Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

2. fejezet - A mozgás szervei

2. fejezet - A mozgás szervei

A mozgás passzív szervei

A csontvázrendszer, systema sceleti

A mozgás szervei két csoportba sorolhatók.

I. A mozgás passzív szervei: a csontok (ossa), amelyekkel a csonttan, az osteologia foglalkozik, a szalagok (ligamenta), a porcok (cartilagines) és az ízületek (articulationes), amelyeket pedig az ízület- és szalagtan, a syndesmologia et arthrologia tárgyal.

II. A mozgás aktív szervei: az izmok (musculi), amelyek együttesen az izomrendszert (systema musculorum) alkotják. Az izmok alakbeli, szerkezetbeli tulajdonságaival, valamint működésével az izomtan (myologia) foglalkozik.

Általános csonttan

Az általános csonttan, az osteologia generalis, a csontok alakját, funkcionális szerkezetét és működését, fizikai és kémiai tulajdonságait, valamint járulékos szerveit ismerteti.

Az állatok szervezetének lehet a bőrben fejlődő külső váza, exosceletuma, és lehet a bőr és a szervek között fejlődő összetettebb belső váza, endosceletuma. Az emlősöknek, az övesállatok kivételével, belső vázuk van, jóllehet a koponya némely csontjai (fedőcsontok) tulajdonképpen bőrcsontok, a fogak pedig a köztakaró placoid pikkelyeinek származékai.

A belső csontos váz a test szilárd, ugyanakkor viszonylag mozgékony vázát adja, és meghatározza az egyes testrészek alakját, nagyságát is; a testüregek (koponyaüreg, orrüreg, mellüreg, hasüreg, medenceüreg stb.) csontos vázát képezi. Védi az üregekben levő és a csontok mentén helyeződő szerveket (ereket, idegeket).

A csontok a mozgás passzív emelőkarjai, egymáshoz viszonyított helyeződésük, mozgékony kapcsolataik révén a szervezet rugalmasságát is biztosítják. Végül a csont vérképző szerv is: vörös- és fehérvérsejteket képez a vörös csontvelőben.

A csontok alakja öröklődik. Szerkezete a funkcionális igénybevételnek megfelelően állandóan átépül, változik; ennek hiányában sorvad, atrophia ex inactivitate, könynyebbé és törékenyebbé válik, alakja azonban változatlan marad.

Alakjuk szerint hosszú vagy csöves, lapos és rövid csontokat különböztetünk meg.

1. A hosszú vagy csöves csont, az os longum, hossza sokkal nagyobb, mint a közel azonos méretű szélessége és vastagsága. Alakja hengeres (karcsont) vagy kissé lapos (borda); három része van: két végdarabja, a felső az extremitas proximalis, az alsó végdarab az extremitas distalis, valamint a középdarabja, fődarabja vagy teste, a corpus.

2. A lapos csont, az os planum, szélessége és hosszúsága jóval nagyobb a vastagságánál. Kívülről két csontlemez, tabula s. lamina ossea, alkotja, amelyeket szivacsos állományból álló vékony réteg, a csontbél, a diploe köt egymáshoz. Helyenként a diploe felszívódik, ahol is nyálkahártyával bélelt, levegőtartalmú öblök, sinus, alakulnak ki, os pneumaticum.

3. A rövid csont, az os breve, olyan, szabálytalan, szögletes, kocka vagy henger alakú csont, amelynek a hosszúsága, a szélessége és a vastagsága hasonló. Vékony kéregállománnyal borított, nagyobbrészt szivacsos csont, egy vagy két apró velőüreggel. Apró csontok, pl. a gerincoszlop, a lábtő csontjai.

A csontok alakbeli tulajdonságai

A csontok kiemelkedései és mélyedései részben öröklődnek, részben a csont működésének megfelelően alakulnak vagy átalakulnak. A csont sculptúrája tehát az életkor, a fajta, az alkat, a nem és a funkció szerint eltérő.

A kiemelkedéseket és mélyedéseket alakjuk, nagyságuk, irányuk és működésük szerint nevezzük el.

Kiemelkedések

capitulum

– fejecske

caput

– fej

cochlea

– csiganyúlvány

colliculus

– lapos domb

condylus

– bütyök

crista

– léc, taraj

epicondylus

– mellékbütyök

facies aspera

– érdes felület

fovea articularis

– ízületi gödör

jugum

– orom

labium

– ajak alakú léc

linea

– vonal

linea aspera

– érdes vonal

pecten

– fésű alakú kiemelkedés

processus

– nyúlvány

processus accessorius

– járulékos nyúlvány

processus alaris

– szárnynyúlvány

processus anconeus

– kampónyúlvány

processus articularis

– ízületi nyúlvány

processus coracoideus

– hollócsőr nyúlvány

processus condylaris

– bütyöknyúlvány

processus dentatus

– fognyúlvány

processus hamatus

– horognyúlvány

processus lateralis

– oldalsó nyúlvány

processus mastoideus

– csecsnyúlvány

processus muscularis

– izomi nyúlvány

processus obliquus

– ferde nyúlvány

processus pterygoideus

– röpnyúlvány

processus rectus

– egyenes nyúlvány

processus spinalis

– tövisnyúlvány

processus styloideus

– karomnyúlvány

processus transversus

– harántnyúlvány

protuberantia

– nagy kiemelkedés

spina

– tövis

trochanter

– forgató

trochlea

– henger

tuber

– gumó

tuberculum

– gumócska

tuberositas

– lapos kiemelkedés

tuberculum articulare

– ízületi gumó

tuberculum musculare

– izomi gumó

Mélyedések

acetabulum

– ízületi vápa

antrum

– barlang, öböl

apertura

– bejárat

canalis

– csatorna

cavitas articularis

– ízületi mélyedés

cavum

– üreg

ductus

– vezeték, járat

fissura

– hasadék

foramen

– lyuk

fossa

– árok

fossa articularis

– ízületi árok

fossa glenoidalis

– ízületi árok

fossa muscularis

– izomi árok

fovea

– gödör

foveola

– gödröcske

impressio

– benyomat

incisura

– bemetszés

meatus

– járat

orificium

– bejárat, benyílás

sinus

– öböl, üreg

sulcus

– barázda

sulcus muscularis

– izomi barázda

sulcus nervi

– idegbarázda

sulcus vasis

– érbarázda

A csontszövet szerkezete

A csont sárgásfehér, rugalmas csontszövetből épül fel. A csontszövet, a tela ossea, a többi támasztószövethez hasonlóan sejtekből és sejt közötti állományból áll.

A csontszövetnek három sejttípusa van 1. osteoblast, 2. osteocyta, 3. osteoclast.

  1. Csontépítő sejtek, osteoblastok, ott találhatók, ahol a csont növekedik vagy átépül. Kör alakú,15–20 mikrométer átmérőjű, chromatindus magvú sejtek, basophil festődésű cytoplasma-granulumokkal. Foszfatázokban gazdagok, igen élénk anyagcseréjűek; a csonthártya által borított csontfelületeken egy rétegben helyeződnek. A csontépítés során egymástól eltávolodnak, a saját maguk által termelt csontállományba épülnek be, miközben vékony nyúlványaikkal továbbra is összeköttetésben maradnak egymással.

  2. Csontsejtek, osteocyták. Százlábú bogárhoz hasonlóak, testük nagy (30:10:5 mikrométer), szilvamag alakúak. A csontállomány csatornácskáiban helyeződő hosszú, vékony nyúlványaikkal egymáshoz kapcsolódnak, ez biztosítja anyagcseréjüket. Cytoplasmájuk csupán glükogént és zsírszemcséket tartalmaz; viszonylag megállapodott sejttípus.

  3. Csontpusztító sejtek, osteoclastok. Több, chromatinszegény magvú, nagy vesiculumokkal telt cytoplasmájú sejtek. A mesenchyma differenciálatlan sejtjeiből, az osteoblastokhoz hasonlóan keletkeznek. Mindazon helyen megtalálhatók, ahol csontfelszívódás folyik.

    A sejt közötti állomány, a substantia intercellularis, szervetlen és szerves anyagokból épül fel. Szerves anyaga a collagenrostokkal azonos, osteocollagen fibrillumokból áll, amelyek összessége a csontporc, az ossein. Az ossein a csont egyharmadát (35%) adó rugalmas, főzéskor enyvadó anyag. A fibrillumokat egymáshoz kötőanyag, glükoprotein köti, amely a perjódsav–leukofukszin reakciót adja. Mennyisége a csont átépítődésének helyén nő. A rostok közé lerakódó szervetlen anyag többsége hidroxil-apatit, (Ca5PO4OH3), amelynek 20–40 mikrométer hosszú és 1,5–3,0 mikrométer széles kristályait rácsszerűen helyeződő molekulák építik fel. Az alapállomány szervetlen anyagai a kalcium-foszfát (85%), kalcium-karbonát (10%) és kis mennyiségű magnézium, klór, fluor + egyes ionjai (fluor) a kristályrácsba épülnek be, mások (magnézium, nátrium, karbonát és citrát) valószínűleg a kristályok felületéhez kapcsolódnak. A csont zsírmentes szárazanyagának 65%-át kitevő szervetlen anyagok még az átépítődésben nem levő csontszövetben sem állandók, hanem folytonosan cserélődnek, illetve a szervezet szükséglétének megfelelően mobilizálódhatnak. A szervezet ásványianyag-forgalmában ezáltal fontos szerepet játszanak, hiszen a kalcium 90%-a, a foszfor 80%-a a csontszövetben van.

    A csontszövet, a tela ossea, 3–7 mikrométer vastag csontlemezekből, laminae ossei, épül fel. A lemezeket a csontsejtek, a sejt közötti állomány, a csont alapállománya és a benne párhuzamosan, spirálisan lefutó collagenrostok alkotják. Az egymás mellett helyeződő lemezek rostjai egymásra merőlegesen futnak le, egymással 90°-os szöget alkotnak, emiatt a lemezek polarizációs mikroszkóppal, eltérő fénytörésük alapján, egymástól jól elkülöníthetők. A csontszövet nagyobb része csontegységekből, osteonokból áll. Ezek a csont hossztengelyével párhuzamosan lefutó, 20–100 mikrométer átmérőjű, ún. Havers-féle csatornákból, canales osteoni és az akörül helyeződő 5–25 egymásba illő, csontcsövecskékké alakult, 3–7 mikrométer vastag Havers-féle lemezekből, laminae speciales, épülnek fel. Az osteonok közötti területet összekötő lemezek, laminae intercalares, töltik ki, amelyek a csont átépülése után visszamaradt osteonok maradványai.

    A csöves csontok külső és belső felületét a felülettel párhuzamos, több lemezből álló külső és belső alaplemez, a laminae fundamentales externae et internae borítja.

    A lemezrendszereket vékony, 1 µm átmérőjű csatornácskák, canaliculi ossium, járják át, amelyek a lemezben helyeződő, lapos, szilvamag alakú üregekbe, lacunae ossium, nyílnak. Az üregekben az osteocyták teste, a csatornácskákban a nyúlványai találhatók. A nyúlványok hossza 35–40 mikrométer. A centralisan helyeződő lemezekben levők a Havers-féle csatornába nyílnak, és ezáltal az osteocyták – nyúlványaik révén – a csatorna hajszálér-hálózatából táplálkoznak. A periferikus rétegekben levő nyúlványok a lemezrendszer határán visszahajolnak, az osteonokat egymáshoz fűző „ragasztó” réteget nem törik át.

    A vérerek a táplálólyukakon, foramina nutricia, át lépnek a csontba, ahol a csont hossztengelyére merőleges, ún. Volkmann-csatornákban elágazódva a Havers-féle csatornákba jutnak; itt már csupán capillaris, praecapillaris, arteriola és postcapillaris véna halad, helyenként laza rostos kötőszövetben.

    A csont fajsúlya 1,50–1,85; a friss csonté, nagyobb nedvtartalma miatt, kisebb. Súlyvesztesége beszáradás folytán 2–3%, maceráció után 40%. Egyharmada (30–40%) enyvadó, rugalmas szerves anyag, az ún. „csontporc”, ossein, kétharmada (60–70%) pedig szervetlen anyag, „csontföld” vagy „csontsó”. A csontos váz tömege beszáradt állapotban az élőtömeg 7–8,5%-a (lóban 14–24%; ennek felét a végtagcsontok tömege adja); nyers állapotban ökörben a vágótömeg 28%-a, tehénben 33%-a, üszőben 21,5%-a, borjúban 30%-a, juhban 31%-a, sertésben 21,5%-a csont.

    A híg savba (5–10%-os sósav, salétromsav) merített csont interfibrillaris alapállományából a szervetlen alkotórészek kioldódnak, a szerves alkotórészek pedig könnyen metszhető, rugalmas, jól hajlítható, sárga anyagként visszamaradnak, ez vízben főzve adja a csontenyvet. A folyamat a decalcinatio. Ha a csontot tűzben izzítjuk, elégetjük, szerves anyagát szétromboljuk, szervetlen anyaga szürkésfehér, rideg és törékeny ún. csontföld alakjában marad vissza. Ez a folyamat a calcinatio.

    A szabadban levő vagy elföldelt csont szerves alkotórészei elpusztulnak, szervetlen anyaga pedig ásványi sók felvételével megkövesedik, petrificatio, fluortartalma nő.

    A csont ellenállása nyomással szemben kétszer akkora, mint húzással szemben (1 mm3 csontkocka 19 kg nyomóerőt, de csak 10,5 kg húzóerőt bír el; Zimmermann). A ló harmadik lábközépcsontja Schmaltz szerint 7000 kg tömeget bír el.

    A csontokat a kéregállomány és a szivacsos állomány építi fel.

    A kéregállomány, a substantia corticalis s. compacta, tömör szerkezetű, a csontot kívülről borítja, vastagságát a csont funkciója befolyásolja.

    A szivacsos állomány, a substantia spongiosa, lazán elhelyeződő, üregecskéket, cellulae medullares, alkotó csövecskékből substantia spongiosa tubulosa, lemezekből substantia spongiosa lamellosa vagy gerendákból, substantia spongiosa trabeculosa, áll. A csöves csontok végdarabjait alkotja, üregecskéit a vörös csontvető, a medulla ossium rubra tölti ki. A csontok fődarabjában nagyobb üreg, a csontvelőüreg, a cavum medullare, van, amelyben a sárga csontvelő, a medulla ossium flava, található; ez 95% zsírt is tartalmazhat.

4. ábra - A csontszövet és a csöves csont szerkezete

A csontszövet és a csöves csont szerkezete


A csont szerkezete

A csont, os, összetett szerv, erek, idegek szövik át, külső és belső felületét a csonthártya borítja, ízületi felületeit és nyúlványait porc egészíti ki, üregeiben csontvelőt tartalmaz.

A csonthártya, a periosteum et endosteum, halvány rózsaszínű, érző idegvégződésekben gazdag, enyhe ütésre is érzékeny, kötőszövetes, rostos hártya, amely a csontot, az ízületi felületek kivételével, kívül, periosteum, és belül, endosteum, mindenütt beborítja, táplálja és képezi a csontot; ha elpusztul, elhal a csont is.

A csonthártya felületes rétege, a stratum fibrovasculosum s. lamina fibrosa, vastag kötőszöveti rostokban és erekben gazdag. Collagen rostjai, az ún. Sharpey-féle rostok, a csontra ható terhelés és a rajta tapadó izmok és szalagok rostjainak irányába rendeződnek és a kéregállomány vékony lyukacskáin át a csontba hatolnak. Ezáltal a csonthártyát, a csonthártyába nyomuló inakat és szalagokat is olyan szorosan rögzítik a csonthoz, hogy hirtelen nagyfokú húzó hatásra inkább kiszakad a csont egy darabja, mint hogy az ín vagy a szalag elszakadna. A külső réteg a csontvégeken az ízületi tok rostos rétegébe megy át.

A csonthártya mély rétege, a stratum fibroelasticum s. lamina fibroelastica s. cambium, laza szerkezetű, nagyszámú, differenciálatlan mesenchymasejt, kevés collagen és sok rugalmas rost van benne. A csont felületére fekvő, köbhámsejtekből álló ún. cambiumréteg differenciálatlan mesenchymasejtjei a funkcionális alkalmazkodást szolgáló csontépítést és -felszívódást, azaz a csontátépítést végzik, ami felnőttkorban a csontok aktív funkcióba vételével a csontképzés irányába tolódik el.

A csontot tápláló erek a csonthártyából az ún. Volkmann-féle csatornákon át a csont hossztengelyében haladó Havers-féle csatornákba lépnek. E kisebb ereken kívül nagyobb, makroszkopikusan is látható, ún. táplálóerek, vasa nutricia, is vannak, amelyek a csontok táplálólyukain, foramen nutricium, át a táplálócsatornába, canalis nutricius, majd a csontba, a csontvelőbe lépnek, ahol elágazódnak.

A csontbelhártya, az endosteum, a csonthártyához hasonló szerkezetű, de ennél kevesebb rostot tartalmazó hártya. A belőle kilépő postcapillaris vénák a vörös csontvelőben újra elágazódnak, ezáltal a csontvelő és a csonthártya érellátása közös (osteohaemopoeticus egység). A fejlődés során a csont hosszabbodásával, vastagodásával párhuzamosan a velőüreg is nő. Ebben az időszakban a csontbelhártya lebontó működése dominál, kifejlett csontban viszont a velőüreg falát képező belső alaplemezeket, laminae fundamentales internae, építi fel.

A porc, a cartilago, kékesfehér színű, rugalmas, ér és ideg nélküli szerv, amely a csont ízületi felületeit borítja, nyúlványait egészíti ki, részben pedig egyes szervek szilárd vázát alkotja (pl. a gége, a fülkagyló porcai, a lapockaporc, a pataporc). Kívül porchártya, perichondrium, borítja, az ízületi porc azonban porchártya nélküli.

A csontvelő, a medulla ossium, kétféle: lehet vörös csontvelő, medulla ossium rubra, és sárga csontvelő, medulla ossium flava.

Vázát hálózatos kötőszövet adja, amelynek hézagaiban a vér sejtjeinek különböző fejlődési alakjai találhatók. A sárga csontvelőben a hálózatos kötőszöveti vázon kívül nagymennyiségű (95%) zsírszövet is van.

A vörös csontvelő fiatal, fejlődő szervezetben kitölti a csont szivacsos állományának üregeit, amint azonban a szervezet elérte teljes fejlettségét, működése csupán a vér elpusztuló sejtjeinek pótlására korlátozódik, ezért egy része (kb. a fele) sárga csontvelővé alakul. Ez főképpen a csöves csont testében található.

A sárga csontvelő inaktív, alkalmilag azonban aktiválódhat, és részben vörös csontvelővé alakulva vérsejteket képez. Öregkorban, lesoványodás, senyvességgel járó megbetegedés esetén a sárga csontvelő szürke, kocsonyaszerű szövetté, medulla ossium gelatinosa, alakul át.

A csonképződés, a csontosodás

A csontképződés lehet elsődleges, primaer, ez az angiogen csontosodás (Krompecher), és lehet másodlagos, secundaer, amely utóbbi vagy desmogen, vagy chondrogen csontosodás. A csontnövekedés lehet periostalis és perichondralis. A kifejlett csontban történő csontfelszívódás és átépítődés a csontregeneratio.

1. Angiogen csontosodás. Fiatal állatokban helyenként (a koponyacsontok varratai között) előforduló csontosodási típus, amikor kisebb erek (praecapillaris artériák, capillarisok és postcapillaris vénák) körül levő differenciálatlan mesenchymasejtek csontalapállományt képeznek maguk körül és csontszövetté alakulnak át. Mesterségesen eltört csont igen pontos egybeillesztése és tökéletes rögzítésekor szintén angiogen csontosodást észleltek. Az angiogen csontosodás feltétele tehát a szűk tér és a tökéletes nyugalom. Ez a csontátépítési mód a csont fejlődésére és főleg átépítődésére jellemző.

2. Desmogen csontosodás. Az előzetesen kifejlődött collagenrostos kötőszövettelepe elcsontosodik. Ily módon fejlődik a koponyatető, ahol az agyvelőt borító mesenchymában a mesenchymasejtek tömörülnek, és kötőszöveti rostjaik körül amorf sejt közötti állomány rakódik le. A nyúlványaikkal egymáshoz kapcsolódó, osteoblastokká differenciálódó sejteket ez az amorf állomány körülzárja, és a sejt közötti állományban megindul a mészsók lerakódása. A kötőszövetben ezáltal keletkező csontgerenda-hálózat sugárirányban terjed a koponyatető lemez alakú telepében. A csontgerendákat kukoricacsőszerűen borító osteoblastok újabb csontállományt képeznek, ezáltal a csontgerendák vastagodnak, az általuk alkotott üregek ereket tartalmazó csontcsatornákká, Havers-féle csatornákká alakulnak át. A koponyacsont csak átépülés után kapja meg végleges szerkezetét. A desmogen csonttelep központjából, a csontosodási magból, punctum ossificationis, sugárirányban terjedő csontszövet csipkés szélei fogazatszerűen egymásba illeszkednek. Sarkaik későbbi találkozása révén a koponyán egy ideig kicsi, kerek lyuk, „kutacs”, „kutacska”, fonticulus marad vissza, amely a kifejlődés végén csontosodik el. A koponyacsontok egymáshoz illeszkedő felületei a varratokban angiogen módon összecsontosodnak.

3. Chondrogen csontosodás. A csontos váz csontjainak többsége hasonló alakú hyalinporcos telepből fejlődik, és a porc épül át csontszövetté; ez a növekedés végéig tart. Két típusa van: a) perichondralis és b) enchondralis csontosodás.

a) A csöves csont középső részének, diaphysisének csontosodása az azt borító porchártya felől kezdődik; ez a perichondralis, illetve azt felváltó periostalis, lényegében desmogen csontosodás. Ez esetben a porchártya belső, cambiumrétegének differenciálatlan sejtjei osteoblastokká fejlődnek, majd csontszövetet termelnek a porc külső felületén. Ezáltal a kezdetben porcot képező porchártya csonthártyává alakul át.

b) A porctelepen belül az enchondralis csontosodás a perichondralisszal egy időben, illetőleg azt követőben kezdődik. Első jeleként a perichondralisan képződő csontréteg alatti porcban vagy a csontok végdarabjainak megfelelő epiphysisporcban (erre csupán ez jellemző) a porcsejtek megduzzadnak, sejtszervecskéik elfajulnak, és a közöttük levő megvékonyodó porc alapállományában mész rakódik le. A periostalis csont felől egy vagy több helyen sejtdús, kötőszövettel körülvett érhurok hatol a diaphysis degenerált porcsejteket tartalmazó részébe. Az elpusztult porcsejtek helyére majd besarjadzó mesenchymasejtek osteoblastokká differenciálódnak, a sejttest körüli alapállományban csontszövetet képeznek. Ez az enchondralis csontképződés, amelynek angioarchitecturalis szabályszerűsége a csontra ható erők irányát (trajectoriumok) tükrözi. A dyaphysis közepétől az epiphysisek felé terjedő csontosodás folyamata az egyes fázisoknak megfelelő három zónát képez, ezek: a porcszövet proliferációjának zónája, a porcsejtek degenerációjának zónája és a mesenchyma behatolásával kezdődő csontképződés zónája.

A porcsejtek szaporodása során a sejtosztódás a csont hossztengelye irányában megy végbe. A keletkező sejtek a csontok hossztengelyével párhuzamos sorokban, kukoricacsőszerűen helyeződnek el.

A porcelfajulás zónájában a felpuffadt porcsejtek közötti alapállomány helyenként szétszakadozik, a sejtsorok közötti alapállományba mészsók rakódnak le.

A sarjadzó mesenchyma útján kezdődő csontképződés során a mesenchyma chondroclast sejtei elpusztítják a porcsejteket, és a közöttük levő elmeszesedő porcgerendák mint irányítógerendák az újonnan képződő csont vázát alkotják.

A csontosodás szabályozását még nem ismerjük teljesen. Az osteoblastok szaporodása, intenzív anyagcseréje a vérellátás függvénye. Azon a helyen, ahol a csontszövet nagyobb mértékben igénybe van véve, a csonthártya vérbő. Az osteoblastok a csont közötti állományt termelik.

Az alapállomány elmeszesedése a mellékpajzsmirigy működésétől is függ. A mirigy hormonja a kalciumot mobilizálja a csontokból, tehát a kalciumlerakódás ellen hat, és csontfelszívódással, illetve az osteoblastok további intenzív működésévet jár együtt. A kalcium csontba épülése a testnedvek kalciumkoncentrációjának a függvénye és D-vitamin jelenlétéhez van kötve (rachitis). Az el nem meszesedő csontalapállomány az osteoid szövet.

A csontok hossznövekedését az agyfüggelék növekedési hormonja szabályozza. Hormon hiányában az enchondralis csontosodás tökéletlen; hiánya azonnal és teljes mértékben gátolja a hossznövekedést, intenzív működése óriásnövekedést okoz, illetve a növekedés befejezte után a periferikus testrészek (orr, áll, lábvégek) torzító növekedését (acromegalia) idézi elő. A pajzsmirigy hormonja a sejtanyagcserére kifejtett hatása révén befolyásolja a csontosodást. Az idegrendszer koordináló működése a hormonális rendszeren keresztül valósul meg.

A csont regeneratiója

A csontszövet a házi emlősállatokban az összes szövetekhez viszonyítva a legtökéletesebb regeneratióra képes. Ott, ahol a csonthártya is elpusztult, a csont nem pótlódik. Ha a csonthártya ép marad, periostalisan újra fejlődik a csont, de csak akkor, ha a térbeli viszonyok (a testrész összeesése, zsugorodása) ebben nem gátolják a csonthártyát. A periostalisan újraképzett csont nem képes hosszirányú növekedésre; ez csupán az epiphysisporc útján lehetséges.

A csonttörés, ha az összeillesztés kedvező és a nyugalom teljes, csontheggel (callus) gyógyul. A csont felületei között kezdetben sarjszövet fejlődik, amelybe mesenchymával erek nőnek be; ez a paracallus, amely nyomás hatására (terhelés) rostos kötőszövetté, majd desmogen csontosodással a periosteum és az endosteum felől csonttá alakul át.

A csont funkcionális szerkezete

A csont szerkezete állandóan átépülve alkalmazkodik a rá ható erők nagyságának és irányának megfelelő mechanikai igénybevételhez. A csontot a rajta eredő és tapadó inak, szalagok húzó hatása, illetve a testsúly nyomása veszi igénybe.

5. ábra - A combcsont proximalis és distalis végdarabjának csontgerendázata (trajectorium-rendszere)

A combcsont proximalis és distalis végdarabjának csontgerendázata (trajectorium-rendszere)


A csontra ható erők irányát jelző erővonalaknak, trajectoriumoknak megfelelő irányú csontgerenda-rendszer fejlődik a csont állományában. A csontgerendák iránya ezáltal a csontra ható erők irányát, vastagsága pedig a csontra ható erők nagyságát jelzi. Ha a csontra több irányból hat erő, az a csontgerendák számát, és ha az erő változékony is, a sűrűségét növeli. A csont statikailag ún. maximum–minimum szerkezet: a legkevesebb anyaggal a lehető legnagyobb igénybevételt kibírja, a teljesítmény maximumát adja. A csont ugyanakkor a dinamikai erők (járás, futás, ugrás stb.) változó hatásának is részben ellenáll és annak megfelelően állandóan átalakul. A csont szerkezetváltozásával szervetlen anyagai is átrendeződnek.

A csontok felosztása és száma

A csontos váz csontjai helyeződésük szerint lehetnek: a fej, a törzs és a végtagok csontjai, ossa capitis, trunci et membri.

Fiziológiai jelentőségük szerint a középponti idegrendszert körülvevő neuralis csontokat, a zsigereket befoglaló visceralis csontokat és a mozgás szolgálatában álló végtagcsontokat különböztetünk meg.

Vannak a csontos vázhoz nem kapcsolódó, a szervekbe beágyazott csontok: a sertés ormánycsontja, a marha os praenasaléja, a húsevők peniscsontja, a marha szívcsontjai, valamint a madarak elcsontosodott inai és a szemgolyóban levő scleralis gyűrű.

A csontok nagyobb része a median sík két oldalán részarányosan helyeződő páros csontokból áll, a median síkban páratlan csontok vannak, ilyenek a csigolyák, a szegycsont, valamint a fej néhány csontja, ezek részarányosan fejlettek.

A csontok száma különböző. Ez lehet faj, fajta, kor szerinti különbség. Az egyes csontok a törzsfejlődés során nőnek össze (connascentia) egymással vagy pedig az ontogenesis során fejlődnek egységes csonttá (coalescentia), vagy ki sem fejlődnek, nyomuk sem marad (agenesia).

1. táblázat - A csontok száma a háziállatainkban

Állatfaj

Sceletcsont

A csontváztól független csont

páros

páratlan

összesen

Szarvasmarha

176

56–58

232–234

3

Juh

160

40–62

200–222

Kecske

160

50–54

210–214

Sertés

226–230

56–64

282–294

1

154

57–65

211–219

Húsevők

226–230

55–61

281–291

1

Házinyúl

218

51–56

269–274

Tyúk

116

44–47

160–163

9

Kacsa

124

49–52

173–176

Liba

124

41–44

165–168


Megjegyzés. A táblázatban minden csontot (akár összecsontosodtak, akár nem) különálló csontnak – így a medenceöv csontjait hatnak, az állkapocs csontjait kettőnek, a keresztcsont, az os lumbosacrale csontjait az összenőtt csontok számának megfelelően – számítottuk

Részletes csonttan

A törzs csontjai, ossa trunci

A középponti idegrendszert (idegi cső) körülvevő neuralis csontok a gerincoszlop csontjai, a zsigereket (zsigeri cső) övező csontok pedig a visceralis csontok; ezek közül háziállatokban csupán a mellkas csontjai fejlődtek ki.

A gerincoszlop a törzs szilárd, mégis rugalmas és mozgékony tengelye. A gerincoszlop szelvényezettsége (metameria) kifejezett. Egymás mögött helyeződő, azonos típusú, rövid, páratlan csontokból, csigolyákból, vertebrae, áll. Az általuk alkotott gerinccsatorna a gerincvelőt foglalja magában. A gerincoszlop elöl a koponyával, két helyen a végtagok kapcsolóövével függ össze, kétoldalt a bordák ízesülnek hozzá.

A gerincoszlop háromszorosan görbült, nyaki görbülete felfelé domború, legkifejezettebb a lóban, háti görbülete lefelé domború, ágyéki görbülete pedig felfelé enyhén domború (különösen rágcsálókban). Lóban a megterhelés következményeképpen a háti görbület fokozódik (lordosis). A scoliosis a gerincoszlop kóros oldalhajlása, a kyphosis pedig a hátrafelé görbülése.

A gerincoszlop, a columna vertebralis csontjai

A csigolyák, vertebrae, szivacsos szerkezetű, rövid csontok, három fő alkotórészük van, 1. a test, 2. az ív és 3. a nyúlványok.

1. Csigolyatest, corpus vertebrae. A csigolya alapi részét alkotja. Harántmetszetben háromszögletű vagy többé-kevésbé kerek, henger alakú; ha hosszú, akkor közepén kissé befűződött, némelyiken ventralisan csontléc, crista ventralis emelkedik ki. Elülső vége, az extremitas cranialis, domború, félgömb alakú; ez a csigolya feje, a caput vertebrae. Hátulsó vége, az extremitas caudalis, homorú; ez a csigolyaárok, a fossa vertebrae. A test dorsalis felületén középen hosszanti léc, ennek két oldalán pedig érbarázda található; az előbbin szalag tapad, az utóbbiban a csigolyát tápláló erek haladnak.

2. Csigolyaív, arcus vertebrae. A testen két gyökérrel, pediculus arcus vertebrae, ered, és lemezével, lamina arcus vertebrae, együtt a gerinclyukat, foramen vertebrale, zárja körül. A gerinclyukak összessége a gerincoszlopban a gerinccsatornát, canalis vertebralis, alkotja; ebben foglal helyet a gerincvelő a burkaival.

Az összehasonlító anatómiában a csigolyaíveket idegíveknek, neurapophyses (Owen), nevezik, mert pl. a hal csigolyáinak testén ventralisan is találhatók; íveik a vérívek, haemapophyses. Ezek emlősökben csökevényesek, csak az első farokcsigolyákon (marha, húsevők) lelhetők fel.

A csigolyaív gyökere tövében, elöl és hátul egy-egy bevágás, incisura vertebralis cranialis et caudalis, van. A szomszédos csigolyák egymás felé tekintő bevágása együtt a csigolya közötti lyukakat, foramina intervertebralia, alkotják. Az elülső (axis) és a hátulsó bevágást (hátcsigolyák; bo) néha csontléc hidalja át, és a csigolya közötti lyukat helyettesítő oldalsó csigolyalyukat, foramen vertebrale laterale, alakítja ki. A csigolya közötti lyukakon a gerincvelőidegek lépnek ki a gerinccsatornából; ventralis ágaik a csigolyatestre folytatódó árokban, sulcus n. spinalis, haladnak.

A szomszédos csigolyaívek lemezei érintkeznek egymással, illetve egymásra borulnak (hátcsigolyák), helyenként azonban rés, spatium interarcuale van közöttük. Tág rés van a nyakszirtcsont és az első nyakcsigolya között, a spatium atlantooccipitale (occipitalis punctio, a tarkószúrás helye), az első és a második nyakcsigolya között, a spatium atlantoepistrophicum, az utolsó ágyék- és az első keresztcsigolya között, a spatium lumbosacrale (a lumbalpunctio helye), végül a keresztcsont és az első farokcsigolya között, a spatium sacrococcygeum (az epiduralis érzéstelenítés helye).

3. A csigolya nyúlványai, processus vertebrales. Hét nyúlvány van, ezek a csigolya testén és ívén helyeződnek el, közülük négy – elöl és hátul kettő-kettő – a szomszédos csigolyákkal ízesül, három nyúlványon pedig izmok erednek, illetőleg tapadnak.

Az ízületi nyúlványok, processus articulares craniales et caudales (zygapophyses), a csigolyaív elülső és hátulsó széléről eredő rövid, lapos nyúlványok; egymás felé simuló tenyérhez hasonlóan ízesülnek egymással.

A harántnyúlvány, a processus transversus s. costotransversarius (diapophyses) lehet a csigolya testéről eredő bordai nyúlvány, processus costarius (pleurapophysis) vagy a csigolya ívéről eredő harántnyúlvány, processus transversus (parapophysis). A harántnyúlvány tövében a nyakcsigolyán lyuk, foramen transversarium található, az egymást követő lyukak csatornát, canalis transversarius, alkotnak. A harántnyúlványok között rések, spatia intertransversaria, vannak.

A tövisnyúlvány, a processus spinosus (spina neuralis) a csigolyaív tetején, a median síkban ered; a gerincoszlop nyújtó izmainak különböző hosszúságú és fejlettségű emelőkarja; az általuk alkotott rések a spatium interspinalék. A halakban van ventralis irányú tövisnyúlvány, processus haemalis, is, amely a farokcsigolyák vérívéből, arcus haemalis, ered.

Az emlő- vagy csecsnyúlvány, a processus mamillaris (metapophysis), a hát- és az ágyékcsigolyák oldalsó és elülső ízületi nyúlványai között eredő, cranialisan irányuló, rövid, tompa nyúlvány.

A járulékos nyúlvány, a processus accessorius (anapophysis) az utolsó hát- (sus, Ca) és az ágyékcsigolyák (Ca) ívéről ered, az oldalsó nyúlvány és a hátulsó ízületi nyúlvány között. Izmok, szalagok eredésére, illetőleg tapadására szolgál.

6. ábra - A csigolya részei

A csigolya részei


A nyakcsigolyák, vertebrae cervicales

A nyakcsigolyák a nyak S alakú, csontos, mozgékony vázát alkotják. A házi emlősállatokban hét nyakcsigolya található. (A tengeri tehénnek 6, a négyujjú lajhárnak 8, a háromujjúnak 9 nyakcsigolyája van.)

A fejgyám, atlas

Az első nyakcsigolya, a vertebra cervicalis prima, a fejgyám vagy fejtartó, rövid, de széles, gyűrű alakú csigolya. Teste hiányzik, a második nyakcsigolya testéhez nőtt, annak fognyúlványát alkotja.

Az atlas gyűrű alakú dorsalis ívét, arcus dorsalis, és ventralis ívét, arcus ventralis, kétoldalt a massa lateralis köti egymáshoz. Az ívek tág gerinclyukat, foramen vertebrale, zárnak körül. Mindkét íven egy-egy gumó, lapos dorsalis, tuberculum dorsale, illetőleg fejlettebb ventralis, tuberculum ventrale, látható. A ventralis ív belső felületén ízületi felület, fovea dentis, van a második nyakcsigolya fognyúlványának befogadására. Az ízületi nyúlványok helyett az íveken levő két elülső mély, félhold alakú ízületi árok, a foveae articulares craniales, a nyakszirtcsont bütykeivel ízesül. A hátulsó két harántirányú árok, a foveae articulares caudales, a második nyakcsigolyával ízesül; ízületi felülete az atlas alsó ívén belül a fovea dentisbe olvad.

