Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti - természetvédelmi genetika

Mátyás Csaba

Mezőgazda Kiadó

13. fejezet - 12. Genetikai tartamosság megvalósítása és ellenőrzése az erdőművelésben

13. fejezet - 12. Genetikai tartamosság megvalósítása és ellenőrzése az erdőművelésben

 

„Az erdészeti genetikai kutatásokat az a törekvés hatja át, hogy megértsük a sokféleséget, és felismerjük azokat a mintázatokat, amelyektől az értelmet kap, a genetikai szinttől az ökoszisztémáig.”

 
 -- Gene Namkoong[24]

A szaporítóanyag-gazdálkodás genetikai szempontjai

Az erdészeti szaporítóanyag-felhasználás nem nélkülözheti a genetikai alapelvek figyelembevételét. Ennek legfontosabb okai a következők.

  • Az erdőgazdálkodás extenzív jellege és hosszú időtartama miatt az emberi beavatkozás, a korrekció lehetősége korlátozott: a termesztés biztonságát maga a növényanyag kell szavatolja.

  • A fajok többségét természetközeli módon termesztik, vagyis a természetes genetikai változatosság megőrzése a gazdálkodás során is követelmény. A szaporítóanyag-gazdálkodást úgy kell irányítani, hogy az eredeti genetikai struktúrát és mintázatot lehetőség szerint fenntartsuk, illetve helyreállítsuk.

Szaporítóanyag-forrás kiválasztása

A nemesített szaporítóanyagok esetében többé-kevésbé részletes adatok állnak rendelkezésre a termőhelyi igényről és a genetikai tulajdonságokról (növekedés, rezisztencia). Az állományban gyűjtött szaporítóanyagról viszont rendszerint a származási körzet az egyetlen, genetikailag értelmezhető információ, amely a várható teljesítményről tájékoztathat. A szaporítóanyag felhasználásával kapcsolatban a következő alapelvek rögzíthetők.

  • Lehetőleg körzeten belüli szaporítóanyagot kell felhasználni.

  • Amennyiben ez nem lehetséges, ökológiailag legközelebb álló körzetből kell hozni anyagot.

  • A korábban ismertetett antropogén eredetű hatások miatt a származási körzeten belüli populációk csak a hagyományosan természetközeli módon felújított fafajok esetében (pl. bükk, elegyfajok) mutatnak kellő homogenitást. Ezért a szaporítóanyag gyűjtés során a körzeten belül a jó alkalmazkodottságot mutató, lehetőleg őshonosként számon tartott állományokat kell előnyben részesíteni.

  • Kiemelten kell kezelni a fenotípus alapján kiválasztott magtermelő álományokat.

Szaporítóanyag-termelés

Maggyűjtés és felhasználás

A populáción belüli párosodási feltételek figyelembevétele fontos kérdés, mert a magtételben képviselt génállományt a virágzás tömegessége, a párosodási feltételek és a génáramlás mértéke határozza meg.

A gyenge magtermésű években gyűjtött magtételek, ill. az ekkor létrejövő újulat nemcsak mennyiségében és minőségében marad el a jó magtermő évekétől, hanem génkészletét tekintve is, hiszen a párosodó egyedek száma erősen lecsökken, a populáción belüli és populációk közötti génáramlás gyenge.

Az ökonómiai és technológiai szempontok mellett tehát a genetikai megfontolások is amellett szólnak, hogy természetes felújítást kezdeményezni, illetve magot gyűjteni jó magtermésű években kívánatos. Emellett a következő szempontok figyelembevétele szükséges.

  • A szaporítóanyag-gyűjtés olyan állományokra korlátozódjon, ahol az egyedszám a beltenyésztés lehetőségét a minimumon tartja. Lehetőleg minél több egyedről (minimum: 20 fa) kell magot gyűjteni, az erdőrészlet egész területén elosztva.

  • Egy-egy körzetben több állomány egyidejű gyűjtése kívánatos, ugyanígy a különböző gyűjtési évek magkészletének elegyítése célszerű (ha ezt minőségi okok nem akadályozzák).

  • A vetőmag hosszú idejű tárolása nemcsak a csírázóképesség, hanem a génkészlet romlása miatt sem javasolt.

Csemetenevelés

A génkészlet minél kisebb változtatása érdekében:

  • a vetést célszerű a mag méret szerinti osztályozása után, elkülönítve végezni;

  • a természeteshez közel álló szelekciós hatások érdekében a csemetekert ökológiai feltételei ne legyenek túl műviek (optimális a szabadföldi csemetenevelés, kisméretű erdei kertekben);

  • mesterséges (vegyszeres) kezelések korlátozása ajánlatos;

  • a csemeteméret szerinti válogatást a lehetséges minimumra célszerű korlátozni.

