Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

VÁROSI TÁRSADALOM, GAZDASÁG, INTÉZMÉNYEK

VÁROSI TÁRSADALOM, GAZDASÁG, INTÉZMÉNYEK

Lucca város kiváltságlevele, XI. század

A charta a földesúr és a polgárok közti megegyezés eredménye. Szankcionálja a közösségi intézményeket, a kormányzatot, a polgári és bűnügyi jogszolgáltatást, és főleg meghatározza a polgárság és a földesúr kapcsolatát az igazságszolgáltatást és az adózást illetően. Az egyes charták különböző mértékben adnak betekintést a municipális szervezet belső életébe.

Ficker, 1874, 125. o.

A szent és oszthatatlan Háromság nevében. Negyedik Henrik[929] király, az isteni kegyelem jóvoltából. Úgy illik a királyi méltóság viselőjének felségéhez – amely méltóság minden más méltóságot megelőz a neki járó tiszteletadásban –, hogy az odaadó és hűséges polgárok méltányosságot érdemlő kérelmeit – mérlegelve tartós hűségük becsületességét s odaadásukat a serény szolgálattételben – meghallgassa, s fel is emelje minél gyakrabban megtisztelő kiváltságokra őket. Ebből következik az, hogy Krisztus minden hívőjének és valamenynyi saját hívüknek, azoknak is, akik eljövendők és azoknak is, akik most élnek, emékezetül akarjuk adni, hogy mi a luccai polgároknak – azért, mert jól megőrizték irántunk való hűségüket, de azért is, mert szorgalmasan szolgáltak nekünk, nemkülönben a mi hívünknek, Burchard lausanne-i püspöknek, egyben kancellárunknak közbenjárására – királyi hatalmunk teljességéből megadjuk, és megadván úgy határoztunk, hogy egyetlen hatalmasság, egyetlen ember se merészelje Lucca városának a várost körülvevő régi vagy új városfalát sem megrongálni, sem lerombolni, s azokba a házakba, amelyek e városfalon belül épültek vagy ezután épülnek majd, avagy környeskörül az alsóvárosban egyetlen halandónak se legyen szabad bármiféle módon, bármiféle ürüggyel – ha nincsen erre törvényes bírói ítélet a kezében – berontani. Ezenfelül megengedjük ugyanazon polgárainknak, hogy sem a városon belül, sem fellegvárukban ne legyenek kötelesek számunkra királyi palotát építeni, s ne merészeljen náluk senki erőszakkal vagy hatalmaskodva ingyen vendéglátást követelni. Megadjuk nekik ezenfelül azt a kiváltságot is, hogy ezentúl senki ne merészeljen tőlük semmiféle katonatartást követelni, se úti ellátást Paviától Rómáig, sem pedig a tengerparti adót Pisa városában, avagy a hozzá tartozó megyében. Azt is elhatároztuk, hogy ha bárki felfelé haladna akár a Sercolo, akár a Motro folyón, akár egy hajóval, akár többel azért, hogy kereskedjék a luccaiakkal, ezeket a kereskedőket avagy a luccabelieket senki se merészelje sem akkor, amikor felfelé haladnak a folyón, sem akkor, amikor visszatérnek, sem akkor, amikor megállnak, zaklatni, avagy bármiféle törvénytelenséget cselekedni velük szemben, se ne merészelje megrabolni őket, avagy valamiféle módon ezt nekik megtiltani. Megparancsoljuk azt is, hogy ha kereskedők jönnének az országúton Luna felől Luccába, senki se tiltsa meg ezek szabad közlekedését, ne merészelje másfelé irányítani, avagy tévútra vezetni őket, hanem ezek biztonságosan közlekedhessenek egészen Luccáig, s ebben senki részéről sem tűrünk ellentmondást. Azt is akarjuk, hogy az említett várostól számított hat mérföldön belül várkastélyok ne épüljenek; ha pedig valaki mégis erődíteni merészelne, építményét parancsunkra és segítségünkkel le kell rombolni. S a város és alsó városa lakói közül senkit se tartóztassanak le törvényes bírói ítélet nélkül. És ha az említett polgárok valamelyikének birtoka vagy falubirtoka lenne, abban az esetben ha bizonyítéka van a birtokszerzésről vagy az adományozóról, akkor nem szabad őt zaklatni sem bajvívással, sem perdöntő párbajjal. Megparancsoljuk azt is, hogy az említett luccaiak szabadon adhassanak-vehessenek a Szent Domninus-i és Szent Comparmulus-i vásáron, azzal a kikötéssel, hogy a firenzeieknek ugyanakkor ne legyen meg ez a kiváltságuk. A Bonifác őrgróf óta terhükre bevezetett helytelen szokásokat teljességgel eltiltjuk, s megparancsoljuk, hogy azok a továbbiakban szűnjenek meg. Ezenfelül megengedjük azt, hogy mindazok a kedvezmények, melyeket akár az őrgrófok, akár más hatalmasságok, velük megegyezve, nekik engedélyeztek, jogerősen és jogérvényesen továbbra is megmaradhassanak, és azt is, hogy a lombardok bírája tetszése szerint ne gyakorolhassa bírói tisztét az említett városban, annak várában, csakis akkor, ha vagy saját magunk személyesen jelen leszünk, avagy személyünkben fiunk vagy kancellárunk vesz részt az ítélkezésben. Ebben az engedmény okiratunkban, vagyis adománylevelünkben úgy határoztunk, hogy egyetlen püspök, herceg, őrgróf, de országuk egyetlen személye se merészelje ezekben a szabadságokban megzavarni, zaklatni vagy azoktól megfosztani az említett polgárokat; és ha – amit ugyan nem hiszünk – mégis akadna valaki, aki ezt vakmerően meg merészelné tenni, az tudja meg, hogy bírságként le kell tennie 100 fontot a legfinomabb aranyból, mégpedig a felét a mi kamaránk javára, másik felét pedig annak a számára, akinek terhére a jogsértést elkövette. – Annak érdekében pedig, hogy mindennek nagyobb legyen a hitele, s minél szorgosabban be is tartsa ezeket mindenki, megparancsoltuk, hogy az erről készült jelen oklevelünket, melyet – mint az alul látható – saját kezű aláírásunkkal erősítették meg, jelöljék meg pecsétünkkel is. – Negyedik Henrik király kézjegye. Hitelesítette Burchrad püspök és kancellár. Urunk emberi testet öltésének 1081. esztendejében, a negyedik indikcióban, június hónap 23. napján. Kelt pedig, Henrik úr uralkodásának 27., királyságának 25. esztendejében, Rómában. Szerencsésen kibocsátottuk. Amen.

A Végítélet Könyvéből

A Hódító Vilmos rendeletére készített nagy összeírás, a Domesday Book több városi településről tesz említést, következő szemelvényeink ezekből mutatnak be példákat.

Douglas, II., 1953, 229–230., 232. o.

Chester város számadása

Chester városa Edward[930] király idejében 50 ekeföldért fizetett geldet.[931] Van még 3 és 1/2 ekeföld a városon kívül, azaz 1 1/22 ekeföld a hídon túl, 2 ekeföld pedig Newtonban és Redcliffben és a püspök mezővárosában; ezek a várossal fizettek geldet.

Edward király idejében 431 ház volt a városban, amelyek geldet fizettek, emellett a püspöknek 56 háza volt, amelyek ugyanazt fizették. A város tehát 10 és 1/2 ezüstmárkát fizetett. Kétharmada a királynak, egyharmada az earlnek jutott.

Ezek voltak az akkor követett jogszabályok:

Ha valaki megsértette a király békéjét,[932] amelyet saját kezével vagy írott parancsával vagy követe útján hirdetett ki, a király 100 shilling pénzbüntetést szedett be. De ha a királynak ugyanezt a békéjét az ő parancsára az earl hirdette ki, az earl kapta meg annak a 100 shillingnek a harmadrészét, amelyet ezért a vétségért büntetésül beszedtek. Ha azonban ugyanezt a békét a király elöljárója vagy az earl szolgája hirdette ki, a megszegő 40 shilling pénzbüntetést fizetett, és az earlnak járt a harmadrésze.

Ha egy szabad ember, megsértvén a király kihirdetett békéjét, házban ölt embert, egész birtoka és ingóságai a királyra háramlottak, ő maga törvényen kívül került. Az earl is beszedte a büntetést, de csak ha a saját embere követte el a cselekményt, a törvényen kívülinek azonban senki sem adhatta vissza békéjét, csak a király beleegyezésével.

Aki hétfő reggeltől szombaton délig vért ontott, 10 shilling pénzbüntetést fizetett. De szombaton déltől hétfő reggelig a vérontásért járó pénzbüntetésnek 20 shilling volt az öszszege. Ugyancsak 20 shillinget fizetett büntetésül az az ember, aki Karácsony 12 napján, Gyertyaszentelőkor, Húsvét első napján, Pünkösd első napján, Áldozócsütörtökön, Szűz Mária mennybevitelének és születésének ünnepén, valamint Mindszentek napján vért ontott.

Aki ezeken az ünnepeken embert ölt, 4 font büntetést fizetett; a többi napokon 40 shillinget. Ugyanúgy az, aki gamfarét[933] vagy forstealt[934] követett el ezeken az ünnepeken és vásárnapon, 4 fontot fizetett, más napokon 40 shillinget.

Aki hengwite-et[935] követett el a városban, 10 shillinget fizetett; de ha a király vagy az earl elöljárója követte el a vétséget, 20 shilling pénzbüntetés sújtotta.

Aki rablásban vagy lopásban volt bűnös vagy erőszakot követett el egy nőn egy házban, 40 shilling pénzbüntetést fizetett.

Ha egy özvegy törvénytelen kapcsolatot tartott fenn egy férfival, 20 shilling pénzbüntetést fizetett; egy leány pedig ugyanezért 10 shillinget.

Aki elfoglalta másnak a birtokát a városban és nem tudta bizonyítani, hogy az övé, 40 shilling pénzbüntetést fizetett. Ugyanez érte azt, aki vádat emelt, de nem tudta bizonyítani jogcímét.

Aki meg akarta váltani a maga vagy rokona földjét, 10 shillinget adott, de ha ezt nem tudta vagy nem akarta megfizetni, a sheriff a király kezébe vette a birtokot.

Aki nem tudta megfizetni a gafolt[936] esedékességkor, 10 shillinget fizetett pénzbüntetésül.

Ha tűz ütött ki a városban, az az ember, akinek a házából kiindult, 3 unciányi pennyt fizetett büntetésül, és közvetlen szomszédjának 2 shillinget adott.

Mindezeknek a pénzbüntetéseknek kétharmada a királyt, egyharmada az earlt illette.

Ha a király engedélye nélkül hajók érkeztek a város kikötőjébe vagy eltávoztak onnan, a király és az earl 40 shillinget kapott minden ember után, aki a hajókon volt.

Ha egy hajó a király békéje és tilalma ellenére jött ide, a hajó az emberek és minden, ami a hajón volt, a királyt és az earlt illette.

De ha egy hajó a király békéjével és az ő engedélyével jött, akkor a fedélzeten levők zavartalanul eladhatták, amijük volt. Mégis a távozáskor a király és az earl 4 pennyt vett minden last után.

Ha a királyi elöljáró megtiltotta a nyestbőrök tulajdonosainak, hogy eladják addig, amíg a király nem látta azokat, és nem volt módja vásárolni, a tilalom megszegői 40 shilling pénzbüntetést fizettek.

Ha férfit vagy nőt azon értek, hogy hamis mértéket használ a városban, 4 shilling pénzbüntetést fizetett. Ugyanígy azt, aki rossz sört főzött, vagy bedugták az árnyékszékbe, vagy 4 shillinget fizetett az elöljáróknak. A király és az earl tisztjei a városban szedték be ezt a büntetést, bárkinek a földjén – a püspökén vagy bárki másén – vált is esedékessé. Ugyanígy szedték a vámot is, és aki három éjszakán túl halogatta megfizetését, 40 shilling pénzbüntetést fizetett.

Volt még a városban Edward király idejében 7 pénzváltó, akik a pénz megváltásakor 7 fontot fizettek a királynak és az earlnak a haszonbéren kívül.

Volt akkor 12 bíró is a városban, s ezeket a király, a püspök és az earl embereiből vették. Ha valamelyikük távol maradt a századbíróság üléséről annak napján, megfelelő mentség nélkül, 10 shilling pénzbüntetést fizetett a királynak és az earlnak.

A városfal kijavítására az elöljáró egy embert hívott be a grófság minden ekeföldjéről. Annak az embernek az ura, aki elmulasztotta a megjelenést, 40 shillinget fizetett a királynak és az earlnak. Ez a pénzbüntetés nem foglaltatott benne a haszonbérben (farm).

Ez a város akkoriban 45 font farmot adott és 3 gerendányi (timbres) nyestbőrt. Ennek egyharmada az earlé volt, kétharmada pedig a királyé.

Amikor Hugh earl kapta meg, nem ért többet 30 fontnál, mert igen leromlott; 205 házzal kevesebb volt benne, mint Edward király idejében. Most ugyanannyi a számuk, amenynyit ő talált ott.

Mundret a várost 70 fontért és 1 arany márkáért birtokolta az earl kezéből. Ugyanez a Mundret 50 fontért és 1 arany márkáért bérbe vette az earl összes pereit a grófság és a századok törvényszékein, kivéve Englefieldet.

Az a föld, amelyen Szent Péter temploma áll, amelyet Rhuddlani Róbert mint (lovag) thegn-földet igényelt, sohasem tartozott valamilyen városon kívüli majorhoz, s ezt a grófság tanúi bizonyították. A városhoz tartozik s a királynak meg az earlnak járó szolgáltatásokat mindig úgy fizette, mint a többi polgárok földjeit.

Oxford és Oxfordshire szokásai

Uo. 867. o.

Oxford grófsága három éjszakára való „haszonbért” fizet. Tehát 150 fontot fizet. Ennek megművelése folytán 25 fontot fizet súly szerint. A mezővárosból 20 font jön be súly szerint. A pénzverőből 20 font jön be pennykben, amelyekből huszat számolnak egy unciára; 4 shillinget fizetnek fegyverekért; 100 shillinget „leszámolva” a királyné ajándékára; 10 fontot fizetnek egy sólyomra; 20 shillinget egy málháslóra; 23 pennyt, unciánként 20-ával számolva, a vadászkutyák tekintetében; 6 messzely mézet és 15 pennyt a szokásos illetékek fejében.

Edwin earlnek oxfordshire-i és warwichkshire-i földje után a királynak 100 font és 100 shilling jár.

Aki a királynak keze írásával és pecsétje alatt kihirdetett békéjét megszegte úgy, hogy emberölést követ el, annak élete és tagjai a király kegyelmében lesznek. Ti. ha elfogják. És ha nem tudják elfogni, törvényen kívülinek kell tekinteni, s aki megöli, azé minden birtoka.

A király lefoglalja annak az idegennek a birtokait, aki Oxfordot választotta lakóhelyéül, aki abban a városban mint házbirtokos, de rokonság nélkül hal meg.

A király 100 shillinget vesz meg mindenkin, aki másnak házára vagy udvarára ront, s a támadással halálát vagy sebesülését okozza.

A király ugyancsak 100 shillinget vesz meg mindenkin, akit katonai szolgálatra hívtak be, de ezt teljesíteni elmulasztja.

A királynak joga van bárkinek a testére és jószágaira, aki egy másikat a saját udvarában vagy házában öl meg, kivéve mindig felesége hozományát, ha felesége van és ez hozományt kapott.

Newcastle-upon-Tyne szokásai

I. Henrik (1100–1135) idejében több angol város nyert kiváltságainak biztosítására királyi oklevelet.

Douglas, II., 970–971. o.

Ezek a törvények és szokások, amelyekkel Newcastle-upon-Tyne polgárai éltek Henriknek, Anglia királyának idejében, s amelyekkel jog szerint élnek most is:

A polgárok zálogolhatnak idegeneket piacukon és azon kívül, és házaikban és azokon kívül, és városukban és azon kívül, s ezt az elöljáró engedélye nélkül tehetik meg, kivéve ha a bíróságukat a városban tartják meg, vagy ha hadiszolgálatban a harcmezőn vannak, vagy várőrséget állnak. De polgár nem zálogolhat másik polgárt az elöljáró engedélye nékül.

Ha egy polgár a városban kölcsönöz valamit olyannak, aki a városon kívül lakik, az adós köteles az adósságot visszafizetni, ha elismeri, vagy máskülönben a város bíróságán igazságot tenni.

A városban keletkező pereket ott kell folytatni és befejezni, kivéve azokat, amelyek a király koronáját illetik.

Ha egy polgárt bármilyen keresettel megtámadnak, nem köteles a városon kívül perbe szállni, kivéve a bíróság hiányának esetén; sem válaszolnia nem kell, kivéve a meghatározott időben és helyen, hacsak nem adott már balga választ vagy ha az ügy a koronára tartozó dolgokat érint.

Ha egy hajó feljön a Tyne-on és ki akar rakodni, a polgároknak legyen szabad megvásárolniuk, amit akarnak. Ha pedig egy polgár és egy kereskedő közt vita támad, a harmadik árapály előtt el kell intézni.

Amilyen árut egy hajó tengeren hoz, azt ki kell vinni a szárazföldre, kivéve a sót és heringet, amelyet a hajó fedélzetén kell árusítani.

Ha valaki egy földbirtokot jogszerűen és megtámadás nélkül egy éven át és egy napon át polgári hűbérben (burgage) tartott, senki keresetére nem kell már válaszolnia, kivéve ha a felperes Anglia királyságán kívül van, vagy pedig fiú, akinek nincs perképessége.

Ha egy polgárnak fia van házában és asztalánál, a fiának ugyanaz lesz a szabadsága, mint az apjáé.

Ha egy paraszt jön lakni a városba, és mint városlakó ott marad egy évig és egy napig, azontúl mindig maradjon ott, hacsak nem volt megelőző megállapodás közte és ura közt, hogy csak bizonyos ideig lesz ott.

Ha egy polgár perel valakit bármilyen dologban, ez nem kényszerítheti a polgárt párviadalra, hanem a polgár esküjével kell hogy megvédje magát; kivéve az árulás vádját, amikor a polgárnak párviadallal kell megvédenie magát. A polgár se ajánljon fel bajvívást paraszt ellen, hacsak előbb le nem mondott polgárságáról.

Semmilyen más kereskedő, mint polgár nem vásárolhat gyapjút vagy bőröket, vagy más árut a városon kívül, a városon belül sem vásárolhat, csak polgároktól.

Ha egy polgár pénzbüntetést von magára, 6 ora-t adjon az elöljárónak.

A városban nincsen merchet,[937] sem heriot,[938] sem bloodwite,[939] sem stengesdint.[940] Bármelyik polgárnak lehet kemencéje és kézimalma, ha akarja, kivéve mindig a király kemencéjét illető jogokat.

Ha egy asszony büntetést von magára kenyér és sör miatt, senki se törődjön vele az elöljárón kívül. Ha kétszer vétkezik, pénzbüntetés sújtja. Ha háromszor vétkezik, az igazságszolgáltatásnak szabad útja nyílik.

Senki sem vásárolhat vásznat festésre, sem nem készíthet, sem nem nyírhat, csak polgár. Egy polgár elidegenítheti vagy eladhatja birtokát, amint akarja, és oda mehet, ahová akar, szabadon és nyugodtan, kivéve, ha a földhöz való jogát kétségbe vonják.

János, Mortain grófjának[941] Bristol javára adott chartája

Douglas, T. II., 964–965. o.

János gloucesteri earl minőségében bocsátotta ki a következő oklevelet, Izabellával, a tartomány örökösnőjével kötött házassága (1189. aug. 29.) után.

János, Mortain grófja, minden embernek és barátainak, franciáknak, angoloknak, walesieknek és íreknek, a jelenben élőnek és a jövedőbelieknek üdvözletet. Tudjátok meg, hogy én megadtam és a jelen karfával megerősítettem bristoli polgáraimnak, akik a falakon belül és a falakon kívül élnek, egészen a város határáig, azaz Sandbrook és Bewell és Brightnesbridge és az Aldebury közelében, Knowle-nál levő forrás között mindazokat a szabadságokat és szabad szokásokat, olyan jól, szabadon és teljesen, amelyeket és ahogyan az én időmben vagy elődeim idejében bírtak. Az így nekik adott szabadságok a következők: Hogy Bristol egyetlen polgára se folytasson pert a város falain kívül bármilyen jogvitában, kivéve olyanokat, amelyek nem a város századkerületéhez tartozó birtokokra vonatkoznak. S a város határain belül legyenek mentesek az emberölési bírságtól. S egyetlen polgárt se kényszerítsenek, hogy párviadalnak vesse alá magát, hacsak nem olyan idegen, nem városbeli személy halálával vádolják, akit a városban öltek meg. És senki se telepedhessen le a falakon belül assize vagy a lovászmesterek utasítása alapján, a polgárok akarata ellenére. És legyenek mentesek a vámtól, teherdíjtól, révtől és átkelési illetéktől, és minden más szolgáltatástól az én tartományom és hatalmam területén. És senkit se ítéljenek pénzét illetően „kegyelemre”, kivéve a századkerület törvénye szerint, azaz 40 shilling pénzbüntetésig. S a század bíróságát csak hetenként egyszer tartsák. S egyetlen perben se hivatkozhassék valaki az esküszöveg elvétésére. És birtokolják földjeiket, hűbéreiket, zálogaikat és követeléseiket, amint az jogszerű, egész tartományom területén, bárki legyen is adósuk. És szolgáltassanak nekik igazságot a város jogszokása szerint, valamennyi föld és birtok tekintetében, amely a városon belül van. És a pereket, amelyek Bristolban vállalt tartozások és zálogok tekintetében folynak, a városban és annak szokása szerint kell lefolytatni. És ha bárki, tartományom bármelyik részéből való is, vámot szed a bristoliaktól, és a visszaszolgáltatásra való felszólítás után ezt elmulasztja, akkor ennek fejében a bristoli elöljáró zálogot vehet, és folytathatja a zálogolást mindaddig, amíg a visszaszolgáltatás meg nem történt. S a városon kívüli kereskedő ne vehessen a városon belül bőröket, gabonát vagy gyapjút idegentől, hanem csak a polgároktól. S idegen ne tarthasson kocsmát, kivéve a hajó fedélzetét, vásznat se adhasson el szabásra, csak a vásáron. S egyetlen idegen se tartózkodjék áruival a városban negyven nap időtartamon túl, hogy azokat eladja. S egyetlen polgárt se fogjanak perbe tartományomban vagy zálogoljanak bármilyen adósságért, kivéve ha ő maga az adós vagy a kezes. És házasodhatnak és fiaikat, leányaikat, özvegyeiket férjhez adhatják anélkül, hogy uraiktól engedélyt kérnének. Uraik egyike se gyakoroljon gyámságot fiaik, leányaik és özvegyeik fölött, se házasságkötésre ne szoríthassa ezeket azon a címen, hogy a polgároknak földjeik vannak a városon kívül; az urak csak azokat a birtokokat őrizhetik meg a gyámoltak nagykorúságáig, amelyek tőlük vannak hűbérben. És senki se szedjen tine-t[942] a városban, kivéve a gróf úr számára, s ezt is a város szokása szerint. Gabonájukat pedig ott őröltethetik, ahol akarják. És legyenek meg az ő törvényes gildáik ugyanúgy, amint megvoltak Róbertnek és Vilmosnak, az ő fiának, Gloucester earljeinek idejében. S egyetlen polgár se legyen köteles akarata ellenére biztosítékot adni bárkiért, még akkor sem, ha a saját földjén lakik. Megadtam nekik azt is, hogy minden birtokukat a falakon belül vagy a falakon kívül, az említett határokig, telkeken, kertekben, vízparti épületekben, és mindenütt a városban szabad polgári hűbérbe (burgage) birtokolják, azaz a landgable[943] fizetése ellenében, amelyet a falakon belül fizetnek. Megengedtem azt is, hogy mindegyiküknek legyen szabad a víz mentén vagy egyebütt épületeket emelni és kijavítani, feltéve, ha ez nem válik a közösség és a város kárára. S legyen nekik szabad tetszésük szerint építkezni bármilyen földön vagy üres helyen, amelyet az említett határokon belül birtokolnak. Ezért azt akarom és szilárdan elrendelem, hogy az én említett bristoli polgáraim és örököseik élvezzék és bírják a mondott szabadságaikat és szabad szokásaikat, amint fentebb le vannak írva, tőlem és örököseimtől olyan jól és teljesen, amint valaha is bírták azokat bármilyen időben, amióta érvényesülnek. Bírják azokat jól, békességben és tisztességben, és legyenek mentesek bármilyen akadályozástól és zaklatástól, melyet bárkitől szenvednének. [Tanúk nevei: Ridel István, kancellárom; Grillaume De Wenneval; Roger de Planis; Neufborug-i Roger; Berkeleyi Móric; fivére, Róbert; Valognes-i Haimo; Simon De Marisco; Gilbert Bass; Falaise-i Vilmos; Benedek mester; Péter mester és sokan mások.] Kelt Bristolban.

Fülöp Ágost megerősíti a beauvais-i kommuna szokásjogát, 1182

Beauvais már 1099-ben kommunajogot nyert, szokásjogainak azonban itt részletes és bővebb kifejtését találjuk.

A. Giry, 1855, 6–13. o.

A szent és oszthatatlan Háromság nevében. Amen.

Mi, Fülöp, Isten kegyelméből a franciák királya, tudtára adjuk mindazoknak, akik ma élnek, s azoknak is, akik eljövendők, hogy mi azt a kommunát, melyet a beauvais-iak a mi atyánktól, Lajostól[944] és a mi elődeinktől sok idővel ennek előtte kaptak, s ők odaítélték azokat nekik, megerősítjük és mi is engedélyezzük számukra azokkal a szokásjogokkal együtt, amelyeket ez az oklevél tartalmaz, az irántunk való köteles hűségük fenntartásával.

1. Valamennyi lakos, aki csak a város falai alatt, avagy a váralján[945] lakik, bárkinek a földjén tartózkodik is, a kommunára tesz esküt, azok kivételével, akik az elöljáró[946] (maire), továbbá a tanácsbeliek, avagy a tanácsbeli esküdtek tanácsára ebből kimaradnak.

2. A váralján élő lakosok mindegyike segítse a másikat becsületesen, saját belátása szerint.

3. Ha valaki latorságot követ el olyan emberrel szemben, aki erre a kommunára felesküdött, akkor a kommuna elöljárói és tanácsbelijei – ha e tettről hírt kapnak – ítélkezzenek a lator teste és vagyona felett saját megítélésünk szerint, ha bűntettéért az nem szolgáltatta az általuk megítélt elégtételt.

4. Ha pedig az, aki a latorságot elkövette, menedékhelyre menekül, akkor a kommuna elöljárója és tanácsbelijei a menedékhely urával vagy azzal, aki helyettesíti, megegyeznek az ügyben, s ha az elégtételt ad az ellenfélnek az ő kezükbe, mégpedig ítéletük szerint, akkor rendben van a dolog; ha azonban megtagadná az elégtételt, akkor az ő emberein, illetőleg vagyonán vegyék meg az ítéletük szerinti elégtételt.

5. És ha eljönne egy kereskedő Beauvais-be kereskedés céljából, s valaki a város külvárosában latorságot követne el vele szemben, s ennek híre eljutna az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, és ha a kereskedő megleli a gonosztevőt a város alatt, akkor az elöljáró és a tanácsbeliek saját megítélésük szerint szolgáltassanak igazságot ebben az ügyben; és ha az a kereskedő nem volt az ellenségeik közül való, továbbá, ha a gonosz elkövető valami menedékhelyre menekülne, és ha a kereskedő vagy a kommuna elöljárója avagy a tanácsbeliek elküldenék hozzá megbízottjukat, és elégtételt adna a kereskedőnek vagy kellőleg bizonyítani tudná azt, hogy nem ő követte el a latorságot, ezzel a kommuna megelégszik. Ha azonban ezek egyike sem állna fenn, akkor – ha a gonosz elkövető elfogható lesz a város területén – az elöljáró és a tanácsbeliek ítélete szerint toroltassék meg tette.

6. Rajtunk és a mi asztalnokunkon kívül senki sem fogadhat be a városba olyan embert, aki a kommuna valamelyik tagjával szemben latorságot követett el, csakis abban az esetben, ha azért jön, hogy gonosztettéért elégtételt adjon. Viszont ha a beauvais-i püspök befogad valakit a városba, akiről nem tudta, hogy a kommuna valamelyik tagjával szemben latorságot követett el, később, amikor már a püspöknek ezt bebizonyítják, semmiképpen sem fogadhatják be, csakis az elöljáró és a tanácsbeliek engedélyével; s ebben az esetben a püspök visszafogadhatja ezt az embert.

7. Minden egyes malomban csak két molnárlegény legyen; ha pedig valaki több legényt venne oda, avagy más rossz szokásokat akarna bevezetni a malmokba, s ennek híre eljutna az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, akkor ezek saját megítélésük szerint annak szolgáltassanak igazságot, aki a feljelentést ez ügyben megtette.

8. Ezenkívül: ha a beauvais-i püspök a mi három törvénynapunkra akarna utazni, avagy ha hadba akarna vonulni, akkor minden törvénynapra csak 3-3 lovat kapjon, de ezek a lovak semmiképpen sem lehetnek idegen emberéi. Ámde, ha akár ő, akár szolgálattevő embere a kommuna valamelyik tagjától megkapta volna a ló helyett a váltságdíjat, akkor utána püspök már nem kaphat lovat a megváltott ló helyébe. Ha viszont három lónál többet követelne, s ennek híre eljut az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, akkor ezek mindenkor, becsületesen, saját megítélésük szerinti, segítséget nyújtják majd az ilyen panasztevőnek.

9. Hasonlóképpen: ha a beauvais-i püspök nekünk halat akarna küldeni, ehhez kapjon egy lovat.

10. A kommuna egyetlen tagja se adjon kölcsön pénzt vagy ne juttasson pénzt a kommuna ellenségeinek, míg a háború tart; ha mégis megtenné, akkor ezzel a hitszegés bűntettét követné el. És ha bebizonyosodnék az, hogy bármennyit is hitelezett vagy juttatott volna nekik, akkor az elöljárók és tanácsbeliek ítélkezzenek felette belátásuk szerint.

11. És, ha úgy adódnék, hogy a kommuna kivonul ellenségei ellen a város falain kívülre, a kommuna tagjai közül senki se váltson szót az ellenséggel, csakis az elöljáró és a tanácsbeliek engedélyével.

12. Ezenfelül: ha valaki a kommunából a városiak valamelyikének kölcsönadná pénzét, és az, aki a kölcsönt kapta, elmenekülne valami menedékhelyre, akkor a menedékhely ura, ha hírét veszi ennek vagy adja meg a kölcsönt, vagy vesse ki menedékhelyéről az adóst; ha pedig sem azt, sem az utóbbit nem tenné meg, akkor a menedékhely férfiai felett – mihelyt megtalálják őket – tegyenek törvényt a kommuna elöljárója és tanácsbelijei, saját megítélésük szerint.

13. Hasonlóképpen: ha valaki a kommuna egyik tagjától pénzt vesz el [lop el], és utána bemenekül egy menedékhelyre, és ha erről hírt kapnak az elöljáró és a tanácsbeliek, akkor rajta – mihelyt megtalálható lesz –, valamint a menedékhely urán és emberein tegyenek törvényt az elöljáró és a tanácsbeliek, saját megítélésük szerint, hacsak a pénzt vissza nem adja.

14. A posztók kifeszítésére szolgáló függesztőfákat úgy kell a földbe erősíteni, hogy azok egyforma magasak legyenek; aki pedig ezekben a függesztőfákban vagy a posztóverő műhelyben, avagy a műhely tartozékaiban valamiféle kárt tenne, s ennek híre eljutna az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, akkor ezek saját megítélésük szerint ítélkezzenek a kártevő felett.

15. Jól vigyázzon a kommuna minden tagja arra, hogy ha idegennek kölcsönözne pénzt, meglegyen rá a megfelelő biztosíték, mert az ilyen kölcsönért az adóson kívül a kezest is fogságra lehet vetni.

16. Ezenkívül: az, aki felesküdött a kommunára, a város falain kívüli helység elöljáróságához ne menjen pereskedni vitás ügyeiben.

17. Hasonlóképpen: ha megtörténnék az, hogy a kommuna egyik tagja örökséget [földbirtokot] vásárolna, és azt egy éven és egy napon át birtokban is tartja, s azon építkezne, bárki jönne is e határidő után, és vádat emelne ellene e vásárlás miatt, akkor a vádlónak már semmit sem kell felelni, hanem a vevő maradjon meg az örökbirtok békés birtoklásában.

18. A kommuna tagjai közül tizenhárom tanácsbelit kell kiválasztani, s e tanácsbeliek, valamint a tanácsbeli esküdtek javaslata szerint egy vagy két elöljárót kell ezek közül megválasztani.

