Ugrás a tartalomhoz

A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945

Gergely Jenő

Pannonica Kiadó

VI/4. A korszak meghatározó hitszónokai és igehirdetői

VI/4. A korszak meghatározó hitszónokai és igehirdetői

A katolikus reneszánsz elindítói és kiteljesítői a széles katolikus tömegekre ható hitszónokok, igehirdető lelkipásztorok voltak (világi papok és szerzetesek egyaránt), ám maga a katolikus megújhodás is lkitermelter a maga markáns személyiségeit, megtestesítőit és továbbfolytatóit. Közülük nem egynek a működése és hatása túlmutat az egyház, a katolicizmus keretein és az össznemzeti kultúra, műveltség szerves részévé vált. A valóban maradandót alkotó szellemóriások, mint a jéghegy csúcsai jelentették ennek a hitbuzgalmi tevékenységnek egy-egy fontos állomását. Az ő működésük sem érte volna el azonban ezt a hatást a mögöttük álló, kevéssé látható és látványos lnapszámosokr, a lélek napszámosainak áldozatos munkája nélkül. Lelkipásztorok, hitoktatók, szerzetesek százait kellene elösorolnunk, akiknek emléke egyik vagy másik területen, szűkebb régióban az általuk egykor vezetett közösségben ma is köztiszteletnek örvend.

Amikor az 1960-as évek elején a római emigrációban élő Nyisztor Zoltán, úgy is mint a katolikus megújhodás egyik markáns és tevékeny részese számba vette az 1895n1945 közötti ötven esztendő történetét, a személyi feltételeket és a tárgyi eszközöket,[605] ez utóbbiakhoz az általunk korábban tárgyalt egyesületeket, szervezeteket, mozgalmakat sorolta. A lperszonáliar részben összesen 38 név szerepel önálló fejezetként vagy bekezdésként. Közülük 30-an papok, és 8 világi közéleti személyiség Zichy Nándortól Czettler Jenő professzorig bezárólag. A 30 egyházit négy kategóriába sorolta: a hódítókra, a hódítók nyomában járókra, akik utánuk következtek és végül a politikai katolicizmus kiemelkedő papi vezetőire. Érdekes módon e csoportosítás közelről sem kronológiai, hanem nagyrészt kortársakról van szó. Valószínű a szerző a legnagyobbaknak a hódítókat tartotta, hiszen nekik külön-külön alfejezetet szentelt. Ide mindössze hatan kerültek, sorrendben: Prohászka Ottokár, Bangha Béla S. J., Tóth Tihamér, Glattfelder Gyula, Schütz Antal piarista egyetemi tanár és Bíró Ferenc S. J. A nyomukban járók és rákövetkezők között vannak neves püspökök, mint gróf Mailáth Gusztáv Károly vagy Zadravecz István; híres szerzetes hitszónokok, mint Böle Kornél vagy Hunya Dániel jezsuita; a világi pap Közi-Horváth József és az AC más vezetői. De a többség mégis szerzetes, ami jelzi, hogy a reneszánszban nekik meghatározó szerepük volt. A keresztény politika jelesei közül Molnár Jánost, Giesswein Sándort, Vass Józsefet és Ernszt Sándort emelte ki.

Nyisztor könyve arra is jó példa, hogy a kortársi válogatás mennyire szubjektív lehet. De nem igen találunk arra sem mentséget, ha újabb fél század távolából most is lválogatunkr. Mi jó két évtizeddel ezelőtt az itt szóban forgó ötven esztendőből három meghatározó személyiséget hasonlítottunk össze: Prohászka Ottokárt, Giesswein Sándort és Bangha Bélát.[606] De ha vizsgálódásunkat az 1919 utáni negyedszázadra korlátozzuk, akkor ebből Giessweint el kell hagynunk, hiszen 1923-ban elhunyt és munkásságának érdemi része 1918 előttre esett. Így egyetértve Nyisztorral, az általa első helyen említett Prohászka, Bangha és Tőth Tihamér idevágó működésének rövid összefoglalására teszünk kísérletet. Igaz, hogy Prohászka is túl lévén élete delén, 1927-ig már gyakran inkább élő program és kútfő; alkotó erejének teljében a századfordulón és a század első két évtizedében volt, s ezekben az évtizedekben fejtette ki valóban az lálló vizeketr felkorbácsoló szélvészként hatását a katolikus életben. Bangha működése is 1919 előtt kezdődött, de munkásságának érdemi része 1919-től 1940-ben bekövetkezett haláláig tartott. Tóth Tihamér már a fiatalabb generációhoz tartozott, az ő hatása az 1930-as évek második felében bontakozott ki. lKétségtelen hogy sok más kitűnő szónok mellett h ők hárman emelkedtek a legmagasabbra és vitathatatlanul országos népszerűségre és tartós hatásra. A dolog annál csodálatosabb, mert e három férfiúban szinte semmi közös vonás nem volt és sok tekintetben ellentétei is voltak egymásnak jellemben, tudásban és kifejezési módjukban.r[607]

Kétségtelenül Prohászka a 20. századi magyar katolicizmus legnagyobb alakja, legeredetibb gondolkodója és legnagyobb hatású apostola, akinek korszerűsége máig érezteti hatását, aki nélkül nincs modern katolicizmus. Bangha Béla széles körű ismereteivel, éles logikájával és hatalmas szemező erejével alkotott maradandót. A maguk módján mindketten zseniálisak voltak és megkerülhetetlenek a korszak eszmetörténete, sőt köztörténete számára is. Tóth Tihamér lett viszont közülük a legnépszerűbb és legismertebb, bár semmi rendkívüli tehetséget nem mutatott, művei aligha bizonyulhattak volna maradandóknak. Míg Prohászka és Bangha írásai, szónoklatai a releváció erejével hatottak, Tóth Tihamérnál nem az intuíció, hanem a szorgalom és rendszerezés, a problémák leegyszerűsített, az egyszerű, nem csak értelmiségi emberek számára érthető megfogalmazása a népszerűség titka.

