Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

KERESKEDELEM, VÁSÁROK, HITEL

KERESKEDELEM, VÁSÁROK, HITEL

A leicesteri kereskedők első chartája (1103–1118)

Douglas, T. II., 1953, 968. o.

Róbert, Meulan grófja, Ralph pohárnoknak, valamint minden francia és angol bárójának, egész Angolországában, üdvözletet. Tudjátok meg, hogy valamennyi leicesteri kereskedőmnek megengedtem kereskedő-gildájukat valamennyi szokással együtt, amelyeket Vilmos király idejében, és fia: Vilmos király idejében megtartottak, és most Henrik király[1016] idejében megtartanak. Tanú: Róbert, Alcitil fia.

A kereskedők elleni földesúri hatalmaskodásról

Fagniez, T. I., 1900, 74. o.

Thibaud, Blois grófjának levele Suger apáthoz, 1149

Sugeriusnak[1017] Isten kegyelméből Saint-Denis apátjának, legkedvesebb barátjának, Theobaldus, Blois grófja üdvözletét és szeretetét. Tudtodra, akarom adni, hogy Courtenay-i Reginaldus igen nagy gyalázatot hozott a királyra és reád, aki őrzője vagy annak a területnek, mert a király kereskedőit, akik az átkelővámot Orléans-ban és Sens-ban, s az összes illetéket a király földjén megfizették, elfogta és javaikat elvette tőlük. Ezért meghagyom neked, hogy parancsold meg neki a király és a magad nevében, teljességgel szabadítsa ki a király kereskedőit és adja vissza jószágaikat. Ha ezt nem akarná megtenni, te pedig megtorlást akarsz venni rajta és sereggel menni reá, üzend meg nekem, és én segítségedre leszek, hogy boszszút tudj állani rajta.

Kereskedő-gilda (XII. század)

A saint-omer-i kereskedők szövetségének (gilda) legkorábbi jogszokásai.

Fagniez, T. I., 1900, 105–107. o.

Ezek a kereskedő-gilda jogszokásai:

1. Ha valamelyik a mi községünkben vagy a külvárosban tartózkodó kereskedő be nem akarna lépni a mi gildánkba, és máshová mentében zaklatás éri vagy elvesztette jószágait, vagy párbajra hívták ki, semmilyen segítséget nem kap tőlünk.

2. Ha a gildához nem tartozó ember valamilyen árut (? waram) vagy bőrt, vagy más ilyesfélét felbecsült, és egy gildához tartozó ember odajön, ha ez nem akar részt kapni abban a vételben, a kereskedő vegye meg, amit felbecsült. Ha pedig egy gildához nem tartozó ember valamilyen – nem élelmezésre szolgáló – árut, ami 5 nagy solidust vagy többet ér, felbecsült, és egy gildához tartozó ember jönne oda, ennek része lesz abban az üzletben ha akarja; ha pedig az (első) alkudozó megakadályozza a később jövőt abban, hogy részesedjék, s ezt a dékán előtt két gildához tartozó ember tanúságával rábizonyítják, hogy a részesedést meggátolta, két solidussal bűnhődjék.

3. Amikor pedig eljön a (közös) ivás ideje, a jog úgy kívánja, hogy dékánok szólítsák fel káptalanukat, hogy azon a napon legyenek jelen az ivásnál, s ugyanott parancsolják meg, hogy délután háromkor békében jelenjenek meg az ő székhelyükön, és mindenki tartson békét a másikkal a régi, és új cselekmények dolgában.

4. Elhatározták azt is, hogy ha valaki másvalakit, fiát, unokaöccsét vagy szolgáját magával hozná az ivásra, mindegyik után 12 dénárt adjon, de ebből a kötelességből a mestereket kivesszük.

5. Ha pedig valaki olyan jönne az ivásra, aki nem tartozik a gildához, és ott titkon iváson érnek, öt nagy solidust fizessen vagy abban a percben váltakozzék be a gildába; ez alól kivesszük az egyháziakat, a katonákat és az idegen kereskedőket.

6. Ha valaki sakkot vagy „patinos”-t hozna be a gildhallába, fél uncia ezüstöt vagy tíz dénárt fizessen.

7. Ha valaki oktalanul a dékánok ellen beszél, két uncia ezüstöt fizessen.

8. Ha valaki oktalanul szól a másik ellen, és ketten hallják, egy fél unciát fizessen.

9. Ha valaki egy másikat ököllel vagy tenyérrel, vagy kővel megüt, de más fegyver nincs kezénél, két unicát fizessen.

10. Ha valaki haraggal pattan fel más ellen üléséből, egy unciát fizessen.

11. Ha valaki a csengetés hallatára lármát csap vagy felegyenesedik, fél unciát fizessen.

12. Ha valaki itallal telt kelyhet engedély nélkül kivisz a gildhallából, fél unciát fizessen.

13. Ha valaki az első harangszóra nem jön el a maga káptalanára, 12 dénárt fog fizetni; aki pedig engedély nélkül nem betegség kényszerítésére távozik, 12 dénárt fog fizetni.

14. Minden elhamarkodott tettről vagy szóról (stultitia), amely az ivás utáni két napon belül történik, a dékánok előtt, nem valamilyen más bíró előtt kell fizetni, mert így határozták el ezt Ouvry Rabel[1018] várnagy idejében, s így osztották el Ouvry és a polgárok között.

15. Elhatározták, hogy a dékánok szerezzék be a bort és mindazt, ami a gildának szükséges, mindaddig, míg a szerzeményekből meg nem kapják a magukét.

16. Az ivásuk idején a kapuőrök, akik a kaput ivásra vagy káptalanra jövő polgároknak kinyitják, egyenként egy ital (bort) kapjanak, a felszolgálók (propinatores) mindegyike minden éjszaka egy italt, az ajtót őrzők mindegyike egy italt; aki a gilda tagjai közül betegeskedik és a szomszédai ezt tudják, minden éjszaka egy italt. Ha valaki a mi vidékünkön kívül van, felesége kap minden éjszakára egy italt. Ha pedig lakodalomban van, az ő boráról senkinek sem kell felelnie. A papok pedig, akik a vecsernyén vannak, valamennyien fejenként és minden éjszakára egy italt (kapnak), tehát valamennyien, akiknek különböző plébániáihoz tartozunk. Saint-Omer őrkanonokja, aki az elsőt harangozza, aminek szavára káptalanunkra összegyűlünk, s aki nekünk az ereklyéket szolgáltatja, minden éjszakára egy italt (kap). Azért négy kezest kell állítani, hogy ha egy is marad életben közülük, az az egy fizesse meg teljesen (azt az összeget, melyért) valamennyien kezeskedtek. Az adós halálával pedig az összes kezesek szabaduljanak fel.

17. Ha valaki beváltja magát a gildába, akár fiatal, akár öreg, a névjegyzékbe (cartula) való felvétele előtt fizessen két dénárt a notáriusnak, a dékánoknak pedig (ugyancsak) két dénárt.

18. A dékánoknak pedig az a joguk, hogy az első harangszó előtt (ante primam) két nappal étkezhetnek az ő jegyzőjükkel közköltségen a gildhalla kerevetén, s akkor bort kapnak, ha pedig ez nem történik meg, mert valamilyen ügyben le vannak foglalva, mindegyik dékánnak juttasson a káptalan szállására fél sextarius bort; a jegyző meg kapjon egy italt a reggeli borkóstolásért (prelibacione). És miután minden egyes éjszakát elrendeltek és felosztottak, mint igazságos, mindegyik dékán kapjon a szállásán egy sextariust, a jegyző pedig egy fél sextariust. Aki fegyveresen akar belépni a kapun, az őrök tartsák vissza fegyvereit addig, amíg kijön, vagy amíg házigazdája vagy más ismerőse békés embernek nem bizonyítja őt. Az italozás végezetével és az összes költségek kifizetése után azt, ami megmaradt, fordítsák a köz hasznára, vagy az utcákra, a kapukra vagy a város erődítésére, azután pedig minden utódunkat arra intjük Krisztusban, hogy a szegényekkel és a bélpoklosokkal irgalmasságot gyakoroljanak.

A saint-omer-i polgárok „gildhalle”-ja

Fagniez, T. I., 1900, 77–78. o.

