Ugrás a tartalomhoz

Ásványnévtár

Dr. Bognár László

ELTE Eötvös Kiadó

2. A tudományos ásványnévadás során képzett ásványnevek fajtái és ezek helyesírási tudnivalói

2. A tudományos ásványnévadás során képzett ásványnevek fajtái és ezek helyesírási tudnivalói

Az ásványnevek magyar helyesírásának alapelveit az ERDEY-GRÚZ T. és FODORNÉ CSÁNYI P. szerkesztésében megjelent „A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai” c. munka rögzíti. „Az ásvány- és kőzetnevek írásmódja” c. szabályzat pontjait függelékben közöljük, a továbbiakban csak e pontok számaira hivatkozunk (pl. ÁKÍ 3.1.). Az egyes átírási szabályokra nézve „A magyar helyesírás szabályai” 11. kiadásában (a továbbiakban: MHSz) foglaltak szolgáltak irányadóul.

A helyesírási tudnivalókat az egyes névfajták leírásával párhuzamosan ismertetjük. Részletesebben kitérünk a jelenlegi nemzetközi szabályozás Magyarországon kevésbé ismert elveire és azok magyar szaknyelvi alkalmazásának kérdéseire.

2.1.Egyszerű ásványnevek

A köznévi eredetű ásványneveket rendszerint az ásvány valamely jellemző fizikai vagy kémiai tulajdonságára utaló latin vagy ógörög szóból (szavakból) alkották. Az azurit azúrkék színéről, a tetraedrit jellemző kristályformájáról, a kuprit réztartalmáról kapta nevét.

A köznévi eredetű ásványnevek speciális esete az elemek latin nevének darabjaiból vagy a vegyjelekből képzett név, ilyen pl. a kalcurmolit (kalcium + urán + molibdén) vagy a niszbit neve (Ni + Sb, azaz nikkel + szbium).

A tulajdonnévi eredetű ásványneveket rendszerint földrajzi nevekből (általában az ásvány első vagy gyakori lelőhelye), személynevekből (tudósok, ásványgyűjtők, ritkábban egyéb neves személyiségek), esetleg intézmény- vagy folyóiratnevekből képzik. A tsumebit első lelőhelye a namíbiai Tsumeb volt, a whewellit William Whewell angol mineralógusra emlékeztet, a minrecordit nevét pedig a Mineralogical Record folyóirat nevéből „szabták ki”. A zemkorit ásványnév egy kutatóintézet nevéből ered (земная кора = földkéreg, oroszul).

A gyakoribb családnevek „foglaltsága” miatt újabban terjednek a keresztnévvel (vagy annak egy részletével) egybeírt vezetéknévből képzett fajnevek, pl. jimthompsonit.

Természetesen vegyes eredetű ásványnevek is léteznek, pl. arzéntsumebit.

  • Az idegen (ógörög, latin) köznévi eredetű ásványneveket (ásványnévrészeket) fonetikusan írjuk (ÁKÍ 3.1.). Például kalkopirit és nem chalcopyrit, kabazit és nem chabasit, eszkinit és nem aeschynit. A magyar fonetikus átírás alapelveit l. a 4.1. pontnál!

    Kivételek: Az élő nyelvek közneveiből származó ásványneveket általában az eredeti helyesírással írjuk, pl. wad, massicot.