Nemesített vagy idegenhonos fajú szaporítóanyag felhasználása

Azokban a gazdaságilag és ökológiailag indokolt esetekben, amikor kultúrerdők vagy ültetvények létesítésére idegenhonos (exóta) fajt vagy nemesített szaporítóanyagot (pl. dugványokat) alkalmazunk, genetikai szempontból az esetleges introgresszió és a génáramlás kérdése kíván mérlegelést.

Kijelölt génrezervátum, erdőrezervátum, illetőleg fokozott természetvédelem alatt álló erdőterületek védőzónájában olyan fajból nem szabad állományt létesíteni, amely a rezervátumban, ill. a védett területen bekereszteződés, introgresszió révén a természetes populációk génkészletét meghamisítja. A védőtávolság nagysága természetesen nemcsak a helyi viszonyoktól (az érintett populáció és a tervezett faállomány egymáshoz viszonyított mérete, izoláló felszíni formák és elhatároló más fajú állományok stb.) hanem a párosodás valószínűségétől, az érintett faj genetikai rendszerétől is függ. Jelen pillanatban az ültetvényekből kiinduló introgressziós veszély Populus- és Salix nemzetségek esetében kíván mérlegelést. A jövőben esetleg termesztésbe kerülő génmanipulált, transzgén fás növények telepítési feltételeire, biztonságos kezelésére részletes és szigorú előírások kidolgozása szükséges.

A csökkent génkészletű, esetleg monoklón állományok elhelyezésére csak a jó termőhelyek alkalmasak, nemcsak azért, mert genetikai többletteljesítményük csak itt használható ki, hanem azért is, mert a termesztésükkel járó kockázat így korlátozható a legjobban.

Nem kifejezetten genetikai kérdés, de itt említjük meg, hogy nemesített és exóta növényanyag telepítésekor az esetleges spontán kivadulás (természetes újulat, sarjadás) lehetőségére is tekintettel kell lenni, különösen a felsorolt, védelmet élvező területek körzetében.

Az erdészeti szaporítóanyagok genetikai minőségbiztosításával kapcsolatos követelmények (Bach István)

Az erdészeti szaporítóanyagokkal kapcsolatos tevékenység a fejlett országokban államilag ellenőrzött és jogszabályokkal körülhatárolt. Ennek fő indítéka a genetikai minőségi ismérvek (származás és a genetikai tulajdonságok) hitelt érdemlő igazolásának igénye. A szaporítóanyag minősítés sajátos, biológiai alapokon nyugvó minőségbiztosítási és minőségtanúsítási eljárások és tevékenységek összefüggő rendszere. A szaporítóanyag előállítás folyamatának kritikus pontjain végzett ellenőrzések után független szakhatóság igazolja, hogy a szaporítóanyagot a szakmai előírásoknak megfelelően gyűjtötték be és állították elő.

Ezt a tevékenységet nemzetközi szaporítóanyag certifikációs rendszerek fogják össze: Európában az OECD valamint az Európai Unió rendszere[25]. Az OECD rendszernek Magyarország 1989-óta tagja és alkalmazója, az EU direktívái a csatlakozás után lépnek majd kötelezően érvénybe.

A magyarországi jogrendben az 1996. évi CXXXI fajta-, vetőmag és szaporítóanyag-törvény valamint az erdészeti szaporítóanyagokról szóló 91/1997. (XI.28.) FM rendelet (a továbbiakban ESZR) rögzíti a hazai rendszer kívánalmait összhangban a részletezett nemzetközi irányelvekkel. A szaporítóanyag minősítési (certifikációs) rendszert hatósági jogkörben az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (a továbbiakban OMMI) felügyeli.

A minősítési és származásigazolási kötelezettség csak a gazdaságilag jelentősebb fafajokra (fő állományalkotó és az elterjedtebb elegyfajok) áll fenn, a többi faj esetében csak az ellenőrzött és nyilvántartott termesztés kötelező. A jelentősnek ítélt fajok listáját az EU direktívája tételesen megnevezi, az OECD rendszer az alkalmazó tagállamra bízza meghatározásukat.

Valamennyi szaporítóanyag-minősítési rendszer előírja, hogy a rendszerbe vont fajokra származási körzeteket kell kialakítani. A származási körzet ebben az értelmezésben olyan földrajzilag és közigazgatásilag beazonosítható terület, amelyen belül a környezeti feltételek és az ott található állományok/populációk génkészlete hasonló (vö. az adaptívan egységes körzet fogalmával). A származási körzetek kialakításának elveit és megvalósítását a 9. fejezetben tárgyaltuk. Ezen elvek érvényesülése elsősorban az őshonos és hagyományosan természetes felújítással kezelt fafajok esetében várható el maradéktalanul. A honosított fajok (pl.: akác) valamint az őshonos, de többnyire mesterségesen létesített állományokkal rendelkező fajok (pl.: kocsányos tölgy) esetében megnő az állomány szintű különbségek jelentősége a származási körzet hatásához képest. E két esetben az állomány létesítésekor használt szaporítóanyag minősége a meghatározó. Ahol pedig a fajtahasználat az általános, mint a nemesnyárak esetében, a hangsúly a termőhelynek megfelelő fajta megválasztásán, a fajtatiszta és jó minőségű ültetési anyaggal való erdősítésen van.

