Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

MESTERSÉGEK, CÉHEK

MESTERSÉGEK, CÉHEK

Ipari termékek szolgáltatása

Az 1062 körül keletkezett oklevél a földesúri joghatóság alá tartozó település iparos jellegére utal.

Fagniez, T. I., 1900, 65–66. o.

Ennek a községnek (Redon) censusát, melyet a Saint-Sauveur szerzetesei kell hogy kapjanak, azelőtt nem adták meg nekik teljesen, míg csak Conanus comes át nem vette Bretagne kormányzatát és erélyesen uralkodni nem kezdett. Ekkor a szerzetesek látván és érezvén, hogy községük nem adja meg nekik a járandóságot, méltatlankodtak ezen a dolgon, és fel keresték az előbb mondott comest, aki kéznél volt, mert éppen akkor jött Redonba, és a legnagyobb buzgalommal tudomására hozták panaszukat. Az egész község népe ellenkezőt kért, tiltakozván az ellen, hogy vám alá vessék. A comes pedig összehíván akkor az összes előkelőket, akik vele jöttek, meghagyta, hogy ezeket vizsgálják meg és hozzanak róluk igazságos ítéletet. Az előkelők pedig meghallgatván mindkettőjük pereskedését, ti. a szerzetesekét és a laikusokét, a comes jelenlétében úgy ítéltek, hogy ezentúl ez a község és lakosai a Saint-Sauveurnek és szerzeteseinek adják meg a járandóságukat, amint az egész vidék számos más községe is. A viszály elsimítása után tehát elrendelték, hogy ezentúl ez a község milyen járandóságokat adjon és ezenfelül az említett comes emlékezetül meghagyta, hogy ez az oklevél összeírva tartalmazza azokat a kötelezettségeket, amelyeket ennek a községnek a tisztségviselői ezentúl valamennyien be fognak hajtani. Először is tehát, a comes és a vele együtt ítéletet mondó nemesek parancsára bármilyen jogügyletet kötnek a burguson belül, azaz kenyérről, húsról és más minden eladásra kerülő dologról, a szerzetesek vámosa szedje be utána a maga illetékét Saint-Sauveur számára; ha bor kerül eladásra, akkor egy mérő után egy korsót szedjenek Saint-Sauveur számára. Hasonlóképpen a mézsörből, a sörből és a kevert italból, ha olyan van; azoktól pedig, akik posztót adnak el karácsony előtt, egy ing járjon évenként a többi illetékkel együtt. A kötélverőktől pedig tizenkét pénz és egy pár cipő az Úr születésekor és húsvétkor. Az ürük vagy bárányok [bőrének] vargáitól hasonlóképpen, és mindkét rendbeliek az Úr születése és húsvét előtt, ha netán valami munka volna a kolostorban és az apát megparancsolná, végezzék el azt, amit nekik a barátok meghagynak. A nyergesektől és a lószerszámkészítőktől egy nyereg húsvétkor és egy másik az Úr születésekor. Mindez pedig ezen tanúk előtt történt: Conanus comes, aki ezt elrendelte; Almodus apát, akinek idejében ez történt, mint tanú; Vitalis, Szent Gildasius apátja mint tanú; Robertus, Vitré ura mint tanú; Alan, Eudon és a másik Eudon vicecomesek mint tanúk; Hudgnanti Juthael fia Judicael mint tanú; Guethenuc fia Maenkiou mint tanú; Reusi Alan fia Rodalt mint tanú; Fredgor fia Herveus mint tanú; Cariou, Conanus comes mestere mint tanú; ugyancsak tanú vagyok én, Dávid, aki az ispán meghagyásából és az apát parancsára ezeket feljegyeztem.

Kis kehely gyártása

Theophilus Presbyter Schedula diversarum artium című munkája számos, a kolostori műhelyekben alkalmazott eljárást ismertet. A XI. századi irat a korai középkor kézműipari technikájának legjelentősebb forrása.

A kis kehely gyártásáról

Fagniez, T. I., 1900, 78–80. o.

Amikor elkezded kikalapálni, keresd meg a közepe táját, és csinálj egy közepet a körzővel, akörül pedig alakíts ki egy négyszögű nyúlványt, amelybe a lábat kell beillesztened. Amikor pedig annyira meg van gyöngítve, hogy kézzel lehetne hajlítani, csinálj belül köröket a körzővel a közepétől a feléig, kívül pedig a felétől a szájáig; azután kerek kalapáccsal verd ki belülről a körök mentén, hogy ettől mélységet kapjon, kívülről meg kerek vasszerszámmal a körök mentén egészen a szájáig, hogy ettől szorosabb legyen; s ezt mindaddig végezd, míg megkapod az ezüst mennyiségének megfelelő alakját és kerületét. Ezt elvégezvén dörzsöld belülről és kívülről egyaránt a reszelővel, és a szája körül is, amíg mindenütt egyenletes lesz. Ezután az ezüst megmaradt felét oszd ketté, mint előbb, s az egyik részből végy el hat pénznyi súlyt, s ezt add a másikhoz, amelyből a lábat készíted majd, amit később innen reszeléssel le fogsz venni és visszateszed a maga részéhez. S a lábat úgy öntsed és verd ki, mint az edényt, egészen megvékonyodásig, kivéve, hogy nyúlványt nem csinálsz rajta. Ennek megvékonyítása után megadod neki a mélységet kerek kalapáccsal egy kerek vasszerszám fölött, majd egy hosszú fölött mindkét részről, míg a nyakat olyan kecsessé nem teszed, amilyenre akarod; gondosan ügyelvén arra, hogy az egyik helyen ne verd jobban, mint a másikon, nehogy véletlenül valamelyik oldalra elhajoljon a gomb, hanem álljon a középen, mindegyik részén egyformán benyomva és egyforma szélesen. Ezután tedd az szén fölé és töltsd meg viasszal, és miután kihűlt, fogd meg a lábat bal kezedbe, jobbodba pedig egy könnyen kezelhető vékony vasat (ductile ac teune); és ültesd le magad mellé az inast, aki kicsiny kalapáccsal üsse ezt a vasat bármelyik helyen, ahová teszed; így fogod kialakítani a gyűrűt, amelynek kerületére nézve a gomb és a láb között kell lennie. Ezt kijelölvén, öntsd ki a viaszt, s a lábat újból felmelegítvén ismét töltsd bele, hogy a gyűrűt mélyebbre kalapáld ki, mint az előbb; s így járj el, míg ezt egyenletesen, szemeivel együtt el nem készítetted. Ezután reszeld a gombot és dörzsöld a láb tájékán belülről, és a száját is; így készítesz a gomb közepén egy négyszögletes nyílást a felső edény nyúlványának megfelelő mértékben, s ebbe beleteszed az ezüst összenyomott, kerek részét, ugyanolyan módon átfúrva. Csinálj még egy gyűrűt külön, amelynek a gomb és a felső edény között kell állnia, ugyanolyan mennyiségből és olyan külsejűt, mint amilyent a gomb alatt a vékony vasszerszámmal formáltál ki, majd nyersvasat dörzsölj egyenletesen az oldalakra, majd fölébe tölgyfából való törött szenet és azzal fényesítsed az edényt kívülről és belülről, továbbá a gombot, a lábat és a gyűrűt, s ugyanígy dörzsöld vászonnal és finoman őrölt krétával, míg a munka teljesen fényes nem lesz. Ezt így elvégezvén hasítsd be az edény nyúlványát négyrészesen a közepéig egy finom reszelővel, és fordítsd meg azt egy kerek vasszerszám fölött úgy, hogy egyenlően függjön és tedd rá a gyűrűt, s a gomb nyílásába a nyúlványt, meg föléje a benne levő részecskéket, s ezeket bal kezeddel erősen és egyenletesen tartva, jobb kezedben a vésőt tedd a gombra, s üttesd fölülről közepes kalapáccsal, míg szilárdan be nem illesztetted. Ezután olvaszd össze azt az ezüstöt, amelyet lereszeltél és ledörzsöltél a maradékkal, és verd ki a körzővel egyenletessé tett fedelet olyan szélességűre, amekkora a kehely magassága alulról a lábtól felül egészen a szájáig, sőt egy kicsit nagyobbra, és úgy verd ki a mélyedést alulról az edény szélessége szerint, hogy egyenletesen tudjon feküdni rajta. És ha akarod, csinálj két kört belülről a körzővel, és húzd meg tompa árral a közepén a bárány képmását vagy mintegy az égből leszálló és jelt adó jobb kezét, és betűket a két kör közé, s a vésővel finoman vésd ki, kicsiszolva azt éppen úgy, mint a kelyhet.

II. Henrik chartája a londoni takácscéh számára (1154–1169)

A londoni takácscéh első chartája a céhtagok már korábban élvezett kiváltságait erősíti meg.

Douglas, T. II., 1953, 947–948. o.

Henrik, Isten kegyelméből Anglia királya, Normandia és Aquitania hercege, Anjou grófja, a püspököknek, bíráknak, sheriffeknek, báróknak, minden szolgáljának és hűbéresének Londonban üdvözletet. Tudjátok meg hogy a londoni takácsoknak megengedtem, hogy legyen meg a céhük Londonban, mindazokkal a szabadságokkal és szokásokkal, amelyek nagyatyám, Henrik király idejében megvoltak nekik. Senki se űzhesse ezt a mesterséget az ő engedélyük nélkül, és anélkül, hogy céhükbe tartoznék, akár a városban, akár Southwarkban vagy más Londonhoz tartozó helyeken, kivéve azokat, akik ezt megtehették nagyatyám, Henrik király idejében. Ezért azt akarom, és szilárdan meghagyom, hogy mindenütt törvényesen űzzék foglalkozásukat, és az összes elmondottakat olyan jól, békében, szabadon, tisztességgel és teljességgel bírják, amint nagyatyám, Henrik király idejében bírták; azzal a feltétellel, hogy e kiváltságért minden évben Szent Mihálykor 2 márka aranyat fizetnek nekem. És megtiltom bárkinek is, hogy emiatt sérelmet vagy bántódást okozzon nekik, 10 font pénzbüntetés terhével. Tanú: Canterburyi Tamás; Warin fitz Gerold. Kelt Winchesterben.

A nîmes-i kőfaragómesterek kiváltságai

V Rajmund, toulouse-i gróf mentesíti a kőfaragókat az udvarában hozott bírói ítéletek, illetékfizetése alól, s ezért heti 1 napot dolgoznak építkezésein, és elkísérik hadjárataira, amely időre élelmet és minden lerombolt vár után 100 solidust ad a mestereknek.

Fagniez, T. I., 1900, 92–93. o.

Az Úr megtestesülésének 1187. esztendejében, augusztus hónapban, mi R(ajmund), Isten kegyelméből Toulouse grófja, Narbonne hercege és Provence őrgrófja, jóhiszeműen és csalárdság nélkül megegyezünk és megengedjük neked, Durandnak és B. Bilgeriusnak és R. de Veranicisnek és az összes kőfaragómestereknek, akik jelenleg Nîmes városának lakosai vagy azelőtt azok voltak, azt a hűbéri jogot, amit hallomásunk szerint régtől fogva megkaptok, ti. hogy ne adjatok bírói illetéket és ne fordítsatok költséget azokra az ügyekre és perekre, melyeket a mi nîmes-i kúriánkban folytattatok, egyedül a bíró számára, s ezt is az ügy minősége és mennyisége szerinti igazságos mérték szerint [adjátok meg], az emberölés és árulás kivételével. És ezért a hűbéri jogért mindahányan minden héten egy napig, amikor Nîmes-ben építkezünk, kötelesek vagytok szállás nélkül dolgozni, de élelmiszert a kúriából kell kapnotok, s a többi napokon szállást és élelmezést kaptok, mint bárki más. Továbbá, amikor a mi seregünkkel kivonultok, kötelesek vagytok vasszerszámaitokkal együtt kivonulni, s én köteles vagyok nektek vasszerszámaitok szállítására állatot adni, és élelmezést szolgáltatni, valamint minden egyes erőd lerombolásáért száz solidust. Ez a megegyezés Carnaz mellett jött létre, R. Milo, R. de Bocheto, Rascaon, B. Petrus de Anglada, W Ricardi, Poncius Figeria és sok mások jelenlétében. Petrus Petit írta mindkét fél megbízásából.

