az ő nagy sok pipéres tál étke. (Heltai G.: 53. fabula, 150)

Nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni. Ti vakmerők, vigyázzatok! (Szilágyi F.: Elmét vidító elegy-belegy dolgok 10)

◊ Mopszus:

Urakkal

Nem jó egy tálból soha-is markolni tseresnyét;

Mert az üres magját nevetésért viszsza-lövik rám. (Pásztor dal, l. RMDE 3. 585)

◊ Nekünk nem a divatos hangulatok és olcsó sikerek útján kell járni, hanem minden értéket számba kell venni és minden jószándékot bizalommal kell fogadni. Ez nem azt jelenti, hogy feladjuk azt az ősi elvet, hogy „aki az urakkal egy tálból cseresznézik, meglövik a magjával”, hanem azt, hogy aki onnan segíteni akar, jöjjön közénk. (Veres P.: Mit ér az ember, ha magyar 44)

◊ Kasoson látom, hogy váltig rosszkedvű. Dúl-fúl magában. Úgy látszik, csakugyan nem jó az urakkal komázni neki, ahogy a kocsis mondja. (Tersánszky J. J.: Kakuk Marci I. 166)

◊ – Ejnye, ejnye – mondja neheztelve a lány –, hát te még nem tudod, hogy nagy urakkal nem jó egy tálból cseresznyét enni? Hát nem tudtál inkább magadhoz való szegény embereket invitálni össze? (Illyés Gy.: A halkisasszony, l. Hetvenhét magyar népmese 319)

◊ – Elég nagy az én bajom – mondja a fiú –, mert ma még van életem, de holnap szervusz világ s vetett ágy – karóba kerül a fejem.

– Mondtam én, ugye – kezdi a halleány –, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni. (Illyés Gy.: A halkisasszony, l. Hetvenhét magyar népmese 320)

◊ Ki-ki meglássa, kivel társalkodik egybe. A jámbor, szegény és együgyű ember hagyjon békét a dúsoknak, mert azok nem gondolnak sem az Istennel, sem az igazsággal. Ezért szokás mondani a közbeszéddel: Nem jó az urakkal cseresznyét enni, mert aztán lövöldözni kezdenek a magokkal. (Lengyel D.: Magyar mondák 297)

D: 1. Nem ettünk [eszünk] egy tálból cseresznyét <nem vagyunk egyenrangúak; ne komázz(on) velem!>

◊ „Én nem eszem veled, nagy úrral egy tálból cseresznyét. Azaz, hogyha cseresznyét ennél, még jó volna, de eszed az ország zsírját húsos fazekakból, és nem lendítesz semmit a közügyekben.” (Mikszáth K.: Apró történetek a vármegyéből)

◊ – Gratulálok őnagyságának, de azért nem eszünk egy tálból cseresznyét. (Mikszáth K.: A vármegye rókája)

2. Valakivel egy tálból cseresznyét eszik [cseresznyézik] <közösködik valakivel; egyenrangú valakivel>

◊ – Hja, minek eszel akkor cseresznyét a nagy urakkal, ha a szokásaikat nem tudod? (Mikszáth K.: Páva a varjúval)

Senki sem nagy úr szolgája előtt (régi)

<nem érdemes az olyan ember előtt fennhéjázni, nagyképűsködni, aki nagyon jól ismer>

Nincs nagy ember saját komornyikja előtt, s ez még nem baj; nagyobb baj az, hogy senki nem nagy ember maga előtt sem, talán csak azoknak kivételével, kiknek nagyságáról magokon kívül senki sem tud semmit. (Eötvös J.: Aforizmák 64)

L: Senki sem lehet próféta (a) saját hazájában.

Szegény úrnak galambdúc a mészárszéke

<aki szegény, az megelégszik a rosszabb dolgokkal>

Szegény úrnak galambdúc a mészárszéke.

Bizony, ha elprédálta örökét, ha kikerüli a munkát, még ezen alul is sülyedhet; de bezzeg nemcsak az úr, hanem a legkisebb gazda is, ha préda és céda! (Herman O.: Halászélet, pásztorkodás 89)

R: Szegény ember vízzel főz; (A) cinegének kóró (a) nyársa.

