Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

A FÖLDMŰVESTÖRVÉNY

A FÖLDMŰVESTÖRVÉNY

Keletkezését egyesek a VII., mások a VIII. századra teszik. A törvény a szabad parasztok nagy számára és a faluközösségek védelmére utal.

Ius Graecoromanum, T. II. 65–71. o.

1. A saját szántóföldjét megművelő földművesnek jogtisztelőnek kell lennie, és nem szabad határsértést elkövetnie szomszédja barázdáin. Ha pedig valaki szántszándékkal határsértést követ el és megcsonkítja a hozzá legközelebb levő parcellát, akkor a határsértést elkövető földműves – abban az esetben, ha ezt ugarszántáskor követte el – elveszti ugarszántói munkáját, ha pedig vetés közben követte el a határsértést, elveszti mind a vetést, mind földmívesmunkáját, mind pedig a termésrészesedést.

2. Ha egy földműves a föld tulajdonosának tudta nélkül behatol a földre és felszántja vagy beveti, ne kapjon se munkabért a szántásért, se termésrészesedést a vetésért, de még csak az elvetett vetőmagot se kapja vissza.

3. Ha két földműves két vagy három tanú jelenlétében szerződést köt egymással arra nézve, hogy elcserélik földjüket, s ha mindörökre kötötték a szerződést, akkor elhatározásuk és cseréjük maradjon érvényes, szilárd és megmásíthatatlan.

4. Ha két földműves vetés idején szerződést köt arra, hogy elcserélik földjüket, s az egyik fél felbontja a szerződést, akkor – ha a vetőmagot már elvetették – nem bontják fel a szerződést. Ha viszont még nem vetették el, bontsák fel a szerződést. Ha pedig a a szerződést felmondó fél még nem szántott, a másik fél pedig már felszántott, akkor szántson fel a szerződést felmondó fél is.

5. Ha két földműves akár időlegesen, akár örökre elcseréli a földjét, és kitűnik, hogy az egyik fél a másikhoz képest a rövidebbet húzza – ha szerződésükben nem így egyeztek meg –, akkor az, akinek több jutott, adjon megfelelő területű földet kártérítésként a megrövidítettnek. Ha viszont így szerződtek, akkor ne adjon kártérítést.

6. Ha egy földműves pereskedik egy parcelláért, s behatol arra az azt bevető akarata ellenére és learatja, ha keresete jogos volt, semmit sem tarthat meg belőle. Ha pedig éppenséggel alaptalanul pereskedett, a learatott termés kétszeresét adja vissza.

7. Ha két falu a határ vagy egy földdarab felől pereskedik, a bírák tartsanak vizsgálatot, és annak a falunak adjanak igazat, amelyik több éven volt birtokon belül. Ha viszont régi határjelzés is van, akkor a régi birtoklás maradjon változatlanul.

8. Ha egy végrehajtott felosztás egyeseket megkárosított parcelláikban vagy földdarabjaikban, ezeknek álljon jogukban a megejtett felosztást érvényteleníteni.

9. Ha egy részesföldműves aratás után a földet bérbeadó tudta nélkül betakarítja a maga kévéit, akkor mint tolvajt fosszák meg egész termésrészesedésétől.

10. A részest megillető rész kilenc kéve, a földet bérbeadóé egy kéve; aki pedig ettől eltérően végzi a felosztást, azt Isten átka sújtja.

11. Ha valaki földet vesz bérbe egy elszegényedett földművestől és kiköti, hogy csak a szántást végzi el és feleznek, így legyen érvényes a szerződésük. Ha pedig a vetést is belevették a szerződésbe, megállapodásuk szerint az legyen jogerős.

12. Ha egy földműves egy elszegényedett földművestől felesbérbe veszi a szőlőjét megművelésre, de nem nyesi meg, amint kell, nem tölti fel és nem keríti körül karókkal, semmit se kapjon a termésből.

