Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

3. fejezet - Zsigertan, splanchnologia

3. fejezet - Zsigertan, splanchnologia

A zsigertan tárgya és felosztása

A zsigertan a nagy testüregekben helyeződő szerveket, a zsigereket, viscera s. splancha, tárgyalja. A zsigerek részben üreges, részben tömör szervek, amelyek a külvilággal közvetlen vagy közvetett összeköttetésben vannak. Funkciójuk során egy részük az élet fenntartását szolgálja, pl. az anyagcserét az emésztőkészülék, a légzőkészülék és a vizeletkiválasztó szervek, más részük a fajfenntartás, a szaporodás szervei, ezek: a hím és a női nemi szervek.

A zsigerek nagyobb része a nagy testüregekben, a mellüregben, a has- és a medenceüregben helyeződik; itt savóshártya borítja őket. Kisebb részük a fej üregeiben, a nyak izmai között és a medence hátulsó részében található, ahol kötőszövet rögzíti felületüket a környezetükhöz.

Régen a szívet, a nagyereket, az agyvelőt és a gerincvelőt is a zsigerek közé sorolták. Később a zsiger fogalmát kiterjesztették a fej, a nyak és a gáttájékon helyeződő szervekre is. A tömör parenchymás szerveket régebben nemes szerveknek is nevezték; jóslásra, jövendőmondásra, áldozatok bemutatására is felhasználták őket.

A zsigerek túlnyomó része cső vagy tömlő alakú szerv, űrrendszerrel, kitüremkedésekkel, tágulatokkal és szűkületekkel. Cső alakú a nyelőcső, a bélcső és a gégecső, tömlő alakú a gyomor, a vakbél, a húgyhólyag stb.

Kisebb részük tömör szerkezetű, ún. parenchymás szerv, mirigy, amelyek kivezetőcsöveik útján a csőrendszerhez kapcsolódnak. Tömör szerv pl. a máj, a hasnyálmirigy, a vese stb.

A cső vagy tömlő alakú zsigerek szerkezete

A cső vagy tömlő alakú zsigerek falát általában a következő öt réteg alkotja:

1. tunica mucosa, nyálkahártya

a) epithelium mucosae, hámréteg,

b) membrana basalis, alaphártya,

c) lamina propria mucosae, a nyálkahártya saját kötőszöveti rétege,

d) lamina muscularis mucosae, a nyálkahártya saját izomrétege,

2. tela submucosa, nyálkahártya alatti kötőszövet,

3. tunica muscularis, izomréteg

a) stratum circulare, belső körkörös izomréteg,

b) lamina intermuscularis, izomrétegek közötti kötőszövet,

c) stratum longitudinale, külső hosszanti izomréteg,

4. tela subserosa, savóshártya alatti kötőszövet,

5. tunica serosa, savóshártya

a) lamina propria serosae, a savóshártya saját kötőszöveti rétege,

b) mesothel, a savóshártya hámja vagy tunica fibrosa s. adventitia, laza rostos kötőszövet (l. 209. ábra).

209. ábra - Az emésztőcső rétegei (vázlatosan)

Az emésztőcső rétegei (vázlatosan)


1. Tunica mucosa. A cső vagy tömlő alakú szervek legfontosabb alkotórésze a nyálkahártya, a tunica mucosa. Felületét mucintartalmú sikamlós nedv, a nyálka, mucus, vonja be.

a) Epithelium mucosae. A nyálkahártya hámja, az epithelium mucosae, a zsiger funkciója szerint eltérő típusú. A mechanikai hatásnak kitett helyeken, mint pl. az emésztőcső kezdeti és végső szakaszában, az orrüregben, a hüvelyben többrétegű, el nem szarusodó vagy elszarusodó laphám van. Ennek áteresztőképessége (felszívódás) csekély. A bélcső hámja egyrétegű hengerhám, amelynek felületén felszívódást szolgáló organellumok (cuticula; elektronmikroszkóposan: mikrobolyhok rendszere) vannak. A gyomor egyrétegű hámja kevésbé átjárható, a mirigyek kivezetőcsöveinek hámja igen változatos. Van gyakorlatilag át nem eresztő (pancreasvezeték) és van felszívó tevékenységű (epehólyag) is. A légutak hámja csillós hengerhám; felületét vékony nyálkaréteg, „nyálkafilm” borítja.

