Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

IV. Jogalkotó szervek és az általuk kibocsátott jogszabályok. A jogforrási hierarchia

IV. Jogalkotó szervek és az általuk kibocsátott jogszabályok. A jogforrási hierarchia

Az Alaptörvény meghatározza – sőt mint már volt róla szó –, csak ő határozhatja meg a jogalkotó szerveket, az általuk kibocsátott jogszabályok elnevezését és a jogforrási hierarchiát. Az Alkotmány tehát a jogforrások tekintetében zárt rendszert alkot.

Az Alaptörvény T) cikk (2) bekezdése értelmében jogszabály:

  • – a törvény,

  • – a kormányrendelet,

  • – a miniszterelnöki rendelet,

  • – a miniszteri rendelet,

  • – a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete,

  • – az önálló szabályzó szerv vezetőjének rendelete,

  • – és az önkormányzati rendelet.

Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kibocsátott rendelete. (Ezekről a különleges jogforrásokról szóló VII. pontban szólunk részletesen.)

A jogforrási rendszer összhangja és a jogbiztonság érdekében pontosan meg kell határozni a különböző jogszabályok egymáshoz való viszonyát. Ennek egyik lehetséges rendezési elve a jogforrási hierarchia, vagyis a különböző jogszabá­lyok alá-, fölérendeltsége. Ennek a fő szabálya negatív értelemben az, hogy alacsonyabb szintű jogszabály nem ütközhet magasabb szintű jogszabállyal. A felsőbb szintű jogszabállyal ellentétes alacsonyabb szintű jogszabály alkotmánysértő, tehát érvénytelen. A hierarchia elvéből pozitív értelemben pedig az következik, hogy a magasabb szintű jogszabályok módosíthatják illetőleg hatályon kívül helyezhetik az alacsonyabb szintű jogszabályokat. Nagyon fontos kiemelni, hogy a hierarchia nem minden jogforrás, csak azon jogszabályok között értelmezhető, amelyek ugyanazon tárgykörben jogosultak jogi szabályozást alkotni. Ahol a szabályozás tárgyköre a jogalkotó feladatköréből következően„foglalt” valamely szerv számára, ott fogalmilag kizárt a különböző szintű jogszabályok ütközése.

Az államhatalom egységére építő szocialista államrendszerben a megkülönböztetés arra épült, hogy a jogszabály kibocsátója hol helyezkedett el az állami szervek hierarchiájában. A magasabb szintű állami szerv aktusa megelőzte a hierarchiában alacsonyabb szintű jogalkotó szerv által kibocsátott jogszabályt. Az ugyanazon szerv által kibocsátott jogforrások között is megállapítható volt hierarchikus viszony. A mindenkire kötelező normát tartalmazó jogszabály pl. miniszteri rendelet magasabb szinten állt, mint a csak meghatározott címzettekhez szóló miniszteri utasítás.

A jogszabályok hierarchikus viszonyát ma az Alaptörvény határozza meg, vagyis megállapítja, hogy melyik jogszabály nem lehet ellentétes más jogszabá­lyokkal. A hierarchia csúcsán természetesen az Alaptörvény áll, vele más jogszabály nem állhat ellentétben. [Alaptörvény T) cikk (3) bekezdés]

Az Alaptörvény szerint:

  • −        a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes [15. cikk (4)]

  • −        a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes [41. cikk (4)]

  • −        a Kormány tagjának rendelete törvénnyel, kormányrendelettel és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletével nem lehet ellentétes [18. cikk (3)]

  • −        az önálló szabályzó szerv vezetőjének rendelete törvénnyel, kormányrendelettel, miniszterelnöki rendelettel, miniszteri rendelettel és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletével nem lehet ellentétes [23. cikk (4)]

  • −        az önkormányzati rendelet más jogszabállyal nem lehet ellentétes [32. cikk (3)]

