Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

V. Az országgyűlési képviselők választásának fontosabb elemei

V. Az országgyűlési képviselők választásának fontosabb elemei

1. A képviselők száma és az alkalmazott rendszerek

A Vjt. 3. §-a szerint „(1) Az országgyűlési képviselők száma százkilencvenkilenc. (2) Százhat országgyűlési képviselőt egyéni választókerületben, kilencvenhárom országgyűlési képviselőt országos listán választanak.” – Ez azt mutatja, hogy

a) pont került annak a hosszabb ideje, lényegében 1990 óta folyó vitának a végére, amely az Országgyűlés létszámának csökkentése körül folyt. Abban általában egyetértettek a politikai pártok, hogy a lakosságszámhoz képest túlságosan nagy (386 fős) parlament működött hazánkban,[143] de a csökkentett létszámban nem tudtak megállapodni, másrészt a kisebb parlament azt a kockázatot magában hordozza, hogy éppen az erről döntést hozó parlamenti frakciók juthatnak kevesebb mandátumhoz a következő választásokon;

b) Magyarországon (változatlanul) vegyes választási rendszer érvényesül, ugyanis az egyéni választókerületekben (relatív) többségi, az országos listán pedig arányos rendszerben jutnak mandátumhoz a jelöltek.

A tisztán arányos szisztéma, amelyben tehát a viszonylag kevés számú szavazó is ezzel arányos képviselethez jut, valóban pontosabban tükrözné a teljes választói akaratot. Ez azonban nagyon töredezetté teheti a parlamentet, akadályozza annak munkáját.[144] Ezért ennek mintegy tompításaként (aminek egyben eredménye az arányosság torzítása is!) alkalmazzák az ún. „bekerülési küszöböt”. Ennek lényege, hogy kizárják azokat a pártokat (listákat), amelyek nem kapják meg a szavazatok egy bizonyos, viszonylag kicsi arányát, ami önálló lista esetén 5%, közös lista esetén 10 illetve 15%.

Ennek a küszöbnek, azon túl, hogy kiejti a minimálisként meghatározott arányt (5–10–15%) el nem ért listákat, s ezért azok nem kerülnek be a parlamentbe, további arányosság-torzító hatásuk is van. Nézzük meg ezt egy olyan példán, amelyben 10 párt indul az országos listákon, s a következő eredményeket érik el:

A párt        35%

B párt        21%

C párt        13%        ∑ = 87%

D párt        12%

E párt         6%

5%-os küszöb

F párt         4%

G párt         4%

H párt         2%        ∑ = 13%

I párt         2%

J párt         1%

100%

Az országosan 5%-ot el nem ért pártok (F−J) kiesnek a választásokból. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem kapják meg azokat a mandátumokat, amelyek egyébként a rájuk adott (5% alatti) szavazatokért járnának nekik (példánkban ez összesen 13%!), másrészt pedig azt, hogy e mandátumokat azok a pártok kapják meg − mintegy „prémiumként” − amelyek átlépték a „küszöböt”, tehát bejutottak az Országgyűlésbe (A−E).[145] A küszöböt „átlépő” pártok tehát nem a nekik „megszavazott” 87% mandátumhoz jutnak, hanem a küszöb alattiaktól elvett 13%-ot is az övékhez adják, ennek következtében (is) a listás szavazatok alapján őket megillető (azaz arányos) mandátumokhoz képest több mandátumuk lesz („fölülreprezentáltakká” válnak).

Persze, a többségi rendszer önmagában is torzítja az arányosságot, hiszen „a győztes mindent visz”, tehát azok a szavazatok, amelyeket nem a későbbi győztesre adtak, nem jut mandátumhoz; az esetlegesen alkalmazott kiegyenlítő-kompenzációs technikák (pl. a töredékszavazatok beszámítása) legfeljebb csökkentik az eltérést.

2. A választókerületek és szavazókörök kialakítása

A képviseleti szervek létrehozásához szükséges előzetesen bizonyos területi beosztások (választókerületek, szavazókörök) kialakítása, mert ezek nélkül gyakorlatilag lehetetlen lenne a választás megszervezése, lebonyolítása.

Választókerületenként veszik nyilvántartásba az ott lakóhellyel rendelkező választójogosult polgárokat, hogy ott választhassanak „maguknak” képviselőt, ezekben működnek bizonyos szervek (választókerületi bizottságok), ezek alapozzák meg bizonyos, a jogorvoslati eljárásban részt vevő más szervek (bíróságok) illetékességét stb.

A szavazókörök inkább a technikai lebonyolításban vesznek részt (itt bonyolítják le a szavazást, azaz összegyűjtik a szavazatokat, megállapítják érvényességüket, megszámlálják azokat stb.).

2.1. Egyéni választókerületek

2012 előtt hazánkban 386 képviselő alakította meg az Országgyűlést, ebből 176 egyéni választókerületből, 152 területi (azaz 19 megyei és a fővárosi) választókerületből, 58 pedig az országos listáról került a parlamentbe.

