Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

A nemi szervek, organa genitalia

A nemi szervek, organa genitalia

A nemi szervek a faj fenntartását (reproductio) szolgálják. Az emlősállatok sexualis dimorphismusa (nemi kétalakúság) szerint hím és női nemi szerveket, organa genitalia masculina et feminina, különböztetünk meg.

Mindkettő részei 1. az ivarsejteket termelő mirigyek vagy gonádok, gll. sexuales; ezek a hímneműek heréje, testis, és a nőneműek petefészke, ovarium; 2. az ivarsejteket elvezető canalis genitalis és a járulékos nemi mirigyek, gll. genitales accessoriae; a gonádokat és a canalis genitalist együtt belső nemi szerveknek nevezzük; 3. a testüregen kívül helyeződő közösülőszervek, organa copulationis, a külső nemi szervek. Ez utóbbiak rövidebb (nőneműek) vagy hosszabb (hímneműek) szakasza a húgyszervekkel közös csatorna, canalis urogenitalis.

A nemi mirigyek működése periodikus, azaz meghatározott időszakonként funkcionálnak. Ez a periodikus, ritmikus működés elsősorban a női nemi szervekre jellemző, a hímnemű háziállatokban elmosódott.

A hím nemi szervek, organa genitalia masculina

A hím ivarsejtek, az ondósejtek, a herében, testis, termelődnek. A herék a herezacskóban helyeződnek. A termelődött ondósejtek a heréből a mellékherébe, epididymis, jutnak, ott tárolódnak, majd az ondóvezetőn, ductus deferens, át a húgycsőbe kerülnek. Itt keverednek a járulékos nemi mirigyek váladékával, az ondóplasmával; így jön létre az ondó, a sperma, amely a húgycső medencei, majd a penisben haladó szakaszán át kiürül, illetőleg a női nemi csatornába jut.

Az ondó mennyisége 30–200 (eq), 4–8 (bo), 0,5–2 (ov), 150–500 (sus), 2–15 (ca), 0,03–0,3 (fe) ml.; az ondósejtek száma: 120 000 (eq), 1 000 000 (bo), 3 000 000 (ov), 100 000 (sus), 200 000 (ca), 1 500 000 (fe) ml-enként; megjenésük a herecsatornácskákban az 56. (eq), 32. (bo), 16. (ov), 20. (sus) héten, a mellékherében a 60., 40., 16. és a 20. héten, az ejakulatumban pedig a 64., 42., 18., 22. héten van.

A here, testis (orchis)

A here tojásdad, kerekded, páros szerv. A felső széléhez illeszkedő mellékherével együtt a herezacskóban foglal helyet. Cytogen, azaz sejtképző szerv, benne az ondósejtek fejlődnek, egyes sejtjei pedig hormont termelnek. Két felülete, két széle és két vége van. Elülső végéhez, extremitas capitata, a mellékhere feje, hátulsó végéhez, extremitas caudata, a mellékhere farka illeszkedik. Dorsalis szélére, margo epididymalis, a mellékhere teste fekszik rá. Másik, domború széle szabad, margo liber. Medialis felülete, a facies medialis, lapos, külső, lateralis, felülete, a facies lateralis, pedig domború. Itt, a margo epididymalis vonalában, a here és a mellékhere közé betüremkedett savóshártya tasakot, bursa testicularist képez. Kecskebakon a margo epididymalis medialisan irányul, a herén így elülső és hátulsó felület, facies cranialis et caudalis, különböztethető meg.

A here hossztengelyének iránya állatfajonként különböző. A ló heréi a combok között helyeződnek, tengelyük a gerincoszloppal párhuzamos. A kérődzők heréi a combok között, a megnyúlt herezacskóban, hossztengelyükkel függőlegesen helyeződnek. A sertés és a húsevők heréi a combok mögött szorosan a hasfalhoz fűzöttek, tengelyük cranioventralis irányú.

A herék tömege a juhban (450 g), a kecskében (300 g) és a sertésben (1000 g) viszonylag nagy, a lóban (600 g), a szarvasmarhában (600 g) és a húsevőkben (30 g) kicsiny. Alakjuk is különböző: a lóban kétoldalt kissé laposabb, a kutyáéi kerekded, a juh, a kecske, a sertés heréi bab alakúak, domború felületűek. A házinyúl heréi hoszszúak, keskenyek. A bal here előbb ereszkedik le a herezacskóba, nehezebb és mélyebben is helyeződik, zúzódása így elkerülhető. A here nagysága és funkcionális kapacitása között a fajon belül pozitív korreáció van. Minél nagyobb a here, annál több ondósejtet termel. A házimadarak tenyésztési vizsgálatában ez döntő tényező. A here normális méretét, nagyságát a bikában kétéves korban éri el, tömege azonban a korral és az előtömeg növekedésével állandóan nő.

340. ábra - A bika bal heréje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A bika bal heréje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


341. ábra - A bika heréje és mellékheréje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A bika heréje és mellékheréje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A herék szerkezete. A herét kívülről savóshártya, tunica serosa, periorchium fedi, amely caudalisan a mellékhere farkán át a herezacskót bélelő savóshártyába, epiorchium, dorsalisan a herét felfüggesztő savósredőbe, mesorchium, megy át. Alatta a here kötőszövetes tokja, a tunica albuginea testis van, amely 1–2 mm vastag, rugalmas kötőszövetes lemez, lóban simaizomkötegeket is tartalmaz, amely ezáltal ráfeszül a here állományára és azt erős nyomás, turgor, alatt tartja. A heréről áthúzódik a mellékherére, lig. testis proprium, és caudalisan a közös hüvelyhártyára mint lig. caudae epididymidis tér. A tok külső felületén, a subserosában, sok nyirokér, a tok külső rétegében pedig kanyargós lefutású artériák és mélyebben vénahálózat van. A felületes réteg ezáltal érdús stratum vasculosummá alakul át. A tokból sövények, septula testis, a here parenchymájába hatolnak, és azt 100–300 kúp alakú lebenykére, lobuli testis, tagolják. A sövények a here belsejében kötegszerű kötőszövetes testet, mediastinum testist, képeznek, amelynek alakja és nagysága állatfajonként eltérő: lóban a margo epididymalis közelében, szarvasmarhában a here közepén helyeződő lécszerű vagy orsó alakú köteg. A sövényekben haladó erek és idegek a lebenykék parenchymáját látják el. A kúp alakú lebenykék alapjukkal a tokhoz fekszenek. Bennük egymás mellett szorosan helyeződő 2–4 kanyarulatos csatornácska, tubulus seminiferus contortus, látható, amely egy-egy lebenykén belül egy vagy két zárt hurkot képez. A csatornácskák 100–200 mikrométer átmérőjűek, alaphártya, membrana basalis, veszi körül őket.

Az alaphártya külső rétege collagen- és elasztikus rostokat, valamint peritubularis sejteket tartalmaz. Ezek az összehúzódásra képes, fibroblast típusú peritubularis sejtek az alaphártyára fekszenek rá. A belső, finom rácsrosthálózatból álló rétegén a Sertoli-féle talpas vagy dajkasejtek ülnek, amelyek a csatornácska lumenébe keskeny, hosszú, többszörösen elágazó nyúlványt bocsátanak. A Sertoli-féle dajkasejtek, cellulae sustentaculares, nyúlványai között, egymás fölötti rétegekben elhelyeződő, különböző fejlettségű ondósejtek találhatók. Sejttestüket egymáshoz záróléc, zonula occludens köti, ami teljes válaszfalat képez a vér és a csírasejtek között. Cytoplasmájuk zsírt, lipoid-szemcséket és fehérjekristályokat tartalmaz. A dajkasejtek radialis nyúlványainak a lumenbe érő vége kehelyszerű. E kehely sejthártya-invaginatumaiba illeszkedve (spermatodesmos) találjuk a spermiomorphogenesis folyamán fejlődő ondósejteket. A dajkasejtek az ondósejtek tápanyagait adják, a csatornácska folyadékát secretálják, részt vesznek az oestrogen hormonok szintézisében, az életképtelen ondósejteket phagocytálják.

A herecsatornácskák hossza a két herében bikában kb. 5000, kosban 4000, kanban 3–6000, kutyában 150 m. A csatornácskákban a csírahám felülete, az ondómező bikában kb. 3, juhban, 2,5, kutyában 0,1 m2. A herecsatornácskák átmérőjének növekedése növeli a here funkcionális kapacitását. A herék optimális működése a nemi érés idején fejlődik ki. Az ondósejtek termelődéséhez (spermiogenesis) szükséges optimális hőmérséklet kb. 35 °C; a testhőmérsékletnél alacsonyabb hőmérsékletet a szervezet termoregulációja tartja fenn.

A lebenykében a herecsatornácskák közötti laza rostos kötőszövetben a vérerek mentén a Leydig-féle interstitialis sejtek 10–20 sejtből álló csoportját találjuk. Az interstitialis sejtek polygonalis, centrálisan helyeződő, chromatinszegény magvú sejtek, amelyek fibroblast típusú sejtekből differenciálódnak. Cytoplasmájukban, lipidcseppek és pigmentszemecskék, valamint némely állatfajban ún. Reinke-féle fehérjekristályokhoz hasonló zárványokat találunk. Ez utóbbiak elektronmikroszkópos felvételen keresztszövéshez hasonló mintázatúak. A cytoplasmában levő agranularis endoplasmaticus reticulum arra utal, hogy a sejtek intenzív fehérjeszintézist végeznek. Az interstitialis sejtek testosteron hormont termelnek, amely a másodlagos nemi jelleg kialakulását serkenti.

Az ondóvezető lekötése után a kanyarulatos herecsatornácskák sorvadnak, az interstitialis sejtek azonban tovább működnek, ezáltal az ondósejttermelés és a nemzőképesség megszűnik, de a közösülőképesség továbbra is megmarad. Az e célból operált hím állatokat (próbakos) felhasználják az ivarzó nőstények felkeresésére. A csírahám a rejtett heréjű állatok hasüregben helyeződő heréiben is elsorvad. A spermiogenesist különböző behatások, vitaminhiány, táplálékhiány, pszichikai, klinikai behatások, betegségek egyaránt gátolhatják.

342. ábra - A Sertoli-féle sejt (vázlatosan)

A Sertoli-féle sejt (vázlatosan)


1. spermatida a sejt recessusában, 2. kerekded spermatida, 3. Er., 4. dens lysosoma (a táplálkozási ciklusban), 5. Sertoli-sejtek közötti összeköttetések, 6. sejtmag, vesiculált nucleolussal, 7. sima endopmaticus reticulum, 8. lamina basalis, 9. világos és sötét interstitialis sejt, 10. capillaris, 11. lymphocyta, 12. a membrana propria peritubularis sejtrétege, 13. Golgi-apparatus, 14. spermatocyta

A kanyarulatos herecsatornácskák a mediastinum testis felé az egyenes csatornácskákba, tubuli seminiferi recti mennek át. Falukat csupán a módosult Sertoli-féle sejtek bélelik, bennük spermiogenesis nincs. Az egyes csatornácskák a mediastinum testisben egymással anasztomozálnak, és hálózatot, az ún. Haller-féle hererecét, rete testis (Halleri), képezik. A hálózat csatornácskáit egy-, bikában kétrétegű laphám, köbhám, helyenként hengerhám béleli. A köbhámsejteknek csillójuk van; a csatornácskák üregében az ondósejtek gyorsan áthaladnak, falukat kívülről sűrű érhálózat veszi körül. Az artériák spirális csavarulatai befolyásolni képesek a here turgorát. A Haller-féle hererecéből a here elülső pólusa közelében 12–21 kivezetőcső, ductuli efferentes testis, lép ki a heréből, és a mellékhere fejét alkotja, falát csupasz kinociliumokból álló secretios sejteket is tartalmazó hengerhám béleli.

A mellékhere, epididymis

A mellékhere a here margo epididymalisához tarajszerűen illeszkedő, hosszú, kemény tapintatú, megnyúlt szerv.

Három része van: 1. a feje, caput epididymidis, a here elülső végéhez illeszkedő vastagabb, gömbölyded része, amely elvékonyodva a margo epididymalist követve a 2. testbe, corpus epididymidis, megy át; itt a test a herével kötőszövetesen összefügg; 3. a mellékhere farka, cauda epididymidis, a here hátulsó végéhez illeszkedik. Ez utóbbit kötőszövetes szalag, lig. testis proprium, a heréhez és a lig. caudae epididymidis a herezacskó falához rögzíti.

343. ábra - A bika mellékheréjének fő és basalis sejtjei (vázlatosan)

A bika mellékheréjének fő és basalis sejtjei (vázlatosan)


a) basalis zona, b) infranuclearis zona, c) juxtanuclearis zona, d) apicalis zona.

1. basalis sejt magja, 2. enzimpozitív granulák, 3. mitochondrium, 4. a fő-sejt magja, 5. endoplasmaticus reticulum, 6. Golgi-apparatus, 7. multivesicularis test, 8. stereocylium

344. ábra - Hím állat medenceüregi szervei (elölről nézve)

Hím állat medenceüregi szervei (elölről nézve)


A hererecéből eredő egyenes csatornácskák száma állatfajonként különbözik. Lóban 12–23, szarvasmarhában 13–15, juhban 15–17, sertésben 18–21, kutyában 15–16, macskában 15–18; áttörik a tunica albugineát, lumenük tágul, kanyarulatokat, a mellékhere fején kidomborodó kúpocskákat, lubuli epididymidis, képeznek, összességükben a mellékhere fejét alkotják. A test közelében mellékherecsővé, ductus epididymidis, egyesülnek egymással, amely a test kötőszöveti állományában sok kanyarulatot képez. A mellékherecső a mellékhere farkában fokozatosan elveszti kanyarulatait, fala vastagabbá válik, több simaizomköteget tartalmaz, és a lágyékcsatorna felé haladó ondóvezetőbe, ductus deferens, megy át. A mellékherecső hossza lóban 72–86, marhában 40–50, juhban 52–58, sertésben 62–64, kutyában 5–8, macskában 1,5–3 m hosszú.

A here feji végén vagy a mellékhere fején a Müller-féle cső (a női nemi csatorna telepe) elülső végének a maradványa hoszszú, nyélen függő vagy nyél nélküli, folyadéktartalmú hólyag, appendix testis (hydatis Morgani) alakjában lelhető fel. Mögötte a mellékhere feje fölött caudalisan hosszú, sárgás árnyalatú csomó, a paradidymis, helyeződik, amely az ősvese pars renalis caducájának, visszamaradt mellékherecsöveknek a maradványa.

A mellékherét kívülről serosa borítja, amely a here savós burkával összefügg, abba átmegy. Az alatta helyeződő kötőszövetes tok, tunica albuginea, szintén a here tokjából származik. A tokból eredő sövények kúp alakú lebenykéket, lobuli epididymidis, különítenek el egymástól. A kivezetőcsöveket változó magasságú hám béleli. A stereociliumokkal borított hámsejteket alacsonyabb, csilló nélküli köbhámsejtek váltják fel. Mindkét sejt secretióra képes. Alattuk membrana basalis van, amelyet vékony kötőszövet övez. Az utóbbiban néhány simaizomsejt is megfigyelhető. A mellékherecső lumene tág, ondósejteket tartalmaz. Falát többmagsoros, stereociliumokkal bíró hengerhám béleli. A hámsejtek alatt kis basalis sejtek vannak, amelyek kérődzőkben, sertésben lipidet tartalmaznak. A hám alatti kötőszövetben simaizomsejtek körkörös lefutású réteget képeznek. A mellékhere farkában levő mellékherecsövet egyrétegű, alacsony hengerhám béleli. A fal izomrétege az ondósejtek tovajuttatását segíti elő. Végső szakaszának nyálkahártyája hosszant redőzött. A mellékhere az ondósejtek tároló helye. Itt az ondósejtek tovább érnek; elveszítik plasmacseppjüket, kialakul az acrosomájuk, sejthártyájuk glycoprotein-, és lipidösszetétele megváltozik, antigénsszerkezete kialakul. Hámjának secretuma (forward motility protein) a spermiumok mozgását serkenti. Eközben életképességük és ellenálló képességük fokozódik. Az ejaculatiókor keletkező perisztaltikus kontrakció az ondósejteket az ondóvezetőbe továbbítja.

Az ondóvezető, ductus deferens

Az ondóvezető porckemény tapintatú, drótszerű, vastag falú, nyálkahártyával bélelt, hosszú cső. A mellékhere farkából indul ki, a mellékherecsőből közvetlenül folytatódik, és a húgycsőhöz tér. A herezacskóban helyeződő kezdeti szakasza, a pars libera, a lágyékcsatornában levő részébe, pars inguinalis, megy át. A lágyékgyűrűn át a hasüregbe lép, és hasi szakasza, a pars abdominalis, a húgyhólyag dorsalis falához tér, eközben a húgyvezetőt keresztezi. Itt levő végső medencei szakasza, a pars pelvina, orsószerűen megvastagodott, pars glandularis ductus deferentis. Benne az ondóvezető mirigyei, glandulae ampullares, vannak. Lumene lóban, kérődzőkben és kutyában ampullaszerűen tágul, ampulla ductus deferentis, amelyeknek kicsi recessusai, diverticula ampullae, is vannak. A kétoldali ondóvezető a húgyhólyag nyakán az ondódomb, colliculus seminalis, felé összetér és azon nyílik. Az ondódomb két oldalán árok, sinus prostaticus, mélyed be. Lóban, kérődzőkben és emberben az ondóhólyag kivezető járatával közös kivezetőcső, ductus ejaculatorius, van, amelynek nyílása az ostium ejaculatorium. Sertésben a két vezeték egymástól függetlenül nyílik, kutyában pedig az ondóhólyag hiányzik. A nyílástól kezdődően a húgycső a húgy- és nemi szervek közös kivezetőjárata, canalis urogenitalis. Az ondóvezető hasi és medencei szakaszát a plica urogenitalis egy része, a plica ductus deferentis, rögzíti helyzetében. A két ondóvezető medencei szakaszát a húgyhólyag fölött szintén savóshártya-kettőzet fűzi egymáshoz. Itt az ondóvezetőtől lateralisan az ondóhólyagok, medialisan, azaz közöttük, az uterus masculinus, a Müller-cső maradványa kereshető fel.

Az ondóvezető fala nagyon vastag; nyálkahártya, izomréteg és savóshártya alkotja. A nyálkahártya hosszanti redőket alkot. Hámja helyenként változó magasságú hengerhám, a felület emiatt hullámos. A hám alatti lamina propria vékony. Az izomréteg nagyon vastag, körkörös és hosszanti lefutású simaizomkötegekből áll. A serosát laza szerkezetű subserosa fűzi az izomréteghez, benne erek, idegek és a m. cremaster internusból származó simaizomkötegek, lemezek vannak.

Az ondóvezető ampulláris mirigyei összetett csöves mirigyek, hámjuk egyrétegű hengerhám, amely alatt lipidcseppeket és glykogent tartalmazó basalis sejtek is vannak. Tág lumenű végkamrájukban és kivezetőjáratukban besűrűsödött váladékot, concrementumot is láthatunk.

345. ábra - A mén húgyhólyagja és húgycsöve a járulékos nemi mirigyekkel (megnyitott húgyhólyag és húgycső, Schmaltz szerint)

A mén húgyhólyagja és húgycsöve a járulékos nemi mirigyekkel (megnyitott húgyhólyag és húgycső, Schmaltz szerint)


A mirigyek a redők között nyílnak. A redők mélyén sok esetben ondósejtek vannak. A mirigyek váladéka serkenti az ondósejtek anyagcsere-folyamatait és ezáltal a mozgásukat. Jóllehet energiaforrásul szolgáló fruktózt, citromsavat, aminosavakat is tartalmaz, hatására az ondósejtek mégis gyorsan öregednek.

