Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

A szájüreg, cavum oris

A szájüreg, cavum oris

A szájüreg, a cavum oris, a fejbél kezdeti szakasza. Háziállatainkban megnyúlt, hátrafelé szélesedő, résszerű üreg, amely a szájnyílástól a garatszorosig terjed. Csontos vázát az áll közötti és az állcsontok (fogmedri és szájpadlási nyúlványa), a szájpadláscsont, az állkapocs, valamint a nyelvcsont alkotja.

Dorsalis falát a kemény szájpadlás, a palatum durum, két oldalsó falát a pofák, buccae, ventralis falát a szájfenék, a cavum sublinguale, a nyelvvel, lingua, képezi. Bejárata a szájrés, a rima oris, amit az ajkak, a labia oris, szegélyeznek. Kijárata a garatszoros, az isthmus faucium, amelyet ventralisan a nyelv, dorsalisan a szájüreg hátulsó, lágy, mozgékony fala, a lágy szájpadlás vagy ínyvitorla, a palatum molle s. velum palatinum, határol. A garatszoroson át a szájüregből a garatba lehet jutni.

A szájüregnek két része van; a külső, kisebb, patkó alakú, keskeny szájtornác, a vestibulum oris, amely a fogsorok íve és az ajkak, vestibulum labiale, illetőleg a pofák között, vestibulum buccale, helyeződik. A másik, belső, nagyobb része a tulajdonképpeni szájüreg, a cavum oris proprium, amely a fogsorok ívén belül található. Ez utóbbinak a nyelv és az állkapocs közötti része a szájfenék, a cavum oris sublinguale. A szájtornác és a tulajdonképpeni szájüreg a foghíjas szélek között, valamint az utolsó zápfog mögött közlekedik egymással. A kemény szájpadláson átvezető páros orr-szájpadlási járaton, ductus incisivus, a szájüreg – ló kivételével – az orrüreggel közlekedik.

Az ajkak, labia oris

Az ajkak, labia, izmos vázzal bíró, mozgékony, alakváltozásra képes bőrnyálkahártya-redők; a táplálék válogatásában, a tapintásban, a táplálék felvételében, a légzésben, a hangadásban, valamint az érzelmek kifejezésében is szerepük van.

A felső ajak, a labium maxillare, és az alsó ajak, a labium mandibulare, a szájrést, a rima orist, határolja, és kétoldalt a szájzugban, angulus oris, levő ereszték, a commissura labiorum, útján egymásba átmennek. Az ajkak által határolt szájrés húsevőkőn és sertésen nagy és tág, növényevőkön viszonylag szűk.

A felső ajak, a labium maxillare, az áll közötti csont testéről ered, rajta a középsíkban ajakbarázda, philtrum, mélyed be, amely sertésen kicsi. Házi emlősállatainkban az orr tájékával egységes orr-ajaki tájékká, regio nasolabialissá, olvad össze. Az orrnyílások és a felső ajak közötti bőr szerkezete – ló kivételével – a házi emlősállatokban átalakult, erősen módosult; e részt juhon és húsevőkön orrtükörnek, planum nasale, szarvasmarhán szutyaknak vagy fényszájnak, planum nasolabiale, sertésen orrkorongnak, planum rostrale s. rostrum, nevezzük (lásd az orrüregnél).

Az alsó ajak, a labium mandibulare, az állkapocs metszőfogi részéhez fűzött, caudalisan, lóban és kérődzőkben az állcsúcsba, mentumban, folytatódik. Sertésben és húsevőkben kisebb a felső ajaknál.

Az ajak három rétegből áll: kívülről finoman szőrözött bőr, cutis labii, fedi, amelyen – marha kivételével – merevebb tapintószőrök (sinusszőrök) is találhatók. A felső ajak háziállatokban orr-ajaki tájékká módosult, és hámja megvastagodott, szőrtelen, rajta egyes fajokban rajzolatok, mezők, areae, barázdák, sulci, láthatók. A marha szutyakjában nagyszámú serosus mirigy, glandula nasolabialis van, amelynek vízszerű váladéka a fényszáj felületét nedvesíti.

A középső réteg harántcsíkos izmokból, mm. labiorum, áll, amelyek az ajkak vázát adják. Ezek az ajkak izmai: a m. orbicularis oris, a mm. incisivi és a hozzájuk térő, ajkakat mozgató- (emelő-, záró-)izmok. Az izmok pólyái és az izmok közötti sövények durva, rostos kötőszövetből vannak.

Harmadik, belső, rétege, az ajkak nyálkahártyája, a tunica mucosa labii, amely az ajkak szélén a bőrbe megy át. Hámja több rétegű, elszarusodó, cutan jellegű laphám, amely vastagabb, mint a bőr hámja. Az alatta helyeződő lamina propria papillái nagyok, és sűrűbben helyeződnek, mint a bőr irhapapillái. A propria a submucosával egybeolvad, benne az ajkak széléhez közelebb mirigyek, az ajakmirigyek, a glandulae labiales, vannak. Ezek a mirigyek lóban és húsevőkben a submucosában találhatók, kérődzőkben és sertésben az izomrostok közé is beterjednek. A szájzug körül nagyszámúak, a legtöbb van lóban, majd egyre kisebb számban szarvasmarhában, juhban, kecskében, sertésben és húsevőkben. A nyálkahártya gyakran pigmentált foltokkal tarkázott. Az emberben található ajakfék gyengén fejlett alakjában csupán a kutya felső ajakán, frenulum labii maxillaris, látható. Az ajkaknak a szájnyílást határoló átmeneti szakasza az ajakpír, a rubor labiorum, szintén emberen fejlett, háziállatainkban nagyon keskeny.

213. ábra - A ló orr-ajaki tájéka (Barone szerint)

A ló orr-ajaki tájéka (Barone szerint)


Az ajkak alakja, fejlettsége, mozgathatósága és bizonyos mértékig a szerkezete is állatfajonként különböző. Az ajkak tépő-, fogó- és tapintószervek. Róluk tapintó- (sinus-)szőrök erednek. Szerkezetük és mozgathatóságuk, különösképpen a felső ajaké, háziállataink táplálkozási típusától függ. A macska circumoralis migyei tisztálkodószervek.

Az ajak erei és idegei. Az alsó ajkat az a. facialis ágai, az a. labialis mandibularis, illetve marhában aa. labiales mandibulares, és az a. submentalis, valamint az a. maxillaris ága, az a, alveolaris mandibularis foramen mentalén kilépő a. mentalisa, látja el. A felső ajak artériája az a. facialis a. labialis maxillarisa, valamint az a. incisiva, amely a két oldali a. palatina major anastomosisából ered. A vénás vért a hasonló nevű vénák szállítják el. Az ajakizmok mozgatórostjait a n. facialis rami buccalesei, illetve rr. buccolabialesei adják; érzőrostjai a n. mandibularisból (V3) eredő n. buccalisból származnak. Ezen túlmenően az alsó ajakhoz a n. mentalis, a felső ajakhoz pedig a n. infraorbitalis is bocsát érzőrostokat.

A pofák vagy orcák, buccae

A pofák, buccae, a szájtornác oldalsó, vaskos, tágulékony falát alkotják. A szájzugtól a zápfogak mögött helyeződő röpállkapcsi redőig, a plica pterygomandibularisig, terjednek. Mozgékony, izmos falát caudalisan a külső rágóizmok is alkotják. Fontos szerepet játszik a rágásban, a tápláléknak a fogak közé terelésében, mozgatásában, egyes állatfajokban iváskor a szájüregben keletkező vákuumhatás létrehozásában.

Fala három rétegből áll:

  • a külső a köztakaró, amely az állatfajra jellemző szőrzettel borított;

  • a középső az izomréteg, amelyet a pofa izomzata (m. buccinator, m. zygomaticus, m. masseter, m. caninus, m. depressor labii maxillaris et mandibularis stb.) alkot;

  • belső rétege a nyálkahártya, tunica mucosa buccae, amely az alsó és a felső fogsor ínyébe megy át; kérődzőkön rajta nagy, rózsatövis alakú, elszarusodó, csúcsával caudalisan irányuló szemölcsök, papillae conicae, találhatók; a pigmentált bőrű állatokban a nyálkahártya egyenletesen vagy foltokban pigmentált; a házinyúl pofáinak belső felületére a szájzugtól eredő hosszanti szőrös bőrcsík, inflexum pellitum, húzódik caudalis irányban.

A submucosában az izmok közé is beterjedő pofamirigyek, glandulae mucosae buccales, találhatók. Két csoportját, az állcsonti mirigyeket, a glandulae buccales dorsales s. maxillares, és az állkapcsi mirigyeket, a glandulae buccales ventrales s. mandibulares, különböztetjük meg. Kérődzőkön középső pofamirigyek, glandulae buccales intermediae s. molares, is vannak.

Húsevőkön a felső pofamirigyek a járomív mellett a szemgödri tájékon helyeződnek mint glandulae zygomaticae. A mirigyek serosus vagy seromucinosus végkamrájúak.

A pofa nyálkahártyáján a felső 2–5. zápfog magasságában lapos szemölcs, papilla parotidea s. buccosalivalis, emelkedik ki, amelyen a fültőmirigy kivezető járata nyílik.

A pofa erei és idegei. A pofa artériái az a. facialis ágaiból (a labialis mandibularis et maxillaris), az a. transversa facieiből (ex a. temporalis superficialis), az a. infraorbitalisból és az a. buccalisból (az a maxillaris ágai) származnak. Érzőrostjait a n. buccalis (V2) adja, amely az íny szájtornác felőli részét is ellátja. A pofa nyálkamirigyeinek secretoros parasympathicus rostjai a chorda tympaniból (VII) a Meckel-féle dúcon (ggl. mandibulare) jutnak a nyálkahártyához. A sympathicus rostokat a nn. carotici externi adja, amelyek az erek mentén haladnak a tájékhoz.

Az íny, gingiva

Az ajkak és a pofa nyálkahártyája a szájtornác tetején és fenekén a fogmedri nyúlványokra húzódik, és afölött a fogak nyakán íny, foghús, gingiva, alakjában megtapad. E helyen a nyálkahártya összenő a fogmedri nyúlványok és a fogmedrek ér- és idegdús csonthártyájával, a periosteum alveolaréval. A gingiva ezáltal a fogakat helyzetükben rögzíti. Az íny nyálkahártyája nem tartalmaz mirigyeket. Az íny, valamint a fogmedrek csonthártyája, a gyökérhártya, a periosteum alveolare s. periodontium, rugalmas összeköttetést létesít a fog és az alveolus között, ezáltal a fog funkcionális támasztóberendezését, a paradentiumot, képezi. A kérődzők felső metszőfogainak a helyén vastag, keményebb és ellenállóbb, mirigytelen; elszarusodott hámmal fedett, félhold alakú foglemez, lamina dentalis, alakult ki. Alapját tömött, rostos kötőszövetből álló lamina propria alkotja, amelyet nagyon vastag szaruréteggel borított többrétegű hám borít. A foglemez hátulsó, keskeny csíkja mint pars incisiva, átmenetet képez a foglemez és a szájpadláslépcsők között, rajta kúp alakú papillák találhatók, középen a kerek alakú papilla incisiva emelkedik ki.

A kemény szájpadlás, palatum durum

A kemény szájpadlás, a palatum durum, a szájüreg tetejét alkotó szájpadlás, a palatum, csontos alappal bíró, elülső, nagyobb része. Két oldalról és elölről a fogsor íve határolja. Csontos alapját az áll közötti csontok, az állcsontok szájpadlási nyúlványa és a szájpadláscsont vízszintes része alkotja. Nyálkahártyáját a csonthártyával összekötő, collagenrostokban gazdag kötőszövetes réteg, involucrum palati, fűzi a csontos alaphoz. Benne dús vénahálózat helyeződik, amely lóban különösen jól fejlett és a szájpadláslépcsők alapjába is beterjed. A nyálkahártya hámrétege vastag, többrétegű, elszarusodó laphám, amely a propriával együtt haránt irányú kiemelkedéseket, az előrefelé ívben hajló, fogazott vagy szemölcsös szélű szájpadláslépcsőket, rugae palatinae, képezi.

A szájpadláslépcsők kétoldalt nem részarányosan fejlődnek, a szájpadlás közepén, sertésben és húsevőkben, végighúzódó varrat, raphe palati, mint sekély barázda, illetve alig kiemelkedő keskeny léc (Ca) a kétoldali szájpadláslépcsőket elválasztja egymástól. Számuk állatfajok és egyedek szerint is eltérő: lóban 16–18, szarvasmarhában 15–20, juhfélékben 12–14, sertésben 20–23, kutyában 6–10, macskában 7 pár. A metszőfogak mögött ritkábban, hátul, a zápfogak tájékán sűrűbben helyeződnek. Az utolsók alakja kevésbé jellegzetes, lovon és sertésen a lágy szájpadlás határáig kifejlődtek. Alakjuk, helyeződésük egyedenként is változó, nyálkahártyájuk rajzolata alapján alkalmasak az azonosság megállapítására (egyedi bélyeg). A szájpadlás mirigyei, a submucosában helyeződő glandulae palatinae, sertésben az ajkak közelében, kérődzőkben és húsevőkben pedig a lágy szájpadlás közelében, ahol már szájpadláslépcsők nincsenek, lelhetők fel.

A kemény szájpadlás kétoldalt a felső fogsor ínyébe megy át; az első metszőfog mögött (fogófog) szemölcs, papilla incisiva, emelkedik ki, amelyen levő szűk rés, ductus incisivus, az orrüregbe, valamint a Jacobson-féle szervbe vezet. A járat papilla felőli nyílását lóban nyálkahártya fedi, tehát a járat itt vakon végződik.

A kemény szájpadlás erei és idegei. A kemény szájpadlás artériája az a. palatina major, amely a canalis palatinuson át jut a kemény szájpadlás csontos alapjához. Vénája a v. palatina major, amely a kemény szájpadlás vénahálózatának vérét a lig. pterygomandibulare és a tuber maxillare között a v. faciei profundába vezeti.

Nyirokerei marhában a ln. pterygoideusba, a többi háziállatfajban pedig közvetlenül az áll alatti nyirokcsomókba térnek.

Idegei a n. palatinus major (ex n. pterygopalatinus; V2), amely a lágy szájpadlás felőli tájékot látja el, és a n. nasopalatinus (ex n. nasalis caudalis; V2), amely a kemény szájpadlás metszőfogak mögötti tájékának érzőidege.

A lágy szájpadlás vagy ínyvitorla, palatum molle s. velum palatinum

A lágy szájpadlás, a velum palatinum, a kemény szájpadlás caudalis folytatása, a garat felé caudoventralisan irányuló nyálkahártyaredő. A szájüreg hátulsó, mozgékony, időleges, temporaer, fala; alsó szabad széle a garatüreg bejáratát, a haránttojásdad, bab alakú garatszorost, az isthmus fauciumot, határolja. Választófalat képez az emésztőcső és a légutak között. Hossza lóban 12, marhában 10, sertésben, juhban 6, kutyában 5, macskában 2 cm.

Alapja, a basis, a szájpadláscsontok margo choaneusán ínlemezzel, aponeurosis palatinával, ered. Szabad széle, az arcus veti palatini, konkáv, ívben hajló. Kérődzőkben, sertésben, valamint emberben, rajta a középsíkban a nyelvcsap, uvula palatina, található. Az arcus veli palatini két oldalától két-két, mirigyeket tartalmazó, nyálkahártyaredő ered. Az egyik, a plica glossopalatina, a nyelv gyökeréhez tér, és széle az elülső szájpadlási ívet, az arcus palatoglossust, határolja. A másik, a plica palatopharyngea, a garat oldalsó falába folytatódik, és a hátulsó szájpadlásívet vagy garatívet, az arcus palatopharyngeust képezi.

214. ábra - A ló szájürege (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A ló szájürege (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


Rétegei. A szájüreg felőli és a garat felőli felületét nyálkahártya borítja, középső rétege izomréteg: a lágy szájpadlás izmai alkotják. Szájüreg felőli felülete, a facies lingualis, a kemény szájpadlásról folytatódó, kékesvörös, ráncokat képező nyálkahártyával borított, rajta a középsíkban fiatal állatokon varrat, raphe veli palatini, található. Hámja több rétegű, elszarusodó laphám. A submucosában kevert végkamrájú mirigyek, helyenként lymphoreticularis szövet, nyiroktüszők vannak, amelyek lóban és sertésben a középső szájpadlási mandulát, a tonsilla veli palatinit, képezik. A mandula területén a nyálkahártya erősen redőzött, körülötte és a nyiroktüszők körül is mirigyek vannak.

A középső réteget, az izomréteget, az ínyvitorla izmai képezik. Az izmok az ínyvitorlát mozgatják, működésükkel a garat izmainak működését támogatják. Egy izom az ínyvitorlában található, kettő pedig a koponya csontjairól tér az ínyvitorlába. A három izom a következő:

1. A M. palatinus, a margo choaneuson ínlemezzel ered, és az izomréteg vázát képezve, az ínyvitorla szabad széléig terjed. Szorosan összefügg a garat rostralis faláról eredő m. palatopharyngeusszal. Az arcus veli palatini szélén különváló m. uvulae mint izomköteg a nyelvcsap alapját képezi. Az ínyvitorla emelő- és feszítőizma a fülkürttel közös pólyahüvelyben, canalis musculotubariusban, halad.

