Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

A tüdő, pulmo

A tüdő, pulmo

A tüdő a tulajdonképpeni légzőszerv, amelyben a gázcsere végbemegy. Egységes telepből fejlődő, páratlan szerv, amelyet két tüdőszárny, a jobb és a bal főlebeny vagy karéj, ala pulmonis dextra et sinistra, alkot. A tüdő a mellkasban helyeződik, a két tüdőszárny a két mellhártyatömlőbe nyomul, s a kettőt egymástól a gátor választja el, és csupán két főhörgő köti egymáshoz.

A tüdő lágyan rugalmas tapintatú, szivacsszerű szerv, bemetszéskor serceg, színe vértartalmától függ, élő állatban rózsaszínű, elhullott állatban halvány rózsavörös, sárgás árnyalatú a sok sárga, rugalmas rost miatt. Hullában a tökéletlenül alvadó vér a tüdő mélyebb részeibe süllyed, hypostasis; e részek sötétvörössé válnak. A füstös, szennyezett levegőben élő állatok tüdőlebenyei a koromszemcséktől feketésen elszíneződnek (anthracosis). A tüdő abszolút súlya állatfajonként eltérő, átlagosan a testtömeg 1–1,5%-a. Nagysága belégzéskor nő, a pleuraüregek megnyitásakor (pneumothorax) a tüdő összeesik.

320. ábra - A szarvasmarha jobb tüdőszárnya (Barone, R. szerint)

A szarvasmarha jobb tüdőszárnya (Barone, R. szerint)


321. ábra - A házi emlősállatok tüdeje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A házi emlősállatok tüdeje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


a) lobus cranialis, a’) pars cranialis, a’’) pars caudalis, b) lobus medius, c) lobus caudalis, d) lobus accessorius

1. incisura cardiaca, 2. fissura interlobaris cranialis, 3. fissura interlobaris caudalis, 4. trachea, 5. bronchus principalis, 6. bronchus trachealis, 7. elülső lebeny, 8. középső lebeny, 9. hátulsó lebeny, 10. a járulékos lebeny hörgője, 11. lnn. tracheobronchales dextri, 12. lnn. tracheobronchales sinistri, 13. lnn. tracheobronchales medii, 14. lnn. tracheobronchales cervicales, 15. lnn. pulmonales

A tüdő a két oldali pleuraüreget teljesen kitölti, felveszi annak alakját. A magzatok vagy a holtan született állatok tüdeje légtelen, a vízben alámerül; lélegzetvétel után viszont a levegőt tartalmazó tüdő a víz felületén úszik. Betegségek (tüdőgyulladás) következtében a tüdő alveolusait exsudatum tölti ki, az ilyen tüdőlebenyek is víz alá süllyednek; ennek húsvizsgálati és igazságügyi jelentősége lehet (dokimasia, Donogány-féle próba, vízpróba).

A két tüdőszárny együtt kúp alakú, csúcsa, az apex pulmonis, a mellkas bejárata felé irányul, alapja, a basis pulmonis, a rekeszhez illeszkedik. A rekeszhez fekvő felülete, a facies diaphragmatica, homorú, a kétoldali bordai felülete, facies costalis, domború, rajta a bordák benyomatai láthatók. A két tüdőszárny egymás felé tekintő felülete, a facies medialis, sík, annak a csigolyákhoz fekvő része, a pars vertebralis, homorú, a gátorlemezre fekvő része, a pars mediastinalis, lapos, a szívburokhoz fekvő része pedig a szív alakjához idomult, impressio cardiaca. Ezenkívül az aorta benyomata, az impressio aortica, a nyelőcső benyomata, az impressio oesophagea és a hátulsó üresvéna árka, a sulcus venae cavae caudalis, is fellelhető rajta.

A három felületet szélek választják el egymástól. Éles szélek, margo acutus; a bordai és a rekeszi felület által alkotott szél, margo basalis, és a bordaív és a mediastinalis felület közötti szél, margo ventralis. Tompa szél, margo obtusus; a gerincoszlopi szél, margo dorsalis. A főhörgők az 5–6. bordaköz síkjában, a tüdő gyökerének, radix pulmonis, megfelelően a tüdőszárnyak köldökén, hilus pulmonis, lépnek a tüdőbe. ltt a hörgők helyzetükben rögzítik a tüdőszárnyakat. A mediastinumról savós kettőzet, mesopulmonum, tér a tompa szélre, amely a tüdő rekeszi lebenyeit tartja meg helyzetében. Ugyanitt lépnek be a tüdőartéria, a. pulmonalis, és az a. bronchooesophagea ágai, itt helyeződik a tüdő idegeinek fonata, a plexus pulmonalis, és itt találhatók a hörgő körüli nyirokcsomók, a lnn. bronchales, is. A két tüdőszárny közül a jobb oldali a nagyobb, a kettő aránya 4,4: 3,0 (tömegaránya szarvasmarhában 1,4 : 1,0).

A tüdőszárnyak éles szélén – ló kivételével – mély bemetszések, incisurae, illetve hasadékok, fissurae interlobares, láthatók. Kérődzőkben, sertésben és húsevőkben a jobb tüdőszárnyon levő fissura interlobaris cranialis et caudalis három, a bal tüdőszárnyon levő fissura interlobaris caudalis két lebenyt, lobus pulmonist különít el egymástól. A szívnek megfelelően bemetszés, incisura cardiaca, található a tüdőszárnyakon.

A háziállatok tüdőszárnyain általában három, egymás mögött helyeződő lebenyt különböztetünk meg. Ezek: az elülső vagy csúcslebeny, lobus cranialis s. apicalis, a középső vagy szívlebeny, lobus medius s. cardiacus, és a hátulsó vagy rekeszi lebeny, lobus caudalis s. diaphragmaticus; a jobb tüdőszárnyon még egy járulékos lebeny, a lobus accessorius, is található, amely mintegy a hátulsó üresvénán „lovagol”, és annak fodrához kétoldalt hozzásimul. Nagyobb részével a recessus mediastiniben helyeződik. A tüdő lebenyei a hörgők (hörgőfa) és az erek elágazódása szerint tagolódnak, bronchovascularis egységekből, segmentumokból, segmenta bronchopulmonalia, állnak; ezek szerint az összehasonlító anatómiában homologizálhatók.