A herezacskó, scrotum

A herezacskó (hereburok, hereborék) a ventralis hasfal rétegeinek kitüremkedése; median sövény által kettéválasztott üreg, a heréket foglalja magában. Helyeződése a heréknek megfelelően állatfajonként eltér. Lóban és kérődzőkben a combok között postpenialisan található, a comboktól a sulcus femoroscrotalis választja el. A többi házi emlősállatban a végbélnyílás közelében foglal helyet. Ennek következtében sertésben és a húsevőkben a végbélnyílás és a herezacskó közötti gáttájék rövid, lóban és kérődzőkben viszont hosszú. A házinyúl scrotuma időleges, csupán a here leereszkedésekor tűnik elő laza, ráncolt bőrkettőzet alakjában. A ló és különösen a kérődzők herezacskója a hasfal közelében nyakalt. A bal oldali herezacskófél nagyobb, mélyebben lelóg, mint a jobb oldali. A bika herezacskójának tövében kétoldalt csökevényes tőgybimbó van.

346. ábra - A bika heréje és herezacskója (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A bika heréje és herezacskója (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


347. ábra - A herezacskó horizontális metszéslapja (vázlatos rajz)

A herezacskó horizontális metszéslapja (vázlatos rajz)


A herezacskó rétegei bár módosult formában, de ugyanazok, mint amelyek a hasfalat alkotják. A következő rétegekből áll:

1. A bőr, cutis scroti, finom, vékony, tágulékony, pigmentált vagy helyenként pigment nélküli, rózsaszínű, ezért márványozottan foltos, benne sok faggyú és apocrin verejtékmirigy található; a mirigyváladék a bőr felületét fényessé teszi (izzadáskor a ló „tajtékzik”). A cutis scroti általában finoman, juhfélékben durván szőrözött; rajta a középsíkban varrat, raphe scroti, húzódik, amely előrefelé, a tasak varratába, raphe praeputii, hátrafelé pedig a gát varratába, raphe perinei, megy át.

2. A második réteg módosult bőr alatti kötőszövet, a nyúzhártya (húshártya), tunica dartos, amely a bőrrel szorosan összefügg. Vöröses árnyalatú, rugalmas réteg, benne sok simaizom-sejtköteg van, amelyek összefüggő, egymást keresztező, ferde lefutású réteget alkotnak. Bikában makroszkóposan is jól látható; a tunica dartos a középsíkban a herezacskó két üregét elválasztó median sövénybe, septum scroti, megy át. Összehúzódásával ráncolja a herezacskót, felületét kisebbíti, akadályozza a hőleadást és egyben emeli a herét.

3. A harmadik réteg a laza bőr alatti kötőszövet, a stratum subdartoicum.

4. A herezacskó felületes pólyája, a fascia spermatica externa, amely a külső ferde hasizom pólyájának a herezacskóba folytatódó része. Benne erek és idegek haladnak; bikában a herezacskó nyaka körül zsírszövet rakódik le.

5. A pólyák közötti laza kötőszövet, a stratum interfasciale.

6. A herezacskó mélypólyája, a fascia cremasterica (Cooperi), a belső ferde hasizom pólyájának része. Az utóbbi három réteg egymással összeolvad, nehezen különíthető el egymástól. A fascia cremasterica kötőszöveti rostjai között a belső ferde hasizomból származó külső hererázó izom, a m. cremaster externus, található, amely a herét emeli. Házinyúlban nagyon erős, a herét a hasüregbe húzza, m. retractor testis.

7. Vékony, laza kötőszövetes lemez, fascia spermatica interna (stratum perivaginale), amely a haránthasizom pólyájának származéka.

8. A közös hüvelyhártya, tunica vaginalis, amely a haránthaspólya és a hashártya fali lemezének, fascia transversa abdominis et peritonaeum parietale, betüremkedése processus vaginalis alakjában a lágyékrésen át a herezacskóba. Ennek megfelelően két rétege van: külső, rostos kötőszövetes rétege, lamina parietalis, a haránthaspólyából, és belső, savós rétege, lamina visceralis, amely a hashártya fali lemezéből származik. A hüvelyhártya képezi a herezacskó üregét, cavum vaginale scroti, amelyben a here helyeződik. A herezacskó ürege a lágyékcsatorna kötőszövetes gyűrűjében, anulus vaginalis, a szűkebb, csőszerű canalis vaginalisba folytatódik, amely utóbbinak a herezacskó felőli nyílása az ostium vaginale scrotale, hasüreg felőli nyílása pedig az ostium vaginale abdominale. Itt a processus vaginalis a palack nyakához hasonlóan szűk, nyakalt. A nyílás emberben a születés után elzáródik, a herezacskó ürege nem közlekedik a hasüreggel.

Ondózsinór, funiculus spermaticus. A herezacskó caudalis falától sagittalis irányú savósredő, a here, a mellékhere és az ondóvezető fodra, a mesorchium, ered, amely a hashártya zsigeri lemezének folytatása a herezacskó üregébe. Benne az ondóvezető, erek, idegek haladnak, és benne található a belső hererázó izom is. Ezeket a képleteket a közös hüvelyhártya nyélszerű képlete ondózsinórrá, funiculus spermaticusszá, fogja össze. A mesorchium a lágyékgyűrűtől folytatódó lapos, hosszú, kúp alakú savóslemez, amelynek medialis felületén különálló kis redőben, mesofuniculus, halad az ondóvezető. Az ennek kíséretében levő lapos izomköteg a belső hererázó izom, amely lóban a legvastagabb, kutyában hiányzik. A redő elülső szélében kanyargós lefutású erek haladnak; a kanyarulatosan haladó vénák a hasonlóan lefutó artériákat indaszerűen körülfogják, ezáltal repkényfonatot, plexus pampiniformist, képeznek, amely az ondózsinór, legvaskosabb szerve, mesorchium distale. A redőben a mellékhere farka és a közös hüvelyhártya caudalis fala között kötőszövetes szalag, lig. caudae epididymidis, található, amely a tunica dartoson át a scrotumhoz térő szalag a gubernaculum testis Hunteri maradványa. A külső és a belső lágyékgyűrű közötti canalis inguinalisban, illetve a canalis vaginalisban, a repkényfonat és az ondóvezető halad át. A repkényfonat a hasüregben mint mesorchium proximale (plica vasculosa) a vesék mögött, az ágyéktájékhoz tér. A benne haladó artéria közvetlenül az aortából ered, a véna pedig a hátulsó üresvénába tér. Másik része, a mesoductus deferens (plica ductus deferentis), az ondóvezetőt rögzíti, amely a húgyhólyag nyakához tér.

A járulékos nemi mirigyek, glandulae genitales accessoriae

A járulékos nemi mirigyek a húgycső medencei szakasza mentén helyeződnek és a canalis urogenitalisba nyílnak. Váladékuk az ondóplasma, amely az ondó mennyiségét növeli, az ondósejtek ellenálló képességét fokozza. Elősegíti tovajuttatásukat a női nemi csatornába. Az ondóplasma extracellularis folyadék, szerves és szervetlen anyagokat, azonkívül ún. heresejteket (lymphocytákat, leucocytákat) fehérje-, pigment- és zsírcseppeket, lecithint stb. tartalmaz.

348. ábra - Járulékos nemi mirigyek sertésben (Nickel–Schummer– Seiferle szerint)

Járulékos nemi mirigyek sertésben (Nickel–Schummer– Seiferle szerint)


Három járulékos nemi mirigy van: 1. az ondóhólyag, 2. a dülmirigy és a 3. a Cowper-féle mirigyek. Fejlődéstanilag hozzájuk tartozik az ondóvezető pars glandularisának mirigyrétege is. Kutyában csak a prostata (dülmirigy) fejlődött ki. A járulékos nemi mirigyek egymással korrelációban fejlődnek, nagyságuk egyes állatfajokon eltér.

1. Az ondóhólyag, gl. vesicularis. Páros szerv, a húgyhólyag nyakán kétoldalt, az ondóvezető pars glandularisától lateralisan helyeződnek a plica urogenitalisban. Nevük nem találó, mert csupán lóban hólyag alakúak, és az ondósejteket nem tárolják. Lóban 10–15 cm hosszú és 3–6 cm széles, vastag falú hólyag, vesicula seminalis, marhában 7–12 cm hosszú, 3–4 cm széles, sertésben pedig hegyével caudalisan irányuló, piramis alakú, 7–12 cm hosszú, lebenyes szerkezetű mirigy; húsevőkben hiányzik. Kivezetőcsöve, ductus excretorius, az ondódombhoz tér, annak felületén, lóban többnyire, kérődzőkben mindig, sertésben ritkán az ondóvezető nyílásával közös ostium ejaculatoriummá egyesül. Emberben az ondóvezető végső szakaszával közös ductus ejaculatoriust képez.

Lóban kívülről laza kötőszövet, tunica adventitia, borítja, amely alatt vastag, simaizomsejtekből álló réteg, tunica muscularis, van. A nyálkahártya, tunica mucosa, nagyszámú, egymáshoz fekvő redőt képez, a redők mélyén ampullaszerű, néha elágazódó, összetett tubulosus mirigyek nyílnak. A mirigyek hámja egyrétegű hengerhám. A hámsejtek magassága elválasztó tevékenységük intenzitásától, a here androgénhormon-termelésétől függ. A váladék termelése apocrin extrusio. Kasztrált állatokban a hám ellapul. A mirigyeket és járatait sok elasztikus rostot tartalmazó kötőszövet fűzi egymáshoz. A kérődzők kompakt, lebenyes ondóhólyagját csak részben borítja savóshártya, a húgycső felőli részét adventitia veszi körül. Az alatta levő kötőszövetes tok sövényeket bocsát a mirigy állományába, és azt lebenyekre tagolja.

A tok és a sövények simaizomsejteket tartalmaznak. A mirigyek tág lumenű végkamráit hengerhám béleli. A hámsejtek magja basalisan helyeződik. Bikában a hámsejtek alatt zsírcseppeket tartalmazó basalis sejtek is vannak.

Az ondóhólyag váladéka több, mint az összes többi járulékos nemi mirigy váladéka együttesen: 30–160 ml, az ejaculatum 10–30%-a (25–30%; bo). A kérődzőké vízszerű, a lóé sűrű, nyúlós, gyengén savanyú vagy lúgos kémhatású váladék. Sok fruktózt (bo), mesoinositot, ergothianint és citromsavat tartalmaz, redukálóképessége nagyfokú, az ondó kisegítő vivőanyaga. Az ondósejtek mozgását élénkíti, a vérereket szűkíti, a méh falának simaizomsejtjeit az adrenalinhoz hasonló módon stimulálja.

349. ábra - Az ondóhólyag hámja (vázlatosan)

Az ondóhólyag hámja (vázlatosan)


2. A dülmirigy, prostata. Mindegyik háziállatfajban megtalálható. Helyeződése eltérő, általában a canalis urogenitalis kezdeti szakaszán kétoldalt, szimmetrikusan található. Összetett, tág lumenű mirigy, húsevőkben viszonylag nagy, lóban, marhában sertésben csökkenő mértékben kisebb. Nagysága a here nagyságával fordított arányban áll.

Általában két része van: a teste, corpus prostatae, és a húgycső falában helyeződő, réteget alkotó, pars disseminata prostatae. Juhfélékben csak a pars disseminata fejlődik ki. Számtalan kivezetőcsöve, ductus prostaticus, van, amelyek a húgycsőbe, az ondódomb két oldalán és a húgycső dorsolateralis felületén nyílnak. A mirigy dorsolateralis felülete, a facies dorsalis, a végbél felé tekint, ventralis felülete, a facies ventralis, a húgycső falába illeszkedik. Teste lóban és húsevőkben a median síkban egymáshoz illeszkedő két lebenyből, lobus dexter et sinister, áll, amelyeket lóban fejlett isthmus prostatae köt össze egymással.

A mirigy felületének egy részét savóshártya, kisebb részét adventitia borítja. Az alattuk levő kötőszövetes tok, capsula prostatae, simaizomsejtekből álló kötegeket tartalmaz. A tokból eredő sövények nagyobb lebenyeket, azon belül lebenykéket különítenek el egymástól. A prostata tulajdonképpen 20–30 db különböző nagyságú, sövények útján egymáshoz kapcsolódó tubuloalveolaris mirigyből áll. A sövények a húgycső lumene körül sugárszerűen helyeződnek. Az elágazódó csöves mirigyek végkamráit egyrétegű hengerhám béleli. A végkamrák tág, hólyagszerű öbleit (eq, ca) vagy a végkamrák üregét gyakran besűrűsödött mirigyváladékból álló, körkörös rétegeződésű prostataconcrementumok, corpora amyloidea, töltik ki. A pars disseminatát harántcsíkos izomrostokból álló m. urethralis veszi körül. A mirigyhám működését a here hormonjai befolyásolják. Az endocrin hatás serkenti a mirigyek közötti kötőszövet vastagodását is.

A prostata váladéka állatfajonként különböző minőségű, savószerű váladék. Mennyisége lóban 15–150 ml, az ondó 25–30%-a, marhában 0,1–0,5 ml, az ondó 2–3%-a, juhban 4–6%-a, sertésben 100–350 ml, 35–60%-a, kutyában 30–40 ml az ondó 70–90%-át alkotja. Redukált cukrokat, proteolytikus enzimeket és szabad aminosavakat tartalmaz, elektrolitokban nagyon gazdag, serkenti az ondósejtek mozgását.

350. ábra - A bika prostata-hámja (vázlatosan)

A bika prostata-hámja (vázlatosan)


A) A típusú sejt, B) B típusú sejt, C) Basalis sejt

1. specifikus secretgranulumok, 2. intercellularis secret-capillaris, 3. mucin granulumok, 4. endoplasmaticus reticulum, 5. lamina basalis

3. A Cowper-féle mirigyek, gll. bulbourethrales. Páros mirigy, a húgycső medencei részének caudalis szakaszán dorsolateralisan helyeződik. Egy része a húgycső duzzadó testébe olvad. Lóban és marhában dió alakú; lóban 6–8 kivezetőjárata van, és a mirigy hagymalevél alakú mirigylebenyekből áll. Juhfélékben mogyoró nagyságú, sertésben nagy, felülete dudorzatos, 17–18 cm hoszszú és kb. 5 cm vastag, a m. ischioglandularis teljesen beborítja. Kutyában hiányzik, macskában nagyon kicsi mirigy.

Kötőszövetből származó sövények a mirigy állományát hagymalevélszerű lebenykékre tagolják. A tág lumenű, elágazódó csöves mirigyeket magas, A és B típusú hengerhám borítja, amelyek alaphártyán helyeződnek. A hámsejtek mucinosus jellegűek.

Váladékuk savós (A típusú sejtek) vagy nyálkaszerű (B típusú sejtek) (eq, bo), illetve sűrű, csirizszerű (su), a m. bulbourethralis aktív összehúzódásakor sugárszerűen, az ejaculatum előtt ürül. A húgycsövet neutralizálja, hámjának nyálkás bevonatát képezi. Elősegíti az ondósejtek gyors és veszteségmentes áramlását, viszont csökkenti az ondósejtek élettartamát. Sertésben sűrű, 20–200 ml mennyiségű váladék, amely a fedezés után ürül, a méhnyakcsatornát bezárja (hüvelydugó).

A járulékos nemi mirigyek topográfiája, kiemelkedő részletei lehetővé teszik, hogy a nagytestű háziállatokban a mirigyek a végbél falán át (rectalisan) ujjal jól tapinthatók. A járulékos nemi mirigyek váladékával felhigult ondósejtek az ondót, sperma, alkotják. 1 ml ondóban 100,000 (sus, ca) 1 millió (bo), 3 millió (ov), 2,5 millió (cap) 120,00 (eq) ondósejt van.

A hím állatok húgycsöve, urethra masculina

A hímek húgycsöve hosszú,tágulékony cső. A húgyhólyag nyakán ered, a húgyhólyag felőli nyílása, az ostium urethrae internum. Két szakasza van: a medencei, pars pelvina urethrae, és a hímvesszőben haladó külső szakasza, a pars penina (spongiosa) urethrae. Külső nyílása, ostium urethrae externum, a külvilágra nyílik. A húgycsőbe nyílnak az ondóvezető és a járulékos nemi mirigyek kivezetőcsövei. Ezáltal a húgycső kezdeti kis szakasza, a pars praeprostatica, kivételével a húgy- és a nemi szervek közös kivezetőjárata, canalis urogenitalis.

A húgycső medencei szakaszán a járulékos nemi mirigyek helyeződnek. A húgyhólyag felőli szakaszát, pars prostatica urethrae, a prostata fedi. Vele az ondóhólyagok szomszédosak. A végbél alatt a medence ventralis falán a középsíkban az ülővágányhoz tér, ahol a pars peninába megy át. Ez utóbbi végső szakaszának lumene szűkebb; ez a húgycsőszoros, az isthmus urethrae. A nyálkahártya a húgyhólyag dorsalis faláról eredő redőt, crista urethralist, képez, amely a húgycső üregébe emelkedik, ennek caudalis végén, a prostata lebenyeinek tájékán, szilvamag alakú ondódomb, colliculus seminalis, található.

Az ondódomb a húgycsőben kétoldali kis öblöt, sinus prostaticust, különít el. Nyálkahártyáján az ondóvezető és az ondóhólyag közös nyílása, az ostium ejaculatorium, kereshető fel.

A pars pelvina urethrae nyálkahártyája hosszanti redőket képez, hámja urothelium. Az alatta levő vékony propriát duzzadó szövet, stratum cavernosum, veszi körül, amely tág, vékony falú vénák hálózatából áll. Kívülről a húgycsövet simaizomsejtekből és körkörös, harántcsíkos izomrostokból álló izom, a m. urethralis veszi körül. A prostata pars disseminatája kérődzőkben és sertésben az izomréteg és a stratum cavernosum között mirigyréteget, stratum glandularét, képez.

A húgycső pars peninája az ülőíven cranialis ívben áthajlik, és a penis két szára között, annak sulcus urethralisába tér. Ez a szakasza vastag, a húgycső hagymája, bulbus penis. Az áthajlásnál öböl, recessus urethralis (Ru, sus) van, ahova a bulbourethralis mirigy kivezetőcsöve nyílik.

Nyálkahártyája hosszanti redőket alkot; a húgycső lumene csillag alakú. A hám a kezdeti szakaszon urothelium, végső szakaszán többrétegű laphám; mindkettő vékony lamina propriához illeszkedik. A nyálkahártya kötőszövete állatfajonként különböző vastagságú, rugalmas rostokat tartalmaz, benne szarvasmarhában nyiroktüszők, lóban és sertésben szétszórtan kicsi mirigyek is találhatók. A nyálkahártyát a húgycső duzzadó teste, a corpus spongiosum penis (corpus cavernosum urethrae), övezi, amelynek működése és szerkezete a penis merevedő testéhez hasonló, a makk duzzadó testével anasztomozál. Kötőszövete a penis tunica albugineájába folytatódik. Rugalmas rostokat és simaizomkötegeket is tartalmaz. A húgycsőnek a penis hegyén túlnyúló szakasza a húgycsőnyúlvány, a processus urethralis. Lóban 1,5–2 cm hoszszú, a makk mélyedésében foglal helyet. Juhfélékben kb. 4 cm hosszú, S alakban görbült, kecskében egyenes. Sertésben a húgycső nyílásának két oldalán árok, fossa navicularis mélyed be.

A húgycsőnek három szűkülete van, a két ostiumnak megfelelően és az isthmus urethrae tájékán. Kutyában egy negyedik szűkület is található, a makk kezdeti szakaszán.

A hímvessző, penis

A hímvessző a hímek merevedésre képes (erectilis) párzószerve. Az ülővágányról ered, és a combok, a kétoldali ondózsinór között a fancsont tájékára, majd a tasakba foglaltan a köldöktájékig nyúlik előre, macskában rövid, hátrafelé irányul. Kötőszövetes vázból, két merevedőtestből, a húgycső pars spongiosájából és izmokból áll.