19. Az elöljáró és a tanácsbeliek pedig megesküsznek arra, hogy a kommunából senkit sem részesítenek előnyben azért, mert barátjuk, és senkit sem bántanak meg azért, mert nincsenek vele jó viszonyban, és a legjobb meggyőződésük szerint szolgáltatják mindenben az igazságot. A kommuna többi tagja pedig arra tesz esküt, hogy az elöljáró és a tanácsbeliek ítéletének engedelmeskednek, és azt támogatják.

20. Mi pedig azt az igazságtételt és ítélkezést, mely az elöljáró és a tanácsbeliek által lesz, engedélyezzük és megerősítjük a beauvais-i kommuna számára.

21. Jóváhagyjuk azt is, hogy ezt az oklevelünket semmiféle ok miatt nem fogják kivinni a város falain kívülre. És bárki akarna ellene szót emelni, azt nem hallgatjuk meg, miután mi ezt az oklevelet megerősítettük, és biztosítékot is adtunk felőle.

Annak érdekében, hogy ez a jövőben is hiteles és sérthetetlen maradjon, megparancsoltuk, hogy ezt az oklevelet a mi pecsétünk tekintélyével és alul írott királyi nevünk jegyével is meg kell erősíteni.

Így történt ez Fontaineblau-ban, az Úr testet öltésétől számított 1182. esztendőben, uralkodásunk harmadik évében, amidőn jelen voltak palotánkban azok, akiknek neve és pecsétje alant következik: Teobald gróf, asztalnokunk pecsétje; Guido pohárnokunk pecsétje; Máté kamarásunk pecsétje; Rátolf főlovászmesterünk pecsétje. Kiadja Hugo kancellárunk, saját kezével.

Strassburg első városjoga

A XII. századi városjog [charta] szerint a település a hűbérúr (püspök) fennhatósága alatt csak korlátozott önállósággal bírt.

F. Keutgen, 1899, 93–101. o.

1. Más városok mintájára Strassburgot is azzal a kívánsággal látták el, hogy benne minden ember, akár idegen, akár a város lakója, minden időben mindenektől békében lesz.

2. Ha valaki a városon kívül valami bűntényt követett el és a büntetéstől való félelmében odamenekült, biztonságban ott maradhat. Erőszakosan senki reá kezet ne emeljen, viszont ő is az igazságszolgáltatással szemben engedelmes és készséges legyen.

3. Senki zsákmányolt vagy lopott dolgot oda ne vigyen be, és ott őrizni ne merjen, kivéve ha (a dolog) tulajdonosával hajlandó elszámolni.

5. E város minden hatósága a püspök hatalma alatt áll, úgy, hogy vagy ő maga nevezi ki, vagy mások által nevezteti ki (a hatóságokat). A magasabb állásúak ugyanis rendelkeznek az alacsonyabb rendűekkel, amennyiben azok alárendeltjeik.

6. Közhivatalt senki másra nem köteles bízni, csak olyanra, aki egyházának famíliájába tartozik.

7. Azt a négy tisztviselőt, ki a várost kormányozza, saját maga iktatja hivatalba. Ezek: a schultheis (scultetus, bíró), a várgróf, vámszedő és a pénzverő mester.

8. A schultheisről, akit ügyvivőnek (causidicus) is mondanak, szólunk először. Az ügyvivőnek jogában áll, hogy a maga helyettesítésére két személyt, úgynevezett bírákat rendeljen. Ezeknek annyira tisztes embereknek kell lenniük, hogy a polgárok előttük az ítéletet becsületük sérelme nélkül állhassák.

11. Az elítéltekkel szemben használatos kényszerítő hatalmát (bannust) azonban nem a püspöktől, hanem a vogttól nyeri. Ugyanis olyan hatalmat, amely vérontással akasztással, lefejezéssel, csonkítással és más, a bűntettnek megfelelő ilyesfajta büntetéssel kapcsolatos, egyházi személy nem birtokolhat. Ezért van az, hogy miután a püspök a vogtot kinevezte, a császár a bannust, azaz a pallosjogot az ilyesfajta büntetésekre vonatkozólag, valamint a kényszerítő hatalmat ez utóbbinak adja át…

44. A várgróf hivatalához tartozik, hogy a városban űzött összes iparágak élére mestereket állítson. Ilyenek a nyergesek, a szűcsök, kesztyűsök, vargák, kovácsok, molnárok, kádárok, fegyverkészítők, gyümölcsárusok, kocsmárosok. Ezek fölött, amennyiben hivatásuk gyakorlásában valami vétséget követtek el, joga van ítélkezni…

80. Aki a város falaiban vagy várárkaiban kárt tett, a várgrófnak 40 dénárt fizessen.

81. Aki az utcára építkezett, hasonlóképpen a várgrófnak fizessen büntetést. Ez alól felmentés nincs.

82. Senki trágyát vagy ürüléket háza elé ne tegyen, legfeljebb akkor, ha azt azonnal elszállítani készül. Vannak azonban helyek, ahová ezeket kihordhatják. Ilyenek találhatók a vágóhíd mellett, Szent István temploma mellett, a lóvásártéren levő kút mellett, és végül a Gewirkének nevezett helyen.

83. A város sáncárka a falakon kívül 60 láb, a falakon belül 30 láb széles legyen…

86. Senki a városban disznót nem tarthat, csak ha a disznópásztorra bízza…

93. Az összes polgárok évenként bizonyos napokon öt alkalommal kötelesek úrdolgát végezni, kivéve az összes pénzverőket, az egyház famíliájához tartozókat, kivéve továbbá 12 szűcsöt, az összes nyergeseket, 4 kesztyűst, 4 posztókészítőt, 8 vargát, az összes kovácsokat, az összes ácsokat, mészárosokat és kádárokat…

102. A szűcsök között tizenketten vannak olyanok, kik a püspök költségén bőröket és szőrméket kötelesek kikészíteni, mégpedig annyit, amennyire a püspöknek szüksége van. Az ehhez szükséges anyagot a szűcsök mestere e tizenkettő közül magához véve annyit, ahányra szüksége van, a püspök pénzén Maimban vagy Kölnben vásárolja meg. Ha utazás közben valami károsodás érné őket, akár vagyonukban, akár pedig mert fogságba jutottak, a püspök adjon kártérítést.

103. A kovácsoknak jogukban áll, hogy amikor a püspök a császárral együtt hadba indul, mindegyikük lovanként négy patkót ad szöggel együtt. Ebből a várgróf a püspöknek 24 lóra elegendőt ad ki, a többit pedig visszatartja.

104. Ha a püspök a curiába megy, mindegyikük lovanként két patkót ad szögekkel, amiből a várgróf 12 lóra szükséges mennyiséget ad át a püspöknek, a többit visszatartja.

105. Ezenkívül a kovácsok kötelesek a püspök palotájában az ajtókon, ablakokon minden vasmunkát elvégezni, úgy, hogy anyaggal ellátják őket és a munkálatok alatt élelmezésükről gondoskodnak.

106. Ha a püspök egy várat ostromol vagy ellenkezőleg, őt veszik ostrom alá, háromszáz nyilat adnak neki. Ha többre lenne szüksége, az ő költségére és terhére annyit szállítanak neki, amennyire szüksége van.

107. A város kapuinak elzárására szükséges zárakat és láncokat a város költségén kötelesek elkészíteni.

108. A vargák között csak nyolc van olyan, aki a püspöknek, mikor a curiába megy vagy a császárral háborúba indul, gyertyatartók, tálak és korsók szállításához szükséges bőrládákat készít. Mindazon dolgokat, amelyekre az előbb említett esetben vagy várostromnál szükség van, mint például a bőrtömlőket vagy más bőrrel bevont edényeket, megfelelő módon fekete bőrből készítsék, szintén a püspök költségére és terhére.

A polgárjog megszerzésének feltételei

A polgárjog megszerzéséhez szokássá vált az 1 év és 1 nap helybenlakási határidő letöltése. A városi függetlenség vonzotta a jobbágyparasztot, amely számára a szabadságot jelentette. („A városi levegő szabaddá tesz.”)

I. Frigyes kiváltságlevele Bremen részére, 1164

Keutgen, 1899, 18–19. o.

Mi, Frigyes, Isten kedvező kegyelméből a rómaiak felséges császára, … fontolóra véve Bremen városa polgárainak becsületességét és irányunkban tanúsított odaadó szolgálatait, hűségüket méltó módon viszonozni akarjuk, ezért nekik és Bremen városának ama jogait, melyeket a szent emlékezetű Károly császár a bremeni egyház fő papjának, Szent Willehadnak kérésére ugyanazon városnak engedett, újra engedélyezzük és megerősítjük. Ezek a következők:

1. Ha egy férfi vagy nő Bremen városában azon a területen, amit közönségesen Weichbildnek (wichilethe) mondanak, egy évet és egy napot háborítatlanul eltöltött, annak, aki ezután szabadságát el akarná venni, hallgatást parancsoljanak. Neki pedig jogában áll szabadságát megtartani, minthogy az ezzel szemben (esetleg) fennálló jogok az említett idő alatt elévülnek; ez nem vonatkozik a bremeni egyház és a hozzá tartozó többi egyházak famíliáinak tagjaira.

II. Frigyes kiváltságlevele Goslar város részére (1219. július 13.)

Uo. 179. o.

1. Ha valaki Goslar városába letelepedett és életében senki rá nem bizonyította, hogy előbb szolgarendű volt, halála után senki őt szolgának ne minősítse, és ennek megfelelően hagyatékával mint szolgáéval ne bánjon.

2. Ha pedig valaki idegen az említett városba költözik, ott egy évet és egy napot eltölt és ezenközben senki azzal nem vádolta és rá nem bizonyította, ő maga pedig be nem vallotta, hogy előzőleg szolgaállapotú volt, a többi polgárral közös szabadságot élvezzen; halála után pedig hagyatékával senki úgy ne bánjon, mint a szolgákéval szokás…

I. Ottokár cseh király kiváltságlevele Unièov város lakosainak, 1223

A legrégibb cseh városi kiváltságlevél. A kiváltságokban részesült városok általában régebbi települések voltak.

Hu¹a, 1954, 48–49. o.

+C+ Az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, Amen. Mivelhogy azt, amiről köztudomású, hogy az elődök istenfélő és dicséretes módon rendelték el vagy helyesen engedélyezték, nem szabad, hogy a királyi bőkezűség megváltoztassa vagy csökkentse, hanem inkább, hogy megőrizze és növelje, ezért én Ottokár, akit Pøemyslnek is neveznek, Isten kegyelméből cseh király fiaimmal együtt tudatom mindenkivel, mind jelenlevőkkel, mind eljövendőkkel, hogy azt a jogot és azt a szabadságot mindenben, amelyet boldog emlékezetű fivérünk, Vladislav, egykor morva őrgróf, Unièovba, vagyis Nová Vesbe való kedves polgárainknak ugyanebben a városban vagy a városon kívül engedélyezett, elrendeltük, hogy ugyanezt a szabadságot királyi szívességünkből bőkezűen engedélyezzük nekik és ünnepélyesen megadjuk hiteles oklevélben. Vagyis, hogy a nevezett város minden évben Szent Márton ünnepén[947] köteles hat dénárt fizetni, minden ekealja szántóföld után negyed font ezüstöt és három mérő gabonát, mégpedig egy mérő rozst, egy mérő búzát, egy mérő zabot. Hasonlóképpen megengedjük a polgároknak, hogy szabad legyen az erdő, amelyet faizásra kaptak harminc esztendőre, amiből már tíz eltelt, hogy bármelyikük fázhasson abban. Továbbá királyi hatalmunkból elrendeljük, hogy megőrizzék kerületük szabad és biztonságos határait, mind az erdők, mind a szántók és legelők tekintetében, ahogy nevezett fivérünk, az őrgróf korábban igazságosan megszabta. Azt is megengedjük nekik, hogy szokásaik szerint minden vétséget úgy ítéljenek meg, ahogy eddig egymás között és maguknál ítélkeztek fivérünk engedélye alapján, hacsak nem valami súlyos és nagy bűnről van szó, amelyet a jog szerint előttünk vagy tisztviselőink előtt kell elintézni. Ugyancsak kegyelmesen meg akarjuk adni ugyanezeknek a polgároknak egészében a magdeburgi jogot és ugyanazokat a jogszokásokat, amelyeket bruntáli polgáraink élveznek. Ezenkívül azt akarjuk, hogy a hatalmat vagyis bírói tisztséget, amelyet említett fivérünk, mint ismeretes, Detrich bírónak és örököseinek megadott, ugyanez a Detrich és örökösei békességben megtartsák, ahogy a bírói hatalmat nekik adományozták. Hogy pedig ez az engedélyük állandó és biztos legyen, megerősítjük ezzel az oklevéllel és pecsétünk oltalmával, és megkérjük a tiszteletre méltó Róbert atyát, olomouci püspököt, aki szintén jelen volt, hogy ennek az engedélynek nagyobb hatékonysága érdekében függessze hozzá pecsétjét; ezt meg is tette. Adatott Brnóban az Úr megtestesülésének 1223. évében a 11. indictióban, Vigbert jegyzőnk keze által sok tanú jelenlétében, akiknek a neve a következő: Zdislaw, a brnói Szent Péter (káptalan) prépostja, Konrád brnói írnok, Stepán Medlov, Jindrich, Vitek fia, és fivére, ifjabb Vitek, Divis, Svatopluk, Holas, Kojata és Zemislav, olomouci várnagyok, Bavor, olomouci kamarás, Závise, Stibor, Velis, olomouci bírák, Zpytata, Petr z Lozic és fivére, Mikulás.

Krakkó város alapítólevele

A város a X. századtól jelentős kereskedelmi település, a XI. század óta fejedelmi székhely, 1257-ben kapott német városjogot.

R. Grodecki, 1959, 31. o.

Az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, Amen.

A támogatást érdemlő dolgokat illendő megerősíteni és megszilárdítani oklevelekkel és tanúkkal, közhírré tevéssel és a tény nyilvánosságával, hogy azok ne legyenek elhomályosítva a feledés ködével vagy elferdítéssel.

Ha már az emberek társulása, amely természetes és annak számít, igazságosságot cselekszik a földön, ez a társulás egyformán méltó mindenki támogatására, mint ahogy maga az igazságosság az. Tehát várost szándékozván alapítani Krakkóban, és ott minden éghajlatról összegyűjteni az embereket, tudtára adjuk mindenkinek, úgy a mostaniaknak, mint az eljövendőknek, hogy mi Boleszláv, Isten kegyelméből Krakkó és Sandomierz hercege, felséges anyánkkal, Grzymislawával és nemes nejünkkel, Kunigundával együtt azon a jogon alapítjuk meg azt (ti. a várost), melyen Boroszló városát alapították, mégis azzal, hogy ne az [tartsa magát] legyen, ami Boroszlóban történik, hanem aminek történnie kell a jog szellemében és Magdeburg város mintájára. És ha valamilyen kétség támadna ez irányban, a kételkedőknek az írott törvényhez kell fordulniok.

Mindenekelőtt tehát maradandóan akarjuk figyelmébe ajánlani wojtjainknak:[948] Stilvoytnak nevezett Gedkónak, Jakabnak, ki egykor Nysaban volt bíró és a Wolknak nevezett Dietmarnak, akik személyesen jelentek meg színünk előtt, megígérjük, hogy tántoríthatatlanul megtartjuk: egyetlen, ezen a helyen lakozó polgárnak sem kell adnia vagy tennie semmiféle adót avagy [úrbéri] szolgáltatást saját személyük vagy lakhelyük után, akár sajátjuk, akár a városhoz tartozik, hat évig: a kelmét árusító boltok utáni és az árusok boltjai – melyeket közönségesen bódénak hívnak – utáni adót kivéve, amelyekből – amennyiben saját költséggel és munkával építjük fel [mert ezt is megígértük nekik] – az adó öt része a miénk, a hatodik részt pedig öröklés alapján az előbb mondott advocatusok fogják összegyűjteni; ámde mindezt nem a jog szerint, hanem kivételes kegyünk által. Hogyha pedig elmúlik a hat év, minden lakóhely után kötelesek nekünk fizetni 1/2 német mérték szerinti lat ezüstöt, ha elkövetkezik a fizetés határideje; mindazonáltal ami a mészárosok, pékek és vargák boltjait illeti, megadjuk az advocatusoknak a jogot és szabad hatalmat, hogy azt visszatartsák maguknak vagy örökre átadják másoknak úgy, hogy az említett boltok tulajdonosai örökre mentesek legyenek minden adótól. Az advocatusok a szabadságjog lejárta után minden hatodik porta adóját birtokba veszik örökre és szabadon; ezeket azonban nem a jog, hanem különleges kegyünk alapján bírják. Hasonlóképp más épületeket a városon kívül, ahol a marhát levágják, szabadon fogják birtokolni éspedig örökösödési joggal. Szintén megengedjük és megígérjük, hogy tántoríthatatlanul megtartjuk, hogy az előbb mondott advocatusok szabadon, minden illetékünk és vámunk nélkül örökösen keresztülvihetik minden árujukat és keresztülutazhatnak egész hatalmunkon és hercegségünkön; ezen város más pofárai pedig 10 éven át ugyanennek a szabadságnak örülhetnek.

Úgyszintén megesküszünk az advocatusoknak és minden polgárnak, hogy nem helyezünk föléjük sem rendkívüli, sem általános bírót, hanem ha előáll valamilyen ügy, amely pontosabb vizsgálatot követel meg, akkor abban vagy személyesen veszünk részt, vagy valakit részünkről kiküldünk kizárólag ennek az ügynek az elintézésére.

Úgyszintén óhajtjuk és megengedjük ennek a városnak, hogy földművelés űzése, legeltetés, és egyéb hasznok érdekében birtokolják örökösödési jogon azt a falut, amelyet közönségesen Rybitwynek neveznek, ezen falu minden tartozékával együtt, csak a tó, valamint azon egész terület kivételével, mely a város és a Pradnik folyó között található, kört írva le a nevezett Rybitwy falutól a Kriwidrza nevű faluig úgy, hogy magát Kriwidrza falut is minden tartozékaival együtt kapcsolják hozzá, azonban a püspöki jog feltételével, úgy a földeken, és malmokon, mint az említett folyón.

Ugyancsak ezen a folyón átengedjük az advocatusoknak vagy azoknak, akik javára ők átadják, két malmunkat és a harmadikat, mely egykor a miechowi barátok tulajdona volt, valamint a negyediket, mely a jedrzejowi szerzeteseké volt; ha azonban az előbbi folyón még több malmot tudnak építeni, azonban nem a többi malom kárára és rovására, hatalmat adunk nekik az örökösödési jog oly értelmében azon az alapon, hogy minden malomkerék, úgy mostani, mint jövőbeni után kötelesek lesznek fizetni nekünk évenként egy werdungot[949] az ez idő szerint érvényben levő pénzben.

Ugyancsak megadjuk a városnak a használati jogot a Visztula folyó felett mindkét parton Zwierzyniec határától egészen a mogilai kolostor határáig oly módon, hogy benne megengedett lesz a szabad halászat, az előbb mondott advocatusok pedig építhetnek három malmot és bírhatják örökösödési joggal szabadon minden illetéktől; csak avval a kikötéssel, hogy kötelesek lesznek nekünk azon a helyen vagy annak közelében gabonát őrölni szükségletünkre, jelesen három mérföldes körzetben. Ha azonban valaki ennek a folyónak a térségében több malmot akarna építeni, legyen szabad neki az advocatusok engedélyével és beleegyezésével, de olyan feltétellel, hogy köteles lesz nekünk évenként az éppen használatos fél márka ezüstöt fizetni minden malomkerék után.

Ugyancsak örök használatra adjuk ennek a városnak a Visztula felső részénél levő egész erdőt, amelyet Chwacimiechnek hívnak. Az említett advocatusoknak is adunk 30 frankoniai ekealja földet, amely adótól és szolgálattól és mindenféle hercegi jogtól és bármiféle illetéktől [mentes] örökösödési jogon.

És miután a törvény alapelve az, hogy a panaszos [felperes] köteles a vádlott számára illetékes bíróság előtt megjelenni, elrendeljük és óhajtjuk, hogy ha valaki ezen város polgárai közül panaszt emel a krakkói egyházmegyéből való lengyelre, akkor ügyét lengyel bíró előtt kell érvényre juttatnia, és fordítva, ha lengyel hurcol törvény elé egy polgárt, akkor az advocatusok döntik el az ügyet és hoznak ítéletet.

Szintúgy megesküdtek nekünk ezen advocatusok, hogy sem mi, sem az egyház, sem senki más alávetettjét, és úgyszintén azon olyan szabad lengyelt, aki eddig falun lakott, nem tesznek polgártársukká, hogy emiatt ne néptelenedjenek el a földművelő falvak, akár a mieink, akár püspökiek vagy a kanonokok avagy mások tulajdonában vannak.

Úgyszintén örökre elismerjük az advocatusoknak és ezen város minden jelenlegi és jövőbeni polgárának és azok utódainak szintén a kedvezmény befejeződése után, hogy közülük senki se vonuljon ki és ne küldjön ki [maga helyettesítésére] senkit támadó vagy védekező háborúra a krakkói hercegség azon határain túlra, melyek között most ezt a hercegséget bírjuk vagy a jövőben birtokolni fogjuk Isten engedelméből.

Továbbá akarjuk és kihirdetjük a városnak azt a rákényszerített feltételt, hogy a pénzverők – bármifélék is volnának – Prandota krakkói püspöknek és örökre utódainak fizessenek a krakkói egyház (ti. a székesegyház) javára minden nehézség és hozzánk való fellebbezés nélkül egészben és a tized megkisebbítése nélkül a pénzverdéből a nekünk és utódainknak [rendelt] kilenced rész (9/10) kifizetésének határnapján és hogy a püspök ha valaki akadályozná ezt a kifizetést avagy késleltetné azt, egyházi büntetéssel fékezhesse meg őt…

Történt ez a gyűlésen (colloquium generale) a falu mellett, melyet közönségesen Koporynának[950] neveznek; az Úr megtestesülésének 1257. évében, június 5-én, Krisztusban tisztelendő atyánk Prandota, krakkói püspök és Ádám comes krakkói várnagy, Pelka kancellárunk, Miklós (Mikolaj) comes krakkói vajda, János (Jan) comes sandomierzi bíró, Miklós (Mikolaj) comes krakkói bíró, Warsz comes, sandomierzi asztalnok, Lasota skalbmierzi plébános, Twardoslaw, udvarunk alkancellárfa jelenlétében.

A rajnai városok szövetsége. A wormsi gyűlés (1254. október 6.)

A rajnai városok szövetségének kialakulásában nagy szerepe volt a hűbérurak elleni védekezés szükségességének, különös tekintettel a Németországban az 1254–1273-as években uralkodó anarchiára.

Altman–Bernheim, 1895, 227–229. o.

Az Úr nevében, Amen. Az Úr ezerkétszázötvennegyedik évében, Szent Mihály oktávján, a béke megőrzésére szövetkezett felső és alsó városok követei Worms városában összegyűltünk, és miután megbeszéltük és megtárgyaltuk mindazt, ami a közbékességgel kapcsolatos, Isten és az anyaszentegyház, valamint a szent birodalom tiszteletére, amely birodalom élén most felséges urunk, Vilmos római király[951] áll, a közjó érdekében a határozatok betartását becsületesen és sértetlenül mind gazdagnak, mind szegénynek egyenlő módon elrendeltük…

I. Először is úgy intézkedtünk, hogy hadjáratot csakis a városok és községek bölcs elhatározása alapján viselünk, és főként csak olyan helyeken, ahol az valóban szükséges, és ez esetben egymást erőnkhöz képest segítjük és a nehézségeket közösen viseljük.

II. Hasonlóképpen úgy döntöttünk, hogy aki a közbékének és nekünk ellenszegül, semmiféle várostól vagy velünk szövetségben levő hűbérúrtól sem élelmet, sem fegyvert nem kaphat, sem kereszténytől, sem zsidótól segélyben nem részesülhet.

III. Az ilyeneknek városainkban, minthogy a békének és nekünk ellenségeink, hitelezni vagy kölcsönt adni nem szabad.

IV. Ugyancsak elhatároztuk, hogy bármelyik városban egyetlen polgár sem lehet ilyenekkel összeköttetésben, nem szolgálhat nekik tanáccsal, segítséggel, kedvezéssel. Ha ilyesmi kitudódik és nyilvánvalóvá lesz, mint például ha ő saját maga is bevallja, a városból űzzék őt el, ami pedig vagyonát és házait illeti, mások okulására úgy büntessék meg, hogy senkinek se legyen kedve példáját követni.

V. Ha egy katona, irántunk ellenséges urának várán kívül, üldöz minket vagy kellemetlenkedik nekünk, és ily módon urát a közbéke ellen segíti, az ilyen emberre vagy vagyonára, bárki legyen is az, gondunk lesz, főként, hogy magunkat rajta megbosszuljuk. Ha ilyen embert valamelyik városban elfognának, addig tartsák fogságban, míg méltó elégtétellel szolgál. Azokat a falusiakat pedig, kiknek védelmét magunkra vállaltuk, abban az esetben, ha velünk békében élnek, meg is akarjuk védeni és oltalmazni a jogtalanságokkal szemben; ha azonban ilyenek ellenünk támadnának, rajtuk megfelelő módon bosszút állunk, s ha elfogják őket a városban, mint gonosztevőket büntetjük meg.

VI. Azt akarjuk, hogy az összes városok a velük szomszédos révekről a hajókat magukhoz vonzzák és irányítsák, hogy sehol máshol ne legyen révátkelés, csak a szövetséges városoknál, nehogy a béke ellenségei bárhol a Rajnán át tudjanak kelni vagy bármi módon haszonhoz jutni.

VII. Ugyancsak elhatároztuk azt is, ha egy hűbérúr vagy lovag velünk együtt a békét elő akarja mozdítani, erőnk szerint azon igyekszünk, hogy békében élhessen: aki azonban a békét nem támogatja a mi oldalunkon, e közbékéből tartósan ki lesz rekesztve…

XI. Súlyos büntetés terhe alatt megtiltjuk, hogy bárki a polgárok közül a velünk ellenséges viszonyban levő hűbérurakkal viszályba keveredjék, mert nem akarjuk, hogy őmiattuk rajtunk álljanak bosszút, inkább mi figyelmeztetjük előbb az urakat arra, hogy jogtalan eljárásukkal hagyjanak fel, nehogy mi legyünk kénytelenek ellenük eljárni…

XIII. Megígértük azt is, mert erre gyakran szükség van, hogy bárhol is gyülekezzünk öszsze, az urak és városok csak négy meghatalmazott követet küldjenek el vagy ennél kevesebbet, amint az éppen szóban levő ügy tárgyalása megkívánja. Ezek a városaiktól erre vonatkozó teljes felhatalmazással rendelkezzenek, és az ott hozott határozatokat városaiknak tudomására hozzák. Mindazok pedig, akik a városi követekkel utaznak vagy akik hozzájuk jönnek, sérthetetlenek, bírósági eljárás alá nem vonhatók…

XV. Szilárdan megfogadtuk, hogy amennyiben e békeszövetség tagjai közül szegné meg valaki a békét, gyorsabban fogunk ellene eljárni, mint egy idegennel szemben, és őt megfelelő elégtétel adására kényszerítjük.

XVI. Megfogadtuk azt is, hogy a velünk szövetséges urakat és egymást mindarról, amit ellenségeinkkel kapcsolatban megtudtunk, levélben hűségesen tájékoztatjuk, hasonlóképpen másokról is, akik nekünk árthatnak, hogy így idejében intézkedhessünk.

XVII. Úgy határoztunk, hogy világi papoknak vagy bármiféle egyháziaknak, szürkéknek, feketéknek, fehéreknek, szerzeteseknek vagy apácáknak és más egyházi személyeknek majorjait vagy házait senki erőszakosan el ne foglalja, vagy tőlük szállást, élelmet, szolgálatokat vagy bármi mást akaratuk ellenére ki ne kényszerítsen. Ha pedig valaki ezt könnyelműen megkísérelné, úgy kell tekinteni és elítélni, mint a közbékesség megsértőjét.

XVIII. Elhatároztuk azt is, hogy minden város, szomszédaitól vagy a környékbeliektől, kik e béke betartását még meg nem fogadták, követelje és kívánja meg, hogy a béke megtartására megesküdjenek. Ha pedig ezt elmulasztják, a béke reájuk egyáltalán ne vonatkozzék úgy, hogy az, aki őket személyükben vagy vagyonukban bántalmazná, a békét nem sérti és nem zavarja.

Szemelvények a bergeni városjogból

Magnus Haakonarson (1263–1280) jogalkotó tevékenységéért a „törvényjobbító” (Lagaboter) melléknevet is kapta. Városjoga magába olvasztotta a korábbi, az ősi norvég és svéd piacjogból kifejlődő városi jogszokásokat.

R. Meissner, 1950, 159–165., 221., 223., 239. o.

VI. A város rendje

2. Éjszaka minden embernek otthon kell tartózkodnia

Éjszaka minden embernek otthon kell tartózkodnia, s az ellátás szükségén kívül nem szabad mások udvarába mennie. Ha azonban valaki ezt teszi, és ott áll az udvar bejáratánál vagy az előtérben, akkor büntetlenül a városi őrség őrszobáján kell tartóztatni, hogy ott várja meg ítéletét.

Polgárgyűlést a karácsonyi időben is tartanunk kell, mint azelőtt, kivéve ha a mi személyünk épségéről vagy lopásról van szó, s akkor éppen úgy minden tanút igénybe kell vennük, mint egyébként.[952]

Mindaz, amit egymás között a polgárgyűlésen kézfelemeléssel határozunk, vételről, eladásról vagy más hasonlóról, ami városunknak hasznára van, maradjon mind közöttünk, hacsak a törvénykönyv mást nem rendel. Aki ezt megsérti, valamennyi fél márka ezüst büntetésbe esik, hacsak a király valami jobbat nem határoz.

Amikor pedig városunkban részeg emberek járkálnak, s az őrökkel találkoznak, akkor a helyes útra kell vezetni őket, nem tévútra, legyenek azok férfiak vagy nők. S evégből meg kell kérdezni tőle, hol lakik. Ha pedig tudja, az [őrök] haza kell hogy kísérjék. Ha azonban nem tudja, vigyék a legközelebbi gazdához, és ott hagyják feküdni, amíg rá nem jön, hogy hová kell mennie, ha ugyan a házigazda nem akarja előbb hazakísérni. De az az ember, aki más útra vezeti őt, egy márka ezüst büntetést von magára. Ha pedig valaki egy részegtől, akár férfitől, akár nőtől, titkon elveszi ruháit, pénzét vagy fegyvereit, éppen úgy felel érte, mintha ugyanannyit lopott volna.

3. Itt a nálunk levő őrségről lesz szó

Amíg a karácsonyi béke ideje tart, őrséget kell felállítani. Ez hat megbízható férfiúból álljon, akiket sem nagyobb, sem kisebb lopással nem vádolnak. Az elöljáró (soltész) nevezze ki őket a gazdák beleegyezésével, bérük pedig öt márka ezüst legyen a város polgárainak pénzéből. Ennek a felét karácsony előtt, a másik felét meg karácsony 12. napján kell kifizetni. S amikor ez a hat ember őrségbe áll, a fövenyhídnál találkozzanak; közülük hárman menjenek le a kikötődhídhoz, a király almáskertje mellett vezető legközelebbi úton, majd tovább a kikötőhíd hosszában, a másik három pedig haladjon a felső hosszú utca mentén, s [az előbbi hárommal] találkozzék az Olaf-templomnál a belső öbölben; ekkor a kikötőhíd hosszában jöttek kifelé fordulnak a felső útra és a felső úton érkezettek kifelé fordulnak a kikötőhíd hosszában, s [a többiekkel] a fövenyhídnál találkoznak. Így kell mindig menniük és megfordulniuk, míg csak a nap fel nem kel, s a kápolnákban nem harangoznak. Kiáltaniuk kell minden keresztutcánál, amely áthalad városunkon.

És ha egy olyan ember, akit az elöljáró a polgárok beleegyezésével kijelölt, nem akar őrséget állni, akkor 2 ezüstőre büntetésbe esik, és mást kell kijelölni a helyére. Ha pedig az egyik őr elalszik az őrségen, egy ezüstőrét fizet. Ha pedig az őrök egyike mulasztja el őrszolgálatát, aki felvette a polgárok pénzét, akkor 2 ezüstőre büntetés sújtja. S az őrszolgálatot akkor kell elmulasztottnak tekinteni, ha a városban tűz üt ki, és mások hamarább veszik észre [az őrnél], vagy betörnek az emberek házába, s ellopják onnan az emberek javait, vagy haddal közelednek, a város ellen, ti. egy hadihajó, melyet evezőpadok szerint meg lehet határozni, vagy több is, és mindezt mások hamarább veszik észre, mint ők.

