Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

III. Alkotmányfejlődési irányok

III. Alkotmányfejlődési irányok

Az egyes országok mai alkotmányára nagy hatással van korábbi alkotmányfejlődésük. Az alkotmányfejlődésüket meghatározta, hogy mikor és hogyan léptek a polgárosodás útjára, milyen fejlődéseken és válságokon kellett keresztülmenniük. Európában megkülönböztethető az alkotmányfejlődés angol, francia és német útja, ugyanakkor Közép- és Kelet-Európa alkotmányfejlődése is eltérést mutat a fenti európai országokétól. A hatalmi ágak elválasztásának szigorú koncepciója révén az alkotmányfejlődés amerikai modellje is hatással volt a világ országaira és ez a hatás egyes európai országok tekintetében is kimutatható.

1. Az alkotmányfejlődés történeti útja: az angol alkotmányfejlődés

Az Egyesült Királyságnak nincs írott, egy dokumentumba foglalt, chartális alkotmánya, ezért gyakorta mondják, hogy a szigetországnak íratlan alkotmánya van. Ez azonban nem igaz, miután írott törvények, elvek, parlamenti konvenciók, királyi prerogatívák, bírósági határozatok együtt képezik az angol alkotmányt. Ezek a dokumentumok, szokások azok, amelyek meghatározzák a kormányzás rendszerét. A XIX. század híres angol jogtudósa Dicey az angol alkotmány iker pilléreiről értekezett. Ezek szerint az angol alkotmánynak két pillére van: egyrészt a parlamenti szuverenitás elve, másrészt a jog alapelveit, a törvények uralmát rögzítő rule of law.[11] A parlamenti szuverenitás értelmében a parlament a legfőbb jogalkotó szerv, a parlament mindent megtehet, a parlamenti jogalkotásnak nincsenek korlátai. Azokban az országokban, amelyekben chartális alkotmány van, maga az alkotmány jelent korlátot a parlamenti jogalkotás számára, a parlament nem hozhat az alkotmánnyal ellentétes jogszabályt. Az Egyesült Királyságban a parlament az a szerv, amelynek jogában áll a kormányzás rendszerét meghatározni. Így az 1911-ben majd az 1949-ben elfogadott „Parlamenti törvények” (Parliament Acts) azok, amelyek meghatározzák például a parlamenti ciklusok időtartamát, a parlament összetételét, a parlamenti képviselők felelősségét. A parlamenti ciklus időtartama 5 év, ugyanakkor az Alsóház és a Lordok Háza egyetértésével a parlamenti ciklus időtartama rendkívüli esemény esetében meghosszabbítható. Ez történt a második világháború időszakában is, az 1935-ben megválasztott parlament mandátuma – a parlamenti ciklus meghosszabbítása révén – csak 1945-ben ért véget. A nagy államszervezeti, így pl. bírósági reformok is a törvényhozás útján valósulnak meg, ezzel is kifejezésre juttatván a parlamenti szupremácia elvét. Az Egyesült Királyságban a 2005. évi alkotmányreform törvény (Constitutional Reform Act) hozta létre, a 2009. október 1-jével munkáját megkezdő, 11 bíróból álló Legfelsőbb Bíróság intézményét, amely a korábbiakban a Lordok Házához tartozó bírói fórum helyett, legfelsőbb szinten eljáró bíróságként működik az egész országban, a skóciai büntető ügyek fellebbviteli elbírálását kivéve.

Az Egyesült Királyság európai uniós tagsága (1972) óta a parlamenti szupremácia elvét a közösségi jog felsőbbsége is érintette. A luxemburgi Európai Bíróság Costa v. Enel ügyben hozott döntése (1964) szerint a közösségi jog a nemzeti jog felett áll. Ezt az elvet az angol bíróság is megerősítette a „Thoburn v. Sunderland City Council” ügyben. Az eljáró bíróság határozatában az Egyesült Királyságnak az európai integrációhoz történő csatlakozását jóváhagyó 1972. évi Európai Közösségi Törvény alkotmányos jellegét hangsúlyozta.