13. Ha egy földműves, aki egy földet felesbe vett bérbe bevetésre és a kellő időben nem szántja fel, hanem csak a felszínre szórja a magot, semmit se kapjon a termésből, mivel hazugul megcsúfolta a föld tulajdonosát.

14. Ha az, aki egy szűkölködő, elköltözött földművestől földet vett bérbe felesbe, meggondolja magát és nem műveli meg a földet, a termés kétszeresét tartozik megadni.

15. Ha a felesbérlő a megművelés idejének bekövetkezte előtt meggondolja magát és jelzi a föld tulajdonosának, hogy nincs módjában [a megművelés], és ha a föld tulajdonosa nem törődik ezzel, a feles maradjon bűntelen.

16. Ha egy földműves, aki szerződést köt a tulajdonossal és foglalót vesz fel, így vállalja egy szőlő vagy föld megművelését és hozzá is kezd a munkához, de a szerződést megszegve otthagyja, adja meg a föld árát, s a föld is legyen tulajdonosáé.

17. Ha egy földműves elfoglalja és megmunkálja egy másik földműves erdővel borított parcelláját, három évig használja termését, s azután adja vissza a földet a tulajdonosának.

19. Ha egy földműves elmenekül a földjéről, akkor a kincstárnak járó adókat minden évben azok fizessék meg, akik a termést betakarítják, vagyis akik a földet használják; ha nem fizetnék meg [az adókat], hajtsák be rajtuk a kétszeresét.

20. Aki a más erdejét az erdő tulajdonosának tudta nélkül kiirtja, megműveli és beveti, semmit se kapjon a termésből.

21. Ha egy földműves házat épít vagy szőlőt ültet idegen parcellán vagy földön, és a föld tulajdonosai egy idő múlva visszatérnek, nincs joguk a házat lerombolni, sem a szőlőt kiirtani, ellenben kártérítésül megfelelő földdarabot követelhetnek. Ha ellenben az idegen földön építő vagy ültető határozottan megtagadja a csereföld adását, akkor a föld tulajdonosának joga van kitépni a szőlőt és lerombolni a házat.

22. Ha egy földműves kapálás idején ásót vagy kétágú kapát lop, s ez egy idő múlva rábizonyul, fizessen érte napi 12 follist.[11] Hasonlóan az is, aki szőlőnyesés idején metszőkést vagy aratás idején sarlót, vagy favágás idején fejszét lop.

23. Ha a marhapásztor hajnalban átvesz egy marhát egy földművestől, behajtja az állatot a csordába, és történetesen farkas pusztítja el a marhát, mutassa meg a dögöt a tulajdonosának, de ő maga nem vonható felelősségre.

24. Ha a pásztor átvesz egy szarvasmarhát, de elveszíti, és nem tesz jelentést az állat gazdájának még ugyanazon a napon, amikor az állat elveszett, mondván: „Láttam az állatot egészen eddig és eddig a helyig, azután nem tudom, mi történt vele”, köteles a kárt megtéríteni. De ha jelentést tett, maradjon büntetlen.

25. Ha a pásztor a földművestől hajnalban átvett marhát kihajtja, a szarvasmarha pedig később a csorda zömétől elkószálva szántóföldekre vagy szőlőkbe hatol be és kárt tesz, nem szabad a pásztor bérét elvenni, viszont a kárt meg kell térítenie.

26. Ha a pásztor hajnalban átvesz egy szarvasmarhát egy földművestől, s az állat eltűnik, esküdjék meg az Úristen nevére, hogy ő semmi rosszat nem tett vele, és hogy nem volt része a marha elpusztulásában, s maradjon mentes a bírságtól.

30. Ha valaki lelopja a kolompot egy szarvasmarháról vagy juhról, s ez rábizonyul, akkor mint tolvajt korbácsolják meg. Ha pedig elvész az állat is, az térítse meg, aki a kolompot ellopta.

31. Ha egy földparcellán fa áll, a szomszédos parcella pedig veteményeskert, s a közeli fa árnyékot vet rá, akkor tulajdonosa vágja le az ágait. Ha viszont nem veteményeskert, ne vágja le a fa ágait.