A párizsi takácsok határozatai

A Párizsban működő iparoscéhek statútumainak első gyűjteménye a Livre des Métiers, melyet 1260-ban a párizsi prévoˆt, Etienne Boileau állíttatott össze.

Lespinasse–Bonnardot, 1879, 93–102. o.

1. Párizsban senki sem lehet takács, csak ha ipart vásárol a királytól. Ezt pedig a király nevében az adja el, aki megvette a királytól, egyik embernek drágábban, a másiknak olcsóbban, ahogy jónak látja.

2. A párizsi kerület határain belül sem takácsnak, sem másnak nem lehet műhelye, ha maga nem ért ipara műveléséhez, és ha nem mesternek a fia.

3. Minden párizsi takács két széles és egy keskeny szövőszéket tarthat a házában, de házán kívül egyet sem, ha nem akar tartani olyan jogokkal, amilyenek az idegent megilletik.

5. Minden takács házában tarthatja egy testvérét és egy unokaöccsét. Mindegyikük számára két-két széles és egy-egy keskeny szövőszéket tarthat a házban, hogy így testvérei és unokaöccsei a maguk kezével dolgozzanak, és mihelyt nem dolgoznak, a mester nem tarthat szövőszéket. A mester testvérei és unokaöccsei nem kötelesek ipart vásárolni a királytól, sem éjszakai őrszolgálatot teljesíteni, sem [taliumot] fizetni, mindaddig, amíg testvérük vagy nagybátyjuk gyámsága alatt élnek.

6. Takácsmester nem tarthat szövőszéket házán kívül fiai, testvére vagy unokaöccsei miatt.

7. Egyetlen takácsmester sem tarthat szövőszékeket, csakis törvényes feleségétől származó fiai vagy testvérei, vagy unokaöccsei számára.

8. Minden takácsmester csak egy tanulót tarthat a házában, azt is csak négy évre és 4 párizsi livre fejében, vagy ötévi szolgálatra 60 párizsi souért, vagy hatévi szolgálatra 20 párizsi souért, vagy hétévi szolgálatra fizetség nélkül.

9. A takácsmester hosszabb ideig tartó szolgálatra a nagyobb fizetség fejében vehet maga mellé tanulót, de kevesebbért nem.

10. A tanuló megválthatja magát a szolgálat alól, ha a mester beleegyezik, de csakis négy év leszolgálása után. De a mester sem el nem adhatja, sem meg nem válhat tőle, ha tanulója a négy esztendőt le nem szolgálta.

11. A takácsmesternek nem lehet [másik] tanulója az alatt a négy év alatt, amíg az [első tanuló] ott szolgálhat, ha ez a tanuló meg nem halt vagy mindörökre le nem mondott az iparról.

12. Ha a tanuló meggondolatlanságból, vagy könnyelműségből megszökik mesterétől, köteles megtéríteni a mesternek mindazokat a kiadásokat és veszteségeket, amelyeket hibája folytán okozott neki, mégpedig úgy, hogy ennek és nem más mesternek a műhelyébe térhet vissza, ha a mester nem akar tőle megválni.

13. Ha a tanuló a mester hibájából távozik mesterétől, ő maga vagy barátja menjen el a takácsok fejéhez és ezt jelentse be neki. A takácsok feje két héten belül hívassa magához a tanuló mesterét, feddje meg és mondja meg neki, hogy tartsa illő módon tanulóját, mint tiszteletben álló ember fiát, lássa el ruhával és lábbelivel. Ha pedig [a mester] ezt nem teszi meg, a tanulónak másik mestert keresnek…

17. Az atyamester és két, három vagy négy esküdt… köteles ellenőrizni, hogy a mester elegendő vagyonnal és tudással rendelkezik-e, hogy tanulót fogadhasson. És ha a céhmester és az esküdtek úgy találják, hogy a tanulót felfogadó mester nem rendelkezik a kellő képességekkel ahhoz, hogy tanulót tarthasson, akkor jó és elegendő zálogot vehetnek tőle, ami arra serkenti [az illető mestert], hogy minden kötelességét híven teljesítse tanulójával szemben, hogy így a tanuló ne vesztegesse el az idejét, atyja pedig a pénzét…

23. Párizsban egy takács sem szőhet teljes [vég] posztót, csak úgy, hogy egyformán erősek a hosszanti és a vetülékfonalak, ha a szövet teljes szélességében legalább 1600 fonál van… Különben öt sou büntetést fizet.

24. Tiszta posztónak Párizsban azt a posztót nevezik, amelyben a hosszanti és a vetülékfonalak egyforma erősségűek…

26. Minden posztószövetnek, bármilyen fajta is, legalább 7 negyed szélességűnek kell lennie, különben az említett büntetés jár érte…

41. A posztó készítésekor senki sem vegyítheti össze a valódi gyapjút a bárány gyapjával. Ha valaki mégis ezt teszi, 10 sou büntetést fizet minden csomó után: ennek a fele a királyt, másik fele az atyamestert és az esküdteket illeti munkájukért és fáradozásukért.

32. Minden posztónak tiszta gyapjúból kell lennie és ugyanolyan jónak az elején, mint a közepén. Ha nem ilyen, akkor készítője minden vég posztóért 5 sou büntetést fizet, bármilyen szövőszékről került is le, ennek fele a királyt, fele a céhmestert és az esküdteket illeti munkájukért és fáradozásukért…

47. (A margón:) Az említett céh tagjai közül senki sem kezdheti a munkát napfelkelte előtt, különben a mester 12, a segéd 6 dénár büntetést fizet, ha nem forgott fent az a körülmény, hogy a vég posztót be kellett fejezni. Ebben az esetben a segéd (korábban) bemehet, de csak egy napon keresztül.

48. A takácsok éjszakai királyi őrsége annyit jelent, hogy az atyamester és a takácsok 20 párizsi sout fizetnek a királynak minden éjszaka, amikor rájuk kerül az őrség sora, és 10 párizsi sout azoknak, aki ellátják. Ez az ő fizetésük, valamint a Kis- és a Nagyhíd őrségének a fizetése, továbbá kötelesek a takácsok 60 főnyi őrséget állítani minden éjszaka, amikor rájuk kerül a sor.

49. A takácscéh feje hívja össze az éjszakai őrséget. Ebben a tekintetben ő is királyi tisztviselő, ezért kötelességének híven és becsülettel kell eleget tennie, esküje szerint…

51. A takácssegédek hagyják abba a munkát, mihelyt a vecsernyére hívó harang megszólal, bármely plébánia területén dolgoznak is, és a vecsernyére szóló harangozás után be kell fejezniük…

53. Mindezeket a felsorolt büntetéseket a párizsi prevoˆt-nak vagy helyettesének kell befizetni. Az esküdtek a prevoˆt vagy helyettese kezéből kapják munkájukért ennek a felét, mint előbb kifejtettük.

A champagne-i posztósok szabályzata

Az oklevél a posztóipar céhei közötti kapcsolatokat mutatja be.

Fagniez, T. II., 1900, 4. o.

Mi, Fülöp,[1006] Isten kegyelméből a franciák királya, tudtul adjuk mindenkinek, azoknak is, akik most élnek, s azoknak is, akik elkövetkeznek, hogy miután egyik részről a provins-i gyapjúszövők, másik részről pedig az ugyanottani gyapjúfestők és gyapjúkészítők között viszály keletkezett több olyan cikkelyt illetően, melyek nem csekély mértékben érintik a közjót is, éppen ezért a magunk részéről bizonyos bizottságokat alakítottunk, amelyek tüzetes vizsgálatokat folytattak Champagne grófság határain belül is, de rajta kívül is, mindenütt, ahol csak posztó készül, az igazság kiderítésére, majd pedig jelentést tettek nekünk mindarról, amit ebben az ügyben fontolóra kellett vennünk a közjó érdekében, végül is a vitás cikkelyekben az alább leírt megegyezés jött létre.

1. Mégpedig az első cikkelyben arról, hogy ha egy gyapjúszövő tanulófiút vesz fel és tart házában azért, hogy őt a gyapjúszövetek szövésének mesterségére megtanítsa és meghal, mielőtt a tanulófiú tanulóideje letelt volna, ha az elhunyt gyapjúszövő özvegye házasságot köt egy gyapjúfestővel vagy gyapjúkikészítővel, mindaddig, amíg az özvegy él, úgy folytathatja mesterségét az özvegy és második férje mellett is, ahogyan az első férjjel kötött egyezsége szólt.

2. A második cikkely pedig, amelyben megegyeztek, az, hogy valahányszor egy tanulófiú a gyapjúszövő-mesterségben teljes tanulóidejét letölti a megállapodott határnapig, utána az említett mesterségben ott legyen szabad neki tovább dolgoznia, ahol éppen akar.

3. Hasonlóképpen a harmadik cikkelyben úgy egyeztek meg, hogy ha valamelyik gyapjúszövő, akinél a gyapjúszövés mesterségének megtanulása céljából ott van a gyapjúfestők vagy gyapjúkikészítők bármelyikének fia, vagy unokája, a gyapjúszövés mesterségének gyakorlását teljességgel abbahagyná, akkor az említett tanulófiút átadhatja és elhelyezheti e célra alkalmas személynél, hogy annál tanulja ki az említett mesterséget, ám olyan tudású legyen ez a személy, hogy a nevezett tanulófiút e mesterségben megfelelő módon képes is legyen oktatni.

4. Hasonlóképpen a negyedik cikkelybeli egyezségük úgy szól, hogy minden gyapjúszövő azt a posztót, melyet elkezdett szőni, fejezze is be teljesen, az erre vonatkozó megállapodás szerint, annak fenntartása mellett, hogy ha az, akié a posztó valami hibát találna benne, legyen köteles azt tekintélyes férfiak döntése szerint kijavítani; és a gyapjúfestők és gyapjúkészítők is ugyanerre kötelesek a saját mesterségük területén, a gyapjúszövők posztóját illetően.

5. Az ötödik cikkelyt illetően pedig úgy egyeztek meg, hogy ha a gyapjúszövő-mesterséget tanulók már teljesen kitöltötték tanulóidejüket az említett mesterség tanulásában, az egyezség szerinti határnapig, akkor e mesterségüket akár Provins-ben, akár egyebütt, tetszésük szerinti helyen gyakorolhatják.

