Ugrás a tartalomhoz

Francia diplomáciai iratok 2. Trianon 1919.1920

Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007)

Révai Digitális Kiadó

1919. szeptember

1919. szeptember

JELENTÉS GRAZIANI TÁBORNOK MISSZIÓJÁRÓL

iratszám: 29

irat típusa: Szám nélküli irat. Titkos

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. szeptember 4.

BELPOLITIKA

1. A József főherceg és a Friedrich-kormány lemondását követő események - A második Friedrich-kormány - A Heinrich-kormány megalakulása

A főherceg és a Friedrich-kormány augusztus 23-án történt lemondása után megkezdődtek az alkudozások egy olyan új kormány összeállítására, amely képes eleget tenni az antant által megszabott föltételeknek, tehát amelyben minden párt képviselteti magát. Evvel egy időben a politikai pártok közül a legszervezettebbnek tűnő keresztényszocialista párt a különböző missziókhoz intézett nagyszámú táviratban tiltakozott a Friedrich-kormány bukása és mindennemű, szélsőségesen szocialista irányzatot képviselő kormányzat hatalomra kerülése ellen. Budapesten hasonló szellemű tüntetésekre került sor, és küldöttségek keresték föl a tábornoki bizottságot.

Ezt a mozgalmat Friedrich - akinek minden valószínűség szerint köze van hozzá - a személyét támogató népszavazásként értékelte.

Három napon át tartó titkos egyezkedések után Friedrich úgy határozott, hogy megtartja miniszterelnöki tisztségét, és új kormányt mutat be, amelyből a keresztényszocialista párt javára eltávolította a haladó elemeket. Lovászy /Lovascy/ külügyminiszter - akinek politikáját túlzottan francia- és szlávbarátnak ítélték - átadta tisztét egy hivatásos diplomatának, Csáky grófnak. A szocialista pártot illetően - amelynek vezetőjét, Garamit nem hívták meg a kormányalakítási tárgyalásokra - Friedrich úgy vélte, ügyes húzással kedvében járhat, ha a pesti külváros fémmunkásaival egy Oláh Dániel nevű munkást jelöltet ki, hogy aztán az ipari munkások miniszterének nevezze ki.

Az augusztus 27-én fölállt kormány névsorát 28-án terjesztették a tábornoki bizottság elé. A négy tábornok 28-án kelt táviratában tájékoztatta Párizsban a Legfelsőbb Tanácsot, hogy ez a kormányzat nem tesz eleget az antant által megfogalmazott kívánalmaknak.

Csakugyan, a kormány irányvonala határozottan reakciós és zsidóellenes. Általános vélekedés szerint szerepe csak az lehet, hogy József főherceggel visszaállítsa a királyságot. Antiszemitizmusa arra ösztökéli, hogy zaklassa a zsidókat, és Magyarország számos helységéből érkeztek beszámolók zsidók elleni kegyetlenkedésekről, sőt - ahogy beszélik - zsidók legyilkolásáról.

A második Friedrich-kormány megalakulása a szabadelvű és haladó pártok azonnali tiltakozását váltotta ki. Egyik - ilyen értelemben megfogalmazott - üzenetüket, amelyet Lovászy, Garami és Szabó írt alá, eljuttatták a tábornoki bizottsághoz is.

Augusztus 29-én, 30-án és 31-én Friedrich - miután tudomásul vette, hogy az antant nem hajlandó elismerni kormányát - úgy döntött, lemond a hatalomról, és megbízza kereskedelemügyi miniszterét, Heinrichet, kezdeményezzen tárgyalásokat, amelyek eredményeként olyan összetételű kormány állhat föl, melyre mind Románia, mind a párizsi Legfelsőbb Tanács áldását adja.

Heinrich szeptember 1-jén jelent meg a tábornoki bizottságnál a kormánytagok névsorával, és kérte az antant elismerését az új kabinet számára, amelyben minden párt képviselteti magát. Azonnal átveszi a hatalmat, mihelyt a Legfelsőbb Tanács elismeri kormányát, és bizalmat szavaz neki.

Azonban Friedrich kikötötte azt, hogy ha ennek az új kabinetnek valamilyen oknál fogva le kellene mondania, újfent ő alakíthasson kormányt.

2. A keresztényszocialista párt

Úgy tűnik, a magyar politikai élet egyik jelentős tényezője a keresztényszocialista párt, amellyel már most számolnunk kell. Elképzelhető, hogy a választásokon megszerzi a többséget, mivel nagyon jól szervezett, és számottevő anyagi forrásokkal rendelkezik. Ez a párt zsidóellenessége miatt hajlamossá teszi az erőszakra [sic!]. Nyilvánvalóak királypárti vonzalmai, melyek minden bizonnyal József főherceg személyére irányulnak.

II. A románok magyarországi politikája

1. A magyarországi román parancsnokság

A román parancsnokság mind a mai napig úgy tekinti, hogy hadműveletet vezet Magyarország ellen. Az ország területének nagyobb részét megszállta. Egy Budapesttől nyugatra kialakított nagyobb hídfőálláson kívül a Dunántúlon lovas és tüzérségi egységeket tolt előre a Győr-Veszprém /Gyorvesprem/ vonalig, amely egyértelműen jelzi a megszállt terület határát.

Ezek az egységek lefegyverezik a magyar csapatokat, tisztjeiket őrizetbe veszik és rekvirálnak.

A román parancsnokság követeléseit avval támasztja alá, hogy mivel a magyar kormány nem írta alá az átnyújtott fegyverszüneti egyezményt (amelynek érvényességét a Legfelsőbb Tanács nem ismerte el), a román hadsereg kiterjeszti a megszállás alá vont területet, és - hadisarc, valamint a Romániában okozott károk jóvátétele címén - a magyar javak összességének 30 százalékát magához ragadja.

A román kormányzat ezt a fölfogást és eljárást teljes mértékben támogatja, ahogyan azt augusztus 23-án Diamandy kifejtette a négy tábornok bizottsága előtt.[114] A Legfelsőbb Tanácsnak augusztus 23-án és 25-én a román kormány címére küldött táviratai[115] semmiféle változást sem eredményeztek a románok magatartásában, és jelenleg is folytatják eddigi tevékenységüket.

A Tiszán Csongrád /Czongrad/ és Szentes között létesített ideiglenes híd megnyitása augusztus 27. óta lehetővé teszi a zsákmány elszállítását Romániába.[116]

2. Magyar kormány kontra román parancsnokság

Az adott helyzet fölöttébb nyugtalanítja a magyar kormányzatot. Amíg román részről katonák és tisztek mindenfajta fegyveres csoportosulását lehetetlenné teszik, elképzelhetetlen valamilyen fegyveres erő megszervezése. Ez a román hozzáállás bármiféle magyar kormányt megakadályoz abban, hogy saját eszközeivel tartsa föl a rendet.

Ezenkívül - mi sem természetesebb - a román rekvirálások tiltakozást váltanak ki a magyarokból. A gyárak leszerelése, a nyersanyagok kiszállítása, a vasúti anyag lefoglalása stb. következtében megugrik a munkanélküliség, leáll a közlekedés, ami zavargásokat válthat ki.

Ilyen körülmények között a magyar kormány - ahogy rebesgetik - hajlik a megegyezésre Romániával annak érdekében, hogy határt szabhasson a harácsolásnak, lehetőséget teremtsen fegyveres erő megszervezésére, és végül azért, hogy elfogadható modus vivendit találjon. A román parancsnokság a maga részéről mind erősebb nyomást fejt ki, hogy rászorítsa a magyar kormányzatot: adja be a derekát és fogadja el teljes egészében vagy részben a fegyverszüneti egyezményt, amelyet a budapesti román bevonuláskor rá akart erőszakolni.

A jelenleg antantjóváhagyásra váró Heinrich-kormány megalakulását állítólag a románok támogatták, és elfogadását - ahogy hírlik - egyebek mellett ezen egyezmény aláírásához kötötték.

3. Erdélyi /Erdelhi/ doktor befolyása

Románia hivatalos követe, Diamandy mellett Erdélyi doktor félhivatalos képviselőként tevékenykedik.

Ez az úr Erdélyből származik, és békeidőben Budapesten ügyvédkedik. Jelenleg az erdélyi kormányzótanács elnökének, Maniunak a különmegbízottja. Ezenkívül Erdélyi Budapesten Brătianu bizalmi embereként lép föl, akit a miniszterelnök bízott meg avval, hogy a magyarokkal tárgyaljon. Furfangos cselszövő és minden lében kanál. Készséggel nyilvánít véleményt, és mindenkinek tudomására hozza, hogy Magyarországon Románia az úr, egyedül Bukarest akarata számít. Szavai mély benyomást gyakorolnak a magyarokra, akik úgy látják: Budapesten ez idő szerint vitathatatlanul a román kormány és a román hadsereg az úr, evvel szemben az antant Legfelsőbb Tanácsa nincs abban a helyzetben, hogy akaratának érvényt szerezzen.

Erdélyi volt az is, aki bábáskodott az új Heinrich-kormány körül, és elősegítette megalakulását avval a céllal, hogy előmozdítsa egy különegyezmény aláírását, amely a következőket tartalmazná:

4. Egyezmény Románia és Magyarország között

"Alulírottak, egyrészt a magyar kormány tagjai, másrészt doktor Erdélyi János, a román kormány meghatalmazott diplomáciai képviselője és rendkívüli követe megállapodásra jutottak és elfogadták a következőket:

1. Magyarország sem most, sem a jövőben nem folytat szlávbarát politikát.

2. Magyarország sem most, sem a jövőben nem folytat németbarát politikát.

3. Magyarország sem most, sem a jövőben nem indít semminemű irredenta mozgalmat Románia ellen.

4. Magyarország egyértelműen kinyilvánítja, hogy minden Bánság fölött gyakorolt jogát átengedi Romániának, és Romániát törvényes utódjának ismeri el e tájegység egészére nézve.

5. Magyarország Romániával való határául egy olyan vonalat ismer el, amelyik Romániának hagyja a Maros-Tisza összefolyását, majd Békéscsaba /Bezes-Csaba/, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmár, Máramarossziget /Marmaros, Sziget/ városoktól nyugatra húzódva eléri a Tisza forrásvidékét. A határvonal kijelölését a helyszínen egy magyar- román vegyes bizottság fogja majd elvégezni, szem előtt tartva Románia stratégiai és egyéb érdekeit.

6. Evvel kapcsolatban Románia kijelenti, hogy elvben az 1916. évi, antanthatalmakkal aláírt szerződésben rögzített határokhoz tarja magát, ám - hogy tanúbizonyságát adja Magyarország iránti jóindulatának - megelégszik a fönti cikkelyben meghatározott határvonallal. Sőt - adott estben - Románia ezenfölül is hajlandó Magyarország javára területi engedményeket tenni Vásárosnamény /Vasarors-Nameny/ és Orosháza /Oroszhaza/ térségében.

7. Románia ráveszi az antanthatalmakat a jelen szerződést aláíró magyar kormány elismerésére.

8. Románia ötvenmillió román lej értékben kölcsönt nyújt Magyarországnak, amelynek föltételeiről közösen határoznak.

9. Románia különféle nyersanyagokat - fát, sót, nyersolajat stb. - szállít Magyarországnak, a szállítások föltételeiről közösen határoznak.

10. Románia a legrövidebb időn belül gazdasági egyezményt köt Magyarországgal."

Készült .. aláírással hitelesített példányban Budapesten, 1919. szeptember .... napján.