32. Ha valaki fát nevelt fel egy felosztatlan helyen,[12] és a felosztás megejtése után a fa a parcellán másnak jutott, a fa feletti rendelkezési jog kizárólag felnevelőjét illesse. Ha pedig a parcella tulajdonosa tiltakozik, azt kiáltva, hogy „Hátrányt szenvedek a fa miatt”, adjon cserébe a fa felnevelőjének azért a fáért egy másikat, s legyen övé a fa.

33. Ha egy gyümölcscsőszt lopáson érnek azon a helyen, amelyet őriz, fosszák meg munkabérétől és alaposan verjék meg.

34. Ha egy bérért dolgozó pásztort tetten érnek azon, hogy a rábízott állatokat titokban, gazdájuk tudta nélkül megfeji és [a tejet] eladja, verjék meg és fosszák meg bérétől.

35. Ha valakit rajtakapnak, hogy más szalmáját ellopja, kétszeres mennyiségben térítse vissza.

36. Ha valaki egy ökröt vagy szamarat, vagy bármilyen állatot gazdája tudta nélkül elvisz és ügyes-bajos dolgára útra kel, kétszeresen fizesse meg érte a bért. Ha viszont az állat útközben megdöglik, adjon kettőt egy helyett, bármilyen állat volt is az.

37. Ha valaki elvisz egy ökröt valamilyen munkára, s az megdöglik, a bírák tartsanak vizsgálatot. Ha az ökör a munkában döglik meg, amelyre elkérte, (a kölcsön kérő) ne fizessen bírságot. Ha azonban más munka közben döglött meg, meg kell térítenie az egész ökör árát.

38. Ha valaki szőlőjében, szántóföldjén vagy egyéb területén ott ér egy kártevő szarvasmarhát és nem adja át azt a tulajdonosának, hogy egyúttal a termésben okozott pusztításáért is követelje tőle a kárpótlást, hanem megöli vagy megsebesíti az állatot, az adjon a szarvasmarháért szarvasmarhát, szamárért szamarat vagy juhért juhot.

39. Ha valaki az erődben fát vágva nem ügyel, és a dűlő fa egy szarvasmarhát vagy szamarat, vagy bármilyen más állatot megöl, adjon az állatért állatot.

40. Ha valaki favágás közben felülről vigyázatlanságból ledobja a fejszét s megöli más ember jószágát, térítse meg a kárt.

41. Ha valaki ökröt vagy szamarat lop, és ez rábizonyul, korbácsolják meg, térítse meg kétszeresen az állatot és a vele végeztetett egész munkát.

42. Ha valaki ökröt akar ellopni a csordából és a szétugrasztott csordát vadállatok falják fel, az illetőt meg kell vakítani.

43. Ha valaki kimegy, hogy hazaterelje a maga ökrét vagy szamarát, s annak hajszolása közben azzal együtt egy másikat is megkerget, és nem tereli azt is a sajátjával együtt haza, hanem az elvész vagy farkas áldozatává lesz, az illető adjon kártérítésként az állat tulajdonosának egy ökröt, illetőleg szamarat. Ha azonban jelentést tett neki és a helyet is megmutatta, egyben kimentette magát, hogy képtelen volt az állatot kézrekeríteni, ne adjon kártérítést.

44. Ha valaki az erdőben ökröt talál, azt levágja és a húsát ellopja, annak le kell vágni a kezét.

45. Ha egy rabszolga az erdőben levág egy ökröt vagy szamarat, vagy kost, gazdája térítse meg.

46. Ha egy rabszolga éjjel lopni akar és ezért állatokat terel ki az akolból és hajt el a nyájból, azok pedig elvesznek vagy vadállatok falják fel őket, akkor a rabszolgát, mint gyilkost fel kell akasztani.