A jogalkotó szervek alá-, fölérendeltségére épülő jogforrási hierarchia a hatalommegosztás alkotmányos elvén alapuló mai állami intézményrendszerben már nem értelmezhető, az állami szervek egymás közötti viszonyát nem lehet pusztán hierarchikusan leírni. Minden jogalkotó szerv az Alaptörvényben szabályozott módon a hatalommegosztás rendszeréhez igazodó feladatkörében jogosult normák kibocsátására. Ebben a helyzetben tehát az alá-, fölérendeltség mechanikus alkalmazása helyett a jogalkotó hatáskörök pontos alkotmányjogi elhatárolása biztosíthatja a jogrendszer egységét. Legkirívóbb példaként említhetjük ezzel kapcsolatban a MNB elnökének rendeletét. A Magyar Nemzeti Bank – sajátos feladatköréből és jegybanki függetlenségéből adódóan – semmiképpen nem illeszthető be a közhatalmi jogosítványokkal rendelkező állami szervek hierarchikus rendszerébe. Érdemes továbbá idézni az Alkotmánybíróságnak az 56/1996. (XII. 12.) határozatát, amelyben a fővárosi közgyűlés rendeletalkotási jogköre és a fővárosi kerületek viszonyával kapcsolatban a következő megállapítás olvasható. „Abból, hogy valamely állami szerv felhatalmazással rendelkezik arra, hogy a jogszabályban, a jogszabály címzettjeire nézve kötelező módon szabályozzon társadalmi viszonyokat, nem következik az, hogy a jogszabály címzettjei alá vannak vetve a jogalkotónak. A jogalkotó hatáskör gyakorlására való felhatalmazás nem teremt szervezeti értelemben vett hierarchikus viszonyt a jogalkotó és az általa kibocsátott jogszabály címzettjei között.”

A jogszabályi hierarchiával kapcsolatosan érdemes említést tennünk két jogelvről, amelyek tételes jogi szabályozás nélkül is segítséget nyújtanak a jogalkotók és jogalkalmazók számára eltérő vagy ellentétes tartalmú jogszabályok egymáshoz való viszonyában. Az egyik alapelv értelmében a hatályos jog alkalmazása során a lex specialis (tehát kifejezetten a tárgyra vonatkozó jogszabály) megelőzi a szintén a tárgyra vonatkozó de általános szabályt (lex generalis). A „lex specialisderogat legi generali” elvében egyesek a jogszabályok ún. tárgyi hierarchiáját vélik felfedezni. Ki kell emelnünk, hogy erre az elvre hivatkozással nem törhető át a jogalkotó szerveken nyugvó jogszabályi hierarchia. Olyan szabálynak kell tekintetnünk, amely csak a hierarchia azonos fokán álló jogszabályok között igazíthat el a jogalkalmazás során az adott ügyben hatályos és alkalmazandó norma megállapításához.

Nemcsak a hierarchiával, hanem az időbeli hatállyal is kapcsolatba hozható a másik alapelv, a „lex posterior derogat legi priori” elve, vagyis hogy a későbbi jogszabály lerontja (megváltoztatja, hatályon kívül helyezi) a korábbit. Ez precíz formában általános szabályként úgy fogalmazható meg, hogy az azonos tárgykörre vonatkozó, de ellentétes tartalmú, azonos vagy magasabb szintű későbbi jogszabály lerontja (módosítja vagy hatályon kívül helyezi) a korábbi jogszabály rendelkezését. Ezt a hatást a későbbi jogszabály hatálybalépésével automatikusnak tekintették akkor is, ha a későbbi jogszabály nem rendelkezett kifejezetten a korábbi jogszabály hatályon kívül helyezéséről illetve módosításáról. Mára már azonban általános követelménnyé vált, hogy a jogbiztonság érdekében a jogalkotónak gondoskodnia kell az új szabállyal ellentétes rendelkezések kifejezett hatályon kívül helyezéséről vagy módosításáról. (Lásd erről az időbeli hatálynál írottakat.)