5. A Magyarország és Románia közötti különegyezség következményei

Arra az Erdélyinek tett ellenvetésre, mely szerint az antant nem fogad el egy ilyen megegyezést, ő a következőket válaszolta:

Románia csak egy olyan kormányra bólint rá, amely előzetesen elfogadja a fönti egyezmény előírásait. A szerződés tényén az antant beleegyezése vagy visszautasítása semmit sem változtat. Elvileg az egyezséget nem hozzák nyilvánosságra; ugyanakkor Románia jogcímet kíván szerezni arra, hogy a békekonferencián - a magyar ügyek tárgyalásakor - magának követelhesse azon területeket, amelyek birtoklásáról nem hajlandó lemondani. Ez a Magyarországgal kötendő megegyezés - hozzácsatolva az 1916. évi szerződéshez,[117] amelyet Románia háborúba lépésekor kötöttek - egy második jogcímet biztosít majd Romániának az egész Bánság birtoklására és az utóbbi szerződésben megállapított határvonal elfogadtatására.

Azon ellenérv hallatán pedig, hogy a békekonferencia a továbbiakban nem változtat a határok ügyében 1919. június 13-án hozott döntésén, kifejtette: mivel a helyszínen a románok az urak, a "beati possidentes" is ők akarnak lenni, és kíváncsiak arra, ki tudná őket eltávolítani.

- De hát a szerbek már megszállták a Bánság egy részét, azt már nem lehet tőlük visszavenni. - Nem számít, kiűzzük őket, ha kell, erőszakkal! - válaszolta.

Az a tény, hogy az ilyen magatartás szöges ellentétben áll az antantegyezménnyel, valamint a párizsi békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa határozataival - úgy tűnik -, nem zavarja Erdélyit. "Mivel is tudnának büntetni bennünket? - kérdezte. Talán nem hívják meg Romániát a Népszövetségbe? Akkor a szervezet munkája lehetetlenné válik. A Románia elleni blokáddal pedig semmire sem mennek, hiszen új területein minden megvan ahhoz, hogy egymaga boldoguljon. Rövid időn belül kénytelenek lesznek rájönni arra, hogy Románia végtelenül gazdag tárháza mindazon természeti erőforrásoknak, melyek a többi nemzet számára nélkülözhetetlenek, mint a gabona, az ásványolaj, a faanyag, az ásványok stb. Így aztán - rövid büntetést követően - a Nemzetek Szövetsége kénytelen lesz befogadni Romániát az ott található természeti kincsek miatt."

Okkal föltételezhetjük, hogy mindebben sok a túlzás. Mivel Erdélyi kijelentéseiről csak másod- vagy harmadkézből értesülünk, erős fönntartással kell fogadni, ha a hitelességüket nem is, de azt a jellegüket igen, amely határozottan ellenzi Romániának az antantban való megmaradását.

Mindamellett föl kell figyelni fönti kijelentésekből kiolvasható egyéni, partikuláris törekvésekre.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Autriche vol. 40, ff. 218-221.

FÖLJEGYZÉS CLEMENCEAU, BALFOUR, PICHON, POLK, TITTONI, MACUI ÉS PH. BERTHELOT MEGBESZÉLÉSÉRŐL

iratszám: 30[118]

irat típusa: H.D. 47. sz. följegyzés.

Szigorúan bizalmas - Titkos

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 4.

3. - Román ügyek.

A Legfelsőbb Tanács tudomásul veszi, hogy Miºu a békekonferencia elnökéhez levelet intézett (lásd a "C" mellékletet). Ebben bejelenti, hogy a Legfelsőbb Tanács által a román kormánynak küldött táviratok[119] nagy részét nem vették Bukarestben.

CLEMENCEAU - A helyzeten valamelyest változtat Brătianu védekezése. Első hallásra nem sok hitelt adtam neki, ám később arra a következtetésre jutottam, hogy kijelentéseiben mégis lehet némi igazság.

TITTONI - Brătianu állítását bizonyos mértékben a francia újságokban megjelent közlemények is alátámasztják, amelyek arról számolnak be, hogy a párizsi rádiótávíró-forgalomban kimaradások fordultak elő.

POLK - Tehát akkor nem felel meg a valóságnak, hogy a bukaresti francia követ[120] táviratilag visszaigazolta a román kormánynak továbbítandó sürgönyök vételét?

BERTHELOT - Erről nincs szó. A követ nem igazolta vissza a szóban forgó táviratok vételét, és arról sem számolt be, hogy azokat ő továbbadta volna a románoknak. Szeretném a Legfelsőbb Tanács figyelmét fölhívni arra a tényre, hogy a ma reggel Bukarestből kapott táviratok közül egyikben sincs utalás a Legfelsőbb Tanács korábbi sürgönyeire.

BALFOUR - Fogalmam sincs, hogyan lehet elfogadható magyarázattal szolgálni arra, hogy a román kormány nem kapta meg a Legfelsőbb Tanács korábbi táviratait.

POLK - A román királyné[121] levelet[122] küldött Hoovernek, amelyben nagyon erélyes hangon tiltakozik a Egyesült Államoknak hazájával szemben tanúsított magatartása ellen. Ez kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a Legfelsőbb Tanács táviratait igenis megkapták.

PICHON - A román királyné fogalmazhatta levelét sajtóból nyert értesülések alapján is.

TITTONI - Ajánlatosabb volna talán a hadsereget használni a táviratok továbbítására. A Legfelsőbb Tanácsnak bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy Mişu levele szerint (lásd a "C" mellékletet) a román kormány éppen azt vizsgálja, hogyan vonhatná ki csapatait Magyarországról. Először fordul elő, hogy Bukarest ilyen értelmű bejelentést tesz.

POLK fölolvassa egy amerikai tiszt levelét,[123] akinek alkalma nyílt arra, hogy Bukarestben eszmecserét folytasson egy befolyásos román személlyel. A levél erről a beszélgetésről számol be. Kiderül, hogy a románok avval a szándékkal foglalták el Budapestet, hogy ott is maradjanak. Állítólag dolgaikat saját belátásuk és kedvük szerint akarják elintézni. Továbbá az is elhangzott, hogy a románok a Legfelsőbb Tanácstól egy nekik nem tetsző levelet kaptak, amire az egyetlen megfelelő választ adták, tudniillik nem vettek róla tudomást. A románoknak nincs semmi félnivalójuk a szövetségesektől, akik úgysem akarják fenyegetéseiket beváltani.

A levélből félreérthetetlenül kitűnik, a románok nagyon is tisztában vannak avval, hogy megvetéssel kezelik a Legfelsőbb Tanácsot, és e magatartásukon a jövőben sem kívánnak változtatni.

PICHON - Ma reggel ezt a táviratot kaptam Saint-Aulaire-től (lásd a "D" mellékletet). A benne foglaltak ellentmondani látszanak Polk úr értesüléseinek.

POLK - Nekem úgy tűnik, hogy a Pichon úr által körbeadott sürgöny eleve megkerüli a szóban forgó kérdést. Mivel mindannyian tudjuk, a Budapestre küldött tábornokok ismételten közbenjártak a román kormánynál annak érdekében, hogy a rend fönntartásával megbízott csendőrség alakulhasson, ám ebben az ügyben visszautasításra találtak, így szinte nevetséges azt állítani - amint Saint-Aulaire úr jelentése teszi a táviratban -, hogy a románok leghőbb kívánsága a rend helyreállítása.

BALFOUR - Alig hiszem, hogy a román kormány nem gúnyt akar űzni a békekonferenciával. A budapesti román hatóságok és Románia szövetséges országokban állomásozó képviselői a sajtóból és a szövetséges tábornokok budapesti bizottsága révén nagyon is jól tudják, melyek a Legfelsőbb Tanács kívánságai. A budapesti katonai megbízottak különösen sokat foglalkoztak avval, hogy minduntalan világossá tegyék e kívánságokat. Esztelenség volna föltételeznünk, hogy a budapesti románoknak küldött üzeneteket nem továbbították a bukaresti központi kormányzatnak. Nem tekinthetjük megalapozottnak a román kormány kifogásait, amikor azzal hozakodik elő, hogy nem ismeri a békekonferencia kívánságait. Nem volt elegendő időm, hogy alaposan megvizsgáljam, milyen érvekkel támasztja alá védekezését Bukarest, de úgy veszem észre, a románok most fölhozott indokai egy általánosabb módszer részét képezik, amelynek lényege, hogy a szövetségesek kívánságait a legmesszebbmenõkig figyelmen kívül hagyják, és egyszerûen azt csinálják, amit akarnak. Van egy ...,[124] amiről Polk úr volt szíves nekünk beszámolni, és vannak a valós tények. Inkább hajlok arra, hogy elhiggyem az illető román hivatalnok kijelentéseit, melyeket a Polk urat tájékoztató tisztnek tett, mint hogy Brătianu állításainak adjak hitelt, amikor azt bizonygatja, hogy a román kormány minduntalan a Legfelsőbb Tanács utasításaira vár.

POLK ugyanazon levél egy másik részletét olvassa föl, amelyben tudósítója beszámol arról, hogy az említett román hivatalnok azt is kijelentette neki: mivel a szövetségesek a kis államokra nézve igazságtalan békét kötöttek, a románok elhatározták, hogy saját maguk igazítják helyre a dolgot, és szolgáltatnak igazságot az őket illető kérdésekben.

TITTONI - A nehézség abból adódik ...,[125] abból a tényből, hogy Budapesten nincs szabályosan megalakított kormány. Ha volna ilyen, akkor együttműködhetnénk vele egy - a belső rend fönntartására elegendő - karhatalmi alakulat fölállításában, majd ezt követően távozásra szólíthatnánk föl a románokat.

POLK - Úgy tűnik, Tittoni úr nem érzékeli a nehézség valódi természetét. A budapesti szövetséges tábornokok több ízben jártak közben a románoknál annak érdekében, hogy tegyék lehetővé a magyaroknak rendőri erő fölállítását. A román hatóságok makacsul ellenszegültek minden ilyenfajta törekvésnek. A Legfelsőbb Tanács fölszólította a románokat: ne fosszák ki Magyarországot. Erre azt a választ kapta, hogy Romániának mindazt vissza kell vennie, amit területéről még a háborút megelőző időben elvittek. Márpedig a véghezvitt rekvirálások jócskán meghaladják azt a mennyiséget, amit e mentséget fölhozva magukkal vihettek volna. A román határt eddig körülbelül 4000 Magyarországról érkező, lepecsételt vasúti teherkocsi lépte át, megrakva mindenfélével, amit csak össze lehet harácsolni. A kérdésnek azért is tulajdonítok fokozott jelentőséget, mert a román hatóságok éppen ezekben a napokban járatják a bolondját egy Budapesten tartózkodó amerikai tábornokkal.[126] A helyzet annyira megalázó, hogy javasolni kellene Wilson elnöknek az amerikai tábornok visszahívását Budapestről.

CLEMENCEAU - Elvileg egyetértek Polk úrral, ám azt tartom, nem kellene a Legfelsőbb Tanácsnak úgy cselekednie, mintha teljes mértékben meg volna győződve a románok rosszhiszeműségéről.

BALFOUR - Megengedem, afelől lehet némi kétségünk, hogy a román kormány megkapta, vagy nem kapta meg a Legfelsőbb Tanács táviratait, azonban ettől még nem kevésbé igaz, hogy Bukarest tökéletesen tisztában van a szövetséges állásponttal.

POLK- A Legfelsőbb Tanács augusztus 23-i ülésén egyetértésre jutott egy sürgöny szövegét illetően (H.D. 37.1).[127] A táviratot augusztus 26-án a párizsi lapok rendelkezésére bocsátották, majd 27-én elküldték a szövetséges tábornoki bizottságnak. Elképzelhetetlen tehát, hogy Bukarestbe ne továbbították volna. Ha az egyes szövetséges államok fővárosaiban állomásozó román képviselőket behívnák az illető ország külügyminisztériumába, és tájékoztatnák arról, hogy a Legfelsőbb Tanács mennyire komolyan veszi a helyzetet, mindenképpen javulás állna be a Romániában uralkodó viszonyokban. Minden, az Egyesült Államok titkosszolgálatához beérkezett értesülés arról számol be, hogy a román hatóságoknál elterjedt nézet szerint a Legfelsőbb Tanács a legkevésbé sem törekszik szándékai megvalósítására.

