Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a baltisztikába

Bojtár Endre

Osiris Kiadó

A nyugatbalti nyelvek

A nyugatbalti nyelvek

2.1. A porosz nyelv

A porosz nyelvvel való foglalkozás, a pruszisztika a baltisztikán belül az utóbbi 20–30 évben külön szakterületté nőtte ki magát.[286] A korábbi korszakos jelentőségű munkák után (F. Nesselmann: Thesaurus linguae prusicae, 1876; R. Trautmann: Die altpreussischen Sprachdenkmäler, 1910; J. Endzelins: Senpru¹u valoda – Óporosz nyelv, 1943 és Altpreussische Grammatik, 1944) újabban három központja alakult ki, egy-egy kiemelkedő tudós körül: Vilnius (Ma¾iulis 1966–81), Moszkva (Toporov) és Pennsylvania (Schmalstieg 1974, 1976).[287]

A porosz nyelvnek vannak németek által, „németül” lejegyzett írásos emlékei, noha az eredeti, „ősi” porosz írást is elkezdték keresgélni már a 16. században, mikor a Porosz Hercegség létrejötte után mindenáron saját, porosz hagyományt akartak találni, s emiatt a leghalványabb utalásba is belekapaszkodtak. Így például Nagy Theoderich 6. századi, az aesteknek küldött idézett egyetlen leveléből kiterjedt levelezésre következtettek poroszok és gótok között (Birei¹ka 1953:39.).[288]

Sor került hagyományteremtő hamisításra is. A lipcsei krónikás E. Stella említi Vidvutus (későbbi litvános formájában: Vaidevutis) zászlaját.[289] S. Grunau átveszi Stellától az „adatot”, s a maga krónikájában – amiről még bőven lesz szó – alaposan kiszínezi-továbbfejleszti.[290] Grunau története úgy szól, hogy az utolsó porosz uralkodó, Widowuto és bátyja, a főtáltos Bruteni (litvánosan Prutenis) 500-ban elevenen elégették magukat. Maradt Widewuto után egy 5 könyök hosszú és 3 könyök széles fehér zászló-lepel, amelyen három porosz isten mellképe látható, alatta címerre támaszkodó két fehér paripa, az istenek körül, a zászló szélén pedig cirill betűkre hasonlító írás.[291]

A zászló felbukkan másoknál is, például a königsbergi történész-térképész, C. Hennenberger művében (Prussiae, das ist des Landes zu Preussen wahrhaftliche Beschreibung, az 1576-os első kiadást számos újabb követte), ahonnan aztán átvette M. Praetorius, aki német nyelvű Poroszföld-történetében (Deliciae Prussicae, 1690) arról ír, hogy nemcsak a poroszok, hanem a litvánok, a kursok és a ¾emaitisok is közeli szomszédjaiktól, az oroszoktól vették át az írást. Közöl is vagy 30 írásjelet, amelyek állítólag egy orosz zászlót díszítettek volna, s amelyeket azóta sem sikerült megfejteni.[292]

Grunau zászlaja azután a 19. században, a nemzeti romantika idején önálló életre kelt: többször megjelent nyomtatásban, de még századunk történetírói is komolyan vették, utoljára 1926-ban közölte újra J. Basanavièius (Lit. E./XXXII:439.).[293]

Ami valódi írásos emlék fennmaradt, az a már idézett bázeli töredéken és négy-öt fél-egymondatos töredéken kívül két kéziratos német–porosz szótár és három kinyomtatott kétnyelvű (német és porosz) lutheránus katekizmus, káté. (E művek a katolikus egyház – például az 1435-ös bázeli zsinat vagy a warmiai szinódus – azon ismételt felszólításán alapultak, hogy a papok tanulják meg a helyi nyelvet, amit aztán a protestánsok egyházpolitikájuk egyik alaptételének tettek meg.) Ezért e művek szerzői kizárólag német papok voltak, akik alkalmanként többnyire írástudatlan porosz parasztok segítségét vették igénybe a fordításkor. További hibaforrást jelentettek a másolási, illetve nyomdahibák. A végeredmény bizonytalanságát szemléletesen mutatja, hogy például a grekas ’bűn’ szó többes szám birtokos esete ötféle alakban maradt ránk: grikan, grijkan, grecon, griquan, grecun (Erhart 1984:28.).

