Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

III. A választások alapelvei

III. A választások alapelvei

Mint említettük, különbséget kell tennünk a választójog anyagi jogi és eljárás­jogi alapelvei között.

1. Anyagi jogi elvek

a) A választójog általánosságának jelentése az, hogy a feltétlenül szükséges és indokolt, ún. természetes kizáró okokon kívül (elmebetegség, bűncselekmény elkövetése) minden nagykorú állampolgárnak legyen választójoga, illetve pontosan meg legyen határozva a választójogból kizártak köre.

Alaptörvényünk már idézett XXIII. cikke ezek legfontosabb szabályait tartalmazza.

A választójogosultak (illetve az abból kizártak) körét maga az Alaptörvény és az annak alapján elfogadott sarkalatos törvény (a már említett Vjt.) határozza meg. Ezek az ún. ex lege (a törvényből eredő) szabályok.

Emlékezzünk (vagy lapozzunk vissza!) az Alaptörvény előbb idézett XXIII. cikkére, amely a választójogosultság legfontosabb szabályait határozza meg (lásd ott)!

Fontos azonban megjegyezni, hogy e cikk (4) bekezdése a választójogosultság további korlátozására ad felhatalmazást. A 2011. évi CCIII. törvény 2. §-a ennek alapján előírja: „(2) Az országgyűlési képviselők választásán a névjegyzékben szereplő választópolgárok gyakorolhatják választójogukat. (3) Az országgyűlési képviselők választásán nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti.”[125]– Könnyű belátni, hogy az országgyűlési képviselők választásán feltételként szerepel, hogy a választójogosult szerepeljen a névjegyzékben, valamint korlátozás, hogy kizárja a passzív választójogból (azaz nem választható), aki bírói ítélet alapján tölti szabadságvesztését, vagy kényszergyógykezelését.

A (2) bekezdés az első pillanatra szinte fölöslegesnek látszik, hiszen van hazánkban megfelelő szintű népesség-nyilvántartás, olyan lakcím-nyilvántartás, amely alapján összeállítható a választók névjegyzéke, illetve a választójogosult a lakcíme alapján értesíthető a szavazással kapcsolatos tudnivalókról. Ha valaki ebből jogellenesen kimaradt, jogilag szabályozott eljárás alapján kérheti fölvételét e nyilvántartásba. – Ámde ez a bekezdés ennél jóval többet jelent. Megadja az alkotmányos alapját annak, hogy a választói névjegyzék ne „hivatalból”, a népesség-nyilvántartási adatok alapján készüljön, hanem a szavazásra jogosultak előzetes, önkéntes jelentkezése alapján álljon össze.

A (3) bekezdéssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a 2011. december 31-ig hatályos választójogunk szerint [Alkotmány 70. § (5) bekezdés]: „[Nem volt] választójoga annak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetőleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll, szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti…” – Azaz automatikusan és teljesen ki voltak zárva a választójogból: a) a gondnokság alá helyezettek; b) közügyektől eltiltottak; c) szabadságvesztésüket töltők és d) kényszergyógykezelésüket töltők.

Hazánk Európai Unióhoz csatlakozása miatti jogharmonizációs kötelezettsége a választójogot is érintette. Emellett – az Emberi Jogok Európai Egyezményéből eredő – nemzetközi jogi kötelezettség is terhelte Magyarországot a választójogosultak körének átgondolására. Fölmerült ugyanis, hogy az akkor hatályos jogunk nem tett különbséget a cselekvőképességet teljesen vagy csak részlegesen korlátozó gondnokság között, ezért ez utóbbi körbe tartozókat aránytalanul sújthatta a választójoguk automatikus és teljes elvonása. Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra a következtetésre jutott, hogy a választójog személyre szabott jogi értékelés nélküli elvonása a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság esetén nem tekinthető jogilag megalapozottnak.[126]

Hasonló megítélés alakult ki a szabadságvesztés büntetést vagy kényszergyógykezelést töltőkkel kapcsolatban is. Az Európai Börtönszabályok egyik rendelkezése kimondja, hogy a bebörtönzés, azáltal, hogy az illetőt megfosztják a szabadságától, önmagában is büntetés, azt nem lehet még tovább súlyosítani további szenvedés okozásával; biztosítani kell, hogy a fogvatartottak részt vehessenek a választásokon. Ugyane kérdés kapcsán a Velencei Bizottság a választójogtól való megfosztás négy feltételét állapította meg: 1. a megfosztásnak jogszabályon kell alapulnia; 2. bírói határozatban kell kimondani; 3. az arányosság elvét tiszteletben kell tartani; 4. a megfosztás értelmi beszámíthatatlanságon vagy súlyos bűncselekmény miatt történt elítélésen alapulhat.