Ha pedig haddal közelednek a város felé, s az őrök észreveszik, fussanak a toronyőrökhöz, és szólítsák fel őket, hogy húzassák meg a harangokat; néhányan meg siessenek a városi küldönchöz azzal a felhívással, hogy fújja meg a kürtöt, mihelyt tudja, s az őrök kötelesek megmondani neki, hogy a hajók merről közelednek a part felé. És minden szabad és felnőtt férfi rohanjon oda minden fegyverével. Ha pedig ellenséges hadsereg közeledik, a király tetszése szerint bárkit hazaárulással vádolhat, aki másként cselekszik, hacsak nem szükséghelyzet akadályozza.

Minden éjszaka toronyőrséget kell állítania a Miklós-templom tornyába. Ezt két derék, megbízható férfi lássa el, akiket jogellenes magatartással nem vádolnak, s akiket az elöljáró a városi polgárok beleegyezésével nevez ki. Ezek ketten 12 hónapra 8 ezüstmárka bért kapnak. A kettő közül mindegyiknek két ezüstmárkát kell fizetni a téli éjszakára [október közepén], és kettőt Pál fordulásakor [január 25.], kettőt a nyár kezdetén [április 14.], és kettőt a Seljai[953] szentek vigiliáján [június 8.]. Ha pedig az, akit erre kijelöltek, nem akar őrséget állni, két ezüstőre büntetés éri, s az elöljárónak mást kell kijelölnie a helyére. A kerületi elöljáró nevezzen ki két embert, akik az őrséget minden este ellenőrzik; ha az őrt alva találják az őrségen vagy nem jelenik meg addigra, amikor a tűz eloltására harangoznak, akkor egy ezüstőre büntetést fizessen vagy vessék a tömlöcbe. őrségüket akkor kell elmulasztottnak tekinteni, ha tűz üt ki a városban, és mások náluknál előbb veszik észre, vagy hadsereg közeledik a városhoz, egy vagy több hadihajó tart erre. És ha ilyesmi történik, ugyanolyan módon felelnek, amint a karácsonyi őrségre nézve meg van határozva.

Hat embernek minden éjszaka éppen úgy el kell látnia az őrjáratot, mint karácsony idején. Valamennyien a fövenyhídnál találkozzanak, amikor őrszolgálatukat megkezdik, s ugyanúgy kell haladniuk és fordulniuk, amint előbb mondottuk a karácsonyi őrségnél. Mindegyikük egy ezüstertogot[954] kap minden éjszakára a polgárok pénzéből, az elöljáró kijelölése szerint minden udvar utáni kiegészítéssel.

4. Hogyan kell városunkban berendezni a házakat

Mindazok a házak, amelyek már korábban is megvoltak, álljanak azon a módon, amint reánk maradtak. De ha egy háztulajdonos át akarja építeni a házát, mostantól fogva csak úgy rendezheti be, amint a jogvédő és a soltész vagy a tanácsosok jónak látják, hogy a legjobban beilleszkedjék mind az utcába, mind a kikötőhidak[955] közé, valamint a keresztutcák és közök viszonylatába.

Így minden utca legyen ugyanolyan magas, mint a többi, és 12 könyök széles, a kikötőhidak ugyancsak. Akiknek a kikötőhídjaik túl magasak, azoknak alacsonyabbra kell venniük, másoknak viszont feljebb kell emelniük, amint a jogvédő vagy a soltész, vagy a tanácsosok jónak látják, hogy valamennyi egyforma magas legyen. Ha pedig később beszakadna egy kikötőhíd, annak kell megjavítania, akihez tartozik, s a megszabott magasságot elérőkkel egy szinten kell tartania.

A keresztutcáknak 8 könyök széleseknek kell lenniük, a közöknek 3 könyöknyieknek az udvarok között. Az épületeket is úgy kell építenünk, udvarainkon, hogy még a legszűkebb helyen is fel lehessen vinni egy hajófontot,[956] és lefelé is, a főutca és a kikötőhidak közt. Mindegyik udvarnak fölfelé és nyitva kell lennie az utcára, amint elrendeltük az alsó részre. És ha valaki mostantól kezdve úgy építi házát vagy melléképületét, hogy kinyúlik az említett terek egyikére, egy ezüstmárka büntetésbe esik, és köteles az építményt öt éjszakán belül eltávolítani. Ha pedig akkorra nincs eltávolítva, az elöljáró és a tanácsosok trombitáltassák össze a polgárok gyűlését, és ezen a polgárgyűlésen jelöljenek ki embereket arra, hogy odamenjenek, és a házból annyit hordjanak el, amennyi kinyúlik vagy felülnyúlik az utcán, a kikötőhidakon, keresztutcákon, közökön vagy udvarokon azon túl, amennyit most meghatároztunk. Három könyöknyi kiugrást meglehet tűrni a kikötőpallókon, de szélesebbet nem. Aki pedig nem akar odamenni és lehordani, egy ezüstőre büntetésbe esik.

16. Mely férfiaknak kell a polgárgyűlésen megjelenniük

Senki se kürtöltesse össze a polgárgyűlést éjszaka, kivéve ha tűz üt ki vagy ellenség közeledik a városhoz. Nappal össze kell trombitálni a polgárgyűlést, ha valaki úgy kívánja. És ha tűz üt ki vagy ellenséges had közeledik, mindenki rohanjon oda, mihelyt a kürtöt vagy a harangot hallja, máskülönben fizessen egy ezüstmárkát a királynak.

Más polgárgyűlésekre azonban senki sem köteles elmenni a városi lakosokon kívül, s ugyanúgy a városi lakos idézésére sem. Egy ezüstőre büntetés éri azt, aki nem jön, mihelyt a kürtöt hallja.

Városi lakosok pedig azok, akiknek udvaruk van vagy udvarokat bérelnek fél évre, illetve 12 hónapra, teljesen, félig vagy egynegyedrészben, és más bérlőket is fogadnak be. Kezességet nem szabad követelni, miután már vecsernyére harangoztak, hacsak valaki

nem áll elutazás előtt, s akkor sem kérheti később, (mint olyankor, amikor a másiknak) még elég ideje van kezesről gondoskodni. Ha az elöljárónak kétsége van, tanúval kell bizonyítania, hogy legjobb tudása szerint járt el. A kezesség teljesítésénél nyáron a Nap, télen a [naptári] nap az irányadó.

24. Itt a kezesség megköveteléséről és teljesítéséről lesz szó

Amikor valaki egy másiktól törvénybe állásra vonatkozó kezességet követel, akármilyen perről legyen is szó, meg kell fontolnia, hogy [az alperesnek] abban az ügyben itt vagy másutt kell felelnie. És ha az országban kell felelnie, arra vonatkozó kezességről gondoskodjék, hogy lakóhelyére megy, s az ő gazdagsága lesz érte a kezes, s a felperesnek ilyenkor az országos jog szerint kell lefolytatnia a pert.

Bárki átruházhatja másvalakire perének lefolytatását, ha akarja, akár férfi, akár nő. S annak, aki a meghatalmazást elfogadja, a másik perét úgy kell lefolytatni, mint a magáét, mert gyakran előfordul, hogy valaki nem teheti ezt maga.

Ha pedig valaki a vidékről más ember jószágával[957] városunkba szökik, a gazda utána jön és a magáét követeli, amaz pedig elrejtőzik, amíg a gazda a városban van, s ez sehol sem tudja [törvénybe] állítani, de mihelyt a gazda elhagyta a várost és hazament, ismét napvilágra jön – akkor a gazda hatalmazzon meg valakit a maga keresetével, ha akarja, s ez úgy folytassa a pert, amint a másik saját maga tenné, ha itt volna.

A kereskedőváros lakosai közül senki se okozzon sérelmet a vidéken lakóknak, sem a vidékiek a kereskedővárosbelieknek. Mindenkinek legyen meg a magáé, és senki se rabolja ki a másikat.

Ha valaki egy másiktól kezességet követel arra, hogy a jogvédő idézésének és döntésének [eleget tesz], de az ítélet sem birtokot, sem [alperesi] esküt nem ítél meg neki, akkor térítse meg [alperesnek] a költségét duplán, mert hamis ügybe vonta bele, és fizessen a királynak egy márkát; kivéve, ha az, aki kezességet követelt, egymaga esküt tesz rá, hogy hite szerint igazságos ügyet vitt.

25. Ha valaki igazságtalanul követel kezességet

Ha valaki kezességet követel egy másiktól, meg kell neki mondania, hogy hol teljesítse azt. Akkor ott kell teljesítenie, ahol amaz mondotta, máskülönben egy márkával bűnhődik a király javára, ha nem teljesíti. Ha azonban a másik nem mondja meg, hol kell teljesítenie, akkor semmilyen büntetés sem éri, még ha nem is teljesít. Ha pedig valakinek kezest kell állítania, vigyen magával három, a városban lakó férfiút, nem többet; egyet, aki kezességet vállal érte, és még kettőt, akinek tanúsága mellett a kezest állítja. Ha azonban többen követik és szemtelenséget követnek el [a felperessel szemben], szidalmazó szavakkal és illetlenséggel, akkor a sértett házratörés miatt emelhet panaszt ellenük; akkor az, aki kezességet vállalt, 8 ertog és 13 ezüstmárka büntetésbe esik, a többiek mindegyike egy ezüstmárkába. Ugyanígy kell lennie, ha valaki törvénytelen módon követel kezességet: a királynak egy ezüstmárkával fizet érte.

Az pedig, aki ellen a házratörés irányult, egy ezüstmárkát kap abból a 13 márkából, akár városi lakos, akár vagyontalan legyen. S ugyanígy a házratörés tárgyában tanúságot tehetnek mellette vagyontalanok csakúgy, mint városi lakosok; kivéve, ha a kezességet követelő ember tanúi vagy a kezességet nyújtó ember tanúi képesek bizonyítani, hogy ez mindenki másnak megtiltotta, hogy az udvarba kövessék, a három emberen: két tanúján és a kezesen kívül. Akkor társai nem bűnhődnek, de azok mindegyike, akik önkényesen mentek vele és illetlenséget követtek el, egy ezüstmárkát fizet a királynak.

Az az ember pedig, aki fizetésért vállal kezességet, de sem háza, sem hajója nincs a kereskedővárosban, amint a törvény meghatározza, és azt állítja, hogy háza vagy hajója van, holott nincsen, 4 ezüstmárkával bűnhődik a király javára. [A fél] pedig, mivel olyan embert bírt rá kezesség nyújtására, akinek sem háza, sem hajója nincsen, ugyanolyan mértékben büntetendő, vagyis a kezességre rábíró éppen úgy mint a kezességet nyújtó, kivéve ha [az utóbbi] leteszi az esküt a (szent) könyvre, hogy megmondotta neki: se háza, se hajója nincsen.[958]

Ha valakinek kezességet kell kívánnia egy másiktól, két városi lakos férfi legyen mellette, és ne több. S ha egy városi lakos megtagadja, hogy vele menjen, hogy kezességet kérjen vagy nyújtson, őt erre fel kell szólítania.[959] Ha pedig ezután éppen úgy nem akar vele menni, mint azelőtt, egy ezüstőrével tartozik a királynak.

Ha pedig valaki a szabadban találkozik egy emberrel, és kezességet akar kívánni tőle, de ez észreveszi, s onnan elszalad, ellovagol vagy elevez, akkor olyan hangosan kell rákiáltania, hogy tanúi bizonyságot tehessenek róla: hallania kellett, ha akarta volna, s ebben az esetben kezességet kell vállalnia. Ha pedig ezt nem teszi meg, a király javára egy ezüstmárkával bűnhődik. Ha meg valaki egy ember udvarába vagy házába fut be, és bezárja az udvarajtót vagy a kaput, akkor rá kell kiáltani és felszólítani, hogy nyissa ki. Ha pedig az emberek nem akarják [ezt megtenni], ott a helyszínen kell tőle kezességet követelni, és olyan hangosan kell beszélni, hogy meghallja, ha akarja, és hogy [a fél] tanúi bizonyságot tehessenek róla: hallania kellett, ha akarta volna, s akkor nyújtson kezességet vagy fizessen egy ezüstmárka büntetést a királynak. Ha nem akarja, nem kell neki megmondani, hogy hol kell a kezességet teljesítenie, s ez a törvény szerint éppen olyan érvényes, mintha megmondották volna.

27. A játékról és a fogadásról

Amikor az emberek pénzben játszanak vagy kockáznak, minden a király meghatalmazottjára háramlik, ami az asztalon van, és mindegyikük fél ezüstmárka büntetést fizet a királynak.

Ha pedig az emberek fogadnak, ez jogilag nem érvényes, de nem is kell megbüntetni.

Beaumanoir a városi igazgatásról

Philippe de Berry sire de Beaumanoir (1250–1296). Robert le Clermont-nak, IX. Lajos francia király öccsének megbízásából írta híres jogi munkáját Coutumes de Beauvaisis címmel. 1279–1282 közt clermont-i bailli, 1384-től Poitou sénéchalja, Vermandois és Senlis baillije. Fenti jogi művén kívül két verses kalandregényt, több szerelmes chansont, sőt fabliau-t is írt.

Salmon, 1900, T. II., 269–270. o.

Sok kiváltságos várost láttunk, ahol a szegényeknek és a középrendűeknek a város kormányzásában semmi részük nincs. Ez ugyanis teljesen a gazdagok kezében van, akik akár vagyonuk, akár származásuk révén a polgárjoghoz hozzájutottak. Ha az egyik évben maire,[960] esküdt vagy városgazda volt valamelyikük, a következő évben testvérüket, unokaöccsüket vagy más közeli rokonukat teszik meg ilyenné, úgyhogy tíz vagy tizenkét év leforgása alatt minden vagyonos polgár részt vesz a város igazgatásában. Ha azután a községbeliek el akarják számoltatni, azzal védekeznek, hogy ezt már a többieknek megtették. Azonban az ilyen eseteket nem szabad tűrni. A közvagyonról megkövetelt elszámolást ne azok ellenőrizzék, akik maguk is elszámolásra vannak kötelezve. Az elszámolás a város földesurának vagy megbízottainak és az erre a célra küldött községi képviselőknek jelenlétében történjék, és ha valami visszaélést fedeznek fel, vigyék törvény elé az ügyet. Ha az elszámoltatás során ilyesmi előadódik, akkor a jövedelmek kezelői adjanak számot a jövedelmekről, ha pedig valamiről nem tudnak elszámolni, vessék őket börtönbe, haladéktalanul foglalják le vagyonukat, és így kényszerítsék őket az okozott kár megtérítésére.

Ha egy jó város polgárai közt viszálykodás vagy gyűlölködés miatt ellentétek támadnak, uruk ne tűrje. Tegyen meg mindent, ami mindkét felet kielégíti; ha ez sikertelen, kötelességének ismerje, hogy a viszálykodó feleket elfogassa és addig tartsa fogságban, míg a béke közöttük helyre nem áll, vagy ha megegyezni nem tudnak, legalábbis kellő biztosítékot nem adnak, hogy a békét nem bontják meg, mert egyébként a családok közti gyűlölködés miatt e jó városok tönkremennének.

Giacomo Tiepolo velencei dózse esküje 1229-ből

Velencében már a XII. századtól a patríciusokból álló Nagy Tanács (Maggior Consiglio) és a Kis Tanács (Signoria) erősen korlátozza az élethossziglanra választott dózse hatalmát. A XIII. századtól a patríciusok teljesen kezükben tartják a törvényhozást és a dózseválasztást is. – Giacomo Tiepolo 1229–1249 között tölti be a dózse méltóságot, 1234-ben segítséget nyújtott a latin császárnak a görögök és bolgárok ellen, 1239-ben IX. Gergely szövetségese II. Frigyessel szemben, 1242-ben visszafoglalja a felkelt Zárát és Dalmáciát.

Storia documentata di Venezia, T. II., 1860, 431–432. o.

Mi Giacomo Tiepolo, Isten kegyelméből Velence, Dalmácia és Horvátország dózséja, a római birodalom negyedének ura, megígérjük nektek és Velence egész népének, kicsiknek és nagyoknak és örököseiteknek, hogy mostantól kezdve, minden napon, melyet nekünk az Úr élni enged, e méltóságunkban magunkat Velence kormányzásának gondjával foglaljuk le, és jóhiszeműen megtartjuk törvényeit, ahogyan megtartották azt elődeink is.

Velence haszna és dicsősége legyen tanácsunk, határozataink és törekvéseink célja, teljes hittel, csalárdság nélkül. És annak a pártnak tanácsára figyelmezünk, amelyik a legésszerűbbnek tűnik nekünk. Mindazt a titkos tanácsot, amelyet tanácsosaink nagyobb része ad, titokban tartjuk a szabályok és előírások szerint. És ha kormányzásunk alatt Velence közösségének jövedelméből vagy birtokaiból valaki adományt kap vagy bérletet szerez, ez az adomány vagy bérlet csak akkor szilárdul meg, ha a Kis és Nagy Tanács szavazatának többsége megerősítette.

Ami a negyvenedet, nyolcvanadot és a többi hányadokat illeti, amelyeket a mi közösségünk püspöki hűbéruraságainak szokása beszedni; továbbá a warneri piacjövedelmet, kivéve a Lombardiából érkező gyümölcsöket, ebből a kétharmaddal rendelkezünk, és a püspöki hűbér egyharmadával. De nem tarthatunk igényt sem a tengeren belépő áruk utáni ötvenedre, sem a castelnuovói jogokra, sem a nagypecsét sójövedelmére, sem a kispecsét jövedelmére, amit Capodargo mellett szednek, sem a halak, sem a hús után, kivéve azokat a tiszteletbeli ajándékokat, amelyeket udvarunk nagycsütörtökön szed magánellátásunkra.

Nem küldhetünk Tanácsunk többségének döntése nélkül sem követeket, sem leveleket a pápának, a császárnak, a királyoknak vagy bármilyen más személyiségeknek – kivéve az üzleti leveleket – ha ez szükséges; és ha a pápa, a császár vagy valamelyik király leveleket küld nekünk, kötelesek vagyunk azokat Tanácsunk többségének alávetni.

Nem szedünk egyéb ajándékot vagy adományt senkitől, bármi legyen az és bármilyen formában, se nem engedjük ezek szedését, kivéve a rózsaolajat, a levelek és virágok, illatos füvek aromáját és illatszereket, vagyis azokat, amelyek elfogadása megengedett, nekünk és küldötteinknek. Ha mi vagy valaki a nevünkben az említett kivételeken kívül adományt vagy ajándékot fogad, háromnapi határidő után, hogy ez tudomásunkra jutott, kötelesek vagyunk azokat visszaadatni vagy a Velencei Köztársaság kamarásának kezeibe adni.

Tommaso Mocenigo dózse „végrendelete”

Tommaso Mocenigo velencei dózse (kormányzatának ideje: 1414–1423) beszédeit, amelyek velencei krónikások előadásában maradtak ránk, 1421-ben mondta el, egyiket azonban, amelyet itt közlünk, 1423-ban nem sokkal halála előtt. Olykor ezt éppen ezért „Tommaso Mocenigo végrendeleté”-nek szokták nevezni.

Velence állami jövedelmei, amelyek körülbelül egymillió dukátra rúgtak, Franciaország jövedelmeivel voltak egyenlőek. Felülmúlták olyan államok jövedelmeit, mint Spanyolország, Anglia, Burgundia (900 ezer dukát), és messze túlszárnyalták olyan itáliai városokéit, mint Milánó, Firenze, sőt a pápai kúria jövedelmeit is.

Marino Sanudo: Vita de’duchi di Venezia.

Rerum Italicarum Scriptores, 1723, T. 22., 958–960. o.

…Közlöm önökkel, hogy a mi időnkben 4 milliónyi adósságot tüntettünk el… Kincstárunkban 6 millió dukát[961] van… a mi Velencénk évente 10 millió dukátnyi tőkét fektet navejein[962] és galeráin[963] az egész világba szétküldött árukba, még pedig oly módon, hogy az innen elszállított áruk után 2 milliónyi dukát a nyereség, míg városunkba e hajókon visszatérőben szállított áruk után szintén 2 millió dukát, összesen tehát 4 millió dukát a nyereség.

Látták önök, hogy hajózásunk háromezer 10–200 amfora[964] terhelésű hajóból áll, melyeken 17 ezer matróz szolgált. Látták azt is, hogy van 300 nagyobb hajó 8 ezer matrózzal. Látták azt is, hogy kisebb-nagyobb gályánk átlagban 45 van, és ezeken 11 ezer matróz. Látták azt is, hogy I6 ezer hajóácsunk van.

Az összes házak becsértéke 7 millió, bérbeadásuk révén a jövedelem 500 ezer dukát. Ezer nemesnek jövedelme évente 70-től 4 ezer dukátig terjed.

Látták azt is, hogyan élnek nemeseink, polgáraink és a parasztok. Arra intem azonban önöket: könyörögjenek a mindenható Istenhez, aki sugallatával rávezetett minket arra, hogyan cselekedjünk, hogy aztán önök is így cselekedjenek. Ha így tesznek, meglátják, hogy a keresztények minden aranyának urává lesznek, és az egész világ félve fogja önöket tisztelni. Mint a tűztől, óvakodjanak más megrablásától vagy az igazságtalan háborútól, mert különben az Isten elpusztítja önöket. Azért, hogy megtudjam, kit akarnak dózsének halálom után, súgják a nevét fülembe, hogy melyik az, aki méltó a választásra és aki városunk javára szolgál. (Mocenigo itt felsorolja Marino, Cavallo stb. nevét. Ezek jelöltségét helyesli. Nem úgy azonban Francesco Foscari megválasztását, aki éppen valóban az utódja lett.) Ha őt (Foscarit) akarják dózsénak, hamarosan háborúba keverednek. (Akkor pedig) 10 ezer dukátból csak ezer marad, tíz házból csak egy, tíz öltözetből csupán egy…

Még azt jegyzem meg, hogy a törökökkel viselt háború bátor embereket termett, akik járatosak a tengeri ügyekben s a kormányzásban is. Ezzel kapcsolatban közlöm önökkel, hogy 8 kapitányuk[965] van, 60 gálya és egyéb hajó vezérletére. Az íjászok között is vannak olyan nemesek, akik alkalmasak gályák és egyéb hadihajók parancsnokságára s azokat valóban tudják vezetni. 100 olyan emberük van, akik értenek a hadvezetéshez, így a hadivállalkozás nem lesz kockázatos, továbbá van 100 gályára elegendő fegyveres, valamint 100 gályához szükséges evezős. Mindenki mondja – s ez a törökkel vívott háború következménye –, hogy a velenceiek rendelkezésére kapitányok, hajóstisztek és fegyveresek állnak. Van továbbá 10 olyan emberük, akik fontos ügyek intézésében már beváltak, s akik a szárazföld igazgatásában különösen felhasználhatók, mivel ügyes szónokok, mindenkinek meg tudnak felelni. Sok, a tudományokban járatos, doktor van. Vannak, akik a tenger ügyeinek irányításában járatosak. Tapasztalatból tudhatják azt is, hogy az idegenek mennyire megelégedettek a palotabírák ítéleteivel…

Tudomást szereztek önök arról is, hogy a pénzverdében évenként egymillió arany dukátot vernek, ezüstből pedig vegyesen 20 ezer grossettót és mezzaninót, soldót viszont 800 ezret egy évben.[966] Minden évben 500 ezer dukát és grossetto kerül forgalomba Szíriában és Egyiptomban, elsősorban a mi ottani telepeinken. A Terra fermán[967] mezzanino, soldo és dukát 100 ezer, a mi tengeri helyeinken[968] minden évben grossetto, soldo és dukát 100 ezer. Angliában évenként 100 ezer soldo értékű dukát. A többi Velencében marad.

Arról is tudomásuk van önöknek, hogy a firenzeiek minden évben 160 ezer vég igen finom, finom és közepes posztót szállítanak ide. Mi ezt elhelyezzük Apuliában, a Szicíliai Királyságban, Berberiában, Szíriában, Ciprusban, Rhodoszon, Egyiptomban, Romaniában, Cindiában, Moreában és Istriában. Az említett firenzeiek minden héten 7 ezer dukát értékű árut hoznak ide, ami egy évben 392 ezer dukátot tesz ki. Francia és katalán gyapjút vásárolnak, karmazsint, bíborbogarat, selymet, arany- és ezüstfonalakat, viaszt, cukrot, drágaköveket a mi készleteinkből. Hasonló módon cselekednek az összes többi népek is, akikkel kapcsolatban vagyunk…

Génua a XIII. század végén

Jacopo d’Oria (szül. 1234) Génua utolsó hivatalosan alkalmazott történetírója volt. A város történetét 1270 és 1279 közötti években három társával közösen jegyezte le az évkönyvekben, majd egyedül folytatta a művet 1294-ig. Munkájának értékét emeli, hogy személyesen is résztvevője volt szülővárosa politikai és katonai eseményeinek.

Fonti per la storia d’Italia, T. XII., 681. o.

Ebben az évben[969] Thedisius de Auria, Ugolinus de Vivaldo és testvére néhány más génuai polgárral együtt olyan utazást tett, amilyent addig még senki sem mert megkísérelni. ők ugyanis a lehető legjobban felszereltek két gályát, ellátták élelmiszerrel, vízzel és minden egyéb szükséges holmival, és május hónapban a ceutai tengerszoros irányába küldték el azokat, hogy az Atlanti-óceánon át Indiába kormányozzák és onnan hasznos árukat hozzanak.

A De Vivaldo testvérek maguk is hajóra szálltak, velük két ferences szerzetes. Ez a dolog mindenkinek, aki csak hallotta vagy látta, csodálatosnak tűnt fel. Miután azonban elhagyták a Gozorának[970] nevezett helységet, semmi biztos hír nem érkezett többé róluk. Óvja őket az Úr és vezesse ismét haza egészségesen és épségben.[971]

Az utódoknak tudniuk kell, hogy ebben az időben[972] Génua városa igen gazdag és nagyra becsült volt, hogy az egész partvidék, vidék, városok és helységek Monacótól Corvumig,[973] és a hegynyereg túloldalán is mint egy édesanyának mindenben neki engedelmeskedtek, és hogy Génua kimagaslott Itália többi városai közül tekintélyben, hatalomban és gazdaságban vízen és szárazon egyaránt. Tartsa meg a mindenható Isten továbbra is az ő szent szolgálatára és dicsőségére. A háború[974] ideje alatt Génuában a kereskedők minden évben 50-70 gályát szereltek fel, melyek Szardíniába, Szicíliába, Romaniába[975] és a posztóbálák miatt Aigues-Mortes-ba[976] mentek, valamint más égtájak felé is. Ezek az utak megszakítás nélkül folytatódtak február közepétől november közepéig, és még tovább is; ezeket egyenként felsorolni az olvasónak csak unalmas lenne. Ugyancsak minden évben igen nagyszámú gályát és galeonát[977] szereltek fel, hogy gyapjút, boldronét[978] és más árukat vigyenek Motronéba,[979] ezt túlságosan nehéz lenne mind felsorolni, alig is jutna valamennyi az eszembe. A kimenő és befutó hajóktól minden font után négy dénárt szedtek be, és ezt az illetéket nyilvános árverésen egyetlen évre 49 000 fontért vagy még többért adták haszonbérbe. A község együttes jövedelme pedig, úgy a vámok, mint a többi, amit haszonbérbe adtak, ugyanebben az évben 110 000 fontra rúgott, beleszámítva az említett négy dénáros illetéket, de nem értve bele a sóeladásból származó bevételt, mely 30 000 fontot, többet is kitett.

Jóllehet a város ebben az időben ilyen hatalomnak, ilyen gazdagságnak és tekintélynek örvendett, mégis egyre inkább elszaporodtak a városban és területén a gyilkosok, bűnözők és más személyek, akik túltették magukat a törvényeken, mert a legutóbb kinevezett podeszta[980] idején is igen sok ilyenfajta ember csavargott éjjel-nappal közelre és távolra ható fegyverekkel, s nem volt hiány a meggyilkoltakban sem. Ez Génua minden belátó polgárát igen közelről érintette és ezért január 29-én[981] a nagy tanácsban tizennyolc előkelő és bölcs férfit választottak, akik egy hónapon át, és ha a tanács jónak látja, még tovább korlátlan hatalmat gyakoroljanak és felhatalmazással bírjanak minden intézkedést meghozni, melyek alkalmasak arra, hogy a városban és tartományban a rendezett állapotok helyreálljanak. A podesztának pedig kötelességévé tették, hogy a legpontosabban végrehajtsa mindazt, amit ők vagy kétharmad részük e tekintetben határoz. A tizennyolc megválasztott hozzáfogott a feladathoz, melyre elhivatott volt, a közösségnek pedig visszatérítette vagyonának sok részét, melyet egyesek maguknak kisajátítottak.

A firenzei igazságszolgáltatás ordinamentumai, 1293

A XIII. század folyamán megerősödött nagy céhek 1293-ban, megtörve a nemesek (magnati) hatalmát, új alkotmányt vezettek be („Ordinamenti di Giustizia”), amely kizárólagos hatalmat biztosított számukra a város kormányzatában. Az alkotmány megkülönböztette az ún. nagy céheket és kis céheket, s a politikai jogokból nemcsak a nemeseket, de a céhen kívülieket is kizárta. Az alkotmányt később módosították, bővítették (1295), a következőkben az első változat szövegét adjuk.

G. Salvemini, 1899, 384–432. o.

A Szentlélek kegyelme legyen velünk. Amen.

A mi urunk Jézus Krisztus, az ő anyja boldogságos Szűz Mária, Keresztelő Szent János, Szent Reperata, Szent Zenobius, akiknek neve és oltalma alatt Firenze várost kormányozzák, s Isten többi szentjeinek és szent asszonyainak tiszteletére, dicséretére a dicsőségére, továbbá a podeszta úr, a kapitány úr s a védő (defensor) úr kormányának, a céhek elöljáró urai, s a vexillifer iustitiae tisztségének tiszteletére, felmagasztalására, megerősödésére és gyarapodására, nemkülönben a mesterek, céhek és az összes néphez tartozó (popularis), a Firenze egész közösségének, városának s területének is igazi és örökös egyetértésére s egységére, békés és nyugodt állapotának megtartására és gyarapítására.

Az alább írottak azok a határozatok, amelyeket méltán és nem ok nélkül „Ordinamenta Iustitiae”-nek neveznek a továbbiakban.

A céheknek az alábbi „Ordinamentum”-ban kifejezett társulása, egysége, ígérete és esküvései

Rubrica I.

Minthogy az bizonyul a legtökéletesebbnek, ami minden részében fennállva létezik, s ezt mindenek ítélete igazolja, ezért az előbb említett podeszta, védő (defensor) kapitány és céh elöljáró urak és bölcs férfiak a már mondott tekintéllyel felhatalmazással és érvényességgel elhatározták és elrendelték, hogy a 12 legnagyobb céh, tudniillik: a bírák és jegyzők céhe, a Calimala kereskedők céhe, a pénzváltók céhe, a gyapjús céh, a Szűz Mária kapujánál levő (porta S. Mariae) kereskedők céhe, az orvosok és gyógyszerészek céhe, a szűcsök céhe, a mészárosok céhe, a vargák céhe, a kovácsok céhe, a kő- és fafaragó mesterek céhe, a zsibárusok céhe és Firenze város összes többi alább leírt céhei, amelyek tudniillik a következők: a borkereskedők céhe, a nagyobb vendégfogadósok céhe, a só-, olaj- és sajtárusok céhe, a durva-tímárok céhe, a vért- és kardcsiszárok céhe, a régi és új szeg- és patkolókovácsok céhe, a szíjgyártók és pajzskészítők céhe, a durva-famegmunkálók céhe, a pékek céhe, amelyek Firenze közösségétől öt évnél régebben zászlókkal bírnak s a céhek kézművesei, akiknek és amelyeknek oltalma alatt biztos a védelme Firenze közöségének, az alant elmondott dolgokra nézve utasítással ellátott, megfelelő és alkalmas ügyvivőket kötelesek és tartoznak állítani a törvénynek megfelelően, a védő (defensor) vagy kapitány úr által a céh vezetőinek vagy konzulainak megszabott időn belül. Ezt legyenek kötelesek megtenni a jelen január hónaptól, amelyben vagyunk: tudniillik minden egyes mesterség egyet a saját céhéből. Ezek az ügyvivők elegendő és teljes megbízással jelenjenek meg és tartozzanak megjelenni Firenze város kapitány és védő ura előtt, úgy, hogy meghatalmazásuk a védő és kapitány úrnál fogva marad.