A bal tüdőszárnynak nincsen középső lebenye, mert az elülső lebeny, ló kivételével, kettős. A jobb tüdőszárnynak pedig csupán kérődzőkben van kettős elülső lebenye, és emellett középső lebenye is, valamint a hátulsó lebeny medialis oldalán mindegyik háziállatfajban járulékos lebeny is van.

Bal tüdőszárny

Jobb tüdőszárny

elülső lebeny

elülső lebeny

hátulsó lebeny

hátulsó lebeny

járulékos lebeny

Szarvasmarha

kettős elülső lebeny

kettős elülső lebeny

hátulsó lebeny

középső lebeny

hátulsó lebeny

járulékos lebeny

Sertés

kettős elülső lebeny

elülső lebeny

hátulsó lebeny

középső lebeny

hátulsó lebeny

járulékos lebeny

Húsevők

kettős elülső lebeny

elülső lebeny

hátulsó lebeny

középső lebeny

hátulsó lebeny

járulékos lebeny

A tüdő hilusa fordított csepp alakú. Szélesebb alapja a főhörgők belépése helyén van, majd fokozatosan keskenyebbé válik, és caudoventralis irányú csúcsában vész el. A főhörgők elágazódása monopodialis, azaz hosszú lefutásuk közben oldalágakat bocsátanak ki. Végső szakaszuk közelében azonban dichotómiás elágazódást is láthatunk. A főhörgők rövid lefutás után lebenyhörgőkké, bronchi lobares, majd a lebenyhörgők állatfajonként eltérő számú segmentumhörgőkké, bronchi segmentales, ágazódnak el. A segmentumhörgők subsegmentalis hörgőket, rami bronchales segmentorum, adnak, majd ezek a hörgők többszörös elágazódás után mint lebenykehörgők, bronchuli lobulares, a tüdőlebenykékbe, lobuli pulmonis, lépnek. A tüdőlebenykék a tüdő makroszkópos egységei, a tüdő felületén sokszögletű mezőcskék alakjában láthatók. A lebenykéket kötőszövetes sövények választják el egymástól, ami a tüdő felületének mozaikszerű rajzolatát adja. A lebenykéket határoló sövények a metszéslapon is jól láthatók, különösen szarvasmarhában és sertésben, ahol a sövények vastagabbak, mint a többi háziállatfajban.

A tüdőlebenykékbe lépő bronchulusok a lebenykén belül terminalis hörgőcskékké, bronchuli terminales, ágazódnak el. Ez utóbbiakból a légzőhörgőcskék, a bronchuli respiratorii, erednek, amelyek több rugalmas falú alveolusjáratba, ductuli alveolares, folytatódnak. Ez utóbbiak faláról nem csupán kétoldalt, hanem dorsalisan és ventralisan is, fülkeszerűen nyílnak a háromnegyed gömb alakú öblök, a tüdőhólyagocskák, az alveoli pulmonis. A ductus alveolaris végső szakaszán, lóherelevélhez hasonlóan, három vagy több alveolus csoportosan, sacculi alveolares, nyílik. Az alveolusok nyílását gyűrű alakú, kissé megvastagodott, peremszerű fal határolja, amely szorosan összefügg a szomszédos alveolusok gyűrűivel, ezáltal gyűrűrendszert képez. A gyűrűt a tüdő rugalmasrost-hálózata és simaizomsejtek alkotják. Ma már bizonyítottá vált, hogy a szomszédos alveolusok között apró nyílások, pórusok vannak, sőt a bronchulus respiratoriusokat ún. Lambert-féle sinusok kötik össze egymással.

A hörgők összessége a hörgőfát, az arbor bronchalist, alkotja. Kérődzőkben és sertésben a jobb elülső lebenyhez a főhörgők elágazódása előtt a gégecsőből eredő bronchus trachealis (bronchus eparterialis) tér (lásd előbb). A bronchus respiratoriushoz tartozó ductus alveolarisok és alveolusok a tüdő mikroszkópos nagyságú funkcionális egységét, a tüdőacinust, acinus pulmonis, alkotják (lásd később).

A tüdő segmentumai a tüdő lebenyeinek kötőszövettel, az intersegmentalis sövényekkel körülvett bronchovascularis egységei, aminek a sebészetben van jelentősége. Általában piramis alakúak, és csúcsuk a tüdő gyökere felé irányul. A segmentalis bronchusok száma azonos a tüdő segmentumainak a számával. A hörgők lefutását a tüdőartéria ágai szorosan követik, a segmentum csúcsán lépnek be, és annak tengelyében haladnak, a vena pulmonalis nagyobb ágai viszont a segmentumok kötőszöveti sövényében, a segmentum peremén találhatók.

A segmentumok helyeződése a tüdőben állandó, bár a tüdő felületén levő határaik kevéssé kifejezettek. A jobb tüdőszárnyban kb. 13 (az elülső lebenyben 4, a középsőben 2, a hátulsóban 5, a járulékos lebenyben 2), a bal tüdőszárnyban pedig 11 (az elülső lebenyben 6, a hátulsóban 5) segmentum található. Számuk független a tüdő lebenyezettségétől. Kutyában különösen gyakori, hogy a segmentumokat ún. másodlagos hasadékok, fissurae segmentales, választják el egymástól.

A tüdő szerkezete

A tüdőt a mellhártya zsigeri lemeze, a pleura pulmonalis, vonja be. A hám, a mesothel alatti lamina propria serosae, szarvasmarhában a legvastagabb, húsevőkben a legvékonyabb; simaizom-sejtkötegeket, kevés kollagént, sok rácsrostot és rugalmas rostot tartalmaz; a laza subserosa a tüdő interstitiumához fűzi.