Mindezek alapján érthető, hogy a szabadságvesztés büntetésüket vagy kényszergyógykezelésüket töltők nem automatikusan veszítik el választójogukat, hanem csak erre vonatkozó kifejezett bírói döntés alapján.

A választójogból való kizárás kérdéséről a bíróság a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést kimondó, a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést kimondó, valamint a gondnokság alá helyezés felülvizsgálatára irányuló eljárás alapján hozott ítéletében dönt. A bíróság azt a nagykorú személyt zárja ki a választójogból, akinek a választójog gyakorlásához szükséges belátási képességea) pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, vagy b) pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt tartósan teljes mértékben hiányzik. Ha a bíróság a nagykorú személyt a választójogból kizárja, a gondnokság alá helyezett személy az Alaptörvény XXIII. cikk (6) bekezdése alapján nem választó és nem választható.

Külön föl kell hívni a figyelmet arra, hogy a választójogból kizárást nem bármely hatósági, hanem kizárólag bírósági döntés mondhatja ki. Ez azt is jelenti egyben, hogy nem önmagában a szabadságkorlátozás jelenti a választójog (akár ideiglenes) elvesztését (mint pl. az őrizetbe vétel vagy az előzetes letartóztatás esetében lenne), hanem csak ha ezt a szabadság-korlátozást bírói ítélet rendelte el. – Jobban megérthető ennek jelentősége, ha emlékeztetünk arra, hogy volt olyan időszak hazánkban, amikor ki voltak zárva a választójogból azok, akik előzetes letartóztatásban voltak vagy „ref” (ún. rendőrhatósági felügyelet) alatt álltak, ez utóbbi intézkedések azonban rendészeti-igazgatási döntésen alapultak, azaz elvileg a rendőrség – mindenféle bírói kontroll nélkül – „megfoszthatta” választójogától az állampolgárt. Az tehát, hogy hatályos jogunk szerint a kizárás csak bírói ítéleten alapulhat, garanciális jellegű szabály.

Az általánosság alapelvének megsértését jelentik azok a speciális feltételek, amelyek alapján az említetteken kívül más kategóriákat is kizárnak a választójogosultságból (ezeket nevezzük cenzusoknak). Történetileg a választójog a XX. század második felében vált általánossá, cenzusmentessé. A választójogi cenzusoknak sokféle változata létezett, sokáig nem volt választójoguk a nőknek,[127] a magas korcenzussal kizárható volt az ifjúság, a vagyoni és műveltségi feltételek előírásával a társadalom más rétegei…

b) A választójog egyenlősége – azt jelenti, hogy

ba) mindenkinek ugyanannyi szavazata van (pl. országgyűlési képviselő-választáskor kettő, mert külön szavazólap szolgál az egyéni választókerületi jelöltre és külön szavazólap a listára történő szavazáshoz);

bb) minden szavazat ugyanannyit ér (senkié sem többet vagy többszörösét a másikénak, azaz nincs ún. „plurális szavazat”);

bc) a megválasztottak mindegyike megközelítően azonos számú állampolgárt képvisel.