Az erdészeti gyakorlatban egyaránt felhasználható és forgalomba hozható a nemesített klónfajták dugványa és a természetes „vad” populációk vetőmagja, ezért a szaporítóanyagokat kategóriákba sorolják a kiinduló növényállományról, szaporítóanyag-forrásról rendelkezésre álló ismeretek alapján.

A szaporítóanyag forgalomképességének minimuma a begyűjtés helyének (erdőrészlet, erdőgazdasági táj, származási körzet) beazonosítása: ez a származás-azonosított kategória[26]. Ha a szaporítóanyag forrását meghatározott követelményrendszer szerint választották ki kedvező fenotípusa alapján (tehát a genotípus vizsgálatára még nem került sor), állomány szintű szelekció esetén kiválasztott, egyedi szintű szelekció esetén kiemelt kategóriájú szaporítóanyagról beszélünk. Amennyiben a rendszer által meghatározott módszertan alapján összehasonlító kísérletekkel is bizonyítható a kiinduló anyag genetikailag meghatározott többlethasznossága (kedvezőbb fahozam, minőség, ellenálló képesség, stb.) akkor a belőle származó szaporítóanyag vizsgált kategóriájú (77. táblázat).

77. táblázat - Szaporítóanyag-kategóriák

Szaporítóanyag-kategória

Besorolható szaporítóanyag-források

A vizsgálatok és/vagy ismeretek szintje

Azonosított származású szaporítóanyag (source-identified)

Egy azonosított származási (ökológiai) körzet természetszerű vagy mesterségesen telepített erdőállományai

Csak a szaporítóanyag származási körzete ill. eredete (gyűjtőhelyének földrajzi/közigazgatási hovatartozása) ismert

Kiválasztott (szelektált) szaporítóanyag (selected)

Magtermelő állományok

Tömeg- (populáció-)szelekció a külső megjelenés (fenotípus) alapján. A kedvezőtlen adottságú állományok kizárása

Kiemelt szaporítóanyag (qualified)

a) magtermesztő ültetvények (plantázsok)

b) genetikailag nem tesztelt klónok

Egyedszelekció, de csak a külső megjelenés (fenotípus) alapján való kiválasztással. A genetikai vagy termesztési érték nem ismert.

Vizsgált (tesztelt) szaporítóanyag (tested)

Minden, a kiválasztott és a kiemelt kategóriában elfogadható típusú alapanyag lehet, ide tartoznak az államilag elismert klónfajták és a vizsgált magtermesztő klónösszeállítások

Előírt és meghatározott módszertan alapján végzett genetikai vizsgálatok és/vagy többfokozatú klónkísérletek, származási kísérletek, utódvizsgálatok a termesztési érték meghatározására.


A szaporítóanyagnak ismert helyről kell származnia, ami lehet magforrás (származási körzet vagy erdőállomány) illetve törzsültetvény. A törzsültetvény elsődlegesen szaporító alapanyagok (mag, dugvány, stb.) előállítására létesített növényállomány, amelyet

  • a kibocsátott szaporítóanyag jellege (mag, dugvány, sarj, stb.),

  • szaporítási fokozata (szuperelit, elit, certifikált), és

  • leszármazási szintje (nemesítői törzsanyag, központi-, vagy üzemi törzsültetvény) jellemez.

Az erdészetben törzsültetvénynek tekintjük az anyatelepeket, amelyről főleg a nyárak, fűzek dugványai nyerhetők, valamint a megtermesztő ültetvényt (plantázst) melyben többnyire kiválasztott törzsfák oltványai teremnek magot. Törzsültetvénynek minősülnek a kiválasztott kategóriájú magtermelésre nyilvántartott erdőállományok, vagyis a magtermelő állományok is. A törzsültetvényeket a szakhatóság engedélyezi, nyilvántartja és rendszeresen ellenőrzi.

Szaporítóanyagok gyűjtése, nevelése, minősítése

Szaporítóanyag csak bejegyzett, engedélyes faiskolában – erdészeti csemetekertben állítható elő, forgalmazása és felhasználása állami ellenőrzés alatt áll. A csemetekert létesítés általános előfeltétele a jogszerű földhasználat, a szakirányú végzettségű felelős vezető, a növény-egészségügyi alkalmasság valamint a termékpálya szerinti terméktanács tagsága.