47. Ha valakinek a rabszolgája már sokszor lopott éjjel barmokat, vagy sokszor hajtott el nyájakat, az urán kell a kártérítést behajtani az elveszett állatokért, mint aki tudott rabszolgája bűnösségéről. Magát a rabszolgát pedig fel kell akasztani.

50. Ha egy ökör vagy szamár szőlőbe vagy veteményeskertbe akar behatolni, de közben beleesik a szőlő vagy kert árkába és megdöglik, a szőlő vagy kert tulajdonosa nem tartozik felelősséggel.

52. Ha valaki termésbetakarítás idején csapdát állít fel, s ebbe kutya vagy sertés esik bele és megdöglik, a csapda gazdája nem tartozik kártérítéssel.

55. Ha valaki megöl egy pásztorkutyát és nem vallja be, majd vadállatok támadnak rá az akolra, azután pedig kiderül, hogy az illető ölte meg a kutyát, a nyáj egész elveszett állományát térítse meg a kutya árával együtt.

56. Ha valaki felgyújtja a saját erdejét vagy szántóföldjét, és a tűz történetesen házakat vagy termésben álló szántóföldeket éget porrá, az illetőt nem szabad elítélni, csak akkor, ha ezt nagy szélben tette.

57. Aki másnak erdejét leégeti vagy más fáit kivágja, a kár kétszeres megtérítésére ítéljék.

58. Aki a szőlő kerítését felgyújtja, azt verjék el, bélyegezzék meg a kezét és bírságolják meg a kár kétszeresére.

59. Aki másnak fürtökben álló szőlőtöveit kivágja, annak vágják le a kezét és bírságolják meg.

60. Akik aratás idején idegen földre hatolnak be és kévéket, kalászokat vagy hüvelyest lopnak, azoktól vegyék el a felső ruhájukat és korbácsolják meg őket.

61. Azok, akik idegen szőlőkbe vagy fügéskertekbe hatolnak be csupán azért, hogy egyenek, számítsanak ártatlanoknak. De ha tolvajlás céljából teszik, verjék meg őket és vegyék el felső ruhájukat.

62. Azokat, akik ekét, ekevasat vagy jármot lopnak, bírságolják meg a lopás elkövetésétől eltelt napok száma szerint napi 12 follisra.

63. Azok, akik másnak a szekerét felgyújtják vagy ellopják, fizessék meg értékének kétszeresét.

64. Azokat, akik ellenséges bosszúállásból szérűskertet, vagy asztagokat gyújtanak fel, meg kell égetni.

65. Azoknak, akik szénás vagy szalmás pajtát gyújtanak fel, vágják le a kezét.

66. Azoknak, akik idegen házakat önhatalmúlag lerombolnak vagy kerítéseket megsemmisítenek, azzal az ürüggyel, hogy sajátjukat kerítik be vagy sajátjukon építenek, vágják le a kezét.

67. Ha egy földet kamatért [hitelzálogként] vettek át és kiderül, hogy hét évnél tovább élvezték a termését, a bíró számítsa ki a föld egész jövedelmét a hét év óta eltelt s az eddig eltelt időre is, és az azóta befolyt jövedelem felét számítsa be a tőke törlesztésébe.

68. Ha valakit egy magtárban rajtakapnak azon, hogy gabonát lop, az első esetben mérjenek rá száz korbácsütést, és térítse meg a kárt a tulajdonosnak. Ha másodízben érik tetten, kétszeres kártérítést fizessen a lopásért, ha pedig harmadszor is, meg kell vakítani.

69. Azt, aki éjnek idején bort lop hordóból, kádból vagy cseberből, ugyanolyan büntetéssel sújtsák, ahogyan a fentebbi cikkelyben meg van írva.

70. Azokat, akik gabona- és bormérésre megkurtított mércét használnak, és nem követik a régi hagyományt, hanem rút nyereségvágyból hamis mértéket használnak az elrendelt mértékek helyett, mint istenteleneket meg kell verni.