A tüdő interstitialis kötőszövete a lebenyeket beborítja, sövényeket bocsát a segmentumok közé, majd elhatárolja egymástól a tüdő kisebb egységeit is, és egységes hálózatot képez a tüdőlebenyeken belül, miközben a tüdőalveolusok falának rugalmas rost- és rácsrosthálózatát is képezi. A hörgőket is interstitium övezi, benne vérerek, nyirokerek, idegrostok haladnak, sok rugalmas rostot és rácsrostot tartalmaz, amelyek között vándorsejtek vannak; sertésben nyiroktüszőket is találunk. A városokban élő állatok interstitiuma szürkésfehér színű a különböző RES-sejtek által phagocytált koromszemcséktől. Az interstitium rugalmasrost-hálózata segíti a tüdő légzőmozgását azáltal, hogy belégzéskor a kitágult rugalmas rostok eredeti állapotukba visszahúzódva az alveolus üregét szűkítik, ezáltal segítik a kilégzést.

A hörgők szerkezete. A fő-, a lebeny- és a segmentumhörgők a gégecsőhöz hasonló szerkezetűek, helyenként azonban a porcgyűrűk teljes gyűrűt alkotnak. A hörgők elágazódásával a hyalinporc gyűrűk már nem gyűrűk, hanem mind kisebb félgyűrűkké, porclapocskákká alakulnak át. Végül mint szabálytalan alakú, elágazó porcszigetek láthatók a kishörgőcskék falában. A kishörgőcskékben a hyalinporc helyét egyes állatokban rugalmas rostos porc váltja fel.

A nyálkahártya a nagyhörgőkben sima felületű, a kisebb hörgőkben hosszanti redőket képez, amelyek a hörgőcskék haránt metszetét csillag alakúvá teszik. A nagyhörgők több magsoros, csillós hengerhámja fokozatosan vékonyodik, egyrétegű hengerhámmá, majd köbhámmá válik. A hámsejtek között nyálkát termelő Clara-sejtek, exocrinocytus bronchularis, vannak. A hám alatti membrana basalis mind vastagabbá lesz, a lamina propria mucosaeban levő mirigyek fokozatosan eltűnnek, a bronchiolusok falában már nem találhatók, ezzel szemben a simaizom-sejtkötegek száma szaporodik, és a porcos vázat simaizomréteg, tunica muscularis, váltja fel. Az izomréteg két kötege a bronchiolusok falát ellentétesen csavarodó spirális fonat alakjában vonja be. A bronchiolus respiratorius fala már nem tartalmaz izomréteget, szorosan beépül a tüdő szivacsszerű rosthálózatába, és belégzéskor az egész tüdővel együtt tágul.

A tüdőlebenyke, a lobulus pulmonis, a tüdő nagyobb szöveti egysége, amely egy bronchus terminalishoz tartozó légútrendszer (bronchioli respiratorii, ductuli alveolares et alveoli). A szabálytalan piramis alakú, kötőszövettel körülvett lebenyke alapja a pleura felé tekint, átmérője 1–2 cm. A bronchiolusokat övező szövet a lebenykékben egységes rugalmasrost-hálózatot alkot. Ezt a durva vázat a már elektronmikroszkóposan vizsgálható kötőszövetes terek finom reticulum- és rugalmasrost-hálózata tölti ki, amely az állat egész élete során mintegy „kifeszített” állapotban van.

A működő tüdő ugyanis „természetes” térfogatánál nagyobb teret tölt ki, szövetei „feszített” állapotban vannak, és az elpusztult szövetek regenerálódása, pótlódása emiatt lassabb az egyéb szervek szöveteiben végbemenő folyamatoknál. A tüdőben a szövetek pusztulása következtében megszakadt alveolusfalak szélei zsugorodnak, és visszahúzódva a szövethiányok nagyobbodását okozzák. A tüdőben keletkező mindennemű szövetpusztulás üregek (cavernák) képződéséhez vezet. A gyógyulás feltételei a tüdőben nagyon rosszak, és csak mesterségesen, a tüdőszövet összenyomásával javíthatók.

A tüdőlebenyke 10–15 kisebb mikroszkópos egységből, acinusból áll. Az acinus a bronchiolus respiratoriushoz tartozó alveolusjáratok, ductuli alveolares, és azok falán egymás melletti sorban helyeződő félgömb alakú alveolusok, alveoli pulmonis, valamint a járat végéhez kapcsolódó alveoluscsoportok, sacculi alveolares, összessége.

A tüdőacinusokat a lebenyke rugalmasrost-hálózata sövényszerűen választja el egymástól. Benne fibroblastok és plasmasejtek vannak. Az alveolusok falát rugalmasrost-hálózat és simaizomlemezek hálózzák körül. Az alveolus hámjához fekvő kapillarisok falát chromatinban gazdag magvú, lapos endothelsejtek alkotják.

Az alveolus hámsejtjei:

I. típus: epitheliocytus primarius. Lapos több ezer nm2 széles, de csupán 50–150 mikrométer vastag sejtek. Mindkét felületükön endocytoticus invaginatiók, nyúlványok, bolyhok láthatók; záróléccel kapcsolódnak egymáshoz.

II. típus: a septalis sejt, epitheliocytus granulosus. Kompakt, sok nyúlványú sejt, rövid mikrobolyhokkal, mitochondriumokkal, nagy sima ER-kal, fejlett Golgi-készülékkel. Phospholipidtartalmú váladéka (surfactant anyag) a hám felületét filmszerűen borítja.

Mindkét sejttípus három hónaponként megújul azáltal, hogy a septalis sejt osztódva, majd differenciálódva I. típusú sejtet is képez. Az alveolaris hámsejtek között 10 mikrométer átmérőjű pórusok vannak.

Az alveolaris macrophag sejtek az alveolus üregében szabadon mozgó phagocytálósejtek. A mononuclearis-phagocyta rendszerhez tartoznak, és mint monocyták lépnek ki a kapillaris vérből.