*

Prohászka Ottokár (1858n1927). Igencsak meghaladná könyvünk ezen fejezetének kereteit n és ugyanakkor méltánytalan lenne Prohászkával szemben is n, ha itt akarnánk összefoglalni az ő korszakos szerepét és jelentőségét századunk magyar katolicizmusában, akár csak a hitélet, a hitszónoklat, a pasztoráció terén. Megtettük ezt korábban és másutt, ezért itt csak néhány, az 1919n1927 közötti évekre vonatkozó megjegyzésre szorítkozunk.[608] Működésének, munkásságának és szerepvállalásának számos mozzanatát kötetünk más helyein már érintettük.

Az 1919 utáni Prohászka értékelésének leginkább neuralgikus része a lkeresztény kurzusr hónapjaiban vállalt közvetlen politikai szereplése. Kétségtelen, hogy 1918n1919-ben összeomlott a régi világ, maga alá temetve a történelmi Magyarországot. Prohászka a forradalomban is kereste a kereszténységgel rokon emberi lényeget, amint a magát kereszténynek és nemzetinek mondó ellenforradalomtól is azt remélte, hogy valóra váltja a keresztény szociális programot. Mindkettőben gyorsan csalódnia kellett, mert kiderült kereszténytelenségük. A Horthy-korszak katolikus egyháza és közéleti katolicizmusa pedig n ha néha meg is lengette tiszta zászlóként Prohászka nevét n nem az ő szellemében működött. Az 1930-as években ismét a megújulást, a szociális és demokratikus Magyarországot kereső katolikus mozgalmak nyúltak vissza Prohászkához n először a Felvidéken a Prohászka-körök, majd itthon a nagy szociális mozgalmak, elsősorban a KALOT.

Prohászka püspök 1919 után a magyar püspöki karban kétségtelenül az elsőszámú szellemi meghatározó lett. A társadalmi-politikai kérdésekben őt nem lehetett megkerülni. Ezt bizonyítja, hogy 1919 augusztusától egészen 1927. április 2-án bekövetkezett haláláig a katolikus püspöki kar valamennyi közös pásztorlevelét ő fogalmazta meg. Az is üzenetértékű, hogy a magyar parlamentarizmus történetében ő volt az első megyéspüspök, aki képviselőséget vállalt (s az már más lapra tartozik, hogy később igencsak megbánta, hogy a lkis akarnokok nagy gyülekezetéber keveredett). Tagadhatatlan, hogy Prohászka szerepet vállalt az 1919 utáni rendszer kialakításában, bár az nem szándékai szerint alakult. Amikor ez nyilvánvalóvá vált számára, visszavonult a politikától és a közélettől. Nem azonosult azzal a rendszerrel, amelyben a kereszténység csak program maradt, de ténylegesen élő kereszténység nélkül.

Ha eltekintünk az 1919 utáni aktuálpolitikai cikkeinek csokorba gyűjtött köteteitől, az 1920-as években született írásai már egy befelé forduló, a lélek örök titkait fürkésző, bölcs ember vizsgálódásai. A lPilis hegyénr megfogalmazódó gondolatok a transzcendencia felé mutatnak, és azokban már nem kínált fogódzókat a konszolidált ellenforradalmi rendszer problémáival küzdő embernek. Prohászka jelenléte, ünnepi lapszámokba írt cikkei, katolikus nagygyűlési felszólalásai inkább a szimbólumnak szóló tiszteletkörök voltak. Ekkor már mindenki elismerte, hogy Prohászka püspök nemcsak fehérvári híveinek volt pásztora, hanem egy ország apostola lett. Közben 25 kötetnyi időtálló mű született tollából (már amelyeket sikerült számba venni), milliók lettek rajongóivá és nem kevesek ádáz ellenségeivé.

Prohászka Ottokár működése és hatása, gondolatai és eszméi messze túlmutatnak egyháza és kora keretein. Nélküle nincs 20. századi modern katolicizmus, de megkerülhetetlen lesz a jövőt illetően is. A piarista Sík Sándor szerint lProhászka legnagyobb egyetemes jelentősége az a nagyszerű szintézis, amellyel harmonikus egységbe fogta az egész tradicionális kereszténységet és a huszadik század egész eleven kultúráját, amellyel kibékítő feleletet adott a korabeli ember legégetőbb problémáira.r[609] Prohászka teológiájában és filozófiájában szintézisalkotó módon mutatkoznak meg az új természet- és társadalomtudományi eredmények, valamint a legmélyebb, dogmatikai integritáson alapuló hit lkiegyezéser. Sokan állítják, hogy e tekintetben messze a II. vatikáni zsinat előtt járt, annak nem egy gondolata csírájában felfedezhető az ő életművében (így pl. az ökumenizmus, a népnyelvi liturgia, a világiak szerepe az egyházban, a nő hivatásának értelmezése stb.).