Viseljenek gondot, a könyvet személyesen megérintvén, amint a mondott kapitány úr ugyanazoknak az ügyvivőknek és bármelyiknek közülük esküjét letenni akarja; és a mondott ügyvivők is egymásnak kölcsönösen ígéretet tegyenek céheik nevében, amelyeknek ügyvivői most és lesznek a jövőben. E céhek emberei meg fogják tartani és őrizni a többi előbb említett céhekkel, s azoknak embereivel a jó, tiszta és hű szövetséget és társulást. Egyszersmind kölcsönösen egyetértők lesznek egy szíwel s lélekkel a podeszta, kapitány és védő urak, a céhelöljáró és vexillifer iustitiae[982] urak hivatala, Firenze város és grófság (comitatus) céhei és kézművesei és az egész firenzei nép méltóságának, védelmének, felemelkedésének és békés és háborítatlan állapotának dolgában. A mondott ügyvivők egymásnak kölcsönösen arra is meg fognak esküdni és meg fogják ígérni, hogy gondoskodnak arról és úgy cselekszenek, hogy a céhek, melyeknek ügyvivői lesznek, s ama céhek emberei engedelmeskedni fognak a podeszta, kapitány elöljáró és vexillifer iustitiae uraknak mindenben, ami a mondott urak méltóságára s a mondott város közösségének, népének, céheinek és kézműveseinek felemelkedésére, védelmére, jó és békés állapotára fog vonatkozni és ezt fogja illetni. És hogy a mondott céhek és ama céhek jelvényvivői és emberei tanácsot, segítséget, segélyt és jóindulatot fognak tanúsítani és adni a podeszta, kapitány elöljáró és vexillifer iustitiae uraknak, amikor és ahányszor kívánatos lesz. Hasonlóképpen ha hozzájuk fordulnak, szavukat fogadva és engedelmeskedve, fegyverben vagy fegyvertelenül, nekik vagy közülük bárkinek, hivataluk hozzájuk illő, derekas és tisztes gyakorlására, a lentebb írt ordinamentumoknak, azoknak, amelyek abban foglaltatnak s azok bármelyikének sértetlen megtartására és eredményes teljesítésére is. Ezek [az ügyvivők] egymásnak kölcsönösen arra is meg fognak esküdni és ígéretet fognak tenni, amint megmondott, hogy az említett céhek és ama céhek emberei egymást kölcsönösen védeni és segíteni fogják az ő igazságuk és joguk oltalmára és védelmére, úgy és olyan módon, hogy senki és semmi igaztalanul ne sújtsa vagy sanyargassa őket. És hogy ha Firenze városból vagy grófságból, vagy a területéről valaki előkelő vagy hatalmas sújtaná vagy háborgatná a mondott céhek valamelyikét, vagy a céhek kézművesei közül valakit akár személyében, akár vagyonában, akkor annak a céhnek vezetői vagy konzulai, amelyből a sértett való, az ilyen sértettnek vagy jogtalanságot szenvedettnek vagy másiknak, aki helyette kívánja és keresi, a megkeresésére és kívánságára, sőt ha kívánatos, az összes céheknek a vezetői és konzulai tartoznak és legyenek kötelesek a podeszta, kapitány céhelöljáró és vexillifer iustitiae uraknak, és közülük bármelyiknek, vagy Firenze közössége bármely más tisztségviselőjének jelenléte elé járulni, amikor és ahányszor szükséges, és előadni a kézművesnek okozott sérelmet vagy igazságtalanságot, vagy sértést, és törekedni, kérni és eredményesen gondoskodni, hogy a hatóságok, közülük bármelyik és bármely tisztségviselő eredményesen és gyorsan intézkedjék és hasson oda, hogy az ilyen sérelem és jogtalanság megszűnjék és ne legyen, és hogy a [sértett] jogában és szabadságában megmaradjon, s az az előkelő vagy hatalmas, aki az előbb mondott sérelmet, jogtalanságot vagy sértést okozta vagy előidéztette, kihágásának mértéke szerint bűnhődjék személyében és vagyonában; a podeszta, kapitány, céhelöljáró és vexillifer iustitiae urak és Firenze közösségének méltósága, s az irántuk való tisztelet az összes lent és fent írtakban mindig épségben maradván.

Ezek az ügyvivők kifejezetten mondjanak le az összes és bármiféle szövetségekről, társulásokról, szövetkezésekről, ígéretekről, kötelezettségekről és esküvésekről is, amiket és amelyeket a mondott céhek, közülük egyesek vagy azok bármelyikének ügyvivői bármikor vagy bárhogyan egymás közt kölcsönösen és viszonosan kötöttek, ígértek vagy tettek akármi módon vagy okból. És ünnepélyesen fogadják meg egymásnak kölcsönösen, hogy semmi más szövetkezést, ígéretet, kötelezettséget, egyezséget, megállapodást vagy esküvést nem tesznek és meg nem tartanak, csak ezt az összes céhek közt kötendő szövetséget, társulást, esküvést és általános egyesülést, mint az előbb mondott. És hogy a mondott ügyvivők és mindegyikük annak a céhnek a nevében, melynek ügyvivője lesz, ígérje meg, hogy minden egyes fent írt dolgot megtart és szem előtt tart, és céhének tagjaival is eredményesen megtartatja és szem előtt tartatja, ezer font kis forint büntetés terhe alatt és büntetésével; ezt a büntetést a védő és a kapitány úr annyiszor róhassa ki s legyen joga és kötelessége behajtani Firenze közösségének javára, ahányszor a fentebb mondott dolgok vagy közülük valamelyik ellen történik valami, vagy a mondottakat, amint mondatott, bármiben ténylegesen nem tartják meg. És hogy a védő és a kapitány úr a fentebb mondottakban s azok minden dolga felől jogosult és köteles legyen nyomozni és a feltalált vétkeseket megbüntetni, amint jobbnak látják; úgy, hogy minden egyes fent mondott dolognak foganatja legyen és sértetlenül megtartsák. Ezt mind, tudniillik az esküvéseket, ígéreteket és kötelezettségvállalásokat, hajtsák végre az előbb mondott ügyvivők, mindenben s minden tekintetben a védő, kapitány s a tizenkét nagyobb céh elöljáróinak általános és külön tanácsában.

Hogy ígéretek, megállapodások, társaságok, szövetkezések, kötelezettségvállalások és esküvések a céhek részéről ne történjenek és megtartassanak.

Rubrica II.

Ugyancsak jónak látták és elrendelték, hogy az összes ígéretek, megállapodások, társaságok, szövetkezések, kötelezettségvállalások, szerződések és eskük, amelyek eddig Firenze város bármely céhe vagy céhei, akár a céhek ügyvivői, konzulai, vezetői vagy tagjai, vagy ezek közül valakinek a részéről, írásban vagy írás nélkül történtek, az erről készült okiratok erőtlenek, hiábavalók és érvénytelenek legyenek. És hogy az összes céhek, azok ügyvivői, vezetői és tagjai az ilyenféle szerződésektől, ígéretektől, megállapodásoktól, társulásoktól, szövetkezésektől, kötelezettségvállalásoktól és esküvésektől kell hogy teljesen feloldoztassanak. És hogy a továbbiakban semelyik céh vagy a céheknek sem ügyvivője, konzulja, vezetője vagy tagja ne merészeljen, se ne bátorkodjék bármiféle szerződést, ígéretet, társulást, szövetkezést vagy esküt tenni, kötni és létesíteni se nyíltan, se titokban, se írásban, se írás nélkül, semmiféle elmondható vagy kiagyalható jogcímen se egy vagy több céhével, se azok ügyvivőivel vagy vezetőjével, se senkijével, csak amint fentebb meg van írva, az előző ordinamentumban. És aki az ellen cselekszik vagy kísérel cselekedni, azt a védő és a kapitány úr ítélje el és büntesse meg: az ez ellen cselekvő céh ezer font kis forinttal, az a személy, aki ügyvivőt vagy meghatalmazottat állít vagy fogad ilyesmire, 50 kis forinttal, és az az ügyvivő vagy meghatalmazott, aki ilyesmire képviseletet vagy megbízást fogad el, vagy gyakorol és akárki más is, aki kapitány vagy védő úr létére, bárminek nevezzék is, a fent mondott dolgokba keveredik, fejvesztéssel lakoljon úgy, hogy életét veszítse; és a jegyző, aki erről oklevelet állít ki, ötszáz font kis forinttal bűnhődjék; és a konzulokat és vezetőket, akik konzulságuk vagy vezetői mivoltuk jogcímén cselekednek az előbb mondottak, vagy azok bármelyike ellen, vagy erre csak törekednek is, és akármelyikük ötszáz font kis forintban marasztalják el mindannyiszor. És a védő és kapitány úrnak legyen joga arra, hogy a fent említettekben, s azok bármelyikében nyomozhasson, vizsgálhasson és eljárhasson nyíltan és titokban mindenki ellen, aki az előbb mondott dolgok vagy azok akármelyike ellen tesz, vagy valami módon tenni próbál nyíltan vagy titokban, amint jónak látszik; s legyen joga is arra, hogy akiket bűnösöknek talál, a fenti büntetésekkel sújtsa és elmarasztalja, többé vagy kevésbé megfontolván a céh, a személy s a vétek milyenségét, s legyen joga az ítéletek eredményes végrehajtására. És hogy a mostani kapitány úr, ezen ordinamentumok jóváhagyása és kihirdetése után 13 napon belül és bárki más kapitány és védő, aki akkoron lesz, kormányra lépése után 15 napon belül tartozzék és legyen köteles pontosan ugyanazon védő úr az általános tanácsban a céhek vezetőit és konzulait az Isten szent evangéliumaira személyesen megesketni, hogy a fent mondott ordinamentumot minden részében sértetlenül megtartják, ellene tenni semmi módon nem próbálnak, hanem az ellene cselekvőt feljelentik a kapitány úrnak.

A céhelöljáró urak megválasztása és tisztsége

Rubrica III.

Ugyancsak a céhek elöljáró urainak megválasztásáról és tisztségéről megválasztásuk és tisztségük felől a kézművesek, céhek és népből valók (populares) és a köztársaság érdekében is hasznosan gondoskodni akarva, jónak látták és elrendelték, fontolóra vétetvén az elöljárók választásáról szóló, a kapitány úr által adott rendelet mikéntje, hogy a céhek leendő elöljáróinak választása a továbbiakban az itt leírt formában és módon történjék. Firenze város védő és kapitány ura a céhelöljáró urak tudtával és akaratából arra a helyre, amelyet az elöljárók jónak látnak, az elöljárók hivatalról való lelépése előtt egy nappal, vagy ha az elöljárók jobbnak látják, még előbb, hívassa egybe a 12 nagyobb céh nagyjait (capitudines) és azokat a bölcs és derék kézműves embereket, akiket és ahányat a céhelöljáró urak erre a célra kívánnak választani. És ama elöljáró urak jelenlétében, a mondott védő és kapitány úr a céhnagyoknak és bölcs embereknek adja elő és kérje tanácsukat, milyen módon és formában menjen végbe és kell történnie az előbb mondott közösség érdekében a leendő céhelöljárók választásának, akiknek száma hat kell hogy legyen, minden kerület (sextus) után egy, az akkor következő két hónapra. És azon mód és forma szerint, amelyet a mondott céhnagyok és bölcs emberek ott meg fognak határozni, a leendő elöljárók választását, mielőtt ama céhnagyok és bölcs emberek arról a helyről elmennének, a kapitány és elöljáró urak előtt, tartsák meg és foganatosítsák jó előjellel. Azok hatan tehát, akiket az említett módon meghatározandó forma és mód szerint meg fognak választatni, legyenek kötelesek és tartozzanak Firenze közösségének érdekében a mondott város céheinek és kézműveseinek elöljárói lenni arra a két következő hóra, melyeket ama hónap tizenötödik napjától kell számítani, amikor a mondott választás történni és végbemenni fog. És úgy legyen, és tartsák meg ezentúl minden évben, kéthavonként, a mondott időben, az elöljárók választásának megejtéséről előterjesztést téve, mindig ilyen módon és formában kell a választásnál eljárni. Elsősorban, a leendő elöljáró választásakor, mielőtt erről bármit is javasolnánk vagy tennénk, meghatározandó és eldöntendő a rend, amely szerint az első, a második és így a többi kerület a választást megejteni tartozik. Majd ezután a mondott céhnagyok és bölcs emberek személyesen esküt tesznek, hogy az elöljárók választásának helyes és megfelelő módjáról és formájáról gondoskodnak, nemkülönben a céhek, kézművesek, a néphez tartozók s Firenze közösségének érdekében is, a választás hagyományos formájának megfelelően, helyes és jó elöljárót választanak. Csak olyan személyeket választanak, akiket megfelelőnek és alkalmasnak gondolnak s tartanak az elöljárói tisztség gyakorlására. Olyant nem jelölnek, nem választanak s szavazatukat olyanra nem adják, aki kérelmet nyújtott vagy nyújtatott be, hogy az elöljárói tisztre megválasszák, ha csak valószínűnek nem tartható, hogy az ilyen benyújtott kérések koholtak, mert az illető nem kívánja elöljáróvá választását. Firenze város okosabb, jobb, törvénytisztelőbb és állandó mesterséget folytató kézművesei tartozzanak s legyenek kötelesek megnevezni és írásban beadni, akiket elöljáróvá akarnak választani, de ezek katonák ne legyenek. Kötelesek kinyilvánítani és kihirdetni azt is, melyik céh részéről fogják őket s bármelyiküket nevezni és beadni. Annak a mesterségnek a részéről tartozzanak őket nevezni és beadni, amelyet ténylegesen űznek. És ha történetesen a mondott választók egy valakit vagy többek két vagy több mesterség kézművesei részéről neveznének vagy adnának be, akkor mielőtt a választást folytatnák, a mondott tanácsban intézzék el és határozzák meg, hogy az ilyen egy vagy több, különböző céh részéről feltüntetetteknek melyik céhnél kell megmaradniuk. És hogy a leendő elöljáró választásánál a kellő helyesség és illő méltányosság megmaradjon, senki a 12 nagyobb céh nagyjai vagy az erre összehívott bölcs emberek közül, se aki a választás idején elöljárói hivatalban levő egyén házából vagy hajlékából való, sem aki bármi módon az akkoron legközelebb elmúlt két évi időn belül elöljárói hivatalban volt, sem aki nem űzi folyamatosan mesterségét vagy katona, semmi módon az elöljárói tisztre választandó vagy választható ne legyen, s azt be ne tölthesse. Hasonlóan ugyanebben az időben egyazon céhből két vagy több elöljáró nem lehet, és nem is választható. És, ha ezekkel ellentétben folynék le az elöljárók vagy egyikük választása, akkor érvénytelen és hatálytalan legyen; sőt a védő és kapitány úr esküjénél fogva tartozzék azt mindenképpen érvényteleníteni és érvényteleníttetni; és az összes rendelkezések és határozmányok, amelyek ezekkel a szabályokkal és intézkedésekkel ellentétben vannak s ezekkel ellenkeznek, bármi módon, érvénytelenek és hatálytalanok legyenek. Ha a választás az említett módon megtörtént, a védő és a kapitány úr az elöljárók hivatalba lépésének első napján reggel a tanácsban vagy a gyűlésen, ahol az igazság jelvényét át fogják adni, a jelvény átadása előtt eskesse meg az újonnan megválasztott elöljárókat, hogy tisztségüket gondosan, törvényesen és hűen látják el, esküjük szerint. És az elöljárók közül senkinek, akit a forma szerint választottak meg, ne lehessen vagy ne kelljen már említett tisztéről leköszönni, akármi módon vagy okból. Amit pedig a hat elöljáró és a vexillifer iustitiae vagy legalább közülük öt az elöljáróság tisztében tesz, elhatároz és megerősít, éppoly érvényes és jogerős legyen, mintha az előbb említett hat elöljáró mind és a vexillifer tette vagy cselekedte volna. És az összes elöljárók a vexillifer iustitiaevel egyetemben legyenek kötelesek együtt tartózkodni, időzni, aludni és étkezni egy épületben, ahol akarnak, s amelyet hivataluk jobb gyakorlására alkalmasabbnak találnak. És Firenze városból vagy grófságból senkinek se legyen lehetősége vagy bátorsága az említett elöljárókkal vagy vexillifer iustitiaevel vagy bármelyikükkel beszélni, csak akkor, amikor az elöljárók a vexilliferrel mind vagy nagyobb részük nyilvános kihallgatást tart. És minden egyes, a hivataluk hű, folyamatos, méltó és tisztességes gyakorlásával kapcsolatos dologban tartozzanak a kapitány úr utasítása fejezeteinek rendjét, amelyek kötelességükről s kötelességük betartásáról szólnak, esküjük szerint és sértetlenül megtartani. Jegyzőjük, írnokuk és hat futárjuk kiválasztását a céhelöljáró és vexillifer urak azon személyek közül és úgy tegyék meg, ahogy az elöljáró és vexillifer urak jónak és megfelelőnek tartják a közösség javára s hivataluk előnyös gyakorlására. Az elöljáró és vexillifer urak írnoka és jegyzője tisztében egy éven át bíróság elé állítástól mentességet élvezzen, semmiféle rendelkezés vagy szabály az előbb említett dolgok vagy azok bármelyike tekintetében akadályt nem képezvén, sem a tanácskozásoknak, az elmondottakkal vagy azok bármelyikével ellenkező megváltoztató végzése nem állván meg.

A vexillifer iustitiae és az ezer gyalogos megválasztása és hivatala

Rubrica IV.

Ugyancsak elhatározták, hogy a továbbiakban azon a napon, amelyen a céhelöljáró urakat választják, a védő és kapitány úr és az akkori elöljáró urak hívják maguk elé a tizenkét nagyobb céh nagyjait, oda, ahova az elöljáró urak akarják, és minden kerület részéről két, az elöljáró urak által kiszemelendő derék embert is. Ezek a választás törvényes lebonyolítására tett esküjük után hamarosan válasszák ki és nevezzék meg a kerületet, ahonnan a vexillifer legyen; a kerületet megnevezvén, válasszanak abból a kerületből hat derék, a néphez tartozó kézműves embert, és azután a hat felől tartsanak titkos vizsgálatot. A céhnagyok és választott bölcs emberek, akik abból a kerületből valók, amelyből a vexillifer választásának történnie kell, a vizsgálaton részt ne vegyenek s ott szavuk ne legyen. És aki több szavazatot nyer, legyen a vexillifer iustitiae az akkor kezdődő két hónapra, amely napon az új elöljárók hivatalukat megkezdik. És legyen az a vexillifer Firenze város néphez tartozó nagyobb, (maior) kézművesei közül való, s ne legyen a mondott város előkelői (magnates) közül való. És a vexillifernek legyen tisztsége és szava az elöljárók közt mint az elöljárók egyike, és velük legyen, étkezzék és aludjék, amint és ahogyan az elöljárók vannak és cselekszenek. Legyen érvényes és hatályos, amit közülük öt végez, a vexillifer személyét az elöljárók közé számítván; és ez a vexillifer ne lehessen abból a házból vagy hajlékból, ahonnét ama hat elöljáró valamelyike való, akikkel együtt kell lennie, vagy ahonnét ama elöljárók egyike való, akik az ő választása idején elöljárói hivatalban voltak. Ez a vexillifer az elöljárókkal együtt keresse fel a podeszta és kapitány urakat, s köteles rávenni és buzdítani őket, hogy mindenkinek szolgáltassanak igazságot, és a gonosztevőket büntessék meg, amint a vétek súlya kívánja. Köteles őket buzdítani és rávenni, hogy kormányzásukat gondosan és körültekintően intézzék, úgy és olyan módon, hogy Firenze város békés és nyugodt állapota megmaradjon. Az ő hivataloskodása két hónapig tartson, ezek elmúltával más vexillifer választása történjék, más kerületből, a fenti módon és formában. Ez is az elöljáró urakkal legyen, amint megmondatott s ugyanaz legyen a tiszte; s két hónapig tartson az ő hivatala is. És így legyen és tartsák meg ezután örökké két hónaponként; de mégis úgy, hogy minden évben minden kerületből egyszer legyen vexilliferválasztás, amíg az összes kerületek száma ki nem telik. Ez a vexillifer mentes legyen a felelősségre vonástól, hivatala leteltétől számított egy éven át. És a mondott vexillifernek egy nagy, jó és tartós fehér selyemből (zendadó) való zászlója legyen, közepén az egész zászlót átérő vörös kereszttel, s tartozzék ezt az elöljáró urak házában magánál tartani. A vexillifer Firenze közösségétől tiszteletdíja és költségei fejében a két hónap minden napjára kapjon 10 solidus kis forintot, amit az elöljáró urak tiszteletdíjával együtt kell kifizetni. A zászlót a kapitány úr nyilvános gyűlésen tartozzék átadni a vexillifernek, szerencsés előjelben, a régi és új elöljáró urak előtt azon a napon, amelyen az új elöljáró urak tisztükbe lépnek, azon a helyen, amelyet az elöljáró urak választanak; összehívatván azok is, akiket az elöljáró urak akarnak. Ezt a zászlót vigyék a céhek elöljáróinak házába és tartsák ott, ahogyan megmondatott. Az a két nagy zászló pedig, amelyeket az igazság zászlainak szoktak nevezni, ezután teljességgel legyen érvénytelen; s az a kétezer gyalogos pedig, akiket a mondott két zászló követésére rendeltek, szintén ne legyen ezután. Firenze város céheinek zászlóit ne semmisítsék meg, hanem adják át azokat Firenze város kézműveseinek a szokásos időben és helyen. A vexillifer iustitiae Firenze közösségének költségén tartsa az elöljáró urak házában a mondott zászlót, továbbá 100 pajzsot (pavenses senti, tergiae), 100 vassisakot, melyekre az igazság zászlójának jelvényei vannak festve, 100 lándzsát, s 25 ballisztát a lövedékekkel s más szükséges készletekkel. Ezt a zászlót s a fegyvereket legyen köteles megőrizni és maradéktalanul utódjának átadni, közokirat közbejöttével. És minden évben, február hóban, az említett kapitány elöljáró és vexillifer urak amilyen hamar csak lehet válasszanak vagy választassanak ki, a leghasznosabb módon, 1000 gyalogost a Firenze város népéhez tartozók vagy a kézművesek közül, akik Firenze város békéjének és nyugalmának kedvelői. Akiket így kiszemeltek, esküdjenek meg, hogy az elöljáró s a vexillifer urak házához vonulnak bármely hírre és valahányszor csak a futár harangozó vagy zászló jelzés útján hívják őket, s követik azt a vexillifert, aki akkor e tisztet betölti s együtt lesznek és vele tartózkodnak, s mindazt eredményesen végrehajtják, amit a firenzei közösség és nép becsülete, védelme és felemelkedése érdekében a podeszta és kapitány urak, vagy az elöljáró és vexillifer urak nekik rendelnek. És tartozzanak a mondott palotába vagy házhoz vonulni teljes fegyverzettel vagy fegyver nélkül is, amint nekik azt parancsolják. Eme 1000 gyalogosnak legyen pajzsa, az igazság zászlaja jelével jelölve; és legyenek kötelesek más alkalmas fegyverzetben felvonulni a szolgáltatot teljesíteni, amint mondatott, a firenzei nép és közösség védelme és nyugodt, békés állapota érdekében, 25 font kis forint bírság terhe alatt fejenként és alkalmanként, s ez lehet több vagy kevesebb a kapitány kívánatára.

A néphez tartozókon sérelmet elkövető előkelők ellen rendelt és kiszabott büntetések

Rubrica V.

Elrendelték és jónak látták azt is, hogy ha valaki Firenze város vagy terület előkelői közül bármikor is megölne, megöletne vagy megsebezne, vagy megsebesíttetne Firenze város vagy grófság népéhez tartozó embert, úgy, hogy abból a sebből vagy sebekből halál lenne, akkor a podeszta úr ezt az előkelőt, aki ilyen gonosztettet követett vagy követtetett el, s bárkit közülük, aki ilyet tett vagy tétetett, főbenjáró ítélettel sújtsa, vétesse fejét és fejüket, úgy, hogy halál legyen a végük, ha Firenze közösségének hatalmába kerülnek, és nem kevésbé legyen köteles és tartozzék azoknak s mindegyiküknek minden vagyonát feldúlatni és leromboltatni; s feldúlatván és leromboltatván, koboztassanak el Firenze közösségének javára. Ha pedig az ilyen gonosztevők nem jutnának Firenze közösségének hatalmába, nem kevésbé ítéljék őket fővesztésre; úgy, hogy ha valamikor Firenze közösségének hatalmába kerülnének fejét vagy fejüket veszítsék, és így haljanak meg; és minden vagyonukat dúlják fel és rombolják le és leromboltatván szálljon Firenze közösségére. És nem kevésbé az ilyen előkelő jótállóit, akik a vétkesekért jótálltak, a podeszta úr kényszerítse és tartozzék kényszeríteni, hogy fizessék meg Firenze közösségének azt a pénzösszeget, amelynek erejéig az előkelő vétkéért jótálltak. Az ilyen jótálló a kifizetett pénzmennyiségért kapjon biztosítékot a vétkes feldúlt és lerombolt javaiban, miután gondosan felbecsülték az ilyen vagyont, és az, ami fennmarad, Firenze közösségét illesse.

Ha pedig valaki előkelő valamilyen fajta vaseszközzel vagy fegyverrel sebesítene vagy sebesíttetne meg Firenze város vagy grófság népéhez tartozó embert arcán, úgy, hogy a sebéből vére folynék vagy valamilyen testrészén, úgy, hogy ama tagjában csonkulás maradna vissza, s az azt tevő vagy mással tétető egyén Firenze közösségének hatalmába kerülne, a podeszta úr 2000 font kis forintra ítélje. Ha e bírságot az elmarasztalás napjától számított 10 napon belül nem fizetné meg, vágják le jobb kezét, úgy, hogy karjától elváljék. Ha pedig nem jutna Firenze közösségének hatalmába, a podeszta úr ítélje 2000 fontra, s ha valamikor Firenze közösségének hatalmába esnék és a bírságot 10 napon belül nem fizetné meg, vágják le kezét, hogy teljességgel elváljék karjától. Abban az esetben, ha nem kerül a közösség hatalmába, az ilyen vétkes előkelőnek minden vagyonát dúlják fel és rontsák le, s vagyonuk lerontatván, szálljon a közösségre. Nem kevésbé annak jótállóit, aki nem került a közösség hatalmába, a podeszta úr kényszerítse, hogy fizessék meg Firenze közösségének azt a pénzmennyiséget, amelynek erejéig jótálltak. A fizetett összegért nyerjenek biztosítékot az így lerontott javakban, amint mondatott, miután az említett vagyont felbecsülték; és az e javakból fennmaradó rész Firenze közösségét illesse. Fenntartván, hogy ha az ilyen elítélt kezesei az ítélet napjától számítandó 10 napon belül teljesen megfizetik a mondott bírságot. Az elítéltnek a Firenze város területén, külvárosain és külső jótállók ha fizetnek, amint említtetett, az elítélt vagyonában kapjanak biztosítékot, és azontúl az ilyen jótállók jótállásuk címén, ebből az okból ne kényszerüljenek semmit sem fizetni, ha az említett közösségnek teljesen kifizették azt az összeget, amelyért kezeskedtek, amint megmondatott.

Ha pedig Firenze város vagy grófság valamelyik előkelője úgy sebezne meg vagy sújtana le, vagy sebeztetné meg vagy sújtatna le valamilyen fajta fegyverrel valaki Firenze város vagy grófság népéhez tartozó embert, hogy a sebéből vér folyik, de sem halált sem okoz, sem sebzés az arcon nem történt, sem testrész csonkulása nem következik be, ez esetben a podeszta úr ezer font kis forintot ítéljen meg minden seb vagy csonkulás után; és ha nem vérzik, 500 font kis forintban marasztalják el mind a tettest, mind az ilyet tétetőt. És ha puszta kézzel ütné vagy üttetné meg a néphez tartozó embert, 300 font kis forintra ítéljék, ha Firenze közösségének hatalmába került. Ha nem került a közösség hatalmába, akkor is a mondott összegekben kell elmarasztalni, amint említtetett; és vagyonukat fel kell dúlni, és feldúlatván szálljon a közösségre. Nem kevésbé kezeseik, aki érte vagy értük Firenze közösségénél jótálltak, kényszerüljenek fizetni, Firenze közösségének annak az öszszegnek erejéig, amely összegekért jótállást vállaltak. És kapjanak biztosítékot annak javaiban, akikért fizettek, a fizetett összeg erejéig. Fenntartván, hogy ha az elítélt jótállói a kirótt bírságot 10 napon belül megfizetik, akkor az elítélt javait ne dúlják fel s ne kobozzák el, hanem a jótálló az elítélt ellenében kapjon biztosítékot azért az összegért, amelyet helyette megfizetett. És az előbb említett valamennyi esetben ne használjon semmiféle békesség, amelyet a (sértett) az ilyen sértővel vagy sértést elkövettetővel, vagy elítélttel vagy más, helyette lejáróval bármikor is köt. És az összes előbb említett esetekben s azok bármelyikében a tettes vagy elkövettető előkelőkkel, szemben szolgáljanak elégséges bizonyítékul a köztudomás (publica fama) alapján bizonyító tanúk, vagy ha életben van, a sértett esküje; s ha nem él, akkor fia vagy fiainak esküje, ha fia vagy fiai nincsenek, vagy ha van fia vagy fiai, de azok tizennégy évnél fiatalabbak, akkor a sértett atyjának vagy fivérének esküje, vagy más közeli rokonáé, ha atyja vagy fivére nincs. És az ilyen előkelő, még ha meg is fizette a rá kirótt büntetést, öt éven belül Firenze közösségétől vagy a közösség érdekében hivatalt, hűbért vagy méltóságot ne nyerhessen.

És az előbb említett minden egyes esetben a podeszta úrnak legyen szabadságában és jogában nyomozni, kivizsgálni és kutatni, és tartozzék és legyen köteles a bűncselekményeket s azok mindegyikét kivizsgálni és a tettesek ellen ítéletet hozni, amint mondatott, a bűncselekmény elkövetése után 5 napon belül. Miután jelentették neki vagy tudomására jutottak ti. a halált okozó, arcon sebesítő vagy testrészt megcsonkító bűntettek; ha ezt nem teszi meg, podesztai hivatalától essék el és fosszák meg. A többi jelzett bűncselekményeket nyolc napon belül legyen köteles kivizsgálni és megbüntetni, miután jelentették neki vagy tudomására jutott, s ha ezt nem tenné meg, tiszteletdíjából veszítsen el ötszáz font kis dénárt. És ha az előbb mondottakat a podeszta úr nem hajtja végre, amint megmondatott, az említett időn belül, akkor a határidő után a védő és kapitány úr tartozzék azokat a bűntetteket kivizsgálni és megbüntetni öt napon belül, miután jelentették neki vagy tudomására jutott a fentebb írt módon, ti. a halált okozó, arcon sebet ejtő vagy testrészt csonkító bűncselekményeket. Más, előbb említett bűneseteket pedig nyolc napon belül, amint mondatott; ha ezt nem teszi és hanyagnak bizonyul, a mondott három esetben, ti. halál, az arc megsebesítése és testrész megcsonkítása esetében, fosszák meg joghatóságától és kapitányi tisztétől; és a többi esetekben veszítsen tiszteletdíjából 500 font kis forintot. És ha a podeszta úr a mondott bűncselekményeket nem bünteti meg, ahogyan említtetett, akkor Firenze város összes kézműveseinek műhelyét Firenze város kézművesei legyenek kötelesek leállítva és zárva tartani. És közben semmi munka ne folyjék, hanem a kézművesek felkészülten álljanak fegyverben, és úgy maradjanak, amíg az előbb említett összes dolgok ténylegesen meg nem történnek, amint az előbb mondatott, 25 font kis forint büntetés terhe alatt, amelyet a kapitány úr fog a másként cselekvőtől behajtani. És minden egyes, az előbbieket meg nem tartó kézművessel szemben a kapitányúrnak teljes és tiszta szabadsága legyen a nyomozásban, kivizsgálásban és megtorlásban. És a vexillifer iustitiae tartozzék és legyen köteles eredményesen intézkedni és gondoskodni, hogy minden egyes mondott dolgot véghez vigyenek a mondott időn és időkön belül, 200 font kis forint bírság terhe alatt, amelyet a kapitány úr fog a vexilliferen behajtani. Fenntartván és jelesül hozzátétettvén, hogy Tebaldus de Bruxatis úrnak, Firenze jelenlegi podesztájának, ha az említett bűntetteket nem fogja tudni kinyomozni és kivizsgálni, és az azokat elkövető vagy elkövettető előkelőket a mondott határidőn belül nem bünteti meg, amint mondatott, akkor legyen szabad az említett határidő után is a mondott dolgokban nyomozni, vizsgálni és büntetni, ahogyan mondatott; csak hajtsa végre azokat a közösség statútumai által számára előírt időn belül, úgy hogy Tebaldus úr, a mostani podeszta semmi büntetés alá ne essék az előbbiekben írtak közül, ha az előbb mondottakat a statútumokban foglalt időn belül megteszi.