Ura [embere] légy szódnak [szavadnak]!

<amit megígértél, azt tartsd is meg>

E: Biblia, Ószövetség, Préd 5,4–5: Mikor Istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. A mit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be.

◊ Bartóka: Várakozz Karakai egy kevéssé legalább, még innen kiszabadúlhatunk, híven mindeneket megfizetek.

Karakai: Megelégszem, csak úra légy szavaidnak. (Simai K.: Mesterséges Ravaszság, l. MDEml. 388)

◊ Vida: Lelkem jó barátom! Az úrnak ezen tapasztaltt szívessége sokkal inkább fel-ébresztette mostanában szívemet, mint ennek-előtte Macskási Mihálynak szerencsétlensége meg-zavarhatta. Áldott légyen a’ Teremtőnek neve. – De nincs időnk, hogy el-vesztegessük. Én megyek, és azon ártatlannak ki-szabadítására fordítom minden tehetségemet. Az Úr pedig embere legyen mondott szavának. (Dugonics A.: Az arany pereczek 73)

◊ – Hallod-e ezt, Pépó? Az én öcsém megállja, hogy nem iszik bort, mert a becsületes ember megtartja a fogadását. Jól teszed, Dezső! Ki mit kimondott, legyen ura a szavának! (Jókai M.: Mire megvénülünk 310)

◊ – Jól van öreg – aszongya –, de nem lehet megmásitani a szavadot. Ha szavadot adod, akkor embere légy a szavadnak. (Mátyás bolondja, l. Karcsai népmesék 653)

R: Fogadást okosan tégy, az adott szónak ura légy; Hit nem szellő; Ne csinálj a szádból segget; Az ígéret szép szó (, ha megtartják (,) úgy jó).

A: Ember tesz(en) fogadást, eb, aki megállja; Ígérd meg, ne add meg, nem szegényít (az) meg.

L: Ígérni könnyű, megtartani [megtenni] nehéz; Adós (,) fizess!

D: 1. Ura [embere] szavának <betartja az ígéretét>

◊ Deáki:

Még-is meg-emberlette magát Téntási Uram! Embere vólt a’ szavának. Sokat igért, de ugyan meg-is adta; ’s a’ mint arányzom több-is van itt száz forintnál. – Jókora a’ Zatskó. – De ugyan szolgálok-is néki. – De lehetetlen, hogy itt több ne vólna száz forintnál, – majd meg-olvasom (ki-önti az asztalra.) – Hű disznóság! ennye gaz ember! ugyan reá szedett! – várj reá, – dántes, tzigány garas, törött tserép, patkó szeg, – Várj reá ezt el-nem viszed. Viszsza adom a’ kölcsönyt, semmire kellő! Ezt soha sem álmodtam vólna. Nem heában mondják: ember tesz fogadást; de agg-eb, a’ ki meg-állya. (Fejér Gy.: A tisztségre vágyódók, l. RMDE 3. 325)

2. Nem ura [embere] szavának <nem tartja be az ígéretét>

◊ Satyra:

Csak így higj a holmi gyüt ment Katonának,

Sámfuter az, a’ ki nem ura szavának. (Szászi J.: Didónak szomorú története, l. RMDE 1. 496)

Urat szolgájától szerencse választja (régi)

Mikor te Úr lehetsz, ne légy akkor szolga,

Mert hamar változik a szerencse dolga.

A német zsoldosok néked mást beszélnek,

Kik hivataljoktól hogy elesnek, félnek. (Egy igaz Magyar Hazafinak, l. Lőkös I.: Külömb-külömb féle 283)

L: Aki szolga, nem úr az.

Úrnak, papnak sose higgy!

◊ A papok irányában ugyan enyhült a régi elfogultság, (az „úrnak, papnak sose higyj”), de ez itt is, mint más helységekben, csak „transzformált” politikai ellenzékiség. (Veres P.: Szülőhazám, „Hortobágy mellyéke” 243)

Úrtól, bolondtól mindent fel kell venni

<nincs értelme az úrral vagy bolonddal szembeszállni>

◊ I. Belügyi B.: Kérje meg a színész urakat, hogy álljanak sorba.

