Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a baltisztikába

Bojtár Endre

Osiris Kiadó

3. fejezet - A balti nyelvek és (nyelvjárások)

3. fejezet - A balti nyelvek és (nyelvjárások)

A közbalti

A három vitathatatlanul különálló és írásos emlékekkel rendelkező balti nyelven kívül vannak olyan – Palmajtisz–Toporov (1983:36.) találó kifejezésével – toponomasztikai nyelvek, amelyek csak hely- és személynevekben maradtak fenn (sel, zemgal, kurs), s amelyeket adatok híján a nyugati, a porosz és a keleti, a lett és a litván szélső pontok közötti átmenetként, viszonyítva lehet – nem leírni, hanem néhány tulajdonsággal úgy-ahogy jellemezni. Ezek közül – a leitisekről mondottak értelmében – csupán a kursot tartanám önálló nyelvnek, a másik kettőt a lett, illetve a litván nyelvjárásának. (Ennek jelzésére zárójelben említem őket, akárcsak az ugyancsak problematikus latgalt.)

A balti nyelvek nagyon hasonlítanak egymásra (noha a lettül és litvánul beszélők nem értik egymást). A valamiféle közbaltit alkotó közös jellemzőkről hosszú listát lehetne összeállítani.[284] A legfontosabbak e jellemzők közül: 1. sajátos szókincs, a csak ezekben a nyelvekben található szavak nagy száma (l. ozols, lit. a¾uolas, p. ansonis ’tölgy’; logs, langas, lanxto ’ablak’; lacis, lokys, clokis ’medve’ stb.). Ugyanez fordítva is igaz: a litván alapszókincs ötnyolcad része az indoeurópai szókincsből származik (Klimas 1969:23.). 2. A hangrendszer gazdagsága, archaikus teljessége, különösen a feltételezett indoeurópai ősnyelv szóvégi mássalhangzói maradtak épen (l. vilks, lit. vilkas ’farkas’, ezzel szemben n. Wolf, o. volk). A szóvégi „n” eltűnt ugyan, de nazalizálta az előtte álló magánhangzókat, amelyek emelkedő hanglejtés (circumflex) alatt hosszúvá változtak: „±”, „ê”, „i”, „u”, míg ereszkedő hanglejtés (akut) alatt röviddé. A magánhangzó-rendszer egyetlen változása az, hogy az ie. „a” és „o” egyformán „a” lett (lat. axis, ass, a¹is, assis ’tengely’ és lat. oculus, acs, akis, ackis ’szem’). Az ugyanazon szavak különböző alakjaiban a tőmagánhangzó váltakozik (ablaut). A „d”, „t” előtti „m” nem tűnt el, illetve változott „n”-né, mint másutt (simts, ¹imtas ’száz’, ószl. sz?to, gót hund, lat. centum, tokhár känt). A mássalhangzó-renszer három jellemző újítást mutat: ie. „k”, „g” („h”) g „¹”, „¾”, illetve „s”, „z”; a zöngés hehezetesek összeolvadtak a hehezet nélküliekkel (ie. *dhumó g *duma g dumi, dumai, dumis ’füst’ és ie. *do- g dot, duoti, dat ’adni’); a palatális (lágy) és nem palatális (kemény) szembenállás megléte. 3. Az alaktan köréből megemlítendő: a duális, a kettes szám megőrződött, a litvánban egészen a 20. századig, akárcsak az atematikus, vagyis a tőhöz kötőhang nélkül kapcsolódó ige. Az ige 3. személyű alakja egyes, kettes és többes számban azonos. Létezik egyszerű („s” hanggal képzett) jövő idő. A melléknévi és határozói igeneveknek igen gazdag rendszere alakult ki. Elöljárószó nélkül képzett helyhatározó eset. 4. A mondattan ugyanolyan, mint a szláv nyelvekben. A szórend kötetlen, egyetlen sajátossága az, hogy az ie. nyelvektől eltérően, de a magyarral megegyezően, a birtokviszonyban elöl áll a birtokos és utána a birtok. (Latvju-gals ’Latgale’, tulajdonképpen ’a lettek határa’) 5. Természetesen modern közbalti helyesírási sajátosság, hogy az idegen szavakat fonetikusan átírják (angol lunch l. lenè), a neveket is, amelyeket, hogy ragozni lehessen őket, saját végződéssel látnak el (Goethe = lit. Gete).

A hasonlóság érzékeltetésére, no meg szövegmintaként nézzük a legrégebbi balti nyelvemléket, a 14. századi ún. bázeli porosz töredéket, a két sor feltételezett kiejtésével, valamint lett és litván fordításával együtt:[285]

Kayle rekse. thoneaw labonache thewelyse,

*Kailsz rikisz. tu n?, au labansz tevelisz

Sveiks, kungs! Tu ne(esi) labs tevainis

Sveikas, pone! Tu nebe geras dedelis

Egészségedre, uram! Te nem (vagy) jó cimbora,

Eg koyte poyte nykoytee penega doyte.

*ik koj-tu pót nikoj-tu penigan dót.

ja gribi tu dzert, negribi tu naudu dot.

jeigu nori tu gerti, (bet) nenori tu pinig± duoti.

ha akarsz te inni, (de) nem akarsz te pénzt adni.



[284] A közbalti jellemzésének legfontosabb összefoglaló munkái: Kabelka 1982, Smoczyñski 1988, Erhart 1984, Zinkevièius 1984–94/I, Eckert–Bukevièiute–Hinze 1994.

[285] A szöveget V. Ma¾iulis – akinek átírásában és értelmezésében (1975:62.) idézem – rímes hexameternek tartja. A nyelvemlékre az amerikai C. McCluskey 1973-ban bukkant rá a bázeli egyetemi könyvtárban, egy 1369-re datált latin nyelvű fóliáns borítóján. A kézzel írott szöveg a feltételezések szerint különböző közvetítőkön keresztül Prágából került Bázelbe, s nem más, mint egy Prágában tanuló porosz egyetemista diáktársának szánt tréfás rigmusa.