BALFOUR fölolvassa a román kormánynak, Bukarestbe elküldendő levél szövegét, amelyet ő fogalmazott (lásd az "E" mellékletet).

TITTONI - A fogalmazvány kifogástalan. Mégis azt javaslom, hagyjuk el a második bekezdés első mondatában szereplő "okkal vagy ok nélkül" kifejezést (az "E" mellékletben nem szerepel). Ebben az új szövegezésben a mondatban megfogalmazott vélemény nagyobb pártatlansággal jut kifejezésre.

Hosszadalmas vita kezdődik arról, milyen úton-módon juttassák el a levelet a román kormánynak.

(Megállapodnak arról, hogy a Balfour által megfogalmazott levelet személyesen Sir George Clerk viszi el Bukarestbe, és adja át a román kormánynak.

Abban is megegyeznek, hogy Sir George Clerk a Legfelsőbb Tanácsnak a román kormányhoz címzett összes táviratáról másolatot visz magával, melyeket föntebb említett levéllel egy időben ad át.)

A H.D. 47. SZ. FÖLJEGYZÉS "C" MELLÉKLETE

MIŞU, A BÉKEKONFERENCIÁN RÉSZT VEVŐ ROMÁN KÜLDÖTTSÉG TAGJA CLEMENCEAU-NAK, A BÉKEKONFERENCIA ELNÖKÉNEK

irat típusa: Szám nélküli levél

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 3.

Tisztelt Elnök úr!

Az imént vettem Brătianu úr táviratát,[128] amelyben Románia miniszterelnöke arról értesít, hogy augusztus 31-én reggel még nem kapta meg a békekonferencia által elküldött jegyzéket,[129] amelyről a távirati irodák Romániába továbbított rádiótáviratai hírt adtak.

Ugyanakkor Brătianu úr kézhez vette azokat a sürgönyeimet, melyek minden, Romániába irányuló katonai szállítmány leállításáról számoltak be, és arra kér, külön hívjam föl a békekonferencia figyelmét a Romániával kapcsolatban elfogadott politika ártalmas és veszélyes voltára.

A magyarországi ügyeket illetően Romániának az volt a meggyőződése, hogy Budapest megszállásával és a bolsevizmus fölszámolásával nagy szolgálatot tett a közös ügynek.

Tekintettel a Románia számára kilátásba helyezett föltételekre, amelyeket az ország által hozott emberi és anyagi áldozatok figyelembevétele nélkül szabtak, a román kormány mérlegeli annak lehetőségét, hogy visszavonja csapatait a Tisza /Tissa/ vonaláig, elhárítva minden felelősséget a zűrzavaros állapotokért, amelyek ismét hatalmukba kerítik majd Európának ezt a - bolsevikok és királypárti reakciósok által egyaránt követelt - területét.

Kérem Elnök urat, fogadja igaz nagyrabecsülésem kifejezését.

A H.D. 47. SZ. FÖLJEGYZÉS "D" MELLÉKLETE

SAINT-AULAIRE BUKARESTI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK[130]

irat típusa: Szám nélküli távirat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. augusztus 30. (Érkezett: szeptember 3. 18 óra 40)

A külügyminiszter közölte velem, hogy a román csapatok azon nyomban kivonulnak Magyarország területéről, mihelyt a magyarok lefegyverezése befejeződött, és a románok visszakapják a tőlük elvett vasúti anyag egy részét, amely nélkülözhetetlen országuk gazdasági érdekeinek érvényesítéséhez.

E kettős cél elérését követően Románia vissza fogja vonni haderejét - fejtette ki előttem Brătianu. Azonban úgy gondolja, a magyar kérdés súlyos veszélyeket rejt magában. Általános vélekedés szerint Magyarország a román csapatok távozása után a bolsevizmus martalékává válik, hacsak nem a monarchikus államforma irányába mozdul el, amelyik - úgy tűnik - egyedül képes külföldi támogatás nélkül fönnmaradni. Demokratikus kormány csak abban az esetben kerülhet hatalomra, ha a megalakulásához, illetve a védelméhez és a rendfenntartáshoz nélkülözhetetlen fegyveres erő fölállításához szükséges idő alatt az ország továbbra is román megszállás alatt marad.

Brătianu hozzátette, hogy a kérdés mindenkit érint, hiszen mindegyik hatalomnak érdekében áll annak megakadályozása, hogy Budapest ismét a fölfordulás góca legyen, ami rövidesen tovaterjed majd Bécsre vagy talán még azon túl is. Mindamellett Románia a szövetségesek akarata ellenére nem kívánja az antant csendőrének szerepét játszani, ezért nem ragaszkodik ahhoz, hogy csapatait Budapesten tartsa, különösen, hogy e megszállással az antant részéről mindeddig csak szemrehányást érdemelt ki, amire - véleménye szerint - korántsem szolgált rá.

A H.D. 47. SZ. FÖLJEGYZÉS "E" MELLÉKLETE

A BÉKEKONFERENCIA A ROMÁN KORMÁNYNAK

irat típusa: Szám nélküli levél

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 5.

A társult hatalmak a legmélyebb aggodalommal követték a magyarországi román politika legújabb fejleményeit, amelyek arra utalnak, hogy irányítóinak elhatározott szándéka a szövetségeseikkel való szakítás és egy teljességgel független irányvonal követése.

Mindaddig, amíg a Kun Béla vezette tanácskormány a fegyverszüneti egyezményben meghatározottnál nagyobb erőkkel támadta vagy fenyegette a román hadsereget, a bukaresti kormány hivatkozhatott a jogos védelem szükségességére, amikor Magyarország területén annak ellenére foglalt el megerősített védelmi vonalat, hogy a békekonferencia fölszólította, vonja vissza csapatait a számukra újonnan megállapított vonal mögé. Bármi lehetett is ennek az érvnek a látszólagos értéke annak idején, ma semmi ilyennel nem rendelkezik. Maguk az események bizonyították be Kun Béla tehetetlenségét katonai téren, és legalább olyan meggyőzően, mint ahogy bukását a politika színterén, tehát nyilvánvaló, hogy ezek után a román kormány nem hivatkozhat nemzetbiztonsági szempontokra, hogy igazolja jelenlegi magatartását. Még akkor is, ha a tanácskormány által irányított Magyarország nem tett eleget hiánytalanul a fegyverszüneti egyezmény előírásainak, az így előállott helyzet kezelése a közösen föllépő társult hatalmak kötelessége, és egyikük sem kezdeményezhet - a többiektől elszakadva - különutas politikát. Románia pedig pontosan ezt cselekedte, mégpedig olyan módon, amire - úgy tűnik - nincs mentség. A békét óhajtó, már csaknem teljesen fegyvertelen, a forradalommal viaskodó, szövetségesek nélküli és éhező Magyarországot elözönlötték a román csapatok, és - végrehajtva a Bukarestből érkező parancsokat - módszeresen kifosztják, elorozva minden ingóságot, élő és holt felszerelést, amiről úgy látszik, érdemes elvinni: háziállatot, lovat, mezőgazdasági eszközt, mindennemű nyersanyagot, gépet, vasúti gördülőanyagot, egészen egy gyermekkórház felszereléséig: mindezek a javak eltorlaszolják a Budapestről Romániába vezető vasútvonalakat. Szerte az országban, ahol megjelennek a román katonák, és vannak munkára fogható magyar hadifoglyok, akit csak lehet, elszállítanak, tekintet nélkül arra, hogy milyen a városokban a munkaerő iránti igény, és milyenek a mezőgazdaság szükségletei vidéken. Ez avval a következménnyel jár, hogy Magyarország gazdasági nehézségei - amelyekre amúgy is nehéz megoldást találni - egykettőre átláthatatlanná válnak.

A társult hatalmak tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy Romániát milyen provokáció érte, ezért még csekély hajlandóságot sem mutatnak ellenségei fölmentésére. Magyarország és szövetségesei győzelmük órájában fölháborító módon bántak Romániával, és ha ez utóbbi most fosztogatásokra ragadtatja magát, való igaz, hogy annak idején a románokat is a legkíméletlenebbül kifosztották. Az is bizonyos, hogy a román katonák túlnyomó része jóhiszeműen úgy gondolja, hogy - mivel csak azt veszik vissza, ami korábban az övék volt - nem szorulnak magyarázkodásra magatartásuk miatt.

Ám ha ez igaz lehet a román katonák esetében, korántsem az Románia kormányára nézve. Az utóbbinak tisztában kell lennie avval, hogy a jóvátételnek ilyen kurtán-furcsán véghezvitt behajtása egyrészt nem méltányos szövetségeseivel szemben, másrészt nem használ mindannyiuk közös érdekének. Ha mindez csak avval járna, hogy Magyarország elszegényedik, Románia pedig meggazdagszik, legföljebb azt mondhatnánk, hogy mindegyik ország azt kapja, amit érdemel. Azonban a román kormánynál senki nincs jobban tisztában avval, hogy a szövetséges hatalmak politikája megszámlálhatatlanul több lehetőséget és hasonlíthatatlanul összetettebb érdekeket tart szem előtt. Már csak azért sem, mert e politika kidolgozásában része volt a román kormányzatnak, mindama következménnyel együtt, amivel ez jár.

Az annak idején hozott határozatok vitán fölül álló igazságként fogadtak el két alapelvet; a magyarországi román hatóságok mesterkedéseikkel mindkettőt fölrúgták. Az egyik ilyen elv szerint, noha igazságos, hogy az ellenséges államok mindazzal tartoznak, ami-vel csak fizetni tudnak, sőt még azon fölül is, ám abban az esetben, ha a lakosság olyan mértékű sarcolásnak van kitéve, aminek következtében minden termelőeszközét elveszíti, a kifizethető összeg csökkenni és nem növekedni fog. A másik azt mondja ki, hogy mivel a háborúskodás közös vállalkozásnak számít, a jóvátétel címén befolyó összegeket meghatározott arányban föl kell osztani a kárt szenvedett szövetséges országok között.

Márpedig Magyarország kifosztásának megszervezésekor a román kormány tökéletesen tisztában volt avval, hogy egyszerre sérti meg e két alapelvet. Nagyon is jól tudta, hogy olyan állapotba taszítja Magyarországot, amelyben az inkább szorul a szövetségesek támogatására és jótékonyságára, minthogy hozzájárulhasson veszteségeik jóvátételéhez. Hasonlóképpen arról is tudomása volt, hogy amit Magyarországról elvisznek, jog szerint a közös jóvátételi alapba tartozik, nem pedig valamelyik szövetséges hadviselő fél tulajdona.

Mindezen megfontolások önmagukért beszélnek, és a román kormány előtt korábban már oly sürgetően hangzottak el, hogy a társult hatalmak - legnagyobb sajnálatukra - arra kényszerülnek, hogy föltegyék a kérdést: vajon Románia még mindig tényleg közéjük tartozónak tekinti magát? Az utóbbi hetek egyetlen eseménye sem olyan jellegű, hogy megnyugtatná őket. A Bukarest címére küldött figyelmeztetések rendre válasz nélkül maradtak, a Románia párizsi képviselőihez intézett figyelmeztetéseknek pedig semmi hatásuk sem volt. A budapesti tábornoki bizottságnak a békekonferencia nevében tett figyelmeztetéseire válaszként mindössze jól hangzó ígéretek érkeztek, amelyek beváltatlanok maradtak. Magyarországot Románia mindvégig alávetett tartományként kezelte, egyedüli és felelőtlen hódítóként viselkedett. Semmi nem utal arra, hogy valamely szövetség tagjának tekinti magát, vagy hogy úgy vélekedne: a győzelemért legtöbbet tett öthat nagyhatalom elsődleges jogcímmel rendelkezik a békeföltételek meghatározásáról.

