Ugrás a tartalomhoz

Stilisztikai lexikon

Szathmári István

Tinta Könyvkiadó

10. fejezet -

10. fejezet -

Tartalom

F

F

Félbeszakítás l. Elhallgatás.

Felkiáltó mondat, felkiáltás – általában a mondanivalónak érzelmileg hangsúlyozott kifejezésére használatos. A változatos érzelmi állapotok, mint csodálat, lelkesültség, meglepetés, keserűség, gúny, nagy öröm és mély bánat leginkább felkiáltó mondatokban nyernek kifejezést.

Hangok a jégen. „Szörnyű! Beszakadt

a Katlan-Gödör!” És: „Kürtös patak”,

hallottam, s „Halál Torka!” „Plédeket!”,

kiabálták. „Négy fiú ott veszett,”

sírta valaki. „Csak egy,” tudta más;

(Szabó Lőrinc: Tücsökzene 46)

Meghalni az emberiség javáért!

Mily boldog, milyen szép halál!

(Petőfi: Sors, nyiss nekem tért…)

A felkiáltó mondatokban gyakoriak az indulatszók, amelyek tagolatlan formában adják vissza a különféle érzelmeket. De az ilyen mondat jobbára ki is fejti az indulatszó jelölte érzelem okát vagy tartalmát:

Jaj, jaj, öl a fény és a szó,

Valamikor csak Délen járok.

Könnyű a fény, sekély a szó:

Közöttük egy rettenetes

Mély, ásító, hüvös, vak árok.

(Ady: Északi ember vagyok)

Jaj,

mennyi könny lett belőle, mennyi baj

a sok kegyetlen tévedés miatt!

(Szabó Lőrinc: Tücsökzene 86)

A heves érzelemnek a kitörése sokszor rövid (hiányos) felkiáltó mondatokban fejeződik ki, különösen parancsolás és tiltás esetében:

Állata őrzeni négy alabárdost:

„Lélek ez ajtón se’ be, se’ ki!…”

Ide a gyilkost!… bárha pecsétem

Váddal az önnön szívemig ér:

Mindenki gyanús nekem, a ki él!

(Arany: Tetemre hívás)

A felkiáltó mondatok, gazdag érzelmi-hangulati tartalmuknál fogva, a beszélt nyelvnek és a szépirodalmi stílusnak egyaránt jellegzetes eszközei, különösen fontosak a feszült lelkiállapotot tükröző lírában és drámában.

Felsorolás (lat. enumeratio) – egy fogalom, jelenség vagy gondolat nyomatékosítása bizonyos tulajdonságainak, jegyeinek a felsorolásával.

Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség,

Gyermek, rongy, szégyen és a többi

s végül a legnagyobb parancs jött:

Tessék a tüdőt kiköhögni.

(Ady: Az öreg Kúnné)

Szerettem a szép, sima köveket,

nyulak szőrét, a selymes füveket,

jó agyagot, fűzgaly fehér husát,

melyről úgy lejön a bőr, katicák

piros hátát, fekete pettyeit,

(Szabó Lőrinc: Tücsökzene 67)

A felsorolás a szóhalmozástól abban különbözik, hogy itt nem rokon értelmű szavak szerepelnek.

Lásd még: Halmozás, Részletezés, Szóhalmozás.

Figura l. Alakzat.

Figura etimologica l. Erősítés alatt.

Fogalmazás – valamely témával kapcsolatos gondolatainknak, meglátásainknak, érzéseinknek meghatározott sorrendben, arányos következetességgel történő, célszerű és hatásos kifejtése. A fogalmazásnak három fő mozzanata van: az anyag összegyűjtése, elrendezése és a kidolgozás. A kidolgozás, pontosabban az anyag összegyűjtése és elrendezése folyamán támadt gondolatoknak, érzéseknek a nyelvi megfogal- mazása tulajdonképpen a stilisztika gyakorlati alkalmazását jelenti; ti. azt, hogy a közlés mindenkori tárgyától, körülményeitől és céljától függően mindig, minden szempontból a legmegfelelőbb nyelvi (hangtani, szókincsbeli, nyelvtani és szövegtani) eszközöket választjuk ki mondanivalónk kifejezésére. Ilyenformán a stilisztika és a fogalmazás igen szoros kapcsolatban van egymással; jó fogalmazás stilisztikai ismeretek nélkül elképzelhetetlen.

Lásd még: Stilisztika, Stílus, Tartalom és forma.

Fokozás (gör.-lat. climax ’lépcső’) – a szóhalmozás művészi és hatásos módja: olyan egymás után következő szavak, kifejezések, amelyek értelmileg vagy érzelmileg-hangulatilag mindig többet mondanak.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szülőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

(Petőfi: Magyar vagyok)

Szeretlek szivemmel,

Szeretlek lelkemmel,

Szeretlek ábrándos

Őrült szerelemmel!…

(Petőfi: Szeretlek, kedvesem)

A fokozás akkor a leghatásosabb, ha végigvonul az egész költeményen, mint pl. Adynak a Fölszállott a páva c. versében.

