Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok funkcionális anatómiája

Fehér György

Mezőgazda Kiadó

9. fejezet - A köztakaró, integumentum commune

9. fejezet - A köztakaró, integumentum commune

A köztakaró részei

A köztakaró a test védőburka a külső környezet hatásaival (mechanikai, hő-, vegyi hatás) szemben, amely a tapintás szervét is magában foglalja. Feladata fontos a test hőszabályozásában, a test melegének megtartásában vagy leadásában, vagyis a thermoregulatióban, a légzésben (perspiratio insensibilis cutanea), az elválasztásban (faggyúmirigyek), a kiválasztásban (verejtékmirigyek) és a másodlagos nemi jelleg kifejezésében is. Az anyagfelvétel (abszorpció) a bőrön át jelentéktelen, csupán a lipoidokban oldódó vagy azokhoz kapcsolódó anyagok juthatnak csekély mennyiségben a bőrön át a szervezetbe. A bőr alatti kötőszövet nagy mennyiségű zsírt képes raktározni, amely mechanikai, nyomáscsökkentő réteg, és rossz hővezető tulajdonsága révén a hőtárolásban is részt vesz; főképpen energiatároló.

Részei:

1. a bőr, cutis,

a) a hám, epidermis,

b) az irha, corium,

2. a bőr alatti kötőszövet, subcutis.

A bőr hám eredetű (epidermalis) szervei: a szőrök, a fagygyúmirigyek, a verejtékmirigyek; az utóbbi módosult képződménye a tejmirigy, az ujjképletek vagy körömképletek (köröm, karom, csülök, pata; a lófélék szarugesztenyéje, szarusarkantyúja, a kérődzők szarva, a talp- és ujjpárnák stb.).

A bőr, cutis

A bőr, cutis, többrétegű laphámból, epidermis, valamint kötőszöveti sejtekből és rostokból álló irhából, corium, épül fel. Vastagsága, szilárdsága állatfajok, kor, nem, egyed, testtájék, klíma, táplálkozás szerint változik; a konstitúció külső jele. Vékony a fiatalabb, illetve finomabb szervezetű állatban, vastagabb idősebb korban és primitívebb állaton. Az egészséges állat bőre rugalmas, szőrzete fényes, a beteg állaté rugalmatlan; a redőkbe emelt bőr lassan simul el, száraz, szőrzete fénytelen. Állatfajok szerint általában szarvasmarhában vastagabb, lóban vékonyabb. Vastagabb a háton és a végtagok külső, nyújtófelületén, mint a hason, illetőleg a végtagok hajlítófelületén. Legvastagabb a ló farkán, a szarvasmarha lebernyegén és a sertéskan ún. „pajzsán”.

Az epidermis többrétegű laphámja különböző mértékben elszarusodott, a testet a külvilágtól elhatárolja; a természetes testnyílásokon a nyálkahártyák kevésbé elszarusodott vagy el nem szarusodó hámjába megy át. Szerkezete tömör, felületének elszarusodott rétege állandóan leválik (hámlik).

A hámrétegben nincsenek vérerek, a hámsejteket az alatta levő kötőszövetes irha táplálja.

Az epidermis rétegei:

1. stratum basale s. germinativum,

2. stratum spinosum,

3. stratum granulosum,

4. stratum lucidum,

5. stratum corneum.

A hámot vékony lipidréteg (film) vonja be, amelyben enzimek (glükuronidáz) vannak. A felületén levő árkok, sulci cutis, lécek, cristae cutis, jellegzetes rajzolatot alkotnak, amely öröklődik; faj- és egyedspecifikus jelleg; alakját az irha alakja határozza meg.

1. A hám rétegei közül az irhát borító csírázóréteg, stratum basale (germinativum), hengerhámsejtekből, basalis sejtekből áll; osztódásukkal a fölöttük levő pusztuló sejteket pótolják. A basalis réteg sejtjei között azoknál nagyobb sejteket, ún. melanocytákat találunk, amelyek faágszerű nyúlványaikat a felületesebb sejtrétegekbe bocsátják; a cytoplasmájukban ultraibolya sugárzás hatására keletkező, elektronmikroszkópban látható pigmentszemcsék (melanosomák) jelzik, hogy a bőr pigmentje ezekben a sejtekben keletkezik.

2. A tüskés réteg, stratum spinosum, sokszögű sejtjei interdigitatiós sejtkapcsolódással szorosan kötődnek egymáshoz. A tüske tulajdonképpen zsugorodás révén keletkező műtermék, amely úgy jön létre, hogy a sejtek membránjait számos helyen desmosomák és azokhoz kapcsolódó tonofibrillumok fűzik egymáshoz. A sejtek e helyütt a mikrotechnika zsugorító hatására sem válnak szét egymástól, ami sejt közötti hidak látszatát kelti. A desmosomák és tonofibrillumok – szoros kapcsolatuk révén – képezik azt a trajektórium-rendszert, amely a hám ellenálló képességét fokozza.

3. A szemcsés réteg, stratum granulosum, sejtjeinek cytoplasmájában basophilan festődő keratohyalinszemcsék vannak, amelyek megjelenése az elszarusodás kezdetét jelzi. Ezek a szemcsék a felület felé, vagyis a

4. fénylő réteg, stratum lucidum, sejtjeiben eltűnnek, acidophil festődésű eleidinné alakulnak át, végül az

5. elszarusodott rétegben, stratum corneum, a szaru, keratin, alakul ki. A keratinocyta 65% keratint tartalmaz.

A bőr egyedspecifikus, teljes vagy foltokban megjelenő pigmentáltsága védi a szervezetet a rövid hullámhosszú sugarak hatásától. A hám mély rétegének sejtjeiben változó mennyiségű, sárgától a sötétbarnáig terjedő színű melaninszemcsék jelennek meg.

Feltételezik, hogy a melanin fehérje természetű anyaggá, eleidinné alakul át, beivódik a már elhalt sejtek rétegébe, és a sejteket impregnálja. A melanocyták pigmentszemecskéiben levő melaninszerű anyag tirozinból, többszörös oxidációs folyamaton át alakul ki. A melanocyták nyúlványain át szétoszlanak, és az általuk termelt melanint a bőr tüskés rétegébe továbbítják, amit azok szemcsék alakjában felvesznek.

A hám regenerálódása, új sejtek képződése mitosissal megy végbe, amelyhez a szükséges tápanyagokat a sejtek az irha kapillárisaiból a sejt közötti járatokon át veszik fel. A hámsejtek generációs ciklusa fajonként, testtájanként változik, és a bőrt érő mechanikai igénybevételtől is függ; általában 30 nap.

A hámréteg vastagsága elsősorban a stratum germinativum sejtjei szaporodásának élénkségétől, az utóbbi viszont a hámra gyakorolt külső behatástól függ. A fokozott izgalom az irhában bővérűséget okoz, ami a hám csírázórétegének sejtjeit osztódásra serkenti; ahol a hám vastag, ott nagyobb mértékben elszarusodik és nagyobb fokú védelmet nyújt a mélyebb rétegek, a szervezet számára. Fokozottabb elszarusodáskor viszont a stratum corneum hamarabb kiszárad, leválik.

Az irha, corium, a bőr ér- és idegdús collagen- és elasticus rostokból álló kötőszövetes rétege. Két, egymástól élesen el nem határolható rétegből, a felületes vagy szemölcsös rétegből, stratum papillare, és a mély hálózatos rétegből, stratum reticulare, áll.

A stratum papillare változó alakú szemölcsei sűrűbben helyeződnek és nagyobbak a szőrtelen területeken (itt ugyanis vastagabb a hám), a szőrrel borított területeken viszont ritkábbak és alacsonyabbak. A szemölcsök dús kapillárishálózata a hám stratum germinativumát táplálja, a hám pótlásáról gondoskodik; benne különböző alakú idegvégződések, corpuscula nervosa terminalia (bulboidea, lamellosa, meniscoidea) vannak. A papillák alatti rétegben levő vénahálózat, plexus venosus subpapillaris, pedig vegetatív beidegzésével a hőleadás egyik fontos tényezője, melynek teltsége a pigment nélküli bőr színét is befolyásolja.

A stratum reticulare viszonylag sejtszegény, rostjai nyalábokat alkotnak. A rostok mennyisége, minősége és elrendeződése határozza meg a bőr rugalmasságát. Az egymást keresztező rostok rhomboid alakú mezőket határolnak körül, amelyek a bőr ún. hasadási irányát jelzik. A rhomboid hosszában a bőr kevésbé nyújtható. A bőr pigmentált területein e réteg tartalmazza a pigmentsejteket. A rostok lefutása a növekedés, a fejlődés befejeztével általában véglegesen rendeződik, az élet folyamán azonban a különlegesebb igénybevételnek megfelelően átrendeződik.

Az irha vastagsága állatfajok, -fajták, kor, nem egyedek, testtájak szerint változik. Idősebb hím állatokban vastagabb az irha, mint fiatal állatokban és nőstényekben; a háton vastagabb, mint a hason, a végtagok külső felületén vastagabb, mint a belsőn. Az irha adja – a hámréteg eltávolítása után – a kereskedésbeli bőr vázát; azt cserzik ki bőrnek.

A bőr vérerei két rétegben foglalnak helyet. A mélyebben helyeződő rétegben vastagabbak, erősebbek, ágaik az irha felületesebb rétegébe mennek, ahol a felülettel párhuzamosan jól fejlett felületes érhálózatot alkotnak. Belőlük finom kapillárisok mennek az irha papilláiba is, ahol hajtűszerűen meghajolva, az irha mélyebb rétegébe térnek vissza.

A bőrben levő idegek elsősorban a tapintás, a fájdalomérzés szolgálatában állanak; e célra számos idegvégtestecske, végkészülék alakult ki benne (Merkel-féle tapintósejt, Meissner-féle testecske, Krause-féle bunkó, Ruffini-féle testecske, Vater–Pacini-féle lemezes testecske). Szabad idegvégződések a hámban találhatók, ott kissé megvastagodva hurkokat képeznek, pericellularisan vagy intracellularisan végződnek. A szőrtüszőt idegrosthálózat veszi körül.

Az idegvégződések közül a fájdalomérzés szolgálatában a hámban és a kötőszövetben levő faágszerű idegvégződések állnak.

A hideg érzékelésére a Krause-féle végbunkók, corpuscula bulboidea, és a GolgiMazzoni-féle vastagabb, tokkal burkolt végkészülékek szolgálnak, amelyek többsége a corpus papillarében helyeződik el.

A melegérzékelők a Ruffini-féle végtestecskék tok nélküli, lapos típusai, amelyek mélyebben helyeződnek. A tokkal bíró, hengerded Ruffini-testek valószínűleg más működésűek, bár mint a hőérzékelés receptorai még nem tisztázódtak.

A tapintás érzékelésére számos idegvégződés szolgál. A szőr hüvelyében a faggyúmirigy beszájadzása alatt levő végkészülékeket a szőr mint emelő ingerli. Érzékeny tapintóreceptorok a Meissner-féle tapintótestek, corpuscula tactus, amelyek a papillában foglalnak helyet. A bőr alatti kötőszövetben a Vater–Pacini-féle végkészülékek vannak (corpuscula lamellosa); hasonlóak találhatók az ízületek körüli pólyákban is.

A genitalis tájékokon levő különleges alakú végtestecskék, corpuscula genitalia, által kiváltott erogén hatások, valamint az egyéb bőrterületeken kiváltható speciális érzések (viszketés) anatómiai magyarázata még hiányos.

A bőr alatti kötőszövet, subcutis

Az általában lazább, ritkábban tömör szerkezetű bőr alatti kötőszövet, subcutis, a bőrt az alatta fekvő szervekhez fűzi. Ha vastag és laza szerkezetű, akkor könnyen felemelhető a bőr alapjáról (a szarvasmarha lebernyegén, a kutya nyakán stb.). Ahol vékonyabb és tömörebb szerkezetű, ott a bőr az alap fölött kevéssé mozdítható el. Így a szarvasmarha, a ló homlokán, a farkon. Ha a bőr alatt nincs subcutis, a mélyebben fekvő izmok rostjai az irhába sugároznak. Ez található pl. az ajkakban, a szemhéjakban. Az irha néhol a periosteummal függ össze (pata, csülök stb.).

A subcutisban bőséges táplálkozás esetén helyenként, nagyobb, összefüggő helyeken és vastagabb rétegben zsírszövet, zsírpárna, panniculus adiposus, keletkezik, a sertésben faji tulajdonságként észlelhető szalonna nem más, mint zsírszövetté alakult subcutis. A zsírszövet rossz hővezető; ritka szőrzet esetén nagy szerepe van a test melegének a megtartásában. A sertésen kívül a mértéktelenül túltáplált kutyában is jelentős terjedelmet érhet el a zsírpárna. Kérődzőkben kevésbé fejlődik ki zsírszövet (még leginkább hízlalásra szánt ökrökön és többnyire ivartalanított állaton észleljük). Ménen a sörényél mentén bőségesebb zsírréteg képződik; a mar tájékán 7 cm vastag is lehet.

A bőr alatt, azokon a helyeken, ahol a csontos váz kiemelkedő részei találhatók, bőr alatti nyálkatömlők, bursae synoviales subcutaneae, foglalnak helyet. Többségük nem mindegyik állatban lelhető fel, inkonstans. A születés után, az igénybevételtől függően fejlődnek ki. A nyálkatömlők ürege némelykor sokrekeszű.