6. A vita során elénk terjesztett hatodik cikkelyt illetően pedig, miután meghallgattuk a vizsgálatokról szóló jelentéseket, tájékoztatásokat és véleményezéseket, melyeket a mi vizsgálóbiztosaink terjesztettek legfőbb bírói székünk elé, ugyanezen legfőbb bírói székünk tüzetes megfontolás és az ország javának mérlegelése után úgy rendelkezett, hogy az említett gyapjúfestők és gyapjúkikészítők kitanítják a saját mesterségükre az említett gyapjúszövők tanulósorban levő fiait és unokáit, és hasonlóképpen nevezett gyapjúszövők is kitanítják a gyapjúszövő-mesterségre a gyapjúfestők és gyapjúkikészítők Champagne-ban született fiait és unokáit abban az esetben, ha azok az adott mesterséget tizenötödik életévük betöltése előtt kezdik el tanulni. És ha megtörténnék az, hogy az említett gyapjúszövők ettől a rendelkezéstől el akarnának térni, és az említett gyapjúfestők és gyapjúkikészítők fiait és unokáit nem akarják saját mesterségükre jól és hűségesen (becsületesen) kitanítani, akkor akaratuk ellenére nem kényszeríthetők az említett gyapjúfestők és gyapjúkikészítők sem arra, hogy a mondott gyapjúszövők tanulósorban levő fiait és unokáit kitanítsák a saját mesterségükre.

Mi tehát azt akarjuk, hogy az egyezséget és a mi legfőbb bírói székünk fenti rendelkezését mindenben és minden körülmények között tartsa meg mindenki, és meg is parancsoljuk és meg is hagyjuk, hogy sértetlenül be is tartassanak azok. Annak érdekében pedig, hogy mindez jogerős legyen a jövőben, jelen oklevelünkre rátétettük saját pecsétünket. Így történt ez az Orgia feletti Athyasnál, az Úr ezerháromszázötödik esztendejének június havában.

A firenzei céhstatútumokból

XIV. század

A selyemszövő céh (Arte della Seta) statútuma a céhtagok ligái és szövetségei ellen

N. Rodolico, 1899, 131–132. o.

A keresztény tanítás apostola mondotta, hogy mindnyájan legyünk testvérek Krisztusban, ezért akik követik és lehetőségük szerint követni óhajtják Pálnak ezen szent szavait, eltávoztatni törekszenek az e céhez tartozó emberek szívéből és eszéből azt, ami az igaz és legkedvesebb szeretet ellen is van és igen közeli dolog, ti. a társulásokat, szövetkezéseket, ligákat és szövetségeket (monopolia posturas ligas et doganas), valamint az eskütételeket és jogtalan sarcolásokat. Ilyenek a mi kézműveseink és mások között különösen azoknak a statútumoknak és rendelkezéseknek következtében szoktak előfordulni, amelyeket ők elvonulva és titkon alkottak meg, amelyek nem foglaltatnak ennek a céhnek vagy más céheknek statútum-köteteiben, amelyek tekintetében Firenze közössége céheinek statútum-vizsgálói (approbatores statutorum) nem egykönnyen tudnak intézkedni. Szabadságot nyújtván minden kézművesnek, hogy saját hivatását azon céh valamelyik vezetőjének (rectoris) vagy bármely néven nevezett tisztségviselőnek (officialis) mindennemű akadályozása, sérelme vagy jogtalansága nélkül gyakorolhassa, elhatározták, hogy ezen céh egyetlen vezetője (rector), konzula, ügyvivője (sindicus) vagy tisztségviselője – bármilyen névvel illessék is – se merjen, merészeljen vagy legyen felhatalmazva bármilyen statútumot, ordinamentumot, határozatot vagy szabályozást (decreta seu reformationes) alkotni vagy létrehozni ennek a céhnek tagjai és kézművesei között, akár be vannak írva, akár nem, szóval tettel vagy kimondottan, hallgatólag vagy kifejezetten, amelynek vagy amelyeknek kapcsán parancsot, ítéletet vagy eljárást lehet (kiadni, hozni vagy indítani) ennek a céhnek tagjai között, ellenük vagy valamelyikük ellen (és ne merjen) joghatóságot gyakorolni másként, mint ahogyan azok a vezetők, konzulok akarják, vagy ahogyan ennek a céhnek vagy másoknak jóvá hagyott statútumai szerint történhetik.

És ha valami az előbb mondott alakiság ellenére és azon túl történnék, amint mondottuk, ipso iure legyen érvénytelen és semmis. És hogy a podeszta, kapitány és bármelyikük, akit az előbb mondottak kapcsán először megkeresnek, legyen köteles és tartozzék megbüntetni az ilyen rektort, konzulokat vagy officialist és bárki mást 200 font kisforintra mindannyiszor és amennyivel (akarja, és) legyen a nevezettek kapcsán teljes hatósága eljárni, és mindenképpen vizsgálatot tartani az előbb mondottak ellen vétkező és tevő személlyel szemben.

A gyapjúfonó céh (Arte della Lana) statútumainak felirata, melyben egyházi intést és kiközösítést akarnak kieszközölni azok ellen a gyapjúfésülők ellen, akik rosszul fonják a gyapjút.

Hogy eszközöljenek ki leveleket azok ellen, akik a gyapjút (stamen) egy szálnál többre fonják. Az ez idő szerinti konzul urak legyenek kötelesek és tartozzanak tíz font büntetés terhével – mindegyikük után – minden esztendőben legalább egyszer hatékonyan úgy eljárni, hogy leveleket szerezzenek és eszközöljenek ki a tisztelendő atyáktól, a firenzei és fiesolei püspök uraktól és mindkettőjüktől vagy azok vikáriusától, amelyeket Firenze grófsága és kerülete minden egyes részébe, és bármelyikük egyházmegyéjébe küldjenek ki a plébánosoknak, perjeleknek, egyházigazgatóknak és káplánoknak az egyes egyházakba. Ezek legalább (négyszer) egy évben, november elején, Karácsony napján, Húsvétkor és Pünkösdkor legyenek kötelesek és tartozzanak valamennyien a maguk templomában népüket és híveiket első, második és harmadik hirdetésként meginteni, s azt követően minden és minden egyes, bármilyen rendű és rangú személyt kiközösíteni, aki a gyapjúfonalat több mint egy szállal fonja meg (inaspaverint). És aki ez ellen cselekednék a mondott hirdetés és kiközösítés után, azt tekintsék kiközösítettnek és legyen az; s ebből a kiközösítésből másként ne menekülhessen ki vagy az alól másként feloldozható ne legyen, csak úgy, hogy előbb a gyapjúnak minden motringja (matassa) után, melyet, egynél több szálra font meg, a maga egyházának oltárára vagy annak a papnak kezéhez, akitől feloldozást kér, a nevezettek után egy solidus kisforintot ajánl fel. És akkor az a pap, akitől az ilyen bűntettesek a bocsánatot és feloldozást kérték, ezek alól feloldozhatja, de súlyos penitenciát kell kiszabnia reájuk. És hogy a konzulok kötelezzék a gyapjúkereskedőket arra, hogy Firenze kerületének minden egyes üzletében (mercato) tartsanak egy mintapászmát (? unum par articulariorum), és nyomoztassanak azon fonónők után, akik több mint egy szálra fonnak, s akit ez ellen vétkezőnek találnak, 40 solidusszal bűnhődjék. És a konzulok legyenek kötelesek minden esztendőben legalább három alkalommal elküldeni poroszlóikat (berroviarios) és futáraikat a nevezett céh emberei közül, hogy a mondottak tárgyában vizsgálatot tartsanak. És ha kívánatosnak látják, küldjenek ezenkívül is, a nevezettek költségén.

A frankfurti posztókészítők szabályzata

Schmidt, 1914, T. I., 225. o.

Az 1345. évi szabályzat

Mi, Frankfurt posztókészítő mesterei, az alábbiakban a főbíró urak (Scheffen) és az egész tanács tudomására hozzuk jogainkat és szokásainkat, ahogyan azokat ősidőktől fogva megőriztük.

1. Szegéllyel ellátott posztót céhünk egyetlen tagjának sem szabad készíteni, csakis a főbírók (Scheffenek), megrendelésére, akik családjaikkal együtt viselhetnek ilyen posztót…

3. Szokásunk, hogy magunk ügyelünk fel kártolóinkra és fonóinkra…

5. Olyanoknak, akik nincsenek benne céhünkben és nem élnek városunkban, tilos posztóra alkalmazott pecsétünket használni.

6. Aki ellen feljelentés érkezett, és nem tudja bebizonyítani tisztességes voltát, nem maradhat céhünkben…

9. Ősidőktől fogva szokásban van nálunk, hogy mesterségünk szükségleteivel kapcsolatban minden rendelkezést magunk adhatunk ki, kivéve, ha olyan rendelkezésekről van szó, amelyek a város bíráinak vagy a tanácsnak a hatáskörébe tartoznak.

10. Kulman Zach, Folmar von Bibra, Heine Holzheimer és Godfried, von Dorfeldin a fentebb felsorolt cikkelyeket előterjesztette a főbírónak és az egész tanács elé, és eskü alatt vallotta, hogy a posztókészítők céhe mindezen szokásait az elődöktől vette át.

11. A bírságokat és büntetéseket, amelyeket nálunk megállapítottak, és amelyeket mi is megtartunk, az alábbiakban soroljuk fel.

12. …Ha valahol szegéllyel ellátott vagy helyenként bevágott posztót találnak, vagy pedig olyat, amelyről kiderül, hogy hulladékból vagy gyapjúcafatokból készült, vagy amelyet világos fonallal javítottak meg, az ilyen posztót el kell kobozni a mestertől, az utóbbi pedig fizet egy font heller[1007] bírságot.

13. Ha valaki a városon kívül ad szőni vagy kikészíteni posztót és kiderül, hogy az szegéllyel van ellátva, az ilyen posztót el kell kobozni a mestertől, a mestert pedig egy évre meg kell fosztani attól a jogtól, hogy mesterségét folytassa; a határidő elteltével a tilalom felfüggesztését kérheti mestereinktől, de köteles 5 márka pénzbüntetést fizetni.

14. A szegéllyel ellátott posztót senki sem festheti tarkára. (Következményei ugyanazok, mint a 13. cikkely alatt.)

15. Ugyanilyen büntetést fizet az is, aki kettőnél több szövőszéken dolgozik…

20. Aki ólompecsét nélkül ad el posztót, 2 grosch pénzbírságot fizet mestereinknek…

24. Ha valakinél elrejtett szövőszéket találnak, 1 márkát fizet utána…

27. Az az ügynök, aki vásári időn kívül jutalékot fogad el vagy aki posztót készít, egy márka bírságot fizet.

28. Az a mester, aki az ügynöknek jutalékot ad, ha nem látja vendégül házánál, minden alkalommal félnegyed bort fizet.

29. Aki posztót készít, ennek hosszát szegély nélkül is 33 könyöknyire köteles kidolgozni, aki hosszabbra készíti a posztót, a mestereknek 1 fontot fizet.

30. Ha rövidebb vég posztót találnak valahol, 1 verdung pénzbírság jár érte.

31. Akit éjjeli munkán tetten érnek, 1 márkát fizet…

34. …A két mester, aki megvizsgálja a posztót, hogy megállapítsa, milyen benne a gyapjú mosása, minden posztóvég után egy-egy hellert kap.

35. Ha valamely mester bolyhozza a posztót, és a két mester feljelentést tesz, hogy azt rosszul mosta ki, a hibás fizet egy verdung büntetéspénzt és bead egy negyed bort a céhházba.

36. Aki szóval vagy tettlegesen megsérti „a két” mestert, annyi büntetéspénzt fizet, mint amennyi a céh „négy”[1008] elöljárójának megsértéséért jár.