A penis vázát alkotó kötőszövet mennyisége, szerkezete és a merevedőtestek felépítése állatfajonként különbözik. Eszerint háziállatfajainkban kétféle típust különböztetünk meg, ezek: a fibroelasticus típusú penis, amely nem erigált állapotban is tömött tapintatú. Ilyen a kérődzők és a sertés penise. A musculocavernosus típusú penisben a simaizomelemekkel átszőtt kötőszövetes váz vaskos merevedőtesteket fűz össze. Ilyen a ló és a húsevők penise.

A két merevedőtest, corpus cavernosum penis, az arcus ischiadicus csonthártyájáról két szárral, crura corporis cavernosi penis (JNA) ered. A két merevedőtest összetér, és a penis gyökerét, a radix penist, képezi. A gyökér a penis testébe, corpus penis, megy át és hegyben, apex penis, végződik. A penisen dorsalisan, dorsum penis, hosszanti irányú ereket és idegeket magába foglaló árok, sulcus dorsalis penis, halad. A ventralis felületén, facies urethralis, levő árokban, sulcus urethralis, a húgycső halad. Kérődzőkben és sertésben a húgycsövet a penis fibroelasticus állománya teljesen körülveszi; a húgycső körül canalis urethralist képez. Lóban a sulcus urethralist a m. bulbospongiosus haránt irányú rostjai hidalják át.

A ló penise kétoldalt kissé lapos, enyhén S alakban görbült, hegyét jól fejlett makk borítja, a kérődzőké és a sertésé hosszú, vékony, kerekded köteg. A penis teste marhában a herezacskó mögött, sertésben a herezacskó előtt S alakú görbületet, flexura sygmoidea penist, képez. Vége hegyes, sertésben dugóhúzószerűen csavarodó, juhfélékben a hegyén a húgycső 4 cm hosszú nyúlvány, processus urethralis, alakjában túlnyúlik. A kutya orsó alakú penise, mint a macskáé, peniscsontot, os penis (os Priapi), foglal magába. A penishez a medence symphysiséről rövid függesztőszalag, lig. suspensorium penis, tér. A sárga haspólyából szalag, lig. fundiforme penis, tér a penis facies urethralisára, és a penist hevederszerűen a hasfalhoz függeszti. Ez utóbbin kívül a penis testét felületes és mély pólya, fascia penis superficialis et profunda, fogja körül.

A penist collagen- és rugalmas rostokból, valamint simaizomkötegekből álló tok, tunica albuginea, hüvelyszerűen borítja be. A tokból kötegek és sövények térnek a penis belsejébe, ahol hálózatot alkotnak. Kérődzőkben, sertésben a penis gyökerén, kutyában a penis hátulsó részén, lóban a penis egész hosszában, a median síkban rendeződött kötegeket, sövényt, septum penist, is találunk. A hálózat üregecskéiben endothellel bélelt, egymással anasztomozáló, tág kavernák együttese alkotja a duzzadótestet. A kérődzők és a sertés fibroelasticus penisében csak kicsi kavernák vannak. A hálózat rekeszeit sok helyütt a mesenchymához hasonló duzzadó szövet és zsírszövet tölti ki.

A penis funkcionális érrendszere. A corpus cavernosumnak felületes és mély kavernarendszere van. A hímvessző artériáinak végágaiból, a kanyargó aa. helicinaeből, merevedéskor vasodilatatorok hatására a záróberendezés nyílik, és vér áramlik a kavernákba, ezáltal aktív hyperaemia jön létre. A duzzadótest tehát az artériarendszerhez tartozik. A kavernákból a vv. emissariae vezetik el a vért. Paszszív hyperaemia is létrejön azáltal, hogy a kitágult kavernák az elvezető vénák gyökereit a rostos tokhoz szorítják, és ez vénás pangást okoz.

Az aktív hyperaemia közben is folyik el vér a kavernákból a tölcséres vénákon át, de a mély kavernarendszer állandóan töltődik. Elernyedéskor a vérmennyiség pótlása az a. helicinákon át csökken, majd a kavernák vére először a mély öblökből a tölcséres vénákon át ürül, majd a felületes öbölrendszer elvezető vénái is felszabadulnak a nyomás alól, s mind nagyobb mennyiségű vért szállítanak el a felületes kavernarendszerből. A kötőszövetes vázat különálló hajszálérhálózat táplálja, amely a nutritív érrendszert alkotja.

A penis kavernái a húgycső és a makk kavernáival nem közlekednek, az utóbbi kettő azonban anasztomozál egymással.

A makk, glans penis

A hímvessző hegyére illeszkedő, süvegszerű, merevedésre képes szerv. A köztakaró folytatásaképpen lóban és kutyában fejlődik ki, módosult köztakaró. Bőr alatti kötőszövetében páratlan merevedőtest, corpus cavernosum glandis, foglal helyet, amely a húgycső merevedőtestével anasztomozál, a penisével (sertés kivételével) nem.

351. ábra - A ló hímvesszője, makkja és tasakja (Schmaltz szerint, vázlatos rajz)

A ló hímvesszője, makkja és tasakja (Schmaltz szerint, vázlatos rajz)


Lóban jellegzetes alakú; kiemelkedő, körkörös pereme, corona glandis, a penis hegyére boruló nyakba, collum glandis, megy át, amely dorsalisan csuklyanyúlvány, processus dorsalis glandis, alakjában a penis testére is ráhúzódik. Az elülső végén árok, fossa glandis, mélyed be, amely több öblöt, sinus fossae glandis, képez; belőle a húgycső végső szakasza nyúlványszerűen, processus urethralis, emelkedik ki.

Kérődzőkben, sertésben és macskában a makk helyén lapos lemez, sisak, galea glandis, alakul ki. Erectiókor alig duzzad meg. Juhfélékben a galea végén a húgycső a lóéhoz hasonló processus urethralis alakjában túlnyúlik (lásd előbb).

A kutya makkja nagy, hosszúkás szerv. Alapját a monycsont vagy peniscsont, os penis (os Priapi), alkotja. Két része van: a hátrább helyeződő, gömbhöz hasonló alakú bulbus glandis és az elülső, hengeres, hegyben végződő pars longa glandis. Dorsalisan és kétoldalt fejlettebb, ventralisan, a húgycső árkát, sulcus urethralis, szabadon hagyja. A két részt vaskos, mirigyeket tartalmazó redő, anulus glandularis, határolja el egymástól. A macska penise caudoventralisan irányul, a glans kúp alakú süveg, rajta 120 elszarusodott, sorban helyeződő, tüskeszerű szemölcs van. Basisán idegvégtestecske van. A tüske ellazult állapotban radiális, errigált állapotban haránt irányú (frikció), herélt állatban sorvad. Idős állatban 3–4 mm hosszú peniscsont van benne.

A makk merevedőteste vénás jellegű, lassan lankad el, a bulbus glandis emiatt a kutyák „összeragadását” okozza.

A penis merevedése, errigatio. Lóban a penis és főleg a glans 2–3-szorosára, a corona glandis 130–160 mm átmérőjűre nő. A merev, előnyomult penist a mén a medence és a far aktív mozgatásával vezeti a hüvelybe.

Kérődzőkben az aa. helicinaekben idegileg kiváltott vasodilatatio után a megfeszülő tunica albuginea az elvezető vénákat leszorítja, a penis merevedik, hegye kibukik a tasakból. Ezt követően a m. bulbospongiosus és a m. ischiocarvernosus hirtelen erős kontractiója a vért aktív hullámmozgással a crura és a bulbus penis nagy lumenű öbleibe (cavernáiba) nyomja, ami a penis enyhe visszahúzódását (contractio intervallum) váltja ki. Majd ismét vér áramlik a cavernákba és elősegíti ezáltal a penis két izom által végzett utánnyomulását. A penis repositiojakor a m. retractor penis hátrahúzza a penis testét és kialakítja annak S alakú görbületét.

A sertésben a penis csupán 1,0–1,25-szörösére nagyobbodik, S alakú görbülete kiegyenesedik, a tasakból előnyomul. A penis testének jobb oldali merevedőteste nagyobb, a test aszimmetrikus. Emiatt merevedéskor a penis balra elfordul, 5 1/2–6 1/2 fordulatot végez. A penis hegye hullámmozgással dugóhúzószerűen (frikciós mozgás) hatol át a méhnyak párnás, hullámszerűen lefutó üregű méhnyakcsatornáján.

A kutyában és a macskában a penis merevedése a lóéhoz hasonló, a glans penisé kisfokú. A hüvely derékszögben görbült üregében a csontos glans penis bentszorul, és az elernyedés végén a kutyák „összeragadását” okozza. Vulpianus mondta a perben: „processus est ut vulva canina; introitus facilis exitus dificilis”.

A tasak, praeputium

A hímvessző szabad végét, a makkot, elernyedt állapotában a köztakaróból fejlődő, hüvelyszerű tasak veszi körül, amelyből a penis közösülés alkalmával és a lóé (néha a kutyáé is) vizeletürítéskor, a nyílásán, ostium praeputiale, kinyomul. A tasak nyílása állatfajonként más és más alakú és tágasságú. A tasak lóban vaszora, sertésben, húsevőkben fityma vagy makktyu.

352. ábra - A ló és a sertés tasakja

A ló és a sertés tasakja


A penist kétoldalt és ventralisan veszi körül, dorsalisan a hasfal, caudalisan a herezacskó bőrébe megy át. Kívülről a tasakot finom szőrrel borított bőr, lamina externa, borítja. Rajta ventralisan a középsíkban raphe praeputii húzódik végig, amely caudalisan a herezacskó varratába, raphe scroti, megy át. A szőrzet a tasak nyílása felé fokozatosan gyérül vagy ellenkezőleg, hosszabbodva „pamacsot” (bika) alkot. A nyílás közelében található két szemölcs tejmirigybimbónak felel meg.

A bőr a tasak nyílásán át befelé fordul, és a praeputium fali lemezébe, lamina parietalis, folytatódik. A fali lemez caudalis irányban hátra tér, majd a tasak fenekén, fundus praeputii, előrefelé a hímvesszőre húzódik rá. Ez utóbbi a zsigeri vagy penis lemeze, lamina visceralis, amely előrefelé a makkot is beborítja. A fali és a zsigeri lemez közötti üreg a cavum praeputiale, és a két lemez közös neve együttesen a tasak belső lemeze, lamina interna. Lóban a tasak fenekén a lamina interna visszafordulva körkörös gyűrű alakú redőt, plica praeputialist, képez, amely a tasak üregébe gyűrűszerűen, anulus praeputialis, beemelkedik. Ezáltal a praeputium két rekeszre, praeputium internum et externum, válik szét. Az anulus praeputialis a hímvessző merevedésekor kisimul és a penisre borul. A fali lemezzel ventralisan fék, frenulum praeputii, köti össze, ami marhában spiralis alakú. A juh tasakjának visceralis lemeze a penist lazán vonja be, annak visszahúzódásakor a felületéről lefordulhat. Sertésben az ostium praeputiale fölött levő nyílás a köldök szomszédságában az ún. köldökzacskóba, diverticulum praeputiale, vezet; ezt a vakzsákot egy középső választófal rekeszekre osztja, benne a vizelet besűrűsödhet, szúrós szagú, kenőcsszerű váladékot és concrementumokat tartalmaz, funkciója ismeretlen.

A fali lemezen lóban szőrtüszők és apró, vékony szőrök vannak, benne pedig sertésben, juhban és húsevőkben nyirokcsomók, lóban, kecskében faggyúmirigyhalmazok, gll. praeputiales (Tyson-féle mirigyek) találhatók. A mirigyek szürke, erős szagú (a zsírsavak bomlásából származó), faggyús váladéka a smegma praeputii.

A kérődzők, a sertés és a húsevők praeputiumában önálló izmok, mm. praeputiales, a bőrizmok származékai találhatók. Egyik csoportjuk a mm. praeputiales craniales (Ru, su, Ca), a másik a mm. praeputiales caudales (su, Ca) (részletesebben lásd: Izomtan). Működésük: a tasak nyálkahártyáját a penis kiöltése közben előre, majd hátrahúzzák; a tasak üregét szűkítik, illetve tágítják. Sertésben nyomást gyakorolnak a diverticulum praeputialéra is.

A hím nemi szervek izmai

A hím nemi szervek izmai az egyes szervek működését segítő izomcsoportokra tagolhatók: a herét emelik, a járulékos nemi mirigyekre gyakorolt nyomással serkentik a váladék kiürülését, a hímvesszőt emelik vagy hátrahúzzák, segítik az ondó ürülését, de részt vesznek a vizelet- és a bélsárürítésben is.

353. ábra - A hím nemi szervek izmai kutyában (Heinemann szerint)

A hím nemi szervek izmai kutyában (Heinemann szerint)


A herezacskó izmai

1. A külső hererázó izom, a m. cremaster externus, a belső ferde hasizom levált és elkülönült része, sertésen hosszú, lapos izomköteg, amely a lágyékgyűrűn át a processus vaginalis külső felületére tér. A külső csípőpólyán és a belső ferde hasizom szélén eredő két részlete egyesül egymással, majd a tunica vaginalis communis fibrosus lemezén tapad; a here szabad szélének vonaláig terjed.

2. A belső hererázó izom, a m. cremaster internus, az ondózsinór lemezei között levő simaizomsejtekből álló köteg; lóban fejlett.

Működésük: a herét emelik.

A húgycső izmai

1. A húgycsőzáró izom, m. sphincter urethrae. Három izomból áll:

a) A M. urethralis a húgycső medencei részletét áthidaló, harántcsíkos izomrostokból álló izomlemez. Lóban, kecskében és húsevőkben a húgycsövet csaknem csőszerűen körülfoglalja. Szarvasmarhában, juhban és sertésben a húgycső dorsalis felületét szabadon hagyja.

b) A M. ischiourethralis rövid izom az ülőcsont belső felületén; az ülőív közelében ered, és a húgycső dorsalis felületén tapad;

c) A M. bulboglandularis a Cowper-féle mirigyet borítja, amely állatfajonként eltérően lehet a m. urethralis, a m. ischiourethralis vagy a m. bulbospongiosus levált része (m. bulboglandularis) profundus (bo), m. urethroglandularis (bo), m. bulboglandularis impar (ov), m. glandularis proprius (ov), m. ischioglandularis (eq, Ru).

Működéskor a húgycsövet hátravonja, akaratlagosan zárja, nyomást gyakorol a Cowper-féle mirigyekre, ezáltal elősegíti váladékuk kiürülését.

2. Az ondósiettető izom, m. bulbospongiosus. A m. urethralisból folytatódik, amely a bulbus urethraen veszi kezdetét; azt és a bulbourethralis mirigyeket lóban teljesen, bikában nagyobb részén körülfoglalja. Kérődzőkben, sertésben és kutyában fejlett, a penis száráig terjed. Lóban hosszú, lapos harántizom, amely a makkig terjed, és áthidalja a sulcus urethralist.

3. A hímvessző merevítője, m. ischiocavernosus. Rövid, erős, páros izom; a penis kezdeti szakaszát fedi. Az arcus ischiadicuson ered, és ventromedialis irányban a penis szárát befoglalva, a merevedőtesten tapad meg. Marhában és juhban kicsi, haránt irányú izom, a m. ischiobulbosus halad át rajta.

Működésekor a penis tövét az ülőcsonthoz szorítja, a vér elfolyását akadályozza, passzív hyperaemiát okoz.

4. A hímvessző hátravonója, m. retractor penis. Jól fejlett, halvány szürkésvörös, simaizomsejtekből álló, szalagszerű, páros izom. A farok tövéről, a végbél függesztőszalagjáról (ventralis végbélhurok), sertésen a keresztcsontról ered, majd a végbélnyílás két oldalán a penishez tér. Ezután – kecskebak kivételével – két szára egyesül egymással, és a penis ventralis felületén a m. bulbospongiosus sekély barázdájába a makkig jut el. Kérődzőkben és sertésben a penis második görbületéig terjed. Húsevőkben a praeputium penislemezébe sugárzik.

A hímvessző hátravonója az elernyedt penist a tasakba húzza. Proximalis szakasza a bélsár ürítését is segíti.

A hím nemi készülék erei és idegei. Erei. A heréket, a mellékheréket és az ondóvezető kezdeti szakaszát az aorta páros ága, az aa. testiculares (a. spermatica interna), szarvasmarhában, sertésben, kutyában részben az a. cremasterica látja el. A herezacskóhoz az a. pudenda externa és az a. cremasterica ágai térnek. Az ondóvezető végső szakasza az a. umbilicalis ágából az a. ductus deferentisből kapja a vért. A járulékos nemi mirigyek artériája az a. pudenda interna. A penist kérődzőkben és sertésben az a. pudenda interna, kutyában az a. cremasterica is ellátja vérrel. Lóban az említett ereken kívül az a. obturatoria is ad ágat a penishez. A vénás vért az artériáknak megfelelő vénák vezetik el.

A járulékos nemi mirigyek nyirokerei a lymphonodi hypogastricibe és a ln. sacralis medialisba térnek. A penis és a praeputium nyirokereit a lln. inguinales profundi, a here és a mellékhere nyirokereit pedig a ln. iliacus medialis és a lln. lumbales aortici gyűjtik össze.

Idegek. A gerincvelő ágyéki szelvényéből és a vegetatív idegrendszerből származnak. Az ágyéki idegek közül a n. iliohypogastricus, a n. ilioinguinalis és a n. genitofemoralis a herezacskót és a praeputiumot látja el. Ez utóbbi ideg a m. cremaster externus mozgatórostjait is adja. A m. retractor penis mozgatórostjai a n. pudendusból származnak. A n. dorsalis penis ágai szintén a n. pudendusból jönnek. Az ideg rostjai a scrotumhoz és a praeputiumhoz is térnek. A herét és a mellékherét a plexus testicularis sympathicus és parasympathicus rostjai látják el (ggl. mesentericum caudale-fin. vagus). A nemi szervek medencei szakaszait a plexus pelvinus (ggl. hypogastricum, nn. erigentes) rostjai idegzik be.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A ló herezacskója kissé nyakalt, lágy, vékony szőrökkel fedett, zsíros bőrű, feketén pigmentált. A m. cremaster externus erős, két izomlemeze három szárral tapad.

A herék kétoldalt összenyomottak, tojásdad alakúak. Hosszuk 10–12, szélességük 3–4, vastagságuk 6–7 cm. Az egyik here tömege 150–300 g, nagysága függ a fajtától, a kortól és a test nagyságától is. A rete testis csupán a here feji vége közelében fejlődik ki. A bursa testicularis mély. A mellékhere farka bab alakú, a mesorchium és a mellékhere szalagja vastag, a belső hererázó izom jól fejlett. A lágyékgyűrű 4–5 cm széles rés. Az ondóvezető orsó alakú pars ampullarisa kb. 20–25 cm hosszú és 2–2,5 cm széles.

A járulékos nemi mirigyek közül az ondóhólyag 10–15 cm hosszú és 3–6 cm széles. Vastag falában simaizomzat is van.

A prostata retroperitonaealisan helyeződik a húgycső kezdeti szakaszán; az ondóhólyagokhoz kötőszövet fűzi. Két, 5–9 cm hosszú és 3–6 cm széles, 1 cm vastag lebenyét, lobus dexter et sinister, dorsalisan kb. 3 cm átmérőjű isthmus prostatae köti össze egymással. Alakja különböző lehet, vagy a pars externa, vagy a pars disseminata nagyobb, 10–18 kivezetőcsöve az ondódomb két oldalán nyílik. A Cowper-mirigy két, dió alakú lebenyből áll. A lebenyek 4–5 cm hosszúak és 2,5 cm szélesek. Számos kicsiny kivezetőjáratuk két hosszanti sorban, a húgycső dorsalis falán nyílik.

A húgycső medencei szakasza tág, stratum cavernosum és a m. urethralis körülveszi. Az izom elülső szakasza mint m. prostaticus a dülmirigyet részben befedi. Caudalis része mint m. ischioglandularis összenő a m. bulbospongiosusszal. A m. ischioglandularis az arcus ischiadicuson ered, és a Cowper-mirigyet befedve, a húgycsőhöz tér. Egyik részlete mint m. ischiourethralis impar az ülőcsont külső felületén, a median síkban ered, és a m. urethralisba sugárzik.