  • A tulajdonnévi eredetű ásványneveket (ásványnévrészeket) viszont a tulajdonnév eredeti írásmódjával kell írni (ÁKÍ 3.2.). Például sillimanit és nem szillimanit, goethit és nem göthit vagy gőtit). A nem latin betűs írásmódú nevekre az ÁKÍ 3.21. a „közvetlen átírást” javasolja, ezt az indoklás szerint a „minden más latin betűs írású nyelvnek azonos, csak a saját helyesírási rendszere alapján álló gyakorlata igazolja”. Mivel manapság már a német és a francia szaknyelv is a nemzetközi (pontosabban „angolos”) átírást alkalmazza ilyen esetekben, a hagyományos „magyaros” átírást csak az eredetiben cirill betűs írású és az ógörög tulajdonnevekből származó ásványneveknél tartottuk meg. Ezt az eljárást az is indokolta, hogy az ÁKÍ megjelenésekor még csak igen kevés japán vagy kínai tulajdonnévi eredetű ásványnév volt, így „szakmai hagyományról” nem beszélhetünk, másrészt a japán vagy kínai nevek fonetikus átírása a nem szakmai nyelvhasználatban (pl. az újságokban vagy az újabb kiadású világatlaszokban) is visszaszorulóban van. (Egyébként még az ÁKÍ szótári részében is találkozunk nem „magyarosan” átírt japán nevekkel, pl. sudoit, yoshimurait.) A japán eredetű ásványneveket a Hepburn-féle, a kínai eredetűeket a pinjin átírás szerinti alakban írjuk (MHSz 221.)[3]. Az újgörög neveknél az angol, a szerb neveket a horvát átírást használjuk.

Kivételek: Az idegenes írásmódtól csak a magyarosan írt földrajzi nevekből képzett ásványneveknél térünk el (ÁKÍ 3.2) és néhány egyedi esetben, pl. pertit, stroncianit. Az eredeti írásmód bizonyos részleteitől viszont kötelezően el kell térni: A tulajdonnevekből eredő ásványneveket is kis kezdőbetűvel írjuk (ÁKÍ 3.2.); végig kisbetűvel írjuk a McGovern, d’Achiardi típusú nevekből, illetve több tulajdonnév egybeírásából képzett ásványneveket is. A névben előforduló kötőjeleket vagy hiányjeleket elhagyjuk.

2.2. Az összetett ásványnevek néhány fajtája és helyesírásuk

2.2.1. Előtaggal (prefixummal) ellátott nevek

Az egymással szerkezeti és/vagy kristálykémiai szempontból rokon ásványok fajnevei néha csak előtagjukban különböznek egymástól[4]. Az ilyen fajnevek bevezetését a CNMMN hivatalos állásfoglalása is támogatja: „Ha egy új ásványfaj egy már leírttal rokon, kívánatos, hogy az új faj neve utaljon e kapcsolatra, pl. a klinoensztatit az ensztatit monoklin dimorf párja, a magneziocopiapit a copiapit Mg-analogonja” (NICKEL – GRICE, 1998). A leggyakoribb ilyen előtagok:

  1. a görög ábécé betűi (α, β, γ, δ, ε stb) illetve latin betűvel kiírt megfelelőik. Általában a másik ásványétól eltérő szerkezeti módosulatra utalnak: alfa-kvarc, béta-fergusonit-(Ce) stb. Az ilyen – és csakis az ilyen – típusú előtagok a név töve után is írhatók (NICKEL – GRICE, 1998): kvarc-alfa vagy kvarc-α. (Ez az írásmód a betűrendbe-sorolásnál és keresésnél kifejezetten előnyös.) A hátulra írt előtag megelőzi az esetleges utótagot (szuffixumot): fergusonit-béta-(Ce);

  2. a másik ásványhoz való hasonlóságra utaló előtagok: metacinnabarit[5], pararammelsbergit, pszeudobrookit stb;

  3. a másik ásványétól eltérő szimmetriára utaló előtagok: izoferroplatina, klinoensztatit, ortopinakiolit, tetrarooseveltit stb.;

  4. a másik ásványénál kisebb vagy nagyobb víz- (hidroxid-) tartalomra utalnak: metazeunerit[6], hidrombobomkulit;

  5. valamilyen egyéb kémiai különbséget jeleznek: ferrimolibdit, ferroklinoholmquistit, ferroaluminotschermakit, hidroxilapatit, kalciobetafit, kobaltkoritnigit stb. Megjegyzés:

A magyar nyelvben az előtagokat az ásványnév tövével egybe kell írni (ÁKÍ 3.5.), kivételt képeznek a görög betűk és latin betűvel kiírt megfelelőik, amelyeket kötőjel kapcsol a név tövéhez (ÁKÍ 3.4.).