Én Theodoricus, Isten engedelméből Flandria comese, feleségemnek: Sibillának egyetértésével azt a földet, amelyet Saint-Omer-nél a Gildhallavan piacon, ugyanazon közösség polgárainak adtam át, hogy örökös jogon birtokolják és benne mindenféle kereskedést folytassanak. És még azt a szabadságot is adtam nekik, hogy ha valaki abba belép, bármiben is legyen bűnös, a bírónak nem szabad rátennie a kezét abban a házban. Az pedig, akinek őrizetében van a gildhalle, a bírótól kapott figyelmeztetés után – hacsak a vádlott nem védelmezi meg magát kezessel – a vádlottat a gildhalle küszöbéig vezetve, két vagy több scabinus jelenlétében adja át őt a bírónak. A bíró pedig, akinek ő már hatalmában van, a törvények és a szokásjog sajátosságai szerint fog vele bánni. Hozzátettük azt is, hogy külföldi kereskedő sehol másutt ne tegye ki vagy adja el eladó áruit, mint az említett házban vagy a piacon. Egyedül a polgároknak szabad eladni a gildhalléban, a piacon vagy – ha úgy látják jobbnak – a saját házukban. Minthogy pedig minden emberi dolog elöregszik a tárgyaknak és az időknek változásával, ezt pecsétem tekintélyével és az alulírtaknak tanúságával erősítettem meg: Gislebert de Mons (de Bergis) várnagyéval, Galterus saint-omer-i várnagyéval, Henricus brocborci várnagyéval, Roger, Rius cortrici soltészével, Radulfus bruges-i várnagyéval, Ernoldus guines-i comesével, Gercaskusével Vincbrocból, Balduinéval Bellából, Baldevinével Botelből, Hugóéval Ravenesbercből, Krisztiánéval Ariából, Gonela Walterével, Grimmai Eustache-sal, Vilmos étekfogójával, Roger sáfáréval (dispensatoris). Ez az Úrnak 1151. esztendejében történt.

A párizsi borkereskedés korlátozása

A párizsi kereskedők szövetsége fokozatosan szerezte meg a szajnai hajózás monopóliumát. Következő oklevelünk, jelentős állomás a kereskedők szövetségének megerősödésében. (1190. április 5. és október 31. között)

Fagniez, T. I., 1900, 94–95. o.

A szent és oszthatatlan háromság nevében. Amen. Fülöp,[1019] Isten kegyelméből a frankok királya. Tudja meg mindenki, a jelenlegiek és a jövendőbeliek egyaránt, miszerint Párizs városának és polgárainknak gyarapodására, ugyanazoknak a polgároknak kérésére megengedjük és azt akarjuk, hogy senki se rakodhasson ki Párizs földjén azok közül, akik Párizsba vízi úton bort hoznak, csak aki Párizsban telepedett meg és ott lakik, derék párizsi emberek tanúsága szerint: de az az ember, akié a bor, szabadon eladhatja a hajón vagy a csapszékben, vagy nagyban. Ha pedig valamelyik idegen venné meg a bort a hajóban, rakja fel azt a bort a hajóból szekérre és vigye ki a párizsi bailliage-on kívülre, anélkül hogy a földre kirakná. Hogy ennek örökös szilárdsága legyen, a jelen oklevelet a mi pecsétünk tekintélyével és királyi névjegyével – mely alább van odaírva – megerősíteni rendeltük el. Kelt Senlis-ban, az Ige megtestesülésének 1192. évében, uralkodásunk tizenharmadik esztendejében. A mi palotánkban körülöttünk álltak azok, akiknek nevük és jegyük alább helyezkedik el. Asztalnok nincs. Guido pohárnok jegye. Máté kamarás jegye. Istállómester nincs. Kelt a kancellári méltóság megüresedésekor.

Rouen kiváltságlevele

Földnélküli János Rouen polgárainak kereskedelmi és polgári kiváltságokat juttat. (1199. május 21.)

Fagniez, T. I., 1900, 97–100. o.

János, Anglia és Írország ura, Normandia és Aquitania hercege, Anjou grófja, érsekeinek, püspökeinek, grófjainak, báróinak, vicegrófjainak, baillijeinek, szolgáinak és minden hívének a tengeren innen és túl üdvözletet. Tudjátok meg, hogy mi Rouen polgárainak megengedtük és a jelen oklevéllel megerősítettük szabadságaikat és biztosítékaikat…[1020]

13. Továbbá, hogy a roueni polgárok, bármerre járjanak is a mi földünkön, bármilyenféle áruikkal, békében és nyugodtan adják el azokat kicsiben vagy másként tetszésük szerint, azokat felrakhatják és lerakhatják, vihetik és hozhatják, amerre akarják, kivéve az ő boruk utáni járandóságunkat, mellyel rendelkezünk Londonban a mi használatunkra, megivás és tetszésünk szerinti elajándékozás, de nem eladás céljából, ti. minden egyes hajórakomány borból két hordót, az egyiket a kiforrás előtt, a másikat a kiforrás után, a mi kiválasztásunk szerint és illetékül azért, hogy annak a hajónak a többi borát eladják; s annak a bornak az árát amely nekünk jut, tizenöt napon belül teljesen adják meg. És azt akarjuk, hogy az a megvámolás történjék meg nyolc napon belül az után, hogy azoknak a boroknak a szállítói bejelentették ezt a mi baillinknek, aki a mi megvámolásunkat Londonban végrehajtja; és ha ez a mondott határidőn belül nem történik meg, akkor az említett polgárok tegyenek vele, amit akarnak, s erre senkitől sem kell engedélyt kérniük.

14. Továbbá a roueni polgároké legyen London mellett a Downgate (Dunegate) kikötő, amint az övék volt Edward király idejében, olyan jogszokás mellett, hogy ha abban a kikötőben valamilyen – bárhonnan származó – hajót találnának, szólítsák fel távozásra, várjanak meg egy apályt és egy dagályt, és ha a hajót még akkor sem vinnék el onnan, Rouen polgárai vágják el a hajó köteleit, ha akarják s azt taszítsák ki onnan minden zaj és vétség nélkül, ha pedig annak a kitaszításnak következtében az a hajó veszélybe kerül, senkinek sem felelnek róla.

15. Továbbá hogy egyetlen kereskedő se hajózzon át áruival együtt Rouenon, a Szajna vizén ár ellen vagy az árral haladva, csak Rouenban megtelepedett polgár.

16. Továbbá kizárólag Rouen lakosa rakhat ki bort pincében vagy házban.

17. Továbbá, hogy azok a polgárok legyenek mentesek az átkelési és a legeltetési illetéktől minden erdőinkben és földünkön.

18. Továbbá, hogy Rouen polgárai, hajóik és embereik, jószágaikkal és pénzükkel ár ellen és ár mentén hajózhatnak, és közlekedhetnek a mi Szajnánk vízi útjain, amerre csak akarnak s a hidakat és zsilipeket – ha szükségük lesz rá – bárkinek engedélye nélkül elbontathatják és ismét visszaállíthatják.

19. Továbbá egész Normandiából egy hajó se hajózzon ki Írország felé máshonnan, mint Rouenból, kivéve egyetlenegyet, melynek évente egyszer szabad Cherbourgból kihajózni, és amelyik hajó Írországból jön, Guernsey (sziget) csúcsának elhagyása után jöjjön Rouenba; ebből nekünk minden egyes hajó után egy timbre[1021] nyestbőr vagy tíz roueni font jár, ha a hajó kereskedői megesküsznek, hogy azt a nyestbőrt nem a berakodó kikötőben vásárolták, a mi illetékünk fejében; s a roueni vicegróf kapjon minden egyes hajó után húsz roueni solidust, és a tancarville-i kamarás egy „aucipitris”-t vagy tizenhét roueni solidust.

20. Továbbá egyetlen idegen se vásárolja meg azoknak a hajóknak vagy más tengeren túlról jövőknek a rakományát, csak a roueni emberek közvetítésével. Ha pedig valaki mégis megtenné ezt, a roueni polgárok ítélkezése során kiszabott pénzbüntetésnek a fele a mienk lesz, a másik fele pedig Rouen polgáraié a bűncselekményekért.

21. Továbbá Dieppe vámügyi szokásjoga legyen hasonló a roueni polgárok szokásjogához.

22. Ugyancsak megengedjük és megerősítjük Rouen polgárainak az ő commune-jukat minden szabadságukkal és joghatóságukkal együtt amint valaha a legteljesebben rendelkeztek vele.

23. Ugyancsak akarjuk és erősen megparancsoljuk, hogy amikor hadat viselünk, egyetlen katona se tartózkodjék Rouen városában egy éjszakánál tovább, kivéve a mi parancsunkra vagy testének betegsége miatt.

Tanúk: Róbert meulani gróf, William Marshall, Kreoni Willelmus, Gerarde de Fournival, Rogone de Saceio, Willelmus de Prateillis, Cante loui Willelmus, Johanne de Bracestria, Alanus fia Willelmus. Kelt Roscelin kezétől, aki akkor a mi kancellárunk helyettese volt, Dieppe mellett, május 21. napján, hercegségünk első esztendejében, Matheo Grosso akkori roueni elöljáró (maior) idejében.

A flamandok kiváltságai Kölnben

Köln városának igen fontos szerepe volt a flandriai áruk kereskedelmében.