Az ínyvitorlát rövidíti, nyelés és légzés közben a másik két izommal és a garat izmaival együttműködve, az ínyvitorla helyzetét változtatja.

2. A M. levator veli palatini az ínyvitorla emelőizma, a sziklacsont processus muscularisáról ered, majd a koponya alapja, a fülkürt mentén előrefelé halad a garat oldalsó falán. E helyeken kötőszövet fűzi a szomszédos szervekhez. Végső szakasza az ínyvitorla középsíkjában ellenkező oldali társával találkozik.

A garat boltozata felé emeli az ínyvitorlát, megakadályozza, hogy a garaton áthaladó falat az orrüregbe jusson.

3. A M. tensor veli palatini, az ínyvitorla feszítője. Az előbbivel együtt a sziklacsont processus muscularisán ínnal és a koponya alapján izmosan ered. A tuba auditiván helyeződik, párhuzamosan az ínyvitorla emelőizmával. Átsiklik a röpcsont hamulusán, majd legyezőszerűen széjjeltérve, a lágy szájpadlás ínlemezében végződik.

Az ínyvitorla emelő- és feszítőizma a fülkürttel közös pólyahüvelyben, canalis musculotubariusban, halad. A lágy szájpadlást feszíti, ezzel elősegíti, hogy a nyelv gyökere a garatba továbbítsa a falatot. Mellékműködéseként a fülkürtöt, m. dilatator tubae, nyitja.

A garatüreg felőli felületét a légzőgaratra jellemző nyálkahártya borítja, amelynek hámját alkotó több magsoros, csillós hengerhámsejtjei között kehelysejteket is találunk. A lamina propriában savós és kevert mirigyek vannak; vékony submucosája a belső garatpólyához kapcsolódik.

Erei, idegei. A lágy szájpadlás artériája az a. palatina ascendens (ex truncus linguofacialis – eq; ex a. lingualis – sus, Ca), az a. pharyngea ascendens (ex a. thyreoidea cranialis – eq; ex a. carotis communis – Ru; ex a. carotis externa – Ca; ex a. lingualis – sus) és az a. palatina minor (ex a. maxillaris). Vénás vérét a v. palatina ascendens (ex v. pharyngea ascendens – Ca), a v. palatina minor (ex v. faciei profunda) vezeti el. Nyirokerei a ln. pterygoideus medialisba (Ru), illetve az áll alatti nyirokcsomóba térnek. A nyálkahártya nagyobb részét a n. palatinus minor (V2) látja el érzőrostjaival, de a n. glossopharyngeusból (IX.) és a n. lingualisból (V3) is térnek hozzá rostok. Az izmokhoz térő mozgatórostok a n. glossopharyngeusból (m. palatinus, m. palatopharyngeus), a n. facialisból (m. levator veli palatini), a n. mandibularis (V3) n. pterygoideusából (m. tensor veli palatini) származnak.

A szájfenék, cavum sublinguale

A szájfenék a tulajdonképpeni szájüreg alapját képező izmos fal a spatium intermandibularéban. Az itt helyeződő izmok (m. mylohyoideus, m. geniohyoideus), a szájfenék rekeszeként, diaphragma oris, zárják le a két állkapocscsont teste közötti területet. A szájfenéken helyeződik el a nyelv, amelynek testében és gyökerében helyeződő izmok a szájfenék izmaival összefüggnek. A cavum oris sublinguale patkó alakú; a szájfenéknek a nyelv hegye és az állkapcsi metszőfogak közötti része a cavum sublinguale apicale. Ettől kétoldalt folytatódó résszerű szakasza a nyelv testének két oldala és az állkapocs pars molarisa, illetve az íny között a recessus sublingualis lateralis, caudalisan az arcus glossopalatinusig terjed.

A szájfenék nyálkahártyája vékony, a median síkban a nyelvre hajlik rá, kettőzete a nyelvféket, a frenulum linguaet, adja. A nyelvfék sertésen és szarvasmarhán vaskos, kettős redő; lovon és kérődzőkön a nyelvfék két oldalán és a recessus sublingualis lateralisban egy-egy redő, plica sublingualis, foglal helyet és terjed hátrafelé az utolsó zápfog síkjáig. A redők alapján a kisebb nyelv alatti nyálmirigyek találhatók, amelyek kivezetőjáratai a redő szélén nyílnak. A nyelvfék elülső végén kétoldalt, a metszőfogak mögött, lapos, lapát alakú nyálkahártyaredő, az éhszemölcs, a caruncula sublingualis, található, amely sertésen és kutyán kicsi vagy nincs is. Az éhszemölcsön nyílik az áll alatti nyálmirigy, marhán és kutyán a nagyobb nyelv alatti nyálmirigynek is a kivezetőjárata. A szemölcsöt övező nyirokszövet a tonsilla sublingualis; körülötte lóban és kecskében apró mirigyek, az éhszemölcsi mirigyek, gll. paracarunculares, találhatók, amelyeknek apró nyílásai az éhszemölcs körüli nyálkahártyán láthatók. Az első metszőfog (fogófog) mögött, a szájfenék nyálkahártyáján egy-egy kis nyíláson át, vakon végződő, nyálkahártya által képezett apró öbölbe juthatunk, amelynek alapjáról kúpszerű, főképpen hámsejtekből álló nyúlvány (szolid hámcsap Ackerknecht-féle szerv), az organum orobasale, ered. A szájfenék, a pelvis salivalis, a salivas a nyál gyűjtőhelye.

A szájfenék erei, idegei. A szájfenék artériája az a. sublingualis (ex a. facialis – Ca, eq; a lingualis – Ru, sus), vénája a v. sublingualis, amely a v. lingualisba vezet. Nyirokerei az áll alatti, a külső és a belső garat mögötti nyirokcsomókba térnek. Mozgatóidegei közül a n. mylohyoideus (V3) a m. mylohyoideust és a m. digastricus elülső hasát látja el. A szájfenék nyálkahártyáját érzőrostokkal a n. lingualis (V3) r. superficialisa idegzi be. Autonóm rostjai közül a chorda tympani (VII.) secretoros parasympathicus rostjai a szájfenék nyálkamirigyeihez, valamint az áll alatti és a nyelv alatti nyálmirigyhez térnek. A sympathicus rostok a n. caroticus internusból, főként a nn. carotici externiből származnak, a dobhúron (VII) át a n. lingualishoz csatlakoznak, és annak rostjaival együtt jutnak el a nyálmirigyhez.

215. ábra - A szájfenék, a nyelv és a garat belső fala szarvasmarhában (Barone, R. szerint)

A szájfenék, a nyelv és a garat belső fala szarvasmarhában (Barone, R. szerint)


216. ábra - A szarvasmarha szájürege (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A szarvasmarha szájürege (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


217. ábra - A sertés szájürege

A sertés szájürege


I1., I2., I3. dentes incisivi 1-3., C. dens caninus, PM. dentes praemolares, L. dens lupinus, M. dentes molares

218. ábra - A kutya szájürege (Nickel– Schummer–Seiferle szerint)

A kutya szájürege (Nickel– Schummer–Seiferle szerint)


I1., I2., I3. dentes incisivi, C. dens caninus, L. dens lupinus, PM. dentes paemolares, M. dentes molares, Ms dens sectorius

Állatfajonkénti jellegzetességek

A ló hosszú, mozgékony ajkaival szedi fel a takarmányt, s vele jól tapintani is képes. Az ajkak bőre finoman szőrözött, sinusszőrök is vannak rajta. A felső ajak közepén levő ajakbarázda alig látható. A szájrés csak az őrlőfogakig terjed, emiatt szűk, ami nehezíti a garat felé eső szervek vizsgálatát.

A pofa keskeny, az állkapocs nagyfokú távolítását akadályozza. A felső pofamirigyek rostralis csoportja lazán összefüggő mirigylebenyekből áll; a szájszöglettől a külső rágóizom elülső széléig terjed. A mirigyek caudalis csoportja összefüggő, 6–8 cm hosszú mirigyköteget alkot, a külső rágóizom és a m. molaris közé ékelődik. A pofa alsó nyálkamirigyei a szájszöglettől szintén a külső rágóizomig terjednek.

A kemény szájpadlás nyálkahártyája a metszőfogak szomszédságában duzzanatszerűen előnyomul. A szájpadláslépcsők simák, a nyálkahártya alatti vénahálózat a metszőfogak közelében fejlett. A plica pterygomandibularis tájékának sérülése, gyulladása a közte és a tuber maxillae között haladó szájpadlási vénát elnyomhatja, s ezáltal a vénás plexusban vérpangást okoz, amelynek a metszőfogak mögötti duzzanata (béka) a fogívek zárását, a rágást is akadályozhatja.

Az ínyvitorla kb. 12 cm hosszú, vaskos, széles nyálkahártya-kettőzet, amely ráfekszik a nyelv gyökerére. Nyeléskor fölemelkedik, a levegő áramlása azonban nem képes felemelni, ezért a ló szájon át nem lélegzik. Az ínyvitorla alapján a tonsilla veli palatini helyeződik. A m. palatinus széles ínlemezzel ered, a m. tensor veli palatini ina alatt, a hamuluson bursa található, a kétoldali emelőizmot a garatfűző izmok fedik.

A szájfenéken az éhszemölcs, a plicae carunculares, lapos, hosszú, lencse alakú. A plica sublingualis lapos, hosszú redő, amely a nyelvféktől a szemfogak síkjáig terjed. Rajta kicsi szemölcsök vannak. Az Ackernecht-féle szerv kb. 4 mm-nyi mély öbölben van.

219. ábra - A ló fejének sagittalis metszéslapja

A ló fejének sagittalis metszéslapja


1. vestibulum labiale, 2. labium superior, 3. os incisivum I1, 4. palatum durum, 5. septum nasi, 6. vestibulum nasi, 7. plica alaris, 8. plica basalis, 9. rugae palatinae, 10. meatus nasi dorsalis, 11. concha nasalis dorsalis, 12. meatus nasi medius, 13. concha nasalis ventralis (+ sinus), 14. meatus nasi ventralis, 15. cellula conchalis, 16. sinus conchofrontalis, 17. os ethmoidale, 18. concha nasalis media, 19. sinus palatinus, 20. sinus sphenoidalis, 21. os occipitale, 22. m. longus capitis, 23. m. longus colli, 24. diverticulum tubae auditivae, 25. arcus palatopharyngeus, 26. oesophagus, 27. cartilago cricoidea (lamina), 28. processus corniculatus, 29. cartilago arytenoidea, 30. epiglottis, 31. aditus laryngis, 32. cartilago thyreoidea, 33. mm. sterno- et omohyoideus, 34. m. hyoepiglotticus, 35. ostium intrapharyngeum, 36. isthmus faucium, 37. velum palatinum, 38. radix linguae, 39. corpus linguae, 40. basihyoideum, 41. m. geniohyoideus, 42. m. genioglossus, 43. frenulum linguae, 44. apex linguae, 45. cavum sublinguale apicale, 46. labium inferius, 47. vestibulum labiale, 48. rima oris

Kérődzők

Az ajkak vaskosak, kevésbé mozgékonyak; a szarvasmarha a nyelvével veszi fel a takarmányt. A szutyakon sekély ajakbarázda, philtrum, található, a mezőcskéi által alkotott rajzolat az egyedre jellemző tulajdonság, az állat azonosságának megállapítására felhasználható, az ujjlenyomathoz hasonló nasolabiogram készíthető. Az alsó ajak nyálkahártyáján a szájzug közelében néha 1 cm magas, kúp alakú szemölcsök, papillae conicae, találhatók.

A juh rendkívül mozgékony ajkaival veszi fel a takarmányt. A felső ajak finoman szőrözött, közepén mély ajakbarázda húzódik, a szájzug közelében, a nyálkahártyán, a szarvasmarháéhoz hasonló papillák találhatók.

A pofa tágulékony vestibulum buccalét határol, nyálkahártyáján szarvasmarhában 1 cm, juhban 0,5 cm magas, kúp alakú, elszarusodott papilla conicák vannak. Ezek a szájszöglet közelében nagyobbak és sűrűbben helyeződnek. A pofamirigyek fejlettebbek, dorsalis csoportjuk a szájszöglettől a tuber maxillaeig terjednek, a középső, lazán összefüggő, mirigylebenyekből álló kötegük és az alsó pofamirigyek széles, vaskos kötege egymás fölött helyeződik.

Szarvasmarhában a kemény szájpadlás széles, a metszőfogak mögötti szájpadláslépcsőkön fog alakú papillák vannak, ilyen papillákat juhféléken csupán gyéren találunk. A kemény szájpadlás hátulsó részében a szájpadlásmirigyek helyeződnek; a nyálkahártya pigmentált lehet.

A szarvasmarha lágy szájpadlása majdnem olyan hosszú (8–12 cm), mint a lóé, de nem fekszik rá a nyelv gyökerére, így az isthmus fauciumon át levegő juthat a szájüregből a garatüregbe, ezért a marha a száján át is lélegezhet. Az ínyvitorla alapja vaskos, a szabad szélén levő gyengén kifejlődött nyelvcsapnak izma, m. uvulae, van. A m. palatinus izomrostokkal ered.

A nyelvféken nagy szemölcsök sora található. Az éhszemölcs széles és porc keménységű. Az Ackerknecht-féle szerv szarvasmarhán hátrafelé irányuló, egymástól széttérő, két, apró rés.

220. ábra - A marha fejének paramedian metszéslapja

A marha fejének paramedian metszéslapja


1. labium superius, 2. vestibulum labiale, 3. plica alaris, 4. meatusnasi dorsalis, 5. meatus nasi medius, 6. meatus nasi ventralis, 7. palatum durum, 8. concha nasalis dorsalis, 9. concha nasalis ventralis, 10. concha nasalis media, 11. conchae ethmoidales, 12. saeptum pharyngis, 13. chonanae, 14. ostium tubae auditivae, 15. tonsilla pharyngea, 16. epiglottis, 17. cartilago arytenoidea, 18. plica vocalis, 19. cartilago cricoidea (arcus), 20. trachea, 21. cartilago thyreoidea, 22. plica glossoepiglottica mediana, 23. basihyoideum, 24. radix linguae, 25. corpus linguae, 26. fossa linguae, 27. m. genioglossus, 28. frenulum linguae, 29. apex linguae, 30. vestibulum labiale, 31. labium inferius

Sertés

A sertés orrkorongjával keresi fel, majd fogaival és nyelvével veszi fel a takarmányt. Ajkai rövidek, kevésbé mozgékonyak, szőrözöttségük gyér. A felső ajak az orrnyílások tájékával együtt orrkorongot, rostrumot, képez. Az ajkak szélén kétoldalt, az agyar tájékán, behúzódás, a sertés “csíkja”, recessus labii maxillaris, található. Az ajakmirigyek száma kevés, szétszórtan helyeződnek, a szájrés tág, kétoldalt hátraterjed; teljesen nem záródik.

A pofa kicsi, tágulékony, a felső és alsó, köteg alakú pofamirigyek caudalis részét a rágóizom fedi.

A kemény szájpadláson a metszőfogak mögötti szájpadláslépcsők alternálóan helyeződnek el. A papilla incisiva háromszögű.

A lágy szájpadlás rövid, 5–6 cm hosszú, vaskos, majdnem vízszintes irányú nyálkahártya-kettőzet. Szabad széle a nyelőcső nyílása felé tekint. A nyelvcsap izma fejlett. A plica glossopalatina fejlett redő, a rajta levő háromszögletű területen kétoldalt a nagy mandula található, amely a többi háziállat tonsilla palatinájának felel meg. A m. palatinus izomrostjai összeolvadtak a m. palatopharyngeusszal; a nyelvcsap izma és a lágy szájpadlás emelőizma fejlett. A szájfenéken az éhszemölcs kicsi. Az Ackerknecht-féle szerv nyílása pontszerű.

Húsevők

A húsevők ajkai jól fejlettek, a bőr szőrözött, hosszú, merev, tapintószőröket is tartalmaz. A felső ajak orrtükröt, planum nasalét, képez, közepén keskeny philtrum található. Az orrtükör mezőcskéi, areolaris rajzolata az azonosság megállapítására szintén felhasználható. A szájszöglet közelében az alsó ajak ráncolt, a szájrés tág, kétoldalt a 3–4. zápfogig terjed. Az alsó ajakban csak szórványosan találhatók ajakmirigyek. A tapintószőrök macskán és házinyúlon a felső ajak két oldalán csoportosulva a bajuszt, a mystaxot, képezik.

A pofa, és ezáltal a vestibulum buccale, kicsi. Rajta kutyában a 3–4., macskában a második maxillaris zápfog síkjában levő papilla parotideán a Stenon-féle vezeték nyílik. A pofa mirigyei jól fejlettek. A gl. (orbitalis) zygomatica kerekded, seromucinosus mirigy a járomcsont belső felületén; kivezetőcsöve az utolsó zápfog magasságában nyílik. A gll. buccales ventrales mirigykötege a szájszöglettől a 3. zápfog síkjáig terjed.