Az előtagok kapcsolására ajánlásban rögzített egységes nemzetközi előírás nincs. Az angol szaknyelvi gyakorlat nem egységes, az IMA CNMNC álláspontja nem javasolja kötőjel használatát az előtag és a név tövének elkülönítése céljából, de megengedi akkor, ha a kötőjel nélküli névalak nem szerencsés, nehezen értelmezhető (NICKEL – GRICE, 1998). Az amfibolokra a sokféle lehetséges előtag miatt külön szabályok vonatkoznak (LEAKE et al., 1997, a sorrendiségre vonatkozóan l. BURKE & LEAKE, 2004). Az angol szaknyelvi kötőjelhasználatra vonatkozó ajánlások átdolgozása az IMA CNMNC napirendjén van.

I. táblázat

A magyartól jelentősen eltérő gyakoribb angol kémiai előtagok és magyar megfelelőik

* jelöli a kizárólag az amfibolok nevezéktanában használatos előtagokat

carbonate- → karbonát+

calci|o/um)- → kalci|o/um+

chlor- → klór+

chromium- → króm+

cobalt/o → kobalt/o+

cupro → kupro+

ferric-* → ferrivasas+*

hydro/xy/l- → hidro/xi/l+

oxy- → oxi+

phospho/r- → foszfo/r+

potassic-* → káliumos+*

potassium- → kálium+

seleno- → szeleno+

silico- → sziliko+

sodic-* → nátriumos+*

sodium- → nátrium+

stanno- → sztanno+

stibi/o- → sztibi/o+

sulpho- → szulfo+

thor/o- → tor/o+

yttro-→ ittro+

zinc/o- → cink/o+

Megjegyzés: a „+” jel arra utal, hogy az előtagok a név tövével egybeírandók

2.2.2. Szuffixummal ellátott nevek

Az utóbbi évtizedekben számos olyan ásványnevet fogadtak el, melyek egymástól csak kötőjellel kapcsolt (zárójeles vagy zárójel nélküli) szuffixumukban térnek el. E nevek általában olyan ásványokra vonatkoznak, amelyek

  1. azonos szerkezetűek, de valamelyik szerkezeti pozícióban az uralkodó kation eltérő, és ezt adja meg a szuffixum, illetve

  2. azonos vegyi összetétel mellett azonos alapszerkezet különböző politípusait képviselik, a szuffixum a politípus jele.

Fontos különbség, hogy az első esetben önálló ásványfajokról és ásványnevekről, míg a második esetben egy ásványfaj önálló fajnak nem tekintett különböző politípusairól van szó. (Ez utóbbi neveknél NICKEL – NICHOLS (1991) könyvében „P” betűjelet találunk.)

Az a) típust legelőször a ritkaföldfémeket tartalmazó ásványok képviselték. Ezek névadási elveit LEVINSON dolgozta ki 1966-ban, ezért e nevezéktani gyakorlatot Levinson-típusú nomenklatúrának is nevezik. A fajnév „törzséhez” kötőjellel csatolt szuffixum itt az uralkodó kation vegyjele zárójelben. Pl.: monacit-(Ce), monacit-(La), monacit-(Nd). A nomenklatúra egyszerűsítése végett újabban egyéb ásványcsoportokban (pl. zeolitok, epidotcsoport) is kémiai utótagokon alapuló nevezéktant vezettek be. A szuffixumban több kritikus kationpozíció esetén több vegyjel is szerepelhet, pl. jahnsit-(CaMnFe), illetve bizonyos ásványcsoportokban a változó vegyértékű kationok vegyértékét is feltüntethetik, pl. pumpelleyit-(Fe3+).

A b) típusba tartozó ásványok nevezéktana kevésbé következetes, hiszen gyakran nem egyértelmű, hogy két ásvány egymás politípusa vagy polimorfja-e. (A második esetben ugyanis két, egymástól nevében is megkülönböztetendő külön fajról van szó.) Politípusok esetében a fajnévhez kötőjellel illesztett szám a rétegződés periodicitását mutatja. Vele egybeírva a politípus szimmetriáját jelző betű következik[7]: A (anorthic) a triklin, M a monoklin, O (orthorhombic) a rombos, Q (quadratic) a tetragonális, R (rhombohedral) a trigonális, H a hexagonális, C (cubic) a szabályos rendszert jelöli. (GUINIER et al., 1984; NICKEL, 1993) Pl.: cronstedtit-1H, cronstedtit-2H, cronstedtit-1M, cronstedtit-3R.