2012-től azonban csak egyéni választókerületek vannak (összesen 106), s ezekben választanak egy-egy képviselőt (és még 93-at országos listáról!).

A Vjt. 4. §-a meghatározza e választókerületek kialakítási elveit (amelyek alapján aztán ő maga azonnal meg is állapítja a választókerületeket): „(2) Az egyéni választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy a) azok ne lépjék át a megyehatárokat, valamint a főváros határát, b) azok összefüggő területet alkossanak, c) a választásra jogosultak száma megközelítően azonos legyen.” − Az Alkotmánybíróság szerint is sérti a választójog egyenlőségének elvét, ha nagy eltérés van az egyes választókerületek között a választásra jogosultak számát illetően, ezért [a 22/2005. (VI. 17.) AB sz. határozatában] kimondta: „Az Alkotmányból az következik, hogy törvényi szinten jelenjenek meg azok a lényeges garanciák, amelyek megfelelően körülhatárolják a Kormány, valamint a későbbi – esetleg nem kétharmados többséghez kötött – törvényhozás mozgásterét, és biztosítják az … egyenlő választójog elvének érvényesülését.” − Emiatt határozza meg törvény (Vjt.) a választókerületi beosztást.[146]

Az AB ugyanakkor azt is kimondta: „…az egy képviselői helyre jutó választópolgárok száma tekintetében a választókerületenkénti eltérés nem haladhatja meg a 10%-ot, és semmiképpen sem lépheti túl a 15%-ot. E szabályoktól csak kivételes körülmények esetén engedhető meg az eltérés (adott területen élő kisebbségek érdekeinek védelme, szórványosan lakott terület egységének védelme érdekében); – a képviselői helyek elosztásának rendszerét legkevesebb tízévenként újra kell vizsgálni, lehetőleg választásokon kívüli időszakokban.”[147]

2.2. Szavazókörök

A szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, valamint a szavazóhelyiségek címét a helyi választási iroda vezetője (azaz a jegyző) állapítja meg úgy, hogy egy szavazókörre mintegy hatszáz, legfeljebb azonban ezerkétszáz választópolgár jusson, de minden településen legyen legalább egy szavazókör. A szavazókörök kialakítását érintő változásokat a helyi választási iroda vezetője folyamatosan figyelemmel kíséri, és a szükséges intézkedéseket megteszi.

3. A választási kampány

Az Alaptörvény szerint az országgyűlési képviselők általános választását − az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével – az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani. Ezen belül a pontos időpontot a köztársasági elnök jogosult meghatározni, e döntésének érvényességéhez nem kell miniszteri ellenjegyzés. Irányadó szabály, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűzni, úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra.

A választás kitűzésétől kezdődhet a választási kampány, amely a szavazás napjának kezdetéig tart. A kampány célja a jelölt(ek) mandátumhoz juttatása, ehhez elegendő választói szavazat megszerzése. Elkezdődhet az ajánló szelvények gyűjtése, politikai gyűlések tartása, a jelöltek bemutatása és népszerűsítése plakátokon, szórólapokon és a különböző tömegtájékoztatási eszközök segítségével.

A szavazás napján 0 órától 19 óráig választási kampányt folytatni tilos, ez a kampánycsend. A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton.

Meg kell itt említenünk még egy állandóan vitatott kérdést: a kampányfinanszírozást. Minden jelölő szervezet ugyanis, amely a választásokon jelöltet állít, a jelöltállítással arányos központi költségvetési támogatásra jogosult. A független jelöltek a jelölő szervezetek jelöltjeivel azonos mértékű költségvetési támogatásban részesülnek. A költségvetési támogatásra országosan fordítható pénzeszköz összegét az Országgyűlés állapítja meg. A Ve. szerint azonban még a független jelöltek, illetőleg a jelölő szervezetek a választásra a költségvetési támogatáson felül jelöltenként legfeljebb egymillió forintot fordíthatnak.[148]

4. Egyéni választókerületi jelölés, országos lista állítása

4.1. Egyéni választókerületi jelölt állítása

Egyéni választókerületben párt jelöltjeként (két vagy több párt közös egyéni jelöltet is állíthat!) vagy független jelöltként indulhat valaki a választásokon (ezeket a későbbiekben az egyszerűség kedvéért „egyéni jelölteknek” nevezzük).

Egyéni jelöltséghez (egy személy csak egy választókerületben fogadhat el jelöltséget!) két feltétel együttes fennállása szükséges:

a) legalább ezer, az adott egyéni választókerület névjegyzékében szereplő választópolgár ajánlása;

b) a jelöltként induló nyilatkozata arról, hogy van választójoga; a jelölést elfogadja; valamint, hogy nincs olyan tisztsége, amely összeférhetetlen a képviselői megbízatással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond.

