Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

3. fejezet - 3. Az államalkotó tényezők

3. fejezet - 3. Az államalkotó tényezők

Schanda Balázs

Georg Jellinek (1851–1911) osztrák államjogász lényeglátó megállapítása szerint az államiság feltételei az államterület, a népesség és az adott terület és népesség fölött gyakorolt, más államok által elismert főhatalom léte.[77] Terület nélkül nem létezhet állam, ahogy lakatlan területek sem minősülhetnek államnak. Előfordulhat ugyanakkor, hogy van egy adott terület és rajta adott az állandó lakosság is, azonban a főhatalom tényleges gyakorlása nem ismerhető el (így a palesztin területeken mindeddig nem jöhetett létre önálló palesztin állam). Egy állam léte, függetlensége az államok közösségének elismerésétől is függ (szakadár területek de facto állami létet kezdhetnek, így pl. Ciprusi Török Köztársaság, vagy Tajvan szigetén a Kínai Köztársaság, anélkül, hogy az államok többsége államiságukat elismerje; ezzel szemben Koszovó 2008-ban kikiáltott függetlenségét a precedensteremtés elutasítása mellett számos állam – köztük Magyarország is – elismerte).

I. Szuverenitás egykor és ma

1. A szuverenitás fogalma

A szuverenitás fogalmának kidolgozása Jean Bodin nevéhez köthető. Ő a XVI. században (Hat könyv a köztársaságról, 1576) abból indult ki, hogy egy államban az uralkodó fejedelem korlátlan szuverenitást élvez: hatalma Istentől ered, és csak Istennek tartozik felelősséggel. Utóbb a népet jelölték meg mint a szuverenitás forrását. Természetesen a társadalmi szerződés elmélete, mely szerint az emberek az államot olyan megállapodással hozták létre, melyben bizonyos jogok gyakorlásáról a biztonság és a közrend érdekében lemondtak, fikció, mégis az Alaptörvény is a népszuverenitásra hivatkozik, mint a közhatalom forrására [B cikk, (3) bekezdés], hasonlóan a korábbi Alkotmányhoz. A népszuverenitásra alapozott közhatalom a népnek – a választópolgárok közösségének – tartozik felelősséggel.

Az állam – a magyar államiság folyamatossága is ezt támasztja alá – alapvetően történelmi adottság, ha a közhatalom legitimitását ma a nép (a választópolgá­rok közössége) által adott felhatalmazásra vezetjük is vissza. A nép szuverenitását közvetlenül (népszavazás), vagy közvetetten (választott képviselői útján) gyakorolja. Magyarország alkotmányos rendjében főszabályként a közvetett demokrácia érvényesül, azonban az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés a választott szerveket köti. A népszuverenitás elvéből következik, hogy a közhatalom minden aktusát vissza kell tudni vezetni (választások és kinevezések hibátlan láncolatán keresztül) a választópolgároktól kapott felhatalmazásra, azaz a közhatalomnak demokratikus legitimációval kell rendelkeznie. Közhatalmi jogosítványokat nem lehet olyan szervnek juttatni, melynek létezése és működése nem vezethető vissza a választópolgároktól kapott felhatalmazásra. Így egy biztonsági szolgáltatásokat nyújtó magáncég vagy egy pénzintézet nem gyakorolhat közhatalmat. Ezzel szemben a települési önkormányzat jegyzője (a választópolgárok által választott képviselőtestülettől kapott kinevezés alapján), a bíró (a választópolgárok által választott Országgyűlés által választott köztársasági elnöktől kapott kinevezés alapján), a szolgálatot teljesítő rendőr (a köztársasági elnök által kinevezett miniszter által kinevezett országos rendőrfőkapitány által kinevezett rendőri vezetőktől kapott kinevezés alapján) közhatalmat gyakorol.

Az állami főhatalomból az állam különböző szervei eltérő módon részesülnek: az egyes hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom) és szervek egymástól elválasztva működnek. Egyetlen szerv sem birtokolja, vagy birtokolhatja az állami főhatalom teljességét. Míg a kommunista megközelítés az államhatalom egységének elvét vallotta, a polgári kormányzati rendszerek a hatalmi ágak elválasztásának elvére épülnek.

Az állam szuverenitásának természetes korlátja más államok szuverenitása. Az államok mint a nemzetközi jog alanyai szuverenitásukat kölcsönös akarattal korlátozhatják, így nemzetközi szerződéseket kötnek, nemzetközi szervezeteket állítanak fel, vagy akár alávethetik magukat nemzetközi bírói szervek joghatóságának is. Számos kérdést (így az emberi jogok ügyét) ma már nem tekinthetik az államok szuverén belügyüknek, melyhez a nemzetközi közösségnek ne lenne köze. Az államok egymásra utaltsága – esetenként gazdasági függése – érinti önrendelkezésüket, ez a folyamat azonban nem jelenti az állami szuverenitás megszűnését.

