Változatosság (lat. varietas) – a szép stílusnak a régi stilisztikákban külön tárgyalt egyik követelménye. Az egyformaság, a nyelvi elemeknek stilisztikai cél nélkül történő ismétlése egyhangúvá, unalmassá teszi a stílust, s ezzel együtt még az egyébként érdekes mondanivalót is. A változatosság viszont lendületet visz az írásba, a beszédbe, élvezetessé teszi a stílust, s a tárgyánál fogva esetleg szárazabb írásművet is. A változatosság a szóhasználat terén azt követeli, hogy lehetőleg ne ismételjük ugyanazt a szót stilisztikai cél nélkül egyazon mondaton vagy egymáshoz közel álló mondatokon belül; ezt segítik elő a szinonimák, a szóképek, általában a képes beszéd használata (l. a megfelelő címszókat). A mondatszerkesztés terén pedig azt kívánja, hogy a stilisztikai céltól függően váltogassuk a különféle szerkezetű és felépítésű mondattípusokat. A változatosság egyébként – hangtani szempontból – egyik feltétele a jóhangzásnak (l. ott) is.

Lásd még: Szépség.

Varietas l. Változatosság.

Verstan – az a tudományág, amely a verssel, vagyis a nyelvi előadásnak kötött, ritmusos, ütemekből (verslábakból) álló formájával, illetőleg annak felépítésével, szerkezeti sajátságaival, fajaival foglalkozik. A verstannak számos olyan részterülete van (a vers mibenléte, nyelvi jellemzői, a ritmus, a rím, a versformák tana, a versmondattan stb.), amely sok ponton érintkezik a stilisztikával. Viszont a stilisztika is gyakran rá van utalva a verstan eredményeire (pl. az egyik legfontosabb stílusrétegnek, a költői stílusnak a jellemző sajátságait is lehetetlen megállapítani a verstan tanulságai nélkül, minthogy az egyes verstani jelenségeknek stílusértékük van vagy lehet).

Lásd még: Szépirodalmi stílus.

Világosság – a helyes stílus egyik sajátsága a régi stilisztikákban. Világos a stílus akkor, ha érthető és egyszerű, azaz az olvasóban ugyanazokat a gondolatok és érzelmeket ébreszti, mint amilyeneket az író közölni akar. A stílus világosságának alapja a szavaknak a közlés céljától, tárgyától és körülményeitől függő, megfelelő összeválogatása, valamint a nyelvtani szabályokat követő, helyes mondatszerkesztés és mondatfűzés. A világosság ellentéte a homály.

Lásd még: Helyesség, továbbá: Szókincs, Archaizmus, Provincializmus, Idegen szavak, Azonos alakú szavak, Hasonló hangzású szavak; Egyszerű mondat, Összetett mondat, Szórend.

Visszavétel (lat. retractio) – a régi stilisztikában szereplő alakzat. Azt jelenti, hogy az író visszavonja, amit előbb mondott, mert helytelennek találja, de éppen azzal, hogy az ellentétére rámutatott, már ki is emelte, hangsúlyossá tette.

Befordúltam a konyhára,

Rágyujtottam a pipára…

Azaz rágyújtottam volna,

Hogyha már nem égett volna.

A pipám javában égett,

Nem is mentem én avégett!

Azért mentem, mert megláttam,

Hogy odabenn szép leány van.

(Petőfi: Befordúltam a konyhára)

Vizió l. Látomás.

Vonatkozó névmás l. Névmás alatt.