40. A szövőknek senki sem adhat Urunk körülmetéltetése, azaz Gyertyaszentelő napjától Szent Mihály napjáig 16, egyéb időszakban pedig 14 hellernél több napidíjat, ha pedig darabbérben dobozik, minden tízmotringos posztódarab után 5 schillinget kell kapnia, ha a munka egész idő alatt egyforma; ha a munka váltakozik, akkor kötelesek a mesterrel szerződést kötni; kilencmotringos posztóért 5 és 1/2 schillinget szoktak fizetni. Aki többet ígér vagy többet ad, mint amennyit a fentiekben megállapítottunk, a céhházba bead egy negyed bort.

41. Az a szövő, aki mestertársainktól a megállapítottnál többet kér, négy hétre elveszti a jogot, hogy mesterségét folytassa, ő maga is és a felesége is.

44. A festőcsüllenget azon a két vásárcsarnokon kívül, ahol azt ellenőrzik és értékelik, tilos vásárolni, büntetés: egy verdung és negyed bor.

45. Senkinek sem szabad, mikor csüllenget vásárol, többet venni egy kötegnél. Büntetés: fél márka és egy negyed bor.

46. Céhünk tagjai közül senkinek sem szabad csüllenget nem városbelinek eladni… Büntetés: egy funt és negyed bor a céhház számára.

47. Senki sem csalhatja el más embereit, sem munkást, sem munkásnőt. Bírságpénz: fél márka.

A takácsok, csapók és kártolók Beauvais-ben

A posztóipari céheken belüli ellentétek rendezését szolgáló okirat (1390. június 23.) munkaidőre vonatkozó adatai kivételes figyelmet érdemelnek.

Fagniez, T. II., 1900, 135–144. o.

Minthogy egyik részről a Beauvais városabeli takácsok és a takácsmesterség (= a takácscéh) mesterei, másik részről pedig ugyanazon városbeli csapók és kártolók s e mesterségek (= céhek) mesterei között sok kérdés és nem kevés vita támadt az ő mesterségükre, illetve mesterségük gyakorlására vonatkozó statútumokat és rendelkezéseket illetően, amelyekkel kapcsolatban a felsorolt felek a mi kedvelt híveinket és katonáinkat, egyben tanácsosainkat is: Arnold de Corbeyt ki akkor parlamentünk első elnöke volt, s ki most a mi franciaországi kancellárunk, valamint Jean de Vienne-t, Franciaország tengernagyát közös megegyezéssel megkerestük, s az említett kancellár és tengernagy, az igazság kiderítése céljából együttesen kijelöltek bizonyos számú megbízottat, azért, hogy ezek folytassanak le vizsgálatot ebben a vitában; az említett kancellár és tengernagy azonban, miután bizonyos ügyekben el voltak foglalva, az említett vitát nem tudták rendezni, s mindezek miatt, nevezett takácsok kérésére az említett vizsgálat ügyében a mi parlamentünk[1009] elé terjesztették, ahol is az említett kártolók azt az előterjesztést tették, hogy – az általános szokás és gyakorlat szerint – hasznosabb és tisztességesebb dolog az, ha a különböző foglalkozásokat és mesterségeket több, különböző személy kormányozza, és hogy a takácsok mestersége a kártolók és a csapók mesterségétől ősi idők óta teljességgel külön volt választva, mint a takácsoké; és hogy a legősibb idők óta a kártolóknak Beauvais-ben megvolt a maguk külön testülete, és hogy ugyanezen város említett kártolóinak volt meg az egyedüli és szilárd joga arra, hogy a gyapjút kártolhassák nevezett város területén, anélkül, hogy az említett takácsok valaha is gyakorolhatták volna a kártolás mesterségét; és ha egyáltalán volt valaki, aki az említett városban a saját gyapjúját felkártolhatta, akkor azok csakis a csapók voltak; ők valóban felkártolhatták saját gyapjújukat, de mások semmi esetre sem; és hogy a kártolóknak megvolt az a joguk is, hogy az említett takácsok sem a saját házukban, sem azon kívül nem kártolhattak gyapjút, és nem gyakorolhatták a kártolás mesterségét sem; és hogy a posztókészítés területén a takácsok semmiféle más mesterséget nem gyakorolhattak, csakis a szövőmesterséget; ennek ellenére Michel Fabri, Richard de Caigneux, Pierre de Veteri Furno és Drouet Chambos takácsok saját házukon belül s azon kívül egyaránt gyakorolták a kártolómesterséget…

Miután pedig az említett város polgármestere és pairjei kaptak tőlük bizonyos oklevelet arról, hogy kényszerítsék az említett takácsokat, csapókat és kártolókat arra, hogy mesterségét mindegyikük az ősi statútumok szerint gyakorolja; ennek az oklevélnek erejénél fogva, az említett takácsok megkapták a parancsot arra, hogy munkájukba szokás szerint napfelkeltekor induljanak el, és hogy a takácsok napfelkeltekor a saját utcájukon haladva menjenek munkába; s ott, ahol a takácsok utcájának vége van, a kártolók szoktak járni a saját utcájukon; és végül az említett csapók a kártolók utcáját követő saját utcájukon kötelesek járni…

És mivel a takácsok mestersége könnyű és kevés fáradságú munka; és mivel egy takács egy fiú segítségével egész nap, folyamatosan, testének megerőltetése nélkül, könnyen el tud dolgozni napnyugtáig; ezért kötelesek a napfelkelte kezdetén munkájukba indulni, aminthogy ezt meg is tették a vászon-, a kárpit- és a takarószövő takácsok. Ugyanakkor az említett csapók és kártolók mestersége olyan nehéz munka, hogy testi erejük károsodása nélkül sem a csapók, sem a kártolók munkájukat egész napon át folytatni nem tudják, éppen ezért e mesterségükkel járó elfáradás miatt csak későbben kellett munkába indulniuk, mint az említett takácsoknak. És hogy jó 50 esztendeje, sőt: már annyi ideje, hogy az meghaladja az emberi emlékezetet, nem tudunk ellenkező gyakorlatról, hanem az volt a szokás, hogy az említett csapók és kártolók reggel, akkor tájt, amikor a nagymise folyik a beauvais-i Szent Péter-templomban, szoktak először étkezni, s ez a reggelijük, de ennek elköltésére csak rövid időt szoktak szánni, majd pedig úgy kilenc óra tájban abbahagyták a munkájukat, hogy megebédeljenek, de még mielőtt a kilencet elharangozták volna az említett beauvais-i templomban, kötelesek voltak mindig visszatérni munkájukhoz; és ez az ebédidő télen olyan rövid volt, hogy gyakran még be sem fejezhették ebédjüket, már kongatták is a kilencet az említett templomban…

És hogy az említett takácsok nemrégóta a szokásosnál későbben indulnak munkába, mégpedig akkortájt, amikor már harangoznak az első órára az említett templomban[1010] s akadtak olyan takácsmesterek is, akik az említett városbeli takácsok közül többeket arra vettek rá, hogy ne induljanak munkába addig, míg az említett templomban az első órára nem harangoznak; továbbá hogy a szokásosnál rosszabb minőségű munkát végezzenek; nemkülönben a posztóért is magasabb árat akartak kapni, mint amennyit szoktak, továbbá: hogy a takácsok rossz munkája nyomán igen sok vég posztót gyakran rossznak és hitványnak találtak; és hogy az említett takácsok egy idő óta meghatározott órában mentek el ebédelni, pedig ez soha nem volt szokás azelőtt – s mindezt az említett városbeli néhány olyan takács felbujtására tették meg, akik egyben gyapjúval is nagyban kereskedtek. Nemkülönben, hogy az említett takácsok úgy határoztak, hogy a mesterség megtanulására szegődött inasaiknak négy teljes esztendőn át kell szolgálniuk mestereiket, s a mesterség tanulásáért saját pénzükből ugyanazon mestereiknek négy párizsi font ezüstöt kell kifizetniük; sőt: ha akadt a takácsok között olyan mester, aki minden fizetség nélkül, semmiért meg akarta tanítani a mesterségét valakinek – éppen úgy, ahogyan azt egykor a csapók és a kártolók szokták cselekedni –, a többiek nem engedték ezt meg neki; és hogy az említett csapók szegődött inasaiknak meg tudták tanítani mesterségüket úgy, hogy csak egy megszakítás nélküli esztendőn át tartották meg őket saját szolgálatukban és saját gyapjúcsapó munkájukban, de már a második évben az említett szegődött inasok a hét három napján mesterük házán és műhelyén kívül voltak kötelesek dolgozni, és csak a másik három napon át ismét mesterük házában; és hogy az említett városban nemcsak hogy elegendő számú csapó volt, hanem akkora bőség volt belőlük, hogy igen gyakran tétlenségre voltak kárhoztatva, munka hiányában. Továbbá: hogy az említett kártolók szegődött inasaikat saját házukban és saját gyapjújuk kártolásával csak egy esztendőn át foglalkoztatták, de a második évben ezeket a szegődött inasokat már más mester házánál dolgoztatták; és hogy a csapó- és a kártolómesterséget a csapók és a kártolók bármiféle pénz elfogadása nélkül tanították meg…

Ugyanakkor az említett takácsok azt adták elő, hogy Beauvais városa egykor jelentős és népes város volt, amelyet kitűnő kelméiről ismertek, s a város lakosságának nagy része a posztócsinálás mesterségéből élt; és hogy régente, még abban az időben, amikor a dicséretes szokásokat és rendelkezéseket megtartották, a kereskedők messze földről és sok országból csak úgy özönlöttek is, hogy itt vegyenek posztót… A csapók és kártolók azt követelték, hogy módjuk legyen arra, hogy később induljanak munkába, mint a takácsok, tehát az első óra táján és nem korábban. Az első étkezésüket az első óra idején tartották meg, és egy óra hosszán át akartak pihenni, hogy ezt az étkezésüket azalatt fogyasszák el, majd pedig délután, a nap kilencedik órája táján haza mehessenek, hogy megebédeljenek, s hosszabb időn keresztül, egészen addig, míg a beauvais-i templomban a kilencedik órát el nem harangozták, otthon akartak maradni. Csak azután akartak visszatérni munkájukba – ahogyan ezt elmondották –, és munkájukat az esti ima eléneklését követő kompletóriumot jelző harangszókor[1011] teljesen abba akarták hagyni. Ugyanakkor azonban odahaza, a saját házaikban, kora reggel, még mielőtt a közös munkába elindultak volna, majd pedig ebédidőben is, valamint az egyébként testi felfrissülésükre szánt, s a kompletóriumot követő esti időben, sőt: még éjszaka is erősen dolgoztak s préselték a posztót. Ez az otthoni magánmunka annyira kifárasztotta őket, hogy napközben munkájukat már nem tudták úgy elvégezni, hogy az kellő minőségű legyen ahhoz, hogy a pénzbeli nyereséget meghozza… És, hogy az említett csapók és kártolók a közös munkában fél napon túl már nem is vettek részt, s e munkájukat az otthon nappal és éjjel egyaránt végzett magánmunkájuk miatt már nem a kellő minőségben végezték. A csapók és kártolók akkor, ha saját gyapjúikon a saját házukban dolgoztak egész napon át, egészen napszálltáig, benne voltak munkájukban, anélkül, hogy a testi felfrissülésükre szánt szüneteket megtartották volna. A csapók önhatalmúlag hoztak egy statútumot, melyben előírták azt, hogy másként egyetlen csapó sem fogadhat fel inast a mesterség megtanulására csakis úgy, hogy ha a mester és inasa egy teljes esztendőn át az említett mester saját gyapjúján és saját csapóműhelyében dolgozik. Az inasnak még a második esztendőben is mestere gyapjúján kell dolgoznia, kivéve a hét két napját, amikor is házon kívül dolgozhatott a szegődött inas, de akkor is a mestere házon kívüli munkájában. A kártolómesterek is hoztak egy másik statútumot arról, hogy a szegődött inasok legyenek kötelesek két esztendőn át mestereiknél szolgálni, a kártolás mesterségét tanulva. Az első esztendőben a mester és inasa a mester gyapjúján, annak saját házában dolgozik, és nem másutt. És ezek a statútumok károsak és a köz java ellen valók voltak, mert Beauvais városában kevés olyan gazdag csapó- és kártolómester akadt, aki egy egész esztendőn át egyfolytában, valamelyik szegődött inasával együtt, saját gyapjúján dolgozva, a folyamatos foglalkoztatottságot biztosíthatta volna. Ezekből az okokból és statútumokból adódott azután az, hogy az említett csapó- és kártolómestereknél nagy hiány támadt szegődött inasokban…