A pars spongiosa az arcus ischiadicuson át ívelő szakaszán szűk isthmus urethraet alkot. Alatta a kb. 7,5 cm hosszú, két részből álló bulbus penist találjuk. A sulcus urethralisban haladó húgycső nyálkahártyájában apró, mucinosus mirigyek vannak. A nyálkahártyát hüvelyszerűen stratum cavernosum urethrae veszi körül. Ventralisan a m. bulbospongiosus hidalja át, amelynek közepén a m. retractor penis halad.

A makkon a húgycső 2,5–3 cm hosszú nyúlványa processus urethralis alakjában túlnyúlik. A makk felületén dorsalisan egy nagyobb, kétoldalt két kisebb árok, fossa glandis, mélyed be. A corona glandison 28–30, szemölcs alakú kiemelkedés van. A tasaknak a glans penisre boruló lemeze mirigytelen.

A penis musculocavernosus típusú, hatalmasan fejlett szerv. Ernyedt állapotában kb. 50 cm hoszszú. Legnagyobb körmérete 16 cm. Erectiókor láthatóvá váló része 30–50 cm, és kb. 5–6 cm átmérőjű. A penis száraiból egyesülő corpust rövid, erős kötőszövetes kötegekből álló lig. suspensorium penis rögzíti a symphysis pelvis külső felületéhez. A corpus penis nyújtott S alakban görbült, oldalt lapított, a köldök felé három hegyben, apices penis, végződik. Közülük a középső, dorsalis a hosszabb, erre a glans illeszkedik. A ventrolateralis két kisebb nyúlvány gumó alakú. A testet háromrétegű tunica albuginea veszi körül. A septum penis kötegekből áll, nem képez tökéletes választófalat a két corpus cavernosum között. A kötegben simaizomsejtek is vannak.

A praeputium viszonylag rövid, cranialisan a köldökig terjed. Az ostium praeputiale kerek, tág nyílás. A cavum preaputialet az anulus praeputialis megosztja. A tasaknak nincsenek izmai.

Kérődzők

A kérődzők herezacskója – különösen a juhé és a kecskéé – nagy, mélyen lelóg, nyakalt, zacskó alakú. Szarvasmarhában gyéren, juhban sűrűn szőrözött, bőre vöröses árnyalatú. Rajta egy-két járulékos csecsbimbó van. A m. cremaster externus ínlemezzel ered, és négy szára a here magasságában tapad a processus vaginalison.

A here bikában különböző nagyságú, általában 12–14 cm hosszú és 6–7 cm vastag, tömege 250–300 g, tojás alakú. A juhban kerek 10 cm hosszú, 4–7 cm vastag és egyenként 200–300 g, kecskebakon egy here tömege 145–150 g. Tengelye függőleges, jól fejlett feji vége proximalisan, farki vége distalisan tekint. A margo epididymalis caudalisan irányul. A mediastinum testis 2–8 mm széles, vastag köteget képez. A mellékhere különösen nagy, a herén caudolateralisan helyeződik, a teste keskeny. A farka juhban nagy, dió alakú, kb. 30 ejaculatumra elegendő ondót tartalmaz; caudalisan ívben hajlik, a here farki végét borítja. A plexus pampiniformis igen vaskos és hosszú.

Az ondóvezető hosszú, az ondózsinór medialis oldalán, saját redőjében halad. Medencei szakaszán a plica urogenitalis rögzíti. A pars glandularis bikában 14–16 cm hosszú és 9–12 cm átmérőjű, kecskében 6–8 cm hosszú és 4–8 mm vastag; a belső herezáró izom vékony.

A járulékos nemi mirigyek közül az ondóhólyag tömör, gyakran S alakú, lebenyes mirigy; 10–12 cm hosszú, 1,3–3,5 cm széles, 2–2,5 cm vastag és 45–80 g tömegű. Egyenetlenül dudoros, caudalisan kivezetőcsővé vékonyodik, amely derékszögbén az ondóvezetővel közösen kerekded, az ostium ejaculatoriumon nyílik. A kos ondóhólyagja kerek, kb. 2,5–4 cm hosszú, 2–2,5 cm széles és 1–2,5 cm vastag. Tokjában és sövényeiben sok simaizomelem van. Kivezetőjárata tág, az egész mirigyen áthalad. Az ondóvezetők között esetenként nagy (13x16 cm hosszú) uterus masculinus is található.

A prostatának két része van: a corpus prostatae s. pars externa, amely két lebenyből áll, és közvetlenül a húgyhólyag nyaka mögött a húgycső dorsalis felületére fekszik reá, 1 cm hosszú, 3 cm széles, 1–1,5 cm vastag. A pars disseminata prostatae kabátszerűen veszi körül a húgycső kezdeti, kb. 12 cm hosszú szakaszát. Kívülről a m. urethralis fedi, annak ritmikus összehúzódása elősegíti az ondó ürülését. Juhban és kecskében csak pars disseminata van, amely kecskebakon stratum cavernosumba ágyazott teljes hüvely; kosban a mirigyréteg ventralisan hiányzik. Sok kicsi kivezetőjárata közvetlenül a húgycsőbe nyílik.

A Cowper-féle mirigyek páros, kis dió alakú szervek. A két mirigy bikában 2,8 cm hosszú, 1,8 cm vastag, az arcus ischiadicus tájékán a húgycső dorsolateralis felületére fekszik rá. E helyen vastag (5 cm) izom, a m. bulbospongiosus fedi, és emiatt rectalisan nem tapintható. Egy kivezetőjárata a húgycső dorsolateralis felületén nyílik. Juhfélékben mogyoró nagyságú, 2 cm hosszú, csupán a m. urethralis fedi, helyeződése a bikáéhoz hasonló.

A húgycső medencei szakaszát a m. urethralis borítja. A bika stratum cavernosum urethraeja gyengén, a kecskebaké erősen fejlett. Az ondódomb bikán viszonylag nagy, szilvamag alakú. A húgycső pars externáját a corpus spongiosum penis, valamint a tunica albuginea penis teljesen körülveszi. A bulbus urethrae jól fejlett. A húgycső falában nyiroktüszők is találhatók.

A penis fibroelasticus típusú, hosszú és hengeres. Hegye kissé csavarodott, fokozatosan elvékonyodik. Teste a herezacskó mögött S alakú görbületet, flexura sygmoideát, alkot, amely erectiókor kiegyenesedik. Az elvékonyodó galea glandis csavarodott, a penis hossza bikában 100, kosban 30 cm, a bivalyé vékony és rövid. A tunica fibrosa vastag, a húgycsövet is körülveszi (canalis urethralis), sűrű hálózata, a corpus fibrosum penis, a hímvessző nagyobb részét alkotja. Kemény, tömör tapintatú (bikacsök). A makk sisak alakú, galea glandis, rajta nyak, collum galeae, és koson corona galeae is elkülöníthető. A corpus cavernosum galeae juhfélékben fejlett, bikában fejletlen. A processus urethralis kosban hosszú (3–4 cm), S alakú, kecskebakban rövid és egyenes; a húgycső a hegyén, bikában pedig a galea árkának papilláján nyílik.

A tasak nagyon hosszú (25–40 cm), a köldökig terjed. Szűk hüvelyt képez a penis körül. Nyílását bikában szőrpamat, pamacsszőrök határolják. A lamina visceralisban nagy nyiroktüszők vannak. A tasakizmok közül az elülsők, mm. praeputiales craniales, a nagy bőrizomból erednek, és a tasak nyílásán végződnek. A hátulsók, mm. praeputiales caudales, a sárga haspólyától és a tunica dartostól két szárral indulnak ki, majd az egyesülő két szár a penis két oldalán előrehalad, és az ostium praeputiale lamina parietalisán tapad. A tasak nyílását vaskos bőrgyűrű övezi.

A m. bulbospongiosus nagy, erős izom, kötőszövetes sövény osztja ketté. A corpus cavernosum penist befedi, és a Cowper-mirigyre is ráborul. Bikában kb. 17 cm, juhfélékben 9 cm hosszú. A kecskebakban egy különálló izom, a m. ischiourethralis is ered a tuber ischiadicum belső felületén, és inával a Cowper-mirigy magasságában ferdén a m. bulbospongiosus kötőszövetes septumába tér. A m. ischiocavernosus széles, páros izom a tuber ischiadicum belső felületén ered. A penis szárát befoglalja, és a corpus penisen tapad. A m. retractor penis hosszú, páros, fényes izomcsík. Az elülső farokcsigolyák ventralis felületéről indul ki, a végbélnyílást övezi; ott a m. sphincter api externust képezi, eközben kötőszövet fűzi a m. ischiocavernosushoz és a m. bulbospongiosushoz; a penisen tapad. A raphe perinei mentén kitapintható.

Sertés

A sertés herezacskója a combok mögött, a végbélnyílás alatt fekszik, és a heréket szorosan befoglalja. A raphe scroti mély árokban van, és széles alapon függ össze a medence ventralis falával. Bőre enyhén szőrözött, öreg állatokban ráncolt. A tunica dartos gyengén, a stratum subdartoicum jól fejlett. A m. cremaster externus lapos, hosszú izomlemez a herezacskó oldalán.

354. ábra - Hím háziállatok nemi szervei (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

Hím háziállatok nemi szervei (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


1. testis, 2. epididymis, 3. ductus deferens, 4. ampulla ductus deferentis, 5. prostata, 5’. pars disseminata prostatae, 6. vesicula seminalis, 7. glandula bulbourethralis, 8. vesica urinaria, 9. urethra, 10. penis, 11. galea glandis s. glans (eq, Ca)

355. ábra - A sertés járulékos nemi mirigyei és a húgycső izmai (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A sertés járulékos nemi mirigyei és a húgycső izmai (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A herék nagyok, tojás alakúak, fajtánként változó nagyságúak. Tenyészkanokban egy-egy here kb. 400 g. Idősebb állatban (5 év) 800 g-os is lehet. A here sövényei, septula testis, erős, vastag kötegek, a corpus fibrosum nagy, a here egész hosszában megtalálható.

A mellékhere nagy, kiterjedt farki részét a vastag lig. testis proprium a heréhez, a lig. caudae epididymidis a herezacskóhoz szorosan hozzáfűzi. A mesorchium különösen fiatal állatokban hosszú.

Az ondóvezető a mellékhere medialis oldalán, a here feji vége felé tér, majd a plexus pampiniformisban, a közös hüvelyhártya csatorna alakú részében, a penis két oldalán a lágyékgyűrűig halad. Medencei szakasza kifejezett ampullát nem képez, végső szakaszának fala kevés apró mirigyet tartalmaz.

Az ondóhólyag piramis alakú, tömör, lebenyes mirigy, 12–17 cm hosszú, 6–8 cm széles és 3–5 cm vastag. A két mirigyet kötőszövet fűzi egymáshoz. Világos rózsaszínű lebenyei a hasüreg felé, a plica urogenitalisba is beterjednek. A mirigy tág járataiban nagymennyiségű váladék tárolódik. Kivezetőjárata, a ductus excretorius, az ondóvezető nyílása közelében, attól külön nyílik.

A prostata teste kicsi, lemezszerűen a húgycső dorsalis felületére borul; 3–4 cm hosszú, 2–3 cm széles és 1 cm vastag. A pars disseminata nagy, 4 mm vastag rétege körülövezi a húgycsövet, miközben a m. urethralis fedi. Számos kivezetőjárata a húgycsőbe nyílik.

A Cowper-féle mirigy a legnagyobb páros mirigy, a hossza 17–18 cm, vastagsága 5 cm, a medence kijáratában a húgycső dorsalis felületére fekszik rá; rectalisan kitapintható. Tág kivezetőjárataiban a secretum tárolódik. Egy kivezetőjárata a mirigy caudalis részéből ered, és a húgycsőbe a corpus cavernosum penis alatt nyílik.

A húgycső medencei szakaszát stratum cavernosum övezi. A pars spongiosa szűk, az arcus ischiadicus tájékán viszonylag kicsi, corpus cavernosum penisszel kezdődik.

A penis fibroelasticus típusú, merevedett állapotban 60 cm hosszú, haránt metszéslapja a tövében harántovális, közepén kerek, hegyén magas, ovális; S alakú görbülete van, amely a herezacskó alatt található és erectiókor kiegyenesedik. A tunica albuginea vastag, a corpus cavernosum penis gyengén fejlett.

A penis hegye spiralisan balra csavarodott, galea glandis fedi, a falában levő vénás hálózat duzzadó szövetet képez, amely a húgycső duzzadó szövetével anasztomozál.

A tasak hosszú, csatornaszerű, caudalisan szűk; nyílását vastag bőrredő határolja, róla szőrpamat ered. A lamina parietalis vaskos redőket képez, nyálkahártyájában nyiroktüszők vannak. A diverticulum praeputiale kb. 135 cm3 űrtartalmú, kétujjnyi vastag nyílása a tasak közelében, dorsalisan nyílik.

A nemi szervek izmai közül a belső hererázó izom és a m. bulbospongiosus nagyon erős, hosszanti septum útján kettéosztott. A Cowper-mirigy caudalis részén ered, majd a penis szárait befedve, a bulbus cavernosus urethraen tapad. A m. ischiocavernosus páros, karcsú izom, a tuber ischiadicum belső felületén ered, a penis szárait oldalról borítja, majd annak gyökerén kétoldalt tapad meg. A m. urethrospongiosus a m. ischiocavernosusból és a m. bulbospongiosusból ered, distalis irányba haladó rostjai a m. bulbospongiosus alsó végébe sugárzanak. A m. retractor penis két kötegből ered, a keresztcsont ventralis felületén s a végbél két oldalán áthaladva, a m. bulbospongiosuson át a penis S alakú görbületéhez tér.

Húsevők

A húsevők herezacskója a combok mögött helyeződik, caudalisan látható; a macskában közvetlenül a végbélnyílás alatt van. A herezacskó bőre sötéten pigmentált, gyéren szőrözött, macskában hosszú gyapjúszőrökkel borított. A raphe scroti mély árokban van. A herezacskó pólyái és kötőszövetes rétege a tunica dartosszal egységes réteget képeznek. A m. cremaster externus gyengén fejlett.

A herék kerekded alakúak, a testnagysághoz viszonyítva relatíve kicsinyek. Az extremitas capitata cranioventralisan, az extremitas caudata caudodorsalisan irányul.

Az ondóvezető pars glandularisa csupán a kutyában fejlett. Az ondóvezető a kerek alakú ondódombon különállóan nyílik. A plica genitalis kicsi, a Müller-vezetékek vaginalis szakászának maradványai néha fellelhetők, kicsi hólyagok, vagina masculina alakjában vagy némely esetben a prostata fedi őket (utriculus prostaticus).

Az ondóhólyag hiányzik.

A prostata teste gömb alakú, szürkéssárga színű, tömör szerkezetű mirigy; két lebenyét egy dorsalis hosszanti barázda választja el csupán. Nagysága a fajtától és a test nagyságától függ, mogyoró, dió nagyságú, rectalisan tapintható. A pars disseminata kicsi lebenykék alakjában található meg a húgycső falában. Számos kivezetőcsöve van. Macskában a prostata dudorzatos felületű, a kutyáéhoz hasonló alakú, a pars disseminata szintén kicsi lebenykékből áll.

A penis kutyában kúp alakú, macskában rövid, az arcus ischiadicusról eredő teste ventralisan majd caudalisan irányul.

A glans penisnek két része van: a hátulsó gömb alakú, bulbus glandis, az elülső tompa hegyben végződő, nyúlványszerű, a pars longa glandis; két részét mirigyeket tartalmazó vaskos redő, a plica glandularis határolja.

A corpus penis kutyában caudalisan cavernosus típusú, cranialisan csontos. A penis szárainak megfelelő corpus cavernosumait a testben teljes választófal, septum penis, kapcsolja egymáshoz. Cranialis szakaszában és utóbbihoz illeszkedő glans penisben csontos váz a peniscsont, os penis s. Priapi van. A peniscsontot vaskos periostalis kötőszövet borítja. Hossza 11 cm is lehet, vájt szonda alakú. Caudalis, vastagabb, részét corpus cavernosum övezi; cranialisan elkeskenyedő, dudorzatos, és stratum cavernosuma vékony. A ventralis felületen levő sulcus urethralisában a húgycső halad.

A húgycső medencei szakasza és pars spongiosája közötti szakaszt a páros bulbus penis párnázza alá, amely a penis két szárát övezi, és a gyökérig terjed. Cranialisan a cső alakú corpus spongiosum penisbe megy át.

A praeputium a hasfalon a köldökig terjed. A penist és a praeputiumot hosszú bőrredő fűzi a hasfalhoz. A tasak nyílása szűk, ürege hosszú, a parietalis és a visceralis lemezben sok nyiroktüsző van, csak a mm. praeputiales craniales fejlődtek ki.

Macskában a penis két szára cavernosus szerkezetű, caudalisan irányuló hegyében 0,5 cm hosszú peniscsont található. A húgycső corpus spongiosuma a medence kijáratában ered, a penis sulcus urethralisában helyeződik; kezdeti szakasza bulbust képez. A praeputium fala vaskos, caudalisan nyílik. A penis hegyét vékony falú galea glandis borítja be, rajta elszarusodott, tövis alakú papillák tapinthatók.

A penis izmai kutyában és macskában egymástól eltérően fejlődtek ki. Kutyában a m. bulbospongiosus median sövény útján kettéosztott, körte alakú, vaskos izom. A medence üregébe is beterjed, caudalisan a m. urethralisba megy át. Befedi a penis szárait, a corpus spongiosum urethraet, és a penis gyökeréig terjed. Kutyában egy kötege a septum scrotiba is besugárzik, macskában kezdeti szakasza a glandula bulbourethralist is befedi. A m. ischiocavernosus erős, a tuber ischiadicumon párosan eredő izom, a penis szárait övezi, és a gyökeréig terjed. A m. ischiourethralis (m. compressor venae dorsalis penis) a tabula ischiadica belső felületéről ered, és a m, obturatorius internus, valamint a m. ischiocavernosus között halad át. Ina a lig. transversum perineibe sugárzik. A m. retractor penis simaizomzatból áll, a m. sphincter ani externus két oldaláról ered. Két oldali szára egyesül egymással a végbél alatt (alsó végbélhurok), majd innen mint páros izomköteg a m. bulbospongiosuson át a praeputium penis lemezébe sugárzik.

A női nemi szervek, organa genitalia feminina

A házi emlősállatok női nemi készüléke két fő részből áll: az ivarsejtek termelését szolgáló petefészekből (cytogen szerv) és a termékenyítést elősegítő, a termékenyített petesejteket védő, a csíra fejlődését szolgáló és a fejlődés környezeti feltételeit biztosító, valamint a szülést és párzást szolgáló nemi csatornából, canalis genitalisból.

A női ivarsejt, a petesejt, a petefészekben fejlődik, érik, majd onnan a tüsző repedésekor leválik és a petevezetőbe jut. Itt bizonyos ideig életképes állapotban marad, és az odajutott ondósejtek megtermékenyítik. A petevezetőben fejlődő csíra a méhbe vándorol, ott megtelepedve embrióvá lesz, majd magzattá érik. A méh a fejlődő embrió tápláló, védő szerve, mely a szülés során mint aktív összehúzódásra képes szerv elősegíti a magzat külvilágra juttatását is. A canalis genitalis méh mögötti szakasza a közösülő szerv, a hüvely és a hüvelytornác. Utóbbi kettő határát a húgycső nyílása jelzi. A hüvelytornác tehát a húgy- és a nemi csatorna közös szakasza, canalis urogenitalis. A női nemi szervek külső nyílását, a pérarést, a péraajkak határolják, közöttük ventralisan a csikló található. A közösülőszervek a párzás szolgálatában állnak; az ondósejtek vezetésére és születéskor pedig mint szülőút a magzat külvilágra juttatására szolgálnak.