Juliusz: Kérlek, barátaim! Úgy, ahogy az őrnagy úr mondja…

Egy hang: Ünnepi seggbe rúgás lészen?

I. Belügyi B.: Ki az, aki ilyeneket kérdez?

Másik hang: Ne tessék firtatni. Színésznek és bolondnak nincs törvénye.

I. Belügyi B.: Majd lesz! Míg az országban merénylők mászkálnak, és a Tábornok életére törnek, mindenre drákói törvényünk lesz! (Sütő A.: Az álomkommandó 49)

L: Kár a bolondra szép szót vesztegetni; Nagy baj az agybaj; Akit az Isten meg akar verni, eszét veszi el; Bolondnak az Isten is megbocsát.

ÚR2 (’Isten’)

Az Úr adta, az Úr elvette [Amit az Isten adott, el is veheti; Isten adta, Isten elvette]

<a sztoikus beletörődés jelszava, főleg akkor hangzik el, ha valakinek a gyereke hal meg, illetve nagy anyagi veszteség éri az embert>

E: Biblia, Ószövetség, Jób 1,20–21: Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula, És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!

◊ Ez az oka, hogy mikor Szent Jóbnak minden jószága felprédáltaték, minden teteme sok fekélyekkel kínoztaték: békességes tűréssel, csendes elmével szenvedte; csak azt mondván, hogy amit Isten adott, visszaveheti, mikor kedve tartja. (Pázmány P.: Prédikációk, l. P. P. válogatott művei 171)

◊ – (…) Mert ha tudnám, hogy az lesz rám nézve a legnagyobb csapás, hogy te elvérzesz, azt mondanám fejemet meghajtva: az Úr adta, az Úr vette el, legyen áldva szent neve érette. (Jókai M.: A Bárdy család, l. Csataképek a magyar szabadságharcból 129)

◊ Bálint pap ott maradt Ceceynél, és vigasztalgatta a vigasztalhatatlan házaspárt.

Az asszony olyan volt, mint az őrült. (…)

– Nincs Isten!

– Van! – kiáltotta vissza a pap.

– Nincs! – ismételte Cecey.

– Van!

– Nincs!

A pap egyet nyelt, aztán enyhére változott hangon folytatta:

Amit az Isten ad, el is veheti; és amit elvesz, vissza is adhatja. (Gárdonyi G.: Egri csillagok 36)

◊ Anyica könnye belecsorgott a paprikás krumpliba. Nagyapa letette a villát, a bajuszát rágta, elsápadt, felállt: „Az Úr adta, az Úr elvette…” (Szabó M.: Freskó, l. Freskó. A szemlélők 92)

◊ Jób istenfélő ember volt. Sok csapás érte, és mégiscsak vallásos maradt. A felesége is kigúnyolta vallásossága miatt:

– Akármit reád mér az Isten, mindent csak tűrsz!

A neve is az volt, hogy türelmes Jób. Aztán leégett a háza, meghaltak a gyermekei. S akkor is csak:

– Ad az Isten, amit akar, Isten adta, Isten elvette, legyen áldott a neve!

S akkor később visszakapta a vagyonát, és még gyermekei is születtek újra. Úgyhogy a türelméért mindent visszakapott. (Lammel A.–Nagy I.: Parasztbiblia 124)

L: Amit Isten kinek ad, ember el nem veheti; (Mindnyájan) (az) Isten kezében vagyunk.

Ments meg, Uram, a barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam is [Barátaimtól védj meg, Istenem, ellenségeimmel elbánok magam]

<a barátok több bajt okozhatnak, mint az ellenségek>

E: lat. Cave me, Domine, ab amico, ab inimico vero me ipse cavebo {Ó Uram, óvj meg engem a barátomtól, az ellenségemtől majd én megóvom magamat}; Talmud.

◊ –Képzeld, a főnököt már megint feljelentették. És tudod ki? Épp a személyi titkára, aki pedig annyit köszönhet neki, hiszen szinte fiaként szerette.