A szuperlatívuszok ismétlése helyett azt szeretnénk kiemelni Prohászka magyar katolicizmuson belüli szerepéből, hogy elméletileg ő képviselte a modern gondolkodást, de nem a modernizmust. Politikailag pedig a keresztény szociális reformokat az alkotmányos parlamentáris demokrácia keretei között vélte csak megvalósíthatónak. Ha pedig ezt a mai terminológiákkal akarjuk leírni, úgy a kereszténydemokráciában megvalósuló szociális piacgazdasággal lenne egyenértékű. Korszerű-ségének és aktualitásának titka azonban ennél általánosabb: az ő gondolataival, hozzáállásával és módszerével lesz csak képes a mai egyház megérteni a 21. század emberének lelkivilágát, elbizonytalanodott lelkének nyomasztó problémáit. Ebben ismerték fel a kortársak és értik az utódok az lörök Prohászkar titkát.

*

Bangha Béla S. J. (1880n1940). Munkásságának méreteit, a katolikus megújhodásban betöltött szerepét tekintve minden kétség nélkül Prohászka Ottokár után közvetlenül említendő. Bár a fiatal Prohászka is vonzódott a jezsuita rendhez (többször elhatározta belépését), annak mentalitása, munkamódszere mégis távol állt az ő működésétől. Bangha Béla az ecclesia militans katonája volt, míg Prohászka ideálja az ecclesia orans et laborans. Valóban arról volt szó, hogy Prohászka és munkatársai vívták meg a döntő ütközeteket a liberalizmussal és a kor egyházellenes áramlataival, mondhatni ő vitte vissza a templomba a magyar katolikus intelligenciát. Az ő nyomdokain, az általa előkészített talajon Bangha Béla és más szerzetesek vitte ki őket az utcára a körmenetekben és lszervezte hadoszlopokkár: azaz a gyakorlati szervező munkának, az akciónak az embere volt a páter.

Bangha Béla elsősorban apologeta volt, igazi területe a hitvédelem, legyen az akár az egyesületi élet, a sajtó, vagy a tudományos élet. Szekfű Gyula írja egy helyütt, hogy Bangha számára az egyedüli szempont az volt, hogy az adott területen és szituációban mennyire érvényesül a katolicitás. Az ő lhódító munkájar az egyházból indult és egyházias is maradt, ő úgy akarta Budapestet kereszténnyé tenni, hogy előbb katolikus legyen. Szekfű Gyula szerint laz az egyéniség, aki a Trianon utáni keresztény Budapest gondolkodásának legenergikusabb kialakítója volt, a jezsuita Bangha Béla, eredményeit elsősorban vallásos tevékenységével érte el, a kereszttel a kezében hódította vissza az embereket, s amennyiben lépései elvitték a politika területére, itt sikert szintén csak a vallásos erők szereztek számára.r[610] Amikor az 1910-es évek elején a fővárosban nyert elhelyezést, havonta a Jézus Szíve Templomban tartott apologetikai (hitvédelmi) előadásainak témája lKrisztus és a modern társadalomr volt. Apologetikus hajlama kiváló vitázó és érvelő készséggel párosult, amit szóban és írásban egyaránt mesterien alkalmazott.

Közvetlen munkatársa és nagy tisztelője, életrajzi monográfiájának szerzője,[611] Nyisztor Zoltán a következőképpen jellemezte Bangha páter helyét és szerepét a katolikus reneszánszban: lEgész élete folytonos polémia és állandó harc. Támadás és védekezés felváltva, de mindig harch Vérbeli harcos volt, akinek életeleme a fegyverben állás és a küzdelem.r[612] Ha Nyisztor egy kicsit lmilitánsrar is rajzolta Bangha páter portréját az tény, hogy fáradhatatlan szervező, fáradhatatlan hitszónok és igen termékeny író volt. Apolgetikai működésének középpontjában a beszédek tartása mellett a sajtó állt, a maga alapította, szerkesztette és nagyrészt írta napi, heti és havi lapok sora. De emellett jutott ener- giája nagy összefoglaló munkák írására épp úgy, mint az Actio Catholica vezetésében való aktív részvételre. A gazdag életműből itt csak egy-egy jellemző momentumot tudunk kiragadni.

A fiatal jezsuita első természetes működési területeként a Mária Kongregációk szervezése és irányítása kínálkozott. Az Egyetemi Mária Kongregáció és az Úrinők Mária Kongregációjának vezetését bízta rá a rend 1910-től. Ettől kezdve ő szerkesztette a kongregációk országos szövetségének lapját, a Mária Kongregációt is. Ebből a munkásságából nőtt ki 1911-ben a Katolikus Sajtóegyesület budapesti hölgybizottsága. A kezdeményezés két dolgot jelez: Bangha korán felismerte az akkor leghatékonyabb tömegkommunikációs eszköz, a sajtó stratégiai fontosságát az apologetika, a hitvédelem szempontjából; illetve azt is, hogy a sajtó terjesztésének, anyagi bázisa megteremtésének egyik lehetséges eszköze a női társadalom mozgósítása (agitációra és gyűjtésre).