Elbingi német–porosz szótár. A lengyelországi Elbl±g (Elbing) könyvtárában talált másolat 1400 körül készült, az eredeti a 13. század végéről – 14. század elejéről származhat. 802 szót tartalmaz, nem ábécé-rendben, hanem fogalomkörök szerint. Mint az összes ránk maradt emlékkel, evvel is az az egyik legnagyobb baj, hogy a másoló aligha tudott poroszul, s a számára érthetetlen szavakat helytelenül, következetlenül írta.[294] A szószedetet, amit egy bírósági aktakötegben találtak a 19. század elején, valószínűleg a német bíráknak szánták, hogy érintkezni tudjanak a németül nem tudó porosz parasztokkal. A szótár alapját a pomezániai nyelvjárás képezi, noha más nyelvjárásokból is bekerülhettek szavak, ami abból adódott, hogy a német lejegyző-másoló különböző vidékekről származó poroszokkal került kapcsolatba, akik az állandó háborúk miatt gyakran költöztek egyik helyről a másikra.

Simon Grunau szótára. Kb. 100 szót tartalmaz. A pogezániai Tolkiemyèiaiból (n. Tolkemit, jelenleg len. Tolmickas) származó szerzetes 1517 és 1529 között írt krónikájához mellékelte ezt a szószedetet, azt akarván érzékeltetni, hogy Poroszföld őslakói nem német, hanem más, különálló nyelvet beszélnek, amelyet egyáltalán nem értenek a lengyelek, s a litvánok is csak alig. Bár Grunau azt mondja magáról, hogy tud valamicskét poroszul, a többihez hasonlóan ebben az állításában is kételkedni kell: a szavakat gyakran végződés nélkül írta le, s a rossz stílusú német szövegbe lengyel és litván szavakat kevert poroszként.

Grunau, akinek megbízhatósága egyébként is több mint kétséges, krónikájában közli poroszul a Miatyánkot is. Erről hamar kiderült, hogy mindössze ha két porosz szót tartalmaz (nossen’miénk’, gaytkas ’kenyér’, a l. musu, illetve maize helyett), s valójában – mint legutóbb W. P. Schmid bizonyította – vagy lettül van, kurs beütésekkel, vagy kursul, lett hatásokkal. Ennek ellenére még 1948-ban is akadt komoly nyelvész (E. Hermann), aki a Miatyánk porosz volta mellett kardoskodott (Sabaliauskas 1986a:100.).

A három katekizmus. Mindhárom Luther ún. Kis kátéjának a fordítása, s mindhárom a semb nyelvjárást tükrözi. Valószínű, hogy a vizek által védett, félreeső félszigeten, Sembiában élt a legtovább a porosz nyelv, hiszen a katekizmusokra is azért volt szükség, mert még a reformáció idején is sokan lehettek olyanok, akik nem értették németül az igét. Albrecht herceg, maga is friss lutheránus, nagyon is szívén viselte az új hit ügyét.[295] A német papok eleinte helyi tolmácsok segítségével prédikáltak (a szószék alatt álló tolmács mondatról mondatra fordított), ám ez nem bizonyult hatékonynak: a tanulatlan parasztok kiforgatták-eltorzították a német pap szavait, aki ellenőrizni sem tudta a fordítást. Ezért 1544-ben Albrecht rendeletben szabályozta az ügymenetet: minden vasárnap maguknak a papoknak, tolmács nélkül kell istentiszteletet tartaniuk. Ez szerepel abban az előszóban is, amit a harmadik katekizmushoz maga az uralkodó írt (Ma¾iulis 1966–81/II:91–100.). A katekizmusok tehát nem a hívőknek készültek, hanem a papoknak, ez magyarázza kis példányszámukat.

Az első katekizmust 1545-ben nyomták Königsbergben, 197 példányban, s Luther 1531-ben, Wittenbergában kiadott Kis kátéjának a fordítása. Bal oldalt a német, jobb oldalt az alig öt és fél oldalnyi porosz szöveg.

