Környezettechnika
dr. Barótfi István
Mezőgazda Kiadó
A gazdaság szereplői kezdetben a környezeti problémát fenyegetésnek tekintették, ami költségeik növekedését, a tevékenységük szabad gyakorlásának korlátozását jelentette számukra. Ennek megfelelően kezdetben a vállalatokra a hatóságokkal, illetve a civil mozgalmakkal való küzdelem volt a jellemző. Csak annyit tettek a környezet védelme érdekében, amennyit a törvény vagy a lakossági nyomás kikényszerített. Mára a helyzet megváltozott, a vállalatok zöme felismerte a környezetvédelem által gerjesztett innovációból származó lehetőségeket, illetve azokat az előnyöket, amelyek a környezetbarát tevékenység miatti jobb társadalmi megítélésből származnak.
A nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a vállalatvezetés kedvező környezeti attitűdje nemcsak a természeti és művi környezet számára előnyös, hanem a vállalat számára is kifizetődő.
A múlt környezeti katasztrófáinak a felszámolása természetesen pénzbe kerül, de a jelenlegi, illetve a jövőt érintő kedvező környezeti magatartás nyilvánvalóan nem költség, hanem jövedelemnövelő tényező.
Akik a környezetvédelemnek csak az úgynevezett „csővégi” megoldásaira gondolnak, nyilván és indokoltan a környezetvédelem költséges voltáról panaszkodnak. Akik azonban a megelőzés, a tisztább termelés kínálta lehetőségeket is figyelembe veszik, azok számára a környezeti és a gazdasági érdekek nincsenek ellentmondásban. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha a felhasznált anyag és energia hasznos termékké és nem káros hulladékká alakul, akkor az gazdasági haszonnal is jár.
A környezetvédelem vállalati szintű megoldásait a 8.3. ábra segítségével tekinthetjük át. Az ábra világosan mutatja a gazdaság és a természeti környezet kapcsolatát. A környezet nyersanyagokat szolgáltat a gazdaság számára, amit az átalakít valamilyen használati értéket hordozó termékekké, majd végső soron hulladékká. A környezet ezt a hulladékot is befogadja, jó esetben ártalmatlanítja. Miután a technológiák elvileg sem lehetnek tökéletesek, vagyis a termelés közben sem csak az keletkezik, amit előállítani szeretnénk, hanem hulladékok is képződnek, ezekről is gondoskodni kell. Ezen „technológiai” hulladékok mennyiségének csökkentése a gazdálkodóknak is elemi érdeke. Az autófényező számára a festékesdobozban maradó festék elsősorban gazdasági veszteség és csak azután veszélyes hulladék, aminek ártalmatlanítása további költségeket okoz számára.
A technológiai hulladékok csökkentésére – megfelelő árrendszer esetén –a vállalkozások kellő gazdasági ösztönzést kapnak. Ezen problémák megoldása ráadásul a műszaki értelmiség számára mint fejlesztési feladat vonzó szellemi kihívást is jelent. Biztosan tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a vállalkozások nem érdekeltek a környezetbarát termelésben. Sajnos a környezetbe a fogyasztás után visszakerülő hulladékot illetően már más a helyzet. E tekintetben a vállalkozásoknak nem érdekük a tartós, javítható termékek termelése, mert ez a piacok gyors telítődéséhez és elvesztéséhez vezetne számukra. Ezt a fajta érdekeltséget külső nyomással – a kormányzati szabályozástól a civil kezdeményezésekig bezárólag – kell ébren tartani.
A termodinamika megmaradási törvényének (I. törvény) megfelelően a nyersanyagokból hulladék lesz, miközben a rendszer entrópiája nő (II. törvény).
Az ábrán látható betűjelek a megfelelő angol szavak kezdőbetűiből származnak (M-material: anyag, R-residual: maradék, G-goods: áruk, p-production: termelés, c-consumption: fogyasztás: r-reciclyng: visszaforgatás). Ezt figyelembe véve az egyenlőség a következőképpen írható fel
M = Rpd + Rcd = G + Rp – Rpr – Rcr
A fenti egyenlőség alapján az input, vagyis az M, illetve az output, vagyis (Rpd/Rcd) csökkentésére a következő lehetőségek kínálkoznak:
G csökkentése ami jelentheti a termékek volumenének (hány millió db autó) és az egyes termékek tömegének (egy autó tömege kg-ban) a csökkentését, ami egyértelműen megelőzése a környezetterhelésnek.
Rp csökkentése, ami az egy termék előállításakor keletkező hulladékok csökkentését jelenti a technika vívmányainak a segítségével (tisztább termelés), ami szintén megelőzése a környezetterhelésnek.
Rpr növelése, ami nem a hulladék keletkezésének az elkerülését, hanem a termelési hulladékok üzemen belüli vagy külső visszaforgatását jelenti (hulladékgazdálkodás).
