Ugrás a tartalomhoz

Stilisztikai lexikon

Szathmári István

Tinta Könyvkiadó

11. fejezet -

11. fejezet -

Tartalom

G

G

Gondolatalakzat l. Alakzat alatt.

Gondolatpárhuzam, gondolatritmus vagy mondatpárhuzam (párhuzamos mondatszerkesztés) (gör.-lat. parallelizmus ’párhuzamosság’) – azt jelenti, hogy az olvasóra gyakorolt benyomás, hangulat fokozása érdekében rokon tartalmú, hasonló szerkezetű és így ritmust sugalló mondatok szerepelnek egymás után (esetleg bizonyos fokozatossági elv érvényesítésével). A hasonló gondolatokat tartalmazó mondattagok elhelyezkedhetnek szimmetrikusan; ismétlődhetnek a mondatok elején, ilyenkor előismétlésről (gör. anaforáról) beszélünk, de ismétlődhetnek a mondatok végén is, ez az utóismétlés (gör. epifora), sőt ez a két jelenség össze is fonódhat egymással, ennek a neve görög eredetű műszóval szimploké (egybefonódás). A mondatpárhuzam e különböző megnyilvánulásai elsősorban a költői stílusra jellemzők, de előfordulhatnak a prózában is, s ez utóbbbi esetben az ún. prózaritmusnak a legfontosabb eszközei.

Neve: szolgálj és ne láss bért.

Neve: adj pénzt és ne tudd mért.

Neve: halj meg más javáért.

Neve: szégyen, neve átok:

Ezzé lett magyar hazátok.

(Vörösmarty: Országháza)

Asszonyom, asszonyom, forduljunk meg vissza!

– Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza,

– A lovak se tiéd, a hintók se tiéd…

(Népballada)

Mennyi öröm zúg

És mind a másé,

Mennyi arany cseng

És mind a másé,

Mennyi erő küzd

És mind a másé,

Mennyi asszony van

És mind a másé,

Mennyi új kéj zsong

És mind a másé,

Mennyi szándék tör

És mind a másé,

Mennyi minden van,

Mennyi szép minden,

Mennyi szent minden,

És mind a másé.

(Ady: Sóhajtás a hajnalban)

Tűrd, hogy már nem vagy ember o t t, csak osztályidegen

Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak egy szám egy képleten

(Márai: Halotti beszéd)

A párhuzamos mondatszerkesztés úgy is jelentkezhet, hogy a gondolatok mintegy egymásba kapcsolódnak, ez az összerakó párhuzamosság vagy összerakás, pl.:

Rákosnak mezője tőszomszédos Pesttel,

Pest alatt ért össze útasunk az esttel,

Találkoztak pedig egy temető mellett,

Temetőben új sír dombja sötétellett.

De miféle sírnak sötétlik ott dombja,

Arra Miklósnak most van is, nincs is gondja.

(Arany: Toldi VII.)

S most először egész nap, rázendítette a sírást. Igen, mert azt érezte, hogy most aztán csak a sírás segít rajta. Mert ha sír, nem kell beszélni, ha sír, megsajnálják, s megteszik, amit kér, és ha sír, minden jó lesz, mert a sírástól félnek az emberek… (Móricz: Árverés a nádason)

Használhatja továbbá a polemizáló tudományos nyelv és a szónok stílus, ugyanis például a fokozódó gondolatismétlés értelmileg és érzelmileg egyaránt hat az olvasóra, hallgatóra.

A nemzet készen áll a harcra, s ez a békére a leghatalmasabb lépés. A nemzet lelkesülve van az áldozatra, s ez az erőnek kimeríthetetlen forrása. A nemzet lelkesedés közben rendíthetetlen, s ez a magyarnak dicsősége, minővel most más nemzet nem dicsekedhetik. A nemzet tömege fegyelmet ismer, s ez a győzelemnek záloga! … (Kossuth)

Lásd még: Ellentét, Erősítés alatt: Szóismétlés, Halmozás.

Gúny – a humoros és szatirikus műveknek a túlzással rokon, jellegzetes stíluseszköze. Három megjelenési formája van: 1. A nyílt gúny: lényege az, hogy segítségével a költő a társadalmi s egyéb igazságtalanságokon, fonákságokon felháborodva, egy személy (s ez gyakran típus) vagy jelenség ellenszenves vonásait, hibáit erősen, néha a képtelenségig túlozva mutatja be.

Görgeinek híják a silány gazembert,

Ki e hazát eladta cudarúl.

Kergesse őt az istennek haragja

A síron innen és a síron túl.

……………………………

Kezében volt az ország szíve, kardja,

S ő mint pofon vert, megrugdalt inas,

Feladta gyáván mind e drága kincset,

Bérért vagy ingyen, mindenképen gaz.

……………………………………..

Hervadjon a fű, ahol megpihenne,

Akadjon fel, midőn a fára néz,

Enyhet ne adjon éhe, szomja ellen

A föld, s ne nyujtson soha emberkéz…

Kergesse őt a balszerencse, mint

Szilaj kutyák a felriadt vadat.