A kemény szájpadlás caudalisan szélesedik, lant alakú; a nyálkahártya hámja kutyában kevéssé, macskában nagyobb mértékben elszarusodott. A papilla incisiva a második metszőfog mögött helyeződik, a ductus incisivus az oldalán nyílik; a rostralisan domború szájpadláslépcsők száma kutyában 6–10, macskában 7–9, a molaris fogakig terjednek, rajtuk caudalisan irányuló papillák vannak. A raphe palatini ék alakú, esetenként hiányzik. A kemény szájpadlás hátulsó része sima, és határ nélkül megy át a lágy szájpadlásba.

A kutya lágy szájpadlása 5 cm hosszú, a nyelv gyökerét nem éri el. A szájüreg felőli felülete pigmentált. A szájpadlási mandula a plica glossopalatina által képezett tasakban, a fossa tonsillarisban, helyeződik, amelyet medialisan a plica glossopalatináról elkülönülő, félhold alakú redő, a plica semilunaris, határol.

A szájfenék nyálkahártyája általában pigmentált. Az éhszemölcs kicsi, a nyelvfék és a plica sublingualis jól fejlett.

221. ábra - A kutya fejének paramedian metszéslapja (Barone szerint)

A kutya fejének paramedian metszéslapja (Barone szerint)


1. labium superior, 2. plica alaris, 3. plica recta, 4. meatus nasi ventralis, 5. concha nasalis ventralis, 6. meatus nasi medius, 7. concha nasalis media, 8. concha nasalis dorsalis, 9. meatus nasi dorsalis, 10. meatus ethmoidales, 11. palatum durum, 12. choanae, 13. pharynx pars nasalis, 14. palatum molle, 15. fornix pharyngis, 16. pharynx laryngeus, 17. oesophagus, 18. trachea, 19. cartilago cricoidea, 20. cartilago thyreoidea, 21. cartilago arytenoidea, 22. epiglottis, 23. corpus ossis hyoidei, 24. valleculae epiglotticae, 25. isthmus faucium, 26. corpus linguae, 27. m. geniohyoideus, 28. corpus linguae, 29. corpus mandibulae, 30. organum vomeronasale, 31. apex linguae, 32. vestibulum labiale, 33. labium inferior, 34. cavum oris proprium

a) m. longus colli, b) m. longus capitis, c) m. sternohyoideus

A szájüreg fejlődése

A szájüreg fejlődése közös és egyidejű az orr és az orrüreg fejlődésével. A fej elülső végén öt nyúlvány indul fejlődésnek, amelyek között az ectoderma egy mély árkot, a primitív szájüreget, elemi szájgödröt, stomodaeum, képezi. Az elemi szájgödör fölött az agyvelőt magába foglaló páratlan homloknyúlvány, a processus frontalis, kétoldalt a páros állcsonti nyúlvány, a processus maxillaris, és alatta a páros állkapcsi nyúlvány, a processus mandibularis, emelkedik ki. Mindegyik nyúlványba egy-egy ideg nő be: a homloknyúlványba a n. ophthalmicus (V1), az állcsonti nyúlványokba a n. maxillaris (V2), az állkapcsi nyúlványokba pedig a n. mandibularis (V3). Az elemi szájgödör fölött és a homloknyúlvány között a szaglógödör, az elemi orrüreg foglal helyet. A szájgödör fenekét képező ectoderma a fejbél elülső vak végét határoló endodermára fekszik, vele kétrétegű hártyát, a garathártyát, a membrana buccopharyngeát, képezi. A garathártya átszakadásával az elemi szájüreg és a garatüreg közlekedik egymással. A garathártya maradványa a primitív ínyvitorla.

222. ábra - A száj- és az orrüreg fejlődése (Fischel nyomán)

A száj- és az orrüreg fejlődése (Fischel nyomán)


223. ábra - Az arc fejlődése

Az arc fejlődése


Az elemi szájüregből másodlagos szájüreg keletkezik akkor, amikor a processus maxillarisok belső felületéről a két szájpadláslemez, processus palatinus, egymás felé nőve az elemi orrüreget a szájüregtől elválasztja. A processus palatinusok összenövése nem teljes, közöttük elöl keskeny rés, ductus incisivus, marad vissza, amely lóban zárt. A nyúlványok elülső, nagyobb részében csont fejlődik, belőle a kemény szájpadlás hátulsó, kisebb részében izomzat sarjadzik, ez utóbbiból a lágy szájpadlás fejlődik ki. Az összenövés helye a szájpadlási varrat, a raphe palati.

A garathártya átszakadása előtt a szájgödör dorsalis faláról, a garathártya tövétől az agyvelő felé az ectoderma tasakként betüremkedik a fej mesenchymájába, és a Rathke-féle tasakot, a saccus hypophysealist, képezi, amelyből később az agyfüggelék, a hypophysis, elülső és középső lebenye fejlődik ki.

Az ajkak és a pofák a homloknyúlványnak, az állcsonti és az állkapcsi nyúlványoknak egymással szomszédos széleiből fejlődnek ki azáltal, hogy az embrionális kötőszövet megszaporodik. A homloknyúlványból alakul ki az orr és a felső ajak középső része, az állcsonti nyúlványokból a felső ajak oldalsó részei és a pofa, az állkapcsi nyúlványokból pedig az alsó ajak. Végleges alakjukat akkor kapják meg, amikor mesenchymájukban mirigyek és izomzat is kifejlődik. Az ajkak által határolt primitív szájrés széles, két oldalra terjed, később szűkül, míg a fajra jellemző nagyságot el nem éri.

Az ajkak szabad szélén sekély árok, a fogbarázda, a sulcus dentalis, alakul ki, amelyből az embrionális kötőszövetbe két léc sarjadzik. Az elülső az ajakléc, a lamina labialis, amelynek centrális sejtjei elhalnak, és a lécből ajakbarázda, sulcus gingivolabialis, fejlődik; belőle a szájtornác, vestibulum oris, lesz. A caudalisan irányuló foglécből, a lamina dentalis, a fogcsírák telepe fejlődik.

A nyelv, lingua (glossa)

Az emlősök nyelve a szájüregben, az alsó fogíven belül a szájfenéken helyeződő, sokrétű mozgásra, alakváltozásra képes, izmos szerv. A metszőfogaktól a garatszorosig terjed, a tulajdonképpeni szájüreget csaknem teljesen kitölti. Alakja állatfajonként különböző, a szájüreg alakjához idomul. Szerepe van a táplálék felvételében, a rágásban, a falat aprításában, a nyelésben, a tapintásban, az ízlelésben, a hő- és fájdalomérzésben, és a hangképzésben is.

224. ábra - A sertés nyelve és garatja (Nickel–Schummer–Seiferle nyomán)

A sertés nyelve és garatja (Nickel–Schummer–Seiferle nyomán)


225. ábra - A nyelv szemölcsei

A nyelv szemölcsei


A nyelvnek morfológiailag három része van: hegye, teste és gyökere. Hegye, az apex linguae, a nyelv elülső, szabad, legmozgékonyabb része; dorsoventralisan lapított. Teste, a corpus linguae, a nyelv hegye mögött, a zápfogak között helyeződik, alsó felülete a szájfenékkel, a nyelvcsonttal és az állkapoccsal összefügg. Gyökere, a radix linguae, a nyelv hátulsó, kisebb része, amely alapján és oldalán is összefügg a szájfenékkel; a testtől haránt irányú barázda, sulcus terminalis, választja el.

A nyelv dorsalis felülete, a facies dorsalis linguae, a nyelv háta, a dorsum linguae, amelynek középső harmadában kérődzőkben lapos, tojásdad alakú nyelvháti dudor, torus linguae, emelkedik ki. Előtte haránt irányú barázda, szarvasmarhában sekély árok, a táplálékárok, a fossa linguae, mélyed be. Húsevők nyelvhátának a középsíkjában az emberéhez hasonló hoszszanti barázda, sulcus medianus linguae, húzódik, amelynek végén az ember nyelvén lapos gödör, foramen caecum linguae, a pajzsmirigy fetális kivezetőcsövének, ductus thyreoglossus, nyoma található; ez a házi emlősállatok nyelvén alig tűnik elő.

A nyelv ventralis felülete, a facies ventralis linguae, csupán a nyelv hegyén található. Rajta a test közelében, a középsíkban kiemelkedő nyálkahártyaredő, a nyelvfék, frenulum linguae, húzódik a szájfenékre. A nyelvfék szarvasmarhában kis fokban, sertésben nagyobb mértékben elkülönülő, kettős redő. Benne lóban és kecskében a nyálkahártya alatt hosszanti köteg, húsevőkben orsó alakú, 3–5 cm-es képlet, az ún. veszettségi féreg, lyssa, húzódik a nyelv hegyéig. Orsó alakú, porcszigetet tartalmazó harántcsíkos izomzatból áll, amelyet kötőszövetes hüvely vesz körül. Sertésben csupán egy zsírszövetből álló csík.

Oldalsó felület, a facies lateralis linguae, csupán a nyelv testén különíthető el. A nyelv hegyének dorsalis és ventralis, testének dorsalis és két oldalsó felülete a nyelv szélében, margo linguae, találkozik egymással. A nyelv gyökerén a gégefedő alapjához térő, median helyeződésű redő a plica glossoepiglottica mediana, a lateralis helyeződésű két redő pedig a plicae glossoepiglotticae laterales.

A nyelv nyálkahártyája, a tunica mucosa linguae, többrétegű, a nyelv hátán elszarusodó, alapján el nem szarusodó laphámmal borított. Kétféle típusa van: a nyelv hegyét, testét és gyökerének a test felőli kis részét szemölcsös, pars papillaris, gyökerének nagyobb részét tüszős, pars follicularis, nyálkahártya borítja. A kettő határát a fejlődés során kialakuló sulcus terminalis jelzi, amely csupán emberen kifejezett. A barázda a nyelvtelepek összeolvadási helyét jelzi, a közepén levő mélyedés a foramen caecum linguae s. morgagni.

A nyelv szemölcsös részén alakjuk szerint négyféle szemölcs található: 1. fonál, 2. gomba alakú, 3. körülárkolt és 4. leveles szemölcs. Ezeknek részben mechanikai szerepük van, papillae mechanicae, részben az ízlelés szolgálatában, papillae gustatoriae, állnak, nyálkahártyájukban ugyanis ízlelőbimbók, gemmae gustatoriae, vannak.

1. A fonál alakú szemölcsök, a papillae filiformes, a garat felé irányuló, vékony, elszarusodott hegyben végződő, lágy nyálkahártyanyúlványok; a nyelv hátát sűrűn, pázsitszerűen beborítják, felületét bársonyos tapintatúvá teszik. Kérődzőkben, különösképpen szarvasmarhában, a vaskosabb, hátrafelé irányuló szemölcsök érdessé teszik a nyelv felületét. Kisebb számban a nyelv oldalán, juhban az alsó felületén is találhatók, sertésben és húsevőkben a nyelv gyökerére, tüszős részére is ráterjednek, macskán mereven hátrafelé irányulnak. A szarvasmarha és a juh nyelvének szélein és hátán a nyelvháti dudoron rózsatövisszerű, kúp alakú papillák, papillae conicae, helyeződnek. A fonál alakú szemölcs alapját a propria kiemelkedése adja, amely alig terjed túl a nyálkahártya felületén. A szemölcsben ízlelőkehely nincsen, annak csupán mechanikai szerepe van; hámrétege vastag, a hegyén elszarusodott, tüskeszerű képletet alkot.

2. A gomba alakú szemölcsök, a papillae fungiformes, kerek, kissé lapos, gomba vagy gömb alakúak, a nyelv felülete fölé emelkednek. Kisebb a számuk; a nyelv szélein, oldalán, szarvasmarhában és kutyában a nyelv hátán, juhfélékben a nyelv alsó felületén is a fonál alakú szemölcsök között szétszórtan helyeződnek. Közülük némelyik kérődzőkben ellapult, teteje lencse alakú; ezek a lencse alakú szemölcsök, a papillae lenticulares, amelyek szarvasmarhában nagyobb számban, néha csoportosan is találhatók. A szemölcs nyálkahártyájában ízlelőkelyhek és tapintó idegvégződések vannak. A gomba alakú szemölcsök alapját a nyelv felületéig emelkedő propria adja, a lencse alakú szemölcsök viszont nem emelkednek a nyálkahártya felülete fölé. A szemölcs hámja vékonyabb, mint a fonál alakú szemölcsöké, elszarusodott hámrétege nincsen, színe élénkpiros.

3. A körülárkolt szemölcsök, a papillae vallatae, a gomba alakú szemölcsökhöz hasonló alakú, nagyobb, a nyálkahártya felülete fölé nem emelkedő, árokkal gyűrűszerűen övezett szemölcsök. A nyelv hátán, a test és a gyökér határán helyeződnek. Számuk állatfajonként változó. Lóban és sertésben mindegyik oldalon egy-egy nagy (lóban egy kisebb páratlan) szemölcs is van, húsevőkben 2–2, a marha nyelvén 8–18, juhban 20–25, kecskében 12 szemölcs található egy-egy oldalon. A körülárkolt szemölcs alapja kötőszövet, tetején másodlagos papillák emelkednek ki. A szemölcs teteje elszarusodott hámmal fedett, az árokban a hám szaruréteg nélküli, benne sok az ízlelőkehely. A szemölcsök körül számos serosus, a submucosában helyeződő ún. Ebner-féle mirigy található, amelyek kivezetőcsövei a gyűrűszerű árok mélyén nyílnak. A mirigyek ún. „öblítőmirigyek”, amelyek váladéka a már érzékelt ízeket az árokból kimossa, hogy az újabb ízanyagok az ízlelőbimbókhoz juthassanak. A szemölcsök alapja közelében több ganglionsejtcsoport is található.

4. A leveles szemölcsök, a papillae foliatae, az elülső szájpadlásív előtt helyeződő, szilvamag alakú, csoportokba tömörült (Meyer- vagy Brühl-féle szerv) haránt irányú nyálkahártyaredők vagy levelek. A nyelv teste és gyökere határán kétoldalt találhatók; lóban kb. 2 cm, sertésben 7–8 mm, kutyában kicsi, nyúlban különösen nagy képlet, macskában alig látható. Kérődzőkben nem fejlődött ki, bár szarvasmarhában esetenként fellelhető gyengén fejlett, leveles szemölcs. A levelek közötti árok nyálkahártyájában sok ízlelőkehely van. A leveles szemölcsök körül szintén sok serosus mirigy található. A nyelv széli (szopási) szemölcsök, a papillae marginales, (sus, ca, fe) a nyelv szélén és hegyén, három sorban rendeződött hámfonalak; egyhetes kor után elsorvadnak.

Ízlelőkelyhek, caliculi gustatorii. A nyelv nyálkahártyájának hámjában helyeződő, tojásdad vagy hagyma alakú képletek, periferikusan donga alakúan rendeződő fedősejtekből, centrálisan pedig karcsú ízlelő- vagy szőrsejtekből állnak, világos árnyalatúak, körülöttük a sötétebb cytoplasmájú hámsejtek ún. hámserleget képeznek. A hámserlegnek a kelyhek csúcsán levő nyílása az ízlelőpórus, a porus gustatorius.

A szemölcsök körüli serosus mirigyeken kívül más mirigycsoportok is vannak, közülük egyesek a submucosában, mások az intermuscularis kötőszövetben helyeződnek, részben serosus, részben mucinosus vagy kevert mirigyek. Vannak mirigycsoportok a nyelv szélén, glandulae marginales linguae, és vannak a nyelv gyökerén, a plica glossoepiglottica medianán és az arcus palatoglossus nyálkahártyájában helyeződők is. Számuk és helyeződésük állatfajok szerint is eltérő.

A nyelv pars follicularisának nyálkahártyájában nyiroktüszők, folliculi linguales, vannak. Szoliter vagy aggregát tüszők egyaránt találhatók. Mindezek közös neve: a nyelv mandulája, tonsilla lingualis.

A nyálkahártya kötőszövete, a lamina propria mucosae linguae, egybeolvad a nyelv izmait borító és kötegeit öszszefűző intermuscularis kötőszövettel. A submucosa a nyelv alsó felületén kifejezett.

Lóban a nyelv hátának nyálkahártyájában az intermuscularis kötőszövet tömörült, és a porcszerű tapintatú nyelvháti porcot alkotja, benne hyalin- és rostos porcszigetek lelhetők fel.

A juh és a kecske nyelvének alsó felületén, a nyelvfék két oldalán, lécszerű nyálkahártyaredőkön a nyelvalapi mirigyek (Nuhn- vagy Blandin-féle mirigyek), glandulae linguales rostrales, kivezetőcsövei nyílnak a gomba alakú szemölcsök tetején.

A nyelv vázát a nyelv izomzata és az azt összefűző kötőszövetes váz, zsírszövet, erek és idegek alkotják. A harántcsíkos izomrostkötegek függőlegesen, harántul és hosszant futnak le, rostjaik hosszanti ínlemezekben, aponeurosis linguae, végződnek. Az ebből az ínlemezből eredő és a nyelv középsíkjában helyeződő sövény, a septum linguae, a nyelvet két, szimmetrikus félre osztja. A sövény a háziállatok nyelvében gyengén fejlett, helyenként nincsen.

