Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

AZ ARAB HATÓSÁGOK ÉS A SZÍRIAI LAKOSSÁG

AZ ARAB HATÓSÁGOK ÉS A SZÍRIAI LAKOSSÁG

Szemelvényünk szerzője Abú Júszuf ibn Ibráhím al-Kúfí (al-Anszári) mint főbíró adott ki jogi döntvényeket.

M. J. de Goeje BGA, VI, 1889, 25–27. o.

a) Ami a keresztények (dzimmí)[74] helyzetével kapcsolatos kérdéseket illeti, ó igazhitűek parancsolója, vagyis azt, hogy miért maradtak meg szentélyeik és templomaik a községekben és a városokban, és miért nem kellett lerombolniuk, amikor a muszlimok meghódították őket, és hogy miért szabad kitűzniük a keresztet ünnepeiken, a válasz az, hogy a muszlimok és a keresztények között békeszerződés létesült, azzal a feltétellel, hogy megfizetik a fejadót, és a városokat azzal a feltétellel adták át, hogy szentélyeiket és templomaikat nem rombolják le sem a város határain belül, sem azokon kívül, és hogy élhetnek, hogy a muszlimok harcolnak helyettük és megvédelmezik őket azokkal az ellenségekkel szemben, akik bántanák őket, végül, hogy ünnepeiken kitűzhetik a keresztet.

Abú Júszuf mondja: Elmondta nekem egy tudós a szíriai Mekhul szavai szerint, hogy amikor Abú ’Ubajda ibn al-Dzsarráh bevonult Szíriába, békeszerződést kötött a keresztényekkel a következő feltétellel: templomaik és szentélyeik megmaradnak, de új szentélyeket és új templomokat nem fognak építeni, megmutatják az utat, az eltévedt muszlimnak és hidat építenek a folyókon keresztül a maguk költségén, három napig eltartják az elvonuló muszlimokat, nem fogják káromolni a muszlimot, nem is bántalmazzák, nem fogják kiengedni disznóikat házaikból olyan helyekre, ahol muszlimok tartózkodnak; jelzőtüzeket fognak gyújtani az Isten útján járó harcosok eligazítására, és nem fogják elárulni az ellenségnek a muszlimok gyenge helyeit.

…Amikor a keresztények látták, hogy a muszlimok milyen becsületesen megtartják adott ígéreteiket, és hogy milyen jól bánnak velük, akkor kíméletlen ellenségeivé váltak a muszlimok ellenségeinek, és segítették a muszlimokat ellenségeikkel szemben. Minden olyan város, amely békeszerződést kötött a muszlimokkal, embereket küldött ki, hogy szerezzenek híreket a rómaiakról,[75] királyukról és arról, hogy mit terveznek.

És megjöttek a küldöttek és jelentették, hogy a rómaiak akkora sereget gyűjtöttek öszsze, amekkorát még nem látott a világ…

…Abú ’Ubajda és a muszlimok veszedelmesnek tartották helyzetüket. Ekkor Abú ’Ubajda írt azokba a városokba kinevezett helytartóinak, amelyekkel békeszerződést kötött, megparancsolta, hogy térítsék vissza a keresztényeknek a tőlük beszedett fejadót és kharádzsot, és elrendelte, hogy ezt mondják nekik: „Visszaadjuk pénzeteket, mert megtudtuk, hogy seregek gyülekeznek ellenünk, ti pedig kikötöttétek, hogy védelmezzünk meg benneteket. Mivel mi ezt nem tudjuk teljesíteni, visszaadjuk, azt amit elvettünk tőletek. Ragaszkodni fogunk a veletek kötött és köztünk írásba foglalt feltételekhez, ha isten győzelemhez segít bennünket ellenségeink fölött.” Amikor a muszlimok ezt elmondták a keresztényeknek és visszaadták a pénzüket, amit tőlük szedtek, a keresztények így szóltak: „Vezéreljen benneteket vissza hozzánk az Isten és adjon győzelmet ellenségeitek fölött! Ha rómaiak volnának a helyetekben, ugyan semmit sem adtak volna vissza, sőt még azt is elvennék, amink megmaradt, és nem hagynának nekünk semmit.”

…A muszlimok és a sokistenhívők elkeseredett harcba bocsátkoztak. Mindkét részről rengetegen hullottak el. Végül is Isten segített a muszlimoknak és futásba kergette ellenségeiket.

Voltak olyan városok is, amelyeknek lakossága nem kötött békét Abú ‘Ubajdával. Amikor ezeknek a városoknak lakosai látták, hogy milyen bántalmazásoknak voltak kitéve a sokistenhívő társaik, követeket küldtek Abú ’Ubajdához és békét kértek, Abú ’Ubajda megadta nekik a békét, mégpedig ugyanazokkal a feltételekkel, amelyekkel az előbbieknek, de még megtoldotta azzal, a kért kikötéssel, hogy ha olyan rómaiak akadnának közöttük, akik azért jöttek, hogy harcoljanak a muszlimokkal és most ott tartózkodnának, akkor ezek a rómaiak bocsánatot nyerjenek és holmijukkal, vagyonukkal és családjukkal együtt visszamehetnek a rómaiak országába, a muszlimok nem fogják őket ebben gátolni. Abú ’Ubajda beleegyezett, mire megfizették a fejadót és megnyitották előtte városaik kapuit.