A bőr alatti kötőszövet rostjai az egyes testtájékokon más és más irányban futnak le; a bőrrel rendszerint párhuzamosan, de arra rézsútosan is haladhatnak; ezeken a helyeken a bőr jól redőkbe emelhető. Vannak területek, ahol a kötőszövetes kötegek a felületre merőlegesen irányulnak (retinacula cutis); e helyeken a bőr szorosan összefügg az alappal. Vannak köztakarórészletek, ahol collagen- és rugalmas rostokból, valamint zsírszövetből álló rugalmas párnák, ujjpárnák, talpi párnák alakulnak ki. Ezeknek fontos a szerepük a nesztelen, zajtalan, rugalmas járásban.

Fejlődése. A bőr hámja a velőlemez lefűződése után visszamaradó epidermislemezből származik. A membrana basalis a hám terméke, a lamina basalis a mesenchymából differenciálódik. Az irha és a bőr alatti kötőszövet is mesenchymalis eredetű.

A köztakaró epidermalis szerveihez tartoznak a vele genetikailag és topográfiailag szorosan összefüggő szőrök, verejték- és faggyúmirigyek.

Az epidermalis szervek

A szőrök, pili

A szőrök, pili, a bőr felületét borító, arról kiemelkedő, fonál alakú, rugalmas, száraz, higroszkópos, rossz hővezető hámképletek, amelyek csupán emlősállatokban találhatók meg. Mechanikai behatásokkal szemben védelmet nyújtanak, a redőkben mérsékelik a dörzsölődést. A szőrök összessége által alkotott szőrzet, a szőrruha, a hám fölött záróréteget képez, ezáltal csökkenti a hőkisugárzást.

A szőrnek a bőrbe illeszkedő vastagabb és lágyabb része a szőr gyökere, radix pili, amelynek alsó vége hagymaszerű, ez a szőr hagymája, bulbus pili. A szőr bőrből kiemelkedő, hosszabb része a szőr nyele, scapus pili, amely hegybe, apex pili, megy át.

A szőrtüsző, folliculus pili

A bőr a szőr gyökerén a szőrtüszőt, folliculus pili, alkotja, ennek feneke a fundus folliculi, amelyről kiemelkedő gombszerű képlet a szőrszemölcs, papilla pili. A szemölcsre a szőr hagymája süvegszerűen ráborul. A tüsző felső, keskenyebb része a nyaka, collum folliculi.

A szőrtüsző a bőr hagyma alakú betüremkedése, amely köré a bőr alatti kötőszövet is tömörül. A tüsző hám eredetű része a gyökérhámhüvely, matrix, irha-, illetve kötőszövetes eredetű része pedig a tüszőtok.

A gyökérhámhüvely a hám két rétegének megfelelően külső és belső gyökérhámhüvelyt alkot.

Belső gyökérhámhüvely. A stratum superficialénak megfelelő, háromrétegű tüszőcuticula béleli, mely a szőr külső rétegére, cuticulájának felületére fekszik rá. Zsindelyszerűen rendeződő sejtjei szorosan kapcsolódnak egymáshoz; a szőrt rögzítik tüszőjében. A tüszőcuticulát veszi körül a lapos sejtekből álló, kétsejtnyi szélességű Huxley-féle réteg, amely a stratum corneumnak és a stratum lucidumnak felel meg. Az ezen kívüli Henle-féle réteg szintén kétrétegű, sokszögletű sejtekből áll; a stratum granulosummal azonos.

Külső gyökérhámhüvely. Haránt irányú sejtek 2–4 sorából áll; a stratum spinosumnak és a stratum germinativumnak felel meg.

A tüszőtok a corium által alkotott kötőszövetes burok, amelyet homogén hártya, az üveghártya, választ el a külső gyökérhámhüvelytől.

A tapintószőrök tüszőtokjában endothellel bélelt tág vérérsinusok (sinusoid típus) vagy tág véröblöket tartalmazó vénahálózat (cavernosus típus), húsevőkben a collum folliculit gyűrűszerűen övező tág vénagyűrű (gyűrű-sinus) van. A sinus falát kívülről rendkívül gazdag ideghálózat és idegvégződések fonják körül.

A szőrszemölcs, papilla pili, a subcutisból fejlődő, sejtdús, kapillárisokban gazdag kötőszövet, amelynek felületét a stratum germinativumból származó hengerhám borítja. A szőr a papillát borító és azt körülvevő sejtcsoport, matrix, sejtjeinek szaporodása révén nő.

A szőr velőállományát a papilla csúcsa feletti sejtek termelik, ez lágy keratin. A kéregállományt a papilla csúcsa körüli matrixsejtek alkotják, amelyeken kemény keratin fejlődik. A cuticula a belső gyökérhámhüvelyt szegélyező matrixsejteken nő. A szőr növekedésekor az állandóan szaporodó sejtek folyamatosan hozzáadódnak a növekvő szőrhöz, s azt elszarusodásuk közben kifelé nyomják.

A szőr szerkezete

A szőr három állományból épül fel. 1. Kívül cuticula, cuticula pili, borítja, amely mag nélküli, lapos sejtekből áll. A sejtek tetőcserépszerűen illeszkednek egymáshoz. Ezáltal a hegy felé irányuló fogazottság alakul ki a szőr felületén. Alatta 2. a kéregállomány, cortex pili, található, amely teljes mértékben elszarusodott, a szőr tengelye irányába rendeződő, orsó alakú sejtekből áll. Benne néhol sejtmagmaradványok és a szőr színét adó pigment van. 3. A velőállomány, medulla pili, a szőr tengelyében egymásra fekvő haránt irányban lapított, kevés pigmentszemcsét tartalmazó sejtekből áll, amelyek a nyélben zsugorodnak, s ezáltal a velőben levegő jelenik meg. A zsugorodó sejtek által alkotott velőrajzolat és a cuticula felületének rajzolata az egyes háziállatfajokra jellemző, ezáltal a szőrök fajmeghatározásra felhasználhatók. A juhok gyapjúszőrében hiányzik a velőállomány.

A szőr fejlődése

A szőrök hámból fejlődnek. A hám basalis rétege megszaporodik (előcsíra állapot), majd hengerhámsejtekké alakul, és a határhártyát a mesenchyma felé bedomborítva szőrcsírát képez. A hám basalisan továbbsarjadzik, és a csíra hengerded köteg alakjában ferdén az irhába nyomul: ez a szőrcsap. A szőrcsap vége bunkószerűen megvastagodik, szőrhagymát képez. Az utóbbi végén az irha bőven erezetté válik, és sejtjei megszaporodva a szőrcsap végébe, szőrszemölcs alakjában benyomulnak. A szőrcsap axiális sejtjei hegyes nyúlványt, a szőrkúpot képezik, amely elszarusodva a primitív szőrszálat alkotja. Az ezt övező hámsejtek a belső és külső gyökérhámhüvelyt képezve elkülönülnek a primitív szőrszáltól. A kettő között szőrcsatorna keletkezik. A szőrszemölcs basalis sejtjeinek (matrix) szaporodásával a szőrszál kifelé nő, rajta kéreg- és velőállomány alakul ki. Mindezzel egyidejűleg a szőrcsapot övező mesenchyma szaporodik, és a szőrtüszőt alkotja. A faggyúmirigyek a gyökérhámhüvely sejtjeinek szaporodása révén keletkező telepből fejlődnek ki.

A szőrzet

A szőrszálak a törzsön rendszerint craniocaudalisan irányulnak; a fejen a homloktól az orr felé tekintenek. A szőrök a test felületén egyenletesen oszlanak el; 1 cm2-en 50–300 szőr van. Sertésen három szőr az egyenlő szárú háromszög csúcsainak megfelelően, húsevőkön pedig több szőr csoportosan rendeződik.

543. ábra - A háziállatok szőre

A háziállatok szőre


a) hosszmetszet, glicerinbe ágyazott szőr, b) a szőr felülete

1. ló, 2. szarvasmarha, 3. sertés, 4. kecske, 5. kutya, 6. macska, 7. nyúl, 8. juh (gyapjúszőr)

A szőrök háztetőcserép-szerűen egymásra borulnak, irányuk, flumina pilorum, nem mindenütt egyforma. Meghatározott helyeken változó irányulású és helyeződésű szőrökből szőrforgók, szőrtarajok, szőrfésűk alakulnak ki. Ezek az egyes háziállatokon állandóak, úgyhogy az azonosság meghatározására is felhasználhatók.

A szőrök egy pont felé összetérhetnek vagy pedig egy pontból széjjeltérnek, konvergáló vagy divergáló szőrforgót, vortex pilorum convergens s. divergens, képeznek. Ha a szőrök hegyei bizonyos hosszúságban egy vagy két oldalról összetérnek, szőrtaraj, crista pilorum s. linea pilorum convergens (NAV), vagy szőrfésű, pecten pilorum, alakul ki. Ez utóbbi a konvergáló szőrfésű. A bizonyos hosszúságban két oldalra széjjeltérő szőrök szőrbarázdát, sulcus pilorum s. linea pilorum divergens (NAV), alkotnak. Ilyenkor divergáló szőrfésű jön létre. Ezek a szőrirányulások rendszerint a fejen, a homloktájékon, a torkolati barázdában, a szügyön és a csípőtájékon, főként rövid szőrű állatokon fordulnak elő.

Vastagságuk, hosszúságuk, ér- és idegellátottságuk alapján a szőröknek több típusát különböztetjük meg. Ezek:

1. A fedőszőrök, capilli s. pili tectorii, amelyek a köztakaró jellemző színét, minőségét adják. Állatfajok, -fajták, kor szerint különböző számúak és hosszúak, hullámosak, esetleg göndörödők. Szabad végükön orsószerűen megvastagodtak.

2. A fedőszőrök között előfordulnak vékony, finom, ún. gyapjúszőrök, pili lanei, is, amelyek egyes háziállatfajokon, mint pl. a juhon, a pofák és a lábvégek kivételével az egész testet befedik. A gyapjúszőrök hullámos lefutásúak, húsevőkben bizonyos évszakokban szintén megtalálhatók.

3. A hosszú szőrök, pili longi, főleg a patás állatok meghatározott testrészein, nyalábokban fordulnak elő. E szőrök csoportjait testtájékok szerint különböző néven nevezik, ilyenek: a sörény, juba, a farokszőrök, cirrhus caudae, az üstök, cirrhus capitis, a bokaszőrök, cirrhus metacarpei et metatarsei, a szakáll, barba, a bajusz, mystax.

4. A serteszőrök, saeta s. pili saetosi, vastag, különösen erős fedőszőrök, sertésen a legfejlettebbek. Az orrnyílások környékén mint vibrissae, a fülkagylókban mint tragipili, lelhetők fel. A szemhéjak külső peremét merev pillaszőrök, cilia, szegélyezik.

5. A tapintószőrök vagy sinusszőrök, pili tactiles s. sinuosi, különösen erős, merev, hosszú, viszonylag vastag szőrök, amelyek a fedőszőrök között jól kiemelkednek. Párosával vagy sorban helyeződve találhatók; a hozzájuk csatlakozó mirigyek gyengébben fejlettek. A szőrtüsző kötőszövetében vérrel telt öblök, sinusok, foglalnak helyet, amelyek falában számtalan idegvégződés található (lásd előbb). A szőrszálat érő legcsekélyebb behatás is a hidrodinamikai törvények értelmében megsokszorozódva hat az idegvégtestecskékre. Ilyen tapintószőrök vannak a szemöldökön, pili supraorbitales, a szemgödör alatt, pili infraorbitales, a járomcsont tájékán, pili zygomatici, a pofán, pili buccales, az alsó és felső ajakon, pili labiales maxillares et mandibulares, az állcsúcson, pili mentales, macskában a carpuson a carpalis párna fölött, pili carpales, egy apró szemölcsön (carpalis szerv), amely a kúszásban segíti az állat tájékozódását; a n. ulnaris idegzi be. A fej sinusszőreit a n. trigeminus látja el.

A szőrzet színét a szőrszálak sejtjei közé lerakódó pigment adja. Ha a bőr pigmentált, akkor a szőrzet is az, ha nem, akkor a szőrzet sem vagy csupán sávokban és foltokban pigmentált. A szőrzet őszülése, canities, a pigment eltűnésének a következménye.

A szőrszálak élettartama korlátozott. Az időszakonként (rendszerint tavasszal) bekövetkező periodikus szőrhullást vedlésnek nevezzük. Folyamatosan is hull ki szőr permanens szőrváltás a (ló farokszőre, az ember haja) (pótlószőrök). A háziállatok évenként egyszer, tavasszal vedlenek (nyári és téli szőrruha), a szőrzet télen hosszabbá és színesebbé válik. A hosszú szőrök nem periodikusan váltódnak.

544. ábra - A szőrváltás stádiumai (vázlatosan, Künzel, E. szerint, 1990)

A szőrváltás stádiumai (vázlatosan, Künzel, E. szerint, 1990)


A) A növekedés (anagen) fázisa: a szőrtüsző teljesen kifejlődött, a szőr növekedik

B) A közbülső (katagen) fázis: a tüsző sorvad, a bulbus és a szár elszarusodott, a hagyma eltűnik, a belső gyökérhámhüvely még ép és szőrhagyma alatti hámköteggé zsugorodik

C) A korai telogen fázis: a szőrhagyma teljesen elszarusodott, a másodlagos szőrcsíra megjelenik, fejlődik, a belső gyökérhámhüvely hiányzik

D) A késői telogen fázis: ez a tulajdonképpeni szőrváltás időszaka, az új szőr fejlődik, differenciálódik, megjelenik a szőrhagyma, a gyökérhámhüvely és a szőrszemölcs

1/a az elszarusodott szőr, 1/b szőrtüsző, 2/a tüszőtok, 2/b hámköteg, 2/c differenciálatlan hámcsíra, 3/a matrix, 3/b szőrcsíra, 4. bulbus pili, 5. gyökérhámhüvely, 6. collum folliculi, 7. faggyúmirigy

A szőrváltás tulajdonképpen a tápanyagellátás csökkenése révén bekövetkező mitosisráta-csökkenés (a sejtosztódás gyakorisága csökken) a szőrtüszőt övező matrix sejtjeiben. Eközben a matrix sejtjei elszarusodnak, és a szőr a szemölcséről leválik, elhal, majd a tüszőből kihull. A matrix sejtjeinek regenerálódásával a másodlagos szőrcsíra keletkezik, abból az új szőr fejlődésnek indul.