Bangha Béla sokoldalú sajtószervező munkálkodásából két mozzanatot kell kiemelnünk: az egyik 1912 decemberében a Magyar Kultúra című folyóirat megindítása, a másik a Központi Sajtóvállalat (KSV) 1918n1919 folyamán történt megszervezése és lapjainak megindítása volt. A negyedszázadon át (havonta kétszer) megjelenő Magyar Kultúra az egyik legszínvonalasabb katolikus kulturális, tudományos, hitvédelmi, mondhatni közéleti folyóirat volt. Bár tagadhatatlanok egyoldalúságai, mégis megmozgatta szinte az egész korabeli katolikus értelmiséget, akár szerzői gárdáját, akár olvasótáborát nézzük. Így méltó ellenfele lett a liberális-demokrata, baloldalinak minősülő Huszadik Századnak és a vele rokon folyóiratoknak. A Magyar Kultúrát a páter nemcsak megteremtette, hanem nagyrészt maga szerkesztette, később olyan munkatársakkal, mint Czapik Gyula vagy Nyisztor Zoltán. Az általa vezetett rovat a lPajzs és kardr címet viselte, megfelelően a fentebb már idézett módszerének. lA kereszténység lényegében harc n jelentette be Bangha a Magyar Kultúrában n. Ezért van szükség harcos kereszténységre és ecclesia militansra.r[613] A folyóiratban a páter széles frontot nyitott mindenféle lvallásellenes irányzatr ellen, a liberalizmustól a radikalizmuson át a szociáldemokráciáig.

Bangha Béla teremtette meg a forradalmak előestéjén, illetve 1919 nyarán a korszak katolikus sajtójának legfontosabb bázisát, a Központi Sajtóvállalatot. A részvénytársaság szervező bizottsága n miután elnyerte Csernoch hercegprímás jóváhagyását n 1917 decemberében küldte szét a részvényjegyzésre szóló felhívását. Bangha elképzelése az volt, hogy egy politikai párt(ok)tól és egyesületektől független, exkluzív katolikus, de korszerű és mozgékony napisajtó szolgálhatja hatékonyan a katolikus érdekeket. Éppen ezért kezdeményezése a Katolikus Néppárt ellenkezésébe ütközött, hiszen annak napilapja, az Alkotmány újabb konkurrenciát kapott volna. Ám az alsópapság, a katolikus társadalom nagyobb része a KSV mellé állt. Maga a prímás 100 ezer korona értékű részvényt jegyzett, s e téren több főpásztor is követte. 1918 áprilisáig kb. 8 millió korona értékű részvényt jegyeztek, túlhaladva a tervezettet.[614] A közbejött öszszeomlás és forradalmak azonban megakadályozták a meglévő tőke ellenére az új lap(ok) megindítását. A páter pedig a várható letartóztatás elől Pozsonyba menekült.

1919 nyaránnőszén az új helyzetben már a maradék katolikus sajtó erőinek összefogására volt szükség. Maga a Néppárt épp úgy megszűnt, amint lapja, az Alkotmány is eltűnt. A Központi Sajtóvállalat lapjai végül is a román cenzúra enyhültével, 1919. szeptember 28-án jelenhettek meg: a Nemzeti Újság reggeli, félhivatalos katolikus napilapként; az Új Nemzedék déli, koradélutáni napi bulvárlapként; a Neue Post a németajkú híveknek ugyancsak napilapként. Továbbá a részvény-társaság adta ki a Képes Krónika című hetilapot és a Magyar Jogi Szemle című folyóiratot. A KSV napilapok példányszáma azonban csak töredéke volt a napi sajtónak, annak 1920-ban mintegy 1/6-odát tette ki a 140 ezres példányszámmal. A KSV tulajdonjoga a részvénytársaságban három csoport között oszlott meg: a Bangha-vezette egyházi csoport (1013 részvény), a gróf Zichy János által képviselt keresztény párti pakett (1448 részvény) és a legitimista gróf Károlyi József csoport (1601 részvény) között.[615] A KSV szinte az egész korszakban anyagi problémákkal küzdött, és rendszeresen rászorult az egyház és a kormányzat segélyezésére. Végül is nem bizonyult versenyképesnek a mozgékonyabb liberális vagy semleges lapokhoz képest. Amikor 1933-ban a püspöki kar vizsgálatot rendelt el a KSV nél, a megbízott Czapik Gyula is erre a következtetésre jutott.[616]

1923-ban a rendi vezetés Bangha pátert Rómába rendelte a Mária Kongregációk nemzetközi titkárságának a megszervezésére. Ez elismerése volt annak a munkának, amelyet a rend, illetve maga a páter itthon a Mária Kongregációk fejlesztése terén végzett. De maga Bangha és közvetlen munkatársai ezt lrómai száműzetéskéntr élték meg. Rómából 1925-ben tért haza, és a Magyar Kultúra szerkesztése mellett ekkor látott neki tudományos munkájának, a lexikonszerkesztésnek. Bangha Béla vállalkozása egyedülálló volt, hiszen az addigi magyarországi lexikonok nem valamely világnézet vagy vallás lmenténr szerveződtek. Az is igaz, hogy a közkézen forgó lexikonokban a katolikus egyház és szervezetei nem mindig voltak súlyuknak megfelelően reprezentálva. A lexikonszerkesztés kemény munkájában Bangha páter erényei jól érvényesültek. Az 1931-ben megjelent négy kötetes lKatolikus Lexikonr természetesen tükrözi a korabeli katolikus tudományosság állapotát. Fogyatékosságai nem is elsősorban ebből adódnak, hanem esetenkénti indokolatlan felekezeti elfogultságaiból és túlzásaiból. Az pedig már szakmai részkérdés, hogy pl. az adatok pontosságához is sok kétség fér, s a szerzők és szerkesztő megelégedtek általában az év megadásával (a születésnél, halálozásnál, esemény jelzésénél).[617]

