Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

Az anatómia fogalma, feladata

Az anatómia fogalma, feladata

Az anatómia morfológiai tudomány, alaktan, a biológiai tudományok egyike, amely az élőlények szervezetét, szerveinek alakját, nagyságát, színét, szerkezetét, helyzetét stb. ismerteti. Társtudománya az élettan, amely a szervezet életjelenségeivel, ezek törvényszerűségeivel foglalkozik.

Az „anatómia” a görög anatemnein (gör.: άνα-τέμvειν = metszeni, szétdarabolni) szóból származik, amely nem fejezi ki a tudomány lényegét, hanem csupán a módszert, a boncolást, sectio, jelöli.

A vizsgáló módszerek típusa szerint az anatómia többféle. Az ép, élő és kifejlett szervezet szerkezetét az anatomia normalis, a fejlődését az egyedfejlődéstan, az ontogenetica tárgyalja. Ezen belül a szervezet alkotórészeit a leíró anatómia, az anatomia descriptiva ismerteti. A szerveket közös tulajdonságaik, egyneműségük, hasonlóságuk alapján a rendszeres anatómia, az anatomia systematica foglalja össze; ugyanakkor a szerveket működésük, funkcionális alkalmazkodásuk figyelembevételével a funkcionális anatómia írja le. A különböző fajú állatok szerveinek alaki és szerkezeti hasonlóságát, az egyenértékűséget, a homológia, valamint a működésbeli hasonlóságot az analógia, a szerveknek a fajok és fajták közötti különbségeit pedig az összehasonlító anatómia, az anatomia comparativa tárgyalja. A test alkati viszonyait, a fajta és a típus szerinti különbségeket, valamint a környezethatás okozta szerkezetváltozásokat a konstitúciós anatómia, típusanatómia foglalja össze. A tájanatómia a szerveket helyeződésük, topográfiájuk szerint tárgyalja. Az anatómiának az orvosi tevékenység során alkalmazott része az alkalmazott anatómia; ha a tájanatómia speciális igényeket elégít ki, pl. a sebész igényeit, sebészi anatómiáról, anatomia chirurgica, beszélünk.

Az egyedfejlődés, az ontogenesis, az egyed fejlődését az ivarsejtek fejlődésétől a termékenyítésen és a születésen túl a halálig vizsgálja; a törzsfejlődéstan, a phylogenesis, az állat törzsfejlődésével, a fajok rokonságával, törzsfájával foglalkozik.

A makroszkopikus anatómia a szervezetet boncolással vizsgálja. Finomabb, szemmel nem látható részeinek vizsgálatához mikroszkópot, mikroszkopikus anatómia, illetőleg elektronmikroszkópot, elektronmikroszkopikus anatómia, használunk. A sejteket a sejttan, a cytologia, a szövetek és a szervek mikroszkopikus anatómiáját a szövettan, a histologia tárgyalja. Ha vizsgálataink közben a szervek funkcionális, kémiai, fiziológiai és genetikai működését is vizsgáljuk, akkor hisztomechanikáról, hisztokémiáról, hisztofiziológiáról és hisztogenetikáról beszélünk.

58 háziállatfajt különböztetünk meg: közülük 22 emlős, 21 madár, 8 hal, 7 ízelt lábú.

A háziállatok anatómiája állatanatómia, zootomia. Tárgyalja a ló, Equus caballus (hippotomia), a szamár, Equus asinus, közös néven Patások, Ungulata, a szarvasmarha, Bos taurus, a bivaly, Bos bubalus, a juh, Ovis aries, a kecske, Capra hircus, közös néven Kérődzők, Ruminantia, a sertés, Sus domesticus (Sus scrofa domesticus) és a Húsevők, Carnivora, Kutyafélék, Canidae családjából a kutya, Canis familiaris (kynotomia) és a Macskafélék, Felidae családjából a házimacska, Felis catus, anatómiáját. A madarak, elsősorban a Tyúkfélék, Galliformes, közül a házityúk, Gallus domestica L., a gyöngytyúk, Numida meleagris, a pulyka, Meleagris gallopavo, a vízimadarak közül a Kacsafélék, Anatinae, Cairininae, a házikacsa, Anas bochas domestica (Anas platyrrhyncha forma domestica) és a Lúdfélék, Anseridae, a házilúd, Anser domesticus, bonctanát a házimadarak anatómiája tárgyalja. A Galambfélék, Columbidae, családjából a házigalamb, Columba livia, tartozik még az általunk tárgyalt témához.

