Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

TÖRVÉNYKÖNYVEK

TÖRVÉNYKÖNYVEK

A száli frankok törvénykönyve

A népvándorlás kori germánok társadalom- és jogtörténetének egyik legbecsesebb forráscsoportját alkotják a barbár törvénykönyvek, amelyek között jelentőségben kiemelkedik a Lex Salica, a tengermelléki frankok törvénykönyve.

A törvénygyűjteményt minden valószínűség szerint az V. század végén Chlodvig uralkodása alatt foglalták írásba, de amint a később keletkezett bevezetés is utal rá, a már kialakult szokásjogot jegyezték le s nem új törvényeket alkottak.

A Lex Salica hatása a germán jogban az egész középkorban érezhető volt, egy meghatározott terület lakossága még hosszú évszázadokon át alaptörvényének tekintette, s miként a további szemelvényekből is kitűnik, az uralkodók csak kiegészítették, helyenként a társadalmi körülmények változásai miatt átalakították, de nem szüntették meg a száli törvénykönyvet.

Geffcken, 1898.

Bevezetés.

A frankok jeles nemzete, amelyet Isten teremtett, a hadakozásban vitéz, a béke megőrzésében szilárd, mélységesen bölcs a tanácskozásban, nemes és ép testű, különösképpen fehér színű és kiváló alakú, bátor, gyors és kemény, katolikus hitre térve mentes az eretnekségtől, s míg barbárnak tartották is, Isten sugallatára kereste a bölcsesség kulcsát, és mert olyan igazságszolgáltatást akart teremteni, amely magas rendű erkölcseinek megfelel, e nép előkelői, akik ebben az időben vezetői voltak, a kegyesség szabályait megőrizve alkották meg és hirdették ki a száli törvényt. Sok férfiú közül négyet választottak: Wisogastot, Bodogastot, Salogastot, Wendogastot, a Salogheve, Bodogheve és Widogheve nevű vidékekről. Miután háromszor egymás után összegyűltek, hogy a dolgok eredetét megvitassák, végső döntéseiket úgy foglalták össze, amint következik. Ámde mikor Isten kegyelméből nagyhajú[226] Chlodwig, a frankok királya lelkesen és nemesen elsőként vette fel a katolikus[227] kereszténységet, mindazt, ami e törvénykönyvben a kereszténységgel ellenkezőnek látszott a kiváló királyok: Chlodwig, Childebert és Chlothar fényesen kijavítottak…

Éljen Krisztus, aki szereti a frankokat. Oltalmazza meg országukat. Őrizze és töltse el vezetőiket kegyelme világosságával. Védelmezze seregüket, erősítse hitüket. Jézus Krisztus, az uralkodók ura jóságában engedje meg nekik a béke örömét és boldogságát, mert ez az a nép, amely bátran és vitézül rázta le magáról a rómaiak kemény igáját. A kereszténység felvétele után pedig a szent vértanúk testét, akiket a rómaiak tűzzel égettek meg, karddal pusztítottak el vagy vadállatokkal tépettek szét, arannyal és drágakövekkel ékesítette. Krisztus nevében kezdődik a száli frankok törvénykönyve.

I. A perbehívásról

1. §. Ha valakit perbe hívnak,[228] a király törvénye szerint és nem jelenik meg, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.[229]

3. §. Az, aki mást perbe hív, tanú kíséretében menjen el az illető házához, és ha (az illető) nem lenne otthon, hívja fel feleségét vagy bárkit a famíliából (házanépéből),[230] közöljék vele, hogy ő perbe hívta.

4. §. Ha pedig (a perbehívott) a király szolgálatával lenne elfoglalva, nem lehet perbe hívni.

II. A sertéslopásról

1. §. Ha valaki szopós malacot lopott, és ez rábizonyul, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki éves malacot lopott, és ezt rábizonyították, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

S. §. Ha valaki kétéves sertést lop, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

6. §. Két sertésig hasonlóképpen ezt az összeget kell fizetni.

11. §. Ha valaki kandisznót vagy vezérkocát lop, 700 dénárra, vagyis 17 és fél solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

III. A marhalopásról

1. §. Ha valaki szopós borjút lop, és rábizonyul, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék.

2. §. Ha egy- vagy kétéves marhát lopott, és rábizonyították, 700 dénárra, vagyis 17 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki ökröt vagy tehenet lopott borjúval, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki bikát lopott, amely gulyát vezet és soha igában még nem volt, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék

5. §. Ha pedig három villa[231] teheneihez szolgáló bikát, úgynevezett trespiliust lop valaki, háromszor 45 solidusra büntessék.

5. §. IV. Ha valaki királyi bikát lop 90 solidusra büntessék az ellopott érték megtérítésén kívül.

IV. A juhok lopásáról

1. §. Ha valaki szopós bárányt lop el, és rábizonyul, 100 dénárra, vagyis 2 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki hármat lopott el, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék, s ez az összeg érvényes 40 bárány ellopásáig.

4. §. Ha pedig negyvenet vagy többet lopott volna el, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

V. A kecskék lopásáról

1. §. Ha valaki három kecskét lop el, és ez rábizonyult, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

VI. A kutyák lopásáról

1. §. Ha valaki betanított vadászkutyát lopott el vagy ölt meg, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig pásztorkutyát lopott el vagy ölt meg, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

VII. A madarak lopásáról

1. §. Ha valaki a fáról egy sólymot lop el, és rábizonyult, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

3. §. II. Ha valaki kakast lopott, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

3. §. III. Ha valaki tyúkot lopott, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki libát lop, és rábizonyult, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék.

VIII. A méhek lopásáról

1. §. Ha valaki zárt helyről lopott el egy méhkast, 1800 dénárra vagyis 45 solidusra büntessék.

IX. A vetésben vagy bármiféle zárt területen okozott károkról

1. §. Ha valaki (idegen) állatokat, azaz lovat vagy bármi más barmot talált a vetésében, nem szabad megölnie, és ha ezt mégis megtenné, de tettét bevallotta, azonnal tegye jóvá, és ha az állat csak megsérült volna, fogadja magához. Ha azonban tettét nem vallotta be, de rábizonyult, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki vetésében őrizetlenül hagyott állatokat talált, és azokat befogta úgy, hogy erről senkit sem értesített és az állatok közül akár csak egy is elpusztult, azonnal adjon jóvátételt, azonfelül még 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

4. §. Ha valakinek a sertései vagy más állatai idegen vetésbe rontottak és az állatok gazdája ezt tagadja, de rábizonyítják 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki a kárt okozó állatokat akár a karámban leütni, akár pedig, amikor már hazafelé hajtják őket elhajtani merészelné, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

5. §. II. Ha a kárt okozó állat már a karámban van, tulajdonosa az okozott kárt azonnal tegye jóvá, és ezenkívül 10 dénárra büntessék.

5. §. III. Ha valaki ellenséges indulattól vagy fennhéjázástól vezettetve más sövényét megnyitja és vetésébe, rétjébe, szőlejébe vagy bármi más megművelt földjére állatait bocsátja, a tettes a kárt tegye jóvá, és azonkívül 1200 dénárra vagyis 30 solidusra büntessék.

X. Rabszolgák lopásáról

1. §. Ha valaki rabszolgát, hátaslovat vagy igáslovat lopott,[232] 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

2. §. Ha egy szabad ember más rabszolgájának vagy rabnőjének segítségével a szolgák urának vagyonából valamit ellopott, azonkívül, hogy a rabszolgákat és a lopott dolgokat vissza kell adnia még 600 dénárra, vagyis 15 solidusra is büntessék.

2. §. I. Ha valaki más rabszolgáját megöli, eladja vagy szabaddá teszi, 35 solidusra büntessék.

2. §. II. Ha valaki más rabnőjét ellopja, 30 solidusra büntessék.

XI. A szabadok lopásáról és betöréséről

3. §. Ha szabad ember olyan betörést követ el, amelynél két dénár a kár, ha rábizonyult, 30 solidusra büntessék.

XIII. A szabadok elrablásáról

1. §. Ha három férfi elrabol egy szabad leányt, 300 solidust fizessenek.

2. §. Azok, akik e hármon kívül részesei voltak a rablásnak, 5 solidust fizessenek.

3. §. Akik nyíllal vettek részt a rablásban 3 solidust fizessenek.

4. §. A rablók pedig 2500 dénárt vagyis 62 és fél solidust kötelesek fizetni.[233]

5. §. Ha pedig a leányt zárt helyiségből vagy női munkaszobából ragadták el, szintén az előírt módon kell a váltságot fizetni.

6. §. Ha a leány, akit elraboltak a király védelme alatt állt, a fredus,[234] amit érte fizetni kell 2500 dénár, vagyis 62 és fél solidus.

7. §. Ha egy királyi szolga vagy litus[235] szabad nőt rabol, életével fizessen.

8. §. Ha egy szabad leány saját akaratából ment rabszolgához, szabadságát elveszíti.

9. §. Ha egy szabad ember idegen rabnővel kezd viszonyt, hasonlóképpen bűnhődik.

10. §. Ha valaki más menyasszonyát elviszi és feleségül veszi, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XIV. A rablókról és útonállókról

1. §. Ha valaki szabad embert váratlanul rátámadva kifoszt, ha rábizonyult, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig római rabolt ki száli barbárt, a fenti törvényt szigorítva kell alkalmazni.[236]

3. §. Ha ellenben frank rabolt ki rómait, 35 solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki költözőkre támad, ahányan társaságában[237] voltak (mindannyiukat) büntessék 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra.

6. §. Ha valaki idegen villára rontott, valahányan társaságában voltak büntessék meg 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra.

6. §. Ha valaki idegen villára rontott, és ott betörte az ajtókat, megölte a kutyákat és megsebezte az embereket, vagy pedig valamit szekérrel elvitt onnan, 200 solidusra büntessék.

XV. Az emberölésről, vagy ha valaki más feleségét elviszi

1. §. Ha valaki szabad embert megöl vagy élő férfi feleségét elviszi, 8000 dénárra, vagyis 200 solidusra büntessék.

XVI. A gyújtogatásról

1. §. Ha valaki alvó emberek feje felett a házat meggyújtja, és ezt a bentlevők mindanynyian tanúsították, s ha valaki megégett, a bűnöst 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki házat, rácskerítést vagy kunyhót gyújt fel, és ez rábizonyul, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki a hombárt vagy csűrt a gabonával együtt felgyújtja, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki felgyújtja az ólat a disznóval együtt, vagy az aklot az állatokkal, és rábizonyul, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

XVII. A sebekről

1. §. Ha valaki egy másik embert meg akar ölni, de elhibázza, ha rábizonyul, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki egy másik embert mérgezett nyíllal akart megölni, de nem találta el, ha rábizonyult, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki egy másik embert úgy vág fejbe, hogy az agyveleje kilátszik, és onnan három csont, ami az agyvelő felett van, kijön, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

4. §. Ha pedig a bordák közé vagy a hasba ütött úgy, hogy a seb látszik, és az ütés a belső részekig hatolt, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék, ezenkívül az orvosságra adjon 5 solidust.

5. §. Ha valaki úgy sebesített meg egy embert, hogy vér folyt a földre, ha rábizonyult, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

6. §. Ha egy szabad ember egy másik szabadot úgy üt meg bottal, hogy vér nem folyik, három ütésig minden egyes csapásért 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

7. §. Ha pedig vér folyt ki, az ilyen ütést úgy kell számítani, mintha fegyverrel történt volna a sebesítés.

8. §. Ha valaki zárt ököllel ütött meg egy másik embert, 360 dénárra, vagyis 9 solidusra büntessék úgy, hogy minden egyes ütésig 3 solidust fizessen.