A magyar választókerületi beosztás hosszú ideje változatlan volt, ezért alakulhatott ki az a helyzet, hogy némely választókerületbe több mint kétszeres számú választójogosult is tartozott a többihez viszonyítva, tehát súlyosan sérült a választójog egyenlőségének elve.[128] Ennek kapcsán mondta ki az Alkotmánybíróság a 22/2005. (VI. 17.) AB határozatában: „alkotmányos követelmény, hogy az egyéni választókerületekben a választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben térjen el egymástól, továbbá az egyes területi választókerületenként megszerezhető országgyűlési képviselői mandátumok száma szorosan igazodjon a választásra jogosultak számához”. – Nincs tévedés abban, hogy az egyenlőséget meghatározó előbbi, bc) pontban állampolgárokról, az AB-határozatban pedig választásra jogosultakról (azaz választópolgárokról) van szó, ami közismerten nem azonos kategóriát jelent. Ezért tette hozzá az Alkotmánybíróság: „a teljes lakosságon belül a választójoggal rendelkezők aránya nem mutat érdemi eltérést az ország különböző területein, ezért jelen határozatban a választójog egyenlőségét a választópolgárok tekintetében értelmezte. (Amennyiben egyes területeken kimutatható ilyen eltérés, akkor nem csak a választópolgárokat, hanem valamennyi ott lakó személyt számításba kell venni.)”

Itt kell megjegyeznünk – a Vjt. kritikájaként, de amelyet az idézett alkotmánybírósági döntés is „támogatott” –, hogy hibás a választókerületi beosztást a választójogosultak, nem pedig a lakosság (állampolgárok) számához igazítani.[129] Ez utóbbiak változása viszonylag könnyen követhető, a választójogosultaké bonyolultabb, de ehhez is gyakorlatilag mindenképpen a lakosság számából kell kiindulni. Az anomália szemléltetéséhez elegendő egy egyszerű példa is. Képzeljük el, hogy egy kisváros újabb lakótelepén viszonylag sok fiatal bérel önkormányzati lakást, amíg sajátot vásárolni nem tud. Gyermekeket vállalnak, s ez oda vezet, hogy ebben a városrészben 2–3-szor több gyermek (azaz választójoggal nem rendelkező polgár) él, mint a régi városrészben, azaz itt ugyanannyi lakosnak fele–harmada a választójogosult, ennek megfelelően tehát fele–harmada lesz az itt megválasztott képviselő az „óvárosiakhoz” képest, jóllehet az állampolgárok száma ugyanannyi.

A választójog egyenlősége elvének megsértését jelenti a „választási földrajz” egyik sajátos alkalmazási módja, az ún. gerrymandering.[130] (Ez a választókerület-manipuláció, azaz a választókerületek határainak olyan átrajzolása, amely a kormányzó politikai erőknek a választásokon előnyt biztosít, főképpen úgy, hogy az „ellenzéki” területeket kis egységekre darabolva a nagyobb „kormánypárti” körzetekhez csatolják. Ily módon az ellenzéki szavazatok minden választókerületben kisebbségben maradnak a kormánypártiakhoz képest.)

A választójog általánossága és egyenlősége nem tekinthető abszolút értékű, korlátlanul érvényesülő elvnek. Az Alkotmánybíróság sem a választójog általánosságát, sem annak egyenlőségét nem kezeli abszolút érvényűként, azaz minden korlátozástól mentesként. A testület álláspontja szerint azonban – éppen azért, mert különösen fontos állampolgári jogról van szó – akár az egyenlőség, akár az általánosság bármiféle korlátozása csak igen jelentős elvi indokból fogadható el, és egyeztethető össze az Alkotmánnyal [6/1991. (II. 28.) AB hat.].

c) A szavazás közvetlensége – azt jelenti, hogy a(z országgyűlési és a helyi önkormányzati képviselői) választások során a választók közvetlenül a jelöltekre szavaznak, s e szavazatok alapján közvetlenül lesz a jelöltekből megválasztott képviselő, azaz nem jönnek közbe semmilyen más személyek vagy szervek (pl. elektorok vagy választói testületek) a megválasztáshoz. [Ez alól kivétel a megyei képviselő-testület elnökének megválasztása, akit „a megyei képviselő-testület saját tagjai közül választ megbízatásának időtartamára” – Alaptörvény 33. cikk (2) bekezdés].

d) A szavazás titkossága – azt jelenti, hogy „…az egyes választópolgárok által leadott szavazat tartalma semmilyen körülmények között nem kerülhet nyilvánosságra. Ez az alkotmányos alapelv azt a követelményt támasztja az állammal szemben, hogy a szavazás rendjére és a szavazatok számlálására, összesítésére olyan szabályokat köteles alkotni, és a szavazáskor olyan feltételeket köteles biztosítani, amelyek garantálják, hogy a választópolgár által leadott szavazat tartalma mások számára ne legyen megismerhető, illetőleg megállapítható” [32/2004. (IX. 14.) AB határozat].