Az ajánlás a kitöltött ajánlószelvénynek a jelölt, illetőleg a jelölő szervezet képviselője részére történő átadásával történhet.

Az ajánló választópolgár az ajánlószelvényre rávezeti családi és utónevét, lakcímét, személyi azonosítóját, az ajánlott személy családi és utónevét, a jelölő szervezet nevét, illetőleg a független jelölés tényét. Az ajánlószelvényt az ajánló választópolgár saját kezűleg aláírja. − A lakcím és a személyi szám kötelező feltüntetése miatt alkotmányossági aggályok merültek föl, arra hivatkozva, hogy ez a szükségesnél jobban korlátozza a személyes adatok védelméhez való alapvető jogot. Az Alkotmánybíróság a 2/1990. (II. 18.) AB határozatában az ennek megállapításra irányuló beadványokat elutasította.

Minden választójogosult csak egy jelöltet ajánlhat és csak abban a választókerületben, amelyben a lakóhelye van. Aki több jelöltet is ajánl, a korábban már nyilvántartásba vett jelöltre adott ajánlása kivételével valamennyi ajánlása érvénytelen.

Ajánlószelvényt az állampolgárok zaklatása nélkül bárhol lehet gyűjteni, kivéve: a) munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben; b) a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi szerveknél és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál szolgálati viszonyban levő személytől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben; c) tömegközlekedési eszközön; d) állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.

Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos. Maga az ajánlás nem vonható vissza.

4.2. Országos lista állítása

Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható.

a) Pártlista állítása

Pártlistát az a párt állíthat, amelyik − legalább kilenc megyében és a fővárosban − legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított. Mivel pártoknak lehet közös egyéni jelöltjük, ezek alapján közös pártlistát is állíthatnak. Egy párt azonban csak egy (önálló vagy közös) pártlista állításában vehet részt.

Pártlistán legfeljebb háromszor annyi jelölt szerepelhet, mint az arról megszerezhető mandátumok száma. Ennek az (is) az értelme, hogy ha a szavazás előtt valamelyik jelölt kiesik, helyére a listán következő jelölt lép.

Egy személy csak egy pártlistán fogadhat el jelölést, ám valamely párt által egyéni választókerületben jelölt személy csak ugyanazon párt listáján szerepelhet.

b) Nemzetiségi lista állítása

Nemzetiségi listát országos nemzetiségi önkormányzat állíthat.[149]

Ehhez a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb ezerötszáz ajánlás szükséges.

Jelölt csak az lehet, aki a névjegyzékben az adott nemzetiség választópolgáraként szerepel, ugyanaz a személy tehát egyszerre nem lehet pártlistán és nemzetiségi listán is jelölt. Ugyancsak fontos kiemelni, hogy (a közös pártlistáktól eltérően) nem állíthat közös nemzetiségi listát két vagy több országos nemzetiségi önkormányzat.

A nemzetiségi listán legalább három jelöltnek kell szerepelnie. Itt is érvényes az a szabály, hogy ha egy jelölt kiesik, helyére az országos listán soron következő jelölt lép.

5. Szavazás

A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgár a) egy egyéni választókerületi jelöltre és b) egy pártlistára szavazhat;

a magyarországi lakóhellyel rendelkező, névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgár a) egy egyéni választókerületi jelöltre és b) nemzetiségének listájára, ennek hiányában egy pártlistára szavazhat;

a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat.

Külön szavazólap szolgál az egyéni választókerületi jelöltre és külön szavazólap az országos listára történő szavazáshoz.

Az egyéni választókerület szavazólapja ábécé sorrendben tartalmazza a jelöltek hivatalosan használt családi és utónevét, az esetleges megkülönböztető jelzést,[150] valamint a jelölő szervezetek nevét, illetőleg a független jelölés tényét. (Ezt névsort nem nevezzük listának!)

A listán szereplő jelöltek sorrendjét a jelölő szervezet határozza meg, azt a lista bejelentése után nem lehet módosítani. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesett, helyére a listán soron következő jelölt lép.

A szavazás technikai részleteit ehelyütt mellőzzük, ezeket a Ve. tartalmazza, itt csak az érvényességi kérdésekkel foglalkozunk.

Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre, listára lehet. A jelöltre szavazni a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet.

Érvénytelen az a szavazólap, amely a) nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal; b) a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz.

Érvénytelen az a szavazat, amelyet a) érvénytelen szavazólapon adtak le; b) nem úgy adtak le a jelöltre, hogy a neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonalat húztak; c) kiesett jelöltre adtak le. A szavazat érvényességét − ha az egyéb feltételeknek megfelel − nem érinti, ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, a jelöltek sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét kihúzták, illetve nevet hozzáírtak.

6. Az eredmény megállapítása

Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós. Ez azt jelenti, hogy 2012. január 1-jétől − az önkormányzati választásokhoz hasonlóan − az országgyűlési képviselők választásánál is megszűnik az ún. érvényességi küszöb.