9. §. Ha valaki egy másik embert az úton próbált kirabolni, de az megszabadult, mivel elfutott, ha rábizonyult, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XVIII. Arról, aki ártatlan embert vádol a királynál

1. §. Ha valaki egy távol levő ártatlan embert vádol be a királynál, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XIX. A kártevésekről

1. §. Ha valaki egy másik embernek mérges növényből készült teát ad inni, és az meghal, 200 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki egy másik ember ellen ilyen merényletet követ el, de az megmenekül, ha a tettesre a vétket rábizonyítják, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. II. Ha egy asszony egy másik asszonnyal olyan gonoszságot művelt, hogy annak nem lehet gyermeke, 62 és fél solidusra büntessék.

XX. Arról, aki szabad asszony kezét, karját vagy ujját megérinti

1. §. Ha szabad férfi egy szabad nőnek kezét, karját vagy ujját megérinti, és rábizonyítják, 15 solidusra büntessék.

XXI. A hajók ellopásáról

1. §. Ha valaki gazdája engedélye nélkül egy idegen hajó horgonyát felszedi, és azzal hajózik, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig valaki egy hajót elrabol, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

XXII. A malomban elkövetett lopásokról

1. §. Ha szabad ember a malomban más ember gabonáját ellopja, és az rábizonyul, a molnárnak 600 dénárt, vagyis 15 solidust fizessen. Annak pedig, akié a gabona, szintén 15 solidust fizessen.

1. §. I. Ha valaki idegen malomból szerszámokat lopott, 45 solidusra büntessék.

1. §. II. Ha valaki idegen malom zsilipjét átszakította, 15 solidusra büntessék.

XXIII. Arról, aki gazdája engedélye nélkül ül fel egy lóra

1. §. Ha valaki gazdája engedélye nélkül lovagol idegen lovon, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

XXIV. A gyermekgyilkosságról

1. §. Ha valaki egy 10 éves kort be nem töltött fiút megöl, és rábizonyult, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki hosszú hajú fiút ölt meg, 600 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki terhes szabad asszonyt úgy megütött, hogy meghalt, 28 000 dénárra, vagyis 700 solidusra büntessék.

3. §. Ha pedig a magzatot anyja méhében megölte még mielőtt megszületett volna, és rábizonyult, 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék.

XXV. A rabszolganők paráznaságáról

3. §. Ha valamely szabad férfi más rabnőjével paráználkodott, és rábizonyult, a rabnő urának 600 dénárt, vagyis 15 solidust fizessen.

5. §. Ha valamely szabad férfi idegen rabnővel nyilvánosan viszonyt kezdett,[238] maradjon vele együtt a szolgaságban.

6. §. Hasonlóképpen ha szabad nő más rabszolgáját vette házastársul, maradjon szolgaságban.

XXVI. Az (illetéktelen) szabadon bocsátásokról

1. §. Ha egy szabad ember idegen litust ura megkérdezése nélkül a király előtt per denarium[239] szabadon bocsátott, és ez rábizonyult, 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék. A litus vagyonát azonban a törvény szerint előbb urának adja vissza.

2. §. Ha valaki egy (idegen) rabszolgát a király előtt per denarium szabadon bocsátott, és ezt rábizonyították, a szolga árát urának fizesse meg, és azonkívül 35 solidusra büntessék.

XXVII. A különféle lopásokról

5. §. Ha valaki más vetésébe ereszti nyáját, és ez kiderül, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

6. §. Ha valaki idegen kertben lopott, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

7. §. Ha valaki répa-, bab-, borsó- vagy lencseföldre ment lopni, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

8. §. Ha valaki idegen földről lopott lent, és azt lovon vagy szekéren elszállította a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

9. §. Ha a (tolvaj) annyit lopott el, amennyit a hátán el tudott vinni, 3 solidusra büntessék.

10. §. Ha valaki idegen réten kaszált, munkája eredményét veszítse el, ha pedig a szénát már haza is szállította, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül még 1600 dénárra, vagyis 40 solidusra büntessék.

11. §. Ha csak annyit lopott, amennyit a hátán szállított haza, 3 solidusra büntessék.

12. §. Ha valaki más szőlejét leszüretelte, és ez rábizonyult, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

13. §. Ha pedig a bort is saját házához szállította, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

14. §. Ha valaki idegen kerítést[240] rombolt szét, 15 solidusra büntessék. 17. §. Ha valaki más fáját idegen erdőből ellopta, 3 solidusra büntessék.

18. §. Ha valaki olyan fát vett el, amelynek megjelölése óta több mint egy év telt el, nem lehet büntetni.

19. §. Ha valaki rekesztőhálót lopott, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

20. §. Ha valaki állítóhálót, hármashálót vagy varsát lopott, 6 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

23. §. Ha valaki más mezején szántott gazdája engedélye nélkül, 15 solidusra büntessék.

24. §. Ha pedig be is vetette, azt 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

25. §. Ha valaki egy rabszolgával ura beleegyezése nélkül ügyletet kötött, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

25. §. X. Ha valaki női karkötőt lopott, 3 solidusra büntessék.

25. §. XI. Ha valaki egy házat a tulajdonos tudta nélkül máshová visz, 30 solidusra büntessék.

XXIX. A testcsonkításról

1. §. Ha valaki egy másik embernek a kezét, lábát eltöri, a szemét kiveri vagy az orrát levágja, 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig valakinek a karját töri el, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki mások (mutató) ujját töri el valakinek, vagyis azt, amellyel a nyilat kilövi, 1400 dénárt fizet, vagyis 35 solidust.

6. §. Ha pedig az ezután következő három ujját vágja le valaki, 50 solidusra büntessék.

7. §. Ha pedig kettőt vágna le, 35 solidusra büntessék.

XXX. A rágalmazásokról

4. §. Ha valaki egy másik embert rókának nevez, 3 solidusra büntessék.

6. §. Ha valaki azt mondja egy másik emberről, hogy a csatában eldobta a pajzsát, és ezt nem tudja igazolni, szintén 3 solidusra büntessék.

7. §. Ha valaki egy másik embert besúgónak vagy csalónak nevez és ezt nem tudja bizonyítani, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

XXXIII. A vadászattal kapcsolatos lopásokról

2. §. Ha valaki jellel ellátott szelíd szarvast, amelyet vadászatra tanítottak be, ellopott vagy megölt és tanúk bizonyították, hogy gazdája vadászatra használta, és segítségével már három vadat is megölt, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

XXXIV. A kerítések megrongálásáról

2. §. Ha valaki a már sarjadó vetésbe beleszántott vagy szekérrel keresztülhajtott rajta, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki a már kalászát hányó vetésen út és ösvény elkerülésével átgázolt, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

XXXV. A rabszolgák meggyilkolásáról vagy kifosztásáról

1. §. Ha egy rabszolga egy másik úr szolgáját megöli, a gyilkost az urak osszák meg egymást közt.[241]

2. §. Ha valamelyik szabad ember más rabszolgáját kirabolja és rábizonyul, hogy az elrabolt érték meghaladta a 40 dénárt, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

3. §. Ha pedig nem érte el a 40 dénárt, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

4. §. Ha valamelyik szabad ember más litusát rabolta meg, és ezt rábizonyították, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

5. §. Ha idegen úr rabszolgája vagy litus szabad embert öl meg, a fele vérdíj ellenében adják a gyilkost a megölt ember rokonainak, a vérdíj másik felét a (gyilkos) rabszolga ura fizesse.

6. §. Ha valaki szolgálattevő vassust,[242] kovácsot, aranyművest, kondást, szőlőművest, lóidomítót meglopott vagy megölt, és ez rábizonyult, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

XXXVIII. Hátas- és igáslovak lopásáról

1. §. Ha valaki olyan lovat lopott, amely szekeret húz, és ez rábizonyult, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki csődört lopott, és azt rábizonyították, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

2. §. I. Ha valaki herélt lovat lopott, 35 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki a csődört ménesével együtt, vagyis általában 12 kancával lopta el, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

4. §. Ha a ménes kisebb volt, de a csődörrel együtt legalább hét tagból állott, a büntetés a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül akkor is 62 és fél solidus.

7. §. V Ha valaki igáslovat vagy igásmarhát lopott, 35 solidusra büntessék.

XXXIX. Az emberrablásról[243]

1. §. Ha valaki más rabszolgáját el akarta csábítani és rábizonyították, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki rómait akar elrabolni, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XLI. A szabadok megöléséről

1. §. Ha valaki szabad frankot vagy olyan barbárt öl meg, aki a száli törvény alá tartozik,[244] és rábizonyult, 8000 dénárra, vagyis 200 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki királyi védelem alatt állót[245] vagy szabad nőt ölt meg, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki a királyi udvarban élő rómait öl meg, és ez rábizonyul, 12 000 dénárra, vagyis 300 solidusra büntessék

6. §. Ha pedig a római birtokos nem élt a király udvarában, gyilkosát 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék.

7. §. Ha pedig (a gyilkos) adófizető rómait ölt meg, 62 és fél solidusra büntessék.[246]

XLII. A kíséretben elkövetett gyilkosságról

1. §. Ha valaki társaságban összegyülekezve, egy szabad emberre házában ráront, és ott megöli őt, ha a meggyilkolt királyi védelem alatt álló volt, 72 000 dénárra, vagyis 1800 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig a meggyilkolt nem tartozott a király kíséretéhez, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék a gyilkost.

3. §. A rómaiak, litusok és gyermekek esetében az előbbiek felét kell fizetni.

XLIV. A reipusról[247]

1. §. A szokás szerint, ha a férj halálával megözvegyült feleséget valaki (ismét) el akarja venni, mielőtt elvenné, a thunginus vagy centennarius[248] tűzzön ki törvényszéket, és ezen a törvényszéken legyen pajzsa s három férfi indítson keresetet. Annak, aki az özvegyet el akarja venni, legyen három egyforma solidusa és egy dénárja. Hárman mérlegeljék a solidusokat. Mindez megtörténvén, ha egyetértenek, a férfi elveheti (az özvegyet).

2. §. Ha pedig mindezt nem teszi meg, és úgy veszi el az özvegyet, 2500 dénárt, vagyis 62 és fél solidust fizessen annak, akit a reipus illet.

3. §. Ha pedig mindent teljesített a törvény szerint, amit előbb mondottunk, (csak) három solidust és egy dénárt kapjon az, kit a reipus illet.

3. §. Így kell megkülönböztetni, kit illet a reipus.

XLV. A vándorlókról

1. §. Ha valaki egyik faluból egy másikba akar költözni, és ha egy vagy többen is azok közül, akik a faluban élnek, be akarják fogadni, beköltözhet, ha azonban csak egy valaki is akad, aki beköltözését ellenzi, nem szabad ottmaradnia.

2. §. Ha pedig egy vagy két falubeli tiltakozása ellenére a faluban mégis letelepedni merészel, akkor testadós eljárást kell indítani ellene, és ha nem akarna távozni, a testatio megindítója így szólítsa fel tanúk jelenlétében: „Közlöm veled, hogy ezen az éjszakán e helységben, mely a száli törvény szerint él, még megmaradhatsz, azonban felszólítalak, hogy tíz éjszaka elteltéig[249] távozzál a faluból.” Azután a tíz éjszaka elteltével ismét menjen el hozzá, és szólítsa fel, hogy további tíz éjszaka elteltéig távozzék. Ha még akkor sem akar távozni, újabb tíz éjszakát engedjenek neki, hogy így a harminc éjszaka kiteljen. És ha még ezután sem távoznék el, akkor hívja a törvénykező gyűlés elé és tanút a különböző vádpontokra nézve tartsa készenlétben. Ha pedig az, aki ellen a testatio megindult, nem menne el, jóllehet törvényesen akadályozva nem volt, és a testatio úgy, amint előbb leírtuk, törvényes formában megtörtént, a panaszos tegye le vagyonát biztosítéknak, és kérje meg a grófot,[250] hogy menjen el vele a helyszínre és űzze el az illetőt. Továbbá, mivel a törvénnyel nem törődött, egész termését veszítse el, és azonkívül 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

3. §. Ha azonban úgy költözik be, hogy 12 hónapon belül senki sem szólalt fel ellene, maradjon ott minden háborgatás nélkül, mint a többi falubeli.