E tényekről a békekonferencia tagjai a legnagyobb sajnálattal szereznek tudomást. Hadba lépésekor üdvözölték Romániát. Örömmel látták, hogy annyi szerencsétlenség után - amelyeket a nyugat-európai hadviselő feleknek nem állt módjukban megakadályozni - az ország maradéktalanul részesedni fog győzelmük hasznából; egy pillanatig sem ötlött föl bennük, hogy Románia esetleg kimaradhat a szövetségesek soraiból. Ám most, sajnos, minden akaratuk ellenére kénytelenek erre gondolni, és - tekintet nélkül a következményekre - kételyeiket így vagy úgy, de minden további késlekedés nélkül el kell oszlatni.

Ennek érdekében határozott választ várnak a következő kérdésekre:

Hajlandó-e Románia a békekonferencia által meghatározott időpontig kivonni csapatait Magyarországról?

Hajlandó-e azonnali hatállyal beszüntetni Magyarország javainak saját célra történő elbitorlását?

Hajlandó-e a jóvátételi bizottságnak átadni a már megszerzett javakat?

Hajlandó-e a társult hatalmak irányítása alatt a velük való jóhiszemű együttműködésre a rend helyreállításában Magyarországon olyanképpen, hogy módot ad egy felelős kormánynak a békeföltételekről való tárgyalásra?

A békekonferencia csak a legnagyobb nehézségek árán volna képes elhinni, hogy a román kormány tétovázna e kérdésekre kivétel nélkül igenlő választ adni. Egy esetleges visszautasítás fölmérhetetlen következményekkel járna. Meghiúsítaná ugyanis mindazok reményeit, akik a társult hatalmak folyamatos együttműködésében látják az eljövendő béke legbiztosabb zálogát, és csak azoknak jelentene elégtételt, akik úgy vélik, a győzelem órájában egyetlen szövetség sem állja ki az egymással ütköző nemzeti érdekek feszítő erejét. Vajon mit nyerne Románia azzal, ha minden baráti kapcsolatot megszakít nyugat-európai szövetségeseivel? A választ a román államférfiaknak kell megadni. De a békekonferenciának tudnia kell - méghozzá minden további késedelem nélkül -, hogyan áll a dolog, és hogy mit tartson ezek után arról az államról, amelyet ez idáig büszkén szövetségesének nevezett.

levéltári jelzet: BDIC, Dossier Mantoux, cote F° Δ 234 Rés.

PELLÉ TÁBORNOK, A PRÁGAI FRANCIA KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJE CLEMENCEAU FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS HADÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 31

irat típusa: 414. sz. távirat

keltezési hely: Prága,

keltezési idő: 1919. szeptember 5. (Érkezett: szeptember 6. 7 óra)

1. Hitelt érdemlő budapesti forrás szerint a jelenlegi magyar kormány és román kormányzat között teljes az egyetértés. Állítólag tárgyalások folynak román-magyar-olasz megegyezés érdekében bolsevikok és esetleg cseh-szlovákok ellen.

2. Cseh sajtó célzásokat tesz e tárgyalásokra.

3. A hírek szerint megbeszélések folynak Lengyelország csatlakozásáról előbbi érdekcsoporthoz.

levéltári jelzet: AG.6N274 Tchécoslovaquie

SAINT-AULAIRE BUKARESTI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 32

irat típusa: Szám nélküli irat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 13. (Érkezett: szeptember 19. 17 óra 40-kor futárpostával)

Sir George Clerk mindenképpen szeretné elkerülni a jegyzék[131] nyilvánosságra hozatalát - legalábbis itt-tartózkodása idején. "Nem gondolja, hogy a tömeg kővel verné be az ablakaimat?" - kérdezte.

Brătianu kitűnő kedélyállapotban fogadta a békekonferencia követét, aki a jegyzéket jobbnak látta lepecsételve átadni, anélkül, hogy fölolvasta volna. Amikor személyes érdeklődésből szándékai felől kérdeztem Brătianut, még nem ismerte a jegyzék tartalmát. Megismételte, hogy a következő kabinetnek - az általa vezetett kormányhoz hasonlóan - nyilvánvaló érdeke fűződik ahhoz, hogy szorosan együttműködjék a szövetségesekkel Magyarországon, hacsak az antant nem úgy határoz, hogy kizárja Romániát, és ily módon lehetetlenné teszi ezt az együttműködést. Ebben az esetben a román csapatok kivonulnak Magyarországról, amire az első intézkedéseket már megtették. Közép-Európán ismét úrrá lesz az anarchia, amiért minden felelősséget a békekonferenciának kell viselnie a világ színe előtt.

Brătianu kijelentette, hogy Románia csak egy demokratikus kormány megalakulásába egyezik bele Budapesten. Szeretné tudni, vajon ebben a tekintetben a békekonferencia ragaszkodik-e saját korábbi álláspontjához. Úgy hallotta - és ezek a hírek minden, hozzám egyéb forrásból eljutott értesüléssel egybevágnak -, hogy az angolok - kiváltképp Troubridge tengernagy - a Habsburgok hatalmának visszaállításán munkálkodnak. Pedig ebbe Románia nem fog beleegyezni, mivel a királyság képtelen megfelelni a legfontosabb követelménynek, amelyet Bukarest a magyar kormánnyal szemben támaszt, vagyis a két ország között megállapított új határvonal minden hátsó gondolat nélküli tudomásulvételét. Ez utóbbi kérdést illetően Brătianu nem titkolta abbeli reményét, hogy a békekonferencia beleegyezésével, sőt közreműködésével megszerezheti a Maros torkolatát, másutt végrehajtott határkiigazítás fejében.

A rekvirálásokkal kapcsolatban Sir G. Clerk bizalmasan elmondta, hogy szerinte e kérdést a következőkből kiindulva lehetne rendbe tenni: Románia elismeri - amit egyébként sohasem vitatott -, hogy az ellenség tényleges vagyona a szövetségesek közös alapját képezi, kimutatást készít az eltulajdonított javakról, amit majd figyelembe vesznek a végelszámolásnál. A békekonferencia pedig a maga részéről megelégszik evvel az elvi elégtétellel.

Brătianu azt bizonygatja, hogy minden alapot nélkülöz Hoover állítása, mely szerint a román rekvirálások éhínséget idéznek elő Magyarországon, és meghiúsítják a Közép-Európa élelmiszer-ellátására kidolgozott szövetséges terveket. Csakugyan, ezek a rekvirálások vagy a javaknak efféle visszaszerzése csaknem kizárólag a Romániában zsákmányolt vasúti anyagot és ipari felszerelést érintik, a gabonát nem, kivéve a megszálló csapatok ellátásához szükséges korlátozott mennyiséget.

Brătianu arra figyelmeztetett, hogy miközben a békekonferencia hivatalosan bojkottálja Romániát, a döntést meghozó négy nagyhatalom közül három - úgy tűnik - jelezni kívánja: semmi közük az egészhez, az egyedüli felelős az Egyesült Államok.

Valóban, annak ellenére, hogy a békekonferencia mindennemű hadianyag-szállítást megtiltott Romániába, Anglia hadihajókat ajánlott föl neki, és megállapodott vele az Arhangelszkben /Arkangel/ levő román hadianyag elszállításában. Olaszország a maga részéről gazdasági együttműködésre vonatkozó ajánlatokat tett Romániának, amelyekről részleteket nem sikerült megtudnom. Ekképpen azok a román kormányzatnak szóló javaslatok, amelyek átadásával kormányom megbízott, annál is időszerűbbek és szükségesek, mert korántsem egyedüliek. Szerencsésnek kell tartanunk magunkat, hogy ajánlataink megelőzték, és - hitem szerint - túl is szárnyalták azokat, amelyeket szövetségeseink tettek.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Roumanie vol. 33, ff. 11-13.

FÖLJEGYZÉS CLEMENCEAU, LLOYD GEORGE, POLK, TITTONI ÉS MACUI MEGBESZÉLÉSÉRŐL

iratszám: 33[132]

irat típusa: H.D. 53. sz. följegyzés. Szigorúan bizalmas - Titkos

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 15.

A budapesti szövetséges katonai bizottság utasításokat kér.

(A békekonferenciához távirat[133] érkezett a budapesti szövetséges katonai bizottságtól, amelyben a tábornokok a román hatóságok által támasztott nehézségeket vázolják, egyben fölhívják a figyelmet kínos helyzetükre, és utasításokat kérnek arra nézve, hogy milyen magatartást tanúsítsanak.

A tolmács angolul fölolvassa a sürgöny szövegét.)

CLEMENCEAU - Ha jól emlékszem, a négy tábornokot azért küldtük Budapestre, hogy figyelemmel kísérjék az eseményeket. Nem feladatuk, hogy belefolyjanak a magyar kormányforma kérdésébe. Ezt annál is könnyebb igazolni, mivel írásos utasításokkal[134] láttuk el őket. Amennyire vissza tudok emlékezni, azoknak a kérdéseknek, amelyeket a tábornokok fölvetettek, semmi közük az eredeti utasításokhoz. Szerintem nem kell a táviratra válaszolnunk.

LLOYD GEORGE - Egyáltalán hogyan is tudnánk a románokkal foglalkozni, amíg nem vettük kézhez a Bukarestbe menesztett Sir George Clerk /Clark/ jelentését? Személy szerint én arra hajlok, hogy a románok visszatartották Sir George Clerk táviratait.

CLEMENCEAU - Sir G. Clerk felől mindössze annyit hallottam, hogy nagyon szeretne már visszajönni. Ellenben arról tudok, hogy a románok saját maguk intézik a magyarországi ügyeket.

LLOYD GEORGE - A ma reggeli hírek arról számolnak be, hogy a románok állítólag leszerelik a magánházakban található telefonkészülékeket. Már 4000 távbeszélőt zsákmányoltak magánszemélyektől.

POLK- Kaptam egy táviratot, amely szerint a magyarok tartanak attól, hogy a románok nagy sietve távoznak, olyan helyzetet teremtve ezáltal, ami gyors visszatérésüket teszi szükségessé. A szövetséges bizottság kirendelt egy különítményt a Mackensen által hátrahagyott hadianyag őrzésére. A Budapesten tartózkodó amerikai tábornok arról számolt be, hogy a román hatóságokkal fönntartott kapcsolatai megjavultak.

CLEMENCEAU - Nem tudom, hogy a szövetségesek milyen választ küldhetnének a tábornoki bizottság sürgönyére.

LLOYD GEORGE - Nem adhatunk addig választ, amíg nem kapjuk meg Sir George Clerk jelentését.

POLK - Azt indítványozom, utaljuk vissza tanulmányozásra a versailles-i katonai képviselőknek azt a kérdést, vajon milyen létszámú erőre van szükség Magyarországon a rend fönntartásához, úgyhogy meg lehessen akadályozni a bolsevizmus visszatérését a románok kivonulása esetén.

LLOYD GEORGE - A bolsevizmus ellen Magyarországon hozott intézkedések nem tartoznak a szövetségesekre. Ezt a feladatot a magyaroknak kell magukra vállalni. Ebben a tekintetben minden nemzetnek saját magának kell megoldani az őt érintő kérdést.