Fagniez, T. I., 1900, 97. o.

Tudja meg mindenki, hogy a kölni és a flandriai polgárok abban egyeztek meg, hogy amikor valamelyik flandriai, szárazföldi vagy vízi úton eltávozni készül, a kölni jog szerint kell bizonyítani vele szemben annak, aki tőle valamilyen adósságot követel, s erről tanúi vannak, tovább azonban nem tartóztathatja vissza; ha pedig nincsenek tanúi, a perbefogott fél egyedül letett egyszerű esküvel, a byvanc[1022] nevű kifogás és a halasztás mellőzésével, tisztázhatja és szabadíthatja ki magát. Az ő földjükről valók közül senkit sem lehet nálunk párbajra kihívni, vagy arra az ítéletre, amelyet közönségesen ordeilnek[1023] hívnak, kivéve ha netán emberölést követett el, vagy valakit megsebesített, avagy hamis pénz (verésen) fogták rajta, vagy megsértette a békét. Semmit sem lehet követelni tőlük másnak a tartozásért, hacsak nem ígérték meg annak teljesítését saját szavukkal vagy kezességet nem vállaltak. Ez az Úr megtestesülésnek 1197. esztendejében történt. Kelt Kölnben, március 25-én.

A regensburgi kereskedők jogai Ausztriában

A herceg védnöksége alá fogadja Regensburg kereskedőit, vámkedvezménnyel segíti a kereskedelem fejlődését, a forgalom biztonságát. (1192. július 9.)

Keutgen, 1899, 52–54. o.

Mi, Lipót, Isten kegyelméből Ausztria és Stájerország hercege, … a regensburgi polgárok fenségünknek teljesített, gyakori hűséges szolgálatait mérlegelve úgy találtuk, hogy őket másoknál jobban meg kell becsülni, mivel irányunkban megnyilvánuló odaadásuknak igen sokszor nyilvánvaló bizonyítékát tapasztaltuk.

1. A mi tartományunkba behozott vagy innét kivitt áruk után nekünk járó illetéket szokott bőkezűségünkkel elengedjük nekik.

2. A tisztviselőink részéről esetleg őket érő kellemetlenségek ellen védelmül, mint velünk szorosabb kapcsolatban álló személyeket, azzal az állandó joggal ruházzuk fel, és ennek a jövőben is állandó érvénye lesz, hogy ha valaki tisztviselőink közül valamelyiküket megsebesítené, még pedig oly mértékben, hogy abból olyan testi kár érné, mitől nyomorékká válna, a bírónak tíz talentumot fizessen. Ha a sebesült nem szenvedne ekkora testi kárt, s vérontásért mégis három talentumra büntessék.

5. Ha valaki egy kereskedőnek a haját kitépte, vagy arcul ütötte, 3 dénár büntetést fizessen. Ha pedig a megállapított összegű dénárt nem lenne képes befizetni, a bíró jelenlétében 40 botütést kapjon.

6. Ha valaki egy kereskedőt gyalázna, és kurafinak nevezné, 40 dénárt fizessen. Ha pedig kutyakölykének vagy tolvajnak mondaná, ugyanazt a büntetést fizeti, mint amit a hajtépésért és arculütésért már megállapítottunk.

9. Ha a bíró a vádpontok közül bármelyiket valakivel szemben felhozza, azonban nincs senki, ki a vádat képviselné vagy emiatt panaszt tenne, az illető fölemelt kézzel (esküvel) tisztázhatja magát.

14. Ha egy kereskedő a polgárok közül valakinek bármiféle árut eladott, a vevő pedig az árut anélkül, hogy megvizsgálta volna, a városból elszállította, és azután a kereskedőt bíróság előtt azzal vádolta, hogy neki rossz árut adott el, a kereskedő ezért felelősségre nem vonható. Ha azonban egy polgár az üzlet megkötése után valami hibát fedezett fel, a kereskedő viszont azt a bírság közbejötte nélkül is hajlandó helyrehozni, a bíróság ebben az esetben nem járhat el a kereskedővel szemben.

15. Ha a kereskedő egy polgárnak szakadt posztót adott el, és a vevő emiatt az eladót bíróság elé idézte, amennyiben a kereskedő fölemelt kézzel megesküszik arra, hogy ez a figyelmét elkerülte, a bíró külön büntetésre nem ítéli, csak a kár megtérítésére kötelezi. Ha azonban vonakodna az esküt letenni, a bírónak fél talentumot ad, a törvényszolgának pedig tizenkét dénárt.

16. Akarjuk továbbá, hogy arany, bőr és ezüst kivételével bármi mást minden korlátozás nélkül vásárolhassanak.

17. Továbbá egy olyan szekér teher után, amelyet közönségesen ponyvás szekérnek neveznek, és amilyet a kölniek szoktak használni, három talentumot fizessenek. Ha a vámszedőnek úgy látszik, hogy a ponyva alatt a szokásos tehernél nagyobb mennyiség van, elegendő, ha a kereskedő fölemelt kézzel megesküszik arra, hogy a szokásos tehernél nincs több a szekéren.

20. Amikor inkább szárazföldön, szekereken akarnak utazni, mint hajón, mint ahogy ez télen másképp nem is történhet, egy ponyvás szekér után két dénárt fizetnek jöttükben, távozásukkor pedig fél dénárt.

23. Az Oroszországba utazók, bármikor utaznak is, két dénárt fizetnek, Oroszországból visszaérkezésükkor pedig felet. Ha valahová be akarnának térni, minden esetben még 12 dénárt fizessenek.

I. Alexios Komnenos császár chrysobullonjából, 1082

Az aranypecséttel ellátott különleges oklevél (chrysobullon) kereskedelmi kiváltságokat biztosít Velence számára, mivel a dél-itáliai bizánci birtokok elfoglalása után az adriai partokon is támadó normannok ellen a velenceiek a császár segítségére küldték flottájukat.

Telel–Thomas, 1856, II/12., 53–53. o.

…Jutalmul a velenceiek ilyen szolgálataiért császári felségem kegyeskedett a jelen aranypecsétes oklevéllel elhatározni, hogy a velenceiek az illetményfizetés idején évente 20 libra[1024] tiszteletajándékot kapjanak… Úgyszintén megtiszteltem nemes dózséjukat is az igen megtisztelő protosebastos címmel, a neki járó teljes illetménnyel együtt… Ennek, a tisztségnek szünet nélkül valónak és örökösnek kell lennie, és át kell szállnia örökségként, azokra, akik ő utána dózsék lesznek a városban…

…Ezenkívül odaadja (császári felségem a velenceieknek) felső emeletükkel együtt azokat a műhelyeket, amelyek a Perába (Konstantinápoly egyik kerületébe) vezető rakpart mentén vannak, amelyeknek arról bejáratuk van, kijáratuk pedig a zsidónegyedtől a Vigláig terjedő egész területre, mind a lakottakat, mind a lakatlanokat, mind a velenceiek, mind pedig a görögök által használt műhelyeket. Három tengeri kikötőhelyet is ad nekik, amelyek az előbb említett területen vannak. A Szent Akindynosnak[1025] pedig azt a pékműhelyt adományozza, amely a templom mellett van.

(A császár) megengedi nekik azt is, hogy szabadon kereskedhessenek az egész Romania (bizánci birodalom) minden területén mindennemű áruval… úgy, hogy egyáltalán semmit sem kell fizetniük semmiféle kereskedelmi ügyletükért sem… akár magában a nagy városban (azaz Konstantinápolyban) akár általában mindazokon a területeken, amelyek kegyes császári felségünk hatalma alatt állnak…

A genovaiak I. Manuel Komnenosszal kötött szerződéséből, 1169

A XII. századi Bizánc szabadulni szeretne a velencei kereskedelem uralmától. Mivel azonban nincs elég ereje ahhoz, hogy egyedül szálljon szembe vele, Velence akkori vetélytársára, Genovára támaszkodik, hogy a két város ellentétéből előnyt szerezhessen.

Zepos–Zepos, 1931, T. I., 419–420. o.

…A rómaiak szentséges császár ura… megígéri, hogy szolgálatáért és birodalma… iránt tanúsított hűségéért ad a genovai köztársaságnak egy rakpartot, kikötőhelyet és templomot Konstantinápolyon kívül, az ún. Orkuban… Ugyszintén ad a genovai köztársaságnak ünnepi ajándékként minden évben 500–500 hyperpyront és 2–2 palliumot, a genovai érseknek pedig 60–60 hyperpyront és 1–1 palliumot… Kereskedelmi vámot pedig így kell fizetniük: Konstantinápolyban 4%-ot fognak fizetni, Romania (a bizánci birodalom) több kerületén pedig ugyanannyi vámot, mint a többi latinok.

