Ugrás a tartalomhoz

Stilisztikai lexikon

Szathmári István

Tinta Könyvkiadó

8. fejezet -

8. fejezet -

Tartalom

D

D

Dadaizmus (talán a fr. dada ’falovacska’ szóból) – a tízes évek közepe táján létrejött szélsőséges – jobbára képzőművészeti – irányzat, amely – az első világháború szenvedései és céltalansága közepette – hirdette a mindenből való kiábrándulást, minden elv, rend és szabály értelmetlenségét, a teljes nihilizmust, formában, tartalomban egyaránt, s feladatul tűzte ki a régi művészeti ideáloknak, sőt az egész civilizációnak a kigúnyolását. A dadaisták a világban uralkodó zűrzavart az értelmetlen kompozíciókkal akarták kifejezni. A képzőművészetben a színek, vonalak kuszaságával, az irodalomban a primitív, sokszor logikai kapocs nélküli asszociációkkal, értelmetlen, csak hanghatásokra támaszkodó szavak felsorakoztatásával. A költészet kizárólagos alkotóelemeinek a betűket, szótagokat, szavakat tartották, s ezekből rakták össze verseiket, csupán a ritmusra és a hangzásra ügyelve. A dadaista mozgalom nagy jelentőségre nem tudott szert tenni, 1922 után egyre jobban háttérbe szorult. Fő képviselői: Tristan Tzara, Hans Arp, Jean Cocteau stb. A magyar irodalomban a dadaizmus nemigen talált követőkre, mindamellett Kassák képeiben, képverseiben ott a hatása, és a Ma c. folyóiratban találhatók rá példák.

Lásd még: Korstílus.

Dagály vagy szóvirág (lat. magniloquentia, grandiloquentia ’nagyhangú, pompázó beszéd, előadásmód’) – túlzó, erőltetett, mondvacsinált és szükségtelen szókép, díszes kifejezés. A Honderü komáromi báli tudósítója például így számol be 1846-ban a „védegyleti táncvigalom”-ról:

… lehetetlen, hogy méltánynyal s meleg köszönettel ne emlékezzem azon lelkesebbjeiről hölgyeinknek, kik a … védegyleti bálnak olly kitünően szép koszoruját tevék. Gyöngyei voltak azok a városi s megyei szépeinknek; gyöngyei, mellyeket a közügy s nemzetiség forró szerelme fűzött gyémánt kapcsolatba. Jelen volt, mint a társaság által megkért házinő, ifj. Pázmándy alispánné asszonyság, az ép olly lelkes, mint bájosszép honleány, ki pallérozott lelkének eszmedus s valóban népszerü társalgásával mindig a legkedvesb emlék nyomait hagyja fönn. Itt voltak a divat legelengansabb műizlésével öltözködni szokott Domonkos testvérpár, a bájos kelemü özvegy s ifjuszép testvére, Riza; … s a kellemdus s cédernövésü Csuzy Irén, kinek öltözékén az egyszerüség divatos választékossággal szokott párosulni; a légies alaku Ferber Lina, teljes fenségében arc- és termetbájainak, kinek karcsuságán magyaros szabásu s izletes öltözék remekelt…

Továbbá a korabeli irodalomnak, az ún. almanach-lírának a dagályosságát meg így gúnyolja ki Petőfi „A helység kalapácsá”-ban:

E látványra szivét,

A tiszta szerelmü szivet,

Pokolbeli kínnak

Százharminchatezer bicskája

Hasitotta keresztűl

S fölgyujtá agyvelejét

A haragnak cintmasinája legott.

A szóvirág, dagály egy fajtájának tekinthetők a frázisok (l. ott is).