És hogy azoknak zabolátlan vakmerőségét, akik nem félnek ilyesmit tenni, megfékezzék, ahogyan az helyénvaló, a podeszta úr kormányzatának méltósága és a néphez tartozók szabadságának és jó állapotának megőrzése érdekében elrendelték és jónak látták, hogy ha Firenze város vagy grófság egyik előkelője történetesen valami bűntettet követne vagy követtetne el Firenze város vagy grófság népéhez tartozó ember személye ellen, úgy, hogy a bűncselekmény következtében halál vagy a roppant sebtől az arc elcsúfulása vagy testrész levágása következnék be, úgy, hogy az a tag a test egyéb részeitől elválik, akkor Firenze város podeszta ura legyen köteles és tartozzék esküjénél fogva bármi haladék nélkül, amint csak tudtára jutott, hogy bűncselekmény történt, a város harangját félreveretni és közhírré tétetni a vexillifer tudtával, hogy a kiválasztott ezer gyalog fegyveresen futva gyülekezzék és késedelem nélkül sietve igyekezzék a vexillifer házához. És a vexillifer iustitiae haladéktalanul a gyalogosokkal együtt, fegyverben és az igazság zászlajával menjen a podeszta úr házához vagy palotájához. És akkor a podeszta úr bármi kivétel vagy halogatás nélkül küldjön, s tartozzék és legyen köteles küldeni bírát vagy katonái közül egyet vagy többet, familiárisai közül, azoknak társaságában, akiket akar, a vexilliferrel és gyalogokkal, derekasan és hathatósan, az imént felsoroltak közül valamelyik bűncselekményt elkövető vagy elkövettető előkelő javaira és házára; s ezeket a Firenze város területén, külvárosaiban s külső részein fekvő házakat és javakat teljesen és gyökerestől rontsa és dúlja vagy romboltassa és pusztíttassa el, mielőtt eltávoznának onnét, ahol a mondott vagyontárgyak voltak. Ama többi fentebb írt, az előkelők által a néphez tartozók ellen elkövetett bűneseteknél pedig, amelyekből halál vagy testrésznek a többi tagtól való eltávolítása vagy az arcnak a roppant sebtől eltorzulása nem származik, amelyekért a mondott bűncselekményeket elkövető vagy elkövettető előkelők vagyonát el kellene pusztítani és lerontani az említett módon, a podeszta úr, a vexillifer, a gyalogosok és a podeszta úr familiárisai pontosan ugyanezt tartsák be, és tegyék az ilyen bűncselekményeket vagy azok bármelyikét elkövető vagy elkövettető előkelő bűnös elítélésének napjától számított tíz nap eltelte után, ha a mondott tíz napon belül az előbb említett bírságot Firenze közösségének teljesen meg nem fizetik. És mindig, amikor a vexillifer a podeszta famíliájával és a gyalogokkal az említett javak lerontására indul, amint mondatott, az előbb írt összes céhek zászlóvivői céheik tagjaival kötelesek fegyverben állani, és felkészülten lenni arra, hogy vitézül és hatalmasan a kapitány úr házához vonuljanak, és mindenben engedelmeskedjenek az ő parancsainak szándék és meghagyás szerint.

A néphez tartozók házaiban, földjein vagy birtokain erőszakosságot, háborítást vagy jogsérelmet okozó előkelők büntetése

Rubrica VI.

Ugyancsak elhatározták és jónak látták, hogy ha Firenze város vagy grófság valamelyik előkelője Firenze város vagy grófság népéhez tartozó egyén házát, földjét vagy birtokát erőszakos úton elfoglalja vagy megtámadja, akkor a védő és kapitány úr ezer font kis forinttal büntesse és ítélje el. Az így elfoglalt vagy megtámadott házat, földet vagy birtokot pedig adassa vissza, az onnan nyert vagy nyerhető jövedelmekkel együtt, tíz napon belül, miután ez a kapitány úr tudomására jutott. Ha pedig az ilyen előkelő a Firenze város vagy grófság népéhez tartozó egyén házát, földjét vagy birtokát zavarná vagy zavartatná, háborgatná vagy háboríttatná, vagy ott sérelmet okozna vagy okoztatna, vagy a néphez tartozó egyén zselléreinek (inquilini), parasztjainak (coloni) vagy munkásainak (laboratores) megtiltaná, hogy a házat, földet vagy birtokot lakják vagy műveljék 10 napon belül, amint ez a védő és kapitány úr tudomására jutott, marasztalja el őt mindannyiszor Firenze közösségének fizetendő 500 font kis forintban. És az ilyen előkelő a háborgatástól, zaklatástól és sérelemokozástól álljon el, és nem kevésbé ítéljék a károknak a jogsérelmet és háborítást szenvedett egyénnek való megtérítésére. És az említett esetek bármelyikében találjon hitelt és álljon helyt a sértett vagy sérelmet szenvedő és parasztjának, zsellérének vagy munkásának esküje, két, a köztudomás alapján bizonyító tanúval. Ezekben az összes esetekben a védő és kapitány úrnak teljes, tiszta és szabad joga legyen a nyomozásra, vizsgálásra, kutatásra és eljárásra az ilyen előkelő betolakodók, bitorlók, erőszakoskodók és jogsértők ellen, és büntetésre és ítélethozatalra is, amint mondatott, kereseti eljárással s anélkül, ahogyan a kapitány úrnak tetszik és jónak látja.

Az olyan ingatlan vagyontárgyat vásárló vagy szerző előkelő büntetése, akinek társtulajdonosa néphez tartozó egyén volt

Rubrica VII.

Ugyancsak jónak látták s elfogadták a védő és kapitány úr határozatának azt a fejezetét, amelynek ez a rubricája: „Hogy az előkelők közül senki ne vásárolja vagy egyéb címen ne szerezze meg más egyén ingatlan jószágának részét, a társtulajdonos híre nélkül” és így kezdődik: „Elrendelték és elhatározták, hogy az előkelők közül senki… stb.” A podeszta úr, s a kapitány úr és bármelyikük tartozzék ténylegesen és egészében megtartani, és ha előfordulna, hogy egy előkelő e fejezet rendelkezésével ellentétben, egy a néphez tartozó egyén ellen cselekednék vagy tétetnék, valamint a Firenze város vagy grófság népéhez tartozó személy ingatlana vagy ingatlanrésze dolgában, akkor ezt az előkelőt a podeszta vagy kapitány úr 500 font kis forintra ítélje mindannyiszor. És kényszerítsék, hogy a mondott fejezet rendelkezése ellenére szerzett, vásárolt vagy bérelt ingatlant s annak birtoklását a néphez tartozó egyénnek adja vissza, s a szerzett jogról mondjon le, a továbbiakban úgy tegyen, amint azt az idézett fejezet bővebben tartalmazza.

A néphez tartozó személy büntetése, ha előkelő részéről sérelmet s bántalmat szenved, és a szenvedett sérelmet vagy bántalmat nem jelenti fel

Rubrica VIII.

Ugyancsak elrendelték és jónak látták, hogy minden egyes esetben mindenki, akit sérelem ért, tartozzék és legyen köteles jelenteni a podeszta úrnak, ami az ő hivatalához tartozik s a védő úrnak, ami az ő tisztébe vág, ti. a halott vagy meggyilkolt ember fia vagy fiai, ha 14 évnél idősebbek vagy ha ennél fiatalabbak, akkor gyámjaik, ha gyámjaik nincsenek, akkor fivéreik, és ha fivéreik nincsenek, akkor közeli rokonaik; Firenze városában a bűncselekmény elkövetésétől számított három napon belül, ha pedig a grófság területén történt, 10 napon belül, 100 font kis forint büntetés terhe alatt, amelyet a podeszta vagy kapitány úr fog az ellenkezően cselekvőtől behajtani. És ha a megsebesített vagy személyében sértett egyén életben van, legyen köteles a rajta esett sérelmet a podeszta úrnak jelenteni három napon belül, ha a sértés vagy sebesülés Firenze város területén, külvárosaiban vagy külterületein történt, ha pedig a grófságban, 10 napon belül, 50 font kis forint bírság terhe alatt, amelyet a podeszta úr fog rajta megvenni, mindannyiszor. Azok pedig, akiknek birtoka, háza, földje, munkásai vagy zsellérei vagy parasztjai ellen esett a sérelem, az erőszakosságot vagy háborítást tartozzanak a védő úrnak jelenteni a sérelem erőszakosság vagy háborítás megtörténte vagy elkövetése után 15 napon belül, 50 font kis forint terhe alatt, amelyet a kapitány úr fog tőlük behajtani. És nem kevésbé minden egyes felsorolt bűntettet tartozzék a mondott podeszta és védő úr belátása szerint kinyomozni, megvizsgálni és megtorolni, amint előbb említtetett.

Az elítélt előkelő ne léphessen fel acceptusigénnyel

Rubrica IX.

Ugyancsak jónak látták s eldöntötték, hogy Firenze város vagy grófság előkelői közül senki, akit elítéltek vagy el fognak ítélni, a róla kimondott vagy kimondandó ítélet jogcímén ne követeljen s ne követelhessen firenzei polgártól vagy grófságbeli embertől semmi pénzt vagy valamilyen szolgáltatást (acceptus), sem más dolgot pénzben vagy másban elítéltetésért, vagy az elítéltetés jogcímén. Azt az előkelőt, aki másként cselekszik, a podeszta vagy kapitány úr 500 font kis forinttal büntesse; és azt, aki helyette az ilyen szolgáltatás végett jár, vagy helyette felveszi vagy követeli, vagy aki a mondott előkelőnek vagy helyette másnak a mondott okból valamit is küld vagy ad, száz fonttal lakoljon minden esetben és mindahányszor. És a mondott ügyekben az említettek dolgában legyen elég a közhír általi bizonyítás, és a podeszta és kapitány úr vagy akármelyikük, valahányszor elítélnek egy előkelőt, legyen köteles nyomozni és vizsgálatot tartani az elmondottak felől; és az előbb említettek ellen s azok dolgában legyenek kötelesek titkos figyelőket vagy feljelentőket tartani, s ezek fürkésszék ki, nyomozzák s jelentsék fel mindazokat, amilyen módon megfelelőnek találják, akik a mondottak vagy azok bármelyike ellen tesznek. És legyen két zsák; ezek közül az egyik a podeszta úr palotájában álljon, az új loggia alatt, a másik zsák pedig a védő úr palotájában, nyilvános és szabad helyen, s ezekbe a zsákokba mindenkinek legyen szabad olyan cédulát tenni, amely azok nevét tartalmazza, akik e jelen ordinamentumban foglaltak vagy azok bármelyike ellen cselekedtek. És a podeszta és védő úrnak és bármelyiküknek legyen joga, hogy az ilyesmit adó vagy elfogadó, vagy adató vagy elfogadtató előkelők ellen a mondottakat nyomozza, vizsgálja s ez ellentétesen eljárókat megbüntesse, amint mondatott. És ha más cédulákat tennének a zsákokba egyéb ügyekről, akkor tekintsék azokat semmiseknek.

Az idegen eredetűeknek ne engedjék meg az ügyvédeskedést

Rubrica X.

Ugyancsak elrendelték és elhatározták avégett, hogy a podeszta és kapitány urak szabadabban és gyanúsítás, fennakadás vagy romlásuk nélkül végezhessék feladatukat, és Firenze város egyes céheibe ne keveredhessenek idegen származású vagy rosszhiszemű emberek, hogy minden egyes személyt, aki jó hírét elveszítette, vagy üzleti csalás miatt (baratterie) nyilvános becstelenség hírében áll, vagy ilyen csalást visz véghez, követ vagy követett el, tartsanak távol s űzzenek messzire a podeszta és kapitány urak és Firenze közösségének más tisztségviselőinek palotáitól. Mivel az idegen születésűek s azok, akik nem Firenze városból, területről vagy grófságból származnak, gyakran követnek el és szoktak elkövetni csalásokat és visszaéléseket, és Firenze közösségének tisztviselőit is megrontják, amint ezt tapasztalásból már megtanultuk; s ez mind a Firenze közössége népéhez tartozóknak, a kézműveseknek kárára és romlására, a firenzei közösség kormányának, Firenze városa ama céhei derék és becsületes tagjainak csúfságára, gyalázatára és átkára válik, amely céhek tagjainak vallják magukat ezek az idegenek, azért jónak látták és eldöntötték, hogy senki, aki idegen, vagy nem Firenze városból vagy grófságból származik, ügyvédi gyakorlatot Firenze városában ne folytathasson, semmilyen címen vagy okból, sem megbízatást maga vagy más személy közbejöttével ne vállalhasson, semmiféle perben vagy ügyben tanácsot ne adjon, szolgálatot ne teljesítsen, sem védelmet, sem tisztséget ne nyújtson vagy el ne lásson, Firenze közösségének egyik tisztviselője előtt sem, bármilyen peres ügyben vagy keresetben. A podeszta, a kapitány úr és bármelyikük, azok bírái és tisztjei és Firenze közösségének egyéb tisztviselői ne tűrjék, hogy előttük ilyen idegenek ügyvédet bízzanak meg vagy keresetet támasszanak. S ha meg is történt, ne legyen érvényes; és Firenze közössége vagy népe statútumainak azon összes fejezetei legyenek semmisek és hatálytalanok, amelyek ezzel az ordinamentummal ellenkeznek vagy valamilyen módon bármely részükben ellentétesek. Épségben maradván és fenntartván mégis, hogy ez az ordinamentum egyik pontjában se okozzon sérelmet annak vagy azoknak a jegyzőknek esetében, s annak vagy azoknak a jegyzőknek ellenében, akinek vagy akiknek eddig a közösség határozatai eldöntötték és megengedték, hogy Firenze városban vagy grófságban jegyzői hivatást, mesterséget és egyebet folytassanak és űzzenek, ama határozatok tartalma és mikéntje szerint; és a mondottakat ne értelmezzék úgy, hogy az a mondott jegyzőknek adott engedély és végzés ártalmára volna bármely részében.

Azok, akiket Firenze közössége ellen elkövetett árulás miatt fognak elítélni, ezután a közösségtől semmiféle tisztséget ne kaphassanak

Rubrica XI.

Ugyancsak (elhatározták), hogy bárki, akit ezután bármiféle olyan árulás miatt fognak elítélni, amelyet Firenze közössége ellen Firenze közösségének valamelyik tisztségében, vagy valamelyik vár vagy erődítmény őrzése alkalmával követ el vagy cselekszik, a továbbiakban ne kaphasson s ne kapjon a közösségtől vagy Firenze közösségének érdekében semmiféle olyan hűbért vagy hivatalt, amely hűbér vagy hivatal után valamilyen tiszteletdíjat hasznot vagy jutalmat húzhatna vagy nyerhetne.

Azoknak az előkelőknek büntetését, akiket e néphez tartozóknak okozott sérelemért fognak elítélni vagy törvényen kívül helyezni, ne érvénytelenítsék

Rubrica XII.

Ugyancsak azért, hogy a bűnösök, akikről előbb történt említés, eredményesen kellő büntetéssel lakoljanak, jónak látták és elrendelték, hogy senki olyan előkelőt, akit az előbb említett ordinamentumokban vagy azok bármelyikében foglalt okok miatt ítélnek el vagy helyeznek törvényen kívül, ne lehessen vagy kelljen Firenze közösségének ítélete vagy büntetése alól kivenni, vagy mentesíteni békés megegyezés címén sem más okból, hűbér vagy kiváltság alapján, jog vagy ok ürügyén, ha a reá kiszabott bírságot vagy bírságokat teljesen meg nem fizeti; és békés megegyezés, kiváltság vagy hűbér címén vagy okából, vagy más megfontolás, jog vagy ok folytán a róla hozott ítéletet vagy ítéleteket ne lehessen halogatni, késleltetni vagy gátolni abban a tekintetben, hogy a törvényen kívül helyezett vagy elítélt személyén vagy javaiban végrehajtsák. Az is kifejezetten hozzátétetvén, hogy ha egy előkelőt fejvesztésre ítélnek, egy, a néphez tartozó ember személye ellen elkövetett olyan bűntett miatt, amelynek következtében a mondott ordinamentumok szerint fejét kell venni, sem pénzösszeggel sem más módon ne lehessen megváltani azt.

Az elítéltek és törvényen kívül helyezettek büntetését ne érvénytelenítsék, csak meghatározott módon

Rubrica XIII.

Ugyancsak jónak látták és meghagyták, hogy Firenze közösségének ítéleteitől vagy büntetéseitől sem személyében sem vagyonában ne menekülhessen meg, s ne mentesülhessen egyik elítélt vagy törvényen kívül helyezett sem, semmiféle kiváltság vagy hűbér jogcímén vagy okából, vagy valami más ok vagy megfontolás alapján, csak azokban az esetekben, amelyeket részletesen és név szerint kifejt Firenze közössége konstitútumának az a fejezete, amelynek Rubricája: „A törvényen kívül helyezettek visszafogadása”, kezdete pedig: „Bárki…” stb., továbbá azokban az esetekben, amelyeket a védő úr határozatának az a fejezete fejt ki és részletez, melynek Rubricája: „A törvényen kívül helyezettek visszafogadása.” Az összes többi esetben pedig, amelyeket a mondott fejezetek név szerint és részletezve nem tartalmaznak, a podeszta és kapitány úrnak, s azok bírái és tisztjei semmi kérést el ne fogadjanak, helyt ne adjanak, elítéltet vagy törvényen kívül helyezettet a büntetéstől való ítélettől ne mentesíttessenek, s ne engedjék azt meg, csak a mondott fejezetekben részletesen kifejezett esetekben, 500 font kis forint büntetés terhelvén mindannyiszor azt, aki ez ellen cselekszik. Ebben a büntetésben kell elmarasztalni mindenkit, aki ilyen kéréseket foganatosít. Fenntartva és kimondva mégis, hogy azon összes egyéneket, akikkel kapcsolatban eddig Firenze közössége oblatiót eszközölt, s a börtönből elengedett, s azokat is, akikkel kapcsolatban a közösség oblatiót fog eszközölni, s oblatio útján fog a börtönből elengedni, szabadon és büntetlenül lehessen mentesíteni és kivenni a büntetések és ítéletek alól, amelyek miatt velük kapcsolatos oblatio történt és kiszabadultak, amint említtetett. Az eddigiekhez azt is hozzátéve és kifejezetten meghagyva, hogy Firenze város vagy grófság olyan előkelőjével kapcsolatban, akit a továbbiakban Firenze közössége valamelyik néphez tartozó egyén személye vagy javai ellen elkövetett vagy véghezvitt sértés vagy bűncselekmény miatt ítél el vagy helyez törvényen kívül, semmi módon ne lehessen vagy ne kelljen oblatiót eszközölni vagy a közösség tömlöcéből elengedni, valamelyik határozat megújításának jótéteményéből vagy kegyéből.

Az előkelők ne járulhassanak a kapitány úr tanácsa elé

Rubrica XIV.

Ugyancsak elrendelték és meghagyták, hogy Firenze város előkelői közül senki se legyen jogosult vagy köteles bármi okból is a kapitány úr tanácsa elé járulni vagy menni, a kapitány úr vagy a céhelöljáró urak hivatalának engedelme vagy meghagyása nélkül; 25 font kis forint terhe alatt mindenkire nézve mindannyiszor, amit a kapitány úr fog az előkelőktől behajtani Firenze közösségének javára.

A podeszta és kapitány bíráskodása a sértő szavakat mondó előkelők felett

Rubrica XV.

Ugyancsak (elrendelték), hogy, ha Firenze városából vagy grófságából való előkelő a podeszta, kapitány, céhelöljáró vagy vexillifer iustitiae urakra nézve megvetést és tiszteletlenséget eláruló szavakat merészel és bátorkodik mondani vagy szólni, azok és bármelyikük jelenlétében vagy színe előtt, s ezek a szavak az említettek, közül néhány vagy bármelyikük hatóságának vagy hivatalának gyalázatára és becsmérlésére válni látszanak, akkor a podeszta úr és a kapitány úr ezt az előkelőt a határokon túlra küldhesse, a Firenze városon és grófságon kívül tarthassa, ott és akkor, ahol jónak látja, belátása és szándéka szerint ítélhesse el és büntettesse, tekintetbe véve a személy, a szavak s a gőg milyenségét. Ugyanezt tehessék akárkivel, aki a podeszta úr, a kapitány úr vagy a céhelöljáró és vexillifer iustitiae urak által tartott bármely tanácskozáson sértő és csúf szavakat mond az említett tanácskozásokon vagy azok bármelyikén részt vevő akármelyik személyre.

Előkelő ne szerezhessen jogot jótállás alkalmával népéhez tartozó egyén ingatlanába, csak bizonyos ünnepélyesség betartásával

Rubrica XVI.

Ugyancsak elrendelték s meghagyták azért, hogy az előkelők ne ragadják el s bitorolják a néphez tartozók ingatlan javait, hogy ha Firenze város vagy grófságbéli előkelő Firenze város vagy grófság népéhez tartozó egyénért kötelezettséget vállal vagy fog vállalni Firenze közösségével, valamelyik közülettel vagy akár egyes személyekkel szemben, jótállás, ígéret (promissio) vagy bármilyen más kötelezettség címén, és az ilyen előkelőnek fizetnie kell, s fizet a mondott közösség, közület vagy egyes személy részére bizonyos pénzösszeget a néphez tartozó emberért, akiért jótállt, vagy más módon kötelezettségét vállalt, az ilyen előkelő semmiféle jog vagy eljárás címén, amit vagy amelyet az ilyen néphez tartozó emberrel vagy javaival szemben az említett fizetés okából támasztott, sem maga sem más révén, sem a saját, sem Firenze közössége vagy a város valamelyik vezetőjének vagy bírájának, vagy tisztségviselőjének hatáskörében ne kaphasson s ne nyerhessen semmi birtoklást vagy birtokot népből való személy ingatlan jószágában s jószága felett, csak az alább írt rend és mód megtartásával ti.: Miután az előkelő a néphez tartozóért fizetést teljesített, a fizetés napjától számított 10 napon belül legyen köteles bejelenteni, tudtára adni, adatni és bejelenteni személyesen közokirat közbejöttével, hogy kifizette érte a teljes pénzöszszeget, s amaz tartozik neki kiegyenlíteni a pénzt, amelyet érte kifizettek, valamint a törvényes, szükséges és helyénvaló költségeket, amelyek a fizetés teljesítése alkalmával felmerültek. Ha a mondott néphez tartozó egyén vagy helyette más az említett pénzösszeget, amelyet érte fizettek, a törvényes és szükséges kiadásokkal együtt, az említett előkelőnek vagy másnak, aki helyette átveszi, megfizeti vagy megfizetteti, vagy valamelyik kereskedőnél a törvénynek megfelelően letesz vagy letéteti a tudtára adás napjától számított 10 napon belül, akkor a mondott előkelő tartozzék és legyen köteles az ilyen néphez tartozó embernek vagy aki helyette átveszi, maga vagy másvalaki révén átadni valamennyi oklevelet, jogot és eljárást, amit neki e néphez tartozó egyén vagy javai ellen vagy javaiban volt, és azokat ünnepélyesen lezárni, mindazzal kapcsolatban, amit csak a mondott néphez tartozóval szemben és javai felől követelhetett vagy igényelhetett, a jótállás, jog és eljárás címén.

És a mondott előkelőnek, ha nem elégítik ki, amint említtetett 10 napon belül, legyen joga, szabadsága büntetlenül és szabadon érvényesíteni minden jogát az említett néphez tartozó személynek javaiban s javai felett, Firenze közössége és népe jogának és statútumainak mikéntje szerint. És, ha ez az előkelő történetesen e tíz nap után a néphez tartozó vagyonában vagy vagyona felett bármilyen birtokot vagy birtoklást szerezne, nyerne, vagy azokat a javakat akárkitől az említett jogon megtenné, legyen köteles ezeket a javakat, birtokot vagy birtoklást és ama vagyon feletti jogokat szabadon és akadály nélkül a néphez tartozó embernek, rokonainak vagy társainak átadni, ha az említett tíz nap utolsójától számítandó egy hónapon belül maradéktalanul megfizetik azt a pénzt, amelyet az előkelő a néphez tartozóért kifizettetett, a törvényes költségekkel együtt, ahogyan megmondatott, vagy akár letétbe helyezik vagy letétbe helyeztetik a mondott előkelőnek az említett pénz és költségek fejében járó kielégítés végett, erre alkalmas kereskedőnél.

És ha előkelők közül valaki az előbb mondottak vagy azok bármelyike ellen tesz vagy tétet, a podeszta úr vagy kapitány úr 500 font kis forintra ítélje és büntesse minden alkalommal. És az ilyen előkelőt a podeszta vagy kapitány úr kötelezze és eredményesen kényszerítse, hogy az említett jogokat és a mondott vagyon birtokát és birtoklását a néphez tartozó félnek vagy annak, aki helyette átveszi, adja vissza, engedje át és származtassa vissza, és mondjon le minden olyan jogról, amelyet a néphez tartozó fél javaiban szerzett, amint megmondatott, a jelzett bírság terhe alatt, amelyet a podeszta vagy kapitány úr fog az ilyen előkelőn behajtani.

Néphez tartozó személy ingatlanjavait a közösségtől előkelő ember ne vehesse meg

Rubrica XVII.

Elrendelték és meghagyták azt is, hogy Firenze város vagy grófság egyik előkelője se legyen sem jogosult, sem köteles arra, hogy néphez tartozó ember ingatlanát vagy valamilyen jogot abban Firenze közösségétől megvegyen, megvetessen vagy más módon megszerezzen vagy megszereztessen, ama néphez tartozó embernek Firenze város valamelyik hatósága által történt vagy leendő elítélése alkalmából, hanem csak az előző ordinamentumban foglalt forma szerint. Épségben maradnak mégis az alkotmánynak ama fejezetei, amelyek megengedik, és lehetővé teszik az elítélt személy üzlettársainak az elítélt fél részének megváltását.

Firenze város és grófság előkelőinek elégtételadása

Rubrica XVIII.

Ugyancsak, ama számos csalárdság elkerülésére, amelyet Firenze város és grófság nagyon sok előkelője és nemese mindennaposan művel azokkal az elégtételekkel és biztosítékokkal kapcsolatban, amelyeket Firenze közössége határozatai „Firenze város előkelőinek biztosítékadása” Rubrica alatti, és „Hogy különösen az előkelők féktelen…” stb. kezdetű fejezetének értelmében s alapján tartoznak adni, meghagyták és elrendelték, hogy minden a határozat fenti fejezetében felsorolt házból és hajlékból való törvényes vagy természetes (akár csak természetes eredetű, akár általánosan „bastardus”-nak nevezett) születésű 15 és 70 közötti életkorban levő ember legyen köteles, s a podeszta úr ténylegesen kényszerítse, hogy tegyen ígéretet, adjon biztosítékot, s megfelelő és alkalmas kezesekkel tegyen eleget Firenze közösségének vagy a közösség egyik tisztségviselőjének, a mondott fejezetben foglalt mennyiségben minden ott feltüntetett dologgal kapcsolatban, a fejezet tartalma és mikéntje szerint. Nem jelent kivételt az sem, ha ezek a nevezett házakból vagy hajlékokból való személyek, vagy akármelyikük kézműves mesterséget vagy kereskedést folytat vagy folytatott. Kifejezetten elrendelve azonban, hogy ha akadna az említett házak és hajlékok közül olyan, amelyből valamennyi személy a legutóbb eltelt öt esztendőn belül és az öt év tartalma alatt bármilyen módon, akármi ügyben kimentette magát, mentesített, szabad és mentes volt az ilyenfajta elégtételadástól és biztosítéknyújtástól, továbbá ha a mondott időn belül nem kényszerítenék őket elégtételre, a vonatkozó fejezet szerint, vagy az említett elégtétel és biztosíték nélkül voltak és maradtak az öt év alatt, akkor ilyen hajlékból és házból valók mindnyájan s bármelyikük a szóban levő elégtétel és biztosíték nyújtására és teljesítésére a következőkben kötelezve ne legyenek, sem a mondott közösség, sem annak valamely tisztségviselője semmi módon arra ne kényszerítse, s ne kelljen kényszerítenie, akkor sem, ha az a ház vagy hajlék a közösség konstitútumának mondott fejezetében fel van tüntetve. Ezenfelül az ebből a házból és hajlékból valók mindnyájan és egyenként minden tekintetben és szempontból néphez tartozóknak tekintendők, tartandók, s úgy kezelendők. Semmi módon vagy okból ne tekintsék s tartsák őket előkelőknek, s ne kezeljék őket úgy. A kapitány úr határozmányának „Kiket kell nemesnek és előkelőnek mondani s annak tekinteni” Rubrica alatti és „Ugyancsak, hogy a hatalmasok…” című fejezete vagy akármelyik más, ellenkező tartalmú rendelet vagy határozat alapján, ha az az idő szerinti céhelöljáró urak tisztükben úgy látnák, hogy amaz említett hajlékokból és házakból való emberek, akik mint előbb megmondatott, kötelesek elégtételt és biztosítékot adni, szegénységük miatt képtelenek és meg nem felelőek volnának a mondott fejezetben foglalt mennyiség szerint való biztosítékadásra és elégtételnyújtásra, akkor az elöljáró urak szabadon eldönthessék, meghatározhassák és megszabhassák azt a mennyiséget és mértéket, amely szerint azok, akiket az elöljáró urak amint mondatott, képtelennek és helytállni nem tudónak látnak, kötelesek legyenek és tartozzanak a mondott közösségnek elégtételt adni és biztosítékot nyújtani. Az elöljáró uraknak legyen szabad azoknak a kötelezettségvállalásoknak a dolgában is dönteni és határozatot hozni, amelyekre azok kötelesek, akik az említett ígéreteket, elégtételeket és biztosítékokat nyújtották, amint ezt az elöljáró urak helyesnek fogják tartani. Amit pedig a céhelöljáró urak ezekről a dolgokról, amelyeket, mint említtetett, rájuk bíztak, határoznak, végeznek és döntenek, mindaz hatályos és érvényes legyen és ténylegesen tartsák meg; nem képezvén akadályt Firenze közössége vagy a kapitány úr konstitútumának egyik fejezete sem, sem pedig az előbb mondottakkal vagy azok bármelyikével akármiben is vagy bármi módon ellenkező vagy ellentétes más rendelkezés. Épségben maradván, hogy ami a mondott hajlékokból és házakból való egyénekről szól, amelyek elégtételt adni nem kötelesek, ahogyan mondatott, annak helye ne legyen olyan emberekkel vagy személyekkel szemben, akik és amelyek az említett öt esztendőn belül Firenze közössége ellen lázadtak és lázadnak.

Azokról, akik monostorok, egyházak vagy ispotályok javait vagy birtokait elfoglalják

Rubrica XIX.

Ugyancsak, mivel az egyházakkal és az egyházat illető birtokokkal kapcsolatban sok botrányos dolog történik és történt a múltban, s ezek közül főleg az előkelők miatt támadhat nézeteltérés viszálya, ezért előrelátó intézkedéssel elhatározták és meghagyták, hogy ha valaki, különösen az előkelők közül monostorokhoz, egyházhoz vagy ispotályhoz tartozó birtokokat, jószágot vagy akár vagyontárgyat igazságtalanul elfoglal vagy birtokban tart, anélkül hogy az őt megilletné, főként ha peres eljárás van folyamatban, a mondott egyházak, monostorok vagy ispotályok miatt olyan egyházi személyek közt, akik azt állítják, hogy az egyházhoz, monostorhoz vagy ispotályhoz joguk van, vagy a mondott egyház javairól egyezséget kötöttek vagy fogadtak el annak sérelmére, akkor a kapitány úrnak legyen teljes joga és felhatalmazása arra, hogy nyomozást indítson és eljárjon ezeknek a javaknak vagy vagyontárgyaknak az elfoglalói vagy bitorlói ellen, s ezeket a foglalókat vagy bitorlókat az ilyen javaknak vagy vagyontárgyaknak a mondott egyházak vagy egyházak birtokosai javára történő visszaszolgáltatásra kötelezze feltéve, ha azok, akiknek birtokában az említett egyházat találják, ezeket a püspök akaratából birtokolják vagy tartják birtokukban. Bármelyik ilyen vagyon- vagy jószágfoglalót vagy bitorlót meg is büntethesse, ha meghagyására azt vagy azokat az említett birtokosnak nem adja vissza; az ilyesmiről készült okleveleket is érvényteleníthesse és visszavonhassa, amint az igazsághoz képest helyesnek fogja látni.

Azok büntetése, akik a podeszta, a kapitány, az elöljárók s a vexillifer iustitiae választásáról tárgyalnak vagy kérelmet terjesztenek elő

Rubrica XX.

