Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti - természetvédelmi genetika

Mátyás Csaba

Mezőgazda Kiadó

Az erdőművelési beavatkozások irányelvei

Az erdőművelési beavatkozások irányelvei

Természetes felújítás

A természetes felújítás az a munkafolyamat, ahol a diverzitást faji és genetikai szinten legerőteljesebben alakítani lehet. Többféle felújítási mód párhuzamos alkalmazása, a felújítás időbeni széthúzása jótékony hatású a genetikai változatosságra.

A felújítás természetes módjának alkalmazása genetikailag két alapkövetelményt kell kielégítsen:

  • tegye lehetővé a szülőnemzedék génkészletének átörökítését, minél inkább változatlan formában;

  • biztosítsa az újulat lehető legnagyobb alkalmazkodóképességét az adaptív változatosság maximálása révén.

A természetes felújítás módjának kiválasztásakor genetikai szempontból figyelembe kell venni a szülőnemzedék egyedszámát és magtermőképességét annak érdekében, hogy az utódnemzedék létrehozásában résztvevő egyedek számát ne csökkentsük a szükséges minimum alá, és elkerüljük a beltenyésztést.

Különös figyelmet érdemel a természetes felújítások során visszahagyott magtermő fák száma és minősége. A felújulás egyfajta „palacknyak-hatással” járhat, amenynyiben a felújítás kezdetére kisszámú, gyenge genetikai adottságú anyafát hagynak vissza (Mátyás Cs., 1979b).

Amennyiben a bontást a magtermés megjelenése, ill. az újulat felverődése után hajtjuk végre, a faállomány összes egyede elvileg részt vehetett az újulat létrehozásában. Mivel ismeretes, hogy az egyes fák részvétele a párosodásban (vagyis hím- és nővirágzásának intenzitása és fenológiai időzítése) évről-évre változó, ezért kedvező hatású, ha az újulatban minél több évjárat képviselteti magát.

A természetes felújítási módok közül az újulatban nagyobb géndiverzitást idéznek elő azok a bontási módok, amelyek erőteljesen tagolják a koronaszintet és erős légköri turbulenciát eredményeznek, így pl. a kulisszás és lékes felújítás, míg az egyenletes, óvatos bontás a szomszédok párosodását és az önbeporzást segíti. Általában, az újulatra ható szelekciós erők diverzifikálása érdekében minél változatosabb, mozaikos állománystruktúrát kell létrehozni.

Mesterséges felújítás

A mesterséges felújítás önmagában nem hordoz veszélyt a genetikai diverzitás csökkentése tekintetében (feltéve, ha a szaporítóanyag gyűjtésének és forgalmazásának szakmai követelményeit betartják), mert a szaporítóanyagot rendszerint nagy területről, számos állományból gyűjtik, ami a potenciális diverzitás növelése irányában hat. Hasonlóképpen a magtermesztő ültetvények szaporítóanyaga sem mutat genetikai elszegényedést, amennyiben a szelekciót és az ültetvény kivitelezését szakszerűen végezték.

Speciális eset a klónozott szaporítóanyaggal létrehozott ültetvény. Létrehozása értékes, őshonos erdőtársulás helyén nem lehet cél – egyéb körülmények között, pl. korábbi mezőgazdasági területen indokoltságát többféle szempontból kell megítélni (Mátyás Cs., 2001).

A mesterséges felújítás azon eseteit, amikor helyi szaporítóanyagot használnak fel, makkvetés, ill. magvetés formájában, a természetes felújítással genetikailag egyenértékűnek kell tekintenünk. A mesterségesen létrehozott újulatra erőteljesebb szelekció hat, ugyanakkor az egyedszámok elmaradnak a természetes újulat induló egyedszámaitól.

A mesterséges felújításhoz felhasznált szaporítóanyag már valamennyi megelőző döntés genetikai következményét hordozza (szaporítóanyag-forrás kiválasztása, a magbegyűjtés és csemetenevelés körülményei). Az ültetési hálózat megválasztás ezeket a hatásokat némileg kompenzálhatja, ha magasabb hektáronkénti darabszámot választunk. Minél alacsonyabb az egyedszám, annál kisebb az alkalmazkodás és a szelekció (természetes és mesterséges egyaránt) lehetősége, annál nagyobb a véletlen sodródások valószínűsége.