71. Ha valaki barmokat ad át legeltetésre egy rabszolgának a rabszolga urának tudta nélkül, a rabszolga pedig eladja az állatokat vagy valamiképpen kárt tesz bennük, sem a rabszolgát, sem urát nem lehet kártérítésre kötelezni.

72. Ha egy rabszolga ura tudtával bármiféle állatokat átvesz, de megeszi vagy valamiképpen elpusztítja őket, a rabszolga gazdája adjon kártérítést az állatok tulajdonosának.

73. Ha valaki megy az úton és megsebesített vagy megölt barmot talál, majd könyörületre indulva jelentést tesz erről, a barom tulajdonosának pedig gyanúja támad, hogy a jelentést tevő követte el a gonoszságot, az illető tegyen esküt a megsebesítést illetően, az elpusztítás miatt azonban senkit se vonjanak felelősségre.

74. Az, akire rábizonyul, hogy másnak a jószágát bármilyen okból is megölte, adjon kártérítést az állat tulajdonosának.

75. Aki méreg felhasználásával megöl egy nyájőrző kutyát, kapjon száz korbácsütést, és adja meg a kutya árának kétszeresét tulajdonosának. Ha pedig a nyáj is elpusztult, a gyilkos az egészért adjon kártérítést, mivel bűnös volt a kutya elpusztításában. Tanúvallomásokat kell gyűjteni a kutyára vonatkozóan, és ha az vadállatok ellen is használható volt, úgy történjék, amint fentebb mondottuk. Ha pedig közönséges kutya volt, amilyen sok van, akkor a tettest verjék meg, s csak a kutya árát térítse meg.

76. Ha két kutya marakodása esetén az egyik gazdája karddal, bottal vagy kővel találja megütni az idegen kutyát, és az ennek az ütésnek következtében megvakul vagy más életveszélyes sérülést szenved, vagy megdöglik, az illető adjon kártérítést a tulajdonosának, és kapjon 12 korbácsütést.

77. Ha valakinek erős kutyája van, mely dühös nyájőrző társaira, és az illető ráuszítja az erős kutyát a gyengébbekre, úgy, hogy valamelyik kutya megrokkan vagy megdöglik, a tettes adjon kártérítést a kutya gazdájának és kapjon 12 korbácsütést.

78. Ha valaki learatta a maga parcelláját, amikor a szomszédos parcellák még nem voltak learatva, és állatait ráhajtja, és így kárt okoz szomszédainak, kapjon 30 korbácsütést és kártalanítsa a megkárosultakat.

79. Ha valaki leszüretelte a maga szőlőjét, és – noha egyes parcellák még nincsenek leszüretelve – betereli oda barmait, kapjon 30 korbácsütést és adja meg a kártérítést a károsultnak.

81. Ha valaki, aki egy faluban lakik, észreveszi, hogy egy közös [felosztatlan] hely malom létesítésére alkalmas, s azt elsőként elfoglalja, és ha utóbb a malom felépítésének befejezése után, a faluközösség tiltakozik a malom tulajdonosánál, amiért a közös földterületet sajátjaként vette tulajdonába, adják meg neki a malom létesítésére kiadott, neki járó egész költséget, és legyenek társtulajdonosok az első létesítővel együtt.

82. Ha egy falu földjének felosztása után valaki a maga földrészén malom létesítésére alkalmas helyet talál s erről gondoskodik is, a többi parcellák földműveseinek nincs joguk bármit is szólni a malom ellen.

83. Ha a malom felé folyó víz szántóföldeket vagy szőlőket pusztít el, [a malomtulajdonos] adjon ezért kártérítést. Ha ezt nem tenné, szüneteltessék a malom működését.

84. Ha a szántóföldek tulajdonosai nem akarják, hogy a víz az ő szántóföldjeiken át folyjék, joguk van tiltakozni.

A közösségi földbirtokok védelme

I. Rómanos Lekapénos császár (914–944) 934. évi novellájából közlünk részletet. A közösségi földek elidegenítését tiltó törvények a kisbirtokos parasztok védelmét szolgálták, a katonakontingens megmaradása érdekében. A rendelet megtiltotta, hogy idegenek vegyék birtokba a falu földjeit, továbbá elrendelte a hatalmasok által elfoglalt földek visszaadását, illetve visszavásárlásuk lehetővé tételét.