Az érvényességi küszöb korábban magának a választásnak az érvényességét jelentette.[151] Ennek megfelelően, ha a szavazáson nem jelent meg az összes választójogosultak több mint a fele, érvénytelen lett a választás, azaz úgy kellett tekinteni, mintha semmi nem történt volna, tehát a leadott szavazatokat semmilyen módon nem vették figyelembe; második fordulót tartottak, amelyen minden, az első fordulóban indult jelölt újra indulhatott. − Az érvényességi küszöb eltörlése tehát azzal jár, hogy ha a szavazáson viszonylag kevesebben (bármennyien) is vesznek részt, akkor sem kell újabb szavazást tartani.

Persze, második fordulót nem csupán az imént említett érvényességi küszöb léte válthatott ki, hanem az „eredményességi küszöb” is. Hiába volt ugyanis érvényes a választás (tehát részt vett azon a választójogosultak több mint fele), ha nem volt eredményes, azaz az egyéni választókerületben a jelöltek közül senki sem kapta meg az érvényes szavazatok több mint felét. Hazánkban ugyanis az abszolút többségi választási rendszer érvényesült (lásd előbb), amelynél viszonylag gyakran előfordul, hogy senki sem kapja meg a kellő számú szavazatot. − Az ilyen eredményességi küszöb sem egyeztethető tehát össze az egyfordulós rendszerrel.

Előbb már szó volt arról, hogy „százhat országgyűlési képviselőt egyéni választókerületben, kilencvenhárom országgyűlési képviselőt országos listán választanak.”

6.1. Eredmény megállapítása az egyéni választókerületben

Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

Ez önmagában is azt mutatja, hogy itt a relatív többségi rendszer érvényesül, azaz, a jelöltek közül az lesz megválasztva, aki több szavazatot kapott, mint bármely másik jelölt. (Erről lásd előbb a relatív többségi rendszerről írottakat!)

Meg kell jegyeznünk, hogy bár viszonylag ritkábban fordulhat elő, mégsem zárhatjuk ki, hogy a „legtöbb szavazatot” két vagy több jelölt egyenlő számú szavazattal szerzi meg. Erre az esetre lehetne találni „kisegítő megoldásokat” a mandátum sorsának eldöntésére,[152] de nálunk ilyenkor időközi választást kell tartani.

6.2. Eredmény megállapítása az országos listán

Mivel a szavazó polgárok az egyéni jelölt mellett a másik voksukat valamely pártlistára adták, ezeken is összegyűltek szavazatok. Mielőtt azonban megkezdődhetne a 93 „listás mandátum” szétosztása, meg kell állapítani a „bekerülési küszöböt”.[153]

Nem szerezhet ugyanis mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el. A közös pártlista nem szerezhet mandátumot, ha a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát, kettőnél több párt által állított közös pártlista esetében legalább tizenöt százalékát nem érte el. Nem szerezhet mandátumot az a nemzetiségi lista, amely a kedvezményes nemzetiségi mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot − azaz az ún. kedvezményes kvótát[154]− nem érte el. Itt jegyezzük meg azonban, hogy a nemzetiségi listát állító, de azon mandátumot nem szerző nemzetiséget nemzetiségi szószóló képviseli az Országgyűlésben. A nemzetiségi szószóló a nemzetiségi listán első helyen szereplő jelölt lesz.

A bekerülési küszöböt el nem ért lista tehát nem kap mandátumot, kiesik; a rá adott szavazatok sehol másutt nem vehetők figyelembe, teljes mértékben elvesznek.

A 93 mandátum tehát a „továbbjutott” listák (pártok) között osztható szét. A számítások alapját azonban nem csupán a választók által közvetlenül az egyes pártlistákra adott szavazatok képezik, hanem ezekhez hozzáadódnak még az egyéni választókerületekben keletkezett ún. „töredékszavazatok”, vagyis azok a voksok, amelyek nem „eredményeztek” mandátumot, illetve egyetlen mandátumnál sem „használtak föl”.

Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületben a) a mandátumot nem szerző jelöltre leadott szavazat, valamint b) a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám. Ha az egyéni választókerületben a legtöbb szavazatot két vagy több jelölt egyenlő szavazatszámmal szerzi meg, töredékszavazatnak minősül az adott egyéni választókerületben minden egyéni választókerületi jelöltre leadott szavazat.

Mindebből világos, hogy ha a szavazólap élén szavazategyenlőség alakul ki, egyik jelölt sem kap mandátumot, hanem mindegyiké töredékszavazatnak minősül, s „fölkerül” az adott párt országos listájára, abban a választókerületben pedig időközi választást kell tartani. Az előbbi [b)] pontban viszont az szerepel, hogy nem csupán a „vesztesek” mandátumot nem eredményező szavazatai lesznek „töredékszavazatok”, hanem a „győztes” föl nem használt voksai is. − Ámde a győztesre adott összes szavazatból mennyi ez a föl nem használt voks?