A nyelv izmai, mm. linguae

A nyelv vázát képező izmoknak két fő csoportjuk van: I. a nyelv saját izma, m. lingualis proprius; II. a nyelvcsont izmai, mm. hyoidei.

I. A nyelv saját izma, m. lingualis proprius. Az izom a nyelvben helyeződő, egymást keresztező, összefonódó izomrostkötegekből áll, amely csontról nem ered. Izomrostkötegeik lefutási irányuk szerint lehetnek:

1. Fibrae longitudinales superficiales, hosszanti, felületes rostkötegek, amelyek a nyelv dorsalis felületének nyálkahártyája alatt, a nyelv gyökeréről a nyelv hegyébe térnek. Median síkban helyeződő kötegei egyenesen haladva, a nyelv háta tájékán felrostozódnak, kétoldali kötegei ívben lateralisan a szomszédos izomrostkötegekhez térnek.

2. Fibrae longitudinales profundae, hosszanti, mély rostkötegek, a nyelv alsó felületének nyálkahártyája alatt, a nyelv testéről a hegyére sugároznak. Lóban található csupán.

3. Fibrae transversae, harántkötegek, a septum linguaetől a nyelv széléhez térnek.

4. Fibrae perpendiculares, függőleges izomrostnyalábok, amelyek a nyelv hátától a szájfenék felé haladnak, ahol a m. genioglossusban és a m. hyoglossusban rostozódnak fel. Emiatt nehezen különíthetők el.

A háromirányú izomrostkötegeket a nyelv saját kötőszövete és zsírszövete átszövi és összeköti egymással; egységes rendszert alkotnak.

II. A nyelvcsonti izmok, mm. hyoidei. A fej és a törzs csontjairól a nyelv saját izmaiba térő (A), illetve a nyelvcsonton tapadó (B) izmok csoportja.

A) a nyelv izmaiba térő izmok, mm. linguales externi:

l. Oldalsó nyelvizom, m. styloglossus, a nyelvcsont hoszszú ágának alsó harmadáról, és az ág külső oldalsó felületéről ered, a nyelv oldalához tér. Lapos, szalagszerű izom, a nyelv gyökerének és testének szélét alkotja.

Hátrahúzza, rövidíti a nyelvet, féloldali összehúzódásával pedig oldalt fordítja azt; a „nyelv kantárja”; a n. hypoglossus (XII) idegzi be.

2. A nyelv levonóizma, a m. hyoglossus, a nyelvcsont testéről a processus lingualisról és részben a thyreohyoideumról ered, és előre-fölfelé térve, a nyelv alapjában vész el. Széles, lapos, viszonylag rövid izom. A szarvasmarhán az epihyoideumról eredő, erősebb részlete különálló izom, a m. chondroglossus, az ember hasonló nevű izmának felel meg. Összehúzódásakor a nyelvet hátra- és lefelé húzza (m. depressor linguae), szétteríti a szájfenéken; a n. hypoglossus idegzi be.

3. Az állcsúcs-nyelvizom, a m. genioglossus, izomrostjai az állcsúcstól a nyelvcsont testéig terjedő ínlemezen erednek. A középsíkban az íntól legyezőszerűen széttérő rostjai a nyelv gyökerébe, alapjába és hegyébe mennek. A nyelvet előre- és lefelé vonja; a nyelv alatti ideg, a n. hypoglossus idegzi be.

B) A fej és a törzs csontjairól a nyelvcsonthoz térő izmok, mm. ossis hyoidei; eredésük alapján négy csoportba oszthatók:

1. a fej csontjairól, 2 a gége porcairól, 3. a törzs csontjairól eredő izmok és 4. a nyelvcsontról eredő és azon tapadó izmok.

1. A fej csontjairól erednek: a) Állkapocsközi izom, m. mylohyoideus. A nyelv alatti, az áll alatti tájékon helyeződik, lapos, lemezszerű izom, a szájfenék vázát, a torokjárat falát adja. Húsevők kivételével két része van: elülső része, a pars rostralis (m. myloglossus), a nyelv alatt övet alkot, haránt irányú rostjai az állkapocs testének linea mylohyoideáját köti össze egymással; hátulsó része, a pars caudalis, a nyelvcsontig terjed, tollazott izom. Emeli a nyelvet és a nyelvcsontot, a szájüreg fenekét és ezáltal a nyelvet a kemény szájpadláshoz szorítja. A háromosztatú ideg n. mylohyoideusa (V3) idegzi be.

b) Az állcsúcs-nyelvcsonti izom, a m. geniohyoideus, az állcsúcstól a nyelvcsonthoz tér. Kérődzőkben és lóban a processus lingualison, sertésben és húsevőkben a nyelvcsont testén tapad meg. Orsó alakú izom, a m. mylohyoideuson belül és afölött található. A kétoldali izom a középsíkban egymással találkozik, a m. mylohyoideus inával gyakran összenő.

A nyelvcsontot s ezzel a nyelvet előrehúzza, „nyelvöltögető izom”. A nyelv alatti ideg, a n. hypoglossus, innerválja.

c) A nyakszirt-nyelvcsonti izom, a m. occipitohyoideus (m. jugulohyoideus). A kéthasú állkapcsi izom levált részének tekinthető, lapos, rövid izom, a torkolati nyúlványon ered, és rostroventralis irányban elkeskenyedve, a nyelvcsont nagy ágának hátulsó harmadán tapad.

A nyelvcsontot hátrahúzza; az arcideg, n. facialis (VII) idegzi be.

d) A nyelvcsonti izom, a m. stylohyoideus, a m. jugulohyoideus elkülönült elülső részlete. A nyelvcsont hosszú ágának külső felületén, annak alsó szélén, húsevőkben a halántékcsonton ered, és rostroventralisan haladva, a thyreohyoideumon tapad meg. Lóban tapadása előtt ínba megy át, amelyet a m. digastricus nyálkatömlőbe foglalt ina áttör.

A nyelvcsont testét és ezáltal a nyelv gyökerét hátravonja és emeli. Az arcideg, a n. facialis, innerválja.

2. A gége porcairól erednek: a) A pajzsporc-nyelvcsonti izom, a m. thyreohyoideus, széles, lapos izomlemez, a pajzsporc linea obliquáján ered és a nyelvcsont thyreohyoideumán tapad meg; a m. sternothyreoideus továbbfolytatódó részének tekinthető.

A nyelvcsontot le- és hátrafelé vonja, emeli a gégét és a pajzsporc elülső részét. A bolygóideg, a n. vagus (X.), innerválja.

b) A nyelvcsont-gégefedőporci izom, m. hyoepiglotticus, a gégefedő alapjáról a nyelvcsont testének közepébe tér; ló kivételével páros izom. A nyelv gyökere és a gégefedő közötti plica glossoepiglottica medianában taláható.

A gégefedőt le- és előrevonja. A nyelvgaratideg, a n. glossopharyngeus (IX.) innerválja.

3. A törzs csontjairól eredő izmok: a) Szegycsont-nyelvcsonti izom, m. sternohyoideus. A szegycsont markolatán, húsevőkben az első bordapáron is ered, lapos, keskeny izom, a gégecső alatt halad, a nyelvcsont testéhez tér. A szegyfejizom fedi. A nyelvcsontot le- és hátrahúzza. Az első és a második nyaki gerincvelőideg innerválja.

b) A szegycsont-pajzsporci izom, a m. sternothyreoideus, a szegycsont markolatán ered, és a gége pajzsporcának linea obliquáján tapad meg. Lapos izom, a gégecső ventralis, majd oldalsó felületét borítja. Közvetve lefelé vonja a nyelvcsontot, a m. thyreohyoideust működésében támogatja. Az első nyaki gerincvelőideg ventralis ága innerválja.

c) Váll-nyelvcsonti izom, m. omohyoideus. Lóban és a sertésben a lapocka alatti pólyán, kérődzőkben a nyak mély pólyáján, lóban a 2–4. nyakcsigolya harántnyúlványán is ered. A fej-nyak-karizmot cranioventralis irányban, hegyesszögben keresztezi, és a nyelvcsont testén tapad meg, együtt a szegy-nyelvcsonti izommal. Húsevőkben hiányzik. A torkolati barázdákban a nyak elülső 2/3-ában az a. carotis communis és a vena jugularis között foglal helyet (vérvételkor jelentős).

A nyelvcsontot hátrahúzza, a szegy-nyelvcsonti izommal együtt működve, a garatot és a gégét a nyelés után hátrahúzza és a légzésnek megfelelő helyzetbe állítja. Az első nyaki gerincvelőideg ventralis ága innerválja.

4. A nyelvcsonton eredő és tapadó izmok: a) Szarvporcok közötti izom, m. keratohyoideus. Lapos izom, amely a keratohyoideum és a thyreohyoideum közötti háromszögletű területet kitölti. A m. hyoglossus alatt helyeződik, sertésben két szára van. A gégét és a garatot előrevonja; a nyelv alatti ideg, a n. hypoglossus, vagy a hátulsó gégeideg, a n. laryngeus caudalis, innerválja.

b) A nyelvcsont harántizma, a m. hyoideus transversus. A kétoldali epihyoideum között, harántul helyeződő izomlemez; sertésben és a húsevőkön nincsen. A nyelvcsontot emeli. A nyelv alatti ideg, a n. hypoglossus, innerválja.

12. táblázat - A nyelv izmai, mm. linguales

Név

Ered

Tapad

Idege

Működése

I. A nyelv saját izma m. lingualis proprius

fibrae longitudinales superficiales

a nyelv háta alatt a gyökértől a hegyig húzódó rostok

n. hypoglossus

rövidíti, szélesíti a nyelvet

fibrae longitudinales profundae

a nyelv alsó felülete alatti, hosszanti lefutású rostok

n. hypoglossus

rövidíti, szélesíti a nyelvet

fibrae transversae

a nyelv oldalsó széleit öszekötő haránt irányú rostok

n. hypoglossus

keskenyíti és magasítja a nyelvet

fibrae perpendiculares

függőleges irányú rostok, a nyelv hátától a szájfenékhez térnek

n. hypoglossus

rövidíti és szélesíti a nyelvet

II. A nyelvcsont izmai mm. hyoidei

A) A nyelv saját izmába térő izmok mm. linguales externi

1. m. styloglossus

a stylohyoideumon

a nyelv oldalán

n. hypoglossus

emeli, hátravonja, rövidíti vagy oldalt vonja a nyelvet

2. m. hyoglossus

a nyelvcsont proc. lingualisán, a thyreohyoideumon,

a nyelv testébe sugárzik

n. hypoglossus

hátra-, lehúzza a nyelvet

3. m. genioglossus

az állcsúcson

a nyelv testébe sugárzik

n. hypoglossus

előre-, lefelé vonja a nyelvet

B) A fej és a törzs csontjairól a nyelvcsonthoz térő izmok mm. ossis hyoidei

1. a fej csontjairól erednek

a) m. mylohyoideus pars rostralis pars caudalis

a linea mylohyoideán

ugyanaz a másik oldalon

n. mylohyoideus V3

emeli a nyelvcsontot, a nyelvet a kemény szájpadláshoz szorítja

b) m. geniohyoideus

az állcsúcs szögletén

a proc. lingualison (Ru, eq) a basihyodeumon (su, Ca)

n. hypoglossus

előrehúzza a nyelvcsontot

c) m. occipitohyoideus

a nyakszirtcsont proc. jugularisán

a stylohyoideumon

n. facialis

hátrahúzza és emeli a nyelvcsontot

d) m. stylohyoideus

a stylohyoideum szögletéről

a thyreohyoideumon

n. facialis

emeli a thyreohyoideumot

2. a gége porcairól erednek

a) m. thyreohyoideus

a pajzsporc linea obliquáján

a thyreohyoideumon

n. vagus

emeli a gégét

b) m. hyoepiglotticus

a gégefedőn

a basihyoideumon

n. glossopharyngeus

lehúzza a gégefedőt

3. a törzs csontjairól erednek

a) m. sternohyoideus

a praesternumon

a basihyoideumon

I. és II. nyaki gerincvelőideg ventralis ágai

hátrahúzza a nyelvcsontot

b) m. sternothyreoideus

a praesternumon

a pajzsporc linea obliquáján

I. és II. nyaki gerincvelőideg ventralis ágai

hátrahúzza a gégét

c) m. omohyoideus

a fascia subscapularison; a 2–4. nyakcsigolya harántnyúlványán is(eq), fascia profunda collin(Ru)

a m. sternohyoideusba olvad

I. nyaki gerincvelőideg ventralis ága

hátra, lehúzza a nyelvcsontot

4. a nyelvcsonton eredő és tapadó izmok

a) m. keratohyoideus

a keratohyoideum és a thyreohyoideum közötti háromszögletű izom

n. hypoglossus, illetve a n. laryngeus caudalis

előrevonja a gégét

b) m. hyoideus transversus

a kétoldali epihyoideumot köti össze egymással

n. hypoglossus

emeli a nyelvcsontot


226. ábra - A ló nyelv- és garatizmai bal oldalról (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A ló nyelv- és garatizmai bal oldalról (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


227. ábra - A nyelv és a garat izmai kutyában

A nyelv és a garat izmai kutyában


A nyelv erei és idegei. A nyelv artériája, az a. lingualis, a torokjáratban az a. carotis externából (Ca, sus), illetve a truncus linguofacialisból (Ru, eq), ered. A v. lingualis az artéria alatt a m. hyoglossus rostjai között halad, és a v. linguofacialisba torkollik.

A nyelv nyirokerekben gazdag. Pars papillarisának nyirokerei az áll alatti nyirokcsomókhoz, pars follicularisának nyirokerei pedig a külső garat mögötti (eq), illetve a belső garat mögötti (Ru, su, Ca), valamint a rostralis és caudalis nyelv alatti nyirokcsomókhoz térnek.

A nyelv idegei mozgató-, érző- és érzékszervi idegekre csoportosíthatók.

Mozgatóidegek: 1. a n. hypoglossus, a nyelv izmaihoz tér, a n. sympathicusból vasomotoros, a ggl. n. hypoglossisból érző rostokat is kap, 2. a n. facialis a m. jugulohyoideust, a m. stylohyoideust, valamint a m. digastricus hátulsó hasát látja el, 3. a n. vagus a m. thyreohyoideushoz és esetenként a m. keratohyoideushoz is ad rostokat, 4. a n. glossopharyngeus a m. hyoepiglotticust idegzi be, 5. a n. trigeminus (V1) n. mylohyoideusa a m. mylohyoideust és a m. digastricus elülső hasát innerválja, 6. az 1. és 2. nyaki gerincvelőideg ventralis ágai a m. sterno- és omohyoideus idegei.

Érzőidegek: 1. a n. lingualisból (V3), 2. a n. glossopharyngeus (IX.) r. lingualisából és 3. a n. vagusból (X.) (rr. pharyngei) származnak.

Érzékszervi idegek: a n. glossopharyngeus rr. lingualesei, amelyek a nyelv hátulsó kisebb részéből, és a n. facialis chorda tympanija, amely a nyelv elülső kétharmadából gyűjti össze az ízlelőbimbókból eredő ízlelőrostokat.

A nyelv sympathicus rostjai a n. caroticus internusból és a nn. carotici externiből származnak; parasympathicus secretoros rostjait a chorda tympani adja.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A ló nyelve hosszú, hegye széles és lapos, szélei vékonyak. A nyelv teste a nyelvháton kiemelkedik, a nyelv hegyétől jól elkülönül. A nyelvhát nyálkahártyája vastag. A nyelvháti porc vaskos, 4 mm vastag és 12–16 cm hosszú. A páros, körülárkolt szemölcsön kívül néha egy páratlan papilla vallata accessoria is van. Felületük dudoros. Az arcus glossopalatinus nyelv felőli felülete előtt vaskos, szilvamag alakú, 2–2,5 cm hosszú, leveles szemölcs, papilla foliata, található. A nyelv gyökerének nyálkahártyájában a körülárkolt és a leveles szemölcsök tájékán, valamint a nyelv oldalsó felületein mirigyek vannak. A nyelv gyökerének tüszős része, a pars follicularis, csoportos vagy aggregát tüszőket tartalmaz, folliculi linguales. A tüszők körül mirigyek, gll. tonsillares, is találhatók. A szájpadlási mandula a plica glossoepiglottica mediana és az arcus palatopharyngeus közötti területen, az előbbi szomszédságában található; hosszant elnyúlt, lapos, lemezszerű.

A ló nyelvében mély, hosszanti izomrostok, fibrae longitudinales profundae, találhatók a nyelv gyökerén, a m. hyoepiglotticus közelében. A m. geniohyoideus a nyelvcsonti nyúlványon tapad meg. A m. keratohyoideus a thyreo- és a keratohyoideum, valamint a stylohyoideum között foglal helyet. A szegycsont-nyelvcsonti izmot egy hosszanti ín kettéosztja.

Kérődzők

A kérődzők nyelve mozgékony, a szájüregből nagymértékben kiölthető; mint fogószervnek és táplálékfelvevő szervnek is jelentős a szerepe. A szarvasmarháé vaskosabb, kevésbé háromszögletű, mint a ló nyelve, elhegyesedő, szélei tompák. A nyelvháti dudor idősebb állatokon nagyobb mértékben kiemelkedik, nyelvháti porc nincsen. A nyelvháti dudor előtti árok széles; ez az ún. „táplálékárok”. Benne éles takarmányrészecskék a nyelv mozgásakor sérthetik, átvághatják a nyálkahártyát (nyelvháti fekély).