Az 1998-ban elfogadott Emberi Jogok Törvénye – amely 2000. október 2-án lépett hatályba – biztosította, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye is a brit jogrendszer részét képezze. Az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig konkrét ügyben el tudja ítélni az Egyesült Királyságot, hivatkozván arra, hogy – akár egy Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütköző norma alkalmazásával – megsértették a panaszosnak az Egyezményben biztosított valamely jogát. Az angol parlament szupremáciájának elvét tehát nemcsak a közösségi jog, hanem az Emberi Jogok Európai Egyezménye is erodálja.

A hivatkozott törvényeken túlmenően – sok más törvény mellett – az alábbi dokumentumokat is az angol alkotmány forrásai között tartják számon:

  • Magna Charta (1215),

  • Jogok Kérvénye (Petition of Rights, 1628),

  • Habeas Corpus Act (1679),

  • Jogok Törvénye (Bill of Rights, 1689),

  • Trónöröklési Törvény (Act of Settlement, 1701),

  • Westminsteri Statútum (Statute of Westminster, 1931),

  • Európai Közösségi Törvény (European Communities Act, 1972),

  • Emberi Jogok Törvénye (Human Rights Act, 1998),

  • Lordok Házáról szóló Törvény (House of Lords Act,1999),

  • Alkotmányos Reform Törvény (Constitutional Reform Act, 2005).

Az angol alkotmány egy organikus alkotmányfejlődés eredménye. A különböző törvények, a common law, a szokások és a konvenciók, a bíró alkotta jog, a precedensek egyaránt forrásai az angol alkotmánynak.[12] A felsorolt dokumentumok jól jelzik, hogy az angol alkotmányfejlődésre mai napig tartó hatással volt a polgári átalakulás. A későbbiekben az államszervezet stabilitása jellemző, forradalmak és komolyabb válságok nem fenyegették az Egyesült Királyságot. Ez lehetővé tette, hogy az angol alkotmányfejlődés sajátos vonásai megmaradjanak, és az alkotmány tartalma folyamatosan megújuljon. Mindez azonban nem igényelte egy, a kontinentális országokéhoz hasonló chartális alkotmány elfogadását.

2. A hatalmi ágak merev szétválasztása: az amerikai alkotmányfejlődés[13]

Az amerikai alkotmányt az 1787. szeptember 17-én Philadelphiában összeülő alkotmányozó Konvent fogadta el, és a ratifikációt követően 1789. március 4-én lépett hatályba. A világ egyik legrégebbi hatályos alkotmánya, régebbi alkotmánya csak San Marinónak van, ott 1600-ban fogadták el a ma is hatályos alkotmányt. Az alkotmányt eredetileg 13 állam képviselői írták alá, a ratifikációhoz a föderációra lépő államok ¾-ének jóváhagyása kellett. Ma 50 tagállama van az Amerikai Egyesült Államoknak. Az alkotmány elfogadásakor preambulumból és összesen 7 cikkelyből állt, az egyes cikkelyek paragrafusokra oszlottak. A preambulum használta a „Mi, az amerikai nép” (We, the People of the United States) kifejezést. Ennek indoka az, hogy nem lehetett tudni, hogy a föderációt megfogalmazó alkotmányt melyik állam ratifikálja és melyik nem. A népre való utalás is jelzi, hogy az alkotmány létrehozói nem egy konföderációban, hanem egy nemzet föderációjában gondolkodtak. Az 1788. évi ratifikációját követően mindezidáig 27 alkalommal egészítették ki az alkotmányt. Alkotmány-kiegészítés útján került rögzítésre többek között az elnökválasztás rendje (XII. és XXII. alkotmány-kiegészítések), a jogok felsorolása (I–X. alkotmány-kiegészítések), a rabszolgaság eltörlése (XIII. alkotmány-kiegészítés).