A válasz sokkal egyszerűbb, mint az első pillanatra látszik! − Mennyi voks kellett a győzelemhez? Persze, valamivel több, mint amennyi a „második helyezettnek” van (pontosan: „a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazat-száma”), azaz a győztes ennyit „fizetett” a mandátumáért, tehát az e fölött lévő szavazatok már „töredékszavazatok”; ezt kell kivonni az összes szavazatból.

Az előbbi rendelkezés más szempontból is fontos: azt mutatja, hogy megszűnt az országos lista kompenzációs jellege.

A 2012 előtti választójogunkban az országos listára csak azok a szavazatok kerültek föl, azok számítottak töredékszavazatnak, amelyeket nem a későbbi győztesek kaptak, tehát mintegy a „vesztesek kárpótlására”, a választási eredmények egyfajta kiegyenlítésére szolgáltak. − Azzal, hogy a mandátumot szerzettek szavazatainak egy része újabb mandátum szerzéséhez vehető számításba, a kompenzációval ellentétes hatáshoz vezet. A parlamenti vitában elhangzottak szerint ennek célja, hogy „egyetlen szavazatot se hagyjon elveszni, azaz minden választópolgár szavazata számítson … az egyéniben nem hasznosuló szavazatokat tehát egyenlőként kezeli.” Más megfogalmazás szerint ez „a kompenzációnak … tompítására” szolgál.

Az természetes, hogy az önálló pártlista töredékszavazatainak a párt önálló egyéni választókerületi jelöltjeinek töredékszavazatai számítanak; a közös pártlista töredékszavazatainak a pártlista állításában részt vevő pártok közös − ugyanazon pártok részvételével állított − egyéni választókerületi jelöltjeinek töredékszavazatai számítanak.

Mielőtt a listás mandátumok szétosztása elkezdődne, meg kell állapítani a nemzetiségi listákat érintő kedvezményes kvótát. Ez úgy történik, hogy az összes országos (tehát a párt- és a nemzetiségi) listás szavazatot el kell osztani kilencvenhárommal (mert ennyi mandátum adható ki a listákról), és az eredményt tovább kell osztani néggyel;[155] az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta. − Ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma nagyobb vagy egyenlő, mint a kedvezményes kvóta, az adott nemzetiségi lista kap egy kedvezményes mandátumot; egy nemzetiségi lista egy kedvezményes mandátumot kaphat; az országos listán megszerezhető mandátumok számát (93) csökkenteni kell a kiosztott kedvezményes mandátumok számával. A továbbiakban ezzel a csökkentett mandátumszámmal kell dolgozni.

A nemzetiségi lista, ha elérte a kedvezményes kvótát, kapott egy kedvezményes mandátumot, ámde mi a helyzet, ha az ehhez szükségesnél jóval több szavazatot kapott? − Ekkor több kedvezményest már nem kaphat ugyan, de a pártlistákkal azonos feltételek között részt vehet a végső elosztásban, úgy, hogy az eredeti össz-szavazatából ki kell vonni a kedvezményes mandátumért „fizetett” voksokat, s a megmaradt szavazataival szállhat be az osztozkodásba.

A bekerülési küszöb fölötti pártok listás szavazataihoz hozzá kell adni a párt töredékszavazatait, s kezdődhet az osztás a (párt- és nemzetiségi) listák között − a D’Hondt-módszer szerint.

Össze kell állítani egy táblázatot, amelynek első sorát a pártlistákra jutó szavazatok száma, illetve a nemzetiségi listákra leadott – a kedvezményes kvótával csökkentett – szavazatok száma (a továbbiakban: szavazatok) képezik; minden pártlista, illetve nemzetiségi lista szavazatai alatt képezünk egy számoszlopot, amelynek első száma az adott lista szavazatainak a fele, a következő szám a harmada, a negyede stb.[156]

7. A megüresedett mandátum betöltése

Az egyéni választókerületben időközi választást kell tartani, ha a) a választáson nincs jelölt, b) a legtöbb szavazatot két vagy több jelölt egyenlő szavazatszámmal szerzi meg, c) a megválasztott egyéni választókerületi képviselő megbízatása megszűnik.

Az időközi választást az országgyűlési képviselők megelőző általános választásán alkalmazott választókerületi beosztás szerint kell megtartani.

Az országos listán mandátumhoz jutott képviselő megbízatásának megszűnése esetén a mandátumot – az országos listán eredetileg is szereplő jelöltek közül – a párt (közös pártlista esetén az érintett pártok) vagy az országos nemzetiségi önkormányzat által megnevezett, ennek hiányában az országos listán soron következő jelölt szerzi meg.[157]

Ha az országos listán nincs több jelölt, a mandátum betöltetlen marad.

8. Választási szervek

Hazánkban a választási szerveknek két típusa ismert: a) választási bizottságok és b) választási irodák.

a) A választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.