Ugyancsak jónak látták és eldöntötték, hogy se valamelyik céh, se a céh consulai vagy vezetői sem mások, akármilyen állapotúak legyenek is, a továbbiakban ne merjenek s ne bátorkodjanak egyik helyen se összejönni vagy összegyülekezni abból a célból, hogy Firenze városa podesztájának vagy kapitányának, vagy az elöljáróknak, vagy a vexillifer iustitiae-nek a kinevezéséről, megválasztásáról s megválasztatásáról tanácskozzanak, határozzanak s intézkedjenek, vagy kérelmet nyújtsanak vagy nyújthassanak be egy vagy több személy érdekében, ilyen címen. Azok pedig, akiket az előbb mondott vezetőknek és tisztségviselőknek a kellő mód és rend szerint való megválasztására kiszemeltek és meghívtak, azon a napon és helyen, ahol és amikor az ilyen választások vagy azok bármelyikének lebonyolítása végett összejöttek, kellő gondossággal és ünnepélyes megfontolással végezzenek és döntsenek a választásnak a közösség javára való és üdvös véghezviteléről és megtartásáról, a kapitány úr vagy a közösség statútumának, vagy a határozatok erről kiadandó ünnepélyes megújításának mikéntje szerint. Ha pedig valaki másként vagy az előbb mondott forma ellenére, az előbb említett dolgokról vagy azok bármelyikéről tanácskozást vagy intézkedést folytat vagy tesz, kérelmet terjeszt vagy terjesztett be, száz font kis forintra ítélje a podeszta vagy a kapitány úr, mindannyiszor Firenze közösségének javára, ahányszor ez ellen cselekszik; és a választók minden ilyen választásnál legyenek kötelesek esküt tenni Isten szent evangéliumaira, hogy Firenze közösségének érdekében jó és hasznos választást tartanak, harag, kedvezés, megvesztegetés, közbenjárás és minden más emberi elfogultság kizárásával.

Azokkal a perekkel és ítéletekkel szemben, amelyeket és amikor az előbb mondott ordinamentumok alapján folytatnak le és hoznak, ne lehessen fellebbezéssel és semmisségi panasszal (de nullitate) élni

Rubrica XXI.

Ugyancsak azért, hogy a mondott bűncselekmények vagy azok bármelyikének esetében a nyomozás, vizsgálat, eljárás, határozathozatal, ítélkezés és büntetés során ne lehessen a kivételezés vagy halasztgatás semmiféle akadályát közbevetni, elrendelték, hogy ha a podeszta vagy kapitány úr valamilyen eljárást, vizsgálatot, rendelkezést vagy ítéletet hoz a mondottak vagy azok bármelyike ellen tevő vagy tétető előbb említett személyek valamelyike ellen vagy azzal kapcsolatban, akkor a nyomozás, eljárás, ítélet vagy határozat, büntetés vagy elítélés ellen fellebbezni, semmisségi panaszt emelni vagy más módon ellentmondani nem lehet, hanem az ilyen eljárás, nyomozás, meghagyás vagy ítélet hatályos, érvényes és teljes jogerejű legyen. Nem képez akadályt, ha az előbb említettekben vagy bármelyikükben nem tartották be a jog vagy a statútumok által előírt ünnepélyes alakiságot, hanem a mondottakat hajtsák végre és a podeszta vagy kapitány úrnak vagy valamelyik tisztségviselőjüknek ne kelljen vagy ne legyen szabad ezekkel kapcsolatban semmi rendeletet kiadni. Ha megtennék, érvénytelen legyen, s ne akadályozhassa ezt a közösség vagy a kapitány úr statútumának olyan fejezete, amely szerint a mondott tisztviselők vagy azok bármelyike bizonyos egyének kérelmére peres ügyekkel kapcsolatban rendeletet hozni köteles.

Az igazságszolgáltatás ordinamentumainak általános zárórésze és megtartásuk

Rubrica XXII.

Elrendelték és meghagyták azt is, hogy minden egyes előbb említett ordinamentumot és határozatot meg kell tartatni, és azok erősebbek legyenek és erősebbeknek kell lenniük minden más olyan rendelkezésnél, statútumnál, törvénymegújításnál vagy intézkedésnél, amelyet Firenze közössége, Firenze közösségének vagy népének tanácskozásai eddig hoztak vagy ezután fognak hozni; és ne lehessen semmi módon, okból vagy alapon eltörölni, megszüntetni, hatálytalanítani, elodázni és csorbítani; és a céhek elöljárói vagy a vexillifer iustitiae ne tarthassanak se nyilvános se titkos tanácskozást, se ne fontolhassák, hogy jó volna tanácsot tartani az említett ordinamentumok vagy azok bármelyikének eltörléséről, elodázásáról, felfüggesztéséről vagy megnyirbálásáról. A podeszta vagy kapitány úrnak, vagy bármelyiküknek ne lehessen és ne kelljen olyan tanácskozást tartani, amelynek következtében a mondott ordinamentumokat vagy bármelyiküket eltörölnék, felfüggesztenék, módosítanák, elodáznák vagy megnyirbálnák. És, ha ez említett urak vagy bármelyikük ez ellen vét, veszítsen el tiszteletdíjából 1000 font kis forintot; ezt a kamarások, akik az idő szerint lesznek, kötelesek a mondott tiszteletdíjból levonni, és semmi módon ne fizessék ki; és nem kevésbé az ez ellen cselekvő podesztát vagy kapitányt hivatalától, ha ez ellen tennének, s bármelyik tanácsost, aki ez ellen szónokol, 500 font kis forinttal büntessék. Bárki más, aki ez ellen vét, 300 font kis forint bírsággal bűnhődjék; és ettől fogva, miként ezelőtt is, tekintsék őket ítélettel sújtottaknak, és ezen felül legyenek becstelenek is. És Firenze közössége és a védő úr constitutumának minden olyan fejezete, s minden más eddigi vagy ezután leendő határozat és rendelkezés, amely ellentétes lenne az előbb elmondottakkal, érvénytelen legyen annyiban, amennyiben az említetteket akadályozza s azokkal ellenkezik. Épségben maradván, hogy a közösség s a kapitány úr constitutumának a mondottakról vagy azok bármelyikéről szólófejezetei, annyiban, amennyiben az említett intézkedésekkel és rendelkezésekkel nem ellentétesek, legyenek továbbra is csorbítatlanul érvényben…

A flandriai városok és Franciaország

Részlet az Annales Gandensesből. (Szerzője, a genti ferences kolostor szerzetese 1308-ban kezdte írni művét.)

H. Johnstone, 1951, 19–31. o.

Az Úr 1302. esztendejében elkezdődött az a kíméletlen, kegyetlen és öldöklő háború, mely már hosszú idő óta érlelődött, s mindjárt kitörésekor számtalan ember borzalmas és bőséges vére ontásával indult; és e háborúban az egyik oldalon Fülöp király állott, valamennyi vazallusával, s mindkét országa: franciaország- és navarrabeli alattvalóival,[983] valamint Hainaut grófjával[984] s mindazzal a harcias, elszánt férfiúval, akiket az említett király zsoldjába tudott fogadni, vagy meg tudott nyerni a maga számára két országán kívül, a különböző grófságokból, hercegségekből, és országokból akár készpénzzel, akár kérő szóval; a másik oldalon pedig Guidónak,[985] a fogságban levő grófnak a fia, továbbá a flandriai kommunák – mind a városokban, mind a szántóföldeken, mind a mezőkön települtek kommunáinak – tagjai, továbbá néhány zeelandi nemes – viszonylag kevesen, azok ti., akiket kiűztek földjeikről, mint az a későbbiek során nyilvánvaló lesz majd – állt szemben vele. – Az úgy volt, hogy május eleje táján, miután a brugge-i és a genti városi kommunák megmozdultak, és Jakab, Saint Pol grófja[986] mindkét kommunát a végpusztulással és a teljes kiirtással fenyegette meg; ekkor egy hatalmas és bátor szívű ifjú, egyházi férfiú: Jülichi Vilmos utrechti prépost, nagybátyjainak: Jánosnak és Guidónak tanácsára Brugge-be érkezett, s nagyapja helyébe szívesen fogadták őt Brugge, Damme és Ardenburg városok; s midőn befogadta őt kebelébe a brugge-i kommuna, felgyújtotta egy katonának, Zessele úrnak a házát; ez az úr ugyanis ellenfele volt az ő nagyapjának; majd megostromoltatta néhai nagyapja igen szép, Mala nevezetű palotáját; ez a palota valamelyest meg volt erősítve, s benne a király emberei tanyáztak. A brugge-i kommuna népe ezt a palotát – igen nehezen és sok véres seb árán – bevette, s utolsó szálig leöldöstek ott mindenkit a brugge-iek akit csak bent találtak. Mikor erről néhányan értesültek a genti kommuna tagjai közül – kik hívei voltak a grófnak és fiának –, eljöttek Brugge-be, hogy szövetséget kössenek a brugge-i és a genti kommunák között a királyi hatalommal való szembeszállás céljából. És a brugge-iek közül sok olyanra találtak, aki szívesen hajlott erre a szövetségre. Ám midőn a gróf említett barátai visszatértek Gentbe, a kommuna hangulatát már egészen másnak találták, mint amilyenre számítottak. Ugyanis néhány városbeli főember tanácsára – kiket „liliard”-oknak[987] neveztek (minthogy a király pajzsán sok liliomot hordozott) –, de a kommunabeli néhány olyan gazdagabb ember szavára is, kik egyrészt a király hatalmától, másrészt vagyonuk elvesztésétől rettegtek, a kommunabeliek többsége nem akart beleegyezni a szövetségbe, hanem kitartott a király pártján. S a liliardok voltak azok, akik arról is gondoskodtak, hogy a hozzájuk közvetítőket küldő Saint Pol-i Jakab enyhébb hangú választ kapjon. A gróf említett barátai mindenek láttán elhagyták városukat, s vállalták a brugge-iekkel együtt a közös veszélyt.

Jakab pedig az idő tájt magához hívatta tanácskozásra az auxerre-i püspököt[988] és Pierre Flotte urat,[989] ki egyként volt katona és törvénytudó, ezeket a fáradhatatlan, tapasztalt, de rosszindulatú embereket, a király legfőbb tanácsadóit, s tanácsukra Franciaországból, Picardiából, Hainault-ból és Flandriából Courtrai mellett hatalmas nemesi lovashadsereget gyűjtött egybe, de voltak seregében íjászok, és igen sok gyalogos katona is (ezek számát sem az elkövetkező csata, sem az azutáni ütközetek leírásánál nem írom ki pontosan, mert pl. a flandriaiak, ezek az erőteljes, jól táplált, kitűnően felfegyverzett férfiak szinte semmibe veszik a francia gyalogosokat), s elhatározta, hogy akár furfanggal, akár a fegyverek erejével, de vadállati kegyetlenséggel fogja megbosszulni a két kommuna tetteit. Midőn Jülichi Vilmos ezt megtudta, s látta azt is, hogy mind Brugge-ben, mind Gentben valamennyi gazdag polgár nagyon fél a franciák hatalmától és törekvéseitől, és sem az a néhány liliard főember, aki még ott maradt a városban (ugyanis sokan elmenekültek onnan közülük), de még a két városbeli barátai sem éreznek együtt vele, hanem inkább a királyhoz húznak, óvatosan eltávozott Brugge városából, és Flandriának arra a területére húzódott vissza, melyet a Négy Officium (Quatre-Métier)[990] földjének neveznek, és itt kereste őt fel Guido nevű nagybátyja. Coninck Péter[991] pedig magához véve kb. ötszáz jól felfegyverzett gyalogost és száz íjászt a brugge-i kommunából, Gent városa elé érkezett abban a reményben, hogy szép szóval képes lesz a genti kommunát elfordítani a királytól, és sokaknak bizalmasan tudtára adta, hogy abban az esetben, ha készek lennének a brugge-iekkel testvéri szövetségre lépni, akkor a gróf fia és unokája mindkét kommuna segítségére fog sietni. Ám – mint erről már szólottam – a liliardok és a kommunabeli gazdagok úgy a maguk pártjára vonták a köznépet, hogy már azok sem akartak a királytól elszakadni. Sőt: a liliardok a király helytartójával együtt fegyveresen kivonultak a városból, csatarendbe álltak, s harcra készülődtek, Péter azonban nem, akarván ezúttal harcba bocsátkozni, visszavonult Gent alól. Guido és Vilmos pedig hazatértek.

Alighogy visszaérkezett Péter Gentből Brugge-be, megtudta, hogy az ardenburgi liliardok, annak hallatára, hogy a gentiek nem akarnak velük egyetérteni, (letették) a kommunát, s elvetvén Vilmos felségjelvényeit, a királyi felségjelvényeket tűzték ki. Emiatt (Péter) nagy haragra lobbant, s híveivel együtt megtámadta Ardenburg városát, s bár az jól meg volt erősítve, mégis bevette, helyreállította a kommunát, leszaggatta a királyi jelvényeket, leverte a liliardokat, sőt: jó néhányat meg is ölt közülük.

És miután Ardenburgból visszatért Brugge-be, a brugge-i kommuna, látva azt, hogy az ő tanácsára már igen sok rosszat tett a király ellen, ugyanakkor nem tudta megnyerni magának a genti kommunát, jóllehet ebben erősen bízott, Vilmos pedig már eltávozott tőlük, a kommuna tagjai haragjukban csaknem megölték Pétert. Ő azonban a kommuna kezéből óvatos ügyességgel kisiklott, ideiglenesen el is menekült mind Brugge városából, mind pedig Flandriából. Erre aztán roppant félelem és rettegés fogta el az egész várost. S midőn mind a tehetősebb, mind a szegényebb polgárok látták, hogy súlyos és igen nagy veszedelembe estek, hiszen Jakab Courtrai-ból elindult Brugge ellen seregével, tanácsot tartottak, s közmegegyezéssel kiválasztottak maguk közül néhány közvetítőt, hogy azok menjenek el Jakabhoz, s ajánlják fel neki azt, hogy a kommuna teljességgel alkalmazkodik parancsaihoz, s a király említett tanácsadóiéhoz, s először szorgos bírói vizsgálatot fognak tartani, de azt is felajánlották feltételként, hogy (már e vizsgálatot megelőzően) mindazok, akik tudatában vannak annak, hogy Jakab ellen és a király ellen valamit is vétettek, előre megszabott határidőn belül távoznak mind a városból, mind az országból, s távozásuk után Jakab vonuljon be a városba. Néhány napon át e felett az ajánlat felett szorgos tárgyalások folytak, végül is létrejött a kétoldalú megegyezés, de azzal a kiegészítéssel – s ennek teljesítését Pierre Flotte meg is ígérte a közvetítőknek –, hogy ő és Jakab csak háromszáz lovassal, s barátságos szándékkal vonulnak be a városba, méghozzá fegyvertelenül. – Akkor aztán, egy szerdai napon, ti. a június első napját megelőző 17. napon (május 16.) közhírré tették Brugge városában, hogy mindazok, akiknek félnivalójuk van az említett vizsgálattól, holnap reggel 9 óra előtt hagyják el a várost. S ezt meg is tette kb. 5000 férfi, apródonként még azon a szerdai napon, majd a rákövetkező éjszakán és másnap kora reggel elhagyva a várost; Damme-ba, Ardenburgba, Oostburghba és a Zwin nevű tengeri kikötő feletti partvidékre vonultak át. Azok, akik Damme-ba érkeztek közülük, ott találták Jakab szakácsait és sok szolgálattevőjét, de rábukkantak ott arra a rengeteg borra és élelmiszerre is, amit Jakab azért küldött előre, hogy majd abból biztosíthassa a Brugge előtt álló hadserege ellátását; s a brugge-i menekültek úgy mentek be Damme-ba, és úgy rendezkedtek be ott, mintha otthon lennének, sőt: Jakab szakácsai és szolgálattevői közül néhányat megöltek, sokukat megsebesítettek, a bort és az élelmet elrabolták és felélték.

Csütörtökön, vagyis június első napját megelőző 16. napon (május 17.), az említett Jakab és Pierre Flotte az esti ima órája táján, mit sem törődve ígéretükkel s az egyezséggel (hogy ti. csak háromszáz lovassal jönnek és fegyvertelenül), ezerhétszáz kitűnően felfegyverzett lovaskatonával, valamint az íjászok és gyalogosok igen nagy sokaságával vonult be Brugge városába, az auxerre-i püspököt pedig hátrahagyták Courtrai-ben. Jakab pedig, szemlátomást gőgösen és sértődötten, nem tudta türtőztetni magát, hogy szúrós szavakat ne vágjon oda az eléje jövő néhány kommunabelinek, s tekintete, mellyel végigmérte őket, zord volt és kegyetlen. Ezeknek az előjeleknek nyomán azok közül néhányan, akik a kommunából a városban maradtak, bőrüket féltve – így beszélik azt, de a bekövetkezett eredmény is ezt tanúsítja –, szürkületkor azt tanácsolták azoknak, akik kivonultak a városból, hogy ha meg akarják menteni saját életüket, s feleségeik, fiaik és leányaik, illetve barátaik életét s magát Brugge városát, térjenek vissza hajnalban, hogy megvívjanak a franciákkal; azok erre önként és készségesen vállalkoztak is. Midőn tehát az említett csütörtökön este a gallok, illetve a franciák megvacsoráztak, Jakab elrendezte katonáit, a lovasok és gyalogosok közül egyaránt sok őrt rendelt ki őrszolgálatra, hogy ezek az elkövetkező éjszaka folyamán hajnalig őrizzék a várost; miután pedig ezek őrszolgálatuk idejének leteltével nyugodni tértek, s helyüket más, kirendelt fegyveresek vették át, íme, a rákövetkező pénteki napon, napkelte körül azok, akik elhagyták volt a várost, magukkal hozva sok flandriait Damme-ból is, de más parasztfalvakból is, sőt, a földekről is mindenünnen, amerre csak bújkáltak az eltelt rövid idő alatt – kiket részben könyörgéssel, részben fenyegetéssel vettek rá erre – most már fegyveres kézzel tértek vissza Brugge-be, s néhány helyen betömve a védőárkot, lerombolva a sáncot, a város néhány kapuján át betörtek a városba, s szinte őrjöngve hívták ki harcra az őrségen álló franciákat. S íme, megütköznek velük, legyőzik őket, azok megfordulnak s futásra kényszerülnek; a támadók harc közben két szót kiabáltak, úgy, amint összebeszéltek egymás közt a harcba indulás előtt. Az egyik szó latinul „scutum” vagy „clipeus”, a másik pedig a latin „amicus”-nak megfelelő szó volt; azért, mert a „clipeus” megfelelőjét a flamandban olyan hehezettel ejtik, amit a franciák, illetve gallok képtelenek ejteni, de így kell leírni: „scilt”. Mihelyt minderről tudomást szereztek azok, akik visszamaradtak a városban, s akik közül kevéssel előbb némelyek tényleges, mások pedig csak színlelt ragaszkodással és szeretettel a franciákhoz csatlakoztak, most valamennyien szívvel-lélekkel győztes polgártársaik mellé állva, velük együtt kezdték öldösni s mészárolni a még alvó vagy már felserkent franciákat egyaránt, s beözönlő polgártársaikkal most már együtt kiáltották a két jelszót: „pajzs” és „jóbarát”. Jakab és Pierre Flotte nagy rémülettel menekültek ki a városból, veszni hagyták minden felszerelésüket, hadiszerszámukat s minden holmijukat is, kivéve azokat a lovakat, melyeket saját maguk öltek meg, saját hadinépükből mintegy ezerötszáz halottat és száz foglyot vesztve. Akkora volt felettük a vész, hogy Jakab alatt összerogyott futtában a paripa, s ha fegyverhordozói sebten nem gondoskodtak volna számára egy másik lóról, ott helyben lelte volna halálát. A franciák azt mondják, hogy őket ebben a csatában árulással győzték le és öldösték le; az bizonyos azonban – amennyire én ezt a legszorgosabb nyomozással ki tudtam deríteni –, hogy ha volt is ott valamiféle árulás, akkor arról csak igen kevesen tudhattak, de bizony én még ennek sem találtam biztos nyomát; a franciák inkább saját magukat hibáztathatják, hiszen nem voltak elég óvatosak, de elég okosak sem, amikor bementek ebbe a kevéssé megerősített városba, miközben a város közelebbi és távolabbi környéke egyaránt teli volt a legelkeseredettebb ellenségeikkel, akik erősek is voltak, kitűnően fel is voltak fegyverezve, és a végsőkre el voltak szánva. – Jakab tehát futva menekült Courtrai-ig, s a courtrai-i vár élelmiszerekkel, harcosokkal és hadigépekkel való ellátása volt a sürgős gondja hogy ott védekezhessen a flandriaiak ellen. Pierre Flotte pedig Lille-be ment, s megesküdött az élő Istenre, hogy mindaddig nem lép francia földre, míg a rajta esett gyalázatot és kárt meg nem bosszulja.

Az előbbiekben elbeszélt csata után enyhébbé és barátságosabbá vált a tárgyalások hangja Jakab és a gentiek között; Jakab ugyanis az övéi közül ügyesen tárgyaló férfiakat küldött hozzájuk, akik mindenbe beleegyeztek, amit csak a genfiek kértek, s abban is megegyeztek, hogy sem a gentiek, sem a brugge-iek nem fognak sem a király, sem Jakab ellen lázadni.

És akkoriban megváltozott a genti városszervezet is. Ugyanis már hosszú idő óta 39 esküdtje volt a városnak, s ezek a tehetősebb és előkelőbb polgárokból adódtak, akik igen erősen elnyomták a kommuna népét, s a város vezetését háromévenkénti váltással látták el; de akit egyszer megválasztottak esküdtnek, az az is maradt élete végéig. Most azonban a kommuna kérésére, magából a kommunából s a kommuna által a király részéről 13 esküdtet választottak meg, hogy ők lássák el egy éven át a város vezetését, de az egy esztendő letelte után egyikük sem lehetett esküdt, csakis akkor, ha újra megválasztották. Brugge-ben is a kommunából való esküdtek és elöljárók kerültek a város élére.

A csata utáni harmadik vagy negyedik napon Jülichi Vilmos és Péter Coninck visszatértek, és a brugge-iek barátságosan fogadták őket. Vilmos tehát sereget gyűjtött Brugge-ből és a Brugge környéki területről, mert, ez a környező terület is nyomban azután, hogy elűzték s menekülésre kényszerítették a liliardokat, szívvel-lélekkel csatlakozott hozzá, s e sereggel néhai nagyapjának egykori nemesi falubirtokát, Winendale-t ostromolta meg, illetve a birtok várának ostromzár alatt tartásához hátrahagyott kellő számú harcost a környékből való férfiakból – ezek ezt a megerősített helyet három héten belül be is vették, mégpedig úgy, hogy szabad elvonulást biztosítottak a benne levő királypártiaknak holmijukkal együtt; erőszakkal ugyanis képtelenek lettek volna bevenni ezt az erődítményt, mert jól meg volt az erősítve téglából épített erős várfallal és hatalmas árokkal egyaránt –, ő maga pedig a slype-i, furnesi, bergues-i és bourbourg-i területre indult május vége felé, s e területek köznépe örömmel, sőt: szívvel-lélekkel csatlakozott hozzá, hiszen ezeket a népeket a franciák és a liliardok elnyomás alatt tartották, és már-már szolgasorba döntötték őket. Midőn pedig elérkezett Bergues mellé hatalmas serege élén, az egyébként kitűnően megerősített városban levő, mintegy 700 főnyi francia és liliard lovaskatona, nem bízván a helybeli lakosságban, nem merte megvárni a város ostromát, hanem valamennyien kiszöktek a városból, és St. Omer városába menekültek, így aztán Bergues-t Vilmos kardcsapás nélkül vette be. Bergues-ből Casselnek vette útját, s ez az egész terület s maga Cassel városa is önként megadta magát neki; egyedül Cassel vára – mely egy hegytetőre épült, nagyon erős vár volt, de Jakab is kitűnően ellátta élelmiszerekkel, hadigépekkel s vitéz harcosokkal egyaránt – állt neki ellen; a várat azután hosszú időn át ostromolta, végül ezt is bevette.

Június havának elején Namuri Guido, a gróf fia Brugge-be érkezett, s örvendezve fogadta őt mind a város, mind a terület, egyszóval: hazája népe; ő aztán kellő létszámú hadsereget véve maga mellé, elindult Courtrai-be; mind a város, mind a courtrai-i, mind az oudenardi terület népe önként megadta magát neki; a liliardokat megfutamítva, megostromolta Courtrai várát, ostromzárral véve azt körül. Igen derék, és mindenki számára kedves katonaember volt ez a Guido, s az ő, illetve Vilmos jelenléte azt eredményezte, hogy a flandriaiak, kik Guido apjának jó barátai voltak, kivétel nélkül olyan bátrakká lettek, mint az oroszlánok. Ypres (Ypern) városa is megadta ugyan magát neki, de azért a liliardok maradtak az urak a városban; ezek aligha adták volna át neki a várost, ha nem féltek volna annyira tőle, és ha nem rettegtek volna a Guidóval rokonszenvező kommunától. Ez az oka annak, hogy a courtrai-i vár ostromához sem küldtek többet ötszáz gyalogosnál saját költségükön, s küldtek kevés íjászt is, de mindezt kelletlenül tették.

Gent városa királyhű volt ugyan, de csak a liliardok ösztökélése és tanácsai nyomán, mert egyébként az egész kommuna a grófhoz húzott.

Mikor Jakab látta, hogy Guido is, Vilmos is ilyen sikereket aratnak, s ő nem képes nekik ellenállni, Pierre Flotte-ot a katonai táborban és Lille városában hátrahagyta, azzal a hadsereggel, melyet össze tudott szedni; maga pedig elment a királyhoz és a királynéhoz – utóbbi nővére leánya volt, tehát unokahúga –, és terjedelmes panaszt ontott eléjük arról az igazságtalanságról, szorongattatásról és kárról, amit a flandriaiak okoztak neki, de egyben kimutatta azt is: ami Flandriában történt, ami a királyi felség legsúlyosabb megsértése is volt. Így adódott az, hogy a király, bárói és kamarásai tanácsára (ez a neve ugyanis titkos tanácsosainak), fegyverbe szólította az egész Franciaországot Champagne-t, Normandiát, Picardiát és Poitou-t, s annyi katonát gyűjtött, amennyit csak tudott, sőt: harcedzett katonákat s nemes lovagokat zsoldjába is fogadott idegen országokból, ti. a lotharingiai hercegségből és grófságból, Brabantból és Hainaultból, s így egy nagyon erős és létszámra is hatalmas hadsereget szedett össze, élére pedig Artois grófját: Róbert herceget állította, aki rokona volt, ugyanis a királynénak volt a nagybátyja; ez a főrangú férfiú, bátor és heves természetű ember volt, ki kora ifjúságától gyakorolta a harcot, s tapasztalt bajvívója volt a lovagi tornáknak is; egyébként már addig öt vagy hat öldöklő csatában aratott diadalt.[992] Június vége felé Róbert gróf elindult a hadviselésre alkalmas csaknem valamenynyi franciaországi gróffal és báróval együtt, s azzal a hadsereggel, melyet a király össze tudott gyűjteni: kb. tízezer lovassal, s az íjászoknak és gyalogosoknak akkora tömegével, hogy ilyen sokaságot én még nem is hallottam, végül Lille-be érkezett. Mihelyt Guido és Vilmos kémeik útján erről tudomást szereztek, s azt is megtudták, hogy seregét Courtrai alá akarja vezetni, hogy ha tudja, akkor a vár ostromlásának abbahagyására, majd, megfutamodásra kényszerítse a flandriaiakat, ugyanis a várat védő királypárti őrség ellátása csak 2 hónapra volt biztosítva. Vilmos meglehetősen nagy létszámú sereget hagyva hátra a casseli vár ostrománál, hatalmas sereget állított maga mellé Nyugat-Flandriában, s ezzel elindult nagybátyjához, Guidóhoz Courtrai-be.

Ez idő tájt akkora volt a nyomorúság és éhínség Gentben, hogy a közrendű nép általában zabból sütött kenyeret evett; ugyanis Gent városa a király pártján állott, egész környéke pedig Guidóval és Vilmossal tartott, ezért kenyérgabonát és más élelmiszert csak lopva lehetett a városba becsempészni. Gentben nagy volt a belviszály is, hiszen a köznép a gróf hoz húzott, a liliardok s a gazdagabbak pedig a királyhoz, úgyhogy emiatt gyakorta félő volt, hogy kitör a városban a polgárháború a két párt között.

Június havának elején Róbert elindult hadseregével Lille-ből, s Courtrai-nak vette az irányt, s tábort ütött az említett város mellett kb. 4-5 stadiumnyira.[993] És a flamand ajkú Flandriába érkező franciák – azért, hogy lelkük vad indulatait megmutassák, s hogy megrémítsék a flandriaiakat – nem kímélték sem az asszonyokat, sem a csecsemőket, sem a betegeket, hanem kardélre hánytak mindenkit, aki csak eléjük került; sőt: a templomokban még a szentek képeit és szobrait is lefejezték, mintha azok is élő emberek lennének, s testük egyéb tagjait is levagdosták. Ám mindez nem rémítette meg a flandriaiakat, hanem csak arra ösztönözte, őket, s arra hívta ki haragjukat s dühüket, hogy kegyetlenek tudjanak lenni a harcban.

Mihelyt Guido és Vilmos tudomást szereztek az annyira gyűlölt ellenség megérkeztéről, frissen és szinte örvendezve gyűjtötték egybe hadseregüket, mintegy hatvanezer főnyi gyalogost, kik kemény s kitűnően felfegyverzett katonák voltak, s a hűséges szívű emberek kivétel nélkül özönlöttek hozzájuk, hiszen mindenki szerette őket, és nemcsak Flandria tájairól, s nemcsak azok, akik az ő pártjukon voltak és a királytól már korábban elszakadtak, hanem jött Gentből is kb. hétszáz jól felfegyverzett férfi, akik titokban szöktek ki a városból, s emiatt az ottani liliardok nyomban száműzték is mindegyiküket; és aki csak összegyűlt köréjük, az kivétel nélkül szinte égett a vágytól, hogy végre harcba szállhasson a franciák ellen. Guidónak és Vilmosnak nem volt több hadvezetésben járatos embere tíznél, kik közt a legjobbak; Henri de Loncin a limburgi hercegségből, Han de Renesse a zeelandi grófságból, Gossuin de Goidenshoven a brabanti hercegségből, s Dietrick de Hondschoote, Robert de Leewerghen, Balduin de Popperode a flandriai grófságból. Guidóval és Vilmossal együtt ezek rendezték, szervezték és lelkesítették a hadsereget, és miután három-négy napon át a két sereg között kisebb összecsapások és megütközések voltak, egyszer csak, egyik szerdán, július havának, idusát megelőző ötödik napon[994] Guido és Vilmos, kik kémeik útján megtudták, hogy az egész francia sereg reggel készül nagy csatát állni, ők is felkészültek ugyanúgy, és az ypresieket a vár elé helyezték, hogy szálljanak szembe a várbeliekkel, ha azok a csata tartama alatt ki akarnának törni, s úgy 3 óra tájban kivezették nagyon hosszú és nagyon tömött hadrendjüket, és az ellenséget a mezőn várták be. Hat óra lehetett, amikor a francia fegyveresek megjelentek a mezőn; ők egész hadseregüket, mind a lovasaikat, mind a gyalogosaikat kilenc csatasorba rendezték, de mikor meglátták, hogy a flamandok egyetlen, nagyon hosszú és nagyon tömött hadrendben állanak, s bátran készek a harcra, kilenc csatasorukból hármat csináltak, s egyet hátvédnek hagyva, kettővel készültek a csatába indulni. Kevéssel kilenc óra előtt iszonyú csatazajjal és kavarodással megkezdődött a harc, s mindjárt az elején igen sokan meghaltak; vadul és keményen csatáztak ott, ámde nem hosszú ideig, mert az Isten megkönyörült a flamandokon, s csakhamar megadta nekik a győzelmet, s a franciákat, akik – amint ez később világosan bebizonyosodott – ha győztek volna, előre kitervelt szándékaik szerint iszonyú dolgokat cselekedtek volna Flandriában, semmivé tette.