A kártolás mestersége gyorsan és könnyen, mintegy fél esztendő leforgása alatt jól megtanulható, a szakmai finomságok nélkül; és sok kellemetlenség származott abból, hogy az említett csapók és kártolók később indultak el a munkába, mint ahogyan az kötelességük lett volna. Továbbá rossz munka került ki a kezük alól amiatt a magánmunka miatt, amit otthonaikban, szinte éjjel-nappal csináltak; és a gyapjúszöveteket csak durván és keményen mosták át…. Az volt az ősi idők óta megtartott szokás a régi statútumok és rendelkezések szerint, hogy a csapók, a kártolók és a takácsok, de minden más személy is, aki csak részt vett a posztókészítés munkájában, ha pénzkereset céljából napszámba akart menni, akkor kora reggel, a napfelkelte órájában kellett munkába indulnia bármelyik mesterségből való volt, megkülönböztetés nélkül. Az első óra táján ették meg a reggelijüket, de csak futtában, s igen rövid ideig ettek ilyenkor; majd pedig a nap kilencedik órája táján fogyasztották el ebédjüket, ez az étkezés már valamivel hosszabb ideig tartott. Utána azonban kötelesek voltak munkájukat egészen napszálltáig folytatni. Az ebéd órája a nyári évszakban, tehát Húsvét ünnepétől Szent Remig napjáig[1012] egy gall mérföld napjárásnyi időn túl,[1013] Szent Remig ünnepétől Húsvét ünnepéig pedig egy, fél gall mérföld napjárásnyi időn túl, nem tarthatott. Ezt a rendet tartották be nagyon régi idő óta általánosan a szomszédos helységekben is, így Artois-ban, Hisduin-ben és St. Andomarban, tehát ott, ahol a posztókészítés iparát gyakorolták. Továbbá: az ősi gyakorlat és az ősi rendelkezések szerint Beauvais városában, s a többi helységben, ahol a posztókészítés iparát űzték, megengedett dolog volt az, hogy a takácsok és a csapók odahaza a saját házuknál felkártolják a saját gyapjújukat, anélkül, hogy ezt a kártolómesterek akadályozhatták volna. Nemkülönben: mindenkinek, aki a kelmék készítésében dolgozott, joga volt megcsapni, vagyis vesszőkkel végigverni saját gyapjúját; és ezekben az esetekben nem volt szükség arra, hogy a gyapjúkat felkártoltassák a kártolókkal. Abból, hogy a takácsok kizárólag a saját gyapjújukat odahaza felkártolták, nem származott jogsérelem az említett kártolómesterekre; ellenkezőleg; nyilvánvaló volt az, hogy ebből a közjó gyarapodik csak hiszen a takácsok rövid idő alatt jártasságot szereztek a kártolásban is. Ugyanakkor a takácsok és csapók mesterségéből a finomabb és több fejtörést igénylő munkaszakaszokba a másik mesterségbeli nem árthatta bele magát, s ezek mindkét mesterségben teljesen elkülönülten megmaradtak. És még azt is elmondották a továbbiakban, hogy a takácsok a maguk mesterségén (= céhén) belül hoztak egy statútumot, amelyet azután hosszabb időn át be is tartottak, s az úgy szólt, hogy senki a takácsmesterséget meg nem tanulhatta addig, míg nem volt együtt négy font ezüstje – ez a pénz lehetett sajátja, de valamelyik barátja is odaadhatta azt neki –. Ezt a pénzt az elszegődött személy köteles volt odaadni a tanítómesterének, hogy annak ellenében tanítsa meg őt a mesterségére. A mesterséget négy éven át kellett tanulnia, s szolgálnia ez alatt az idő alatt mesterét. És ha mestere a négy esztendő letelte előtt meghalt, avagy ha szegénységre jutott, akkor e mesterség (= céh) takácsmesterei az említett inast a takácsok céhének költségén más mesterhez helyezhették, s ott folytathatta tanulását, míg csak le nem telt a négy esztendő. – Továbbá: hogy az említett város közjava érdekében jó lenne az is, ha megszületnék egy olyan rendelkezés, amely előírja, hogy legyen ebben a városban külön egy harang. Ennek szavára induljanak el a csapók, a kártolók és a takácsok a munkába, és térjenek is meg abból. Mindig egyazon utcában és egyazon órában legyenek kötelesek egybegyűlni valamennyien; és tartassanak meg e rendelkezések egyidejűleg Picardia valamennyi egyéb olyan helységében is, amelyeket a posztóipar gyakorlására alapítottak. Mindezért kérték: adassék ki rendelkezés arról, hogy az említett város csapói és kártolói, legyenek kötelesek kora reggel munkába indulni, akkor, amikor kelni kezd a nap; és abban az órában, mint a takácsok… és, hogy az említett csapók és kártolók legyenek kötelesek első, reggeli étkezésüket a prima körül, de nem előtte, igen röviden elfogyasztani, és anélkül, hogy ezért hazamennének. Ne legyen szabad nekik a közös munkát magánügyeik miatt abbahagyniuk; s a második étkezést, vagyis ebédjüket a nap kilencedik órája táján, de semmi esetre sem előtte fogyaszthatják el. Erre már valamivel hosszabb időt fordíthatnak, mégpedig: a hosszú nappalokon, tehát Húsvét ünnepétől Szent Remig napjáig egy gall mérföld napjárásnyi időn át, a rövid nappalokon pedig, azaz Szent Remig napjától Húsvét ünnepéig, egy fél gall mérföld napjárásnyi időn át legyen erre a célra munkaszünetük. Továbbá: az említett csapóknak és kártolóknak meg kell tiltani azt, hogy abban a szabad időben, amit azért kapnak, hogy a testi erejüket helyreállíthassák, tehát az éjszakai és a korai hajnali órákban, még mielőtt munkájukat elkezdenék, odahaza elgyötörjék a testüket azzal, hogy éjszaka ványolják (kallózzák) a posztót, avagy más nehéz testi munkát végezzenek. Különösképpen azokon a napokon ne tegyék ezt, amikor egész napos napszámjuk van, s pénzkereset céljából mennek dolgozni. Továbbá: napi munkájukból ne foglaljanak le sok időt olyan magánügyek intézésére, amilyen a lakodalomba és temetésre járkálás, vagy a bíróság elé idéztetés. És adassék ki számukra parancsba az is, hogy az utolsó étkezés után, miután ti. ebédjüket elfogyasztották, legyenek kötelesek napnyugtáig híven kitartva még tovább dolgozni, tehát dolgozzák ki az egész napszámot… A kúria ítélete szerint kimondatott az, hogy a kártolómestereket meg kell hagyni saját szerzett jogaikban, s az egyes takácsok által támasztott akadályokat a mi parlamentünk kúriája eltávolította. …Elrendelte továbbá a kúria, hogy Beauvais városában legyen egy bizonyos óra, amely szerint a takácsmesterség, csapómesterség minden munkása munkájában igazodni köteles. Azok a takácsok és csapók, akik pénzkereset céljából napszámba szegődtek el, kötelesek a számukra kijelölt utcákon végighaladva, összegyülekezni; és minden mesterségnek legyen egy kijelölt külön helye, ahol a napszámosok gyülekeznek. Ugyanazon takácsok és csapók a nyári évszakban, tehát Húsvét ünnepétől Szent Remig napjáig, a számukra kijelölt utcán haladva, a nap ötödik és hatodik órája közti időben menjenek ki arra a helyre, ahol napszámba elszegődhetnek, de úgy, hogy munkájukat 6 órakor már el is kell kezdeniük, első étkezésüket egy óra alatt fogyaszthatják el, a második étkezésre, az ebédre másfél órányi munkaszünetük lesz, és munkájukból ebéd után a 6. és 7. óra között eltávozhatnak, illetve el is kell távozniuk. A téli évszakban, ti. Szent Remig napjától egészen Húsvét ünnepéig a takácsoknak és csapóknak 6 és 7 óra között az utcán kell lenniük, és munkájukat 7 órakor meg kell kezdeniük. Az első étkezésre csak fél óra és ebédre csak egy óra szünetet kapnak, s napi munkájukból délután öt óra tájban távozhatnak. Mindezen felül ugyanazon kúria megparancsolja a takácsoknak és csapóknak, hogy a munkaszünetekben, amit étkezésre kapnak, továbbá éjszaka, avagy hajnalban mielőtt munkába indulnának, ne végezzenek olyan nehéz munkákat, mint a ványolás (kallózás) vagy más efféle, ami súlyosan igénybe veszi testi erejüket. Olyan napokon, amikor szegődött napszámban dolgoznak, magánügyeikben ne járkáljanak se lakodalomba, se a halottak temetésére, mert mindezzel jogsérelmet okoznak azoknak, akiktől napszámbérüket kapják. Ha megesnék az, hogy az efféle magánügyben mégis elhagynák munkahelyüket, akkor az így eltöltött időnek megfelelő napszámbért összes munkabér-járandóságukból le kell vonni. – Ami pedig a kártolókat illeti, az ő munkarendjükkel kapcsolatban úgy rendelkezett a kúria, hogy a továbbiakban a kártolók nem kötelesek egész napszámra bérmunkába állni, hanem a gyapjú fontja és nehezéke szerint vállalhatják a munkát vagy taxa szerint, vagy pedig úgy, hogy bizonyos számú órára elszegődnek, ki-ki annyi időre, amennyit dolgozni tud, de anélkül, hogy kötelezhetők lennének arra, hogy egész napszámot vállaljanak. Ami pedig a szegődött inasokat illeti, mindhárom felsorolt mesterségen a kúria ítéletében kimondotta, statútumaik szerint járhatnak el, tehát szokásaik szerint; fenntartván azonban annak lehetőségét, hogy néhány takácsmester e mesterséget bizonyos személyeknek jámborságból és alamizsnálkodásból úgy taníthatja meg, hogy semmiféle pénzt nem fogad el tőlük, ha erre engedélyt kap a mesterség céhmestereitől, úgyhogy készkiadásait a takácsok közössége téríti meg neki.

A párizsi Notre-Dame harangjának újraöntési költségei (1397. április 15.)

Fagniez, T. II., 1900, 152–164. o.

Számadás a párizsi székesegyház Mária nevű harangjának újraöntési költségeiről; ez a harang ugyanis megrepedt az Úr ezerháromszázkilencvenötödik esztendejének február hava 24. napján, akkor, amikor a mi király urunk szentmiséjére harangoztak be; a számadást Jean de Villars készítette – aki ez idő szerint a templom építésére szolgáló alapítványok káplánja – mind a bevételeket, mind a kiadásokat feljegyezve, úgy és olyan formán, ahogyan az következik.