Ius Graecoromanum, I., 208–211. o.

1. … Ha pedig… kényszerűség vagy szükség merül fel, vagy éppen csak egyéni elhatározás sugallja azt, hogy a tulajdonos a maga földjeit részben vagy egészben eladja, a megvételt fel kell kínálni ugyanazon falu lakóinak, vagy a szomszédos földek vagy falvak lakóinak. Ezt pedig nem az erősebbek iránti gyűlöletből vagy irigységből iktatjuk törvénybe, hanem a szegények iránti jóakaratból, az ő védelmükre s a közjó érdekében rendeljük el. Mert azok, akik az istentől hatalmat kaptak s hírnevük és gazdagságuk révén a sokaság fölé emelkedtek, ahelyett hogy – ahogyan kellett volna –, sokra tartották volna azt, hogy gondját viselhetik a szegényeknek, martalékuknak tekintik őket s azon bosszankodnak, hogy nem tudják még gyorsabban megkaparintani… Ennélfogva soha többé senki a dicső magisterek vagy patríciusok közül, senki a főhivatalokkal, fővezérségekkel, állami vagy katonai tisztségekkel kitüntetettek közül… vagy az egyházi vezetők közül…[13] ne merészeljen se személyesen, se közvetítő személy révén egy falu vagy birtok tulajdonába beférkőzni, akár az egészébe, akár egy részébe, se vétel, se ajándék, se örökség, se bármi más ok ürügyén, mivel az ilyen birtokba vételt érvénytelennek nyilvánítottuk, és elrendeltük, hogy az így megszerzett birtokokat a rajtuk eszközölt javításokkal együtt térítés nélkül vissza kell szolgáltatni előző tulajdonosaiknak vagy ezek, illetőleg rokonaik hiányában – az illető falvak vagy birtokok lakosainak… Mert sokan a szegényeknek azt a nyomorúságát, amelyet a mindent megoldó idő hozott magával… nyerészkedési forrásul használták fel, és amikor látták, hogy a szegényeket éhínség szorongatja, emberszeretet, könyörület és jószívűség helyett egyesek ezüstért, mások aranyért, ismét mások kenyérért vagy más adományok fejében olcsó áron felvásárolták a szerencsétlen szegények birtokait. Erőszakosabbak voltak ezek, mint a bekövetkezett ínség, és még a rákövetkező időkben is olyanok voltak a falvak nyomorult lakóira nézve, mint a kórságnak valami dögvészes járványa: rákos daganat módjára beleették magukat a falvak testébe, és ezzel teljes pusztulásukat idézték elő.

2. Mármost az előkelők közül mindazokat, akikre a jelen oklevél fentebbi tilalma vonatkozik, és akik az elmúlt índikció éve óta,[14] azaz az éhínség kezdete, illetőleg vége óta földeket vagy falvakat kerítettek hatalmukba, illetőleg azokban akár részben, akár egészben birtokjogot szereztek, miután visszakapták az általuk kifizetett vételárat, el kell onnan távolítaniuk akár az eredeti tulajdonosoknak, akár ezek örököseinek vagy rokonainak, akár – ha ezek fizetésképtelenek –, az egyébként is együtt adózóknak, akár annak a községnek, amelynek sikerült a vételárat megadnia. A rajtuk végzett javításokért pedig, ha az említett személyek jómódúak és hajlandók erre fizessék meg a méltányos összeget, ellenben, ha fizetésképtelenek és nem hajlandók fizetni, az előkelők távozzanak el úgy, hogy visszakapják az anyagot, ha ugyan egyáltalán saját költségükre eszközölték a javításokat, nem pedig még ezeket is a szegények sajátjából, illetőleg munkája révén végeztették. Mindezeket azonban természetesen csak a vásárlás útján történt, jogosnak látszó birtokszerzésre vonatkozólag rendeljük el. Ami azonban az adományokat, örökülhagyásokat vagy más ilyenféle és mondvacsinált birtokszerzéseket és harácsolásokat illeti, ezekre nézve már régen is elrendeltük s most is kimondjuk, hogy ezek érvénytelenek… ezeket ingyenesen vissza kell adni a maguk tulajdonosainak…