A második katekizmus még ugyanebben az évben jelent meg, 192 példányban. Az első javított kiadása, de ez is igen sok hibát tartalmaz. Amint az előszó közli, nemcsak tapasztalt fordítókat, hanem e nyelvet anyanyelvként használókat is bevontak a munkába.

A legterjedelmesebb (54 oldal porosz szöveg) és legértékesebb porosz nyelvemlék, a harmadik katekizmus 1561-ben jelent meg, nem tudni, hány példányban. Luther kis kátéjának, az 1543-ban kiadott Enchiridionnak a fordítása.[296] Szemben az előző kettővel, ennek ismerjük fordítóját is, aki egy Abel Will nevű pap volt.[297] A fordító nagy érdeme, hogy – noha következetlenül – jelöli a hangsúlyt, sőt még a diftongusok hanglejtésére is lehet következtetni.

Hogy érzékeltessem a különbségeket a három katekizmus között, W. Smoczyñski (1982:900., 881., 867.) nyomán közlöm a Miatyánk szövegét a három porosz katekizmus szerint,15 valamint mai lettül, latgalul és litvánul:

Thawe nuson kas thu asse andangon,

Thawe nouson kas thou aesse aendengon,

Tawa Nouson kas tu essei Endangon,

Tevs musu, kas esi debesis,

Taws muysu, kotrys essi Debbessis,

Teve musu, kurs esi danguje,

Miatyánk, ki vagy a mennyekben.

Swintints wirst twais emmens. Pergeis twais laeims,

Swyntints wirset tways emmens. Pareysey noumans twayia ryeky,

Swintints wirst twais Emnes. Pereit twais Rijks,

svetits lai top Tavs vards, lai atnak Tava valstiba,

swetyts lay top tows Words, lay inok mums tawa Walstiba,

Teesie ¹ventas Tavo vardas,

Szenteltessék meg a Te neved.

Twais quaits audasseisin na semmey key andangon,

Tways quaits audaseysin nasemmiey kay endenga,

Twais Quaits Audasin kaigi Endangon tijt deigi nosemien,

Tavs prats lai notiek ka debesis, ta ari virs zemes,

tawa Wala lay nutik mums kay Debbessis, tay arydzam wersum zemes,

teesie Tavo valia, kaip danguje, taip ir ant ¾emes,

legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is.

Nusan deininan geittin dais numons schindeinan,

Nouson deyninan geytien days noumans schian deynan,

Nouson deinennin geitien dais noumans schian deinan,

Musu dieni¹ko maizi dod mums ¹odien,

Muysu diniszku mayzi dud mums szudiñ,

Kasdienes musu duonos duok mums ¹iandien,

Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

Bha atwerpeis noumans nuson auschautins kay mas atwerpimay nuson auschautnikamans.

Bhae etwerpeis noumans nouson auschautins kay mes etwerpymay nouson auschautenikamans.

Bhe etwerpeis noumas nousons auschautins kai mes etwerpimai nousons auschautenikamans.

un piedod mums musu paradus, ka ari mes piedodam saviem paradniekiem.

und atlayd mums musu parodus, kay un mes atlayzam sawim porodnikim.

ir atleisk mums műsu kaltes, kaip ir mes atleid¾iame savo kaltininkams.

és bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Bha ny wedais mans enperbandasnan. Sclait is rankeis mans assa wargan. Amen.

Bhae ni wedeys mans enperbandasnan. Slait isrankeis mans aesse wargan. Emmen.

Bhe ni weddeis mans emperbandasnan. Schlait isrankeis mans esse wissan wargan.

un neieved mus kardina¹ana, bet atpesti mus no launa.

und ne ijwed mums iksz kardinoszonas, bet atpesti mums nu launa.

ir nevesk mus i pagund±, bet gelbek mus nuo pikto.

és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.

Az összes nyelvemlék kb. 2250 különálló szót tartalmaz. Ráadásul ezek is különböző nyelvjárásokból származnak, s nem mindig tudni, hogy mennyit torzított rajtuk a lejegyzés. A nyelv rekonstruálását az is nehezíti, hogy alig van teljes paradigma: például a 280 fennmaradt igének 57 százaléka csupán egyetlen alakban szerepel, még a létige ragozása is hiányos. A szolgaian szó szerinti fordítások miatt szinte semmit nem lehet tudni a mondattanról. E hiányok pótlására nemcsak a hely- és személyneveket próbálják felhasználni, hanem a poroszországi német, lengyel és litván nyelvjárásokban fellelhető pruszizmusokat (prutenizmusokat), s természetesen a lett és litván párhuzamokat is.