Rcr növelése, ami a fogyasztási hulladékból a hasznos anyagok visszanyerését jelenti (hulladékgazdálkodás).
A négy elrendezésből látszik, hogy amennyiben az eredeti állapot környezetvédelmi szempontból nem elfogadható, változtatásra van szükség (8.4. ábra).
Az egyik lehetőség, hogy a meglévő technológiához egy tisztítóüzemet kapcsolunk (például kén-dioxid-elnyeletőt a hőerőműnél, porleválasztót a cementgyárban vagy szennyvíztisztítóta húsfeldolgozó üzemben stb.), ez esetben a hulladék egyik veszélyes formáját egy másik kevésbé ártalmasnak tekintett formává alakítjuk át. Rendszerint lég-illetve vízszennyezésből talajszennyezőt csinálunk, aminek tömege esetleg sokszorosan meghaladja az eredeti szennyező tömegét. Ez nemcsak az integrált környezetvédelem elvének, hanem a gazdasági racionalitásnak is ellentmond.
A másik lehetőség szerint még mindig nem az alaptechnológiát változtatjuk meg, hanem csak gondoskodunk a hulladékok visszaforgatásáról, illetve a melléktermékek hasznosításáról. Ez jobb megoldás, mint az előző, de sem gazdasági, sem környezeti hatékonysága nem igazán megfelelő. A környezeti és a gazdasági hatékonyságot egyaránt a hulladékok keletkezésének elkerülése szolgálja. Ez az alaptechnológia megváltoztatását igényli ugyan, de ezzel a termelés fajlagos költségei és az egységnyi termékre jutó környezetterhelés egyaránt csökken. Az ilyen megoldásnak esetleg nagyobb az egyszeri beruházásiköltség-igénye, de hosszabb távon garantáltan megtérül. A tisztább termelés nemcsak a szennyezés csökkentését, hanem a fenntarthatóság követelményeinek a betartását is szolgálja.
Míg a csővégi technológia nem növeli az árbevételt, és egyértelműen növeli a fajlagos termelési költségeket, addig a tisztább termelés növelheti az árbevételt és a fajlagos termelési költségeket is csökkenti.
8-1. táblázat - A megelőzési technológia várt előnyei
Jelen helyzet | Új helyzet | |
Beruházási költségek Éves működési költség Éves árbevétel | I1 O1 R1 | I2 O2 R2 |
„Csővégi” megoldás: | I2 //>// I1 R2=R1 O2//>//O1 | |
Megelőző technológia (tisztább termelés) | I2 //>// I1 (//>////>// ?) R2 ≥ R1 O2//<//O1 | |
A csővégi megoldás tehát a vállalat és a társadalom számára is veszteséget termel, a megelőző technológiák viszont nyereséget. Ezek után nehezen érthető, hogy miért terjednek a megelőző eljárások viszonylag lassan. A gátló tényezők között elsőként sőt sokszor kizárólagosként mindenki a tőkehiányt említi. Tapasztalataink szerint ennél sokkal fontosabb a szervezeteknek a változtatással szembeni ellenállása. A vállalatvezetők hazánkban is nehezen akarják tudomásul venni az egyszerű népi bölcsesség üzenetét: „nincs lehetetlenség csak tehetetlenség”.
A vállalatok környezetvédelmi feladatai a profiljuktól függően differenciáltak. Vannak olyan vállalatok, amelyek kifejezetten környezetvédelmi feladatokat látnak el (mint pl. szennyvíztisztítók, hulladékégető stb.) és vannak, amelyek a környezetre fokozottan veszélyes tevékenységet folytatnak (közlekedési vállalatok, hőerőművek, vegyi üzemek stb.).
Sajnos a környezetvédelmi tevékenységet végző vállalat is szennyezheti a környezetet lelkiismeretlen munkával, és a veszélyes tevékenységet folytatók is lehetnek teljesen ártalmatlanok körültekintő, gondos munkával.
A vállalati környezetvédelmi szervezet feladata éppen az volna, hogy egyrészt olyan fejlesztéseket szorgalmazzon a vállalatnál, ami a szennyezőanyag-kibocsátást csökkenti, másrészt, hogy ügyeljen rá, hogy az aktuális emisszió ne lépje túl a technológiából származó értéket.
A vállalati környezetvédelmi szervezet tevékenysége négy fő területre terjed ki.
