Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti - természetvédelmi genetika

Mátyás Csaba

Mezőgazda Kiadó

A genetikai erőforrások hasznosításának és védelmének összeegyeztethetősége

A genetikai erőforrások hasznosításának és védelmének összeegyeztethetősége

Az erdőgazdálkodást és a genetikai erőforrások megőrzését sokan egymást kizáró célkitűzésnek látják. Ez meg is felel a valóságnak addig, amíg az erdőgazdálkodást kizárólag fatermesztő tevékenységként, a megőrzést pedig múzeumi konzerválásként fogjuk fel. Az erdőgazdálkodással szemben manapság támasztott sokoldalú követelmények rendszerében ugyanakkor a két cél összeegyeztethető. Az erdőgazdálkodás paradigmája, a tartamosság megvalósítása már a 20. század elejére megszűnt kizárólag gazdasági kategória lenni. A társadalmi igények erősödése az erdőgazdálkodás céljainak átfogalmazásához vezettek, és a többcélú erdőgazdálkodás koncepciója a hetvenes évek óta általánosan elfogadott a szakmai köztudatban. Ez a termelési, védelmi és közjóléti funkciók együttes, tartamos fenntartását mondja ki. Mindhárom funkció antropocentrikus abban az értelemben, hogy az emberi társadalom igényei szempontjából fogalmazza meg a tartamosságot.

Fontos

Tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodás korszerű definíciója

Az erdők és erdős területek kezelése és használata oly módon és olymértékig, amely biodiverzitásukat, produktivitásukat, felújuló képességüket és vitalitásuk megőrzését szolgálja, valamint biztosítja valamennyi fontos ökológiai, ökonómiai és szociális funkciójuk hosszú távú fenntartását helyi, országos és globális szinten egyaránt, és amely nem jár más ökoszisztémák károsításával (Helsinki Miniszteri Konferencia [1993] anyagai alapján).

A tartamosság évszázadok alatt bővülő koncepciója nemcsak az emberközpontú fenntartható fejlődés elvének, hanem az ökológiai és genetikai tartamosság gondolatának is helyet ad (Mátyás Cs., 1994; Somogyi in: Mátyás Cs., 2000). Az ökológiai tartamosság magának az erdei ökoszisztémának a fenntartását, sokféleségének megőrzését tűzi ki célul, függetlenül annak emberi szempontból megítélhető hasznosságától. Az ökológiai tartamosság együtt járhat az emberi hasznosítás korlátozásával, helyenként beszüntetésével is. Részét képezi az ökoszisztémában zajló folyamatok szabályzásában döntő szerepet játszó genetika figyelembevétele, a genetikai tartamosság megvalósítása. Genetikai tartamosság alatt a populációk alkalmazkodóképességének, evolúcióképességének hosszú távú fenntartását értjük, amely a genetikai eredetű változatosságról való gondoskodást jelent.

A biodiverzitás-védelem programján belül a genetikai diverzitás kérdése a legutóbbi időkig elhanyagolt terület volt. Nemzetközi figyelemfelkeltést jelentett a páneurópai földművelésügyi miniszteri kezdeményezés az erdők védelmére (MCPFE) 1990-es strasbourgi konferenciája (Mátyás Cs., 2000), amely határozatában rögzítette az erdészeti genetikai erőforrások védelmének fontosságát – és amely elvezetett az EUFORGEN hálózata megalakulásához, és a „soproni alapelvek” (336. o.) meghatározásához. A johannesburgi Föld Csúcs (2002) előkészítésében fontos szerepet játszó Biodiverzitás Konvenció (CBD) is kiemelten foglalkozik az erdei genetikai erőforrások védelmével.

Kilátástalan és szakmailag elhibázott lenne azonban, ha a biodiverzitás, és azon belül a genetikai diverzitás hosszú távú megőrzését egyedül a kisebb-nagyobb rezervátumokkal akarnánk megoldani. Ehhez sokkal többre van szükség: egy olyan társadalmi és gazdasági környezetre, amely az élő rendszerek működőképességének, a természeti sokféleség megőrzésének elvét a rezervátumokon kívül is magáévá teszi.