A liberális filozófiai irányzatok, így Locke, Montesquieu munkái jelentős hatással voltak az amerikai alkotmány megszületésére. Az alkotmány a hatalmi ágak elválasztására épül, azok egymást kiegyensúlyozzák és ellenőrzik (checks and balances elve). Az alkotmány első három cikkelye a három hatalmi ágról rendelkezik, az alábbi sorrendben: törvényhozó hatalom, végrehajtó hatalom és bírói hatalom. A törvényhozó hatalmat a kétkamarás Kongresszus gyakorolja, a Képviselőházban a tagállamok arányos képviselete valósul meg, ezzel szemben a Szenátusban minden tagállamot 2 szenátor képvisel. A Képviselőháznak jogában áll vádat emelni az ún. impeachment alkalmazásával a legfontosabb közjogi tisztségviselőkkel, így az Amerikai Egyesült Államok elnökével szemben is. Vádemelés esetében a Szenátust illeti meg az ítélkezés joga. Ezzel szemben a végrehajtó hatalom letéteményese, az egyes tagállamok lakossága által választott elektorok útján 4 évre megválasztott elnök. Az elnök a Kongresszus által elfogadott törvénnyel szemben egyszeri vétót alkalmazhat, ekkor a Kongresszus két háza egyenként kétharmados szavazattal ismét megerősítheti az elnök által megvétózott törvényt, és ebben az esetben az hatályba léphet. Az Amerikai Egyesült Államokban nem létezik miniszterelnöki tisztség. Az elnök mint a végrehajtó hatalom feje az általa kiválasztott, de a Kongresszus által meghallgatott államtitkárai (miniszterei) útján gyakorolja a végrehajtó hatalmat. Az elnök privilégiuma a Legfelsőbb Bíróság bíráinak a kinevezése is. A Legfelsőbb Bíróság tagjai életre szólóan kapnak kinevezést (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy addig lehetnek bírák, míg szellemileg és fizikailag is alkalmasak erre). A Legfelsőbb Bíróság a szövetségi ügyekben bír hatáskörrel, valamint azokban az esetekben illetékes, amikor a felek nem ugyanahhoz az államhoz tartoznak. A Legfelsőbb Bíróság a jogviták eldöntésekor döntést hozhat az alkalmazandó jogszabályok alkotmányosságáról is.

Az amerikai alkotmányfejlődés sajátossága a stabilitás, amelynek alapja az alkotmány flexibilitása. Az alkotmány alkalmas volt arra, hogy elfogadásakor 4 millió amerikai alkotmánya legyen, ma pedig 300 millióan mondják sajátjuknak az alkotmányt. Ennek a rugalmasságnak több oka is van:

  • az amerikai alkotmány a XVIII. században modern alkotmányfilozófiai irányzaton, a hatalmi ágak elválasztásának elvére épült;

  • az Amerikai Egyesült Államok el tudták kerülni mindazokat a politikai válságokat, amelyek a XIX. század Európájára jellemzőek voltak;

  • az alkotmány-kiegészítések alkalmasak voltak arra, hogy az alkotmány korszerűsége biztosított legyen;

  • az alapjogok rögzítése alkotmány-kiegészítések formájában történt meg, a legtöbbször negatív formában, rögzítve, hogy az állam mit nem tehet meg az állampolgáraival szemben;

  • az alkotmány rugalmas abban a tekintetben is, hogy az államszervezet felépítését illetően tág teret ad a törvényalkotó számára, így pl. hosszú időn keresztül az államok határozhatták meg, hogy kiknek van választójoguk (csak a későbbiekben a XIX. és a XXVI. alkotmány-kiegészítések rögzítették szövetségi szinten, a kialakult gyakorlat alapján);

  • az alkotmányt a common law logikája szerint kell alkalmazni, azaz a bírói, és azon belül elsősorban a legfelsőbb bírósági alkotmányértelmezésnek kiemelkedő jelentősége van (az angol jogtól eltérően a Legfelsőbb Bíróság nincs kötve a precedensekhez, így lehetőség van a folyamatos megújulásra az alkotmányértelmezés terén).

Mindezek a tényezők elősegítik az amerikai alkotmány időtállóságát. Az alkotmány elfogadásával egy nemzet jött létre. Minden tisztviselő az alkotmányra esküszik fel, az alkotmány iránti tisztelet születése óta töretlen.

3. Az alkotmányfejlődés forradalmi útja: a francia alkotmányfejlődés

A francia alkotmányfejlődésre az instabilitás a jellemző, a forradalmi események és válságok egyaránt kihatással voltak az alkotmányozás folyamatára. Ezt jól tükrözi az alkotmányok gyakori változása Franciaországban. 1789-től kezdődően, az alkotmányokat négy időszakot átölelve szokták rendszerbe foglalni.