Ezek a sejtek mozgékonyak, képesek az alveolusok üregébe vándorolva a belélegzett por- és koromszemcséket phagocytálni, majd a ciliaris nyálka áramlásával a hörgőkön át a garaba juttatni. Azonban az alvaolusok falán át a tüdőlebenykék kötőszövetébe is vándorolhatnak vagy a nyirokárammal a tüdő regionális nyirokcsomóiba is juthatnak. A kis vérkör elégtelen keringése esetén a kapillárisokból kijutott vörös vértestek törmelékeit phagocytálják, és ezek a hörgők nyálkájában mint vastartalmú pigmentet tartalmazó, ún. „szívbajsejtek” kimutathatók.

Az alveolus falának hajszálérhálózata nagyon sűrű. Az alveolushám nagyobb része érintkezik a kapillárisok falával. Az alveolaris levegő és a kapilláris üregében áramló vér közötti választófal, ahol nincsen sejtmag, nagyon vékony, mintegy 0,5 mikrométer. Az alveolus hámsejtjei szintén vékony, lapos sejtek, ahol magjuk nincsen, vastagságuk csupán 0,2 mikrométer; a kapillárisendothel szintén 0,2 mikrométer vastag, a kettő közötti membrana basalis átmérője pedig 0,1 mikrométer.

Az alveolus levegője és az áramló vér között tehát három réteg, az alveolus-hámsejtek cytoplasmanyúlványa, a kettős lamina basalis és az endothelsejtek cytoplasma-nyúlványai találhatók csupán. Helyenként, ahol a két membrana basalis széttér egymástól, a rugalmas és a reticularis hálózatot tartalmazó kötőszövetes térben vannak a septalis sejtek.

322. ábra - A tüdőacinus

A tüdőacinus


A tüdő erei és idegei. A tüdő nutritív ere, az a. bronchalis, a hörgők mentén ágazódik el, az interstitiumot táplálja. A kapillárisaiból összeszedődő vénák vére a v. bronchalis közvetítésével a v. azygos dextrába vagy sinistrába ömlik.

Funkcionális érrendszere: a kisvérkör, a jobb kamra vénás vére, az a. pulmonalison és ágain az alveolusfal kapillárisaiba jut. Az ott felfrissült vért a v. pulmonalisok a bal pitvarba szállítják.

A tüdőnek rendkívül gazdag nyirokérhálózata van; nyirokérrendszere kettős. Felületes nyirokérhálózata a pleurában és a pleura alatt található. A mély nyirokérhálózat az interstitiumban ágazódik el.

Nyirokerei a hörgőket és a vérereket kísérik; vak végei a szövetrések közötti nyirokzsákok. A vérerek körüli kötőszövet (intraadventitialis tér), ahol a nyirokkapillárisok többsége található, tüdőoedemában nagymértékben kitágul. A felületes és a mély nyirokérhálózat közlekedik egymással. A tüdősegmentumok nyirokerei a hörgők körüli nyirokcsomókban lokalizálhatók; minthogy azonban a nyirokcsomók száma kevesebb, mint a segmentumoké, több segmentum gyökere ugyanabban a nyirokcsomóban végződik. Az egyes nyirokcsomókon belül a segmentumoknak megfelelő részek elkülöníthetők egymástól. Feltételezhető, hogy ezek a területek az összeolvadt primer nyirokcsomók nyomai.

Idegei. A ganglion stellatumból sympathicus, a bolygóidegből parasympathicus rostok fonatot, plexus pulmonalist, képezve, térnek a tüdőszárnyakba. Velőhüvelyes rostjai a pleurát látják el. A vegetatív rostok intramuralis ganglionok közbeiktatásával a hörgők falának mirigyeit, a vérereket és a hörgők simaizmát idegzik be.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A ló légzőkészülékében az orrnyílást határoló külső orrszárnynak nincsen porcos váza. Az orrtornác lateralis fala lágy, bőrből és izomrétegből áll, nasus cutaneus. Az álorrnyílás kissé lateralisan az orrtrombitába, diverticulum nasi, vezet, amely 5–6 cm hosszú, kb. az incisura nasoincisiváig ér. A valódi orrnyílás medialisan konkáv, nehezített légzéskor oválissá válik. A pigmentált bőr 2–6 cm-nyire terjed be az orr tornácába. A könnycsatorna nyílása, amely a pigmentált bőr és a pigmentálatlan nyálkahártya határát jelző limen nasi mögött közvetlenül található, 2–5 mm hosszú, résszerű; némelykor a középső orrjárat az állcsonti öböllel, a járat caudolateralis falán levő rejtett nyíláson át közlekedik, amely mintegy 2 cm hosszú, és 3 mm széles. Az alsó orrjárat tág, egyenes lefutású, alkalmas az orr–nyelőcsőszonda levezetésére. A közös orrjárat ventralisan szélesebb. A felső és az alsó orrkagylót a septum naso-, illetve maxilloturbinale rostralis és caudalis részre osztja. A rostralis rész sinusai a recessus nasoturbinales, illetve recessus maxilloturbinales, amelyen belül a septum közelében inconstans kicsi öblök, cellulae septi conchales, is vannak. A felső orrkagyló hátulsó részének öble beleolvad a homloköbölbe, sinus conchofrontalis, illetve az alsó orrkagylóé az állcsonti öbölbe, sinus conchomaxillaris. A ductus incisivus résszerű nyílás, amelyet az orrkagyló nyálkahártyája részben takar.

323. ábra - A ló tüdejének topográfiája (vázlatosan)

A ló tüdejének topográfiája (vázlatosan)


A ductus nasopharyngeus páratlan járat; az ekecsont rövid, csupán a hortyogókat határolja. A fülkürt a külső szemzug magasságában nyílik a légzőgaratba. Nyílásának, ostium pharyngeum tubae, medialis ajakát háromszögletű porclemez határolja. A porcos ajak nyálkahártyájában nyiroktüszőhalmaz, a fülkürt mandulája, a tonsilla tubaria, található.