XLVIII. A hamis tanúskodásról

1. §. Ha valaki hamisan tanúskodik, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

L. Az adóslevelekről

Ha egy szabad vagy litus adóslevelet adott, akkor az, akinek tartozik 40 éjszaka elteltével, vagy amilyen határidőben az adóslevél kiállításakor megegyeztek, a hitelező a tanúkkal és az ellenértéket felbecsülőkkel menjen el az adós házához. Ha ez az adósság kifizetését megtagadná, adósságán felül még 15 solidusra büntessék.

LI. 1. §. Ha valaki a grófot kellő jogalap híján zálogolásra szólítja fel és végrehajtat anélkül, hogy a másik felet törvényesen felszólította és törvénybe hívta volna és adóslevele sincs, 8000 dénárra, vagyis 200 solidusra büntessék.

2. §. Ha a gróf ilyen felszólításnak enged és a törvény előírásainak mellőzésével vagy az adósság mértékén túl zálogol, fizessen váltságot vagy életével bűnhődjön.

LII. A kölcsönről

Ha valaki valamely dolgát másnak kölcsönadta és az visszaadni nem akarja, így járjon el ellene: Menjen el tanúkkal annak a házához, akinek kölcsönt adott, és így szólítsa fel: „Mivel te azokat a dolgokat, amelyeket neked kölcsönadtam nem akarod visszaadni, tedd meg a következő éjszakán azt, amit erre vonatkozóan a száli törvény rendel.” És a következő napnyugtáig adjon határidőt. Ha még akkor sem akarná a kölcsönt visszaadni, még hét éjszakán tegye meg azt, amit a száli törvény rendel. És ha még akkor sem adná meg tartozását, még hét éjszaka elteltével tanúkkal menjen el, és kérje meg, hogy adja meg adósságát. Ha még ekkor sem tudnának megegyezni, adjon határidőt napnyugtáig, és ha három alkalommal tűzött ki határidőt napnyugtára, minden alkalommal 120 dénárral, vagyis 3-3 solidusszal növekedjék az adósság. Végül, ha még ekkor sem akarná megadni tartozását, az eredeti adósságon felül és a három figyelmeztetésért járó 9 solidus leszámításával 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

LIII. A kéz megváltása a hineumtól[251]

Ha valakit hineumra ítéltek, esetleg megválthatja a kezét, mégpedig úgy, hogy az esküsegédekkel[252] esküt tesz. Ebben az esetben, ha az ügy olyan, hogy a büntetés tömény szerint 600 dénár, vagyis 15 solidus lenne, ha a bűnösség rábizonyulna, a büntetésen felül még 120 dénárral, azaz 3 solidussal megválthatja a kezét.

LIV. A gróf megöléséről

1. §. Ha valaki grófot ölt meg, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki sacebarót vagy obgrafiót[253] ölt meg, aki királyi szolga is volt, 12 000 dénárra, vagyis 300 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki olyan sacebarót ölt meg, aki szabad volt, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

LVII. A választott bírákról[254]

1. §. Ha a választott bírák a törvényhelyens ülve két ember közt folyó ügyben nem akarnak ítéletet mondani, a felperes mondja ezt nekik: „Felszólítalak benneteket lássatok törvényt a száli törvény szerint.” Ha azok ezután sem akarnak ítélkezni, a határidő kitűzése után a bírák közül legalább hetet 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessenek.

2. §. Ha ezután sem akarnak törvényt tenni, és a 3 solidus kifizetését sem vállalják, napnyugtától számítva 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék őket.

3. §. Ha pedig a választott bírák nem a törvény szerint ítélnek, az, aki ellen az ítéletet hozták, indítson keresetet ellenük, és ha be tudja bizonyítani, hogy nem a törvény szerint ítéltek, mindegyiket külön-külön 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

3. §. I. Ha pedig a választott bírák törvényt tettek, és az, akivel szemben a törvényt meghatározták, azt mondja, hogy nem szolgáltattak neki igazságot, hasonló módon mindegyikkel szemben 15 solidusra büntessék.

LVIII. A földdobásról[255]

1. §. Ha valaki embert ölt, és egész vagyona árán sem tudja megfizetni azt, amit ezért a törvény követel, 12 társával együtt meg kell esküdnie, hogy sem a föld színén, sem a föld alatt nincs már semmije, amit még odaadhatna. Azután menjen be a házába, és annak négy sarkából vegyen a kezébe földet, álljon a küszöbre úgy hogy a ház belseje felé tekintsen, bal kezéből a válla fölött dobjon arra, aki legközelebbi rokon. Ha pedig atyja és testvérei már fizettek (de nem eleget), akkor más rokonai következnek a földdobásban: három legközelebbi rokona anyai és apai ágról. Azután pedig ingben, öv nélkül, mezítláb, bottal a kezében ugorja át a sövényt, és a jóvátételből, ami még fennmaradt, olyan arányban, ahogyan a törvény megállapítja, fizesse ama három (az anyai ágról), és hasonlóképpen cselekedjék az a három is, aki apai ágról következik. Ha pedig akármelyiklik annyira szegény lenne, hogy nem tudná megfizetni a ráeső adósságrészt, az a rokon következzék a földdobásban, akinek több van, és a törvény szerint az fizessen. Ha még annak sem lenne annyija, amiből az egészet kifizethetné, a gyilkoság elkövetőjét az, akinek a vérdíjjal tartozik, állítsa a törvénykező gyűlés elé, és négy egymás után következő gyűlés idejére adjon neki további hitelt. De ha ekkor sem lenne senki, aki annyit hitelezne neki, hogy fizethessen, és így magát megválthassa, életével bűnhődjön.

LIX. Az allodiumokról[256]

1. §. Ha valaki meghalt, és fiai nem maradtak utána, ha anyja még él, az lesz az örököse.

2. §, Ha az anyja már nem él, de fivére vagy nővére még él, azok lesznek az örökösei.

3. §. Ha pedig már ők sem élnének, anyja nővére lesz az örökös.

4. §. Azután az legyen az örökös, aki a rokonság rendjében közelebb áll.

5. §. A földbirtokot azonban nő nem örökölheti, ezért a férfinemhez tartozó atyafiakat illeti az egész földbirtok.

LX. Arról, aki nemzetségétől el akar szakadni

A törvénykező gyűlésben járuljon a thunginus elé, és ott három égerfa vesszőt törjön össze a feje felett, a darabokat a gyűlés helyén négyfelé szórja szét és jelentse ki, hogy lemond az esküsegítségről, az örökösödésről és mindarról, ami őt nemzetségéhez kapcsolja. És ha ezután valamelyik rokonát meggyilkolják, őrá sem az örökség, sem a jóvátétel nem tartozik. Öröksége a fiscust illeti.

LXII. Az emberölés kártérítéséről (vérdíjáról)

1. §. Ha egy atyát megöltek, a kártérítés (vérdíj) felét fiai vegyék fel, a másik felét pedig azok, akik atyai és anyai ágon legközelebbi rokonai.

2. §. Ha valamelyik részen, apai vagy anyai ágon egy rokon se volna, a vérdíj a fiscust illeti.

LXIII. Arról a szabad emberről, akit a hadseregben ölnek meg

1. §. Ha egy szabad embert megölnek a hadseregben, és nem volt a király kíséretének tagja, a gyilkost 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig a király kíséretének tagja volt, akit megöltek, a gyilkost, ha rábizonyult, 1800 solidusra büntessék.

LXV. Arról, aki egy döglött lovat gazdája engedélye nélkül megnyúz

1. §. Ha valaki egy döglött lovat gazdája engedélye nélkül megnyúz és tettét bevallja, adja át a ló értékét.

2. §. Ha tagadja, de rábizonyul 1800 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

A ripuári frankok törvénykönyve

A frank törzsek másik csoportját alkotó – a Rajna vidékén berendezkedett – ripuári frankok nem éltek teljesen azonos törvények szerint. A ripuári frankok törvénykönyve, bár szerkezetében megegyezik a száli frankokéval, eltérő büntetéseket alkalmaz, s olyan jogeseteket is tartalmaz, amiket a száliak törvénykönyve nem ismer. Bizonyos összehasonlításra az alább következő néhány törvénycikk is alkalmas.

MGH, Leges I., T. III. Pars II., 1902.

I. A szabadok megveréséről

Ha egy szabad ember egy másik szabadot megüt, egy solidusra büntessék. Ha kétszer üti meg kettőre, ha háromszor, háromra.

II. A vér kiömléséről

Ha egy szabad ember egy másik szabadot úgy megver, hogy vére folyik és földre esik, kétszer kilenc solidusra büntessék, vagy ha tagadja a bűnt, hatan esküdjenek mellette.[257]

III. A csonttörésről

Ha egy szabad ember egy másik szabad bármelyik testrészében a csontot eltöri, 36 solidusra büntessék vagy hatan esküdjenek mellette…

IV. A testcsonkításokról

1. §. Ha egy szabad ember egy másik szabadnak a fülét leszakítja úgy, hogy elveszíti hallását, 100 solidusra büntessék. Ha pedig hallását nem veszítette el, 50 solidust adjon.

7. §. Ha egy szabad ember egy másik szabadnak a második (mutató) ujját vágja le, amivel a nyilat kilövi, 36 solidusra büntessék.

VI. A kasztrálásról

Ha egy szabad ember egy másik szabadot kiherél, 200 solidusra büntessék vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette…

VII. A rabszolgák megöléséről

Ha valaki rabszolgát öl meg, 36 solidusra büntessék vagy hatan tanúsítsák, hogy nem tette.

VIII. A szabadok megöléséről

Ha egy szabad ember szabad ripuári frankot megöl, 200 solidusra büntessék vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette.

IX. A király emberének megöléséről

Ha valaki megöli a király emberét, 100 solidusra büntessék vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette.

X. Egyházi férfiú megöléséről

Ha egyházi férfit öl meg valaki, 100 solidusra büntessék, vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette.

XIX. A szolgák ütlegeléséről

Ha egy szabad ember egy szolgát úgy üt meg, hogy vér nem folyik, három ütésig, amelyet mi „bunislegi”nek nevezünk,[258] egy solidusra büntessék.

3. §. Ha pedig a szolga tette ezt királyi vagy egyházi férfival és frankkal, 3 solidusra büntessék, vagy ha tagadja a bűnt, ura hat tanút állítson.[259]

XXXVIII. Arról, aki ártatlan embert vádol a királynál

Ha valaki ártatlan embert vádol a királynál, 60 solidusra büntessék.

LIII. Arról, aki a grófot megöli

Ha valaki királyi bírót,[260] akit comesnek neveznek, megöl, 600 solidusra büntessék.

LVI. Az allodiumokról

1. §. Ha valaki utód nélkül hal meg és atyja és anyja élnek, azok örököljenek utána.

2. §. Ha az atyja és anyja már nem élnek, fivérei és nővére örököljön, és innen egészen ötödíziglen az örököljön, aki közelebbi rokona. De amíg férfinem van, asszony ősi örökséget[261] nem örökölhet.

LVIII. A tabuláriusokról[262]

1. §. Azt is elrendeljük, ha bármelyik ripurári frank tabulárius szolgáját a lelke üdvösségéért,[263] vagy ellenszolgáltatásért a római törvény szerint fel akarja szabadítani, úgy a templomban a presbiterek és diaconusok vagy az egész klérus és nép előtt adja át a szolgát a táblákkal együtt a püspök kezébe. És a püspök parancsolja meg az archidiaconusnak, hogy a táblákat a római törvény szerint, ahogyan az Egyház él, írja le neki és mind ő (a tabularius), mind összes hozzátartozói maradjanak szabadok és éljenek az egyház védelme alatt,[264] s az állapotából származó minden jövedelem, valamint tabulárius szolgálata az egyházat illeti. És egyetlen tabulárius se merészeljen a király előtt dénárt dobni.[265] Aki ezt megteszi, 200 solidusra büntessék. Mindazonáltal a tabulárius és az ő hozzátartozói megmaradnak tabuláriusnak, és állapotából származó minden jövedelem az egyházat illeti, nem másutt, mint az egyházban – ahol megszabadult – keresheti igazságát.

