Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

IV. Szükségállapot

IV. Szükségállapot

A szükségállapot fogalma az Alaptörvényben – eltérően a korábbi alkotmányos szabályoktól – homogén, összefoglaló módon belső eredetű, kiterjedt fegyveres-erőszakos cselekményekként értékelhető. Az Alaptörvényben meghatározott tényállási előfeltételek között nem kerültek átvételre a korábbi nagyobb méretű katasztrófákra vonatkozó szabályok.[455] E szűkítéssel a szükségállapot elsődlegesen rendészeti típusú állami beavatkozással kezelhető esetcsoporttá vált, ugyanakkor a szabályozás és jogalkalmazás során nemzetközi jogi oldalról jelentőséget nyerhet a hadijog nem nemzetközi konfliktusokra vonatkozó ága.[456]

a) Kihirdeti ki, milyen eljárásban és miként ér véget?

A szükségállapot kihirdetésének eljárási oldala a rendkívüli állapotéhoz hasonló: ez a döntés is az összes képviselő kétharmadának szavazatát igényli, az alkotmányos feltételek (országgyűlési akadályoztatás és kihirdetési indokoltság egybehangzó megállapítása) fennállta esetén az Országgyűlés helyett ezt a döntést a köztársasági elnök is meghozhatja.[457] Nincs ugyanakkor kapcsolt szervezetalakító döntés, új hatalmi centrum így szükségállapotban – eltérően a Honvédelmi Tanácstól – nem jön létre, azonban a köztársasági elnök jogkörei jelentősen kiszélesednek.

b) Milyen tényállási előfeltételek esetén hirdethető ki?

Az Alaptörvény 48. cikk (1) bekezdésének b) pontjában a törvényes rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények (polgárháború), illetve az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett, súlyos, erőszakos cselekmények (lázongás) alapozzák meg a szükségállapot kihirdetését.

A polgárháborús fordulat közvetlenül kapcsolódik az Alaptörvény C) cikkéhez, amely a hatalommegosztás elve mellett tartalmazza a hatalom erőszakos megszerzésének vagy gyakorlásának tilalmát, illetve az ilyen kizárólagossági törekvésekkel szembeni törvényes fellépés kötelezettségét. E tevékenység célzatos: a hatalom kizárólagos megszerzésére irányul, megnyilvánulási módjában pedig fegyverhasználattal jár.

A második fordulat szerinti kriminális cselekmények esetében az elhatárolás döntően mennyiségi jellegű: ha a súlyosan erőszakos cselekmények mennyisége már a politikai mérlegelés szempontjából a toleranciaszintet meghaladja, felmerülhet a szükségállapot kihirdetése. Ez utóbbi esetben ugyanis nem szükséges a tevékenység államhatalom gyakorlásával összefüggő célja: az egyének sérelme is elérheti a szükséges nagyságrendet.

Az viszont, hogy a Magyar Honvédség szerepe a konfliktusok kezelésében alaptörvényi szinten limitált, történelmi meghatározottságú.[458] A biztonsági kockázatok komplex összefüggései korában már némileg illuzórikus a fegyveres erő kategorikus kizárása a rendészeti tevékenységek ellátásából: az Alaptörvény minden esetre fenntartja a Magyar Honvédség feladatai körében az alkalmazás és a felhasználás[459] elkülönítését, utóbbit szükségállapotra és a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatellátásának elégtelenségére, mint konjunktív feltételre korlátozva.

c) Milyen hatásköri változásokkal jár a kihirdetés, esetleg új szervek jönnek-e létre, megváltozik-e a jogforrási hierarchia vagy a jogalkotási eljárás?

Szükségállapotban a hatalmi súlypont a köztársasági elnök irányába tolódik el. Mindez az Alaptörvény 9. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az állam demokratikus működése feletti őrködés feladatából ered. Hasonló helyettesítési jogkör mutatható ki a Magyar Honvédség felhasználásának elrendelésénél is (ti. nem az Országgyűlés, hanem a köztársasági elnök rendeli el).

Ennél nagyobb alkotmányos jelentőséget nyer a köztársasági elnöki rendelet, mint a szükségállapothoz kötött sajátos jogforrási szint: az 50. cikk szerint a sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedések megjelenési formája, amely egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, illetve törvényi rendelkezésektől eltérhet. Mivel az Alaptörvény egyéb rendkívüli intézkedések meghozatalát is lehetővé teszi, az elnöki rendelet a békeidőszaki egyedi határozatok szerepét is átveheti.