Az 1930-as években Bangha irányításával és szervezésében került sor egy összefoglaló jellegű katolikus szempontú egyetemes egyháztörténet megírására. A vállakozásban jeles szakemberek működtek közre, általában egy-egy nagy korszak szakértői. Bangha segítője ebben a munkában az igen termékeny és népszerű Ijjas Antal egyháztörténész-publicista volt. Így született meg nyolc kötetben az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején a lKeresztény Egyház Történeter című sorozat.[618]

A korszak katolikus egyházi írói és hitszónokai között véleményünk szerint Bangha Béla volt a legtermékenyebb. Összegyűjtött Munkáit 30 kötetben adták közre közvetlenül halála után, az utolsó 1942-ben jelent meg.[619] Ilyen volumenű életmű itteni elemzésére aligha lehetne vállalkozni. Inkább két markáns, a pálya szempontjából meghatározó alkotásra térünk csak ki. Az egyik az 1919 Kará- csonyán megjelent lMagyarország újjáépítése és a kereszténységr című kötet[620], illetve az utolsó na mű, a lVilághódító kereszténység. A társadalom visszavezetése Krisztushozr.[621]

A történelmi Magyarország összeomlása, az 1918n1919-es forradalmak után a kibontakozást kereső lkeresztény-nemzetir ellenforradalom kézikönyvévé vált Bangha Béla lMagyarország újjáépítése és a kereszténységr című kötete. Általában úgy vélték a kortársak, hogy a keresztény nemzeti megújulás kalauza volt ez a könyv, amelyben a jezsuita atya átfogó, rendszeres eszmei, ideológiai és politikai irányt mutatott a gyakorlati cselekvés számára is. A magyar polgári kori fejlődés értelmezésében számos onton találkozott Szekfű Gyula lHárom nemzedékr-ének mondanivalójával. Ő is egy antiliberális újkonzervatív platformról gyakorolta kapitalizmus-kritikáját és fogalmazta meg a keresztény nemzeti programot. S mivel ez a kapitalizmus-kritika nálunk objektív okokból óhatatlanul egybefonódott a zsidó nagytőke bírálatával, maga a program is antiszemita felhangokat kapott, bár le kell szögeznünk, hogy ez nem faji argumentációkkal, hanem történeti és valláserkölcsi érvekkel fogalmazódott meg.

Bangha abból indult ki, hogy Szent István óta a kereszténység és a nemzet szervesen egyesült, a keresztény és a nemzeti gondolat tartotta meg ezer évig az országot. 1848-ban a nemzet letért erről a szerves fejlődési útról és idegen, liberális, radikális és forradalmi megoldásokat választott. Az ennek nyomán kibontakozó polgári fejlődésben a szabadverseny következtében a lzsidó plutokráciar, s a modernizálódó társadalom másik meghatározó eleménél, a munkásságnál a nemzeti gondolattól idegen n és szerinte ugyancsak zsidó befolyás alatt álló n szociáldemokrácia vált meghatározóvá. A kultúrában mindez magával hozta a nyugatimádatot. A dualizmus kori liberális rendszer nem volt képes feloldani a társadalmi és nemzeti ellentéteket, és logikusan torkollott az 1918n1919-es katasztrófába, amely maga alá temette az ezeréves Magyarországot is. Az érvelés és okfejtés eddig megfelel a polgári korszakot illető újkonzervatív kritikának, attól csupán annyiban tér el, hogy nagyobb súlyt helyez a valláserkölcsi mozzanatokra.

Mit kell és lehet tenni 1919 őszén? Bangha szerint nem megoldás a megtorlás, a fehérterror, a tisztogatás (ebben rímel mondandója Prohászkáéval, aki ugyancsak nem akart vörös Lenin fiúk helyett fehér Lenin fiúkat); hanem a mélyben megbúvó lkórokozóktólr kell megtisztítani a társadalmat egy egészséges fejlődés érdekében. Ezért először az eszméket kell tisztázni. Szigorú kritikának vetette alá a liberalizmust és a szocializmust, majd pedig kifejtette, hogy miként lehet a kereszténység mint olyan egy konstruktív (ahogy ő írta: rekonstruktív) ideológia elméleti alapja. 1919 öszén úgy tűnt sokak számára, hogy a lkeresztényr jelszó és jelző nem más, mint antiszemitizmus: hiszen mi értelme lenne másként a kereszténység hangsúlyozásának, mert ugyan ki nem keresztény? Az, aki izraelita vallású, vagy azok a kevesek, akik felekezeten kívüliek. Bangha úgy vélte, hogy a kereszténység lényege nem az antiszemitizmus, hanem a pozitív megújulási program, de mégsem iktatható ki belőle az löntudatos önvédelem a zsidóság túlkapásaival szembenr.[622]