Mivel a porosz szakadt ki a legelőbb a közös baltiból, s azután jó ideig a lett-litvántól elzárva fejlődött, archaikusabb, mint azok. Másrészt erős szláv (lengyel és kasub) és különösen germán hatást mutat.

Miután az 1260-as ún. nagy porosz felkelés során a porosz vezető réteg nagy része elesett a harcokban, majd az egészen 1295-ig fel-fellobbanó felkelés elfojtása után a megmaradtak vagy Litvániába menekültek, vagy elnémetesedtek, illetve ellengyelesedtek, a porosz nyelv – a közép- és kelet-európai történelemben ismerős módon – parasztnyelvvé süllyedt.

A 16. századi porosz írásbeliség emiatt sem tudott továbbfejlődni. A 17. században még használták a poroszt nyilvános érintkezésben is, majd egyre jobban visszaszorult „családi nyelvvé”, s véglegesen a 18. század első évtizedeiben halt ki, mikor a hétéves háború és a nyomában támadt pestisjárvány kiirtotta Kelet-Poroszország lakóinak jó részét, s helyükre Európa minden részéből új telepesek jöttek. 1684-ben Ch. Hartknoch, a poroszok történetírója, a Dusburg-krónika felfedezője és első kiadója azt írja Alt und neues Preussen oder preussischer Historien zwei Teile (1684) című művében: „Nem maradt egyetlen olyan falu sem, ahol mindenki akár csak értené is az óporosz nyelvet: hanem itt-ott van még néhány öreg ember, akik értik.” A második katekizmus egy pétervári példányának a borítóján lévő, az 1700 körüli évekből származó feljegyzés szerint is „ez a régi porosz nyelv most már teljesen kihalt. Az egyetlen, egy, a Kurs-turzáson lakó öreg ember, aki még ismerte, anno 1677 meghalt, ennek ellenére még akadhatnak ilyenek.” (Idézi Endzelin 1944:11–12.) A poroszt az istentiszteletből is kiszorította a német, illetve Kis-Litvániában, ahol a poroszok a litvánokkal vegyesen éltek, a litván; a porosz nyelvterület déli részén már korábban a lengyel volt az asszimiláló nyelv. Az egyetlen író, aki esetleg porosz származású volt, J. Bretkunas (1536–1602) már litvánul írt.

A porosz nyelvet a következő – az elmondottak értelmében csak többé-kevésbé valószínűsíthető – tulajdonságok jellemzik:

1. Szabad hangsúly. Intonáció, amely a lettel mutat hasonlóságot. Az ie. „ei”, „ai” („oi”) diftongusok megőrzése, szemben a keletbaltiakkal, ahol a kettő további kettővé fejlődött: „ie/ei” és „ie/ai” (ie. *deiuos g p. deiw(a)s ’isten’, de l. és lit. dievs, dievas, s mellette az archaikus lit. deive ’istennő’). A palatális „k”, „g” megőrzése, akárcsak a litvánban, szemben a lett „c” és „dz”-vel (gemton, gimti, dzimt ’születni’).

2. A semleges nemű főnevek megléte, szemben a keletbaltival, ahol csak hím- és nőnem van. Többféle főnévi igenévi végződés: -t, -twei, -ton, -tun. A névszóragozásban öt eset maradt fenn (Nom., Gen., Dat., Acc., Voc.). A főnévragozásban öt tő (o, u, a, i, mássalhangzó), a melléknévragozásban három (o, i, u) a valószínű. Szemben a tőszámnevekkel, a katekizmusokban szereplő Tízparancsolat jóvoltából a sorszámnevek hiánytalanul megvannak. Közülük a „6.” = usts, uschts, wuschts l ie. *uktos archaikusabb, mint a keletbalti sestais, ¹e¹tas. Az igeragozásban három idő van, s a felszólító és feltételes módon kívül egy külön óhajtó mód.