Választási bizottságok: a) a szavazatszámláló bizottság, b) a helyi választási bizottság,[158]c) az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság, d) az Országos Választási Bizottság.

Az előbbiek közül az a)b)-vel jelöltek tagjait (és póttagjait) a települési önkormányzatok képviselő-testületei, a c)-vel jelölt tagjait (és póttagjait) a fővárosi, megyei képviselő-testületek, az OVB-ét az Országgyűlés választja, ezen felül mindegyikbe további egy-egy tagot a választókerületben jelöltet, illetőleg listát állító jelölő szervezet, illetőleg a független jelölt bíz meg. [E választási szervek − az a) pontban említett szavazatszámláló bizottság és az egy szavazókörrel rendelkező településen a b) pontban említett helyi választási bizottság kivételével − jogorvoslati fórumok is.]

b) A választási irodák a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, a választópolgárok, a jelöltek és a jelölő szervezetek pártsemleges tájékoztatásával, választási adatkezeléssel, a technikai feltételek megteremtésével, a törvényes feltételek meglétének és a szakmai szabályok betartásának ellenőrzésével összefüggő állami feladatot ellátó szervek. Választási iroda működik szavazatszámláló bizottságok kivételével minden választási bizottság mellett, továbbá a külképviseleteken.[159]

9. Jogorvoslatok

A választási eljárásban a jogorvoslatoknak három típusa létezik, mégpedig: 1) a kifogás, 2) a fellebbezés és 3) a bírósági felülvizsgálat.

9.1. Kifogás

Kifogást a választásra irányadó jogszabály, illetőleg a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére (a továbbiakban együtt: jogszabálysértés) hivatkozással bárki benyújthat.

A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett jogszabálysértés elkövetésétől számított 2 napon belül megérkezzen. A választási bizottság a benyújtott kifogásról a beérkezésétől − áttétel esetén az elbírálására jogosult választási bizottsághoz történő beérkezésétől − számított 2 napon belül dönt.

Ha a választási bizottság a kifogásnak helyt ad a) megállapítja a jogszabálysértés tényét; b) a jogsértőt eltiltja a további jogszabálysértéstől; c) a választási eljárást vagy annak a jogorvoslattal érintett részét megsemmisíti és megismételteti.

Ha a választási bizottság a kifogásnak nem ad helyt, azt elutasítja.

9.2. Fellebbezés

A választási bizottság elsőfokú határozata ellen bármely választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, illetőleg az ügyben érintett jogi személy fellebbezést nyújthat be.

Fellebbezést lehet benyújtani a) jogszabálysértésre hivatkozással, illetve b) a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen.

Nincs helye fellebbezésnek a másodfokon eljáró választási bizottság által hozott határozat, valamint az Országos Választási Bizottság határozata ellen.[160]

A fellebbezést a megtámadott határozatot hozó választási bizottságnál (szavazatszámláló bizottság döntése elleni fellebbezés esetén az elbírálására jogosult választási bizottságnál) kell előterjeszteni, s úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a megtámadott határozat meghozatalától számított 2 napon belül megérkezzen az említett választási bizottsághoz.

9.3. Bírósági felülvizsgálat

A választási bizottság másodfokú határozata, továbbá az Országos Választási Bizottság határozata ellen bármely választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, illetőleg az ügyben érintett jogi személy bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be.

Bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet lehet benyújtani a) jogszabálysértésre hivatkozással, illetve b) a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen. A bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a választási eljárásban a fellebbezési jogot kimerítették, vagy a fellebbezés a törvény rendelkezései szerint kizárt.

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem visszavonható.

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet a másodfokú határozatot hozó választási bizottság székhelye szerint illetékes törvényszék bírálja el. Az Országos Választási Bizottság határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet a Kúria bírálja el.

10. Egyéb, általános megjegyzések

a) A képviseleti rendszerek közül az lenne az ideális, amelyik pontosan tükrözné a választók akaratát, azaz amelyik pontosan a leadott szavazatok arányában osztaná el a mandátumokat. Ilyen ideális állapotot azonban még a tisztán arányos rendszerek sem tudnak elérni, hiszen a szavazók viszonylag nagy számához képest csak viszonylag kevés mandátum osztható ki, másrészt a politikailag túlságosan szétszabdalt parlament munkája gyakorlatilag ellehetetlenül.

A Vjt. indokolása szerint ez a törvény „megőrzi az 1989-ben kialakított vegyes választási rendszer legfontosabb elemeit (kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló, a leadott szavazatok minél nagyobb arányú hasznosulását biztosító, a többségi [egyéni] és az arányos [pártlistás] rendszer kombinációja)”. – Ámde miért kell „a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) rendszer kombinációja”, ha az ideálishoz közelítő szisztéma az arányos lehetne, a többségi pedig ezzel éppen ellentétes hatású?