Bár Bangha Béla 1919 után sem vállalt közvetlen politikai szerepet, írásai és szónoklatai befolyásolták a politikai életet. Úgy vélte, hogy a keresztény ország, keresztény társadalom, munkásmozgalom, kultúra, irodalom, sajtó stb. csak eredmények lehetnek: alapjuk a vallásos élet és a keresztény erkölcsök. Tehát a hitélet, a vallásos meggyőződés elmélyítése az előfeltétele mindennek. Valójában úgy tűnik, neki volt igaza: a vallásos meggyőződés, erkölcsi szilárdság nélkül a keresztény nemzeti politika csak talmi lehet. Nagyjából egyidőben Prohászkával, 1921-ben már ő is rámutatott arra, hogy a keresztény kurzus: kurzus kereszténység nélkül. lA mi kereszténységünket túlságosan az események teremtették meg n írta 1921-ben a Magyar Kultúrában n. Nagyon kevesen lehettek, akik midőn a keresztény Magyarország jelszavát kiadták, teljesen tudatában voltak annak, mit is jelent ez a szó: keresztény ország, keresztény reneszánsz, keresztény társadalmi újjászerveződésr. Szerinte ez számos félreértést eredményezett. Így történt, hogy sokan a kereszténységet faji alapon, antiszemitizmusként értelmezték, mások felekezeti alapon akartak politizálni. A fő baj az lett, hogy az új rendszer első főszereplői inkább csak azt tudták, hogy mit nem akarnak, hogy mit tagadnak, ám negatívumokkal országot építeni nem lehet. lKeresztény Magyarországot akarunk n írta n, de minél kevesebb kereszténységgel.r[623] Kétségtelen igaza volt ebben Banghának, és a lpozitív programotr majd Bethlen István fogalmazza meg, amelyben már csak marginális helye lesz a keresztény nemzeti gondolatnak.

Bangha Béla az 1930-as évek második felében megélhette azt is, hogy milyen gyökeres változások mennek végbe a lkeresztény nemzeti Magyarországonr. Az új kihívásoktól sem rettent vissza, és elmondható, hogy már az 1930-as évek elejétől egyik tevékeny szervezője volt az Actio Catholicának. Ugyanakkor képes volt arra is, hogy szembenézzen a nemzetiszocialista újpogányság, itthon a nyilas mozgalom egyház- és vallásellenes törekvéseivel. E téren valóban levonta a konzekvenciákat, leszámolt az 1919-es ellenforradalom antiszemita attitűdjével, és a keresz-ténységnek a bolsevik és náci újpogányság ellenében meglévő világtörténelmi feladataira, mondhatni küldetésére irányította a közvélemény figyelmét. Bangha utolsó könyvét lmódszertani tanulmányr-ként jellemezte. Ezzel arra utalt, hogy a hódítás alanyi és tárgyi feltételeinek precíz számbavétele mellett elemezte annak technikai eszközeit: a bizonyítás, az érvelés, az érzelmi és értelmi ráhatás, a jelszó és ismétlés, a sajtó, a rádió és a film alkalmazásának lehetőségeit is.[624] Bangha páter igazi jezsuitaként, talán érezve is a közeli halált, három évtizedes működésének tapasztalatait összegezte ebben a könyvben, előtérbe állítva a tudós, a hitszónok, a szervező és agitátor tapasztalatait. Ami valóban lenyűgöző ebben a műben: az egyetemes jelleg, az egyetemes keresztény hódítás programja. Bangha ezt az 1919 utáni Magyarország tapasztalataiból szűrte le elsősorban, és olyan stratégiát javasolt a világegyház számára, amely harmóniában állt a pápák társadalmi, szociális és politikai tanításával.[625]

*

Tóth Tihamér (1881n1939). Egri főegyházmegyés pap, pápai kamarás, 1935-től pápai prelátus, 1938-tól utódlási joggal felruházott veszprémi segédpüspök, s néhány hétig, 1939. március 3-tól haláláig, 1939. május 5-ig veszprémi megyéspüspök volt. A tragikus hirtelenséggel elhunyt főpásztor boldoggá avatása iránl röviddel halála után már mozgalom indult. Mindszenty József bíboros hercegprímás 1946. április 24-én nevezte ki Tóth Tihamér boldoggá- és szenttéavatási perének bíróságát, az eljárás azonban a későbbiekben elakadt.[626]

Az első világháború frontjait tábori lelkészként megjárt Tóth Tihamér 191i szeptemberétől lett a Központi Szeminárium tanulmányi felügyelője, majd a; 1920-as években a teológiai kar professzora, 1931-től pedig a szeminárium rektora. Bár oktató-nevelő munkáját az egyetemista életkorú fiatalok között végez te, sikert és hírnevet a középiskolás korú ifjúság lelki és testi, nem utolsósorban szexuális problémáit közérthetően tárgyaló könyveivel érte el. Ezek a kötetel rövid lélegzetű olvasmányok, mentesek a tudományos okfejtésektől és filoze fálástól. Híressé vált ifjúsági könyveinek elsó ciklusa, a lLevelek diákjaimhoz című kézirata már 1918 nyarára elkészült, és az első kötet, a mindenki által ismert és olvasott rTiszta férfiúságl 1919 októberében jelent meg először és irdult mondhatni rvilághódító útjáral.[627] A rTiszta férfiúságl sikere az irodalomban is szinte példátlan volt: 19 magyar kiadása jelent meg, 20 nyelvre lefordították, angolra és kínaira egyaránt. Angolul, csehül és lengyelül négyszer jelent meg. A rTiszta férfiúságl-ot követte a rDohányzol?l (8 kiadásban), a rNe igyál!l (ugyancsak 8 kiadásban). A rtrilógial elképesztő sikere folytatást kívánt. Így következtek rA művelt ifjúl, rA jellemes ifjúl, rA vallásos ifjúl két kötetben, majd rKrisztus és az ifjúl című kötet. Ezek a könyvek több tízezres sorozatokban jelentek meg és a legtöbb középiskola diákjainak kötelező olvasmányként írták elő őket. (Tegyük hozzá, enélkül is olvasták őket.)