A gégeporcok közül a pajzsporc teste rövid, lemezei nagyok, romboid alakúak. Az incisura thyreoidea caudalis mélyen beterjed a testbe. A gyűrűporc íve ventralisan keskeny, a kannaporcok processus muscularisa caudalisan a gége fölé emelkedik, és a vége vastag. A gégefedő háromszögletű, vége, az apex glottidis, hegyes. A tövéből kétoldalt eredő porcnyúlványok a Wrisberg-féle, ék alakú porcok, processus cuneiformes.

A membrana cricothyreoidea a nagy incisura thyreoidea caudalison kívül a pajzs- és a gyűrűporc közötti területet is áthidalja. A tasakszalag az ék alakú porcról is ered. A m. cricoarytaenoideus két izomból áll, a m. ventricularisból és a m. vocalisból.

Az oldalsó gégetasak ék alakú, hegye ventralisan irányul, 2–2,5 cm mély. A glottis vocalis 3–5 mm széles, a glottis respiratoria pedig 1,5–2 cm tág. A hangajkak nyálkahártyája vékony, szorosan összefügg a hangszalagokkal. A szarv- és a kannaporcok nyálkahártyájában lymphoreticularis szövet található. Néhány nyiroktüsző szétszórtan, a vestibulum és a tasak bejárata mentén is fellelhető.

A gégecső metszéslapja harántovális, porcos vázát 48–60 porcgyűrű alkotja, 1 m hosszú, 6 cm széles, fala 4–5 mm vastag. A m. transversus tracheae a porcgyűrűk szabad végein belül a nyálkahártyán található. A gégecsövet saját pólyáján kívül a mélypólya lemeze, a lamina praetrachealis, veszi körül.

324. ábra - A gége ürege (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A gége ürege (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


1. m. hyoepiglotticus, 2. epiglottis, 3. cartilago thyreoidea, 4. cartilago cricoidea, 5. trachea, 6. plica ventricularis, 7. ventriculus laryngis lateralis, 8. plica vocalis, 9. ventriculus laryngis medianus, 10. aditus laryngis, 11. vestibulum laryngis, 12. glottis, 13. cavum infraglotticum, 14. lig. cricothyreoideum, 15. arcus cartilaginis cricoideae

A tüdő felülete sima, nem márványozott, nincsenek fissurák. Az incisura cardiaca nagy. A bal tüdőszárnyon két, a jobbon – a járulékos lebennyel együtt – három lebeny van. A facies costalis erősen domború, a facies mediastinalis keskeny és lapos, az impressio oesophagea mély. A margo basalis kb. kéttenyérnyi távolságban van a bordaívtől, valamint a borda–szegycsonti ízülettől; belélegzéskor a hátulsó szél a 17. bordától cranioventralis ívben a 6. bordaporcig terjedő vonal mentén halad. A tüdő gyökere az 5–6. bordaköz síkjában található. A jobb főhörgő tágabb, de rövidebb, mint a bal, mintegy a gégecső folytatásának látszik. A bal főhörgő ívben balra hajlik.

Kérődzők

A kérődzők orrnyílásának porcos váza csaknem teljes, csak a külső orrszárny kis szakasza kötőszövetes, puha fal. A septum nasi a metszőfogak elülső széléig nyúlik előre. Elülső végén piramis alakú csont, os praenasale, található. A járulékos porcok keskenyek, jól fejlettek a külső korongszerű, a belső a szárnyredőben levő, hosszú, hegyes nyúlvány. Az orrnyílások kicsinyek, oválisak, egymástól távol helyeződnek. Dorsolateralis szögletükön sekély, árok, sulcus alaris, található. A szarvasmarha orrcimpái vaskosak, kevésbé mozgékonyak.

325. ábra - A szarvasmarha tüdejének topográfiája (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A szarvasmarha tüdejének topográfiája (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A felső orrkagyló rostralis egyharmada kötegszerű, szarvasmarhában lyukacsos, juhfélékben tömör lemez, caudalis kétharmada a sinus conchae dorsalist képezi. A középső orrkagyló caudalisan a felső és alsó orrkagyló közé nyomul, és két szárra osztja a középső orrjáratot; az alsó orrjárat tág. Az alsó orrkagyló kettős, dorsalis és ventralis csavarulatai két öblöt képeznek, közülük a ventralis az alsó, a dorsalis pedig a középső orrjárattal közlekedik. Juhban az orrsövény caudalis széléről sagittalis irányú nyálkahártyaredő nyomul a garatba. A hortyogók hosszant oválisak, az orrüreg nyálkahártyája alatt artériás csodarece van. Az orrkagylók nyálkahártyájában nincs vénafonat.

A ductus incisivus szarvasmarhában 6 cm, juhfélékben 1 cm hosszú, ferdén, rostroventralisan irányul. A szájűri nyíláshoz közel belenyílik a Jacobson-féle szerv porcos járata. Az oldalsó orrmirigy az aditus nasomaxillaris közelében helyeződik.

A ductus nasopharyngeust az ekecsontról eredő median nyálkaredő, a septum pharyngis, megosztja, ezáltal a pharynx respiratorius egy rostrodorsalis pars divisából és egy caudoventralis pars indivisából áll. A sövény szabad szélének tarkó felőli végén lymphoreticularis szövet, tonsilla pharyngea van. A légzőgarat oldalfalán kétoldalt nyílik a fülkürt.

A gége pajzsporcának a teste hosszú, az incisura thyreoidea cranialis és caudalis alig kifejezett, a lemezek caudalisan terjedelmesebbek, a cranialis szarv hosszú és görbült. A gyűrűporc lemezén a crista mediana magas, fésűszerű, a lemez és az ív hegyesszöget képez egymással. A gyűrűporcot a pajzsporchoz csupán szalagok, syndesmosis cricothyreoidea, kapcsolják. A kannaporc processus vocalisa jól fejlett, a gégefedő tojásdad alakú, csupán juhfélékben hegyes. A lig. vestibulare helyén a nyálkahártya alatt csupán néhány vékony rostköteg halad, amelyek a gégefedő alapjáról a kannaporcok külső felületéhez térnek. Juhfélékben a tasakszalag rostjai erősebbek, a lig. vocale lapos lemez. A m. ventricularis és a m. vocalis egységes izomlemezt, a m. thyreoarytaenoideust alkotja; a fejlődés során a két izom nem vált szét egymástól, rostjaik a kannaporcok processus muscularisa felé összetérnek, annak ventralis felületén tapadnak. A m. hyoepiglotticus kétszárú, erős izom.