Az okok közül most csak azt említjük, hogy a többségi rendszerben a választók „valakire”, azaz egyéni jelöltre adják voksukat, míg az arányos esetén valamely párt listájára szavaznak, amelyen adott a jelöltek sorrendje, ez tehát jóval „személytelenebb” az előbbinél. – Márpedig általában az emberek szívesebben mennek el szavazni, ha közvetlenül választhatnak „maguknak” egyéni képviselőt, ennek tehát mozgósító, részvételt növelő hatása van, bár az arányosságot torzítja.

Az arányosság torzulása jelentős mértékű is lehet, igen komoly mértékben térhet el az optimálishoz közelítő arányostól.[161]

Az eltérés egyik oka a rendszer vegyes jellege. Az arányos szisztéma az „igazságosabb” elosztás felé mutat, mert a szavazatokat annak alapján osztja el, ahogy a választók voksoltak, azaz a mandátumok a szavazatoknak megfelelő arányban kerülnek kiosztásra. A magyar rendszer attól „vegyes”, hogy az arányos mellett a többségi rendszer is érvényesül, márpedig a többségiben semmiféle „arányosítás” nincs jelen, az egyetlen győztes „mindent visz”, azaz az arányosságot erőteljesen „torzítja” az egyéni győztes javára.

Az eltérés másik oka az ún. választási küszöb („bekerülési küszöb”) megléte. Ennek indoka nyilvánvaló: a parlamentet óvja a túlzottan szétaprózott képviselettől,[162] ám ezért komoly árat kell fizetni: az arányosság torzulását és az ún. felülreprezentáltságot.

b) Itt említünk még egy terminológiai problémát is.

A választások között különbséget tehetünk aszerint, hogy mikor, mit vagy kit választanak.

Általános választásokról akkor beszélünk, amikor lejár az országgyűlési (illetve önkormányzati) ciklus, azaz eltelik a négy (öt) év, megszűnik az addigi képviselők megbízatása, ezért négy/ötévenként meg kell választani az Országgyűlés valamennyi képviselőjét, úgyszintén az ország valamennyi helyi önkormányzatának minden képviselőjét.

Időközi választásoknak nevezzük mindazokat a választásokat, amelyeket ettől eltérő időben, tehát nem a négy (öt) év leteltekor, hanem ezt megelőzően valamikor, korábban, a négy/ötévenkénti (általános) választások „időpontjai között” tartanak. Szögezzük le: a 2010-ig hatályos magyar jogszabályi terminológiában csak ez a két változat ismert, azaz minden nem általános választás időközinek minősül. – Könnyű azonban belátni, hogy az ilyen választások között is különbséget lehet tenni aszerint, hogy kit vagy mit választanak. Ha „időközben”, azaz még a mandátuma lejárta előtt megszűnik valamely – egyéni választókerületben mandátumhoz jutott – képviselő megbízatása (mert pl. lemond mandátumáról, összeférhetetlenséget állapítanak meg vele szemben, elveszti választójogát, meghal), a megüresedett helyre az érintett választókerületben új képviselőt kell választani.

Más a helyzet, ha nem csupán egy-egy képviselő helye üresedik meg az Országgyűlésben vagy valamelyik helyi önkormányzatban, hanem az egész testületvalamennyi képviselőjének mandátuma egyszerre szűnik meg (mert pl. az Országgyűlést önmaga vagy a köztársasági elnök feloszlatja, illetve a helyi önkormányzatot önmaga vagy az Országgyűlés feloszlatja), ekkor ugyanis a teljes testület valamennyi tagját kell egyszerre megválasztani. Ezt nevezik rendkívüli választásnak, de ugyanebben az értelemben használja a politikai, illetve a média-nyelv az előrehozott választás kifejezést is.

Bár az eddigiekből egyértelmű, mégis hangsúlyozzuk: időközi választásra csak egyéni választókerületben kerülhet sor, ahol senki sem léphet a megszűnt mandátumú képviselő helyébe; listás képviselő helyének megüresedése esetén viszont az érintett párt nevezheti meg az új képviselő személyét – bárkit a listán szereplők közül.



[143] Persze, volt még ennél is magasabb létszám, mert 1949-ben 402 fős (1953-ban 298, 1958-ban 338, 1963-ban 340, 1967-ben 349, 1971-ben 352, 1975-ben 352, 1980-ban 352) 1985-ben 387 (1990-ben 386) fős Országgyűlés alakult.

[144] Híressé-hírhedtté vált ezzel kapcsolatban Lengyelország esete, ahol az ottani politikai rezsimváltás sodrában 1991 októberében a szabadon választott parlament összesen 29 párt képviselőjéből állt, ahol a „legnagyobb” parlamenti képviselettel rendelkező politikai párt is a szavazatoknak mindössze 12%-át szerezte meg.

[145] Az ilyen megoldás alkalmazása miatt szokták ezeket prémiumos választási rendszereknek is nevezni.