A genovaiak személyét és vagyonát a császár úr minden területén, sérthetetlenül megőrizzük. Ha pedig őket (a genovaiakat) bárki is megsértené, ő császári felségénél találnak majd igazságot és elégtételt, amint ez illik. Mihelyt panaszt tesznek valaki ellen a görögök közül vagy más nemzetbeliek (azaz nem genovaiak) ellen a császár színe előtt, ő császári felsége törvényszékén találnak majd igazságot.

A genovaiak hajóinak szabadságukban áll majd kereskedés végett elvitorlázniuk mindenhová, ahová csak akarnak, Rusia és Matica[1026] kivételével, hacsak esetleg ő császári felsége ez utóbbira külön engedélyt nem ad…

Ha netalán egy genovai hajó, bármely rész felől érkezett is, Romaniában hajótörést szenved és rakományából bármit is eltulajdonít valaki, akkor ő császári felsége elrendeli, hogy kutassák fel és adják vissza az elveszett holmikat…

Ha a genovaiak valakit valamiképpen megsértettek, nem az idegenek közül valaki ítélkezik felettük, hanem a császár úr törvényszéke ítél, ügyükben… és a bűnöst az ítéletig nem zárják börtönbe, ha kezest állított…

VIII. Michael Paleiologos és a genovai köztársaság szerződése

A szemelvény azokat a kiváltságokat sorolja fel, amelyeket Genova szerzett az 1261 után visszaállított bizánci birodalomban. Minthogy a császár a birodalom helyreállítása érdekében rászorult Genova segítségére, kénytelen volt a szerződés számára súlyos feltételeit is elfogadni.

Zepos–Zepos, 1931, T. I., 488–491. o.

(Nymphaion, 1261. március 13-án)

…Először: császári felségünk és felségünk örökösei a mai naptól fogva a jövőben szeretetben és örök békében fognak élni a genovai köztársasággal és a területén élőkkel, viszont háborút fognak viselni a velencei köztársaság ellen és minden velencei ellen, a mi ellenségeink ellen, s nem fognak békét kötni az említett köztársasággal, sőt fegyverszünetet és egyezményt sem a genovai köztársaság tudta és akarata nélkül. S az említett genovai köztársaság nem fog békét, fegyverszünetet, sem egyezményt kötni az említett velencei köztársasággal császári felségünk tudta és akarata nélkül.

Úgyszintén gondoskodni fog… (ő császári felsége) minden genovai, valamint a genovai területről valók és a genovaiaknak nyilvánítottak épségéről… Minden genovai, valamint a genovai területről valók és a genovaiakká nyilvánítottak legyenek szabadok, valamint mentesek egész előbb említett birodalmunk területén szerte mindennemű vámtól adótól és illetéktől a birodalmunkba történő beutazásukkor és kiutazásukkor, ott-tartózkodásuk alatt és egyik területről a másikra tengeri vagy szárazföldi úton, árukkal vagy azok nélkül történő átmentésükkor, akár oda behozott, akár kivitel céljára ott vásárolt árukról van is szó, mind ők személyükben, mind pedig áruik is…

… (A császár) az alább felsorolt helyeken és mindazokon a területeken, amelyek hozzájuk tartoznak: Anaiában,[1027] Szmirnában, Adramyttionban[1028] és, Isten irgalmából, Konstantinápolyban.[1029] Szaloniki területén és Kassandreia mellett, valamint az alább megnevezett szigeteken és a hozzájuk tartozó területeken, azaz: Mytilenében, Chioson és – Isten irgalmából – Krétán és Negropontén,[1030] teljes tulajdon- és birtokjoggal üzlethelyiséget, palotát,[1031] templomot, fürdőt, kemencét, kertet és elegendő házat (adományozott) ama kereskedők beszállásolására, akik oda mennek kereskedelmi ügyleteket lebonyolítani; úgy azonban, hogy tőlük nem szabad semminemű bérfizetést kérni és behajtani. Valamennyi említett területen és szigeten s az ezekhez tartozó területeken a genovaiaknak legyenek és kívánságuk szerint lehetnek konzuljaik, kúriájuk s tiszta és vegyes jurisdictiójuk minden polgári és büntetőjogi jogesetben, minden genovai vagy Genova területéről való felett, valamint azok felett, akiket genovaiakká nyilvánítottak.

Úgyszintén megígérte és megállapodott velük abban, hogy egész most meglevő birodalmában és azokon a területeken, amelyeket Isten irgalmából még hozzá szerze, a genovaiak közül… senkit sem tartóztat vagy tartóztattat majd le… másnak a tettéért vagy vétkéért semminemű ügyben, sem személyét illetően, sem vagyonát nem foglalják le, hanem a vétkeseket magukat sújtsa a büntetés úgy, hogy a többiek ne szenvedjenek, semminemű kárt vagy sérelmet más személy vétke, adóssága vagy rablása miatt.

…Nem fogja megengedni császári felségünk birodalmának egyetlen területén vagy szigetén sem… bárminemű olyan flotta felszerelését, amely flotta a genovai köztársaság vagy a genovaiak és genovai területek elleni hadműveletekre készülne, vagy amelyeket arra szánnának.

…A genovaiak ellenségeinek (a császár) nem nyújt semmiféle piacot, kivéve a pisaiakat, akik hű emberei császári felségünknek; és kiűzi egész birodalmunkból mindazokat a kalózokat, (akik) a genovai köztársaság ellen (tevékenykednek). Üldözni fogja őket és a bűnösöket a törvény szerint megbünteti…

… (Arra az esetre, ha sikerül hatalmába kerítenie Konstantinápolyt, a császár megígéri, hogy megerősíti a genovaiak mindazon kiváltságait, amelyeket ott élveztek volt), valamint palotát, lakóhelyiséget és birtokokat ad a genovai köztársaságnak a nevezett városban és területein, s ezenfelül kegyet tanúsít a köztársaság iránt, nevezetesen azzal, hogy odaadja a nevezett köztársaságnak a Szent Mária-templomot, amelyet jelenleg a velenceiek tartanak birtokukban, azokkal az üzlethelyiségekkel együtt amelyek a templom körül vannak, továbbá temetőjét, valamint a velenceiek várkastélyának telekbirtokát, amely magában a városban van. Mindezt akkor, ha a nevezett köztársaság gyors és hathatós hajóhad segítséget küld a nevezett város elfoglalására.

Úgyszintén odaadta és átengedte (a császár) tulajdon- és birtokjoggal, teljes tiszta és vegyes jurisdictióval Szmirna városát és annak kikötőjét, (a városnak alárendelt) felsorolt birtokokkal, területtel, lakossággal s szabad és akadálytalan tengeri és szárazföldi beutazással és kiutazással örökös birtoklásra… (A nevezett város) mindenkinek nagyon alkalmas kereskedés céljára, jó kikötője van, s oda özönlik minden elképzelhető árucikk.

Szintén megígérte és megegyezett arra nézve is, hogy az egész említett birodalomban semmiféle tilalmat sem fog alkalmazni a genovai köztársasággal szemben… semminemű árura, élelmiszerre vagy gabonára sem, hanem meg fogja engedni valamennyi genovainak egyenként és összesen, hogy árukat, élelmiszereket és gabonát szerezhessenek be az említett egész birodalomból, onnan kivihessék szabadon és akadálytalanul… Ugyancsak megígérte (a császár) hogy a jövőben nem engedi meg kereskedelem folytatását, a Nagy- (Fekete-) tenger körzetén belül a latinok közül senkinek, a genovaiak, a pisaiak és azok kivételével, akik pénzt vagy különféle dolgokat hoznak a császári udvar számára. A genovaiakkal szemben nem fog tilalmat alkalmazni a Nagy-tenger körzetében való behajózásban s az onnan történő kihajózásban, akár árukkal, akár áruk nélkül hajóznak is, hanem szabadon, mindennemű vámfizetés nélkül hajózhatnak oda s hajózhatnak onnan ki.

Ivan Alekszandar bolgár cár adománylevele a velenceieknek, 1352

A szemelvény Bulgária és Velence kapcsolatára utal.

Dujcsev, 1944, II., 136–137. o.