És azt is tudni kell, hogy az említett harangot beolvasztották, és ez augusztus hónap utolsó napján történt, az ezerháromszázkilencvenhatodik esztendőben.

Bevételek:

Legelőször is az én uraimtól és mestereimtől, Laurent de Mongeria mestertől, valamint Filibert de Saux mestertől, kik mindketten a párizsi székesegyház kanonokjai és ugyanazon templom építésére szolgáló alapítványok intézői 1396. június 5-én kaptam 50 frankot, 40 párizsi livre értékben.

Említett uraimtól a rákövetkező augusztus hónap harmadik napján ismét 50 frankot kaptam, mely 40 párizsi livre-t ér.

Ugyancsak tőlük, az említett hónap 19. napján 100 frankot, mely négyszer húsz (= 80) livre értékű.

Ismét tőlük, az említett augusztus hónap 29. napján nyolcszor húsz (= 160) frankot, ami hatszor húsz és 8 livre-t (= 128 livres-t) ér.

S újra csak tőlük a rákövetkező szeptember hónap 22. napján 20 frankot, ami 16 livre-t ér. Hasonlóképpen tőlük, a rákövetkező október hónap 3. napján 100 frankot, négyszer 20 (= 80) livre értékben.

Nemkülönben tőlük, az említett hónap 24. napján 20 frankot, 16 livre értékben. Mindez összesen kitesz négyszer 100 (= 400) livre-t.

Kiadások erre az összegre:

Először is: arra a faanyagra és azokra az eszközökre, amelyek az említett harang leeresztéséhez voltak szükségesek, s amelyeket franciául, „chables”-nak neveznek, továbbá: a fuvarokra, az ácsok fizetésére stb.

Ezek közül először: Allermus la Mouche-nak, az épületfaanyag-kereskedőnek, ki Mortallariában lakik, hat darab gerendáért, amelyek 2 1/2 tézia[1014] hosszúak voltak, és hat másikért, melyek két tézia hosszúak, s valamennyi, minden irányban mérve másfél lábnyi vastag volt, a hozzájuk való felszereléssel együtt, továbbá: négy szarufáért, amelyek az emelőhöz kellettek – ezt az emelőszerkezetet franciául leviers-nek hívják –; ezek kellettek tehát az emelőcsiga-szerkezethez és az említett eszközökhöz. Majd Jean de Haya ácsmesternek, ugyanazon templom esküdtjének, valamint: a fenti anyagok felrakásáért, a templomig szállításukért és a templom tövében való lerakásukért összesen 58 solidus.

Étienne de la Nesse-nek, ki a Maubert utcában lakik, egy darab 14 láb hosszú és minden irányban 2 és 1/2 láb széles gerendáért, az említett harang számára haranglábnak – amelyet az említett Jean de Haya vásárolt meg Étienne-től, 7 livre és 4 sou.

A második darab gerendáért, de azt négy darabban elmetszve, 13 sou.

A felsorolt gerendák szekérre rakásáért, fuvarozásáért és a templom tövében való lerakásáért 10 sou.

Az 1395. évben, a március 25-e hetét záró szombaton Jean de Haya-nak azért, mert egy napon át dolgozott az említett emelőszerkezeteken: 6 sou 6 denier.

Filipotus de la Garde-nak, aki szintén egy napot dolgozott, 5 sou.

Oudinet Clergastre-nak ugyanazon egy napért 4 sou 6 denier.

A nagyhéten Jean de Haya, azért, mert azokon a szerkezeteken dolgozott, amelyek segítségével az említett harangot le lehet engedni, s ez a munkája öt napon át tartott, minden napjáért 6 sou 6 denier, összesen tehát 32 sou 6 denier.

Az említett héten, ugyanazon okból Jean Bonnart ácsnak négynapi munkájáért, naponta 6 sout számítva. Jean de Haya rendelkezése szerint, összesen 24 sou; Jean Lami 5 napi munkájáért, napi 6 sout számolva, összesen 30 sou; Filipotus de la Garde-nak 5 napi munkájáért, napi 5 sout számolva, 25 sou; Mathieu Boileaue-nak hasonlóképpen 5 napi munkájáért, napi 4 sout számolva, 20 sou; Jean Lambert négynapi munkájáért, 4 sou 6 denier-vel számolva napját, összesen 18 sou; Briton fia Étienne-nek 4 napért, napi 4 souval, öszszesen 16 sou; Jean Lescuier-nek 4 napért, 4 sou 6 denier-vel számolva napját, összesen 18 sou; Thomas Herlebot-nak 4 napért, minden napját 4 sou 6 denier-vel számolva, 18 sou; Guillaume Longueville-nek 4 napját hasonlóképpen elszámolva, 18 sou; Oudinet Clergastre-nak 5 napjáért napi 4 sou 6 denier-vel, 22 sou 6 denier; Thierric d’Aunoy-nak 4 napért, mindegyiket 4 sou 6 denier-vel számítva, 18 sou; Jean Lassuznek 4 napért, napi 5 sout számolva, összesen 20 sou; Guillaume Briart-nak 4 napért, napi 4 sou 6 denier-t számolva, összesen 18 sou; ezek végösszege: 14 livre, 10 sou és 6 denier.

A négy csigaszerkezet kenéséhez szükséges kenőcsre, az említett harang leeresztésekor 4 sou.

Három mesterlegénynek, mert segédkeztek az említett hét csütörtökén a harang leeresztésénél, egyenként mindegyiküknek 8 denier, összesen tehát 2 sou.

Jean Regis kötélverőnek a Straminis utcában, közel Szent Ince templomához, egy kenderkötélért, melyet franciául „chable”-nak neveznek, s melynek hossza 62 tézia volt, négy olyan kötéllel együtt, amelyet franciául „chambliaux”-nak neveznek, és amely kötelek együtt 450 fontot nyomnak, valamint két szalmakötegért, amelyek a harang leeresztéséhez voltak szükségesek, s valamennyiüket a már említett Jean de Haya vásárolta meg, az említett kötélverővel megalkudván, összesen 16 livre 12 sou.

A kötélzetnek a Saint Sauveur utcából a templomhoz való szállításáért 2 sou.

Ezek a részösszegek együtt 45 livre 3 sout tesznek ki. Ebben a számadásban több erről nincs, mert a templomépítési alapítványok káplánja mindezekről, a harang újraöntésével kapcsolatos kiadások befejeztével, az 1396. esztendőben, Keresztelő Szent János ünnepén számolt el. És itt azért sorolta fel a részösszegeket, és csakis azért tette ezt, hogy világosabban kitűnjék: mi volt a költsége az említett harang újraöntésének. Az összeg tehát 45 livre 3 sou.

*

Kiadások érc, ötvözőérc és ón vásárlására, s az ezekkel kapcsolatos fuvarokra:

Először is: a Saint-Martin-des Champs kolostor priorjának 800 font ércért, minden 100 fontot 8 livre-vel számolva, összesen 64 livre.

Az említett érc felrakásáért és a Szent Márton-kolostortól a párizsi Notre-Dame-templomhoz fuvarozásáért 6 sou.

Reginald Morise-nak, ki a Saint-Martin utcában lakik, hétszer száz négyszer húsz és tizenhárom egész és fél font ötvözőércért, száz fontját 7 livre-vel számítva, összesen 52 livre 2 sou 10 denier.

A fuvarköltség: 4 sou.

Jean Testart fűszeresnek, ki a Saint-Denis utcában lakik, egy darab ónért, mely 221 fontot nyom, 19 frank, 111 sou, 8 denier.

Az ón fuvarköltsége 16 denier.

Uraim parancsára a káptalanból elvitettem egy kis harangocskát, amely a templom kis harangtornyában volt és hatszor húsz font harangércet nyomott.

Július hó harmadik napján, az említett Mária-harangot darabokra törettük a templomban, és átszállíttattuk a káptalan udvarára, s ott megmértük, és úgy találtuk, hogy 9350 font harangércet nyom.

E darabok elszállításáért több személynek kifizettem 8 sout.

Jean Dote-nak azért, mert a Notre-Dame üvegezett csarnokából a Saint-Denis-templom tornácára – ami körülbelül egy mérföldnyi távolságot jelent – átvitte azt az ércet, ami megmaradt a másik, a Mária nevű harangból, 2 sou 8 denier.

Pierre Clerici vasművesnek, ki a Petit Pont mellett lakik, egy vaskalapácsért, amely a fenti érc szétveréséhez kellett, és nagy alakú kalapács volt és 30 font vasat nyomott, fontját 8 dénárban számítva, összesen 20 sou.

Tudni kell azt is, hogy miután az említett harang teljes egészében elkészült, visszamaradt még 2 ezer és 60 font érc, de ebből a mennyiségből le kell vonni az említett 60 fontot, mert az nem volt jó és nem volt tiszta. Így végül is 2000 font érc maradt, s ezt a menynyiséget Jean Voygnon mester párizsi kanonok és Pierre Maillerac úr, az említett párizsi templom káplánjának jelenlétében mértük meg.

Ezzel egyidejűleg visszamaradt még 60 font ón; ebből azután elvettek 28 fontot az orgona javításához, mert éppen akkoriban javították azt is. És a templom ablaküvegeinek ónkarikái javításához is elhasználtak 8 font ónt. Így végül is 24 font ón maradt vissza.

A fenti részösszegek összesen hatszor húsz és tizennégy livre-t és 6 deniert tesznek ki.

*

De pénzt kellett kiadnunk a Párizs városa területén lefoglalt fújtatók kölcsönzési díja címén is, s azoknak a mesterlegényeknek, akik segítettek a fújtatásnál a készülő harang ércének olvasztásakor; de egyéb kiadásaink is voltak a harang elkészítésével kapcsolatban. Éspedig:

Először is a mi urunk, a király oklevelének pecsétdíjára 6 sou; ebben az oklevélben a párizsi (Notre-Dame-) templom engedélyt kap arra, hogy lefoglalhassa Párizs városa területén a fújtatókat, bárhol legyenek is azok, s bárhol is találhatók, de – tisztességes kölcsönzési díj ellenében.

Következik a fújtatók kölcsöndíjára kifizetett összeg, illetőleg költség:

Először is: Jean de Gonmoytól egy pár fújtató; Reginald de Hallistól egy pár fújtató; Pons Belinitől egy pár fújtató; Guillaume Brisset-től egy pár fújtató; néhai André du Vergier özvegyétől egy pár fújtató; Martin de Valle fia Guillaume-tól egy pár fújtató; Hennequid Laloge-tól egy pár fújtató; Anglicus fia Guillaume-tói egy pár fújtató; Theirric Lalemantól egy pár fújtató; a „Püspök”-nek nevezett Jeantól két pár fújtató; Hennequin de Ganttól egy pár fújtató. És így összesen tizenkét pár fújtató; amelyek az említett érc olvasztásához kellettek elejétől fogva, végig. Mindegyik párért 8 sou, összesen tehát 4 livre 16 sou.

A felsoroltak közül két fújtató bőrének megjavításáért – ezek ugyanis elégtek a harang öntésénél –, darabját 10 souval számolva, összesen 20 sou.

Más fújtatók: Reims-i Radulftől 1 pár fújtató; Simon de Fossától…, a Párizsi Roger-től…, Thomas Sainteriustól…, Reginald de Hallistól stb. És így összesen öt pár olyan fújtató volt, amelyekkel semmit sem dolgoztak, s ezeket őrizet alá helyeztük, hogy ne legyen vita felőlük s ne legyen hiány se bennük; ezeknek minden párjáért fizettünk 4 sout, összesen tehát 20 sout.