A petefészek, ovarium (oophoron)

A petefészek gömb vagy tojás alakú, tömör szerkezetű, páros, vörös vagy kékesfehér színű, cytogen szerv. Sertésben szederhez hasonló, húsevőkben finoman dudorzatos, szarvasmarhában kicsi, tojásdad, kissé lapos. Lóban nagy, bab alakú, sima felületű. Alakja, nagysága a funcionális állapot – a fajta és a kor – függvénye; az érett tüszők, illetve sárgatestek számától és nagyságától függ. A jobb petefészek nehezebb, több tüszőt tartalmaz.

Állatfaj

Hossza(cm)

A petefészek vastagsága(cm)

tömege (g)

5–8

2–4

40–80

Szarvasmarha

3

2

15–19

Sertés

5

2

8–14

Kutya

2

1,5

1–5

Macska

0,8

0,4

1–2

A petefészek a hasüregben, a vese mögött, az ágyékcsigolyák alatt helyeződik, kérődzőkben és sertésben hátrább, a medenceüreg bejáratának fele magasságában található. Helyzetében savósszalagok rögzítik.

Külső és belső felülete, facies lateralis et medialis, van. Az ágyék felé tekintő felső szélén, margo mesovaricus, a petefészek függesztőszalagja tapad meg. Az itt levő hoszszanti barázdában erek és idegek térnek a petefészekbe; itt van a petefészek köldöke, a hilus ovarii.

Alsó, szabad széle, margo liber, a hasüreg felé tekint. Utóbbi a lapos, ovulációs felület, facies ovulationis, vagy lóban gödör, fossa ovarii. Elülső végéhez, extremitas tubaria, a petevezető tölcsér alakú hasűri nyílása illeszkedik, hátulsó végét, extremitas uterina, kötőszövetes szalag, lig. ovarii proprium, a méhszarv végéhez köti.

A belső nemi szerveket a széles méhszalag, lig. latum uteri rögzíti, éspedig a petefészket a petefészek függesztőszalagja, mesovarium, fűzi az ágyékizmokhoz. A mesovarium a méhszalag, mesometrium, elülső része; caudalisan éles határ nélkül megy át abba; a benne levő kötőszövetes kötegben, lig. suspensorium ovarii, erek és idegek haladnak a petefészekhez, közöttük simaizomsejtek is vannak. Proximalis szakasza, a mesovarium proximale, a petevezető szalagjának eredéséig, distalis szakasza, a mesovarium distale, a petefészekig terjed. A petefészek saját szalagja, a lig. ovarii proprium, kötőszövetes köteg, amely a petefészek hilusát a méhszarv végéhez köti. Legyezőszerűen széttérő rostjai a petefészek és a méhszarv vége közötti savósredőben vannak. A petevezető fodra, a mesosalpinx, a petefészek elülső végéről, a függesztőszalag tapadása mentén, annak külső felületéről és a saját szalagról ered a méhszarv végéig. A petefészek saját szalagjával együtt tasakot, bursa ovaricát, képez. A bursa lóban kicsi, marhában nagyobb, és a petefészek nagyobb részét beborítja, de teljesen sohasem veszi körül. Sertésben a tasak nagy, teljesen magába foglalja a petefészket, de helyzetétől függően egy része kívül is helyeződhet. Kutyában a mesosalpinx nagy savósredőjében sok zsírszövet van, a tasak nyílása szűk, a petefészket csaknem teljesen magába foglalja.

356. ábra - A sertés petefészke (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A sertés petefészke (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


357. ábra - A petefészek tüszőinek fejlődése

A petefészek tüszőinek fejlődése


A petefészket kívülről a mesovarium savóslemezéből folytatódó savóshártya, tunica serosa, veszi körül, az ovulációs felület határáig, margo limitans peritonaei, (Farré– Waldeyer-féle vonal), azon túl csírahám borítja, amely lóban csupán az ovulációs gödör mélyén, a többi házi emlősállatban viszont a petefészek nagyobb felületére kiterjedő ovulaciós felületen található meg.

Ez utóbbi esetben a savóshártyával borított felület kicsi, szigetszerű. Peteleválás csupán a csírahámmal borított felületen lehetséges.

A petefészek metszéslapján két állományt: a külső kéregállományt, zona parenchymatosa, és a centrális helyeződésű, érdús velőállományt, zona vascolusa, különítünk el egymástól. A kéregállomány a petefészek funkcionális állományát, stroma ovarii, adja. Főként a coelomahámból fejlődik, a velőállomány a szerv vázát, interstitium, képezi, nagyobbrészt a mesenchymából származik. A kéregállomány tartalmazza a petefészektüszőket és a sárgatesteket, a közöttük levő kötőszövetben pedig a hormontermelő interstitialis sejteket találjuk.

A csírahám, illetve a savóshártya alatt a petefészket kötőszövetes tok, tunica albuginea, veszi körül. A tok collagenrostokból és az azok között levő kevés számú, lapos kötőszöveti sejtekből áll; rugalmas rostjai nincsenek. Vastagsága tehénben 70–110, kutyában 70–80, macskában 20–40 mikrométer. A tok a mesovarium submesothelialis rétegének a folytatása, amelynek rugalmas rostjai és simaizomsejtekből álló kötegei aktívan részt vesznek az intraovarialis nyomás változásaiban. A tunica albuginea és az abból eredő, az erek mentén haladó, adventitalis kötőszövet képezi a petefészek vázát, a csíraágyat, stroma ovarii. A fejlődő tüszők a tokhoz vannak rögzítve, a tüszőtok rostjai mintegy odafüggesztik őket. A tüszők fejlődésük közben a kéregállományban mind mélyebbre hatolnak, s eközben eredetileg egymás mellett helyeződő rostjaik távolodnak egymástól, mind nagyobb szöget képezve egymással. Mindez könnyíti a tüszőrepedést is.

A kéregállomány a petefészektüszőket, sárgatesteket és az interstitialis sejtek csoportjait tartalmazza. Az utóbbiak közötti területet rosthálózat tölti ki, amelyben fibrocyták, histiocyták, hízósejtek, ritkábban eosinophil sejtek láthatók. A petefészek centrális részét a margo mesovaricus közelében a velőállomány, zona vasculosa, foglalja el, ez rugalmas rostokban gazdag kötőszövet, ahol a petefészek erei és idegei haladnak. Az artériák lamina elastica internája vastag, a media külső felületét hosszanti izomnyalábok fedik, az adventitia jól fejlett.

A petefészektüszők a petesejtből és az azt követő epithelialis és kötőszövetes tokból állanak, amelyek a pete táplálását, ugyanakkor a petefészek endokrin funkcióját is szolgálják. A tüszők fejlődési, érettségi fokuknak megfelelően lehetnek elsődleges, másodlagos és harmadlagos vagy Graaf-féle tüszők. Közülük a primer tüszők felületesen, a másodlagos tüszők mélyebben, a zona vasculosa közelében helyeződnek; az érett tüsző a felületre tör.

Az elsődleges tüszők mikroszkópos nagyságúak, a tok alatt helyeződnek, csoportosan vagy fészekben találhatók meg. Egyrétegű tüszőhámjuk lap-, majd köb-, végül hengerhámmá nő, kívülről vékony membrán veszi körül őket. Számuk a korral csökken és a fajtól is függ; legtöbb kifejlett állatban és a húsevőkben található.

A másodlagos tüszőkben a petesejteket többrétegű tüszőhám övezi. A petesejt benne excentrikusan helyeződik. A tüszőhámot üveghártya, membrana hyaloidea, és kötőszövetes tok, theca folliculi, veszi körül.

A harmadlagos vagy Graaf-tüszők hólyag alakúak. Fejlődésük kezdetét a tüsző ürege és abban szaporodó tüszőfolyadék jelzi. A petesejt a petedombban, cumulus oophorus, ül, sugarasan elrendeződő tüszőhámsejtekkel, a corona radiatával övezetten. Szarvasmarhában és macskában a cumulus a tüsző lateralis, juhban és kutyában a basalis, sertésben a felső falán helyeződik. A tüsző üregét bélelő, granulosahámot kívülről membrana hyaloidea veszi körül. Azon kívül a tüszőtok, theca folliculi, két rétege található, közülük a belső, tunica interna, epitheloid típusú, lipidtartalmú, kerek vagy ovális magvú sejtekből áll. A külső, tunica externa, collagenrostok hálózatából és a felülettel párhuzamosan rendeződött kötőszöveti sejtekből épül fel.

A granulosa-hámsejtek magja periferikus helyeződésű, sertésben és macskában széles plasmazóna övezi, kérődzőkben Kohl–Exner-féle testecskét tartalmaz. Hosszúkás mitochondriumai a luteinizálódás közben lekerekednek. Az endoplasmaticus reticulum nő. A ribosomák száma viszonylagosan csökken, jól fejlett Golgi-hálózatuk és mikrobolyhaik vannak. A tüszőérés végén a granulosasejtek szaporodnak, méreteik nőnek, sugárszerű sorokba rendeződnek. Közvetlenül az ovuláció előtt a sejtek zsugorodnak, magjuk picnotikussá válik, a petedomb fellazul, a theca fibroblasthoz hasonló sejtjei epitheloid sejtekké alakulnak át. Ovulációkor a tüszőfolyadék szaporodik, ozmotikus nyomása nő, a theca folliculi ereiben a vérnyomás nő, a simaizomlemezek tónusa fokozódik, ezáltal a petefészek turgora nő.

A sárgatest az ovulált tüsző falának szöveteiből, a tüszőhámból és a tunica interna sejtjeiből fejlődő, endokrin szerv, amely a progesteront termeli. A sárgatest nagy, dió vagy mogyoró nagyságú, kitölti a tüsző üregét, marhában és sertésben a petefészek felületén túl sarjadzik, sejtjei lipidcseppeket tartalmazó lutein sejtek, amelyeket collagen- és argyrophil rostok kötnek össze egymással.

Szerkezetük szerint három típusuk van: 1. csupán tüszőhámsejtekből álló, epithelialis típusú (egér, patkány), 2. epithelialis-theca típusú, amely sejtjeinek egy része a tunica internából származik (tehén, juh, sertés) és 3. ún. átmeneti típusú, ha a tunica interna sejtjeinek mennyisége csekély, csupán a sárgatest kötőszövetes kötegeinek mentén található sejtek (ló). Fejlődésük szerint öt szakaszuk van: proliferatio, vascularisatio, luteinisatio, virágzási, regresszív szakasz. A sárgatestek száma az ovulált tüszők számától és a később fejlődő embriók számától függ.

A virágzó sárgatest lóban, szarvasmarhában világossárga, juhban, kecskében szürkéssárga, sertésben hússzínű, húsevőkben kékesvörös. Felülete a petefészek felületéről kiemelkedik, rectalisan tapintható. Lóban alig domborodik elő az ovulációs felületen.

A fejlődő sárgatest, ha a csíra megtelepedése nem történik meg, hanyatlóan átalakul, ez a periodikus vagy álsárgatest. Ha a csíra megtelepszik a méhben, a sárgatest gestatív, fejlődési fázisa tovább folytatódik, és vemhességi vagy valódi sárgatestté fejlődik. Az álsárgatestek regressziója a második, sőt a harmadik nemi ciklusra is kiterjedhet. Ennek megfelelően első-, másod-, sőt harmadrendű álsárgatesteket találhatunk ugyanabban a petefészekben.

A sárgatest luteinsejtjei később zsugorodnak, tönkremennek, felszívódnak, a kötőszövet sarjadzik, és a sárgatest helyén fehéren fénylő hegszövet, corpus albicans, marad vissza. A kötőszövet zsugorodik, és a tüsző repedési helyén behúzódás marad vissza.

A tüsző atresiája a petefészektüszők pusztulása. Tehénben kb. 100 000 tüszőből kb. 450 tüsző érik meg és ovulál, a tüszők többsége, az elsődleges, másodlagos és harmadlagos tüszők egyaránt, a nemi ciklus bármely időszakában folyamatosan degenerálódhat. Ennek első jelei a tüsző falában jelennek meg. A tüszőhámsejtek lekerekednek, a cytoplasmában zsír rakódik le, a mag elpusztul, a tüsző cisztához hasonló; a theca sejtjei szintén zsírt vesznek fel, cytoplasmájuk nő, epitheloid típusú sejtekké alakulnak át. Az üveghártya hámja hullámos alakú lemezzé degenerálódik, lóban vékony marad, kérődzőkben, sertésben fokozatosan vastagodik, sejtjei a tömlő üregébe sarjadzanak. A tunica interna sejtjei szintén részt vesznek a fal képzésében (bo, ov, su), és ezáltal az ún. átmeneti tunica interna sejtek mennyisége csökken; a kötőszövetes kötegekben találhatók (eq). Az atretizálódott tüszőben a petesejt elpusztul, ooplasmája zsírosan degenerálódik, csupán zona pellucida marad meg, amely hyalinos elfajulás után zsugorodik, és a petesejt ráncos falú hólyaggá válik.

Az interstitialis sejtek a stromában levő epitheloid típusú sejtek, amelyek lipoidot tartalmaznak. A ló, a tehén, a sertés petefészkében csupán az atretizált tüszők falában, csekély számú szigetként lelhetők fel. A stromában húsevőkben írták le: kerek vagy elágazódó nyúlványos sejtek, amelyek lipoidcseppjeit secretiós terméknek tekintik. Mitochondriumban gazdagok, sterolképzést feltételeznek bennük, ami az oestrogenek inaktív elődje. A vizsgálatok többsége szerint az interstitialis sejtek az embryonalis kötőszövetből, mások szerint az atretizált tüszők tunica internájából származnak.

A petefészek velőállományában – főképp kérődzőkben és húsevőkben – az egymással anasztomozáló, köb- vagy hengerhámmal bélelt csatornák hálózatot, rete ovarii, alkotnak.

A petefészek erei és idegei. A petefészekhez a hasi aorta páros ága, az a. ovarica, tér, amely a lig. suspensorium ovariiban a petefészek vénáival, vv. ovaricae, fonatot, plexus ovaricust, képez. Nyirokerei a lnn. iliaci medialesbe, részben a lnn. lumbales aorticibe torkollnak.

Idegei: a plexus ovaricus, a ggl. mesentericum caudaléból eredő sympathicus és parasympathicus rostokból áll. Érzőrostja az ágyéki ganglionokból eredő n. splanchnicus majorból származik; húsevőkben a n. splanchnicus minor adja. A rostok a petefészek velőállományában, az erek adventitiájában ágazódnak szét, receptorok vannak a theca folliculi falában is.

A petevezető, tuba uterina

A petevezető (méhkürt) tölcsér alakú tágulattal kezdődő, kanyarulatos lefutású, szűk lumenű cső, amely a petesejtet befogadja és a termékenyítés után a méhbe juttatja. A petevezető hossza lóban 25–30, szarvasmarhában 25–28, juhfélékben 15–16, sertésben 15–30, kutyában 5–9 cm. Petefészek felőli vége tölcsérszerűen tágult, infundibulum tubae uterinae. Hasűri nyílását, ostium abdominale tubae uterinae, határoló szabad széle egyenetlen, rojtos; ezek a kürtrojtok, fimbriae tubae, közülük egyesek a petefészekkel összefüggenek, fimbriae ovaricae. A tölcsér alapjáról a petevezető tágabb szakaszába, ampullájába, ampulla tubae uterinae, jutunk, amely kanyargós lefutású, vastagabb. A petevezető középső szakasza szűk, isthmus tubae uterinae, végső, méhszarv felőli szakasza, pars uterina, caudalisan fokozatosan tágul, és a méhszarv felőli nyílásával, ostium uterinum tubae, a méhszarv végébe nyílik. Lóban és húsevőkben a petevezető csapszerűen papilla uterina, beemelkedik a méhszarv üregébe.

A petevezető fala három rétegből áll: nyálkahártya, tunica mucosa, izomréteg, tunica muscularis, és savóshártya, tunica serosa. A nyálkahártya hámja több magsoros, csillós és csilló nélküli hengerhám, amely alatt basalis sejtek is vannak. A csillók mozgása a méh felé irányul, amely mint rheotacticus inger az ondósejtek mozgását segíti elő. A csilló nélküli hámsejt váladékot is termel, az apokrin secretio oestrus idején a legnagyobb mértékű. Dioestrusban a sejtek secretiójának kezdetét a csillók bunkószerű vastagodása jelzi (csillószekréció). A secretáló sejtek elpusztulnak, majd ezt regeneráció követi. A nyálkahártya kisebb és nagyobb, hosszanti redőket képez, amelyek az ampullában nagyok, plicae ampullares, és sűrűn helyeződnek egymás mellett; a petevezetők üregét labirintushoz hasonlóvá teszik. A redők száma ló és sertés petevezetőjében a legtöbb. A nyálkahártya kötőszövete sejtdús. A sejtek száma, a nyálkahártya vastagságának és vascularisatiójának a mértéke a nemi ciklusnak megfelelően változik. Submucosa nem különíthető el. Az izomréteget az ampullában egymással ellentétes irányban lefutó kötegek, az isthmustól kezdődően pedig vastagabb belső, körkörös és vékonyabb külső, ferde és hosszanti simaizomkötegekből álló réteg alkotja. A subserosában sok vérér van, emiatt eres rétegnek, stratum vasculare, is nevezik.

Az ovulációkor kiszabaduló petesejt a petevezető rojtjai mentén az ampullába jut. A tüsző repedése előtt 3–4 nappal az ampulla vérbővé válik, fala merevebbé lesz és az ovulációs felületre fekszik. A petevezető ivarzás alatt perisztaltikus és szegmentális összehúzódásokat végez. Az ampullán percenként nyugalmi állapotban 4–6, oestrusban 15 mp-ig tartó perisztaltikus mozgás halad végig, amelyhez szegmentális összehúzódás is csatlakozik. Mindezek a termékenyített petesejteket 3–8 nap alatt (phasis tubalis) a méhbe továbbítják. A perisztaltikus mozgást a progesteron és az oxitocin serkenti; az oestrogének lassítják. Feltételezík, hogy a petevezető méh felőli szakaszának zsiliphez hasonló működése van. Ez a működés az ondó bejutását, illetve a csírák méhbe vándorlását szabályozza.

A petevezető erei és idegei. A petevezető erei az a. et v. ovarica ágaiból, r. tubarius származnak; autonóm beidegzését a plexus ovaricus rostjai adják.

A méh, uterus (metra)

A méh, uterus, a két Müller-féle csőből összenövés útján fejlődik; az egyes háziállatfajok és a funkcionális állapot szerint is eltérő alakú és nagyságú szerv. Az összenövés foka szerint a gerinces állatokban megkülönböztetünk kettős hüvelyt, vagina duplex, és kettős méhet, uterus duplex (Monotremata, Marsupalia). A magasabb szervezettségű állatokban az összenövés a hüvely felől cranialis irányba halad. Így alakul ki az egységes hüvely, a vagina simplex, és a kettős méh, az uterus duplex (házinyúl). További cranialis irányú összenövés révén a méhnyak és a méhtest alakul ki, ezáltal kétszarvú méh, uterus bicornis, jön létre (eq, Ru, su és Ca). Az összenövés a méhnyak felől teljes, a méhszarvak felől kérődzőkben, sertésben és húsevőkben nem, mert hosszabb-rövidebb sövény terjed be a külsőleg egységes méhtestbe, a méhtest üregébe. Az ilyen méh az uterus bicornis subseptus. A ló méhének üregében nincs sövény, uterus bicornis non subseptus. Az ember egyszerű méhe, az uterus simplex, a Müller-féle csövek teljes összenövésével alakul ki.

358. ábra - A méh típusai háziállatokban (vázlatos rajz, Seiferle szerint)

A méh típusai háziállatokban (vázlatos rajz, Seiferle szerint)


359. ábra - A ló méhe (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A ló méhe (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A méh testéből, corpus uteri, a két méhszarv, cornua uteri, ered. Itt van a méh feneke, fundus uteri. Dorsalis felülete, facies dorsalis, és ventralis felülete, facies ventralis, van. A két felület lekerekített szélekben találkozik egymással, amelyek állatfajok szerint, az eltérően görbülő méhszarvaknak megfelelően, eltérő irányú kisgörbületet alkotnak, amelyen a méh függesztőszalagja, margo mesometricus, tapad, illetve nagygörbületet képeznek; ez a szabad szél, a margo liber.