Cári felségem ezt az oklevelet velencei frank[1032] barátainak és testvéreinek adja, és cári felségem esküszik az Atyaistenre és Szűz Máriára… és önnön lelkére, hogy valamennyi velencei kereskedő épségben és biztonságban jöhet-mehet hajóival és áruival szerte egész birodalmunkban. A kereskedésért 3 százalékot kell fizetniük. Büntetést nem viselhet fiú az atyja helyet, sem atya a fiú helyett. Ha véletlenül, szerencsétlenség folytán elpusztul egy hajó, mind rakománya, mind személyzete oltalom alatt áll. Egy 100 perper[1033] értékű rakományért 4 grossót kell fizetni… 1 cantar súlyú áru lemázsálásáért 1 és 1/4 asprót. Nagy hajó árboca után 2 perpert, kishajó után 1 perperc [kell fizetni]. Ha az áruk nem kelnek el, akkor [a kereskedők] elmehetnek szárazföldön vagy tengerre, amerre akarnak, és nem kell semmit sem fizetniük. Úgyszintén nem lehet zár alá venni semmit, vagy zálogot venni egyetlen velenceinek a házában sem, ha nem fordulnak előbb a bírósághoz, senki sem rendelkezhetik az illető javaival, csak maguk a velenceiek. Ugyancsak vásárolhatnak vagy építtethetnek templomokat és üzletházakat, ahol nekik tetszik ezeken a területeken, anélkül, hogy bárki is ellenszegülhetne ezen elhatározásuknak. S ha valaki ellenszegülni merészelne, az illető cári felségem árulója lesz.

Velence és Genova háborújának kezdete

A. Morosini Chronicája az 1403-as évről

Dorez, 1898, T. I., 61. o.

A genovaiak Boucicaut vezetésével egész flottájukkal Beyrouth ostromára vonultak. Ez a hely, mint mindenki tudja igen gyenge volt, mivel falai olyan alacsonyak voltak, hogy egy ember a kezével elérhette a tetejét, ezenkívül csak kevés fegyveressel rendelkezett, így alig volt védelme. A genovaiak ezért ellenállás nélkül bevonulhattak. Az a néhány katona, aki ott tartózkodott elmenekült a szárazföld felé. Ekkor a flotta utasai fosztogatni kezdtek, nem nézve sem barátot sem ellenséget amit csak találtak mindent elvittek, olyannyira, hogy a damaszkuszi velencei kereskedők itteni lerakataiba is behatoltak, s elvittek 500 bála fűszert, amit a mi damaszkuszi kereskedőink küldtek a beyrouthi faktoraikhoz. A nevezett flotta emberei betörték a kapukat kifosztották az üzleteket és magukkal vitték az itt raktározott árukat. A nevezett faktorok ekkor felkeresték a hajókon Boucicaut urat és panaszt tettek az eset miatt. Ő pedig azt válaszolta nekik, hogy az okozott kár ügyében nincs dolga Velencével, mivel békében van velük, de megengedett mindannak elfoglalása, ami a szaracénok területén található. A faktorok a velencei köztársaság nevében tiltakoztak a válasz ellen, és az ügyből fakadó minden felelősséget Boucicaut úrra hárították. Ő azonban nem sokat törődött szavaikkal és gúnyolódott rajtuk. A faktorok visszatértek a szárazföldre és amilyen gyorsan csak tudták értesítették a ciprusiakat arról, ami kereskedőikkel történt. A ciprusiak megkapva hírt levelet küldtek Rhodosba ser Epifano d’Acre címére, aki a hely velencei konzulja volt. Ó pedig késlekedés nélkül felfegyverzett hajót küldött Carlo Zeno a velencei flotta kapitányához, értesítve az eseményekről. A nevezett messer Carlo ekkor egyik teljes fegyverzetben lévő flottáját Velencébe küldte. A gálya érkezésekor a hírt mindenki súlyosnak ítélte, különösen azok, akiket a jelzett veszteség érintett, de azok is akiket ugyan közvetlenül nem érintett, de mindenkinek úgy tűnt, hogy ez lett a kezdete a köztünk és Genova közötti háborúnak, amely már teljesen elő volt készítve. Tudjátok meg tehát, hogy az a nap, amikor a genovaiak ezt a kárt okozták 1403. augusztus 8-a volt és a mondott 500 bála fűszer értéke 30 ezer aranydukátot képviselt.

Szerződés Marseille és Ampurias grófja között

Fagniez, T. I., 1900, 125–131. o.

A szerződés Marseille és a joghatósága alá tartozó kereskedők és Ampurias grófság kereskedőinek kölcsönös kereskedelmét, hajózását és személyi védelmét garantálja, továbbá azt is, hogy a grófság hajói szabadon szállíthatnak el fát a marseille-i partvidékről, ezzel szemben Marseille kereskedői a gabona kivitelére nyernek jogot a grófság területéről.

Az Úr nevében, az ő megtestesülésének 1218. esztendejében, a 6. indictióban, július 24-én. Tudja meg mindenki, mind a jelenlegiek, mind az eljövendők, hogy mi, Marseille elöljárói (rectores), ti. Stephanus Rigaldus, Martinus Castaneti, Willelmus Marinus, Arnaldus de Podio, Durandus Amelius, ifjabb Willelmus Vinaldus és Oto Capra a magunk és az összes társaink és utódaink nevében, Marseille egyetemességének nevében, mely vicegrófi község, ezekről teljes és elhatározott, a harang szavára összegyűlt tanácsot tartván a tanácsosokkal, a mesterségek fejeivel és igen sok más derék férfiúval, örökre megadjuk és megengedjük nektek, Hugo úrnak, Ampurias grófjának[1034] és a te embereidnek, hogy ezentúl ti a tieitek és minden emberetek, és valahányan a ti földetekről vagy kerületetekből, avagy joghatóságotok köréből, mindig biztonságban jöhessenek Marseille-ben és Marseille kerületébe avagy joghatósági körébe, és innen (ugyanúgy) mehessetek ki és távozhassatok, fával vagy fa nélkül, csak az a farakomány legyen vagy származzék a partvidékről, felrakott avagy rakomány nélküli, felrakandó vagy lerakandó (járművekkel), árukkal vagy áruk nélkül, (és) ti és a tieitek és előbb mondott embereitek mindnyájan és mindahányan, vásárolhassatok és vásárolhassanak, eladhassatok és eladhassanak, cserélhessetek és cserélhessenek, kereskedhessetek és kereskedhessenek, ha nektek vagy a tieiteknek, vagy a mondott embereiteknek vagy a földetekről, vagy joghatósági körötökből valóknak úgy tetszik. Kivesszük azonban ebből azt a személyt vagy azokat a személyeket, akik egy vagy több marseille-it személyében megsértettek; az ilyenek pedig nem jöhetnek Marseille-be, csak a nevezett és sérelmet szenvedett marseille-i személy beleegyezésével és jóváhagyásával. És mindezeket az említett dolgokat ti és tieitek és a ti embereitek és a ti földetekről, kerületetekből és joghatósági körötökből valók megtehetitek minden adózás, illeték vagy szokásos járandóság nélkül, kivéve a régi szokás szerinti vámot és kivéve a marseille-i tengeri jog (tabulae Massiliensis de mari) elrendelte illetéket, azt a pénzt ti., melyből 60 királyi koronás solidus ér egy ezüstmárkát.

2. Továbbá mi, a mondott elöljárók, a mi, társaink és utódaink részéről és a nevezett marseille-i egyetemesség nevében megadjuk és megengedjük mindörökre nektek, a nevezett grófnak és tieiteknek, hogy egy hajót, amely a tietek vagy embereiteké, ti. olyanoké, akik a ti földeteken vagy kerületetekben vagy joghatósági körötökben állandó lakosok és nem megőrzésre vagy ideiglenesen (van nálatok), avagy amely hajó a tietek és Marseille vicegrófi város lakóié, megrakhattok Marseille-ben idegenekkel avégből, hogy tengeren túlra menjen, akárhányszor csak akarjátok és idegeneket tudtok felvenni, vagy a nevezett hajóval Marseille kikötőjéből máshová hajózni, vagy azt más hajóútra küldeni, ti. Alexandriába, Bugie-ba vagy Ceutába, vagy amely más útra csak küldeni akarjátok, rakománnyal vagy rakomány nélkül; s a nevezett hajó számára Marseille-ben állványzatot tarthattok vagy tartathattok, mint valamelyik marseille-i vagy egyes marseille-iek az ő hajóik számára abban az időben Marseille-ben állványzatot fognak tartani, s az említett hajót bevihetitek Marseille kikötőjébe, s ott tarthatjátok és kiköthetitek, s azt ott állomásra vihetitek vagy elhelyezhetitek rakománnyal vagy rakomány nélkül; és ezeket ti és a tieitek hasonlóképpen mindörökre minden adózás, illeték és szokásos járandóság nélkül tehetitek, kivéve a régi szokás szerinti vámot és kivéve a marseille-i tengeri jog elrendelte illetéket, erre az illetékre ugyanis a ti említett hajótok az időhöz, s annak a hajónak minőségéhez és (rakománya) mennyiségéhez képest annyi fizetésre legyen köteles, mint a marseille-iek bármelyik hajója.