Az első, talán legfontosabb terület, amelyik a vállalati politikában a környezetvédelmi érdekek érvényesítését hivatott biztosítani. A terméket, szolgáltatásokat, az alkalmazott gyártási technológiákat a környezetbarát irányba kell fejleszteni. Ez nem egyszerűen a fejlesztési javaslatok véleményezését igényli, hanem kezdeményező szerepet feltételez. Miután a környezetben minden mindennel összefügg, itt egy igen összetett tevékenységről van szó, amelynek ki kell terjednie a következő feladatokra:
figyelemmel kell kísérni, hogy a versenytársak hogyan reagálnak fejlesztéseikkel a környezetvédelmi követelményekre,
figyelemmel kell kísérni a környezetvédelmi ipar által ajánlott technológiák és berendezések fejlődési irányait, ismerni kell ennek a területnek a piacát,
tájékozottnak kell lenni az adott régió környezetvédelmi helyzetéről, a régióban lévő más vállalatok és helyi önkormányzatok fejlesztési elképzeléseiről, mert ezek módosítják a vállalat helyzetét,
környezeti hatástanulmányokat kell készíteni a vállalat tevékenységének, illetve a tervezett fejlesztéseknek a környezetre gyakorolt hatásairól és hosszú távú stratégiát kell kidolgozni a káros hatások eliminálására,
fel kell térképezni az elemi csapás, üzemzavarok, szállítási balesetek lehetséges kockázatait. A kockázatok csökkentésének és a bekövetkező katasztrófák elhárításának módjára intézkedési terveket kell készíteni, illetve készíttetni.
A második terület a vállalati tevékenység folyamatos ellenőrzése annak érdekében, hogy a káros emissziók ne lépjék túl a technológiai utasításban megengedett értékeket. Ennek érdekében:
rendszeresen ellenőrizni kell a káros emissziókat, ellenőrző határokat kell megállapítani annak érdekében, hogy a szabályozatlanságból származó emissziókat elkerüljük,
rendszeresen ellenőrizni kell az emissziót döntően befolyásoló berendezések műszaki állapotát, karbantartását,
rendszeresen ellenőrizni kell az üzemzavar, ill. balesetelhárítási készültségét, az e célra szolgáló eszközök és anyagok hozzáférhetőségét,
biztosítani kell a környezetvédelmi veszélyhelyzetek elhárításához a dolgozók felkészítését.
A harmadik feladatkör a már említett vállalati környezetvédelmi image-dzsel függ össze. A vállalatnak segítenie és támogatnia kell a környezetvédő mozgalmakat, a helyi önkormányzatokat az adott régió környezeti problémáinak a megoldásában. Ezért a környezetvédelmi részleg:
kapcsolatokat tart fenn a környezetvédők képviselőivel,
folyamatosan tájékoztatja őket a vállalat által okozott környezetszennyezés nagyságáról és vállalkozásairól, a változások okairól,
konzultációkat folytat velük a vállalat fejlesztési elképzeléseiről, összegyűjti és értékeli javaslataikat,
népszerűsíti a vállalat környezetvédelmi tevékenységét, kutatásokat kezdeményez a vitatott környezeti hatások érdekében.
A negyedik feladatkör a különböző jogszabályok, önkormányzati döntések következtében a vállalat számára előírt kötelezettségekről, a hatósági ellenőrzések lehetővé tételéről, a rendeletek betartásáról, illetve betartatásáról való gondoskodás. A vállalati környezetvédelmi feladatoknak ez a területe jogszabályokban rögzített, így e rendeletek írják elő a környezetszennyezés egyes típusaival kapcsolatos kötelezettségeket.
A nemzetközi gyakorlatban igen elterjedt szervezeti megoldás, hogy a környezetvédelemért az Egészségügyi és Biztonságtechnikai Igazgató a felelős, aki rendszerint tagja az igazgatóságnak, esetleg közvetlenül az Igazgatóság alá van rendelve. Amint majd a következő részben látjuk, a MOL 1998-as szervezeti sémája is ezt a nemzetközi trendet követi. A környezetvédelmi ügyekben illetékes koordinátor feladatait Royston, 1979 nyomán tekinthetjük át. A 8.5. ábra igen kiterjedt kapcsolatokra utal. Sokan azt gondolnák, hogy egy ilyen széles kapcsolatrendszerre csak a multinacionális vállalatok vezetőinek lehet szüksége, ez azonban tévedés. Egy közepes méretű vegyipari vállalat esetén már szinte mindegyik koordinációs szint releváns lehet. Az ábra alapján elképzelhetjük, hogy annak, aki a környezetvédelmi koordinátori feladatokat megfelelően akarja teljesíteni, igen széles interdiszciplináris képzettséggel és igen jó kommunikációs készséggel kell rendelkeznie. Szót kell értenie a műszakiakkal, a pénzügyi szakemberekkel és a környezetvédő szervezetekkel, a politikusokkal és a média képviselőivel. Amennyiben ezekkel az igényekkel vetjük össze az ilyen munkaköröket betöltő alkalmazottak iskolai végzettségét, illetve vállalati megbecsültségét, aligha gondolhatjuk, hogy Magyarországon közel vagyunk a megoldáshoz. Mindenekelőtt a konfliktusok megfelelő kezelése a lakossággal, illetve a környezetvédőkkel való kapcsolattartást segítő szakemberek hiányoznak. A vállalatok zöme a környezeti problémát és annak megoldását is technikai kérdésnek, esetleg gazdasági problémának tekinti és nem fordít megfelelő figyelmet a humán összefüggésekre.