A szavazás titkosságának biztosítása tehát elsősorban szervezési-technikai feladatot jelent: olyan körülmények kialakítását és fenntartását, hogy a szavazó akarata ellenére senki ne tudhassa meg, hogy az illető kire/mire adta voksát. (Persze, ha ő maga utólag elárulja, azzal már nem sérül a titkosság, amint ezen alapulnak az ún. exit poll közvélemény-kutatások [a szavazóhelyiségből kilépők megkérdezése] is a választás napján; emiatt nem is lehet megbüntetni titoksértés miatt, aki elmondta, hogyan szavazott!)

A titkosság elvének érvényesülése érdekében a szavazólap kitöltéséhez szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A szavazófülke használatára a választópolgár nem kötelezhető. A szavazólap kitöltésének ideje alatt csak a szavazó tartózkodhat a szavazófülkében. Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetőleg akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár − ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes − segítségét veheti igénybe.

2. Eljárásjogi elvek[131]

Míg az anyagi jogi alapelvek alkotmányi szintű szabályozása elsősorban a választójogi rendszer kiépítése szempontjából a jogalkotókra hárít kötelezettségeket, valamint e rendszer jobb megértését és magyarázatát adja, addig az eljárási elvek törvényi szabályozása elsősorban a jogalkalmazás számára jelent zsinórmértéket; egy más tárgyú alkotmánybírósági határozat terminológiai elemeit alkalmazva mondhatjuk, hogy olyan szubszidiárius elvek, amelyeket a jogalkalmazó választási szervek vagy bíróságok minden esetben felhívhatnak a választásokkal kapcsolatos viták megoldására, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített szabályok egyike sem alkalmazható.

Mindezek miatt itt csupán felsoroljuk a választási eljárási alapelveket, a részletesebb magyarázatától eltekintünk.

a) A választás tisztaságának megóvása, a választási csalás megakadályozása;

b) Önkéntes részvétel a jelölésben, a választási kampányban, a szavazásban;

c) Esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között;

d) Jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás;

e) Jogorvoslat lehetősége és pártatlan elbírálása;

f) A választás eredményének gyors és hiteles megállapítása.



[125] Ebből a rendelkezésből az látszik, hogy a szabadságvesztés vagy a kényszergyógykezelés töltése csak a passzív választójogot vonja el („nem választható”), az aktívat azonban nem, pedig az Alaptörvény XXIII. cikk (6) bekezdése a „választójogból” kizártakról beszél, nem téve itt különbséget az aktív és a passzív választójog között…

[126] Alajos Kiss v. Hungary, ECHR 38832/06, 2010. május 20.

[127] Magyarországon 1920-ban került be a nemzetgyűlésbe az első női képviselő, Slachta Margit (1884–1974), Svájcban viszont csak 1971-ben kaptak a nők a férfiakkal egyenlő választójogot.

[128]  Ennek következtében a legkevesebb választópolgárral rendelkező választókerületben (Veszprém megye 6-os)körülbelül két és félszer annyit ér egy választó szavazata, mint a legtöbb választópolgárral rendelkezőben (Pest megye 4-es, Gödöllő és környéke). Veszprém megye 4-es választókerületében a 2006-os választás idején körülbelül 27 ezer, a gödöllői választókerületben körülbelül 67 ezer választópolgárt tartottak nyilván. Aránytalan választókerületek, MTI, 2010. 01. 25.

[129] Meg kell jegyeznünk, hogy a Ve. 9. § (1) bekezdése még úgy szól: „A választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy választókerületenként a lakosság száma megközelítően azonos legyen”.

[130] Az elnevezésről lásd Tóth Károly: Címszavak alkotmányjogi kislexikonhoz. Magánkiadás, Szeged, 2010, 205. p.

[131] Jegyezzük meg, hogy a Ve. tartalmazza az itt felsorolt választási eljárási alapelveket, valamint a választási eljárás egyéb elemeit is!