Egyes kézikönyvekben egyéb, szerkezeti különbségekre utaló szuffixumokkal ellátott fajneveket is találunk, így pl. NICKEL – NICHOLS (1991) könyvében önálló fajként szerepel a különböző tércsoportú gersdorffit-Pa3, gersdorffit-P213 és a gersdorffit-Pca21.

A régebben alkotott ásványnevek között is találunk különböző szuffixumokat, sőt előtagokat tartalmazó fajneveket. Ezeket általában valamely régebben leírt fajhoz közelálló, azzal gyakran nem pontosan tisztázott kapcsolatban lévő új fázis megnevezésére használták: veatchit, veatchit-A, p-veatchit (vagy veatchit-p); rathit II, rathit III; joséit-A, joséit-B. Az ilyen típusú, érdemi információt nem hordozó szuffixumok alkalmazása ma már az ásványnévadásban nem elfogadott.

Ásványok mesterséges, de valamely összetevőben eltérő megfelelőinél az eltérő összetevő kötőjellel, zárójelben az ásványnév után írandó, és a kifejezés idézőjelben használandó, pl. „topáz-(OH)” (BAYLISS et al., 2005).

2.2.3. Két vagy több szóból álló ásványnevek

Mivel az ásványneveket mindig egybeírjuk (ÁKÍ 3.3.), két vagy több szóból álló magyar ásványnév szigorúan véve nincs. Léteznek azonban olyan több tagú jelzős szerkezetek, amelyek valamilyen ásványfaj változatát jelölik. Ehhez először át kell tekintenünk a CNMNC által a közelmúltban kidolgozott angol nevezéktani előírásokat, hiszen a magyar nevezéktan egységesítéséhez is csak ezek szolgálhatnak alapul.

Az angol szakirodalomban olykor két szóból álló fajneveket is találunk. Ezek első tagja főnév (kémiai név) pl. hydronium jarosite, hydroxyl vishnevite, potassium alum.

Ezeket a két szóból álló angol fajneveket nem szabad összetévesztenünk a minőségjelzővel (adjectival modifier) ellátott nevekkel (pl. ferroan hornblende; subcalcic augite). A minőségjelzők nem tartoznak szoro­san az ásvány nevéhez[8], és általában valamely kémiai változatot jelölnek (NICKEL – GRICE, 1998). Az angol szaknyelvben először 1930-ban SCHALLER tett javaslatot a minőségjelzők egységesítésére („Schaller-modifiers”). A CNMMN általában a latin eredetű jelzőket ajánlotta (HEY – GOTTARDI, 1980), de az angol tövű jelzők használatát sem kifogásolta. Az angol szakirodalomban elfogadott minőségjelzők táblázatát NICKEL – MANDARINO (1987) közölte. Változó vegyértékű ionoknál a mély hangrendű -oan végződés használták az alacsonyabb, a magas hangrendű -ian a magasabb vegyértékállapot esetén (manganoan, ill. manganian). 2005-ben ezt az ajánlást visszavonták (BAYLISS et al., 2005), a vegyértékállapotot a vegyjellel kell jelezni, de a jelzőhasználatot amúgy kötetlenebbé tették, pl.: „Mg-rich(Mg-dús), „Mg–Fe-rich (Mg-Fe dús), „Fe2+-poor” (Fe2+-dús), „iron(3+)-enriched” (vas(3+)ban feldúsult), „iron(II)-bearing” (vas(II)tartalmú), „alkali-deficient” (alkálihiányos), „sodium-exchanged” (nátriummal ioncserélt), „Cr-doped” (Cr-mal adalé­kolt), „H2O-saturated” (víztelített).