3. És ha egyesekre az isteni gondviselés kegyesebben tekintett rá, vagy más valamilyen felfoghatatlan okoknál fogva a földi élet jobb helyzetébe emelte őket át azzal, hogy elvette tőlük az alacsonyabb sorsot és magasabbra helyezte őket, ezekre nézve azt tartjuk méltányosnak, hogy ezek is maradjanak meg abban az örökségben és birtokban, amely kezdettől fogva osztályrészül jutott nekik, és a maguk sorsának mértékén túlterpeszkedve ne tegyék szerencsétlenebbé szomszédaikat azzal, hogy fosztogatják őket…

4. Azoknak pedig, akik a tőlünk megállapított időpont előtt[15] szerezték meg az ilyen birtokok birtokjogát – ha úgy látjuk, hogy megmaradnak ugyanabban az állapotban, mi is megengedjük, hogy megmaradjanak benne, közben azonban a szomszéd birtokának a megszerzésére vonatkozó tilalom rájuk is ugyanúgy vonatkozik, mint a többiekre. Ha ellenben szomszédaikkal durván bánnak és erőszakoskodnak, úgy, hogy a szegényeknek súlyos és szüntelen károkat okoznak, akkor el kell őket távolítani, sőt elkergetni. Tűrhetetlen és lehetetlen viselkedésük jutalmaként veszítsék el a saját birtokukat.

(A továbbiakban a rendelet azokat a feltételeket szabja meg, amelyek mellett a hatalmasoktól a birtokért kifizetett vételárat vissza lehet téríteni, valamint ismerteti a novella rendelkezéseinek megkerülése ellen foganatosított intézkedéseket.)

Rendelet a katonabirtokok védelméről

VII. Kónstantinos (945–959) katonabirtokokról szóló novellájának célja a birodalom hadseregének megerősítése, a bolgár és arab támadások ellen. Mivel sok katonatelek birtokosa tönkrement, az uralkodó biztosítani kívánta a bizánci haderő alapját képező földek elidegeníthetetlenségét.

Ius Graecoromanum, I., 22–223. o.

Ami a testnek a fej, az az államban a hadsereg: aszerint, hogy ezek milyen állapotban vannak, szükségképpen velük együtt megváltozik az egész, és aki ezekre nem fordít nagy gondot, az a maga jólétében szenved kárt, ha ugyan a közjót a magáénak tarthatja. És mivel idő múltával a katonák birtokai, amelyek létüknek és megélhetésüknek voltak forrásai, gyengülni kezdtek és állapotuk súlyosabbra fordult, istentől megszentelt császári felségünk a gyógyulás és a javulás útjára vezette át ezeket, közös haszonnal ajándékozván meg az összességet.

1. Ennélfogva elrendeljük ugyanazt, amit a szokás íratlanul már előbb is jogérvényessé tett, hogy a katonáknak ne legyen szabad eladniuk azokat a birtokokat, amelyekből a hadjáratokon katonai szolgálatot teljesítenek, hanem őrizzenek meg minden hadbavonulásra a lovaskatonák 4 litra[16] értékűt ingatlanvagyont. Elrendeljük, hogy ezek közé kell számítani az Aigaion Pelagos- (Égei-tenger) themának, a Samos-themának, és Kibyrrhaióton-themának a flottákhoz beosztott tengerészkatonáit is, mert ezek is maguk szerelik fel magukat a hadi szolgálatra, evezősök és tengerészkatonák egy személyben, és nehéz szolgálatot teljesítenek. Ami a császári hajókon zsoldért szolgálatot teljesítőket és a többi tengerészkatonákat illeti, már most is érvényben van az a jogszokás, hogy ezeknek két litra értékű ingatlanvagyont kell megőrizniük minden hadbavonulásra, s ez véleményünk szerint is elegendő. Tehát, ha a kétféle katonai szolgálatra besorozottak ekkora ingatlanbirtokon élnek, s azt elidegenítetlenül megőrizve megtartják, ám származtassék is át természetes örököseikre akármilyen törvényes módon, de a velük járó kötelezettséggel együtt… Elrendeljük, hogy az örökség hozamával egyenes arányban álljon a kötelezettség terhe is.

