Ugrás a tartalomhoz

Stilisztikai lexikon

Szathmári István

Tinta Könyvkiadó

7. fejezet -

7. fejezet -

Tartalom

Cs

Cs

Csoportnyelv, szakszó, műszó, műkifejezés Valamely nyelvnek egyes társadalmi csoportokon, továbbá foglalkozási és tudományágakon belül kialakult és a köznyelvtől jobbára csak szókincsének egy részében eltérő változatát nevezzük csoportnyelvnek. Beszélhetünk diáknyelvről, katonanyelvről, bányásznyelvről stb., továbbá a nyomdászok, orvosok stb. nyelvéről. Pl.: diáknyelv: puska, ballagás, bifláz, lyukasóra stb.; nyomdászat: korrektúra, petit, kurzív stb. A csoportnyelvek – egy felfogás szerint – a népnyelv altípusát alkotják a nyelvjárással és a rétegnyelvekkel együtt (l. Népnyelv, Rétegnyelv). A csoportnyelv legjellemzőbb sajátsága, hogy kifejleszt egy viszonylag kisméretű különleges szókincset azoknak a tárgyaknak (valamint részeiknek, a velük végzett cselekvéseknek stb.) a megnevezésére, amelyekkel az illető csoportban dolgoznak. Egy-egy szakma eltérő szóanyagát, azaz szakszavait összefoglalóan szakszókincsnek, s a szakmai nyelvet szaknyelvnek nevezzük. A szakszó a szakmai nyelvben betöltött szerepe szerint lehet műszó (terminus technicus), azaz valamely szakma vagy tudomány pontosan meghatározott sajátos fogalmainak, tárgyainak, szerszámainak, cselekvéseinek stb. az egyértelmű s állandó jellegű megnevezése. Pl.: vágat, akna, jövesztés stb.; jelző, tárgy, képző stb.; szellőző akna, főnévi igenév stb. (e két utóbbi már nem műszó, hanem műkifejezés). A szakszók között vannak olyan köznyelvi szavak is, amelyek a szakmai nyelvben – sajátos jelentéssel – ugyanazt a szerepet töltik be, mint a műszó, pl.: ablak ’szabadon hagyott nyílás a kötésen’, váltó (az atlétikában), szöglet (a labdarúgásban) stb. Ha a szakszavak szakszövegben fordulnak elő, stilisztikailag rendszerint közömbösek. Ha ellenben más szövegbe kerülnek, akkor már hangulattal-érzelemmel telítődnek. A szépirodalmi stílus felhasználhatja a csoportnyelvi szavakat az illető környezet hangulatának felidézésére:

Diligenter frequentáltam

Iskoláim egykoron,

Secundába ponált mégis

Sok szamár professorom.

(Petőfi: Deákpályám)

Élhet velük továbbá személyek, munkakörülmények reális ábrázolására. Különösen ez utóbbi esetben kell az írónak ügyelnie arra, hgoy a szakszók lehetőleg ne maradjanak érthetetlenek az olvasó előtt. Az író leírással, a szövegösszefüggés segítségével stb. teheti érthetővé a szűkebb szakma szavait, kifejezéseit. Pl.: „Na gyerünk heppányra. A vasalt végű emelőrúddal aztán megemeltük…” (Veres Péter: Pályamunkások)

A szakszókincs – különösen legújabban – fontos forrásává vált a köznyelvi szókincsnek is, főként a társalgási nyelven és a sajtón keresztül. Például ma már szinte köznyelvinek számítanak a következő szavak: gyorsvágás, frontfejtés, siló, tarlóhántás stb. (eredeti jelentésükkel kerültek át a köznyelvbe, jobbára megtartva csoportnyelvi hangulatukat is); lehengerel (valakit), kiaknázza (a sikert), a kulisszák mögött (átvitt értelemmel váltak a köznyelv szavaivá, de hangulatukba belejátszik az eredeti jelentés, illetve a csoportnyelvhez való tartozás); behúz a csőbe, elkapja a gépszíj (hangulati velejárójuknál fogva egyelőre csak a lazább társalgási stílusban használatosak).

Lásd még: Nemzeti nyelv, Népnyelv, Szóhangulat, Szókincs.