Az amfibol- illetve piroxén-nevezéktan szerint a minőségjelzők a megfelelő elem bizonyos mennyisége fölött alkalmazhatók, a határértékeket közli LEAKE (1997) és MORIMOTO (1988). Egy fajnév több módosító jelzővel is ellátható (pl. sodian potassian magnesian hastingsite, subsilicic titanian ferrian diopside)

A CNMNC előírásai alapján az amfibol- és piroxén-nevezéktanban az összetételbeli variánsokat jelölő változatnevek helyett minőségjelzővel ellátott fajneveket kell használni (LEAKE, 1997; MORIMOTO, 1988). Ugyanilyen gyakorlat indokolt az olyan ásványcsoportokban is, amelyekre nézve hivatalos állásfoglalást még nem dolgoztak ki (vö. BAILEY, 1977), így pl. a manganokalcit helyett mangántartalmú, mangán(II)tartalmú vagy Mn-tartalmú, ill. Mn(II)-tartalmú kalcit írandó.

E minőségjelzők egységesítése a magyar szaknyelvben is kívánatos. Az angol minőségjelzők egyes típusainak magyar megfelelői az alábbiak[9]:

  1. ásványnévi jelzők:

    angolul: tremolitic, edenitic, ferro-actinolitic,

    magyarul: az ásványnév helyesen írt alakja + -os (-es) képző,

    tremolitos, edenites, ferroaktinolitos stb.;

  2. „subsilicic”, „subcalcic” jelzők:

    angolul: subsilicic, subcalcic,

    magyarul: Si-szegény vagy szilíciumszegény; Ca-szegény vagy kalciumszegény;

  3. kémiai jelzők, l. még a BAYLISS et al. (2005) által közölt példák fentebbi magyarításait

    angolul: magnesian; sulphatian; sulphitian,

    magyarul: magnéziumtartalmú vagy Mg-tartalmú; szulfáttartalmú vagy SO42–-tartalmú; szulfittartalmú vagy O32–-tartalmú.

Fontos tudni, hogy a minőségjelző vegyjelből képzett kötőjeles előtag formájában (pl. Mn-tremolit) nem alkalmazható (NICKEL – MANDARINO, 1987)[10]. Ásványok mesterséges, de valamely összetevőben eltérő megfelelőinél az eltérő összetevő a hibás gyakorlattal ellentétben nem a név elé írandó (pl. OH-topáz), hanem kötőjellel, zárójelben az ásványnév után, a kifejezés pedig idézőjelbe kerüljön, pl. „topáz-(OH)” (BAILEY et al., 2005).

1. táblázat - II. táblázat: Az IMA CNMMN által 2005 előtt javasolt minőségjelzők és magyar megfelelőik