A francia forradalom és a Császárság alkotmányai:

  • az 1791. évi alkotmány,

  • az 1793. évi alkotmány,

  • a III. év alkotmánya, az I. Köztársaság alkotmánya

  • (1795. augusztus 22.),

  • a Konzulátus és a Császárság alkotmányai.

A parlamentarizmus kezdetei Franciaországban:

  • az 1814. évi alkotmányos charta,

  • az 1830. évi alkotmányos charta.

A második köztársaság alkotmányától a második császárságig terjedő időszak:

  • az 1848. évi alkotmány (II. Köztársaság)

  • az 1852. évi alkotmány,

  • az 1870. évi alkotmány.

A harmadik köztársaságtól az ötödik köztársaságig terjedő időszak:

  • az 1875. évi alkotmányos törvények (III. Köztársaság),

  • az ún. Vichy-alkotmány (a Pétain-féle kollaboráns alkotmány),

  • az 1946. évi köztársasági alkotmány (IV. Köztársaság),

  • az 1958. évi köztársasági alkotmány (V. Köztársaság).

A felsorolás illusztrálja, hogy a francia alkotmányfejlődés nem volt töretlen. Franciaország nem járhatta sem az angol, sem az amerikai alkotmányfejlődés útját, annak ellenére, hogy az amerikai és az angol alkotmányfejlődési út ismert volt a francia politikai gondolkodók előtt. Franciaországban jól látták, hogy Amerika nyitottan fogadta a felvilágosodás eszméjét, és a francia gondolkodás érdeklődve figyelte a republikánus gondolkodásmódot. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét mindig megőrző Franciaország nyitott volt a köztársaság eszméje iránt, de a restaurációk és a császárságok időszaka, majd a válságok nem kedveztek egy stabil alkotmányfejlődés megvalósulásához. Az angol alkotmányfejlődéssel szemben a francia alkotmányfogalom nem a tradíciókra és szokásokra helyezte a hangsúlyt, és rövid időszakokat eltekintve nem is a parlament szupremáciájában látta az államhatalom kiteljesedésének alapját. Az angol alkotmányos gondolkodás hatása csak az 1791. évi alkotmányos monarchia alkotmányában, valamint az 1814. évi és az 1830. évi alkotmányos chartákban mutatható ki, ezen alkotmányok a parlament elsődlegességét kívánták hangsúlyozni.

Az V. Köztársaság alkotmánya (1958) félprezidenciális rendszert vezetett be, amely egyszerre tartalmazta a prezidenciális és a parlamentáris berendezkedés jegyeit. A köztársasági elnök jogosítványai meghatározóak, az elnök a végrehajtó hatalom feje. A miniszterelnök felelős a parlamentnek, bírnia kell mind a parlament, mind a köztársasági elnök bizalmát. A köztársasági elnök az, aki meghatározó szerepet játszik a francia politikai életben, a kül- és belpolitika fő irányainak meghatározója, ugyanakkor a köztársasági elnök nem hagyhatja figyelmen kívül a parlamenti erőviszonyokat, és a miniszterelnök (elő miniszter – premier ministre) szerepe sem elhanyagolható. A végrehajtó hatalommal szemben a parlament jogosítványai viszonylag gyengék, csak azokban a kérdésekben alkothat törvényt, amelyekre az alkotmány kifejezetten felhatalmazást ad (racionalizált parlamentarizmus).