A jogalkotási hatáskör ugyanakkor időben két szempontból is limitált: a szükségállapot megszűnése automatikus hatályvesztést eredményez, emellett a rendeletek 30 napon túli hatályban tartása már meghaladja az elnöki kompetenciát.

A rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács által kiadott rendeletek két szempontból is „erősebbek”, mint a köztársasági elnök szükségállapotbeli rendeletei: 1. egyrészt nem vonatkozik rájuk a 60 napos automatikus hatályvesztési határidő, 2. másrészt a minősített időszak után is hatályban maradhatnak, amennyiben az Országgyűlés ezt (vélhetően törvényi formában) elrendeli.

d) Milyen garanciák és korlátokvannak a jogszerűség fenntartására?

A különleges jogrendre vonatkozó általános garanciákon és korlátokon (Alaptörvény védelme, különösen védett alapjogok, alkotmánybírósági korlátozhatatlanság, megszüntetési kötelezettség) túl az Országgyűlés kontroll-szerepének megerősödését mutatja az 50. cikk. Szükségállapot idején az Országgyűlés, vagy akadályoztatása esetén a honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága folyamatosan ülésezik, a Parlament folyamatos tájékoztatást kap a bevezetett rendkívüli intézkedésekről, amelyek alkalmazásának felfüggesztésére is feljogosított az Országgyűlés, illetve a bizottság. Mivel a 48. cikk (6) bekezdés szerinti minősített többségi elvárás a bizottság esetében fogalmilag nem, a plénum esetében pedig csak az első ülésen elvárás, a jogszerűségi döntéstől eltérően az elnöki rendelet felfüggesztése vagy meghosszabbítása egyszerű többséggel megvalósítható. Ezáltal az országgyűlési kontroll egyszerűbb eljárási feltételekkel érvényesül.

A rendkívüli állapothoz képest tehát a szükségállapotban az Országgyűlés kontroll-funkciója nagyobb jelentőségű. Az Országgyűlés feloszlásának és feloszlatásának tilalma (amely egyébként a rendkívüli állapotra is alkalmazandó) ezért itt még fontosabb garancia, mint a rendkívüli állapot idején.



[455]  A szükséghelyzet definíciójából kikerült az elemi csapás és az ipari szerencsétlenség, amely korábban részleges átfedésben volt a veszélyhelyzettel. Az új szabály logikusabb lehatárolást jelent.

[456]  Ugyanakkor itt is érvényesül az alulminősítésre törekvés elve: a felfegyverzett bandák elleni küzdelem a valamennyi kormányzat kommunikált célja az ilyen szituációkban, míg az ellenálló oldal felszabadító hadseregként hajlamos definiálni önmagát.

[457]  Az 50. cikk egyébként az Alkotmány 19/C. §-ának utóda, a megfogalmazások és a szabályok szerkezete változott, tartalmuk nem. A szöveg a korábbi „[a] szükségállapotra egyébként a rendkívüli állapotra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni” rendelkezés helyett kifejezetten tartalmazza a szabályokat (például „a köztársasági elnök rendelete a szükségállapot megszűnésével hatályát veszti”, vagy a törvényektől való eltérés lehetősége, amelyek eddig is így voltak a rendkívüli állapotra utalás miatt). A korábbi „Honvédelmi Bizottság” helyett most a „honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottság” szerepel, ami elegánsabb megoldás, hiszen egy alkotmánynak nem feladata nevet adni az országgyűlési bizottságoknak.

[458]  Az 1990 őszi „taxisblokád” elháríthatósága szempontjából a hadsereg szerepe volt a döntő kérdés a szükségállapot kihirdethetőségéről, illetve a polgári engedetlenség kereteiről folytatott közjogi vitában. Az „őszödi beszédet” követő demonstrációk kezelésének körében a Honvédség az alkotmányos feltételek hiányában maradhatott távol az eseményektől: utóbbi esetben a szükségállapot kihirdetésére vonatkozó javaslat – a parlamenti arányok és az akkori köztársasági elnök kormánytól eltérő véleménye miatt – az elfogadás esélyével nem lett volna benyújtható még akkor sem, ha a tömegességi feltétel meg is valósult.

[459]  A Magyar Honvédség feladatrendszerét az alaptörvényben meghatározott körnél szélesebben összefoglaló 2011. évi CXIII. törvény 80. §-a szerint a honvédelmet érintő jogszabályok értelmezése során az alkalmazás a fegyveres erő rendeltetésszerű harci tevékenységét jelenti, szemben az erőszakos cselekmények szükségállapotra korlátozott elhárításában való részvétellel (felhasználás) a 36. § (1) bekezdése szerint.