Ag

argentian

ezüsttartalmú

Al

aluminian

alumínium+

As3+

arsenoan

arzén(III)tartalmú

As5+

arsenian

arzén(V)tartalmú

AsO33–

arsenitian

arzenit+

AsO43–

arsenatian

arzenáttartalmú

Au

aurian

aranytartalmú

B

borian

bórtartalmú

BO33–

boratoan

boráttartalmú

(BO4)5–

boratian

*BO45--tartalmú

Ba

barian

báriumtartalmú

Be

beryllian

berilliumtartalmú

Bi3+

bismuthoan

bizmut(III)+

Bi5+

bismuthian

bizmut(V)tartalmú

BiO45–

bismuthatian

BiO45--tartalmú

Br

bromian

brómtartalmú

BrO3

bromatian

bromáttartalmú

C

carbonian

széntartalmú

CO32–

carbonatian

karbonát+

Ca

calcian

kalciumtartalmú

Cd

cadmian

kadmiumtartalmú

Ce3+

ceroan

cérium(III)+

Ce4+

cerian

cérium(IV)+

Cl

chlorian

klórtartalmú

ClO3

chloratian

klorát+

Co2+

cobaltoan

kobalt(II)+

Co3+

cobaltian

kobalt(III)tartalmú

Cr

chromian

krómtartalmú

CrO42–

chromatian

kromáttartalmú

Cs

caesian / cesian

céziumtartalmú

Cu+

cuproan

réz(I)tartalmú

Cu2+

cuprian

réz(II)tartalmú

Dy

dysprosian

diszprózium+

Er

erbian

erbiumtartalmú

Eu2+

europoan

európium(II)+

Eu3+

europian

európium(III)+

F

fluorian

fluortartalmú

Fe2+

ferroan

vas(II)tartalmú

Fe3+

ferrian

vas(III)tartalmú

Fr

francian

franciumtartalmú

Ga

gallian

galliumtartalmú

Gd

gadolinian

gadolínium+

Ge

germanian

germánium+

GeO44–

germanatian

*GeO44--tartalmú

H

hydrogenian

hidrogéntartalmú

OH

hydroxylian

hidroxidtartalmú

H3O+

hydronian/oxonian

oxónium+

H2O

hydrated/hydrous

víztartalmú

Hf

hafnian

hafniumtartalmú

Hg+

mercuroan

higany(I)tartalmú

Hg2+

mercurian

higany(II)tartalmú

Ho

holmian

holmiumtartalmú

I

iodian

jódtartalmú

IO3

iodatian

jodáttartalmú

In

indian

indiumtartalmú

Ir

iridian

irídiumtartalmú

K

potassian

káliumtartalmú

La

lanthanian

lantántartalmú

Li

lithian

lítiumtartalmú

Lu

lutecian

lutéciumtartalmú

Mg

magnesian

magnézium+

Mn2+

manganoan

mangán(II)+

Mn3+

manganian

mangán(III)+

Mn5+

manganian

mangán(V)+

Mo

molybdian

molibdén+

[MoO4]2–

molybdatian

[MoO4]2--tartalmú

N

nitrian

nitrogéntartalmú

NO3

nitratian

nitráttartalmú

NH4

ammonian

ammónium+

Na

sodian

nátriumtartalmú

Nb

niobian

nióbiumtartalmú

NbO43–

niobatian

niobáttartalmú

Nd

neodymian

neodímium+

Ni2+

nickeloan

nikkel(II)tartalmú

Ni3+

nickelian

nikkel(III)tartalmú

O

oxygenian

oxigéntartalmú

Os

osmian

ozmiumtartalmú

P

phosphorian

foszfortartalmú

PO43–

phosphatian

foszfáttartalmú

Pb2+

plumboan

ólom(II)tartalmú

Pb4+

plumbian

ólom(IV)tartalmú

Pd2+

palladoan

palládium(II)+

Pd4+

palladian

palládium(IV)+

Pr

praseodymian

prazeodímium+

Pt2+

platinoan

platina(II)tartalmú

Pt4+

platinian

platina(IV)+

Ra

radian

rádiumtartalmú

Rb

rubídian

rubidiumtartalmú

Re

rhenian

réniumtartalmú

Rh

rhodian

ródiumtartalmú

Ru

ruthenian

ruténiumtartalmú

S

sulphurian v.

kéntartalmú v.

 

sulfurian

S-tartalmú

SO32–

sulphitian v.

szulfittartalmú v.

 

sulfitian

SO32--tartalmú

SO42–

sulphatian v.

szulfáttartalmú v.

 

sulfatian

SO42--tartalmú

Sb3+

antimonoan v.

antimon(III)+ v.

 

stiboan

Sb(III)-tartalmú

Sb5+

antimonian v.

antimon(V)+ v.

 

stibian

Sb(V)-tartalmú

(SbO4)3–

antimonatian v.

*SbO43--tartalmú

 

stibiatian

antimonát+

Sc

scandian

szkandium+

Se

selenian

szeléntartalmú

SeO32–

selenitian

szelenit+

SeO42–

selenatian

szelenát+

Si

silician

szilícium+

SiO44–

silicatian

ortoszilikát+

Sm

samarian

szamárium+

Sn2+

stannoan

ón(II)tartalmú

Sn4+

stannian

ón(IV)tartalmú

Sr

strontian

stronciumtartalmú

Ta

tantalian

tantáltartalmú

Tb

terbian

terbiumtartalmú

Te

tellurian

tellúrtartalmú

[TeO3]2–

telluritian

[TeO3]2--+ v.

  

[trioxo-tellurát(IV)]-+

[TeO4]2–

telluratian

[TeO4]2--+ v.