(Itt a csata leírása következik, majd az alábbi összefoglaló):

…Így történt, hogy Isten rendeléséből és az ő mindent irányító keze által a takácsok, a posztóványolók s a közönséges flamandok előtt, kik csak gyalogosok voltak – igaz, hogy bátrak, erősek, jól felfegyverzettek s egyet akarók –, összeomlott a hadművészet, elpusztult a katonák színe-virága, kik pedig válogatott lovakon, erős paripákon jöttek ellenük; s a legerősebb hadsereg tündöklő szépsége s hatalma csak arra lett jó, hogy megtrágyázza a földet, s a franciák dicsősége ott szemétté s földbeli féreggé változott. A flandriaiak ugyanis ama kegyetlenség miatt, melyet a franciák Lille és Courtrai közötti területen gyakoroltak, nagy haragra gerjedtek, s nem kegyelmeztek a sebükben összeeső franciáknak, de még a lovaiknak sem, s valamennyit megölték kegyetlen öldökléssel mindaddig, míg teljességgel meg nem bizonyosodtak győzelmükről; ugyanis a flandriaiak seregében a csata előtt hadvezéreik azt a parancsot hirdették ki, hogy aki a csata közben valami értéktárgyat elrabol, avagy az ellenség közül bárkit, még ha nemesember is, élve foglyul ejt, saját bajtársai ölik meg a tetthelyen…

Flandria helyzete 1337-ben (Jacques D’Artevelde fellépése)

J. Froissart krónikás (1333–1400) művelt klerikus, aki udvari környezetben lovagok között élt, sokat utazott. Angliában a királynő titkára. A Fekete herceget elkísérte hadjárataira (1364–1369). Blois gróf káplánja, majd Chimay kanonokja lett. Krónikáját, mely a százéves háború történetének fontos forrása, 1384 körül kezdte írni.

Kervyn de Lettenhove, 1867, T. II., 409–413. o.

Az angol király lezárta az összes tengerszorosokat, semmit sem engedve jönni Flandriából, sem érkezni oda, legkevésbé pedig gyapjút és gyapjas báránybőrt. Egész Flandria megdöbbent, hiszen a posztókészítés a legfőbb mesterség, amelyből él az ország. Sok jóravaló nép és gazdag kereskedő elszegényedett a zárlat következtében. Számos tisztességes férfit és nőt, aki eddig a posztógyártás munkájából jómódra tett szert, el kellett távolítani Flandriából, hogy Hainault-ban és másutt próbálja kenyerét keresni. Flandriában nagy zúgolódás támadt s szétáradt mindenfelé, kiváltképpen a tekintélyes városokban.[995] Mondták is, hogy keserűen és szenvedve kell megfizetniük a szeretetért, amellyel az ő gróf uruk a franciák iránt viseltetik, hiszen általa és tettei miatt kerültek ebbe a veszedelmes állapotba és vonták magukra az angol király gyűlöletét. Egész Flandria közös érdekében jobb volna, ha az angol királlyal, nem pedig a franciával állnának egyetértésben és szeretetben.

Igaz ugyan, hogy sok gabona jön részükre Franciaországból, de miből vegyék meg, miből fizessék, ha nincs kereset. Számukra minden rosszra fordul, mert hiszen mily keserves a filléres gabona annak, akinek nem jut. Ám Angliából jön hozzájuk a gyapjú s ezzel a nagy haszon, ami jómódot teremt nekik és örömteli életet. Hainault felől elég gabonát kapnak, miután megvan közöttük és e terület közt az egyetértés.

Ilyen és sok más izgatott szóval gyakran morogtak a közérdekekről Flandriában, főleg azonban Gent városában, mert egész Flandriában ebben a városban készült a legtöbb posztó, s itt tudnak a legkevésbé meglenni a posztógyártás nélkül, következésképpen a veszteség is itt volt a legnagyobb. Helyenként összegyülekeztek egy rakásba és csapatba, s beszéltek, tárgyaltak sokféle módon, ahogyan éppen a köznép szokott beszélni és vitatkozni, vagyis faragatlanul, Lajos grófnak, tartományuruknak dolgairól. Mondogatták egymás közt, hogy mindezt nem lehet elviselni: ha ez a szegénység hosszú ideig tart, a legnagyobbak és leggazdagabbak is valamennyien megszenvednek miatta, s Flandria romlásba jut.

Flandria grófja igen jól tudta, hogy alattvalói együtt zúgolódnak őmiatta és dolgai miatt. Amennyire csak tudta, megpróbálta őket lecsendesíteni és megnyugtatni, mondván és mások által üzenvén nekik: „Jó népem, tudjátok meg, hogy ez a dolog nem tarthat sokáig. Ugyanis biztos híreket hallottam barátaimtól, akik Angliában tartózkodnak. Ezek azt állították, hogy az angolok avégből, hogy értékesíthessék gyapjújukat, nagyobb civódásban vannak királyukkal, mint amekkora a ti vágyatok a gyapjú birtoklására. Nem bírják eladni a gyapjút, sem elhelyezni másutt, mint tinálatok, hacsak tömérdek veszteséggel nem. Nyugodjatok meg, mert látom a sokféle szép orvoslás módját számotokra, minek következtében nemsokára ismét örvendeni fogtok. Ne gondoljatok és ne beszéljetek semmi ellenséges és rossz dolgot a franciák nemes országáról, ahonnan annyi jó érkezik nagy bőséggel hozzátok.”

Így beszélt a gróf vagy beszéltek az ő megbízásából, hogy megerősítse és megnyugtassa őket. Mégis, a többség igen le volt verve a szükségtől és szegénységtől, amely napról napra csak nőtt úgy, hogy nem lehetett őket megnyugtatni. Bármit is mondtak nekik, nem látták a közeli haszon semmi vigasztaló jelét feltűnni, s ezért napról napra egyre izgatottabbak és szomorúbbak lettek. De nem volt közöttük egy sem oly bátor, aki tetthez merészelt volna folyamodni, annyira féltek a gróftól.

Jó időn át ez volt a helyzet, s egyre másra csoportokba verődtek tereken és útkereszteződéseken, mialatt Gentben városszerte különböző helyeken és utcákon közéjük elegyedett vitatkozni néhány legény, akik hallották volt, amint egy Jacques d’Artevelde nevű méhserfőző polgár igen okosan, a kedvük szerint beszélt. Szavait ezek a legények elismételgették a többiek hallatára, s hozzáfűzték, hogy igen okos ember. Azt is hallották, hogy ilyesmit mondott: ha hallgatnának rá és hinnének neki, úgy ő rövid időn belül Flandriát oly jó állapotba helyezné vissza, hogy minden hasznukat visszanyernék, s jó viszonyban lennének mind a francia, mind az angol királlyal. Ezek a szavak, egyre inkább sokasodva, szájról szájra jártak, s a városnak jó egynegyede vagy fele tudomást szerzett a dologról, legkivált a kisemberek és a közrendűek, akiket a baj leginkább érintett. Gyülekezni kezdtek tehát az utcákon és útkereszteződéseken, s csapaltaik elegyedtek egymással.

Egy szép napon, ebéd után, több mint ötszázan elhagyták hajlékukat, és egymást követve házról házra, beszéltek társaikhoz mondván: „Menjünk, menjünk hát meghallgatni a bölcs ember tanácsát.” Így jutottak egészen Jacques d’Artevelde házáig, ahol őt az ajtónak támaszkodva találták. S amint a távolból megpillantották, megemelték kalpagjukat, és meghajolva előtte ezt mondták nekik: „Ó drága urunk, az Isten kegyelmére hallgasson meg bennünket! Tanácsért jöttünk önhöz, minthogy azt mondták nekünk, hogy az ön tanácsa Flandriát majd vissza fogja állítani jó állapotába. De magyarázza meg nekünk, hogyan? Legyen segítségünkre, mert igen nagy a szüksége annak, hogy fontolóra vegye szegénységünket.”

Erre Jacques d’Artevelde előzékeny így felelt: „Társurak, valóban állítottam, hogy ha mindenki hallgatna rám és bíznék bennem, Flandriát jó állapotba helyezném, s fejedelmi uraink se lennének általa megbántva.” Ekkor versengve átöltelték őt s magukkal vitték, ezt kiáltván: „Úgy van, hinni, meghallgatni, félni és szolgálni fogjuk önt.” „Urak, urak! – válaszolta Artevelde –, szükséges, hogy a nyilatkozattételnél Gent városának legerőteljesebb része teljes egészében jelen legyen, és hogy önök nekem esküt tegyenek, önök, akik itt vannak s mindazok, akik önökkel egyetértésben vannak vagy lesznek, hogy támogatnak és segítenek minden esetben, egészen a halálig.” S a jelenlevők mind egy hangon kiáltották: „Úgy legyen!” Erre azt mondta nekik, hogy másnap az első ima idején legyenek egy helyen, amelyet Bijloke-nak hívnak, s ezt adják tudtára mindenkinek Gent városában. Itt aztán ő mindenki jelenlétében kinyilvánítja majd azt, aminek az egész város örvendezni fog. Egy hangon felelt mind: „Jól mondta! Jól mondta!” Így aztán ennek a híre szétterjedt Gent városában úgy, hogy a városnak harmadrésze már tudott a dologról. Másnap, az első ima órájában a Bijloke tér teljesen megtelt emberekkel, s ugyancsak az az utca is, ahol (Artevelde) lakott. Házából kijövet karjukon vitték, s mindenféleképpen utat vágva a tömegen, eljutottak a Bijloke térre, ahol szép emelvényt állítottak, s arra vezették őt fel. Innen kezdett beszélni, szépen és okosan úgy, hogy minden szívet megtérített a saját felfogására. Az volt pedig a nézete, hogy Flandriának nyitva és készen kell állnia az angol király és övéi fogadására, ha ide akarnának jönni, továbbá fizetnie kell mindazt, amit itten fogyasztanának, mert a háború és gyűlölség a flamandok és az angolok közt nem járna rosszul, hanem csak sok költséggel. Artevelde felfedte előttük az utakat és módokat, de ezeket nem lehet mind leírni, minthogy igen sok szóra lenne szükség. A gyűlés azonban azzal végződött, hogy ígéretet tettek és megesküdtek, arra, hogy e naptól fogva őt fogják tekinteni parancsolójuknak, s csak általa és tanácsára rendelkeznek. Feltűnő kedvességgel vezették vissza házába. Napról napra sokszorozódott tekintélye. Ez Mihály-nap körül történt. 1337-ben…

Augsburg tanácsának döntése a város jogviszonyainak szabályozásáról

Az 1340. augusztus 23-án kelt oklevél az első adatszolgáltatás arról, hogy a kézműves lakosság befolyást gyakorolt a városi alkotmányra, és képviselettel bírt a Nagytanácsban. A határozatot az 1368-as részletes szabályozás előkészítőjeként tekinthetjük. A közösségnek a közpénzek feletti rendelkezési jogát 1363-ban erősítették meg.

Die Chroniken der deutschen Städte, Bd. IV., 1865, 129–131. o.

Isten nevében, Amen. Mi, Augsburg városának tanácsosai, azok is, akik ez idő szerint a Kistanácsnak, és azok is, akik ez idő szerint a Nagytanácsnak vagyunk tagjai ugyanebben a városban, és mi, a város gazdag és szegény lakosainak közössége, kik most azzal a szándékkal gyűltünk egybe, hogy tanácskozzunk a mi városunk, Augsburg ügyeiről, tudtára adjuk mindazoknak, akik ezt az oklevelünket akár saját szemükkel nézve olvassák, akár saját fülükkel hallgatják, hogy mi igen nagy adósságokba estünk, és attól félünk, hogy Augsburg városa emiatt nagy károkat, nagy szerencsétlenséget, nagy bajokat, sok gyűlölséget fog elszenvedni; ezért történt az, hogy közösen, mind a gazdag, mind a szegény lakosság többségével, okos tanácskozással, jó szándékkal jóakarattal, szeretettel és barátságosan abban egyeztünk meg, hogy a jövőben, annak megakadályozására, hogy a nagy adósság és késedelmeskedés ne okozzon nagy károkat, Augsburg városának, de különösképpen annak megakadályozására, hogy megeshessék olyasmi, hogy bárki is – akárki legyen is az, legyen bár a Kistanács avagy a Nagytanács tagja, legyen bár gazdag vagy szegény – erőszakkal álljon a város élére, s erőszakos uralmat teremtsen vagy szándékozzék teremteni; tehát annak érdekében, hogy ilyesmi a jövőben ne történjék, de ne is történhessék meg, valamennyien így egyeztünk meg a nép többségével együtt, s így döntöttünk eskünket szem előtt tartva, városunk hasznára és becsületére: hogy ti. monstantól kezdve, mindörökre, itt Augsburg városában a Kistanácsot minden esztendőben cserélni és változtatni kell, mégpedig Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét (febr. 2.) megelőző legközelebbi hétfői napon, az alant írt szabályok és jogi formák szerint; éspedig úgy, hogy az a 24 tanácsos, aki ez idő szerint benne van a Kistanácsban, s akik valamennyiben augsburgi lakosok, jöjjenek össze a városházán a tanácsteremben a Gyertyaszentelő ünnepe előtt legközelebbi hétfői napon, s itt becsületesen különüljön el a régi tizenkettő az új tizenkettőtől sorshúzással vagy kockadobással; és az a tizenkettő, aki nyer közülük, akár kockadobással, akár sorshúzással, tegyen arra esküt a Nagytanács és a polgárok közössége előtt a szentekre, hogy ők ennek az Augsburg városának hűséges tanácsadói lesznek a Gyertyaszentelő ünnepétől számított egy esztendőn át. Az a másik tizenkettő pedig, aki vesztett ez alkalommal, Gyertyaszentelő ünnepétől számított három egész éven át ne legyen tanácsossá választható; de ha azok a tanácsosok, akik tanácsosok maradtak, tanácsadásra meghívják őket, mert szükségük van reájuk, akkor hívásukra jönniük kell, ugyanakkor három esztendőn át ne lehessenek és ne is legyenek tanácsosok. Majd pedig az a tizenkettő, aki bent maradt a tanácsban, vegyen maga mellé másik, tizenkét férfiút a leginkább köztiszteletben álló és legokosabb városbeli polgárok közül; bele kell azonban esküszövegükbe venni – amely esküt akkor kell letenniük, amikor tanácsosokká lesznek –, hogy senkit sem vesznek maguk mellé szeretetből vagy barátságból, avagy bármiféle egyéb indítóokból, hanem csakis Augsburg városának hasznát és javát keresve; és azok is, akiket így maguk mellé vesznek, tegyenek esküt a Nagytanács és a nép közössége előtt éppen úgy, amint azok is letették az esküt, akik maguk mellé vették őket. És miután azok, akik bent maradtak a tanácsban, s egy esztendőn át ellátták tanácsosi teendőiket egészen Gyertyaszentelő ünnepéig, akkor nekik is távozniuk kell a tanácsból, és teljes három esztendőn keresztül ők sem lehetnek tanácsosok, de ugyanúgy be lehet majd őket is tanácsadásra szólítani, mint azt már megmondottuk. És azok, akik tizenketten bent fognak maradni az újraválasztott tanácsban, azok megint vegyenek maguk mellé másik tizenkettőt a leginkább köztiszteletben álló és legokosabb polgárok közül; s nekik is le kell tenniük a nagy esküt a szentekre, éppen úgy, amint azt elődeikről megírtuk. De ők sem hívhatnak maguk mellé senkit azok közül, akik távoztak a tanácsosi funkcióból mindaddig míg ezek mindegyike le nem tölti a teljes három esztendőt a tanácson kívül. És így kell minden esztendőben felcserélni és változtatni a tanácsot; s ezt a váltogatást mostantól kezdve mindörökre így kell megtenni mindaddig, amíg csak létezik ez a város. Továbbá: azt is tudja meg mindenki, hogy azok, akiket a tanács hozzájárulásával arra a célra vettek fel, hogy ebben a városban ők szedjék be az adót, azoknak minden esztendőben el kell számolniuk a beszedett adóval tizenkét tiszteletre méltó férfiú előtt, akiket a Kis- és a Nagytanács együttesen jelöl ki az elszámoltatásra; e tizenkettő közül hat legyen a Kistanácsból való és hatot a népközösség válaszszon, hadd tudják meg a szegények is, a gazdagok is: hova került az ő adójuk. Továbbá: tudja meg azt is mindenki, hogy azok, akiket megtesznek e város polgármestereinek, évente kötelesek elszámolni az általuk bevett és kezelt kamatokról, tőkékről, adósságokról; a számadásnál legyen ott, és hallgassa azt meg hat tanácsos a Kistanácsból és a népközösségeknek is hat küldötte, hadd tudják meg azt is a szegények s a gazdagok egyaránt: hová kerültek ezek a pénzek. De tudja meg azt is mindenki, mostantól fogva mindörökre: hogy azok, akiket e város szolgálatában követségbe küldenek – legyenek akár a Kistanácsból, akár a Nagytanácsból valók – minden napra, saját ellátásukra is lovuk tartására egy font jó veretű dénárt kapnak összesen és nem többet. Nemkülönben: azt is tudja meg mindenki, hogy az a huszonnégy tanácsos, aki ez idő szerint benne van a Kistanácsban, avagy akiket a jövőben választanak majd meg ebbe a tanácsba, öt font augsburgi pfennig erejéig rendelkezhetnek, közpénzek felett és több felett nem, csakis a gazdagok és szegények tanácsának tudtával és engedélyével. Végül azt is tudja meg mindenki: hogy egyetlen polgár, legyen bár gazdag vagy szegény, senkitől sem szedhet soha többé tanácsi adó címén semmit. És mi mindnyájan, gazdagok és szegények, becsületes szándékkal letettük a bizonyságtevő esküt a szentekre, hogy mi ezt a törvényt teljes egészében, úgy amint leírtuk, városunk hasznára és becsületére, mostantól fogva mindörökre, szilárdan és teljes egészében, mint akaratunkkal megegyezőt, betartjuk; és ellene ne cselekedjék senki, sem titokban, sem nyíltan, sem szóval, sem tettel, annak az eskünek erejénél fogva, amellyel mindaz, aki ennek a városnak polgára vagy leendő polgára, elkötelezte vagy el fogja magát kötelezni a városnak; s ennek az oklevélnek nem lehet kárára sem másik oklevél, sem tőle eltérő cselekedet; és annak érdekében; hogy ezt a törvényt szó szerint, úgy, amint leírtuk és megalkottuk, mi is betartsuk, de utódaink is mindörökre, szilárdan és töretlenül megtartsák, leírattuk és elkészítettük ezt az oklevelet, amelyet azután megpecsételtünk Augsburg városának nagy pecsétjével, melyet ráfüggesztettünk, hogy tegye jogerőssé a leírtakat. Ezt az oklevelet pedig akkor adtuk ki, amikor a Krisztus születése utáni ezerháromszázadik és hozzá a negyvenedik esztendőt számláltuk. Szent Bertalan apostol ünnepének előestéjén (1340. aug. 23.).

Augsburg második céhlevele, 1368. december 16.

Urkundenbuch der Stadt Augsburg, T. II., 1878, 148–152. o.

Mi tanácstagok, kik abban az időben a tanácsban ültünk, valamint Augsburg városának valamennyi polgára, gazdagok és szegények[996] megörökítjük és ezen levelünk által magunk és utódaink tudomására hozzuk, láttuk és felismertük, hogy a Szent Római Birodalom minden városában, ahol céhek léteznek, a tisztesség, jó barátság, béke és igazságosság virágzik, növekszik és gyarapszik. Ezért mi, egyetértően, szeretettel és barátsággal, közös szándékkal és jóakarattal, mindnyájan, gazdagok és szegények, a Szent Római Birodalom méltóságáért, magunk, városunk és utódaink hasznáért és javáért, valamint ama viszályokra és ellenségeskedésekre való tekintettel, amelyekbe eddig bonyolódtunk vagy ezután még belekeverednénk, Isten segítségével bevezettük, szabályoztuk, elrendeztük és megalkottuk a céhrendszert, azon a módon, amint itt írva áll vagy amint a jövőben, Isten segítségével a legjobb és legbiztosabb módon elrendezzük és a legszilárdabban újra megállapítjuk, hogy ti. az a Szent Római Birodalom javára váljék, mi pedig ily módon a zavarokat és ellenségeskedést elkerüljük.

Mindenekelőtt tanácsunkat a következőképpen rendeztük, szabályoztuk és alkottuk és ezen levelünkkel is rendezzük, szabályozzuk és megalkotjuk, hogy ez az intézkedésünk, mint a legmegfelelőbb eljárásmód, kellő erővel és hatállyal bírjon. Elrendeljük, hogy városuk közönségéből a kézművesek tizennyolc céhet alkossanak. Ezek mindegyike egy atyamester alatt álljon, ki a tanácsnak is tagja. Ha a céh elég nagy és tekintélyes, akkor az atyamesteren kívül még egy tagot küldjön a tanácsba, úgy, hogy az ilyen céhből a tanácsba ketten kerülnek be. Amennyiben azonban olyan iparágak is lennének, melyek önállóan nem tudnak atyamestert választani, az ilyenek a tizennyolc céh valamelyikével egyesüljenek és ahhoz tartozzanak. Ezek szerint tehát úgy határoztunk és döntöttünk, hogy az említett tizennyolc céhből a tanácsba összesen huszonkilenc ember kerüljön. Ez a huszonkilenc ember köteles a legbecsületesebb és legszótartóbb polgárok[997] közül tizenötöt kiszemelni és kiválasztani, akik velük együtt egy évig a tanács tagjai lesznek. A tanács tehát ezekkel egyetemben negyvennégy tagból fog állami.

Továbbá az említett atyamester és tanácstag a községből, azaz az iparosok közül, valamint a polgárok közül is két polgármestert választ: egyet a polgárok közül, egyet pedig a céhek közösségéből. Ezek esküjüket a legszigorúbban tartsák meg. Az említett huszonkilenc tanácsos a céhek, tagjai és a polgárok közül négy épületmestert, két pecsétőrt és hat adószedőt válasszon, azokban az időpontokban, amikor az illő és szokásos. Tudni kell azt is, hogy tanácsunk és tanácsosaink, a polgármesterek, épületmesterek, pecsétőrök és adószedők évenként kicserélődnek és vállalkoznak, helyükbe másokat kell választani, mégpedig polgármestert, épületmestert és pecsétőrt Gyertyaszentelő napján, az adószedőket pedig Szent Mihály napja után, azon a módon, amint itt írva következik. Mindenekelőtt az említett huszonkilenc atyamester és céhekből választott tanácsos, valamint a polgárokból kikerülő tizenöt tanácsos is felerészben, megszűnik a tanács tagja lenni,[998] amennyiben sorshúzás, vagy kockavetés útján kiválasztják és kijelölik (a távozókat), azután minden céh annyi új tagot küld a tanácsba, ahányan abból távoztak, hogy így ismét az előírt huszonkilenc vegyen benne részt. Ez a huszonkilenc választ és jelöl ki a polgárok közül is annyit, amennyi a tanácsból kivált, hogy ezek is újra tizenöten legyenek. Ezek után abban az évben, mint már megírtuk, együtt teszik ki a tanácsot. Ezután kell a huszonkilenc előbb említett atyamesternek és az iparosközösségből választott tanácsosoknak a polgármestert, épületmestereket, pecsétőröket és adószedőket kijelölniük és megválasztaniuk, egészen azon a módon, mint ahogyan arra vonatkozólag már intézkedtünk és határoztuk.

Azokat pedig, akik a tanácsból kiváltak, a következő két év folyamán a tanácsba bevenni nem szabad, csakis akkor – és erre különösen ügyeljenek –, ha egy céh atyamesterét ismét a tanácsba akarja küldeni, és az az atyamesternek nincs ellenére. Akkor ezt megteheti. Minden atyamester, aki a tanács tagja, céhéből a legbecsületesebbek sorából tizenkettőt válaszszon ki, kik a tanácsnak tegyenek esküt; ha a Nagytanácsot akarják összehívni, akkor ezeket kell részvételre felszólítani, amennyiben az ügy fontossága is úgy kívánja. Ha az atyamester a tizenkettővel valamit kérni akar a tanácstól vagy pedig meg akar tudakolni valamit, akkor a városházán gyűljenek össze és ott adják elő, vagy közöljék velük azt, ami szükséges, minden atyamester a sajátjaival. Ennek egy nappal a Nagytanács összeülése előtt meg kell történnie. Ha azonban az ügy annyira jelentős, hogy érte a tizenkettő a felelősséget nem vállalhatja, akkor az atyamester az alája tartozó összes iparosokat hívja össze, közölje velük, és hozza tudomásukra az ügyet, hogy így a dolog a lehető legjobban intéződjék el, ha pedig vele kapcsolatban valami tennivaló van, a legmegfelelőbb módon lássanak az elintézéshez vagy hajtsák végre az intézkedéseket. E tizenkettő nélkül semmilyen jelentősebb ügyet meg nem tárgyalhatnak, hanem azt mindig közölni kell velük és tudtukra kell adni.

Továbbá azt is elrendeltük, megalkottuk és megerősítettük, valamint, e levelünk rendjében a leghatározottabban elrendeljük, megalkotjuk és megállapítjuk, hogy annak a lehető legnagyobb ereje és hatálya legyen hogy ti. az említett céhekből álló község itt, Augsburgban, a város minden kapujának kulcsát és mindazt, ami hozzá tartozik, a Perlach-tornyot a benne levő haranggal, pecséteinket, a városi könyveket, okleveleinket, az ezek őrzésére szolgáló városi helyiséget és pincét, minden ezekhez tartozó felszerelési tárggyal együtt, minden félreértés, ellenkezés és ellentmondás nélkül a legteljesebb békében, teljes joggal, mindörökké teljesen birtokába vegye, és a céheknek a város megőrzésére bőségesen gondjuk legyen, amint azt a legjobban tehetik és arra képesek. Különösen pedig azt említjük meg és úgy határozunk, hogy abban a helyiségben, ahol városunk pecsétei, könyvei, oklevelei és szabadságlevelei vannak elzárva, azokon kívül, kiket a céhek tagjai közül a tanács ezek őrzésére adott és rendelt, senki semmit se merjen tenni.

Városunk adózását is úgy rendeztük el és úgy állapodtunk meg, hogy minden férfi és nő, szegény és gazdag, bárki is legyen az, minden jószága után, amit magáénak mond, akár ingó, akár ingatlan, használt vagy használaton kívüli, bármint nevezzék vagy mondják, bárhol legyen is az, a városon kívül vagy azon belül, adózás alá köteles vetni, értéke szerint legalább egy fontnyi összegben, kivéve a házi felszerelést, ágyneműt, a vizeskészletet, ékszereket, kiszabott ruháit, egy évre való élelmiszerkészletet, két fejőstehenet; mindezekhez egy tisztes polgár egy vagy két szolgálólányt is tarthat, amit ezek keresnek szintén adómentes lesz, feltéve, hogy (természetbeni) keresményüket nem bocsátják áruba, mint ahogy ez már régtől fogva szokás.

Továbbá, ha egy tisztes férfi vagy asszony, bárki legyen is az, háztulajdonos és házát bármilyen feltételek mellett bérbe adja, az adónak a bérhez kell igazodnia; ha azonban nem adja bérbe házát, az adót úgy kell kivetni, mint ahogyan az esetleges bérre vonatkozólag eskü alatt ő maga nyilatkozik: tíz font után egy font száraz pfenniget. Az olyan házat, amelyet a tulajdonos nem használ, úgy kell megadóztatni, amint az a legjobbnak látszik. Minden font kölcsönzött pénzt meg kell adóztatni: hat font száraz pfenniget egy font liptingre, a búza ára szerint számítva, vagy pedig más érték szerint, amint éppen jónak látják. Ha pedig egy férfi vagy nő, bárki legyen is az, több ágyneművel rendelkezik, mint amennyire neki vagy háza népének szüksége van, amiből arra lehet következtetni, hogy vendégeket fogad vagy az ágyneműt bérbeadja, az olyan dolgokat is megfelelő módon meg kell adóztatni. Ha egy férfi vagy asszony, bárki legyen is az, a városon kívül, más városokban is javakkal rendelkezik, melyeket az illető helyen adó alá nem vetnek, ezekért itt nem kell adót fizetni, azonban, ha belső zavarok vagy háború következtében ezek miatt kára származik, a város segítségére semmiképpen se számítson.

A Kistanács ez idő szerinti vagy jövőbeli negyvennégy tagja fel van hatalmazva arra, hogy öt font pfennig értékű ügyekben döntsön, ezen összegen felül azonban nem. Azonban ennek is csak a szegények és gazdagok közös megegyezésével szabad megtörténnie. Minden évben minden gazdaggal és szegénnyel tudatni kell, hogy mennyi az adó, és hogy még mennyi kamat jön hozzá, hogy a városnak mivel tartoznak, vagy ellenkezőleg Isten segítségével már mekkora összeggel vannak előnyben.

A legkomolyabban és leghatározottabban megígértük és megfogadtuk azt is, és erre vonatkozó határozatunknak teljes ereje és hatálya van, hogy senkitől, bárhonnét jöjjön is, adót nem szedünk semmiféle viszonylatban, kivéve azt a fogyasztási adót, amit jelenleg is szedünk és az italok után ezután is fogunk szedetni, de ezt sem tovább, csak a legközelebbi Szent Péter és Szent Pál napjáig, amint ez írva van abban a kiváltságlevélben is, amit kegyelmes urunktól, Károly császártól erre vonatkozólag nyertünk.

Ha valaki, szegény vagy gazdag, bárki legyen is az, a jövőben az itt megállapított szabályokat és cikkelyeket szóval vagy tettel, titkosan vagy nyilvánosan megsértené, vagy másokat erre fölbújtana, vagy közülünk bárkit emiatt sérteni vagy bántalmazni merne, és ezt hét tisztes férfiú rábizonyította, a tanács és az atyamesterek vagy ezeknek legalább nagyobb része pedig úgy látja, hogy ezek heten elfogulatlan emberek, és előttük a város becsülete kedves és drága – ebben az esetben az illetőt el kell fogni és élete felől úgy kell dönteni, mint valami kártevőéről és minden irgalom nélkül a városra száll bármiféle vagyona, mely a városban vagy környékén található, felesége és gyermekei a várost kötelesek minden ellenkezés nélkül, örökre elhagyni és oda többé soha vissza nem térhetnek.

Mi, ezen itt megírt szabályok és cikkelyek megtartására valamennyien, szegények és gazdagok, fölemelt ujjakkal a Szentírásra megesküdtünk, hogy mindezeket szilárdan és csorbítatlanul megtartjuk és az előírásokat minden vonakodás nélkül teljesítsük. Fenntartjuk magunknak és kikötjük, a teljes hatalmat arra is, hogy a szabályokat és cikkelyeket annyiszor és amilyen mértékben jónak és megfelelőnek látjuk, helyesbítjük, úgy, amint a tanács és az atyamesterek tanácsa azt helyesbíteni vagy értelmezni helyesnek tartja. Hogy pedig ezek a szabályok és artikulusok ettől fogva mindörökké épen és változatlanul megmaradjanak, ezért mi gazdagok és szegények ezen levelünket alapos megfontolás és gondos mérlegelés után megfogalmaztuk és megírattuk és városunk nagy pecsétjével és az alulírott tanácsosok pecsétjeivel megerősítettük és mindazokat ráfüggesztettük… (következnek az aláírások) … Ezeken kívül még mi többi polgárok, gazdagok és szegények közösen, eskü helyett becsületünkre fogadjuk, hogy azt, ami itt írva áll, mindig megtartjuk és teljesítjük.

Ez történt Krisztus születése után az ezerháromszázhatvannyolcadik évben, a karácsony előtti Szent Tamás-napot megelőző szombaton.

„Zsigmond császár reformációjá”-ból

A birodalom és az egyház szétziláltsága, különösen a bázeli zsinat ideje alatt, egész sor reformtervet hívott életre. Nikolaus Cusanus De concordantia catholica (1433) című irata mellett, több átfogó követelményt fogalmaztak meg anonym szerzők, melyek mint Zsigmond császár reformtervezetei ismeretesek, jóllehet semmi közük sincs ehhez az uralkodóhoz. Az először 1476-ban, majd később még többször némi változtatásokkal kinyomtatott irat szerzőjéül előbb az 1458-ban Strassbourgban kivégzett Friedrich Riesert, utóbb egy augsburgi plébánost, majd később Valentin Eber augsburgi városi írnokot jelölték meg.

H. Werner, 1908, 68–73. o.

A városokbeli céhekről, amelyeket meg kell szüntetni

Tudnivaló, hogy a jó városokban, úgymint a birodalmi városokban, céhek vannak, ezek most igen hatalmasak lettek, és drágán kell a céhekbe való felvételt megfizetni. Szabályzatokat készítenek maguk közt, körülbelül úgy, mint azt a városok tették. Sok városban ők szabályozzák a tanácsot, és hogy minden céhből hányan menjenek a tanácsba…

Ha van egy céh, amelyet meg kellene büntetni az ipara miatt, melyet gyakorol, mivel az a közösségnek a városban nem válik javára – mészárosokat, akik a húst drágán adják, vagy pékeket, akik a kenyeret túl kicsire sütik, vagy szabókat, akik túlságosan magas munkadíjakat szednek és még több efféléket – a céhek közül, melyek a tanácsban ülnek, hűséget és igazságot esküdtek a városnak és a közösségnek, mégis az egyik hathatósan segíti a másikat úgy, mintha azt mondanám: „Segíts engem, én hasonlóképpen elnézéssel segítelek téged.” Így azután a közösség be van csapva… Ha azonban valóban javulást akarunk előidézni és elérni, hogy mindenki igaz legyen a másikhoz, akkor meg kell szüntetni a céheket, igazi közösséget és pártatlan községi képviseletet, igaz tanácsot kell létesíteni.