POLK - A szövetségeseknek is van bizonyos felelősségük a kérdésben. Nem engedtük meg a magyaroknak, hogy csendőrséget állítsanak föl. Következésképpen, ha a románok hirtelen haragjukban kivonulnának, a szövetségesek nem háríthatnak el minden felelõsséget magukról mindazért, ami Magyarországon történik. Ha nem Versailles-ban tanulmányozzák a ...[135]

TITTONI - Nem hiszem, hogy a szövetségeseknek bele kellene avatkozniuk Magyarország belügyeibe, ugyanakkor egy erős kormány hatalomra kerülése érdekükben áll. Azt javaslom, hogy a szövetséges tábornoki bizottság, amely - úgy tűnik - népszerű Magyarországon, vesse latba erkölcsi befolyását - mindazonáltal kerülve a túlzott beavatkozást - egy koalíciós kormány és a helyi csendőrség megalakítása érdekében.

LLOYD GEORGE - Csak egyetlen napra jöttem Párizsba. A napirenden szereplő kérdéseket nem tudtam tanulmányozni, így megvitatásukban sem tudok részt venni. Ám Balfour úr olyan embereket hagyott itt - például Sir Eyre Crowe-t -, akik szakértőként tudnak e kérdésekről vitatkozni. Úgy vélem, ezekre az emberekre kellene hagynunk a napirendi kérdések megtárgyalását. E tekintetben nekem nem sok hasznomat lehet venni. Másfelől van itt két vagy három kérdés, amelyeket szeretnék megvitatni. Nagyon hálás volnék, ha kollégáim beleegyeznének a napirendi pontok megvitatásának elhalasztásába, és hozzájárulnának ahhoz, hogy az általam fölvetett kérdéseket vizsgáljuk meg. Azért kérem ezt, mert nekem személy szerint így jobban megfelelne.

CLEMENCEAU - Van valakinek ellenvetése?

POLK - Szeretném, ha a bolgár szerződés ügyét áttennénk holnapra.

CLEMENCEAU - Valóban így kellene tennünk, de a többi napirendi pont megtárgyalását is elnapolhatjuk.

"A" MELLÉKLET

A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI BIZOTTSÁG A PÁRIZSI LEGFEL-SŐBB TANÁCSNAK

irat típusa: 292. sz. távirat

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. szeptember 8.

Friedrich miniszterelnök levelében[136] - melynek másolatát következő postával megküldjük - arról tájékoztatja a bizottságot, hogy az ország túlnyomó része bizalommal van kormánya iránt, amely viszont nélkülözi a szükséges antanttámogatást, továbbá hogy a román rekvirálások miatt sokan válnak munkanélkülivé, és veszélybe kerül a következő évi termés; hogy román megszállás miatt nem lehet adót beszedni és fegyveres erőt fölállítani. Kéri, hogy antant folyósítson neki pénzhitelt; kijelenti, hogy ha bizonyos pártok ezentúl élvezni fogják az antant támogatását, akkor a mostani kormány képtelen lesz eleget tenni feladatának, és a minisztertanács átadja a hatalmat a négyfős tábornoki bizottságnak. A bizottság kéri a Legfelsőbb Tanács utasításait, egyben szükségesnek tartja, hogy fölhívja a figyelmet kellemetlen helyzetére, ami azáltal keletkezett, hogy korábbi táviratai válasz nélkül maradtak.

levéltári jelzet: A H.D. 53. SZ. IRAT "B" MELLÉKLETE

CLEMENCEAU, A BÉKEKONFERENCIA ELNÖKE A BUDAPESTI SZÖVETSÉ-GES KATONAI BIZOTTSÁGNAK[137]

irat típusa: Szám nélküli távirat

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 15.

Határozat

Elhatároztuk, hogy - válaszul 292. sz. sürgönyére[138] - a következő táviratot küldjük a budapesti szövetséges katonai bizottságnak:

"Semmilyen módon sem szándékozunk beavatkozni Magyarország belügyeibe. Mindössze azt kívánjuk, hogy egy erős kormány alakuljon meg - ha ez lehetséges -, és ezért fölszólítjuk önöket, hozzák a magyar hatóságok tudomására, azt akarjuk, mielőbb állítsák föl a csendőrséget, amelyik képes lesz a rendfenntartásra a román hadsereg kivonulása után.

Következésképpen arra kérjük önöket, szándékunkat közöljék a román katonai hatóságokkal a leghatározottabban fölszólítva, hogy - amíg megszállva tartja Magyarország területét - minden segítséget adjon meg ezen csendőri erő fölállításához és fölfegyverzéséhez.

Kölcsönről semmi szín alatt sem lehet szó."

levéltári jelzet: BDIC, Dossier Mantoux, cote F° Δ 234 Rés.

ALLIZÉ BÉCSI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 34[139]

irat típusa: 244. sz. levél

keltezési hely: Bécs,

keltezési idő: 1919. szeptember 16.

Köszönöm Nagyméltóságodnak, hogy a 190. sz. jegyzékkel[140] elküldte nekem a sürgönyt, amelyben belgrádi követünk[141] közli a Magyarország által Jugo-Szláviának fölajánlott szövetségi szerződés szövegét.

A magyar kormány eljárásának fölfedezése bepillantást enged abba a játékba, amelyet a budapesti politikai körök folytatnak, hiszen ugyanabban az időben, amikor ez a Belgrádnak tett ajánlat elhangzott, Bukaresttel hasonló jellegű tárgyalások folytak.

A követségre eljutott értesülések szerint, állítólag Heinrich valóban egyezséget ajánlott föl a románoknak, mégpedig a következő alapokon:

A magyar kormány az antant tudomására hozza: a kialakult helyzet arra kényszeríti, hogy haladéktalanul fegyverszüneti tárgyalásokat kezdjen Romániával.

A magyar kormány az ország területének egyetlen részéről sem mondhat le. Mindamellett hajlandó kinyilvánítani, hogy ha a Bánságnak el kell szakadnia Magyarországtól, minden körülmények között szívesebben veszi, ha ott románok és nem jugo-szlávok vannak jelen.

A magyar kormány nem engedheti át a románoknak sem a Maros-Tisza szöget, sem Békéscsaba /Bekes-Caaba/ városát, de a körülmények hatalma által kényszerítve elfogadja, hogy a románok birtokba vegyék ezt a területet.

Végezetül a magyar kormány elfogadja a Magyarország külpolitikai irányultságával szemben támasztott román kikötéseket (mind a német-, mind a szlávbarát külpolitika kizárva).

A kormány a maga részéről a következőket kéri:

1. a Dunántúl azonnali kiürítését, a Dunától 20 km távolságig terjedő budapesti hídfő kivételével;

2. hadsereg fölállításának engedélyezését, amely egy gyalogos hadosztályt és egy gyalogos dandárt, valamint egy lovas ezredet foglalna magában,

3.fegyvertelen tiszti zászlóalj fölállításának engedélyezését Budapesten, annak megakadályozására, hogy a tisztek szétszéledjenek;

4. polgárőrség azonnali fölállításának engedélyezését;

5. 30 000 puska és 300 géppuska tartásának engedélyezését országos szinten;

6. vizsgálat indításának engedélyezését a vörös hadsereg tisztjei ellen;

7.egy 6000 fős rendőri erő fölállításának engedélyezését Budapesten, valamint csendőrtestületét vidéken;

8. a hivatalos rendeletek cenzúrájának eltörlését.

Láthatjuk tehát, Magyarország mindenkitől támogatást próbál kérni, mielőtt beletörődik abba, hogy a párizsi békekonferenciához forduljon. Úgy vélem, a közép-európai politikai helyzet értékelésekor figyelembe kell vennünk Magyarországnak ezt a magatartását. Ez az ország csak akkor fog belenyugodni a Közép-Európában uralkodó új állapotokba, ha teljes bizonyosságot szerzett arról, hogy számára többé semmilyen kibúvó, semmilyen kiút nem kínálkozik.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Yougoslavie vol. 62, ff. 47-48.

SAINT-AULAIRE BUKARESTI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 35

irat típusa: 165. sz. irat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 16.

Van szerencsém mellékelve elküldeni Nagyméltóságodnak a Brătianu által a királyhoz[142] írott levél szövegét, amelyben bejelenti a kormány lemondását.

Úgy gondolom, fölösleges megjegyzést fűzni a döntéshez, amely már hosszú ideje várható volt, és amelynek okairól, illetve horderejéről már több ízben beszámoltam.

Mindössze annyit kívánok megjegyezni, hogy az iratban a Brătianu-kormány lemondásának okául kifejezetten az 1916. évi szerződés[143] be nem tartása szerepel, valamint hogy egy - az új tartományok képviselőinek kérésére beiktatott - szakasza ismételten kinyilvánítja utóbbiak érdekközösségét az Ókirályság képviselőivel.

A 165. SZ. IRAT MELLÉKLETE

A KORMÁNY LEMONDÁSA

Ma délelőtt 11 órakor Őfelsége a király fogadta Ion Brătianu miniszterelnököt, aki benyújtotta kormánya lemondását.

A lemondó levél szövege a következő:

"Felség!

A szövetségesek győzelmét követően Felséged úgy látta jónak, hogy engem bízzon meg kormányalakítással, egyben a párizsi békekonferencián részt vevő román küldöttség élére is kijelölt.

E megtisztelő és nehéz megbízást munkatársaimmal egyetértésben elvállaltam, és Felséged kegyeskedett hozzájárulni, hogy csak az általam 1916-ban aláírt szövetségi szerződés alapján láthassam el.

A szövetséges államok békekonferenciájának feladatkörét átvevő Nagyhatalmak Legfelsőbb Tanácsa e szerződést nem vette figyelembe, és Románia számára olyan föltételeket szabott, amelyeknek nem vetheti alá magát, mivel összeegyeztethetetlenek méltóságával, függetlenségével, valamint politikai és gazdasági érdekeivel.

E meggyőződést egyöntetűen vallják a kormány tagjai, azok, akik az Ókirályságból valók, hasonlóképpen az összes egyesült tartományt képviselő társaikhoz.

Következésképpen, mivel szövetségi szerződésünket megtagadták, tisztelettel kérem Felségedet, kegyeskedjék a kormány lemondását elfogadni.

Legmélyebb tisztelettel Felséged hűséges és alázatos szolgája

A minisztertanács elnöke

Ion I. C. Brătianu

Bukarest, 1919. szeptember 12."

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Roumanie vol. 33, ff. 14-15.

JUSSERAND, FRANCIAORSZÁG WASHINGTONI NAGYKÖVETE PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 36

irat típusa: Szám nélküli távirat - Bizalmas

keltezési hely: Washington,

keltezési idő: kelet nélkül (Érkezett: szeptember 21. 15 óra 10)

A külügyminisztérium vezetője tájékoztatott, hogy az elnököt[144] módfölött aggasztják azok a tudomására jutott hírek, melyek szerint bukaresti követünk[145] állítólag a román kormány értésére adta, hogy a szövetségesek jegyzéke[146] (valójában) Franciaország véleményét nem tükrözi, hanem csak Anglia és az Egyesült Államok álláspontját fogalmazza meg.

Az elnöknek az a véleménye, hogy a szövetségesek tekintélye semmivé foszlik, ha nem egységesen lépnek föl minden komolyabb nehézséggel szemben. A Balkánon és másutt is mindenki kénye-kedve szerint jár majd el, így a Nemzetek Szövetsége - még mielőtt eredményességét megtapasztalhattuk volna - válságba kerül, és a tetejébe még a békeszerződés ratifikálását is nehezebb lesz keresztülvinni. (hiányzó szavak) [147] arra kért, hogy - az elnök szándékának megfelelően - sürgősen számoljak be arról önnek. Ezt meg is ígértem, ám annak ellenére, amit nekem a rendelkezésre álló értesülések megerősítő jellegéről mondtak, azt a véleményemet fejtettem ki, hogy követünk - akárcsak maga Bandholtz tábornok - nyilatkozhatott úgy, hogy elkerülje, hogy a románok - akikkel a háború alatt mind a szövetségesek, mind a körülmények igen mostohán bántak - túlzásokra ragadtassák magukat. Azt azonban képtelen vagyok elhinni, hogy - amint hírlik - a követ kikezdte volna a szövetségesek tekintélyét, azt állítva: eltérő álláspontot képviselnek.