A csillók a nyálka folyamatos továbbítását, ezáltal a légutak öntisztulását biztosítják. A húgy- és a nemi készülék külvilággal közlekedő szakaszait többrétegű, el nem szarusodó hám borítja, amely védi a szervet a túlzott kiszáradástól is.

A nyálkahártya hámja tehát tökéletes választófalat képez a külvilág és a szövetek között; ép állapotában csak bizonyos anyagokat vesz fel vagy transzportál mindkét irányban (befelé = felszívódás; kifelé = elválasztás és kiválasztás). Az irányt a hámsejtek megfelelő szervecskéinek jelenléte basalis vagy apicalis helyeződése és működése szabja meg. A hámsejtek közötti réseket a zárólécrendszer tökéletesen lezárja.

b) Lamina basalis. A hámréteg alatt helyeződő alaphártya 50 nm vastag, kollagénrostok, rácsrostok szövedékéből álló réteg. Hézagait lipoidok, mucopolysaccharidok töltik ki. Elektronmikroszkópos képen ezen a rétegen belül egy 5 nm vastag, finomszemcsésnek tűnő, feltételezhetően finom rosthálózatból álló lemez, membrana basalis van, amely nem kötőszöveti eredetű, hanem mindig abból a sejtből származik, amelyet körülvesz.

c) Lamina propria mucosae. A nyálkahártya saját kötőszöveti rétege a szerv mechanikai igénybevételének megfelelően változatos vastagságú és sűrűségű kötőszöveti sejtekből és rostokból álló lemez. Felületes rétege, a lamina glandularis, gyakran tartalmaz mirigyeket, illetve a mélyebben levő mirigyek kivezetőcsöveit. Ez utóbbi esetben alatta a muscularis mucosaeval határos lamina subglandularis különül el.

d) Lamina muscularis mucosae. A nyálkahártya saját izomrétege simaizom sejtkötegekből áll. Belső, körkörös, és külső, hosszanti réteget alkot, amely a nyálkahártya jellegzetes redőzöttségét tartja fenn. A szerv működésének megfelelően az izomréteg működése változtatni képes a redők alakját.

2. Tela submucosa. Laza rostos kötőszövet, amely a nyálkahártyát az alatta levő izomréteghez – a fal vázát képező fő réteghez – fűzi. Benne ér-, nyirokér- és idegfonatok, plexus et ganglia submucosa (Meissneri) valamint egyes szervekben (nyelőcső, epésbél) submucosamirigyek, soliter, illetve aggregát nyiroktüszők (Peyer-plaques) találhatók. Szerkezete lehetővé teszi, hogy a szerv falának alakváltozásaitól függetlenül a nyálkahártya elmozdulhasson az izomrétegen. Egyes, különösen nagy mechanikai igénybevételnek kitett szervekben (méh, hüvely) hiányzik. Itt a nyálkahártya szorosan összefügg a zsiger falának vázát alkotó réteggel, az izomréteggel.

3. Tunica muscularis. A legtöbb cső vagy tömlő alakú zsiger vázát izomréteg alkotja, ez ugyanis a fal legvastagabb rétege. Általában simaizom szövetből épül fel; a garat, a nyelőcső hosszabb szakaszában harántcsíkos izomrostokból is áll. Két, külső, vékonyabb hosszanti és belső, vastagabb, körkörös, legtöbb esetben spirális rétege, esetleg három rétege (gyomor, húgyhólyag) van, a tömlő alakú szervekben hálózatos szerkezetű izomréteg helyezkedik el.