[146] Az egyéni választókerületek számát, sorszámát, székhelyét és területi beosztását a Vjt. mellékletei határozzák meg.

[147] A választójog egyenlőségének elve kapcsán már szó volt arról, miért kifogásolható elvileg az, ha a választókerületi beosztás nem az állampolgárok, hanem a választójogosultak száma alapján kerül meghatározásra. Itt erre már nem térünk vissza, csupán megemlítjük, hogy e fejezet írásakor még hatályban volt a Ve. 9. §-a is: „(1) A választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy választókerületenként a lakosság száma megközelítően azonos legyen. (2) A választókerületek kialakításánál figyelemmel kell lenni a nemzetiségi, vallási, történelmi, földrajzi és egyéb helyi sajátosságokra is.”

[148] Mivel ténylegesen minden jelölő szervezet ennek az összegnek a többszörösét fordította kampányra, gyakran fölmerült, hogy legalább az állami (költségvetési) támogatást meg kellene szüntetni. Az Alkotmányban azonban az szerepelt (és ezt változatlanul tartalmazza az Alaptörvény is), hogy „a pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában”, ezért a támogatás nem vonható meg tőlük…

[149]  Az országos nemzetiségi önkormányzat megalakításáról lásd A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényt.

[150] Ha a választókerületben két vagy több azonos családi és utónevű választópolgár kíván jelöltként indulni, a később bejelentett személy köteles gondoskodni arról, hogy – betűjelzés vagy második utónév feltüntetésével – a korábban bejelentett jelölttől megkülönböztethető legyen.

[151]  Nem pl. a leadott szavazat érvényességét.

[152] Pl. sorsolással lehetne eldönteni, ki kapja a mandátumot, vagy az kapná, aki több ajánlást gyűjtött össze stb.

[153] Hogy nehogy valaki „megbotoljék” bennük, nem árt emlékeztetni, hogy a „bekerülési” küszöb nem keverhető össze a korábban említett „érvényességi”, valamint az „eredményességi” küszöbbel…

[154] Erre később kitérünk.

[155] Ettől „kedvezményes” a nemzetiségi kvóta. Nem követeli meg a pártlistákra megállapított arányt (100%), hanem annak 1/4 részét („el kell osztani néggyel”) elegendőnek tekinti a nemzetiségi listáról megszerezhető mandátumhoz.

[156] A D’Hondt-módszert korábban ismertettük, a számítás folytatását lásd ott. Ahhoz képest a 2012-től alkalmazott megoldás mindössze annyiban tér el, hogy a korábbinál csak pártlisták szerepeltek a számolásnál, szemben az újabb szisztémával, amelynél a pártlisták mellett a nemzetiségi listák is benne vannak/lehetnek a táblázatban.

[157]   A pártlista állítása kapcsán már említettük, hogy azon legfeljebb háromszor annyi jelölt szerepelhet, mint az arról megszerezhető mandátumok száma, s ha a szavazás előtt valamelyik jelölt kiesik, helyére a listán következő jelölt lép. A „háromszoros” jelöltállítás másik értelme, hogy a pártok ennek révén potenciálisan mandátumot „ígérhetnek” bármely tagjuknak/támogatójuknak azzal, hogy fölveszik őket valamelyik listára. Ha ugyanis valamelyikről kiesik egy képviselő (lemond, meghal stb.), a párt tetszése szerint nevezheti meg azt a jelöltet, aki a kiesett helyébe lép. Ekkor tehát már nem köti az eredeti sorrend, akár a listán legutolsóként szereplő személyt is bejelentheti új képviselőnek. – Ezért, bár a jelölés során a pártokon belül mindig jelentős a tülekedés a „befutó” helyekért, mégsem szabad lebecsülni akár a lista végén lévő helyeket sem, mert elvileg onnan is mandátumhoz lehet jutni.

[158]  Az egy szavazókörrel rendelkező településen ez látja el a szavazatszámláló bizottság feladatait is.

[159] A szavazatszámláló bizottság mellett a helyi választási iroda egy tagja jegyzőkönyvvezetőként működik. A helyi és az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője az illetékes jegyző, a területi választási iroda vezetője a főjegyző. A külképviseleti választási iroda vezetőjét az Országos Választási Iroda vezetője határozatlan időre bízza meg.

[160] Talán nem fölösleges fölhívni a figyelmet a terminológiai pontosságra: az itt megjelölt határozatok ellen csupán „fellebbezésre” nincs lehetőség, ám más jogorvoslatra („bírósági felülvizsgálatra”) van (amint ez a következő pontban kiderül).

[161]  Erre példaként legyen elegendő most csak arra utalni, hogy az 1994-es választások során az MSZP (az arányos) listán 32,99%-ot ért el, végül az Országgyűlésben 54,14%-os képviselethez jutott − az eltérés 21,15%-os!

[162] Említettük már az 1991-es lengyel parlament esetét, ahol ilyen küszöb híján 29 párt került be.