Mindenképpen kívánatos volna, hogy lehetővé tegyék számomra a mielőbbi válaszadást.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Roumanie vol. 33, ff. 23-24.

PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTER SAINT-AULAIRE BUKARESTI FRANCIA KÖVETNEK

iratszám: 37

irat típusa: 759-760. sz. távirat. Bizalmas

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 17. 22 óra

A Romániában támadt népszerűtlenségük miatt aggódó amerikai és angol tárgyalóküldöttségek az ügynökeiktől kapott értesülések birtokában arról panaszkodnak, hogy a bukaresti francia követ befeketíti őket Brătianunál, valamint a román kormánynál, amikor minden felelősséget az Egyesült Államokra és Angliára hárít a békekonferenciának Romániával szemben tanúsított magatartásáért, döntéseiért és Bukarestbe küldött távirataiért.[148]

Válaszunkban emlékeztettünk, hogy a Legfelsőbb Tanács minden táviratát a békekonferencia francia elnöke írta alá, és Franciaország bukaresti képviselője adta át. Ez nemcsak részvételünket bizonyítja a szövetségesek egyhangú határozataiban, hanem avval a veszéllyel is jár, hogy a román néppel szemben közvetlenebb felelősséget kell magunkra vállalni.

Ennek ellenére figyelmeztetnem kell önt, tekintettel Polk és Lloyd George Clemenceau úrnál tett erőteljes tiltakozására, arra kérve, hogya legnagyobb körültekintéssel járjon el, és semmi alapot se szolgáltasson szövetségeseinknek a szemrehányásra vagy a gyanakvásra.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Roumanie vol. 33, f. 16.

SIR GEORGE CLERK MEMORANDUMA

iratszám: 38[149]

irat típusa: Szám nélküli irat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 20.

Brătianuval folytatott mai megbeszélésünkön Nagyméltósága a következőképpen fejtette ki nézeteit a magyar helyzetről:

Brătianu legelőször is elmondta, tudomására jutott - nem Nuti révén, hanem kerülő úton Párizsból -, hogy jelentéseim a Legfelsőbb Tanács helyeslését váltották ki, legalábbis amennyiben megmutatták a szövetségesek és Románia közötti megegyezés lehetőségét. Ezért Brătianu szükségesnek látta, hogy a kérdés pontosabb és részletesebb kifejtésével szolgáljon.

A rekvirálásokat stb. illetően elmondta, hogy a magánszemélyeknél végzett mindennemű rekvirálásnak véget vetettek, és bizonyítani tudná, hogy a románok ellen fölhozott vádak némelyike minden alapot nélkülöz. Brătianu tehát úgy vélekedik, nem ütközik valódi nehézségekbe - elvi nehézséggel pedig minden bizonnyal semmiképpen sem kell számolni - egy mindkét felet kielégítő megegyezés kidolgozása.

Amiben a megegyezés még hátra van, az - Brătianu szerint - a román csapatok kivonásának körülményei és időpontja.

Úgy véli, a visszavonást akképpen kell megvalósítani, hogy a kiürített területen a rendet fönntartani képes kormány jöjjön létre azért, hogy a bolsevizmust megsemmisítő román hadsereg műve tartósnak bizonyuljon.

Egy ilyen kormány létrehozására alkalmas személyeknek szerinte bírni kellene a békekonferencia és - vele egyetértésben - a román katonai hatóságok támogatását.

A békekonferencia nyilatkozata,[150] amely leszögezi, hogy e személyek megválasztása kizárólag a magyar népet illeti, legfeljebb csak elméleti kitételnek tekinthető. A gyakorlatban ugyanis a szövetségesek nem hagyhatják figyelmen kívül ezeknek az embereknek a személyiségét vagy korábban vallott politikai nézeteik, vagy nemzetközi kapcsolataik miatt. Ez teljes bizonyossággal kitűnik a békekonferenciának József főherceggel szemben tanúsított ellenszegüléséből, valamint abból a kétségtelennek mondható tényből, hogy a békekonferencia nem fogja a bolsevizmus híveit támogatni.

Brătianunak az a véleménye, hogy a békekonferencia és a román kormány képviselőinek Budapesten kellene behatóan foglalkozni evvel a kérdéssel, valamint közös erővel arra is megoldást kellene találniuk, hogyan segíthetnének egy, a román érdekek fölött őrködő kormánynak a rá váró nehézségek legyőzésében.

Hogy melyek a román érdekek, azt a következőkben lehetne összefoglalni:

a) Baráti viszony az új román határral kapcsolatosan, amelyet illetően Magyarországnak minden jogáról le kell mondania.

b) A új határvonal Romániának engedi át a Maros torkolatát, a békéscsabai /Bekès Csba/ vasúti csomópontot, valamint egy, a Nagyváradról /Oradea Mare/ Szatmárnémetibe /Szatmar/ vezető vasútvonal biztosításához elegendő kiterjedésű övezetet.

A b) ponttal kapcsolatosan Brătianu arra figyelmeztet, hogy a Maros /Marosh/ mindkét partjának birtoklása egészen a torkolatig Románia elsőrendű gazdasági érdeke. Mégpedig azért, mert ez a folyó - amely, végső szakaszát leszámítva, teljes hosszában román területen folyik - jelenti az egyedüli hajózható vízi utat, amely behatol a királyság közepébe.

Békéscsaba /Benès Csaba/ olyan központi vasúti csomópont, amelynek az egész aradi körzet gazdasági élete alá van rendelve. Ráadásul lakosainak többsége szlovák nemzetiségű, akik ismételten hangot adtak azon óhajuknak, hogy a jövőben is Romániához tartozhassanak.

Ami a Nagyváradot Szatmárnémetivel összekötő vasútvonal biztosításához szükséges sávot illeti, a határnak legkevesebb 20 km távolságra kell húzódnia a vasúttól, amelytől Erdély egész nyugati felének élete és biztonsága függ.

Brătianu úgy véli, a békekonferencia végül is csak azért jelölte ki államhatárul a saját maga választotta vonalat, mert megijedt az ő, vagyis Brătianu által korábban javasolt vonal elfogadása esetén támadó veszélyektől, tekintettel a magyarok ellenséges magatartására és szembenállására. Ugyanakkor ő továbbra is biztos abban - és véleményét komoly érvekre alapozza -, hogy meg lehetne szerezni Budapest beleegyezését az általa indítványozott határvonalhoz.

A szélsőbaloldalitól a megrögzött reakciósig a legkülönbözőbb politikai irányzathoz tartozó magyar politikusok álltak elő javaslatokkal a román kormánnyal kötendő különegyezmény érdekében. Ám Bukarest tartózkodott attól, hogy bármilyen kötelezettséget vállaljon a békekonferencia hozzájárulása nélkül, mivel véleménye szerint - amint azt már korábban kifejtette - egészséges politizálás csakis a szövetségesekkel való tökéletes összhangban valósítható meg.

Ezen összhang hiányában a román hadseregnek nem állna módjában közreműködni egy magyar kormány megalakulásában, így azután a fölálló kabinet - miután hatalmát már megszilárdította - nem szolgálna a Közép-Európa békéjéhez és Románia nyugalmához szükséges biztosítékokkal.

Brătianu reményei szerint a szövetségesek elismerik ennek az ügynek életbevágóan fontos voltát Románia számára, és - amint ő szeretné - lehetőséget adnak neki vagy utódjának a szoros és őszinte együttműködésre. Kötelessége, hogy minden erejével védelmezze mindazt, amit Románia érdekének tart, ám ha nem jár sikerrel, pusztán az a lehetősége marad, hogy válasszon két politika közül. Az egyik az antanttól független, külön román politizálás volna, azonban ilyen politikát ő nem tud és nem is akar folytatni. Így aztán nem marad más választása (és valóban csak ez az egy), mint hogy azon nyomban - kivonva csapatait - sorsára hagyja Magyarországot. A bekövetkező fölfordulásnak és zűrzavarnak legalább annyi haszna lesz Románia számára, hogy nem kell semmiféle magyar támadástól tartania, és belső viszonyaiban is javulás áll be, hiszen visszatér az országba az olyannyira hiányzó munkaerő, sőt még nyomasztó pénzügyi terhei is csökkennek. Maga Brătianu pedig ekképpen tisztázhatná magát azon - mostanában ellene szegezett - vádak alól, melyek szerint azért tartja huzamosan fegyverben a hadsereget, hogy megakadályozza a katonák részvételét a következő választásokon.

levéltári jelzet: AG.7N6

SAINT-AULAIRE BUKARESTI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 39[151]

irat típusa: 747. sz. irat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 21. (Érkezett: szeptember 27. futárpostával)

Válasz az ön 759-760. sz. táviratára.[152]

Nem tudom, milyen forrásból származhattak azon értesülések, amelyek kiváltották az amerikai és angol küldöttség föllépését. Semmiképpen sem eredhettek angol kollégámtól (akit módfelett meglepett a dolog, és akivel vagyok olyan bizalmas viszonyban, hogy a hozzánk érkezett táviratok többségéről tájékoztatjuk egymást). Egyébként ő igen szigorúan ítéli meg a békekonferencia magyarországi politikáját.

Itt emlékeztettem arra, hogy Franciaország képviselője nem ebben a minőségében adja át a román kormánynak a békekonferencia közleményeit, azt azonban fölöslegesnek tartottam, hogy az Egyesült Államokra hárítsam a felelősséget, noha budapesti megbízottai magatartásukkal mintha éppen annak vállalását akarnák bizonygatni. Az ő szerepükkel itt mindenki tisztában van. Azonkívül a legutóbbi jegyzékeket az amerikai követség jóval a francia előtt kapta meg, ami eléggé egyértelműen utal az eredetükre. Végül a románok túl jól ismerik nyelvünket, hogy arra gondoljanak, mi fogalmaztuk a jegyzékeket. Azonfölül cenzúrázott sajtónk egyöntetű hangvétele nem kevésbé jelentős, és én nem akadályozhatom meg a román közvéleményt, hogy levonja a szükséges következtetéseket.

Mivel a békekonferencia legutóbbi jegyzékének[153] közzététele ezzel szemben avval a veszéllyel jár, hogy forrongást, mi több - sajnálatos módon - tiltakozásokat idézzen elő, óva intettem Brătianut: ne engedjen a kísértésnek, és ne próbálja a szövetségesek rovására a népszerűséget keresni.

Követve Nagyméltóságod tanácsát továbbra is a legnagyobb óvatossággal fogok eljárni, nehogy bármiféle szemrehányásra - még a legmegalapozatlanabbra is - okot szolgáltassak.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Roumanie vol. 33, ff. 21-22.

FÖLJEGYZÉS PICHON, POLK, SIR EYRE CROWE, SCIALOJA, MACUI ÉS PH. BERTHELOT MEGBESZÉLÉSÉRŐL

iratszám: 40[154]

irat típusa: H.D. 59. sz. följegyzés. Szigorúan bizalmas - Titkos

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 23.

A magyarországi helyzet.

Sir George Clerk táviratai.

PICHON - Minden küldöttség megkapta Sir George Clerk táviratainak másolatait.

Talán helyesebb volna a táviratokban foglaltak megvitatásával megvárni föladójuk Párizsba való visszaérkezését.