A fonál alakú szemölcsök elszarusodtak, hegyben végződnek. A szájfenék és a pofa nyálkahártyáján is az előbbi szemölcsnél nagyobb, rózsatüske alakú vagy kerek, kúpszerű papillákat, papillae conicae, találunk. A gomba alakú szemölcsök száma nagy, a nyelv hegyén, a hátán és oldalsó felületein is találhatók. A körülárkolt szemölcsök változó nagyságúak, elhelyeződésük egyedenként is különböző, számuk szarvasmarhában egy oldalon 8–18, juhban 20–24, kecskében 12. Leveles szemölcs nincs vagy csupán csökevénye látható. A szájpadlási mandula a nyelv gyökere és az arcus palatopharyngeus között foglal helyet. A plica glossoepiglottica mediana két oldalán számos nyiroktüsző van. Szarvasmarhában a nyelvfék kettős.

A m. hyoglossus szarvasmarhában az epihyoideumon ís ered; m. chondroglossus néven is ismert. A m. geniohyoideus a processus lingualison tapad meg. A m. omohyoideus transversus és a m. hyoepiglotticus kétszárú izom. A m. hyoideus transversus gyengén fejlett, szarvasmarhában az első borda porcáról is ered. A m. stylohyoideus ínnal ered, és a m. digastricus nem fúrja át. A m. sternohyoideus és a m. sternothyreoideus egységes izom, minthogy a két izmot egymástól a többi háziállatfajban megtalálható középső ín nem választja el. A juh nyelvizmai fejlettek.

Sertés

A sertés nyelve keskeny, hosszú és elhegyesedő. Teste magas, két oldalsó felülete nagy. A nyelv nyálkahártyája vékony, a hám kevéssé elszarusodó. A gomba alakú szemölcsök száma sok, a körülárkolt szemölcsé 1–1. A leveles szemölcs 7–8 mm hosszú, kb. 5 levélből épül fel. Az arcus palatoglossus és a plica glossoepiglottica mediana jól fejlett; a nyelvfék kettős. Fonál alakú szemölcsök a nyelv gyökerén is vannak.

A m. jugulohyoideus, a m. keratohyoideus és a m. omohyoideus csökevényesen fejlett. A m. keratohyoideus kétszárú, a m. hyoideus transversus hiányzik.

Húsevők

A kutya nyelve nagymértékben mozgékony, a folyadék felvételére is szolgál. Élénkvörös színű, széles és lapos, lapát alakú; helyenként pigmentált. A nyelvhát közepén sekély, hosszanti barázda, sulcus medianus linguae, húzódik végig. A leveles szemölcsök aprók; macska nyelvhátán a garat felé irányuló, elszarusodó hámmal borított szemölcsök vannak. A veszettségi féreg, a lyssa, hosszant elnyúló, orsó alakú szerv. A m. genioglossusban helyeződik, benne porcszigetek is fellelhetők. A fonal alakú szemölcsök a nyelv gyökerére is ráterjednek, nyelv széli szemölcsök, papillae marginales, is vannak. Nehezített légzés esetén, melegben, hőleadás céljából, a kutya a nyelvét szétteríteni, laposítani és a szájüregből nagymértékben kiölteni képes.

Húsevőkben a m. mylohyoideus egységes izom, a m. thyreohyoideus a halántékcsonton ered. A m. hyoideus transversus és a m. omohyoideus húsevőkben hiányzik. A m. hyoepiglotticus kétszárú izom. A m. sternohyoideus és a m. sternothyreoideus húsevőkben viszonylag erős izom, és a szegycsont markolatán kívül még az első borda porcán is ered.

A nyelv fejlődése

A nyelv a primitív szájüreg fenekén két telepből, az elülső és a hátulsó nyelvtelepből fejlődik. A garathártya átszakadása után a processus mandibularisok (első pár zsigerív) egyesülési helye mögött az ectoderma alatti embrionális kötőszövet erőteljesen szaporodik, és három gumót alakít ki. A középső páratlan nyelvgumó, a tuberculum linguale impar, és az attól előbbre, kissé oldalt helyeződő, páros oldalsó nyelvgumó, a tuberculum linguale laterale, képezi a nyelv elülső telepét. Az oldalsók erőteljesebben növekedve, a nyelv hegyét és testét képezik, a középső pedig csupán a test kisebb részét, a foramen caecum tájékát alkotja. Az oldalsó nyelvgumó összenövésének vonala a sulcus medianus linguae. A középső nyelvgumó mögött a garattasak nyele, a ductus thyreoglossus, maradványa emberen mint kis gödör, foramen caecum, megtalálható. A garathártya mögött a második, a harmadik és a negyedik zsigerívet ventralisan öszszekötő mesobranchialis szövetből a hátulsó nyelvtelep, a tuberculum linguale proximale, fejlődik ki laposan kiemelkedő, hosszanti irányú duzzanat, copula alakjában; belőle lesz a nyelv testének hátulsó része és gyökere. A két nyelvtelep közötti határvonal a garathártya vonala, emberben kifejezett, sulcus terminalis alakjában fellelhető.

A nyelv izomzata feltehetően az occipitalis myotomokból fejlődik, amelyek később vándorolnak a nyelv területére.

A fogak, dentes

A törzsfejlődés során a fogak nagymértékben differenciálódtak; alakjuk, szerkezetük megváltozott. Felépítésük alapján a köztakaró plakoid pikkelyeinek származékai, ezeket bőrfogaknak nevezzük. Ezek a kúp alakú fogak a vízben élő gerinces állatok egyféle típusú, homoiodont fogai, amelyek a táplálék megragadására szolgálnak. Többségük a szájnyílás szélén, kisebb részük a fejbél különböző részein található. Gyorsan lekopó, többszörösen váltódó, ún. polyphyodont fogak.

A szárazföldi gerinces állatok vízben élő őseiktől a szárazföldi életre való fokozatos áttérés alkalmával táplálékszerzésük módját, a táplálékfelvétel mennyiségét nagymértékben megváltoztatták, ennek megfelelően a fogaik átalakultak. A fogak állományának szilárdsága nőtt, kopásuk és váltódásuk csökkent, egyszer váltódó fogak alakultak ki. A fogak a szájüreg meghatározott helyén tömörültek, fogívet képeztek, és ezáltal fejlődésük is megváltozott. A fogív kialakulásával az egyes fogak működése és ezzel az alakjuk is változott. Az elöl helyeződő fogak metszőfogakká alakultak, amelyek a növényi és állati eredetű táplálék megfogására, megtartására, tépésére és metszésére szolgálnak. A mögöttük helyeződő fogak némely háziállatunkban eredeti funkciójuknak megfelelően támadó- vagy védőfegyverként szem-, eb- vagy agyarfogként fejlődtek tovább. A mögöttük helyeződő fogak, az őrlő- vagy zápfogak, a táplálék felaprózását és őrlését végzik.

A fogak, dentes, a csontnál keményebb szervek, a rágás passzív szervei, az állkapocs elmozdításával egységesen a rágóizmok mozgatják őket. Az állcsont, az áll közötti csont, valamint az állkapocs fogmedri nyúlványaiba, a fogmedrekbe, alveoli, csapszerűen beékelődve, gomphosis, helyeződnek. Fejlődésük szerint a nyálkahártya elmeszesedett szemölcsei.

A házi emlősállatok fogai a dentinfogak közé tartoznak. Számuk, alakjuk és elhelyeződésük emlősállatfajok szerint különbözik. Felépítésük, a morfológiai különbségek ellenére is, a különböző gerinces állatokban általában közös jellegű. Többféle alakúak. Eszerint van heterodont, anisodont fogazat, szemben a kevésbé szervezett gerincesek egyforma alakú és szerkezetű homoiodont s. isodont fogazatával. Az állkapocsban helyeződő fogak együttesen az alsó fogsort, az arcus dentalis mandibularist, az áll- és áll közötti csontban ülő fogak összessége a felső fogsort, az arcus dentalis maxillarist, a két fogsor, dentura, pedig a fogazatot, a dentaturát, alkotja.

A fogak az arc csontjaival, a rágóizmokkal, az ajakkal és a nyelvvel együtt közös funkciót végző szervet, a rágókészüléket alkotják. A rágókészülék a táplálék felvételére, a táplálék felaprózására, válogatására, keverésére szolgál. A táplálkozás típusa és a táplálék minősége, valamint a fogazat alakja között szoros összefüggés, kölcsönhatás van. Eszerint házi emlősállataink között megkülönböztetünk húsevőket, carnivora, mindenevőket, omnivora, és növényevőket, phytophaga.

A fogsorban elhelyeződő fogak nem egyformák, helyük és a rágásban betöltött szerepük szerint eltérő alakúak, kisebb csoportokat alkotnak. Az egy csoportba tartozó fogak sem egészen egyformák.

228. ábra - A ló metszőfoga (Habel, R. szerint)

A ló metszőfoga (Habel, R. szerint)


A fogak alakja. A fogon kívülről zománccal borított, a szájüregbe beemelkedő koronát, corona dentist, a fogmeder közelében ínnyel körülvett nyakat, collum dentist, és a csontok fogmedri nyúlványaiba beékelődő gyökeret, radix dentist, különböztetünk meg. Háziállatainknak van olyan foga, amelyen a korona és a nyak egymástól nem különül el, a kettő együtt a fog teste, a corpus dentis. A fog koronáján különböző alakú rágólap, facies occlusalis s. masticatoria, található. Alakja, nagysága a fog és a fogazat típusa szerint is eltérő. A fogak ajkak felé tekintő felülete a facies labialis, a pofák felé tekintő a facies buccalis; a kettő közös neve facies vestibularis; a tulajdonképpeni szájüreg felé tekintő felülete a facies lingualis, és a szomszédos fogakkal érintkező felület a facies contactus. A facies contactus kétféle lehet: ugyanannak a fognak a median síkhoz közeli érintkező felülete, a facies mesialis, attól távoli a facies distalis.

A húsevők zápfogainak rágólapján jól kiemelkedő, kúp alakú csúcsok, a cuspis dentis, a rágófelületet fűrész alakúvá alakítják. A csúcs hegye, az apex cuspidis, a húsevők támadófegyvere. A rágólapon kiemelkedő tompa gumó, a tuberculum dentis, a mindenevő fogazatra jellemző. A gumók közötti árok, az infundibulum dentis, növényevők fogazatán is látható. A koronát borító zománcállomány növényevőkben oldalról jól látható zománcredőket, plica enameli, képez. A redőknek a rágólapon kiemelkedő széle, a szegélye, a crista enameli.

A fog nyaka a metszőfogakon és a mindenevők zápfogain jól elkülöníthető. Az íny fölötti korona közeli része a corona clinica. Háziállatainkban esetenként, az ember zápfogain gyakran található a nyakon övszerűen kiemelkedő tompa léc, a cingulum dentis, is.

A fognak az alveolusban helyeződő része a fog gyökere, a radix dentis. A gyökérnek háziállatainkban a fog és a fogazat típusa szerint egy vagy több csúcsát, apex radicis dentis, különböztetjük meg. A gyökérnek a nyakhoz közeli, íny által borított szegélye a radix clinica.

A fog gyökerét a fogmeder csonthártyája, a gyökérhártya, a periodontium, foglalja be. Ez erekben és idegekben gazdag kötőszövetes hártya, amely a fogat rugalmasan rögzíti a fogmederben; a gyökér külső felületét borító cementállománnyal, a fogmeder csontos falával és a fogat körülvevő ínnyel együtt a fog funkcionális támasztóberendezését, a paradentiumát, alkotja.

A fog belsejében üreg, cavum dentis, van, amely a fogbelet, a pulpa dentist, foglalja magában. A fogbél ér- és idegdús, laza kötőszövet, amely a fogat tápláló érhálózatot és idegeket tartalmazza, ezáltal a fogat táplálja. A fog üregének a helyeződése szerint három része van, ezek a fog koronájában levő cavum coronale, a gyökérben található, csatorna alakú canalis radicis dentis, és a gyökér csúcsán nyíló foramen apicis dentis. Macskában több kicsi nyílásból áll. A fogbél pedig – az üreg részeihez hasonlóan – a cavum coronaléban levő pulpa coronalisra, a canalis radicis dentisben levő pulpa radicularisra és a foramen apicis dentist kívülről lezáró papilla dentisre különíthető el. A gyökércsatorna egyes fogakon állandóan tág marad. Az ilyen fog tartósan táplálkozik és állandóan nő. Ilyenek a sertéskan agyarfogai és a rágcsálók metszőfogai. A legtöbb fog ürege a „pótló dentin” képződése során fokozatosan szűkül, csökken a fog táplálkozási lehetősége, ezáltal a fog növekedése megszűnik.

229. ábra - A zápfogak szerkezete

A zápfogak szerkezete


230. ábra - A ló praemolaris fogának rágófelülete (Barone, R. szerint)

A ló praemolaris fogának rágófelülete (Barone, R. szerint)


A fogak szerkezete. A fog háromféle állományból épül fel. Fő tömegét a kötőszöveti eredetű dentinállomány, a dentinum, alkotja, amelyet a fog koronáján a hám eredetű zománcállomány, az enamelum, a gyökéren pedig a szintén kötőszöveti eredetű cementállomány, a cementum, borít.

1. Dentin, dentinum. Mesenchymalis eredetű, sárgásfehér színű, fénylő, a csontszövethez hasonló (elefántcsont) állomány, amely mészsókban gazdagabb, viszont kollagénrostokban szegényebb a csontnál. A csonthoz hasonló szerkezetű, benne sejtek nincsenek. Elmeszesedett alapállományában a fog felületével párhuzamosan elrendeződött rostok vannak, amelyek hálózatot képeznek. Az állományt radialis irányú dentincsatornácskák, canaliculi dentales, fúrják át, amelyek a dentin zománc-, illetve cementállomány felőli felületén vakon végződnek.

A csatornák egymással többszörösen anasztomozálnak, a falukat képező dentin tömörebb, savak és lúgok hatásának ellenállóbb hüvelyt, Neumann-féle hüvelyt képez. Vannak a dentinállományban kevésbé elmeszesedett területek, az ún. spatium interglobularék is, ezeken a csatornácskák szintén áthaladnak. A dentin- és a cementállomány határán a Thomes-féle szemcsék szintén tökéletlenül elmeszesedett területek.

A dentin a fog közepén levő üreget, a fogbélüreget, a cavum dentist, határolja. Az üreget határoló felületét hengeres, kötőszöveti eredetű, dentinképző, odontoblast, sejtek rétege borítja. A sejtek kerekded magja az üreg felé helyeződik. A sejt két nyúlványa közül az egyik a dentincsatornába nyúlik (dentinrostok), a másik a pulpába tér (pulparostok). A dentin külső felületét a korona tájékán a zománc, a nyak és a gyökér tájékán cementállomány borítja. A ló és a kérődzők zápfogainak és lekopott metszőfogainak a rágólapján a dentin szabadon előtűnik („magnyom”).

A dentinállomány elmeszesedése kívülről indul meg, a fog ürege felőli rétege a kevésbé elmeszesedett, a „legfiatalabb” dentin, amely még a felnőtt állatokban is tökéletlenül elmeszesedett és az ún. praedentint képezi. Az elmeszesedés következtében a fog ürege és a nyakcsatorna szűkül, a szűkülés foka a fogazat és a fog típusa szerint változó mértékű.

2. Zománcállomány, enamelum. Hám eredetű, porcelánszerűen, kékesen fénylő, a fog koronáját kupakszerűen borító réteg; a fog legkeményebb része. A korona rágólapján hegyes kúpokat, cuspis dentis (secodont fog) vagy tompa gumókat, tuberculum dentis (bunodont fog), alkot. A korona oldalsó felületén egyes fogtípusokon beterjed a dentinállományba, ezáltal zománcredőket, plica enameli (zománcredős fog), a rágólapon hullámszerűen kiemelkedő léceket, crista enameli, képez. A zománcállományt kívülről vékony, kb. 1 mikrométer vastag, szerkezet nélküli zománccuticula, cuticula dentis, fedi, amely rágás közben fokozatosan lekopik.

A zománcállomány viszonylag vékony, 3–6 mikrométer átmérőjű, hatoldalú, elmeszesedett zománcprizmákból áll. A prizmák közötti szilárd összeköttetést kevés ragasztóanyag és az biztosítja, hogy a prizmák kifelé haladva enyhén egymás köré csavarodnak. A prizmák a fejlődés során elmeszesedett zománcképző sejtek (adamantoblastok) termékei, emiatt újból képződni képtelenek.

3. Cementállomány, cementum. Sárgásbarna csontszövet. A fog gyökerét, növényevőkben – a kérődzők metsző- és előzápfogainak kivételével – az egész fogat beborítja, a zománcredők mélyedéseit kitölti, és a rágófelületek mélyedéseibe is benyomul. A fog felületével párhuzamos lemezekből áll, amelyek közötti szabálytalan alakú üregecskékben, lacunákban, a cementoblast sejtek helyeződnek. A fog nyakán levő része nem tartalmaz sejteket. Csatornarendszerében – amely a Havers-féle csatornákhoz hasonlóan épül fel – erek és a periodontiumból származó Sharpey-féle rostok találhatók.