3. Ha pedig esetleg megtörténnék, hogy valamilyen – egy vagy több – tilalmat mondanának ki a marseille-i hajókra, azt a tilalmat s azokat a tilalmakat a ti említett hajótok mindig éppen úgy tartozik megtartani, figyelembe venni és teljesíteni, amint bármelyik marseille-i hajó megtartja azt a tilalmat vagy azokat a tilalmakat, s ugyanazon büntetés terhével, amelyet az említett tilalom vagy tilalmak megtartása és figyelembevétele érdekében kiszabnak. Ezt a büntetést Marseille az idő szerinti elöljárói hatékonyan behajthatják és beszedhetik a ti hajótoktól, a ti, a tieiteknek és bármely személynek a nevezett hajó érdekében tett tiltakozástok és tiltakozásuk ellenére; s a büntetés behajtása után az előbb mondottak és az alább kövekezők mind, és a köztetek és a köztük létrejött minden és minden egyes megegyezés, ígéret, kötelezés és szerződés mindazonáltal mindig szilárdan maradjon meg a maga hatályában.

4. Mi, a nevezett elöljárók, magunk, minden társunk és utódunk, és az említett marseille-i egyetemesség nevében megígérjük nektek, nevezett grófnak és a tieiteknek, ünnepélyes kötelességvállalás útján, hogy a mondottakat és alább következőket mindet, valamennyit és ezek mindegyikét, meg az említett engedélyt és juttatást elfogadottként és szilárdul megtartjuk, figyelembe vesszük és teljesítjük a maga egészében, és semmiképpen, semmilyen okból vagy kifogás ürügyén vagy alkalmán, vagy bámely jogon, vagy jogi vagy tényleges fortély alapján sem teszünk ellene, nem akadályozzuk meg és nem vonjuk vissza.

5. S ezenfelül (megígérjük), hogy titeket és embereiteket, mindet és mindahányat, mindaddig és mindenütt lehetőségünkhöz képest, jóhiszeműen és csalárdság nélkül, különösen Marseille földjén, joghatósági körében és kerületében, személyetekben és jószágaitokban megóvunk, megőrzünk és megvédünk, és tőletek, tieitektől vagy embereitektől nem követelünk és nem hajtunk be semmilyen módon semmiféle illetéket vagy járandóságot, akármilyen okból vagy alkalomból, akármilyen időben, kivéve a régi szokás szerinti vámot, mint mondottuk. Mi, a nevezett elöljárók biztos tudomásunk alapján elismerjük és bevalljuk, hogy mindezen mondottakat és következőket mindahányat a mi, Marseille városa, illetve a nevezett egyetemesség, valamint a benne és Marseille kerületében meg joghatósági körében lakók előnyére és hasznára, nem pedig ugyanannak az egyetemességnek sérelmére vagy hányattatására tesszük, ti. azért, mert ti, a nevezett gróf úr, magatok és tieitek nevében örökre nekünk, a nevezett elöljáróknak – akik a mondott egyetemesség Marseille minden és minden egyes polgára, valamennyi ugyanott, s a marseille-i kerületben és joghatósági körben lakó ember nevében fogadtuk el – adtátok, engedtétek és bocsátottátok át, és bocsátjátok meg adjátok át bármilyen fajta és minden hajó s más faalkotmány hajótörésének maradványát (naufragium), egész földeteken és egész földetekre, kerületetekben és joghatósági körötökben, szárazon és vízen.

6. Továbbá, mivel magatok és a tieitek nevében megengedtétek és átadtátok és átbocsátottátok, és átadjátok és átbocsátjátok nekünk, az előbb mondott rektoroknak – akik a mi, nevezett Marseille városa és egyetemessége, Marseille valamennyi és minden egyes polgára és ezek egyetemessége, valamint a Marseille városában, kerületében és joghatósági körében lakó valamennyi ember nevében fogadtuk el – a teljes, általános és szabad hatóságot és engedélyt, hogy mindenféle gabonát rakjunk fel és szállítsunk ki hajón, bármiféle más faalkotmányon és faalkotmány nélkül szárazon és tengeren, egész földeteken és földetekről, vagy földeteknek, joghatósági körötöknek és területeteknek bármelyik részéről, amint nekünk vagy Marseille, Marseille kerülete vagy joghatósági köre lakosainak tetszik, hacsak nincs a ti egész földeteken igen nagy és nyilvánvaló ínség gabonában, mégpedig olyan és akkora, hogy sem ti, sem a ti embereitek, sem valamely más idegen személy nem szállít ki semmilyen gabonát a ti földetekről, joghatósági körötökből vagy kerületetekből (egyébként) nekünk vagy a mieinknek, avagy Marseille, joghatósági köre és kerülete lakosainak nem állhat ellen a ti, a tieitek vagy bármely személy akármilyen tilalma vagy tiltása. És mindezeket az előbb mondottakat mi és Marseille említett polgárai és (városnak) kerületének vagy joghatósági körének lakosai bármilyen szolgáltatás vagy illeték nélkül tehetjük és tehetik meg, kivéve a régen szokásos vámot (usatico antiquo), ami minden egyes mérő búza után hét barcelonai solidust, és minden egyes mérő árpa után öt barcelonai solidust tesz ki, amelyekből ötven solidus ér egy ezüstmárkát.

7. Továbbá, mivel nekünk, akik a magunk, Marseille említett egyetemessége és ugyanazon marseille-i egyetemesség minden egyes és minden tagja, s az ott, a marseille-i kerületben a joghatósági körében lakók nevében fogadtuk el, megígértétek és megígéritek ünnepélyes lekötelezéssel, hogy Marseille minden egyes polgárát és lakosát, és Marseille kerületének és joghatósági körének minden lakóját, akik a ti földetekre mennek, személyükben és vagyonukban, mindig és mindenütt, a lehetőségekhez mérten, magatok és a tieitek útján, megóvjátok, megőrzitek és megvéditek minden személytől vagy személyektől.

8. És megígértétek és megengedtétek, hogy a ti földeteken és egész földetek, kerületetek vagy joghatósági körötök határán belül Marseille, említett polgárai, s ennek vagy kerületének vagy joghatósági körének lakosai szabadon és biztonságban jöjjenek, tartózkodjanak és menjenek, vásároljanak, eladjanak cseréljenek és üzletet kössenek, amilyen más módon csak akarnak, minden szolgáltatás vagy illeték nélkül, kivéve a régen szokásos vámot.

9. Továbbá, mivel nekünk az elöljáróknak, akik a magunk, Marseille említett egyetemessége, és ugyanazon marseille-i egyetemesség minden és minden egyes tagja, s az ott, a marseille-i kerületben és joghatósági körben lakó minden egyes ember nevében fogadtuk el, bizonyos más dolgokat is engedtetek meg, adományoztatok és bocsátottatok át, valamint adományoztok, bocsátotok át, engedtek meg és ígértek meg, amint az erről Rostagnus Payne marseille-i közjegyző kezével készült közokiratban foglaltatik, a fent írt minden és minden egyes dolog tekintetében lemondunk minden írott és íratlan jogról (vagyis) római jogi, kánonjogi és szokásjogi, megalkotott és megalkotandó, minket megillető és megilletendő (jogosítványról), melynek révén bármely időben, bármely okból vagy bármilyen jogon és előbb mondottakat vagy azok közül valamelyiket megszeghetnénk, visszavonhatnánk vagy ellenük tehetnénk és különösképpen lemondunk az eredeti állapotba való visszahelyezés segítéséről, illetve jótéteményéről, a kétszeres érték miatti megcsalatásáról, valamint a 20 nap és négy hónap határidejéről.[1035]

10. Továbbá mi, a mondott elöljárók megegyezünk abban, és megígérjük a magunk és minden társunk és utódunk, valamint a nevezett egyetemesség nevében nektek, az említett grófnak, hogy miután Marseille városa vagy egyetemessége feloldozást kap és felszabadul azon kiközösítés és tilalom ítélete vagy ítéletei alól, amely vagy amelyek most lekötve és megbéklyózva tartják (akkor), ha nektek és a tieiteknek úgy tetszik, az előbb említett minden engedményt, adományozást, elengedést, ígéretet, esküt, joglemondást és az említetteket mind és valahányat megújítjuk és megismételjük nektek s a tieiteknek, vagy valakinek, aki a ti és a tieitek nevében azt elfogadja, és hogy erről oklevelet vagy közokiratot készíttetünk egy bölcs ember ítélete és döntése szerint.

11. És hogy a mi részünkről az előbb mondottakat mind és valahányat megtartsák, figyelembe vegyék és betöltsék a maguk egészében, mi, a mondott elöljárók meghagytuk kedves marseille-i polgártársunknak, Cambavariának, hogy Isten szent Evangéliumaira tettleg esküdjék meg a mi lelkünk és az említett egyetemesség minden és minden egyes tagja lelke üdvére.