Az ívektől kétoldalt eredő harántnyúlványokból, a processus transversusból fejlődő, ellaposodó, vaskos szélű szárnyak, alae atlantis, lóban fejlettek, ventralisan íveltek, marhában és sertésben kisebbek, vízszintesen irányulnak, a húsevőkben nagyok és szintén vízszintesek, ventralisan vájtak és a szárnyárkot, fossa atlantis, képezik. A szárny tövében cranialisan levő két lyuk közül a medialis, foramen intervertebrale, a gerinccsatornába, a lateralis, foramen alare, a szárnyárokba vezet. A caudalisan levő lyuk, a foramen transversarium, szintén a szárnyárokba nyílik.

7. ábra - A ló első nyakcsigolyája; atlas

A ló első nyakcsigolyája; atlas


A fejforgató, axis s. epistropheus

A második nyakcsigolya, tengely, axis, vagy fejforgató, epistropheus, különösen hosszú, csupán a sertésben rövid csigolya. A testén elöl a fognyúlvány, a dens (epistrophei) ered. A nyúlvány ventralis felületén levő ízületi felület, a facies articularis ventralis az atlas alsó ívével ízesül. A módosult haránt irányú és domború ízületi nyúlványok, a processus articulares craniales, a fognyúlványt gallérszerűen övezik. A csigolyatest hosszú, alsó felületén a középsíkban hátrafelé emelkedő izomtaraj, crista ventralis, húzódik végig. A csigolyaív szűk csigolyalyukat zár körül, az íven foramen (incisura; ca) vertebrale laterale van. A tövisnyúlvány, a processus spinosus, hatalmasan fejlett, caudalis végéről a hátulsó ízületi nyúlványok, processus articulares caudales, erednek. Az oldalsó nyúlványok, processus transversus, kicsik, hosszant megnyúlt csontléc alakúak, gyökerükön szűk foramen transversarium halad át, csupán a caudodorsalis irányú tuberculum dorsale fejlődött ki.

8. ábra - A második nyakcsigolya, axis

A második nyakcsigolya, axis


A 3–7. nyakcsigolya, vertebra cervicalis 3–7.

A nyakcsigolya teste hosszú (leghosszabb a lóban). Hosszúsága hátrafelé erősen csökken. A csigolyafej a sertés és a húsevőké kivételével erősen domború, a csigolyaárok mély. A crista ventralis a 3–5. nyakcsigolyán jól fejlett, a 6–7.-en tompa. A csigolya íve magas, a csigolyalyukak és az ívek közötti rések tágak. Az incisura vertebralis cranialis és caudalis mély, tág foramen intervertebralét zár körül. A kicsi tövisnyúlvány caudalisan kissé nő, a 7. nyakcsigolyán hosszú. Az ízületi nyúlványok vaskosak, kanál alakúak, ízületi felületük lapos vagy kissé homorú, kézfogásszerűen ízesülnek egymással. A harántnyúlványok jól fejlettek, szabad szélükön előre és hátra irányuló gumó, a tuberculum dorsale (bordacsökevény) és ventrale emelkedik ki; az előbbi bordai nyúlványnak, az utóbbi oldalsó nyúlványnak felel meg, és a marha 6. nyakcsigolyáján lemezt, lamina ventralist, alkot. Az oldalsó nyúlvány tövében lévő, aránylag tág foramen transversariumok együttesen a canalis transversariust alkotják, amelyben a gerincér és -ideg (a. et v. vertebralis, n. vertebralis) halad.

9. ábra - A ló ötödik nyakcsigolyája

A ló ötödik nyakcsigolyája


A 7. nyakcsigolya, a vertebra prominens, eltér a többi nyakcsigolyától; teste rövid, a laposabb csigolyaárok két oldalán megjelenik az első bordapár fejének ízületi árka, a fovea costalis caudalis. Tövisnyúlványa magas, az oldalsó nyúlványon csak a tuberculum dorsale van meg, foramen transversarium nincs.

10. ábra - A gerincoszlop nyaki szakasza lóban

A gerincoszlop nyaki szakasza lóban


A hátcsigolyák, vertebrae thoracales

A hátcsigolyák száma állatfajonként és állategyedenként is különbözik, így középértékben lóban 18 (ritkán 17 vagy 19), kérődzőkben 13 (12), sertésben 14 vagy 15 (kivételesen 16 vagy 13), húsevőkben 13 (kutyában ritkán 14 vagy 12), házinyúlban és emberben 12.

A hátcsigolyák teste rövid, harántmetszetben háromszögletű, hasáb alakú, az utolsó hátcsigolyákon crista ventralis van. A csigolyafej és a csigolyaárok hátrafelé ellaposodik.

A csigolyatesten és az ív gyökerén kétoldalt, elöl és hátul, két-két bordai ízületi árok, fovea costalis cranialis et caudalis mélyed be. A csigolya számával azonos számú borda a fovea costalis cranialisba illeszkedik. Az első borda feje az utolsó nyakcsigolya fovea costalis caudalisával és az első hátcsigolya fovea costalis cranialisával ízesül; az utolsó hátcsigolyának nincsen fovea costalis caudalisa. A bordai ízületi árkok az elülső hátcsigolyákon mélyek, hátrafelé azonban mind sekélyebbé válnak. A csigolyák íve magas, az egymásra fekvő csigolyalyukak az elsők kivételével szűkek.

Az incisura vertebralis caudalis mélyebb, mint a cranialis, az általuk képzett foramen intervertebrale szűk. Marhán az incisura vertebralis caudalis helyett foramen vertebrale laterale alakul ki, sertésen pedig a foramen intervertebralén kívül idegek átjárására 1–2 foramen vertebrale dorsale et ventrale is kifejlődik.

Az ízületi nyúlványok az első hátcsigolyák ívén tangentialisan, a hátulsókon radialisan irányulnak. Emiatt a háti szakasz elülső részén a gerincoszlop hossztengelye körüli forgó mozgás, hátulsó részén, valamint az ágyéki szakaszon pedig a hajlítás és nyújtás lehetősége áll fenn. Itt az emlőnyúlványok, processus mamillares, is kifejezettebbek, sertésben tompák, gumó- és húsevőkben kampószerűek. A hátulsó ízületi nyúlványokat csupán ízületi felületek helyettesítik a csigolyaíven. A járulékos nyúlványok, processus accessorii, a sertés és a kutya utolsó hátcsigolyáin, valamint a kutya ágyékcsigolyáin a hátulsó ízületi nyúlványok alatt az ívről erednek, caudalisan irányulnak.

A harántnyúlvány, a processus transversus, kicsi, rövid és többé-kevésbé gömbszerű, rajta a bordagumóval ízesülő árok, a fovea costalis transversalis, található. A gumó ízületi árka a bordafejecske ízületi árkához a hátrább eső csigolyákon közelebb van és sekélyebb is, emiatt caudalisan a bordák mozgékonysága fokozódik.

11. ábra - A ló ötödik hátcsigolyája

A ló ötödik hátcsigolyája


A tövisnyúlvány vaskos, jól fejlett és különösen magas az első (3–8.) hátcsigolyákon, ahol a mar csontos vázát adja. Az elsők tövisnyúlványa caudodorsalisan irányul, majd lovon a 16., marhán a 13., kecskén és sertésen a 12., juhon a 10., kutyán a 10. vagy 11. hátcsigolya tövisnyúlványa függőleges; ezt a csigolyát vertebra anticlinalisnak nevezik. Innen kezdve a hátcsigolyák és a mögöttük felsorakozó ágyékcsigolyák tövisnyúlványa már craniodorsalisan irányul. A tövisnyúlványok vége éles szélben vagy vastag gumóban, tuberositas spinalis, végződik, ez nehéz igáslóban osztott is lehet.

Az ágyékcsigolyák, vertebrae lumbales

Az ágyékcsigolyák száma öszvérben 5–6, lóban 6 (5–7), kérődzőkben 6, juhban 7 is lehet, sertésben 7 (5–7) és húsevőkben 7 (6), számuk azonban sertésben és húsevőkben fajták szerint is változhat. A törzs hosszának a növekedésével elsősorban a csigolyák száma nő.

Az ágyékcsigolyák teste hosszú, harántmetszete az elülsőkön háromszögletű, itt a crista ventralis fejlett, rajta a rekeszoszlopok erednek, a hátulsókon harántovális. A csigolyák feje és árka lapos.

A csigolyaív caudalisan magasodik, a gerinccsatorna hátrafelé tágabb, ott helyeződik a gerincvelő ágyéki duzzanata. Az ívek egymáshoz illeszkednek, csupán kérődzőkön van rés, spatia interarcualia dorsalia, közöttük. Az utolsó ágyékcsigolya és a keresztcsont között széles rés, spatium interarcuale lumbosacrale marad vissza. A csigolya közötti lyuk sertésben kettős, az utolsó ágyékcsigolyákon dorsalisan és ventralisan nyílik.

Az ízületi nyúlványok sagittalis irányúak, az elülsők ízületi felülete vájt és medialisan tekint, a hátulsóké domború, csapszerű és lateralisan tekint. Az emlőnyúlvány, a processus mamillaris jól fejlett, magas, az ízületi nyúlványról ered. A járulékos nyúlvány, a processus accessorius csupán húsevőkben és házinyúlban fejlődött ki. Az incisura vertebralis caudalis mély; helyette marhában foramen vertebrale laterale alakult ki.

A harántnyúlványok, processus transversus, az ágyékcsigolyákon mint nyúlványok, processus costarii, néha különválnak, ezek a „repülőbordák”, costae fluctuantes; kétoldalt, lóban, kérődzőkben vízszintesen, sertésben, húsevőkben cranioventralisan irányulnak. Hosszúságuk az 1–3. ágyékcsigolyáig nő.

12. ábra - A ló harmadik ágyékcsigolyája

A ló harmadik ágyékcsigolyája


Lóban az utolsó két ágyékcsigolya harántnyúlványa vaskos, a szélein levő ízületi felületekkel; az 5. és a 6. csigolya harántnyúlványa egymással, a 6. pedig a keresztcsont szárnyával ízesül. Az ágyékcsigolyák tövisnyúlványa, processus spinosus, fejlett, szélesebb a hátcsigolyákénál. Magasságának és szélességének aránya lóban és húsevőkben 5:3, sertésben 4:3, kérődzőkben 3:3. Vége tarajszerűen megvastagodott.

A keresztcsont, os sacrum

Lóban, szarvasmarhában és kecskében 5, juhban és sertésben 4, húsevőkben 3 keresztcsigolyából áll. A csigolyák közötti rostos porcok lovon 4–5, marhán 3–4, juhféléken 3–4, sertésen 1,5, a húsevőkön 0,5 éves korban craniocaudalis irányban elcsontosodnak, keresztcsonttá, os sacrummá nőnek össze. A keresztcsont háromszög alakú.

13. ábra - A ló keresztcsontja

A ló keresztcsontja


14. ábra - A ló keresztcsontja

A ló keresztcsontja


15. ábra - A gerincoszlop ágyéki szakasza lóban

A gerincoszlop ágyéki szakasza lóban


Elülső, szélesebb vége a keresztcsont alapja, a basis ossis sacri, az utolsó ágyékcsigolyával, hátulsó, keskenyebb vége, a csúcsa, az apex ossis sacri pedig az első farokcsigolyával ízesül. Külső felülete a facies dorsalis, belső medencei felülete a facies pelvina. Az összenőtt csigolyatestek közötti határt a belső felületen harántvonalak, lineae transversae, jelzik. Az első keresztcsigolyán a caput vertebrae az utolsó ágyékcsigolyával, az utolsón a fossa vertebrae az első farokcsigolyával ízesül. Az utolsó ágyékcsigolya árka és az első keresztcsigolya fejének alsó pereme tarajszerűen megvastagodott, és a medenceüregbe emelkedő haránt irányú kiemelkedést, promontoriumot alkot. A medenceüreg bejáratát jelző vonal, a linea terminalis, innen indul ki.

A csigolyaívek laposak, a sertés kivételével (spatia interarcualia sacralia) összenőttek egymással. A gerinccsatorna caudalisan szűkül, dorsoventralisan lapos. A csigolyaív bemetszései helyén lyukak, foramina intervertebralia, alakultak ki. A tövisnyúlványok hátrafelé rövidülnek, caudodorsalisan irányulnak, lovon részben, szarvasmarhán egészben összenőttek egymással, egységes tarajt, crista sacralis mediana, sertésen kicsi lécet alkotnak.

Az ízületi nyúlványok marhában összenőttek, crista sacralis intermediát alkotnak. Lóban csupán az első keresztcsigolya processus articularis cranialisa fejlődött ki, sertésben és kutyában azonban az utolsó keresztcsigolyán a processus articularis caudalis is megvan.

Az oldalsó nyúlványok vaskos csontlemezzé összenőtt két oldaltömege, crista sacralis lateralis s. partes laterales, kettéosztja a csigolya közötti lyukakat. A felső lyukakon, foramina sacralia dorsalia, a gerincvelőideg dorsalis ágai, az alsókon, foramina sacralia pelvina, pedig ventralis ágai lépnek ki.

Az első két keresztcsigolya harántnyúlványai kétoldalt mint a keresztcsont szárnyai, alae ossis sacri, kiterjednek. A szárnyon elöl levő ízületi felület az utolsó ágyékcsigolya harántnyúlványával, a felül levő fül alakú ízületi felület, a facies auricularis pedig a csípőcsont szárnyával ízesül. A szárnyak lóban vízszintesen, kérődzőkben dorsolateralisan, sertésben és húsevőkben lateralisan irányulnak.

A farokcsigolyák, vertebrae caudales s. coccygeae

A farokcsigolyák száma állatfajok és állatfajták szerint is eltérő. Lónak 15–21, szarvasmarhának 18–20, juhnak 3–24, kecskének 12–15, sertésnek 20–23, húsevőknek 3–20 farokcsigolyája van. Az ember 4–5 csökevényesen fejlett farokcsigolyája a farokcsontot, os coccygis, adja. A csigolya alkotórészei az első farokcsigolyákon felismerhetők, caudalisan először fokozatosan eltűnnek az ízületi nyúlványok, majd a tövisnyúlványok, a csigolyaív (ezáltal a gerinccsatorna nyitottá válik) és végül a harántnyúlványok. A szarvasmarha és a kutya első négy farokcsigolyájának ventralis felületén vérív, arcus haemalis, vagy annak csökevénye fejlődött ki (mint a halakon).

16. ábra - A szarvasmarha farokcsigolyái

A szarvasmarha farokcsigolyái


A mellkas csontjai, ossa thoracis

A mellkas, thorax, csontjai a hátcsigolyák a bordák és a szegycsont (izmokba ágyazva). Ezek együtt a mellkasfal szilárd vázát alkotják.

A bordák, costae

A bordák, costae, hosszú, lapos vagy hengeres ívben görbült, szivacsos szerkezetű, páros csontok. Számuk egyezik a hátcsigolyák számával: lóban 18 (ritkán 17 vagy 19), kérődzőkben 13 (12), sertésben 14 (13–16), húsevőkben 13 (12–14), emberben, házinyúlban 12 pár. Az első borda rövid és lapos, a többi a mellkas közepén a legíveltebb és leghosszabb, majd caudalisan ismét rövidül.

17. ábra - A ló bal oldali bordáinak extremitas vertebralisa

A ló bal oldali bordáinak extremitas vertebralisa


A bordák proximalis (3/4) része a bordacsont, az os costale, distalis része a bordaporc pedig a cartilago costalis, amely hyalinporcból áll. A borda proximalis végével a hátcsigolyákhoz, distalis vége pedig közvetlenül ízesül vagy a megelőző bordák porcaival kapcsolódik a szegycsonthoz. A bordaporcaikkal közvetlenül a szegycsonthoz ízesülő elülső bordákat sternalis bordáknak, valódi bordáknak, costae sternales s. verae, amelyek pedig a szegycsonthoz csupán közvetve, egymással szalagos összeköttetésben bordaívet, arcus costalis, alkotva csatlakoznak, asternalis bordáknak (álbordák) costae asternales, s. spuriae nevezzük. A sternalis és asternalis bordák számaránya lóban 8:10, kérődzőkben 8:5, sertésben 7:7 (8), húsevőkben 8:4.

Az emberen a 11–12. esetleg a 10. borda, húsevőkben pedig némelykor az utolsó borda az izomzatban szabadon végződik vagy mint szám fölötti borda emlősállatokban az első ágyékcsigolyákról különül el; ezeket „repülő” vagy lebegő bordáknak, costae fluctuantes, nevezzük. A bordák és a porcaik közötti rések a spatia intercostalia et intercartilaginea, a borda nyaka és a csigolya harántnyúlványa közötti rés pedig a spatium costotransversarium.

18. ábra - A szarvasmarha bal oldali 3. bordája

A szarvasmarha bal oldali 3. bordája


1. A bordacsontnak, os costale, két végdarabja és középdarabja vagy teste van. A dorsalis végdarab, az extremitas vertebralis, a borda fejében, caput costae, végződik. A fejen barázda, sulcus interarticularis, vagy léc, crista capitis costae által elválasztott két ízületi felület, facies articularis capitis costae cranialis et caudalis, van, amelyek a megfelelő számú hátcsigolya elülső és az előtte levő hátcsigolya hátulsó bordai ízületi árkával ízesülnek.

A bordafejecskét vékony nyak, collum costae övezi, rajta léc, crista colli costae emelkedik ki. A nyak mögött a borda gumója, a tuberculum costae domborodik elő; a rajta levő ízületi felület, a facies articularis tuberculi costae, az azonos számú hátcsigolya harántnyúlványával ízesül. A borda nyaka a hátulsó bordákon rövid, ezáltal a fejecske és a gumó ízületi felülete közelebb kerül egymáshoz vagy a kettő egybe is olvad; ez a borda nagyobb fokú mozgásának a lehetőségét is megnöveli.

A bordagumó alatt a caudalis szélen, az extremitas vertebralis alsó határán van a bordaszöglet, az angulus costae, amely a csípőhorpaszizom (m. iliocostalis) tapadásának lateralis szélét jelzi, rajta a tuberositas m. longissimi és a tuberositas m. iliocostalis, emelkedik ki.

A borda teste, a corpus costae, kétoldalt lapított, ventralisan szélesedő (Ru) vagy keskenyedő (sus), illetve hengeres (Ca). Tengelye körül háromszorosan görbült: lapjára, élére és hosszára (Henle-féle torzió). Két felülete és két széle van. Külső felületén, facies externa, az elülső, homorú, éles szél, a margo cranialis mögött izomi árok, sulcus muscularis, belső felületén, facies interna, pedig a hátulsó domború, tompa szél, a margo caudalis mentén érbarázda, sulcus costae mélyed be. Az első borda érbarázdája hiányzik, elülső szélének közepén pedig érdes gumó, tuberculum m. scaleni ventralis (Lisfranci) emelkedik ki a bordatartó izom tapadására; külső felületén a kulcscsont alatti artéria sekély árka halad. Az utolsó bordák érbarázdája sekély. A bordák közötti rés a spatium intercostale. A bordacsont alsó, szegycsonti vége, az extermitas sternalis érdes, a bordaporchoz porcos összeköttetés, synchondrosis costochondralis fűzi; a marha és a juh 2–10., a sertés 2–5. bordapárjának árka a bordaporcokkal ízületet, articulatio costochondralist képez. Kérődzőkben a bordaporcban is találhatunk synovialis zsákocskákat, articulationes intrachondrales. A borda alsó vége lóban, kérődzőkben és sertésben a bordacsont–bordaporci összeköttetés tájékán, húsevőkben pedig a bordaporc proximalis végén előrefelé hajlik; ez a borda térde, a genu costae. Az utolsó bordacsont–bordaporci összeköttetés tájékán szöglet, az angulus arcuum costalium alakul ki.

19. ábra - A kutya mellkascsontjai

A kutya mellkascsontjai


2. A bordaporc, cartilago costalis, hengerded, pálca alakú, egyenes vagy kissé görbült hyalinporc. A bordaporcok lehetnek sternalisak, azaz közvetlenül a szegycsonthoz ízesülők, és asternalisak, amelyeket viszont az előző bordaporchoz kötőszövet rögzít. Az utóbbiak a bordaívet, arcus costalis, alkotják. Fiatalkorban rugalmasak, később merevebbek (azbesztelváltozás), idős állatban elcsontosodhatnak. A sternalis bordák közül az első pár a szegycsont manubriumához, az utolsó kettő a szegycsont teste és a processus xiphoideusa közötti árokba, a többi pedig a szegycsont testének szomszédos szelvényei, sternebrae, közé, az incisura costalisba ízesül.

A szegycsont, sternum

A szegycsont nagyobbrészt szivacsos állományból álló, vékony kéregállománnyal borított, lapos vagy hengeres, hosszú csont. A valódi bordaporcok elcsontosodása révén fejlődik; a mellkas ventralis, csontos vázát alkotja. Lóban, kérődzőkben 7, sertésben 6, húsevőkben 8 szelvényből, sternebrae, áll, amelyeket rostos porc, synchondrosis intersternebralis köt egymáshoz. A sternebrák idős korban craniocaudalis irányban összecsontosodnak egymással.

A szegycsontnak három része van: a markolata, a manubrium sterni (praesternum), a teste, a corpus sterni (mesosternum) és a kardnyúlványa, a processus xiphoideus (xiphosternum).

A szegycsont markolata, a manubrium sterni, csupán ott fejlett, ahol a kulcscsont is kifejlődött. Háziállatokban kulcscsont nem fejlődött ki, emiatt a praesternum gyengén fejlett; az első bordaporcpárbóI származó sternebrát azonosítjuk vele. A markolat lóban porcos (hollócsőrporc), nem csontosodik el, a többi házi emlősállatban nagyobb része elcsontosodik. Porcos része a cartilago manubrii. A dorsalis felületén levő, lóban és sertésben egy nagy, a többi háziállatban két ízületi gödörbe ízesül az első bordaporcpár.

A szegycsont teste, a corpus sterni, a második bordapártól az utolsó valódi bordapárig terjed. A manubriumhoz rostos porckorongok útján (eq, Ca) vagy ízületesen (Ru, sus) kapcsolódik. A porcos összeköttetés időskorban összecsontosodik. A test lóban és kérődzőkben öt, sertésben négy, húsevőkben pedig hat szelvényből, sternebrából áll.

A szegycsont teste lóban oldalt lapított, a hajó gerincéhez hasonló, ventralisan tarajt (crista sterni) képez; kérődzőkben és sertésben dorsoventralisan lapított, kutyában négyoldalú hasáb alakú, macskában hengeres. Két oldalán a szelvények közötti, ék alakú ízületi árkokba, incisurae costales, a valódi bordák porcai ízesülnek. Közülük a két utolsó egymás mellett van vagy egybeolvadt.

A kardnyúlvány, a processus xiphoideus, az utolsó két valódi borda között van. Csontos nyúlványa a bordaívek között ered, szarvasmarhában és idős sertésben összenő az utolsó sternebrával. Vége lóban, kérődzőkben tányér alakú, sertésben és húsevőkben rövid, keskeny porcban, a lapátos porcban, cartilago xiphoidea, végződik.

Állatfajonkénti jellegzetességek

Az atlas szárnyai lefelé, ventrolateralisan irányulnak, szélesek, tompa szélűek. A fossa alaris mély, és ugyancsak mélyek a fovea articularis cranialisok is. Az axis teste hosszú, fognyúlványa lapát alakú, dorsalis felületén szalagdudor van. A fognyúlványt övező, gallér alakú ízületi felületet ventralisan egy bemetszés kettéosztja. A tövisnyúlvány caudalisan villaszerűen kettéválik és a hátulsó ízületi nyúlványokba folytatódik. A 3–7. nyakcsigolya tövisnyúlványa helyett csupán tuberculum dorsale van. Az oldalsó nyúlványokon a tuberculum dorsale et ventrale jól fejlett; a 6. nyakcsigolya tuberculum ventraléja lemez alakú.

Az utolsó és az első hátcsigolyák testén crista ventralis van. Az utolsó három hátcsigolya fovea costalis cranialisa a harántnyúlvány fovea costalis transversalisával egybeolvad. A tövisnyúlvány az 1.-től 4–5. csigolyáig nő, a 12.-ig fokozatosan alacsonyabbá válik. Az incisura vertebralis caudalist esetenként csontléc hidalja át, és ezáltal foramen vertebrale laterale alakul ki.

Az ágyékcsigolyák száma lóban, öszvérben 6 (ritkábban 5 vagy 7), az arab lóban és a szamárban 5. Az első két ágyékcsigolyának vaskos crista ventralisa van. A tövisnyúlvány lapos, ívben előrehajlik, szabad vége az első négy csigolyán tarajjá szélesedik. A harántnyúlvány egyenes és az elülső csigolyákon oldalt, a hátulsókon kissé előrefelé is irányul. A két utolsó ágyékcsigolya harántnyúlványai egymással, az utolsó pedig a keresztcsont szárnyával harántnyúlványok közötti merev ízületet képez. A foramen intervertebrale az utolsó csigolyákon kettős, a harántnyúlványok között dorsalisan és ventralisan nyílik.

A keresztcsont dorsalisan enyhén ívelt, háromszögletű csont. A foramina sacralia pelvina tágak, a keresztcsont szárnyai háromszögletűek, facies auricularisuk dorsalisan tekint. A tövisnyúlványok vége kiszélesedik, tuberositas spinalist képez. A partes lateralesen jól fejlett taraj, crista sacralis lateralis van.

A farokcsigolyákat vastag fibrocartilago intervertebralis fűzi egymáshoz. A csigolyaív nyitott, processus neuralisokat alkot (3–6. csigolya). Az első farokcsigolya idős állatban gyakran összenő a keresztcsonttal.

Az első bordák laposak és szélesek, a hátulsók keskenyek és vaskosak. A fej, a nyak és a bordagumó az első bordákon jól elkülönül, az utolsó három bordának már nincsen nyaka. Ezeken a fej és a gumó ízületi felületei összeolvadnak egymással. A borda elülső széle a 2–8. bordán éles, hátulsó széle, különösen a középső bordákon, domború. Az első bordapár rövid bordaporca (2 cm), a manubrium sterni, egységes ízületi gödrébe illeszkedik.

A szegycsont kardnyúlványa és testének első négy sternebrája ventralisan elvékonyodik, lemez alakú porcba megy át; ezek egybeolvadnak a cartilago manubriivel és a szegycsont taraját, crista sterni, alkotják. A processus xiphoideus nyél alakú, kerekded csont, végéhez tányérszerűen kiszélesedő porclemez, cartilago xiphoidea illeszkedik.

Kérődzők

Az atlas tuberculumai jól fejlettek, szárnyai kisebbek, mint lóban; a fossa alaris sekély. A foramen transversarium szarvasmarhában és juhban hiányzik, kecskében néha megtalálható. Az axis rövid, crista ventralisa erős, fognyúlványa félhengerszerű, dorsalisan vájt, felülete érdes. A tövisnyúlvány fejlett, caudalisan emelkedik, hátulsó merőleges szélben végződik; juhfélékben előrefelé irányulnak, konkáv szélük van. A hátulsó ízületi nyúlványok az ívből erednek, az elülsők gallérszerűek, a fognyúlvány ízületi felületével egybeolvadnak; a foramen transversarium hiányozhat. A többi nyakcsigolya teste rövidebb, mint lóban, tövisnyúlványa hosszú és hátrafelé fokozatosan nagyobbodik. A 7. nyakcsigolya tövisnyúlványa merőlegesebb és kétszer olyan hosszú, mint a 6.-é. Az ízületi nyúlványok kicsinyek. A harántnyúlványok tuberculum ventraléi jól fejtettek, a hatodiké sagittalis irányú, lapos csontlemezt, lamina ventralis, képez. A tuberculum dorsalék lateralisan irányulnak, dorsoventralisan lapítottak.

A hátcsigolyák teste hosszú, a crista ventralis marhában jól, juhfélékben gyengén fejlett. A csigolyafej és a csigolyaárok lapos. A bordai ízületi félárkok hátrafelé sekélyebbek, de soha nem olvadnak egybe a harántnyúlványok ízületi felületével. A foramina intervertebralián kívül a csigolyaív hátulsó incisurájából csontléccel elválasztott foramen vertebrale laterale is található; ez juhfélékben ritkább. Az utolsó hátcsigolyákon hiányzik a bordagumó felvételére szolgáló félárok.

Az ágyékcsigolyák teste hosszú. A csigolyafej és a csigolyaárok lapos, a crista ventralis mindegyik ágyékcsigolyán megtalálható. A gerinclyuk tág, harántovális; a spatium interarcualék szélesek, különösen tág a spatium interarcuale lumbosacrale. A tövisnyúlvány hátrafelé mindinkább rövidül, szabad végén taraj van. A harántnyúlvány széles, juhfélékben ívben előrefelé hajlik, a 6. ágyékcsigolyán rövid. Az elülső ízületi nyúlványok félhenger alakúak és a henger alakú hátulsókkal szilárd összeköttetést létesítenek.

A keresztcsont ívben hajlik, dorsalisan domború. Medencei felülete homorú, közepén hosszanti érbarázda van az a. sacralis mediana részére. Az utolsó keresztcsigolya harántnyúlványa elkülönül a partes lateralestől.

20. ábra - A szarvasmarha keresztcsontja

A szarvasmarha keresztcsontja


A farokcsigolyák. A hosszú farkú juhnak 18–28, a rövid farkúnak 12–17, a farkatlan juhoknak 3 farokcsigolyájuk van. A gerinccsatorna fokozatosan szűkül, kb. az 5. farokcsigolyáig zárt, azon túl nyitott, a csigolyák tövisnyúlványa elcsökevényesedik. A farokcsigolyákon csupán az elülső ízületi nyúlványok fejlődtek ki. Az első farokcsigolyának harántnyúlványai is vannak. Az arcus haemalis teljes ív vagy kettős nyúlvány alakjában a 2–5. csigolyán lelhető fel.

A bordák laposak, szegycsonti végük felé szélesednek, szarvasmarhában íveltebbek, mint juhban. Elülső és hátulsó szélük éles. Legszélesebb a 6–8., leghosszabb a 7–8. borda. A spatium interarcualék keskenyebbek, mint lóban. A nyak hosszú, jól fejlett, a bordafej és a bordagumó ízületi felülete az utolsó bordákon is jól elkülönül egymástól. Az első bordapár, a manubrium egységes, juhban kettős ízületi gödrébe illeszkedik be.

A szegycsont testének 5 sternebrája a hosszú processus xiphoideusszal egységes csonttá nő össze; juhban porcos marad. A manubrium három- vagy négyszög alakú, a testhez ízesül; porca nem vagy alig fejlődik ki. A test dorsoventralisan lapított, belső felülete lapos, a külső, konkáv. A lapátos porc tompa, háromszögletű.

Sertés

Az atlas nagyon rövid, dorsalis íve lapos, a tuberculum ventrale hátrafelé irányul. A szárnyak gyengén fejlettek, széleik érdesek, tompák, a szárnyárok mély. A foramen transversarium szűk és a szárny hátulsó szélén nyílik. Az axis rövid, de magas, kúp alakú, a test crista ventralisa gyengén fejlett. A fognyúlvány tompa kúphoz hasonló, előre és felfelé irányul. Az elülső ízületi nyúlványon ízületi felületei domborúak, az oldalsó nyúlványok rövidek, lefelé irányulnak; a foramen transversarium tág.

A 3–7. nyakcsigolya teste rövid, crista ventralisa nincsen; a csigolyaív keskeny, a spatium interarcuale tág. A tövisnyúlvány a negyedik csigolyáig hátra, amögött előre irányul és az elülsőkön hoszszabb. Ízületi nyúlványai nagyok, az elülsők tövében a sertésre jellemző járulékos lyukak, foramina vertebralia lateralia, vannak, amelyeken át a nyaki gerincvelőidegek dorsalis ágai lépnek ki. A ventralis ágak a két csigolya közötti foramen intervertebralén át hagyják el a gerinccsatornát. A harántnyúlványok tuberculum ventraléi a 3–6. csigolyán lemezszerűen ellaposodtak; az előbbi a következőét zsindelyszerűen fedi.

A hátcsigolyák crista ventralisa kicsi, a tövisnyúlvány magas és széles, legmagasabb az első három hátcsigolyán, a 11. csigolyáig mind kisebbé válik. A harántnyúlványok az utolsó hátcsigolyákon rövidebbek, ezáltal az elülső bordai ízületi árok és a harántnyúlvány ízületi felülete közel kerül egymáshoz. Fovea costalis caudalis az utolsó 3–4 hátcsigolyán nincsen, a borda feje itt csupán a csigolyák közötti rostos porchoz illeszkedik. Az utolsó hátcsigolyákon járulékos nyúlvány, processus accessorius is van.

Az ágyékcsigolyák teste hosszú, hátrafelé szélesedik. A csigolyafej és a csigolyaárok lapos, a crista ventralis az első ágyékcsigolya kivételével jól fejlett. A csigolyaív alacsony, a gerinclyuk hátrafelé tágabb. Az incisura vertebrae caudalis mély, az első ágyékcsigolyákon csontléc által alkotott foramen vertebrale laterale jön létre. A spatium interarcualék, különösen a spatium lumbosacrale, szélesek. A tövisnyúlvány előrefelé irányul, az utolsó csigolyákon függőleges. A harántnyúlványt az incisura vertebrae caudalis közelében merőleges irányú lyuk fúrja át.

A keresztcsont dorsalisan domború, az első keresztcsigolya feje széles és nagy, ventralisan az utolsó ágyékcsigolyával vaskos promontoriumot képez. A lapos csigolyaívek között tág spatium interarcualék vannak. Az összenőtt tövisnyúlványok kicsi lécet alkotnak. Az elülső ízületi nyúlványok hosszúak, a hátulsók rövidek. A keresztcsont szárnyait az első két keresztcsigolya harántnyúlványa alkotja, ízületi felülete lateralisan tekint. A kis partes lateralest jól fejlett crista sacralis lateralis határolja.

Az első 5 farokcsigolya csigolyaíve zárt, rajta tarajszerű tövisnyúlvány is van. Az ízületi nyúlványok a 8. csigolyáig kifejlődtek, a 9.-től csak az elülsők maradtak meg. Harántnyúlványok az első három csigolyán fejlődtek ki, összenőve széles lemezt képeznek.

A 2–4. borda lapos és széles, majd hosszuk a 6. bordáig nő, azután csökken. Az első bordapár vaskos és széles alsó vége a szegycsont praesternumának egységes ízületi árkába illeszkedik. A borda fejének és gumójának ízületi felületei az utolsó három, hengeres testű bordapáron egymásba olvadtak. A bordák száma, hossza, szélessége és íveltsége a fajta függvénye. A bordaporcok szélesek, a spatium intercartilagineum keskeny.

A szegycsont testének négy sternebrája és a processus xiphoideus összecsontosodik egymással. A manubrium a kérődzőkéhez hasonlóan ízületesen kapcsolódik a szegycsont testéhez. A manubrium hosszú, oldalt lapított, cranialisan a kúpszerű cartilago manubriibe megy át. A manubrium és a corpus sterni első sternebrája háromszögletű, a többi széles és lapos; a lapátosporc keskeny.

Húsevők

Az atlas ívei kutyában laposak, a ventralis ív keskenyebb, mint a dorsalis. Az atlas szárnyai vízszintesek, lemezszerűen széjjelterülnek, rajtuk a foramen alare helyén, az elülső szélen bemetszés, incisura alaris van. A hátulsó ízületi felületek enyhén homorúak, macskán a ventralis íven lyuk, foramen mesoatlanticum van, amely a gerinccsatornába vezet.

Az axis a leghosszabb nyakcsigolya. Fognyúlványa hosszú, csapszerű, az atlas arcus ventralisán át a nyakszirtcsontig terjed. Tövisnyúlványa nagy, a csigolyatest fölött előre és hátra túlterjed, ezáltal áthidalja az atlas és az axis közötti spatium interarcualét. Caudalis felületén a hátulsó ízületi nyúlványokat helyettesítő ízületi felületek vannak. A fognyúlvány két oldalát határoló elülső ízületi nyúlványok enyhén ívelt ízületi felületei a fognyúlvány ízületi felületével egybeolvadtak. A csigolyaíven elöl és hátul is bemetszés van. A harántnyúlványok tövisszerűek, hátrafelé a csigolyaárok síkján túlterjednek. A 3–7. nyakcsigolya teste caudalisan rövidül. A hátulsó csigolyák crista ventralisa fejlett; a tövisnyúlványok hátrafelé növekednek. A csigolyaív bemetszései mélyek, tág foramen intervertebralékat képeznek. A 4. és 5. nyakcsigolya hátulsó ízületi nyúlványán izomnyúlvány, processus multifidarius van a sokbahasadt izom tapadása számára. A csigolyaívek szélesek, a spatium interarcualék szűkek. Az oldalsó nyúlványok karcsúak, rajtuk hosszú tuberculum dorsale et ventrale van. A 6. nyakcsigolya tuberculum ventraléja sagittalis irányú széles lemezt, lamina ventralist képez.