2. §. Ha pedig valaki tabuláriust vagy egyházi férfiút védelmezni merészelne a püspökkel szemben, 60 solidusra büntessék, ezen felül a férfit minden javaival kapja vissza az egyház, mert tilos visszakövetelni azt, amit egyszer már az egyháznak engedtünk…

4. §. Az a tabulóris pedig, aki utód nélkül hal meg, senki másra nem hagyhatja örökségét, csak az egyházra…

10. §. Ha egy tabulárius ripuári rabnőt vesz el (feleségül), nemcsak ő maga, hanem leszármazottai is szolgává lesznek.

11. §. Ha pedig egyházi, római vagy királyi férfi szabad ripuári nőt vesz el feleségül, vagy pedig ha római vagy királyi (szolgálatban levő), vagy tabulárius nő szabad ripuári férfival kötött házasságot, leszármazottaik mindig az alacsonyabb rendű ős szerint számítódnak…

15. §. Ha pedig egy ripuári rabnőt szabad ripuári férfi vesz el házastársul, maradjon vele együtt szolgaságban…

20. §. A király és az egyház rabszolgái nemcsak képviselők által,[266] hanem saját nevükben is válaszolhatnak a bíróságon, és esküt is tehetnek akadály nélkül.[267]

LXIII. A hadseregben történt emberölésről

1. §. Ha valakit a hadseregben ölnek meg, háromszoros wergeldet[268] tart.ozik (a gyilkos) fizetni.

2. §. Lopásnál szintén.

LXXXII. A vetésben vagy zárt helyen okozott kárról

1. §. Ha valamelyik ripuári frank más vetésében vagy bármiféle elkerített területen kárt okoz, köteles megtéríteni.

LXXXVIII. Arról, hogy senki se fogadjon el ajándékot a bíróságon

Az ősi hagyományokkal és törvényes szokásokkal megegyezően azt határozzuk, mindenekfölött, hogy egyetlen előkelő, majordomus, udvari ember, comes, grafio, cancellarius vagy bármilyen magas rangú személy, ha törvényszéket tart ripuári tartományban, nem fogadhat el ajándékot az ítélet megmásításáért. Ha pedig valaki ebben vétkesnek találtatna, életével lakoljon.

A burgundok törvénykönyve

A ripuári frankokhoz hasonlóan a burgundok is a saját törvényeik szerint éltek. Törvénykönyvüket, a Lex Burgundionumot Tours-i Gergely tudósítása szerint Gundebald uralkodása alatt állították össze (Greg. Turon. lib. 2. cap. 33)

MGH, Leges, T. II. Pars I., 1892.

VI. A szökevény rabszolgákról

1. §. Ha valaki a tartományon belül a hozzánk tartozó szökevényt elfogja, kapjon érte egy solidust. És ha az a szökevény lovat is vitt magával, a lóért a (solidus) felét, kancáért harmadát kapja, és a szökevényt minden dolgával együtt adja át (gazdájának). Aki a tartományon kívül[269] fogja el a szökevényt; két solidust, a lóért egyet, kancáért felet kapjon.

9. §. Ha egy szabad a szökött szolgának, akár burgundnak, akár rómainak – ismervén a helyzetet – kenyeret ad, térítse meg a szökevény értékét.

10. §. Ha a helyzetet nem ismerve ad neki kenyeret és átsegíti a folyón vagy megmutatja az utat, nem bűnhődik, ha esküt tesz (a jóhiszeműségére).

11. §. Ha egy szabad, ismerve a szökevényt írást ad neki, keze levágásával bűnhődjék.

X. A rabszolgák megöléséről

1. §. A burgund és római egyazon állapotban tartandó. Ha valaki barbár népből származó szolgát öl meg; kiváló ministeriálist vagy expeditionálist[270] 60 solidust adjon át, büntetéspénz címén pedig 12 solidust.

2. §. Ha valaki római vagy barbár földműves vagy kondás rabszolgát öl meg, 30 solidust fizet.

3. §. Ha valaki kiváló aranymívest öl meg, 150 solidust fizet.

4. §. Ha valaki ezüstmívest öl meg, 100 solidust fizet.

5. §. Aki vasművest (kovácsot), 50 solidust fizet.

6. §. Aki kerékgyártót, 40 solidust fizet.

XXVI. A kivert fogakról

1. §. Ha valaki bármilyen okból előkelő burgund vagy római nemes fogát kiveri, 15 solidust tartozik fizetni.

2. §. Ha a középszerű szabad személyek közül – akár burgundok, akár rómaiak – verik ki a fogát valakinek 10 solidus a váltság.

3. §. Alacsonyrendű személyeknél 5 solidus.

4. §. Ha rabszolga szabad ember fogát készakarva kiveri, karja levágásával bűnhődjék. Ha pedig – miként fentebb határoztunk – bűnösségét kimutatják, személyek módján[271] fizesse meg a fog árát.

LIV. Arról, aki a rabszolgák harmadrészét és a földek felét a nyilvános tilalom ellenére elfoglalja[272]

1. §. Jóllehet abban az időben, amikor a mi népünk a szolgák harmadrészét és a földek felét kapta, az (is) előírás volt, hogy aki akár őseitől, akár a mi bőkezűségünk folytán szántóföldeket kap rabszolgákkal együtt; azokon a helyeken, amelyekben utasításba volt adva a vendégszeretet (hospitalitas),[273] sem a szolgák harmadrészét, sem a földek felét ne foglalja el senki; mégis – úgy tudjuk – sokan, akik elfelejtették veszedelmüket, ezt az előírást áthágták. Ezért szükséges, hogy a jelen hatalom a törvény mértékét egyenlően kiszabva, azokat, akik (a szolgákat és a földeket) elfoglalták, megbüntesse…

Azt parancsoljuk tehát, hogy mindazok, akik a földeket és a rabszolgákat a mi bőkezűségünk folytán bírják és kiderült róluk, hogy vendégeik földjét a nyilvános tilalom ellenére elfoglalták (e földeket), halasztás nélkül adják vissza.

LXVII. Az erdőkről

Az erdőkről ezt kell figyelembe venni. Mindazok, akik szántóföldeket vagy colonustelket[274] birtokolnak, a föld mértéke vagy birtokuk aránya szerint változtassák meg az erdő felosztását, mégis úgy azonban, hogy az erdők és irtások fele a rómaiaknak maradjon.

LXXXIV. A föld eladásáról

1. §. Mivel úgy tudjuk, hogy a burgundok osztályrészüket[275] mértéktelen könnyelműséggel tékozolják el, e jelen törvény által azt határozzuk, hogy senkinek se legyen szabad földjét eladni, csak olyannak, akinek más helységben vagy osztályrésze, vagy földtulajdona van.[276]

2. §. Az is tilos, hogy bárki, akinek másutt földje van és kénytelen eladni, az idegen római hospest, ha burgund is meg akarja vásárolni, előnyben részesítse, és az extraneusnak[277] nem szabad akármilyen okkal földet szerezni.

LXXXVIII. A fiatalokkal kapcsolatos szerződésekről

1. §. A fiatalokról úgy határoztunk, hogy 15 éves kor előtt őket sem felszabadítani, sem eladni, sem eladományozni nem szabad.

A szász törvénykönyv

Leges Saxonum. Fontes iuris Germanici antiqui in usum scholarum, 1918.

Krisztus nevében kezdődik a szász törvénykönyv

I.

Az ütésért, amelyet nemesre[278] mértek, 30 solidus (a büntetés), ha pedig (a vádlott) tagadja (a bűn elkövetését), három eskütárs igazolja.

XIV.

Aki nemest öl meg 1440 solidust fizet; a szászoknál ruodának[279] nevezett 120 solidust és a kárpótlás összegének 120 solidust.

XVI.

A megölt litusért 120 solidust kell fizetni, de ha csak megsebesült, a fizetség 12-szer kevesebb, mint a nemes esetében… Ha a gyanúsított (tagadja) a bűn elkövetését 12 eskütársat állítson.

XVII.

Ha egy rabszolgát egy nemes megöl 36 solidust fizessen, vagy három eskütárssal igazolja magát a vád alól.

XVIII.

Ha egy litus ura utasítására vagy felbujtására megöl valamilyen embert, tegyük fel nemest, akkor a litus ura fizesse meg a vérdíjat, vagy viselje a halálos ellenségeskedés következményeit. Ha pedig a litus ezt ura tudta nélkül csinálta, vegyék ki ura hatalma alól és nemzetségének hét tagjával együtt bocsássák a megölt nemzetségének rendelkezésére. A litus ura pedig tegyen tisztító esküt tizenegy eskütárssal arra, hogy ő nem részese a gyilkosságnak és nem tudott róla.

XXV.

Ha valaki megöli urát, életével fizessen.

XXVI.

Aki megöli ura fiát, megbecsteleníti lányát, feleségét vagy anyját, az ura akaratával egyetértésben öljék meg.

XXIX.

Aki lovat lop, életével fizessen.

XXXIII.

Ha valaki fészerből lop valamit, életével fizessen.

XXXIV.

Aki ellop egy négyéves bikát, amelynek értéke két solidus és ha ez a lopás éjszaka történik, életével fizessen.

XXXV.

Aki bármilyen módon, nappal vagy éjszaka ellop valamit, aminek értéke 3 solidus, életével fizessen.

XXXVI.

Ha valaki valamit lop és az ellopott dolog értéke egy dénárral kevesebb három solidusnál, tízszeresen fizesse vissza (a tolvaj), amit ellopott, ezenkívül fizessen fredusként,[280] ha nemes 12 solidust, ha szabad 6, ha pedig litus 4 solidust; ugyanígy fizet az is, aki bűntársa volt.

XXXVIII.

Ha valaki egy másik ember házát éjjel vagy nappal készakarva felgyújtja, életével fizessen.

XL.

Ha valaki feleségül akar venni valakit fizessen (a menyasszony) szüleinek 300 solidust, ha pedig a vőlegény a szülők beleegyezése nélkül, de a menyasszony hozzájárulásával házasságot köt, kétszer 300 solidust fizessen (a menyasszony) szüleinek; ha pedig sem a szülők, sem a lány nem adják beleegyezésüket, azaz erőszakkal elrabolja (a menyaszszonyt), fizessen 300 solidust a szülőknek, 240 solidust a leánynak, az pedig térjen vissza szüleihez.

XLI.

Ha az apa és az anya meghalnak, az örökség a fiút és nem a lányt illeti.

XLIII.

Aki özvegyasszonyt akar elvenni (feleségül) ajánlja fel oltalmazójának (az asszony) váltságdíját, hogy ezzel szerezze meg (az elhalt férj) rokonainak beleegyezését…

XLIV.

Ha valaki meghal és nem maradnak fiai csak leányai, ezekre szálljon az örökség, védelmezőjük pedig az (atya) fivére, illetve az atyai ágon legközelebbi rokon legyen.

XLVI.

Ha valakinek fia és leánya van és a fiú megházasodik és a házasságból fia származik, az atya örökségét a fiú fia, azaz a (fiú-) unoka kapja és ne a leány.[281]

L.

Ha egy rabszolga vagy litus valamilyen bűnt az ura utasítására követ el, az úr tartozik felelősséggel érte.

LI.

Ha a rabszolga ura tudta nélkül követ el valamilyen vétket, tegyük fel, gyilkosságot vagy lopást, ura fizeti ki érte a pénzbírságon a bűn jellegének megfelelően.

LVII.

Ha valamilyen (házi-) állat valakinek kárt okoz, az akié az állat, kártérítést tartozik fizetni, de nem kell viselnie az ellenségeskedés következményét.

LIX.