A bőr mirigyei, glandulae cutis

A bőr mirigyei, glandulae cutis, a faggyú- és verejtékmirigyek, amelyek állatfajok és testtájékok szerint különbözőképpen módosultak, és számuk is különböző lehet. A bőrben található egyéb mirigyek az említett két fő mirigytípus változatai.

A faggyúmirigyek, glandulae sebaceae, zsákszerű, alveolaris holokrin mirigyek, a szőrrel borított bőrben a szőrtüszőbe nyílnak, ezért szőrtüszőmirigyeknek is nevezzük őket. Kenőcsszerű váladékot, sebum, termelnek, amely a szőrtüszőbe, onnan pedig a bőr felületére jut; a bőrt és a szőrt bezsírozza.

A faggyúmirigy végkamrája sejtekkel kitöltött, csupán nyílása mögött van kicsi ürege. A periferikusan helyeződő ún. sebilis sejtek alacsonyak, magjuk kromatindús, osztódásuk élénk; a cytoplasma sötét, finoman szemcsézett. A centrálisan helyeződő sejtek elhalnak, a cytolysis jeleként a sejthatárok eltűnnek, a mag pycnoticus (karyorrhexis), a sejt szétesik, és a secretum szabaddá válik.

A ló és a kutya faggyúmirigyei jól fejlettek, a sertéséi csökevényesek, a szőrtelen területeken általában hiányoznak; így az ujjpárnákon, a talpi párnákon, a szutyakon, a szarvasmarha tőgybimbóján, a szarvakon, a patán, a csülkön és a karmon nincsenek faggyúmirigyek.

A verejtékmirigyek, glandulae sudoriferae, csöves mirigyek, amelyek vége gomollyá alakul, gll. glomiformes. Mélyebben, a bőr alatti kötőszövetben foglalnak helyet; egyenlőtlenül oszlanak el.

Végkamrájukat körkörös lefutású rácsrostok által képzett basalis hártya veszi körül. A mirigyet bélelő hámsejtek és a basalis hártya között myoepithel sejtek helyeződnek. A mirigyhámsejtek köb vagy henger alakúak. A kivezetőjáratokat kétrétegű hengerhám béleli. Szerkezetük alapján két típusuk van: merokrin és apokrin.

Merokrin típusú verejtékmirigy az ún. illatmirigy, gll. odoriferae, mirigyhámsejtjei zsírcseppeket, glykogengranulumokat tartalmaznak, váladékuk folyékony, víztartalma 98–99%.

Az apokrin típusú verejtékmirigy végkamrája elágazódó, a mirigyhámsejtek különböző secretiós fázisban vannak, a secretio előtt a sejt magassága nő, és a secretumgranulumok apicalisan gyűlnek össze, emiatt a sejt kúp alakuvá válik, és a mirigy lumenébe bedomborodik. A secretum leadása után a sejtek ellaposodnak.

A mirigy kivezetőcsöve a hámban dugóhúzószerűen csavarodott, a bőr felületén szabadon levő nyílással, porus excretorius, nyílik.

A bőr módosult mirigyhalmazai

Az emlősök bőrében a fajra és a nemre jellemző mirigycsoportok, ún. szagképző szervek vannak, amelyek apokrin secretiót végző alveolaris mirigyekből, gll. odoriferae, vagy módosult faggyúmirigyekből állnak; váladékuk pheronontartalmú, amelynek fajspecifikus szaga az egy fajba tartozó egyedek vagy a hímek és a nőstények egymásra találását, megismerését (névjegy; kémiai kommunikáció) könnyíti meg. Ezenkívül az állatok szociális viselkedésében is fontos szerepet játszik.

Környezetüktől jól elhatárolódnak. Ezeken a helyeken a bőr betüremkedéseket, sinus cutis, körülírt megvastagodásokat vagy bőrfüggelékeket alkot. Működésük szerint lehetnek:

a) identifikálómirigyek a fajtatárs felismerésére,

b) párzómirigyek a nemek odacsalogatására a párzási időszakban,

c) bűzmirigy a veszélyek elhárítására,

d) jelölőmirigyek a fajtán belüli érintkezés elősegítésére.

Helyeződésük szerint a faroktő, a végbél, a külső nemi szervek és a lábvégek tájékán csoportosulnak. Mirigyváladékukat mozgás, bélsárürítés, nemi működés alkalmával a bőrön vagy a kissé hoszszabb szőrön át, érintkezés útján adják le környezetüknek.

Circumoralis mirigyek, gll. circumoralis. Macskában a szájnyílás körül található, megnagyobbodott faggyúmirigyek, amelyek között apokrin szagmirigyek is vannak.

Infraorbitalis szerv, sinus infraorbitalis. A belső szemszöglet alatti, ún. „könnygödör” bőrének mirigycsoportjai, gll. sinus infraorbitalis, alkotják. Juhfélékben, szarvas- és őzfélékben található meg. A szűk, kb. 3 cm hosszú, résszerű nyílással bíró, 5–12 mm mély bőrredő falában kevés, rövid szőr és jól fejlett apokrin mirigyek, valamint nagy faggyúmirigyek találhatók. Sárgásbarna színű szekrétumukat az állat fákra, bozótra keni, „jelölésre” használja fel.

Szarvtövi mirigy, glandula cornualis. A szarv töve mögött, a bőrben található faggyúmirigyek csoportja. Kecskében fejlett, homológ a zergében ugyanitt található „üzekedőfügével” és az őzbak üzekedőredőjével.

Fülzsírmirigyek, gll. ceruminosae. A külső hallójárat bőrében levő, megnagyobbodott faggyú- és apokrin migyek. A fülzsír, cerumen, a mirigyváladék és a hámlemezkék keveréke.

Állcsúcsi szerv, organum mentale. A sertés és a vaddisznó állán található kis bőrkúp. Átmérője 1,5–2 cm, magassága 0,5 cm. Felületén nagyszámú tapintószőr és bőrében elhelyeződő összetett, tubulosus apokrin szagmirigyek és faggyúmirigyek 8–10 kivezetőnyílását láthatjuk. Az irha papilláiban Meissner-féle tapintótestecskék és idegrostok vannak; tapintó- és jelölőszerv.

Carpalis szerv, organum carpale. A sertés és a vaddisznó carpusa fölötti megvastagodott bőrrészlet, amelyen 4–5, esetleg 10 sinus cutis nyílik. Utóbbiak falát elszarusodott, szőr nélküli hám borítja, a hám alatt lencse nagyságú apokrin mirigyek csoportja a hámot elődomborítja. A szerv 5 cm hoszszú, 2 cm széles és 0,5–1 cm vastag. A sinusokban szőrből, hámsejttörmelékekből és mirigyszekrétumokból álló, zsírdús, ragadós, kenőcsszerű anyag van. A carpalis szerv szomszédságában esetenként tapintószőröket, kezdetleges faggyúmirigyeket is találhatunk. Szerepe van a szexstimulációban (átölelési reflex).

A macska carpalis szerve a carpalis párna fölött kb. 2,5 cm-re helyeződő bőrmegvastagodás, amelyről 3–6 db pigment nélküli sinusszőr ered. Szagmiriggyel ellátott tapintószerv, a kapaszkodásban is szerepe van.

Metatarsalis kefék, orgona metatarsalia. Szarvasmarhafélékben és szarvasfélékben található. A metatarsus külső proximalis végén helyeződő, kb. ötforintos nagyságú, a környezeténél hosszabb, sűrűbb szőrzettel borított bőrképlet. Benne jól fejlett faggyú- és apokrin szagmirigyek vannak, amelyek a szőrtüszőkbe nyílnak. Jelölő- és tapintószerv.

Körömcső, sinus interdigitalis. A bőr a lábujjak között dorsalisan sekély vagy mély, juhfélékben hosszú, S alakban görbült, csőszerű vakzsákot alkot. Falának bőre gyéren szőröződött, és benne elszórtan interdigitalis mirigyek, gll. interdigitales, találhatók. Juhban és muflonban mind a négy végtagon, őzben és zergében csak a hátulsó végtagokon van körömcső. Juhban 18–20 mm hosszú, végén tömlőszerűen tágult, S alakú cső, amelyet laza kötőszövet fűz környezetéhez, a bőr alatt könnyen elmozdítható. Kerek, 2–4 mm átmérőjű nyílásában jól fejlett faggyúmirigyek, a cső falában pedig apokrin tubulusus mirigyek vannak.

Faroktőmirigyek, ggl. caudae. Az ivarérett macska faroktövén dorsalisan levő, szőrtüszőkbe nyíló faggyú- és alattuk apokrin szagmirigyeket tartalmazó, erősen lebenyezett mirigyhalmaz. A kandúr szag- és jelölőszerve. A legtöbb kutyafajtában (hosszúszőrű fajták) is találunk csökevényesen fejlett faroktőmirigyet, amely „hepatoid” jellegű faggyúmirigy; a párzási időszakban a nemek egymáshoz csalogatását segíti és a párosodási készséget serkenti.

Subcaudalis mirigyek, gll. subcaudales. Kecskében a faroktő alatt és a végbélnyílás fölött levő két mirigytasak. A bőr felületesen helyeződő nagy faggyúmirigyeket tartalmaz, amelynek váladéka a kecskebak jellegzetes szagát adja.

Végbélzacskó, sinus paranalis. A végbélnyílás mögött, a canalis analis dorsolateralis felületén kétoldalt helyeződő, kutyán 12–15 mm, macskán 6–8 mm átmérőjű, tömlő alakú, páros szerv. Falát többrétegű, elszarusodó laphámmal borított bőr alkotja, amelyben faggyú- és apokrin tubulosus mirigyek, gll. sinus paranalis, kutyában néha szőrök is vannak. Kívül részben sima, részben harántcsíkolt izom borítja, ami kiürülését segíti. Szűk kivezetőjárata 3,5 mm hosszú, az anus bőrszegélyén nyílik. Kellemetlen szagú váladéka a bélsárhoz tapad, „névjegyként” az egyedek felismerését teszi lehetővé. A párzás idején megnagyobbodnak; kutyában telt vagy gyulladásos állapotukban a végbélre ráfekszenek, kivezetőjárataik eldugulhatnak; ez az ún. „szánkázás” oka.

Circumanalis mirigyek, gll. circumanales. A végbélnyílás bőrében szétszórtan helyeződő, „hepatoid” jellegű, tubulosus mirigyek, amelyek váladéka az egyed felismerését segíti elő. Hasonló mirigyek vannak lóban, szarvasmarhában és juhban is.

Lágyéktasak, sinus inguinalis. Juhfélékben a tejmirigy, illetőleg a herezacskó alapján kétoldalt betüremkedő bőrtasak, amelyeket barnás színű, ragadós váladék tölt ki. A tasak bőrében felületesen faggyúmirigyeket, mélyen apokrin tubulosus mirigyeket, gll. sinus inguinalis, találunk; szagképző szervnek tekintjük.

Tasakmirigyek, gll. praeputiales. A hímnemű állatok tasakjának nyílása körüli bőrében helyeződnek, szőrtüszőbe nyíló faggyúmirigyekből (smegma mirigyek) és alveolaris, valamint tubulosus szaganyagtermelő mirigyekből állnak. A mirigytípusok elhelyeződése és száma fajonként különböző: lóban, szarvasmarhában és macskában főleg faggyúmirigyek vannak.

Diverticulum praeputiale. A sertés tasakjának hasfalhoz fekvő részében levő kis, körte nagyságú, szűk nyílású zacskó. Falában nincsenek mirigyek, bejáratát azonban nagy faggyú- és apokrin tubulosus mirigyek övezik. Üregét egy median sarló alakú redő két részre osztja. Váladékának szaga, „a kanszag”, különösen herélt állatokban intenzív.

Állatfajonkénti jellegzetességek

Lovon az irha közepes vastagságú, vékonyabb, mint a szarvasmarhán; különösen a fajta, a kor, a nem, valamint a testtájékok szerint is változik a vastagsága. Az üstök szőrei a nyakszirti tájékon erednek, a koponyatetőt fedik a fülek között és azok előtt. A sörény szőrei a nyak egyik vagy mindkét oldalára lógnak. A farokszőrök a farokrépa dorsalis és két oldalsó felületét borítják. A bokaszőrök különösen a nyugati fajtájú lovakon fejlettek. A fedőszőrök a homlokon, a torkolati barázdában, a szügyön rendszerint szőrforgókat, illetőleg szőrfésűket képeznek. A bőr mirigyei aránylag nagyobbak a külső nemi szervek bőrében makroszkóposan is jól előtűnnek. A faggyúmirigyek gyakran lebenyezettek.

Kérődzők

A kérődzők, különösen a szarvasmarha bőre abszolút és relatív értelemben is a legvastagabb. A szőrök hosszabbak, mint lovon. A hosszú szőrök közül egyedül a farokszőrök fejlődtek ki. A sinusszőrök rövidek, kecskén télen gyapjúszőrök is nőnek. A hosszú szőr kecskén a szakáll, barba. Juhon a jól fejlett gyapjúszőrök adják a szőrzet legnagyobb részét; e finom szőrök 10–12-esével, kisebb, kerekded fészkekben csoportosulnak.