A hátcsigolyák teste rövid, ventralisan legömbölyödött, a caput et fossa vertebrae lapos. A bordai ízületi árkok caudalisan sekélyebbek, az utolsó három hátcsigolyán pedig caudalis árok már nincs. A tövisnyúlvány a kutya első hat hátcsigolyáján egyforma magas, majd a 10.-ig rövidül, attól caudalisan ismét változatlan. A tövisnyúlvány végén kutyában tuberositas spinalis fejlődött ki, amely a macskában hiányzik. A harántnyúlvány rövid, a rajta levő fovea costalis transversalis caudalisan kisebbedik. Minden hátcsigolyán van processus multifidarius. Kutyában a 12–13. hátcsigolyán, macskában pedig a 9. és a 10. hátcsigolyán processus accessorius is található. Az ágyékcsigolyák teste az utolsó előtti ágyékcsigolyáig fokozatosan szélesebbé és hosszabbá válik. A gerincoszlop ágyéki szakasza húsevőkben hosszú és mozgékony. Az utolsó ágyékcsigolyákon, különösen macskán, fejlett crista ventralist találunk. A tövisnyúlványok kutyán az 5–6., macskán a 4. ágyékcsigolyáig nőnek, majd rövidülnek; előrefelé irányulnak, az utolsók merőlegesek. Az elülső ízületi nyúlványok ízületi felülete lapos. Járulékos nyúlványaik csak húsevőknek vannak. A csigolyaív bemetszései kicsinyek, a foramen intervertebrale szűk. A harántnyúlványok hosszúak, macskában cranioventralisan irányulnak, végük kiszélesedik.

A keresztcsont tégla alakú, medencei felülete homorú, promontoriuma kicsi. A caput vertebrae széles és lapos, az elülső ízületi nyúlványok elé és fölé terjednek, a csigolyaívek laposak, a gerinccsatorna e szakasza szűk és kerek; a foramina sacralia dorsalia et pelvina egyenlő tágasságúak. A tövisnyúlványok gyengén fejlettek, összenőttek egymással, macskán különállóak. A szárny ízületi felülete lateralisan tekint.

Az első négy farokcsigolyán még megtalálhatók a csigolya tipikus alkotórészei. A csigolyaív a 8. farokcsigolyáig canalis vertebralist képez, attól caudalisan maradványai, a processus neuralisok, a gerinccsatornából folytatódó árkot képeznek. Az elülső ízületi nyúlványok jól fejlettek. A tövisnyúlvány csak az első csigolyákon található meg. A harántnyúlványok caudalisan irányulnak. Arcus haemalis kutyában az 5–16. farokcsigolyán fellelhető, attól caudalisan gömbszerű processus haemalis váltja fel. Helyettük gyakran található kutyákban 1–3 kis csontocska, os arcus haemalis, a farokcsigolya testének ventralis felületén.

A húsevők bordái a legíveltebbek, hosszúságuk az 1–6. bordáig nő, a 9. csigolyától hátrafelé hirtelen csökken. Az utolsó bordaporc rövid, a mellkas falában szabadon végződhet. A borda fejének elülső ízületi felülete az utolsó 2–3 bordapáron nem fejlődött ki, a hátulsó viszont egybeolvadt a bordagumó ízületi felületével. Az utolsó (9.) sternalis borda kötőszövetesen kapcsolódik a szegycsonthoz, annak teste és kardnyúlványa között. A sternebrák hosszúak, a bordák távolabb állnak egymástól, a spatium intercartilagineum tág. A macska bordái karcsúbbak, mint a kutyáéi.

A szegycsont sternebrái közötti porckorongok csak idősebb korban csontosodnak el. A test sternebrái kutyában négyszögletesek, macskában hengeresek. A processus xiphoideus hosszú, lapos, a lapátosporc keskeny és kicsi.

A végtagok csontjai, ossa membrorum

A végtagok a test hordozói. Elsősorban mozgatásra, helyváltoztatásra szolgálnak. A gerinces állatokban páros végtagok, pterygium, fejlődtek ki: a két elülső vagy mellkasi végtag, membrum thoracicum, és a két hátulsó vagy medencei végtag, membrum pelvinum.

Törzsfejlődés, phylogenesis

A végtagok emlősállatainkban a Wolff-féle végtaglécen növekvő elülső és hátulsó végtaggumókból, gemmae membri, több szelvényből, plurisegmentalisan fejlődnek ki.

A kezdetben a hal oldalúszójához hasonló gumó nyakalttá válik, lapát alakú lesz. Két felülete közül a hajlító medialisan, a nyújtó lateralisan fekszik. Fejlődésük előrehaladtával hossztengelyük körül befelé, pronatióban (borintás) elfordulnak, miközben a karcsont alsó vége caudalisan, a combcsonté pedig cranialisan (ellentétesen) fordul, és a végtag a törzshöz illeszkedik: minden része egy síkban, a sagittalis síkban mozog. Ezáltal a kar lateralis felülete caudalisan, a comb lateralis felülete pedig cranialisan tekint. A lábvégek pronatiója révén az alkar, illetve a szár lateralis felülete cranialisan irányul (Martin torziós elmélete).

Mind az elülső, mind a hátulsó szabad végtagot, membrum liberum, kapcsolóöv, cingulum membri köti a törzshöz. A szabad végtag alaptípusa az archipterygium, amely egymást követő, proximodistalis irányban azonos értékű, azaz homodinám, megismétlődő, pallilog részekből áll. A proximalis rész, a stylopodium, egy csontból, az elülső végtagon a karcsontból, a hátulsón a combcsontból áll. A középső rész, a zeugopodium, két csontból, az elülső végtagon az orsó- és a könyökcsontból, a hátulsón pedig a síp- és a szárkapocscsontból épül fel. A distalis rész, az autopodium, már öt sugárból áll, ezek házi emlősállatokban a törzsfejlődés során az igénybevétel foka szerint átalakultak, öszszenőttek, illetőleg redukálódtak. Az ötsugarú autopodium egy-egy sugarának három tagja van, közülük a proximalis a basipodium, belőle a lábtő csontjai, a középső a metapodium, belőle a lábközép csontjai, a distalis acropodiumból pedig az ujjak csontjai származnak.

21. ábra - A végtagok tengely körüli elfordulása a filogenezis során (vázlatos rajz)

A végtagok tengely körüli elfordulása a filogenezis során (vázlatos rajz)


A háziállatok végtagjai a phylogenesis során nagymértékben átalakultak, ami a mozgás gyorsaságának növelését tette lehetővé. A vállöv csontjai (lapocka, kulcscsont, hollócsőrcsont) redukálódtak, és részben átalakultak a végtag csontjai is. A reptiliákban a vállöv csontjai ízületesen kapcsolódnak a mellkashoz; háziállatokban a kapcsolóöv, a zonoscelet, redukálódott csontjai közül a lapocka fejlődött ki, és izmosan, synsarcosis, függ össze a mellkassal; a törzs magasabban helyeződik a végtagok között.

Az elülső végtag kapcsolóövének csontjai azokban az állatokban (madár, főemlősök), amelyek végtagjaikat többféle módon (fogás, ásás, mászás, kúszás, repülés) használták, teljes egészükben megmaradtak, így szorosabban fűzik a végtagot a törzshöz, ellentétben azokkal az állatokkal, amelyeken a végtag csak egyirányú mozgást végez. Itt a kapcsolóöv csontjainak nagyfokú redukciója következtében a végtag lazábban van rögzítve a törzshöz, aminek viszont az egyirányú kitérések nagysága és a törzs rugalmas alátámasztása nézőpontjából van jelentősége.

A hátulsó végtag kapcsolóövének csontjai emlősökben teljes mértékben kifejlődtek, a törzzsel való összeköttetésük pedig szoros: merev ízület, synarthrosis.

A kétoldali medencecsont egységes, dorsalisan a keresztcsonthoz, ventralisan az ellenoldali társához csaknem mozdulatlanul rögzített medenceövet alkot. A hátulsó végtagok felől a törzs felé érvényesülő impulzus azonnal és csaknem maradéktalanul adódik át a törzsre.

A stylopodium csontjai (karcsont, combcsont) a törzs melletti sagittalis síkban helyeződnek el, tompaszöget képeznek a zeugopodium csontjaival. A zeugopodium csontjai (alkar, a szár csontjai) megközelítően függőlegesen irányulnak és a karcsonttal azonos, sagittalis síkban helyeződnek. A gyors mozgás következményeként a kar és a comb az alkarhoz, illetve a szárhoz viszonyítva rövidül.

Az elülső és a hátulsó végtag egyes ízületeinek (váll- és csípőízület, könyök- és térdízület, lábtőízületek) a szögei ellentétesen nyílnak, ami a végtagok phylogenetikai fejlődésének és funkciójának különbözőségében rejlik, az elülső végtag ugyanis elsősorban a törzset támasztja alá (a test súlyának lóban, sertésben kb. 55%-át, szarvasmarhában 4/7, húsevőkben 2/3 részét viseli), felfüggeszti, a hátulsó pedig lendületet, impulzust ad, az előrehaladó mozgás motorja.

Az autopodium (manus, pes) cranialisan fordul, a végtag sagittalis síkjában helyeződik el, ezáltal minden csont egy síkban, a törzs oldalára fektetett sagittalis síkban mozog. A végtag phylogenetikai átalakulása, az egyes végtagrészek elmozdulásának iránya, a borintás, pronatio, egyes csontok alakján (a karcsont torziója, az alkarcsontok kereszteződése pronatióban) jól látható, és az erek, valamint az idegek lefutása is bizonyítóan szemlélteti az átalakulást.

A mozgás gyorsaságát elősegítő alkalmazkodás a végtag szerkezetének phylogenetikai átalakulása, amelynek során a talponjáró (plantigrad) állatból ujjonjáró (digitigrad, húsevők), majd pedig ujjhegyen járó (unguligrad; ló, kérődzők, sertés) lett. Ezzel együtt hosszabbodtak a végtagok, főleg az autopodium csontjai. Az ujjonjárás, illetve az ujjhegyenjárás kialakulásával az ötsugarú autopodium is redukálódott; ez lóban a legelőrehaladottabb. A redukció során az alátámasztási felület csökkent, a területegységre jutó megterhelés nőtt, ennek hatására a lábvégek szerkezete átalakult (pata, csülök stb.), a zeugopodium csontjai többé-kevésbé összenőttek egymással, a lábvég szilárdsága fokozódott. A folyamat során kialakultak a párosujjúak (artiodactyla) és a páratlanujjúak (perissodactyla). Ennek következtében az ujjhegyen járók közül sertésen négy, kérődzőkön kettő, lovon pedig csupán egy ujj alkalmas a járásra. Az egyirányú igénybevételhez ilyenformán alkalmazkodott autopodium elvesztette készségét a fogásra, a megragadásra stb., és inkább az alátámasztásra, a helyváltoztatásra vált alkalmassá.

Az elülső vagy mellső végtag csontjai, ossa membri thoracici
Az elülső végtag kapcsolóövének csontjai, ossa cinguli membri thoracici

Az elülső végtag kapcsolóöve a vállöv, a cingulum membri thoracici. Csontjai: a lapocka, a kulcscsont és a hollócsőrcsont; mind a három csak madarakban és kloakás emlősökben van meg. Házi emlősállatokban csak a lapocka fejlődött ki, a másik két csontnak csupán a csökevényei lelhetők fel. Így a hollócsőrcsont, az os coracoideum maradványát a lapocka gumóján medialisan levő kis, hengeres nyúlvány, a processus coracoideus jelzi. A kulcscsont, a clavicula, amely emberben kifejlődött, S alakú csont, házi emlősállatokban a fejbiccentő izom inas beirata, inscriptio tendinea, lovon, szarvasmarhán, sertésen, illetőleg kutyán háromszög vagy lencse alakú, 6–7 mm hosszú köteg. Macskán vékony, hajlott botszerű, 2–3 mm hosszú, házinyúlban pedig aránylag jól fejlett (15–20 mm hosszú) csontocska.

A lapocka, scapula

Lapos, háromszög alakú csont; pólyák és lemez alakú izmok között helyeződik, amelyek a törzshöz fűzik (synsarcosis, syndesmosis). Belső, enyhén homorú felületével a mellkas falához simul; a 2. bordától a 8. borda síkjáig terjed. Hossztengelye cranioventralisan és kissé kifelé irányul; a vállízületben vont függőlegesse140 fokú fel- és hátranyíló szöget képez. Alsó vége kissé kifelé is tér, ezáltal lovon 10–12, marhán 7–8, sertésen 10,5, kutyán 11 fokú fölfelé és medialisan nyíló szöget alkot. A karcsonttal 90–125 fokú, caudalisan nyíló szögben találkozik.

22. ábra - A ló bal lapockája

A ló bal lapockája


A lapocka két csontlemezből, laminae osseae, és a közöttük levő csontbélből, diploe, áll, distalis szöglete közelében kis velőüreg is található. A lapockának két felülete, három széle és három szöglete van.

Külső felületét, facies lateralis, hosszanti, magas nyúlvány, a lapocka tövise, a spina scapulae, két árokra, az elülső tövis előtti vagy fölötti árokra, fossa supraspinata, – amely a húsevők kivételével általában keskenyebb (különösen kérődzőkön) – és a hátulsó, a tövis mögötti vagy alatti árokra, fossa infraspinata, osztja. A tövis a bőr alatt elődomborodik és tapintható is; közepén kissé hátrafelé hajlik, itt egyes állatfajokon dudor, tuber spinae scapulae s. tuberositas trapezia (a hasonló nevű izom tapadására) található. A tövis magassága lovon és sertésen distalisan fokozatosan csökken, kérődzőkön és húsevőkön pedig emelkedik, majd hirtelen szűnik meg. E helyen ezeken az állatokon a vállcsúcs, az acromion alakult ki. Nagysága egyenes arányban nő az abductio mértékével, rajta kutyában horgos nyúlvány, processus hamatus, macskában ezen még hátranyúló, széles processus suprahamatus is van.

A lapocka belső, bordai felületén, facies costalis, középen sekély hosszanti árok, fossa subscapularis van, amely előtt és mögött proximalisan levő, érdes vonalak által képzett, háromszög alakú felületen, a facies serrata, az alsó fűrészizom tapad.

A lapocka felső, dorsalis, érdes széle, a margo dorsalis, lóban, kérődzőkben egyenes, sertésben enyhén, húsevőkben erősebben ívelt. Róla patásokon a felület nagyobbítására, a rázkódtatás enyhítésére szolgáló lapockaporc, cartilago scapulae ered. Szabad széle elvékonyodik, medialisan hajlik, dorsalisan csaknem eléri a csigolyák tövisnyúlványának a magasságát, caudalisan túlterjed a felső szélen. Húsevőkön a lapockaporc helyén csak keskeny porcszegély van.

A lapocka elülső széle, a margo cranialis, éles, dorsalisan domborúan, ventralisan pedig homorúan ívelt, vájt; itt bemetszés, incisura scapulae van. A felső és az elülső szél szögletben, angulus cranialis, találkozik egymással.

A lapocka hátulsó széle, a margo caudalis, tompa, vaskos szél, kissé homorú (eq, Ru) vagy pedig domború (sus, Ca); róla öt izom ered.

Az incisura scapulaenak megfelelően a hátulsó szél is vájt. Itt a lapocka nyakalt, collum scapulae, rajta lovon, kérődzőkön és sertésen izomlécek, húsevőkön pedig érdes felület, tuberculum infraglenoidale van, ahol a kis görgetegizom ered. A felső és a hátulsó szél a hátulsó szögletet, angulus caudalis, alkotja.

A lapocka elülső és hátulsó széle ventralisan az alsó ízületi szögletben, angulus ventralis s. articularis, találkozik egymással. A rajta levő sekély ízületi árok, a cavitas glenoidalis, a karcsont fejével ízesül. A cavitas glenoidalis lóban és szarvasmarhában kerekded, sertésben és húsevőkben hosszanti tojásdad, rajta lovon bemetszés, incisura glenoidalis húzódik be.

Az ízületi árok fölött, elöl a lapocka gumója, a tuberculum supraglenoidale s. tuber scapulae domborodik elő. A gumón a kétfejű karizom ered, medialis felületén a hollócsőrnyúlvány, a processus coracoideus van, amelyről a hollócsőr-karizom indul ki.

Az elülső szabad végtag csontjai, ossa membri thoracici liberi
A karcsont, humerus, os brachii

A karcsont a kar, brachium, csontos váza, a stylopodium csontja. Izmok közé ágyazott és a törzshöz fűzött, jól tagolt csöves csont. Caudodistalisan és kifelé irányul, a sagittalis síkkal 10–12 fokú szöget, a lapockával 90–125, az alkar csontjaival 140–150 fokú szöget alkot.

23. ábra - A ló bal karcsontja

A ló bal karcsontja


24. ábra - A ló bal karcsontjának ízületi felületei

A ló bal karcsontjának ízületi felületei


A karcsont felső és alsó végdarabból, extremitas proximalis et distalis, valamint fődarabból vagy testből, corpus humeri, áll.

A felső végdarab, az extremitas proximalis, hátulsó részén a karcsont feje, a caput humeri látható, amely kétszerese a lapocka vele ízesülő cavitas glenoidalisának. A fejet sok táplálólyukat tartalmazó nyak, collum humeri szegélyezi, amely nem különül el minden állatfajban. A fej előtt emelkednek ki a karcsont gumói: a lateralis nagyobb gumó, a tuberculum majus, és a medialis kisebb gumó, a tuberculum minus. Lóban mindkét, sertésben és kutyában csak a kisebb gumót egy kis bemetszés elülső és hátulsó gumócskákra, pars cranialis et caudalis, osztja, amelyen izmok tapadnak meg. A gumók között mély árokban, sulcus intertubercularis, a kétfejű karizom eredési ina siklik át. Az árkot lóban a két gumó között kiemelkedő középső gumó, a tuberculum intermedium, kettéosztja.

A tuberculum majus elülső széléről a test, a corpus humeri, külső felületére vaskos izomléc, a crista tuberculi majoris tér, amelynek közepén a deltadudor, a tuberositas deltoidea emelkedik ki. A deltadudortól fölfelé és hátrafelé, a karcsont nyakára térő érdes vonalon, a linea m. tricipitis mentén a háromfejű karizom lateralis feje ered. Előtte és a nagy gumó alatti érdes felületen, facies teres, vagy dudoron, tuberositas teres minor, a kis görgetegizom, a mellette levő háromszög, szarvasmarhában kiemelkedő kerek alakú területen, facies m. infraspinati, pedig a tövis mögötti izom tapad meg.

A medialis gumótól eredő, gyengén fejlett izomléc, a crista tuberculi minoris, lóban és kérődzőkben a test felső harmadában levő teres-dudorban, tuberositas teres major, végződik, ide tér a nagy görgetegizom.

A karcsont teste, a corpus humeri, a hossztengelye körül spiralisan csavarodott (torsio humeri). Hátulsó felületéről, facies caudalis, a lateralis felületre, facies lateralis, spirálisan lefutó, széles, vályú alakú barázda, a sulcus m. brachialis tér, amit lateralisan a deltadudortól eredő léc, a crista humeri határol; benne a karizom helyeződik.

A distalis végdarab, az extremitas distalis, a karcsont bütyke, a condylus humeri, rajta elöl a haránt irányú ízületi henger, a trochlea humeri helyeződik. Az ízületi hengert egy sagittalis árok medialis nagyobb és lateralis kisebb, húsevőkben nagyobb, capitulum humeri, részre osztja; az árokban fossa synovialis van. A henger fölötti harántirányú, érdes mélyedésbe, fossa radialis, a könyökízület nagyobb fokú behajlításakor az orsócsont processus coronoideusa illeszkedik. Az ízületi henger két oldalán szalaggödör, fölötte pedig szalagdudor található.

A henger mögött caudolateralisan a kisebb külső bütyök, az epicondylus lateralis s. extensorius, caudomedialisan a nagyobb belső bütyök, az epicondylus medialis s. flexorius, emelkedik ki; rajtuk a lábtő és az ujjak nyújtói, illetve hajlítói erednek. A lateralis epicondylusról a fődarabra taraj, crista epicondyli lateralis, tér. Ennek mentén lovon az orsóideg barázdája, a sulcus n. radialis húzódik végig. A két bütyök közötti mély árokba, fossa olecrani, a könyökcsont kampónyúlványa illeszkedik be. Az árok mélyét csupán egy vékony csontlemez választja el a fossa radialistól; a lemez helyén kutyán mindig, sertésben néha meglevő lyukon, foramen supratrochleare, át a két árok közlekedik egymással.

Az alkar csontjai, ossa antebrachii

Az alkar, az antebrachium, két csontja 1. az orsócsont és 2. a könyökcsont, a zeugopodium csontjai. A talajra merőlegesek, a karcsonttal előrefelé nyitott 140–150 fokú szöget képeznek. Az orsócsont vastagabb, és lovon, valamint kérődzőkön dorsomedialisan, a könyökcsont vékonyabb és lateralisan helyeződik. Sertésen a könyökcsont proximalis vége medialisan van, húsevőkön pedig a könyökcsont és az orsócsont hegyes szögben keresztezi egymást.

25. ábra - A ló bal alkarcsontjai

A ló bal alkarcsontjai


A két csont patásállatokban pronatiós helyzetben öszszenőtt egymással, a sertésen vastag szalagok feszesen fűzik egymáshoz, húsevőkön viszont forgóízületet alkotnak. A két csont közötti rés, a spatium interosseum antebrachii, húsevőkön széles, sertésen keskeny, kérődzőkön proximalisan és distalisan, spatium interosseum antebrachii proximale et distale, lovon pedig csupán proximalisan fejlődött ki.

1. Az orsócsont, radius. Hossztengelye körül kissé csavarodott, dorsalisan enyhén görbült, hosszú csöves csont.

Felső végdarabja, az extremitas proximalis, a harántirányban kiszélesedő fejet, a caput radiit, alkotja, amelynek a tövében levő nyak, a collum radii, húsevőkben kifejezett. A fej ízületi árka, a fovea capitis radii, lapos, a karcsont trochleájához illeszkedik. Két oldalán jól fejlett szalagdudor van, dorsomedialis felületén széles alapú, érdes dudor, tuberositas radii emelkedik, ki rajta a kétfejű karizom tapad. Caudalis ízületi felülete, a circumferentia articularis, a könyökcsonttal ízesül. Ez utóbbi lovon és kérődzőkön is megtalálható annak ellenére, hogy a két csont ettől distalisan összenőtt egymással. Húsevőkben a könyökcsonttal alkotott forgóízületében mozgás is lehetséges.

Az orsócsont teste, a corpus radii, átmetszetben haránttojásdad, dorsalisan kissé domborúan hajlott. Elülső és oldalsó felülete sima, a hátulsó felületen levő érdes vonalakon izmok, illetve pólyarészletek erednek, szalagok tapadnak meg. Medialis felületét csak a pólya és a bőr fedi; itt van a planum cutaneum radii.

Az alsó végdarab, az extremitas distalis, harántirányban kiszélesedik és jól tagolt ízületi hengerben, trochlea radii, végződik. A rajta levő ízületi felület, a facies articularis carpea, a lábtő csontjaival ízesül. Elülső felületén három ínvályú, fossa tendinea mélyed be, amelyben az ujj- és a lábtőnyújtó izmok (m. extensor digitorum communis, m. extensor carpi radialis és m. abductor digiti I. longus) inai haladnak át. Medialis és lateralis felületén szalagdudor, processus styloideus medialis et lateralis emelkedik ki. Közülük a lateralist lóban és marhában a könyökcsontnak az orsócsonthoz nőtt distalis, elvékonyodó vége alkotja, sertésen és húsevőkön e helyen a könyökcsonttal ízesülő bemetszés, incisura ulnaris van. Az alsó végdarab hátulsó felületén haránt irányú, érdes taraj, crista transversa emelkedik ki, rajta az ízületi tok ered, az alatta középen levő mélyedésbe, fossa lunata, pedig az os carpi intermedium illeszkedik be.

2. A könyökcsont vagy singcsont, ulna. Az alkar vékonyabb csontja csak húsevőkben fejlődött ki teljesen. Proximalis végdarabja mint erőkar mindegyik házi emlősállaton jóval felülemelkedik a radius proximalis végdarabján. Redukciója lovon a legnagyobb fokú, ahol csak proximalis végdarabja különül el teljesen; fődarabja, még inkább pedig distalis végdarabja, teljesen beleolvadt az orsócsontba, processus styloideus lateralis; a szamáron vékony csontléc alakjában végighúzódik a radiuson.

A könyökcsont felső végdarabja, az extremitas proximalis, a könyöknyúlvány, az olecranon. Oldalt lapított, lateralis felülete domború, a medialis homorú, elülső széle ívelt, a hátulsó homorú. Megvastagodott vége a könyökbúb, a tuber olecrani, amit haránt irányú metszés két (bo), illetve három dudorra oszt. Elülső szélén distalisan a hegyes horognyúlvány, a processus anconaeus emelkedik ki. Az alatta levő bemetszés, az incisura trochlearis szélesedő ízületi felülete az orsócsont ízületi felületét egészíti ki. A könyöknyúlvány tövétől kétoldalt egy-egy nyúlvány, processus coronoideus lateralis et medialis, ered. Kicsi ízületi felületük és a közöttük levő bemetszés, az incisura radialis (ulnae), a radius circumferentia articularisával ízesül. A lóban és a szarvasmarhában itt a két csont összenőtt egymással.

A könyökcsont teste, a corpus ulnae, vékony, harántmetszete háromszögletű, elülső felülete érdes, közepén árokkal, az orsócsont testéhez idomul. Lovon és szarvasmarhán összenőtt a radiusszal, sertésben széles és sima.

Az alsó végdarab, az extremitas distalis, a könyökcsont feje, a caput ulnae; húsevőkön és sertésen ízület kapcsolja az orsócsonthoz, circumferentia articularis, és a lábtőcsontokhoz, facies articularis carpea; marhán összenőtt a radiusszal, lovon pedig beleolvadt abba, s nyúlványt, processus styloideust képez. Rajta mindegyik házi emlősállaton ínvályú, fossa tendinea van az oldalsó ujjnyújtó izom (m. extensor digitorum lateralis) inának átsiklására.

Az elülső lábvég

Az elülső lábvég részei: az elülső lábtő (kéztő), a carpus (basipodium), az elülső lábközép (kézközép), a metacarpus (metapodium), végül az ujjak, digiti (acropodium).

A lábvég elülső felülete a dorsum manus (kézhát), a hátulsó pedig a palma (vola) manus (tenyér).

Az elülső lábtő (kéztő), carpus, csontjai, ossa carpi

A carpus csontjai phylogenetikailag három sort alkottak. Háziállatokban a középső csontsor 1–4. csontjának maradványa is csupán a magzati korban, sertésen és húsevőkön lelhető fel egy os carpi centrale vagy két csont, ossa carpi centralia, alakjában. A születés után azonban ezek a csontok is összeolvadnak a felső csontsor csontjaival. Háziállatokban a lábtő csontjai eszerint két sorban, egy felső és egy alsó csontsorban helyeződnek.

A felső csontsor csontjai mediolateralis irányban a következők: os carpi radiale (Cr), os carpi intermedium (Ci), os carpi ulnare (Cu) és a lateropalmarisan kiemelkedő íncsont, a járulékos csont, az os carpi accessorium (Ca).

Az alsó csontsor csontjait mediolateralis irányban számozzuk: os carpale primum (C1), os carpale secundum (C2), os carpale tertium (C3), os carpale quartum et quintum (C4+5). A 4. és az 5. lábtőcsont egymással összenőtt. A csontok alakja állatfajok szerint különböző.

Az ember anatómiájában a kéztő csontjainak megjelölésére Lyser a csontokat alakjukról nevezte el (Cr = os scaphoideum; Ci = os lunatum; Cu = os triquetrum; Ca = os pisiforme; C1 = os trapezium; C2 = os trapezoideum; C3 = os capitatum; C4 = os hamatum). Minthogy az egyes állatfajok ugyanazon lábtőcsontjának az alakja lényegesen különbözik egymástól, az összehasonlító anatómiában a Lyser-féle elnevezés következetesen nem használható.

A lábtőcsontok száma lóban 7, a C1 az esetek 75%-ában hiányozhat; szarvasmarhán 6 (a C1 hiányzik, a C3 és a C2 pedig összenőtt egymással, os carpi II. et III.); sertésen 8 (a C1 is megvan), húsevőkön pedig 7 (a Cr és a Ci összenőtt egymással os carpi intermedioradiale).

26. ábra - A ló elülső lábtőcsontjai

A ló elülső lábtőcsontjai


Az elülső lábközép csontjai, ossa metacarpalia

A lábközépcsontok hosszú, hengeres csöves csontok, amelyeket mediolateralis irányban számokkal jelölünk: os metacarpale primum (Mc1), secundum (Mc2), tertium (Mc3), quartum (Mc4) et quintum (Mc5). A húsevőkön 5, sertésen 4 (a 2–5.), a kérődzőkön 2 (a 3–4. esetenként az 5.), lovon 3 (a 2–4.) lábközépcsont maradt meg, közülük lóban a 3., húsevőkben és sertésben a 3. és a 4. mint fő lábközépcsont fejlettebb a többinél, a mellék-lábközépcsontoknál.

Felső végdarabjuk a basis, amelynek lapos ízületi felülete, a facies articularis (carpea), a lábtő alsó csontsorával ízesül. Kétoldalt szalagdudor és ízületi felület van a szomszédos lábközépcsontokkal való ízesülésre. Középső része a teste, a corpus, metszéslapja harántovális vagy kerek. Alsó végdarabja a fej, caput, ízületi hengere, a trochlea, az első ujjperccsonton kívül a palmarisan helyeződő két egyenítőcsonttal is ízesül. A közepén kiemelkedő sagittalis taraj, a crista articularis, a hengert nagyobb medialis és kisebb lateralis részre osztja; két oldalán szalaggödör és szalagdudor van.

27. ábra - Az I–V. ujj csontjai

Az I–V. ujj csontjai


1. os carpi radiale (Cr), 2. os carpi intermedium (Ci), 3. os carpi ulnare (Cu), 4. os carpi accessorium (Ca), 5. os carpale primum (C1), 6. os carpale secundum (C2), 7. os carpale tertium (C3), 8. os carpale quartum et quintum (C4+5)

28. ábra - A ló bal elülső lábvégcsontjai (autopodium)

A ló bal elülső lábvégcsontjai (autopodium)


29. ábra - A ló bal elülső lábközépcsontja

A ló bal elülső lábközépcsontja


Az elülső végtag ujjainak csontjai, ossa digitorum manus

Lónak a harmadik, kérődzőknek a harmadik és a negyedik, sertésnek a második és az ötödik, húsevőknek pedig mind az öt ujja kifejlődött. Minden ujjnak három ujjperce, phalanx, van: az első ujjperccsont, a phalanx proximalis vagy csüdcsont, os compedale Ph1, a második ujjperccsont, a phalanx media vagy pártacsont, os coronale Ph2, és a harmadik ujjperccsont, a phalanx distalis, patacsont os ungulare vagy karomcsont, os unguiculare Ph3. Kivétel azonban a húsevők első ujja, ahol a második ujjperccsont hiányzik, és a kérődzők két fattyúujja, amelyben csupán egy-egy, a szarvasmarhán néha két-két apró, szabálytalan alakú csont van. Az ujj a metacarpusszal 130–135 fokú, a függőlegessel 350 fokú, előrenyíló, a végtag tengelyével pedig 3–5 fokú kifelé nyíló szöget képez.

Az első és a második ujjperccsont rövid és hengeres. Felső végdarabjukon, basis phalangis proximalis s. mediae, ízületi árok, fovea articularis van. Teste, corpus phalangis proximalis s. mediae, ízületi hengert, trochlea phalangis proximalis s. mediae, alkot, amelynek két oldalán szalaggdör és szalagdudor van.

A harmadik ujjperc csontja háziállatfajonként eltérő: lóban patacsonttá, kérődzőkben és sertésben csülökcsonttá, húsevőkben pedig karomcsonttá alakult. Fali felülete, a facies parietalis, ízületi felülete, a facies articularis, és talpi felülete, a facies solearis, szélekben (margines) és nyúlványokban (processus) találkozik egymással (lásd a következőkben).

Az ujjcsontok basisainak ízületi felületeihez palmarisan íncsontok, ossa sesamoidea, kapcsolódnak. Így az első ujjpercízületben a két egyenítőcsont, ossa sesamoidea proximalia, a harmadik ujjpercízületben pedig egy csont, a nyírcsont, os sesamoideum distale, van. A második ujjpercízület mögötti íncsont lóban a második ujjperccsontba olvadt, annak támlaszerűen alakult része, a pártatámla, tuberositas flexoria s. statumen. Húsevőkön az első ujj első ujjpercízületén palmarisan csupán egy íncsont van, ezenkívül azonban minden ujjon egy-egy dorsalis íncsont, ossa sesamoidea dorsalia, is található. A macska 2–5. ujjának második ujjpercízületén palmarisan két-két, dorsalisan pedig kutyán és macskán egyaránt egy-egy apró, részben porcos íncsontocska van.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A lapocka hosszú, felső széle csupán fele a lapocka hosszának (index scapulae: 1:1,6–1,9). Tövise hátrahajlik, a tuber spinae scapulae tájékán a legmagasabb. Elülső és hátulsó széle proximalisan vaskosabb és érdesebb, distalisan legömbölyödő, rajta izomlécek vannak. Hollócsőrnyúlványa medialisan jól elkülönül. A lapocka alatti árok sekély, a facies serrata háromszögletű, határa éles.

A karcsont jól tagolt, enyhén domború fejét öt gumó övezi. A lateralis és a medialis tuberculum craniale et caudale között elöl tuberculum intermedium is kifejlődött, amelyet két oldalról két sulcus intertubercularis határol. A nyak alig különül el. A crista tuberculi majoris jól kiemelkedik, a deltadudor terjedelmes. Distalisan a henger lateralis szalagdudora és szalaggödre nagyobb, mint a medialis. Az epicondylusok nagyok és mély fossa olecranit határolnak.

Az alkarcsontok közül az ulna nagymértékben redukálódott, distalis vége a radiusba olvadt. A radius jól fejlett, dorsalisan ívbe hajó csöves csont. Csupán a spatium interosseum antebrachii proximale található meg. Az orsócsont feje széles, ízületi felületét sagittalis irányú taraj osztja ketté. A tuberositas radii terjedelmes, érdes dudor. A radius testének mediopalmaris érdes felületéről a felületes ujjhajlító izom lig. accessoriuma (caput radiale tendineum) ered. A trochlea radii három részre osztott, és a carpus felső csontsorának mind a négy csontjával ízesül. A könyöknyúlvány nagy és érdes, gumóján a könyökízület nyújtóizmai tapadnak. A processus anconaeus csőrszerű, az alatta levő incisura trochlearis széles.

A lábtő csontjainak száma 7, a C1 ugyanis az esetek 75%-ában hiányzik. A proximalis csontsor négy csontja magasabb, mint a distalis sor csontjai. A Cr a legnagyobb csont, lapos kocka alakú, palmarisan dudora van. Ebbe a csontba olvadt be az os carpi centrale. A Ci palmarisan irányuló, tompa ék alakú, a Cu pedig a legkisebb, szabálytalan alakú csont. A Ca a m. extensor carpi ulnaris íncsontja, medialisan vájt, lapát alakú csont; a lábtő lateropalmaris felületén hátrafelé kiemelkedik. Az alsó csontsornak a felső sor alatt alternálóan helyeződő három (ritkán négy) csontja közül a C1, a medialis oldalsó szalagba ágyazott porcocska vagy csontocska, gyakran hiányzik. A C2 kicsi, a C3 pedig lapos, nagy, T alakú csont, a C4+5 kicsi, palmarisan irányuló nyúlványa van.

A lábközépcsontok közül az Mc3 jól fejlett, két oldalán a második és a negyedik metacarpalis csont csökevényei mint lateralis rövidebb és medialis hosszabb kapocscsont ízesülnek hozzá. Az Mc3 proximalis végdarabján basis, lapos ízületi felület és dorsomedialisan helyeződő dudor, tuberositas ossis metacarpalis III. van; az utóbbin az orsói kéztőnyújtó izom tapad. Teste haránttojásdad, palmarisan érdes felületéhez a kapocscsontok szalagosan kapcsolódnak. Ezek a szalagok idősebb korban elcsontosodhatnak. A kapocscsontok felső vége (basis) vastag, teste distalisan fokozatosan vékonyodik és az Mc3 alsó harmadában lapos gombban végződik, amely élő állaton is jól tapintható.

Lovon a harmadik ujj, annak három csontja és a három íncsont fejlődött ki.

1. A csüdcsont, phalanx proximalis s. os compedale. Rövid, dorsopalmarisan lapított, karcsú csöves csont, kis velőüreggel. Felső végdarabja, a basis phalangis proximalis, jóval szélesebb, mint az alsó. Rajta ízületi mélyedés, fovea articularis van, amelyet a középen levő nyíl irányú árok medialis nagyobb és lateralis kisebb részre tagol. A basis két oldalán palmarisan jól fejlett szalagdudor, eminentia palmaris lateralis van. A test, corpus phalangis proximalis, distalisan keskenyedik. Dorsalis és oldalsó felülete domború és sima, palmaris felülete lapos és érdes, rajta distalisan hegyben végződő, háromszögletű területen, trigonum phalangis proximalis, az egyenítőszalagok tapadnak. Alsó végdarabja a fej, a caput phalangis proximalis, lóban nyeregszerű ízületi henger, trochlea phalangis proximalis, amelyet középen nyíl irányú, széles, de sekély barázda oszt ketté.