A cementállománynak jelentős szerepe van a fog rögzítésében. Elmeszesedéskor körülnövi azokat az erős kollagénrostkötegeket, amelyek a fogcsírát összekötik a fejlődő fogmeder kötőszöveti telepével, a rostköteg fogmeder felőli szakaszát pedig a fejlődő csontszövet fogja körül, ezáltal rugalmas összeköttetés alakul ki a foggyökér felülete és a fogmeder fala között.

4. A fogbél, a pulpa dentis, a cavum dentist tölti ki. Alapállományát a pulpasejtek (a mesenchymalis sejtekhez hasonló, csillag alakú sejtek) hálózata adja. A sejtek között vérerek, nyirokerek és idegrostok hálózata található. A fogbélüreg falát bélelő odontoblast sejtek rétege alatt sűrű ér- és idegfonat van. A pulpából számos rost a praedentinbe hatol és ott laza fonatot képez, miközben egyik csatornán kifelé, majd a másikon visszafelé halad. Ez az oka a dentin mélyebb rétegei érzékenységének (a szuvas fog hidegre érzékeny, illetve a dentin fúrása fájdalmas). A gyökércsatornában haladó nagyobb ereket idegrostkötegek kísérik. A fogmedri nyúlványokra kívülről a pofa, a tulajdonképpeni szájüreg felől a kemény szájpadlás, illetve a szájfenék nyálkahártyája mint íny, „ínyhús”, „foghús”, gingiva, ráborul, és körkörösen körülfogja a fogak nyakát. Az íny tömött, rostos kötőszövete szorosan hozzánőtt a csontos alaphoz. Lamina propriával bíró nyálkahártyája mirigyek nélküli, vastag, sűrűn egymás mellett helyeződő papillákat képez. Többrétegű, el nem szarusodó hámmal borított. Mindezek folytán a gingiva durva mechanikai hatásoknak is ellenáll és kevésbé érzékeny, gyulladásos állapotában viszont igen fájdalmas. Egészséges fogakon, húsevőkben és sertésben nem csupán a fog nyakát, hanem a zománccal borított korona egy kis szegélyét is bevonja. A két szomszédos fog közötti redő csipkeszerűen vagy sáncszerűen kiemelkedik; ez az interdentalis papilla.

A fog nyakán az íny hámja a mélybe fordul és a fognyakhoz simul, de bármilyen szorosan feszül is hozzá, keskeny rés marad az íny hámja és a fog között. A zománcállomány alsó határán az íny hámja elvékonyodik, és a hasadék mélyén gyűrű alakban egy hámmentes szegély veszi körül a fog nyakát. Itt a kötőszövetben a mucopolysacharidokban gazdag basalis membrán mintegy pótló-záró réteget létesít, az íny kötőszövetes rétege pedig a nyak körül sugarasan és gyűrűszerűen rendeződő rostokból álló rögzítő rendszert képez. Amíg az íny szövete egészséges, a szövet turgor hatása révén a fog körüli rés tökéletesen zárt.

A fog regenerációja minimális, szövetei csak az odontoblast, az adamantoblast és a cementoblast sejtek elhalásáig képesek kisfokú növekedésre. A táplálkozás típusa mintegy meghatározza a fogak kopását, elhasználódását háziállatainkban. A növényevők és a rágcsálók állandóan vagy hosszabb ideig növekedő fogainak kopása nagyobb mértékű, mint növekedése. Idősebb korban a rágólapon a dentinállomány is megjelenik. Ez esetben a rágás ingerére az odontoblastok fokozott dentinképzéssel reagálnak a felületre került dentinréteg alatt. A kopás és a dentin pótlása háziállatainkban fiziológiai folyamat. A fog szuvasodásakor is van dentinképzés, azonban a képződött szekunder dentin szerkezete laza és a pulpát a fertőzéstől megóvni képtelen. Radioaktív izotópokkal bizonyították, hogy a nyálból anyagok juthatnak a fog szöveteibe és a fog szöveteiből a nyálba. A nyál összetétele tehát a fogak életműködése nézőpontjából nem közömbös; „anyagforgalom” van a fog zománcállományában is.

Fogtípusok

Az egyes fogak helyeződésük és eltérő funkciójuk szerint különböző alakúak, ennek megfelelően eltérő fogtípusok alakultak ki. A házi emlősállatok eltérő fogakból álló fogazata a heterodont (anisodont) fogazat, eltérően más gerinces állatok (halak, hüllők) azonos típusú, haplodont fogakból álló homoiodont (isodont) fogazatától. A fogak típusai a következők

1. Metszőfogak, dentes incisivi (I). Kicsi, görbült, egygyökerű, egyszerű felépítésű fogak, a szájnyílás közelében, az ajkak mögött helyeződnek. A táplálék megfogására, leharapására és feldarabolására szolgálnak. Egy fogsoron mindegyik oldalon 3-3 metszőfog (I1–3) van. A median síktól számítva, az első metszőfog (I1) a fogófog, a második (I2) a középfog és a harmadik (I3) a szegletfog. Kérődzőkben a maxillaris fogív nem tartalmaz metszőfogakat, azt foglemez, lamina dentalis, helyettesíti, az állkapcsi fogsorban pedig 4-4 metszőfog van, a kérődzők szemfoga ugyanis metszőfoggá alakult át (I4).

2. A szem-, eb- vagy agyarfogak, dentes canini (C) szintén egygyökerű, ívben hajló fogak, kúp alakú koronájuk van, rágólapjuk nincsen. A foghíjas szélen találhatók, mindegyik oldalon felül is és alul is egy-egy. A maxillaris fogívben helyeződő fog gyökere hosszú. Gyökércsatornája sertésben a sorbanövés után is nyitott marad, a fog állandóan nő. Kérődzőkben szegletmetszőfoggá (I4) alakul át. Kancákban gyakran hiányzik vagy nem hasad ki (retentio).

3. Őrlőfogak, zápfogak, dentes molares (M). A húsevők, a mindenevők, illetve a növényevők fogazatának megfelelően az őrlőfogak is eltérő alakúak, szerkezetűek és többgyökerűek. Közülük az előbbre helyeződők váltódnak; ezek az előzápfogak (kisőrlők, pofafogak), dentes praemolares (P). A hátulsók viszont már mint maradó fogak hasadnak ki és növekednek; ezek a zápfogak (utózápfogak, nagyőrlők), dentes molares (M). Az előzápfogak előtt gyakran farkasfog, dens lupinus (L), is kifejlődik, amely nem váltódik. Lóban csak a felső fogsorban, sertésben esetenként az alsóban, és húsevőkben, ha megvan, mindkét fogsorban kinő.

231. ábra - A ló zápfogai

A ló zápfogai


Az előzápfogak és az utózápfogak alakja a táplálkozás típusainak megfelelően alakult, és jellemző az egész fogazatra, meghatározza annak jellegét.

Így megkülönböztetünk zománcgumós fogakat, amelyek lehetnek egy- vagy többgumójú fogak. Közülük a kúpszerű gumókat, tarajokat egymás mögött találjuk. Az egy vonalban levő fogak a tépő (secodont vagy bunosecodont) fogazatot alakítják ki. Ilyen a húsevők fogazata. Ha a rágólapon helyeződő gumók tompák és egymás mellett háromszög vagy négyszög alakú felületen helyeződnek, akkor az ún. zúzó, bunodont, fogazatot alakítják ki; ilyen a sertés fogazata. Ha a gumók helyét hosszú, egyenes lécek foglalják el, amelyek oldalról tekintve redőt képeznek, akkor zománcredős, lophodont, fogazatról (ló) beszélünk. Ha a zománclécek félholdszerűen görbültek, akkor a selenodont fogazatot alakítják ki. Ilyen a kérődzők fogazata.

A fogak jelölése

A fogakat alakjuk és helyeződésük szerint az ún. fogképletben jelöljük. A képlet vízszintes vonala a két fogív közötti rágólapok vonalát, függőleges vonala pedig a median síkot, a két középső metszőfog közötti határt jelöli. A vízszintes vonal fölé a maxillaris, alá pedig a mandibularis fogív fogait írjuk le. A függőleges vonaltól kiindulva kétoldalt az egymást követő fogtípusokat és azon belül a fogak számát jelöljük. PI. metszőfogak (I1–3, 4), szemfog (C), farkasfog (L, eq, sus, Ca), előzápfogak (P1–3) és zápfogak (M1–3). A maradó fogakat a fogtípusnak megfelelő nagybetűvel (I, C, L, P, M), a tejfogakat kisbetűvel (i, c, p) jelöljük, és a median síktól lateralis irányba számozzuk. Az előzápfogak számozása fordított is lehet, amikor is az utolsó előzápfog és az első zápfog közötti határtól rostralis irányban számozzák őket. A farkasfog (L, P1 vagy P4), egyes háziállatfajokban vagy egyedekben hiányzik mint utolsó számú fog, de a sorrendben nem okoz zavart.

13. táblázat - A fogak képlete

Állatfaj

Tejfogak

Maradó fogak

28

3p

1c

3i

3i

1c

3p

40

3M

3P

1C

3I

3I

1C

3P

3M

3p

1c

3i

3i

1c

3p

3M

3P

1C

3I

3I

1C

3P

3M

Kérődzők

20

3p

0c

0i

0i

0c

3p

32

3M

3P

0C

0I

0I

0C

3P

3M

3p

0c

4i

4i

0c

3p

3M

3P

0C

4I

4I

0C

3P

3M

Sertés

28

3p

1c

3i

3i

1c

3p

44

3M

3P

1L

1C

3I

3I

1C

1L

3P

3M

3p

1c

3i

3i

1c

3p

3M

3P

1L

1C

3I

3I

1C

1L

3P

3M

Kutya

28

3p

1c

3i

3i

1c

3p

42

2M

3P

1L

1C

3I

3I

1C

1L

3P

2M

3p

1c

3i

3i

1c

3p

3M

3P

1L

1C

3I

3I

1C

1L

3P

3M

Macska

28

3p

1c

3i

3i

1c

3p

30

1M

3P

1C

3I

3I

1C

3P

1M

3p

1c

3i

3i

1c

3p

1M

2P

1C

3I

3I

1C

2P

1M

Házinyúl

16

3p

2i

2i

3p

28

3M

3P

0C

2I

2I

0C

3P

3M

2p

1i

1i

2p

3M

2P

0C

1I

1I

0C

2P

3M

Ember

20

2p

1c

2i

2i

1c

2p

32

3M

2P

1C

2I

2I

1C

2P

3M

2p

1c

2i

2i

1c

2p

3M

2P

1C

2I

2I

1C

2P

3M


Jelmagyarázat:

I = dens incisivus (maradó fog); i = ua. (tejfog)

C = dens caninus (maradó fog); c = ua. (tejfog)

P = dens praemolaris (maradó fog); p = ua. (tejfog)

M = dens molaris (maradó fog)

L = dens lupinus (maradó fog)

Fogzás, dentitio, és fogváltás

A legtöbb gerinces állat életében kétféle foggeneráció fejlődik, nő ki, ez a dentitio. Az első foggenerációt a tejfogakból, dentes decidui s. lactei, álló tejfogazat, lactalis dentitio, alkotja. Ezek a tejfogak bizonyos idő után kiváltódnak, helyükre maradófogak, dentes permanentes, nőnek, amelyek a második foggenerációt, a maradó fogazatot alakítják ki; ez a permanens dentitio.

A maradó fogak kétfélék lehetnek. Vannak olyanok, amelyeket tejfogak nem előznek meg, és vannak olyanok, amelyek tejfogakat váltanak fel. Ennek megfelelően az emlősök fogazata kétszer nő ki, diphyodont fogazat. A kevesebb számú és kisebb fogakból álló tejfogazatot több és nagyobb fog által alkotott maradó fogazat váltja fel.

A tejfogak, dentes decidui

A tejfogak rövidebbek és gyengébbek a maradó fogaknál, és gyorsabban is kopnak. Születéskor egy részük áttöri az ínyt, azaz „kihasad”. Az egyes fogtípustól függően különböző korban váltódnak. Váltódásukkor a fejlődő, pótló fog elnyomja a tejfog tápláló vérereit. A tejfog gyökere elsorvad, és az elhalt fogat csupán az íny tartja, végül a hasadó maradó fog kinyomja azt. Ha a maradó fog csökevényesen vagy rossz irányban fejlődik, a tejfog gyökere nem sorvad el, és a fog továbbra is a helyén marad.

A tejfogak száma kevesebb, mint a maradó fogaké. A fogtípusok közül csak a metsző-, a szem-, eb- vagy agyarfogakat és az előzápfogakat előzi meg tejfog; azok váltódnak. A zápfogak és a farkasfog csak egyszer nő ki, tejfog nem előzi meg.

A fogváltás fokozatos, meghatározott sorrend szerint, az állatfajra jellemző korban megy végbe. A tejfogak hasadását, sorba növését, váltódását, a maradó fogak hasadását és sorba növését, idősebb korban pedig a fog kopását felhasználhatjuk az életkor megközelítő meghatározásához.

14. táblázat - Az életkor meghatározása a tejfogak megjelenése, hasadása (h), illetve váltódása (v) és a maradó fogak kopása alapján

Év, hó nap

Szarvasmarha

Juh

Sertés

Kutya

Születéskor

P1–3 h

I1–3 h

I1 és (P1–3) h

I3 és C h

3–14 nap

I1 h

I4 h

8–14 nap

I2 h

felső P2 h alsó P3 h

10–21 nap

I3 h

C h

4 hét

P2–3 h

alsó P1–2 h

3–6 hét

I2 h

P1–3 h

I4 h

I1 h

I1–3 és P1–3 h

5–12 hét

alsó I2 és P3 h

8–16 hét

I1 élén kopás nyomai

3 hónap

alsó M1 h

felső I2 h

5 hónap

M1 h

felső M1 h

P4 és M1 h

I1–3 és P1–3 v M1 v

4½–6 hó

I1 élén kopási csík

M2 v

5–9 hónap

I3 és C h

M3 v

8–10 hónap

I3 és C v

9–12 hónap

I1–4 kifejezett kopási felület

M2 h

M2 h

1 év

M1 h

I1 és P1–2 v

1¼–1½ év

alsó I1; a kupa eltűnik

M2 h

I1 v

P2 v

1½–1¾ év

alsó I2; a kupa eltűnik

I erős kopás, közöttük rés, a „vízér”

I2 és M3 v

1¾–2 év

alsó I3; a kupa eltűnik

I1 v

I2 és P1–3 v

2–2½ év

I2 és P1–2 v M3 h

2¼–3 év

I1 v

I3 v

I3 v

3¼–4 év

I2’ és P3 v

I4 v

I3 v

3¾–4 év

I4 v

az állon körszakáll

4¼–5 év

I3 v, M3 h

I4 sorba nő

I kifejezett kopási felület

6 év

alsó I1; kupa eltűnik, magnyom megjelenik

a szegletfog egész rágólapja kopott

a rágólap négyszögletes

7 év

ua. I2

I3 feléig lekopott

8 év

ua. I3

I4 feléig lekopott

a rágólap kör alakú

9 év

alsó I1 rágólapja haránt ovális

I2 rágólapja négyszögletes

vízeres fog

12 év

ua. kerekded

I4 rágólapja négyszögletes

a fogak kihullanak

14–16 év

ua. a kupanyom eltűnik

metszőfogakból gömbölyű csonkok maradnak

18 év

az alsó I1–3 rágólapja háromszögletes


A fogak erei és idegei. A maxillaris fogsor erei az a. et v. infraorbitalis (ex a. et v. maxillaris); idege a n. infraorbitalis (ex n. maxillaris). Az állkapcsi fogsor erei az a. et v. alveolaris mandibularis (ex a. et v. maxillaris); idege a n. alveolaris mandibularis (ex n. mandibularis).

Állatfajonkénti jellegzetességek

A lónak (lóféléknek) zománcredős, lophodont, fogazata van. A fogak száma 40 (ménben 40, kancában 36, mert a szemfog rendszerint hiányzik); ha a maxillaris fogsorban a farkasfog kihasad, akkor 42. Mindegyik fogsorban 6-6 metszőfog található. Közülük a medialis a fogófog (I1), a mellette levő a középfog (I2), a lateralis pedig a szegletfog (I3) nevet viseli.

