Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti ökológia

Bartha Dénes, Soproni Egyetem, Bidló András, Soproni Egyetem, Csóka György, Erdészeti Tudományos Intézet, Czájlik Péter, Vásárhelyi István Természetvédelmi Kör, Kovács Gábor, Soproni Egyetem, Kőhalmy Tamás, Soproni Egyetem, Mátyás Csaba, Soproni Egyetem, Somogyi Zoltán, Erdészeti Tudományos Intézet, Standovár Tibor, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szodfridt István, Soproni Egyetem, Traser György, Soproni Egyetem, Varga Zoltán, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Víg Péter, Soproni Egyetem

Mezőgazda Kiadó

Az emberi tevékenység hatása az erdőtakaróra

Az emberi tevékenység hatása az erdőtakaróra

Mátyás, Csaba

Soproni Egyetem

A Föld zsugorodó erdővagyona

A szárazföldi ökoszisztémák evolúciójának mintegy 350 millió éves múltja során az erdei ökoszisztémák az ember közreműködése és ráhatása nélkül alakultak ki – az emberi tevékenység mintegy 10 000 éve, az utolsó jégkorszak óta van hatással az erdőre. Ez a hatás a legutóbbi időkig pusztán erdőirtás volt, legelők és termőföld nyerésére; az erdő mint jelentős nyersanyagforrás csak az újkor kezdete óta játszik fontosabb szerepet.

Jelenleg a FAO adatai szerint mintegy 36 millió km2-re becsülhető az erdők területe Földünkön. Ezt kiegészíti további 17 millió km2 fás szavanna és bozóterdő-terület. Összességében a szárazföldek mintegy 40%-át valamilyen fás vegetáció borítja (A FAO osztályozása szerint a fejlődő országokban erdőnek számít minden terület, ahol a faállomány záródása a 10%-ot meghaladja!). A látszólag kimeríthetetlen nagy terület ellenére van ok az aggodalomra: az elmúlt évtizedben (1980–1990) átlagosan 15,4 millió ha-ra tehető az évente kiirtott erdők területe, míg 1970 és 1980 között „csak” 11,4 millió ha/év volt ez a szám. Egyidejűleg az erdőterület-veszteségnél nagyobb erdőterületet érint évente súlyos degradáció (41. táblázat).

41. táblázat - Erdőterület (millió ha) és erdőirtás a trópusokon (FAO, 1993)

Kontinens

Erdőterület (Mha), 1980

Erdőterület (Mha), 1990

Évi változás (Mha), 1980-90

Évi változás (%)

Afrika

568

527

-4,1

-0,7

Latin-Amerika

350

311

-3,9

-1,2

Ázsia

992

918

-7,4

-0,8

Világ együtt

1910

1756

-15,4

-0,8

Összehasonlításul:

1867

1925

1867–1925

Magyarország**

2,78*

1,70

0,02

-1,1


* Keresztesi (1991) szerint

** Jelenlegi területre vonatkoztatva

Az erdőterület zsugorodása kontinensenként eltérő mérvű. A mérsékelt övben, az elegyes és lombos erdők 7,6 millió km2-nyi területén az erdőfogyás összességében megállt. (Európában némi erdőterület-növekedés is regisztrálható.) Ugyanakkor a mediterrán térségben az egykori igen kiterjedt erdőterületből szinte semmi sem maradt – a hivatalos statisztikák 5%-os erdősültséget mutatnak ki, de ennek jó része már áldozatul esett a túllegeltetésnek, a bozóttüzeknek és a mezőgazdasági területek bővítésének. A boreális öv kb. 9,2 millió km2-nyi záródott és 3 millió nem záródott erdőterülete gazdaságilag a legjelentősebb: a cellulóz- és fűrészeltáru-ellátás több mint egyharmada innen származik. Míg a boreális tajgának jelentős része valószínűleg tartósan hasznosíthatatlan marad, hozzáférhető részein mind Kanadában, mind Oroszországban jelentős károkat okoz a tartamosságot figyelmen kívül hagyó rablógazdálkodás. Így pl. Oroszországban a felújítatlan vágásterületek nagysága már valószínűleg meghaladja az 1 millió km2-t. Kanadában sem ritkaság még a több száz hektárra kiterjedő tarvágás, amelyet esetleg repülőről vetnek be maggal.