Én pedig, az említett Cambavaria, az előbb mondott elöljárók parancsára és megbízásából, az ő és a mondott egyetemesség minden és valahány tagjának lelkére tettleg megesküszöm, Isten szent Evangéliumaira, amint elmondatott. Kelt Marseille elöljáróinak káptalanában. Tanúkként jelen voltak: Ancelmus Ferus, Willelmus Vivaldus, Mosquetus, Karolus de Mari stb. (25 név). – Én pedig, Rostagnus Payne, marseille-i közjegyző, aki a nevezett elöljárók meghagyásából és a mondott ampuriasi gróf kérésére a jelen közokiratot megszerkesztettem és jelemet rátettem, ezenfelül minden fent mondottaknak nagyobb szilárdságára, minden ebből eredő kétség elhárítására, és hogy a fentiekről ezentúl a kételkedésnek semmilyen aggálya ne merülhessen fel, a jelen közokiratot az említett elöljárók parancsára a marseille-i elöljárók káptalanénak ólompecsétjével erősítettem meg.

Egyezség Lübeck és Hamburg között. A városszövetség első egyezménye

Keutgen, 1899, 520–521. o.

Lübeck városának vogtja, tanácsa és közönsége…

Mi, kedvelt barátainkkal, a hamburgi polgárokkal, a következő módon állapodtunk meg.

1. Ha esetleg rablók vagy más gonosztevők a mi polgártársaink és az ő polgártársaik ellen támadnának és ama helytől: ahol a Travena a tengerbe szakad, egészen Hamburgig, valamint az Elbán le egészen a tengerig, a mi polgártársainkat vagy az ő polgártársaikat ellenség módjára megrohannák: mindama költségeket és kiadásokat, melyek e rablók kipusztításával és kiirtásával kapcsolatban felmerülnek, egyenlő módon elosztva, közösen viseljük mi ővelük, és viselik ők mivelünk.

2. Egyébként, ha netalán valaki a városon kívül egy hamburgi vagy lübecki polgárt fennhéjázó módon ok nélkül megölt, megsebesített, megbotozott vagy bármi más módon, ami távol legyen, bántalmazott: mindama kiadást, ami ennek jóvátételére, vagy megbosszulására felmerült, ők velünk, mi pedig velük egyenlő módon elosztva, közösen viseljék, illetve viseljük azzal a feltétellel, hogy ha az ő polgártársaikat városuk környékén, a mi polgártársainkat a mi városunk környékén valami bántódás érné, ők a saját polgártársaikkal és mi is a saját polgártársainkkal együtt közköltségen szereznek, illetve szerzünk elégtételt.

3. Továbbá, ha az ő polgáraik a mi Lübeck városunk mellett, a mi polgáraink Hamburg város mellett bántalmat szenvedtek, mi az ő nyomozójukat vagy nyomozóikat a tettesek megbüntetésében, felkutatásában és üldözésében, ők viszont a mi nyomozónkat vagy nyomozóinkat közköltségen egyenlőképpen támogatni fogjuk, illetve fogják…

Szerződés a wisbyi kolónia és Lübeck között

A szerződés a balti-tengeri kereskedelmi kapcsolatok védelmére készült 1280-ban.

Hölbaum, 1876, T. I., 289. o.

Mindenkinek, akihez ez az írás eljut, a világ Megváltójának nevében üdvözletünket küldik a Wisby[1036] városában lakó németek vogtja, konzuljai és közössége.

Köztudomásra akarjuk hozni, hogy mi és a mi kedves barátaink, Lübeck város tiszteletre méltó polgárai, kereskedői és minden lakosa, kölcsönösen az alább következőkben állapodtunk meg. Hogyha megtörténnék – bár ilyesmi be ne következzék –, hogy valamilyen, akár magasabb, akár alacsonyabb rangú személy, akár bennünket, akár őket, akár az ő, akár a mi polgártársainkat, vagy bármely más velük őszinte jó viszonyban levő német kereskedőt a Travena folyó kikötőjében vagy a Sund-szorosban, vagy ezektől a helyektől kezdve bárhol Novgorodig, vagy bárhol a Keleti-tengeren[1037] bármely kikötővárosban, bármely közbeeső hajóállomáson, bármiféle módon hátrányos helyzetbe hozna, terhekkel sújtana, vagy megkárosítana, mi ezt a lübecki polgárokkal együttesen akadályozzuk meg, és ha ilyen baj mégis bekövetkeznék, közös erőfeszítéssel toroljuk meg azt. Ilyen esetben közösen vállaljuk a költségeket a mi részünkről és az ő részükről az e célból igénybe vett erők arányában, mert ily értelemben történt közös megállapodás köztünk és közöttük.

Bizonyságul, hogy a jelen szerződésnek tíz évig kell változatlanul fennmaradnia köztünk és közöttük, a jelen lapon a fentebb írottakat aláírásunkkal hitelesítjük, és függő pecsétünkkel szilárdan megerősítettük.

Kelt Krisztus születése után az 1280. évben, az Istenanya születésének ünnepe előtti szombaton.

Lübeck, Rostock és Wismar

A kalózok és rejtegetőik üldözésének közhírré tétele (1259).

Keutgen, 1899, 512–522. o.

Minden Krisztus-hívőnek – Lübeck, Rostock és Wismar városok közönsége.

Mivel a kereskedők, akik áruikkal nyerészkedés végett a tengereken vitorláznak, szilárd békét, jó biztonságot, mint eddig, már nem élvezhetnek, közös megállapodással elhatároztuk és jelen írásunkkal mindenki tudomására hozzuk, hogy mindazok, akik kereskedőket fosztogatnak, sehol békében ne legyenek, sem a templomokban, sem a temetőkben, sem vízen, sem szárazon, hanem minden város és kereskedő úgy tekintse őket, mint törvényen kívül helyezetteket. Tartomány vagy város, ahová a rablók zsákmányukkal eljutottak, s amely zsákmányuk biztonságba helyezésében segítségükre volt, ugyanolyan bűnös, mint a rablók, s az összes városok és kereskedők törvényen kívül állónak tekintik…

A Hanza első közös határozatai (1260–1264)

Az északnémet tengerparti városok wismari gyűlésén hozott első közös határozat, a közös érdekvédelemről és egymás kölcsönös segítéséről.

Keutgen, 1899, 522. o.

Óhajtjuk, hogy tudomást szerezzetek arról a határozatról, melyet derék és megfontolt férfiak gondos mérlegelés után hoztak mindazon kereskedők támogatására, akik a lübecki joggal élnek.

1. Először is minden város – lehetőségei szerint – tisztítsa meg a tengert a kalózoktól és más gonosztevőktől, hogy a tengert járó kereskedők üzleti ügyeiket szabadon intézhessék.

2. Ha valakit bűnei miatt az egyik városból elűztek, más város be nem fogadja.

3. Ha egy polgár fogságba esett, vagyona árán ne váltsák ki, de küldjék el neki övét s egy kést is hozzá.

4. Egy polgár sem vásárolhat meg más embert, s adósság törlesztése fejében nem fogathat el senkit. Ha ezt teszi, sem abban a városban, ahol lakik, sem a lübecki jog alá tartozó többi városban tovább nem maradhat.

5. Ha valakit útonállásért vagy rablásért az egyik városban törvényen kívülinek nyilvánítottak, valamennyi többiben is annak tekintsék.

6. Ha egy úr valamelyik várost ostrom alá veszi, egyetlen más város sem támogathatja az ostromlót, kivéve, ha saját uráról van szó.

7. Ha valahol háború dúlna, nem történhet meg, hogy az ottani városokból származó polgárnak még egy más városunk is testében vagy vagyonában ártalmára legyen, ellenkezőleg, őszinte jóakarattal támogassa.

8. Ha valaki egyik városunkban megházasodik, s ezután megjelenik első felesége és magának követeli őt: amennyiben hitelt érdemlő tanúkkal tudja bizonyítani, hogy valóban a felesége, a férfit fejezzék le.

9. Ha leányát vagy unokahúgát egy polgár férjhez adja, s egy másik férfi azt állítja, hogy az illető már előbb az ő törvényes felesége volt: ha állítását megfelelő tanúkkal bizonyítani nem tudja, fejét vegyék.

E határozatok egy évig maradnak érvényben. Hogy mi történjék azután, azt egyik város a másikkal levélben közölje.

Kelt Keresztelő János napján, Wismarban.

Az 1265. évi határozatokból

2. Évenként egyszer egybe kell gyűlni, mikor is a városok ügyeit megtárgyaljuk.

5. Ha tengeren kalózok verődnének össze, valamennyi város, a ráeső rész arányában, a kiirtásukhoz szükséges költségekhez járuljon hozzá.

A bergeni városjogból

Meissner, 1950, 259–265., 297. o.