232. ábra - A ló metszőfogának szerkezete: életkor-meghatározás a fogazat alapján (Habel, R. szerint)

A ló metszőfogának szerkezete: életkor-meghatározás a fogazat alapján (Habel, R. szerint)


A metszőfogak egygyökerű, kissé hajlított fogak, de a gyökerük egyenes. A felső metszőfogak íveltebbek és rövidebbek, mint az alsók. A fogak koronája szorosan egymás mellé simul, kúp alakú gyökerük a fogmederben egymás felé összetér. Fiatal állatokban a felső és az alsó metszőfogak csaknem függőlegesen találkoznak egymással, idősebb állatokban a fog kopásával mindinkább hegyesebb szögben. A fog ajaki felülete domború, nyelvi felülete kissé homorú. Az utóbbin két hosszanti barázda a gyökér felé haladva egyesül egymással. A metszőfog harántmetszete a hossztengely egyes szakaszain a haránttojásdad alaktól a háromszögletű alakon át a hosszanttojásdad alakig változik. A fog kopásával a rágófelület a kor előrehaladtával hasonlóképpen változik, és ez hozzávetőleges tájékoztatást nyújt az állat életkorára vonatkozóan is. A rágólapon a zománcállomány a fogba betüremkedik, és a maxillaris metszőfogakon 12, a mandibularis metszőfogakon 6 mm mély ún. kupát alkot. A kupát zománcajkak határolják, üregét a cementállomány részben kitölti. A fog kopása során a kupa barnásfekete színűvé válik, a zománcajkak zománcgyűrűvé csiszolódnak, a fog rágólapjának kezdetben haránttojásdad alakja kerekké, majd háromszögletűvé válik, eközben a kupának csupán sötét, harántovális, foltszerű maradványa, a kupanyom, marad vissza. A metszőfog évente 2 mm-t kopik, a kupa kopásával járó alakváltozás, a kupanyom megjelenése, valamint annak eltűnése után, részben az előtt, a fogüreget kitöltő pótlódentin, a magnyom vagy fogcsillag megjelenése nyújt adatokat számunkra a kor meghatározásában. A pótlódentin a fog üregét szűkítő sárgásbarna dentinállomány, amely a kopás okozta inger behatására fejlődik, és lezárja a fog üregét.

A tej metszőfogak kisebbek és rövidebbek a maradó fogaknál. Rajtuk a korona és a gyökér határán nyak, collum, különül el.

A szemfog egygyökerű, kúp alakú, gyengén fejlett fog. Ménen és herélt lovakon fejlett, kancán hiányzik vagy ha megvan, fejletlen. A lónak összesen 4 szemfoga lehet. A felsők a foghíjas szél elülső és középső harmada határán, az alsó a szél közepén helyeződnek. Mintegy 4–5 cm hosszúak, koronájuk 1 cm hosszú.

A zápfogai zománcredős őrlőfogak. Felül és alul 6-6 őrlőfog van. Oszlopszerű, négyoldalú prizmához hasonlóak, nyak nem különböztethető meg rajtuk. A felső zápfogak harántmetszéslapja négyzet, az alsóké téglalap alakú. Az első előzápfog metszéslapja többé-kevésbé háromszög alakú. A felsők 3–4, az alsók kétgyökerű fogak. A gyökerek csupán a végükön különülnek el egymástól. A mintegy 8–10 cm hosszú fog hosszabb része a fogmederben található, csupán 2,5 cmnyi felső végdarabja van szabadon. A maxillaris fogsorban a P1 előtt gyakran farkasfog, dens lupinus (L) is kifejlődik.

A maxillaris fogsor íve szélesebb a mandibularisénál; az alsó fogív a felső fogíven belül esik, a felső őrlőfogak rágólapjának medialis harmada érintkezik az alsó őrlőfogak rágólapjának külső harmadával. A zápfogak rágólapja emiatt kifelé és lefelé lejt, azaz a felső őrlőfogaknak a buccalis széle, az alsóknak pedig a lingualis széle hosszabb és élesebb. A két fogív tehát nem egyenlő, a lóban anisognathia van. A fogak záródásukkor oldalkitérést nem végeznek, ez a centralis occlusio. Rágólapjukon mind a három állomány jól látható. A három állomány eltérő mértékű kopása következményeképpen azonban a zománcállomány kiemelkedéseket, zománcléceket, crista enameli, a közötte helyeződő cement- és dentinállomány pedig árkokat alkot. A felső és az alsó fogsor molaris fogai nem pontosan egymás fölött, hanem kissé eltolódva úgy helyeződnek, hogy az alsó molaris fogak közötti hasadékot a felső molaris fog takarja. A rágólapok rendes körülmények között tökéletesen egybeillők.

Kérődzők

A kérődzők selenodont fogazatában összesen 32 fog van. A metszőfogak csupán az alsó fogsorban fejlődtek ki; 8 lapát alakú, nyakalt metszőfog van. A belső fogófogat két középfog, belső és külső középfog (I2, I3) követi, és a lateralis szegletmetszőfog (I4) homológ a dens caninusszal, amely kérődzőkben a három metszőfoghoz társult. A metszőfogak fogmedre sekély, a fogak rögzítése nem szilárd, a rágófelület a facies lingualis felé lejt. A felső fogsorban, az áll közötti csontban nincsenek fogmedrek, a metszőfogak hiányoznak. Helyükön nagymértékben elszarusodott hámmal fedett, tömör szerkezetű nyálkahártya fekszik a csontos alapra, és az enyhén, párnaszerűen elődomborodó foglemezt, pulvinus dentalist képezi.

233. ábra - A marha és a kutya fogazata

A marha és a kutya fogazata


A zápfogak zománcredős fogak; számuk és helyeződésük a lóéhoz hasonló. A praemolarisok rágólapján egy, a molarisokén két zománcredő, plica enameli, található. Többgyökerűek, és jobban elkülönülő, hosszabb gyökereik vannak, mint lóban.

Sertés

A sertés mindenevő fogazata heterodont típusú, zománcgumós, bunodont fogazat. Zápfogainak koronája alacsony (brachiodont). A felső és az alsó fogsorban 6-6 metszőfog van. A korona zománcrétege mélyen leterjed a fog gyökerére. A metszőfogak közötti hézag helyenként nagy, a fogak nem illeszkednek szorosan egymáshoz. A felső metszőfogak hajlottak, az alsók egyenesek, csaknem vízszintesen irányulnak. A fog koronája a középsík felé hajlik. A szegletmetszőfog a leggyöngébb és a legrövidebb is.

Az agyarfogak kanokon fejlettebbek, mint kocán. Kétoldalt a szájüregen túl terjednek, az ajkakon itt bemetszés („a sertés csíkja”) található. A kan agyarfoga hosszú, erős, gyökere mélyen bent ül a tág fogmederben. A gyökércsatorna tág, és nem szűkül, a fog állandóan táplálkozik, és ezért állandóan nő. A maxillaris agyarfog szögletesen hengeres, vaskosabb, gyökere a második praemolaris fog magasságáig terjed hátrafelé. Az alsó agyarfog háromélű, kevésbé hajlott, hegyezett. Hosszabb, mint a felső, gyökere az első molaris fog magasságáig is elér. A mandibularis agyarfog elülső felületével érintkezik, koptatják egymást.

234. ábra - A sertés fogazata (oldalról)

A sertés fogazata (oldalról)


1. os rostrale, 2. os nasale, 3. os incisivum, 4. foramen infraorbitale, 5. crista facialis, 6. fossa canina, 7. os lacrimale, 8. orbita, 9. processus zygomaticus (os frontale), 10. fossa temporalis, 11. protuberantia occipitalis externa, 12. squama occipitalis, 13. porus acusticus externus, 14. tuberculum nuchale 15. condylus occipitalis, 16. arcus zygomaticus, 17. collum mandibulae, 18. fossa masseterica, 19. angulus mandibulae

A zápfogak zománcgumós fogak, amelyek rágásra és metszésre egyaránt alkalmasak. Az előzápfogak a húsevők secodont, a hátulsók a növényevők lophodont fogaihoz hasonlítanak. Farkasfog a sertésben a maxillaris fogsorban mindig, a mandibularisban nem minden esetben található. Az alsók – ha kifejlődnek – a molaris fogaktól távolabb, a margo interalveolarison helyeződnek.

Húsevők

A húsevőknek tépő, secodont fogazatuk, van. A többi háziállatéhoz hasonló, haplodont típusú fogsorban a metszőfogak porcelánfehérek, lapát alakúak, kifejezett nyakkal, a felsők fejlettebbek az alsóknál. Egygyökerű fogak, rágólap helyett inkább csak él különböztethető meg rajtuk, kicsi rágólapja a lekopott fognak van. A koronán három kis lebenyke emelkedik fel, amelyek mindegyike lekerekített szélben végződik. A felső szegletmetszőfog alakja kúphoz hasonló.

A szemfogak jól fejlettek, hátrafelé hajló hegyben végződnek, ami a ragadozókra jellemző. Viszonylag hosszú gyökerük oldalt lapított.

A kutya zápfogain (felül 6-6, alul 7-7) fűrészfoghoz hasonló rágóél van, rágólap csupán a felső és az alsó hátulsó két zápfogon található. A zápfogak aboralis irányban felül a negyedik, alul az ötödik zápfogig nagyobbodnak; a farkasfoggal együtt számolva, a felső negyedik (P3) és az alsó ötödik (M1) fog a legnagyobb, ez az ún. tépőfog, a dens sectorius s. lacerans. A zápfogak kétoldalt összenyomott, háromcsúcsú fogak, a középső csúcs a legmagasabb. Egy, két vagy három gyökerük van. A praemolaris fogak váltódnak. A felső dens sectorius praemolaris fog, tehát váltódik, az alsó nem. A szemfogak mögötti első praemolaris fog a farkasfog, a dens lupinus, amely, ha megvan, 4–5 hónapos korban nő ki a margo interalveolarison, nem váltódik, egygyökerű, egy nagyobb és egy kisebb, éles tarajjal bíró fog.

A kutya fogainak növekedése az állat teljes fejlettsége után megszűnik; ilyen az ún. brachiodont típusú fogazat. A mandibularis fogív kisebb, mint a maxillaris, és a fajra jellemző a néha nagyfokú anisognathia (lásd előbb). Rágás közben a mozgás egyirányú, az állkapocs zárása és távolítása oldalkitérés nélküli; centralis occlusio. Az egyes kutyafajták között számos tenyésztett fajtában a nagymértékben különböző koponyaalak szerint a fogak száma és a fogsor alakja is eltérő. Például a rövid koponyájú, brachiocephal fajtákban (pekingi, bokszer stb.) az állkapocs előrenyúlik, a maxillaris fogív kisebb, és a felső metszőfogak az állkapocs záródásakor a mandibularis metszőfogak mögé záródnak. A hosszú koponyájú, dolichocephal, fajtákban a mandibula és a maxilla egyaránt megnyúlt, a fogak egymástól távolabb helyeződnek, a margo interalveolaris nagy.

A fogsorok tökéletes pontosságú egymáshoz illeszkedésének, occlusiójának, oka nem csupán az egyes fogak telepeinek célszerű elhelyeződésében kereshető, szerepe van ebben a rágásnak és a fogsorra ható egyéb mozgásoknak is (a nyelv, a pofa és az ajkak nyomó hatása táplálkozás közben). Együttes hatásuk beállítja a fogakat a végleges articulatióba. A fogmeder a csont átépüléséhez hasonló módon funkcionálisan átalakul. A nyomásnak kitett helyen felszívódik, az ellenkező oldalán vastagodik, a nem pontosan sorba növő fogak ezáltal „vándorolnak”. A fog gyökerét borító cementállomány ellenállóbb a csontnál, s a nyomás irányában elsősorban az alveolus fala szívódik fel, a gyökér fala nem változik.

A fog növekedésének, nagyságának öröklődése önálló és független az állkapocs növekedését és nagyságát meghatározó genetikai tényezőktől; ez néha a rendellenes fognövekedés oka. A macska tejfogai a 10–27. napon jelennek meg és a 3–6., kutyában az 5–6. hónapban váltódnak.

A fogak fejlődése

A fogak a homlok-, az állcsonti és az állkapcsi nyúlványokban fejlődnek. A nyúlványok szélén a fogívhez hasonló alakú fogbarázda mélyed be. A barázdából a nyúlványok mesenchymalis kötőszövetébe két hámléc sarjadzik. Közülük a külső az ajakléc, amelynek centrális sejtjei elhalnak, és ezáltal az ajakhasadék keletkezik, amelyből később a szájtornác fejlődik ki. A belső hámléc a fogléc, amelynek kezdetben a fogívhez hasonlóan alakult, sima felületén bunkószerű fogbimbók sarjadzanak az embrionális kötőszövetbe. A bimbók harang alakú zománcszervekké fejlődnek. A zománcszerv sejtjei képezik a fog zománcállományát; a szerv alakja a fog alakját is meghatározza.

235. ábra - A sertés fogazata (oldalról)

A sertés fogazata (oldalról)


A foglécen másodlagos léc, a pótló fogléc is fejlődik. Eközben a fogléc és a zománcszerv közötti hámsejtek szétesnek, a kettő kapcsolata megszűnik. A harang alakú zománcszervbe az azt övező érdús kötőszövet besarjadzik, annak üregét mint fogszemölcs kitölti, és vele együtt a fogcsírát képezi. A fogcsírát körülvevő kötőszövet a sejtdús fogtömlőt alkotja.

A zománcszerv külső rétege a külső zománchám, a belső a belső zománchám, amely utóbbi zománcképző, adamantoblast sejtjei képezik a fog koronáját és nyakát borító zománcállományt. A zománcállomány képződésekor a zománcszerv megnyúlik, és a kialakuló fogmedrekbe nyúló része gyökérré alakul. E helyen a két zománchámréteg közötti zománcpulpa eltűnik, a két zománchám egybeolvad, és a harangszerű zománcszerv szabad szélét szegélyező gyökérhámhüvelyt képezi.

A fogszemölcs zománchám felőli sejtjei a dentinképző sejtek, a belőlük eredő vékony nyúlványok a Thomes-féle rostok, amelyek körül a praedentin képződik. A praedentinbe mész rakódik le, és a fog külső felületétől a fog ürege felé fokozatosan dentinné alakul át. A fogszemölcs középső, mesenchymalis sejtjei a fogpulpát alkotják. A fog gyökere később fejlődik, abban az időszakban, amikor a korona már áttörte a szájnyálkahártya hámját. A cementállomány a fejlődő fog gyökerén alakul ki a születés után, a tömlő belső sejtrétegéből fejlődő cementoblast sejtek útján. A többgyökerű fogak több fogszemölcsön, azaz több fogcsírából fejlődnek, összenövés útján (concrescentia elmélet).

A tejfogakat helyettesítő, pótló, maradó fogak, a labialisan nyúló pótló foglécen fejlődnek ki.

A száj mirigyei, glandulae oris

A száj, illetve a szájüreg mirigyei nagyságuk szerint két csoportba sorolhatók, ezek: a szájüreg nyálkamirigyei, glandulae mucosae oris, az ún. fali mirigyek és a szájüregtől távolabb helyeződő különálló, páros, nagy nyálmirigyek, a glandulae salivales. A nagy nyálmirigyek kivezetőcsöveik útján függenek össze a szájüreggel; a nyálat, a salivát, termelik.

A nyál, a saliva, színtelen, szagtalan, íz nélküli, nyúlós folyadék; nagymennyiségű a lóban (napi 5–10 l) és a szarvasmarhában (napi 90–180 l). A táplálékot átitatja, hígítja; mucintartalma révén a falatot sikamlóssá teszi, a zsírsavakat neutralizálja Enzimtartalma (ptyalin, nyál-diastase) a szénhidrátokat és a keményítőt bontja (amylolysis); nagymennyiségű ptyalint tartalmaz a ló és a sertés nyála, keveset a kérődzőké, és nincs ptyalin a húsevők nyálában. A száraz takarmányozás növeli a nyálelválasztást.

A nyálkamirigyek, glandulae mucosae oris

A szájüreg nyálkahártyájának mirigyei a nyálkahártyában, leginkább a nyálkahártya alatti kötőszövetben, közülük egyesek a szájüreg falának izomzatában is helyeződnek. Kisebb csoportban vagy egyesével találhatók. Mindegyiküknek önálló kivezetőcsöve van. Helyeződésük szerint a következő mirigyek különíthetők el: gll. labiales, az ajakban, gll. buccales, a pofa nyálkahártyájában; ez utóbbi mirigyeknek a maxilla fognyúlványának a síkjában helyeződő csoportjai a gll. buccales dorsales, a mandibula síkjában levők pedig a gll. buccales ventrales. Kérődzőkben a két mirigycsoport között a zápfogak síkjában helyeződő mirigyek, gll. buccales intermediae (molares), is elkülöníthetők.

236. ábra - A ló nyálmirigyei, nyelv- és garatizmai (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A ló nyálmirigyei, nyelv- és garatizmai (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


237. ábra - A kutya nyálmirigyei (Ewans, H.–De Lahunta, H. szerint)

A kutya nyálmirigyei (Ewans, H.–De Lahunta, H. szerint)


Kutyában a járomcsont medialis felületén levő kerekded mirigyhalmaz a gll. zygomaticae, amelynek egy nagy kivezetőcsöve, ductus gll. zygomaticae major, és a négy kicsi, ductuli gll. zygomaticae minores, az utolsó zápfog síkjában, a szájtornác nyálkahártyáján nyílik. Virusos megbetegedéskor a papilla gyulladt (klinikai jelentőségű). A szájpadlás nyálkamirigyei, a gll. palatinae, sorban helyeződő mirigyek. A nyelv mirigyei, a gll. linguales, a nyelv gyökerén, szarvasmarhában és sertésben a körülárkolt szemölcsök körül helyeződő lapos, lemez alakú, a submucosán túl az izomrétegbe is benyúló mirigyek, gll. gustatoriae. Ez utóbbiakhoz tartoznak a ló nyelvszéli mirigyei, a gll. linguales apicales, amelyek a nyelv hegyének szélét szegélyezik. Lóban és kecskében az éhszemölcs körüli nyálkahártya is tartalmaz mirigyeket, ezek a gll. paracarunculares.