Ha egy kard, amely más kezéből esett ki, megsebesít egy embert, az, aki a sebesülést okozta, fizessen (kártérítést), de nem kell viselnie az ellenségeskedés következményét.

LXIII.

Ha valaki kijelenti, hogy az ő földjét egy másvalaki elfoglalta, jogképes tanúk vallomásával köteles igazolni, hogy a föld az övé. Ha pedig az az ember, aki a földet elfoglalta, elismeri (bűnét), csak azt kell visszaadnia, amit elfoglalt, nem többet.

LXV.

Királyi litus összeházasodhat azzal, akivel akar, mégis tilos eladni neki bármilyen aszszonyt.

Meroving királyok törvényei

II. Childebert dekrétuma, 596.

A frank állam megalapítása után a barbár törvénykönyvek nem mindenben feleltek meg a megváltozott körülményeknek. A frank uralkodók a törvényalkotás szokásos módján számos helyen kiegészítették az uralmuk alatt élő népek barbár törvénykönyvét, vagy esetleg megváltoztatták annak egyes cikkelyeit (Vö. Childebert dekrétuma 15. §). Az alább következő dekrétum egyike ezeknek az új jogszabályoknak.

MGH, Capit, T. I., 5–17. o.

Childebert a frankok királya kiváló férfiú.[282] Miután Isten nevében március kalendáján[283] a mi előkelőinkkel együtt[284] mindenféle dolgokat megtárgyaltunk, mindezeket mindenki tudomására akarjuk hozni.

1. §. …Antonacumban[285] uralkodásunk 20. évében március kalendáján úgy határoztunk, hogy a fiú- vagy leányunokák az ősi örökséget[286] nagybátyjukkal vagy nagynénjükkel együtt úgy kapják meg, mintha az atya vagy anya élnének. Ezek közül az unokák közül azt kell figyelembe venni, aki (az anya és apa) fiától és lányától született s nem azt, aki a testvértől…

5. §. Az emberölésről pedig azt kell megtartani, hogyha bárki, meggondolatlan merészséggel egy másik embert ok nélkül megöl, élete ítélet alapján oltassék ki, és senki se fizessen vagy tegyen le érte váltságdíjat… mert úgy igazságos, hogy aki jogtalanul ölt, jogosan veszítse el életét…

9. §. Ha valaki centennariust vagy bármilyen bírót nem akarna a gonosztevők letartóztatásában segíteni, egészen 40 solidusra ítéltessék.

10. §. És akinek bűnös szolgája van és a bíró azt mondja neki, hogy adja elő és nem akarja (előadni); egészen tegye le vérdíját…

13. §. Ha az egyházi vagy királyi rabszolgák lopást követtek el, viseljék el ugyanazt a büntetést, mint más frankok szolgái…

15. §. A „De Chrene” „chruda”törvény[287] amely a pogányok idejéből maradt meg, ezután sohasem érvényes, mert általa sokak hatalma csökken.

Childebert és Chlotar király urak szerződése a béke rendjéért

5. §. Ha a rabszolga nem volt vétkes a lopásban, hozzák el urától, hogy húsz éjszakát a törvénykező gyűlésben töltsön, és ha kétséges lenne (büntetlensége) bocsássák istenítéletre…[288]

7. §. Ha valaki más rabszolgáját jogtalanul fogva tartja és 40 napon belül nem adja viszsza, úgy marasztalják el, mint a rabszolgák elrablóját.

Chilperich király edictuma

Hasonlóképpen jónak látszott és megfelelőnek, ha valakinek rokonai vannak, azonban fiai vagy leányai közül is halála után valaki még életben van, mindaddig, amíg ez él, földjét a száli törvény szerint birtokolhatja. Ha pedig fiai már elhaltak volna, a föld leánya birtokába kerül, vagy az említettek fiaiéba, ha ilyenek vannak. Ha ezek közül valaki meghalna, az életben levő fivér vegye birtokába a földeket, ne pedig a szomszédok (vicini). Ha viszont ez a testvér is örökös nélkül halna meg, akkor a föld nővére birtokába jut.

II. Chlothar törvénye,[289] 614

Kétségtelen, hogy országunk jóléte az egyre inkább felénk forduló isteni kegyelem folytán növekszik; ha bizonyos dolgokat országunkban Isten irgalmából helyesen tettek, rendeltek és határoztak, azokat igyekeztünk a mi időnkben is sértetlenül megőrizni, amelyeket pedig az ésszerű rend ellenére tettek vagy rendeltek, nehogy előre nem látott bajok történjenek – amit fordítson el tőlünk az Isten – Krisztust tekintve vezérünknek elhatároztuk azoknak általános megjavítását, jelen törvényünk pontjai által.

1. §. Ezért az a végzésünk, hogy az egyházi törvények rendelkezései mindenben megtartassanak, sőt amit ezekből az idők folyamán elmellőztek, mostantól fogva azt is örök érvénnyel meg kell tartani. Így például a püspök elhunytával azt, akivel a Metropolitának a povinciálisokkal együtt kellene a helyét betölteni, a papság és a nép jelölje ki, és ha (a jelölt) méltó személy lesz, a fejedelem rendelete által ültessék (a püspöki székbe); természetesen, ha (a jelöltet) a (fejedelmi) palotából választják, személyére és tudására (nézve) alkalmas férfiút kell (a püspöki székbe) ültetni.

2. §. (Az a végzésünk), hogy egy püspök se válassza ki életében utódát, de akkor, ha anynyira elgyengül, hogy sem saját egyházát, sem a papi rendet nem tudja már kormányozni, mást kell helyébe állítani. És ugyanígy senki se merészelje a püspök életében annak helyét igényelni; ha ezt követelné, a legkevésbé se adassék neki (a püspökség).

3. §. Ha valamelyik pap, bármilyen tisztséggel legyen felruházva, püspökét megvetve és elmellőzve (azt az eljárást) választaná, hogy a fejedelemhez vagy más hatalmas személyhez fordul és pártfogást kér magának, ne fogadják, kivéve ha úgy tűnik, hogy kegyelmet kér. Ha pedig valamilyen ok miatt (mégis) a fejedelemhez fordult, és annak levelével tér vissza püspökéhez, úgy kell tekinteni, hogy igazoltan fordult (a fejedelemhez). Azt pedig, aki figyelmeztetés után is szembeszegülni merészel püspökével, meg kell fosztani a szentáldozásról.

4. §. Egyetlen bíró se merészeljen bármilyen egyházi személyt polgári perben – kivévén a bűnügyeket – a maga hatáskörében letartóztatni vagy elítélni, ha csak kézzelfoghatóan rá nem bizonyult, kivévén a presbitert vagy diakónust.[290] Akik pedig főbenjáró bűnben bizonyultak vétkesnek, azokat az egyház törvénye szerint tartóztassák le, és a püspök vizsgálja ki (ügyüket).

5. §. Ha a peres ügy világi személy és egyház férfiú között állott elő, mindkét fél részéről egyenlő arányban: (egyfelől) az egyházak elöljárói, (másfelől) a világi bíró üljenek öszsze nyilvános tárgyalásra és (úgy) ítéljenek felettük.

6. §. Ha valaki, aki elhunyt, végrendelet nélkül távozott el, rokonai a bírák ellenkezése nélkül örököljék vagyonát.

7. §. Valamely szabad ember felszabadított szolgáját úgy kell védelmezni a papoknak, amint azt az ő szabadságukról szóló írások szövege tartalmazza, s nem ítélkezni felettük a püspök vagy az egyházi vezetők jelenléte nélkül, s nem kell (az ügyet) a világi bírósághoz áttenni.

8. §. Hogyha az új adót valahol kegyetlenül rótták ki és a nép tiltakoztott ellene, a törvényes kivizsgálás után jóindulatúan helyesbíteni kell (az adójegyzéket).

9. §. Ami a vámot illeti: azokon a helyeken kell szedni és azok után az áruk után, ahol és amelyek után a mi boldog emlékezetű elődeink, Guntchramnus, Chilpericus, Sigiberthus királyok elhunytáig szedték.

10. §. Zsidók keresztények ellen polgári pereket ne folytathassanak…

11. §. Országunkban Krisztus kegyelméből állandóan béke és rend legyen, és a gonosz emberek lázadását és féktelenségét a legszigorúbban meg kell torolni.

12. §. Egyetlen bírót se rendeljenek egyik tartományból vagy kerületből másik helyre (mert így), ha bizonyos körülmények között valami gonoszságot művelt, a törvény rendelkezése szerint a saját vagyonából tartozik kártérítést adni olyan mértékben, ahogyan gonoszság által előidézte.

13. §. Rendelkezéseinket minden tekintetben teljesíteni kell…

16. §. Amit a mi atyáink az előző fejedelmek, valamint mi az igazságra való tekintettel jónak láttunk engedélyezni (azt), mindenben meg kell erősíteni.

17. §. És amit valaki a mi híveink és vazallusaink közül,[291] mialatt hűségesen szolgálta törvényes urát, az interregnum idején nyilvánvalóan veszített, azt neki minden kellemetlenkedés nélkül a (mi?) javainkból igazságosan és teljesen térítsék meg.

18. §. Az istenfélő és ájtatos lányok és özvegyek közül, akik felajánlották magukat Istennek, akár a maguk házában laknak, akár kolostorokban, senki se merészeljen még a mi parancsunkra való hivatkozással sem senkit kikérni, sem elhurcolni vagy házastársává tenni. És ha valaki ezután kieszközölne is ilyen parancsot, annak semmiféle érvénye ne legyen. És ha valaki akár férfiasságból, akár más módon ezeket (a nőket) elhurcolni és a házasság kötelékében magával egyesíteni merészelné, mint főbenjáró bűnben vétkest öljék meg. És ha az egyház színe előtt házasságot kötöttek volna, és kiderült, hogy az elragadott vagy elhurcolt nő a (házasságba) beleegyezett, válasszák el egymástól őket s küldjék mindkettőt száműzetésbe, vagyonukat pedig osszák szét a legközelebbi rokonok között.

22. §. Sem szabadokat, sem szolgákat nem lehet lopás miatt a bíráknak vagy bárki másnak kihallgatás nélkül megölni, hacsak a (bűnöst, tetten érve) nem fogták el.

24. §. Ha pedig valaki ezt a határozatot, amelyet a püspökkel, nagy és előkelő férfiakkal, a mí híveinkkel együttes gyűlésben[292] hoztunk, megszegni merészelné, ugyancsak fejvesztésre ítéljék, hogy mások ne merjenek hasonló dolgokat elkövetni.

Elhatároztuk, hogy ezt az örök érvényűnek szánt rendeletet vagyis törvényt[293] a saját kezünk aláírásával erősítjük meg… Ezt a törvényt én Chlotacharius Krisztus nevében király, aláírtam.

Kelt november kalendája előtt a 15. napon (okt. 18.), uralkodásunk 31. évében, Párizsban.

Korai angolszász törvények

F. Liebermann T. I., 1903, 3–8. o.

a) Ethelbert[294] király törvényeiből (602–603?)

Ezek azon rendeletek, melyeket Ethelbert, Kent királya Szent Ágoston napján hozott.

1. Isten és az Egyház tulajdonáért (fizettessék) tizenkétszeres kárpótlás;[295] egy püspök tulajdonáért tizenegyszeres kárpótlás; egy pap tulajdonáért kilencszeres kárpótlás; egy diakonus tulajdonáért hatszoros kárpótlás; egy klerikus tulajdonáért háromszoros kárpótlás; a Templom csöndjéért kétszeres kárpótlás; a mise csöndjéért kétszeres kárpótlás.

2. Ha a király egy emberét magához rendeli és azt valaki ott megsebesíti (fizessen), kétszeres kárpótlást és a királynak 50 shillinget.