’Umar válasza vezérének, Abú ’Ubajdának, a szíriai arab haderők parancsnokának

Sikereket aratnak azok, akik megtartóztatják magukat a kapzsiságtól…

…Ha egyszer behajtottad rajtuk a fejadót, semmi egyebet nem követelhetsz tőlük, és hatalmad nem terjed ki másra.

Meggondoltad-e, hogy ha mi fogjuk és szétosztjuk ezt a lakosságot, mi marad azoknak a muszlimoknak, akik utánunk jönnek? Allahra mondom, nem fognak embert találni, akit munkára kényszeríthetnének, és végképp elesnek annak lehetőségétől, hogy munkájának gyümölcseit élvezzék.

Az igazhitű muszlimok ezek rovására fognak élni, amíg élnek, amikor pedig mi is meghalunk, és ők is meghalnak, akkor a fiaink fognak élni az ő fiaik rovására mindaddig, amíg csak úgy lesz, hogy szolgái lesznek a muszlim hit követőinek, amíg csak a muszlim hit marad az uralkodó.

Így terheld meg őket fejadóval, ne engedd őket elhurcolni fogságba és tiltsd meg a muszlimoknak, hogy igazságtalanul bánjanak velük, hogy kárt okozzanak nekik és felegyék vagyonukat, kivéve, amikor ez meg van engedve, és becsületesen tartsd tiszteletben azokat a feltételeket amelyekben megegyeztél velük mindannak fejében, amit adtál nekik.

A keresztények ruhaviseletének szabályozása

Al-Kúfi, (Kitáb al-Kharádzs), 101. o.

Közben pedig bélyeget kell sütni a keresztények nyakára, mikor az adó beszedése folyik, és amíg szemléjük be nem fejeződött… És meg kell parancsolni, hogy egyikük ruhája, hátasállata vagy külseje se hasonlítson a muszlimokéra. Kötelezni kell őket, hogy a durva zsineghez hasonlatos övet hordjanak, és mindannyian ilyennel övezzék fel magukat. Fejrevalójuk keményített vászonból készüljön, nyergeikre kápaposztót akasszanak, szandáljuk szíjait kétszeresre kössék és ne úgy szabják, mint ahogyan a muszlimok szabják; tiltsák meg asszonyaiknak, hogy tevén járjanak; tiltsák meg nekik, hogy új szentélyeket vagy templomokat építsenek a városban, azokon kívül, amelyeket szerződésben kikötöttek maguknak… A keresztényeknek meg kell engedni, hogy a városokban élhessenek és a muszlimok piacain adhassanak és vehessenek, de nem szabad sem bort, sem disznót árulniuk, és a városokban nem mutogathatják keresztjeiket… Parancsold meg helytartóidnak, hogy kötelezzék a keresztényeket ezeknek a külsőségeknek a tiszteletben tartására. Ezt parancsolta helytartóinak ’Umar ibn al-Khattáb és még hozzátette: hogy külsejük alapján is meg lehessen őket különböztetni a muszlimoktól.

(Al-Dzsabarí)

Ebben az évben[76] al-Mutavakkil kalifa parancsára minden keresztényt arra köteleztek, hogy sárga nyaksálat és övet viseljen, ha lovon ül, csak fából készült kengyelt használhasson, a nyereg hátsó részére, két kis gömböt illesszen, fejrevalójára[77] pedig két gombot, ha valaki ilyent visel, mégpedig úgy, hogy színét meg lehessen különböztetni a muszlimok között használatos kalanszuvától: ruhájára két olyan foltot varrjon, mint amilyen rabszolgáik ruháján van, mégpedig úgy hogy a folt színe elüssön a felsőruha színétől, amelyre rávarrják, továbbá az egyik folt elöl legyen, a mellen, a másik hátul, az ember hátán, nagysága négy ujjnyi, a színe sárga. Ha keresztény ember csalmát[78] visel, csalmája is sárga színű legyen.

’Umar és a fényűzés

Szemelvényünk Ibn al-Athír (megh. 1254-ben) Kitáb al-kámil fíat-tárikh (A történelem teljes könyve) c. művéből való.

Tornberg, BGA, II., 166. o.

’Umar megparancsolta a dzsundok elöljáróinak, hogy egy kijelölt napon menjenek be hozzá al-Dzsábijjába könnyű fegyverzetű csapataikkal és hagyják helytartóikat kerületeikben. Al-Dzsábijja előtt találkoztak vele. Először Jazíd és Abú ’Ubajda, majd Khálid ment oda hozzá. Valamennyiük lova brokáttal és selyemmel volt letakarva.

Ekkor ’Umar kődarabokat kapkodott fel és elkezdte őket dobálni, közben ezeket mondotta: „De hamar hűtlenek lettetek régebbi meggyőződésetekhez! Talán az én fogadásomra jöttetek ilyen cicomával? Hogy elkényesedtetek két esztendő alatt! Ha századaitok élén jelentetek volna meg ilyen öltözetben, másokat állítottam volna a helyetekbe.” Azok pedig így válaszoltak: „Igazhitűek parancsolója, ne ítélj meg bennünket külsőnk szerint, fegyvereinktől pedig nem válunk meg soha!”



[74] Dzimmí: nem muszlim kinyilatkoztatott (zsidó, keresztény) vallás híve, akivel a muszlim állam védelmi szerződést (dzimmet) kötött.

[75] A bizánciakról van szó.

[76] I. sz. 849–850-ben.

[77] A perzsa kalanszuva szó „magas kucsmát” jelent.

[78] Turbán.