Az Európai Unió mint nemzetek feletti szervezet a nemzeti szuverenitás hagyományos megközelítése számára komoly kihívást jelent. Az Uniót – korábban az Európai Közösségeket – nemzetközi szerződésekkel hívták életre európai államok. E szerződések olyan Uniós szerveket hoztak létre, melyeket jogalkotási hatáskörrel is felruháztak. Az uniós szervek által alkotott jog – így az uniós rendelet – a tagállamok közvetlen közreműködése nélkül jön létre, ugyanakkor a tagállamokban közvetlenül végrehajtandó. Az uniós jog a tagállamok jogával szemben elsőbbségre tart igényt, a tagállamok még alkotmányukra sem hivatkozhatnak az Európai Bíróság előtt, ha gátolják adott esetben egy rendelet alkalmazását (ha ezt megtehetnék, az Unió működésképtelenné válna, hiszen a tagállamok a nekik nem tetsző uniós jogot alkotmányi rendelkezésekkel ellehetetlenítenék). Ugyanakkor képtelenség lenne azt állítani, hogy a tagállamok szuverén döntése által létrehozott Unió erősebb jogokkal rendelkezne, mint maguk a tagállamok (gondolhatunk a „nemo plus iuris ad alium transferre potest, quam ipse haberet” klasszikus római jogelvére is). A tagállamok, a tagállami alkotmányok tehát megőrzik szuverenitásukat, így természetesen joguk van arra is, hogy az Unióból kilépjenek. Az Alaptörvény tudatosan (vagy szemérmesen) nem a szuverenitás megosztását, részleges átruházását említi, hanem csak a szuverenitásból – az Alaptörvényből – eredő egyes hatáskörök nemzetközi szerződés alapján más tagállamokkal közös gyakorlását – ami történhet az Európai Unió intézményei útján is (E cikk). Az Európai Unió egyes vélemények szerint államszövetséggé, esetleg szövetségi állammá fejlődhet. A tagállamok és az Unió közötti szuverenitás-megosztás átrendezése mindenképpen új, egyhangú akarattal létrehozott szerződéseket feltételezne.

Az Európai Unió működésének fontos elve a szubszidiaritás. Ezen elv szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek. Ez az elv eredetileg a Katolikus Egyház társadalmi tanításában jelent meg: lényege szerint „amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivonni és a közösségre bízni tilos; épp így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, azt egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség, és egyúttal súlyos bűn a társadalom helyes rendjének a felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.” (XI. Piusz pápa, Qadragesimo anno 79.) II. János Pál megfogalmazásában „egy magasabb szintű közösségnek nem szabad beavatkoznia egy alacsonyabb szintű közösség belső életébe, és nem szabad megfosztania illetékességétől, épp ellenkezőleg, szükségleteiben támogatnia és segítenie kell, hogy annak tevékenységét összehangolja a társadalmat alkotó más tényezőkkel, tudniillik a közjó érdekében.” (Centesimus annus 48.) A szubszidiaritás elvét alkalmaznunk kell az Unió és a tagállamok viszonyában épp úgy, mint a feladatok államon belüli megosztásakor, pl. a központi állam és a területi vagy a települési önkormányzatok között, azonban az Alaptörvényben ez az elv kifejezett módon nem szerepel, ahogy nem szerepelt a korábbi Alkotmányban sem.

A helyi közösségek (a választópolgárok helyi közösségének) önkormányzáshoz való jogát a helyi közügyek vonatkozásában a magyar alaptörvény elismeri. A települések autonómiája, illetve a Szent István király óta az igazgatási-önkormányzati struktúra nemzeti hagyományának megkerülhetetlen tényezőinek tekinthető megyék a szubszidiaritás elvének tényleges érvényesülését Magyarországon is lehetővé teszik, azonban nem bontják meg az állam egységes jellegét: Magyarország nem 3200 települési önkormányzat szövetsége, hanem egységes állam, mely egyszerűen tiszteletben tartja a helyi közösségek önállóságát a helyi közügyek demokratikus intézésére.