A nyálkahártya a gége bejáratában a gégefedő alapjáról eredő két oldalsó redőt, plicae aryepiglotticae (plica lateralis), képez, amelyek a kannaporcokat és a gyűrűporcot is befedik. A hangrés tág. A tasakredők, a középső és az oldalsó tasak hiányzik. Juhfélékben a középső gégetasak nagy. A nyálkahártyában levő lymphoreticularis szövet jól fejlett, sok szoliter nyiroktüszőt, noduli lymphatici laryngei, alkot, amelyek az oldalsó gégetasak, az epiglottis és a vestibulum laryngis nyálkahártyájában csoportosulnak. A processus vocalis nyálkahártyájában 8–40 tüsző a lemezszerű gégemandulát, a tonsilla glotticát, képezi. Minél öregebb az állat, annál több a folliculus. A juh és a kecske gégefedő–kannaporci redőiben a szoliter tüszők tonsilla paraepiglotticát alkotnak, amely a vestibulum alapjáig terjedhet.

A gégecső porcos gyűrűinek végei egymás mellé illeszkednek. A közöttük levő kötőszövetes tér, a spatium retromucosum, kórtani jelentőségű (gümőkór). A gégecső haránt metszete magas, ovális, a halál után kardhüvely alakúvá válik, kecskében U alakú; a két főhörgő elágazódása előtt trachealis bronchust bocsát a jobb csúcslebenybe.

A tüdő erősen lebenyezett, a fissura interlobaris cranialis et caudalis mély. Az interstitium jól látható, vaskos sövényeket alkot a lebenykék között, ezáltal a lebenykék a tüdő mozaikszerű rajzolatát adják. A bal tüdőszárnyon három: egy kettős csúcslebeny és egy rekeszi lebeny, a jobb tüdőszárnyban öt: kettős csúcslebeny, középső lebeny, rekeszi és járulékos lebeny van. A jobb és a bal tüdőszárny súlyaránya 1,4:1,0. A tüdő gyökere mögött a tüdőszárnyakat a lig. pulmonale fűzi a mediastinumhoz. A kecske tüdeje lebenykézett és keskenyebb a juh tüdejénél.

Sertés

A sertés orrnyílásának falában a fali és a járulékos porcok az orrüreg bejáratának dorsalis, lateralis és ventralis porcos falát alkotják. Az orrsövény elülső végéhez az ormánycsont, az os rostri, illeszkedik, amely a sövény elülső, elcsontosodott végének tekinthető; mozgékony, a környező porcokhoz szalagok fűzik. Az orrnyílások kör alakúak, kicsinyek, az orrszárny árkából nyílnak, környékén tapintószőrök helyeződnek. A sertés zárni képes az orrnyílását. Az orrkorong felületén barázdák mezőket határolnak körül, amelyek közepén mirigyek kivezetőjáratai nyílnak.

Az orrüreg hosszú és szűk, feneke lapos, a hortyogók közelében az orrüreg két oldalát hártyás választófal különíti el egymástól, amely egészen a fülkürt nyílásáig beterjed a ductus nasopharyngeusba, és azt mint septum pharyngis megosztja. A felső orrkagyló vékony, hosszú, elülső része lemez alakú, középső, fölfelé spirálisan görbülő lemezében öböl, sinus conchae dorsalis, található. Az alsó orrkagyló ventralisan és dorsalisan csavarodó spirállemezei recessus maxilloturbinalis dorsalist et ventralist különítenek el egymástól. A ventralis öböl caudalis része, a sinus conchae ventralis, különálló kis öböl. A középső orrkagyló csupán kissé emelkedik be az orrüregbe. A ductus incisivus a száj-, az orrüreggel, a Jacobson-szerv porcos csövével közlekedik; a lateralis orrmirigy a sinus maxillarisban helyeződik. Az ostium pharyngeum tubae auditivae két oldali rés a légzőgaraton, a rést medialisan határoló vaskos redőben a fülkürt mandulája, a tonsilla tubaria, található.

A gége hosszant megnyúlt, a porcok nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz. A pajzsporc hosszú, bemetszései nincsenek, csak cornu caudaléja van, amely rövid és széles. A kannaporc izomnyúlványa és processus vocalisa fejlett. A szarvporcok nagyok, a két kannaporc között járulékos vagy lencseporc is kifejlődött. A gégefedő kerekded, széles, hegye nincs. A pajzsporc a nyelvcsonttal szalagosan függ össze, syndesmosis hyothyreoidea. A lig. thyreohyoideum vékony szalag. A lig. hyoepiglotticum a megfelelő izommal együtt fejlett. A lig. vocale elülső, nagyobb, és hátulsó, kisebb részre tagolódik. A m. hyoepiglotticus vaskos, erős izom. A m. thyreoarytaenoideus egységes, lapos izomlemez; a m. sternothyreoideus két szárral tapad a pajzsporcon.

A gége bejárata tág. Az epiglottis kétoldali széléről a két plica aryepiglottica ered, azok nem a kannaporcokhoz (eq, ca) vagy a gyűrűporcokhoz (fe) térnek, hanem ezeket a porcokat részben befedve, a gége dorsalis falán tapadnak meg. Az epiglottis tövében lymphoreticularis szövet, tonsilla paraepiglottica van. A vestibulum laryngisben ventralisan, középen sekély gégetasak fejlődött ki. A középső gégeűr hosszú, a hangajkak egymáshoz közel fekszenek, csaknem párhuzamosak egymással, a hangrés szűk, résszerű. Az oldalsó gégetasak jól fejlett.