– Hja barátom, nagy igazság van abban a mondásban, hogy „barátaimtól védj meg, istenem, ellenségeimmel elbánok magam”. (Forgács T.: Magyar szólások 56)

L: Nem mind barátod, aki rád mosolyog.

ÚT

Hosszú út a halál útja (régi)

<a halálból nincs visszatérés>

Most indulok olyan utra,

Honnan többé ne várj vissza. (Erdélyi J.: Magyar közmondások 174)

Járt utat (a) járatlanért el ne hagyj [fel ne adj]

<a lehetséges jó reményében ne térj el a biztos jótól>

E: lat. Prisca viatorem seducit semita nunquam {A régi ösvény az utazót sohasem vezeti félre}; Gesta Romanorum Mg.I.120: Propter semitam viam ne deseras! {Az ösvény miatt el ne hagyd az utat!}.

Járt utat a járatlanért, a bizonyost a bizonytalanért nem kellene elhagyni. Ha egy uton elindulnánk, melyet mindnyájan bizonyosan oda-vivő utnak mondanának, ahová szándékozunk; de egy valaki a sokaság közől azt kezdené mondani, hogy noha jó és egyenes uton vagyunk, de azért ama más töretlen gyepen is ugyan oda juthatunk, ahová indultunk; a több emberek pedig azt kiáltanák, hogy járt uton járjunk, mert csak ut kívül bolyongunk, ha kitérünk abból: valjon elhagynók-e a bátorságos járást, valamely agya-furt ember bizonytalan tanácsára képest? (Pázmány P., l. Vargyas E.: Gyöngyök P. P. összes műveiből 77–78)

◊ Így az én elmém is nem tudja, mit kezdjen,

Két út van előtte, melyikre eredjen.

Az járotlan úton fél, el ne tévedjen,

Hogy az jó útrúl is gonoszra ne térjen. (Cantio pulcherrima, l. Hargittay E.: XVI–XVIII. századi magyar csúfolók 117)

◊ Oh be bánta (mostanában) Róka: hogy a’ jártt útat a’ járatlanért ostobául el-hagyta: és ifiúságát a’ gonosz mesterségekben gyakorolni kezdette. (Dugonics A.: Etelka II. 326)

◊ Mátyást nem lehetett ilyenre rávenni, de nem ellenkezett Ferenccel. Fiatal, hadd próbáljon, majd mire az ő feje tetején is összeér a nap a holddal, akkor ő is rájön, hogy járt utat a járatlanért nem érdemes elhagyni. (Móra F.: Ének a búzamezőkről 131)

◊ Talán külkereskedőink jobban szeretik régi, bevált vevőiket, mint az ismeretlen ügyfeleket, hiába előnyösebb utóbbiak ajánlata. Nem csupán a járt utat járatlanért el ne hagyj! hamis bölcsessége miatt. (Vámos M.: Ki nem küldött tudósítónk jelenti 153–154)

◊ A sokszor nem kellően indokolt partnerváltások csak igen ritkán végződnek happy-enddel, a legtöbbször inkább szomorúsághoz, csalódáshoz vezetnek. Tartsuk magunkat, ha egy mód van rá, a régi közmondáshoz: járt utat járatlanért el ne hagyj. Mert bármilyen nehéz is az út, már ismered. Az ismeretlen nem visz mindig a mennyországba, sokszor szakadékba, netán a pokolba. (Play Eros, 1990.)

P: Járatlan utat a jártért el ne hagyj! (költők, feltalálók stb.) (Vargha Domokos szóbeli közlése, 2001. dec.)

Messziről jött embert járatlanért el ne hagyj. (móka 2001: #2786)

R: Új barátért el ne hagyd a régit; (A) bizonyost [biztosat] (a) bizonytalanért el ne hagyd [el ne hagyj].

