Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti - természetvédelmi genetika

Mátyás Csaba

Mezőgazda Kiadó

Mesterséges erdőtelepítés genetikai hatásai

Mesterséges erdőtelepítés genetikai hatásai

A tervszerű erdőgazdálkodás széles körű bevezetése a 19. században elsősorban az erdőállományok fakészlet-gazdálkodásában hozott jelentős változásokat. A kizsarolt, ligetes, elegyes erdők helyét egyre nagyobb mértékben egykorú, elegyetlen és záródott faállományok foglalták el. A tarvágásos üzemosztály-gazdálkodást legeredményesebben mesterséges felújítással lehetett megoldani, amelyhez szaporítóanyagot kellett termelni vagy vásárolni.

A második világháború utáni erdőtulajdon-államosítás, de méginkább a termelőszövetkezeti gazdálkodással összefüggő, széles körű erdőtelepítés a korábban már elindult folyamatokat nagymértékben felerősítette. Látványos példája ennek az Alföld erdőterületének összetételében beállt változás: a szocialista erdőtelepítési program lecsengésekor az alföldi erdők több mint kétharmadán idegenhonos, ill. nemesített anyaggal létrehozott erdők álltak (58. táblázat).

58. táblázat - Őshonos és idegenhonos fafajok aránya az Alföldön a 2. világháború utáni erdőtelepítések lecsengésekor, 1990-ben (Mátyás Cs., 2001)

Őshonos fai

Terület (ha)

Nem őshonos, ill. nemesített faj, fajta

Terület (ha)

Kocsányos tölgy

50643

Vörös tölgy

4686

Kocsánytalan tölgy

6081

Akác

114 891

Magas (és magyar) kőris

5630

Amerikai kőris

4216

Szürke nyár

24648

Euramerikai nyár klónok

75921

Fehér nyár

4638

Fekete dió

1781

Fekete nyár

12998

Fehér fűz

11843

Fehérfűz klónok

2998

Mézgás éger

1673

Erdeifenyő

41711

Boróka

1084

Feketefenyő

39134

Egyéb kemény lombos

4506

Egyéb exóta fenyő

317

Egyéb lágy lombos

777

Egyéb exóta lombos

3 178

Őshonos fajok (ha)

%

115966

28,6

Nem őshonos fajok (ha)

%

288 833

71,4


A tervszerű gazdálkodás terjedésével kapcsolatos botanikai-ökológiai változások (pl. a záródás fokozódásával járó elkerülhetetlen biodiverzitás-csökkenés) kielégítően ismertek. Kevéssé feltártak a genetikai következmények, amelyek közül kitérünk az egykorú állományok létrehozására, a szaporítóanyag ellenőrizetlen forgalmára és az exóta fajok termesztésével kapcsolatban fellépett introgressziós veszélyekre.

Egykorú állományok létrehozása

Az erdőrészletszinten végrehajtott erdőfelújítás és állománynevelés általában egykorú populációk kialakulásához vezet. Az állománystruktúra egységesülése mellett a természetes és mesterséges szelekció feltételei is egységesülnek; a kompetitív hatások egyszerűsödnek, mert azokat nemcsak azonos fajú, hanem azonos korú szomszédok váltják ki. Feltételezhető lenne, hogy ez a körülmény is a genetikai változatosság csökkenése irányában hat.

Német szálaló bükkösökben és jegenyefenyvesekben végzett egyes genetikai elemzések viszont azt mutatták (Hussendörfer – Konnert, 2000), hogy a diverzitás- és a heterozigócia-értékek vegyes korú állományokban alacsonyabbak voltak, mint az egykorúakban. A meglepő tényre a szerzők magyarázata az, hogy míg a vegyes korú erdőállományban az újulat szinte folyamatos árnyalás mellett nő fel, az egykorúakban az egyedeknek szélsőségesebb körülményeket kell elviselniük, ezért ez utóbbiban a szelekciós hatások változatosabbak.

A korántsem általánosítható eredményekből semmiképpen szabad arra következtetni, hogy a változatos szerkezetű állományok genetikai viszonyai kedvezőtlenek, viszont az megállapítható, hogy önmagában az egykorúságnak korántsem kell diverzitásvesztést előidéznie.