2.2. (A jatving nyelv)

Mindössze néhány, helynevekkel alátámasztott tulajdonságot lehet említeni: a poroszhoz hasonlóan megőrizte az ie. „ie” kettőshangzót. A lit. „¹”, „¾” helyén „s”, „z”. Jellemző képzője az -inge, -ingis.

A korábban elmondottak értelmében persze lehet, hogy ezek a tulajdonságok is csupán a porosz nyelvjárási sajátosságai.



[286] Az addigi fejlemények hiánytalannak tűnő bibliográfiája: Kubicka 1967.

[287] Napjainkban a porosz nyelv és kultúra érdekes feltámasztási kísérletének lehetünk tanúi, egymástól függetlenül két helyen is. A németországi Dieburgban 1980 óta működik a (S. Grunau szülőfaluja után elnevezett) Tolkemita Poroszbarát Kör (Preussen Freundeskreis). Létrejöttéhez az ösztönzést H. Gerlach könyve (1978) adta. A szerző felfedezte, hogy ősei poroszok voltak, s megírta – rokonszenves óporosz elfogultsággal – a poroszok történetét. A kör tagjai közül is többen poroszországi balti származásúak. Nemcsak hogy könyvsorozatot adnak ki és gyűjtik a porosz kultúra emlékeit, de megpróbálják a porosz nyelvet is feléleszteni: H. G. Podehl (1985) már új-poroszul írt verseket is közölt. (Vö. még Hermann 1986:11.) Indítékaik többfélék: őskeresés, hagyomány ápolás, a kis kultúrák tisztelete, némi utólagos történelmi igazságszolgáltatás stb. G. Kraft-Skalwynas tollából már megszületett ennek az új-porosznak a nyelvtana is, bár a nyelvész M. L. Palmaitis (1989:186.) megjegyzi a lettül tudó műkedvelők által fabrikált nyelvről, hogy az nem annyira porosz, mint inkább lett alapú „balti eszperantó”. Alighanem a játékos kísérletező kedv készteti korunk egyik legnagyobb filológusát, V. Toporovot arra, hogy M. Palmaitisszal együtt szintén új-poroszul írt műveket adjon közre: újévi köszöntőt, nyelvtani szabályokat, siratóéneket, s amit az érdekesség kedvéért idézek, a Miatyánkot (amelynek újjáteremtéséhez rendelkezésükre állt az ima óporoszul is, mégpedig egyenesen 3 változatban): Nusan Tawa endangun, Swintints wirsei Twajs emmens, Peresiei Twajs riks, Twajs kwajts audasei sin kagi endangun, tit digi nozemei. Nusan deininin geiten dais numans ¹andeinan be etwerpeis numans nusan au¹autins kaigi mes etwerpimai nusan au¹autenikamans, be ni wedais mans en baudasenin, sklait izrankais mans cze wargan. (Palmaitis–Toporov 1984:57. – A két nyelvész cikkének már a címében is szójáték van: rekreáció ’üdülés’, re-kreáció ’újjáteremtés’.) Kísérletük nem előzmény nélküli: W. Pierson 1870-ben tett közzé egy németül fennmaradt porosz siratóéneket, amit ő „fordított vissza” poroszra. (Bir¾i¹ka 1953:82.) A porosz kultúra, a porosz nyelv rekonstrukciója az 1989–91-es fordulat után politikai jelentést és jelentőséget is kaphat. Felmerült ugyanis egy olyan ötlet, hogy a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia esetleges jövőbeni konföderációjához csatlakozhatna negyedikként az egykori poroszok lakta Sembia, a jelenleg Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület (amelyet két önálló, független állam: Litvánia és Fehéroroszország választ el az anyaországtól), ahol is az orosz, a német (a lengyel? a litván?) mellett az új-porosz lehetne a Borussia nevű „kanton” egyik hivatalos államnyelve. Amint T. Venclova (1995:13.) megjegyzi, „Kelet-Európában még a legmerészebb fantaziálgatások is beteljesednek”…

[288] Az ősi balti írás megtalálásával azóta is többen kísérleteztek. Legújabban például egy Skóciában élő litván férfi állítólag megfejtette a Kréta szigetén talált, az i. e. 14. századból származó ún. Phaestusz-pajzson talált írást – az ősi litván írás alapján (Gustaitis 1992).