( A Legfelsőbb Tanács Sir George Clerk szeptember 16-án és 19-én kelt táviratát tanulmányozza. Lásd az "A" - "B" - és "C" mellékletet.)

BERTHELOT - Clemenceau úr megbízott, közöljem a Legfelsőbb Tanáccsal, ő, a maga részéről, Brătianu válaszát, amint arról Sir George Clerk távirataiban beszámol, békülékenynek tartja. Véleményében a román kormány számos javaslata is megerősíti, amelyek Bukarest álláspontját a Legfelsőbb Tanács kívánságaihoz próbálják igazítani. Antonescu /Antonesco/ ezredes Párizsba érkezett, hogy - a Legfelsőbb Tanáccsal egyetértésben - rendezze a katonai kérdéseket. Ráadásul Brătianu kijelentette: hajlandó továbbengedni a Száva-híd újjáépítésére szánt anyagot, amit azért tartott vissza, hogy elérje a szerbek által a Bánságból elvitt javak visszaszolgáltatását. Egyébként a román kormány - azon vádaskodások cáfolatául, melyek szerint Magyarországon a bolsevizmust akarja hatalomra juttatni - a magyar rendőrség fölállítását úgy kívánja támogatni, hogy csapatainak visszavonásakor kész Budapesten hátrahagyni egy hadosztálynyi erőt a városban tartózkodó rangidős szövetséges tábornok parancsnoksága alatt. Ennek az intézkedésnek a rend fönntartása volna a célja, mindaddig, ameddig erre a magyarok nem lesznek képesek. Végül Brătianu hajlandó átadni a magyarországi román rekvirálások jegyzékét, és beleegyezik abba, hogy azokat a szövetségeseket illető jóvátétel közös számláján tartsák nyilván.

Tekintettel a javaslatok békülékeny hangvételére, Clemenceau úr úgy véli, folytatni lehet a Franciaország és a román kormány között 1917-ben megkötött egyezmény alapján teljesítendő fegyver- és lőszerszállításokat, melyeket korábban ideiglenes jelleggel fölfüggesztettek.

Ennélfogva Clemenceau úr elrendelte e szállítások folytatását.

POLK - Kissé meglep, hogy Clemenceau úr egymaga vállalta ezt a felelősséget, jóllehet a Romániába irányuló hadianyag-szállítások leállításáról a Legfelsőbb Tanácsot alkotó öt nagyhatalom határozott.

BERTHELOT - Én nem úgy értelmeztem, hogy a Legfelsőbb Tanács hozott döntést e tárgyban. Azt hittem, Clemenceau úr egyszerűen arra törekedett, hogy fölfüggessze a Franciaország által az 1917. évi megállapodás értelmében foganatosított szállításokat, és a Legfelsőbb Tanács az ő álláspontját tette magáévá. Ezenkívül Brătianu nyilatkozatai is azt a benyomást keltik, mintha egyedül Franciaország állította volna le ezeket a szállításokat; a brit kormány állítólag tárgyalásokat folytat a jelenleg Arhangelszkben /Arkangel/ levő hajózási és román hadianyag elszállításáról; hasonlóképpen, Olaszország - amint hírlik - gazdasági egyezményről készül megállapodást kötni Romániával.

POLK - Augusztus 25-én a Legfelsőbb Tanács egyértelmű döntést hozott arra nézve, hogy mindennemű hadianyag-szállítást föl kell függeszteni a román kormány részére (H.D. 38).[155]

SIR EYRE CROWE - Sir George Clerk távirati úton értesített arról, hogy - a Legfelsőbb Tanács határozatának megfelelően, amiről Polk úr beszél - minden Romániába irányuló angol hadianyag-szállítmányt leállítottak. Mindamellett Sir George Clerk azt tanácsolta, hogy oldjuk föl a szállítmányokra elrendelt zárlatot, ha a Legfelsőbb Tanács kielégítőnek minősíti a román kormány válaszát.

BERTHELOT - Elismerem, hogy született döntés a tárgyban, amiről én megfeledkeztem. Persze ennek fényében a dolog egészen másként fest.

PICHON - Nem volna jobb, ha a Legfelsőbb Tanács bevárná Sir George Clerk érkezését?

POLK - Osztom Pichon úr véleményét, egyúttal bátorkodom emlékeztetni a jelenlévőket, hogy a francia kormány utasítást adott a szállítások fölújítására. Ez az intézkedés nehéz helyzetbe hozott engem tekintve, hogy rögtön a szóban forgó döntést követően minden amerikai szállítást leállítottam. Mindenképpen arra volna szükség, hogy ebben az ügyben a szövetségesek egységes föllépést tanúsítsanak. Brătianu és megbízottai ígéretekben nem fukarkodtak, ám mind ez ideig semmit sem tettek. Sir George Clerknek átadott, a rekvirálások tárgyában tett közleményükben a románok egyértelműen leszögezték: mindent maguknak tartanak fönn, amit a hadműveletek idején magukkal vittek. E fönntartás mindarra kiterjedhet, amit Budapestről hurcoltak el. Azt is kijelentették, hogy mindazt megtartják, ami előzőleg az övék volt. A szövetséges tábornokok olyan helyzetbe kerültek, ami nem felel meg méltóságuknak, és - kollégáim véleményével ellentétben - a román választ a magam részéről nem tartom kielégítőnek.

SIR EYRE CROWE - Az a meglátásom, hogy e vitát Sir George Clerk visszaérkeztéig el kellene halasztanunk. Nekem azt sürgönyözték, hogy Magyarországon a románok elképesztő méretekben rekviráltak, és hogy a Budapesten uralkodó valóságos állapotok fölöttébb különböznek attól, amiről a románok beszámolnak.

BERTHELOT - A francia kormány utasítását, amely elrendeli a Romániába irányuló szállítások folytatását, minden nehézség nélkül föl lehetne függeszteni.

POLK - Érdekeink pontosan ezt követelik.

(Határoznak arról, hogy a Legfelsőbb Tanács augusztus 25-én hozott döntése[156] érvényben marad, hasonlóképpen arról, hogy jelenleg nem időszerű bármilyen jellegű, Romániába irányuló szállítmány engedélyezése. Arról is döntés születik, hogy a román kérdés vizsgálatát Sir George Clerk visszaérkezéséig elnapolják.)

A H.D. 59. SZ. IRAT "A" MELLÉKLETE

SIR GEORGE CLERK A LEGFELSŐBB TANÁCSNAK[157]

irat típusa: 2 (R). sz. távirat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 16. (Érkezett: szeptember 19. 10 óra 20)

Szeptember 11-én, csütörtökön érkeztem Bukarestbe, ám a kormányválság, a király[158] hívására Sinaiába siető miniszterek távolléte miatt ezen a napon képtelen voltam önöknek beszámolót készíteni.

Brătianu szeptember 12-én reggel nyújtotta be lemondását, azonban biztosított arról, hogy utódja kinevezéséig ellátja hivatalát. Azt is feladatának tartja, hogy mindent elkövessen a Legfelsőbb Tanáccsal való megegyezés mielőbbi létrejöttéért, noha már nincs abban a politikai helyzetben, hogy határozott és végleges választ tudna adni a Legfelsőbb Tanács jegyzékére.

Ezt követően átadtam Brătianunak a jegyzéket[159] és a korábbi táviratok[160] másolatát, és elmagyaráztam neki, milyen hatáskörrel jár megbízatásom, úgy, ahogy az a Clemenceau úrtól kapott utasításokban áll. Egyben biztosítottam Brătianut arról, hogy a Legfelsőbb Tanács barátságos megegyezésre és szívélyes együttműködésre törekszik a román kormánnyal.

Ma reggel Brătianu összefoglalta véleményét a kérdéses jegyzékkel kapcsolatban.

Nagyméltósága kifejtette nekem, hogy a jegyzék egy része - mind formáját, mind tartalmát tekintve - véleménye szerint igazságtalan a román kormánnyal szemben, és az alapjául szolgáló állítások megerősítésre szorulnak. Ha az ő dolga volna a hivatalos válaszadás, rámutatna azokra a pontokra, amelyek nem a valóságnak megfelelően tükrözik Románia helyzetét, és hamis színben tüntetik föl intézkedéseit. Mindamellett következtetéseit semmiképpen sem óhajtja egy ilyen vita árnyékában előtárni, mert semmi olyat sem kíván vagy szándékozik mondani, ami tovább mérgesítené a helyzetet, hiszen legfőbb törekvése - éppen ellenkezőleg - a kölcsönös bizalmon és barátságon alapuló kapcsolatok helyreállítása.

Románia mindig is nagyon tisztán látta, milyen fontos számára, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a szövetségesekkel, és soha nem volt szándékában megszakításuk. A román előrenyomulás során - ahogy ez hasonló körülmények között mindenkor megesik - történhettek elszigetelt erőszakos cselekmények, ám ezeket Brătianu politikájával és utasításaival szöges ellentétben követték el, és a büntetést minden bizonyított esetben ki fogják szabni.

Mivel Romániának minden más szövetségesnél nagyobb szüksége van arra, hogy a határ másik oldalán olyan Magyarországot tudjon, ahol békesség és jólét uralkodik, pusztán saját érdeke is mérsékletre inti.

Brătianu rekvirálásokra vonatkozó magyarázatát külön táviratban ismertetem. Emlékeztetett, hogy Antonescu /Antonesco/ ezredes D.M.O. augusztus 22-én azért utazott Párizsba, hogy e tárgyban minden szükséges magyarázatot megadjon.

E kérdésben Brătianu minden felelősséget magára vállal. A legutolsó magyar előrenyomulás alkalmával, amiből végül visszavonulás lett, kiadta a román hadseregnek a parancsot, hogy csak Budapest bevétele után álljon meg. Véleménye szerint erre elengedhetetlenül szükség volt Románia és általában Európa biztonsága szempontjából. Noha elhatározását önhatalmúlag hozta meg, számára az annyira nyilvánvaló módon mindenki érdekének tűnt, hogy inkább habozás nélkül aszerint cselekedett, minthogy Párizstól kérve döntést, visszautasításnak tegye ki magát, amint az már megesett vele.

A jegyzékben Romániának föltett négy kérdéssel kapcsolatban

1. Brătianu nemcsak hogy hajlandóságot mutat a román csapatok visszavonására, hanem maga is erősen szorgalmazza azt. A katonák ellátása súlyos terheket ró a kormányra, és a betakarítás miatt otthon is szükség van rájuk. A román hadsereg jelenléte - a szövetségesek szoros együttműködését lehetővé tevő mindenfajta megegyezés hiányában magára vonta a magyar népesség bizonyos osztályainak haragját anélkül, hogy a másik oldalon kiváltotta volna a magyar kormány és a rendpártok háláját, amelyek pedig a románoknak köszönhetően alakulhattak meg. Másfelől a szövetséges hatalmak gyanakvással figyelik és akadályozzák azon intézkedések végrehajtását, melyeket a román hadsereg hite szerint - a közös ügy érdekében hoz. Így aztán Brătianu parancsot adott az azonnali visszavonulásra, annak ellenére, hogy kételyei vannak e lépés magyarországi következményeit illetően. Úgy vélem, föltételezhetjük, hogy meg fogják könnyíteni a magyar hatóságoknak rendőri erők megszervezését, amelyek majd érvényt szereznek a törvényeknek a kiürített övezetben 2. és 3. A hadianyagot és a vasúti anyagot, valamint a megszálló hadsereg ellátásához szükséges anyagokat leszámítva a román hatóságok semminemű rekvirálást nem engedélyeztek, éppen ellenkezőleg: az élelmiszerekért mindenkor pénzzel vagy rekvirálási utalvánnyal fizettek. Brătianu készséggel beleegyezik, hogy egy jóvátételi bizottság összeírja mindazon rekvirálásokat, melyeket nem fegyverben álló román egységek hajtottak végre, hasonlóképpen abba is, hogy a hadsereg általános ellátását szolgáló rekvirálások értékét levonják a Romániát illető részből. Ugyanakkor - tekintettel Románia külön érdekeire - indokoltnak tartja föltételül szabni azt, hogy Románia képviseletet kapjon az e feladattal megbízott bizottságban.