2. A pártacsont, phalanx media s. os coronale. Dorsopalmarisan kissé lapított, kocka alakú csont, kis velőüreggel, fele olyan hosszú, mint a csüdcsont. Proximalis végdarabja, a basis phalangis mediae, szélesebb, mint a distalis. Rajta ízületi mélyedés, fovea articularis van, amely teljesen összeillő a csüdcsont trochleájával, ennek megfelelően rajta nyíl irányú taraj van.

A basis palmarisan pártatámlává, tuberositas flexoria s. statumen, szélesedik, amely az íncsontot helyettesíti és a felületes ujjhajlító izom inának tapadására szolgál. Rajta kétoldalt szalagdudor van. A basison dorsalisan a pártacsonti nyúlvány, a processus extensorius emelkedik ki. A pártacsont teste, a corpus phalangis mediae, rövid és zömök, dorsalis és oldalsó felülete domború, érdes, a palmaris lapos. A pártacsont distalis vége emberen fejet, caput phalangis mediae, háziállatokban hengert (trochlea) alkot, középen nyíl irányú, széles de sekély barázdával. A henger két oldalán szalaggödör, fölötte és kissé dorsalisan szalagdudor helyeződik.

3. A patacsont, os ungulare. Szétterülő, csonka kúp alakú csont, kis velőüreggel, cavum medullare. Két oldalához a medialis és lateralis pataporc, a cartilago ungularis medialis et lateralis illeszkedik, palmarisan pedig a nyírcsont, az os sesamoideum distale egészíti ki. Három felülete, három széle és három szöglete (illetve nyúlványa, ága) van.

A fali felület, a facies parietalis, dorsalis hegyfala, két oldalfala, haránt és hosszanti irányban domború. Felülete érdes és lyukacsos; a számos táplálólyukon áthaladó erek nagyobbrészt a pata irháját látják el. Két oldalán horizontálisan egy-egy érbarázda, sulcus parietalis medialis et lateralis, halad palmarisan, ahol a patacsont ágainak két bemetszésébe megy át. A belső oldalfal meredekebb, mint a külső.

A proximalisan helyeződő ízületi felület, a facies articularis félhold alakú, vájt, középen nyíl irányú; alacsony taraj medialis nagyobb és lateralis kisebb részre osztja. A csonton palmarisan levő, haránt irányú, szegélyszerű ízületi felület, a facies articularis sesamoidea, a nyírcsonttal ízesül.

A talpi felület, a facies solearis, homorú és érdes; kiemelkedő, ívelt taraj, linea semilunaris, elülső nagyobb és sima planum cutaneumra és hátulsó kicsi, dudorzatos, félhold alakú facies flexoriára osztja. Ez utóbbi két oldalán haladó barázdák, sulcus solearis medialis et lateralis, a talpi lyukakon, a foramen soleare mediale et lateralén át a csont belsejében, a talpi csatornában, canalis solearis, találkoznak egymással. A kis kamrácskává táguló csatornától vékony csatornácskák erednek, bennük a fal és a talp erei haladnak.

A pártaszél, a margo coronalis, a fali és az ízületi felület határát adja; dorsalisan kiemelkedő nyúlványa a patacsont kápája, a processus extensorius, itt tapad meg a közös ujjnyújtó izom ina.

A hordozószél, a margo solearis, a talpi és a fali felület találkozásánál van. Félkör alakú, lateralis fele azonban, mivel a külső oldalfal laposabb, nagyobb ívet képez, mint a medialis. A hordozószél közepén levő bevágás, bemélyedés, a crena marginis solearis, csikóban és patkolatlan állaton is megtalálható.

Az ízületi szélt, margo dorsalis s. articularis, a facies articularis és a facies solearis képezi.

A három szél a patacsont két oldalán, hátrafelé irányuló nyúlványokban, processus palmaris medialis et lateralis, végződik, előttük szalaggödör található. A nyúlványokat bemetszés, incisura processus palmaris, felső szögletre, angulus palmaris proximalis, és alsó szögletre, angulus palmaris distalis, tagolja. A bemetszést csontléc hidalhatja át, így foramen processus palmaris alakul ki.

30. ábra - A ló patacsontja

A ló patacsontja


Íncsontok. Az egyenítőcsontok, ossa sesamoidea proximalia, háromoldalú piramis alakúak; csúcsszerű proximalis felületükön, facies m. interossei (apex), középső csont közötti izom ina tapad meg, az alapja, a basis, pedig distalisan tekint. Dorsalisan tekintő ízületi felületüket, facies articularis, homorú, tompa léc osztja ketté; a csüdcsont proximalis ízületi felületét egészíti ki. A két egyenítőcsont hátulsó felületét, facies flexoria, porcos szalag köti egymáshoz, amelyen az ujjhajlító inak siklanak át. A külső felület, a facies externa, érdes, homorú, rajta a harmadik csont közötti izom tapad.

A nyírcsont, az os sesamoideum distale, sesamum ungulae, haránt irányban megnyúlt, lapos csont. Két felülete, két széle és két vége van. Dorsalis ízületi felületén, facies articularis, nyíl irányú, alacsony taraj emelkedik fel. Palmaris felülete, a facies flexoria, sima, a ráfekvő nyálkatömlőn a mély ujjhajlító ín siklik át. Felső széle, a margo proximalis s. liber, keskeny, érdes alsó széle, a margo distalis s. ligamenti, domború, árokszerűen bemélyedt, szalag fűzi a patacsonthoz. Sok táplálólyuk és kis, keskeny ízületi felület is van rajta, amely a patacsonttal ízesül. Két vége, az apex medialis et lateralis, kissé felhajlik.

A külső és a belső pataporc, a cartilago ungularis lateralis et medialis, alsó szélével a patacsont ágaihoz illeszkedő, rombusz alakú, ívben befelé hajló porclemez. A patacsont ágát egészíti ki, hátulsó része jóval túlterjed a patacsonton. Felső széle a szarutok fölött, a bőr alatt kitapintható, kb. a pártacsont közepéig terjed. Rostos porcból áll, idős állatban elcsontosodik, fontos szerepe van a pata mechanizmusában (lásd később).

Kérődzők

A lapocka tövise distalisan emelkedik, a végén magas és éles szögletben végződő acromiont képez. A tuber spinae scapulae hátrafelé hajlik. A tövis előtti árok keskeny, a tövis mögötti széles. A lapocka nyaka rövid, a tuberculum supraglenoidale kicsi, rajta a processus jól elkülönül. Az elülső facies serrata négyszögletű, a hátulsó háromszögletű; az index scapulae: 1:1,75.

A karcsont rövid és vaskos, juhfélékben karcsú csöves csont. A tuberculum majus magas, tarajszerű, medialisan a mély sulcus intertubercularis fölé hajlik. A nyak jól elkülönül. A linea musculi tricipitis kiemelkedő léc, crista. A test haránt metszéslapja marhában háromszögletű, juhfélékben kerekded. A sulcus m. brachialis lapos és széles. Az epicondylusok jól fejlettek, a fossa radialis és a fossa olecrani mély, a trochlea jól tagolt.

31. ábra - A szarvasmarha bal karcsontja

A szarvasmarha bal karcsontja


Az alkarcsontok közül a könyökcsont gyengén fejlett, a spatium interosseum antebrachii proximalisan nagyobb, mint distalisan. Az orsócsont rövidebb és kevésbé fejlett, a tuberositas radii gyengén fejlett. A fovea capitis radii mély. A trochlea jól tagolt, ferdén, mediodistalisan lejt. A könyöknyúlvány széles és lapos, juhfélékben gyengén fejlett. A kerek dudort egy bemetszés két gumóra tagolja, amely juhfélékben gyengén fejlett. A processus styloideus lateralis distalisan horogszerű nyúlványt képez.

32. ábra - A szarvasmarha bal alkarcsontjai

A szarvasmarha bal alkarcsontjai


A carpalis csontok száma hat, a felső csontsorban négy, az alsóban kettő. A C1 hiányzik, a C2 és C3 összenőtt egymással. A Cr és Ci proximalis ízületi felülete vájt. A Ca tompa gumóban végződő nyúlványt képez, juhban lapos csont.

A lábközépcsontok közül a harmadik és a negyedik fejlett, egységes csöves csonttá, ún. főcsonttá, os metacarpale lll. et., lV., nőtt össze, az ötödik kicsi (kb. 4 cm hosszú), elhegyesedő csontocska. A főcsont basisán levő lapos ízületi felületet sagittalis tompa taraj osztja ketté; mediolateralisan a tuberositas ossis metacarpalis lll. található rajta. Testének a dorsalis és a palmaris felületén két hoszszanti érbarázda, sulcus longitudinalis dorsalis et palmaris halad, amelyeket a csont velőüregét kettéválasztó sövény, septum transversum, valamint a felső és alsó végükön eredő csatorna, canalis metacarpi proximalis et distalis, köt egymáshoz. A proximalis csatorna szűk vagy gyakran hiányzik. A csont alsó végdarabjának két ízületi hengerét sagittalis incisura intercapitalis választja el egymástól. A kapocscsont distalisan vékonyodó, csökevényes csontocska, az ötödik lábközépcsont maradványa; juhban vékony, kecskében hiányozhat; a főcsont proximalis végdarabjának lateropalmaris felületével ízesül, testét kötőszövet kapcsolja a főcsonthoz.

33. ábra - A szarvasmarha bal elülső lábvégcsontjai

A szarvasmarha bal elülső lábvégcsontjai


34. ábra - A szarvasmarha elülső bal lábközépcsontjai

A szarvasmarha elülső bal lábközépcsontjai


Az ujjak közül két fő- és két fattyú- vagy járulékos ujj fejlődött ki. A harmadik és a negyedik a főujj, a második és az ötödik a fattyúujj. A két főujjnak három, a második fattyúujjnak egy, az ötödiknek pedig egy vagy két ujjperce van. A fattyúujjak kötőszövetesen függenek össze a lábközépcsontokkal; a talajjal nem érintkeznek.

A csüdcsont szarvasmarhában három-, juhfélékben négyoldalú, hasáb alakú, rövid csöves csont; marhában a két oldalsó felülete dorsalis tompa szélt, margo dorsalist alkot, palmaris felülete keskeny. A két csüdcsont belső felülete, facies interdigitalis s. axialis, egymás felé tekint. A csontot a basisán levő ízületi felület, a sagittalis ízületi árok medialis nagyobb és lateralis kisebb részre osztja. A basis palmarisan az egyenítőcsontokkal ízesül, kétoldalt szalagdudor, dorsalisan pedig a processus extensorius található rajta. A csont distalis végének ízületi hengere kissé ferde.

A pártacsont rövidebb, a margo dorsalisa keskenyebb a csüdcsontnál. Basisának ízületi felületét egy nyíl irányú taraj kettéosztja, amely dorsalisan nyúlványban, processus extensorius, végződik, palmarisan pedig a felületes ujjhajlító ín tapadására gumót, tuberositas flexoria, alkot. A basis két oldalán szalaggödrök vannak. Az alsó ízületi henger nyereg alakú, a nyíl irányú barázda sekély.

A csülökcsonton fali, talpi, ízületi felület, valamint párta-, hordozó- és ízületi szél különböztethető meg. A pártaszélről dorsalisan a processus extensorius nyúlik ki. A fali felületen egy dorsalis tompa szél külső, domború és belső, kissé homorú axialis felületet, facies axialis, választ el egymástól. A kétoldalt levő sulcus parietalis axialis et abaxialis egy-két lyukon, foramen dorsale et axiale, át a csont belsejébe vezet. A facies interdigitalison nyíló lyukat, a foramen soleare axialét, a canalis solearis a foramen soleare abaxialéval köti össze. A talpi felület nagy és homorú, planum cutaneuma mögött dudor, tuberculum flexorium fejlődött ki a mély ujjhajlító ín tapadására, A homorú ízületi felület a pártacsonttal, az amögötti keskeny ízületi felület pedig a nyírcsonttal ízesül. A juhfélék csülökcsontja keskeny, annyira összenyomott, hogy a talpi felület egy tompa él csupán.

Mindkét csüdcsont proximalis végén palmarisan két-két egyenítőcsont, a csülökcsonton palmarisan pedig egy-egy nyírcsont található. Az utóbbi tojásdad, kissé lapos csont, amelynek dorsalis és palmaris felületén alacsony taraj emelkedik fel; juhféléken e helyütt a palmaris felülete vájt.

A két fattyúujj vázát a csülökcsont és esetenként a pártacsont alkotja; juhfélékben csupán bőrképződmények, nincs csontos vázuk. A csülökcsont szabálytalan alakú, rajta distalisan ízületi felület van, a pártacsont háromoldalú piramishoz hasonló, a két csontot egymáshoz ízület, a főujjhoz csupán szalagok kapcsolják. A legeltetett hegyi marhákon a fattyúujjak erősek és részt vesznek a súlyviselésben is.

Sertés

A lapocka tövise középső harmadában magas, erősen hátrahajlik, itt rajta széles tuberositas spinae emelkedik ki; a tövis magassága distalisan csökken. A lapocka elülső és hátulsó széle vaskos, a fossa subscapularis mély. Domború, elülső széle kifejezett incisura scapulaet alakít ki, emiatt a nyak jól elkülönül. A tuberculum supraglenoidale fejlett, a processus coracoideus alig látható. A lapockaporc kicsi, a kasza pengéjéhez hasonló alakú.

A karcsont rövid és vaskos, feje erősen domború, nyaka jól elkülönül. A tuberculum majus kampószerű, a medialis gumó fölé hajlik, csaknem zárt gyűrűt képez a kétfejű karizom ina körül. A deltadudor alacsony, a teresdudor csupán idős állatban fejlődik ki. A crista epicondyli lateralis kiemelkedő, éles léc, néha foramen supratrochleare is kialakult.

Mindkét alkarcsont jól fejlett, a könyökcsont különösen hosszú. Az egymáshoz fekvő két csontot szalagok fűzik össze. Mozgékonyságuk csekély. A rövid és vastag orsócsont proximalis végdarabja medialisan csavarodott, distalis vége szélesebb a proximalisnál. A facies articularis carpea keskeny és kicsi, csupán a Cr és Ci-hez ízesül. Dorsalisan csak a középső ínbarázda alakul ki. A könyöknyúlvány hosszú, a könyökgumót egy bemetszés két részre tagolja, a processus anconaeus élesen előrenyúlik, a processus styloideus gyenge.

A carpust nyolc csont alkotja. A proximalis csontsor négy csontja közül a Ca a lóéhoz, a többi a szarvasmarháéhoz hasonló alakú. A distalis sor négy csontja közül a C1 mediopalmarisan helyeződik és a legkisebb. A C4-ről lateropalmarisan gumó alakú nyúlvány ered.

A lábközépcsontok közül a 2–5. fejlődött ki, közülük a 3. és 4. a két főcsont, amelyek hosszabbak és háromszor olyan vastagok, mint a fattyúujjakéi. Mindegyik csonthoz ujjcsontok ízesülnek. Az Mc3 proximalisan kiemelkedik, kampószerű nyúlványa a lábtő distalis csontsora közé illeszkedik. A négy lábközépcsont basisa egymással ízesül, testük háromélű. A második és az ötödik lábközépcsont a főcsontok mögött kissé palmarisan helyeződik. Alsó végdarabjukon levő ízületi hengerüket éles taraj és árok osztja ketté. A fattyúujjak distalisan a főcsontok alsó negyedéig érnek, az 5. hosszabb a 2.-nál.

35. ábra - A sertés bal elülső lábvégcsontjai

A sertés bal elülső lábvégcsontjai


A 2–5. ujj csontjai fejlődtek ki. A főujjak fejlettebbek, mint a fattyúujjak. A fattyúujjak puha talajon a súlyviselésben is részt vesznek.

Az első ujjperccsont kétszer olyan hosszú, mint a második. Alsó végdarabja nyereg alakú, lapos henger, amelynek mindkét oldalán szalagdudor és szalaggödör is van. A csülökcsont a kérődzőkéhez hasonló.

Mind a négy első ujjperccsont mögött két-két egyenítőcsont helyeződik. Oldalt lapítottak, hasonlítanak a kérődzők egyenítőcsontjaihoz. A nyírcsont lapos, tojásdad alakú, a fattyúujjakon nagyon kicsi.

Húsevők

A lapocka keskeny és hosszú, jól fejlett tövise distalisan emelkedik, acromionban végződik, amelyről horgas nyúlvány, processus hamatus, a macskán az utóbbiról még a processus suprahamatus ered. Az incisura scapulae mély, a nyak emiatt jól elkülönül. A processus coracoideus kutyán kicsi, macskán fejlett. A cavitas glenoidalis tojásdad alakú, sekély.

A karcsont hajlott, karcsú, fajtától függően eltérő hosszúságú csont; nyúlványai kicsinyek, mélyedései sekélyek. A deltadudor nyomokban vagy lapos tarajként látható. A crista tuberculi majoris tompa, a crista tuberculi minoris alacsony, de jól elkülönül. Ízületi hengere ferde, medialis kisebb része a könyökcsonttal, lateralis nagyobb része, a capitulum humeri, orsócsonttal ízesül. A fossa coronoideát a fossa olecranival kutyában a foramen supratrochleare köti össze. Ez macskában hiányzik, és az epicondylus medialis fölötti résszerű lyuk, a foramen supracondylare helyettesíti.

Az alkar csontjai szalagosan kapcsolódnak egymáshoz. Az orsócsont distalis, a könyökcsont proximalis végdarabja fejlettebb, a könyökcsont orsócsont felőli része a margo interosseus; macskában mindkét csont egyformán fejlett. A spatium interosseum antebrachii résszerű, szűk, de hosszú. Az orsócsont hosszú, enyhén görbült, nyaka jól elkülönül; a circumferentia articularis haránt irányú, félhenger alakú ízületi felület. A tuberositas radii elmosódott. A distalis végdarab vájt ízületi felülete három carpalis csonttal ízesül. A processus styloideus radii az orsócsonton túlnyúlik. A tuber olecraninak három dudora van. Az incisura trochlearison levő sagittalis taraj medialis nagyobb és lateralis kisebb ízületi felületet különít el. A processus styloideus gumószerű, macskán megnyúlt, distalisan és kifelé irányul.

36. ábra - A kutya bal alkarcsontjai

A kutya bal alkarcsontjai


37. ábra - A kutya bal elülső lábvégcsontjai

A kutya bal elülső lábvégcsontjai


A carpus csontjainak száma 7, közülük 3 a felső, 4 az alsó csontsort képezi. A Cr és a Ci összenőtt egymással, os carpi radiointermediumot képez. Ugyanebbe a csontba olvad bele a születés után néhány héttel az os carpi centrale is. A Cr+i és a Cu hátrafelé irányuló gumóban végződő nyúlványt alkot. A Ca hengeres alakú csont. Az alsó csontsor csontjai mediolateralis irányban nagyobbodnak, a C1 a legkisebb, a C3-nak caudalis nyúlványa van. A két csontsor között palmarisan kettő, medialisan egy íncsont van.

Öt hosszú, hengeres alakú metacarpalis csont fejlődött ki; mindegyikkel ujjcsontok ízesülnek. Az Mc1 a legrövidebb, különvált a többitől. Az Mc3 és Mc4 a legfejlettebb és a legnagyobb; kutyában átmetszetben négyszögűek, macskában ezek is hengeresek. A csontok felső végdarabjai egymással ízesülnek, rajtuk csupán a tuberositas ossis metacarpalis III. et. IV. fejlődött ki.

A kifejlődött öt ujj közül a harmadik és a negyedik hosszabb, az első ujj a legrövidebb, szinte függelékszerű és a talajjal nem érintkezik. Az első ujjban hiányzik a második ujjperccsont, a többiben három-három ujjperccsont van. A hosszabb ujjak első ujjperce négyoldalú hasábhoz hasonló, végeik kiszélesednek. A második ujjperc csontjai henger alakúak, rövidebbek az elsőknél, trochleájuk nyeregszerű.

A harmadik ujjperc a karomcsont, az os unguiculare, kétoldalt lapított, és distalisan kampószerűen görbült, hegyben (apex) végződik. Dorsalisan ívelt szélt, margo dorsalist alkot. A macskáé íveltebb, keskenyebb és hegyesebb is, mint a kutyáé. Fali felületét a margo dorsalis axialis és abaxialis felületre osztja, talpi felülete keskeny. Felső széle a karomléc, a crista unguicularis alakjában kiemelkedik, palmarisan a karomgumóba tuber unguicularéba megy át. Fölöttük vájt ízületi felület van. A karomléc tövében mély karomárok, sulcus unguicularis halad, ebbe a karom szarujának felső széle illeszkedik.

Az egyenítőcsontok az első ujj kivételével párosak, számuk összesen kilenc. A felső és a középső ujjperceken dorsalisan is található egy-egy porcos íncsont, számuk tíz; a harmadik ujjpercek összesen öt íncsontja szintén porcos; összesen tehát 24 íncsont van az ujjakon.

A hátulsó vagy medencei végtag csontjai, ossa membri pelvini
A hátulsó végtag kapcsolóövének csontjai, ossa cinguli membri pelvini

A medenceöv, a cingulum membri pelvini csontos vázát (zonoscelet) három csont alkotja, amelyet a keresztcsonthoz merev ízület rögzít. A szabad végtag felől kiinduló impulzust közvetlenül továbbítja a törzshöz. A szabad végtag csontjai az elülső végtaghoz hasonló számú és ismétlődő, pallilog részre tagolódnak.

A medencecsont, os coxae

A medencecsont három csontból, a craniodorsalisan helyeződő csípőcsontból, a cranioventralisan levő fancsontból és a caudoventralisan található ülőcsontból épül fel, amelyeket az ízületi vápában, acetabulum, fiatal korban porc fűz egymáshoz. A porc idősebb állatban (eq: 2–3 éves korban) elcsontosodik. A két medencecsontot ventralisan álízület, symphysis pelvis fűzi egymáshoz, a keresztcsonttal ízesülve pedig a medenceövet, cingulum membri pelvini, képezi. Az álízület a kor előrehaladtával (eq: 5 éves korban) elcsontosodik, synostosis. A medence a gerincoszloppal 150–170 fokú tompaszöget alkot, ez az inclinatio pelvis.

38. ábra - A ló bal medencecsontja

A ló bal medencecsontja


39. ábra - A ló medencecsontja

A ló medencecsontja


A csípőcsont, os ilium

A csípőcsontnak két része van: 1. a szárnya és 2. a teste vagy oszlopa; tengelye craniodorsalis irányú.

1. A csípőcsont szárnya, az ala ossis ilii, többé-kevésbé háromszögletű, lóban és kérődzőkben majdnem vízszintesen, sertésen és húsevőkön pedig függőlegesen irányul. Két felülete, három széle és három szöglete van.

A külső felület, a facies glutaea, enyhén homorú, lóban, kérődzőkben dorsalisan, sertésben dorsolateralisan, húsevőkben pedig lateralisan tekint; a rajta kiemelkedő egy (eq, Ru, su) vagy három (Ca) érdes vonal, a linea glutaea, a farizmok eredésére szolgál.

Belső felülete, a facies sacropelvina, domború, ventromedialisan, illetőleg csaknem medialisan tekint. A rajta levő ívelt vonal, a linea arcuata, két felületre osztja: lateralis sima felületén, facies iliaca, ered a m. iliacus, érvágányában pedig az arteria iliolumbalis halad; medialis érdes felülete a facies auricularis, amelynek porccal borított része, a tuberositas iliaca, a keresztcsont szárnyával ízesül, porc nélküli felületén pedig izmok és szalagok erednek.

A csípőcsont szárnyának elülső széle a csípőtaraj, a crista iliaca, amelyen a hasizmok és a hosszú hátizmok erednek, illetve tapadnak.

Külső széle, a margo lateralis, vaskos, enyhén homorú. A belső szél a szárny tövise, a spina alaris, vájt, a nagyobb ülőcsonti bevágást, incisura ischiadica major, alkotja; caudalisan a csípőoszlopon és az ízületi vápa fölött kiemelkedő sagittalis ülőtövisben, spina ischiadica, folytatódik. Az ülőtövis kérődzőkben magas és éles, lóban és húsevőkben alacsony, vaskos.

A külső csípőszögletben, tuber coxae, az elülső és külső szél találkozik egymással, s azt egyes háziállatfajokban (ov, cap, Ca) sekély bemetszés, incisura semilunaris ventralis, két részre, spina iliaca ventralis cranialis et caudalis, tagolja. A belső csípőszöglet, a tuber sacrale, az elülső és a belső szél találkozásánál van, lóban és kérődzőkben dorsalis irányú dudor, sertésben és húsevőkben hosszanti duzzanat. Sekély bemetszés, incisura semilunaris dorsalis, elülső és hátulsó tövisre, spina iliaca dorsalis cranialis et caudalis, oszthatja.

2. A szárny caudodistalisan a csípőcsont testébe vagy oszlopába, corpus ossis ilii, megy át, amelynek lateralis és medialis felületén, area lateralis et medialis m. recti femoris, a négyfejű combizom ered. Alsó vége az ülőcsont – lovon a fancsont – testével is az ízületi vápában, acetabulum, találkozik. A csípőoszlopon felül a spina ischiadica emelkedik ki, alul pedig a facies auricularistól a fancsont fésűjére tér az ívelt vonal, a linea arcuata. Utóbbin, a kutya kivételével, kiemelkedő psoas-dudoron, tuberculum m. psoas minoris s. psoadicum, a kis horpaszizom tapad. A csípőoszlop érvágányában az arteria circumflexa ilium profunda halad.

A fancsont, os pubis

A fancsont keskeny, derékszögben hajlott, lapos csont, a medencecsont cranioventralis része. Teste és két ága van.

Teste, a corpus ossis pubis, az acetabulum elülső részét képezi. Belőle eredő harántirányú, vízszintes ága, a ramus cranialis ossis pubis, a medence bejáratát határolja alulról; rajta tapadnak a hasűri szervek súlyát viselő hasizmok és a hasfal pólyái.

Elülső széle megvastagodott, az érdes felületű fancsonti fésűt, pecten ossis pubis, alkotja, amelynek acetabulum közeli lateralis része a csípőfancsonti kiemelkedést, eminentia iliopubica, képezi. Középen a két ramus cranialis találkozási helyén ventralisan, különösen hím állaton, fejlett fancsonti gumó, tuberculum pubicum, domborodik elő, amely lóban kettős, tuberculum pubicum dorsale et ventrale. Hátulsó széle a dugott lyukat, foramen obturatum, szegélyezi, árkában, sulcus obturatorius, az a. obturatoria halad.

A ramus caudalis ossis pubis a ramus cranialis végétől caudalisan ered. Medialis érdes felülete, a facies symphysialis, az ellenoldali csont hasonló ágával a fancsonti összeköttetést, symphysis pubica, adja. Lateralis felülete a dugott lyukat határolja, caudalis vége az ülőcsont hasonló nevű ágával egybeolvad.

A fancsont medencei felülete, a facies pelvina, homorú (szarvasmarha), érvágányában az a. et v. obturatoria halad. A külső, domború felületén, facies externa, egypatásokban ínvályú, sulcus ligamenti accessorii femoris, tér az ízületi vápa felé, benne az egyenes hasizomtól eredő lig. accessorium halad az ízületi vápába.

Az ülőcsont, os ischii

Az ülőcsont a medence caudoventralis részét alkotja, a fancsonttal együtt ventralisan zárja a medenceövet. Teste, a corpus ossis ischii, az ízületi vápa alkotásában vesz részt. Emögött van a széles, többé-kevésbé lapos lemeze, a tabula ossis ischii.

Az ülőcsont teste és ága a foramen obturatum külső, hátulsó szélét határolja. A kétoldali ramus ossis ischii az ülőcsonti összeköttetést, symphysis ischiadica, adja, amely előrefelé a fancsont ramus caudalisába megy át. A symphysis pubica et ischiadica együttesen a symphysis pelvinát alkotja, amely ventralisan lécet, crista symphysialist képez.

A corpus ossis ischii dorsalis felületére az ülőtövis, a spina ischiadica terjed rá, amely mögött a kisebb ülőcsonti bevágás, az incisura ischiadica minor található.

A tabula ossis ischii caudolateralisan a hatalmas ülőgumóban, tuber ischiadicum, végződik, amelyen kérődzőkben három, a többi háziállatfajban két dudor emelkedik ki. A két ülőgumó között a kétoldali tabula hátulsó, vaskos szélével együtt az ív alakú ülővágányt, az arcus ischiadicust alkotja.

Az ízületi vápa, acetabulum

Az ízületi vápa félgömb alakú árka kifelé és kissé hátrafelé tekint. Három csontból, a csípő- a fan- és az ülőcsont testéből áll, amelyek fiatalkorban csontosodnak össze. A húsevők acetabulumának alkotásában egy negyedik csont, az os acetabuli, is részt vesz.

A vápa üregét periferikusan porccal fedett, félhold alakú ízületi felület, a facies lunata (kérődzőkben kettős: pars major et minor) borítja; a centralisan tág, mély és érdes árokban, fossa acetabuli, a görgetegszalag, lig. teres, tapad. Az ízületi vápán érdes – a lovon széles – bemetszés, incisura acetabuli található; ezen át a lovon szalag (lig. accessorium) tér az acetabulumba. A vápa peremét rostos, porcos ajak, labium articulare egészíti ki.

A dugott vagy borított lyuk, foramen obturatum, tojásdad alakú, nagyállatokban tenyérnyi nyílás a medenceüreg fenekén, solum pelvis osseum; cranialisan a fancsont, caudalisan pedig az ülőcsont határolja.

A medenceöv

A medencecsontok alakja, nagysága és helyeződése meghatározza a medenceöv s ezáltal a medenceüreg, a szülőút tágasságát. A medenceüreg kedvező vagy kedvezőtlen alakulásáról tehát a medence méretei tájékoztatnak.

A medenceüreg bejárata, az apertura pelvis cranialis, caudodorsalisan irányul, ellipszis alakú. Határa a linea terminalis, amely a keresztcsont promontoriumán kezdődik és a keresztcsont szárnyának belső felületén, a linea arcuatán, az eminentia iliopubicán, a fanfésűn át a tuberculum pubicumig terjed. A medenceüregnek a linea terminalis előtt helyeződő része, amely határ nélkül a hasüregbe folytatódik, emberen jól elkülönül a linea terminalis mögött helyeződő medenceüregtől, a kismedencétől, és azt nagymedencének nevezik. Az ember kismedencéjének ürege felel meg a háziállatok medenceüregének.

A medenceüreg kijárata, az apertura pelvis caudalis, hosszanti tojásdad alakú, caudoventralisan lejt, szűkebb, mint a bejárata, dorsalisan a harmadik-negyedik farokcsigolya hátulsó vége, az ülőgumók, kétoldalt a széles medenceszalag hátulsó széle, ventralisan pedig az ülőív határolja.

40. ábra - A csontos medenceöv kancában

A csontos medenceöv kancában


41. ábra - A medenceöv

A medenceöv


42. ábra - A medence csontjai

A medence csontjai


1. corpus ossis ilii, 2. corpus ossis pubis, 3. corpus ossis ischii, 4. ala ossis ilii, facies sacropelvina, 5. ramus cranialis ossis pubis, 6. ramus caudalis ossis pubis, 7. ramus ossis ischii, 8. tabula ossis ischii, 9. pars caudalis corpus ossis ischii, 10. crista iliaca, 11. tuber coxae, 12. tuber sacrale, 13. tuberositas iliaca, 13’. facies iliaca, 14. acetabulum, 15. facies auricularis, 16. linea arcuata, 17. tuberculum m. psoas minoris, 18. tuber ischiadicum, 19. eminentia iliopubica, 20. pecten ossis pubis, 21. symphysis pubica et tuberculum pubicum ventrale, 22. symphysis ischiadica, 23. arcus ischiadicus, 24. foramen obturatum, 25. area medialis m. recti femoris, 26. pecten ossis ischii (eq), 27. fossa (bo), sulcus (eq) ligamenti accessorii ossis femoris, 28. sulcus vascularis (eq), 29. spina ischiadica, 30. crista symphysialis (bo), 31. os ischii, 32. os pubis, 33. os ilium, 34. fossa acetabuli, 35. incisura acetabuli

Medenceméretek

Hosszanti átmérők:

1. Conjugata vera, a medence bejáratának magassági mérete. A promontorium és a symphysis pelvis elülső vége közötti távolság; kifejlett korban tehénen és kancán 23, ménen 18 cm hosszú.

2. Diameter obliqua maxima s. distantia diagonalis. A medencebejárat ferde, átmérője nagy. A medencebejárat tuberculum pubicum és az eminentia iliopubica közötti részletének legmélyebb pontja, valamint a keresztcsont ellenkező oldali szárnyának legíveltebb pontja közötti távolság a medencebejárat legnagyobb mérete.

3. Diameter verticalis s. pecten verticale. A medence dorsalis falához térő függőleges vonal, amely tehénen 22,5 cm hosszú.

4. Conjugata diagonalis. A medence hosszanti ferde átmérője, a promontorium és a symphysis pelvis hátulsó vége közötti távolság, amely tehénen 38,3, kancán 33,5, ménen 30,25 cm hosszú. A diameter verticalisszal alkotott szöge az inclinatio pelvis.

5. A medencebejárat harántátmérői. a) Diameter transversa aperturae pelvis cranialis dorsalis, b) – intermedia, c) – ventralis. Közülük a felső, a keresztcsont szárnyainak végét összekötő egyenes marhán 22,9 cm hosszú. A középső, a két psoas-dudor közötti egyenes, a distantia interpsoadica hossza tehénen 18,5, kancán 22,5, ménen 20,5 cm. A ventralis, a két eminentia iliopubica közötti távolság tehénen 14,7 cm hosszú.

6. Distantia spinarum s. diameter transversa media. A medence középső vagy belső harántátmérője. A két ülőtövis, spina ischiadica, közötti távolság; tehénen 18,2 cm hosszú.

7. Distantia intertuberosa s. diameter transversa aperturae pelvis caudalis. A medencekijárat harántátmérője. A két ülőgumó közötti távolság; tehénen 13,1, kancán 11, ménen 14 cm hosszú.

8. Distantia tuberalis coxae. A két külső csípőszöglet közötti távolság; tehénen 50,9, kancán 50, ménen 45 cm hosszú.

43. ábra - A medence méretei

A medence méretei


A medence tengelye, az axis pelvis, a magassági átmérők felezőpontjait összekötő, ívelt vonal, amely tulajdonképpen a szülőút tengelye; állatfajonként változik.

A medence legtágabb része az amplitudo pelvis, a legszűkebb pedig az angustia pelvis. A medenceüreg acetabulum előtti és mögötti részének az aránya lóban és kutyában 5:3, juhfélékben 3:2, sertésben 4:3, a marhában pedig 1:1.

A hím- és a nőnemű állatok medencéje közötti különbségek nem jellemzőek, és az egyedi eltérések is gyakoriak. A nőnemű állatok medencéje tágabb, terjedelmesebb, alsó fala szélesebb és laposabb. A medenceüreg kijárata is tágabb, mert az ülőgumók távolabb esnek egymástól. A medencecsont kiemelkedései, a tarajok, szélek, dudorok nőneműekben lekerekítettek, laposak és simák, a csontok vékonyabbak és könnyebbek, a tuberculum pubicum alig fejlett vagy hiányzik. Az incisura ischiadica major sekélyebb, az arcus ischiadicus szélesebb, a középső harántátmérő nagyobb, a keresztcsont íveltebb. A szülés szempontjából legkedvezőbb a ló, legkedvezőtlenebb a marha medencéjének alakulása.

A medence méretei fajonként, az életkortól függően, nemenként és egyedenként változnak. A medencének három alaptípusa van: 1. magas medence, amelynél a conjugata vera nagyobb a középső harántátmérőnél, 2. kerek medence, amelyen a két méret azonos, 3. alacsony medence, amelyen a conjugata vera a rövidebb.

A kanca medencéjének bejárata majdnem kör alakú, a medence kerek típusú, feneke, a solum pelvis, vízszintes, téglalap alakú, a spina ischiadica alacsony, a foramen obturatum mélyen, alul helyeződik. Az axis pelvis a hasüregből a medence bejáratáig fölfelé, majd vízszintesen irányul, a medence kijáratában a keresztcsont enyhén homorú belső felületének vonalát követi, caudoventralisan halad. A keresztcsípőcsonti ízület merev, a symphysis pelvis korán elcsontosodik. A szülészet szempontjából a kanca medencéje ideális.

A tehén medencéjének bejárata hosszant ovális. A medence magas típusú, a feneke öblös, teknő alakú, caudalisan 45 fokú szögben fölfelé emelkedik. A foramen obturatumok oldalt helyeződnek. Az axis pelvis a bejáratnál fölfelé, majd rövid szakaszon vízszintesen, caudalisan ismét fölfelé irányul. A kijáratot határoló farokcsigolyák mozgékonyak. A keresztcsípőcsonti ízület a lóénál kevésbé merev, a symphysis pelvis későn csontosodik el. A szülészet nézőpontjából a tehén medencéje igen kedvezőtlen.