A szarvasmarha bőrmirigyei kisebbek, mint a lóé, de számosabbak. A faggyúmirigyek önállóak, a bőr felületén nyílnak. A verejtékmirigyek kanyargó lefutásúak, de nem kapcsolódnak. Juhban különösen fejlett faggyú-, és verejtékmirigyeket találunk a könnygödörben, gll. sinus infraorbitalis, a körömcsőben, gll. sinus interdigitalis, a farok ventralis felületén, gll. caudae. A szarvtövi mirigy, gl. cornualis, kecskén a szarvtő caudalis felületén mindkét`nemben előfordul; ivarzás idején megnövekedik (lásd később).

Sertés

Sertésen a bőr alatti kötőszövet zsírban gazdag, különösen hizlalt állatban (panniculus adiposus [szalonna]). A fedőszőrök ritkábbak, mint a többi háziállatban, ezenkívül merevek, durvák, szárazak, hegyükön gyakran osztottak; sörtének is nevezik őket. Csoportokban, rendszerint hármasával helyeződnek el; közöttük finomabb, vékony gyapjúszőrök is előfordulnak. Különösen hosszúak a serteszőrök a nyakon és a háton. A faggyúmirigyek aprók, szórványosak, a verejtékmirigyek nagyok és jól fejlettek. A carpus tájékán kis mélyedésben helyeződő carpalis szervet módosult verejtékmirigyek adják, körülötte sinusszőrök is vannak; kocán az utóbbiak hiányoznak (lásd később). Kanokon, herélt állaton, a nyak, a váll és a mellkas felületein a köztakaró ún. „pajzs”-zsá vastagodik; minthogy a corium és a subcutis kötőszövetes rostjai megszaporodnak, a „pajzs” a kor előrehaladtával caudalis irányban terjedelmesebbé válik; benne zsírszövet alig található vagy éppen nincs is. A „pajzs” kemény, alig metszhető.

Húsevők

Húsevőkön az irha a fajtáktól függően változó vastagságú. A szőrzet általában sűrű, a szőrök hoszsza, szilárdsága, rugalmassága, hullámozottsága nagyon különböző. Legsűrűbb a szőrzet a háton, valamint a végtagok külső felületén. E helyeken az irha is vastagabb. Az ajakon, a szem fölött, a pofán, nemritkán az áll alatti tájékon sinusszőrök találhatók. A farok szőrei egyes fajtákban nagyon hosszúak. A nyakon, a mellkas elülső alsó részén, a végtagok felső részén szőrfésűket, szőrforgókat észlelhetünk. A szőrök itt 4–8-asával csoportosulnak; kifelé kissé széttérnek, és szőrtölcsért alkotnak, közöttük rendszerint egy erősebb, hosszabb főszőr foglal helyet. Verejtékmirigyek a kutyában csak szórványosan találhatók; a dúsabban szőrözött felületeken (a háton) nagyobb számúak, a talpi párnákon fejlettebbek.

Fejlődése. A bőr mirigyei az epidermislemezből, a szőrökkel együtt – a verejtékmirigyek valamivel korábban, a fagygyúmirigyek későbben – fejlődnek ki. A verejtékmirigyek a szőrcsap hengerhámsejtjeinek oldalán levő hámsarjakból származnak, amelyek a subcutisig leterjedhetnek. A tömör hámcsap centrálisan canalizálódik, fala kétrétegű, külső rétegének sejtjei myoepithellé, illetve kosársejtekké differenciálódnak; a belső réteg mirigyhámsejtekké alakul.

A faggyúmirigyek kezdeményei a külső gyökérhámhüvely mesenchymába nyúló, lapos nyúlványai, amelyek különböző alakú zsákocskákká nőnek. Centrálisan helyeződő sejtjei zsírosan elfajulnak.

A köztakaró módosult képződményei

A köztakaró a természetes testnyílások tájékán és még a test egyéb helyein, az egyes háziállatfajokban különbözőképpen módosult, így pl. az orr és a száj környékén marhában a szutyakot, juhon, kecskén és húsevőkön az orrtükröt, sertéseken pedig az orrkorongot alkotja (lásd A légzőkészülék c. fejezetet). Ezenkívül a szemhéjakon, a pérán, a végbélnyíláson, a penisen is módosult a köztakaró (lásd A hím nemi szervek c. fejezetet).

Módosult köztakaró adja marhán a lebernyeget, plica colli ventralis s. palear, merinójuhon a gallért, kecskén, esetenként sertésen is, a toroktájékon előforduló csengettyűket, appendices colli. Módosult köztakarórészletek szűkebb értelemben véve a körömképletek, a pata, a csülök, a karom, a talpi és az ujjpárnák, a szarugesztenye, a szarusarkantyú és a szarv is (lásd előbb).

Módosult köztakarórészlet, pontosabban módosult verejtékmirigy, végül a tejmirigy.

A tejmirigy, mamma

A tejmirigy, mamma s. glandula lactifera, vagy tőgy, uber (bo), az emlősökre jellemző, hagyományosan fejlődő, módosult verejtékmirigy. Feladata az újszülött táplálása. Váladéka a tej, lac.

A tejmirigyek a törzs ventralis falán, a középsík két oldalán paramedian végighúzódó vonal mentén foglalnak helyet a mellkason, a hason és a lágyéktájon; eszerint pectoralis, abdominalis, inguinalis tejmirigyeket különböztetünk meg.

Állatfajoktól függően eltérő tájékon fejlődtek ki. Így lovon, juhon és kecskén a lágyéktájékon, kérődzőkön a hason és a lágyéktájékon, sertésen és húsevőkön a mellkastól a lágyéktájékig terjedően találunk tejmirigyeket. A kancának, a tehénnek, a juhnak, a kecskének egy tejmirigye van, amely két részarányos félből áll. A sertéskoca tejmirigyeinek száma egy oldalon 6–8 (4–8), a kutyáé 4–6, a macskáé pedig 4 (3). A kanca, a tehén külsőleg egységesnek látszó tejmirigyében mindegyik oldalon két-két önálló, egymástól független mirigytest foglal helyet. Ezek közül az elülsők az abdominalis, a hátulsók az inguinalis tőgynegyedek. A sertés, a húsevők egy-egy tejmirigye több önálló, egymástól független mirigytestből tevődik össze egységes miriggyé, mirigykomplexussá. Erre utal a tejmirigy bimbóin levő bimbócsatornák száma. A tejmirigyek – bár mindkét nemben megtalálhatók – a hímeken csökevényesen fejlődtek.

A tejmirigy bőrében szőrök és faggyúmirigyek lovon és kutyán lelhetők fel, ezzel szemben sertésen, különösen pedig kérődzőkön, gyéren és csökevényesen találhatók.

A tejmirigy alakja. Lóban és szarvasmarhában a kétoldali mirigytesteket sagittalisan húzódó árok, sulcus intermammarius, határolja el felületesen egymástól. A sertésen és húsevőkön a kétoldali sorban helyeződő tejmirigyek között széles zóna van, ez a zóna azonban a szoptatás idején a tejmirigyek megnagyobbodásakor elmosódik.

A tejmirigy két részből áll, éspedig az állatfajok szerint változó alakú tőgybimbóból vagy csecsbimbóból, papilla mammae, és a mirigytestből, corpus mammae. Ez utóbbi kívülről többé-kevésbé jól előtűnik, a bőrt elődomborítja. Nagysága egy állatfajon belül is a mirigy működési állapotától, az állat korától függ.

A tejmirigy szerkezete, felfüggesztése

A házi emlősállatok tejmirigyét vékony, ráncolható, finoman szőrözött bőr, cutis mammae, fedi. Ez a bimbókon vastagabb, ráncosabb és szőrtelen. A bőr alatti kötőszövet, subcutis, laza szerkezetű, benne zsírszövet csupán a hizlalt állatokban található kevés mennyiségben, bár a tőgynegyedek kötőszövetes tokjában bőven van zsírszövet. A subcutis alatt a tejmirigy felületes pólyája, fascia superficialis mammae, van, benne vastag vénák és nyirokerek foglalnak helyet. Interfascialis kötőszövet választja el a mélypólyától, fascia profunda mammae, amely a törzs mélypólyájának, növényevőkben a rugalmas rostokban bővelkedő sárga haspólyának a tejmirigyre térő részlete.

A mélypólyának négy fő és számos melléklemeze van, amelyek együttesen a tőgy függesztőkészülékét, apparatus suspensorius mammarum, alkotják. A két lateralis főlemez, laminae laterales, a tejmirigy jobb, illetve bal oldalát rögzíti a hasfalhoz, illetve a medencéhez. A medialis fő lemezek, laminae mediales, a medialis tőgyfelek egymás felé tekintő felületét borítják, és a symphysist borító szalagon, tendo subpubicus, tapadnak meg. A két lemez egymással összenő, és lóban, kérődzőkben a tejmirigy függesztőszalagját, lig. suspensorium uberis, alkotják. A melléklemezek vagy sövények, lamellae suspensoriae, a mirigy tokján belül, a mirigylebenyek között haladnak, és azokat egymáshoz fűzve különállóan függesztik fel a dorsalis has-, illetve medencefalra.

A fő lebenyek közül a két lateralis a sárga haspólya, a két medialis pedig a fehér vonal tájékán helyeződik. A hasfal a medence bejárata előtt kétoldalt, a lágyéktájékon a tőgy felé kiöblösödik, zsákot képez, a „tőgyzsákot”, sacrobiculus tendineus, amelyet medialisan az egyenes hasizom végina határol; nagysága a tőgy növekedésével arányos.

A mélypólyán belül a tőgy kötőszövetes tokja, capsula mammae, helyeződik, amely az egyes mirigytesteket külön-külön befoglalja. A tokba zsírszövet rakódik le, és a mirigyet zsírtokba, corpus adiposum capsulae, foglalja. Lateralis, medialis, dorsalis és ventralis zsírpárnára osztható. Nagysága a tápláltság állapotától független, csupán a mirigy funkcionális állapotától függ. Felületén vagy benne a felületes nyirokerek haladnak.

A mirigytest, corpus mammae, kötőszövetes vázba, interstitium, ágyazott mirigyszövetből, parenchyma, áll, amely a tejet, lac, termeli. A mirigyállomány pikkely alakú mirigylebenyekből, lobi glandulae mammariae, épül fel. A levél vagy lemez alakú mirigylebenyek pikkelyszerűen egymáshoz illeszkednek. Közülük a felületesek a mirigy domborulatát követik; a belsők csúcsukkal egymás fölé illeszkednek, miközben a lamellae suspensoriae egymáshoz fűzve önállóan is a testfalhoz rögzítik őket. A lebenyek belső felületén haladnak a tejutak, ductus lactiferi, amelyek a lebenyt alkotó nagyszámú, 0,2–0,5 cm átmérőjű lebenykékből, lobuli glandulae mammariae, azok pedig 80–120 hólyag alakú alveolusból gyűjtik össze a termelt tejet. A lactatio vége felé némelyik alveolus besűrűsödött tejből álló koncentrikus rétegződésű konkrementumokat, corpora amylacea, tartalmaz.

Az alveolusok 0,1–0,25 milliméter átmérőjűek, a falukat egyrétegű mirigyhám béleli, amely alatt membrana basalis van. Utóbbi és a hámsejtek közé pedig a myoepithel sejtek ékelődnek be. Az alveolusokat perialveolaris kötőszövet veszi körül.

A működő mirigyhámsejtek tisztán apokrin secretióját az elektronmikroszkópos vizsgálatok vitatják. A secretummal telt alveolusban a hám alacsony, a sejtmagok laposak. A secretio előtt viszont a hámsejt 6–12 mikrométer magasra nő, kúp alakú sejtté válik, magva kerek lesz. Eközben az endoplasmaticus reticulum, a Golgi-apparátus nagysága és a mitochondriumok száma nő. A secretio alatt a granularis ER különösen a sejt alapján és két oldalán szaporodik; a mag körüli Golgi-apparatus a sejt 2/3 részét alkotja. A Golgi-vakuólumok számos fehérjetartalmú (kazein-) granulumot tartalmaznak. Supranuclearisan nagy lipidcseppek keletkeznek. A sejt szabad felületét mikroboholy fedi.

A tej, lac, emulzió, amely a tejplazmába foglalt zsírcseppecskékből áll. A tejplazma fehérjét (kazein, albumin, béta-laktoglobulin), nem fehérje jellegű, nitrogéntartalmú anyagokat (aminosavak, aminok, kreatin, karbamid), szénhidrátot (laktóz, tejcukor), lecitint, kefalint és sókat tartalmaz.

Az 1–5 mikrométer átmérőjű lipidcseppeket membrán (haptogén membrán) veszi körül, ami az emulzió stabilitását biztosítja. A membrán A-vitamint, enzimeket tartalmaz, fehérje–foszfolipid vázában komplex hidrofil albumin is található. A tejben mm3-enként 10–200 db sejt van (lymphocyta, neutrophil granulocyta, epitheloid sejt; kecskében sejtmagrészecskék, plasmafragmentumok találhatók). Elektronmikroszkóppal fehérje-granulumokat (kazeingranulum) is kimutattak a tejben.

A tej összetevő anyagai különböző sejtszervécskékben szintetizálódnak. A kicsi lipidcseppek, chylomicronok, basalisan az endoplasmaticus reticulumban keletkeznek, majd vesiculumokba burkoltan apicalisan vándorolnak, miközben fehérje–foszfolipid membrán veszi körül őket. A sejt lumen felőli felületén nagy lipidcseppé egyesülnek, amelyek nyelesen lefűződnek a sejttestről, miközben a sejthártya második burokként övezi. A folyamat apocrin secretio, amely cytoplasmakiáramlás nélkül vagy azzal együtt megy végbe. A fehérjék az endoplasmatikus reticulumban szintetizálódnak, majd a Golgi-vesiculumokban 40–120 nm szemcsékben halmozódnak fel, és merocrin secretióval hagyják el a sejtet.