[289] Stella a maga meséit Jordanes gót krónikájának a mintájára koholja. Jordanesnél (36) szerepel a Vidivarii népnév, s ebből csinálta Stella Videvut király nevét (Mannhardt:183.).

[290] A. Mierzyñski szerint (II:183.) Grunau a len. wojewód ’vajda, vezér’-ből facsarta poroszra a szót.

[291] Amit komoly tudósok próbáltak megfejteni (ifjúkorában, 1903-ban még K. Buga is – igaz, élete vége felé aztán már ébren-álmodozásnak minősítette a zászlóval való foglalatosságot), noha már a Grunaut kiadó M. Perlbach azt írta, hogy „fölösleges mondani is, hogy a zászló a felirattal együtt kizárólag Grunau képzeletén alapszik. Dusburg c. 5 szerint a poroszok nem ismerték az írást” (Grunau 1529/I:78.).

Dusburg (III, 5) valóban tagadja, hogy létezett porosz (balti) írás: „A poroszok nem ismerték az Istent. Egyszerű emberek lévén, értelmükkel nem érték Őt fel, s mivel nem rendelkeztek írással, írásból sem tudták Őt megérteni. Végtelenül csodálkoztak, megtudván, hogy az ember az írás segítségével képes akaratát átadni egy másik, ott nem lévő embernek.”

[292] A zászlót még lehet a krónikás kitalációjának minősíteni, ám a cirill betűkre hasonlító jeleket már nehezebben. Ugyanis a 16. században Poroszföldön is, Kurzeme nyugati felében is több olyan német nyelvű adománylevél maradt fenn, amelyeket a cirill íráshoz hasonlító betűkkel írtak; a jelenségre más magyarázatot nem tudunk, mint hogy a 9–12. században, a polocki uralom alatt használatos cirill írás jelentését vesztette, s puszta díszítéssé, „sormintává” vált (Malvess 1959:557.).

[293] A legújabb időben annyi mással együtt a zászló meséje is a neomitologikusok, elsősorban V. Ivanov és V. Toporov kezén éledt újjá (vö. Tokarev 1988/I:380.), s baltikumi követőik ma már újra készpénznek veszik (például Iltnere 1993–94:2/290.), sőt nagy ívű „történeti” elemzések épülnek rá (például Beresnevièius 1989).

[294] „Az óporoszt leíró német másolók még az első évet sem végezték el egy német egyetem fonetika szakán.” (Schmalstieg 1973:155.)

[295] Persze, a poroszok esetében sem pusztán a nyelvtudással volt baj. Luther az először 1529-ben megjelent Kis káté előszavában számolt be az (elsősorban a szászok közötti) egyházlátogatások szomorú tapasztalatairól: „Mennyi nyomorúságot láttam: az egyszerű ember, különösen faluhelyen, semmit sem tud a keresztyén tanításból, és sajnos, sok lelkész is nagyon készületlen és alkalmatlan a tanításra. És ezeket hívják keresztyéneknek, ezek vannak megkeresztelve és élnek a szentségekkel, pedig sem a Miatyánkot, sem a Hiszekegyet, sem a Tízparancsolatot nem tudják, s úgy élik le az életüket, mint a jámbor ökrök és az oktalan állat!”

Mindez többszörösen igaz volt a poroszokra, akik közül sokat meg sem érintett a kereszt(y)én tanítás, hanem változatlanul a pogány hiedelmek szerint élt.

[296] Luther műve Augustinus 5. században írt kézikönyvecskéjére (Enchiridion) rímel, amelyben Hippo püspöke első ízben foglalta össze tételesen a keresztény hit alapelveit (Harmening 1979:76.).

[297] A. Will – noha egy kicsit tudott poroszul – a templom mellett működő „hivatalos tolmács”, egy Paul Megott nevű porosz paraszt segítségével dolgozott. Az utóbbi tudott ugyan kursul és litvánul is, ám analfabéta volt. Mindkettőjüktől fennmaradt egy-egy levél is, amelyekből képet kaphatunk, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük e munka során. (A leveleket közli Ma¾iulis 1966–81/II:241–49.)