3. Ha a király egy emberének otthonában iszik és ott valaki bármi rosszat cselekszik, fizessen kétszeres kárpótlást.

4. Ha egy szabad meglopja a királyt, fizessen kilencszeres kárpótlást.

5. Ha valaki a király birtokán öl meg egy embert, fizessen 50 shilling kárpótlást.

6. Ha valaki megöl egy szabad embert (fizessen) 50 shillinget a királynak…

7. Ha valaki megöli a király saját kovácsát vagy hírnökét,[296] fizesse a szokásos vérdíjat…

9. Ha szabad ember lop meg egy szabadot, fizessen háromszorosat és a királynak adja a bírságot vagy a javakat.[297]

13. Ha valaki megöl egy embert egy nemes birtokán, fizessen 12 shilling kárpótlást.

17. Ha valaki elsőként hatol be erőszakkal egy ember birtokára, fizessen hat shilling kárpótlást; aki másodikként követi, 3 shillinget; a következők mindegyike (fizessen) egy shillinget.

18. Ha valaki fegyvert nyújt egy embernek, vita közben, és (ha addig még) nem történt sebesülés, fizessen hat shilling kárpótlást.

19. Ha valaki útonállást követ el, fizessen hat shilling kárpótlást.

21. Ha valaki megöl egy embert, fizesse meg a rendes vérdíjat, 100 shillinget.

22. Ha valaki megöl egy embert, fizessen 20 shillinget a nyitott sírnál, s 40 napon belül az egész vérdíjat.

23. Ha a gyilkos elmenekül az országból, rokonai fizessék meg a vérdíj felét.

24. Ha valaki egy szabad embert megkötöz, fizessen 20 shilling kárpótlást.

25. Ha valaki megöli egy ceorl[298] szolgáját, fizessen hat shilling kárpótlást.

26. Ha (valaki) megöl egy laetet,[299] a legmagasabb osztályhoz tartozóért fizessen 80 shillinget, ha a második osztályhoz tartozót öl meg, fizessen 60 shillinget, ha a harmadik osztályhoz tartozót, fizessen 40 shillinget…

30. Ha valaki megöl egy embert, fizessen saját pénzével és kétségtenül tulajdonában levő javaival, akármifélék is legyenek azok.

31. Ha egy szabad ember más szabad ember feleségével hál, jóvátegye azt vérdíjával, és szerezzen másik feleséget saját pénzén, s vezesse azt a másik otthonába…

33. Ha hajhúzás[300] történik, 50 sceatta[301] (fizettessék) mint kárpótlás…[302]

77. Ha valaki egy hajadont vásárol (menyasszonyi), fizetséggel kell megvásárolnia, ha semmi csalárdság nincs.

77/b Ha mégis valami csalárdság van, vissza kell vinni haza, s a férfi kapja vissza pénzét.

78. Ha élő gyermeket szül, legyen övé a javak fele, ha a férje hal meg előbb.

79. Ha gyermekeivel el akar menni, legyen övé a javak fele.

80. Ha a férj magánál akarja tartani (a gyermeket), (a feleség) kapjon ugyanolyan részt mint egy gyermek.

81. Ha nem szül gyermeket, atyai rokonaira szálljanak javai és a jegyajándék.[303]

82. Ha valaki erőszakkal ragad el egy leányt (fizessen), a tulajdonosnak 50 shillinget, és azután vásárolja meg a tulajdonostól beleegyezését (a házassághoz).

83. Ha már más ember (menyasszony) árat fizetett érte, ő (aki elrabolta) fizessen 20 shilling kárpótlást…

86. Ha egy szolga megöl egy másikat ok nélkül, fizesse meg a teljes értékét.

87. Ha egy szolga szemét vagy lábát megkárosítják, a teljes értékét meg kell fizetni.

88. Ha valaki megköti egy ember rabszolgáját, fizessen hat shilling kárpótlást…

90. Ha egy rabszolga lop, fizessen kétszeres kárpótlást.

b) Ine király[304] törvényeiből, 688–694

Prológus. Én Ine, Isten kegyelméből a nyugati szászok királya atyámnak, Cenrednek, és püspökömnek, Haeddének, és püspökömnek, Eorcenwoldnak tanácsával és segítségével, minden ealdormanemmel[305] és népem fő tanácsadóival, és Isten szolgáinak nagy gyülekezetével egyetemben lelkünk megváltását és királyságunk biztonságát vizsgáltuk, hogy népünk számára igaz törvényeket és igaz rendeleteket alkothassunk és azokat megerősíthessük, hogy utóbb egyetlen ealdormanünk vagy alattvalónk se ferdíthesse el szándékunkat.

1. Először megparancsoljuk, hogy Isten szolgái tartsák be saját törvényeiket.

1/b Ezután megparancsoljuk, hogy azok a törvények és határozatok, amelyeket a népnek be kell tartani, a következők:

2. Minden gyermeket 30 napon belül meg kell keresztelni, ha nem, 30 shilling kárpótlást kell fizetni.

3. Ha egy rabszolga vasárnap ura parancsára dolgozik, legyen szabad, s gazdája fizessen 30 shilling bírságot.

3/b Ha azonban a rabszolga ura tudta nélkül dolgozik, korbácsolják meg.

3/c Ha egy szabad ember dolgozik azon a napon, földesura parancsa nélkül, veszítse el szabadságát…

5. Ha valakit halálra ítélnek, s a templomba menekül, tartsa meg életét, s fizessen kárpótlást, amint a törvény kimondja rá.

5/b Ha valakit korbácsolásra ítélnek, s a templomba menekül, korbácsolást engedjék el…

7. Ha valaki felesége és gyermekei tudta nélkül lop, fizessen 60 shilling bírságot.

7/b Ha azonban házanépe tudtával lop, valamennyit vessék rabszolgaságra.

7/c Egy tízéves gyermeket lopásban bűnösnek lehet (tekinteni)…

11. Ha bárki honfitársát, rabot vagy szabadot, mégha bűnös is, a tengerentúlra ad el, fizessen érte (saját) vérdíjával…

13. Ha valaki a püspök jelenlétében hamisan tanúskodik s megszegi esküjét, fizessen 120 shilling kárpótlást…

23/d Egy walesi bérlő[306] (vérdíja) 120 shilling, fiáé 100; egy rabszolgáért (fizettessék) 60 esetleg 50…

24/c Egy walesiért, ha annak öt hide[307] földje van, fizessenek hatszáz vérdíjat…

32. Ha egy walesinek egy hide földje van, vérdíja 120 shilling; ha azonban csak fél hide földje, 80 shilling; ha semennyije, 60 shilling.

33. A király walesi lovasának, aki üzenetét viszi, a vérdíja 200 shilling.

40. A ceorl birtokának télen és nyáron elkerítve kell lennie. Ha nincs elkerítve, s a szomszéd jószága a nyitott részen bejut, nincs semmilyen joga az állattal szemben; ki kell hajtania és viselnie a kárt…

42. Ha a ceorlöknek kerítéssel felosztott közös rétjük vagy más földjük van, s néhányan elkerítik részüket, mások pedig nem, és (ha a jószág) lelegeli a közös termést vagy füvet, azok, akik felelősek az átjárásért, menjenek és fizessenek a többieknek, azoknak, akik elkerítették részüket, (adjanak) kárpótlást a kárért, ami történt. Azok pedig kérhetik a kártalanítást a jószág tulajdonosától, amint illő.

42/b Ha azonban bármiféle jószág áttöri a kerítést és betör valahová, és a tulajdonosa nem akar vagy nem tud rá vigyázni; az aki a szántóján megtalálja, fogja meg és ölje le; és a tulajdonos kapja meg a bőrét és a húsát és szenvedje el a többi elvesztését.

43. Ha valaki az erdőben meggyújt egy fát és felfedezik, fizesse meg a teljes büntetést, fizessen 60 shillinget, mert a tűz tolvaj.

43/b Ha valaki az erdőben több fát kivág, s ezután felfedezik, fizessen három fáért egyenként 30 shillinget; a többiért nem kell fizetnie, akármennyi is volt, mert a fejsze áruló és nem tolvaj…

45. Ha valaki erőszakkal behatol a király vagy saját megyéje püspökének lakóhelyére, fizessen 120 shilling kárpótlást, ha egy ealdormanébe, 80 shillinget; ha a kiráy thegnjének[308] lakóhelyére, 60 shillinget; ha egy gesith születésű[309] emberébe, akinek földje van, 35 shillinget…

51. Ha egy gesith születésű ember elmulasztja a katonai szolgálatot, fizessen 120 shillinget és veszítse el földjét; ha nincs földje, 60 shillinget; egy ceorl 30 shillinget, mint bírságpénzt a katonai szolgálat (elmulasztásáért) …

60. A ceorl, aki egy másik ceorl (ökör-) csapatát bérli, ha tudja, fizesse azt teljesen takarmányban, …ha nem tudja, fizesse felét takarmányban, másik felét más javakban…

63. Ha egy gesith születésű ember elköltözik, magával viheti ispánját, kovácsát és gyermekei dajkáját.

64. Akinek 20 hide földje van, ha el kíván költözni 12 hide bevetett földet kell hátrahagynia.

65. Akinek 10 hide földje van, 6 hide bevetett földet kell hátrahagynia.

66. Akinek 3 hide földje van, másfelet kell hátrahagynia.

c) Alfréd király[310] törvényeiből

Uo. 15–123. o.

Bev. 28. Ha valaki jószágát egy barátjára bízza, s azt az ellopja, fizesse kétszeresét. Ha nem tudja, ki lopta el, a barát tisztázhassa magát, hogy nem követett el csalárdságot. Ha élő jószág volt, s azt állítja, hogy katonák vitték el vagy baleset áldozata lett, s erre tanúja van, ne fizessen érte. Ha nincs tanúja, és (a tulajdonos) nem hisz neki, eskettessék meg.[311]

Bev. 30. Az asszonyokat, akiket varázslaton, boszorkányságon és bűvölésen kapnak, élni ne hagyd…[312]

Bev. 43. Ítélj igazságosan. Ne alkoss egy ítéletet a gazdagok számára és másikat a szegényeknek; sem egyet a kedvesnek s másikat a megvetettnek…[313]

Bev. 49.7. Miután sok ember vette fel Krisztus hitét s szent püspökök és bölcs emberek több zsinatot tartottak a földön mindenütt, így Angliában is, miután itt is Krisztus hitére tértek, a megjelentek megállapodtak abban, hogy a Krisztus tanította kegyelem értelmében engedélyt adnak a világ földesurainak – és ez ne számítson bűnnek –, hogy pénzbeli pótlást fogadhassanak el majd minden emberi vétségért, amely kárpótlást pontsan meg is határozták; csak a földi úr ellen elkövetett árulásra nem mertek kegyelmet adni, mert a Mindenható Isten sem adott kegyelmet azoknak, akik elfordultak tőle, s Krisztus, Isten Fia sem adott annak, aki őt halálra adta; s ő parancsolta meg (mindenkinek), hogy úgy szeresse urát, mint Önmagát.

Bev. 49.8. Ezután a zsinatokon meghatározták az egyes emberi vétségekért járó kárpótlást és beírták azt a zsinatok könyveibe, egyikbe egy törvényt, másikba a másikat.

Bev. 49.9. Ezután Én, Alfréd király, összegyűjtöttem őket és megparancsoltam, hogy írják össze azokat, amelyeket ősapáink betartottak, ezeket én is elfogadtam, másokat, amelyeket nem óhajtottam, tanácsosaim hozzájárulásával elvetettem… Nem szándékoztam valamennyit írásba foglalni a saját akaratom szerint, mert nem tudhattam, hogy melyik felel meg majd azoknak, akik utánunk következnek. De azokat, amelyek a legmegfelelőbbnek látszottak bárhol is találtam őket, akár atyámfiai, Ine király vagy Offa, a merciaiak királya,[314] vagy Ethelbert, aki először vette fel az angolok közül a keresztséget, idejéből származtak – ezeket közéjük gyűjtöttem, és másokat kihagytam.

Bev. 49.10. Ezután Én, Alfréd, a nyugati szászok királya megmutattam mindezeket valamennyi tanácsosomnak, és ők úgy mondták, hogy engedelmeskedni fognak nekik.