A myoepithel sejtek csillag alakú, sok nyúlvánnyal bíró, simaizomsejtekhez hasonló szerkezetű és funkciójú sejtek. Myofibrillumaik összehúzódása segíti az alveolusok ürülését; a tejbeáramlási vagy -leadási reflex az oxytocin hatására lép működésbe.

545. ábra - A tejmirigy hámsejtjeinek elektronmikroszkópos szerkezete

A tejmirigy hámsejtjeinek elektronmikroszkópos szerkezete


A mirigylebenykékből vékony kivezetőjáratok, a terminalis vagy intralobularis vezetékek, indulnak ki, és azok tejutakká, ductus lactiferi (interlobularis vezetékek) egyesülnek. A tejutak falát 1–2 rétegű hengerhám béleli, a hámsejtek alatt myoepithel sejtek vannak, a propriában rugalmas rostokat, simaizomsejteket is találunk.

A tejutak a tejmedencébe, sinus lactiferi s. receptaculum lactis, nyílnak, amely részben a mirigytestben, pars glandularis, részben a bimbóban, pars papillaris, foglal helyet. Nyálkahártya béleli, hámja kétrétegű hengerhám. A kettő határán levő szűkületet sugárzatos redő, rosetta, határolja; ebben vénafonat, a Fürstenberg-féle vénagyűrű, circulus venosus mammae, van, amely a vegetatív idegrendszer hatására az üreget zárni képes (tejvisszatartás). A tejmedence pars papillarisa a bimbóban tölcsérszerűen szűkül, s végül a bimbócsatornába, ductus papillaris, megy át, amely a bimbó végén nyílik. Tehénben 10 mm hosszú és 1 mm átmérőjű. A bimbócsatornát izomból és rugalmas rostokból álló sphincter zárja, amit a hám foszfolipid-tartalmú terméke, a tejfaggyú, lactosebum, dugószerűen zár le. Utóbbi bakteriosztatikus hatású. A záróizom csak szopás, illetve fejés hatására, reflexesen lazul el.

A tejmirigy több önálló, egymástól elkülönülő mirigytestből áll, amelyek mindegyikének saját ductus papillarisa a bimbó végén különállóan nyílik. A bimbócsatornák száma tehát utal a tejmirigy önálló mirigysejtjeinek számára is. Ennek alapján megállapítható, hogy a tehén tőgye négy önálló mirigytestből, a tőgynegyedekből áll, mindegyik tőgybimbó végén ugyanis egy bimbócsatorna nyílik. A kanca, egy csecsbimbóján két nyílás van; két csecsbimbójú tejmirigye négy önálló mirigytestből épül fel. A juh és a kecske csecsbimbóján egy-egy nyílás van; két mirigytestből áll. A sertés minden csecsbimbóján három, a kutyáén pedig, az emberéhez hasonlóan, igen nagy számú 8–12 (20), a macskáén 4–5 bimbócsatorna nyílik, azok mindegyike egy-egy mirigytestbe vezet.

A tejmirigy bimbója a tőgybimbó (tehén) vagy csecsbimbó, papilla mammae, kúp alakú, hengeres vagy kissé oldalt lapított, kancán mintegy 2–5, tehénben 6–14 cm hosszú, nyúlványszerű. Alapi része széles, szabad vége tompa csúcsban végződik. Benne a tejmedence pars papillarisa foglal helyet, amelyet a pars grandularistól a már említett vénafonatot tartalmazó nyálkahártyaredő választ el. A juh és a kecske csecsbimbói 3–5 cm hosszúak, a sertés és a húsevők csecsbimbója rövid, apró, bár a szoptató kocán néhány centiméterre meghosszabbodhat.

A csecsbimbók vázát, legvastagabb rétegét erekben (tág vénákban) gazdag kötőszövet alkotja, benne sok körkörösen rendeződő simaizomköteg helyeződik. A bimbócsatorna körül ezekből az izomsejtekből keletkezik a csatorna záróizom-rendszere. A bimbót borító bőrben sem mirigy, sem szőr nincsen; többrétegű, elszarusodó laphámja kiszáradásra hajlamos (a tőgybimbó kezelése).

A tőgy-, illetve csecsbimbók száma lóban, juhban és kecskében egy pár (inguinalis), marhában két pár (inguinalis és abdominalis), sertésben 5–6, kutyában öt pár (pectoralis, abdominalis és inguinalis). Szarvasmarhában gyakran találunk fattyúbimbót is, amelyhez csökevényes mirigyállomány is társulhat.

A bimbócsatorna, ductus papillaris, a bimbó hegyén végződik, számuk a mirigytestek számától függ, falában simaizomelemek záróizmot, m. sphincter papillae mammae, alkotnak.

A tejmirigy érellátása, beidegzése
A tejmirigy erei

A tejmirigy artériája az a. mammaria cranialis et caudalis (uberis) (Ru, eq), amely az a. pudenda externa ága (ex truncus pudendoepigastricus). Lóban az a. obturatoria (ex a. glutaea cranialis) is ad ágat hozzá. Ágakat kap a tejmirigy lóban és szarvasmarhában az a. pudenda internából (ex a. iliaca interna) is. Sertésben és húsevőkben a thoracalis és abdominalis tejmirigyek az a. intercostalisokból, valamint az a. thoracica externából kapják a vért. A tőgy artériáinak tejmedencéhez térő ágai a tőgybimbó tövében érgyűrűt alkotnak, amelyekből a bimbó erei erednek.

A vénás vér a tőgyből három úton távozik. Egyfelől a v. pudenda externa, másfelől a tejér v. subcutanea abdominis és kisebb mértékben a v. pudenda interna szállítja el.

A vénás vér a v. mammaria cranialisban és a v. mammaria caudalisban gyűlik össze. Mindkét véna ellenoldali társával anasztomozál, és vénagyűrűt képez a tőgy alapja körül. Ez a vénagyűrű helyenként kettős; benne billentyűk vannak; tőle erednek a már említett elvezetővénák, így dorsalisan a v. pudenda externa, caudalisan a v. pudenda interna, cranialisan pedig a tejér, v. subcutanea abdominis. Ez utóbbi a vénagyűrű cranialis irányú, vastag részlete. Az elvezetés ebben az irányban könnyebb és nagyobb mértékű is. Ugyanakkor a tejér gyűjti össze a tőgy felületes bőrvénáit is. A bőrvénák száma és lefutása egyedenként is változó; ágaik a csecsbimbó tövében vénás gyűrűt, circulus venosus papillae, képezik. A bimbó hozzátérő vénái a tejmedence pars papillarisát körülövezik. A v. perinaealis néha kettős.

A tőgy nyirokérrendszere nyirokkapillárisokból, nyirokerekből és nyirokcsomókból áll.

A billentyű nélküli nyirokkapillárisok hálózata sejtes elemeket tartalmazó nyirokkal telt. A nyirokáramlás két útja: a mély és a felületes nyirokerek gyűjtik össze a kapillárisokban áramló nyirkot, és a két kisebb mély, illetve az egy felületes helyeződésű tőgy fölötti nyirokcsomóba, lnn. mammarii s. supramammarii, szállítják. A felületes tőgynyirokcsomó gyűjti össze a bőr tág (5–7 mm átmérőjű) nyirokereit is. A nagyobb nyirokerekben kb. 0,6–1,8 cm távolságban egymástól billentyűk vannak, amelyek ellenálló képessége a nyomással szemben 400–500 Hgmm.

A felületes, tőgy fölötti nyirokcsomó, ln. supramammarius superficialis, a mirigyhez viszonyítva is nagy: 7,5 cm hosszú, 5,2 cm széles és 2 cm vastag, 100–300 g tömegű. A mély vagy járulékos, tőgy fölötti nyirokcsomók, lnn. supramammarii profundi s. accessorii, a tőgy mély nyirokereinek és a basalis zsírpárna nyirokereinek a nyirkát gyűjtik össze. A belőle eredő két centrális nyirokér a hasüregbe lép, és a külső, illetve belső csípőcsonti nyirokcsomóhoz tér.

A tejmirigy idegei

A nn. intercostales (érző-), a n. genitofemoralis (secretoros), n. iliohypogastricus (bőérző), n. ilioinguinalis (érző-) ideg.

A sympathicus (vasomotoros) beidegzés az 1–3. ágyéki szelvényből származó rr. communicantes albi határkötegen áthaladó rostjaiból és az ágyéki glanglionoktól hozzátársuló postganglionaris sympathicus rostokból származnak, amelyek az a. pudenda externa adventitiájában, annak ágaival térnek a mirigybe. Rostjaik a mirigy interlobularis kötőszövetében megtalálhatók. Az is lehetséges, hogy a rostok a n. genitofemoralis rostjaival jutnak a mirigybe. Az még nem ismert, hogy a parasympathicus rostok honnan származnak. Parasympathicus ganglionokat nem találtak a mirigyben.

Állatfajonkénti jellegzetességek

Atejmirigye aránylag kicsiny, egységesnek tűnő, hosszant tojásdad, oldalt kissé lapos szerv; az inguinalis tájékon, a combok között, kissé rejtetten foglal helyet. Mindegyik fele két-két mirigytestből áll; a két felet egymástól sulcus intermammarius határolja el. A tejmirigyet erősen pigmentált, mirigyekben gazdag, szőrtelen vagy gyengén szőrözött bőr borítja; a sulcus intermammariusban faggyúhoz hasonló, erős szagú, szürkésfekete váladék gyülemlik fel. A bimbók végén levő két-két nyílás egymástól független csőrendszerrel bíró két-két mirigytestbe vezet. Az előbbre helyeződő mirigynegyedek terjedelmesebbek a hátulsóknál. A csecsbimbók aránylag rövidek (3–4 cm hosszúak), tompa kúphoz hasonlóak. A bimbócsatornák 5–10 mm hosszúak, faluk hosszant redőzött, a redők a tejmedencébe rozettaszerűen beterjednek. A bimbócsatorna körül körkörös simaizomzat van. Ménlovon az ostium praeputiale tájékán apró bimbók (fattyúbimbók) találhatók csökevényes mirigyállománnyal.

A tejmirigyet elsősorban az a. pudenda externa látja el vérrel; ez anasztomozál az a. obturatoriával és az a. pudenda internával is; a három ér a tejmirigy alapján többszörös anasztomózist ad.

Kérődzők

A kérődzők közül a tehén tőgye az inguinalis tájékon foglal helyet, de előre csaknem a köldökig, hátrafelé csaknem a péráig terjed. Az erősebb igénybevétel (fejés) folytán jóval terjedelmesebb a ló tejmirigyénél. Mindegyik oldalon két-két, juhféléken egy-egy önálló mirigytest, tőgynegyed, illetőleg tőgyfél foglal helyet. Az elülső negyedek kisebbek a hátulsóknál. Fejlettségük különben nagyban függ az állat alkatától (constitutio), takarmányozástól, a fejéstől, a nemi ciklustól.

A tehén tőgyének hátulsó felületén gyakran függőleges, a pérarés felé haladó bőrredők képződnek, jól észrevehető szőrlécekkel; ezek a tejtükröt határolják.

Tehénen fattyúbimbók, papillae accessoriae, is előfordulnak, ezek a hátulsó negyed mögött vagy az elülső és a hátulsó negyedek között foglalnak helyet; egy-egy csökevényes mirigytestbe vezetnek. Bikán közvetlenül a herezacskó előtt, kecskebakon a herezacskó alapján apró bimbók (fattyúbimbók) találhatók csökevényes mirigyállománnyal.

Juhféléken a median sík két oldalán egy-egy mirigytest, mirigyfél foglal helyet; mindegyiken egy bimbó található egy nyílással. A tejmirigy bőre szőrrel fedett. A tejmirigy és a comb között mirigyekben gazdag, mély öböl, sinus mammarius, található. A juh csecsbimbói egymástól eléggé távol helyeződnek, hegyük oldalt irányul. A kecske tejmirigye megnyúlt, a hosszú és erős bimbók kissé előre és oldalt is irányulnak; a mirigy és a tejmedence terjedelmesebb, mint juhban.

Sertés

A sertés multipara állat, thoracalis, abdominalis és inguinalis tejmirigyei vannak. Az öt-hat pár mirigy szimmetrikusan foglal helyet kétoldalt, részben a köldök előtt, részben mögötte; az első csaknem az elülső végtagok, a hátulsó pedig a medencei végtagok között helyeződik. Közülük két pár mirigy mellkasi, három pár hasi, egy pár pedig inguinalis tejmirigy. Előfordulnak szám feletti, csökevényes tejmirigyek is. A csecsbimbók rövidek, hengeresek, szőrtelenek, ráncolt bőrrel fedettek, rajtuk 2–3 (4) bimbócsatorna nyílik; ezek 3–4 mm hosszúak.

A tejmirigyet sertésben az a. pudenda externa, az aa. intercostales, az a. thoracica externa látja el; a vért a v. pudenda externa, a v. subcutanea abdominis és az intercostalis vénák szállítják el.

Idegei: a nn. intercostales, valamint a n. spermaticus externus.