A húgyvezetőben a hosszanti izomréteg a vastagabb, egyes szervekben (gyomor, végbél) pedig a külső, hosszanti izomréteg hiányosan fejlett.

A simaizom hosszú (20–200 mikrométer), orsó alakú, 5–10 mikrométer vastag izomsejtekből, myocytus non striatus, áll. Endoplasmájuk myofilamentum nélküli. A sejthártya közelében vékony, aktininból álló dens fehérjelemez (tapadó lemez) van, ami az aktininfilamentumok és a dens testek tapadási helye. Ez a sejt Z-csíkja. Az ectoplasmában lévő dens testecskéhez tapadó desminfilamentumok, a rugalmas és kollagénrostok összehúzódásra nem képesek. A sejtben 12 vagy több aktininfilamentum rozettaszerűen vesz körül egy myosinfilamentumot, és összehúzódáskor utóbbi az aktininfilamentumok közé nyomul. Az összehúzódás a sejt tapadó lemezeit közelíti egymáshoz, a sejt rövidül. A sejtek elágazódó végüket borító lamina basalisukkal egymáshoz kapcsolódnak. Az egymáshoz fekvő lamina basalisokban lévő retikulumrostok és mikrofilamentumok a sejtek collagen- és elasticus rostjait kötik egymáshoz, miközben rosthálózatot képeznek (kesztyűujjszerű kapcsolat).

A simaizom hypertrophiája nagyfokú, nyolcszoros is lehet (méhfal), a regeneráció mitózis útján lehetséges.

Az izomréteg a bélcső ritmusos, perisztaltikus, féregszerű mozgását, a motus peristalticust végzi. A hosszanti izomréteg a csöves szervet rövidíti, illetve lengő mozgását végzi. A bélcső mozgása a gyomor telődését, ürülését, a béltartalom továbbítását, keveredését biztosítja. Jelentős funkciója van a körkörös izomréteg egyes, esetenként vastag, gyűrűszerű részleteinek, amelyek mint záróizmok, sphincteres, az emésztőcső egyes szakaszait időlegesen lezárják. A simaizom rétegnek automáciája van; jellemző alapritmusa szerint idegi ingerület nélkül is keletkezhetnek benne összehúzódási hullámok. A hozzá térő vegetatív rostok csupán módosító, gyorsító vagy gátló, az összehúzódás mértékét fokozó vagy csökkentő ingert továbbítanak hozzá.

Az izomrostok két rétege közötti intermuscularis kötőszövetben a submucosához hasonlóan vér- és nyirokerek, idegfonatok, plexus myentericus (Auerbachi), találhatók. Ezek működése a béltartalom mindenkori jellege szerint célszerűen szabályozza a simaizomzat összehúzódását.

A légutak csöves szerveiben a fal szerkezete módosult. A tunica muscularist porcos-izmos fal helyettesíti. A falat porcos gyűrűk merevítik, amelyek szabad végeit egymáshoz izmok kapcsolják.

4. Tela subserosa. Laza rostos kötőszövet, amely a zsiger falát a külső réteghez, a savóshártyához fűzi. Benne erek, idegek haladnak és ágazódnak el. Ha a szervnek nincsen savóshártyája, akkor azt terjedelmesebb kötőszövet, adventitia helyettesíti. Az adventitia vaskosabb rostkötegeket tartalmaz, rostrendszere sűrűbb, a szerv falát a környező szervekhez vagy a testüreg falához rugalmasan rögzíti, néhol szalagokat képez. Benne egy síkban, rétegszerűen elrendeződött vérér- és nyirokérhálózat van. Rostjai között gyakran zsírszövet (háj, bélzsír) halmozódik fel.