A nagy nyálmirigyek

Három pár nagy nyálmirigy van, és őket helyeződésük szerint nevezzük el: 1. fültőmirigy, 2. áll alatti nyálmirigy és 3. nyelv alatti nyálmirigy.

A fültőmirigy, glandula parotis

Savós, serosus mirigy, mucinmentes nyálat termel. Makroszkóposan jól látható lebenykékből álló szerv. Színe funkcionális állapotától, azaz vértartalmától függ, a környező izmoknál világosabb, vöröses árnyalatú. Az atlas szárnya, a fül töve és az állkapocs ága közötti háromszögletű területet, a fossa retromandibularist, tölti ki. Elülső széle az állkapocs ágára borul és a torokjáratba is beterjed. Lóban és sertésben nagy, szarvasmarhában és kutyában viszonylag kicsi. Felületes része, pars superficialis, és mély része, pars profunda, van. A fültő körüli része a fülkagyló alatt egy (bo, sus) vagy a fültő előtt és mögött két (eq, ov, Ca) csúcsot képez, azaz a fül tövét övezi. Középső részében, corpus, lóban beágyazottan, a többi háziállatfajban a mirigy felületén halad az állcsonti véna. A gége felőli részlete különböző terjedelmű, lóban és sertésben caudoventralisan a torokjáratba nyúlik. Alsó szélét lóban az arcvéna határolja.

Alakja lóban megnyúlt, három-, négyszögletű, juhban és sertésben háromszögletű, a fül töve felé elvékonyodó, kérődzőkben a fül tövénél szélesebb, hosszant elnyúlt; juhfélékben és kutyában kicsi, a fül tövét övezi és pajzs alakú.

A mirigy külső felületét a fültő-rágóizom pólya, fascia parotideomasseterica, borítja; rajta az alsó fülizom ered. A fültőhöz közeli részén az arcideg ágai térnek a mirigyhez.

Medialis felületével az a. carotis communis és ágai, a v. jugularis, nyirokcsomók (Ru, sus) szomszédosak. Lóban a légzacskó, a többi háziállatban a m. jugulomandibularis, a m. sternomandibularis, a m. thyreohyoideus, a m. occipitohyoideus, a m. longissimus capitis benyomatai láthatók rajta.

A mirigy kivezetőcsövei (3–6) az elülső szél mentén egy nagy járattá, a Stenon-féle vezetékké, ductus parotideus (Stenonianus) egyesülnek, amely lóban, szarvasmarhában és sertésben az állkapocs medialis oldalán a torokjáratban halad, majd az érvágányhoz térve a pofa külső felületére lép, és a m. masseter elülső szélét követi, végül a felső 2–5. zápfog magasságában (lóban, kecskében, kutyában a 3., juhban a 4., szarvasmarhában az 5., sertésben a 3–4., macskában a 2.) a szájtornác nyálkahártyáján kiemelkedő szemölcsön, papilla parotidea, nyílik. A Stenon-vezeték juhfélékben és húsevőkben, mint emberen a Hyrtl-féle vonalban, vagyis a crista facialis alatt, azzal párhuzamosan az arc külső felületén, a bőr és a pólyák alatt halad, majd a masseter előtt a szájtornácba nyílik.

A fültőmirigyet kötőszövetes tok fogja körül, amely összefügg a mirigyet borító mély pólyával; ez sövényeket bocsát a mirigy állományába. A sövények makroszkóposan látható lebenyeket különítenek el. A kötőszövetes vázban haladnak a mirigylebenyeket ellátó erek és idegek. A lebenykék tubuloalveolaris, serosus mirigyvégkamrákat tartalmaznak; kutyában mucinosus végkamrák is előfordulnak. A végkamrákból szűk lumenű kivezetőcsövek erednek, amelyeket köbhám bélel. Ezek a szűk, közbeiktatott csövecskék a tubulus interalveolarisok (intercalarisok). Egyesülésük révén egyrétegű hengerhámmal bélelt csövecskék alakulnak ki. A csövecskék hosszmetszetben oválisak; ennek jelentőségét még nem ismerjük. Hámsejtjeik vékony membrana basalison ülnek, acidophilok, és basalis csíkolatuk van, ami reszorpciós tevékenységre utal. A Stenon-féle vezetéket hengerhám béleli.

Az áll alatti nyálmirigy, glandula mandibularis

Savós és nyálkás, seromucinosus nyálat termelő mirigy. Az atlas és a nyelvcsont teste között helyeződik; egyes állatfajokban a torokjáratba is beterjed.

Lóban kisebb, kb. a parotis fele nagyságát éri el, hoszszanti, lapos, lebenyezett mirigy, rostralisan a basihyoideumig terjed. Szarvasmarhában nagyobb, mint a parotis, hosszúkás, kissé ívben hajló, lebenyezett szerv; caudalis, lemezszerű része az atlas szárnyárkába nyúlik. A torokjáratban végződő elülső csúcsa kerekded, vaskos. A két oldali mirigy elülső vaskos végei egybeolvadnak. Kecskében nagyon kicsiny.

Sertésben és húsevőkben kerekded vagy tojás alakú, sima felületű mirigy, de lebenykéi láthatók. Sertésben a parotisnál kisebb mirigy, vöröses árnyalatú, tojásdad, rostromedialisan kicsúcsosodik. Húsevőkben nagy mirigy.

Kivezetőjárata, a ductus mandibularis (Whartonianus), vékony falú, a m. mylohyoideus és a m. hyoglossus között, a nyelv alatti nyálmirigy medialis részébe ágyazottan halad a torokjáratban. A nyelvfék két oldalán, lóban, szarvasmarhában az éhszemölcsön nyílik. A ductus mandibularis lóban a mirigy dorsalis szélén ered, a középső részétől caudalisan; a többi háziállatfajban a mirigy elülső részétől indul ki.

Az áll alatti nyálmirigy végkamrái seromucinosusak, szűk lumenűek. A kamrák kétharmada serosus, az alveolus hám kivezetőcső felé eső részét mucinosus mirigyhámsejtek bélelik. A serosus mirigyhámsejtek az előbbieket sapkaszerűen övezik (Gianuzzi-féle félhold).

A haematoxylin-eosin festésű metszeteken a serosus típusú mirigyhámsejtek magja centrálisan helyeződik, cytoplasmája enyhén basophil, amit a fehérjetermeléshez szükséges nagymennyiségű ribosoma festődése okoz. A mucinosus végkamrákban a mag basalisan helyeződik, a cytoplasma halványan festődik.

A nyelv alatti nyálmirigy, glandula sublingualis

A nyelv két oldalán, a recessus sublingualis lateralis nyálkahártyája alatt helyeződő, hosszant elnyúlt, rostralisan elhegyesedő mirigyhalmaz. Kevert, seromucinosus mirigy. Két mirigyből áll, ezek: a nagy nyelv alatti nyálmirigy, a gl. sublingualis monostomatica s. major, és a több mirigyhalmazból álló, kis nyelv alatti nyálmirigy, a gl. sublingualis polystomatica s. minor.

A nagy nyelv alatti nyálmirigy lóban nincs, szarvasmarhában a kis nyelv alatti nyálmirigyek csoportja előtt, az állcsúcsig terjed. Számos kivezetőcsöve a mirigy medialis felületén ductus sublingualis majorrá egyesül, amely az éhszemölcsön nyílik. Sertésben lapos mirigyköteg, kutyában a kis nyelv alatti nyálmirigy mögött helyeződő tojásdad alakú mirigy; kötőszövetes tok veszi körül. Caudalis felülete kötőszövet útján a gl. mandibularishoz kapcsolódik, kivezetőcsöve a szájfenék nyálkahártyája alatt halad és az éhszemölcsön nyílik.

A kis nyelv alatti nyálmirigy sok apró mirigyhalmazból áll, amelyek mindegyike külön kivezetőcsővel, ductus sublinguales minores, nyílik a plica sublingualis lateralison. Lóban csupán ez fejlődik ki. Szarvasmarhában a nagy nyelv alatti nyálmirigy fölött és mögött az állcsúcsi szögtől a szájpadlásívig terjed. Sertésben az állcsúcsi szög mögött a nagy nyelv alatti nyálmirigy előtt található. Húsevőkben hasonlóképpen kicsi mirigy.

A nyelv alatti nyálmirigy kevert mirigy, seromucinosus mirigyvégkamrákból épül fel. Kivezető csőrendszere egyszerűbb, mint az áll alatti nyálmirigyé. Találunk olyan mirigyvégkamrákat is, amelyek működése dikrin, azaz hol serosus, hol mucinosus váladékot termel. E végkamrák sejtjeit sublingualis sejteknek nevezzük.

A nyálmirigyek erei és idegei. A fültőmirigy artériája húsevőkben az a. parotidea (ex a. carotis externa), a többi állatfajban az a. thyreoidea cranialis egyes ágai, az a. carotis ext. rr. parotidei (sus), az a. auricularis caudalis r. parotideusai, térnek a fültőmirigyhez.

Nyirokerei a külső és a belső garat mögötti nyirokcsomóba vezetnek.

A parotis érzőrostjait a n. auriculotemporalis (V3) rr. parotidei adják, amelyekkel a ggl. oticumból (IX.) származó secretoros parasympathicus rostok is térnek a mirigyhez. Sympathicus rostjai a ggl. cervicale cranialéból erednek, és a n. caroticus internuson át jutnak a mirigybe.

Az áll alatti és a nyelv alatti nyálmirigy artériáit az a. occipitalis r. glandularisa (eq), és az a. sublingualis (ex a. facialis – eq, Ca; ex a. lingualis – Ru, sus) adja. Vénája a v. sublingualis.

Nyirokerei az áll alatti nyirokcsomóba térnek.

Érzőidege a n. lingualis (V3), secretoros, parasympathicus rostjai. a n. facialis chorda tympanijából származnak, és a Meckel-féle dúcon át jutnak a mirigyhez. Sympathicus rostjait a nn. carotici externi adják.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A ló fültőmirigye lebenykézett, lapos, 20–26 cm hosszú, 5–10 cm széles és 2–3 cm vastag mirigy. Hátulsó szélét kötőszövet az atlashoz fűzi. Alsó szélét a v. facialis határolja, felső széle a fül tövét övezi. Külső felületén részben a mirigy állományában a v. maxillaris halad. A Stenon-vezeték az érvágányon át lép ki, és a felső 3. zápfog síkjában a szájtornácba nyílik.

Az áll alatti nyálmirigy keskeny, ívben hajló, kis lebenykékből áll. Hátulsó vége a fossa atlantisban, elülső pedig a v. facialis szomszédságában van. 20–23 cm hosszú, 2,5–3,5 cm széles és 1 cm vastag mirigyköteg, lateralis felületét a fültőmirigy részben fedi, belső felülete a légzacskóval, a gégével, az a. carotis communis ágaival szomszédos. Kivezetőcsöve a mirigy felső szélén halad és az éhszemölcsön nyílik.

A gl. sublingualis polistomatica fejlődött ki csupán, amely a plica sublingualis nyálkahártyája alatt helyeződő, 12–15 cm hosszú, 1,5–3,0 cm széles és 4–6 mm vastag köteg, kb. 30 kivezetőjárata a redő szélén nyílik.

Kérődzők

A kérődzők fültőmirigye általában kisebb, mint a lóé, függőlegesen helyeződő köteg. Felső vaskosabb és szélesebb része a fültő alatti nyirokcsomókat takarja, és előrefelé ráterjed a külső rágóizomra is. Alsó vége elkeskenyedik, és az áll alatti nyirokcsomót részben borítja. A Stenon-féle vezeték az érvágányon át lép ki, és a felső 5. zápfog tájékán nyílik a papilla parotideán. Juhfélékben a külső rágóizmon halad át, és a felső 34. zápfog síkjában nyílik a szájtornácba.

Az áll alatti nyálmirigy 18–20 cm hosszú, 8–10 cm széles és 2–4 cm vastag, nagyobb a fültőmirigynél. Az atlas szárnyától az érvágányig terjed. Torokjáratbeli vége vastag, a bőr alatt jól kitapintható. A rajta helyeződő sima felületű áll alatti nyirokcsomótól lebenyezettsége (dudorzatos felület) alapján elkülöníthető. Kivezetőcsöve a m. mylohyoideuson az éhszemölcshöz tér.

Két nyelv alatti nyálmirigy van, seromucinosus típusúak, a m. mylohyoideus és a m. styloglossus belső felületén helyeződnek. A gl. sublingualis monostomatica 10–12 cm hosszú, 2–3 cm széles, és az állcsúcstól a gl. sublingualis polystomatica alatt, annak közepéig terjed; a m. mylohyoideuson helyeződik; oldalról a m. stylo-, genioglossus és a m. geniohyoideus határolja. 10–12 cm hosszú, 2–3 cm széles mirigy; dorsalis felületét és caudalis szélét a kis nyelv alatti nyálmirigy borítja. Kivezetőcsöve az éhszemölcsön nyílik. A gl. sublingualis polystomatica 10–18 cm hosszú, 2,5 cm széles és 0,5 cm vastag; lazán összefüggő mirigylebenyek halmaza. Több kivezetőcsöve van, amelyek a plica sublingualis felületén sorban rendeződő papillákon nyílnak.

Sertés

A fültőmirigy háromszögletű, zsírszövetbe foglalt nagy mirigy; állandóan működik. Elülső széle az állkapocs ágát határolja. Elülső szöglete az érvágányig terjed. Hátulsó széle a m. sternomandibularisra fekszik rá. Belső, dudorzatos felülete a fültő alatti, a belső és a külső garat mögötti és az áll alatti nyirokcsomókra és az áll alatti nyálmirigyre fekszik rá. A Stenon-féle vezeték az érvágányon át lép az arc külső felületére, és a felső 3–4. zápfog síkjában a szájtornácba nyílik.

Az áll alatti nyálmirigy kicsi, kerekded, 3–5 cm hosszú és széles, 1–1,5 cm vastag. Kivezetőjárata a mirigy elülső hegyes végén ered, és a gl. sublingualis polystomatica medialis felületén halad az éhszemölcshöz.

238. ábra - A sertés nyálmirigyei

A sertés nyálmirigyei


A nyelv alatti nyálmirigynek két része van. A gl. sublingualis monostomatica vöröses árnyalatú, 4–6 cm hosszú, 1–1,5 cm széles, szalag alakú mirigyköteg. A m. digastricus köztiinától rostralisan az incisura vasorum síkjáig terjed. Kis kivezetőcsövei a mirigy lateralis felületén egyesülnek, majd kivezetőcsöve a gl. sublingualis polystomatica medialis felületén halad az éhszemölcshöz. A gl. sublingualis polystomatica 7–9 cm hosszú, 2–3 cm széles és 5 cm vastag mirigyköteg. Az előbbi mirigy előtt az állcsúcsi szögtől a nyelv gyökerének síkjáig terjed.

Húsevők

A fültőmirigy kicsi, háromszögletű, a fül tövét övezi. Prae- és postauricularis csúcsa van. Alsó szöglete az áll alatti nyálmirigy dorsalis felületét takarja. A fültő alatti nyirokcsomókat fedi. Kivezető járata a külső rágóizom felületén át a felső 3–4., macskában a 2. zápfog síkjában, a gombostűfejnyi papilla parotideán nyílik. Húsevőkben esetenként járulékos fültőmirigy, gl. parotidea accessoria, is kifejlődik.

Az áll alatti nyálmirigy sima felületű, kerekded, 4–6 cm hosszú, 2–3 cm széles és 1,5–2,5 cm vastag mirigy; előtte és alatta az áll alatti nyirokcsomók találhatók.

A gl. sublingualis monostomatica beékelődik a m. digastricus és a m. pterygoideus közé. Az áll alatti nyálmirigyhez kötőszövet fűzi, a két mirigy egységes mirigykomplexust alkot.

A gl. sublingualis polystomatica egyes mirigylebenykéi a m. styloglossus és az állkapocs között helyeződnek, az első és az utolsó zápfog között.

A nyálmirigyek fejlődése

A nagy nyálmirigyek a fejlődő szájüreg ectodermájából egyszerű hámsarjakként benyomulnak az embrionális kötőszövetbe, ahol bunkószerűen megvastagodnak, majd hosszirányban megnövekednek. Ezután oldalsó sarjakat bocsátanak, majd kanalizálódnak. Eközben sejtjei differenciálódnak. A végkamrákat borító sejtréteg mélyebb sejtjei kosársejtekké, a felületesebb sejtek pedig mirigyhámsejtekké válnak.

A nagy nyálmirigyek közül előbb az áll alatti nyálmirigy a szájfenéken, a nyelvtelep két oldalán fejlődik, majd a nyelv alatti nyálmirigy az áll alatti nyálmirigytől kétoldalt benyúló hámlécekből származik. A fültőmirigy a szájszögletből indul fejlődésnek, és önálló hámsarjként a fültő tájékáig terjed.