Húsevők

A húsevők közül a kutya tejmirigyei thoracalisan, abdominalisan és inguinalisan helyeződnek. A tejmirigyek száma egy-egy oldalon 4–6, közülük kettő thoracalis, kettő (három) abdominalis, egy pedig inguinalis. A vaskos, rövid csecsbimbók alapjukon szőrzöttek, bőrükben apró faggyú- és nagyobb verejtékmirigyek találhatók. A csecsbimbó végét 8–14 (maximum 20) bimbócsatorna nyílása fúrja át szitaszerűen. A macska négy (három) pár tejmirigye közül két pár hasi, két (egy) pár mellkasi mirigy. Az aránylag apró csecsbimbók a középsíktól mintegy 3 cm-nyire, a szőrzet között, rejtetten foglalnak helyet; pigment nélküli vagy pigmentált bőr borítja őket; a bőrben faggyú- és verejtékmirigyek fordulnak elő. Szoptatás idején tompa kúphoz hasonlóak, viszonylag hosszúak. Végükön 8–12 bimbócsatorna nyílása található.

A tejmirigy fejlődése

A tejmirigy a törzsön a Wolf-féle végtagléc lateralis szélén, a Schultze-féle tejlécből, jugum mammarium, indul fejlődésnek. A szaporodó mesenchyma a mellkastól a lágyéktájékig az ectodermát reliefszerűen elődomborítja. Az izomzat fejlődésével a kezdetben dorsolateralisan helyeződő tejléc a ventralis hasfalra kerül, miközben rajta lencseszerűen megvastagodó részek, a tejdombok, colliculi mammarii, fejlődnek. A két tejmirigysor caudalisan kissé összetér. A tejdombok száma több, mint amennyi tejmirigy fejlődik, a fölös számúak hanyatlóan átalakulnak. Juhban és szarvasmarhában gyakrabban észleljük, hogy ezek fejlődési rendellenességként fennmaradnak, hypertheliát vagy hypermastiát hoznak létre. Az előbbi esetben fölös számú csecsbimbót vagy járulékos csecsbimbót, utóbbi esetben mirigyszövetet is találunk fölötte.

A tejdomb hámja már korán (7,5 cm-es marhaembrióban) a mesenchymába sarjadzik, ott mirigybimbót, gemma primaria, alkot. A primer sarjból szekunder sarjak erednek, majd további tercier sarjak fejlődésével kialakul a tejmirigy paranchymájának a telepe. A primer sarj körül a mesenchyma szaporodásával az azt fedő hám felemelkedik az alapjáról, s a kúp alakú csecsbimbótelepet hozza létre. A primer sarj alapján elszarusodó hámsejtekből szarudugó keletkezik. Ezáltal a primer sarjban meginduló canalisatiós folyamat a szekunder, tercier sarjakra tovaterjed, aminek révén a bimbócsatorna, a tejmedence és a tejutak kezdeménye alakul ki, a sarjak hámja a mirigylebenykék alveolusainak hámjává, mirigyhámmá differenciálódik.

A tejmirigy a születés után növekedik. Mirigyhámtelepein új hámcsapok fejlődnek, a csecsbimbók hoszszabbodnak. Végleges kifejlődése a vemhesség időszakával párhuzamos. Ennek két szakasza van: a mammogenesis és a lactogenesis.

A mammogenesis során a tejmirigy szövete szaporodik neurohormonalis hatásra. Ez a vemhesség első kétharmadában (szarvasmarhában a 7. hónapig) történik. A mammogenesishez ötféle hormon (ösztrogén, progeszteron, prolaktin, növekedési hormon, kortikoszteron) egymást követő hatása szükséges.

A lactogenesis fokozatosan, a vemhesség második felében válik intenzívebbé a prolaktin és a kortikoszteroidok hatására; az ösztrogének és a progeszteron inkább gátló hatásúak. A tejelválasztáshoz, galactopoesis, a szopás ingerén túl a prolaktin, a növekedési hormon, az ACTH, valamint a pajzsmirigyserkentő hormon hatása is szükséges; nyúlban a prolaktin hatása is elegendő.

A körömképletek, organa digitalia

A körömképletek az utolsó ujjperc köztakarójának módosult képződményei, amelyek állatfajonként eltérő alakúak és szerkezetűek; lóban pata, ungula, kérődzőkben és sertésben csülök, ungula, húsevőkben karom, unguicula, emberen köröm, unguis.

A köztakaró szerkezetváltozása révén a hám, epidermis, rendkívül megvastagodott, és vastag rétegben elszarusodott szarutokot, capsula ungulae, képez. Az irha, corium, szemölcsös, helyenként lemezes rétege vastag, vérerekkel bőven átszőtt; szőrtüszők nincsenek benne, s a mirigyek is csaknem teljesen hiányoznak belőle. A bőr alatti kötőszövet, subcutis, helyenként fejlődött ki, ahol vaskos, zsírszövettel átszőtt párnát képez. Ez a három réteg veszi körül az utolsó ujjpercet és ízületét; lóban pl. a patacsontot, a pataízületet, a „patahengert” (pataízület+patacsont+a mély ujjhajlító izom végina+Brauell-bursa) és a patacsont ágait kiegészítő pataporcokat. A pata és a csülök szarutokja az irháról levonható, az utolsó ujjpercízületet és ujjpercet teljesen körülfogja; a húsevők karma csupán dorsalisan és kétoldalt, az ember körme pedig csupán dorsalisan borítja az utolsó ujjpercet.

A körömképletek funkciója többrétű: az ásás, kaparás, alátámasztás szerve, támadó fegyver. Rugalmassága révén csökkenti a rázkódtatást mozgás közben, tehát a végtag rugózó működését biztosítja, ugyanakkor védőszerv is, mely a külső mechanikai hatásokkal szemben védi az utolsó ujjpercet. Mindezek mellett tapintószerv is.

A ló patája, ungula

A ló patája ferde, csonka kúp alakú, sima felületű, szarutokba foglalt utolsó ujjperc, mely dorsalisan magasabb, palmarisan, illetve plantarisan alacsonyabb. Az elülső és a hátulsó, valamint a jobb és a bal oldali pata egymástól jól megkülönböztethető. Az elülső paták terültebbek, a talp felülete nagyobb, laposabb, a tojás tompa feléhez hasonlók. A hátulsók meredekebbek, a talpi felület keskenyebb, mélyebb, a tojás hegyes végéhez hasonló alakúak. Az oldalfalak közül a medialis fal mindig meredekebb.

546. ábra - A ló patája oldalról (Schmaltz szerint)

A ló patája oldalról (Schmaltz szerint)


A pata fala sima, felületén alig észrevehetően, a pártaszéllel párhuzamosan finom kiemelkedések és behúzódások (fiziológiai gyűrűk) vannak, amelyek a tartástól, a takarmányozástól és a betegségektől függően különböző távolságokban állnak egymástól. A szarutok egyes területeihez viszonyított alakváltozásuk a rendellenes megterhelés jele lehet.

A pata fala a hegyfalon a leghosszabb, az oldal- és sarokfal rövidebb. A három falrészlet hosszának aránya az elülső patán 3 : 2 : 1, a hátulsó patán 4 : 3 : 2. A hegyfal a talajjal az elülső patákon 45–50 fokú, a hátulsó patákon 50–55 fokú szöget zár be. Az oldalfalak palmaris, illetve plantaris irányban fokozatosan meredekebbé válnak, és a talajjal nagyobb szöget alkotnak. A szarufal medialisan meredekebb és vékonyabb, mint lateralisan. A sarokfal 100–120 fokú szöget zár be a talajjal.

A pata alakja a fajta, a kor, a használat, a végtagok, de különösképpen az ujjtengely állásának megfelelően változik. Így más az elülső és a hátulsó, illetve a jobb, és a bal pata. Szabályos az ujjállás, ha az ujjtengely elölről tekintve egyenes és a sagittalis síkban van vagy azzal csak 2–5 fokú, kifelé nyíló szöget zár be. Oldalról tekintve szabályos az ujjtengely, ha szintén egyenes, és az elülső végtagokon 45, a hátulsó végtagokon pedig 50–55 fokos szöget képez a talajjal.

A szarutok, capsula ungulae. Igen vastag, elszarusodott hámréteg, a pata részeinek megfelelően tagolódik. Felső széle a pártaszél, margo coronalis, amelynek belső felületén a szegélynek megfelelően sekély, kb. 2–4 mm széles szegélyárok, sulcus limbalis, és az alatt a pártát borító, vele párhuzamosan 1,0–1,5 cm széles, az előbbinél mélyebb pártaárok, sulcus coronalis, halad. A sulcus limbalis szaruja a szegélyszaru, epidermis limbi s. perioplum, amely palmarisan, illetve plantarisan szélesedik, és a sarokvánkosok bőrébe, epidermis tori, megy át.

A pata szabálytalan henger alakú falán, paries ungulae, dorsalis hegyfalat, pars dorsalis s. paries ungulae dorsalis, két oldalfalat, pars collateralis lateralis et medialis s. paries ungulae medialis et lateralis, és hátulsó sarokfalakat, pars angularis medialis et lateralis s. paries ungulae angularis lateralis et medialis, különíthetünk el, amelyek éles határ nélkül mennek át egymásba. A sarokfalak caudomedialis irányú hegyesszöget, a sarokélt, angulus parietis, képezve visszafordulnak a lábvég tengelye irányába, s mint saroktámasztók, pars inflexa lateralis et medialis s. pila angularis, a nyír két oldalához térnek. A szarutok talajra fekvő széle a hordozószél vagy szabad szél, margo solearis.

A talp, solea ungulae, homorú; szaruja, solea cornea, a hegyfal közelében levő, félhold alakú testecske, corpus soleae, kétoldalt hátrafelé elhegyesedő szárban, crus soleae laterale et mediale, folytatódik, amelyek a nyírt fogják közre. A talpszárak hegyes vége, angulus soleae lateralis et medialis, a sarokfal és a saroktámasztó közé ékelődik. A hordozószél a talpon túlterjed, és a talppal világosabb (szürkésfehér) színű, morzsalékony szerkezetű, kb. 3 mm széles fehérvonalban, zona alba, egyesül.

A nyír, cuneus ungulae s. furca, a talp középsíkjában hátul helyeződik, a nyíl hegyéhez hasonló alakú. Szarujának, cuneus corneus, dorsalisan irányuló hegye, apex cunei, középső teste, basis cunei, és hátrafelé széttérő két szára, crus cunei laterale et mediale, különíthető el. Belső felületén, facies interna, a középvonalban kiemelkedő kakastaréjnak, spina cunei, megfelelően a külső felületen, facies externa, a középső nyírbarázda, sulcus cunealis centralis, mélyed be, amelyet két oldalról a nyírszárak határolnak. A nyírszárak külső széle és a saroktámasztók között az oldalsó nyírbarázdákat, sulcus paracunealis lateralis et medialis, találjuk. A nyír harántmetszetben W alakú.

A pata irhája, corium ungulae, a párta irhájának módosult folytatása, collagen- és elasztikus rostokat tartalmazó kötőszövet, igen gazdag vérérhálózatot (vékony artériákat és vénahálózatot) és sok idegvégződést tartalmaz. A fal és a talp tájékán a patacsont periosteumával összeolvad; szőrtüszők nincsenek benne, mirigyek csupán helyenként találhatók. Felületén szabad szemmel is jól látható irhalemezek, illetve irhaszemölcsök vannak. A pata egyes részeinek megfelelően a szegély, a párta, a fal, a talp, a nyír és a sarokvánkos irháját különíthetjük el egymástól.

A bőr alatti kötőszövet, subcutis ungulae, a patában szintén módosult, az ízületi tokkal, illetve más helyeken a csonthártyával, az ínnal, szalagokkal pataporccal összenőtt. Helyenként vékony vagy fel sem lelhető. Nincs bőr alatti kötőszövet a fal és a talp irhája alatt; a szegély és a párta subcutisa közepes mértékben fejlődött. A nyír és a sarokvánkos tájékán viszont vastag, bő kapillárishálózatot, zsírszövetet tartalmazó rugalmas párnát képez. Ez az ún. „sejtes” nyír és a „sejtes” sarokvánkos, pulvinus toricus et pulvinus cunealis, amely a rázkódtatást csökkenti, a járás rugalmasságát biztosítja. A pataporcok között a mély ujjhajlító véginán helyeződnek, egymásba folytatódnak, dorsalisan irányuló, ék alakú párnát képeznek. A nyírban haránt irányú, a sarokvánkosban pedig proximalisan hajló, collagenrostokat tartalmazó kötőszövetből és azok rekeszeiben, sejtjeiben” levő zsírszövetből áll, amelyben verejtékmirigyek is vannak. A sejtes sarokvánkos két oldalán haladó, élesen el nem határolt szalagok térnek a pataporcok hátulsó szögleteihez és a csüdcsont distalis végének két oldalához mint függesztőszalagok, miközben a pataporc-patacsonti és a pataporc-csüdcsonti szalaggal egybeolvadnak.

547. ábra - A ló patája (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

A ló patája (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)


A talpi felületen a szarutok medialisan eltávolítva

548. ábra - A ló patája (Schmaltz nyomán)

A ló patája (Schmaltz nyomán)


Medialis feléről a szarutok eltávolítva

A pata részei. 1. Szegély, limbus, a bőr és a pata átmenetét határoló, szőrtelen, pigment nélküli bőrcsík, 2. a párta, corona, a szegély alatti, vékony szaruval borított, párta alakú részlet, 3. a fal, paries, amely a pata kúp alakú oldalfalát képezi, 4. a talajra fekvő talp, solea ungulae, 5. a talp szárai közé hátulról beékelődő nyír, cuneus ungulae, 6. a nyír fölött helyeződő, bőrrel borított sarokvánkos, torus ungulae.

1. A szegély, limbus, 3–5 mm széles, szőrtelen bőrcsík, a szarutok pártaszélét övezi, és annak a bőrbe való átmenete helyén található, a sarokvánkosok felé szétterül.

