Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti - természetvédelmi genetika

Mátyás Csaba

Mezőgazda Kiadó

14. fejezet - Utószó

14. fejezet - Utószó

A földi biodiverzitás védelmével kapcsolatos problémák nagysága fölfoghatatlan. Még információs faluvá zsugorodott világunkban is elképzelhetetlen a faji sokféleség globális mértéke (mai becslések 3 és 30 millió között ingadoznak), amelynek csak egy része feltárt. Fölfoghatatlanul hosszú a mai sokféleséget létrehozó evolúció azon időszaka is, amely paleontológiai adatokkal nyomon kísérhető (kb. 600 millió év). Még kevésbé tehető életszerűvé az a becslés, hogy az elmúlt évszázadban az átlagos geológiai korszaki kihalási rátánál három nagyságrenddel gyorsabb fajkihalás következett be, és hogy a küszöbön álló évszázadban ez a szorzó legkevesebb 104-re emelkedik. Ezzel a jelenlegi fajkihalási ütem elérte a földtörténetből ismert öt nagy fajkihalási korszak mértékét – azzal a különbséggel, hogy a jelenlegit egyetlen egy faj globális léptékű tevékenysége váltotta ki.

A hétköznapi ember számára mindez a mindennapok valóságától oly távoli, hogy csak a tehetetlenség és illetéktelenség érzését válthatja ki; jobb esetben valamely zöld mozgalomhoz csatlakozhat, de a közvetlen ráhatás lehetősége csak keveseknek adatik meg. Az erdőgazdálkodó ebben a tekintetben nagyon kedvező helyzetben van. Ő a szárazföldi biodiverzitás egyik meghatározó forrásának letéteményese, és felelősségteljes gazdájává válhat, ha megfelelő ismeretekkel és lehetőségekkel rendelkezik az ökoszisztéma szemléletű, korszerűen tartamos kezelés megvalósításához.

Ehhez sokféle előfeltétel szükséges, ezek között ki kell emelni a megfelelő biológiai ismereteket. Az erdei ökoszisztémák biodiverzitásának megismeréséhez azonban nem elegendőek a pillanatnyi fajstatisztikák. A faji sokféleséget a diverzitás másik két szintjébe, a genetikai és az ökoszisztéma-diverzitásba foglalva lehet csak teljességében megragadni, figyelembe véve az időbeni változások dinamizmusát is.

Ez a könyv a genetikai diverzitás oldaláról világítja meg az ökoszisztéma működésének feltételeit. A genetikai vizsgálatok azonban nagyon időigényesek. Meg kell állapítani, hogy az erdészeti genetikai kutatások fellendülése óta eltelt csaknem fél vágásfordulónyi idő alatt csak részleges, és sok esetben nagy bizonytalansággal terhelt eredmények születtek. Az erdei fák vonatkozásában csak kevés fajra állnak rendelkezésre olyan mélységű ismeretek, amelyek alapján határozott és kellően megalapozott kijelentések tehetők. Nincs ez azonban másképp a konzervációbiológia más területein sem.

Az idő nem az alapkutatásnak dolgozik. Azonban nem várhatunk addig, amíg elegendően széles körű eredményeket produkál a tudomány. A gazdálkodás és védelem elveit azokra az adatokra kell építenünk, amelyek ma rendelkezésünkre állnak. Ezek a genetikai tartamosság szemléleti megalapozásához elegendőek, és lehetővé teszik, hogy az adott helyzet ismeretében, gondos mérlegelés alapján eseti döntésre képes legyen a szakember – legyen az erdész, természetvédő, ökológus vagy igazgatási szakértő.

Ez volt az „Erdészeti – természetvédelmi genetika” megírásának célja, és örömmel töltene el, ha a könyv ehhez segítséget nyújt.