A gyűjtést és nevelést dokumentálni kell, erre a célra gyűjtési naplók, faiskolai nyilvántartások és származási igazolványok szolgálnak.

Szaporítóanyagot csak akkor lehet forgalomba hozni, ha besorolható a már részletezett kategóriák valamelyikébe. Kivétel az őshonos fajok génállományának megőrzésére és elszaporítására létesített, nyilvántartott, a genetikai sokszínűség megőrzését célzó természetvédelmi célú növényállományok szaporítóanyaga.

A szaporítóanyag felügyelet a törzsültetvényeket és a szaporító- és ültetvényanyag-tételeket szemle során minősíti, a tételek faj-, fajtaazonossága, származása, szaporítási fokozata, minősége valamint a növény-egészségügyi hatóság által igazolt egészségi állapota alapján. A minősítésről igazoló okirat, vagy jegyzőkönyv készül. A magasabb szaporítási fokozatú tételek fémzár, vagy azt helyettesítő más anyag, ill. módszer alkalmazásával úgy kerülnek lezárásra (címkézésre), hogy annak megsértése nélkül a csomagolási egység tartalmához hozzáférni ne lehessen.

Csak a szaporítóanyag felügyelet által minősített és tanúsított (certifikált) szaporítóanyag hozható forgalomba. A forgalomba hozott és felhasznált tételekről – a minősítő szemlejegyzőkönyv adatai alapján – a termelő köteles származási igazolást kiállítani és azt a vásárló részére átadni.

Export és import előírások

A behozatal és kivitel követelményeit az ESZR 22. és 23. §-a részletesen szabályozza. Erdészeti szaporítóanyagot exportálni csak ESZR előírásai szerint minősítve, a növény-egészségügyi előírások betartásával, az OECD erdészeti szaporítóanyag-forgalmi rendszer előírásai szerint, nemzetközi (OECD) származási igazolvánnyal szabad. A kivitel követelményeit a fogadó ország a hazai előírásokon túlmenően is korlátozhatja.

A szaporítóanyagok behozatala részletesebben szabályozott. Az ESZR 22. § (1) szakasz szerint: az erdei fafajok populációinak genetikai védelme, evolúciós képességének megőrzése és ökológiai stabilitása érdekében Magyarországra csak olyan erdészeti szaporítóanyag hozható be, amely esetében a 3. § előírásai[27] sérelmének veszélye nem áll fenn.

A főbb fafajok javasolt és tilalmazott külföldi származási körzeteire vonatkozó követelmények szerint a hazai erdők ökológiai, genetikai és növény-egészségügyi védelme érdekében nem hozható be erdészeti szaporítóanyag a következő helyszínekről (kivéve a származási kísérlettel bizonyított ökológiai alkalmasságot):

  • 1000 m tengerszint feletti magasságból,

  • az 57. szélességi foktól északabbra, illetve a Kárpátoktól keletebbre eső területről,

  • jelentős atlanti (mintegy 100 km-es parti sáv), illetve mediterrán hatás alatt álló területről,

  • Európán kívüli területről.

Erdészeti szaporítóanyagot csak a szaporítóanyag felügyelet előzetes engedélye alapján lehet behozni Magyarországra. A jogszabály részletesen előírja a behozott anyag származásának igazolását, a kísérő okmányok tartalmi követelményeit.

A ESZR-ben fel nem sorolt fajok és fajtáik szaporítóanyagának behozatalát az OMMI származási kísérlet létesítéséhez kötheti. Az Intézet megtilthatja mindazon taxonok és populációk szaporítóanyagának importálását, amelyek ember- állat- és növény-egészségügyi szempontból veszélyesek lehetnek, vagy amelyek káros hatással lehetnek a hazai populációkra (pl. introgresszió miatt).



[24] Gene Namkoong (1934–2001) az észak-carolinai, majd a brit columbiai egyetem professzora, a 20. századi erdészeti genetika kiemelkedő egyénisége.

[25] Jelenleg az OECD szervezet C(74)29(Final) és AGR/CA(96)25/REV2 jelű irányelvei, valamint Európai Unió 105/99/E direktívája.

[26] Az azonosítás szempontjából elkülönítendő az eredet (origin) és a származás (provenance) fogalma; míg előbbi az eredeti helyszíre vonatkozik, amelyhez a populáció adaptálódott, az utóbbi csak azt a földrajzi helyet jelöli meg, ahonnan a szaporítóanyagot begyűjtötték. Mesterségesen telepített állomány esetében a két fogalom eltérő helyszínt jelölhet, pl. szlavóniai eredetű, de gemenci származású tölgymakk tétel (vö. Mátyás Cs., 1986)

[27] A termőhelynek való megfelelés, a kielégítő genetikai sokféleség és az erdei populációk mikroevolúciós képessége megőrzésének kívánalma.