Hogy mindenki a maga iparát és mesterségét űzze

Ugyancsak ismeretes baj városokban és falun mindenféle, hogy valaki több mesterséget űz, mint ami megilleti. Az egyik borkereskedő és amellett sót vagy posztót árul, egy másik szabó és kereskedést is folytat… Ha azonban hallani akarjátok, mit rendel a császári törvény – elődeink nem voltak bolondok. A kézművességet azért gondolták ki, hogy ki-ki a mindennapi kenyerét keresse vele, és senki se ártsa bele magát másnak a mesterségébe. A császári parancs értelmében azért meg kell gátolni, hogy bárki a más kézművességébe avatkozzék bármiféle ipari tevékenységgel, ahol észrevétetik, hogy a birodalmi városok azt nem veszik tekintetbe, 40 márka pénzbüntetés terhe alatt.

A városokban levő kereskedő társaságokról

Hasonlóképpen nagy társaságok jöttek létre, melyek összefognak és nagy kereskedelmi vagyont hoznak létre, akár jól, akár rosszul megy nekik.[999] Mindenkor úgy forgatják a dolgot, hogy ne veszítsenek. Ez ugyancsak minden községnek kárára van városon és falun. Fel kell lépni ez ellen, hogy az ilyenfajta kapcsolatok megszakadjanak és többé sehol elő ne forduljanak, sem nemesek sem polgárok között. Aki pedig egy ilyenfajta társulásban részt vesz, annak kereskedői vagyona – amennyiben egy birodalmi város polgára – kizárólag és teljesen a városra szálljon, és semmi őt meg ne védelmezze az ellen. Ha pedig nemes, akkor kegyvesztett legyen a birodalomban, kereskedői vagyona pedig mindenki számára szabad legyen.[1000]

Hogyan kell az elővételt megszüntetni

Azt is tudni kell, hogy szükséges a keresztény közösség számára mindennek az áruba bocsátásáról gondoskodni, legyen az bor, gabona, hús, zsír, bármiféle zöldség, amit fogyasztani kell. Ez egyik országban sikerül. Másutt találni egyeseket, akik ezzel gondolva elővásárlást űznek, ha ezt megtehetik rendkívüli nyereséget csapnak hozzá, és szorongatják a szegény embert, amikor semmi sem terem, jégeső, sújtó fergeteg, felhőszakadás következik, ami hatalmában van az elemeknek. Mindezt megértve, minden birodalmi város válaszszon mindegyik kézművességből egy bölcs, jámbor férfiút és eskesse meg valamennyit személyes esküvel Istenre és a szentekre, hogy az évi terméshozam alapján a gabona, bor és más élelmiszerek árát úgy állapítsák meg, hogy a paraszt és a szőlősgazda meg tudjanak maradni munkájuknál.

A városi élet

Az augsburgi alkotmányból vett részlet a város rendjének szabályozására vonatkozik. Meyer, 1878, 70–71., 297–299. o.

XIII. cikkely: A vészharangról

1. Augsburgban minden vogtnak joga van a vészharangot megszólaltatni, valahányszor azt szükségesnek látja; így, ha tolvajok, rablók, gyilkosok és más kártékony emberek fölött akar ítélkezni. Továbbá, ha tudomására jut, hogy a város előtt polgárokat fosztogatnak, a harangokat meghúzhatja akár nappal, akár éjjel; ugyanígy, ha tüzet jeleznek, vagy a polgárok és vendégek összecsapnak, és ezt nem tudta megakadályozni. Ebben az esetben, akár nappal van, akár éjjel, szólaltassa meg a harangokat. Ha a vogt a polgárok tanácsával viszályba keveredik és a polgárokkal szemben súlyos helyzetbe kerül, húzassa meg a harangokat. Az említett eseteken kívül a vogt semmi más esetben nem harangoztathat a tanácsbeliek hozzájárulása nélkül.

2. Urunknak, a püspöknek és várgrófjának joga van ahhoz, hogy ha neki a kanonokkal és a városi tanáccsal egyetemben az élelmiszerárak szabályozásával vagy a pénz becserélésével kapcsolatban kihirdetnivalója van, vogttal a harangot megszólaltathassa.

3. Tudni kell továbbá, hogy a harangnak a polgárok birtokában kell lennie. Nekik kell megállapítaniuk, mikor akarják használni. Az, akire a harangot bízták, és annak őre a várostól fel van jogosítva arra, hogy ha tüzet észlel vagy rablásról, vagy tolvajlásról, a polgárok és vendégek közt támadt verekedésről hall, verje félre a harangot, és így adjon figyelmeztetést a béke és a rend helyreállítására.

4. Ezenkívül minden tanácsbéli mindaddig, míg a tanács tagja, valahányszor, tüzet, rablást, betörést, verekedést előbb vesz észre, mint az őr, akár nappal van, akár éjszaka, meghúzhatja a harangokat, de csak ő és nem más.

A koldusszabályzatból, 1491

A tanács szükségesnek ismerte el és megállapította; mindenekelőtt tilos a jövőben bárkinek, akár házas asszony vagy férfi, akár özvegy vagy nőtlen, akár jövevény, akár helybeli, a város polgára vagy lakója, úgy nappal, mint éjszaka másképp gyűjtenie alamizsnát, mint ahogy azt az érdemes tanács elrendeli és megállapítja. Az ilyeneknek (a tanácstól) különleges ismertetőjelet kell kapniuk, mégpedig egy bádogjegyet. Az említett jegyet minden alamizsnagyűjtőnek magánál kell hordania és viselnie, enélkül alamizsnát gyűjteni tilos. A külországi zarándokok és vándorló koldusok kivételképpen három napra engedélyt kapnak de többre nem, hogy itt alamizsnát gyűjthessenek. Azok a férfi- és nőszemélyek, akik – mint fentebb mondottuk – engedélyt kapnak alamizsna gyűjtésére, naponként a templom előtt tartoznak kéregetni, még pedig úgy, hogy maguk mellett tartják gyermekeiket. Ezeket tilos szerteküldeni kéregetés céljából. A város minden polgára vagy lakója, akinek törvényes felesége a tanács engedélyével e célból kiadott jelvény birtokában naponként a templom előtt alamizsnát gyűjt, köteles minden vasár- és ünnepnap maga is ott állni vagy ülni a templom előtt a felesége mellett és visszautasítás nélkül elfogadni az alamizsnát. Ez, vagy azok, akik hanyagságot mutatnak ezzel a rendelkezéssel szemben… éppen úgy, mint feleségük és gyermekeik, a jövőben elvesztik jogukat, hogy alamizsnát kéregethessenek. A tanács megállapította és szigorúan elrendelte, hogy mindazokat a személyeket, akiknek az említett módon jegyet fognak kiadni, keresztnevükön és családi nevükön jegyzékbe vegyék, továbbá, hogy minden ilyen személyről és viselkedéséről tudomással bírjanak és megfigyelést végezzenek.

És, ha megállapítást nyer, hogy az összegyűjtött alamizsnát haszontalanul elpusztítja, vagy más módon visszaélést követ el és rosszul viseli magát, vagy ha olyan embert találnak, aki engedély nélkül gyűjt alamizsnát a templom előtt vagy más nyilvános helyen, ilyen esetben a tanács határozatai szerint, az ügy körülményeit figyelembe véve, törvényesen és elnézés nélkül kell eljárni, annak megfelelően, ahogyan a tanács parancsolja.

Királyi oklevél egy párizsi polgár javára

A városi polgárság meggazdagodásának, és nemessé válásának egyik példáját idézi alábbi oklevelünk.

Viard, T. I., 1899, 1. o.

1327. január hó.

Fülöp, Valois és Anjou grófja, Franciaország és Navarra régense, tudtára adjuk azoknak is, akik most élnek, és azoknak is, akik eljövendők, hogy miután Étienne le Haubergier párizsi polgár egy nemesi hűbérbirtokot, évi tizenkét párizsi font ezüst jövedelemnek megfelelő, vagy a körüli értékben, Antony faluban, illetve annak határában, hűbéreskü által, tehát biztos és törvényes jogcímen – mint mondotta – a Párizs közelében fekvő Sain Germain des Prés apátság szerzetes apátjától meg akart szerezni, ámde az imént említett apát ugyanazon Étienne-t, miután nem nemesember, vonakodott s mai napig is vonakodik hűbéresének elfogadni, ezért, az említett Étienne alázatosan arra kért bennünket, hogy ebben az ügyben adományozzuk őt meg különös kegyünkkel. Mi tehát, kegyesen hozzájárulva az ügybeni kérelméhez, különleges kegyünkkel megengedjük ugyanazon Étienne-nek, mégpedig mind saját személyének, mind pedig örököseinek, hogy ő és örökösei, jóllehet ugyanazon Etienne nem a nemesi rendből származik, az említett hűbérbirtokot éppen úgy bírhassa, illetve bírhassák mindörökre, békésen és háborítatlanul, mintha Étienne nemesember lenne; és ugyanazon Étienne-t hivatalos hatalmunkkal és akaratunk által ezennel jogképessé tesszük erre, és meg is parancsoljuk, hogy ugyanazon apát ugyanazon Étienne-t mostantól fogva fogadja el hűbéresének az említett hűbérbirtok miatt, miután az említett akadály ezennel megszűnik. Hogy pedig mindez jogerős és szilárd maradjon az eljövendő időkben is, rátétettük erre az oklevelünkre azt a pecsétünket, amelyet, még akkor használtunk, amikor az elöl említett országok kormányzása nem szállott át reánk. Kelt Párizsban, az Úr ezerháromszázhuszonhetedik esztendeje január havában.

Egy párizsi polgár végrendeletével kapcsolatos per

Fagniez, T. II., 1900, 124–128. o.

Guillaume de Saint-Yon, Grande boucherie-beli mészáros[1001] végrendeletileg hátrahagyott javai, 1383. március 7.

Miután per indult a mi parlamentünk kúriája előtt egyik részről Jean le Pontonnier és felesége, Florencia, Louis Thiberdi és felesége, Jeanne – a férjek, nevezett feleségük ügyében szálltak perbe – mint felperesek, másik részről Phillipota asszony – egykor néhai Guillaume de Saint-Yon felesége – és Jean Chartain, mint az említett férjének néhai Guillaume-nak testamentuma, vagyis végső akaratának végrehajtója – ki egyben az említett Phillipota asszony nevében is eljár –, mint alperesek között, amely per során a felsorolt felperesek azt állították, hogy a nevezett le Pontonnier és Thiberdi feleségei vér szerinti nővérei, s így közelebbi örökösei a minap elhunyt Guillaume-nak következésképpen az általános szokásjog szerint, mely úgy szól, hogy a halott jogképessé teszi az élőt, a két nővér fivérük halála után jogképessé vált az elhunytnak valamennyi ingó és ingatlan java felett, amit csak az birtokolt halála időpontjában; továbbá: hogy Guillaume-ot abban az időben, amikor meghalt, a párizsi nagy Saint-Jacques hentesüzletsor leggazdagabb mészárosának tartotta mindenki; nemkülönben: hogy attól az időtől fogva, mikor az említett Saint-Yon, a nevezett Phillipotát feleségül vette, a Saint-Jacques hentesüzletsoron általában három elárusítóhelye is volt, amelyekben állandóan árusította a húst a saját hasznára és jövedelmére; s ebből minden héten jó kétszáz párizsi livre értékű húst forgalmazott, s ebből könnyedén megvolt neki a 20–30 párizsi livre tiszta haszna; továbbá hogy olyan sikeresen kereskedett, hogy elhalálozása idején évi tiszta jövedelme ebből is már jó 600 párizsi livre volt, s ennyi volt állandóan; és voltak házai is, mégpedig Párizs városában, aztán Kalában, de Bundizben is, sőt Monciaulx-ban is; s ezek a házak igen gazdagon fel voltak szerelve mindenféle használati tárggyal; különösképpen pedig párizsi házában voltak a halála időpontjában nagy ezüstserlegei, kanalai, dísztűi, nagy értékű ezüst kiscsészéi, madeira csészéi ezüstlábakkal, több mint 100 livre értékben; és az említett Phillipotának is igen sok és nagyon szép, nagy értékű ékszerei voltak, különösképpen pedig volt neki egy arany karkötője, övei, erszényei, dísztűi, még ezer livre-nél is nagyobb értékben, és volt nagyon sok ruhája is: hosszúak is, rövidek is; ezek finoman béleltek voltak; és volt három nyesttel bélelt köpenye is, és gyönyörű volt a vászon-, illetve fehérneműje is abban az időben, amikor az említett Guillaume meghalt. Nemkülönben: volt neki 300 darab olyan ökörbőre, amelynek mindegyik darabja minden bizonnyal megéri a 24 solidust; s volt vagy 800 mérő zsírja, mely mérőnként 3 1/2solidust ér, de volt neki 800 élő birkája is, melyek mindegyike megérte még a 12 solidust is, vagy az akörüli összeget; és figyelembe véve azt a kereskedést is, amit az említett Guillaume űzött az élőállatokkal, s azt a hasznot, amit ezeken is nyert, lehetetlen az, hogy halálakor az említett Guillaume-nak ne lett volna igen nagy mennyiségben forintja készpénzben is; sőt: lehetetlenség az, hogy legalább 500 vagy 600 forint készpénze ne lett volna; továbbá: hogy az említett Guillaume olyan szorgosan és olyan sikeresen kereskedett, hogy az említett elhalálozása idején ingó javakban legalább 12000 forint értéke volt; és hogy ennyi volt, az közbeszéd tárgya, de feljegyzéseiből is ezt állapították meg. De az éppen úgy közismert dolog, hogy az említett Phillipota, már akkor, amikor Guillaume betegeskedett, de még inkább közvetlenül a halála után minden értékét eldugta, és gonosz szándékkal elrejtette; különösképpen pedig az említett néhai Guillaume ezüst pecsétnyomóját, láncával együtt; és a holmikat gonosz szándékkal áthordta fivéreinek és vérrokonainak s másoknak házába, egy kisebb mennyiség kivételével, ami úgy 600 livre értékű lehet összesen, vagy akörüli, s ezt a kis mennyiséget azután egy bizonyos leltári jegyzékbe vétette. És még arra is képes volt, hogy ünnepélyesen esküt tegyen arról, hogy ő bizony bemutatta és feltárta az említett néhai Guillaume teljes vagyonát. – Mindezen felül elmondották a megnevezett felperesek még azt is, hogy az 1380. esztendő július hava 24. napján, egy hétfői napon olyan súlyos betegségbe esett az említett néhai Guillaume, hogy annak következtében elvesztette minden érzéklését és teljes értelmét, és ebben az állapotban meg is maradt szerdán déltájig, amikor is meghalt; következésképpen: nem is volt képes arra, hogy valamiféle végrendelkezést tegyen a szokásos és törvényes formában; és ha mégis készült valamiféle írás akár a jegyző, akár mások keze által az említett Guillaume végrendelkezéséről, az csakis olyanformán keletkezhetett, hogy az említett Phillipota az örökhagyásról szóló bizonyos rendelkezéseket leíratott saját kénye-kedve szerint valamiféle jegyzőkkel, s ezek a rendelkezések mind saját maga és cinkostársai javára szóltak, s az ott fekvő Guillaume-tól megkérdezte, hogy ez-e az ő akarata, s talán az is lehetséges, hogy a beteg rábólintott, hogy „legyen”, de anélkül, hogy a kérdést megértette volna, avagy bármi módon felfogta volna azt. De mindez nem elég: az említett Phillipota annak érdekében, hogy teljessé tegye cselvetéseit és gonoszságát, a felperesek feleségeit abban az időben elküldte zarándoklatra a mi Párizs városunk két különböző szélére, és nem tűrte, hogy az említett feleségek, kik vér szerinti nővérei az elhunyt Guillaume-nak, még csak szót is váltsanak vele, illetve: hogy egyáltalán meglátogassák betegségének egész tartama alatt: de mindezen felül: az említett Guillaume halála után nyomban odament a házhoz Guillaume Porel mester, aki akkor a mi városi vizsgálóbíránk volt, s fogadta ott az említett Phillipotát, aki panaszkodott neki néhai férje végrendeletével kapcsolatban, s mondta is a vizsgálóbírónak, hogy ő kételkedik afelől, hogy vajon érvényes-e egyáltalán ez a végrendelet; és az említett Porel mester erre azt válaszolta, hogy ne kételkedjék, hanem inkább tegye meg azt, hogy ő, Porel mester, is kapjon belőle egy fogalmazványt az említett jegyzőktől azért, hogy ő azt átnézhesse, s ki is javíthassa, hogy az majd jó és kellő formában legyen megírva; és hogy később ezt a példányt meg is kapta az említett jegyzőktől; és ezt a példányt az ő szobájában nézegette az egyik kliens, kezében tartva; s ennek a kliensnek azt mondotta Porel íródeákja, hogy tegye le azt, mert az az említett Guillaume végrendelete, s úgy értesült róla, hogy azt semmissé kell nyilvánítani, mert nem úgy készült, ahogyan kellett volna készülnie. – És még azt is elmondották az említett felperesek, hogy a nevezett Guillaume halála után, az említett Phillipota megkeresésére, a mi párizsi prévoˆt-nk kirendelte az említett Porelt Jean Truquent mesterrel együtt, hogy készítsék el a javak leltárát; ámde az említett Porel annyira részrehajlóan viselkedett a szekrények, a kamrák és az említett ház egyéb helyiségeinek a lepecsételésénél, hogy egészen más módon és formában pecsételte le ezeket, mint ahogyan az szokásos volt. Sőt: még az is megtörtént, hogy az említett Porel néhány szekrényt kinyitott, azokból értéktárgyakat szedett ki, s átadta azokat az említett Phillipotának, a felsorolt felperesek távollétében, hiszen még csak meg sem hívták őket oda. Mindezen felül: amikor már az ő részvételükkel folyt a későbbi leltározás a javakból, találtak két olyan ládát, amelyekről le voltak törve a pecsétek és a pecséten átfutó zsinórok is le voltak szaggatva; de külön találtak még egy nagy, nyitott és üres dobozt is, amely akkor, amikor még ép volt rajta a pecsét, igen sokat nyomott. Mindezek miatt fel kell tételezni, hogy az említett Phillipota csalárdan és gonoszul járt el a felsorolt javak kártevő szándékkal történt elhordásánál, következésképpen az általános és közismert jogszokás szerint, az általa elrejtett és elvont javakat el kell veszítenie, s valamennyit a felpereseknek kell odaadni…

(A forrásszöveg folyamatossága itt megszakad. Az alábbi szövegrész már az alperesek válaszából kiemelt részlet):

…és azon sincs semmi csodálkoznivaló, hogy nem találtak olyan értékű javakat, mint ahogyan azt a megnevezett felperesek hitték. Mert az igazság az, hogy az említett Guillaume nem sokkal halála előtt sok pénzt kifizetett vagyonából. Ugyanis volt négy pere, amelyek a városi bíróság előtt folytak, ezekre nagy összegű pénzeket fizetett ki; továbbá: teljesen újjáépítette párizsi házát, s erre az építkezésre háromezer forintot fizetett ki; kiházasította két leányunokáját is, s ez újabb kétezer forintjába került. Nemkülönben: tizenkét esztendő óta nagyon sok pénzt vesztett a sertésekkel való kereskedésen, s emiatt több kereskedőnek igen sok pénzzel volt adósa… (A forrásszöveg itt megszakad.)

Városi élet Dalmáciában (XIV század)

Két szemelvényt közlünk Kotor (Cattaro) város jegyzőkönyvéből, amelyek mutatják az olasz városállamokra emlékeztető, gyakorlatilag majdnem teljesen önálló közösségek belső életét.

Mayer, 1951, 23., 180. o.

Egyházi birtok bérbeadása, 1326

Július hó kilencedik napján. Én… diakónus, boldogult Mátyás fia, a folyami Szűz Mária-egyház rektora, a nevezett egyház papjaival együtt adom, odaengedem és bérbe adom örökre Miklósnak, Triphon Mundina fiának a maga és örökösei számára a nevezett egyház földjét, amely nevezett Miklós háza és Szent Triphon földje között helyezkedik el, igazságtalanságtól megóva és biztosan minden tartozékával és jövedelmével. És én, nevezett Miklós kötelezem magam, hogy minden évben Szent Luca ünnepén[1002] tizenkét keresztes garast fizetek és adok. Ha pedig nem, úgy a nevezett föld kerüljön a nevezett Szent Szűz egyházának hatalma alá. Erre nézve pedig van két hasonló és nyilvános okirat. Végrehajtva Marinus Golia esküdt bíró, Marinus Mechsca auditor és Nycolaus Cuffectus tanú jelenlétében.

A városi közösség oklevele a pápához küldött követség tárgyában, 1330

Az Úr 1330. esztendejében február 15-én. Mi Catarus város esküdt bírái, úgymint Petrus Sergius Belecy (fia), Triphon Bucha (fia) és Marcus Drago (fia) nyilvánosan tanúsítjuk, hogy Catarus közössége harangszó mellett János úrral, Isten kegyelméből catarusi püspökkel és az ő káptalanjával követséget rendeltünk a pápa úrhoz a püspökség ügyében, és erre követként kijelöltük Luce de Palma urat, Petracust, az elhunyt Marinus Petracus (fiát), és bizonyos büntetéspénzt róttunk ki. És nevezett Luce úr gőgössége miatt nem akart elmenni. Így a közösség nevezett Luce helyett Fülöp jegyzőt küldte és adott neki LX aranyforintot. És azt akarta nevezett közösség mindenek jó akaratából harangszó mellett, hogy nevezett Luce fizesse meg a nevezett forintokat a közösségnek. Ezért mi nevezett bírák minden előbb mondottat megértve és megismerve, hogy nevezett Luce nem akart menni, ítéletünkkel megerősítjük, hogy nevezett Luce fizesse meg a nevezett forintokat a nevezett közösségnek. Amely bírák megbízásáról Péter Vitus (fia), Catarus közösség esküdt jegyzője, megírtam.

Moszkva III. Iván korában

Részlet Ambrogio Contarini velencei nemes 1487-ben kiadott útleírásából. Contarini velencei követként utazott 1473-ban Urun Haszán akkojuntu szultánhoz, de 1475-ben kénytelen volt Moszkván keresztül hazatérni, mert a törökök a fekete-tengeri olasz gyarmatok elfoglalásával elvágták az útját.

Szkrzsinszkaja, 1971, 31. o.

Moszkva városa alacsony dombon épült, s minden épülete, a várat sem kivéve, fából van. Középen folyó szeli át, amelynek szintén Moszkva a neve, és amely két részre osztja: az egyikben van a vár. A folyón a városban több híd vezet keresztül. Moszkva a nagyfejedelem székhelye. Nagy erdőségek övezik, amelyek úgyszólván Oroszország egész területét elborítják és bővében van minden fajta gabonaneműnek. Az élelmiszerek olyan olcsók Moszkvában, hogy ott-tartózkodásom alatt a mi mértékünk szerint 10 stara[1003] búza egy cservonyecbe[1004] került (hasonló arányban a többi gabonanemű); három font hús egy soldo,[1005] 100 tyúk vagy 40 kacsa szintén egy cservonyec: a legszebb lúd sem drágább három soldónál. Nyúl igen sok van, másféle vadat azonban úgyszólván egyáltalán nem lehet kapni, valószínűleg azért, mert a moszkvaiak nem értenek a vadfogáshoz. Különféle szárnyasokat is nagy mennyiségben hoznak fel és igen olcsó áron árusítanak. A moszkvaiak nem készítenek szőlőbort, és általában semmiféle gyümölcs nem terem náluk, csak uborka, dió és vadalma. Országuk nagyon hideg, úgyhogy a lakosoknak kilenc hónapig kell tüzelniük házaikban a kályhákban. Egyébként ezt az évszakot használják fel arra, hogy készleteket szerezzenek be nyárra, mert amikor fagy, az orosz egylovas szánokon igen könnyű mindennemű teher szállítása, míg nyáron az olvadás és a hatalmas erdőségek következtében az út majdnem teljesen járhatatlan a sártól. Október végén a Moszkvát keresztülszelő folyót erős jégréteg borítja be, amelyen a kereskedők felállítják bódéikat, különféle áruikkal, és így valóságos piacot rendeznek, a városban pedig úgyszólván teljesen beszüntetik a kereskedelmet. Az a véleményük, hogy ez a hely kevésbé van kitéve a hidegnek, és a szélnek, mert mindkét felől épületek védik. Erre a piacra egész télen keresztül mindennap visznek kenyeret, húst, disznót, fát, szénát és egyéb szükségleti cikkeket. November végén a környék minden lakosa levágja tehenét és disznaját, s a városba szállítja eladásra. Érdekes látványt nyújt ez a hatalmas tömeg fagyott hús, megnyúzva és kibelezve, s két hátulsó lábán állva a jégen. Így az oroszok három vagy több hónappal ezelőtt levágott állattal táplálkoznak. Ugyanúgy a hallal, szárnyassal és minden állattal. A folyón lóversenyeket és hasonló mulatságokat is tartanak.



[929] IV. Henrik (1056–1106).

[930] Hitvalló Edward (1042–1066).

[931] Járadék, adószolgáltatás. A „geld” a korai időben nem az érmét jelentette, hanem mindenféle szolgáltatást, amit „fizetni” kellett. Később általános földadó lett.

[932] (Pax regia.) Általános béke, mely eredetileg a népjogon nyugodott. A királyt és kíséretét védő béke továbbhatott, s minden alattvaló a királyi védelem alatt állt. Angliában már korán a király joghatóságán nyugodott.

[933] Betörés vagy rablás.

[934] Itt valószínűleg úton elkövetett erőszakosság.

[935] A tolvaj üldözésére való felszólítás elmulasztása.

[936] Adó, dézsma, szolgáltatás királyi, egyházi vagy földesúri viszonylatban. Az alávetett nép földadója, amely alól a paraszt mentesült, ha a föld tulajdonosa lett.

[937] Házassági illeték.

[938] Hadi felszerelés háramlása.

[939] Vérontás bírsága.

[940] Más megveréséért fizetett bírság.

[941] Későbbi Földnélküli János király (1199–1216).

[942] Borilleték. (Tine vagy tyne = fából készített edény ingadozó űrtartalommal.)

[943] Földadó, telekadó.

[944] VII. Lajos (1137–1180).

[945] Alsóváros, külváros.

[946] A maire v. major (korábban a szenior régi domaniális tisztviselője) a városi adminisztráció feje lett, ugyanolyan hatalommal, de már nem az úrtól, hanem attól a kommunától függött, amelyik megválasztotta.

[947] November 11.

[948] Advocatus.

[949] A márka 1/4 része.

[950] Koperina Pinczow mellett.

[951] Holland Vilmos, Németország királya 1248-tól 1256-ig.

[952] A karácsonyi időre vonatkozó szabály nem helyes szövegben maradt ránk, és érthetetlen. A karácsonyi béke idején a vagyonjogi ügyletek szünetelnek, de személy megsértése és lopás címén vádat lehet emelni, s akkor természetesen sor kerül polgárgyűlésre is. Hasonló szabály érvényes a nagyböjtre vonatkozólag is.

[953] Sunnifa és követői; ereklyéiket Selja (Selö) szigetéről hozták át Bergenbe.

[954] 1 márka = 8 őre = 24 ertog.

[955] A kikötőhidak az egyes udvarokhoz tartoztak.

[956] A legsúlyosabb font neve.

[957] Ez az adósra is vonatkozik.

[958] Világos, hogy mindkettő tisztázhatja magát esküvel, a szöveg azonban a két ellentmondó eskü közül csak az egyiket említi.

[959] Meghatározott formában, amelynek jogi hatása van.

[960] A városi közigazgatás első tisztviselője; később polgármester.

[961] Dukát v. zecchino = (a pénzverdét jelentő zecca szó után) arany pénzdarab, melyet 1284-től vertek Velencében. Aranytartalma 3,56 g. 1 dukát = 100 solidus.

[962] Széles, vitorlás teherhajó.

[963] A galera = (gálya) gyors járatú evezőshajó. Hadicélokra és értékes rakományok szállítására használták

[964] űrmérték = 0,6 tonna.

[965] Hajórajparancsnok.

[966] A grosso = ezüst pénzdarab, amelyet 1200 körül vezettek be Velencében az addigi vékony, elértéktelenedett dénárok helyett. A grosso 124-125 dukátot ért. A grossetto a grosso legkisebb váltópénze, a mezzanino a grosso fele, 4 soldo tesz ki 1 grossót.

[967] Terra ferma – szárazföld, kontinens,Velence itáliai birtokai a kontinensen. Maga Velence, mint ismeretes, szigeteken fekszik.

[968] A tengeren túli gyarmatokon.

[969] 1291.

[970] Kap Nun Marokkóban vagy a tőle délnyugatra fekvő Kap Juby.

[971] A Vadino és Guido de Vivaldo fivérek már 1281-ben megkísérelték, hogy Afrika körül Indiába vitorlázzanak. Az expedíciónak nyoma veszett.

[972] A XIII. század végén.

[973] Corvaria?

[974] A Pisával folytatott háborúban – Pisa volt a XI. századtól a XIII.-ig a nyugati Földközi-tenger leghatalmasabb kereskedővárosa – a génuaiak a XII. század kezdetétől fogva elkeseredett küzdelmekben és győzelmekben (Meloria, 1284) felülkerekedtek. Génuának még Aragon ellen is kellett harcolnia.

[975] Latin császárság.

[976] Dél-Franciaországban

[977] Nagy kereskedelmi hajók.

[978] Bőrzsákok.

[979] Kereken 6 kilométerre északra Viareggiótól; Lucca kikötője volt.

[980] Petrus de Carbonensis. – Az olasz városokban a konzulok testületének arisztokratikus kormányzását gyakran egy hivatalnokkal, a podesztával pótolták, hozzá elsősorban az igazságszolgáltatás és a hadvezetés tartozott.

[981] 1294.

[982] Igazságszolgáltatás zászlósa.

[983] IV. Fülöp francia király felesége, Jeanne jogán I. Fülöp néven Navarra királya is volt (1274–1305).

[984] Jean, Hainaut grófja.

[985] Gui de Dampierre, Flandria grófja, a francia király fogságába került.

[986] Jacques de Chatillon, Flandria királyi kormányzója.

[987] Flamand nyelven „leliaertz” – a királypárti nemesség és felsőpolgárság egy csoportja.

[988] Pierre de Mornay.

[989] Pecsétőr, a „királyság általános titkára” címet viselte, a VIII. Bonifác és IV. Fülöp közti viszály kibontakozásában nagy szerepet játszott.

[990] Parti területrész a Schelde torkolatától délre, Axel és Hulst környékén.

[991] Coninck flamand nyelven királyt jelent – Peter Coninck a brugge-i néppárt („clauwertz”) vezére volt, amely harcot kezdett a franciapárti városi oligarchiával (leliaertz). Mielőtt a király elhagyta volna Flandriát, felkelést indított. Egyéni sorsa bebörtönzés, száműzetés, visszatérés és újbóli elmenekülés. Gui gróf és fiai felhasználták pártját egy ellenállási mozgalom szervezésére.

[992] Ő volt a furnes-i győztes; Lincoln earlje felett nevezetes csatát nyert Bonnut-nél 1297. febr. 2-án.

[993] 1 stadium = 600 láb, kb. 200 m.

[994] 1302. július 11.

[995] A francia bonnes villes kifejezés a tekintélyes városokat jelenti.

[996] A krónikaíró a patríciusi Kistanács tagjaira gondol, akik kénytelenségből nyilvánosan elismerték ugyan a város igazgatásának új rendszerét, de az újítást ellenséges szemmel nézték.

[997] A „polgárokon” a céhlevél nyilván a patríciusokat érti, mint a lakosságnak a „községgel” vagy a céhekkel szemben álló csoportját.

[998] A tanácsban tehát 29 tag képviseli a céheket és 15 a patrícius polgárokat. A 44 tag fele évenként újakkal pótlódik, vagyis minden tanácstag két esztendeig foglal helyet a tanácsban. Azonban 1368-ban az egész tanácsot újjászervezték, valamennyi tagját egyidejűleg választották meg. Ekkor sorshúzás útján jelölték ki azokat, akiknek még abban az évben le kellett köszönniük, míg a többiek a következő évben is a tanács, tagjai maradtak.

[999] Nyereségre vagy veszteségre.

[1000] Törvényen kívül helyezett.

[1001] A Saint-Yon család már a XIII. század végén Párizs város leggazdagabb mészárosai közé tartozott, tagjai a nagy mészároscéh mesterei és elöljárói voltak.

[1002] December 13.

[1003] Velencei űrmérték.

[1004] Tíz rubel.

[1005] Velencei váltópénz.