Felületes rétege a szegélyszaru, epidermis limbi, amely 4–6 mm széles és 0,5–0,8 mm vastag, vékony, puha, nedvdús, enyhén kidomborodó. Distalisan a pata falára húzódik mint a szarutok fedő- vagy védőrétege. A szegélyszarut a szegély irhájának szemölcsös rétegét borító stratum germinativum termeli. A középső réteg a szegély irhája, corium limbi, amely eres és szemölcsös rétegből áll. A ritkán helyeződő, vékony szemölcsök, papillae coriales, 1–2 mm hosszúak, és csúcsukkal előre és lefelé irányulnak. Az eres réteg a bőr alatti kötőszövettel szorosan öszszefügg.

A bőr alatti kötőszövet, tela subcutanea limbi (pulvinus limbi), 1–1,5 cm vastag. A köztakaró bőr alatti kötőszöveténél tömörebb, közepes mértékben fejlett, és szorosan összenőtt a szegély irhájának hálózatos rétegével. A dorsalis felületen ebben a rétegben a közös ujjnyújtó izom 3 mm vastag ina található, amely alatt dús vénahálózat van. A bőr alatti kötőszövet alatt az ujjpólya, fascia digiti, az alatt pedig dorsalisan a közös ujjnyújtó izom, palmarisan a mély ujjhajlító izom ina, kétoldalt a pataporc és a nyírcsont szalagjai, továbbá a pártacsont csonthártyája található.

2. A párta, corona, hámrétege, epidermis coronae, amely hosszanti szarucsövecskékből, tubuli epidermales, épül fel. A párta irhája, corium coronae, a szegéllyel szomszédos, azon át elődomborodó, 1,5–2 cm széles, körben haladó duzzanat alakjában tűnik fel. Hátrafelé laposodik és szélesedik, a sarokvánkoson át éles szélt képezve, a talpi felületre hajlik, pars inflexa corii coronae, ahol a nyír irhája mentén annak feléig követhető. A szarutok sulcus coronariusában helyeződik, sok rugalmas rostot tartalmaz. Az irhában szemölcsös és eres réteget különböztetünk meg. A párta irhájának szemölcsei, papillae coriales, 4–6 mm hoszszúak és distalisan irányulnak. Sűrűbben helyeződnek el, mint a szegély irhájában, rajtuk léc alakú kiemelkedések vannak, a szarutok sulcus coronariusának csövecskéibe, tubuli epidermales, nyúlnak.

549. ábra - A pata irhája és érhálózata (vázlatos rajz, Nickel–Schummer– Seiferle szerint)

A pata irhája és érhálózata (vázlatos rajz, Nickel–Schummer– Seiferle szerint)


3. A patafal, paries, külső rétege a szarufal, epidermis parietis. Rajta kívülről befelé haladva három, makroszkóposan is elkülöníthető réteget találunk.

Kívül foglal helyet a fedő- vagy védőréteg, stratum externum s. tectorium, mely a szegély irháján képződő szaruszegélyből nő lefelé, distalis irányba. A szarutok falára terjedő részletét fénymázrétegnek is nevezik. Oszlopos és oszlopok közötti szaruból áll. A szegély irhája termeli.

A középső vagy oszlopos réteg, stratum medium s. columnarium, a szarufal legvastagabb rétege, 1–1,5 cm vastag, a párta irhájának szemölcsein növekedik supra- és interpapillarisan. Vastag szaruoszlopokból, cylindri cornei, és oszlopok közötti szaruból áll.

A szaruoszlopok koncentrikus rétegben egymáshoz illeszkedő, elszarusodott sejtekből álló csövecskék (a csontszövet osteonjaihoz hasonlíthatók); három: külső, középső és belső rétegük van. Az egyes rétegekben polarizációs mikroszkóppal különböző irányú tonofibrillumok mutathatók ki, amelyek a szaruoszlopok rugalmasságát biztosítják. Az oszlopok közötti szaru rendszertelenül egymáshoz kapcsolódó sejtekből épül fel. A szaruoszlopok tömörek, egyenesek vagy kissé hullámosan lefutó, rugalmas képletek. A szarufalon hosszanti csíkolatot képeznek, distalisan a hordozószélig terjednek, a talajjal érintkeznek. A fal szaruja tehát kopik, ugyanakkor havonta kb. 8,1–8,9 mm-t nő, pótlódik.

A szarufal belső rétege a lemezes réteg, stratum internum s. lamellatum, 4–6 mm vastag szarulemezekből, lamellae epidermales, áll, amelyek az irhalemezeken supra- és interlamellarisan termelődnek; pigment nélküliek, számuk kb. 600, szoros összeköttetést létesítenek a fal irhalemezeivel. A hordozószél mentén a fal és a talp szaruja közötti összekötő rétegbe a fehérvonalba terjednek, amelyet az utóbbiak együttesen alkotnak.

A fal irhája, corium parietis s. lamellatum, a patacsont fali felületén és kétoldalt a pataporcokon foglal helyet. A sarokélen a párta irhájához hasonlóan szögben meghajlik, pars inflexa corii parietis, és a saroktámasztók irháját adva, a talpra tér. A fal irhája 6–8 mm vastag, vékonyabb a párta irhájánál, lemezes és eres rétege van. Alatta nincsen bőr alatti kötőszövet, szorosan összenő a patacsont stratum periostaléjával, azzal egységes réteget, a patacsont „függesztőberendezését” alkotja. Az irha lemezes rétege kb. 600 irhalemezből, lamellae coriales, épül fel. A párta irhája alatt alacsonyak, distalisan fokozatosan magasodnak; átlagos magasságuk 3–4 mm. A lemezek a hegyfalon a legmagasabbak, a saroktámasztókon a legalacsonyabbak, distalis végükön papillákra oszlanak fel. Mindegyik lemezen kb. 100–200 másodlagos, hosszanti, lécszerű kiemelkedés, lemezecske van, amelyek a felület növelése révén szorosabbá teszik az irha és a szarulemezek közötti összeköttetést.

4. A talp, solea, kissé homorú, a szarutok szabad széle övezi. A szarutalp, epidermis soleae, boltozatot alkotó, rugalmas lemez, 6–8 mm vastag, nedvdús szarufalból áll. A talp irhájának szemölcseit borító epidermis csírázórétege termeli; oszlopos és oszlopok közötti szaruból áll. A fal szarujával a fehérvonal köti össze; összefügg a nyír és a saroktámasztók szarujával is.

A talp irhája, corium soleae, 4–6 mm vastag, foltokban pigmentált, a patacsont planum cutaneumát borítja; hátrafelé a nyír és a sarokvánkos irhájába megy át; szemölcsös és eres rétegből áll. A szemölcsök 2–4 mm hosszúak, hullámos lefutásúak, és lefelé irányulnak, ritkábban helyeződnek, mint a párta irhája. Az eres réteg szorosan összenőtt a patacsont csonthártyájával, azaz nincs subcutisza.

5. A nyír, cuneus ungulae, az ujjpárna egy része; a talp szárai között foglal helyet. Külső rétege, a szarunyír, cuneus corneus s. epidermis cunei, ék alakú és oszlopos szerkezetű. Külső részét degenerálódott, „elhalt” szaru alkotja, amely puhább és rugalmasabb, mint az „elhalt” talpi szaru (a pata tisztításakor eltávolítják). A nyír irhája, corium cunei, jól fejlett szemölcsös rétegből és eres rétegből áll, a szemölcsök 3–4 mm hosszúak. A nyír bőr alatti kötőszövete, tela subcutanea cunei, a sejtes nyír, pars cunealis pulvini digitalis, a sejtes sarokvánkos előreterjedő részlete; rendkívül tömör, rugalmas rostos kötőszövet. Előre és kétoldalt fokozatosan elvékonyodik, és a pata talpának szélén már nem látható. Alatta a mély ujjhajlító izom inának végső részlete van. A mély ujjhajlító ín és a nyírcsont között a középső nyírbarázda közepének magasságában 2–2,5, cm átmérőjű nyálkatömlő, bursa synovialis podotrochlearis (Brauelli), foglal helyet (klinikai jelentőségű).

6. A sarokvánkos, torus ungulae, az ujjpárna két részre különülő, szélesebb részlete. Distalisan szintén az ujjpárnából fejlődő nyírrel olvad egybe, lateralisan és medialisan a pataporcok fekszenek rá. Hámja a szarusarokvánkos, epidermis tori, 1–2 mm vastag, felfelé a szaruszegélybe, oldalt és lefelé a fal, a nyír és a talp szarujába megy át. Állománya oszlopos szaruból áll, amelyet több verejtékmirigy kivezetőcsöve tör át.

A sarokvánkos irhája, corium tori, 2–4 mm vastag, szintén szemölcsös és eres rétegre tagolódik. Az irhaszemölcsök, papillae coriales, 2–4 mm hosszúak, distalisan irányulnak. Az eres réteg a sarokvánkos bőr alatti kötőszövetéhez szorosan hozzánőtt, és benne verejtékmirigyekre emlékeztető, de faggyúszerű váladékot termelő mirigyeket találunk, amelyek részben a tela subcutaneában is helyeződnek.

Bőr alatti kötőszövete, a sejtes sarokvánkos, tela subcutanea tori s. pars torica pulvini digitalis, 2–2,5 cm vastag. Ez a réteg a köztakaró bőr alatti kötőszövetéhez viszonyítva vastagabb, rugalmasabb és tömörebb. Sok rugalmas roston kívül zsírszövetet is tartalmaz. Rugalmas párna szerepét tölti be. A bőr alatti kötőszövet szorosan ráfekszik a mély ujjhajlító izom inának palmaris, illetve plantaris felületére, amely alatt a pártacsont distalis végének palmaris, illetve plantaris felülete, a nyírcsont, a pataporc és a patacsont található a pataízület szalagjaival.

550. ábra - A ló elülső lábvége

A ló elülső lábvége


A pata mechanizmusa. A pata mozgás közben, a lépés fázisainak megfelelően is változtatja alakját. A végtag megterhelésekor az oldalfalak hátulsó részei, továbbá a sarokfalak és a saroktámasztók egymástól távolodnak, a pata laposabb lesz, terül, hegyfala hátrafelé hajlik, a talp homorulata csökken. Súlyeltoláskor az oldalfalakon és a hegyfalon a pata tágul, előbb felsorolt részei pedig nyugalmi helyzetbe jutnak, esetleg egymáshoz közelednek. A végtag felemelésekor a pata újból nyugalmi állapotba jut.

A kérődzők csülkei, ungulae

A kérődzők és a sertés csülkei (főcsülkök), ungulae, a patához hasonló szerkezetű, páros, szimmetrikus képletek. Abban különböznek a patától, hogy a csülkökön nincs nyír (sejtes nyír), és nincsen saroktámasztó sem. A szaru- és irhalemezeken nincsenek másodlagos kiemelkedések, a lemezes irha a talp elülső részére is ráterjed. A párta nagyon széles, irhapapillái 1,8 cm hosszúak.

551. ábra - A csülök szarutokja (Willkens nyomán)

A csülök szarutokja (Willkens nyomán)


A csülkön falat, talpat és sarokvánkost különböztetünk meg. A falat egy dorsalis tompa él, margo dorsalis, dorsolateralis, pars collateralis abaxialis, és medialis interdigitalis, pars collateralis axialis, felületre osztja. A külső dorsolateralis felület ferdébben irányul, mint a medialis, amely meredekebb. A talp, solei ungulae, keskeny sáv a fal konkáv széle mentén, a sarokvánkosok ugyanis a talpi felületen – különösen juhban és kecskében – mélyen előrefelé terjednek. A sarokvánkos irhája alatt „sejtes sarokvánkos” található.

Az egymás mellett helyeződő két csülök együtt többé-kevésbé patához hasonló alakú; egymás tükörképének felel meg. A hátulsó csülkök hosszabbak és keskenyebbek, mint az elülsők, amelyek inkább széjjeltérnek. A lateralis csülök szélesebb és rövidebb, mint a medialis. A két csülköt áthidaló bőr zsírpárnája gátolja a dörzsölődést.

A csülök szarutokjának felső széle, a szaruszegély, keskeny, csipkézett szélű sáv; a szőrrel fedett bőr és a szarutok határán helyeződik. A sarokfalak felől fokozatosan szélesebbé válik, és a szarusarokvánkosba, a csülök közötti hasadékban pedig a másik csülök szaruszegélyébe megy át.

1. A szarufal dorsolateralis felülete domború, az interdigitalis homorú; hegyfali, oldalfali és sarokfali részre osztható. Proximalis széle a margo coronarius; szegélye, epidermis limbi, csipkés, distalisan a párta széles és vékonyabb szarujába, epidermis coronae, megy át. A szarufal – a patához hasonlóan – három rétegből: külső vagy fedőrétegből, a középső oszlopos rétegből és a belső lemezes rétegből áll. A fal a külső oldalon kb. 7 mm, a belsőn 5 mm vastag. A szarufalat a talppal az összekötő réteg fűzi egybe.

2. A szarutalp 4–5 mm vastag, elöl hegyben végződik, hátrafelé a sarokvánkosok irányába kiszélesedik. Szarvasmarhán viszonylag keskeny, rajta az elülső részén szarulemezeket is találunk.

3. A szaru sarokvánkos a talp szaruja mögött helyeződik, a szarufallal és a szaruszegéllyel áll összeköttetésben.

A csülök irhája általában olyan szerkezetű, mint lóban. A szegély irhája 4–7 mm széles, domború, hátrafelé szélesedve a sarokvánkosok irhájába megy át. Benne gyéren szőrtüszők és faggyúmirigyek is vannak. A párta irhája lapos, szélesebb, mint lóban, a szegély irhájától barázda határolja el. A szegély, a párta, valamint a sarokvánkosok irháján papillák, a fal irháján pedig irhalemezek vannak, rajtuk nincsenek másodlagos lécek; a lemezek száma marhán 1000–1500, juhon 550–700; elöl dorsalisan sűrűbben helyeződnek. A talpi felületen a keskeny talpi irhába mennek át. A sarokvánkosok irhája felé fokozatosan kisebbednek, majd eltűnnek. Juhfélékben a sarokvánkos irhája háromszögű, amit a talp irhája félholdszerűen határol.