4. Az alkotmányfejlődés kompromisszumos útja: a német alkotmányfejlődés

A német egység csak a XIX. század második felében jött létre, az Észak-Német Szövetség és négy déli német állam között 1871-ben létrejövő konföderációs szerződésnek köszönhetően. A Német Birodalom (1871–1919) alkotmányfejlődésére rányomta a bélyegét az a tény, hogy a polgári átalakulás megkésve és kompromisszumokkal terhelten következett be. Ezért sem a valódi parlamentarizmus (angol irány), sem a republikánus gondolkodásmód (amerikai, francia irány) nem tudott gyökeret verni. A kancellár kizárólag a császárnak tartozott felelősséggel, közjogi értelemben birodalmi kormány, mint testület nem létezett, politikailag a császár és a kancellár határozta meg a kormányzati irányvonalakat. 1919–1933 között, a Weimari Köztársaság alkotmányos berendezkedésének időszakában a politikai válságok nem tették lehetővé, hogy az egyébként példaként is szolgáló weimari alkotmány stabilizáló funkciót töltsön be. Az alkotmányhoz rendkívül széles alapjogi katalógust is csatoltak. A benne lévő jogok nemcsak az első, hanem a második generációs jogokat is tartalmazzák már, ezért ezt az alkotmányt szociális alkotmánynak is szokták nevezni. A köztársasági elnök intézménye folyamatos volt egészen 1934. augusztus 2-ig.

Az 1933–1945 közötti időszak a hitleri diktatúra időszaka, az alkotmányosság teljes hiányával. A második világháborút követően az 1949. évi bonni alaptörvényt a nyugati szövetséges hatalmak „gyámkodása” mellett fogadták el 1949. május 23-án. Az alkotmányt ideiglenesnek tekintették amiatt, hogy a szovjet megszállási övezetben a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) létrehozását határozták el (1949. október 7.). A Német Szövetségi Köztársaság 1949. évi alkotmányának (alaptörvényé­nek!) 1990. évi módosítása útján – az NDK szovjet megszállásának megszűnését követően – lehetővé vált a német egység ismételt megteremtése. A bonni alkotmány szövetségi, parlamentáris köztársaságot hozott létre Németországban. A végrehajtó hatalom feje a kancellár, a szövetségi elnök szerepe szimbolikus. Figyelemmel a második világháborút megelőző diktatúrára a német alkotmány nagy hangsúlyt helyez az alkotmányvédelemre és az alapjogok védelmére.

5. Alkotmányfejlődés Közép- és Kelet Európában

Közép- és Kelet-Európa országainak alkotmányfejlődése országonként ugyan eltérést mutat, mégis az állapítható meg, hogy egy-egy rövid életű alkotmányozási kísérlet ellenére a polgári alkotmányfejlődés Nyugat-Európa országaihoz képest csak később tudott megindulni.

Az alkotmányfejlődési periódusok jól elkülöníthetők:

a) a világháborúkat megelőző alkotmányfejlődés,

b) a kommunista, szocialista alkotmányok,

c) a rendszerváltozást követő alkotmányok.

A következőkben néhány térségbeli állam alkotmányfejlődését emeljük ki példaként.

5.1. A világháborúkat megelőző alkotmányfejlődés

Lengyelországban 1791. május 3-án alkotmányt fogadtak el, amely létrehozta a Lengyelországot és Litvániát egyesítő soknemzetiségű nemesi köztársaságot.

A nemesi köztársaságot (hivatalos nevén: „Rzeczypospolita”) létesítő dokumentumban (Kormányzó Törvény) a nemesség önként lemondott előjogairól, ezért is sokan példaértékűnek tartják ezt az alkotmányt. Az alkotmány a francia polgári forradalom eszméit képviselte, célul tűzve ki Lengyelország felzárkóztatását a polgárosodó Európa mellé. 1795-ben Oroszország, Poroszország és Ausztria végérvényesen felosztották egymás közt Lengyelországot, így az elkövetkező 123 évben 1918-ig – noha számos alkotmány jellegű dokumentum elfogadására került sor – Lengyelország függetlenségéről nem beszélhetünk. 1921-ben fogadták el a független Lengyelország alkotmányát, amely a korszaknak megfelelőn már a szociális vívmányokat is rögzítette. Ezt váltotta fel az 1935. évi alkotmány, amely a második világháború végéig volt hatályban és a világháború alatti lengyel emigráns kormány tevékenységének is jogi alapját szolgáltatta.[14]

Románia 1866-ban fogadta el az 1831. évi belga alkotmány mintájára első írott alkotmányát. A korábbi fejedelmi hatalmakkal szemben az „oszthatatlanságot” hirdető alkotmányos monarchiában az uralkodó meghatározó szerepet kapott.[15] 1923-ban az egységes és nemzetállami jelleget hirdető alkotmány elfogadására került sor. A legfelsőbb bírósági feladatokat ellátó Semmítőszék alkotmánybíráskodási feladatot is ellátott, nevezetesen az alkotmányellenes törvény alkalmazását kizárhatta konkrét ügyek elbírálásakor. Az 1938. évi alkotmány vezette be a királyi diktatúrát, a király személyében egyesült a végrehajtó és a törvényhozó hatalom.