1. Először is megparancsoljuk, mint legfontosabbat, hogy mindenki tartsa be esküjét és fogadalmát.

l. l. Ha azonban valakit gonosz úton kényszerítenek bármelyikre, ura elleni árulást vagy törvénytelen segítséget kérve, akkor ha teljesületlenül hagyja, az jobb, mintha betartaná azt.

2. Ha valaki bármi bűne miatt olyan kolostorba menekül, melyet a király lát el[315] vagy más kiváltságolt közösségbe, amelyet ez a tisztesség ért, kapjon három nap haladékot, hogy védhesse magát, kivéve, ha békülni akar.

4. Ha valaki a király életére tör, közvetlenül vagy száműzöttek rejtegetésével, lakoljék élete és minden vagyona elvesztésével.

4.1. Ha menteni akarja magát, tegye ezt a király vérdíjával (egyenértékű esküvel).

4.2. Így határozunk minden rendű és rangú embernél, akár ceorl, akár nemes, aki ura életére tör, lakoljon érte életének és minden javának elveszítésével, vagy mentse magát urának vérdíjával.

5. A templomok szentségéről pedig így határozunk, ha azokat püspök szentelte fel: ha egy ember, aki vérbosszú alá esik, futva vagy lovon eléri, senki se ragadhassa ki onnan hét napig, ha éhen kibírja addig, kivéve ha maga tör ki onnan fegyverrel. Ha valaki így tesz, feleljen a király védelmének és a templom szentségének (megsértéséért).

6. Ha valaki a templomban lop, fizessen egyszeri kárpótlást, s az egyszeri kárpótláshoz tartozó bírságot, és a kezét, amellyel lopott, vágják le…

12. Ha valaki a más fáját elégeti vagy kivágja, engedély nélkül, fizessen minden nagy fa után öt shillinget, s a többiért, akárhány is volt, 5 pennyt, és 30 shilling bírságot…

14. Ha valaki némán vagy süketen születik, s így nem tudja tagadni vagy beismerni bűnét, apja fizessen kárpótlást vétségeiért…

16. Ha valaki tehenet vagy kancát lop, és elhajt egy csikót vagy borjút, fizessen (az utóbbiért) egy shilling kárpótlást, és az anyaállatért értékének megfelelően…

29. Ha valaki egy csapat emberrel megöl egy ártatlan embert, akiért kétszáz a vérdíj,[316] az, aki beismeri, hogy lesújtott, fizesse meg a vérdíjat és a bírságot, s mindenki, aki a csapatban volt, fizessen 30 shilling kárpótlást a részvételért.

30. Ha a meggyilkolt vérdíja hatszáz,[317] minden ember (fizessen) 60 shilling kárpótlást a részvételért a csapatban, aki lesújtott, az pedig a vérdíjat és a teljes bírságot.

31. Ha a meggyilkolt vérdíja tizenkétszáz,[318] valamennyien (fizessenek) 120 shillinget, és aki lesújtott, a vérdíjat és a bírságot.

32. Ha valaki nyilvános rágalmazásban bizonyul vétkesnek, s ezt rábizonyítják, büntetése ne legyen enyhébb, mint nyelvének kitépése, azzal a fenntartásai, hogy megváltása se történhessék kevesebbel, mint vérdíjának megfelelő arányával.

35. Ha valaki megkötöz egy ártatlan ceorlt, fizessen neki hat shilling kárpótlást.

35.1. Ha valaki megkorbácsolja, fizessen neki 20 shilling kárpótlást.

35.2. Ha bebörtönzi, fizessen neki 30 shilling kárpótlást.

35.3. Ha bántalmazza, s közben elcsúfítja hajának levágásával, fizessen neki 10 shilling kárpótlást.

35.4. Ha megkötözése nélkül levágja haját, mint egy papnak, fizessen neki 30 shilling kárpótlást.

35.5. Ha levágja szakállát, fizessen 20 shilling kárpótlást.

35.6. Ha megkötözi és úgy vágja le a haját, mint egy papnak, fizessen neki 60 shilling kárpótlást…

38. Ha valaki egy gyűlésen a királyi ealdorman jelenlétében harcot kezd, fizessen vérdíjat és bírságot, mint illik, és ezelőtt 120 shillinget az ealdormannek mint bírságot.

38.1. Ha egy nyilvános gyűlést fegyvere kirántásával megzavar, (fizessen) 120 shillinget az ealdormannek bírságként.

39. Ha bárki harcot kezd egy ceorl házában, fizessen hat shilling kárpótlást a ceorlnak.

39.1. Ha csak fegyverét rántja ki, s nem kezd harcot, ez fele legyen.

39.2. Ha mindezek bármelyike olyan ember házában fordul elő, akinek vérdíja hatszáz, a bírság háromszorosa a ceorl kárpótlásának. Egy olyan embernél, akinek vérdíja tizenkétszáz, a bírság a hatszázas duplája.

40. Erőszakos behatolás a király lakóhelyére 120 shilling; az érsekébe 90 shilling; más püspökébe vagy ealdormanébe 60 shilling; olyan emberébe, akinek vérdíja tizenkétszáz 30 shilling; akinek vérdíja hatszáz 15 shilling; erőszakos behatolás egy ceorl gazdaságába öt shilling.

41. Az olyan ember, akinek booklandja[319] van, amit atyafiai hagytak rá – parancsunk szerint ne idegeníthesse el azt rokonságától, ha oklevél vagy tanú (bizonyítja), hogy neki azok a férfiak, akik ezt legelőször megszerezték, majd örökül ráhagyták, megtiltották.



[226] A hosszúra növesztett haj a frankoknál a testi és a szellemi kiválóság jele volt.

[227] A frankok megkeresztelésükkör a katolikus vallást vették fel, szemben a többi barbár néppel, akik először ariánusok voltak s csak később tértek át az Athanasius-féle (katolikus) vallásra.

[228] „Ad mallum.” A mallum a száli frankok törvénykező gyűlése.

[229] A solidus és a dénár római pénzek. Egy aranysolidus a száli törvénykönyv szerint 40 ezüstdénárból állott.

[230] A família az egész középkorban szélesebb értelmű a családnál, az úr házanépét, családtagjait, az udvarában élő szabadokat és szolgákat jelenti.

[231] A villa a római korban mezőgazdasági üzem és telephely (villa rusticana). A szolgák telekre ültetésével azonban a villa körül faluszerű település jöhetett létre, az önálló gazdaságot vezető rabszolgák (serei casati) házaiból. A villa így kettős értelemben szerepelhetett vagy a földesúri mezőgazdasági üzem központját, vagy a körülötte kialakult falut jelentette. Bár a korai középkorban a falut inkább vicusnak nevezik, e helyen is villa alatt valószínűleg falut kell értenünk.

[232] A felsorolás a rabszolgák jogi állapotát is mutatja, nem személyek, jogállásuk azonos a vagyontárgyakéval. (Vö. Lex Ripuaria XIII. 8. §; 9. §; Lex Burgundionum IV. 4. § stb.)

[233] A törvénycikk első négy paragrafusa nyilván összefügg. Az 1–3. §-ban szereplők bűnrészesei a 4. §-ban megnevezett főbűnösöknek.

[234] A királyi kincstárt illető kártérítés.

[235] Telekre ültetett félszabad.

[236] A megkülönböztetés a rómaiaknak a hódító barbároknál kedvezőtlenebb jogállásával függött öszsze. (Vö. Lex Salica 1. §; 5. §; 6. §; 7. §; ellenkező helyzetre: Lex Burgundionum X. 1. §.)

[237] „In contubernio.”

[238] „Publice se iunxerit.” A szabad és szolga közötti együttélés még akkor sem lehetett házasság, ha nyilvánosan történt. Büntetése szabad férfiak és nők részéről egyaránt a szabadság elveszítése volt. (Vö. Lex Ripuaria LVIII. 10. §; 15. §.)

[239] A szabadon bocsátás úgy történt, hogy az elbocsátandó tenyerén egy dénárt nyújtott át urának, aki úgy megrázta kezét, hogy a dénár a háta mögé esett (iactus denarii). (Vö. Lex Ripuaria LVIII. 1. §.)

[240] A „clausura” nemcsak a jogilag elkülönített földet, hanem amint a szövegből is kitűnik valóságos kerítést is jelentett. Az irtásos és parlagoló földművelésnél a határban szabadon kóborló állatok ellen vagy élősövénnyel, vagy töviskerítéssel védték a vetett mezőt. (Vö. Lex Salica IX. 1–5. §; XXXIV 2. §, 3. §; Lex Ripuaria XLIII.; LXXXII. L. §. 2. §; Lex Burgundionum XXIII. 1–5. § stb.)

[241] Az osztozkodás rendszerint azt jelentette, hogy a gyilkos szolga a továbbiakban a meggyilkolt urának is tartozott szolgálatokkal, s a személye feletti tulajdonjog osztódott meg.

[242] Ugyanazt jelenti mint a „ministerialis”. Az úr személyes szolgálatára rendelt, a különböző feladatokban segédkező szolga. (Vö. Lex Burgundionum X. 1. §.)

[243] De plagiatoribus.

[244] Azok a germánok, akik nem frankok ugyan, de a száliak területén élve azok törvényeit is átvették.

[245] „Qui in truste dominica fuit.” A király kíséretének tagját.

[246] A vérdíjak összege, mint mindenütt a törvényben itt is mutatja a társadalmi különbségeket. A szabad frankok között a ranglétra legmagasabb fokán a királyi kíséret (antrustio) tagjai állottak. A romanizált őslakosság tagjai között a „királyi udvarban élők”, a „conviva regis” a legelőkelőbbek. Alacsonyabb rendűnek számítanak azok a római birtokosok (romani possessores), akik nem élnek a király udvarában, míg végül a szabad rómaiak között a ranglétra legalacsonyabb fokát az adófizetők (romani tributarii) jelentették.

[247] A reipus a vőlegény fizetsége, ha özvegyasszonyt kér meg. Egyesek szerint az elhalt férj nemzetségét, mások szerint az özvegyen maradt asszony nemzetségét illette meg.

[248] Thunginus, centennarius, a frank állam hivatalnoka, a század (közigazgatási egység) feje. Nemcsak közigazgatási, hanem igazságszolgáltatási feladatokat is ellát, mert e területek még nincsenek mindenütt szétválasztva. A thunginus hívja össze a törvénykező gyűlést és elnököl is azon.

[249] A frankoknál a száli törvénykönyv idejében az éjszakák és nem a nappalok szerint számították az időt, bizonyára az egykori pásztoréletmód maradványaként. A pásztorok, mivel a nyájak őrzése szempontjából az éjszakák fontosabbakk voltak, mint a nappalok, ezek változásához alakították időszámításukat.

[250] Grafio, királyi tisztviselő, bírói jogkörrel. (Vö. Lex Ripuaria LXXXVIII.)

[251] A hineum az istenítéletnek az a formája, amelyben a vádlott azzal bizonyíthatja ártatlanságát, hogy a keze egy tüzes üst megfogása után is sértetlen marad.

[252] „Iuratores”, olyan személyek, akik a vádlott esküjét a vád kérdésében saját esküjükkel támogatják. (Vö. Lex Ripuaria II. L. §.)

[253] A gróf helyettese.

[254] Rachineburgok, a szabadok közül választott esküdtek, akik a törvénykezésben segítették a thunginust.

[255] De chreme chruda. A kifejezés értelme tisztázatlan, de az itt szereplő leírás jól mutatja, hogy a vérségi összetartozásból fakadó kölcsönös felelősségvállalást jelentette.

[256] Az allodium eredetileg nem földbirtokot, hanem a javak összességét, a vagyont jelentette. Bizonyára ezért szerepel a törvénycikknek csak az utolsó §-ában a földbirtok, mint olyan vagyon, amelynek öröklésében – mintegy kivételként – az ingóságoktól eltérő rend érvényesült.