2. A szuverenitás jelképei

Az állam szuverenitását hagyományosan állami jelképek fejezik ki. Magyarország esetében e jelképeket nemzeti jelképekként az Alaptörvény határozza meg: a Himnusz, a zászló és a címer az állam hivatalos felségjelvénye. Szintén az Alaptörvény rögzíti a nemzeti ünnepeket. A nemzeti jelképek nem kritizálhatatlanok, azonban – ahogy az Alkotmánybíróság fogalmazott – bizonyos vonatkozásaikban kívül vannak a vélemények alkotmányjogilag védendő pluralizmusán [13/2000. (V. 12.) AB határozat]. Így e jelképek sajátos büntetőjogi védelem alatt állnak, meggyalázásuk bűncselekmény (Btk. 269/A. §). A használatukról szóló törvény elfogadásához (és természetesen módosításához is) az összes képviselő kétharmadának szavazatával elfogadott sarkalatos törvényre van szükség (2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről). Az Alaptörvény külön említi, hogy a címer és a zászló a történelmileg kialakult más formák szerint is használható (így pl. a zászló fehér sávjába illesztett címerrel).

Törvényi szabályok szerint magánszemély foglalkozása, vagy nem állami szervezetek tevékenysége során vagy szervezete jelképeként, vagy ennek részenként a címert (illetve a címer részeit, így a Szent Koronát vagy a címerpajzsot) nem használhatja, azonban a nemzethez tartozás kinyilvánítása céljából egyébként igen. A címernek és a zászlónak (lobogónak) a nemzeti ünnepek, az ezekhez kapcsolódó és egyéb társadalmi (politikai, gazdasági, tudományos stb.) rendezvény, nemzeti jellegű más megemlékezés alkalmával történő eseti használata megengedett. A nemzeti jelképek használata során meg kell őrizni azok tekintélyét.

A nemzeti ünnepeken Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni. Azokon a középületeken, illetőleg középületek előtt, amelyek az állam és a helyi önkormányzatok választott testületei, közigazgatási feladatokat ellátó szervei, valamint az állam, illetve a helyi önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmények,a köztársasági elnök és hivatala,a Kormány,az Alkotmánybíróság, a bíróságok és az ügyészségek,az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az országgyűlési biztos és hivatala,a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek feladatuk ellátása során használnak, a zászlót vagy a lobogót állandó jelleggel ki kell tűzni, illetőleg fel kell vonni. A zászlót vagy a lobogót állandó jelleggel el kell helyezni az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Kúria elnöke rezidenciáján vagy rezidenciája előtt. Az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kúria épületére, illetve épülete előtt, továbbá a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épületére, illetve épülete előtt, valamint az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök és a miniszterelnök rezidenciáján vagy rezidenciája előtt elhelyezett zászlót (lobogót) napnyugtától napkeltéig meg kell világítani. Szélsőséges időjárási viszonyok között – annak időtartamára – a szerv vezetője elrendelheti a zászló bevonását, illetőleg a lobogó levonását. Ez a rendelkezés az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kúria épületére, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épületére, továbbá nemzeti ünnepek idején nem alkalmazható.

A magyar tengeri és folyami hajók, továbbá egyéb vízi járművek az állami felségjog jelzésére a zászlóval azonos háromszínű lobogót használnak.

A honvédségi csapatzászlóra, a hadilobogóra és a felségjelre, valamint ezek használatára, illetőleg adományozására vonatkozó részletes előírásokat a honvédelemért felelős miniszter, míg a címer, a zászló (lobogó) sportszervezetek által történő használatát a sportügyeket felügyelő miniszter rendelete szabályozza. A címernek védjegy elemeként való használatát az iparügyekért felelős miniszter engedélyezheti a védjeggyel védeni kívánt áru tekintetében illetékes miniszter véleményének kikérése után. A kérelem elbírálása során meg kell vizsgálni, hogy az áru minősége, jellege, a kérelmező tevékenységének jelentősége indokolttá teszi-e a címer használatát. Nemzetközi vásáron (kiállításon, árubemutatón stb.) a Magyarországra utaló elnevezést, illetőleg a címer használatát az ilyen esemény rendezésére vagy az azon való részvételre jogosultak részére – a külpolitikáért felelős miniszter véleményének kikérése után – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter engedélyezi. Nemzetközi kulturális vagy társadalmi jellegű rendezvény esetén a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter kultúráért felelős miniszter, illetőleg a társadalmi rendezvény jellege szerint illetékes miniszter (így pl. a kultúráért felelős miniszter) véleményét kell kikérni.

A helyi és nemzetiségi önkormányzatok által alkotott címernek Magyarország címerétől jól megkülönböztethetőnek kell lennie. A címerkészítésnek pontos címertani hagyományai és szabályai vannak: az egyedi ötletek heraldikai szempontból aggályosak lehetnek, ezért az önkormányzatnak a címer megalkotása előtt ki kell kérnie a Kormány által működtetett Nemzeti Címer Bizottság véleményét.



[77] Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre (3. kiadás). Berlin, 1914, 396. p.