A méh caudalis, hüvely felőli szakasza a méhnyak, a cervix uteri. Kívülről csupán lóban és kérődzőkben különül el a méh testétől. Falának simaizomrétege nagyon vastag, benne vékony nyakcsatorna, canalis cervicis uteri, halad, amely általában zárt, a méh ugyanis csupán ivarzáskor és szülés idején közlekedik a hüvely üregével. Méh felőli nyílása a belső méhszáj, az ostium uteri internum, hüvelybe vezető nyílása pedig a külső méhszáj, az ostium uteri externum. Utóbbi lóban és kérődzőkben csapszerűen beemelkedik a hüvelybe, portio vaginalis cervicist alkot. Húsevőkben csupán ventralisan különül el kissé, sertésben pedig fokozatosan megy át a hüvelybe. A nyakcsatorna nyálkahártyája nem tartalmaz mirigyeket, ezek csupán a méhszáj környékén találhatók meg gll. cervicales alakjában. A külső méhszáj a portión lóban centrálisan, kérődzőkben ventralisan nyílik. A még nem szült állatokban kerek nyílás, több szülés után haránt irányú réssé alakul át.

A nyakcsatorna nyálkahártyája hosszanti irányú, csipkézett redőket, plicae longitudinales, képez, amelyek között mély árkok vannak. Szarvasmarhában a redők magassága két helyen csökken, majd újból emelkedik, ezáltal a redők összessége körkörös, gyűrű alakú (plicae circulares), levélszerűen egymásra boruló köteget képez. Ez a körkörös redő a Burdi-féle ráncgyűrű. A gyűrűk redői fogaskerékszerűen egymásba nyúlnak. Az első redő a méh üregébe nyomul és zárja a belső méhszájat. A két középső és az utolsó négy redő alapját körkörös izomgyűrű alkotja. Juhban az izomgyűrű tagoltabb és lebenyzett. A hosszanti redők (plicae longitudinales) a külső méhszájon kifordulnak, s a hüvely falára folytatódva sugárszerűen széttérő plicae palmataet képeznek. Sertésben a nyakcsatorna nyálkahártyája párnákat, pulvini cervicales, alkot, amelyek fogaskerékszerűen illeszkednek egymáshoz, és 5–8 egymást követő, alacsony, redőzött koncentrikus gyűrűket alkotnak.

A méh teste lóban hosszú (15–20 cm), szarvarmahában, sertésben és húsevőkben rövid. A méhszarvak unipara állatokban rövidek, a multiparákban hosszúak. A méhtest és a méhszarv aránya lóban és marhában egyaránt 1:1. A méhszarv lóban dorsalisan kissé homorúan görbült, szarvasmarhában ventralisan kosszarvszerűen hajlik. Juhfélékben kanyarulatokat képez, sertésben bélkacsszerű, kutyában egyenes, és a két méhszarv egymástól széttérve V alakot képez. A méhszarv aránya a méh testéhez 3:1. Kérődzőkben és húsevőkben a szarvak medialis fala redőt, velum uterit, képez.

A méh fala három rétegből áll. Belülről vöröses színű, puha nyálkahártya, tunica mucosa, s. endometrium, béleli, a középső izomréteg, tunica muscularis s. myometrium, vastag. Kívülről savóshártya, tunica serosa s. perimetrium, borítja be.

A méh falának szöveti szerkezete a nemi ciklusnak megfelelően állandóan változik, itt csak általános jellemzést adunk a rétegeiről.

A nyálkahártya hámja, az epithelium endometrii, kérődzőkben és sertésben többrétegű (2–4), lóban és húsevőkben egyrétegű hengerhámmal borított, amelyet nyálka fed. A hám alatti membrana basalis vékony. A lamina propria mucosaet igen vastag, sejtdús kötőszövet alkotja. Három rétege van: subepithelialis rétegében reticularis rostok, lymphocyták és egyéb vándorsejtek vannak, közti vagy szivacsos rétegének collagenrostjai között a méh mirigyei és sok vérér helyeződik; a ciklikus változás itt a legkifejezettebb. Mély, basalis rétege vérerekben és sugárirányú rostokban gazdag.

A méh mirigyei, gll. uterinae, hosszú csöves mirigyek, kanyarulatos lefutásúak, végük gomolyagszerű, amelyek az izomréteg mélyedéseibe is beterjednek. Számuk a méhnyak felől csökken; fiatal állatokban kisebb a számuk. Alakjuk és elrendeződésük állatfajonként eltérő. Kérődzőkben és sertésben a propria felületes rétegében főképp tág lumenű, kanyarulatos lefutású, húsevőkben egyenes csöves mirigyek vannak. Az izomréteg közelében szűkebb lumenű, elágazódó végkamrák helyeződnek egymás mellett. Szarvasmarhában és juhban a méhpogácsák körül csoportosulnak.

A méhnyálkahártya ciklusa

A nemi ciklusnak megfelelően a méhnyálkahártya szerkezete is változik. Ennek megfelelő szakaszai: proliferáció (proliferatio), szekréció (secretio), retrogresszió (retrogressio).

A proliferáció a hypophysis hormonjai által stimulált érett tüszők oestrogenjének hatása alatt történik, miközben a hámsejtek nőnek, a mirigycsövecskék hosszabbodnak, és a nyálkahártya vastagodik. A mirigyhámsejtek szekréciót még nem mutatnak, magjuk chromatindús. A hámsejtekben PAS-negativitás és alkálifoszfatáz-pozitivitás van.

A szekréció kezdetén a megrepedt tüsző nagyobb mennyiségű oestrogent bocsát a vérkeringésbe, ezáltal a hám hengerhámmá növekedik, a mirigyek szekretálnak, bennük kevés mennyiségű glykogen mutatható ki, PAS-pozitivitásuk erős. A szekréció során a petetészekben nagy, virágzó sárgatest van. A magas hengerhámsejtek intenzíven szekretálnak, a mirigyek fejlettek, a mirigycsövecskék kanyargósak, fürtszerűen rendeződnek, lumenük tág, váladékkal telt. A propria laza, benne nagyfokú oedema észlelhető, a rostok között vándorsejt figyelhető meg, a vérerek tágak.

A retrogresszió során a petefészek oestrogen- és progesterontermelése csökken, a méhnyálkahártya a regresszió állapotába megy át: elvékonyodik, és stromájába leucocyták vándorolnak be. A mirigyek váladékot már nem termelnek, glykogen csupán a mirigycsövek első szakaszában mutatható ki. A sárgatest involválódik, új tüszők fejlődnek. A többször ivarzó állatokban a ciklus rövid intervallum, dioestrus, után ismét kezdődik.

Az izomréteg, myometrium, simaizomból áll. Két rétege: belső, vastagabb, körkörös, és külső, vékonyabb, hosszanti izomréteg. Közöttük tág, vérereket tartalmazó kötőszövet, stratum vasculare, helyeződik. Stratum longitudinale csak a méhszarvak dorsalis és ventralis felületét borítja. Sertésben hegyes szögben kereszteződő kötegeik hálózata a méhtest határán 8 alakú, az üregbe beemelkedő ráncokat képez. Ezt a hurokrendszert az egyik oldali méhszarvból a méhtestbe vándorló magzat a tágulás révén feszítve zárja az ellenoldali méhszarv nyílását, megakadályozva ezáltal két magzat méhtestbe jutását. Az izomréteg az üres méhben vastag, de a terhes méh fala sem vékonyodik nagymértékben. Vemhesség alatt a simaizomsejtek meghosszabbodnak (hypertrophia). A vemhes méhszarv eredeti méretének többszörösére megnő; kérődzőkben a carunculák is növekednek, nyelessé válnak.

A méh összehúzódásai perisztaltikusak. Ivarzáskor és azt követően, 20–30 mp-enként gyengébb, és 1,5–2 percenként erősebb kontrakciók követik egymást a petevezető felé, a ciklus más időszakában pedig a méhnyak felé.

A méhet kívülről savóshártya, perimetrium borítja, amely a széles méhszalag savós kettőzetébe megy át.

A méh rögzítése. A méh a medenceüregben nagyobb részével intraperitonaealisan a végbél alatt, illetőleg a húgyhólyag fölött foglal helyet. Helyzetében a savóshártya-kettőzet, a méhszalag, mesometrium, rögzíti.

A méh nyaka a végbél alatt, rectalisan kitapintható. A méhszarvak – minthogy felfüggesztésük laza, elmozdulásuk nagyfokú – a bélkacsok közé is bejutnak, sőt sertésben a ventralis hasfalat is elérik.

A mesometrium a dorsolateralis has- és medencefalról, az ágyékizmokról ered, a méhszarvakra, a méhre, annak kisgörbületére húzódik; cranialisan a mesosalpinxba és a mesovariumba megy át. Két savóslemeze között terjedelmes laza kötőszövet van, amelyben simaizomrostok vannak. Sok vér- és nyirokér, valamint a méh idegei haladnak benne. Ennek a rétegnek méh közeli, vastagabb részletét parametriumnak nevezzük. Benne a lig. ovarii proprium folytatásában, a méhszarv végétől eredő kötőszövetes köteg, a méh görgetegszalagja, lig. teres uteri, tér a belső lágyékgyűrűhöz. A köteg sima- és harántcsíkos izomelemei a m. cremasterekkel homologizálhatók.

A méh erei és idegei. A méhet három artéria látja el: 1. az a. ovarica r. uterinusa, 2. lóban, kérődzőkben, sertésben az a. uterina (ex a. umbilicalis: Ru, su; ex a. iliaca externa: eq), 3. az a. vaginalis (ex a. iliaca interna Ru, sus; ex a. pudenda interna: eq, Ca) r. uterinusa, illetve a kutyában az a. uterinája. Az a. ovarica ága kicsi, csupán a méhszarv végét látja el. Az a. uterina a méh középső, nagyobb szakaszához tér, vemhesség alatt rectalisan tapintható (a vemhesség megállapítása). Az a. vaginalis ága a méhtest és a méhnyak ere. A terhesség a megvastagodott a. uterina és az a. vaginalis vizsgálatával megállapítható.

A méh nyirokerei a lnn. iliaci medialesbe, a lnn. hypogastricibe és a lnn. lumbales aorticibe térnek. A hüvely és a péra nyirokereit a lnn. hypogastrici, iliaci mediales et sacrales interni (Ca), lnn. anorectales (eq), és lnn. sacrales externi (Ru, su) gyűjtik össze. A clitoristájék egyes nyirokerei a lnn. inguinales superficialesba jutnak.

Idegei. A méh vegetatív rostjai a ggl. mesentericum caudaléból és a gll. hypogastricumból eredő plexus uterovaginalis praeganglionalis és postganglionalis rostjaiból származnak. A parasympathicus rostokat a n. pelvicus ágai, nn. vaginales adják. A n. pudendus és a nn. rectales caudales szintén ad rostokat a méh falához. A méhszarvak végén és a méhnyak két oldalán intramuralis ganglionok (Frankenhauser) is vannak.

A hüvely, vagina

A hüvely, vagina, cső alakú párzószerv, közösüléskor a penist fogadja magába. A méh mögött, a végbél alatt, a húgyhólyagon, a húgycsövön és az ülőcsonton foglal helyet. A méhnyaktól a pérarésig terjed. A méhnyak és a húgycső nyílása közötti része a tulajdonképpeni hüvely, a vagina, a másik, a pérarésig terjedő része a hüvelytornác, a vestibulum vaginae, amely a húgy- és a nemi szervek közös járata, canalis urogenitalis. Külsőleg a két szakasz nem különíthető el, belül azonban a kettő határát nyálkahártyaredő, a szűzhártya, hymen, jelzi. Mögötte a húgycső nyílik, ostium urethrae externum. A szűzhártya csikón csaknem teljes választófal, borjúban és malacban körkörös redő, hymen anularis, kecskében hiányzik, kutyában a hüvely ventralis falán helyeződő alacsony haránt redő, hymen semilunaris. Közösülés után a redő szakadozottan zsugorodik (carunculae hymenales, myrtiformes).

A tulajdonképpeni hüvely vékony falú, a Müller-féle csőből fejlődő, mesodermalis eredetű szerv, dorsoventralisan lapított, dorsalis és ventralis rész, paries dorsalis et ventralis, különíthető el rajta. A méhnyak fölötti része a hüvelyboltozat, a fornix vaginae. E helyen a hüvelyt kívülről savóshártya borítja, a fal átvágásakor közvetlenül a medenceüregbe juthatunk (ivartalanítás). A hosszanti méhszájredők mint plicae palmatae, ráterjednek a hüvelyre.

360. ábra - A szarvasmarha női nemi szervei (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A szarvasmarha női nemi szervei (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A hüvely fala háromrétegű: nyálkahártyából, izomrétegből, savóshártyából, illetőleg adventinából áll. A nyálkahártya, tunica mucosa, mirigytelen, helyenként több magsoros, másutt többrétegű, kifejlett tehénben a redők mélyén egyrétegű, magas szekréciós hengerhám, csúcsán több rétegű köb- vagy hengerhám, juhban többrétegű laphám borítja. A felületes hengerhámsejtek nyálkás váladékot termelnek. A hám a hormonális változásokra reagál, emiatt szerkezete a nemi ciklus során változik. A hám sok glykogent tartalmaz; a dioestrusban vékony, és a propriában sok leucocyta és vándorsejt van. Prooestrus és oestrus idején a hám vastagodik, oestrus után a felületes réteg lelökődik. A lamina propria a hám alatt sejtdús, sok lymphocytát tartalmaz. Mélyebb, laza szerkezetű rétege érdús, helyenként vénahálózatot tartalmaz. A tela submucosa nem különül el. Izomrétege, tunica muscularis, belső, vastagabb, körkörös és külső, sertésben és húsevőkben belső, vékonyabb, hosszanti simaizomrétegből áll. A húgycső nyílásában annak izomrétegével összeolvad. Kívülről a hüvelyt tunica serosa, illetve nagyobb részét adventitia borítja.

A hüvelytornác, a vestibulum vaginae, húsevőkben, kérődzőkben rövid, aránya a tulajdonképpeni hüvelyhez 1:3, lóban hosszabb: 1:2, a leghosszabb sertésben: l:l. Nyálkahártyájuk vaskos harántráncokat, rugae vaginales, képez, rajta apró szemecskék és nyiroktüszők emelkednek ki. Ventralis falán a középsíkban, kis gödrök mélyén, apró, tubuloalveolaris típusú, kis tornácmirigyek, gll. vestibulares minores, kivezetőnyílásai vannak. A tornác dorsolateralis falában mindkét oldalon egy-egy Bartolini-nyílás, a nagy tornácmirigyek, gll. vestibulares majores, 1 cm hosszú kivezetőcsöveinek nyílása látható. Ez utóbbiak kutyában nincsenek, lóban, sertésben 8–10 elszórt csomó, marhában tokkal körülvett gesztenye, juhban – ha kifejlődött – bab nagyságú, lebenykézett mirigy (a hímek Cowper-mirigyének felel meg). Hengeres mirigyhámja ivarzás után a 26–50. óráig aktívan secretál. A húgycső külső nyílásának két oldalán a Wolff-cső maradványai, különösen szarvasmarhában, mint Gartner-féle járatok, ductus epoophori longitudinalis (Gartneri), szűk, izmos csövek alakjában lelhetők fel.

A nyálkahártyát többrétegű laphám borítja. A lamina propria papillákat képez, benne nyiroktüszők vannak. A kötőszövet collagen- és rugalmas rostokat is tartalmaz. A hüvelytornác oldalsó falán, a hüvely bejárata közelében, erectilis vénafonat, bulbus vestibuli, van, amely hímnemű állatok húgycsöve pars spongiosájának felel meg. A vestibularis mirigyeket egyrétegű hengerhám béleli.

A mirigyek alakja és terjedelme állatfajonként eltérő. Működésük a nemi ciklus szerint változik. Ivarzáskor és elléskor a nagy mennyiségben termelt mirigyváladék sikamlóssá teszi a hüvelyt. Ivarzáskor jellegzetes szaga van, ami vadon élő állatokban a párzás időszakának biológiai jele.

Az izomréteg sima- és harántcsíkos izomszövetből épül fel. Belső, körkörös, rétege vastag, közte és a nyálkahártya között sűrű érhálózat található. A külső izomréteg harántcsíkos izomrostokból áll, körkörös elrendeződésű rostjai (m. constrictor vestibuli et m. constrictor vulvae) keverednek a m. sphincter ani externus izomrostjaival. A vestibulum ventralis falán a húgycső nyílásához térő hosszanti izomköteg a m. ischiourethralis.

A nőneműek húgycsöve, urethra feminina, a hymen mögött caudalisan nyílik a hüvelytornácba. Szarvasmarhában 10–12 cm, lóban, sertésben és kutyában 6–8 cm, juhfélékben 4–6 cm hosszú. Lumene tág, fala tágulékony, nyálkahártyája redőzött, urothelium borítja. A lamina propria sok rugalmas rostot tartalmaz. Benne vénás sinusok alkotta stratum cavernosum urethrae, szarvasmarhában, sertésben, húsevőkben elágazódó, csöves mirigyek, gll. urethrales, vannak. A nyálkahártyát belső, vastag, körkörös, és külső, hosszanti izomréteg veszi körül. Kétoldalt a m. urethralis borítja, kívül adventitia övezi. A húgycső nyílása mögött közvetlenül marhában nagy, sertésben és juhfélékben kicsi, zsák alakú, ventralis irányú kiöblösödés, diverticulum suburethrale, található (katéterezéskor figyelembe veendő). A nyílás közelében juhban, sertésben és macskában az apró húgycsőmirigyek kivezetőjáratai, ductuli paraurethrales, nyílnak.

A szeméremtest, pudendum femininum, péra, vulva

A hüvelytornác külső nyílását a péra övezi. Részei a péraajkak, labia pudendi vulvae, amelyek felső és alsó eresztékben, commissura labiorum, kapcsolódnak egymáshoz, és a pérarést, rima pudendi (vulvae), határolják. A péraajkak duzzadó, vaskos, zsírdús bőrredők, amelyek vázát izom (m. sphincter vulvae) adja. Ivarzás idején megduzzadnak, öreg állatokban fonnyadtak, ráncosak, fiatalban simák. A felső ereszték, commissura labiorum dorsalis, lekerekített, lóban hegyes, az alsó ereszték, commissura labiorum ventralis, hegyes, lóban lekerekített; sertésben, juhfélékben és kutyában kis, kúp alakú, hegyes bőrlebeny alakjában caudoventralisan kiemelkedik. Az emlősök péraajkai a nők nagy szeméremajkaival azonosíthatók.

A péraajkak bőrkettőzete állatfajonként különböző mértékben, gyéren szőrözött, bőrük pigmentált vagy pigment nélküli, sok faggyú- és verejtékmirigyet tartalmaz. A bőr a pérarésnél a vestibulum nyálkahártyájába megy át.

A csikló, clitoris

Az alsó ereszték előtt a tornác ventralis falán található a csikló, a clitoris, a nőnemű állatoknak a hímek penisével homológ, erectilis szerve, amely az ülőíven két szárral, crura clitoridis, ered, két merevedőteste, corpus cavernosum clitoridis, a testben, corpus clitoridis, egyesül egymással. Hegyére, apex clitoridis, lovon és kutyán a makk, glans clitoridis, illeszkedik, a többi állatfajban sisak, galea clitoridis, borítja. A csikló kiemelkedő, szabad végét övező nyálkahártya redő alakú tasakot, praeputium clitoridist, alkot. Tövét árok, fossa clitoridis, övezi, amely lóban tág, marhában szűk, húsevőkben mély. A nyálkahártyáról lóban kis redő, frenulum clitoridis, tér a glans clitoridishez. A rovarevők, a rágcsálók és a hiéna, valamint a majmok clitorisát a húgycső fúrja át.