4. Romániának bármely más országnál fontosabb, hogy Magyarországon rend legyen és felelős kormányzat alakuljon. Brătianu evvel kapcsolatban hangsúlyozta: ahelyett, hogy Romániát egyeztetés és a megoldandó kérdések előzetes vizsgálata nélkül különböző parancsok végrehajtására szólítanák föl, valódi együttműködésre volna szükség. Azt a tényt is kiemelte, hogy a román hadsereg segítséget nyújt a magyar kormánynak, amelynek - a nagyhatalmakkal megkötött egyezség mellett - Romániával is egyetértésre kell jutnia.

(Ez a meglehetősen homályos értelmű kitétel véleményem szerint azt jelenti, hogy Románia érdekei földrajzi szempontból oly nyilvánvalóan vagy oly mértékben kötődnek a Magyarországhoz fűződő jövőbeni kapcsolatokhoz, hogy a magyar kormánynak biztosítékokat kell nyújtania, melyeket mind Románia, mind a nagyhatalmak kielégítőnek fognak ítélni.) Miután e táviratot megmutattam neki, Brătianu fölhatalmazott annak közlésére, hogy a benne leírtak a Legfelsőbb Tanács által neki föltett négy kérdésről alkotott véleményének összefoglalását adják.

A H.D. 59. SZ. IRAT "B" MELLÉKLETE

SIR GEORGE CLERK A LEGFELSŐBB TANÁCSNAK

irat típusa: Szám nélküli távirat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 19. (Érkezett: szeptember 20.)

Brătianu, akit a gyermekkórház története mélyen megrendített, arra kért, értesítsem a békekonferenciát arról, hogy jelentést kapott Budapestről, amely a következőket állapítja meg: a város gyermekkórházát vezető orvosok írásbeli nyilatkozatukban kijelentették, hogy az intézményből sem a román hatóságok, sem bármilyen más román állampolgár gyógyszert, kötözőszert vagy egyéb gyógyításban használatos eszközt nem vitt el, következésképpen a gyermekek élete nem került veszélybe. A budapesti katonai hatóságok fölkérték a tábornoki bizottságot, folytasson vizsgálatot az ügyben.

A H.D. 59. SZ. IRAT "C" MELLÉKLETE

SIR GEORGE CLERK SIR EYRE CROWE-NAK

irat típusa: Szám nélküli távirat

keltezési hely: Bukarest,

keltezési idő: 1919. szeptember 19. (Érkezett: szeptember 22.)

Jóllehet, a Legfelsőbb Tanácsnak küldött távirataimra[161] még nem kaptam választ, Brătianu elmondta: Párizsból közvetett úton úgy értesült, hogy a bennük foglaltakat egy egyezmény lehetséges alapjainak tekintik.

Ezért úgy tervezem, hogy hétfőn elutazom Bukarestből. További tartózkodásom ugyanis avval a kockázattal járna, hogy a politikai pártok saját érdekükben fogják fölhasználni. Ezenkívül Brătianu nagyon részletesen és világosan kifejtette előttem véleményét a magyarországi helyzetről, azt kérve, hogy nyilatkozatát vigyem magammal Párizsba. Először Budapestre megyek, ahová kedd este érkezem. Remélem, sikerül találkoznom Diamandyval /Diamandi/ és a szövetséges tábornokokkal. Másnap - a leggyorsabb utat választva - továbbindulok Bécsbe, majd onnan Párizsba.

levéltári jelzet: BDIC, Dossier Mantoux, cote F° Δ 234 Rés.

PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTER SAINT-AULAIRE BUKARESTI FRANCIA KÖVETNEK

iratszám: 41

irat típusa: 238. sz. távirat. Szigorúan bizalmas

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 30.

Jusserand [162] jelentéseiből - amelyeket eljuttattam önnek - láthatta, milyen fontosnak tartja az Egyesült Államok, hogy a szövetségesek megőrizzék egységüket Romániával szemben. A Szövetségesek Tanácsában Polk úr több alkalommal is visszatért erre a kérdésre.

Erre való tekintettel mellékelten megküldöm szigorúan személyes és bizalmas tájékoztatására annak a levélnek a fordítását, amelyet az amerikai küldött legutóbb Clemenceau úrhoz intézett.

POLK, AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK PÁRIZSI KÉPVISELŐJE[163] CLEMENCEAU-NAK, A BÉKEKONFERENCIA ELNÖKÉNEK

irat típusa: Szám nélküli levél

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. szeptember 24.

Tisztelt Clemenceau úr!

Bevallom, mindaz, amit a Legfelsőbb Tanács tegnapi ülésén a romániai helyzettel kapcsolatban megtudtam, fölöttébb meglepett, és meglehetős nyugtalansággal töltött el. A román képviselők nyilvánvalóan fölkeresték hétfőn Berthelot urat, és ismételten előadták neki a szokásos ígéreteket és biztosítékokat Románia jó szándékaira vonatkozóan. E találkozót követően Berthelot úr rávette önt, intézzék úgy a dolgokat, hogy Franciaország továbbra is szabadon szállíthasson hadianyagot Romániának. Berthelot úr kétségkívül megfeledkezett arról a nem hivatalos, mindazonáltal szigorú tilalomról, amelyet a Legfelsőbb Tanács augusztus 28-án rendelt el az efféle szállítmányokra. Ugyanakkor e fölöttébb sajnálatos ténynek véleményem szerint nincs akkora jelentősége, mint a külügyminisztérium lázas igyekezetének, amellyel azonmód hitelt adott a román kormány állításainak.

Brătianu minden fogadalma, amit Románia nevében tett, üres ígéret maradt.

Tábornokaink jelentése alapján - melynek másolatát mellékeltem - ön is meggyőződhet arról, hogy Budapesten a valóságos helyzet egy cseppet sem változott, és a románok - ugyanúgy, ahogy a múltban - most sem tartják meg ígéreteiket.

Magától értetődő, hogy minden, Franciaország által foganatosított kivételes intézkedés nemcsak hogy igen súlyos kárt okoz a Legfelsőbb Tanács határozatát tiszteletben tartó többi államnak, de egyúttal azt a kedvezőtlen benyomást kelti, hogy az e testületben képviselt országok nincsenek mindannyian azonos állásponton.

A szövetséges és társult főhatalmak egységének megbontása már éppen eléggé súlyos ügy, amikor Romániáról van szó. Alig hiszem, hogy szükséges fölhívnom a figyelmét, milyen veszélyt jelentene, ha efféle viszálykodás támad a német békeszerződés végrehajtását illető ügyek körül is.

Legutóbb nagyon sok jelentést kaptam Magyarországról és Romániából. Mindegyikből egyvalami derül ki, nevezetesen hogy a románok nem hisznek abban, hogy Franciaország és Olaszország komolyan beszél. Ezért úgy érzik, mostani viselkedésüket büntetlenül és sikerrel folytathatják.

Másfelől egészen biztos vagyok abban, ha a Legfelsőbb Tanács határozott marad a románokkal szemben, és ha az egyes kormányzatok képviselői kivétel nélkül becsülettel munkálkodnak azon politika végrehajtásán, amellyel elöljáróik a Legfelsőbb Tanácsban egyetértenek, akkor minden nehézség nélkül és nagyon gyorsan megegyezésre juthatunk Romániával.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Roumanie vol. 33, ff. 32. és 26-27.



[114] Erre vonatkozóan lásd a föntebb, 28. sz. alatt közölt irat "B" melékletét.

[115] Lásd a föntebb, 27. sz. alatt közölt irat "A" és az 28. sz. alatt közölt irat "C" mellékletét.

[116] A irathoz fűzött jegyzet: éppen most állítottak föl itt egy szövetséges ellenőrző állomást.

[117] Az 1916. augusztus 17-én az antanthatalmak és Románia által aláírt szerződésről van szó.

[118] A titkár följegyzése az öt nagyhatalom küldöttsége vezetőinek Pichon dolgozószobájában tartott megbeszéléséről.

[119] Lásd a föntebb, 27. sz. alatt közölt irat "A" és az 28. sz. alatt közölt irat "C" mellékletét.

[120] A. Saint-Aulaire.

[121] Mária királyné

[122] A kötetben nem közölt irat.

[123] A kötetben nem közölt irat.

[124] Olvashatatlan szó.

[125] Olvashatatlan szó.

[126] Bandholtz tábornok.

[127] A föntebb, 27. sz. alatt közölt irat "A" melléklete.

[128] A kötetben nem közölt irat.

[129] A föntebb, 27. sz. alatt közölt irat "A" melléklete.

[130] Egy Bukarestből érkezett távirat átírása.

[131] A föntebb, 30. sz. alatt közölt irat "E" melléklete.

[132] A titkár följegyzése az öt nagyhatalom küldöttsége vezetőinek Pichon dolgozószobájában tartott megbeszéléséről.

[133] Lásd az irat "A" mellékletét.

[134] Erre vonatkozóan lásd a föntebb, 8. sz. alatt közölt iratot.

[135] A bekezdés további része olvashatatlan.

[136] A kötetben nem közölt irat.

[137] A határozatot a négy küldöttségnek, a politikai és kereskedelmi igazgatóságnak, Laroche-nak, Foch tábornoknak és Alby tábornoknak is továbbították.

[138] Lásd az "A" mellékletet.

[139] A levél másolatát szeptember 26-án elküldték Belgrádba.

[140] A kötetben nem közölt irat.

[141] L. G. Fontenay.

[143] Az 1916. augusztus 17-én az antanthatalmak és Románia által aláírt szerződésről van szó.

[144] T. W. Wilson.

[145] A. Saint-Aulaire.

[146] A föntebb, 30. sz. alatt közölt irat "E" melléklete.

[147] Megfejtési hiány.

[148] Erre vonatkozóan lásd a DDFBC II. kötetében a 39. sz., valamint a föntebb, 27., 28. és 30. sz. alatt közölt iratokat.

[149] Az emlékiratot a távírószolgálat továbbította Clemenceau-nak, a békekonferencia elnökének.

[150] Erre vonatkozóan lásd a föntebb, 33. sz. alatt közölt irat "B" mellékletét.

[151] Az irat másolatát megküldték Londonba, Washingtonba és Rómába.

[152] A föntebb, 37. sz. alatt közölt irat.

[153] A föntebb, 30. sz. alatt közölt irat "A" melléklete.

[154] A titkár följegyzése az öt nagyhatalom küldöttsége vezetőinek Pichon dolgozószobájában tartott megbeszéléséről.

[155] A föntebb, 28. sz. alatt közölt irat.

[156] Lásd a föntebb, 28. sz. alatt közölt iratban.

[157] A táviratot Bukarestből Párizsba 74. sz. alatt Bandholtz tábornok, az amerikai távírószolgálat továbbította.

[159] A föntebb, 30. sz. alatt közölt irat "E" melléklete.

[160] DDFBC II. kötetében 39. sz. alatt közölt irat, a föntebb 26. sz. alatt közölt irat "A" és a 28. sz. irat "C" melléklete.

[161] Lásd az irat "A" és "B" mellékletét.

[162] Franciaország washingtoni nagykövete.

[163] Polk emellett az USA hivatalos képviselője volt Wilson távozása után a szövetségesek tárgyalásaira Párizsban.