Lásd még: Anticlimax, Szóhalmozás.

Forma l. Tartalom és forma alatt.

Formalizmus l.Tartalom és forma alatt.

Fölösleges ismétlés l. Erősítés és Pongyolaság alatt.

Főnév l. Névszó alatt.

Főnévi igenév l. Igenevek alatt.

Frazeológia l. Szókapcsolat.

Frázis – a dagály vagy szóvirág egy faja: a gyakori használat folytán tartalmát vesztett, hangzatos, de semmitmondó szólam. Pl.: koszorús költő, pálcát tör fölötte, a ló másik oldalára esik, tőkét kovácsol valamiből, virágzó fejlődésnek indul. A durva külső alatt mélyen érző szív dobog. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Százszázalékos megértésre talált. A frázisban szereplő kép éppen erőltetettsége, üressége, céltalansága vagy elkoptatottsága miatt nem ad semmi többletet, nem ébreszt asszociációkat bennünk, nem késztet gondolkodásra, ennélfogva szószaporításnak tűnik, s hatástalan marad, vagy esetleg – éppen ellenkezőleg – humorossá, nevetségessé teszi a stílust. A frázisok elterjedtségüket annak köszönhetik, hogy jól palástolják a gondolat- és stílusszegénységet, és hangzatosságuknál fogva – felületes emberekre – felületes hatást gyakorolhatnak. Mivel üressé, sokszor fecsegővé teszik a stílust, ne használjuk őket, éljünk helyettük megfelelő egyszerű szavakkal vagy kifejezésekkel, hatásos szólásokkal, esetleg egyéni, de kifejező szóképekkel. A frázisokhoz igen közel áll a közhely.

Lásd még: Közhely, Dagály, Frázis, Szókép.

Futurizmus (az olasz futuro ’jövő’ szóból) – a XX. század elején Olaszországban keletkezett, formabontó képzőművészeti és irodalmi irányzat, amely az élet értelmét a cselekvésben, a küzdelemben látta, s a tett, a harc, a gyorsaság kultuszát hirdette. A futuristák lázadoztak a társadalom és a művészet konvenciói és a polgári életforma ellen, sőt a múlt értékei ellen is. A futurizmus különbözőképpen jelentkezett az egyes országokban, kezdve a kapitalizmus bírálatától egészen a nyílt fasizmusig.

A futurista költészet egyik jellemvonása a szimultanizmus (egyidejűség): összefoglalja a különböző időben és térben történő eseményeket, megmutatja a lélek pillanatnyi keresztmetszetét, anarchikusan kavargó élménytartalmával együtt. Másik jellemzője a dinamizmus: megrajzolja a dolgok, emlékképek és szeszélyes asszociációsorok lüktetésének képét. Stíluseszközeit illetően elve a lehető legnagyobb szabadság: kerüli a szabályos szerkezetű, értelmes mondatokat; vagy pusztán egymás mellé sorolt szavakkal fejezi ki mondanivalóját, vagy érzelmi felkiáltásokba, hangutánzó vagy indulatszavakban tör ki. Szívesen használt eszköze a felsorolás és az igék halmozása főnévi igenévi formában, de gyakran él értelmetlen szavakkal, s valósággal felrúgja a mondattani szabályokat, mellőzi a központozást és a nagybetűt. Kedveli a matematikai jelekkel megtűzdelt szabadverset is.

Maga az irányzat elszigetelt maradt, keletkezése után hamarosan meg is szűnt. A futurizmus fő fészke Olaszország volt, vezére s viszonylag legjelentékenyebb költője: Marinetti. A magyar irodalomban futurista hangok Kassák Lajosnak A Tett és a Ma című folyóiratában szólaltak meg.

reggel mi elindulunk a nap iránt isten csárdája felé…

krisztus könnyeit fogjuk inni a nádfödelű pajtában és szilvóriumot

ó de minden jó ember sorsába belepottyan legalább egy krokodilus

s ő aki a zürichi herbergből jött és chillébe készült vallásalapítónak

ezen az éjszakán trippert kapott a rivoli utcai matrózbordélyban

a kártyatornyok hangtalanul összeomlottak

kerítések nőttek föl körülöttünk mint ahogy az állatkertben látható

egymásután még 21-szer az ég felé kiáltottam:

latabagomár

ó talatta

latobagomár és finfi

a lemezek csak szakadatlanul forogtak

(Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek)

Póznásan föl- föl- föl-

Tu-tutururu-tu-tu

Szélesség. Színesség. Darabosság.

(Kassák Lajos: Vásár és én)

A bajszos vizes kazánok is odajárnak a port leöblögetni,

A gépek lihegő szájaiban a láncok alácsorognak,

S piramisokban gurgulyázzák a homokot…

(Barta Sándor: Épülő ház)

Lásd még: Korstílus.