És így valamennyi fújtatóért összesen 6 livre és 16 sou.

Következik a fújtatólegények fizetése. Ezek közül először is:

Étienne de Lyonnak, Simon de Vynek és a „Püspök”-nek nevezett Jeannak – kik valamennyien fújtatólegények, és mindegyikük egy-egy napot dolgozott, azokra a napokra, amikor dolgoztak, akár a fújtatásban, akár az érc elrendezésében és kohóba rakásában, mindegyiküknek 6–6 sou. Összesen tehát 18 sou.

Más fújtatólegényeknek, ti. Pierre Rosette-nek stb… tehát valamennyiüknek, kik egy napon és egy éjszakán át dolgoztak – és ez két napnak számít, mert az éjszakát is egy napnak számítjuk – összesen volt 56 napszámjuk; egy fújtatónak – kiknek mindegyike úgy dolgozott, hogy vagy nappal fújtatott, vagy éjjel rakta a kemencébe az ércet – kinek-kinek közülük egy napra vagy éjszakára 4 párizsi sou, összesen 11 livre és 4 sou.

Gillis Lescuier-nek… stb., tehát e fújtatólegények valamennyijének egy napszámja volt fújtatási munkában, s e napok száma összesen 74 napot tesz ki; mindegyiknek egy napra 4 sou, összesen 14 livre 16 párizsi sou.

Guillaume Rouget városi darabontnak, mert végigjárta Párizsban sok kovács házát, s tudtukra adta király urunk parancsát, hogy tudniillik gyorsan és minden halogatás nélkül adják át fújtatóikat az izzó érc fújtatásához, hogy elkészülhessen a szóban forgó harang; s e szolgálatban az említett darabont három egész napot töltött el, naponta 6 sou, összesen tehát 18 sou.

Simonetto de Fossa kovácsnak azért, mert együtt ment az említett darabonttal, hogy megmutogassa: hol laknak azok a kovácsok, akiknek van fújtatójuk, s ebben a dolgában járva, három napot töltött el, éppen úgy mint az említett darabont, napi 6 sou, összesen 18 sou.

„Johanni, dicto la Cras” – érmevésnöknek azért, mert készített és formált egy bélyegzővasat, amellyel le lehet bélyegezni azokat az érméket, amelyeket – annak érdekében, hogy beléphessenek arra a helyre, ahol az olvasztókemence állt – átadták azoknak, akiket kiválogattak arra, hogy jöjjenek, és vegyenek részt a fújtatás munkájában, 8 sou.

Denis le Bercheron fuvarosnak, azért mert bejárta Párizs városát, összeszedve fuvaroskocsijával azt a 17 pár fújtatót, melyekről már szó volt, s azokat összehordta az öntés helyére, majd pedig – amikor a harang már készen volt – visszaszállította azokra a helyekre, ahonnan összeszedte őket, ezért az odahordásért és visszahordásért külön-külön kapott Raimond de Temple mester rendelkezés szerint –16–16 deniert, összesen tehát 17 párizsi sout.

A fújtatással kapcsolatos költségek összege tehát: 37 livre 6 sou és 8 denier.

*

Kiadások a felsorolt napszámosokra és fújtatómunkásokra:

Ti. reggeli étkezésükre, mielőtt elkezdek volna fújtatni, majd pedig – miután már megolvadt a harang – ebédjükre. Az alábbi költségek, számba véve mind a fújtatókat, mind segítőiket, hatszor húsz, vagy még ennél is több személyre váltak szükségessé.

Először is: 16 tucat kenyérért, melyet a Maubert utcába vettünk, tucatját 22 denier-ért, összesen 29 sou és 4 denier.

Egy hordó vörösborért, melyet Jean Candelier-nél vásároltunk, „A rókafarokhoz” címzett vendéglőben, közel Saint-Marine-templomához, 4 livre-ért.

E hordó bornak a Saint-Denis-templom közelébe szállításáért, lerakásáért és ászokra emeléséért 4 sou.

Henrik fia Jean hentesnek, ki a Saint Germain de Près mellett lakik, ürükért és egy negyed ökörért 48 sou.

Sóért, e húsok megsózására és az ebédhez, 4 sou.

Mustárért 3 sou.

Mazsolaszőlőért – ez uraim kiadása volt – 4 sou és 8 denier.

Jeanne de Aurelianisnak, aki „A medvéhez és az oroszlánhoz” címzett fogadó előtt lakik, zöldségfélékért, 2 sou.

Félszáz köteg rőzséért, melyeket a Petit Pont melletti tűzifa-kereskedésben vettünk, és helyszínre szállításáért összesen 6 sou.

Ivó- és más cserépedényekért, 4 sou.

Gyümölcsökért, hogy azokat a fújtatólegények fogyasszák, miközben munkájukat végzik, 4 sou.

Jean Regisnek, aki a Garlandie utcába lakik, abroszok és kéztörlő kendők kölcsöndíja fejében, 6 sou.

Óntányérok és ónkupák kölcsönzési díja címén, 6 sou.

Ezeknek a tányéroknak oda- és visszaszállításáért 8 denier.

Több segítőnek, akik elmentek és kerestek asztalokat, sütőformákat, tepsiket, melyekre mind a konyhánál volt szükség, 4 sou.

*

Kiadás azoknak a munkásoknak a fizetésére, akik az említett harangot öntötték, felfüggesztették, s arra a helyre helyezték s ültették fel, ahol most van.

Először is: Thomas de Claville párizsi lakos, harangöntőnek a harang megöntéséért; ehhez az öntéshez saját maga előlegezte a költségeket és a kiadásokat, kivéve a fújtatókét s a velük együtt dolgozó személyekét, amely költségekről már szó volt, az említett Thomas-val való megegyezés szerint: 200 frank, ami megfelelő nyolcszor húsz livre-nek.

Jean de Haya ácsnak, az említett templom esküdtjének, azért, mert a harangot arról a helyről, ahol megöntötték, a templomhoz szállíttatta, s felmenve a toronyba, a harangot a megfelelő helyre állíttatta, a káptalanbeli uraim és az említett Jean közötti alku szerint, 32 livre.

Egy szíjért, magyarországi bőrből, amelyet a főutcán, ti. a Saint-Denis utcában vettünk az említett harang számára, s kifizettük du Marchés, más néven Pierre Pouret, az említett templom harangozójának jelenlétében, 18 sou.

Egy tartóhorogért, egy vascsigával együtt, a tartószíjhoz, 2 sou.

Ezek a részösszegek összesen kitesznek kilencszer 20 és 12 livre-t.

*

Kiadásokat a régi, törött harang elszállítására, s a kész, új harang visszaszállítására. Először is: Thomas de Belvac kovácsnak… 6 livre 8 sou… és 9 livre 6 sou…

(Annak leírása következik, hogyan készített a kovács szerkezeteket, vasszerszámokat a nagy munkához, s hogyan végezték a szállítást, vasgörgők segítségével Jean de Haya ácsnak, a templom esküdtjének irányításával.)

*

Más kiadás a Saint-Denis-monostor melletti iskola javítására, ahol tudniillik a harangot öntötték, s egy tartógerenda készítéséért, melyet az említett harang haranglábja fölé ácsoltak, valamint az ácsok munkabérére.

Először is: Jean le Branchu, aki a Mortellerie-ben lakik, egy darab gerendáért a tartógerendához; ezt a gerendát Jean de Haya, a templom ácsa vásárolta meg, 36 souért.

Két másik darab gerendáért, az említett harangláb mérlegkarja elkészítéséhez, 8 sou.

Az említett gerenda négyes fogatú szekérre rakásáért, és a templom tövében való lerakásáért, 4 sou.

Az említett Jeannak és legényének, azért, mert kétfelé vágták a gerendát, s egy másikat is, az iskolaépület javításához, 8 sou.

Thomas Sainteriusnak, a harangöntőnek három darab gerendáért, melyeket ugyanarra a célra tőle vásároltunk, 20 sou.

Dominique Pilot-nak és Jean Juppinnek, kik mindketten ácsok, azért, mert az említett javítási munkán dolgoztak, azon a héten, amely szombati nappal kezdődött, október hónap 14. napján, s mindketten 3–3 napon át dolgoztak, napi 5 souért, összesen 30 sou.

Guillaume Britonisnak, az asztalosnak, aki a Maubert utcában lakik, azért, mert kijavította a Saint-Denis-monostor melletti iskola padjait és lépcsőit, ugyanis itt történt a harang öntése, s ezek a lépcsők össze voltak töredezve, a harangöntés munkája miatt, 5 sou.

E munkához szükséges szögekért 12 denier.

E részköltségek összesen 112 sout tesznek ki.

*

Kiadások kőfaragómunkára, a káptalan monostorszárnyán és a templomban; valamint kiadások a föld és kavics szállításért a rakodóhelyre.

Először is: Berthaud de Grigny kőfaragónak, a monostorbeli oszlopok vagy oszloprészek áthelyezéséért; ezeket ugyanis a harang miatt el kellett mozdítani; ebben a munkában egy napot dolgozott, az augusztus 28-ával kezdődő hét hétfői napján. 5 sou.

Guillaume D’ Istreville-nek, Jean Filleulnek és Jean de Temple-nak, kik ugyanabban a munkában foglalatoskodtak 1–1 napot 5 souval számítva napjukat, összesen 15 sou.

Guillaume De Lozanának, aki segédkezett e munkában egy napot, 2 sou 4 denier.

Két darab szekérre való zsákért 2 sou.

E részösszegek összesen 24 sou 4 denier-t tesznek ki.

*

Az említett Bertraud-nak, azért, mert visszahelyezte az oszlopokat és oszloprészeket, miután a harang teljesen elkészült, szeptember utolsó hetében, a hónap 25. napján, kétnapi munkájáért 10 sou.

Thomas Dantgille-nak; ki ugyanebben a munkában, ugyancsak két napot dolgozott 10 sou.

Guillaume De Lozanának és Jean Moreau-nak, kik munkájukban segítették őket, mindkettőjüknek 2–2 napért, napját 2 sou 4 denierben számítva, összesen 9 sou 4 denier. Simon Burneau-nak egy szekérfuvarért 6 sou.

Pierre Belonnak és Guillaume de Montargiacónak, ezért, mert elhordták a kőtörmeléket a kavicsrakodóhelyre e kőfaragó munka után, és mert behúzták és elegyengették azt a nagy gödröt, amelyben a harangot megöntötték, mindegyiküknek 2-2 napot számolva, napi 2 sou 4 denier-vel, összesen 9 sou 4 denier.

E részösszegek együtt 45 sou 8 denier-t tesznek ki.

*

A „Le Corbilloys”-nak nevezett Jean kőfaragónak, azért, mert október hónap 28-án, szombaton a Saint-Denis-templom melletti csarnok és iskola falait és fülkéit megjavította és felújította – ezek ugyanis megrepedeztek és megrongálódtak a harangöntés munkája miatt –, s ki ebben a munkában 4 és 1/2 napot dolgozott, minden napra 5 sout számítva, öszszesen 22 sou 6 denier.

Pierre Cailleuze-nek, aki segített neki, 4 és fél napra, napi 2 sout számolva, összesen 9 sou.

Simon Burneau fuvarosnak öt fuvarért 30 sou. Ugyancsak neki további két szekérre való zsákért 2 sou.

Jean Majorisnak és Jean Bonelnak, azért, mert elhordták azt a kőtörmeléket a kavicslerakóhelyre, ami kikerült az említett falakból és fülkékből, s amely munkában mindketten 1–1 napon át dolgoztak, napi 2 sout számítva, összesen 4 sou.