L: Jobb egy ismert rossz, mint egy ismeretlen jó; Jobb a bizonyos ma, mint a bizonytalan holnap; Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Járt úton nem terem fű (régi)

<könnyű erkölcsű, sok férfival szerelmeskedő nőnek nem szokott gyereke születni>

◊ Egy férjhezment asszony, ki az ő csápdiságáért nem igen jó hírt s nevet szerzett magának, a többi között egyszer valamely szó közben előjövén azt mondá egy valaki: Hát miképp van, hogy néki mégsincs gyermeke? Hol látta kend azt – felele a másik –, hogy az igen járt gyalogúton fű termett legyen? (Kónyi J.: A mindenkor nevető Demokritus 248)

Jobb az útnak feléről [félútról] visszatérni, mint eltévedni [rossz helyre menni] (régi)

<jobb abbahagyni azt, aminek csak rossz vége lehet, mint a következetesség kedvéért befejezni>

◊ Praeceptor:

Gonosz útról jóra későn is jó Térni,

Szokott az oskola időst is bé venni.

Jobb, ha későre is, jó dolgot mivelni

Embernek, őrőkké mint sem bolondozni. (Nagy Sándor és Diogenész, l. RMDE 1. 476)

◊ Kerítö:

Bezzeg adának tanátsot ne neked fogd-meg fele

A’ roszsz útról a’ jó útra, tsak menny-el mehetz vele

Ha téged meg-tekíntelek állapotodat szánom,

Hogy elébb hozzám nem jöttél, azt bánhadd, én is bánom. (Szabó J.: Játék kulcsa, l. RMDE 2. 1271)

◊ Salamon pedig igen sok szóval dorgálja a hiábavaló tunyaságot. Jobb azért azt a bölcs mondása szerint jó idején távoztatni, mint maga példáján akárkinek is keservesen megtanulni. (Haller J.: Hármas História 27)

L: Csak az ökör következetes.

Legjobb az egyenes út (közismert) [Az egyenes út a legrövidebb]

<legjobb tisztességesnek, becsületesnek lenni>

◊ Perlegi: Mi vagyunk a felperesek, minek itt halaszgatni? Az egyenes út a legjobb; én tisztába akarok jönni. (Eötvös J.: Éljen az egyenlőség, l. Magyar drámaírók 19. század I. 630)

◊ Gyula: És én?

Vilmos: Kényszerítünk – vagy nem tudod-e, hogy boldogságom is ettől függ? S azt hiszed, kis nehézségeken fölakadok? Hol egyenes út nincs, ott görbe a legrövidebb, s azon járunk. (Eötvös J.: Éljen az egyenlőség, l. Magyar drámaírók 19. század I. 632)

◊ – Addig, amíg nem tudjuk, hogy mit tegyünk, legokosabb, ha várunk – felelte Etelka. – Nem szokásom, sőt elveim ellen van, de hallgatózni fogok a szomszéd szoba falán…

– Évekig állhatsz ott, már nem hallasz egyetlen szót sem – legyintett a bátyja. – Legjobb az egyenes út. Beszélek az apámmal! (Eötvös J.: A falu jegyzője 267)

◊ Várkövi: S mért járjak mellék-utakon?

Hisz végre is legjobb az egyenes út. (Szigligeti E.: Fenn az ernyő, nincsen kas, 400)

◊ Isten hozzád, nyugalmas, boldog élet! Isten hozzád, mámoros szerelem!

Csak egy út van, és az egyenes; – a nyitott sír felé. (Jókai M.: Mire megvénülünk 283)

◊ Most azt indítványoztam, írjon neki levelet, ajánlott levelet. Mindig legjobb az egyenes út. Közölje, hogy pénzszűkében vagyunk, minden teketória nélkül kérje meg, hogy térítse meg a kancsó árát… (Kosztolányi D.: Kínai kancsó, l. Hét kövér esztendő 243)

◊ – Jó volt, hogy így történt – mondta magában, s lassan és fáradtan fogalmazta a gondolatait. – Nem az én számomra való a görbe út, a ravaszság, a becstelenség… Nekem egy utam van: az életben egy: az egyenes út. Az igazság és a jóság útja. (Móricz Zs.: Rokonok 887)

L: Két pont között (a) legrövidebb út az egyenes; Legtovább tart a becsület.