5. Tunica serosa. A mellkas, a has- és a medenceüregben helyeződő legtöbb szerv, zsiger külső felületét borítja; a testüreg savóshártyájának egy része (pleura visceralis et peritonaeum viscerale). Sima, fényes és átlátszó hártya. Felületét a vérplazmához hasonló folyadék vékony rétegben borítja, amely sikamlós, és elősegíti a szervek egymás melletti elsiklását, ugyanakkor megakadályozza a dörzsölésüket, összetapadásukat. Egyrétegű laphám, mesothel, fedi, amely sokszögű, széleikkel egymáshoz szorosan kapcsolódó, nagy, ovális vagy kerek, kromatinszegény magvú sejtekből áll. A sejtek felületét állatfajonként és testrészenként eltérő nagyságú és sűrűségű cytoplasmanyúlványok („mikrobolyhok”) fedik, amelyek sűrűsége a hám felszívóképességének fokát jelzi. A hullámos szegélyt egymás fölé illeszkedő sejthártyaredők alkotják. Gyulladás hatására a mesothelsejtek egymás közötti összeköttetése oldódik, és a sejtek egy része lekerekedve phagocytákká válik a savós folyadékban.

A mesothel alatt helyeződő saját kötőszöveti réteg, a lamina propria serosae, szerkezete az egyes szervekben eltérő: a hashártyáé vastag, a lép, a máj, a pancreas savóshártyájáé vékony. Ezt a benne található különböző mennyiségű rugalmas rosthálózat okozza.

A savóshártyán át a testidegen folyadék felszívódhat, és alakos elemek is áthatolhatnak rajta. Reakcióképes, a legkülönbözőbb kóros mechanikai, kémiai, toxikus vagy egyéb ingerekre, azok minőségétől és intenzitásától függően, gyulladással reagál. A mesothelréteg egymással érintkező felületei órák alatt összetapadhatnak, ezáltal meggátolják a felületükre jutott fertőző vagy káros anyag tovaterjedését. Emiatt az üreges, mirigyes szerveket ért áthatoló sérülések esetén a sebész úgy varrja öszsze a sebszéleket, hogy a savóshártya külső felülete a másik szél savóshártyájának a felületével érintkezzék. A nyálkahártya szélei nem tapadnak össze.

Tömör zsigerek, mirigyek

A zsigerek másik csoportja a tömött vagy tömör szerkezetű hámszervek, az ún. parenchymás szervek, sejtdús, váladéktermelő mirigyek. Fő tömegüket a sokszorosan elágazódó szűk lumenű űrrendszer mellett a hám-, a mirigyhámsejtek tömege, a parenchyma alkotja; ilyen a máj, a vese stb.

A parenchymás szervek kötőszöveti váza az interstitium, amely a működő sejteket egységbe foglalja össze. A parenchymás szervek – mirigyek kivezetőcsöveikkel – a cső alakú szervek üregébe nyílnak.

A mirigyek hám eredetű szervek; a fejlődő csöves szervek hámrétegéből sarjadzanak ki. A szervet bélelő vagy fedő hám lokálisan, csapszerűen a mélybe sarjadzik. A csap tengelyében a betüremkedő tömör hámcsap vakjáratot, majd csövet alkot. A csap mélyén levő sejtek differenciálódnak és szecernáló működést kifejtő mirigyhámsejtekké válnak. A mirigy fejlődési és egyben szöveti alapegysége a hámmal bélelt, kesztyűujj alakú végkamra, amely szecernáló sejtekből álló gömb vagy henger alakú sejtcsoport. A végkamrát bélelő mirigyhámsejtek csonka gúla alakúak. A végkamra alakja szerint megkülönböztetünk alveolaris (gömb alakú, bogyós), tubulusos (henger vagy cső alakú) és ezek közötti átmeneti típusú, tubuloalveolaris (csöves-bogyós) egységekből álló mirigyeket. Ha a mirigynek egy kivezetőjárata van, glandula (alveolaris, s. tubularis s. tubuloalveolaris) simplexnek, ha nagyszámú kivezetőcsöve van (pl. a gyomor falában levő mirigyeknek), glandula ramificatának nevezzük.