(A továbbiakban a rendelet a katona ingó vagyonának, a katonabirtokok megvásárlóinak a kérdését taglalja, és leírja mind a parasztok, mind a katonák nyomorúságos helyzetét.)

Tudni való, hogy a lovaskatonáknak 5 litra vagy legalább 4 litra értékű ingatlanvagyonnal, azaz földparcellával kell rendelkezniük. Tudnivaló, hogy a császári tengerészkatonának 3 litra értékű ingatlanvagyonnal, vagyis földdel kell rendelkeznie.

Tudni kell, hogy egészen a mai időkig érvényben maradt az az eljárási szabály, hogy amikor hadjáratra kerül sor, a katonakötelesek mellé, ha jómódúak, nem szabad velük együtt adózó újoncokat adni, hanem teljesítsék egyedül és saját személyükben katonai szolgálatukat. Ha azonban elszegényedtek, akkor velük együtt adózókat kell melléjük adni, hogy ezek révén meglegyen az elégséges vagyonuk, s le tudják szolgálni a maguk katonai szolgálatát. Ha pedig teljesen elszegényedtek, és még a melléjük adott együtt adózók segítségével sem tudják teljesíteni katonai szolgálatukat, akkor el kell őket bocsátani a szolgálatból, és a portyázókhoz kell beosztani őket, akik közül pl. a csekonokat[17] az erődökbe szokták különíteni. Az ilyen katonák földparcellái elidegeníthetetlenek maradnak, ezeket a kincstár számára határolják el és különítik ki abból a célból, hogy – ha esetleg az elbocsátottak valamelyike anyagilag újból összeszedné magát –, visszakapja a maga parcelláit és visszahelyezzék a maga katonai szolgálatába.

Tudnivaló, hogy Theodóros főkardhordozó, Pankratés fia, magára vállalta azt, hogy elmegy Anatolikon-themába és besorozza a platiniatákat,[18] és hogy belőlük s a thema többi lakóiból kiállít 500 válogatott, íjásznak alkalmas katonát, s ha vannak köztük erre alkalmasak, akár tisztek, akár közemberek, akkor néhány lovaskatonát is. És ha ezek közül a közkatonák teljes zsoldot kapnak, akkor a maguk költségén állítsák ki lovasfelszerelésüket. Ha azonban zsoldjuk nem teljes, akkor a beszállásolást megváltó adókból kapjanak lovat vagy azok illetékéből, akik Anatolikon-themában egyes katonák kiállítására kötelesek.



[11] A follis kis rézpénz. 12 follis = 1 keration. A keration ezüst pénzérme, 24 keration = 1 hyperpyron (nomisma) = 4,5 gramm arany.

[12] A felosztatlan hely itt ugyanazt jelenti, mint a közös hely a 81. cikkelyben, olyan értelemben, ahogyan a Synopsis Minor meghatározza. „Közös az, ami felosztásra vár, mindaddig, amíg a felosztást el nem végzik.”

[13] Itt egy felsorolás az állami, katonai és egyházi méltóságok lajstromát adja.

[14] A 928. év.

[15] A fentebb említett 928. évet érti.

[16] Egy litra (font) arany = 72 arany solidus (hyperpyron), amelyből 1 érme 4,5 g aranyat tartalmazott.

[17] Peloponnészoszi, szláv eredetű lakosság.

[18] A thema örmény lakossága.