E részösszegek összesen 46 sou 6 denier-t tesznek ki.

*

Jean Mandelot-nak és Guillaume Gobet-nak, a november 11-ét követő szombaton, azért, mert földet fuvarozott a lerakóhelyre, amely földből az a kemence készült el, amelyikben megöntötték a harangot; miután, mindketten szállították a földet 5–5 napon át, napi 2–2 sout számítva, összesen kifizetve 20 sou.

Az említett tisztségviselő fáradozásáért és fizetésképpen 6 livre.

Ennek a számadásnak megírásáért, elrendezéséért és lemásolásáért, valamint papírért, és hártyáért (pergamenért) összesen kifizetve 40 sou.

A részösszegek együttesen 20 livre 12 sou és 10 denier.

*

Az összes kiadás tehát 410 livre, 16 sou és 6 denier. Összevetve a feljegyzett teljes bevétellel – ami 400 livre volt – a kiadás a bevételt 10 livre, 16 sou és 6 denier-vel lépi túl, amivel a templompénztár tartozik az említett tisztségviselőnek.

De Socco

Ezt a számadást meghallgattuk az Úr ezerháromszázkilencvenhatodik esztendeje április havának 15. napján.

R. de Loniaco s. k.

Inasszerződés, 1404

A különböző tárgyú szerződések, a város gazdasági tevékenységét és a polgárok személyi kapcsolatait bemutató források egyik fontos pontja a kölcsönös biztosítékokat magába foglaló záradék.

H. Loesch, 1907, 221–222. o.

Én, Johann Toynburch, régi kölni polgár, minden embernek tudtára adom, hogy a tisztes férfiúnak, Ailff Bruwer aranyműves mesternek bérbe adtam (vermeit hain) tulajdon fiamat, Toenist, aki bele is egyezett abba, hogy az aranyműves mesterséget Kölnben megtanulja és neki nyolc, éven keresztül hűségesen szolgáljon. Ez a nyolc év pedig a levél kelte után következő Szent Márton apostol napján kezdődik és megszakítás nélkül tart. Ailff mester köteles fiamat e nyolc év folyamán eltartani. Én pedig, Johann, említett Toenis fiamat ez egész nyolc év folyamán tisztességes ruházattal látom el. Továbbá, amennyiben Toenis fiam az említett nyolc év első felében meghalna, Ailff mester köteles abból a tizenhat aranyból visszaadni, amit neki előlegbe adtam. Ha azonban ugyanez a Toenis fiam akár csak egy nappal is az első év befejezése után halna meg, akkor az említett Ailff mester sem nekem, sem örököseimnek egy fillért sem tartozik visszaadni.

Továbbá kijelentem, hogy ha én, Toenis, említett Ailff nevű mesteremtől a nyolc év során elszökném, csukasson a céh börtönébe, a nyolc évet pedig hosszabbítsák meg, majd befejezte után negyvenkét arany büntetést tartozom Ailff mesternek fizetni. E bírság megfizetése végett Ailff mester ellenem panaszt tehet minden törvényszéknél vagy akár egyházi, akár világi bírónál, Kölnön belül és kívül. Ebben az esetben pedig én, Toenis, az említett Ailffnak köteles vagyok haladék nélkül eleget tenni az említett összeg erejéig, és azután én, Toenis, minthogy erre is kötelezve vagyok, a nyolc évet, mint említettem, leszolgálom és befejezem, mint ahogyan az a céhben, Köln városában jogos és szokásos.

Erre az okmányra én, Johann Toynburch, pecsétemet függesztettem, hogy azt hitelesítsem, és ugyanerre kértem Jacob von Meerheim nevű kölni polgártársamat, a tiszteletre méltó férfiút, hogy ősi saját pecsétjét függessze erre a levélre, az abban foglaltak megerősítéséül; e pecsétek alatt én, Toenis még elismerem, hogy azok ott írva állanak.

Közjegyző előtt kötött inasszegődtetési szerződés

Fagniez, T. II., 1900, 188–189. o.

Jean de Camps fűszerkereskedő szerződése inasával, Fortonóval 1407. február 15.

Hasonlóképpen a fenti (1407) esztendőben, február hónap 15. napján Fortono Arribat, ki Villa-Franche helységből, a rhodezi egyházmegyéből származik, önként elszegődött a jelen levő, s erre kezet adó Jean de Camps-hoz, ki fűszerkereskedő Toulouse-ban; éspedig a mai naptól egymás után következő két esztendőre, s megígérte, hogy ez alatt az idő alatt szolgál neki a fűszerkereskedésben is, de más, nem tiltott és tisztességes ügyeiben is, nappal és éjjel egyaránt; azt cselekszi majd, ami hasznos, s el fogja kerülni azt, ami haszon nélkül való; a házi titkokat meg fogja őrizni, s a károkat, amelyeket okoz, akár idővesztegetéssel, akár másként, azt mind megtéríti; továbbá: az említett Fortono és a tiszteletre méltó férfiú: Jean de Buffeto úr, a törvények tudományának licenciátusa, Toulouse város választott bírája, együttesen és külön-külön is szilárdan megígérték, hogy adnak és fizetnek Jean de Camps-nak – aki jelen volt, és kézadással megegyezett velük –, azoknak a költségeknek fedezésére, melyek Fortonóval kapcsolatban merülnek majd fel, a két esztendő egyikére is, másikára is 10–10 fontot (ezüstben) …, éspedig a felét az Úr pünkösdjének ünnepén, a másik felét pedig Szent Tamás apostol napján,[1015] s megtérítik neki azokat a károkat, amelyeket esetleg Fortono okoz neki a kereskedésben… És Jean de Camps megígérte, hogy gondoskodik nevezett Fortonóról, és kitanítja őt a fűszerkereskedés mesterségére, mégpedig nemcsak az üzlethelyiségbeli, de a vándorkereskedés mesterségére is…

A nyomtatás kezdetei

Prága városából való Prokop Valdfoghel aranyműves egyezséget köt Davin de Cadarossia avignoni zsidóval, hogy megtanítja a héber betűformák öntésére, s ennek ellenében Davin a kelmefestés különleges eljárásaiba vezeti be Prokopot.

Fagniez, T. II., 1900, 235–237. o.

A fent írt esztendőben (1446-ban), március hónap tizedik napján az említett felek önként, saját maguk és övéik nevében, kölcsönösen és barátilag megegyeztek egymás között, az alább következő szerződés és megállapodás pontjaiban:

1. Először is: ugyanaz a Prokop megígérte a jelen levő ugyanazon zsidónak, és meg is egyeztek abban, hogy csinál és el is készít, és oda is ad neki huszonhét héber betűt, kiformálva, kimetszve vasból, jó és kellő minőségben, az írás tudománya és gyakorlata szerint; és két éven át betanítja az említett Prokop a nevezett Davint és megmutat neki mindent, beleértve a kellékek használatát, legyenek bár azok az öntéshez valók, legyenek bár ónból avagy vasból; s ezt mostantól fogva meg is teszi, már a teljes jövő héten át.

2. És az említett Davin viszont megígérte ugyanazon Prokopnak és meg is egyezett vele, hogy megtanítja és kioktatja őt becsületesen és tökéletesen a kelmefestésre, skarlát, vörös és barna, valamint fekete színben, mégpedig a posztó, a selyem, a vászon, a fonal és a pamut festésére egyaránt, és megtanítja neki a festés teljes elméletét és gyakorlatát is, Prokop saját költségén, bármi merüljön is fel az említett mesterségben, melynek a zsidó iparosa és mestere; sőt: mindezen felül megadja neki a valódi receptjét annak is, hogy hogyan kell őszibarackszínűre festeni a kelmét, égetés nélkül.

3. Hasonlóképpen az is benne volt az egyezségben, hogy ugyanazon Davin megfizeti az ónt, s a héber íráshoz szükséges öntő- és egyéb szerszámok árát.

4. Hasonlóképpen: Prokop megígérte, hogy ugyanazon Davinnak az elkövetkező hét folyamán kifizet 10 forintot, avignoni forintokban, amaz pedig azt ígérte meg, hogy visszaad neki bizonyos zálog-, illetve használati tárgyakat, amelyek nála, Davinnál vannak elzálogosítva, s az említett Prokopéi, a fenti 10 forintért, és visszaadja azokat neki, mentesen minden uzsorakamattól, kamattól és kötelezettségtől.

5. Hasonlóképpen: az egyezség keretében ugyanazon Davin megígérte, és meg is egyezett Prokoppal afelől, hogy addig, ameddig az említett Prokop ebben a városban időzik vagy olyan városrészekben, illetve egyéb olyan helyeken, ahol Prokop éppen időzni fog, sem a szomszédoknak, sem senki fiának ezen a világon el nem fogja mondani, és semmi módon fel nem fogja fedni, sem ő maga személyesen, sem más által ezt az elméleti és gyakorlati tudományát és senkit a világon meg nem fog rá tanítani, és senki által nem fogja felfedni, hogy erre megtanította Prokop őt, Davint.

Megígérvén kölcsönösen… stb. Ennek nagyobb bizonyságára… stb. Kelt Avignonban, az avignoni Rancurellius Bertalan házában, ki egykor a felső emeleten lakatosmester volt, tanúk jelenlétében. És én is jelen voltam: de Brieur Jakab jegyző.



[1006] IV. Szép Fülöp szerezte meg és csatolta a királysághoz Champagne grófság területét.

[1007] A középkorban az ún. számolási pénz és a tényleges pénz nem esett egybe. Az egyes érmék értéke és formája gyakran változott. Németország területén az egyes tartományok, illetve városok pénze is különbözött. A szemelvényben közölt pénznemek értékaránya:

1 funt heller = 20 schilling (solidus).

1 márka = 12 schilling.

1 grosch = 1 schilling = 12 pfennig (dénár).

1 heller = 1 pfennig.

1 verdung = 1/4 pfennig.

[1008] A „négyek” (vierer), „hatok” (sesser), „a tizenkettők” (zwölfer), a „kettők” (zwenw): mesterek kollégiumai, akiket azért választanak, hogy segítségükre legyenek az atyamestereknek. Ez a kifejezés: „tizenkettők”, néha az egész céh választott kollégiumát jelenti a gyűléssel együtt.

[1009] Királyi bíróság.

[1010] A szövegben itt előforduló órák a Breviarium Romanum napjárás szerinti, egyben napszakbeosztást is jelentő „órái”: prima = reggel 6 h, tertia = de. 9 h, sexia = dél, nona = du. 3 h, s e nappali órákat megelőzi matutinum = a hajnali 3 h, a szövegben „napfelkelte”, s követi a „vesperae” = du. 6 h, az este, és a „nocturnus” = éjfél, azaz az éjszakai napszak. – Később, a kúria ítélkező szövegrészében – s ez az egyik érdekessége ennek az oklevélnek – viszont már a ma is használatos, 24 órás beosztásnak megfelelő óraszámítás szerepel; azzal egybevetve, az itt előforduló órák is jól meghatározhatók.

[1011] A completorium: a papi zsolozsmában, a breviáriumban a napi imádságok sorát záró, befejező zsolozsmarész.

[1012] Október 1.

[1013] „Leuca” vagy „leuga” = egy gall mérföld = 1500 lépés. Hogy ez időben mennyit jelenthetett, arra vonatkozóan lásd a kúria ítélkező szövegében a normál órákban megadott analógiát.

[1014] Tézia = (francia toise) helyenként változó hosszmérték, a párizsi 6 láb (180 cm) hosszúságnak felelt meg.

[1015] December 21.