A zárt mondatszerkezet felbomlása (gör. anakoluthon ’egybeácsolatlan’) – következetlen mondatszerkezet, olyan szavaknak, kifejezéseknek, esetleg mondatoknak a zárt mondattestbe való beiktatása, amelyek szervesen nem tartoznak bele, s amelyeket éppen ezért rendszerint vesszővel, gondolatjellel választunk el a zárt mondatszerkezettől.

A zárt mondatszerkezetbe beiktathat az író egyes elemeket azzal a céllal, hogy a mondat valamely részét jobban megmagyarázza, vagy esetleg a beszédhelyzetet jobban megértesse az olvasóval.

„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!

Zászlós kopiával hős Ali temette:

Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset –;

Zengjétek Alit ma helyette!”

(Arany: Szondi két apródja)

A szervetlen mondatrészek egyik jellegzetes formája a megszólítás (l. ott), amely az érzelmi tartalom művészi kifejezését segíti elő.

Jelentékeny szerephez juthatnak a változatos indulatszók, amelyek a mondat elején vagy belsejében elhelyezkedve nem kismértékben fokozzák a mondat érzelmi hatását.

Óh rémült kiáltás: „jaj-jaj-jaj”,

Kivel gyakorta riasztom föl

Magam s ördöngös éjeimet,

Be Istennek tetsző lehetsz te.

Nincs szebb ima a rémületnél

S a hörgésből szabadult jajnál

S nincs az életben hivóbb szózat,

Mint a szörnyedtség vad szózata.

(Ady: A rémület imája)

Az ún. átképzeléses (átélt) beszédben használt zárt mondatszerkezetekbe a népi előadásmódot visszatükröző írók (pl. Tömörkény, Veres Péter) gyakran beiktatnak olyan közbevetéseket, amelyekről sokszor nehéz eldönteni, hogy azok vajon magának a szerzőnek vagy az írásműben ábrázolt személyeknek a szavai-e. Az ilyen közbevetések, azonkívül, hogy nagyfokú élénkítő erejük van, az egyszerű élőnyelv benyomását keltik, így a reális ábrázolásnak is hatásos eszközei. Pl.: „[Ibolyka] unta a vevőket – nevetségesek a nyavalyások –, unta a szükséges udvariasságot…” (Veres Péter: Rossz asszony) – A zárt mondatszerkezet felbomlásának jellegzetes példája a modern szépirodalmi stílusban kifejlődött ún. nominális szerkesztésmód. Ennek lényege az, hogy mintegy szerkezetlenül olyan – jobbára nominális, azaz névszói jellegű – utórészek kapcsolódnak a mondatba, amelyeket az olvasónak kell a mondat első felében található vagy esetleg csak odagondolt szavakhoz hozzákapcsolni:

Vilma is – a legszebb lány itt akkoriban, igazi típusa a magyar telt élveteg szépségnek – hasadt piros száj, széles áldott, királynői csípők, magától mosolygó arc, nagy barna szuggesztív szemek – élte világát, udvaroltatott magának…” (Babits: Kártyavár)

Különösen szembetűnő az értelmezős szerkezet szétesése. Olyan szavakhoz is kapcsolódhat értelmező, melyek a szövegben nem szerepelnek:

Mindörökre itthagyná most Sótot és röpülne kalandos és dicső jövő felé, örök és bolondos gyerek, nem kevésbé képes gyönyörködni egy ily kocsikázásban. (Babits: Halálfiai)

Sőt az értelmező a mondat elején is állhat:

Ős vendég a feketekávéra, megjelent a refektórium ajtajában Bögözi… (Babits: Timár Virgil fia)

Lásd még: Értelmező, Közbevetés, Nominális stílus.

Zeneiség l. Jóhangzás alatt.

Zeugma (gör. ’járom, iga’) – Hasonlít a ráértéshez (l. ott); abban különbözik tőle, hogy a közös mondatrészt csak némi alaki változtatással érthetjük arra a mondatra is, amelyben nincs kitéve.

Meddig lesz még úr a betyárság

És pulya had mi, milliók? [ti. meddig leszünk]

(Ady: Magyar jakobinus dala)

Zsargon – L. Rétegnyelv alatt.