[257] A frank jogszolgáltatásban a bizonyító eljárást a vádlott és az általa felvonultatott eskütársak esküje helyettesítette (vagy az istenítélet). Az elkövetett bűn nagysága és a vádlott igaza mellett esküt tevők száma között mennyiségi összefüggés volt. Minél nagyobb volt a bűn, annál több eskütársat kellett a vádlottnak felvonultatni a bíróság elé ártatlanságának bizonyítására. A Lex Ripuaria azt is megszabja, hogy ártatlanságának bizonyítására hány eskütársat köteles felvonultatni a vádlott a különböző bűneseteknél.

[258] Ütés miatt keletkezett daganat.

[259] „Dominus ejus cum sex juret.” Azt fejezi ki a törvény, hogy a rabszolga nem lehetett jogképes, így ártatlansága ügyében nem tehetett esküt, s védelmére eskütársakat is csak ura állíthatott.

[260] „Iudex fiscalis.” A comes vagy grafio nemcsak a közigazgatást látta el, hanem bíráskodott is. Vö. Lex Ripuaria LXXXVIII.

[261] „Hereditas aviatica” – ősi örökség a szerzett vagy feltételesen bírt vagyonnal szemben.

[262] Az egyház hatalmába kerülő (adós) szolgák sajátos jogállással.

[263] „Pro animae suae remedio.” Az egyháznak tett adományok egyik formája, amelyben azért ajándékoz valaki rabszolgát, birtokot, ingóságot stb. az egyháznak, hogy érdemeket szerezzen Isten előtt.

[264] „Sub tuitione Ecclesiae.” Az egyházi védelem nemcsak a hatalmaskodások elleni oltalmat jelentette, hanem azt is, hogy a védelem alatt álló ügyében csak egyháziak intézkedhettek.

[265] Utalás a rabszolgák felszabadításának „világi” formájára, amelyben „per denarium”, azaz úgy történt a felszabadítás, hogy a király jelenlétében a szabaduló tenyerén egy dénárt nyújtott urának, aki úgy megrázta kezét, hogy a pénzdarab háta mögé esett. Ez volt a dénárdobás (iactus denarii).

[266] A királyi és egyházi szolgák kedvezőbb jogi helyzetét mutatja, hogy nemcsak szabadokkal képviseltethetik magukat a bíróságon, mint a közönséges rabszolgák, hanem ők maguk is jogképesek. Ez igen nagy lépést jelentett a rabszolgák személyesülésének útján.

[267] „Absque tangano”, arra utal, hogy a királyi és egyházi szolgák esküje törvényes, nem számít jogtalanságnak, csalásnak.

[268] A megölt szabad rokonságának a gyilkos vagy nemzetsége által fizetett büntetés (emendatio, satisfactio). (Wer = Mann, szabad férfi értelemben.)

[269] „Extra sortem.” A „sors” ebben az esetben azt a részt jelenti, amit Galliából a burgundok szálltak meg.

[270] A ministeriálisok és expeditionálisok olyan rabszolgák, akik az államhatalmi feladatok, illetve katonai szolgálat ellátásban segédkeznek uruknak.

[271] „Prout persona fuerit.” Azt a burgundi törvénykönyvben is érvényesülő felfogást, hogy a rabszolga nem személy, az élet gyakran megmásította. Ebben az esetben a szolgáért nem ura tartozik felelősséggel, hanem saját maga, amit az is kifejez, hogy a szabadokkal azonos összegű büntetéspénzt fizet.

[272] A mikor a különböző barbár népek betelepültek a Római Birodalomba, a földeket felosztották a jövevények és az őslakosok között. Burgundiában a jövevényeket a földek fele és a rabszolgák harmadrésze illette meg. Ez a felosztás azonban – nyilván politikai okok miatt – nem érvényesült mindenütt.

[273] Hospitalitas – a burgundok és a gall–római őslakosság közötti viszony, amelyben a földeket és a szolgákat megosztották egymás között.

[274] „Colonicas tenent.” A szabadok tulajdonjoggal bírt földjei a szolgák, colonusok által használt földektől jogilag természetesen elkülönültek.

[275] „Sortes suas.” A „sors” addig, amíg fennáll az újraosztásos földközösség, azonos értelmű a „pars”-szal, azaz azt a földdarabot jelenti, amit a közösség tagja a föld időszakos felosztásakor kap. A földközösség tagjai tulajdonostársak, „consortes”. A közös tulajdon jellegének és a föld időszakos újraosztásának megfelelően ez a „sors” nem volt elidegeníthető. A felosztáskor kapott parcella elidegenítése már a földközösség felbomlásának jele volt, ami a burgundoknál, az őslakosság tulajdonjogi viszonyainak hatására elég gyorsan végbement. A törvény éppen ebben a bomló állapotban mutatja a burgund földközösséget.

[276] A közösségi földtulajdonból való részesedést, a „sors”-ot és a közösség által nem korlátozott földtulajdon, a „possessio”-t a burgund törvénykönyv is megkülönbözteti egymástól. A földközösség felbomlásával, amikor lehetőség nyílott a közös földtulajdonból a birtokosra eső osztályrész (sors) eladására, csökkent a különbség a sors és a possessio között. A közösség szabályozó szerepének csökkenését azt mutatja, hogy az elidegenítés tilalma helyett már csak az elidegenítés szabályozására terjed ki.

[277] „Extraneus” – idegen helységből való. A törvénycikk nemcsak azt mutatja, hogy a földközösség bomlása előrehaladt, hanem azt is, hogy e bomlás okozói jelentős részben a gall–római őslakosok voltak, akik a burgund közösségi tagok „mértéktelen könnyelműségét” kihasználva felvásárolták „sors”-aikat. A burgundoknak a rómaiakkal és a helyben lakóknak az extraneusokkal szemben biztosított elővásárlási joga (ius praeemptionis), amit e törvénycikk kimond, aligha gátolta meg ezt a folyamatot. A közösségi tagok elővásárlási joga a rómaiakkal és idegenekkel szemben a közösség gyengülésének folyamatában éppen azt az állapotot mutatja, amire már utaltunk.

[278] Nobilis, a szász törvénykönyvben a nemzetségi arisztokrácia tagjait jelenti.

[279] A ruoda pontosan le nem fordítható kifejezés, egyesek szerint a szabadok eredeti vérdíja.

[280] A fredus a szász törvénykönyv születésekor még az egyes vétkek elkövetéséért kivetett bírság. (Nem tévesztendő össze sem a vérdíjjal, sem a pénzben fizetett kártérítéssel.)

[281] Vagyis ne az elhalt fiú nővére.

[282] „Vir inluster.” A frank királyok a Meroving-korban okleveleikben, rendeleteikben általában kiváló férfiaknak nevezték magukat.

[283] A frank királyok oklevelei a római időszámítást alkalmazták. Március kalendája = március elseje. A törvény bevezetése a tavaszi törvényhozó gyűlésre utal, amelyet a Meroving-korban még márciusban tartottak, s csak a Karolingok tették át májusra.

[284] „Una cum nostris Optimatibus.” Az előkelők tanácsa a törvényhozó gyűlésnél, amelyben a szabad frankok mind megjelenhettek, lényegesen szűkebb testület volt, s csak a király tanácsosait foglalta magába.

[285] Ma Andernach.

[286] „Res aviatica” vagy hereditas aviatica = ősi örökség. Ősi örökség volt az allodium (itt már nem általában vagyon, javak, hanem földtulajdon értelemben), illetve a korlátlan rendelkezési jogot is magában foglaló possessio.

[287] Vö. Lex Salica LVIII. A dekrétum 5. és 15. §-a nyilvánvalóan összefügg. Az 5. § lehetetlenné teszi, hogy a szándékos emberölésnél a gyilkos a vérdíj egyszerű lefizetésével megszabaduljon tettének következményétől, azaz aki gyilkolni tudott, meghalni is tudjon. A következmények elhárítására a legjobb lehetőséget a földdobásról szóló törvény biztosította, hiszen a nemzetség egyetemleges felelőssége számos visszaélésre teremtett lehetőséget, mert a gyilkos helyett a vérdíjat is nemzetségének tagjai fizették. Ahhoz tehát, hogy a vérdíj egyszerű lefizetésével ne lehessen szabadulni a szándékos emberölés következményétől, el kellett törölni a földdobásról szóló törvénycikket, amely ezt a lehetőséget biztosította.

[288] „Ad sortem.” A sors eredeti értelméből fakadóan itt azonos jelentésű a judicium Deivel, az istenítélettel.

[289] Eredeti címe: „Edictum vel Constitutio inclyti Principis Chlotacharii Regis super omnem plebem in conventu Episcoporum in Synodo Parisius habita sub die XV Cal, Novemb. anno XXXI suprascripti Regis imperii.”

[290] A presbiter az áldozópapnak megfelelő egyházi fokozat, a diakónus ennél alacsonyabb (szerpap).

[291] „De fidelibus ac leodibus.” A leudus, leodus (a leiten szóból = irányítani, vezetni) az a személy, aki a király lekötelezettje s hűséggel tartozik urának, a király vazallusa.

[292] „…cum Pontificibus… magnis viris Optimatibus aut fidelibus nostris in synodali Concilio”, azaz nem a tavaszi vagy őszi törvényhozó gyűlésben. A feudalizáció erősödésével az egykori törvényhozó gyűléssel szemben egyre erősödött a szűkebb királyi tanács szerepe.

[293] „Perpetuis temporibus valiturum.” A törvények és rendeletek megkülönböztetésének egyik fontos eleme volt, hogy a kibocsátó örök érvényű törvénynek vagy csak egyszerű utasításnak tekintette.

[294] Kent királya, uralkodott 565–616. Az első angol uralkodó, aki felveszi a kereszténységet, törvényei a legrégibb írásban fennmaradt angol törvények.

[295] A kártérítések a lopott értékre vonatkoznak. A „kárpótlás” szó azonban a „büntetés” helyett áll, lásd Alfréd törvénykönyvének Bev. 49/7. cikkelyét a pénzbírságokról.

[296] A ladrinc szó jelentése bizonytalan.

[297] Utóbbi minden bizonnyal arra az esetre vonatkozik, ha nem tud fizetni.

[298] A legalacsonyabb szabad osztály tagja, paraszti birtokos.

[299] A ceorl és a rabszolga között álló „félszabad”. Eredetét tekintve lehet felszabadított rabszolga, vagy az alávetett briton népesség tagja.

[300] A hosszú haj különböztette meg a szabadokat a rabszolgáktól.

[301] A penny őse, 12 sceatta tesz ki egy shillinget.

[302] A következő kb. 40 cikkely a sebesülésekért, illetve más sértésekért fizetendő kárpótlásokkal foglalkozik.

[303] Tulajdonképpen a férj által az esküvő utáni reggelen adott kötelező „ajándékról” van szó.

[304] A nyugati szászok királya, uralkodott 688–726.

[305] Közigazgatási egység (tartomány) királyi ispánja (a normann hódítás után sheriffnek nevezik).

[306] A walesi parasztok legmagasabb rétege.

[307] Régi angol földmértékegység, 120 acre = kb. 84 kat. hold.

[308] Földbirtokos nemes.

[309] Szabad birtokos, aki mérsékelt nagyságú földért (kb. 5 hide) katonai szolgálatot teljesített. A thegn és a ceorl között átmenetet képező réteg hamar eltűnt az angol társadalomból.

[310] Wessex királya, uralkodott 871–900.

[311] Vö. MTörv. 23. 7., 8., 10., 11.

[312] Vö. uo. 23. 18.

[313] Vö. uo. 23. 1., 2., 3.

[314] Ez a törvénygyűjtemény nem maradt ránk.

[315] Egyes kolostorokat a királyi jövedelmekből tartottak fenn.

[316] Kétszáz shilling volt a ceorl vérdíja.

[317] A gesith vérdíja.

[318] Birtokos nemesek vérdíja.

[319] Szabadon örökölhető föld.