A juhfélék medencéje hosszú, feneke a marháénál kevésbé vájt, a medencecsontok tengelyei párhuzamosak. Tetejét a rövid keresztcsont adja. Az axis pelvis a bejáratban fölfelé, majd megközelítően vízszintesen irányul. A medence tágulékony, a tehénéhez viszonyítva kedvezőbb alakulású.

A koca medenceüregének bejárata csaknem kör alakú, az üreg egyenletesen tág. A medence magas típusú, bejárata tágulékony. A medencecsontok tengelyei párhuzamosak, a keresztcsont 3–4. csigolyája is mozgékony. A tehénéhez hasonló alakú, mégis előnyösebb alakulású.

Kutyákon mindhárom medencetípus megtalálható. A medence a három csigolyából álló keresztcsont miatt rövid, a farokcsigolyák nagyon mozgékonyak, a keresztcsípőcsonti ízület majdnem függőleges, mozgékony. A medenceüreg bejárata szűkebb, kijárata igen tág. A medence feneke többé-kevésbé lapos, caudalisan lejt. Az axis pelvis is ezt a vonalat követi. Szülészet nézőpontjából általában kedvező alakulású.

A hátulsó szabad végtag csontjai, ossa membri pelvini liberi
A combcsont, os femoris

A combcsont, az os femoris, a törzshöz simuló comb, a femur csontos váza, a stylopodium supinatióban csavarodott csontja. A csontos váz csontjai közül a legnagyobb és a legnehezebb, lóban szépen tagolt csont. Ferdén, cranioventralisan és kissé befelé irányul, a csípőcsonttal 90–100 fokú, előrefelé nyíló szöget, a szár csontjaival pedig kb. 120–150 fokú, hátrafelé nyíló szöget képez.

44. ábra - A ló bal combcsontja

A ló bal combcsontja


45. ábra - A ló bal combcsontjának ízületi felületei

A ló bal combcsontjának ízületi felületei


Felső végdarabján, extremitas proximalis, dorsomedialisan emelkedik ki a combcsont feje, a caput ossis femoris, amely gömb alakú, rajta szalaggödör, fovea capitis van, amelyben a görgetegszalag tapad. A fejet nyak, collum ossis femoris övezi, amely húsevőkön és sertésen jól kifejezett; törése az anatómiai nyakétól, collum anatomicum, eltérő helyen, collum chirurgicum, gyakori. A fej mellett lateralisan a nagy forgató vagy nagytompor, a trochanter major emelkedik fel, amelyet a lovon egy bemetszés, az incisura trochanterica, elülső és hátulsó, illetve felső és középső forgatóra, pars cranialis et caudalis (trochanter superior et medius), oszt. A nagy forgató mögött mély és érdes árok, fossa trochanterica van, lateralis peremét a nagy forgató lóban tarajszerű hátulsó széle, a crista intertrochanterica határolja, amely a többi háziállatfajban mint érdes vonal, linea intertrochanterica, ferdén és befelé halad a caudalis felületen és a kis forgató, a trochanter minor szomszédságában végződik. A nagy forgató alatt a combcsont lateralis felületén lóban a tarajszerű harmadik forgató, a trochanter tertius emelkedik ki.

A combcsont teste, a corpus ossis femoris, plantarisan kissé lapos, henger alakú. Hátulsó, érdes felületét, facies aspera, kétoldalt belső és külső ajakszerű, érdes vonal, a labium mediale et labium laterale, határolja; közepe táján, kissé medialisan táplálólyuk, foramen nutricium található. A testen proximalisan kiemelkedő gumón, tuberositas glutaea, a farizmok, a distalis érdes gumón, tuberositas m. bicipitis, pedig a kétfejű combizom tapad. Utóbbi alatt van a térdalji sík, a facies poplitea, amelynek külső részén bemélyedő árok, a fossa supracondylaris s. fossa plantaris, a felületes ujjhajlító izom eredésére szolgál. A bütykök fölött kérődzőkben esetenként gumó, a többi háziállaton pedig érdes felület, tuberositas supracondylaris lateralis et medialis is van.

A combcsont distalis végdarabján, extremitas distalis, elöl a porccal bevont ízületi henger, a trochlea ossis femoris, a térdkaláccsal ízesül; a közepén húzódó árok, a sulcus trochlearis, két hengernyúlványt választ el egymástól. A medialis hengernyúlvány lóban és szarvasmarhában proximalisan fölemelkedő gumót, tuberculum trochleae ossis femoris, képez. Az ízületi felületen fovea articularis van. Az árok proximalisan a hengernyúlványok fölötti sekély fossa trochlearisban végződik.

Az alsó végdarabon hátul két jól fejlett, medialis nagyobb és lateralis kisebb bütyök, a condylus medialis et condylus lateralis emelkedik ki. Domború ízületi felületük a sípcsont bütykeivel ízesül. Húsevőkben a hátul levő kicsi ízületi felülethez, facies articularis sesamoidea medialis et lateralis, a Vesalius-féle íncsontok, a mm. gastrochnemii íncsontjai illeszkednek. A bütykök közötti érdes árokban, fossa intercondylaris, szalaggödrök vannak. A bütykök külső oldalán egy-egy szalaggödör vagy lapos szalagdudor, epicondylus medialis et epicondylus lateralis mélyed be. A lateralis bütyök külső felületén levő elülső nagyobb izomi árokban, fossa extensoria, a hosszú ujjnyújtó izom és a harmadik szárkapocsi izom, a hátulsó kisebb árokban, fossa musculi poplilei, pedig a térdalji izom ered.

A térdkalács, patella

A térdkalács, patella, négyoldalú gúlához hasonló alakú csont, az egyenes combizom véginának íncsontja, os sesamoideum m. recti femoris. Rajta a combcsont trochleája siklik fel és alá, és mind a combcsonthoz, mind a sípcsonthoz szalagok rögzítik. Alapja, csúcsa, két felülete és két szöglete van. Elülső felülete, facies cranialis s. cutanea, domború és érdes, a bőr alatt helyeződik; ízületi felületén, facies articularis, egy hosszanti tompa kiemelkedés medialis nagyobb és lateralis kisebb felületet választ el egymástól. A belső szöglet, angulus medialis, lóban és marhában nagyobb és hegyesebb a lateralisnál, angulus lateralis, és még rostos porcból, fibrocartilago patellae, álló nyúlvány, processus cartilagineus egészíti ki. Felső része, az alapja, basis patellae, széles, itt tapad meg a négyfejű combizom; alsó része elkeskenyedik, a térdkalács porcos hegyében, apex patellae, végződik.

46. ábra - A ló, a szarvasmarha, a sertés és a kutya térdkalácsa

A ló, a szarvasmarha, a sertés és a kutya térdkalácsa


A szár csontjai, ossa cruris

A szár, crus, csontos vázát, sceleton cruris, a zeugopodium csontjai, a medialis helyeződésű sípcsont, a tibia, és a lateralis helyeződésű szárkapocs, a fibula, alkotja. A sípcsont háziállatokban vastag csöves csont, a test súlyát viseli, a szárkapocs gyenge csont. Lóban a szárkapocscsontnak csupán lapos, gömb alakú végdarabja és a teste fejlődött ki, elvékonyodó nyúlványt képező alsó végdarabja a sípcsontba olvadt. Kérődzőkben felső végdarabja a sípcsonttal összenőve kis nyúlványt, processus fibularist képez, distalis vége önálló csont, az os malleolare, amely a lábtőízület alkotásában vesz részt. Sertésben és húsevőkben a szárkapocs teljesen kifejlődött, két végdarabja és teste van. A csontok közötti szélesebb rés, a spatium interosseum cruris, lóban és kutyában proximalisan van, kérődzőkben hiányzik, sertésben és macskában a csont egész hosszára kiterjed.

47. ábra - A ló bal szárcsontjai

A ló bal szárcsontjai


A sípcsont, tibia

A sípcsont hosszú csöves csont, amely újszülöttben még hengeres; később a súlyviselés hatására a sípcsont taraja nő, és a csont felső vége háromszögletűvé válik. Korán bekövetkező bénulás esetén a csont hengeres marad.

A sípcsont tengelye hátra és lefelé irányul, lóban a combcsonttal kb. 120 fokú, a lábtő csontjaival pedig 150 fokú szöget alkot. Dorsomedialis felülete közvetlenül a bőr alatt található, planum cutaneum tibiae, egyebütt izmok borítják.

Felső végdarabja, az extremitas proximalis, széles, rajta két lapos ízületi felülettel, facies articularis proximalis, fedett bütyök, condylus medialis et condylus lateralis van, amelyeket caudalisan bemetszés, incisura poplitea s. intercondylaris választ el egymástól. A két bütyök belső pereme csúcsszerűen, eminentia intercondylaris, kiemelkedik. A belső perem nagyobb és a külső perem kisebb dudora, a tuberculum intercondylare mediale et laterale közötti árok, az area intercondylaris centralis, szalag tapadására szolgál. A kiemelkedés előtt két area intercondylaris cranialis és mögötte egy lapos árok, area intercondylaris caudalis, mélyed be. A lateralis bütyök oldalán, kérődzők kivételével, kis ízületi felület, facies articularis fibularis van, amely a szárkapocs fejével ízesül. A bütykök előtt kúp alakú, éles dudor, tuberositas tibiae emelkedik ki. Lóban és sertésben rajta árok, sulcus tuberositatis tibiae halad, ezekben tapad a térdkalács egyenes szalagja. A sípcsont dudoráról a testére térő taraj, margo cranialis s. crista tibiae, lateralis oldalán félkör alakú izomi árok, sulcus extensorius, mélyed be, amelyben izmok haladnak.

A sípcsont teste proximalisan háromélű, distalisan pedig négyélű. A sípcsonti taraj lateralis, homorú és izmokkal borított felületet, facies lateralis s. muscularis, választ el a medialis, kissé domború és közvetlenül a bőr alatt helyeződő felülettől, facies medialis s. planum cutaneum tibiae. A hátulsó felületen, facies caudalis, ferdén lefutó érdes vonal, a linea m. poplitei, proximalisan pedig nagyobb táplálólyuk, a foramen nutricium, van.

A sípcsont alsó végdarabja, az extremitas distalis, harántul kiszélesedik. Medialis oldalát a belső boka, a malleolus medialis alkotja, rajta ínvályú, sulcus malleolaris halad. A lateralis oldalon a ló sípcsontján a külső boka, a malleolus lateralis emelkedik ki; felületén sertésen és húsevőkön kis bevágás, incisura fibularis van ízületi felülettel, facies articularis malleolaris, amely a szárkapocs distalis végdarabjával ízesül. Alsó felületén a ferde irányú negatív csiga, a cochlea tibiae mélyed be, amelynek két árkát taraj választja el egymástól, ezeket ízületi felület, facies articularis fedi be. Kérődzőkben az alsó végdarab külső részén levő, distalisan tekintő ízületi felület a bokacsonttal alkot ízületet.

48. ábra - A sertés fibulája

A sertés fibulája


49. ábra - A ló bal sípcsontjának ízületi felületei

A ló bal sípcsontjának ízületi felületei


A szárkapocs, fibula

A szárkapocs felső végdarabja, az extremitas proximalis, a szárkapocs feje, caput fibulae, amelynek ízületi felülete, a facies articularis capitis fibulae, lovon, sertésen és húsevőkön a sípcsonthoz ízesül, kérődzőkben viszont a sípcsont lateralis bütykének tövisszerű nyúlványa, processus fibularis csupán. A szárkapocs teste, a corpus fibulae, lovon tűszerűen elvékonyodik, kérődzőkben szalag, ligamentum fibulare helyettesíti, sertésben és húsevőkben oldalt lapított, a tibia felé tekintő szélét, margo interosseus, szalag, a ligamentum interosseum, a sípcsonthoz köti.

A szárkapocs alsó végdarabja, az extremitas distalis, lóban kicsi, kocka alakú csont, amely már egyéves korban beolvad a sípcsont distalis végdarabjába. Kérődzőkön különálló, négyszögletű bokacsont, os malleolare alakjában különül el. Sertésen és húsevőkön a lateralis bokát, malleolus lateralis, alkotja, amely a sípcsonttal a facies articularis malleoli útján ízesül. A boka külső felületén patásokon árok, sulcus malleolaris, húsevőkön ínbarázdák, sulcus tendinis m. peronaei longi és sulcus tendinum mm. extensoris digitorum lateralis et peronaei brevis, vannak.

A hátulsó lábvég (láb) csontjai, ossa pedis

A láb, pes, vagy hátulsó lábvég csontos váza a sceleton pedis. Részei: a lábtő, a tarsus (basipodium), a lábközép, a metatarsus (metapodium) és az ujjak digiti (acropodium) csontjaiból áll. A lábvég elülső felülete a dorsum pedis, a hátulsó pedig a planta pedis.

A hátulsó lábtő csontjai, ossa tarsalia

A hátulsó lábtő vagy csánk, tarsus, három – felső, középső és alsó – csontsorban rendeződő 7, részben apró csontból áll. A szárral 145 fokú, előrefelé nyíló szöget (dorsalflexio) képez, és magasabban helyeződik, mint az elülső lábtő.

50. ábra - A ló hátulsó bal lábtövének (csánk) csontjai

A ló hátulsó bal lábtövének (csánk) csontjai


A felső csontsor két csontja közül a csigacsont dorsomedialisan, a sarokcsont lateroplantarisan helyeződik. Az emlősökben a törzsfejlődés során még fellelhető os tarsi intermedium a csigacsontba olvad bele. A középső sor nem teljes, csupán a belső oldalon egy csont, a középponti lábtőcsont, ékelődik a felső és alsó csontsor közé. Az alsó sor négy (öt), mediolateralis irányban számozott csontból áll. Az ötödik lábtőcsont beleolvadt a negyedik lábtőcsontba. A két alsó csontsor csontjait rövid szalagok szorosan kapcsolják egymáshoz, merev ízületet képeznek; csontjaik összenövésre hajlamosak.

A sertésben és a kutyában megtalálható hét csont közül lóban a T1 és a T2 egybeolvadása miatt csak hat, kérődzőkben pedig a Tc és a T4+5, valamint a T2 és T3 összenövése következtében csak öt lábtőcsont van.

1. A csigacsont vagy ugrócsont, a talus s. os tarsi tibiale (Tt), astragalus, alsó vége, a feje, a caput tali, háziállatokban ízületi henger, a trochlea tali distalis; lovon azonban sík ízületi felület, facies articularis navicularis csupán.

Rövid testét, corpus tali, húsevőkben nyak, collum tali választja el a distalis trochleától. A testen, corpus tali, proximalisan két párhuzamos henger, lóban trochlea tali, a többi háziállatban trochlea tali proximalis, emelkedik ki. A két trochlea között árok, sulcus trochlearis, mélyén patásállatokon fossa synovialis van. A csiga a cochlea tibiaevel ízesül. Külső proximalis részén sertésen és húsevőkön a fibulával, kérődzőkön a bokacsonttal való ízesülésre szolgáló kis ízületi felület, a facies articularis malleolaris és a facies articularis navicularis foglal helyet.

A csigacsont a plantaris felületén levő két kisebb lateralis és két nagyobb medialis ízületi felületével, facies articulares calcaneae, a sarokcsonttal ízesül. Ezáltal az ízületi felületek közötti hosszanti árok, a sulcus tali, a sarokcsont megfelelő árkával együtt öblöt, sinus tarsit alkot. A sarokcsont belső felületén a bőrön át is tapintható gumón, tuberculum tali, szalag ered.

2. A sarokcsont, a calcaneus s. os tarsi fibulare (Tf), os calcis, emberen a sarok, a calx, alapját adja. Háziállatokban lateroplantarisan helyeződik. Alsó része a test, a corpus calcanei, amelytől a csigacsont fölé emelkedő nyúlványa, processus calcanei, érdes gumóban, tuber calcanei, végződik. Elülső szélének a tövében előreterjedő, orrhoz hasonló csiganyúlványt, processus coracoideust képez, amely ízesül a csigacsonttal. A testből medialisan perem alakú nyúlvány, a sarokcsont támasztéka, a sustentaculum tali, ered. Ennek a hátulsó felülete ínbarázdát, sulcus muscularis s. sulcus tendinis musculi flexoris digiti I. (hallucis) longi, képez. A sarokcsont testének dorsalis ízületi felületei, facies articulares talares, a csigacsonttal ízesülnek. A közöttük visszamaradó barázda, a sulcus calcanei, a csigacsont árkával alkotja a sinus tarsit. Distalisan tekintő ízületi felülete, a facies articularis cuboidea, a IV.+V. lábtőcsonttal, a proximalis irányú facies articularis malleolaris pedig kérődzőkben a bokacsonttal ízesül.

3. A középponti lábtőcsont, az os tarsi centrale (Tc) s. os naviculare, ívben hajlott, lapos csont, felső, vájt ízületi felülete a csigacsonttal, alsó, enyhén domború ízületi felülete a distalis csontsor csontjaival ízesül. Kérődzőkben összenőtt a negyedik lábtőcsonttal.

4. Az alsó csontsor csontjai mediolateralis irányban a következők: az os tarsale primum (T1) kicsi, négyszögletű, lapos csont; az os tarsale secundum (T2) ék alakú, lóban az első, kérődzőkben a harmadik lábtőcsonttal nőtt össze; az os tarsale tertium (T3) lapos, a középponti lábtőcsonthoz hasonló; az os tarsale quartum et quintum (T4+5) magas, kocka alakú, proximalisan a sarokcsonttal ízesül. A medialis felületén húzódó árok a középponti és a harmadik lábtőcsont hasonló mélyedésével sagittalis irányú csatornát, canalis tarsit képez (az a. et v. tarsea perforans részére). Kérődzőkben összenőtt a Tc-vel.

A hátulsó lábközép csontjai, ossa metatarsalia

A metatarsus redukciója előrehaladottabb, mint a metacarpusé, a csontok száma is kevesebb. A csontok hosszabbak, vékonyabbak, compactájuk vastagabb, mint a metacarpus csontjaié. Tengelyük ujjhegyenjárókon függőlegesen, ujjonjárókon craniodistalisan, talponjárókon pedig vízszintesen irányul. Lóban és kérődzőkben három, sertésben négy, húsevőkben pedig öt metatarsalis csont van.

A felső végdarab, a lábközépcsont alapja, a basis, terjedelmesebb a testnél, corpus, a distalis végdarab, a fej, a caput, háziállatokban hengert, trochleát képez. A basis ízületi felülete, a facies articularis tarsea, csaknem sík vagy kevésbé vájt, állatfajoktól függően a lábtő distalis csontsorával ízesül, két oldalán kicsi szalagdudor van. A test, a corpus, dorsalis, lateralis és medialis felülete, a facies dorsalis, lateralis et medialis, domború, a plantaris, facies plantaris, csaknem sík. Az alsó végdarab háromnegyed hengert, trochlea, képez, amely kérődzőkön kettős (lásd később). Ízületi felületét nyíl irányú taraj osztja ketté, két oldalán szalaggödör mélyed be.

A kérődzők, a sertés és a húsevők harmadik és negyedik lábközépcsontjának proximalis végénél 1–2 apró íncsont, ossa sesamoidea metatarsalia található.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A csípőcsont szárnya széles, háromszögletű. A csípőtövis éles, konkáv, a külső csípőszögletet a tarajszerű incisura semilunaris craniodorsalis és caudoventralis dudorra tagolja. A belső csípőszöglet hegyes, az első keresztcsigolya tövisnyúlványa mellé emelkedik.

A fancsont ramus cranialisának külső felületén az acetabulum felé ínvályú halad, amelyben az egyenes hasizom végina tér az ízületi vápába. A tuberculum pubicum dorsalis és ventralis gumóra válik szét.

Az ülőcsont tuber ischiadicuma jól fejlett; medialis része vastagabb, a lateralis tarajszerű, a fésűt, pecten ossis ischii, adja, az ülőív vaskos, az ülőtövis alacsony.

A combcsont fejlett, jól tagolt csont, a feje lapos, a fovea capitis mély. A nyak alig különíthető el. A trochanter majort egy bemetszés, az incisura trochanterica, pars cranialisra és pars caudalisra osztja. Ez utóbbi külső felületén kiemelkedő érdes vonalon, linea trochanterica lateralis, izmok erednek. A harmadik forgató, a trochanter tertius, a test két oldalán kiemelkedő széles és lapos nyúlvány. A kis forgató, a trochanter minor, a medialis oldalon hosszant elnyúló csonttaraj.

A térdkalács jól fejlett, háromszögletű csont. Elülső felülete, a facies cutanea, érdes.

A sípcsont vaskos, hosszú csöves csont, a tuberositas tibiae háromszögletű, vaskos, széles gumó, rajta szalag tapadására szolgáló árok van. A lateralis bütyök ízületi felülete magasabban helyeződik, mint a medialisé, az incisura poplitea és a sulcus muscularis mély. A plantaris felületén jól fejlett linea poplitea van a musculus popliteus tapadására.

A csiga árka előre és kifelé irányul; a belső boka fejlettebb a külsőnél.

A szárkapocs proximalis végdarabja lapos, tojásdad alakú lemez. Belső ízületi felülete, a facies articularis capitis fibulae a sípcsont lateralis bütykével ízesül, teste tövis alakú. Elhegyesedő vége a sípcsont közepéig ér.

A csigacsont rövid, alsó ízületi felülete sík, a facies articularis navicularis csaknem merev ízületet képez. Testén dorsomedialisan gumó, tuberculum tali emelkedik ki. Plantarisan a sarokcsonttal két kisebb lateralis és egy nagyobb, medialis felülettel ízesül.

A sarokcsont gumóját harántbarázda osztja ketté, a sustentaculum tali jól fejlett, rajta széles sulcus muscularis van. A processus coracoideus hegyes, kampó alakú nyúlvány. A sinus tarsin át a canalis tarsiba lehet jutni.

A középponti lábtőcsontnak két plantaris, gumó alakú nyúlványa van. A lateralis felületen levő árok a canalis tarsit képezi. A T1 és T2 egységes csonttá nőtt össze, plantarisan helyeződik. A T3 lemezszerű, háromszögletű csont, lateralis széle a canalis tarsit alkotja. A T4+5 lateralis felületén szalagdudor emelkedik ki; medialisan árok van rajta, amely a Tc-vel és T3-mal együtt a canalis tarsit alkotja.

Lóban az os metatarsale tertium (Mt3) fejlődött ki teljesen. Ehhez ízesül a harmadik ujj első ujjperce. A megfelelő metacarpalis csontnál egyötöddel hosszabb, haránt metszéslapja kerek, kéregállománya vastagabb. Az Mt2 és Mt4 mint csökevényes lábközépcsontok vagy kapocscsontok kapcsolódnak a főcsonthoz, a bázisukon levő ízületi felület a csánk distalis csontsorával ízesül. A főcsont bázisán a lateralis kapocscsont közeli felületéről érvágány tér a testre, amelyben az a. metatarsea dorsalis III. halad. A tuberositas Mt2 lapos, széles dudor.

51. ábra - A ló hátulsó bal lábvégcsontjai

A ló hátulsó bal lábvégcsontjai


A csont alakja és szerkezete függ a fajtától, a használattól (ügető, vágtató, ugró ló) és a lábállástól. Erősebb a metacarpalis csontnál, 7000 kg súlyt is elbír. A kapocscsontok a kor előrehaladtával öszszenőnek a főcsonttal, közülük a lateralis a fejlettebb.

A csüdcsont karcsúbb és kissé rövidebb az elülső végtagénál. Ugyanez jellemző a pártacsontra is. A patacsont keskeny és magas, a tojás hegyes végéhez hasonló alakú. Fali felülete meredekebb, talpi felülete pedig vájtabb az elülsőnél. A patacsont ágai rövidek, az egyenítőcsontok kicsinyek, és a nyírcsont is rövidebb az elülsőnél.

Kérődzők

A csípőcsont szárnya keskenyebb, mint a lóé, a linea arcuata kiemelkedő tarajt alkot, a csípőtövis homorú, éles szélű. A külső és a belső csípőszöglet szarvasmarhában egységes, juhfélékben osztott. A csípőcsont oszlopa rövid, vaskos, a juhféléké hosszabb és karcsúbb. Az incisura ischiadica major szarvasmarhában mélyebb és rövidebb, juhfélékben viszont sekélyebb és hosszabb.

A fancsonton a tuberculum pubicum dorsale et ventrale elkülönül egymástól. A fanfésű szarvasmarhában vaskos és tompa, juhfélékben éles. Az ülőcsont spina ischiadicáján lateralisan 5–8 függőleges léc emelkedik ki; a symphysis ischiadica ventralisan tarajt, crista symphysialist képez. Az ülőív szarvasmarhában mély, háromszögletű, az ülőgumó három dudorból ál. Az incisura acetabuli szarvasmarhában caudalisan, lóban ventralisan nyílik, juhfélékben csatornaszerű; a dugott lyuk nagy.

A combcsont rövid és karcsú, juhban kissé görbült, a fej és a nyak juhfélékben kifejezettebb, mint a szarvasmarhában. A fovea capitis kicsiny és sekély mélyedés a fej közepén. A nagy forgató egységes, a fossa trochanterica szarvasmarhában mély, és lateralisan a crista intertrochanterica szegélyezi. A trochanter minor kicsi dudor, a trochanter tertius pedig csak jól izmolt állatokban lelhető fel. A fossa supracondylarist juhfélékben tuberositas supracondylaris lateralis helyettesíti. A fossa intercondylaris mély, juhokban széles is. A két tuberculum trochleae ossis femoris juhfélékben egyforma magas, kecskében pedig közel van egymáshoz, itt a trochlea alsó végén egyéves koron túl fossa synovialis is található; ez utóbbi juhban hiányzik.

52. ábra - A szarvasmarha bal combcsontja

A szarvasmarha bal combcsontja


A térdkalács vaskos, rajta léc van a négyfejű combizom tapadására. Juhfélékben a bázis keskenyebb, mint az apex. A csont a haránttengelye irányában is görbül.

A sípcsont medialisan és plantarisan domború, a kecskéé S alakban görbül, a tuberositas tibiae lapos, taraja tompa, rajta három szalaggödör van. A sulcus extensorius keskeny és sekély. A lateralis bütyök nagyobb, külső peremén a fibula nyúlványa, a processus fibularis ered. Juhfélékben a két tuberculum intercondylare mediale et laterale egyforma magas. Az area intercondylaris centralis sekély. Distalisan a csiga külső felületén levő két kicsi ízületi felület a bokacsonttal ízesül. A medialis boka a csigán túlterjed, a csiga árkai sagittalisan irányulnak.

A szárkapocs teste hiányzik, az azt helyettesítő lig. fibulare idős állatokban elcsontosodhat.

53. ábra - A szarvasmarha bal szárcsontjai

A szarvasmarha bal szárcsontjai


A bokacsont, az os malleolare, rövid, szögletes alakú, proximalisan a sípcsonttal, medialisan a csigacsonttal, distalisan a sarokcsonttal ízesül. Három fölfelé irányuló, tövis alakú nyúlványa van.

A csigacsont két trochleája sagittalisan irányul, alsó vége henger, trochlea tali distalis, amely a Tc-vel ízesül. A csigacsont mindkét végén levő trochlea két csuklóízületet képez, amelyek részt vesznek a csánkízület nyújtásában és hajlításában. A sarokcsonttal két kicsi és egy nagyobb ízületi felülettel ízesül.

A sarokcsont hosszú és karcsú, a saroknyúlvány fölfelé elkeskenyedik. A sarokgumó haránt irányban kiszélesedik, hátulsó felülete lapos, porccal borított ínbarázda fedi. A sustentaculum tali és a processus coracoideus rövid, széles és vaskos. A sarokcsont a csigacsonttal, a T4+5-tel és a bokacsonttal ízesül. A Tc összenőtt a T4+5-tel, os centroquartalét képez. A T1, a legkisebb tarsalis csont, mogyoró nagyságú. A T2+3 egységes, lapos, széles, négyszögű csonttá olvadt össze.

A lábközépcsontok közül az Mt3 és Mt4 egységes fő lábközépcsonttá olvadt össze. Hosszabb, mint az elülső végtag megfelelő csontja. Haránt metszéslapja négyszögletes, rajta a két csont összenövésének a határán kicsi lyuk vezet a szűk canalis metatarsi proximalis et distalisba. A főcsont teste juhban haránttojásdad, kecskén kerekded átmetszetű. A második lábközépcsont juhfélékben gyakran hiányzik. Az első és a második ujjperccsont rövidebb az elülsőknél.

54. ábra - A szarvasmarha és a sertés hátulsó bal lábvégcsontjai

A szarvasmarha és a sertés hátulsó bal lábvégcsontjai


Sertés

A csípőcsont szárnya csaknem sagittalisan helyeződik. Elülső széle vaskos, facies auricularisa érdes felület. A külső csípőszöglet alig, a belső erősen kiemelkedik, a nagy ülőcsonti bemetszés emiatt rövid és mély. Az eminentia iliopubica gyengén fejlett. A csípőoszlop és az ülőcsont teste ugyanazon sagittalis síkban van. A medence be- és kijárata egyforma széles. A fancsont fésűje tompa, a spina ischiadica magas, éles és kissé befelé dől, rajta 5–7 jól fejlett, függőleges csontléc emelkedik ki. A kisebb és nagyobb ülőcsonti bemetszés kb. azonos hosszúságú, az ülőív mély, hegyesszöget képez. Az ülőgumó két lekerekített gumóra osztott, az incisura acetabuli caudomedialisan nyílik.

A combcsont rövid és vastag, felső végdarabja kerekded, az alsó négyszögletes harántmetszéslapú és ívben görbül. Gömb alakú fejét kifejezett nyak övezi. A trochanter major kicsi, a trochanter tertius alig látható. A fossa supracondylaris csak idős állatokban különül el. A két condylus nagy, közöttük keskeny fossa intercondylaris van. A trochlea ossis femoris két hengere távol van egymástól. A térdkalács distalisan szélesebb, mint proximalisan, a facies cranialison kiemelkedő taraj medialis meredekebb, kisebb, és lateralis, nagyobb felületet választ el egymástól.

A sípcsont zömök, dorsomedialisan görbült csont. A tuberositas tibiae jól fejlett és hosszú, rajta mély árok van. A Iateralis bütyök széles, a külső oldalán levő ízületi felület a szárkapoccsal ízesül. A tuberculum intercondylare mediale magasabb, a fossa extensoria mély és keskeny, a csiga sagittalisan irányul.

A szárkapocs jól fejlett, teste lapos, szélei vaskosak, lateralis felülete vájt, distalis végdarabja négyszögletes lemezhez hasonló, a külső bokát alkotja; felületén izombarázda halad.

A csigacsont a végtag tengelyéhez viszonyítva ferdén helyeződik, distalis trochleája medialisan konvergál; a Tc-vel és a T4+5-tel ízesül, a csiga taraja sagittalis irányú. A sarokcsont gyengén fejlett, de hosszú, a sarokgumót barázda osztja ketté, a sustentaculum tali kicsi; a Tc plantaris felületéről distalisan irányuló nyúlvány ered. A T1 megnyúlt kocka alakú, a T3 a legkisebb, a T4+5 magas; nagy csont.

A lábközépcsontok közül a Mt2, 3, 4, 5 fejlődött ki, az Mt3 és az Mt4 a fejlettebb; a Mt2–Mt3 kissé mögöttük, lateralisan, illetve medialisan helyeződik. Az utóbbiak plantaris felületén kampószerű nyúlvány van. A negyedik lábközépcsont distalisan túlnyúlik a harmadikon. Az első és a második ujjperc csontja valamivel hosszabb és keskenyebb, mint az elülső végtagon.

Húsevők

A csípőcsont szárnya a sagittalis síkban helyeződik. Kutyán széles, kerekded, vájt lemez, macskán pedig hosszú. A facies glutaeán három izomléc, a linea glutaea cranialis, dorsalis et caudalis, található. A külső csípőszöglet keskeny szegélyű, két dudora van, a belső csípőszöglet vaskos, legömbölyödő. A nagyobb ülőcsonti bevágás sekély, az ülőtövis alacsony és tompa. A linea arcuatán macskán jól fejlett psoas dudor van. A fanfésű keskeny. Az eminentia iliopubica kutyán dudoros, macskán éles. Az arcus ischiadicus kutyán mélyebb, mint macskán. A két ülőgumó távol esik egymástól. Az ízületi vápa kerek, az incisura acetabuli mély, keskeny és hátrafelé irányuló barázdákban folytatódik.

A combcsont fajták szerint nagyon eltérő alakú és hosszúságú, dorsalisan ívben görbült csont. A macska combcsontja karcsú és egyenes, kistestű kutyán rövid és tömzsi. A fej félgömb alakú, a fovea capitis kicsi és sekély, a nyak jól elkülönült, vékony. A nagy forgató egységes, kutyán a fej magasságáig ér, macskán azt sem éri el. A kis forgató szemölcs alakú, a nagy forgató pedig erősebb izomzatú állatokban is csupán érdes dudor, macskán kicsi, kerek kiemelkedés. A labium mediale et laterale proximalisan planum trochantericumot határol. A fossa intercondylaris széles és érdes, a combcsont bütykein ventralisan a Vesalius-féle csontokkal való ízesülésre felületek, facies articularis sesamoidea medialis et lateralis, találhatók. A szalagdudorok és gödrök a bütykön alig különülnek el egymástól.

A Vesalius-féle íncsontocskák, ossa sesamoidea m. gastrocnemii s. fabellae, a combcsont bütykein plantarisan helyeződnek. A külső hosszabb, a belső rövidebb, kocka alakú csont, a kétfejű lábikraizom íncsontja, az os sesamoideum m. poplitei pedig a térdalji izom íncsontja.

A húsevők térdkalácsa előrefelé ívben görbült, kétszer olyan hosszú, mint széles csont. Basisa hegyes, csúcsa tompa. A macskának két térdkalácsa van, közülük a proximalis kisebb és porcos, a distalis nagyobb és csontos.

A sípcsont kutyában S alakúan, macskán előrefelé görbült. A két tuberculum intercondylare alacsony, egyforma magasságú. A lateralis bütyök facies articularis fibularisa a szárkapoccsal ízesül. A tuberositas tibiae és a sulcus extensorius kutyában kifejezettebb, mint macskában. A kutya sípcsontjának a testén lateralisan taraj, margo lateralis, húzódik végig. A belső boka distalisan a csigán túlterjed; a csiga árkai sagittalis irányúak. A szárkapocs alsó vége vastag, teste vékony és lapos, hosszanti tengelye körül mintegy 90 fokban elfordul. Feje a sípcsont bütykével, alsó vége a sípcsonttal is ízesül; rajta ínvályú van.

A csigacsont csigatarajai sagittalis irányúak és distalisan mélyen leterjednek. A talocruralis ízület mozgási lehetősége nagyfokú. A nyak kifejezett, a distalis ízületi felület enyhén boltosodó, a középponti lábtőcsonttal kisfokú mozgást végző ízületben találkozik. A sarokcsonttal két ízületi felületben találkozik.

A sarokcsont sustentaculuma gyengén fejlett. A sarokgumót egy haránt irányú barázda kettéosztja. A test elülső felületén levő két ízületi felület a csigacsonttal ízesül. A középponti lábtőcsont medioplantarisan vaskos, tompa gumóban végződő nyúlványt képez. Az alsó tarsalis csontsor négy csontból áll. A T1 apró, négyszögletű, a T2 a legkisebb csont, félhold alakú, a T3 hátrafelé elhegyesedő. A T4+5 nagyon magas, négyszögletű, oszlop alakú csont.

Mind az öt metatarsalis csont kifejlődött, erősebbek és hosszabbak a megfelelő elülső lábközépcsontoknál. Az öt csont előrefelé, boltozatszerűen rendeződik. A Mt1 különösen macskán nagyon csökevényes, ujj nem ízesül hozzá. Kutyán e helyen két ujjperc található (kettős fattyúujj, hubertusujj, „farkaskarom”). A harmadik és a negyedik lábközépcsont vastagabb és hosszabb a többinél. A macska lábközépcsontjai dorsalisan ívben görbülnek.

Az ujjperccsontok az elülsőkhöz hasonlóak. Macskán az első ujj csontjai hiányoznak, gyakran kutyán is. Az első ujj némely fajtában kettős is lehet.

55. ábra - A karomcsont

A karomcsont


A fej csontjai, ossa capitis

A koponyát, cranium, a fej csontjai, ossa capitis, alkotják. Ennek agyvelőt burkoló csontjai az agykoponyát, neurocranium, a zsigeri szerveket övezők az arckoponyát, splanchnocranium, képezik. Az agykoponya csontjai, az ossa cranii s. cerebralia, a koponyaüreget, a cavum neurale, az arckoponya csontjai, az ossa faciei, pedig az orr- és szájüreget, cavum viscerale, építik fel.

A fej csontjait varratok fűzik egymáshoz, az állkapocs kivételével, amely ízülettel, és a nyelvcsont, valamint egyes koponyacsontok összeköttetéseinek kivételével, amelyek porcosan kapcsolódnak egymáshoz.