A clitoris kiemelkedő végét érző idegvégződésekben gazdag nyálkahártya borítja, amelyet cutan jellegű laphám fed. Az alatta levő propria papillákat alkot, amely a csikló testét és szárát borító kötőszövetes tokba, tunica albuginea, megy át, a subcutis zsírszövetben dús. A merevedőtest lóban, kutyában cavernosus típusú, kutyában porcos vagy csontos alapja is van; kérődzőkben és sertésben fibroelasticus szerkezetű. A praeputium clitoridis mirigyei erős szagú váladékot termelnek.

A hüvely és a péra erei és idegei. A hüvely és a péra artériáit az a. perinealis ventralis r. labialis caudalisa, az a. bulbi vestibuli (ex. a. pudenda interna: eq), az a. vestibularis (ex a. pudenda interna: bo) és az a. clitoridis (Ru, su, Ca) ágai adják. Vénás vérét a v. clitoridis, és a v. perinealis ventralis r. labialis caudalisa gyűjti össze. Vegetatív rostjai a plexus uterovaginalisból származnak. Ezenkívül a n. perinealis profundus mozgató-, a n. perinealis superficialis és a n. dorsalis clitoridis érzőrostokat bocsát a szervhez.

A női nemi szervek izmai

A női nemi szervek izmainak telepe a hímekével azonos; a nemi differenciálódás során azonban fejlődésük eltér egymástól. A más irányú feladatok és az ezzel járó funkciójuknak megfelelően fejlettségük és alakjuk szerint is különböznek a hímekétől.

1. A lig. teres uteriben levő izomelemek a m. cremaster internusszal homológok.

2. A m. urethralis húgycsőzáró izom, záróizomként övezi a nőneműek rövid húgycsövét. Rostjai caudalisan a hüvelytornác falába, a pérába is besugároznak; a m. bulbospongiosus fedi.

3. A m. retractor clitoridis a csikló hátravonó izma, gyengén fejlett izom, amelynek több része van. Pars clitorideája a symphysis pelvis caudalis végéről ered, és a csiklóhoz tér, a pars penina cranialisan a hüvely ventralis falába, az ostium urethrae externum tájékába sugárzik, a hüvely ventralis falát hátrahúzza; a pars analis húsevőkben az anus dorsolateralis falán tapad, a pars rectalis kutyában és lóban a lig. suspensorium anihoz tér mint alsó végbélhurok.

4. A m. erector clitoridis, a csikló merevítője, az ülőcsontról ered és a csikló szárait foglalja be; a hím állatok m. ischiocavernosusával homológ. Levonja a csiklót és a péraajkakat, az alsó ereszték tájékát mozgatja.

5. A m. bulbospongiosus körkörös izom. Két része van: a hüvelytornác szűkítője, m. constrictor vestibuli, a bulbus vestibulit belapítva a csiklóhoz tér és merevíti azt. A pérarés szűkítőizma, a m. constrictor vulvae, a péraajkak alapját alkotja, szűkíti a pérarést. Dorsalisan összefügg a m. sphincter ani externusszal, az alsó eresztékben szétsurgárzó izomrostjai, a m. radiatus cunnae, pedig a hüvelytornácot, a clitorist emeli, frikcióját fokozza, „villogtatóizom”.

6. A m. supramammaricus a köldöktájékon levő, gyengén fejlett, páros bőrizom húsevőkben. A lapátosporcon ered, és kötegei a külső csípőszöglet előtt a felületes pólyába sugároznak szét.

7. A m. longitudinalis perinei cutaneus, a gát hosszanti bőrizma, a végbélnyílástól a péraajkakig terjedő, vékony rostok, amelyek közvetlenül a bőr alatt helyeződnek.

8. A m. sphincter labiorum cutaneus a pérarés szűkítőizma, a m. constrictor vulvae és a bőr között fekszik.

9. A m. transversus perinei superficialis a gát felületes harántizma; a végbélnyílás és a péra közötti haránt irányú izomrostokból álló lemez.

A női nemi szervek elváltozásai különböző korokban

A fiatal állatban az ovarium kicsi, különböző nagyságú tüszőkkel; sárgatest nincs. A mesometrium vékony, áttetsző, a méh kicsi, szimmetrikus, fala vékony, sima, erei vékonyak, a hymen ép.

A nemi érettségkor fajonként és koronként eltérő ivarzási jeleket láthatunk. A működő petefészekben sárgatest van, a méh fala vastag, nyálkahártyája barnásvörös.

A vemhesség után a méhfal vastag, a stratum vasculare aszimmetrikus, a méhszarv nyálkahártyája vastag (Ru), muscularis típusú. A mesometrium vastag, a portio vaginalis redői nagyok, rozettaszerűen a hüvelybe domborodnak. A hüvely fala vastag.

Öregkorban a női nemi utak jellemzői: a hypertrophia, a hyperplasia, méh, a nyak, a hüvely falában és nyálkahártyájában egyaránt.

Állatfajonkénti jellegzetességek

A ló unipara, polyoestrusos állat, szexuális ciklusa változó. Az egyedek 40%-ában átlag 21 nap, 60%-ában 6–30 nap között változik. Az ivarzás 6 vagy 5–7 napig, a vemhesség 336 (320–355) napig tart; az ikerellés nagyon ritka.

A petefészek újszülött csikóban tojás, kifejlett állatban bab alakú zona vasculosája nagy mennyiségben tartalmaz sárga pigmentet magukban foglaló sejteket. A tüszők fejlődése és érése az ovulációs gödör tájékán van. A gödör ivarzáskor megnagyobbodik; ha résszerű, az sorvadásra utal. A petefészek a vesék mögött kb. 6–8 cm-re és a középsíktól hasonló távolságra helyeződik az ágyéktájékon; rectalisan még a sárgatest is kitapintható. A mesovarium a vesékig terjed, benne sok izomelem van. A petefészektasak tág.

361. ábra - A kanca medenceűri szervei

A kanca medenceűri szervei


A petevezető 20–30 cm hosszú, tág infundibuluma van; kanyarulatos lefutású, vékony cső (a petefészek és a méh szarva közötti távolság csupán 2,5–3 cm). A méh felőli nyílás szűk, itt levő körkörös izomrétege záróizmot képez. A méhszarv hegyébe bedomborodik, papilla uterinát alkot.

A méh, uterus bicornis non subseptus, nagyobb része a hasüregben helyeződik. Teste 15–20 cm hosszú, lumene tág; a tág remese medencei görbületétől balra, a végbél alatt és a húgyhólyag fölött, fundusa a medence bejáratában helyeződik, rectalisan tapintható. A méhszarvak 20–25 cm hosszúak, előre és oldalt irányulnak, végül dorsalisan konkávan íveltek. A bal méhszarv a tág remesével, az éhbél kacsaival, a jobb méhszarv a végbéllel, a szűk, a tág remesével és a remese medencei görbületével, a vakbél fejével érintkezik. Az endometrium magas, részben lemez alakú, el nem simítható redőket képez; sárgásbarna vagy barnásvörös színű. A mesometrium simaizomsejt-kötegekben gazdag, a 3–4. ágyékcsigolya síkjától a 4. keresztcsigolyáig, a dorsolateralis has- és medencefalról ered. A méhnyak 6–7 cm hosszú, fala 1–2 cm vastag, rectalisan jól tapintható. Nyálkahártyája hosszanti redőket képez. A belső és a külső méhszáj közötti rész, a canalis cervicis, egyenes.

A hüvely hosszú, tágulékony cső. A szűzhártya kifejlett állatokban ventralis harántredő. A hüvely dorsalis falát a méhnyaktól kezdődően kb. 10–12 cm hosszan savóshártya borítja (excavatio rectouterina, műtéti jelentőségű). A húgycső a pérarés mögött kb. 10–14 cm-nyire nyílik. Csupán kis tornácmirigyeknek egy ventralis és két dorsalis csoportja található meg; a húgycső rövid, nyálkahártyája mirigytelen. A bulbus vestibulit a clitoris corpus cavernosumával vénafonat, plexus cavernosus intermedius, köti egymáshoz. A péraajkak vaskosak, dorsalisan hegyes, ventralisan lekerekített eresztékben találkoznak egymással. A bőr feketén pigmentált; gyéren szőrözött, sok faggyú- és verejtékmirigyet tartalmaz. Az ajkak felületét vékony, mirigy nélküli, cutan jellegű nyálkahártya borítja. A csikló 6–8 cm hosszú, 2 cm vastag, a lig. suspensorium clitoridis rögzíti. Két merevedőtestét sövény, septum corporum cavernosum, választja el egymástól. A csikló tasakjától kis redő, frenulum clitoridis, tér a makkhoz.

Kérődzők

A kérődzők unipara, polyoestrusos állatok. Szarvasmarhában az ikerellés nem ritka, juhban gyakoribb, a kecske 80%-ban ikreket ellik. A nemi ciklus 3 hétig tart, az ivarzás szarvasmarhában 2–30 óra, juhban 24–36 óra, kecskében 48 óra. A vemhesség szarvasmarhában 285 nap, juhban és kecskében 150 nap.

A petefészek szarvasmarhában viszonylag kicsi, ovális alakú, kétoldalt kissé lapított, juhfélékben kerek; az ágyékizmok alatt, a medence bejáratában, a méhszarv hegyéhez közel helyeződnek. A lig. ovarii proprium rövid, kötegei legyezőszerűen a mesometriumba sugárzanak. A margo mesovaricus közelében savóshártya borítja, nagyobb részét azonban csírahám fedi, interstitiuma vaskos izomsejtkötegeket is tartalmaz. A kifejlett Graaf-tüszők kb. 2 cm-nyire, a sárgatestek kb. 3 cm-nyire emelkednek ki a petefészek felületén; rectalisan mindkettő kitapintható. Újszülött borjakban a bal, kifejlett tehénben a jobb petefészek a nagyobb. A 21 napos nemi ciklus miatt a petefészekben különböző stádiumnak megfelelő fejlettségű sárgatest található, fejlődő állapotában narancssárga, a hanyatlóan átalakuló sárgatest pedig vöröses árnyalatú.

362. ábra - A marha húgyszervei és női nemi készüléke (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A marha húgyszervei és női nemi készüléke (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A petevezető tehénben hosszú, 25–30 cm, juhban kb. 15 cm; a bal oldali rövidebb. A petevezető fodra cranialis és lateralis oldaláról körülveszi a petefészket; a petefészek saját szalagjával alkotott bursa ovarii nyílása széles, ventralisan irányul. Az ostium abdominale tubae tölcsér alakú, ivarzáskor teljesen befoglalja a petefészket.

A méh, uterus bicornis subseptus, teste rövid, 3–6 cm, cranialis, hosszabb szakaszát median sövény osztja ketté. A méhszarvak a funduson kb.10–15 cm hosszan összenőttek egymással. A lig. intercornuale kettős redő. A szarvak 38–46 cm hosszúak, oldalirányban ventralisan kosszarvszerűen csavarodottak, végük fokozatosan elvékonyodik. A méhnyak fiatal állatban 6–7, idősben 10–15, juhfélékben 4–6 cm hosszú. Vastag fala szarvasmarhában 2–3, juhfélékben 1 cm. A portio vaginalis cervicis kerekded, jól fejlett. A nyakcsatorna hosszanti redői az eltérő magasságuk révén kialakult két redőkoszorút, a Burdi-féle ráncgyűrűket képezik. Közülük a belső, a méhszáj mögötti a postorificialis, a külső, a méhszáj előtti pedig a praeorificialis redő.

A juhfélék méhszarvai hosszúak, bélkacsszerűen csavarodottak, az endometrium vöröses árnyalatú, helyenként pigmentált, hosszanti és harántredőket alkot.

A nyálkahártya szarvasmarhában korong, juhfélékben gomb alakú, mirigytelen kiemelkedései a „méhpogácsák”, carunculae uteri, a vemhesség idején nagymértékben megnövekednek, nyakaltakká válnak. Felületük mélyedéseibe, a cryptákba, a chorion bolyhai nyomulnak be, és összeköttetést létesítve a placentómákat képezik. A tehén méhtestében szétszórtan, méhszarvaiban 4 sorban, soronként 10–14 caruncula található; a számuk marhában 80–120, juhban 90, kecskében 160.

A nem terhes méh a medenceüregben helyeződik; a terhesség alatt a fokozatosan nagyobbodó méh a medencebejáraton, a fanfésűn át cranialisan a hasfalra terjed, miközben gyakrabban a hasüreg jobb felében vagy a nagycseplesz és a hasfal, vagy a nagycseplesz és a bélkacsok közé nyomul.

A hüvely 30 cm, a vemhesség második felében 60 cm hosszú, tágulékony cső, falának izomrétege vastag. Lumene résszerű, a fornix vaginae az ékszerűen a hüvelybe emelkedő portio vaginalis cervicis fölé öblösödik. A fornixot savóshártya, az excavatio rectouterina falának egy része borítja. Átvágásakor a hasüregbe juthatunk (ivartalanítás ez úton is lehetséges). A húgycső a péra mögött 7–11, juhfélékben 2,5 cm-re nyílik a hüvelytornácba. A nyílás mögött diverticulum suburethrale található.

A hüvelytornác rövid, a húgycső nyílása körül tölcsér alakúan bemélyedt, ennek két oldalán hoszszú, cső alakú szerv, a Gartner-féle járat ered (fejlődési relictum). A nagy tornácmirigyek szélesen ellapult mirigyállományából a tornác oldalfalán rövid kivezetőjárat nyílik; juhfélékben esetenként nem fejlődnek ki. A nyálkahártyában sok nyiroktüsző van. A vaskos, ráncolt bőrű péraajkakat rövid szőrök borítják, ventralis szöglete hegyben kiemelkedő, rajta hosszú szőrök köteget alkotnak. A juh gyengén fejlett péraajkai alig emelkednek ki, a clitoris (corpus cavernosuma) kicsi, gyengén fejlett.

Sertés

A sertés multipara, polyoestrusos állat, nemi ciklusa 21 napig, ivarzása 2–5 napig tart. Vemhességi ideje átlag 116 (112–120) nap, az alomszám 5–16.

A petefészek szeder alakú, kb. 5 cm hosszú, felületén sok tüsző domborodik ki. A mesovarium vemhes kocában nagyon hosszú, és a petefészek a vese mögött caudalisan a hasüregbe süllyedt. A lig. ovarii proprium izomsejtkötegeket tartalmaz, amelyek a petefészek hátulsó végén erednek, és legyezőszerűen a méhszarv vége felé szétsugároznak. A petefészek fodra, a mesovarium lateralis felületéről eredő, kapucnihoz hasonlóan, a petefészket magába foglaló mély bursa ovariit képez, nyílása ventralisan tekint.

A petevezető tág, tölcsérszerű ampullával ered, vékony falú és az isthmusszal együtt 19–22 cm hosszú, a tasak mélyén sok kanyarulatot képez; a méhszarv hegyébe fokozatosan, határ nélkül megy át. A petefészek a méhszarv végétől kb. 3 cm távolságra van.

A méh teste nagyon rövid (5 cm), fundusa öblös, a nyak hosszú (15–25 cm), nagyobb része a hasüregben helyeződik, a portio nem fejlődött ki. A nyakcsatorna nyálkahártyája fogaskerékhez hasonlóan egymásba illeszkedő zárópárnákat képez. A méhszarvak hosszúak (120–140 cm), bélkacsszerűek, az oldalsó hasfalra, a terhes méh pedig az alsó hasfalra fekszik rá, amely 2 m hosszúra is nagyobbodhat. A mesometrium bélfodorszerűen, a lateralis felületén levő a lig. teres a méhszarv végét a lágyéktájékhoz rögzíti.

A hüvely 10–15 cm hosszú, vastag, izmos fala és szűk lumene van, cutan jellegű hámmal borított nyálkahártya béleli, amely hosszú, magas redőket alkot. A vestibulumtól a hymen foszlányai választják el, amely fiatal állatban 1–3 cm magas, körkörös redő. Az ostium urethrae externum mögött diverticulum suburethrale található.

A hüvelytornác 6–8 cm hosszú, nyálkahártyája kékesvörös színű. A húgycsőtől a clitorisig térő négy hosszanti redő között két sorban a kicsi vestibularis mirigyek kivezetőjáratai nyílnak. A redők két oldalán szolitér nyiroktüszők is találhatók. A péraajkak vaskosak, a ventralis eresztéken nyelv alakú függeléket képeznek. A clitoris kb. 8 cm hosszú, spirál alakú, vége kb. 0,5 cm mélyen beemelkedik a vestibulumba; a praeputium clitoridis mély.

Húsevők

A szuka dioestrusos állat, évente kétszer ivarzik, „tüzel”. Ivarzása 13 napig tart, de elhúzódhat 3 hétig is, a vemhesség ideje 63 (58–66) nap. A macska évente 2–3-szor ivarzik, ivarzása 1 hétig tart; vemhességi ideje 60–61 nap.

A petefészek hosszant ovális, oldalt lapított, 2 cm hosszú, 1,5 cm vastag, a macskáé 8–9 mm hoszszú, hengeres alakú. A 4. ágyékcsigolya síkjában, a vese mögött, a mesovariumon függ. A mesovarium két redőre válik szét, egyik a mesosalpinxot, másik a lig. ovarii propriumot képezi. A bursa ovarii a petefészket teljesen befoglalja, savóslemezei között kutyában sok zsírszövet van, macskában nincs; nyílása szűk, 0,2–1,8 cm széles, résszerű, medioventralisan tekint.

A petevezető 6–10 cm hosszú, ampullája széles és lapos, lemezszerű fimbriákkal határolt; az isthmusszal együtt a tasak medialis falában halad. A méhszarv végébe beemelkedő papillán nyílik. A macska petevezetője 4–5 cm hosszú, az ovarium craniomedialis felületén levő infundibulum és az isthmus ívet képez a petefészek körül, majd a mesosalpinx lateralis falában a méhszarv végéhez tér.

A méh uterus bicornis subseptus a hasüregben helyeződik. Teste rövid, 2–3 cm hosszú. A méhnyak fala vastag, hossza 1 cm, a nyakcsatorna rövid és szűk, a belső méhszáj a külsővel szinte egybeolvad. A fundusról rövid (0,5–1,5 cm) sövény terjed a méh üregébe. A méhszarvak nagyon hosszúak, egyenesek, V alakban széjjeltérnek. A méhnyálkahártya szürkés vagy sárgásvörös, alacsony hosszanti és haránt redői, macskában vaskos spirálredői vannak.

A mesometrium laza redő, függesztőhorga nincs, a méhszarvak szabad mozgását teszi lehetővé, kutyában zsírszövettel bőségesen átszőtt, a lig. teres uteri különálló savósredő, a szabad szélében haladó vékony köteg a méhszarv végétől a belső lágyékgyűrűig terjed. A szukák vakon végződő canalis vaginalisába bélkacs, méh, terhes méh juthat be (szukák lágyéksérve). A belső lágyékgyűrű körül zsírpárna van.

A portio vaginalis csupán ventralisan emelkedik be a hüvelybe.

A hüvely előrenyúlik az intraperitonaealis medenceüregbe. A húgycső hosszú, résszerű. A hüvelytornác kutyában fele a hüvely hosszának, macskában a kettő egyforma hosszú, kétoldalt mogyoró nagyságú cavernosus test, bulbus vestibuli, szűkíti, falában gazdag vénahálózat van. A kis tornácmirigyek két sorban, a ventralis falon nyílnak. A nyálkahártya kékespiros színű, redőzött, nyiroktüszőket tartalmaz. A péraajkak vaskosak, bőrük gyakran pigmentált, gyéren szőrözött, az alsó ereszték kiemelkedő csúcsot képez, a felsőt vaskos harántredő borítja. A clitoris szárai és teste hosszú, a test tömött-rostos kötőszövetből áll, apró porc vagy csont van benne, merevedőteste viszonylag fejlett. A fossa clitoridis fenekén kisebb redők gödröcskéket különítenek el. A fossát egy sapka alakú nyálkahártyaredő teljesen beborítja. Az orificium urethrae externum a péraréstől távol van, a katéterezés nehéz.