A trópusi erdők területe a föld erdővagyonából 17 millió km2-rel részesül. Ennek a hatalmas területnek csak töredékén van valamilyen fajta ellenőrzés a területhasznosítás, fakitermelés felett, az erdőterületek komolyabb védelemben nem részesülnek. A globális erdőterület-fogyást a trópusi erdők rohamos irtása okozza (41. táblázat). A közfelfogással ellentétben azonban az erdőirtás oka elsődlegesen a mezőgazdasági területek nyerése; a fakitermelés célú erdőirtás mindössze kb. 10% arányú. Így az erdőterület-fogyás közvetlen összefüggésben van a népességrobbanással (60. ábra). A gyorsan növő lélekszám miatt korábban a trópusokon elterjedt váltógazdálkodás lehetőségei beszűkülnek, ami az amúgy is gyenge termő-képességű talajok gyors degradációjához vezet, így mindig újabb területek kerülnek fejsze alá. A trópusok arid zónáiban az erdőpusztítás máris ökológiai, gazdasági és szociális válsághelyzetet idézett elő.

60. ábra - A világ össznépességének és erdősültségének alakulása (forrás: FM Erd. Hiv.)

A világ össznépességének és erdősültségének alakulása (forrás: FM Erd. Hiv.)


A hazai erdők helyzete

A mai magyar erdővagyont Közép-Európa más országaival egybevetve leginkább szembetűnő az alacsony erdősültség és a nem őshonos fafajokkal létesített mesterséges erdők és ültetvények viszonylag nagy részaránya. (Ezzel együtt a természet közeli, őshonos erdők aránya még mindig kedvezőbb, mint pl. Német- vagy Franciaországban; lásd Ministry of Agriculture, 1996.) Az erdőterület jelentős hányadán (közel egyharmadán) az ökológiai feltételek aránylag kedvezőtlenek az erdőgazdálkodás szempontjából, ami nemcsak a termesztés gazdaságtalanságában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az erdőállományok létrehozása, fenntartása nagy ráfordítások mellett is kockázatos. Így pl. éves átlagban a hazai erdőfelújítások egyharmada, az erdőtelepítések majdnem fele sikertelen és pótlásra szorul (Halász, 1990). A természetszerűen kezelt őshonos fafajok állományai is nagy százalékban ökológiai optimumukon kívül tenyésznek (pl. a délnyugat-dunántúli bükkösök, a gyertyános-tölgyesek, az alföldi kocsányos tölgyesek jó része), fenntartásuk csak jelentős ráfordítással, komoly hozzáértéssel oldható meg. Az elmondottak tükröződnek a hazai erdők rossz egészségi állapotában is, amely az elmúlt évtizedben „felzárkózott” az európai mezőnyhöz.

Összességében a magyar erdőgazdálkodó a feltételek függvényében jelentős, bár európai összehasonlításban nem kirívó mértékben alkalmaz mesterséges beavatkozásokat (mesterséges felújítás, ápolás, egyedszám-szabályozás stb.), ugyanakkor a gazdálkodás jövedelmezősége közép-európai mércével mérve alacsony. Kézenfekvőnek látszik ilyen helyzetben a gazdálkodás közelítése az ökológiailag fenntartható, kevesebb mesterséges beavatkozást kívánó gazdálkodás irányába: más szóval az irányt az egykori (potenciális) erdővegetációhoz való közeledés jelenti, amelyhez lehetőség szerint természet közeli módszereket kell(ene) alkalmazni. A megoldási lehetőségek számbavételekor figyelembe kell venni azonban a legfontosabb tényezőket, amelyek a mai magyar erdővagyon összetételének és állapotának kialakulásához vezettek.

Az ökológiai feltételek és erdészetpolitikai áramlatok hatásai

Más fejezetekben már tárgyaltuk az ország földrajzi helyzetéből adódó ökológiai korlátokat. Az erdőterületek mintegy egynegyede az erdős puszták zónájába esik, amely éghajlatilag nem teremt optimális feltételeket zárt erdőállományok kialakulásához, ahhoz többletvízre van szükség (talajvíz, folyók öntései). A már záródott erdőállományokat fenntartó kocsánytalan, illetve cseres tölgyes klímában is nagy területet foglalnak el olyan kedvezőtlen vízgazdálkodású termőhelyek, amelyeket vagy eleve véderdő jellegű társulások borítanak (karsztbokorerdők, molyhos tölgyesek), illetve ahol az erdőgazdálkodás feltételei rosszak (kockázatos felújítás, gyenge fatermő képesség).