Amennyiben a létrehozandó állomány célja lehetőleg minél nagyobb genetikai diverzitás fenntartása (magtermelő utódállomány, génrezervátum felújítás), úgy az üzemi csemeteszámokat lényegesen meghaladó egyedszámot kell alkalmazni. Az alkalmazkodóképesség megőrzése szempontjából, hasonló okok miatt, a közvetlen magvetést kedvezőbbnek kell ítélni, mint a csemeteültetést.

Törzsszámcsökkentés és válogató jellegű fahasználat

Az erdőművelésben figyelembe vett mennyiségi tulajdonságok összetett öröklődése miatt bármilyen gondossággal végzett állománynevelési beavatkozás sem eredményez ugrásszerű genetikai javulást az utódnemzedékben. Azonban vannak bizonyítékok arra, hogy a gondosan végzett állománynevelés nemcsak az aktuális faállomány, hanem az utódnemzedékének javulását is eredményezheti (l. pl. a 96. ábrát és a 62. táblázatot).

Mindamellett valószínűtlen, hogy a gazdasági célú erdőállományokban az állománynevelést elsődlegesen az utódnemzedék genetikai javítása érdekében végeznék; itt inkább egy kedvező mellékhatásról van szó.

Figyelmet érdemel viszont a válogató, legjobb egyedeket kitermelő fahasználat következménye. Több jel arra mutat, hogy a kedvező alaki tulajdonságokat meghatározó allélok között domináns hatásúak is vannak. A domináns tulajdonságokkal kapcsolatban viszont ismeretes, hogy amennyiben a szelekció a domináns tulajdonsággal rendelkező egyedek ellen, azok eltávolításával jár, a szelekció hatékonysága ugrásszerűen megnövekszik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a gyérítés során a kedvező alaki tulajdonságú egyedeket távolítják el, az állomány genetikai adottságai igen gyorsan és „hatékonyan” leronthatók.

Az erdőművelési beavatkozások közül tehát különösen a pozitív, válogató jellegű gyérítések és célátmérős véghasználatok eredményezhetnek gyors minőségi romlást a populáció génkészletében. A természetes szelekcióval összhangban végzett mérsékelt és szakszerű egyedszám-csökkentések adaptív tulajdonságokra, ill. a génkészletre gyakorolt negatív hatása jelenlegi ismereteink szerint nem mutatható ki.

A „zöld” gazdálkodási elvek genetikai megítélése

A természetvédelem kívánságai a sokfajú, termőhelynek megfelelő elegyes állományok kialakításával kapcsolatban genetikai szempontból is kívánatosak. Több, nehezen teljesíthető szélsőséges gondolat megvalósítása azonban genetikai megítélés alapján nem látszik indokoltnak.

A genetikai elemzések alapján például úgy tűnik, hogy a jelentős többletráfordítással járó szálalóerdő-szerű állományszerkezet létrehozása a genetikai diverzitás tekintetében nem jár annyi előnnyel, mint ahogy azt feltételezték. Ez a célkitűzés amúgy is problematikus, mivel a hazai klimatikus körülmények között, az elegyes lombos erdők társulásai többségében ilyen struktúra csak rendszeres és erőteljes beavatkozással (bolygatással) tartható fenn. A többszintesség, többkorúság feltételei még legegyszerűbben az erdőszegélyeken valósíthatók meg, ahol ennek nagy ökológiai jelentősége is van.

A vágásforduló jelentős megemelése genetikai szempontból ugyancsak nem tűnik olyan kedvezőnek, hogy ellensúlyozza a túltartással járó jelentős gazdasági hátrányokat. A diverzitás a megfelelő szaporítóanyag alkalmazásával, változatosságot biztosító felújítási és gyérítési módszerekkel kedvezőbb feltételek mellett tartható fenn.

Amennyiben az introgresszió és az invazív terjedés veszélyét elhárítjuk, úgy az idegenhonos származások és fafajok ültetvényszerű vagy kultúrerdő jellegű termesztésének is van bizonyos feltételek mellett létjogosultsága. Telepítésük teljes körű kizárása bizonyosan túlzó, és nem számol a gazdasági szempontok mellett az ökológiai érvekkel sem (Bach – Mátyás, 2001). Idegen származások és fajok óvatos felhasználása mellett szólnak az emberi beavatkozás hatására ökológiailag megváltoztatott környezeti feltételek, illetőleg a feltételezett klímabizonytalanságra való felkészülés is, mivel az őshonos populációk rátermettsége ezekben az esetekben is gyengébb lehet.