A gégecső hengeres, 32–36 db porcgyűrűje egymásra borul vagy csupán érinti egymást. A m. transversus tracheae a lumen felőli felületükön kapcsolja egymáshoz a porcos gyűrűk végeit. A főhörgők elágazódása előtt trachealis bronchus tér a jobb csúcslebenybe.

A tüdő kékesrózsaszínű, lebenyeit közepes mélységű fissurák jól elkülönítik egymástól. A bal tüdőszárny három (kettős elülső és hátulsó), a jobb négy (elülső, középső, hátulsó és járulékos) lebenyből áll. A tüdő felülete hasonlít a marha tüdejének felületéhez, interstitiuma azonban gyengén fejlett, a tüdő mozaikszerű rajzolata kevésbé kifejezett.

Húsevők

A kutya orrsövényporcának elülső vége vastag, az áll közötti csonton túlterjed. A felső és alsó faliporc lateralisan összefügg egymással, az orrtornác lateralis fala is porcos.

A külső járulékos porc az alsó faliporcról ered, ívben hajlott és árkot képez.

Az orrnyílások kör alakúak, a külső orrszárnynak is porcos váza van. Az orrtükör bőre szőrtelen, mirigytelen, legtöbbször pigmentált; rajta macskában kiemelkedések, kutyában barázdák vannak; ez utóbbiak mezőket, areolae, különítenek el egymástól (azonosítás). Az orrtükör a lateralis orrmirigy váladékától nedves, hűvös. Rajta a középsíkban barázda, philtrum, van, amely egyes kutyafajtákban mély hasadék. A ductus nasolacrimalis nyílása az orrnyílás ventralis szögletében található, kutyában az esetek 88%-ában egy második nyílása is van az agyarfog síkjában, az alsó orrkagyló lateralis felületén.

Az orrüreg szűk, minthogy az orrkagylók és a rostatömkeleg viszonylag nagyok. A felső orrjárat lapos, a középső szűk és rövid, hátulsó vége két szárra válik szét. A felső szár a homloköbölbe és a felső orrkagyló öblébe, az alsó az alsó orrjáratba vezet. Ebbe a szárba nyílik a kerek aditus nasomaxillaris. Az alsó orrjárat caudalisan terjedelmesebb, az alsó orrkagyló ventralis rekeszével közlekedik. Az orrtornácban két nyálkahártyaredő van, közülük a ventralis a szárnyredő. A felső orrkagyló egy rostralis, egy középső és egy caudalis részből áll. Rostralis része a basalis lemezből lateralisan, majd medialisan hajló, lapos lemez. A basalis lemez 1 cm hosszú, az orrkagylónak ez a része redő alakú. A középső rész a basalis lemezből eredő spirállemez másodlagos lemezei, processus uncinatus, által alkotott rekeszekből, recessus nasoturbinalis, áll. Az alsó orrkagyló fejlett, dorsalis része teljesen kitölti az orrüreget; e tájékon vaskos redőket képez, amelyek rostralisan a szárnyredőben olvadnak egybe. A macska orrürege a kutyáéhoz hasonló, de jóval kisebb. A középső orrkagyló számos szekunder lemez spirális csavarulatából áll, rostralis vége az alsó orrkagyló és a III. endoturbinale közé ékelődik.

A gége rövid, kocka alakú. A pajzsporc lemezei kutyában magasak, macskában hosszúak. A prominentia laryngea kutyában fejlett, macskában hiányzik. A linea obliqua kutyában jól kiemelkedik, a cornu rostrale egyenes, ez utóbbi macskában rövid, horogszerű; a foramen thyreoideum hiányzik. A gyűrűporc lemeze nagy, az arcus kutyában cranialisan, macskában caudalisan vékonyabb. A két kannaporc közötti lig. arytaenoideum transversumban kutyában járulékos vagy lencseporc van, amely macskában hiányzik. A szarvporc kutyában nagy, kerek, caudalisan hajlik, macskában nincsen. Az ék alakú porc nagy kutyában a kannaporcok előtt, a plica aryepiglotticában helyeződik. A gégefedőporc rombusz alakú, hegyes alapján kutyában nyél, petiolus, van.

A gégének a nyelvcsonttal szalagos-porcos kapcsolata, synchondrosis hyothyreoideum, van, amelyet a membrana hyothyreoidea erősít. Az incisura thyreoidea caudalist macskában membrana cricothyreoidea hidalja át. A membrana elastica laryngis a hangszalagot erősíti.

A tasakszalag kutyában gyengén, a hangszalag erősen fejlett; macskában az előbbi hiányzik. A m. thyreoarytaenoideus macskában egységes, lemezszerű izom, a kutyában két izomra, m. ventricularisra és m. vocalisra oszlik. A m. hyoepiglotticus fejlett, a nyelvcsontról két szárral ered.

Macskában plica cricoepiglottica, kutyában plica aryepiglottica fejlődött ki. A tasak és a hangredő között kutyában résszerű oldalsó gégetasakot találunk. Macskában az oldalsó gégetasak, kutyában a középső gégetasak nem fejlődött ki.

A lymphoreticularis szövet csupán szoliter tüszők alakjában lelhető fel az oldalsó gégetasakban; macskában fejlettebb tonsilla paraepiglottica alakult ki.

A gégecső hengeres alakú, kissé dorsoventralisan lapított, kutyában 42–46, macskában 38–43 porcos gyűrűből áll. A porcgyűrűk szabad végei dorsalisan nem találkoznak egymással. A gyűrűk végeinek külső felületén tapadó m. transversus tracheae alkotja a paries membranaceus külső rétegét. A bifurcatio tracheae tompaszöget képez; az 5–6. bordaközben található. A jobb főhörgő tágabb és rövidebb, mint a bal.

