Ugrás a tartalomhoz

Stilisztikai lexikon

Szathmári István

Tinta Könyvkiadó

21. fejezet -

21. fejezet -

Tartalom

O, Ö

O, Ö

Obscuritas l. Pongyolaság alatt.

Originalitas l. Eredetiség.

Oxymoron l. Látszólagos képtelenség.

Összerakó párhuzamosság l. Gondolatpárhuzam alatt.

Összetett mondat – A mondanivaló természete, a gondolat bonyolultsága gyakran megköveteli, hogy egyszerű mondatok helyett a rendszerint fejlettebb gondolatformákat tükröző összetett mondatokat használjuk. Az összetett mondatokon belül a tartalom, a mondanivaló részeinek egymáshoz való kapcsolódása, a beszédhelyzet, valamint a kívánt stílushatás, esetleg a műfaji feltételek szabják meg, hogy mellérendeléssel vagy alárendeléssel éljünk-e. Helytelen tehát az a nézet, amely szerint a magyar nyelv természetének inkább a mellérendelő szerkesztésmód felel meg. Helytelen az is, hogy a mellérendelő forma csupán a primitív gondolkodás kifejezője, s mint ilyen, alkalmatlan logikai folyamatok, összefüggések kifejtésére, mivel ez utóbbi az alárendelő forma kiváltsága, amely éppen ennélfogva válik a „művelt nyelvek” egyik fontos jellemvonásává. Nem mondhatjuk ki általánosságban azt sem, hogy a mellérendelő forma egyszerű, világos, az alárendelő ellenben túlságosan bonyolult, nehezen felfogható mondatszerkezet, mert mindkettő lehet világos is, bonyolult is, attól függően, hogy hogyan szerkesztik meg.

Természetesen, a két összetett mondattípusnak más-más a stílushatása. Általánosságban a köznyelvben, a beszélt nyelvben gyakori a mellérendelő szerkesztésmód. A köznyelv, a beszélt nyelv ugyanis a lazán egymás mellé helyezett mondatokat kedveli. A tudományos, a hivatalos és részben a publicisztikai stílus viszont gyakran és szívesen él az alárendelő formákkal.

A mellérendelést (gör. parataxis) a modern széppróza például dinamikus ábrázolásra, a társalgási stílusmodor utánzására s a gyorsan tovatűnő benyomások, színek, hangok érzékeltetésére használja fel. Ez utóbbira példa:

A temető mellett robogtunk; a tűz világossága oldalvást és mozdulatlanul, szinte nyugodtan feküdt el a sírkövek fehér márványain, a néma mezőn. A kis utcákon alacsony svábházak szepegtek, a lakók őrt álltak előttük, felkészülten, összeszedett bugyrokkal a karjukon, egybeverődve, összedugott fejekkel, mint a rémült csorda. Az állataik elkötve, szabadon lézengtek utcán, udvaron. Végre láttuk a Vízitorony bevilágított sivár négyszögét, s a cédulaházat a piac közepén. Ott leszálltunk… (Kaffka Margit: Színek és évek)

Dani nem nyugodott. Egyre járta az uradalmat; mindenféle ürügyön bemerészkedett. Az egész cselédséggel megismerkedett, s boszorkányos szerencséje az asszonyok körül, otthonossá tették a nagy mezőkön. Egy év múlva jobban ismerte a földet, mint a kasznár, s a bérlet minden csínját-bínját, mint az ügyvéd. (Móricz: Sárarany)

Sajátos stílushatása van az alárendelt mondatok között létrejövő mellérendelésnek, amikor is egy főmondathoz több, párhuzamosan egymás mellé rendelt mellékmondat kapcsolódik. Az ilyen mondatszerkezet nemcsak azzal hat, hogy egyszerű, jól áttekinthető, hanem azzal is, hogy több oldalról világítja meg a mondanivalót, s felkelti, illetve fenntartja az érdeklődést.

Mondd, mit érlel annak a sorsa,

akinek nem jut kapanyél;

kinek bajszán nem billeg morzsa,

ki setét gondok közt henyél.

(József Attila: Mondd, mit érlel…)

A tudományos nyelv – érthetően – különösen leírásokban gyakran él a mellérendelő mondatformával.

A magyar nyelv külön életében fejlődtek ki a magyar igei személyragok és rendkívül nagy változatosságban. A finnugor alapnyelvben ugyanis igei személyragok még valószínűleg egyáltalában nem voltak, hanem az alanyt (akár névszói, akár névmási alanyt) ki kellett tenni (ha esetleg a beszédhelyzetből nem következett félreérthetetlenül), tehát ragozott ige helyett állandó jellegű szerkezet fejezte ki az alany–állítmány kapcsolatot. Az igei személyragok egy része, a birtokos személyragokhoz hasonlóan, ugyancsak a személyes névmásokból keletkezett az említett ősi finnugor szerkesztésmód folytatásaképpen, majd a magyar nyelv külön életében tapadtak hozzá az igéhez és váltak személyragokká. (Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza)

Az alárendelést (gör. hipotaxis) – mint fentebb is említettük – főként a hivatalos és a tudományos stílus használja, mert az alárendelésben a mondatok közti összefüggés zártabb, s így a logikus okfejtésre, az összetett gondolatok közti viszonyok megvilágítására az ilyen mondatok inkább alkalmasak.

Tudjuk, hogy minden nyelvben van számos olyan szó, mely a beszélő érzéke szerint minden kétségen felül tőszó, a nyelvész azonban igazolni tudja róluk, hogy eredetileg származékszók voltak. (Bárczi Géza: Magyar történeti szóalaktan I. A szótövek)

Természetes azonban, hogy az egyszerű társalgási nyelv s a szépirodalmi stílus is felhasználja – elsősorban a benne rejlő tartalmi-logikai pontosságot – a megfelelő gondolatok, érzések helyes és művészi kifejezésére:

Erzsi csak akkor eszmélt rá, mit mondott tulajdonképp az unokabátyja, amikor az már eltűnt a kapun túl, el az utca során. Előbb csak azt értette, hogy fenyegeti az urát, és a szinte állati megszokás, a feleség gépies veleérzése tört ki belőle, amely mindenkivel szemben egy testül, egy lélekül mutatja, hazudja a házaspárokat. De aztán lassan kivilágosodott benne a Gyuri gondolata. És megint szégyenkezni kellett az uráért ez előtt a férfi előtt. Mert ennek a nagy állhatatossága közös volt az ő lelkével. Nem hitte, hogy legyen idő, mikor Gyuri áll bosszút őérette, mikor már nincs más hátra, de jóérzés, hogy van akkorra mentség. (Móricz: Sárarany)

Az alárendelésnek fontos eszköze az ún. rámutatószó. A rámutatószó a főmondatból utal a mellékmondatra, így elősegíti a tagmondatok egységben való felfogását, ezenkívül – stilisztikai szempontból – várakozást, feszültséget okoz, s – főképpen a jelzői mellékmondatok esetében – egyértelművé, félreérthetetlenné teszi a mellékmondatot, esetleg ki is emel.

Meg akarlak tartani téged,

Ezért választom őrödül

A megszépítő messzeséget.

(Ady: Meg akarlak tartani)

Én a Halál rokona vagyok,

Szeretem a tűnő szerelmet,

Szeretem megcsókolni azt,

Aki elmegy.

(Ady: A Halál rokona)

Lásd még: Egyszerű mondat, Körmondat, Kötőszó.