Mi lehetett a siker titka? Valószínű a kor lelkületének, pszichológiájának megfelelő hangvétel és okfejtés. Nyisztor szerint la sikert Tóth Tihamér egyéni művészete és varázsa hozta meg. Az a mód, ahogyan az élet nagy kérdéseit kezelni tudta, az a művészet, amibe gondolatainak vázát beleszőtte, az a mélységes lélektan, amellyel az ifjú lelkeket kezébe fogta s az új hang, amelyet megszólaltatott.r[628] Úgy érte el mindezt, hogy nem volt hivatásos hittanár, nem is foglalkozott tudományos igénnyel a pedagógiával. Az is tény azonban, hogy Tóth Tihamér hatását elsősorban a gimnáziumi tanulóifjúság között érte el: a korszak középiskolájában, ahol társadalmi helyzetüket tekintve elsősorban a középosztály gyermekei voltak jelen. Így ennek a rétegnek a nevelésére gyakorolt meghatározó befolyást, és közelről sem a milliós paraszti és munkásfiatalság számára jelentett erkölcsi vagy lelki útmutatást.

Tóth Tihamér tudományos munkássága már jóval szerényebb sikereket hozott, bár számos jeles társaságnak tagja vagy vezetőségi tagja volt. Összegyűjtött munkáiból ilyen jellegű mindössze 5 kötet, ezek is inkább hitbuzgalmi tematikájúak. A hagyaték legterjedelmesebb részét n 11 kötetet n szentbeszédeinek gyűjteménye teszi ki, amelyek ugyancsak több kiadásban megjelentek. Ezek a szentbeszédek elsősorban az Egyetemi templomban hangzottak el, amelynek hitszónoka 1920-tól két évtizeden át Tóth Tihamér volt. A mindig egyszerű papnak mutatkozó Tóth Tihamér pl. szeretett gyóntatni, s ezt szolgálatnak fogta fel. Személyében ideálisan egyesült a pap, az író és a szónok. Írói működése három irányú volt: lelkipásztorkodástani (pasztorális), neveléstudományi és szónoklati. Előadásai n amelyek rendszerint sorozatot képeztek n csevegő jellegűek és nem deklamálók, nem rapszodikusak, inkább elbeszéli mondandóját. Szövegei egyszerűek és magyarosak, fordulatai logikusak.

Tóth Tihamérnak az országos ismertséget és az igehirdetésnek addig nem ismert széles körű lehetőséget a rádió adásainak rendszeressé válása és a vevőkészülékek gyors elterjedése hozta meg. A tömegkommunikáció modern eszköze óriási lehetőségeket kínált e téren is. (Igehirdetésre történő igénybevételét azonban számos egyházi vezető ellenezte, és csak hatékonyságának nyilvánvalóvá válása után vették tudomásul.) A Magyar Rádió és Tóth Tihamér szerencsésen egymásra találtak, és így lett belőle az első magyar lrádiós apostolr. Ezzel az igehirdetés kilépett a templom falai közül, s az eljutott hívőhöz és nemhívőhöz, katolikushoz és protestánshoz egyaránt. 1926. január 31-én a belvárosi plébániatemplomból Tóth Tihamér tartotta az első magyar rádiós szentbeszédet. Ennek első, a rádióban elhangzott szavai: lGloria in altissimis Deor voltak.[629] A kezdeményezés valóban korszakos volt, hiszen ez a rádiós szentbeszéd az egész világon az elsők közé tartozott. Ezt követően Tóth Tihamér csütörtökönként az ifjúság számára mondott szentbeszédeit közvetítette a rádió. Az Egyetemi templomból először 1927. március 13-án közvetítették szentbeszédét. Jelképesnek is tekinthetjük a helyszínt, hiszen évtizedekkel korábban Prohászka Ottokár is ezen a szószéken mondta el konferencia-beszédeit a fővárosi katolikus értelmiség tömegei előtt. A megváltozott korviszonyokat mutatja, hogy Tóth Tihamért már százezrek hallhatták a modern technika segítségével.

A tömegkommunikáció már a kezdet kezdetén a siker csúcsaira tudta röpíteni kedveltjeit, s ez történt Tóth Tihamérral. Rendszeresen elhangzó vasárnapi szentbeszédeit az egész ország hallgatta és várta, majd pedig azt megvitatták. De őt hallhatták a jelesebb egyházi ünnepeken is. Valóban mestere volt a rádiós szónoklatnak, ami részben természetes adottság kérdése: közvetítésre alkalmas, tiszta hanggal rendelkezett; beszéde tagolt, érthető, szép magyar beszéd volt. Így az éter hullámain meg tudta teremteni a szinte személyes kapcsolatot hallgatóival, amit az itt is alkalmazott találó, életből vett példákkal fűszerezett. Valóban behízelgő hangja, megválogatott és színesen előadott példái élményszámba mentek a vasárnapi ebéd mellett, vagy ha nem akarunk profánok lenni, megszentelték a rádióhallgatók vasárnapjait.