A természetföldrajzi adottságokat az iparosodással járó erdőirtás és a folyószabályozások tovább rontották a múlt évszázadban, ami főleg az Alföldön az ökológiai feltételek súlyos romlását vonta maga után. Mindkét körülmény kielégítően ismert, itt csak vázlatos említésére szorítkozunk. 1867 és 1925 között a jobbágyfelszabadítás és a gazdasági fellendülés következtében Magyarország mai területére számítva mintegy 1 675 000 ha erdőterületet irtottak ki (Keresztesi, 1991). Ez éves szinten 20 000 ha, azaz évi 1,1%-os erdőpusztítási rátának felel meg. A 41. táblázatból megállapítható, hogy a hazai erdőterület-csökkenés korántsem volt kisebb mérvű, mint a jelenlegi, katasztrofálisnak ítélt trópusi erdőpusztítás.

A hazai vízrendezések nagyságrendjét érzékelteti, hogy nagyobb területet érintett, mint a híres hollandiai polderek kiszárítása. Jakucs (1981) szerint a vízrendezések előtt az árterek, lápok az ország jelenlegi területének mintegy 25%-át, azaz 2,3 millió ha-t borítottak. Az árvízvédelmi gátak közé szorított folyók mentén többnyire jelentéktelen kiterjedésű árterületek maradtak, mintegy 150 000 ha összterülettel. A kisebb vízfolyásokra és állóvizekre (Balaton, Fertő), valamint lápokra is kiterjedő vízrendezések civilizatorikus hatása nem vitatható, ökológiai szempontból azonban a mikroklíma, a termőhelyi viszonyok és az élővilág változását tekintve egyértelműen a negatív hatások vannak túlsúlyban. Külön ki kell emelni a talajvízszint példátlan mértékű süllyedését (a folyamat ma is tart), amelyet a csapadékhiány mellett jórészt a fokozott vízkivétel okoz, de a szabályozott, gyorsabb lefolyású folyók medermélyülése is igen jelentős tényező. Igy pl. Tóth I. adatai szerint Gemencen a Duna középvízszintje 100 év alatt 117 cm-t csökkent (Mátyás, 1993). A vízrendezés következménye az egykori árterületeken fellépő, nagy területű szikesedés is.

A rendkívül kedvezőtlen ökológiai változásokat tetézte a trianoni békediktátum, amely súlyos importfüggést teremtett a faellátásban. Nem meglepő ezért, hogy a Kaán Károly-féle alföldfásítás, majd a II. világháború utáni kommunista kormányzat erdőtelepítési programja során a gyors eredményt produkáló, nem őshonos fafajok állományait és ültetvényeit helyezték előtérbe. Erdőtelepítésének ütemét tekintve hazánk az európai államok között – de világviszonylatban is – élen járó szerephez jutott, bár az utóbbi időben más európai államok, így Spanyolország és Nagy-Britannia is viszonylagos mértékben túlszárnyalják (42. táblázat).

42. táblázat - Az erdőterület és fásítások területe néhány országban (ezer ha), 1965-1989 között (Mather, 1993 adatai nyomán)