A bőr alatti kötőszövet a sarokvánkoson fejlett, és a talpi felületre terjed, csaknem a hordozószélig ér. A szegély és a párta subcutisa vékony.

A fattyúcsülkök paradigitus, a főcsülkökhöz hasonló felépítésűek. Fali felületük kifelé, a sarokvánkosnak megfelelő részük pedig az ujj tengelye felé fordul. Egy erősebb köteg, a fattyúcsülkök ina, a lábközép pólyájához, a gyűrűszalag pedig az első ujjpercízülethez fűzi.

A sertés csülkei, ungulae

A csülkök a kérődzőkéihez hasonlóak. Az interdigitalis felület kicsi, a sarokvánkos kevésbé terjed a talpi felületre, ennek következtében a talp terjedelmesebb, mint juhfélékben. A fattyúcsülkök fejlettebbek a kérődzőkéinél, egyes részek jobban elkülönülnek egymástól, a talajt nem érik el.

A húsevők karmai, unguiculae

A karom hossz- és haránt irányban ívelt, oldalt lapos körömképlet, horogszerűen hajló hegyben végződik. Ez kutyában kopik, macskában azonban hegyes marad, minthogy a macska egy bőrtasak mélyébe visszahúzza a karmát. Jellemző a húsevők karmára a vele egységet képező, rendkívül fejlett ujjpárna, amely még a karom talpi felületére is ráterjed; a kettőt egymástól jól fejlett barázda határolja el.

552. ábra - A kutya karma

A kutya karma


A karmon falat, paries unguiculae, talpat, solea unguiculae, és karomhengert lehet megkülönböztetni. A falnak két oldalsó felülete van, ezek dorsalis tompa élben, dorsum unguiculae, találkoznak egymással. A talp keskeny, hoszszant tojásdad, szaruja száraz, morzsalékony. A karomhenger átmenet a bőr és a karom között, a patások szegélyének és pártájának felel meg. Itt a bőr hám- és irharétege befoglalja a karom tövét; hátrafelé és lefelé az ujjpárnába megy át. A subcutis e helyen fokozatosan megszűnik, a szőrtüszők és a mirigyek fokozatosan eltűnnek az irhából.

A fal szarutokja oldalt lapos ívben hajló lemez. A karomhengernél vékonyabb, distalisan vastagodik. Külső felülete sima, fénylő és pigmentált; belső felületén a pártaszél közelében sekély árok, a pártaárok, foglal helyet, amely a hegyfalon a legszélesebb, tőle a karomhát, dorsum unguiculae, vonalában hosszanti, fokozatosan keskenyedő árok terjed a szabad szélig, amit a párta érdús, 1 mm széles, szalagszerű irhája tölt ki; ez az irhaléc, amit irhaszemölcsök borítanak. A fal irhája aránylag kis terjedelmű, a karomcsont két oldalán az irhaléc különíti el; rajta párhuzamos, gyengén fejlett, vékony lemezek, részben papillák találhatók, az oldalfalak szarulemezei is csupán lupe nagyítással észlelhetők.

A talp szaruja lemezszerű, rétegekben leváló, elszarusodott hámból áll. Az irháról kutyában hosszabb, macskában rövidebb, distalis irányú papillák erednek.

A talpi párnák és ujjpárnák, tori proximales, intermedii et distales manus et pedis

A talpi és az ujjpárnák módosult köztakarórészletek. Szőrtelen félületükön a hám erősen megvastagodott és elszarusodott. Az irha hosszú papillákat alkot, a bőr alatti kötőszövet bőségesen fejlett; benne a mechanikai igénybevételnek megfelelően rendeződött durvább collagen- és vékony rugalmas rostok hálózatot alkotnak, rekeszeikben zsírszövet foglal helyet; ez nagy fokban csökkenti a rázkódtatást, nesztelen, rugalmas járást tesz lehetővé. A verejtékmirigyek a párosujjúakban hiányoznak. A párnák teljes számban a talpon járó állatokban fejlődtek ki. Három csoportba sorolhatók, 1. a lábtő párnái, torus carpeus et tarseus, 2. a lábközép párnái, torus metacarpeus et metatarseus, és 3. az ujjpárnák, torus digitales.

Szétszórtan önálló csöves mirigyeket is találunk a húsevők ujjpárnáiban, amelyek apokrin mirigyek, viaszszerű váladékot termelnek. A bőr alatti kötőszövetben arteriovenosus anasztomózisok, macskában Vater–Pacini-féle tapintótestecskék találhatók.

1. A carpalis és a tarsalis párnák a házi emlősállatokban – minthogy nem talpon járók – csupán csökevényes szervek. Az ujjon járó húsevőkön a tarsalis párnák teljesen eltűnnek, a carpalisok azonban megmaradnak. Mindezek a párosujjúakban hiányoznak; az egypatásokban mint a carpalis, illetve tarsalis párnacsökevények, fellelhetők a szarugesztenyék alakjában. Metacarpalis és metatarsalis párnákat húsevőkben találunk, egypatásokban ezek nyomai a csüdszőrök között helyeződő szarusarkantyúk. Ujjpárnák – szorosabb értelemben véve – ugyancsak húsevőkben fordulnak elő.

A ló szarugesztenyéi, torus carpeus et tarseus, az elülső, illetve a hátulsó lábtő közelében helyeződnek el. A torus carpeus az alkar medialis oldalán levő, kerekded-ovális képlet. A torus tarseus a hátulsó lábtő és a lábközép határán medioplantarisan helyeződő, hosszúkás tojásdad szaruképlet; szamáron nem lelhető fel.

2. A szarusarkantyú, torus metacarpeus et metatarseus, a csüdízület hátulsó felületén, a csüdszőrök között helyeződő, mintegy 2,5 cm magas, szürkésfekete, kúpszerűen elhegyesedő, szemölcs alakú képlet; a talpi párna maradványa. Belőle rostos köteg, a szarusarkantyú ina húzódik distalisan a nyír felé.

3. A ló nyírja és sarokvánkosa a többi házi emlősállat ujjpárnáival homológ szerv, a funkció hatására azonban annyira módosult, elszarusodott, hogy az ujjpárnára már nem jellemző szerkezetű.

A kérődzők és a sertés sarokvánkosa szintén nagymértékben módosult ujjpárna, mélyen előreterjed a talpi felületre.

Húsevőkben kifejlődtek a carpalis, metacarpalis, metatarsalis, valamint a digitalis párnák; a tarsalis párna kutyában hiányzik. A carpalis párna kerekded, kissé laposan elterülő párna; az os carpi accessoriumtól distalisan és kissé medialisan foglal helyet. Funkciója nincsen, a lábtő ugyanis nem érintkezik a talajjal. A metacarpalis (metatarsalis) párna szív alakú, egységes, az elülső lábon terjedelmesebb, mint a hátulsón, a III. és a IV. ujj, illetőleg a lábközép III. és IV. sugara tájékán, interdigitalisan, a fő lábközépcsontok distalis végétől az első ujjpercek distalis végéig terjedően foglal helyet. Rajta nyugszanak az ujjízületek. Az ujjpárnák száma egyezik az ujjak számával; az elülső végtagon a csökevényes első ujjnak is van ujjpárnája. Hosszant tojásdad alakúak, elülső végük felé tompa csúcsban végződnek.

Fejlődése. A körömképletek és az ujjpárnák a fejlődés során a hám, az irha és a bőr alatti kötőszövet, valamint az utolsó ujjperc csontjának és ízületeinek átalakulása révén fejlődnek ki. A hám sejtjei élénken sarjadzanak, elszarusodnak, szaruoszlopokat, -lemezeket képeznek. Így fejlődik a szarutok. Faggyú- és verejtékmirigyek nem fejlődnek ki. Az irha megvastagodik, és az elszarusodott hámrétegnek megfelelően hatalmasan fejlett irhaszemölcsöket, -lemezeket képez. A subcutis nagyon vékony, a csonthártyával szorosan összenő, annak periosteumává válik. Helyenként (sejtes nyír, sejtes sarokvánkos) megvastagodva talp- és ujjpárnákat képez.

A ló patája négy periódusban fejlődik ki. A fejlődés első két hónapjáig a hám vastagodik, a pata már kialakul, a fal és a talp jól elkülönül egymástól. A párta, a sarokvánkos és a saroktámasztó irhája is kifejlődik. A harmadik hónapig a fal irhalemezei jól láthatók. A pata 10–20 mm hosszú. A 22–32 mm hosszú embrióban supra- és interpapillarisan hám termelődik. 7 hónapos magzatban a fali felületen megindul az elszarusodás, amely a születésig befejeződik.

A szarv, cornu

A kérődzők szarva, cornu, a homlokcsont szarvnyúlványát borító, szőrtelen, mirigy nélküli, módosult köztakaró. Hím- és a nőnemű kérődzőkben egyaránt hosszú, görbült és kúpszerű. Nagysága és iránya faj, kor és nem szerint is különbözik. Alapját, basis cornus, testét, corpus cornus és hegyét, apex cornus, különböztetünk meg. Csontos vázát a homlokcsont külső lemezén kiemelkedő szarvnyúlvány, processus cornualis (apophysis), adja. Juhfélékben a periosteum önálló magjából, os cornus (epiphysis), fejlődik, és később a homlokcsonttal összenő. A szarvnyúlvány szarvasmarhában oldalt, juhfélékben inkább felfelé irányul. A szarvnyúlványba a homloköböl, sinus cornus, alakjában beterjed; azt a homloköböl nyálkahártyája béleli (Cavicornia = tülkösszarvú).

A szarvat kívül vastag, elszarusodott hám, epidermis, borítja; ez adja a szarv legnagyobb részét, a szarv szaruhüvelyét. Oszlopos és oszlopok közötti szaruból áll. A stratum germinativum proximodistalisan növő sejtjei a szarv hegye felé tolódnak. A szaruhüvely az irha papilláin a szarv hosszában nő. Festékanyaga pigment, amely a szarv fajra jellemző színét (barna, fekete) adja; az oszlopok közötti szaruban foglal helyet. A tülökszaru és a bőr hámja között szőrrel kevésbé fedett, irhapapillákban gazdag zóna foglal helyet, amely a szegélyszarut termeli.

A szarv irhája szorosan összenőtt a homlokcsont, illetve a szarvnyúlvány csonthártyájával. Az irhapapillák a szarv hegye felé vékonyabbá válnak; itt alacsony irhalemezek is találhatók. A szarv tövén az irha papillái ún. koronát alkotnak. A szaruhüvely ezen a helyen a legvékonyabb. Bőr alatti kötőszövete nincsen, az irha a periosteummal összenőtt.

A szarvasmarhában többé-kevésbé ívben hajló vagy spirálisan csavarodott, harántmetszete kerek vagy kissé lapos. Bikán rövid, inkább egyenes, ökrön nagyon hoszszú, hosszabb és vastagabb, mint tehénben. A juh szarva tompán háromélű, irányulása, csavarulata és hossza különböző lehet. A kecske szarva árszerű, hosszú; elülső széle élesebb, mint a hátulsó, medialis felülete lapos, csavarodott is lehet; fel, hátra és kifelé irányul.

Hiányos táplálkozás, vemhesség, idült betegség esetén a szarvon ún. szarvgyűrűk, évgyűrűk keletkeznek, amelyek a vemhességek számának meghatározásához nem adnak pontos adatot, csupán tájékoztató jellegűek.

Ér- és idegellátása. Artériái és vénái az a. et v. temporalis superficialisból (a. et v. cornus) származnak; a szarv idege a r. cornualis (n. zygomaticus, V2); kecskében a n. infratrochlearis (V1).

A szarvasfélék agancsai szekunder bőrcsontok, amelyek a homlok kerek alakú területén, a rózsán fejlődnek. A bőr a rózsát borítja. A fejlődő agancs bőrrel borított, amelynek hámja az agancs teljes kifejlődése után ellökődik az agancs felületéről. A szarvas évente elveti az agancsát, és eggyel vagy kettővel több ágú agancsot növeszt helyette. Az agancs tövét, a rózsa közeli circumferentiát apró gombok övezik. Az agancs levetése előtt az agancs a rózsatő felőli basisát osteoclastok puhítják fel, majd necrosis révén az állat leveti agancsát. Helyét kezdetben csonthártya, majd arra rásarjadzó, pehelyszőrökkel borított bőr-„barka” borítja be.

Fejlődése. Az üreges szarvúakhoz (Cavicornia) tartozó kérődző háziállataink szarvkezdeménye az 5,2 cm-es szarvasmarha-embrióban már megtalálható. A hám vastagodik, körkörös barázda veszi körül (11,3 cm-es embrió), majd a homlokcsont a szarv telepe alatt hosszanti lemezeket képez. Születéskor a kissé kiemelkedő szarvkezdeményt szőrforgó jelzi. Rajta az irhán irhapapillák, irhalemezek is fejlődnek, amelyeken oszlopos és oszlopok közötti szaru nő. A kezdetben tömör szarvnyúlványba a homloköböl beterjed (sinus processus cornualis). Héthetes borjúban a homlokcsont szarvcsapot képező szarvnyúlványán érdes felületű kis szarvat találunk.

Az agancs hámszerv, bőrcsontként fejlődik mint tömör hámképlet, s az ivari ciklusnak megfelelően évenként ellökődik.