Többségük lapos csont, os planum, két lemezük, a lamina externa et interna között üregek, diploe, illetve canales diploici, vagy nyálkahártyával bélelt, levegővel telt öblök, sinus paranasales, vannak, ossa pneumatica, amelyek a külvilággal az orrüregen át közlekednek. Csupán a sziklacsont sziklarésze áll teljesen tömör csontállományból. A fej csontjait kívül bevonó csonthártya a pericranium, a belül borító csonthártya pedig az endocranium.

A koponyában helyeződő érzékszerveket, az ízlelés szervének kivételével, csontos tok veszi körül. A hallás és az egyensúlyozás szerve pl. a fültokban, pontosabban a sziklacsontban, a látás érzékszerve a szemgödörben, a szaglás érzékszerve pedig az orrüregben helyeződik. Az ízlelés érzékszerve szétszórtan található a szájüregben.

A háziállatok arckoponyája, különösen növényevőkben, jóval fejlettebb az agykoponyánál. Arányuk patásokon 3:1, kutyán 1:1, emberen viszont 1:3. Ez összefügg a táplálkozás módjával, a fejlettebb arckoponyán ugyanis a növényi táplálék megrágásához hatalmas őrlőfogak és terjedelmes rágóizmok fejlődtek ki.

56. ábra - A ló koponyája

A ló koponyája


57. ábra - A szarvasmarha koponyája

A szarvasmarha koponyája


Az agykoponya, neurocranium, csontjai, ossa cranii

Az agykoponya csontos vázát négy páratlan csont, a nyakszirtcsont, az ékcsont, a rostacsont és a fal közötti csont, továbbá három páros csont, a falcsont, a homlokcsont és a halántékcsont alkotja. Az arckoponyát pedig két páratlan csont, a nyelvcsont és az ekecsont, valamint kilenc páros csont, az áll-, áll közötti, orr-, könny-, járom-, szájpadlás, röpcsont, állkapocscsont és az orrkagyló képezi. A hallási csontocskákkal együtt összesen 38–42 fejcsont van.

A koponyaüreg alapján két csont, a nyakszirtcsont alapi része és az ékcsont, hátulsó falán a nyakszirtcsont oldalsó és pikkelyrésze van. A koponyatetőt calvaria a fal közötti csont, a falcsont, a homlokcsont, elülső falát a rostacsont, oldalsó falait a halántékot, tempora, pedig a halántékcsont alkotja. Szarvasmarhán a születés után a homlokcsont növekedésében létrejövő lényeges változás következtében a koponyaüreg felső és hátulsó falát a homlokcsont alkotja.

A nyakszirtcsont, os occipitale

A nyakszirtcsont a koponyaüreg hátulsó falát és részben az alapját adja. Elöl az ékcsonthoz porcos összeköttetés, synchondrosis sphenooccipitalis, hátul a fal közötti és a falcsonthoz lambdavarrat, sutura lambdoidea, kétoldalt pedig a halántékcsonthoz pikkelyvarrat, sutura squamosa, fűzi. Három része van: alapi része vagy teste, oldalsó részei és a pikkelye.

58. ábra - A ló nyakszirtcsontja

A ló nyakszirtcsontja


59. ábra - A szarvasmarha koponyája

A szarvasmarha koponyája


Az alapi rész, pars basilaris, vagy test a csigolyatesthez hasonló alakú, harántmetszetben háromszögletes. Külső felülete, a facies externa, domború, elülső részén kétoldalt két érdes izomi gumó, tuberculum musculare van a fejhajlító izmok tapadására. Húsevőkben a két gumó között a garatgumó, a tuberculum pharyngeum domborodik ki; rajta a felső garatfűző izmok tapadnak. A gumóktól caudolateralisan árok, a sulcus sinus petrosi ventralis helyeződik.

A belső felületen, facies interna s. cerebralis, a rostralisan levő haránt irányú mélyedés, a Varol-híd benyomata, az impressio pontina, és az e mögötti hosszanti árok, a nyúltagyvelő benyomata, az impressio medullaris, együttesen a hátulsó koponyaárkot, fossa cranii caudalis, alkotja. Az alapi rész oldalsó szélei lovon és sertésen a rongyos lyukat, foramen lacerum, határolják. A rongyos lyuk elülső része, a foramen lacerum orale, tágasabb, mint a hátulsó, szűkebb része, a foramen lacerum aborale. Marhában és húsevőkben a rongyos lyuk hiányzik, azt két lyuk, a foramen ovale és a foramen jugulare helyettesíti, kutyában még foramen spinosum is van. Kutyában a nyakszirtcsont teste és a sziklacsont között levő hasadékban, fissura petrobasilaris, nyílik a foramen jugulare, a foramen spinosum és a foramen caroticum (externum).

Az oldalsó részek, a partes laterales, az öreglyukat, foramen magnum, fogják körül két bütyökkel, condyli occipitales, amelyek az atlasszal ízesülnek. Rajtuk csatorna, canalis condylaris (Ru, ca) halad át. Az öreglyukon át a koponyaüreg a gerinccsatornával közlekedik. A bütykök között bemetszés, incisura intercondylaris van, és az azok alatti árokban, fossa condylaris ventralis, a nyelv alatti ideg számára lóban lyuk, foramen n. hypoglossi, a többi házi emlősállaton csatorna, canalis n. hypoglossi (szarvasmarhán kettős) vezet a koponyaüregbe. A bütyök fölött aránylag sekély árok, fossa condylaris dorsalis van. A bütyköktől lateralisan eredő torkolati nyúlvány, a processus jugularis és külső végéről állatfajok szerint különbözően fejlett ventralis irányú izomnyúlvány, processus paracondylaris, ered.

A nyakszirtcsont pikkelye, a squama occipitalis, harántul széles, lemez alakú; érdes felületű tarkói részből, pars nuchalis, és a keskenyebb, sima, fejtetői részből, pars parietalis, áll; ez utóbbi szarvasmarhában és sertésben hiányzik. A kettő határán, a külső felületen, a haránt irányú felső tarkóvonal, a linea nuchae (Ru), illetve a tarkótaraj, crista nuchae (eq, sus, Ca) emelkedik fel, amely kétoldalt a halántékcsont tarajába, crista temporalis, megy át. A crista nuchaetól a középsíkban rostralisan a crista sagittalis externa tér a fejtetőre, a linea temporalisba, hátrafelé pedig a külső nyakszirti taraj, a crista occipitalis externa ered. Mellette a sertés kivételével gumó, protuberantia occipitalis externa, emelkedik ki. Ez utóbbi két oldalán levő árokban fossa nuchalis, a tarkószalag tapad. A pikkely széle a falcsonttal, margo parietalis, és a sziklacsonttal, margo mastoideus, találkozik.

A nyakszirtcsont pikkelyének belső felületén, facies cerebralis, gödrök, mélyedések, a kisagyvelő férgének benyomata, impressio vermialis, van. A crista nuchae alatt a középsíkban a belső nyakszirti dudor, a protuberantia occipitalis interna emelkedik be a koponya üregébe, amely rostralisan a crista occipitalis internában folytatódik. Lóban és húsevőkben e helyen a sarlónyúlvány, a processus tentoricus van, amely a falcsont és a fal közötti csont hasonló nyúlványával a csontos agysátort, tentorium cerebelli osseum, képezi. Az agysátor az agyvelő féltekéit választja el a kisagyvelőtől.

Az ékcsont, os sphenoidale

Az ékcsont a koponya alapjának elülső, nagyobb részét alkotja, a nyakszirtcsont és a rostacsont közé ékelődik. Összefügg valamennyi koponyacsonttal, kivéve a falcsontokat (húsevőkben azonban ezekhez is kapcsolódik). Két csont, az elülső os praesphenoidale és a hátulsó os basisphenoidale alkotja, amelyeket synchondrosis intersphenoidalis köt egymáshoz. A két csont az első életévekben összecsontosodik, a denevér alakjához hasonlítható, teste, két pár szárnya és egy pár nyúlványa van.

60. ábra - A ló ékcsontja

A ló ékcsontja


Az ékcsont teste, a corpus ossis sphenoidalis, harántmetszetben háromszögletes, az os praesphenoidale és az os basisphenoidale teste adja.

Az os praesphenoidale az os basisphenoidale előtt és fölött fekszik. Teste, a corpus ossis praesphenoidalis, és egy pár szárnya, az alae praesphenoidales van. Testének agyvelő felőli felülete, a facies cerebralis, az elülső koponyaárkot, fossa cranii rostralis, képezi. Rajta a látóideg-kereszteződés árka, sulcus chiasmatis, különíthető el. Ennek hátulsó végén két kiemelkedés, processus clinoideus rostralis, található.

A rostacsont felé, előreirányuló középső nyúlványába, a csőrbe, rostrum sphenoidale, megy át. Oldalsó része az os basisphenoidale szárnyával a szemgödri szárnyat képezi. A szárny közepén medialisan tompa taraj, jugum sphenoidale emelkedik ki. A szárny, az ala praesphenoidalis, a test fölé emelkedik és a sulcus chiasmatis fölött a koponyaüregbe harántul beemelkedő lécet, crista orbitosphenoidalist képez. Az utóbbi és a sulcus chiasmatis között a látóideg csatornája, a canalis opticus nyílik a látólyukon, foramen opticum, a szemgödörbe.

Az os basisphenoidale testének, corpus basisphenoidale, belső felülete, a facies cerebralis, az ékcsont halántéki szárnyával együtt a középső koponyaárkot, fossa cranii media, határolja. Rajta sekély gödör, fossa hypophysialis, mélyed be, amelyben az agyfüggelék helyeződik. Az ékcsont testének ezt és a közvetlenül környező részét emberen, a török nyereghez való hasonlósága miatt, sella turcica néven jelöljük. A sella turcicát caudalisan (a ló kivételével) haránt irányú, lépcsőszerű kiemelkedés, a töröknyereg támasza, a dorsum sellae határolja. Lovon az agyfüggelék árka mögött ehelyett taraj, crista sphenooccipitalis, emelkedik fel. A dorsum sellaen szarvasmarhán, sertésen és húsevőkön jól fejlett nyúlványok, processus clinoidei caudales, különülnek el. A töröknyereg két oldalát a belső fejartéria árka, a sulcus caroticus (Blumenbachi) határolja. Az os basisphenoidale külső felületéhez, facies externa, az ekecsont illeszkedik.

A halántéki szárnyak, az alae temporales, kétoldalt a halántékcsont pikkelyéhez illeszkednek, négyszögletűek. Belső felületükön lóban és húsevőkben két idegbarázda, a sulcus n. ophthalmici et sulcus n. maxillaris (sulci nervosum), illetőleg a sulcus nn. ophthalmici et maxillaris halad. A medialis barázda a szemgödri hasadékon, fissura orbitalis, a lateralis pedig a kerek lyukon, foramen rotundum, át, kérődzőkben és sertésben pedig csupán egy barázda, a közös lyukon, foramen orbitorotundum, át az ékszájpadlási árokba nyílik. Az idegbarázdákat lateralisan a tövis, a spina ossis sphenoidalis választja el a terjedelmes körte idomú ároktól, fossa piriformis. A halántéki szárnyak hátulsó szélén – amely lóban és sertésben a rongyos lyuk elülső szélét alkotja – három bemetszés van: medialisan az incisura carotica (lóban kettős), az a. carotis interna és a v. cerebralis ventralis áthaladására, középen az incisura ovalis, a n. mandibularis kilépésére, lateralisan az incisura spinosa, az a. meningea media belépésére. A szárny külső felületén, facies externa, cranioventralisan a fülkürt árka, a sulcus tubae auditivae, halad.

A szemgödri szárnyak, az alae orbitales, előre és fölfelé irányulnak, a homlokcsont szemgödri részével a szemgödör medialis falát alkotják. Külső felületük, a facies orbitalis, a szemgödör felé tekint. Belső felületükön, facies cerebralis, számos ujjbenyomat, impressiones digitatae, és közöttük tompa tarajok találhatók. Külső felületükön, facies orbitalis, haránt irányú, élével előretekintő léc, crista pterygoidea emelkedik ki. A léc előtt, egymás fölött négy lyuk van: a felső a rostalyuk, a foramen ethmoidale, az alatt a látólyuk, a foramen opticum, majd a szemgödri hasadék, a fissura orbitalis, és alul a kereklyuk, a foramen rotundum, található. Ez utóbbiba nyílik lóban és húsevőkben a szárnycsatorna elülső nyílása, a foramen alare rostrale (lásd később).

Az ékcsont röpnyúlványa, a processus pterygoideus, páros, két gyökérrel, egyfelől az ékcsont testéből, másfelől a halántéki szárnyból ered. Az előbbi növényevőkön a négy lyuk fölé emelkedő lécbe, crista pterygoidea, az utóbbi pedig caudalisan a testtel párhuzamos lécbe, crista infratemporalis, megy át. A két gyökér között lovon és kutyán vízszintes irányú szárnycsatorna, a canalis alaris halad, amely caudalisan a hátulsó szárnylyukból, foramen alare caudale, ered és az elülső szárnylyukkal, foramen alare rostrale, a kereklyukba nyílik. A röpnyúlványon a crista pterygoidea mögött lóban a kis szárnylyukkal, foramen alare parvum, a szárnycsatorna egy kis mellékcsatornája nyílik, amelyben a halántékizom artériája, a. temporalis profunda rostralis, halad. A röpnyúlvány és az ékcsont teste között a Vid-féle árok, a sulcus n. canalis pterygoidei van, amely rostralisan a röpcsont és a szájpadláscsont közötti csatornába, canalis pterygoideus, megy át (ebben a Vid-féle ideg, a n. petrosus major et petrosus profundus található). A röpnyúlványok előre és lefelé irányulnak és csatlakoznak a röpcsonthoz, valamint a szájpadláscsont függélyes részéhez.

61. ábra - A foramen lacerum vázlatos rajza

A foramen lacerum vázlatos rajza


O: os occipitale, T: os temporale, S: os sphenoidale, 1. foramen occipitale magnum, 2. condylus occipitalis, 3. foramen s. canalis n. hypoglossi, 4. foramen jugulare s. foramen lacerum aborale, 5. fissura, 5’. sutura petrobasialis, 6. foramen lacerum orale, 7. foramen caroticum externum, 7’. incisura carotica (7’’. lateralis, 7’’’. medialis), 8. foramen spinosum, 8’. incisura spinosa, 9. foramen ovale, 9’. incisura ovalis

A rostacsont, os ethmoidale

A rostacsont a koponyaüreget és az orrüreget választja el egymástól; a koponyaüreg elülső falát és az orrüreg alapját képezi. Összefügg az ék-, a homlok-, a szájpadlási, ló kivételével az áll-, sertés kivételével a könnycsontokkal és az ekecsonttal is. Vékony csontlemezekből álló, fekvő kúp alakú csont. Három lemeze: külső lemeze, rostalemeze és függélyes lemeze, valamint rostatömkelege van.

62. ábra - A ló rostacsontja (a csont caudalis jobb negyede és a lamina tectoria bal fele részben eltávolítva)

A ló rostacsontja (a csont caudalis jobb negyede és a lamina tectoria bal fele részben eltávolítva)


63. ábra - A rostacsont harántmetszéslapja (vázlatos rajz)

A rostacsont harántmetszéslapja (vázlatos rajz)


A külső lemez, a lamina externa, topográfiailag ismét három, egymásban folytatódó részből áll, ezek a homlok felé tekintő tetőlemez, a lamina tectoria, a kétoldali, papír vékonyságú, lyukacsos oldallemez, a lamina orbitalis s. papyracea, és a ventralis alaplemez, a lamina basalis. A külső lemez többé-kevésbé összenőtt a szomszédos csontokkal, rajta ló kivételével nyílások vannak, amelyeken át a rostacsont üregéből a homlokcsont üregébe juthatunk.

A koponyaüreg felől a rostacsontot haránt irányban (sertésen ferdén) helyeződő rostalemez, lamina cribrosa határolja. Az orrüreg felé tekintő felülete domború, a koponyaüreg felé tekintő pedig homorú, árkot, fossa ethmoidea, képez; ebben helyeződik a szaglóhagyma, a bulbus olfactorius. Számos apró lyukon haladnak itt a szaglórostok a szagló nyálkahártyából a szagló agyvelőbe.

A rostacsont üregét függőleges lemez, a lamina perpendicularis osztja ketté, amely előrefelé a porcos orrsövénybe megy át, hátrafelé pedig ívelt kakastaraj, crista galli alakjában beemelkedik a koponyaüregbe. A függőleges lemez dorsalisan a homlokvarrattal, ventralisan pedig az ekecsonttal nőtt össze.

A tetőlemezről és az oldallemezről mindkét oldalon a rostatömkeleg, a labyrinthus ethmoidalis ered, amely beterjed a rostacsont üregébe.

A rostatömkeleg, a labyrinthus ethmoidalis, számos vékony csontlemezből áll, amelyek szivar alakú rostasejtekké, ethmoturbinaliakká, sodródnak fel; közöttük a rostajáratok, meatus ethmoidales, bennük pedig rekeszek, cellulae ethmoidales, maradnak vissza. Hátrafelé a rostalemezzel függnek össze. Az ethmoturbinalék közül a nagyobbak (endoturbinalia) medialisan mélyen a függélyes lemezig beterjednek, számuk kevesebb; a kisebbek (ectoturbinalia) lateralisan helyeződnek, számuk több. Az endoturbinalék száma lovon 6, kérődzőkön 5, sertésen 7, húsevőkön 4; az ectoturbinalék száma lovon 25, kérődzőkön 18, sertésen 20, húsevőkön pedig 6.

Az orrkagylók tulajdonképpen endoturbinalék, a felső-első endoturbinale mint felső orrkagyló, az orrcsont crista ethmoidalisáról ered és mélyen benyúlik az orrüregbe. A második endoturbinale kisebb, és mint középső orrkagyló, az előbbi alatt helyeződik, lóban rövid, a többi háziállatban hosszabb.

A fal közötti csont, os interparietale

A fal közötti csont vagy sarlócsont apró, lapos varratcsont, amelyet a középsíkban a falcsontokhoz és a nyakszirtcsonthoz lambdavarrat fűz.

A magzati korban páros csont, a születés ideje körül egymáshoz és a nyakszirtcsont pikkelyéhez (kutya), illetőleg a falcsontokhoz nő. Macskában különálló csont marad; szarvasmarhában caudalisan, a megnyúlt homlokcsont miatt, a tarkótájékra kerül.

Külső felülete, a facies externa, lándzsahegy alakú, hegye a tarkó felé irányul. Rajta csontléc, crista sagittalis externa emelkedik ki, amely rostrolateralisan a halántékizom szélét jelző vonalba, linea temporalis, megy át.

Belső felületéről, facies cerebralis, lóban és húsevőkben a sarlónyúlvány, a processus tentoricus nyúlik be a koponyaüregbe, elülső felületén, a tövében haránt irányú árok, a sulcus sinus transversi halad. Kérődzőkön és sertésen a nyúlványt kicsi, tompa gumó, protuberantia occipitalis interna helyettesíti. A csontról a median síkban csontléc, crista sagittalis interna emelkedik a koponyaüregbe.

A falcsont, os parietale

A falcsont lapos, tömör szerkezetű, belső felületén vájt, lóban, húsevőkben csésze, szarvasmarhában, sertésben L alakú, páros csont. A nyakszirtcsont és a homlokcsont között helyeződik, a koponyatetőt és az oldalsó falat (eq, sus, Ca), illetve a tarkótájék falát (bo), alkotja, a halántékárok, a fossa temporalis, alapját adja. Medialis szélüket, margo sagittalis, a középsíkban nyílvarrat, a sutura sagittalis, fűzi egymáshoz. Caudalisan a fal közötti csont közéjük ékelődik, szarvasmarhán pedig a két falcsontot elválasztja egymástól. Lóban és húsevőkben a crista sagittalis externa halad a varrat fölött rostralisan. A fal közötti csonttal érintkező széle, a margo interparietalis, nyílvarratban a fal közötti csonttal, sutura parietointerparietalis, aboralis széle, a margo occipitalis, a nyakszirtcsonttal a lambdavarratban, sutura lambdoidea, lateralis széle, a margo squamosus s. temporalis, a halántékcsont pikkelyével a pikkelyvarratban, sutura squamosa, végül a rostralis széle, a margo frontalis, a homlokcsonttal a koszorúvarratban, sutura coronalis, találkozik. Elülső, medialis szöglete az angulus frontalis lateralis, az angulus sphenoidalis; hátulsó, medialis, az angulus occipitalis, és lateralis az angulus mastoideus.

Külső felületén, facies externan, juhféléken és sertésen a tarajszerűen kiemelkedő linea temporalis a koponyatetőt alkotó planum parietalét és a halántéki részt, planum temporalét választja el egymástól. Szarvasmarhán a planum parietale a tarkótájékra tolódott mint planum nuchale.

Belső felületén, facies interna, érbarázdák, sulci vasculosi, és az agyvelőtekervények benyomatai, impressiones gyrorum vannak; az utóbbiak között tompa tarajok, juga cerebralia, emelkednek ki. A nyílvarrat mentén lóban és sertésben a medianléc, a crista sagittalis interna halad. A két oldalán levő árkot a sulcus sinus sagittalis dorsalist vénaöblök töltik ki. Az ároktól lateralisan levő sekély gödröcskékbe, foveolae granulares, a Pacchioni-féle szemecskék (lásd: Idegtan) illeszkednek. Idős marhában és sertésben a falcsont két lemeze közötti csontbél felszívódik és helyébe a homloköböl, a sinus frontalis caudalis terjed be. A kétoldali öblöt csontsövény, septum sinuum frontalium, választja el egymástól.

A homlokcsont, os frontale

A falcsontok és az orrcsontok között helyeződő, nagy, páros csontok, amelyek sutura frontalisban találkoznak egymással. Elöl varrat köti az orr-, a könny-, oldalt a rosta- és az ék-, hátul a falcsonthoz; lóban még a halánték- és a szájpadláscsonttal, kérődzőkön pedig a járomcsonttal is találkozik. Külső felülete, a facies externa, a koponya dorsalis felületét képezi, belső felülete, a facies interna, a koponyaüreg boltozatát alkotja. Topográfiailag négy része van, mégpedig a pikkelye, az orri, a szemgödri és a halántéki része.

64. ábra - A szarvasmarha bal homlokcsontja

A szarvasmarha bal homlokcsontja


A homlokcsont pikkelye, a squama frontalis, csaknem sík, juhon és húsevőkön kissé domború, ez a tuber frontale. A halántéki résszel szomszédos szélét a crista sagittalis externából (eq, Ca) folytatódó linea temporalis határolja. Lovon és húsevőkön a pikkely a szemgödörig ér. Kérődzőkön és sertésen a szemgödör fölötti lyuk, a foramen supraorbitale található rajta, amelyből szarvasmarhán előre- és hátrafelé, juhféléken és sertésen pedig csak előrefelé barázda, a sulcus supraorbitalis, indul ki. A foramen supraorbitale a canalis supraorbitalison át a szemgödörbe vezet; marhán a foramen supraorbitale néha kettős, lóban a processus zygomaticuson nyílik.

A squama frontalis hátulsó, caudolateralis nyúlványa kérődzőkön az üreges szarvnyúlvány, a processus cornualis, amely a szarv csontos csapja; juhféléken elöl, közvetlenül a szemgödör mögött helyeződik. Marhán beleterjed a homloköböl, ez a sinus processus cornualis. A nyúlvány töve a korona, a corona processus cornualis, amelyet a nyak, a collum processus cornualis, övez.

Az orri rész, a pars nasalis, kérődzőkön és sertésen az orr- és a könnycsontok között hosszant előreterjed. A két orrcsont közé nyomulva nyúlványt, processus nasalist képez; szarvasmarhán ennek megfelelően bevágás, incisura nasalis található.

A pars nasalis oldalsó szélén a járomnyúlvány, a processus zygomaticus ered, amely a szemgödör bejáratát felülről mint arcus orbitalis superior határolja. Elülső széle a margo supraorbitalis, hátulsó a margo temporalis. Lovon a halántékcsont járomnyúlványával (processus zygomitacus), kérődzőkön a járomcsont homloknyúlványával (processus frontalis) függ össze. Sertésen és húsevőkön a járomnyúlvány rövid, nem éri el a járomívet, a közöttük levő hézagot szalag, lig. orbitale hidalja át. A nyúlvány, illetőleg a lig. orbitale szemgödri felületén – kutya kivételével – a könnymirigy árka, a fossa glandulae lacrimalis mélyed be.

A szemgödri rész, a pars orbitalis, a homlok lateralis szélétől derékszögben lefelé hajlik el, a szemgödör medialis falának egy részét alkotja. Alsó, szabad szélének bemetszésébe, incisura sphenoidalis,húsevők kivételével – az ékcsont szemgödri szárnya ékelődik be. Lovon egy kis bemetszés, az incisura ethmoidalis, az ékcsonttal a rostalyukat a foramen ethmoidalet képezi, amely a koponyaüregbe vezet (lásd előbb). A többi háziállatban a rostalyuk a homlokcsont pars orbitalisán helyeződik. Kérődzőkön és sertésen a foramen ethmoidale fölött a canalis supraorbitalis szemgödri nyílása található, amely a szarv tövéhez vezet. A járomnyúlvány tövében a sodorárok, a fovea trochlearis mélyed be, amelyet a szemgödri hártyába, periorbita, beágyazott rostos porc, a trochlea hidal át. Lóban itt a szemgödör fölötti lyuk, a foramen supraorbitale nyílik; ez húsevőkben hiányzik.

A halántéki rész, a pars temporalis, különösen sertésen, kicsiny. A halántékárok oromedialis falát képezi. A pars orbitalistól alacsony csontléc, crista orbitotemporalis, választja el.

A homlokcsont külső és belső lemeze között a terjedelmes homloköböl, a sinus frontalis helyeződik, amely közlekedik az orrüreggel. A kétoldali homloköblöt középső választófal, septum sinuum frontalium, különíti el egymástól.

A halántékcsont, os temporale

A koponyaüreg oldalsó falát alkotó halántékcsont páros csont; a nyakszirtcsonthoz, az ékcsonthoz, a fal- és járomcsonthoz is varrat fűzi. Két részből áll, ezek: a halántékcsont pikkelye, a pars squamosa, és a sziklacsont, az os petrosum. Az utóbbinak két – az újszülöttön még különálló – része van, a szikla része a pars petrosa és a dobűri része a pars tympanica. A pars tympanica a középsőfület, a pars petrosa pedig a belsőfület foglalja magába; a kettő közös neve perioticum.

65. ábra - A ló bal halántékcsontja

A ló bal halántékcsontja


A halántékcsont pikkelye, pars squamosa

A halántékcsont pikkelye, a pars squamosa, hosszant ovális, vájt lemez; külső felülete, a facies temporalis, domború, a belső, a facies cerebralis, homorú. Pikkelyvarrat fűzi a szomszédos csontokhoz, amelyek alátolódva, belső felületének egy részét fedik. A facies cerebralison érbarázdák, az agyvelő tekervényeinek benyomatai és tompa tarajok vannak. Lóban, sertésben és macskában a róla beemelkedő léc, a crista tentorica, a csontos agysátort egészíti ki. Külső, domború felületéről erős járomnyúlvány, processus zygomaticus ered, amely először lateralisan, majd rostralisan irányul. Kezdeti része dorsoventralisan, középső és végső része pedig oldalt lapított, felső széle éles léc, crista temporalis. A járomnyúlvány a járomcsont halántéknyúlványával a járomívet, arcus zygomaticus képezi, amely lóban a homlokcsont halántéki nyúlványával is találkozik. A járomnyúlvány tövében ventralisan levő ízületi felület, a facies articularis, az állkapoccsal ízesül. Lóban ezen a helyen rostralisan harántirányú ízületi gumó, tuberculum articulare, a mögött az ízületi porccal bevont árok, a fossa mandibularis van, amelyet caudalisan ízület mögötti nyúlvány, processus retroarticularis határol. A fossa mandibularist medialisan ujjbegyi árok, impressio digitata egészíti ki.

A pikkelyről a járomnyúlvány gyökere mögé caudalisan szétterülő, lapos nyúlvány, processus retrotympanicus ered; alsó bevágásába, incisura tympanica, a csontos külső hallójárat illeszkedik. A nyúlványról a nyakszirtcsonthoz sertésen hosszú, caudodorsalisan irányuló nyúlvány, a processus occipitalis tér, amelybe a crista nuchaeról csontléc, a crista temporalis folytatódik a járomnyúlványba. A processus retrotympanicus belső felületén levő S alakú árok, a sulcus meatus temporalis, a sziklacsont hasonló árkával a halántékjáratot, a meatus temporalist képezi; ez lóban tág, a többi háziállatfajban gyengén fejlett, benne az a. meningea caudalis és lóban a v. emissaria foraminis retroarticularis halad.

A sziklacsont, os petrosum

A sziklacsont, az os petrosum, a szervezet legkeményebb csontja, gúla alakú, csúcsa caudodorsalisan irányul. A nyakszirtcsont és a halántékcsont pikkelye borítja, amellyel szarvasmarhán és húsevőkön már korán, lovon csak részben, varrat útján, sutura petrobasilaris, összenő, juhféléken és sertésen pedig idős korban is különálló. Két része van: a sziklarésze, a pars petrosa, amely caudomedialisan, és a dobűri része, a pars tympanica, amely oroventralisan tekint. A két csont között keskeny rés, fissura petrobasilaris marad vissza.

66. ábra - A ló sziklacsontja

A ló sziklacsontja


A sziklarész, a pars petrosa, a belsőfül csontos tokja. A hátulsó, a nyakszirtcsont felé tekintő felületén, facies occipitalis, árok, sulcus a. meningeae caudalis található. Belső felülete, a facies medialis partis petrosae, a koponyaüreg felé, elülső felülete, a facies rostralis partis petrosae pedig a rongyos lyuk felé tekint. Ventralis felülete, a facies ventralis partis petrosae, a dobüreget, széle, a margo ventralis partis petrosae pedig a rongyos lyukat határolja. Két szöglete van, az előre és lefelé tekintő apex rostroventralis és a hátra és felfelé irányuló apex caudodorsalis partis petrosae.

Belső felületén, a facies medialis partis petrosaen, a belső hallójárat, a porus acusticus internus nyílik, amelyből a rövid és tág belső hallójáratba, a meatus acusticus internusba jutunk, az ennek alapján, a fundus meatus acustici internin fölemelkedő lécet, a crista transversat, négy nyílás övezi. A craniodorsalis nyílás, az introitus canalis facialis (Fallopiae) az arcideg csatornájába, canalis facialis, vezet. A cranioventralis area cochleae lyukain át a hallás idegének rostjai, a caudodorsalisan levő két lyukon, a foramen vestibulare dorsalén, és a caudoventralis egylyukú, foramen vestibulare ventralén át pedig az egyensúlyozás idegének a rostjai lépnek ki.

A porus acusticus internus fölött a kisagyvelő árka, a fossa cerebellaris látható. A belső felület elülső széle éles taraj, crista petrosa alakjában beemelkedik a koponyaüregbe és a csontos agysátor ventralis folytatásaként a hátulsó és a középső koponyaárkot választja el egymástól. Alsó vége közelében helyeződik el a háromosztatú ideg, a n. trigeminus dúcának a gödre, a fovea ganglii semilunaris. A taraj lóban, húsevőkben éles, marhában gyengén fejlett, sertésben és juhfélékben hiányzik. A facies medialis hátulsó széle mentén ventralisan keskeny rés, a csigazsilip nyílása, az apertura externa canaliculi cochleae, fölötte pedig dorsalisan a tornáczsilip tölcsér alakú nyílása, az apertura externa aquaeductus vestibuli mélyed be. Ventralis szélén, a margo ventralis partis petrosaen elöl bemetszés, incisura jugularis van.

A hátulsó felület, a facies occipitalis felső részén S alakú ívben a halántékjárat árka, a sulcus meatus temporalis mélyed be, amely caudalisan a pars petrosa ventrolateralis irányú, főként szivacsos állományból álló csecsnyúlványára, processus mastoideus, is ráterjed. Lóban ujjvastagságnyi dudor, szarvasmarhán lapos léc, húsevőkön szemölcs, juhféléken érdes dudor, sertésen nem fejlődött ki. A facies tympanica alsó része a dobüreg medialis falát adja.

Elülső felülete, a facies rostralis partis petrosae, a dobüreg tetejét, a tegmen tympanit alkotja. Rajta a Vid-ideg árka, a canalis n. petrosi majoris, és a IX. agyvelőideg ágának árka, a canalis n. petrosi minoris halad. Tőlük medialisan a háromosztatú ideg benyomata, az impressio n. trigemini vagy a csatorna, a canalis n. trigemini, helyeződik.

A dobűri rész, a pars tympanica, a sziklacsont alapja, cranioventralisan helyeződik. Jól fejlett, lovon, húsevőkön kerekded, kérődzőkön és sertésen inkább oldalt öszszenyomott, csontos dobhólyagot, bulla tympanicat, képez. Benne a dobüreg, a cavum tympani helyeződik. Medialis falát a pars petrosa elülső fala (lásd előbb) és lateralis fala adja. Külső falán emelkedik ki a hengeres csontos külső hallójárat, a meatus acusticus externus osseus, ennek külső nyílása a porus acusticus externus. A külső hallójárat lovon hosszú és tág, szarvasmarhán, sertésen hosszú és szűk, nyílása sertésen fölfelé tekint, juhféléken rövid, húsevőkön csontos gyűrű.

A külső hallójárat alatt helyeződik a cranioventralis irányú, hengerded nyelvcsonti nyúlvány, a processus styloideus, amelyhez a nyelvcsont hosszú ága kapcsolódik. A nyúlványt csontos hüvely, vagina processus styloidei övezi. A nyúlvány húsevőkön és sertésen hiányzik, mert húsevőkön a nyelvcsont a processus mastoideusszal, sertésen pedig a halántékcsont processus nuchalisával függ össze. A processus mastoideus és a pars tympanica (Ca), illetőleg a processus mastoideus és a processus styloideus közötti (eq, Ru) csecslyukon, a foramen stylomastoideumon át nyílik az arcideg csatornája, a canalis facialis (Fallopiae). Sertésen ez a lyuk a pars tympanica és a halántékcsont processus occipitalisa között fekszik.

A bulla ossea nasalis részén ered a le- és előrefelé irányuló processus muscularis. Tőle medialisan nyílik a félcsatornaszerű Eustach-féle csontos fülkürt, a semicanalis tubae auditivae (Eustachii). Benne sövény, septum canalis musculotubarii van. Az Eustach-féle fülkürt összeköttetést létesít a dobüreg és a garatüreg között, mellette medialisan keskeny rés, canaliculus tympanicus vezet az arcideg csatornájába. A processus muscularis és a külső hallójárat között van a vékony Glaser-féle rés, a fissura petrotympanica (Glaseri), ezen keresztül a dobhúr, chorda tympani lép ki a dobüregből. Az izomnyúlvány mellett izomi árok, a semicanalis m. tensoris veli palatini helyeződik.

A dobüreg, a cavum tympani dorsalis öblösödése a cavum epitympanicum s. atticus, amelyben a hallási csontocskák foglalnak helyet. A középső részének, cavum mesotympanicum, lateralis falán levő dobgyűrű, az anulus tympanicus, a külső hallójárat dobűri nyílása. Rajta dorsalisan bemetszés, incisura tympanica (Rivini) van, barázdájában, a sulcus tympanicusban pedig a dobhártya tapad. Medialis falát a pars petrosa lateralis fala alkotja; rajta háromszögletű alacsony gumó, promontorium emelkedik ki, amely mögött a kerek lyuk, a fenestra vestibuli cochleae (foramen rotundum), előtte pedig az ovális lyuk, a fenestra vestibuli (foramen ovale) nyílik. A dobüreg rostroventralis alsó öble a cavum hypotympanicum, amelyet csontsövények, septum bullae, rekeszekre, cellulae tympanicae, osztanak; belőle a fülkürt nyílik.

Az arckoponya, splanchnocranium s. cranium viscerale, csontjai, ossa faciei

Az arckoponya csontjai az orrüreg csontos tokját, valamint a száj- és a garatüreg csontos vázát alkotják. Előbbi alkotásában az agykoponya csontjai, a homlok-, a rosta- és az ékcsont is részt vesz. Varratokkal mozdulatlanul kapcsolódnak egymáshoz és az agykoponya csontjaihoz, kivéve az állkapocscsontot, amely ízületesen, és a nyelvcsontot, amely porcosan vagy szalagosan kapcsolódik a halántékcsonthoz.

Az orrcsont, os nasale

Az orrcsontok az orrüreg dorsalis falának, az orr hátának a csontos vázát képezik. Hosszú, rostralisan elhegyesedő, írótollhoz hasonló, lemez alakú csontok. Egymással a középsíkban álvarratban (sutura plana s. spuria), a homlokcsonttal pedig caudalisan a leveles varratban (sutura foliata) találkoznak, kétoldalt a könny-, az áll- és az állkapocscsonthoz kapcsolódnak.

67. ábra - Os nasale (sertés)

Os nasale (sertés)


A csont külső felülete, a facies externa, lapos vagy domború. Rajta sertésben hosszanti árok, sulcus supraorbitalis vezet a homlokcsont foramen supraorbitaléjához.

A belső felület, a facies nasalis, homorú. Oldalsó széle közelében taraj, crista ethmoidalis ered a felső orrkagyló számára. Medialis szélén a két orrcsont között beemelkedő hosszanti léc, a processus septalis, az orrsövényt rögzíti.