326. ábra - A kutya tüdejének topográfiája (Barone, R. szerint)

A kutya tüdejének topográfiája (Barone, R. szerint)


A tüdő jobb szárnyának négy (elülső, középső, hátulsó és járulékos) lebenye, bal szárnyának három (elülső kettős és hátulsó) lebenye van. A fissura interlobaris cranialis et caudalis mély, ezenkívül még fissura intersegmentalisok is találhatók, amelyek a tüdőt lebenyekre, azon belül segmentumokra is tagolják. A lebenykék a tüdő felületén a gyengén fejlett interstitium miatt nem láthatók. A városban élő kutyák tüdejében porszemecskék (korom, füst) rakódhatnak le (anthracosis). A jobb csúcslebeny kutyában tompa ívben hajlott, macskában hegyes.

A légzőkészülék fejlődése

A légutak első szakaszának, az orrüregnek a hámja ectodermalis eredetű. A garat, a gége, a gégecső és a tüdő hámja a fejbél endodermájából alakul ki.

Az orrüreg a primitív szájüreg fejlődésével közösen fejlődik. A primitív szájüreg bejáratát 5 nyúlvány határolja. Dorsalisan középen az előagyvelőt magába foglaló homloknyúlvány, a processus frontalis, a kétoldalt levő páros állcsonti nyúlvány, a processus maxillaris. A homloknyúlvány két oldalsó részén az ectoderma ún. szaglólemezzé, lamina olfactoria (placod), vastagodik, amelyben szaglómezsgyék, area olfactoria, körülírt területe mélyül be a mesenchymába. A szaglólemez vastagodásával ugyanis a fejlődő kötőszövet is sarjadzik, és ezáltal a szaglómező a mélybe süllyed, szaglógödörré, fovea olfactoria, majd szaglózsákká, saccus olfactorius, mélyül. Vak vége a primer szájüreg tetejéig hatol, és ott a két hámlemez, membrana bucconasalis, érintkezik egymással. Ez a hámlemez a primer szájüreget elválasztja a szaglózsáktól. Caudalis részének átszakadásakor a két szaglózsáknak megfelelően egy-egy nyílás, a primitív choana keletkezik; így alakul ki a primer orrüreg. A homloknyúlványnak a szaglózsákot határoló részei nyúlványokat, a medialis és lateralis orrnyúlványt, processus nasalis lateralis et medialis, képezi. A nyúlványok között visszamaradó rész processus nasalis intermedius alakjában fejlődik tovább. Az oldalsó nyúlványokból a külső orrszárnyak és a felső ajak lateralis része, a középső orrnyúlványból az orr háta és hegye, valamint a felső ajak középső része alakul ki. A kétoldali orrüreg közötti embrionális kötőszövet a primer orrsövény. A primer szájüregben az állcsonti nyúlványok belső falától két ún. szájpadlási nyúlvány, processus palatinus, nő medialisan a szájüregbe, és a középsíkban egymással és a ventralis irányban növekvő primer orrsövénynyel összenő, ezáltal a szekunder orrüreg alakul ki. A szájpadlási nyúlványokból a kemény és a lágy szájpadlás fejlődik ki. Az orrkagylók már a primer orrüregben fejlődésnek indulnak, hosszanti hámlécek alakjában. A hámlécek a mesenchymába nyomulnak, majd axialis sejtjei oldódnak, árok keletkezik, és a két léc árka közötti szövetből alakul ki az orrkagyló, az árokból pedig az orrjáratok lesznek. Az orr melléköblei az orrüreget körülvevő, később elcsontosodó embrionális kötőszövetbe nyomuló hámgerendákból fejlődnek ki, a hámgerendák vacuolizálódásával az öblök nagyobbodnak.

327. ábra - A tüdő fejlődése (Auroux, H.–Haegel, P. szerint)

A tüdő fejlődése (Auroux, H.–Haegel, P. szerint)


A gége, a gégecső és a tüdő fejlődésekor a fejbél ventralis falán rövid tüdőbarázda, sulcus laryngotrachealis, alakjában az endoderma benyomul az embrionális kötőszövetbe. A barázda kívülről a tüdőredőt, a plica laryngotrachealist, képezi. A barázda két oldalán a kannaporcduzzanat alakul ki. A redő hátulsó része kiöblösödik, és tüdőcsővé, tubus laryngotrachealisszá alakulva sövény, septum oesophageotracheale által lefűződik a fejbélről. A tüdőcső caudalisan a fejlődő mellkasba nyomul, és hátulsó, vak végén a két tüdőtömlő sarjadzik. A tüdőcső elülső végén a 4. zsigerív porcából a pajzsporc, az 5.-éből a kannaporc fejlődik ki. A gégefedő viszonylag később, a nyelvgyökér mögött sarjadzó haránt irányú duzzanatból alakul ki. A gége izmai a 4. és 5. zsigerív mesenchymájából származnak. A légcső a tüdőcsőből differenciálódik. A páros tüdőtömlő a jobb és a bal tüdőszárny kezdeménye, amelyeket már korán mesenchyma vesz körül. A tüdőtömlők továbbfejlődnek, tagolódnak, tüdőbimbókat alakítanak ki, amelyekből a főhörgők és a tüdő telepe fejlődnek, majd a tüdőbimbók hosszanti irányba növekednek, és kezdeti szakaszukból a hörgőcskék, a végső szakaszukból fejlődő másodlagos tüdőbimbókból pedig az alveolusjáratok és az alveolusok alakulnak ki.

A légzőhámmal bélelt alveolus-járatok és az alveolusok hámját csupán vékony és laza mesenchyma veszi körül. Az intrauterinalis fejlődés második felében a tüdő mirigyhez hasonló szerv.

A légzőmozgások tágítják a tüdőt, a magzat amnionfolyadékot aspirál, aminek következtében az alveolusok szögletes terekké tágulnak. A születés után az első lélegzetvételkor a bejutott levegő a légzőhámmal borított üregeket többszörösére tágítja, és a tüdőben levő magzatvíz a légzőfelületet bevonó folyadékfilmmé vékonyodik, végül felszívódik, illetve a légutakban termelődő nyálkával keveredik.