  

[tetraoxo-tellurát(VI)]-+

Th

thorian

tóriumtartalmú

Ti3+

titanoan

titán(III)tartalmú

Ti4+

titanian

titán(IV)tartalmú

Tl+

thalloan

tallium(I)tartalmú

Tl3+

thallian

tallium(III)tartalmú

Tm

thulian

túliumtartalmú

U4+

uranoan

urán(IV)tartalmú

U6+

uranian

urán(VI)tartalmú

UO22+

uranylian

uranil(VI)+

V2+

vanadoan

vanádium(II)+

V5+

vanadian

vanádium(V)+

VO43–

vanadatian

vanadáttartalmú

VO2+

vanadylian

*(VO)2+-tartalmú

W

wolframian v.

volfrámtartalmú v.

 

tungstenian

W-tartalmú

[WO42+]

wolframatian v.

[WO42+]-+ v.

 

tungstatian

[tetraoxo-volframát(VI)]-+

Y

yttrian

ittriumtartalmú

Yb

ytterbian

itterbiumtartalmú

Zn

zincian

cinktartalmú

Zr

zirconian

cirkóniumtartalmú


Megjegyzések:

Technikai okokból az iontöltést jelölő, jobb felső indexben lévő szám az ioncsoport képletétől eltolva áll, pl. SO42–. <ezt meg kellene fordítani, mert a névtárban is a felső index van előbb>

A „+” jel a „tartalmú” szót helyettesíti.

„*” jelöli a csak elméletben létező ioncsoportokat, amelyeknek triviális, ill. szisztematikus nevük nincs.

Helyesírási megjegyzések:

A „tartalmú” szót az elem (ion) vegyjeléhez kötőjellel kapcsoljuk, az elem (ion) nevével egybeírjuk, pl.

Ag-tartalmú, ill. ezüsttartalmú.

Az oxidációs állapotot jelölő zárójeles római szám közvetlenül a vegyjel, ill. az ion neve után kerül, pl.

Cu(I)-tartalmú, ill. réz(I)tartalmú.

A vegyületek, anion-, ill. kationcsoportok triviális nevével a „tartalmú” szót egybeírjuk, pl. víztartalmú,

szulfáttartalmú, uranil(VI)tartalmú.

A vegyületek, anion-, ill. kationcsoportok képletéhez a „tartalmú” szó kötőjellel kapcsolódik, pl. H2O-tartalmú, OH--tartalmú, [WO4]2+-tartalmú. Ugyanez vonatkozik a komplex csoportok szisztematikus nevére, pl. [trioxo-tellurát(VI)]-tartalmú.



[3] A Hepburn-, illetve pinjin átírás összehasonlítását a népszerű magyar átírásokkal a 3.2. részben ismertetjük.

[4] A csak előtagjukban különböző ásványnevek azonban nem utalnak feltétlenül az ásványfajok közötti kapcsolatra! Pl. a klinoklásznak az ortoklászhoz, vagy a polihalitnak a halithoz semmi köze sincsen.

[5] A meta- előtag kisebb kristályvíztartalomra - ld. d) pont - vagy metamikt állapotra is utalhat.

[6] Ld. a b) pontot és az 5. lábjegyzetet!

[7] Esetenként ugyanezen toldalékok polimorfokat (önálló fajokat) jelölhetnek, mint a hilgardit-csoportban (hilgardit-1A, hilgardit-3A, hilgardit-1M)!

[8] Ennek megfelelően egy angol ásványnév listában a „ferroglaucophane” (Fe2+ > Mg) az F betűhöz, a „ferroan glaucophane” (Fe2+ < Mg) a G betűhöz kerül.

[9] A jelzők helyesírása megfelel az MTA szabályzatában (ERDEY-GRÚZ – FODORNÉ CSÁNYI, 1974) lefektetett elveknek.

[10] Ezen írásmód ugyan magyar helyesírási szempontból nem kifogásolható (ÁKÍ. 3.7.), de szakmailag inkorrekt, mivel kémiai előtaggal ellátott fajnév képzetét kelti.