Az orrcsont elülső, hegyes vége az orri nyúlvány, a processus nasalis, marhán és rendszerint kecskén is kettős. A nyúlvány az áll közötti csonttal – húsevők kivételével – az orr-állcsonti bemetszést az incisura nasoincisivat határolja.

Idős lóban az orrcsont lemezei között caudalisan kicsi orrcsonti öböl, sinus nasalis is található, amely tulajdonképpen a homloköböl elülső rekesze. Sertésben az orrcsontok hegye előtt és az áll közötti csontok teste fölött levő, szivacsos szerkezetű csont az ormánycsont, az os rostri, az orrkorong csontos alapja.

A könnycsont, os lacrimale

A könnycsontok kicsi, páros csontok, a szemgödör elülső falát alkotják. A homlok-, a járom-, az áll- és az orrcsont közé ékelődnek. Szarvasmarhán és húsevőkön a szájpadláscsontokkal is találkoznak. Külső és belső felületük van.

68. ábra - Os lacrimale (marha)

Os lacrimale (marha)


A külső felületet, a facies externat a szemgödör alsó széle, a margo infraorbitalis, két felületre, a szemgödri felületre, facies orbitalisra, és arci felületre, facies facialisra, osztja. A szemgödri szélen lovon és szarvasmarhán apró könnynyúlvány, processus lacrimalis caudalis emelkedik fel, lovon még processus lacrimalis rostralis is található. A caudalis nyúlvány közelében bemetszés, incisura infratrochlearis van.

A facies facialison juhban sekély árok, a fossa lacrimalis externa halad, ez sertésben árokszerű, a fossa canina (lásd a következőkben) hátulsó részét alkotja.

A szemgödri felületen, facies orbitalison, a margo infraorbitalis közelében mélyed be a könnytölcsér, a fossa sacci lacrimalis. A benne levő nyílás, a foramen lacrimale, a csontos könnycsatornába, canalis lacrimalis, vezet. Sertésen ennek helyén két apró lyuk, foramina lacrimalia található. A könnytölcsér mögött az alsó ferde szemizom eredésére szolgáló árok, fossa m. obliqui ventralis (muscularis) van. Kérődzőkön a szemgödri felület nagy, ventralis része a papír vékonyságú és hólyagszerű, terjedelmes bulla lacrimalist alkotja, a benne levő öböl, a sinus lacrimalis, az állcsonti öböl rekesze.

A könnycsont belső vagy orri felülete, a facies nasalis, az orrüreg falát képezi. Belső felületének közepén halad át a csontos könnycsatorna, a canalis lacrimalis osseus. Lóban részt vesz az állcsonti öböl képzésében (sinus maxillaris caudalis), sertésben, juhban és kecskében a kifejlődött könnycsonti öböl, a sinus lacrimalis nyílása, az apertura sinus lacrimalis, közlekedik a homloköböllel.

A járomcsont, os zygomaticum

A két járomcsont az arckoponya caudalis részén, a könnycsont alatt, az áll-, a halánték- és kérődzőkön a homlokcsont között helyeződik, az arcléc, a szemgödör és a járomív alkotásában vesz részt. Testét, halántéknyúlványát és homloknyúlványát (Ru, su, Ca) különböztetjük meg.

69. ábra - Os zygomaticum (marha)

Os zygomaticum (marha)


Testének, corpus, nagysága és alakja meghatározza az arc szélességét, profilját. Húsevőkön nagyon kicsiny. Külső felületét, a facies lateralist, a szemgödri szél, a margo infraorbitalis, elülső, arci felületre, facies facialisra és hátulsó, szemgödri felületre, facies orbitalisra osztja. A facies facialison lovon a jól fejlett, hosszanti arcléc, a crista facialis emelkedik ki, amely az állcsont hasonló nevű lécébe megy át (lásd később). Az arci felület arcléc fölötti része, a facies malaris, sima, az alatta levő facies masseterica érdes; rajta a nagy rágóizom ered. A szemgödri felület, a facies orbitalis, homorú és sima; csontlemezének belső felülete az állcsonti öblöt határolja.

A járomcsont halántéknyúlványa, a processus temporalis, hosszú, a testből caudalisan ered; a halántékcsont az állcsont és a homlokcsont járomnyúlványával a járomívet, arcus zygomaticus, alkotja. A nyúlványból kérődzőkön, sertésen és húsevőkön még a homloknyúlvány, a processus frontalis emelkedik a homlokcsont fölé, amely kérődzőkön eléri a homlokcsont járomnyúlványát, és azzal zárt, csontos gyűrűt, anulus orbitalist alkot, sertésen és húsevőkön azonban szabadon végződik, és szalag, a lig. orbitale, hidalja át a két nyúlvány közötti teret.

Az állcsont, maxilla

Az állcsont az arc centralis helyeződésű, legnagyobb páros csontja, valamennyi arccsont – a felső orrkagyló kivételével – hozzá illeszkedik, és összeköttetésben áll a halántékcsonttal és a homlokcsonttal is. Az arc oldalsó falát képezi, és hozzájárul az orrüreg, a szájüreg, a kemény szájpadlás, a szemgödör falának alkotásához is.

Az állcsontnak 1. teste és 2. három, kérődzőkön négy, húsevőkön öt nyúlványa van.

70. ábra - A ló bal állcsontja

A ló bal állcsontja


1. Testén, corpus maxillae, négy felületet, az arci, facies facialis, az ékszájpadlási, facies pterygopalatina, az orrüregi, facies nasalis, lóban és macskában szemgödri felületet, facies orbitalis, különböztetünk meg.

Az arci felülete, facies facialis, fiatal állaton domborúbb, rajta később a zápfogak fejlődésével – a gyökereknek megfelelően – lapos lécek, juga alveolaria, fejlődnek. Caudalis részén a járomcsontra is ráterjedő, hoszszúkás arcléc, crista facialis emelkedik ki. Ez lovon hoszszú és éles, kérődzőkön S alakú, elülső részén emelkedő dudorban, tuber faciale, végződik. Sertésen rövid, élesen kiemelkedik, a járomcsontra nem terjed rá, fölötte árok, fossa canina mélyed be. Húsevőkön az arcléc jelentéktelen. Az arcléc előtt, illetőleg fölött lovon és sertésen a 3–4., húsevőkön a 3., juhféléken és macskán a 2., végül szarvasmarhán az 1–2. zápfog magasságában nyílik a szemgödör alatti lyuk, a foramen infraorbitale, amely caudalisan a szemgödör alatti csatornába, a canalis infraorbitalisba, és onnan a foramen maxillarén át az ékszájpadlási árokba vezet. E csatornából ereket és idegeket vezető járatok, canales alveolares, térnek a zápfogak gyökeréhez. A szemgödör alatti lyuk közelében ered belőle a canalis maxilloincisivus, amelyen át a canalis infraorbitalisban haladó erek és idegek ágai a szemfogakhoz és a metszőfogakhoz térnek.

Az orrüregi felületen, facies nasalis, az alsó orrkagyló hosszanti léce, a crista conchalis húzódik, róla az alsó orrkagyló ered. Alatta, lóban fölötte, a csontos könnycsatorna, a canalis lacrimalis osseus nyílik az orrüregbe, amely előre a hártyás könnycsatorna alapját adó árokba, sulcus lacrimalis, folytatódik. A könnycsont közelében levő hosszanti, résszerű nyílás, a hiatus maxillaris, az állcsonti öbölbe vezet.

A hátulsó röpszájpadlási felületen, facies pterygopalatina, kerekded gumó, tuber maxillae, emelkedik ki. A rajta levő lyukakból, foramina alveolaria, eredő csatornákon, canales alveolares, át idegek térnek a valódi zápfogakhoz. A gumó medialis oldalán az állcsont a szájpadláscsont függőleges lemezével a röpszájpadláscsonti árkot, fossa pterygopalatina, képezi. Az árok a szemgödör alatt helyeződik, kutyán azzal egybeolvad. Belőle három lyuk nyílik: dorsolateralisan az állcsonti lyuk, a foramen maxillare, amely a canalis infraorbitalis hátulsó nyílása, dorsomedialisan az ékszájpadlási lyuk, a foramen sphenopalatinum, amely az orrüregbe vezet, a ventralisan fekvő hátulsó szájpadlási lyuk, a foramen palatinum aborale pedig a szájpadlási csatorna, canalis palatinus, hátulsó nyílása. A lyukak alakja és rendeződése állatfajok szerint változik.

2. Az állcsont nyúlványai: a fogmedri nyúlvány, a szájpadlási nyúlvány, a járomnyúlvány, a homloknyúlvány (Ca) és a röpnyúlvány (Ru, Ca).

A fogmedri nyúlvány, a processus alveolaris vaskos, hosszant lefelé terjed, szabad szélén, margo alveolaris, a zápfogakat befogadó fogmedrek, alveoli dentales, nyílnak. Számuk lóban, kérődzőkben kutyában 6, sertésben 7, macskában 4. A fogmedret sövények, septa interalveolaria, választják el egymástól, üregükbe a foggyökerek között sövények, septa interradicularia, emelkednek be, alapjukon a fogakhoz térő erek és idegek számára lyukak, foramina alveolaria, nyílnak. A marha kivételével az áll közötti csont közelében még a szemfog befogadására szolgáló fogmeder is fellelhető. A fogmedri nyúlvány előtt a foghíjas szél, a margo interalveolaris s. diastema található, amelyen hímeken – kérődzők kivételével – a szemfog alveolusa van.

A szájpadlási nyúlvány, a processus palatinus, vízszintes, lemezszerű nyúlvány, amely az állcsont testének medialis felületén ered. Szélét ellenkező oldali társához a szájpadlási varrat, a sutura palatina fűzi, a kemény szájpadlás csontos alapjának nagyobb részét alkotja. Rostralisan az áll közötti csont szájpadlási nyúlványával és az állcsont testével együtt a szájpadlási hasadékot, a fissura palatinat, szegélyezi, amit a nyálkahártya beborít. Caudalisan a szájpadláscsont vízszintes lemezével varratban egyesül. A három csont alkotja a kemény szájpadlás csontos vázát, amely elválasztja az orrüreget a szájüregtől. A szájpadlási varrat orrüregi felületén felemelkedő hosszanti lécen, crista nasalis, az ekecsont ered, a mellette kétoldalt levő sekély barázdába a Jacobson-féle szerv porccsöve illeszkedik be. A nyúlvány szájüregi felületén kétoldalt a fogmedri nyúlvány tövében haladó szájpadlási barázda, a sulcus palatinus, caudalisan az elülső szájpadlási lyukon, a foramen palatinum majuson, át a szájpadlási csatornába, canalis palatinus, folytatódik, amely a hátulsó szájpadlási lyukon, a foramen palatinum aboralen, át a fossa pterygopalatinába nyílik. Az elülső szájpadlási lyuk állatfajtól függően az állcsonton, a szájpadláscsonton vagy pedig a kettő határán helyeződik, a szájpadlási csatornát azonban a két csont együtt alkotja. A csatorna mellékjáratai, foramina palatina minora, a szájpadlás függőleges lemezein nyílnak.

A járomnyúlvány, a processus zygomaticus, a tuber maxillaeről ered, dorsolateralisan beleolvad a járomív gyökerébe. Az állcsont külső és belső lemeze a tág állcsonti öblöt, sinus maxillarist, határolja.

Az áll közötti csont, os incisivum

A páros áll közötti csont az állcsontok előtt foglal helyet, az orr bejáratát határolja és a kemény szájpadlás csontos vázának elülső részét is adja. Összefügg alulról az állcsonttal, az orrcsonttal és az ekecsonttal. Részei: 1. a test és 2. a három nyúlvány.

71. ábra - Os incisivum (ló)

Os incisivum (ló)


1. A test, a corpus ossis incisivi, lóban és kutyában vaskos, sertésben lapos, kérődzőkben lemez alakú. Szájpadlási felülete, a facies palatina homorú, medialis, érdes felülete társával varratban, sutura incisiva, találkozik úgy, hogy közöttük lyuk, a foramen interincisivum, marad viszsza. A lyukból eredő csatornán, canalis interincisivus, át az orrüregből a szájüregbe juthatunk. A csatorna kutyán szűk, marhán hiányzik, kérődzőkben és sertésben helyette hasadék, fissura interincisiva található.

2. A testből előre irányuló fognyúlvány, a processus alveolaris, ívelt, arcus alveolaris, labialis felületén a foggyökereknek megfelelő hosszanti, tompa kiemelkedések, juga alveolaria, vannak. Benne – kérődzők kivételével – a metszőfogak három fogmedre, alveoli dentales, van, amelyeket sövények, septa interalveolaria, választanak el egymástól. Kérődzőkben a fogmedrek hiányoznak, a fognyúlvány lemez alakú lamina dentalist képez. A test lateralis, fogmeder mögötti része a foghíjas szél, a margo interalveolaris elülső részét alkotja; ez lóban hosszabb, az állcsontra is ráterjed, sertésben és húsevőkben rövid. A szemfog fogmedre a legtöbb állatfajban az állcsonton van, ritkán helyeződik az áll közötti csontban.

Az orri nyúlvány, a processus nasalis, hosszú, ferdén fel és hátra irányul és – juh kivételével – az orr- és az állcsontok közé ékelődik. Oldalról az orr bejáratát határolja és (a húsevők kivételével) az orr-állcsonti bemetszést, az incisura nasoincisivát alkotja.

A szájpadlási nyúlvány, a processus palatinus, megnyúlt lemez alakú, a csontos kemény szájpadlás elülső részét alkotja, kis része caudalisan összenőtt az állcsont szájpadlási nyúlványával. A nyúlvány orri felületén levő hosszanti árokba, sulcus septi nasi, az ekecsont, illetőleg az orrsövény illeszkedik. A nyúlványok között a két oldalukon a már említett szájpadlási hasadék, a fissura palatina található. A kétoldali processus palatinust lovon és húsevőkön varrat fűzi egymáshoz, kérődzőkön és sertésen tompa szélei egymás mellé illeszkednek (álvarrat).

A szájpadláscsont, os palatinum

A páros szájpadláscsont az ékcsont, a röpcsont és az állcsont közé illeszkedik be, érintkezik még az ekecsonttal, lovon és húsevőkön a homlokcsonttal, illetőleg marhán és húsevőkön a könnycsonttal is. L alakú csont, vízszintes és függőleges lemeze, valamint öble van.

72. ábra - Os palatinum

Os palatinum


Vízszintes lemeze, a lamina horizontalis, a kemény szájpadlás csontos vázának hátulsó, kisebb részét alkotja. A két oldali lemezt varrat, sutura palatina köti egymáshoz. Orrüregi felületének, facies nasalis, a közepén kiemelkedő lécére, crista nasalis, az ekecsont illeszkedik, amely előrefelé folytatódik az állcsont és az áll közötti csont szájpadlási nyúlványára is. Szájpadlási felületének, facies palatina, elülső szélén vagy a mögött a foramen palatinum majus nyílik (lásd előbb). A sutura palatináról szarvasmarhán és húsevőkön többé-kevésbé kifejezett sagittalis taraj, crista palatina emelkedik a szájüreg felé. Sertésen a lemez tövétől a zápfogak mögé térő nyúlvány, a processus pyramidalis, a röpnyúlványhoz illeszkedik.

Elülső széle az állcsont szájpadlási nyúlványát, a hátulsó, a margo liber, pedig az orrüreg kijáratát, a hortyogókat, choanae, határolja. Ezen a szélen ered a lágy szájpadlás, rajta a középsíkban állatfajok szerint többé-kevésbé fejlett, tövisszerű nyúlvány, spina nasalis caudalis található.

A függőleges lemez, a lamina perpendicularis, hátrafelé az ékcsontig és a rögcsontig terjed, húsevőkön a szemgödörbe is benyomul, és rajta bemetszés, incisura sphenopalatina van.

Szemgödri nyúlványát a processus orbitalis elválasztja az ékcsonti nyúlványtól, a processus sphenoidalistól. Állcsonti felülete, a facies maxillaris, részt vesz az ékszájpadlási árok képzésében, orri felülete, a facies nasalis, az orrgaratjárat, a ductus nasopharyngeus oldalsó falát, részben a tetejét is alkotja. A vízszintes és a függőleges lemez között caudalisan a röpnyúlvány, a processus pterygoideus ered, amely a röpcsont és az ékcsont hasonló nevű nyúlványa közé ékelődik.

A függőleges lemez két csontlemeze caudalisan szétválik egymástól, és a közöttük kialakult szájpadlási öböl, a sinus palatinus, az ékcsonti öböllel egybeolvadva az ék-szájpadláscsonti öblöt, a sinus sphenopalatinust alkotja. A kétoldali öblöt sövény, septum sinuum palatinorum választja el egymástól.

A röpcsont, os pterygoideum

A röpcsont keskeny, hosszú, húsevőkön négyszögletű, oldalt lapított, páros csont, amely az ék- és a szájpadláscsont röpnyúlványaihoz illeszkedik. Sertésen, juhon bemetszés, incisura pterygoidea található rajta. Hátulsó felső vége az ekecsonttal a Vid-féle ideg csatornáját képezi, az alsó-elülső szabad vége pedig kiemelkedik, horognyúlványt, hamulus pterygoideust képez, rajta árok, sulcus hamuli pterygoidei található.

Az ekecsont, vomer

Az ekecsont, emberen ekevas, a háziállatokon hosszú, keskeny, vájt szonda alakú, páratlan csont. A koponya alapjáról a rostacsont függőleges lemezének alsó szélét befoglalva, az orrüreg fenekén kiemelkedő crista nasalis ventralisra tér, és a kétoldali hortyogót elválasztja egymástól. Kérődzőkön két lemeze rostralisan alapot, caudalisan szárnyat képez.

Két oldallemeze, a laminae laterales, ventralisan egybeolvadva keskeny alapot, basis vomerist képez, amely szabadon a két hortyogó közötti tarajt, a crista vomerist alkotja. A két oldallemeze közötti barázdába, sulcus septalis vomeris, az orrsövény és a rostacsont függőleges lemezei illeszkednek.

Az oldallemezek az ékcsont teste felé szárnyszerűen, alae vomeris, szétterülnek és az ékcsonthoz zsindelyvarrattal kapcsolódnak. Hátulsó szélén bemetszés, incisura vomeris van.

Az orrkagylók, conchae nasales

A két orrkagyló orsó alakú, másfél körben felsodrott, papír vékonyságú csontlemez, amely az orrüreg lateralis faláról beemelkedik az orrüregbe. A felső orrkagyló az orrcsont crista ethmoidalisáról, az alsó orrkagyló pedig az állcsont crista conchalisáról ered. A két orrkagyló három orrjáratot különít el egymástól.

A felső orrkagyló, a concha nasalis dorsalis lefelé csavarodó lemeze a rostacsontból ered, mintegy annak orrüregébe nyúló, megvastagodott endoturbinaléja. Üregét, a sinus conchae dorsalist, lovon választófal tagolja két részre. Elülső rekesze csupán a középső orrjáratba vezet, a hátulsó pedig a homloköböllel sinus conchofrontalisszá egyesül, ezáltal csupán a nagy állcsonti öblön át közlekedik az orrüreggel.

Az alsó orrkagyló, a concha nasalis ventralis, az állcsont crista conchalisán ered. Ló kivételével két lemeze van; az egyik fölfelé, a középső orrjárat, a másik pedig lefelé, az alsó orrjárat felé csavarodik. A fölfelé csavarodó lemez ürege a középső orrjárattal, a lefelé csavarodó lemez ürege pedig az alsó orrjárattal közlekedik. Lóban az alsó orrkagyló lemeze csupán fölfelé csavarodik. Választófallal kettéosztott két rekesze közül az elülső a középső orrjárattal, a hátulsó pedig, a sinus conchomaxillaris, a kis állcsonti öböllel áll összeköttetésben.

Az állkapocs, mandibula

Az állkapocs páros zsigeri csont, a kétoldali első zsigerívből fejlődik. A két állkapocscsontot, ossa mandibulae, porc (állízület), symphysis mandibulae köti egymáshoz, amely lóban a születés után, sertésben egyéves korig, kérődzőkön és húsevőkön kifejlett korban elcsontosodik vagy mindvégig porcos marad. A két állkapocscsont közötti rés a torokjárat, a spatium mandibulae, amely rostralisan keskenyedik és elöl az állcsúcsi szögben, angulus mentalis, végződik.

73. ábra - A ló állkapocscsontja

A ló állkapocscsontja


Az állkapocscsontnak két fő része van: a teste és az ága.

A test, a corpus mandibulae, az alsó fogsor fogait foglalja magában. Elülső, kisebb, metszőfogi, és hátulsó, nagyobb, zápfogi része van, amelyeket a nyak, a collum mandibulae választ el egymástól.

Metszőfogi részén, pars incisiva, a felső nyelvi felület, a facies lingualis homorú, az alsó ajaki felület, a facies labialis pedig domború. A két felület által alkotott fogmedri szélben, arcus alveolaris, a metszőfogak és húsevőkön még a szemfog vagy agyarfog fogmedrei (alveoli) vannak. Ez utóbbit lovon és sertésen egy kis foghíjas szél választja el a külső metszőfog fogmedrétől. Az állkapocs nyakának, collum mandibulae, felső széle fogmeder nélküli, foghíjas szél, margo interalveolaris. A külső felületén levő állcsúcsi lyuk, a foramen mentale, az állkapcsi csatorna elülső nyílása. Lovon és kérődzőkön 1, húsevőkön 2–3, sertésen pedig 4–5 foramina mentalia lateralia és egy medialis állcsúcsi lyuk, foramen mentale mediale is található. A foramen mentale lovon és marhán könnyen kitapintható.

A zápfogi rész, a pars molaris, függőleges csontlemez. A külső, pofai felülete, a facies buccalis, és a belső, nyelvi felülete, a facies lingualis, a felső, fogmedri szélben, margo alveolaris, és az alsó szélben, margo ventralis, találkozik egymással. A nyelvi felületen a fogmedri szél közelében vékony vonal, linea mylohyoidea halad, amelyen a hasonló nevű izom tapad. Az alsó szél tompa, lovon és sertésen egyenes, kérődzőkön és húsevőkön domború. Rajta az ág közelében, a húsevők kivételével, érvágány, incisura vasurom facialium húzódik át. A felső szélén a zápfogak felvételére a lóban és a kérődzőkben 6, a sertésben és a kutyában 7, a macskában 3 fogmeder van.

Ága, a ramus mandibulae, az állkapocs testéből derékszögben, fiatal állatokban tompaszögben eredő, lemez alakú nyúlvány. A lovon és a kérődzőkön keskeny és magas, a húsevőkön és a sertésen alacsony és széles. Külső, érdes felületén, a fossa masseterican a külső rágóizom, a belső, vájt felületén, a fossa pterygoidean, a röpizom tapad. A belső felületen az ág elülső széléhez közel levő állkapcsi lyuk, a foramen mandibulae, az ívben haladó állkapcsi csatornába, a canalis mandibulaeba vezet, amely az állcsúcsi lyukon, a foramen mentale, nyílik. Az utóbbi lyuk közelében indul ki az állkapcsi csatornából a szemfoghoz és a metszőfogakhoz térő csatorna, a canalis mandibuloincisivus; benne a metszőfogakhoz térő erek és idegek haladnak. A test alsó széle és az ág hátulsó széle az állkapcsi szögletben, angulus mandibulae, találkozik egymással, amely lóban vaskos állkapcsi dudort, tuberositas m. sternomandibularist, képez. Húsevőkben róla caudalisan irányuló, kampószerű nyúlvány, processus angularis ered. Az ág felső végén elöl levő izomi vagy hollócsőrnyúlványon, processus coronoideus, a halántékizom tapad, a hátulsó ízületi vagy bütyöknyúlvány, a processus condylaris, vékony nyakon, collum, ülő haránttojásdad feje, a caput mandibulae, az állkapcsi ízületet alkotja. A két nyúlvány között bemetszés, incisura mandibulae van.

A nyelvcsont, os hyoideum

A nyelvcsont a második és a harmadik zsigerívből, részben párosan fejlődő, de páratlan csont. Az állkapocs ágai között helyeződik. Rostralisan a nyelv alapjával, caudalisan a gégével, caudodorsalisan a sziklacsonttal függ öszsze. A nyelvet, a gégét és a garatot rögzíti, rajta izmok erednek és tapadnak.

74. ábra - A ló nyelvcsontja

A ló nyelvcsontja


75. ábra - A nyelvcsont

A nyelvcsont


1. basihyoideum, 2. processus lingualis, 3. thyreohyoideum, 3/a cartilago thyreohyoidea, 4. keratohyoideum, 5. epihyoideum, 5/a lig. epihyoideum, 6. stylohyoideum, 7. tympanohyoideum, 8. angulus stylohyoideus

Részei: test, gégeszarv, kis nyelvcsonti szarv és függesztőkészülék.

Teste, a basihyoideum, harántirányú csont a nyelv gyökerében. Elülső szélének a közepén lovon hosszú, kérődzőkön rövid, dudoros nyelvnyúlvány, processus lingualis ered, amely sertésben és húsevőkben hiányzik.

A két gégeszarv, a thyreohyoideum, a test két oldaláról caudalisan a gége pajzsporcához tér, azzal ízesül.

A kis nyelvcsonti szarv, a ceratohyoideum, a basis végéből dorsalisan ered, kissé előrefelé irányul, majd a nyelvcsont függesztőkészülékéhez kapcsolódik.

A függesztőkészülék, az apparatus hyoideus, páros, a ceratohyoideumot a halántékcsonthoz fűzi, lovon és kérődzőkön három csontból áll: a distalis, a középső és a proximalis nyelvcsonti ágból.

A distalis nyelvcsonti ág, az epihyoideum, lovon borsó, kérődzőkön rövid henger alakú, húsevőkön pálcikaszerű, részben porcos csont, a ceratohyoideumhoz kapcsolódik; sertésen rugalmas szalag helyettesíti.

A középső nyelvcsonti ág, a stylohyoideum, lovon és kérődzőkön hosszú, lapos csont, a felső vége kiszélesedik és szögletet, angulus stylohyoideust, alkot. Sertésen és húsevőkön felső, csontos és alsó, porcos részre tagolódik.

A proximalis nyelvcsonti ág, a tympanohyoideum, kicsi, rövid porc, húsevőkben tömött, rostos kötőszövetből áll. Lóban és kérődzőkben a sziklacsont processus styloideusával, sertésen a halántékcsont pikkelyének processus occipitalisával, húsevőkön pedig a processus mastoideusszal függ össze.

A koponya

Az emlősállatok koponyája fekvő, négyoldalú gúlához hasonló, amelynek alapja a hátulsó tarkófal, az occiput, dorsalis fala a koponyatető, a calvaria, két oldala a halánték, a tempora, ventralis fala pedig a koponyaalap, a basis cranii. Az agykoponyát az arckoponyától a mélyben helyeződő rostacsont választja el. Külső határát többé-kevésbé a két belső szemzugot összekötő sík jelzi.

76. ábra - A lókoponya alapja

A lókoponya alapja


A koponya tarkófalát, az occiput, a nyakszirtcsont pikkelye és oldalsó részei, valamint szarvasmarhában a falcsont és a falközötti csont, valamint a homlokcsontok is alkotják. Emiatt a felső tarkóvonal szarvasmarhán a tarkófalra kerül, viszont a tarkófalat a koponyatetőtől a protuberantia intercornualis választja el egymástól.

A dorsalis fal, a sinciput, a homlokot, frons, képezi; az agykoponyára eső része a koponyatető, a calvaria, amit szarvasmarhában a homlokcsont, lóban, sertésben, kutyában a falcsont, falközötti csont és – sertés kivételével – a nyakszirtcsont is képez.

Az arckoponyára eső rész az orrhát, a dorsum nasi, amit az orrcsontok, marhában és sertésben a homlok-, húsevőkben pedig az állcsont és áll közötti csontok is képeznek.

A koponya oldala a halánték, a tempora, jól tagolt. Az agykoponya tájékán a sziklacsont, a járomív, az arcus zygomaticus, a halántékárok, a fossa temporalis, az ékszájpadlási árok, a fossa pterygopalatina és a szemgödör, az orbita különül el rajta.

Az oldalt terjedő járomív, az arcus zygomaticus, az állkapocs támasztékát adja. Lovon és kérődzőkön támogatja ebben a járomívet a homlokcsont járomnyúlványa is. Felső széle éles csontléc, a crista temporalis, ventralis felületén caudalisan levő ízületi felülete, a facies articularis (lóban tuberculum articulare, fossa mandibularis, processus retroaticularis), az állkapoccsal ízesül, cranialisan érdes felületén a külső rágóizom ered.

A szemgödör, az orbita, a szemgolyót és annak mellékszerveit foglalja magában. Tengelyeinek egymással képezett szöge lovon 115, szarvasmarhán 94, juhfékélen 129, sertésen 85,5, kutyán 79, végül macskán 49 fok. A szemgödör és a szemgolyó tengelye nem egyezik egymással. Ventralisan a foramen alare caudale fölötti caudodorsalis irányú, tompa taraj, a crista infratemporalis választja el az alatta levő kisebb ároktól a fossa infratemporalistól, amely az állkapocsízület előtt helyeződik. Bejáratát, aditus orbitae, lovon és kérődzőkön zárt, csontos gyűrű, az anulus orbitalis osseus adja; sertésen és húsevőkön a bejárat dorsolateralisan nyitott, zárttá a ligamentum orbitale teszi. A bejárat ventralis szélét, a margo infraorbitalist, a járomcsont és a könnycsont, dorsalis szélét, a margo supraorbitalis, a homlokcsont és járomnyúlványa, illetőleg a lig. orbitale képezi. Dorsalis fala, a paries dorsalis, csupán elöl csontos, ahol rajta árok, fossa glandulae lacrimalis van. Caudodorsalis és lateralis falát a periorbita képezi. A szemgödör medialis falát, a paries medialist, a homlokcsont és az ékcsont alkotja, rajta a belső szemzug mögött a könnytölcsér, a fossa sacci lacrimalis mélyed be. Belőle ered a csontos könnycsatorna, a canalis lacrimalis osseus. A könnytölcsér mögött ujjbegynyi árok, fossa trochlearis van, amelyet a periorbita rostos szalagja, a lig. trochleare, gyűrűszerűvé egészít ki. Rajta a felső ferde szemizom kapcsolódik át. A medialis falát a crista pterygoidea és az annak dorsalis folytatásában kiemelkedő crista orbitosphenoidalis (orbitotemporalis) határolja el a halántékároktól. A crista előtt, részben alatt, négy nyílás található: dorsalisan a rostalyuk, a foramen ethmoidale, alatta a látólyuk, a foramen opticum, az alatt a szemgödri hasadék, a fissura orbitalis, és a kerek lyuk, a foramen rotundum nyílik. Lóban mindezeken a nyílásokon kívül még a sodorideg lyuka, a foramen trochleare, és a crista pterygoidea mögött a kis szárnylyuk, a foramen alare parvum is található. A foramen rotundumba a canalis alaris vezet, amelynek elülső nyílása a foramen alare rostrale, a hátulsó pedig az ékcsont halántéki nyúlványának síkjában nyíló foramen alare caudale.

A felsorolt nyílások előtti lapos árok az ékszájpadlási árok, a fossa pterygopalatina, amelyet dorsalisan lapos léc, crista orbitalis ventralis választ el az orbitától, a kutya kivételével. Az árok elülső szélén három nyílás van, ezek: dorsalisan az állcsonti lyuk, a foramen maxillare, amely a szemgödör alatti csatornába, canalis infraorbitalis, vezet, az attól caudoventralisan levő ékszájpadlási lyuk, a foramen sphenopalatinum, amely az orrüregbe nyílik, ez utóbbitól cranioventralisan pedig a hátulsó szájpadlási lyuk, a foramen palatinum caudale vezet a szájpadlási csatornába. A felsorolt három nyílást lateralisan az állcsonti gumó, a tuber maxillare, határolja, amely egyben a szemgödör lateralis fala, a paries lateralis is. Az orbita ventralis falát, a paries ventralist, nagyobbrészt szintén a periorbita alkotja. A szemgödör alakját és terjedelmét kérődzőkön a bulla lacrimalis lényegesen módosíthatja.

A koponya méreteivel a craniometria foglalkozik. Fontos méret a Camper-féle profilszög, az angulus faciei, amelynek egyik szára az orrbejárat alsó széle, a sutura interincisiva (prosthion) és a külső hallójárat közepe közötti egyenes, másik szára pedig ugyancsak a sutura interincisivától a homlok legkimagaslóbb pontjához térő vonal. A két egyenes közötti szög lóban, marhában 13–15 fok, macskában 40 fok, orangutáné 60 fok, gorilláé 75 fok, emberen 90 fok.

A fej üregei

A fej csontjai üregeket foglalnak magukban. Ezek: a koponyaüreg, a dobüreg vagy fültok (az agykoponya üregei), az orrüreg, az orrüreg melléköblei és a szájüreg (az arckoponya üregei). Az arc- és az agykoponya üregei közötti határt a rostacsont rostalemeze és a homlokcsont belső lemeze alkotja. A szájüreg csontos vázát a zsigertan, a fültokot pedig az érzéktan ismerteti.

1. A koponyaüreg, a cavum cranii, az agyvelőt foglalja magában burkaival és ereivel együtt. Térfogata lóban 750 cm3. Az agyvelő tagoltságának megfelelően két része van. Az elülső, nagyobb, a nagyagyvelőt, a hátulsó, kisebb, a kisagyvelőt és a nyúltagyvelőt fogadja be. A kettő közé a koponyatető felől lovon és húsevőkön a csontos agysátor, a tentorium cerebelli osseum, kérődzőkön és sertésen pedig alacsony kiemelkedés, az eminentia decussata, illetőleg ennek a középső része, a belső nyakszirti dudor, a protuberantia occipitalis interna emelkedik be a koponyaüregbe. Két oldalról a sziklacsont crista petrosája, ventralisan a töröknyereg háta emelkedik be a koponyaüregbe. A csontos agysátor tövében (eq, Ca) vénás öblöt tartalmazó csatorna, canalis sinus transversi halad, amely kétoldalt a meatus temporalisba megy át.

A koponyatető, a calvaria, két lemezből áll, ezek a külső lemez, az ectocalvaria, és a belső lemez, az endocalvaria. A két lemez között az egyes házi emlősállatfajok szerint különböző terjedelmű homloköböl található. A belső lemez koponyaüreg felőli felületén az agyvelő tekervényeinek és barázdáinak megfelelően ujjbenyomatok (impressiones digitatae), lécek (juga cerebralia), ezenkívül erek lefutására szolgáló barázdák (sulci venosi et arteriosi) találhatók. A középsíkban az egyes háziállatfajok szerint különbözően fejlett crista sagittalis interna húzódik végig, amelyen a kemény agyvelőburok sarlónyúlványa tapad és terjed a koponyaüregbe, a két agyvelőfélteke közé. Ennek két oldalán a pókhálóburok Pacchioni-féle szemecskéinek árkai, a foveolae granulares, csoportosulnak.

A koponyaüreg elülső falát a rostacsont, valamint a homlokcsont belső lemeze adja. A median síkban beemelkedő crista galli két oldalán levő fossa ethmoidalis alapját a rostalemez képezi. Az ennek lateralis szélén nyíló rostacsonti lyuk a koponyaüregből a szemgödörbe vezet. A crista galli lóban magas és vaskos, a fossa lapos, szarvasmarhában mélyen beemelkedik a koponyaüregbe, juhban és kecskében viszont sekély, sertésben ferde, a fossa ethmoideák ventralisan tekintenek; kutyában a crista csupán dorsalisan és ventralisan fejlődött ki.

A koponyaüreg hátulsó falát a nyakszirtcsont – kérődzőkön a falcsont és a homlokcsont is – adja, a rajta levő öreglyukon, a foramen magnumon, át a nyúltagyvelő a gerincvelőbe folytatódik.

A koponyaüreg alapján három koponyaárok van, amely caudalis irányban mind alacsonyabban helyeződik.

Az elülső koponyaárok, a fossa cranii rostralis, a legmagasabban van, az os praesphenoidale területére esik, a rostalemeztől a sulcus chiasmatis fölé emelkedő tarajig (crista orbitosphenoidalis) terjed. A taraj alatt foglal helyet a sulcus chiasmatis. A canalis opticust csupán vékony csontlemez választja el az ékcsonti öböltől, ami klinikai jelentőségű.

A középső koponyaárok, a fossa cranii media, az os basisphenoidale tájékára esik. A sulcus chiasmatistól a dorsum sellaeig (lóban a crista sphenoccipitalisig) terjed. Kérődzőkön és sertésen jóval mélyebben helyeződik, mint az elülső koponyaárok. Itt van a töröknyereg, a sella turcica, s annak közepén az agyfüggelék árka, a fossa hypophysialis, kétoldalt kérődzőkön és sertésen egy, lóban, húsevőkben két idegvályú, sulci nervosum húzódik, amely a fissura orbitalisba és a foramen rotundumba, illetőleg a foramen orbitorotundumba (Ru, su) vezet. Ezektől az idegvályuktól lateralisan van a körteidomú lebeny árka, a fossa piriformis, a kettőt a spina ossis sphenoidalis választja el egymástól.