Ország

1965

1989

Évi átlagos területnövekedés

ezer ha

ezer ha

ezer ha

%

Egyesült Királyság

1 804

2 364

233

1,2

Dánia

399

493

39

1,0

Magyarország

1 422

1 688

11,1

0,8

Spanyolország

11 616

15 650

168,1

1,4

Algéria

3 045

4 699

68,9

2,3

Kína

109 180

126 465

720,2

0,7

Új-Zéland

6 232

7 320

45,3

0,7

Egyesült Államok

302 049

293 900

–339,5

–0,1


Az erdőtelepítések ökológiai és faellátási szerepe vitathatatlan. Nagyon sok országban úgy ítélik meg, hogy a mesterséges erdők, faültetvények különös jelentősége abban van, hogy nagy hozamuk révén lehetővé teszik a természetes erdőtársulások tehermentesítését. Így pl. Ausztráliában az erdőterület mindössze 0,7%-a faültetvény, de ezek szolgáltatják az ipari fa 54%-át. Magyarországon jórészt az ültetvényeknek köszönhető, hogy 20 év alatt az egy főre számított élőfakészlet 60%-kal emelkedett (43. táblázat). Nem közömbös természetesen, hogy a faültetvények telepítésére milyen területen, milyen vegetáció helyén kerül sor. Az ültetvények helye elsődlegesen a mezőgazdasági művelés alól felszabadult szántó- és legelőterületek, parlagok. Nem kívánatos a telepítésük természet közeli erdők, értékes növényzetű pusztegyepek, faunisztikai vagy florisztikai szempontból jelentős élőhelyek rovására. Az elmúlt évtizedekben sokfelé az országban nem vették figyelembe ezeket a szempontokat. A nem megfelelő helyszínen és termőhelyen létesített, sokszor gazdaságtalan faültetvények létrehozásának egyik oka a szemléleti hiányosságok mellett a nem kellően differenciált pénzügyi támogatás igénybevétele volt („nyárasítás”, „fenyvesítés”). Az ültetvények és természetes erdők viszonya a botanikusok, ökológusok és az erdészek közötti régi keletű viták forrása (l. pl. „Vitarovat”, 1981).

43. táblázat - Magyarország össznépességének és erdősültségének alakulása, 1950-1990 (Halász, 1990 adataiból)

Megnevezés

1950

1960

1970

1980

1990

Népesség (millió)

9,34

9,98

10,34

10,71

10,36

Erdőterület (millió ha)

1,17

1,31

1,47

1,62

1,70

(ha/1000 fő)

125

131

142

151

164

Élőfakészlet (m3/fő)

17,4

23,66

27,80


Az erdők állapotát, elsősorban a biodiverzitást jelentősen befolyásoló tényező a vadállomány nagysága. Az egész közép-európai térségre jellemző a vadeltartó képesség és a vadlétszám egyensúlyának megbomlása. Hazai vonatkozásban közismert, hogy a két világháború közötti időszakhoz képest a nagyvadállomány létszáma a terítékadatok alapján számítva több mint egy nagyságrenddel megnövekedett (Kőhalmy, 1995). A természet közeli gazdálkodási módszerek alkalmazását is jelentősen korlátozó kérdés megoldásától nemcsak Magyarország van távol (44. táblázat).

44. táblázat - Nagyvadterítékek (db/év) alakulása Csehországban 1858-1992 között (A cseh Erdészeti Tudományos Intézet publikálatlan adatai)

Év

Szarvas

Őz

Dámvad

Muflon

Vaddisznó

1858

1 028

5 679

1 496

0

486

1925

1 960

23 052

1 271

50

161

1935

4 468

49 070

1 662

106

442

1948

2 703

30 450

463

157

167

1955

3 187

39 447

744

215

1 165

1965

9 468

57 100

1 163

704

2 837

1975

9 180

107 776

1 539

2 547

11 763

1985

16 077

87 292

3 063

4 914

36 048

1990

20 849

86 757

5 054

7 580

55 812

1992

21 584

103 763

5 454

6 908

39 168


Nem lehet teljes a hazai erdők állapotáról vázolt kép az erdőkárok említése nélkül. A köztudatban a savas esőkkel összefüggésbe hozott erdőkárok tekintetében Magyarország az európai államok között átlagos helyet foglal el. Bár az erdőkárok ma már gyakorlatilag minden fafajon megfigyelhetők, kritikus jelentőségűek a kocsányos és kocsánytalan tölgy esetében, ahol a megbetegedés járványos formában jelentkezett (61. ábra). A károkat kiváltó okokat elemezve megállapítható, hogy az egészségi állapot több kedvezőtlen tényező együttes hatására alakul ki; ebben közrejátszhat a korábbi üzemmód (sarjaztatás), a talajvízsüllyedés, az aszályos évek sorozata, másodlagos rovar- és gombakárosítás is. Ezek együttes hatására kárláncolatok alakulnak ki. A magyarországi erdőkárok tekintetében mindenesetre az erdővédelmi szakemberek megegyeznek abban, hogy az egészségi állapot romlásának elsődleges kiváltója a hosszú évek óta tartó csapadékhiány (MTA, 1995).

61. ábra - Néhány fafaj levélvesztése alapján becsült egészségiállapot-romlás alakulása 1988 és 1994 között (Csóka–Szepesi adatai, MTA, 1995)

Néhány fafaj levélvesztése alapján becsült egészségiállapot-romlás alakulása 1988 és 1994 között (Csóka–Szepesi adatai, MTA, 1995)