Az első világháborút lezáró békekonferenciák eredményeként Jugoszlávia 1918-ban jött létre, első alkotmányát 1921-ben fogadták el, amely létrehozta a szerb–horvát–szlovén parlamentáris berendezkedésű királyságot. Az 1931. évi alkotmány ezzel szemben alkotmányos monarchiát vezetett be, egyfajta korlátozott parlamentáris kormányzati rendszerrel.

Csehszlovákiában 1920-ban fogadták el az ország alkotmányát, mely 1938-ig volt hatályban. Az első világháborút lezáró békeszerződéseknek köszönhetően létrejött Csehszlovákiában az alkotmány rögzítette: az államhatalom egyedüli képviselője, a nép, a törvényhozást a nemzetgyűlésre ruházza. A nemzetgyűlés képviselőházból és szenátusból áll. A képviselőket és a szenátorokat általános, egyenlő, közvetlen és titkos választások útján választják. A nemzetgyűlés hét évre választja meg a köztársasági elnököt, akinek hatáskörébe tartozik többek között a kormány kinevezése és felmentése. A nemzetgyűlés több fontos szociális törvényt fogadott el. Bevezették a 8 órás munkanapot; elrendelték a beteg- és rokkantsági segélyt, valamint a nyugdíjfizetést, gondoskodást a munkanélküliekről. Kerettörvényt fogadtak el a földreformról. Ennek természetesen nemcsak szociális, hanem politikai rendeltetése is volt: aláásni a határ menti német és magyar földbirtokosok erejét. Korlátozta az új csehszlovák állam a katolikus egyház korábbi hatalmát az iskolákban és a közéletben.

A Szovjetunióban az 1924. és az 1936. évi alkotmányok megalakították a proletárdiktatúra államát, felszámolták a többpártrendszeren alapuló parlamentarizmust, helyette a kommunista párt egyeduralmát legalizálták. Az alkotmány a hatalmi ágak elválasztása helyett az államhatalom egységét hirdette. Az 1977. évi alkotmány már részletesen rögzíti az alapjogok katalógusát, mindazonáltal az alkotmány cikkelyei formális rendelkezések maradtak, a jogok a szocialista ideológia eszközeiként funkcionáltak. A szovjet alkotmányok mindenkor példaként szolgáltak a térség országai, a keleti blokk számára, a szovjet közjogi megoldások átvétele sok esetben „szolgaian” történt.

5.2. A kommunista, szocialista alkotmányok

A második világháborút követően Közép- és Kelet-Európa államai a jaltai megállapodás értelmében a szovjet befolyási övezetbe kerültek, így a második világháborút megelőző alkotmányfejlődés ezekben az országokban törést szenvedett és helyette a Szovjetunió 1936. évi alkotmányát követve, azt másolva, a nemzeti sajátosságot figyelmen kívül hagyva születtek meg a térség diktatúráinak alkotmányai. Az alkotmányokban rögzítették többek között a kommunista párt vezető szerepét, a termelési eszközök társadalmi tulajdonát. A polgári értékrendszerrel szemben a kommunizmus ideológiájára épített torz államszervezeti modellt hoztak létre. Kezdetben proletárdiktatúra államaként, majd a szocializmus építésért fáradozó országnak titulálták magukat. A jogállam helyébe a szocialista törvényesség, a normatívizmus helyébe az osztályértéket megtestesítő szocialista normatívizmus, az államhatalmi ágak elválasztása helyett az államhatalmi ágak egysége lépett. Mindenütt felállították a legfelsőbb képviseleti szerveket helyettesítő szerveket (elnökség, prezídiumok, államtanács, Elnöki Tanács formájában). Ezek kettős hatalmi funkciót láttak el, egyfelől a törvényhozó hatalom ülései közötti időszakban a parlamentet helyettesítették, másfelől az államfői jogokat kollektív testületként gyakorolták. Megszüntették az állam hatósági tevékenységét ellenőrizni szándékozó közigazgatási bíráskodást valamint az ország pénzügyi ellenőrzését szolgáló számvevőszékeket. Az 1960-as évektől az állampolgári jogokat formálisan már mindenki számára biztosították, és az 1970-es évektől esetenként megjelent a törvényesség garanciáinak fejlesztésére vonatkozó igény, az 1980-as évek elejétől pedig már a rendszerváltozás előszeleit jelentő törvényeket is elfogadtak (Magyarországon például Alkotmányjogi Tanács felállítására került sor, amelynek már jogkört kapott arra, hogy alacsonyabb szintű jogszabályokat alkotmányellenségre hivatkozva megsemmisítsen).