Az állat szervezetének általános tulajdonságai

A szervek az egyed fejlődése során az indifferens szövetekből, a szervtelepekből kiválás, differenciálódás útján jönnek létre, majd az élet folyamán tökéletesednek (progresszív fejlődés) vagy ellenkezőleg, megállapodnak (retardatio), sőt egyesek hanyatló átalakuláson (reductio) mennek keresztül; általában alkalmazkodnak azokhoz a viszonyokhoz, amelyek között az állat él (adaptatio). A magasabb szervezettségű állatban észlelhető a szervek helyeződésében a centralisatio (pl. az idegrendszer) vagy legalább a befelé való törekvés, internatio (szem, fül). A törzsfejlődés során egyes szervek működésüket megváltoztatják (pl. a kopoltyú a magasabb szervezettségű gerincesekben). A változás hatással van a vele összefüggő szerv állapotára is; ez a viszonosság, a correlatio.

Vannak szervek, amelyek csupán a fejlődés korai szakaszában működnek, ezek az elemi vagy primitív, ősi szervek, szemben a maradó szervekkel. Az embrióban működő szervek közül egyesek később mint csökevényes szervek, rudimentumok, megtalálhatók. Vannak embrionális szervek, amelyek átmeneti, transitorius jellegűek, csak a magzati korban működnek, és születés után elmaradnak, pl. a magzatburkok, köldökzsinór. Vannak az ősöktől átvett palingeneticus szervek (Haeckel E., pl. az emlősök kopoltyúja, sziktömlője) és a törzsfejlődés későbbi szakaszaiban megjelenő kaenogeneticus szervek (neocortex, magzatburok).

A szervrendszer és a szervek egy fajon belül sem egyformák, mert az egyedi különbségek, eltérések (variabilitas, individualitas) gyakoriak. A jellemző alkattól (constitutio) való kisebb fokú eltérést változásnak (varietas) nevezzük; ennek fokozata a rendellenesség, az abnormitas. Ezek még nem okoznak működészavart, szemben a torzképződménnyel (monstrum). A változat lehet progresszív jellegű vagy atavisticus, lehet nemi különbség, dimorphismus sexualis, a kor által okozott (infantilis, senilis), faj-, illetve fajtabeli stb. különbség.

A gerinceseknek belső szilárd csontos vázuk (endosceletum) van. Szilárd tengelyük a gerincoszlop, amelyen át lefektetett medián sík az állat testét két hasonló félre osztja. E tulajdonság a részarányosság, a bilateralis szimmetria; a két testfél külsőleg antimér, egymás tükörképe. A gerincesek másik sajátossága a szelvényezettség, a metameria; a test hosszában egymás mögött helyezkedő szelvényeket, metamereket lehet elkülöníteni egymástól. A törzsfejlődésben az egymás után következő szervek egyértékűek, homodinám szervek.

A hasonló fejlődésű, de eltérő működésű szervek egyenértékű, homológ szervek (homológia); ilyen pl. a madár szárnya és az emlős elülső végtagja, a petefészek és a here. Az egyenértékűséggel szemben a hasonlatosság, analógia, a szervek működésére vonatkozó egyezést jelent; analóg szervek a hal kopoltyúi és az emlősök tüdeje, bár különböző fejlődésűek.