Éljen nyomorból, kínból mindhalálig

S ha elhal, verje meg a kárhozat.

(Vörösmarty: Átok 1849. oct. 10.)

Ne hadd el magad, öregem,

bőröd ne bízd kereskedőre,

ki elád felhőt az egen

s a földön telket vesz belőle.

Inkább segít a kutya szőre

a teríthető betegen,

semhogy magát miértünk törje,

aki sorsunktól idegen.

Magának rág mind, aki rág,

a fogacskák azért fogannak.

S mert éhes rongy vagy, a fogát

elkoldulhatod-e a kannak?

Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,

ki fűtve lakik öt szobát,

falain havas tájak vannak,

meztelen nők meg almafák?

Hihetsz-e? Szagos kis dorong

édes szivarja s míg mi morgunk,

ő langyos vízben ül s borong,

hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!

Ha pincéjébe szenet hordunk,

egy pakli „balkánt” is kibont!

Szivére veszi terhünk, gondunk.

Vállára venni nem bolond…

Bús jószág, ne vetéld magad!

Együtt vágunk a jeges télnek.

A jégből csak lucsok fakad,

de hű társ – éhezők kísérnek.

S ha most a tyúkszemünkre lépnek,

hogy lábunk cipőnkbe dagad,

rajtad is mult. Lásd, harc az élet,

ne tékozold bizalmadat.

(József Attila: Vigasz)

2. A iróniával (gör. eironeia ’tettetés’) úgy teszi nevetségessé a költő az alakokat, jelenségeket, hogy – szintén túlozva – az ellenkezőjét mondja annak, amit érez (látszólag magasztal, dicsőít stb.). Ilyenkor a hangsúly és a szövegösszefüggés mutatja, hogy a mondottak ellentétére kell gondolnunk.

Boldog ország! mert bár érzi

A szükség sok nemeit:

Legalább egy, és a fő, a

Lelki szükség nincsen itt.

Szerény állat itt a lélek,

Nem kér szénát, abrakot;

Mint szamár a gazt: zabálja

A kalendáriomot.

………………………

Kutyabőr! ez itt a fő-fő,

Becsben párja nincs neki,

És ezért sok úriember

Saját testén viseli.

………………………

Virágozzál, dicső ország,

Nagyra termett náció,

S még soká ne háborgasson

A civilizáció!

(Petőfi: Okatootáia)

A fátyol borult, az asztal terült,

Örült az úr-rend a Deáki tettnek,

Fecerunt magnum áldomás s Buda

Filoxerátlan hegyei lihegtek.

Piros borával megint itatott

Vármegye bálján jókedvü alispán,

Mindenki támadt, élt és szabadult,

Csak a plebs maradt egyedül a listán.

(Ady: Kétféle velszi bárdok)

3. A szarkazmus (gör.) keserű, maró gúny. Eszközei a durva, sokszor vulgáris szavak, a nagyítás stb. Ez található pl. Petőfinek „Széphalmon” és József Attilának „Egy költőre” c. versében.

Te, a nemzet-hálátalanság

Égbekiáltó némasága,

A nemzet-szégyen Káin-bélyege,

Oh Széphalom!

…………………………

Itt nyugszik ő [= ti. Kazinczy Ferenc]

Vad fák és vad füvek körében,

Fölötte hófehér szobor…

Miért fehér? miért nem fekete?

Vegyétek el s tűzzétek föl helyébe

Sötét sorsának zászlaját!

Oly bántó e fehér hazugság. –

És ezt is özvegye

Állíttatá, ez oszlopot;

De könnyen telt ki tőle,

Mert nem maradt több,

Csupán hét árva gyermeke.

S miért tett volna oszlopot

Sírjához a haza?

Hiszen mit tett ő a hazáért?

Miatta hét esztendeig szivá csak

A börtönök dögvészes levegőjét,

És csak fél századig

Tartá vállán, mint Atlasz az eget,

A nemzetiségnek ügyét.

Magyar nemzet, most nem volnál magyar,

Ő akkor volt az, midőn senki sem volt,

Midőn magyarnak lenni

Szégyen vala.

(Petőfi: Széphalmon)

Sakált kiált, hollót hörög,

ki jól dalolni restel;

és idenyög a Dala-dög,

az éveire mester,

Nem a szipolyt, ő azt gyalázza,

kinek nem álma pálmaháza.

Pálmáját öntözzék ebek,

álljon közibük ő is.

Kertésszen őszi kerteket,

hol megtrágyázzák őt is.

És orrát vájván, mint a vermet,

csak higgye azt, hogy elmerengett.

(József Attila: Egy költőre)

Idézzük még Márai Sándor „Halotti beszéd”-ének egy részletét.

Most hallgass és fizess.

Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.

Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,

A radioaktív hamu mindent betemet.

Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,

Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten.

Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég

Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.

Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,

Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.

Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,

Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad.

A gúny stílushatását a nagyon expresszív szavak használata, a túlzás, a gyakori képszerűség s – az irónia esetében – az ellentét adja.

Lásd még: Ellentét, Enyelgés, Stílusárnyalat.