5.3. A rendszerváltozást követő alkotmányok

Az 1989–1990-es évek alapvető változást eredményeztek a térség országaiban.

A szovjet hegemónia meggyengülésének, majd összeomlásának eredményeként a közép- és kelet-európai diktatúrák megdőltek, az első világháborút követően létrejött, mesterséges – kényszerföderációban lévő – országok helyébe (Csehszlovákia, Jugoszlávia) pár éven belül új országok (Csehország, Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Bosznia–Hercegovina, Montenegró, Koszovó) jöttek létre.

A térség országainak alkotmányfejlődését illetően kimutatható, hogy Magyarország és Lettország kivételével valamennyi ország formailag is új alkotmányt fogadott el. Magyarország korábbi, a szocialista érában elfogadott alkotmánya alapvető módosítása révén kívánt alkotmányozni, Lettország pedig az 1922-ben elfogadott alkotmánya újra hatályba léptetését határozta el. A többi országban új alkotmányt fogadtak el, melyet vagy népszavazással erősítettek meg (pl. Albánia, Észtország, Litvánia, Lengyelország), vagy a parlament volt az alkotmányozó (pl. Bulgária, Csehország, Horvátország, Macedónia, Szlovákia, Szlovénia). A rendszerváltozást követő alkotmányok közös jellemzője a parlamentarizmus visszaállítása, a korábbi látszatdemokráciák helyett a valódi, jogállami alapokon nyugvó, plurális társadalmi berendezkedés megteremtése.

Ennek eredménye az, többek között, hogy

  • a korábbi tervgazdaságot felváltotta a piacgazdaság;

  • plurális politikai rendszeren alapuló politikai berendezkedés kereteit alakították ki;

  • az államhatalom egységét felváltotta a hatalommegosztás elmélete;

  • kialakították a tanácsok helyett az önkormányzati rendszert;

  • a kollektív államfő helyett az egyszemélyi államfő intézményét szabályozták;

  • visszaállították a kormánynak a parlament előtti felelősségét;

  • az emberi jogokat a nemzetközi dokumentumokat is figyelembe véve szabályozták;

  • szabályozták az alkotmányvédelmi mechanizmusokat.

A közép- és kelet-európai alkotmányfejlődés a számos hasonlóság ellenére a nemzeti sajátosságokat is figyelembe vevő eltéréseket is mutat. Egyes országokban az alkotmányjogi hagyományoknak megfelelően erős államfői jogosítványokat határoztak meg (pl. Lengyelország, Románia), másutt az államfő gyenge, vagy középerős feladatkörökkel bír (pl. Magyarország).



[11]  Lásd Dicey, Albert Venn: An Introduction to the Study of Law of the Constitution. Elibron Classics, London, 2000.

[12]  Az angol jogról lásd Badó Attila: Az angol jog vázlata. In: Badó – Loss: i. m. 42–76. p.

[13]  Az amerikai alkotmányfejlődésről és jogrendszerről lásd bővebben Badó Attila: Az Egyesült Államok jogrendszere. In: Badó – Loss: i. m. 77–109. p.

[14]  A lengyel alkotmányfejlődésről lásd Szokolay Katalin: Kétszáz év lengyel alkotmányai. Klió, 2006/3. 36–41. p.

[15]  Az 1866. évi alkotmányról lásd Varga Attila – Veress Emőd: Román alkotmányjog. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007, 102. p.