A hátulsó koponyaárok, a fossa cranii caudalis alapját a nyakszirtcsont teste, két oldalát pedig a sziklacsont adja; ez a legmélyebben helyeződő árok. A dorsum sellaetől (crista sphenooccipitalis) hátrafelé az öreglyukig terjed. Itt van a Varol-híd és a nyúltagyvelő benyomata, az impressio pontina et medullaris. A sziklacsont a nyakszirtcsont testével a sutura petrooccipitalisba (Car, Ru) nő össze, a többi házi emlősállaton ezzel szemben a fissura petrotympanica, sqamosa, tympanosquamosa, mastoidea marad vissza közöttük. A benyomatok két oldalán a lóban és a sertésben levő rongyos lyuk foramen lacerum oraléra és foramen lacerum aboraléra tagolódik, amelyeket egymással a fissura petrobasilaris köt össze. A foramen lacerum aboralénak kérődzőkön és húsevőkön a foramen jugulare, a fissura sphenotymanica et temporooccipitalis felel meg, az oralének megfelelően pedig kérődzőkön és húsevőkön a foramen ovale, húsevőkön pedig a sziklacsonton a foramen caroticum és a foramen spinosum alakult ki.

A fossa condylaris ventralisba, a foramen, illetve canalis n. hypoglossi és a canalis condylaris nyílik.

2. Az orrüreg, a cavum nasi, a koponya egész arci részét kitölti. Az orrnyílásoktól a rostacsontig terjed, üregét az orrsövény két egyenlő üregre (cavum nasi dextrum et sinistrum) osztja. Az orrsövény caudalis csontos része, a septum nasi osseum, a rostacsont lamina perpendicularisába, porcos része a cartilago septi nasi, pedig rostralisan a septum nariumba megy át.

3. Az orr melléköblei, sinus nasales s. paranasales, a koponyacsontok lemezei között helyeződő, nyálkahártyával bélelt, levegőtartalmú üregek, amelyek teljes nagyságukat a kifejlődés után vagy időskorban érik el. A terjedelmesebb koponya ezáltal viszonylag könnyebbé válik, és az izmok tapadására szolgáló felületek is nagyobbak. Az orrüreg melléköblei az egyes állatfajok szerint eltérő alakúak és nagyságúak; lóban egységes, a többi házi emlősállatfajban azonban kettős, dorsalis és ventralis öbölrendszert alkotnak. A dorsalis rendszer melléköblei a homlokcsonti öböl és a felső orrkagyló öble. A ventralis rendszer melléköblei a szájpadláscsonti, az ékcsonti, az állcsonti öböl, végül pedig csupán a kérődzőkön található könnycsonti öböl, s egyedül a lovon található az alsó orrkagyló öble (részletesebben lásd a légzőkészülék leírását).

Állatfajonkénti jellegzetességek

A nyakszirtcsont teste dorsoventralisan, a torkolati nyúlvány oldalt lapított. A foramen n. hypoglossi tág, a crista nuchae éles, a pikkely pars nuchalisán a fossa nuchalis terjedelmes. Az ékcsonton a dorsum sellaet a crista sphenooccipitalis helyettesíti, a hypophysis árka nyelv alakú felület csupán. Az ékcsonti öböl a szájpadlási öböl caudoventralis rekesze. A halántéki szárny kicsi, négyszögletű, rajta tompa taraj, crista infratemporalis választja el a halántékárkot az alatta levő fossa infratemporalistól. A fissura orbitalis fölött a sodorideglyuk, a foramen trochleare van, amely caudalisan gyakran csatornába (canalis trochlearis) megy át; a crista pterygoidea mögött foramen alare parvum nyílik a canalis alarisból. A rostacsont lamina medianája jobb vagy bal oldalra hajlik, mivel az egyik oldali ethmoturbinalék fejtettebbek. Ez utóbbiak között 5 rostajárat és a redői által alkotott 1–2 mellékjárat van.

A fal közötti csont processus tentoricusa hosszú, kanálszerű; a csontos agysátor nagy, rostralisan a fejlett crista sagittalis internába folytatódik. A meatus temporalis medialisan a sulcus (canalis) sinus transversibe, kétoldalt, hátra- és lefelé a sulcus a. meningeae caudalisba, dorsalisan pedig a halántékárokban a meatus temporalis járulékos lyukaihoz vezető csatornába megy át. A falcsontok a koponyatető hátulsó, nagyobb részét alkotják; vájt pikkely alakúak, külső, domború részük a tuber parietale. A homlokcsontok a koponyatető elülső részét alkotják, squama frontalisuk széles és lapos, a processus zygomaticus a halántékcsont járomnyúlványával, a processus temporalissal, függ össze. Az orbita zárt, csontos gyűrű, belső felületén a könnymirigy sekély, de terjedelmes árka van. A halántékcsont pikkelye a fossa temporalis nagyobb részét alkotja, amelyet medialisan a crista sagittalis et frontalis externa, caudalisan a crista nuchae, lateralisan a crista temporalis határol. A halántékárkot az orbitától a crista pterygoidea és a crista orbitotemporalis, az állkapocsízület előtti fossa infratemporalistól pedig a tompa crista infratemporalis választja el. A járomnyúlvány alsó felületének három része, a tuberculum articulare, a fossa mandibularis és a processus retroarticularis az állkapoccsal ízesül. A sziklacsont és az ékcsont teste közötti rongyos lyuk elülső nagyobb és hátulsó kisebb, résszerű részre, foramen lacerum orale et aborale, tagolódik. A foramen stylomastoideumhoz hátulról szűk canaliculus mastoideus vezet, amelyben a bolygóideg fülága tér az arcideghez. A processus muscularis hosszú és tövisszerű. Az orrcsont lapos vagy domború, hegye írótollszerű.

A könnycsonton két nyúlvány, processus lacrimalis rostralis et caudalis van. A facies orbitalis homorú, a könnytölcsér mély, tőle caudalisan ujjbegynyi fossa muscularis van. A járomcsonton az arcléc erősen kiemelkedik, a processus frontalis hosszú, harántmetszete háromszögletű. Az állcsonton levő erős arcléc a felső fogsorral párhuzamos, fölötte 3–6 cm-re halad. Ennek elülső vége és az incisura nasoincisiva közötti felezőpont mögött a szemgödör alatti lyuk a bőr és az izom alatt kitapintható. A tuber maxillae ventralis, érdes felületén a röpizom, a pofaizom ered. A processus palatinus nagy, a kétoldali fissura palatina és a fissura interincisiva hosszú és résszerű. A nagy processus alveolarisban 6 tág, négyszögletű fogmeder van.

Az áll közötti csontok közötti canalis interincisivus tág, ívben hátrafelé hajlik; a processus palatinus vékony, a metszőfogak fogmedrei mélyek, kúp alakúak és összetérők. A szájpadláscsont vízszintes lemeze keskeny, L alakú, függőleges lemeze viszont terjedelmes és közvetve hozzájárul a fossa pterygopalatina képzéséhez; tág foramen sphenopalatinum fúrja át. A röpcsont hosszú és lapos csontléc, a tengelye körül csavarodott. Az ekecsont lemezei alacsonyak, az árka emiatt sekély, szárnya rövid. A felső orrkagyló öblét kettéválasztó sövény a 4., az alsóé a 3–4. zápfog magasságában van. Az alsó orrkagyló csupán dorsalisan csavaradó csontlemez. Az orrkagyló caudalis öbölrészei a sinus conchofrontalist, illetve a sinus conchomaxillarist képezik.

Az állkapocs nagy, a foramen mentale tág, az állcsúcsi szög magasságában kitapintható. A foghíjas szél éles, a két csont közötti synchondrosis intermandibularis idős állatban elcsontosodik (synostosis intermandibularis). Az állkapocs ága a testtel derékszögben találkozik; a processus condylaris harántovális, domború felületű bütyök, az izomi nyúlvány oldalt lapított, a halántékárokba mélyen benyomuló csontlemez.

A nyelvcsont testének két végén dorsalisan ízületi árok van, a processus lingualis hosszú, fel- és előrehajlik. A thyreohyoideum a nyelvcsont testével összenőtt, s vele együtt a nyelvcsont villáját alkotja. Az epihyoideum idős állatban összenő a stylohyoideummal. Ez utóbbi 20 cm hosszú, oldalt lapított, vékony csontlemez; harántul keretezi a garat oldalfalát, caudodorsalisan bemélyed a légzacskóba és ezáltal azt két caudoventralis rekeszre tagolja.

Kérődzők

A nyakszirtcsont teste rövid, izomgumói nagyok, az ékcsontra is ráterjednek. Bütykei a tág öreglyuktól ferdén, dorsolateralisan irányulnak. A canalis hypoglossi fölött csatorna, canalis condylaris is van. A pikkely a koponya tarkói felületének alsó, kisebb részét alkotja csupán; linea nuchae választja el a falcsontoktól, amelyek fölött még a homlokcsont is részt vesz a tarkó alkotásában. A protuberantia occipitalis externa a juhon nagyobb, mint a szarvasmarhán.

77. ábra - A szarvasmarha koponyája, és bal állcsontja

A szarvasmarha koponyája, és bal állcsontja


Az ékcsont teste rövid, a fossa hypophysialis mély, a dorsum sellae magas, juhfélékben széles csontlemezként fedi a hypophysist, az ékcsonti öböl az esetek 50%-ában, juhban ritkán található meg. A crista orbitosphenoidalis szarvasmarhán vaskos, juhféléken éles. Kérődzőkben széles idegárok van, amely a foramen orbitorotundumon át nyílik a szemgödörbe. A halántéki szárnyak mögött tág foramen ovale, a sziklacsont mögött pedig a foramen jugulare nyílik; juhfélékben kettéosztott, szűk rongyos lyukat találunk. A szemgödri szárnyon a crista pterygoidea lateralisan erősen kiemelkedik. A rostacsont lamina perpendicularisa hosszú, a crista galli szarvasmarhában a koponyaüregbe mélyen benyúló, juhban alacsony, a fossa ethmoidea mély, dorsolateralisan megnyúlt; ennek lateralis szélén nyílik a foramen ethmoidale. A „középső orrkagyló” fejlett, ék alakúan a felső és alsó orrkagyló közé terjed, ezáltal a középső orrjárat caudalis részét két szárra osztja.

A fal közötti csont a nyakszirtcsont pikkelyével és a falcsontokkal egységes, patkó alakú csonttá nőtt össze, és hátrafelé a tarkóra terjedő homlokcsont mögött, a tarkótájékon helyeződik. Tarkói részének, planum occipitale, belső felületén lapos, kereszt alakú kiemelkedés, eminentia decussata, és gyengén fejlett protuberantia occipitalis interna van. Az utóbbiról kicsi crista sagittalis interna ered. Oldalsó része, a planum temporale, a halántékárkok képzésében vesz részt. A juh fal közötti csontja kicsi, háromszögletes csont; falcsontja a koponyatetőt alkotja.

A homlokcsont terjedelmes, lapos csont, szarvasmarhán a koponyatetőt egymaga képezi. Caudalisan kétoldalt eredő szarvnyúlványa, a processus cornualis között tompa harántdudor, tuber frontale alkotja a fejél csontos alapját. A szarvnyúlvány felülete porózus, számos lyuk és barázda van rajta. Tövét corona övezi, amely a nyakat, collum, határolja. A squama frontalis nasalis vékony, a processus nasalis kéthegyű, juhban a homlokcsontnak halántéki része is van. A processus zygomaticus rövid, széles és lapos, tövében a szarvasmarhában kettős foramen supraorbitale nyílik, amely a szarvnyúlvány töve felé árokba, a sulcus supraorbitalisba, és a szemgödör medialis falán nyíló csatornába, a canalis supraorbitalisba, megy át. A homloköböl nagy; két oldalt egymástól tág nyílásokkal áttört sövény, septum sinuum frontalium választja el, ezenkívül apró sövények, processus septalesre, rekeszekre (sinus frontalis rostralis medialis, intermedius, lateralis, sinus frontalis caudalis) tagolják. Az öböl öreg állatban kétoldalt a halánték- és falcsontokba, a sinus parietalis et temporalisba, caudalisan a szarvnyúlványba, a sinus cornusba, és a fal közötti, a fal- és nyakszirtcsont pikkelyébe, a sinus occipitalisba, is beterjed.

A halántékcsont pikkelye kicsi, processus occipitalisa terjedelmes, lapos lemez, felső szélén a halántékjáratnak egy vagy két nyílása van. A halántékárok kétoldali, hosszanti bemélyedés. A járomnyúlvány dorsoventralisan lapított, fossa mandibularisa sekély; a tuberculum articulare és a processus retroarticularis kicsi. A sziklacsont összenőtt a squama temporalisszal; a meatus acusticus externus lateralisan kiemelkedik, juhfélékben rövid. Alatta a dobüreg ventralis, terjedelmes, vékony falú zsákja, a bulla tympanica van. A processus styloideus csontos hüvelye, a vagina processus styloidei, a nyelvcsonti nyúlványon messze túlnyúlik. A tűszerű izomnyúlvány tövében medialisan, mélyen a fülkürt nyílik. A foramen stylomastoideum a bulla mögött rejtetten található meg.

Az orrcsont rövid, széle a könny- és az állcsonttal rést, a fissura nasolacrimalist et nasomaxillarist, illetve állandó kutacskát, fonticulust, képez. Hátulsó része a homlokcsont orrnyúlványa közé nyomul; idős állatban benne öböl, a homloköböl recessus nasalisa van. Az orrcsont elülső vége két hegyben végződik, és az áll közötti csont teste között ritkán egy háromszögletű csont, az os praenasale is elkülönül. A könnycsont facies facialisa hosszú, a homlok- és állcsont között hosszant előrenyúlik és az orrcsonttal, marhán a szájpadláscsonttal is, összefügg. Felületén juhban árok, fossa lacrimalis externa van, amely a bőr zsákszerű öblét, a sinus infraorbitalist foglalja magába. A facies orbitalis nagy és jól tagolt, a könnytölcsér a margo infraorbitalison bemetszést képez. A bulla lacrimalis nagy, caudodorsalisan az orbitába emelkedik, az állcsonti öböl recessusa a foramen maxillaet keskeny réssé szűkíti. A járomcsont facies facialisa terjedelmes, a crista facialis fekvő, S alakú. A halántéknyúlványból dorsalisan processus frontalis ered.

Az állcsont rövid és széles, a foramen infraorbitale kettős, ritkán hármas lyuk, az első zápfog fölött 2–3 cm-re található, a processus alveolarisban 6 fogmeder van. A foghíjas szél lateralisan homorú ívet alkot, az áll közötti csontra is ráterjed, mert a szemfog hiányzik. A tuber maxillae tövében medialisan a röpnyúlvány, processus pterygoideus, ered. A fossa pterygopalatina mély, sagittalis rés, benne dorsomedialisan a széles foramen sphenopalatinum, dorsolateralisan a résszerű, hosszant ovális foramen maxillare, alul pedig a foramen palatinum caudale látható. Az állcsonti öböl egybeolvadt a könnycsont öblével, a szájpadlási nyúlvány öble, a sinus processus palatini viszont a szájpadlási öböl egyik része.

Az áll közötti csont teste vékony lemez, szélei vaskosak; a foglemez, a lamina dentalis, csontos alapja; metszőfogak, fogmedrek nincsenek benne. Az orri nyúlvány kifelé hajló ívben görbült.

A szájpadláscsont pars horizontalisa nagy, a kemény szájpadlás hátulsó egyharmadát alkotja, öble rostralisan az állcsont szájpadlási nyúlványának öblébe megy át. A foramen palatinum majus kettős, foramina palatina minora is találhatók. A lamina perpendicularis két lemeze egymáshoz fekszik, öblöt nem képez, a hortyogók oldalfalát adja. A röpcsont egyenes, széles, lapos csont, hamulusa caudalisan karomszerűen görbült. Az ekecsont rövid, a sulcus vomeris (septalis) mély, az incisura vomeris alig különül el. A felső orrkagyló lemeze nem sodródik fel, egységes ürege a középső orrjárattal közlekedik. Az alsó orrkagyló fel- és lefelé sodródó lemez, két, rekeszekre osztott, öbölrendszert alkot.

Az állkapocscsontok közötti synchondrosis intermandibularis öregkorban is porcos marad, a torokjárat tág. A test ventralisan domborúan ívelt, az incisura vasorum sekély. A foghíjas szél hosszú és éles, a foramen mentale körül árok, fossa mandibularis tapintható. A foramen mandibulae, az állkapocs kissé nyakalt és hátraívelő ágának fossa pterygoideáján nyílik az alsó zápfogak síkjában, az állkapocs szöglete és az incisura vasorum felezőpontjától vont függőleges vonalában. A processus condylaris harántul konkáv, a processus coronoideus hosszú, caudalisan ívben hajló. A nyelvcsont teste és processus lingualisa rövid és vaskos. A ceratahyoideum majdnem olyan hosszú, mint az epihyoideum; a stylohyoideum angulusa jól fejlett.

Sertés

A nyakszirtcsont teste nagy, lapos csontrész, az öreglyuk háromszögletes, dorsolateralisan gumók, a tubercula nuchaliák, szegélyezik. A torkolati nyúlvány hosszú, egyenes és hegyes. A squama occipitalis magas, homorú felületű, medialis széle árkot, fossa squamae occipitalist képez, a fejélig terjed. A homloköböl idős állatban a nyakszirtcsont pikkelyrészébe is beterjed. Az ékcsont szemgödri szárnyai rövidek, a crista pterygoidea magas, röpnyúlványai hosszúak; az ékcsonti öböl terjedelmes. A fossa hypophysialis rövid, a dorsum sellae magas, harántlemez, processus clinoideus caudalis emelkedik rajta. A rostacsont crista gallija ferde, széle caudodorsalisan irányul, ugyancsak rostroventralisan irányul a két fossa ethmoidea, a lamina perpendicularis rövid.

78. ábra - A sertés koponyája állkapocs nélkül

A sertés koponyája állkapocs nélkül


79. ábra - A sertés koponyája

A sertés koponyája


A fal közötti csont a nyakszirtcsont pikkelyeivel már születés után összenő, emiatt csupán az esetek 40%-ában található meg. A protuberantia occipitalis interna gumója tompa, alacsony crista sagittalis internába folytatódik. A falcsontok vastagok, az élesen kiemelkedő linea temporalis a koponyatetőt alkotó lapos planum parietaléra és az oldalt vájt, fossa temporalist alkotó planum temporaléra osztja. Idős állatban a homloköböl beleterjed a falcsontokba is. A homlokcsont nagysága és alakja fajták szerint eltérő. Rövid fejű fajtákon a homlok profilvonala az orr tövében megtörik, glabella és harántirányú árok, fossa frontalis képződik. A processus zygomaticus rövid és hegyes, a járomívet nem éri el. A foramen supraorbitale a nyúlvány előtt, a belső szemzug síkjában van; tőle rostralisan sulcus supraorbitalis indul ki, az orbitába vezető canalis supraorbitalis caudalisan ívelt. A pars orbitalison kicsi foramen ethmoidale és mély fossa trochlearis van; a pars temporalis kicsi. A homloköböl nagy, apró sövények sok kis rekeszre tagolják; csaknem teljesen körülveszi a koponyaüreget, csupán a basalis kis részén nincs kettős fala a koponyaüregnek.

A halántékcsont pikkelye nagyon kicsi, járomnyúlványának ízületi felületén van a fossa mandibularis. A processus retrotympanicus kicsi, a processus occipitalis hegyes, az incisura tympanica jelentéktelen. A sziklacsont pars petrosája különálló marad, a külső hallójárat rejtetten a járomív mögött helyeződik, előtte a meatus temporalis nyílik a foramen retroarticularén. A bulla tympanica nagy és terjedelmes; a processus mastoideus nincs meg, azt a tarkótájékhoz térő processus nuchalis helyettesíti.

Az orrcsont nagyon hosszú, rostralisan nem keskenyedik, öble a homloköböllel egybefolyik, a homlokcsont sulcus supraorbitalisa is ráterjed. Az orrcsont hegye és az áll közötti csontok között a piramis alakú ormánycsont, az os rostri található, alapja az áll közötti csont, csúcsa pedig az orrcsont felé tekint. Külső felületén hosszanti barázda, ennek megfelelően a belső felületen tompa taraj van, ahova az orrsövényporc illeszkedik. A könnycsont az orrcsontot nem éri el, a margo infraorbitalison a két foramen lacrimale nyílik, facies facialisa pedig részt vesz a hosszant előre, az állcsontra, ventralisan a járomcsontra terjedő fossa canina képzésében. A facies orbitalison a fossa muscularis mély. A járomcsont teste lapos, rövid. A hasonlóképpen rövid crista facialis az oldalt lapított halántéknyúlvány alsó, éles szélébe megy át. A processus temporalis és a processus frontalis közötti bemetszésbe a halántékcsont járomnyúlványa illeszkedik.

Az állcsont testén a fossa canina elülső része mélyed be; a foramen infraorbitale tág, a harmadik zápfog fölött kétujjnyira helyeződik. Az agyarfog gyökere az állcsont testének elülső részén tompa gumó, eminentia canina alakjában elődomborodik. A szájpadlási nyúlvány hosszú, rajta a foramen palatinum majustól a fissura palatina felé összetérő, mély árok, sulcus palatinus halad. A fogmedri nyúlványokban hét fogmeder van, a foghíjas szél rövid. A fossa pterygopalatina mély, horizontális rés. A lapos tuber maxillae mögött a szájpadlás lamina perpendicularisán dorsomedialisan tág foramen sphenopalatinum nyílik. A foramen palatinum caudalét a tuber maxillae beszűkíti. Az állcsonti öböl terjedelmes, a járomcsontba és könnycsontba is beterjed. Az áll közötti csont teste lapos, az orrnyúlvány hosszú és széles, a szájpadlási nyúlvány oldalt összenyomott. A szájpadláscsont kicsi, pars horizontalisa előrefelé elkeskenyedik; a pars perpendicularisban esetenként kicsi szájpadlási öböl is van. A processus pterygoideus a röpcsont hamulusával és az ékcsont röpnyúlványával együtt a röpárkot, a fossa pterygoideat, alkotja. Crista nasalisa jól fejlett, az ekecsonttal és a pars perpendicularisszal két elkülönülő járatot, ductus nasopharyngeust képez. A röpcsont lapos, hosszú, hamulusa hátrahajlik. Az ekecsont nagyon hosszú, előre az os incisivusokon az orrnyílásig terjed. A koponya hátulsó szélén gyakran tövisszerű nyúlvány ered. Az orrkagylók hosszúak, tömör, nem lyukacsos lemezből állnak. Az állkapocs testének pars incisiváján a fogmedrek nagyon közel vannak egymáshoz; az agyarfog alveolusa tág, mélyen a zápfogak gyökere alá terjed. A torokjárat tág, a margo ventralis egyenes, az érvágány sekély. A ramus mandibulae rövid és széles, a caput mandibulae nagy, háromszögletű; az izomnyúlvány rövid, tövisszerű, az incisura mandibulae az utolsó mandibularis zápfog rágólapja mögött kétujjnyira kereshető fel. A collum mandibulaen lateralisan több foramina mentalia lateralia, medialisan egy foramen mentale mediale nyílik.

A nyelvcsont teste és gégeszarva vaskos, nyelvnyúlványa nincsen. A test két végéről rostrodorsalisan eredő ceratohyoideum széles, rövid és porcosan kapcsolódik a nyelvcsont testéhez. Az epihyoideumot szalag, lig. epihyoideum, helyettesíti, a stylohyoideum hosszú, rostralis része pedig csontos. A tympanohyoideum hosszú, a halántékcsont processus nuchalisához kapcsolódik.

Húsevők

A koponya állatfajonként és fajtánként is eltérő alakú. Eszerint megkülönböztetünk hosszú fejű (dolichocephal), rövid fejű (brachycephal) vagy a kettő közötti (mesocephal) koponyát. A hosszú fejű koponya arci része hosszú, homlokcsontja keskeny, a crista sagittalis externa magas (vadászkutyák, terrierek, agarak). A rövid koponyájú fajták agykoponyája gömb alakú, nagyobb, mint az arckoponya, a crista sagittalis externa hiányzik (pekingi, máltai, bolognai, japán pincs stb.); a mesocephal típust a különböző spitzek, schnauzerek képviselik.

80. ábra - A kutya koponyája

A kutya koponyája


81. ábra - A kutya bal állkapocscsontja

A kutya bal állkapocscsontja


A nyakszirtcsont teste széles, lapos és rövid, rajta rostralisan a páratlan garatgumó, a tuberculum pharyngeum ered; a fossa condylaris ventralisban canalis condylaris is nyílik. A squama occipitalis nagy, pars nuchalisa az oldalsó részekkel együtt a koponya tarkófalát adja; az élesen kiemelkedő crista nuchae előtt a pars parietalis nagyon keskeny, a koponyatető alkotásában vesz részt. A crista nuchae kétoldalt a crista tempralisokba megy át, az alatta levő protuberantia occipitalis externa tarajszerű. Az öreglyuk fölött apró gumók, tuberculum nuchaek, találhatók. A torkolati nyúlvány kicsi, széles és lapos, macskában csupán egy lapos harántléc.

Az ékcsont testén a crista orbitosphenoidalis kicsi, a sulcus chiasmatis hiányzik, emiatt külön nyílnak a canalis opticusok; ékcsonti öböl nincs. A dorsum sellae magas, rajta kicsi processus clinoideus caudalisok vannak; a fossa hypophysialis és a fossa piriformis mély. A szemgödri szárnyakon a foramen opticum alatt a medialis idegbarázda kivezető hasadéka, a fissura orbitalis, az alatt medialisan pedig a lateralis idegvályú nyílása, a foramen rotundum nyílik. A halántéki szárny nagyobb, mint a szemgödri. A rajta levő foramen ovalétól lateralisan szűk foramen spinosum nyílik; a foramen caroticumot a sziklacsont pars tympanicájával képezi. A rostacsont fossa ethmoideája mély és egységes, mert a crista galli csupán dorsalisan emelkedik kissé a koponyaüregbe; a két oldalán levő rostalyuk gyakran kettős (foramina ethmoidalia). Az első ecto- és endoturbinalék a lamina perpendicularistól erednek. Számuk kutyában 6+4, macskában 5+4.

A fal közötti csont már a születés előtt összenőtt a squama occipitalisszal; macskán különálló marad. A sátornyúlvány fejlett, a csontos agysátor nagyobb részét adja; az alapján harántul haladó sulcus sinus transversi a meatus temporalisba vezet. A crista sagittalis interna lapos. A falcsontok – a lóéhoz hasonlóan – pikkely alakúak, külső tompa dudoruk (tuber parietale) van. A homlokcsontok szintén enyhén domborúak, a median síkban bemélyedt részük árkot, fossa frontalis alkot, foramen supraorbitale nincs. Orrnyúlványuk hegyes, ezen felül a szemgödröt alulról szegélyező processus maxillaris is van. A crista frontalis externa vaskos és erős csontos kiemelkedés. A processus zygomaticus dudorszerű. A homloköböl hosszú fejű kutyákon nagy, rövid fejűeken kicsi; idős állatban a falcsontokba is beterjed. Három rekesze van: a sinus frontalis rostralis, medialis et lateralis.

A halántékcsont pikkelye és a sziklacsont a fejlődés korai szakaszában összenő egymással. A járomív rövid fejű kutyában Iateralisan ívelt és erősen kiemelkedik. A járomív és a homlokcsont járomnyúlványa közötti ligamentum orbitale a macskában hosszabb, mint a kutyában. A processus retrotympanicus macskában hiányzik, kutyában kicsi; a külső hallójárat csupán csontos gyűrű, a mögötte levő tág nyíláson, foramen stylomastoideum, az arcideg lép ki a koponyaüregből. A bulla tympanica hólyagszerű. A nyelvcsont a processus mastoideushoz kapcsolódik. Az izomnyúlvány rövid. Kutyán a foramen caroticum mellett medialisan canalis petrobasialis vezet a koponyaüregbe.

Az orrcsont keskeny, hosszú csont, a homlokcsont orri nyúlványai közé illeszkedik. Az incisura nasoincisiva hiányzik. A macska orrcsontja háromszögletű, rostralisan széles, caudalisan keskeny. A könnycsont apró, háromszögletű csont, arci része keskeny és a homlokcsont felé terjed, a szemgödri szélt határoló keskeny processus frontalisa van. A könnytölcsér tág. A járomcsont teste kicsi, rostralis végétől kutyában könny-nyúlvány, processus lacrimalis ered, caudoventralisan processus maxillarist bocsát. A crista facialis hiányzik. Az állcsont hosszú és hegyes; a foramen infraorbitale a harmadik zápfog fölött egy ujjnyira tapintható. A canalis infraorbitalis rövid, macskán csupán lyuk. A processus alveolarisban hat fogmeder van. A testből caudodorsalisan nagy homloknyúlvány, processus frontalis tér a homlokcsont felé, a tuber maxillaetól pedig röpnyúlvány, processus pterygoideus ered. Az állcsonti öböl macskán apró bemélyedés, recessus maxillaris. Az orbita különösen a macskán nagy. A fossa muscularis eseteként hiányzik, a fovea trochlearis viszont jól fejlett. A fossa pterygopalatinában dorsolateralisan a foramen maxillare nyílik, tőle távol a szájpadláscsont függőleges lemezén, a foramen sphenopalatinumot találjuk; az árok lateralis falán rostralisan a szűk foramen palatinum caudale található.

Az áll közötti csont teste lapos, ívben hajlott, orrnyúlványa hosszú, vége elhegyesedő. A szájpadlási nyúlványok oldalt lapítottak, a fissura palatina tojásdad alakú, a canalis interincisivus kutyán szűk, macskában hiányzik. A szájpadláscsont pars horizontalisa terjedelmes, rajta több kis szájpadlási lyuk, foramina palatina minora van, sinus palatinus nincs.

A röpcsont négyszögletű, medialis felülete nagyobb, mint a lateralis, hamulusa végén kis gombocska van. Az ekecsont caudalisan az ékcsonttal összenő. A felső orrkagyló öble egységes, sinus conchae dorsalis, az alsóban lemezek rekeszeket, cellulae, különítenek el egymástól.

Az állkapocscsontok közötti synchondrosis intermandibularis öreg állatokban is porcos marad, a torokjárat tág. A szemfog alveolusa nagy, két foramen mentale van. A csont teste ívben görbült, az incisura vasorum hiányzik. Az állkapocs szögletéről nyúlvány, processus angularis ered. Az állkapocs ágán lateralisan mély árok, fossa masseterica, abban vastag csontléc, linea masseterica, és az ízületi nyúlványtól eredő taraj, crista condylaris van. A processus condylaris kicsi, harántovális bütyök, a processus coronoideus az előbbi fölé emelkedő, ívben hátrahajló, vaskos csontlemez. A foramen mandibulae az alsó fogsor mögött 2 cm-re, a rágólap síkjában elérhető (érzéstelenítés helye).

A nyelvcsont teste vaskos, caudalisan homorúan ívelt, gégeszarvai hosszúak, a test két végéhez ízesülnek; a cerato- és az epihyoideum fele olyan hosszú, mint a gégeszarv, ízületesen kapcsolódnak egymáshoz. Az epihyoideum és a hosszú stylohyoideum alsó végei porcosak, a felsők csontosak. A tympanohyoideum porcból épül fel.

A csontos váz fejlődése

A csontos váz hártyás-kötőszövetes váz helyén kialakult porcos vázból fejlődik ki.

A hártyás gerincoszlop a gerinchúr két oldalán differenciálódó sclerotomokból származik. Az ősszelvényeknek megfelelően segmentált sclerotomokat intrasegmentalis hasadékok elülső és hátulsó félre osztják, amelyek lazább cranialis fele az előtte levő sclerotom sejtdús caudalis felével összenő. Az így kialakult kétoldali homológ sclerotomok egymással összenőnek és a primer csigolyákat hozzák létre. A sclerotomokból keletkező intrasegmentalis hasadékokból az intervertebralis rések lesznek, a bennük levő mesenchymából a discus intervertebralis fejlődik, a sclerotomok közötti intersegmentalis hasadék pedig eltűnik. A primer hártyás csigolya elporcosodik, kifejlődnek a nyúlványai. A porcosodás a kereszt- és a farokcsigolyákon később fejeződik be. Az elcsontosodás során a csigolyatest három, az ív kettő, a hét nyúlvány pedig egy-egy csontosodási magból származik.

A bordák a csigolyáktól függetlenül, a törzsizomzat segmentumai között levő mesenchymából fejlődnek, és három csontmagból (fej, gumó, test), enchondralisan csontosodnak. Ventralis végüket mindkét oldalon egy-egy sternalis léc köti egymáshoz, amelyek a median síkban egybeolvadva a porcos szegycsontot alakítják ki. A porcos szegycsont a sternebráknak megfelelő számú csontosodási magból fejlődik tovább, a praesternum, a xyphosternum és a crista sterni azonban porcos marad.

A fej csontjai részben a fej segmentálatlan és segmentált mesodermájából, az agyvelőt körülvevő és az első, a második és a harmadik zsigerívben levő mesenchymából indul fejlődésnek. A belőle származó hártyás koponya, a desmocranium, desmalis csontosodással, közvetlenül alakul át a koponya lapos csontjaivá. A koponya alapját és az orr vázát alkotó csontok előzőleg porcos koponyát képeznek, elcsontosodásuk chondralisan megy végbe.

A porcos koponya telepe a gerinchúr elülső végének két oldalán fekvő parachordalis porcból és az előttük fejlődő praechordalis porcból (Rathke-féle koponyagerenda) áll, amelyek egységes basalis porclemezzé olvadnak össze. Ez utóbbi közepén visszamaradó kis nyíláson át a primitív szájüregből a Rathke-féle tasak türemkedik a köztiagyvelőből növekvő processus infundibularis mellé; belőlük az agyfüggelék fejlődik ki. A porcos koponya fejlődésével egy időben alakul ki az orr, a szemgödör és a fül porcos tokja is.

A zsigerívek kötőszövetében levő porcos pálcákból, branchiostyl, az első zsigerívben az állkapocs, a kalapács és az üllő, a második zsigerívben a nyelvcsont és függesztőkészüléke, valamint a kengyel, a harmadik zsigerívben a nyelvcsont teste és gégeszarva, a negyedikben a pajzsporc, az ötödikben pedig a kannaporcok fejlődnek ki.

A végtagok csontjainak kezdeményei a végtaggumó mesenchymalis alapkötegének tagolódásakor jelennek meg. Először a kapcsolóöv, zonoscelet, és a stylopodium porcos váza, majd distalisan haladva utoljára a harmadik ujjperc fejlődik ki. A porcos váz peri- és enchondralisan csontosodik el a kulcscsont kivételével, amely desmalis csont. A kapcsolóövben enchondralis a csontosodás. A lábtőcsontok egy csontosodási magból, önállóan fejlődnek. A hosszú csöves csontok diaphysisében és epiphysiseiben egy-egy, összesen három csontosodási mag jelenik meg, amelyeket a csontok bütykeiben, forgatóiban, henger-, ízületi és néhány izom (a karcsont nagy gumója, a combcsont nagy forgatója) nyúlványaiban kialakuló mellék csontosodási magvak, ún. epiphysis csontosodási magvak egészítenek ki. Ez utóbbiak különböznek a csontosodási maggal nem rendelkező, postnatalisan fejlődő, többségükben izomnyúlványoktól, az exophysisektől.

A csontosodás a hosszú csöves csont diaphysisén perichondralisan kezdődik, majd enchondralisan a porcos hüvely helyén csonthüvely keletkezik, miközben a csonthüvelyen átlépő erek oldják a diaphysis porcát, primitív velőüreget hoznak létre, amelyben elágazódva érdús, definitív csontvelőt alakítanak ki. Az epiphysisek enchondralisan csontosodnak, szabad felületüket ízületi porc fedi. Diaphysis felőli, egyenetlen felületüket az epiphysis porckorong a diaphysishez fűzi. A porckorong sarjadzása és elmeszesedése a csont hosszanti növekedése idején egyensúlyban van egymással. A porckorong csak akkor vékonyodik el, amikor a már teljesen kifejlődött csöves csont elcsontosodik.

A lapocka 4 csontosodási magból, a karcsont 3 fő- és 3 mellékmagból, az orsócsont és a könyökcsont pedig 3-3 magból fejlődik ki. A lábtőcsontok egy-egy magból származnak. Az elülső lábközépcsontok 3-3, az első és a második ujjperccsont 2-2, a harmadik ujjperccsont pedig egy csontosodási magból kiindulva meszesedik. A hátulsó végtagon a medence csontjai közül a csípőcsont 3, a fan- és az ülőcsont 2-2 csontosodási magból származik. A symphysis pelvis születéskor porcos, lóban csak 7–9 éves korban csontosodik el. Az ízületi vápában önálló csontosodási maggal bíró os acetabulit találunk. A combcsont három fő- és egy vagy két mellékmagból csontosodik. A térdkalács, mint íncsont, egy magból származik. A sípcsontnak három fő és egy mellék, a szárkapocsnak pedig három fő csontosodási magja van. A csánk csontjai egy-egy magból fejlődnek, a hátulsó lábvég csontosodása az elülsőével azonos.