A magyaroszági erdőgazdálkodás kiindulási helyzete e vonatkozásban – sok elítélő vélemény dacára – nem tekinthető rossznak. Az erdőterületek mintegy fele természetszerű állapotban van, ahol a természetközeli gazdálkodás különböző megoldásai alkalmazhatók. Ennek során a biodiverzitás védelme figyelembe vehető. A természetvédelem és az erdőgazdálkodás kapcsolatát erősíti, hogy a védettség különböző fokozatait élvező területek fele is erdő, ahol a gazdálkodás megfelelő korlátozások mellett folyik. Ezek a területek különösen a ritkább elegyfajok, veszélyeztetett populációk védelme szempontjából játszanak fontos szerepet. Ezen túl, fafajtól függő mértékben aktív génmegőrzési lépésekre is szükség van, és ezeket megfelelően ki kell egészítsék a nemesítő munka génmegőrzéssel kapcsolatos feladatai.

78. táblázat - Az erdőművelés, a nemesítés, a természetvédelem és a génmegőrzés összehangolt feladatai a genetikai tartamosság megvalósításában, egyes fafajokra adott példákkal (MátyásCs., 1979b, átalakítva)

Veszélyeztetettség mértéke

Nem hasznosított vagy csekély gazdasági jelentőségű faj

Korlátozott mértékben termesztett, gazdaságilag értékes fafaj

Nagy termesztési potenciállal rendelkező fafaj, ill. nem őshonos populációk, genotípusok

Nagy területen slőforduló, fennmaradásában nem veszélyeztetett faj

12, 13, pl. mezei juhar, boróka

11, 12, pl. magas kőris, éger, hegyi juhar

11, 12, 13, 21, 22, pl. bükk, tölgyek, akác, gyertyán, cser

Mérsékelten veszélyeztetett, isökkenő vagy corlátozott elterjedésű "aj vagy változat

12, 13, pl. virágos kőris, bokorfüzek

11, 12, 21, 22, pl vadcseresznye, gesztenye

11, 13, 21, 22, pl. pannon erdei fenyő magyar kőris

Kis területen előforduló, veszélyeztetett faj vagy lem őshonos változat, klón

12, 13, 23, pl. tiszafa, hamvas éger, homoktövis

11, 12,13,21,22, 23, pl. fekete nyár, berkenye, szilek

11,21,22,23, pl árbócakác, korzikai feketefenyő


A számjelek magyarázata:

  1. Ellenőrzött szaporítóanyag-gazdálkodás

  2. Erdőrezervátum

  3. Természetvédelmi oltalom

  1. Génrezervátum

  2. Klóngyűjtemény, megőrző ültetvény

  3. Dendrológiai gyűjtemény

A természetvédelem, a természetközeli erdőművelés, az aktív génmegőrzés és a nemesítés az a négy pillér, amelyek megfelelően összehangolt tevékenysége révén erdőállományaink genetikai tartamosságát biztosítani lehet (78. táblázat). Genetikai vonatkozásban ez azt jelenti, hogy az erőforrások és lehetőségek korlátai között a genetikai diverzitás-szint védelme, hosszú távú fenntartási stratégiája az alábbi, céljaiban és költségességében eltérő tevékenységekre kell épüljön:

  • a természetközeli erdőművelés módszereibe, szabályozásába szervesen be kell épüljenek a genetika szempontjai;

  • a nemesítési-szelekciós munkát úgy kell végezni, hogy abban a genetikai erőforrások megőrzésének feladatai is helyet kaphassanak;

  • ahol lehetséges, a konkrét génmegőrzés feladatait helyben (in situ) fenntartott, ill. védett populációkban, génrezervátumokban kell megoldani, továbbá

  • ahol a helybeni megőrzésre már nincs lehetőség, génmegőrzést szolgáló ex situ módszerek alkalmazása szükséges.