Macskában a vagina a vestibulummal együtt kb. 4 cm hosszú. A húgycső mély árokban nyílik, a bulbus vestibuli hiányzik. A vestibulum falát duzzadószövet borítja. A nagy tornácmirigyek a vestibulum két oldalán vannak, és kicsi kivezetőcsövük a ventralis falon nyílik. A péraajkak szőrözöttek, a clitoris teste kb. 1 cm hosszú, és galea clitoridis fedi.

A nemi szervek fejlődése

A nemi mirigyek, a petefészek és a here azonos szervtelepből fejlődnek. Az ősveseredő medialis oldalán a coelomahám nemi lécet, jugum gonadale, alkot. Hámja a csírahám, a kérget, cortex, hám alatti sejtjei pedig a velőt, medulla, képezik. A nemi sejtek, ősivarsejtek nem ebből az indifferens gonádtelepből származnak, hanem mint fajlagos (sui generis) sejtek még a csíralemezek kialakulása előtt különválnak, és a hátulsó bélöböl, a sziktömlő endodermájában gyűlnek össze. Innen a mesenteriumon át a nemi telepbe vándorolnak, colonialisatio. A telepbe vándorlás mint induktor hatás az indifferens telep differenciálódását indítja meg, ezáltal a cortexbe vándorló ősivarsejtek (corticalisatio) a petefészek vagy a medullába vándorló ősivarsejtek (medullarisatio) a here fejlődését indítják meg.

A here fejlődése során a medullában kanyarulatos csatornák fejlődnek, a coelomahámból pedig a serosa hámja lesz. A mellékherék feje az ősvese pars sexualisából származik; fejlődésük során a rete testishez kapcsolódnak, majd a Wolff-csőbe sarjadzanak, amelyből a mellékhere és az ondóvezető fejlődik ki.

A petefészek az indifferens gonádtelepből később indul fejlődésnek, mint a here. A csírahám egy vagy több helyen a mélybe sarjadzik, így petefészekkötegek keletkeznek, amelyekben a centrális helyeződésű ősivarsejtekből a petesejt, az azt övező hámrétegből a tüsző hámsejtjei és tokja fejlődik ki. A kialakult petefészekköteg lazább szerkezetű velőállományra és tömörebb szerkezetű kéregállományra különül el. Ez utóbbiban vannak a fejlődő primer tüszők. A nemi mirigy cranialis és caudalis végén szalagrendszer alakul ki.

A nemi köteg elülső szalagja a here fejlődésekor, a lig. genitophrenicum, az ősvesét felfüggesztő redőhöz, a plica diaphragmaticához, a nemi mirigy hátulsó szalagja, lig. inguinale, pedig a hátulsó redőhöz, plica inguinalis, kapcsolódik. Az ősvese hanyatló átalakulásakor a hasfalhoz térő plica inguinalisból két erős kötőszövetes köteg, a lig. testis és a lig. inguinale, fejlődik ki.

A nemi mirigyek a fejlődés előrehaladtával eredeti helyzetükből elmozdulnak, descendálnak, descensus ovariorum et testium. Ennek oka, hogy az embrió dorsalis része gyorsabban nő, mint a ventralis, és a nemi mirigyeket rögzítő szalagok sem egyforma mértékben hosszabbodnak. A nemi mirigyek cranialis szalagja jobban megnyúlik, mint a caudalis, és a lig. inguinale hasfal felőli szakasza mint Hunter-féle vezetőszalag, gubernaculum (Hunteri), fokozatosan zsugorodva a hasfalhoz húzza a fejlődő heréket. A descensus előtt a lágyéktájékon a hasfal kitüremkedik, és a hashártya, valamint a haránthaspólya a fejlődő herezacskóba nyomul, processus vaginalist képez. Az ezáltal kialakult lágyékcsatornán át a Hunter-féle szalag a herezacskóba húzza a herét, majd a szalag a mellékhereszalaggá alakul át.

A ló heréi születés után hagyják el a hasüreget, és néhány héttel a születés után már a herezacskóban helyeződnek; szarvasmarhában közvetlenül a születés előtt, sertésben a születés idején descendálnak. Eközben hosszabbodik a here fodra, és vele együtt hosszabbodnak az abban haladó erek (a. et v. testicularis) is. Újszülött kutyában a processus vaginalis már kialakult, de a herék még a hasüregben vannak. Ha a herék nem descendálnak, vagyis a hasüregben maradnak, cryptorchismusról van szó. Ez lehet egy- vagy kétoldali. Ilyenkor a here fejlődése visszamarad, nem tartalmaz termékenyítésre képes ondósejteket.

A petefészek elülső szalagja, a lig. genitophrenicum, szintén az ősvese eltűnése után a petefészek függesztőszalagjává, mesovarium, válik. A fejlődő petefészek caudalis végétől eredő Hunter-féle vezetőszalag nőneműekben két részre válik szét. Proximalis része rövid, belőle a petefészek és a méhszarv közötti saját szalag, a lig. ovarii proprium, fejlődik ki. Másik része a méhszarv hegyétől a lágyékgyűrű tájékához térő görgetegszalaggá, lig. teres uterivé, fejlődik.

A belső nemi szervek nőneműekben a már korán megjelenő Müller-csőből fejlődnek ki. A cső elülső szakaszából a petevezetők, középső szakaszából a méhszarv, a méhtest és a méhnyak, caudalis rövidebb szakaszából pedig a tulajdonképpeni hüvely fejlődik. A cső elülső vége nyitott marad, ebből lesz a petevezető hasűri nyílása, caudalis vége pedig a sinus urogenitalisba sarjadzik, amely utóbbiból a vestibulum vaginae fejlődik ki.

A herék kivezetőcső-rendszere két telepből fejlődik ki. A mellékhere feje az ősvese pars sexualisából, a mellékherecső és az ondóvezető pedig a Wolff-csőből származik. Az ősvese csatornácskái ugyanis kapcsolatba lépnek a rete testisszel és a mellékherében a ductuli efferentes testist adják. Ebből indul ki a ductus epididymidis, amely a primer húgyvezetőben, a Wolff-csőben folytatódik. Az elő- és ősvese kivezetőcsöve a nemi mirigy kivezetőjáratává válik.

A külső nemi szervek a belsőkhöz hasonlóan indifferens telepből alakulnak ki. A közös telep a cloaca fejlődésekor válik láthatóvá. A cloacát, amelybe a végbél, a húgyvezető és a nemi mirigyek kivezetőcsövei (a Müller- és Wolff-cső) nyílnak, a cloacahártya, membrana cloacae, zárja el a külvilágtól. A cloacában horizontális irányú sövény, septum urorectale, fejlődik ki, amely elkülöníti egymástól a dorsalis végbelet a ventralis cloacamaradványtól. A sövény a cloacahártyát membrana analisra és membrana urogenitalisra választja szét. A membrana urogenitalis elülső felében az embrionális kötőszövet sarjadzik; kiemelkedő gumót, az ivargumót, tuberculum genitale (phallus), alakítja ki. Az ujj alakú, nyúlványszerű gumó tövén a median síkban árok, sulcus urogenitalis, ennek két oldalán domb, torus urogenitalis (tubercula scrotalia), utóbbi ventromedialis részén pedig két redő, plica genitalis, fejlődik ki.

Hímneműekben a sulcus urogenitalis mélyén a cloaca-hártya átszakad, és hasadék, fissura urogenitalis, jön létre, amelyen keresztül a sinus urogenitalis a külvilággal közlekedik. Az ivargumó növekedik, meghosszabbodva hímvesszővé alakul át, miközben a köldökhöz közelebb kerül, s ezáltal fejlődik ki a húgycső pars spongiosája. (Ha az ivarredők nem nőnek teljesen össze egymással, sipoly keletkezik: hypospadiasis penis). A két ivarduzzanat meghosszabbodik, és a penis alatt összenő egymással. Hátulsó részükbe a processus vaginalis belenő, s ezáltal a herezacskó fejlődik ki, elülső részükből pedig a tasak, praeputium, és a makk, glans penis, fejlődik ki. Az összenövés helyén a herezacskó, illetve a praeputium varrata kifejlett állatban is látható.

363. ábra - A nemi szervek indifferens állapota (vázlatos rajz)

A nemi szervek indifferens állapota (vázlatos rajz)


364. ábra - A hím nemi szervek fejlődése

A hím nemi szervek fejlődése


A járulékos nemi mirigyek részben a Wolff-cső, részben a sinus urogenitalis hámsarjaiból fejlődnek. Először a bulbus urethrae tájékán a Cowper-mirigyek telepe indul fejlődésnek a sinus urogenitalis endodermájából. A sinus urogenitalis húgyhólyag felé eső része corpus prostaticummá alakul, belőle a prostata fejlődik. A kérődzők prostatájának pars disseminatája hosszabb szakaszon, több hámsarjból fejlődik, amelyek elágazódnak és másodlagosan kanalizálódnak. Az ondóhólyag a Wolff-cső mesodermalis eredetű hámjának származéka. Az ondóvezető pars glandularisa (ampulla ductus deferentis) már születés után alakul ki.

A külső női nemi szervek az indifferens állapotból a differenciálódás kezdeti fokáig jutnak el csupán. A fissura urogenitalisban a torus genitalisból a végbélig terjedő rés a pérarés, rima vulvae, lesz. Az ivargumó kicsi marad, a csiklót adja, a gáttájék is rövid, a praeputium csökevényesen fejlődik, csupán a clitorist övező nyálkahártyaredő alakul ki. A torus genitalisból a péraajkak, a rövid sinus urogenitalisból a hüvelytornác fejlődik ki. A hüvelytornác nagy és kis tornácmirigyei a sinus urogenitalis hámjából sarjadzanak.

Az ivarsejtek fejlődésének adatai és a nemi ciklus állatfajonként

A primordialis sejtek (ősivarsejtek) vándorlása az embrióban a párzás időpontjától számítva:

Állatfaj

Sziktömlő

Bélcső

Mesenterium dorsale

Nemi redő

A vándorlás végén

Marha

25–28. nap 160–219 ősivarsejt

30–34. nap

2000 ősivarsejt

Juh

13–14. nap

20, 22. nap

23–29. nap

Sertés

7 mm-es embrió

7. nap

18. nap 10 mm-es embrió

14 mm-es embrió

Egér

8. nap

9. nap

10–11. nap

12. nap

Ember

3. hét

4. hét

5. hét

5–11 mm-es embrió

13 mm-es embrió

Az első spermiumok megjelenése a kanyarulatos herecsatornácskákban a termékenyülés után 32. (bo), 16. (ov), 20. (sus), 56. (eq) napon van; a mellékherében a 40. (bo), 16. (ov), 20. (sus), 60. (eq) napon látható; az ejaculatumban a 42. (bo), 18. (ov), 22. (sus) héten vizsgálható.

Az ondósejtek nagysága, száma és az ondó mennyisége állatfajonként:

Állatfaj

A spermium hossza (mikrométer)

Száma 1ml-ben

Az ondó mennyisége (ml)

Az ondó PH-ja

60

120 000

30–200

7,2–7,8

Marha

75–80

1 000 000

4–8

6,2–6,8

Juh

70–80

3 000 000

0,5–2,0

6,8–7,0

Kecske

60–70

2 500 000

0,5–2,8

6,8–7,0

Sertés

50–60

100 000

150–500

7,2–7,4

Kutya

60

200 000

2–15

6,6–6,8

Macska

60

1 50 000

0,03–0,3

7,4

Tyúk

80–100

4 000 000

0,5–2,0

6,3–7,8

Az ondósejtek számának csökkenése a női nemi utak egyes szakaszaiban a párzás után:

Állatfaj

Hüvelyben

Méhnyakban

Méhben

Petevezetőben

A petefészeknél

Marha

3 000 000

csekély

csekély

Juh

800 000

660 000

425 000

600–700

csekély

Sertésben a 15 juhban 13 perc, marhában 2,5, kutyában a 2. perc után jelenik meg az ondósejt a petefészek közelében. A petesejtek száma marhában a 180. napon 2,7 millió, 3 hónapos korban 75 000, 3 éves korban 21 000, 10 éves korban 2500; sertésben a 10. napos korban 509 000, 9 hónapos korban 50 000, 10 éves korban 16 000; kutyában 1 napos korban 700 000, pubertáskor 35 500, 5 éves korban 35 000, 10 évesében 500.

A csírasejtek termékenyítőképessége, illetve termékenyíthetősége:

Állatfaj

Ovocyta

Spermium

óra

Marha

20–24

24–48

Juh

12–15

24–48

Sertés

8–14

24–48

6–8

12–72

Kutya

24

11 nap

A nemi működés egyes időszakai, szakaszai állatfajonként:

Állatfaj

A pubertas kezdete (hó)

Tenyészérettség (hó)

Nemi ciklus hossza (nap)

Prooestrus (nap)

Oestrus nap/óra

Ovulatio nap/óra

Metoestrus (nap)

Ivarzás kezdete (post partum)

Tejelő marha

8–11 hó

2–3

20

ivarzás után

2–3

3–6 hét

Marha hústipus

300–360 n.

14–18 hó

21 (17–24)

12–40 15 (13–17)

10–12 óra

30 nap 62 nap

Juh

5–10

8–18

16–17

14–19

2–3

1–2 nap24–36 óra

ivarzás végén

2–3

új saison

Kecske

5,7

8–18

21 (14–19)

2–3

26–42 óra

ivarzás végén

2–3

új saison

Sertés

6–8

209 nap

8–9 (14)

21 (19–23)

2–3

1–3 nap(40–60 óra)

iv. kezd. Után38–42 óra

2–3

5–8 nap

16–24

21 (19–23)

21 (19–23)

2–3

6 nap (2–11)

iv. kezd. Után4–5 nap

2–3

Kutya

7–10

6–8 hét

6–8 hét

9–11

6–9 nap

2–3 napvérzés után

2–3

Macska anov.

7–9

12 (9–14)

15–26

36 (40–50)

6–15

párzás után24–36 óra

1–2

A medenceűri savóshártya-kettőzetek

A medenceüreg, cavum pelvis, az emésztőcső végső szakaszát, a végbelet, a canalis analist, a húgy- és nemi szerveket, ereket, idegeket és nyirokcsomókat foglalja magába. Csontos falát a keresztcsont, az első három-négy farokcsigolya és a medencecsontok képezik, amelyeket lapos, lemezszerű szalagok és az azokat borító izmok (felső, hátulsó farizmok, belső combizmok) egészítenek ki. Bejáratát, apertura pelvis cranialis, a keresztcsont promontoriumától annak szárnyain a crista, majd eminentia iliopectineán, a fanfésűn át a tuberculum pubicumig terjedő vonal jelzi. Kijárata, az apertura pelvis caudalis, a negyedik farokcsigolyát az ülőívvel öszszekötő síkban van, amelyet a medence rekesze, a diaphragma pelvis, pólyák és izmok által alkotott fal zár le. A medence rekeszét a végbél valamint a húgy- és nemi szervek végső szakasza töri át. A végbélnyílás és a külső nemi szervek nyílása közötti része a gát, perinaeum.

365. ábra - Medencei savóshártya-kettőzetek

Medencei savóshártya-kettőzetek


A medence elülső, tölcsér alakú kétharmad részét a hasfalról folytatódó savóshártya béleli; ez a medence savós része, a pars intraperitonealis. A medenceüreg hátulsó, kisebb egyharmad részében, pars retroperitonaealis, nincsen savóshártya, a szerveket laza rostos kötőszövet rögzíti mozgékonyan egymáshoz és a medence falához.

A savós medenceüreg lóban a harmadik-negyedik keresztcsigolya, kérődzőkben az első farokcsigolya, sertésben és húsevőkben az első és második farokcsigolya közötti harántsíkig terjed. Lóban rövid és széles, szarvasmarhában tág és hosszú, a sertésben keskeny és hosszú, húsevőkben rövid.

A medenceűri zsigerek egymás alatt három szinten (emelet) helyeződnek: dorsalisan a végbél és az anus, középen a nemi szervek medencei szakaszai, nőneműekben a méh és a hüvely, hímneműekben az ondóvezető (pars glandularisa és egyes járulékos nemi mirigyek), ventralisan a húgyhólyag és a húgycső található.

A medencei savóshártya fali lemeze a dorsalis falról a ventralis falra borul, miközben a medenceűri szervek között caudalisan vak savóshártyazsákokat képez. Így a keresztcsont és a nemi szervek között az excavatio rectogenitalist, amelyben a mesorectum útján a keresztcsonthoz rögzített végbél szabadon mozoghat. Ezáltal a végbél és a mesorectum jobb és bal oldalán az előbbi zsák barázdája, fossa pararectalis alakul ki. A savóshártyazsák caudalis vak vége felé a mesorectum rövidül, majd savós lemezei szétválva a végbelet caudodorsalisan mintegy kirekesztik a savós medenceüregből.

A nemi szervek és a húgyhólyag közötti kisebb savóshártyazsák az excavatio vesicogenitalis, amelyet két oldalról a húgyhólyag oldalsó szalagjai határolnak.

A húgyhólyag és a medenceüreg feneke közötti savós öböl az excavatio pubovesicalis, amelyet a húgyhólyag ventralis median szalagja kettéoszt.

A savós medenceűri szerveket a végbélen kívül egy savóshártya-kettőzet, a plica urogenitalis (Douglasi), rögzíti helyzetében. A Douglas-féle redő a húgy- és nemi szervek közös savóshártya-kettőzete. A has és a medenceüreg dorsolateralis falán ered, majd ventromedialis irányú közös redője az ureter medencei szakaszának vonalában kettéválik; medialis redője a nemi szervek medencei részét rögzíti, plica genitalis, ventralisan továbbfolytatódó redője, a plica urinalis, a húgyhólyaghoz tér.

Nőneműekben a plica genitalis terjedelmes, nagy redő, amelyet a petefészek, a petevezető és a méh savóshártya-kettőzetei és szalagjai alkotnak. A nemi szerveket rögzítő széles méhszalag, a plica lata uteri (lig. latum uteri; NAV) részei a petefészket felfüggesztő mesovarium a benne levő ereket és idegeket tartalmazó függesztőszalaggal, lig. suspensorium ovarii; a petevezető fodra, a mesosalpinx, a benne levő lig. ovarii propriummal, amely a petefészket a méhszarv végéhez rögzíti, ezáltal az előbbi két savósredőt petefészektasakká, bursa ovarica, alakítja; a méhszarvakat és a méh testét rögzítő széles méhszalag, a mesometrium, amelyben a méhszarv végét a lágyéktájékhoz rögzítő kötőszövetes köteg, lig. teres, halad. A két méhszarvat a lig. intercornuale (dorsale et ventrale, Ru) rögzíti egymáshoz.

Hímnemű állatokban a plica genitalis kicsi, savós kettőzete az ondóvezető hasűri és medencei szakaszát rögzíti; ez a mesoductus deferens s. plica ductus deferentis. A jobb és bal oldali ondóvezető mirigyes szakaszát sarló alakú savós redő fűzi egymáshoz. A húgyhólyag fölött a savós redőben találhatók az ondóhólyagok és azok medialis oldalán a hím állatok méhe, az uterus masculinus, is.

A húgyhólyag szalagjai, plica urinalis, a húgyhólyagot rögzítő három redő. A Douglas-redőből ventralisan a húgyhólyag két oldalsó szalagja, a lig. vesicae laterale ered. Az ennek elülső szélében levő kötőszövetes köteg a lig. teres vesicae, benne az a. umbilicalis maradványával. A húgyhólyag ventralis falának közepéről a középső szalag, a lig. vesicae medianum, ered. Az ennek elülső szélében haladó kötőszövetes köteg az urachus maradványa, a chorda urachi, caudalis részében a húgyhólyagot a fancsonthoz rögzítő lig. pubovesicalét találjuk, amely mint a húgyhólyag „kantárja” gátolja a telt hólyag túlságos előreesését.