Gyermeknyelv – a kisgyermekeknek és a velük foglalkozóknak az általános nyelvhasználattól – főként a szókincsben – eltérő beszéde. A gyermeknyelvi szavak nagyrészt egy szótagnak a megismétlődései (papa, bibi, csecse, kuckuc stb.) vagy ilyennek valamely játszi képzővel (pl.: -i kicsinyítő képzővel) keletkezett formái (pl. papi). Néha felismerhető bennük a megfelelő köznyelvi szó (pl. dajka, dada, maci), néha pedig hangutánzó jellegűek vagy teljesen önkényes keletkezésűek (pl. dádá, tente, tütü, hintapalinta, hajcsizik stb.) A gyermeknyelvi szavak stílushatását sajátos, gyakran szokatlan, hangutánzó vagy játszi hangalakjukon kívül a környezet és a gyermekvilág kedves hangulatát felidéző erejük adja.

Petőfi ezt írja „Arany Lacinak” c. versében, többek között:

Laci te,

Hallod-e?

Jer ide,

Jer, ha mondom,

Rontom-bontom,

Ülj meg itten az ölemben,

De ne moccanj, mert különben

Meg talállak csípni,

Így ni!

……………

Tarka lepke, kis mese,

Szállj be Laci fejibe.

………….…

Ninini:

Ott az ürge,

Hű, mi fürge,

Mint szalad!

……………

S mostan…

Itt van…

Karjaimban,

Mert e fürge

Pajkos ürge

Te vagy, Laci, te bizony!

Gárdonyi Géza így mutatja be az „Egri csillagok”-ban Vicuskát:

Még így csupaszon is látszik rajta, hogy női galambka: fehér, mint a tej, ahogy ugrándozik a vízben, két kis szöszke hajfonata röpköd a nyakán. – Derdő – nevet a fiúnak –, úttyunk. (Azaz: Gergő, ússzunk.)

Móra Ferenc „Kincskereső kisködmön” című bájos írásában a körtemuzsikát fúvó Gergőt így ábrázolja:

…mire hazaértem, akkora minden fortélyát kitanultam a körtemuzsikának. Ha csak a számhoz érintettem, halkan kacagott, mint a vadgalamb; ha rövideket fújtam bele, csattogott, mint a fülemüle; tudtam vele süvölteni, mint a pirók, csikorgatni, mint a csíz. Még édesanyámnak is fölsütött a mosoly az orcáján a muzsikaszóra. Pedig éjjele-nappala csupa szomorúság volt akkoriban, ahogy a beteg húgocskámat virrasztgatta. De még az is felnyitotta a bágyadt szemét, szegényke, és megvillant benne az öröm, ahogy megszólalt: Szép mucita! Fúadd méd, bátókám! (Azaz: Szép muzsika! Fújjad még, bátyókám!)

És Weöres Sándor „Bóbita” című verses gyűjteményében olvashatjuk a gyermeki lelket, képzeletvilágot, gondolkodást megéreztető verset:

Róka-róka réten

fuss a holdas égen,

hagyd itt lenn a házat, erdőt,

kapsz nyakadra ezüst csengőt,

fényes felhőn csilingelhess,

csillagokkal versenyezhess,

hallihé-hallihó!

azt hiszik, hogy kiscsikó.

Lásd még: Szóhangulat, Szókincs.