Ha a századfordulón és századelőn Prohászka azt kereste-kutatta, hogy miként lehet megérteni a modern ember lelkivilágát és kibékíteni az örök kereszténységgel, s e téren maradandó megoldásokig jutott; úgy az 1930-as években Tóth Tihamér már egy más korszak, a technika és a tömegkommunikáció korában legyeztette összer sikerrel az igehirdetést, a pasztorációt, a keresztény értékek közvetítését a társadalom széles rétegei felé a modern, llélek nélkülir technikával. Ezért is tartjuk Prohászka és Bangha mellett a korszak katolicizmusa harmadik leginkább nagy hatást gyakorló alakjának.



[605] Nyisztor Zoltán: Ötven esztendd. Századunk magyar katolikus megújhodása. 1962. Bécs. Verlag Opus Mystici Corporis. A szerző katolikus pap és publicista, a Magyar Kultúra szerkesztője volt.

[606] Gergely Jenő: A politikai katolicizmus. Id. mű, első három fejezete.

[607] Nyisztor Zoltán: Id. mű, 75. p.

[608] Számos tanulmányunk mellett elsősorban lProhászka Ottokár. A napbaöltözött emberr című, 1994-ben a Gondolat Kiadónál megjelent monográfiánkra utalnánk. Számos korszerű Prohászka-elemzést talál az olvasó a Szabó Ferenc S. J. szerkesztette lProhászka ébresztéser c. kötetben. Bp. 1996. Távlatok szerk. kiad. Ebben mi Prohászka közéleti munkásságáról írtunk tanulmányt.

[609] Sík Sándor: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Bp. 1928., Pallos, 296. p.

[610] Idézi Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Bp. 1941. Pázmány Péter Irodalmi Társaság kiad. 390. p.

[611] Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Id. mű.

[612] Nyisztor Zoltán: Ötven esztendő. Id. mű, 58. p.

[613] Bangha Béla: Összes Művei 9. köt. Bp. 1943. Szent István Társulat K., 39. p.

[614] Az 1918. június 12-i alakuló gyűlés szerint 16 ezer részvényes 61 410 részvényt jegyzett. Ekkor az alaptókét 12 millió koronára emelték.

[615] A többi részvény kisebb jegyzés volt. Összesen 6026, egy arany pengő névértékű részvény volt.

[616] Jelentését lásd EPL Ppki jkv. 1934. március 21. 18. pont. melléklete. (Közli Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. Id. mű, 214-222. p.)

[617] Katolikus Lexikon InIV. köt. Szerk. Bangha Béla S. J. Magyar Kultúra kiadása. Bp. 1931.

[618] A Keresztény Egyház Története InVIII. köt. Szerk. Bangha Béla és Ijjas Antal. Bp. 1941. Szent István Társulat.

[619] Bangha Béla Összegyűjtött Munkái 1n30. köt. Bp. 1942n1943. Szent István Társulat kiad. Sajtó alá rendezte Bíró Bertalan. A gyűjteménybe valószínű nem is került be valamennyi Bangha-írás. A kötetek nagyrészt elhangzott beszédeket, sajtóban megjelent írásokat tartalmaznak.

[620] Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység. Bp. 1919. Szent István Társulat Összegyűjtött Munkái 28. köteteként jelent meg harmadszor.

[621] Bp. 1940. I. kiad. A kötet 1941-ben már III. kiadást ért meg, és az Összegyűjtött Munkái utolsó, 30. kötetként jelent meg.

[622] Bangha Béla: Összegyűjtött Művei 28. köt. 257. p.

[623] Magyar Kultúra, 1921., 14. p.

[624] Bangha Béla: Világhódító kereszténység. A társadalom visszavezetése Krisztushoz. Bp. 1940. Pázmány Péter Irodalmi Társaság kiad.

[625] Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Id. mű, 329n330. p.

[626] Tóth Tihamérról a halátát követő évben, 1940-ben már terjedelmes monográfia jelent meg; Péterffy Gedeon: Tóth Tihamér. Élet- és jellemrajz. Bp. 1940. Szent István Társulat, majd Zakar András: Tihamér püspök élete. Bp. 1941. Egyetemi ny. Életének és működésének alapos dokumentálását az említett bíróság 1945 után kezdte meg, és azok egy részét publikálták. Ezek közül lásd pl. Tihamér püspökről kortársai. Bp. 1947. Szent István Társulat; továbbá Marczell Mihály és Boér Miklós posztulátor publikációit. Ezek mellett Tóth Tihamér 23 kötetből álló műveinek gyűjteménye említendő, amely nagyságrendjét tekintve hasonló Prohászka és Bangha összegyűjtött életművi sorozatához.

[627] Némi túlzással ezt is olyan mérföldkőnek nevezhetjük a katolikus ifjúsági irodalomban, mint Prohászka 1918-as lKultúra és terrorr-ját, Szabó Dezső 1919-ben megjelent lElsodort falur-ját, Szekfű Gyula ugyanekkori lHárom nemzedékr-ét és Bangha lMagyarország újjáépítése és a kereszténységr című művét. Mindegyik szerző és mű a maga területén bizonyult mérvadónak.

[628] Nyisztor Zoltán: Ötven esztendő. Id. mű, 73. p.

[629] Péterffy Gedeon: Id. mű. Más források szerint a szentbeszédet a Gloria in excelsis Deo szavakkal kezdte.