A populációk közötti genetikai változatosság elmosódása, az őshonosság megzavarása

A 20. század közepéig az erdőművelésben nem volt általánosan ismert a fajon belüli genetikai különbségek jelentősége. Függetlenül attól, hogy a populációk között megnyilvánuló genetikai különbségeket az erdészeti kutatás már a 19. században kimutatta, mintegy száz évvel megelőzve a botanikai és molekuláris genetikai kutatások eredményeit (Langlet, 1971), az erdőfelújításokhoz, és az erdőtelepítésekhez használt szaporítóanyag származását általában nem vették figyelembe. Ennek következményei elsősorban Közép-Európában jelentkeztek: pl. a magkereskedéssel foglalkozó német és francia cégek egész Közép-Európában elterjesztették. az erdeifenyő igen kedvezőtlen törzsalakú, leromlott minőségű populációit („darmstadti fenyő”, 85. ábra).

85. ábra - Egy ukrajnai erdeifenyő származási kísérlet (Kraszno-Trosztjanec) két parcellája. Balra: darmstadti (Rajna-vidéki) származás; jobbra: azonos korú, őshonos, ukrajnai populáció. A Darmstadt környékén üzemelő magpergető cégek a bőven termő „anakonda-fenyő” szaporítóanyagát egész Közép-Európában elterjesztették, Magyarországra is került belőle (Fotó: Mátyás Cs.)

Egy ukrajnai erdeifenyő származási kísérlet (Kraszno-Trosztjanec) két parcellája. Balra: darmstadti (Rajna-vidéki) származás; jobbra: azonos korú, őshonos, ukrajnai populáció. A Darmstadt környékén üzemelő magpergető cégek a bőven termő „anakonda-fenyő” szaporítóanyagát egész Közép-Európában elterjesztették, Magyarországra is került belőle (Fotó: Mátyás Cs.)


Az Alpok magasabb régióiban a termőhelynek nem megfelelő, csökkent állékonyságú lucfenyő-populációk telepítése a hó- és széltörések megnövekedéséhez vezetett. A tölgymakkot már a középkor derekától kezdve nagy távolságokra szállították Nyugat-Európában (pl. Németországban), később Magyarországon is. A nagy folyószabályzások után létrehozott kocsányos tölgyes csere-erdőterületek általában idegen eredetű makkal létesültek az Alföldön.

Esetenként a származás figyelmen kívül hagyásának pozitív hatásai is voltak: a kiváló genetikai adottságokkal rendelkező szlavón tölgy magyarországi elterjesztése pusztán annak köszönhető, hogy a századfordulón a megnövekedett tölgymakkigényt Szlavóniából lehetett nagy mennyiségben fedezni.

A helyzet a mai napig sem változott lényegesen; a Maggazdálkodási Utasításban (Mátyás V., 1958) megfogalmazott, ma is korszerűnek számító alapelveket nem sikerült a gyakorlatban megvalósítani. Napjainkban is számottevő a tölgy- és bükkmakk importja pl. Erdélyből. A távolról behozott szaporítóanyag a géndiverzitás növeléséhez hozzájárul ugyan, de gyengíti az állományok evolúciósan kialakult adaptációs kézségét és elhalványítja a kialakult térségi genetikai mintázatokat.

A faji genetikai identitás veszélyeztetése

Az erdőgazdálkodás belterjesebbé válásával világszerte együttjár az exóták, idegenhonos fafajok termesztésbe vonása.

A honosítással évmilliók óta fennálló izoláló barrierek (pl. hegységrendszerek, óceánok, sivatagok) elkülönítő hatása szűnik meg. Egymással közeli rokonságban álló fajok esetében ez a körülmény nem kívánt hibridizáláshoz, introgresszióhoz vezethet, amely – ha a honosítás széles körű – az érintett őshonos faj génkészletének megváltozásához, a faj genetikai azonosságának elvesztéséhez vezethet. A kérdéssel részletesen a 8. fejezetben foglalkoztunk.