Diáknyelv – a diákok beszédmódja, csoportnyelve, amely a köznyelvtől az iskolai és általában a diákélet fogalmainak sajátos elnevezésében különbözik. Kedveli a tréfás, ún. játszi szóképzést és szórövidítést, a humoros szóképeket, bizonyos idegen nyelvi (főleg latin, német) és argó elemeket stb., de köznyelvi szavak is gyakran kapnak benne sajátos – gyakran metaforikus – csoportnyelvi jelentést. Pl.: suli, diri, szekunda, daci, bizti (biztosan), bliccel, luftol, gólya, bagoly (első éves teológus), okosulda (iskola), kóter (kollégium), elnyomók (tanárok), rabvallatás (felelés), libatórium (leányiskola), lógyilkos (logikus), omnibusz (mindenesfüzet) stb.

A diáknyelvi szavak stílushatását gyakran tréfás létrejöttükön, alakjukon kívül környezetfelidéző erejük adja. Jóllehet akad közöttük nyelvhelyességi tekintetben kifogásolható, a – főként ifjúsági – szépirodalom szívesen használja fel a reális ábrázolás eszközeként.

Móricz Zsigmond „Forr a bor” c., diákokról szóló regényében az egyik tanuló így meséli el, hogyan fogadta a püspök, amikor kicsapatásának a visszavonását kérte tőle.

– Na mit mondott a püspök úr? Gondos Márk fekete ruhában volt és cigarettáját éppen csonkig szívta. Már a körmén volt a cigaretta s úgy dobta el, mert megégette az ujjait, amelyek olyan sárgák voltak, mint a spórolós öreg irodatiszteké. – Nagyszerű volt. – Hajjuk. – Mondd el megint, – kiabáltak a fiúk. – Hát az csak úgy volt, hogy bementem az öreg méltóságoshoz, barátom oly kis házban lakik, mint ez, amibe vagyunk. A Nagytemplom mellett van egy rettenetes öreg ház, annak az ablakába van az a háromszázéves liceumfa, az nagyszerű, azt megbámultam, egész beleforrott a vasrostélyba, úgyhogy a vasat egész megette, olyan sűrű lombja van, mint egy baldachin. Úgy lóg lefelé, hogy alá lehet állani. Még most is tele van lila virágokkal. – Beszélj mán te marha. – Mikor bementem az öreg püspök elébe, egy szörnyű vastag kispap vitt be, de már egész öreg kispap volt, a bajusza egész deres, nagy fene vastag ember. A fiúk röhögtek a zsidó fiún, aki ahányszor elmondta a dolgot, mindig annyi új színt kevert az előadásába, hogy valósággal mindig újrateremtette a dolgot. – No, mi az fiam? – kérdezte a püspök. – A rohadt kövér titkár elmondta, hogy ez az a fiú, akit hazafias tüntetés miatt tegnap kicsaptak. – A püspöknek fájt a lába, vagy mi a fene, valami pléddel takargatta, talán köszvénye van, vagy megsiklott éccaka, mert azt mondják, egy disznótorról se marad el Debrecenben, hát csak rám néz. Nagyon szép tiszta arca van, olyan gyönyörű, gömbölyű feje, hogy szerettem volna megkopogtatni, mint a dinnyét, kong-e? A fiúk röhögtek, nem a viccnek, hanem a hang profánságának.

És Salinger „Zabhegyező”-jéből egy részlet Gyepes Judit fordításában. A főhős az első fejezetben így kezdi bemutatkozását:

Hát ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem. Először is unom ezt a témát, másodszor a szüleimet sorba megütné a gutman, ha nagyon mélyre találnék túrni a dologban. Az ilyesmire rém érzékiek, főleg az apám. Rendesek is, meg minden, nem mondom, de rém érzékiek. Ebből úgyse lesz itten életírás, vagy mit tudom én, csak azt akarom elmondani, hogyan zsongtam be tavaly karácsony táján, amiből aztán olyan nagy lerobbanás lett, hogy ideküldtek összeszedni magamat.

Lásd még: Csoportnyelv.

Díszítő jelző l. Jelző alatt.

Divatos szó l. Pongyolaság alatt.

Dubitatio l. Kételkedés