Itt kezdődik a tengeri hajósok joga; mit tekinthetünk törvényes szállítási szerződésnek? Törvényesen jön létre a szállítási szerződés, és csak úgy törvényes, ha a hajó kapitánya vagy törvényes helyettese kezet ad rá, ha két vagy több tanú van megnevezve, ha a fuvarozást megrendelők megjelölik a rakományt, és a hajótér bérbeadója a szállítmány bérét megállapítja.

Ha ezután vita támad a szerződés fölött, annak lesz igaza, akit a tanúk támogatnak, s ezt a kijelentést teszik, majd erősítik meg esküvel: „Mindkettőtök szavait hallottuk: amikor kereskedelmi megállapodásra jutottatok, és megegyeztetek a hajóval való fuvarozásról, valamint a rakományról és a bérről.” Így a tanúság jogérvényes, a szállítási szerződés törvényes, a városi polgárok igaz törvénye szerint jön létre.

Melyik hajó útra kész valamennyi útra?

Az a hajó, amelyben 24 órán belül (csak) háromszor kell meríteni útra késznek tekintendő valamennyi útra, hacsak a hajó személyzete[1038] nem elégszik meg ennél szivárgósabb hajóval. Ha pedig a hajóskapitányok éjszaka, a hajó személyzete előtt titokban kimerítik, ez az ő megtévesztésüknek számít, és a kapitányoknak felelniük kell minden kárért, amely – akár az emberek életében, akár javaikban, akár mindkettőben – ebből származik, mert mindenki felelős a maga elkövette csalásért.

A rakomány immár a fedélzeten van, ugyanígy a csomagok, az élelem, az ivóvíz, és minden egyéb, amit terveztek, s a hajó személyzete úgy gondolja egymás között, hogy a hajó így túl van terhelve; a kapitányok azonban másként gondolkoznak, s azt állítják, hogy megfelelően van terhelve. Ekkor más hajókról két kapitányt kell kijelölni, ha kéznél vannak. Ha most már ezek Istenre hivatkozva azt állítják, hogy ők is elindulnának egy így megrakott hajóval egy ugyanolyan hosszú útra, akkor a hajó személyzete már nincs feljogosítva arra, hogy a kapitánynak a rakomány miatt nehézségeket okozzon, hanem el lehet indulni úgy, ahogy (a hajó) van. Ha azonban a felkért kapitányok úgy vélik, hogy túl van terhelve, akkor először az (illető) hajó kapitányainak kell minden olyan árujukat levinni a fedélzetről, amely nem a hajó felszerelésének megvásárlását szolgálja; egyetlen hajó sem lehet ugyanis útra kész, ha felszereléséből valami hiányzik. És ha még mindig túlterhelt lenne, akkor annak kell először (áruját) levinni a fedélzetről, aki utolsónak kötött fuvarozási szerződést, s azután abban a sorrendben, ahogyan a szerződést megkötötték, amíg csak az ügy tisztázására felkért és kijelölt személyek úgy nem látják, hogy a hajó megbízhatóan van megrakva.

És ha nincsenek a többi hajón kapitányok olyan közelben, hogy elérhetők volnának, olyan gazdákat kell kijelölni, akik a legközelebb laknak, és a leginkább értenek hozzá, és kereskedelmi utakat szoktak tenni, hogy az említett módon tisztázzák az ügyet.

Továbbá a hajóskapitányok kötelesek mindenkinek, aki csomagjával és áruival kénytelen elhagyni a fedélzetet, ugyanolyan jó utazási lehetőséget biztosítani abba az országba, ahová előbb el akartak jutni. Ha pedig ilyet nem kapnának, ugyanazt a díjat kell kifizetniük nekik, amelyet tőlük kaptak volna, ha oda utaztak volna, ahová a szállítási szerződés szerint, szándékoztak.

Azon a napon pedig, amelyen a hajóskapitány el akar indulni, a személyzet valamennyi tagja köteles megjelenni, kivéve a szükséghelyzet esetét. Ugyanígy a személyzet valamenynyi tagja köteles a hajónál maradni, amikor kirakodásra kerül a sor, kivéve a szükséghelyzetet. Aki pedig nem jelenik meg, egy ezüstőre büntetéssel tartozik a királynak. Szükséghelyzetnek azt kell tekinteni, amit a törvény megjelöl.

És mihelyt a hajó fara odaér, ahol előbb a tőke volt,[1039] és a hajó útra kel, a kapitányt illetik az összes bérleti díjak, hacsak nem intézkedett másként.

Arról szól, hogy az emberek ott vannak a vásárhelyen, ahová utazni akartak

Most az emberek eljutnak arra a vásárhelyre, ahová utazni szándékoztak, vagy máshová, eladják árujukat, és már elutazáshoz készülődnek, berakodnak, ismét haza akarnak jutni, de nem kapnak alkalmas szelet, s a kapitány felajánlja nekik a hajóját, hogy olyan hosszú ideig várakozzanak a hazatérésre, ameddig akarnak – ekkor egyesek tovább akarnak vesztegelni hazatérésig, mint mások; szavazzanak tehát, és azok szava döntsön, akik – legalább eggyel – többen vannak, s a kapitánynak mégis jár a bére,[1040] még ha hajóját meg is rakták. Tavasszal pedig a kapitány köteles kiállítani hajóját, de útját maga határozza meg; ekkor azoknak van elsőségük a fuvarozásra, akik ott voltak vele, mégpedig azonos tehernél azonos díjért.

Ha valaki szállítási szerződést köt egy kapitánnyal

Most az emberek szállítási szerződést kötnek egy kapitánnyal, s az mindegyiknek megmondja, hogy hová akar utazni – de amikor útjaik elválnak, mindegyik oda akar eljutni, ahová a szerződésben kikötötte, s ebből viszály támad közöttük. Ekkor azoknak az akarata érvényesüljön, akik – akár csak eggyel is – többen vannak. A hajóskapitánynak azonban nincs szavazata az ügyben. Ha pedig egyforma számban állnak mindkét oldalon, akkor sorsot kell vetni, s azoknak az akarata érvényesül, akiknek a sors kedvez.

Ha most már azok, akiket hazugsággal és csalfa beszéddel megtévesztettek, el akarják hagyni a hajót, a kapitány köteles mindegyiküknek, aki a fedélzetről távozik, egy ezüstmárkát és még a tőle kapott bért is kifizetni. Azoknak pedig, akik a fedélzeten maradnak, annyi emberről kell gondoskodniuk, hogy teljesen megfelelő legénységük legyen, s ezt a maguk, költségén addig a vásárhelyig kell ellátniuk, ameddig a szállítási szerződést megkötötték.

Ha az emberek kereskedelmi társaságra lépnek

Amikor (két) ember kereskedelmi társaságra lép egymással, tanúknak kell jelen lenniük. Ezt a társaságot nem szabad senkivel sem bővíteni, kivéve, ha mindketten akarják. Ha pedig egyikük kibővíti, egy ezüstmárkát vehet el a közös vagyonból az, aki előbb szerződött vele. Nem szabad neki[1041] szükséghelyzet esetén kívül (az árut) messzebb vinnie, mint ahogyan megegyeztek, különben kezesként felel mindenért. A társaságot nem bonthatja fel, nem sértheti meg, fajtalanságért vagy más bűncselekményért kirótt pénzbüntetést és egyéb kiadást nem fedezhet (a közösből), hacsak nem egyeztek meg ebben mind a ketten.

Amikor pedig kereskedőtársaságukat felbontják, elő kell adni annyit, amennyit akar, és kijelenteni: „Itt van minden, a haszon is és az egész befektetett jószág, amit közösen bírunk”, majd megerősíti egyedül letett esküvel. S amikor a közösséget megszüntetik, ugyanolyan ruhát viseljen, és nem rosszabbat, mint amelyet hordott akkor, amikor társaságra léptek.

Az emberek úgy is létesítenek társaságot, hogy csak az egyik ad betétet; ekkor annak, aki betét nélkül csatlakozik,[1042] a maga vagyonából kell ruházkodnia, táplálkoznia, és semmit sem vehet annak a javaiból, aki vele társaságra lépett, kivéve a hajótér bérét, s annak a vagyonrésznek a be- és kirakási díját, amelyet a társaságba befektettek. Ezért pedig éppen annyira felelős, mint a saját vagyonáért. Mindegyiküket megilleti a haszon fele, de először amaz kapja meg betétjét, amellyel a társaságba belépett.

Most határozzák meg, ha meg tudnak egyezni, hogy hová utazzon (a társ) az áruval. Ha máshová viszi őket, ha máshová megy, ő a felelős mindenért. Ha pedig rossz vásárra mennek, s emez nem tudja az árut annyiért eladni, amilyen becsértékben átadták neki, akkor haza kell vinnie, s a tulajdonosnak vissza kell adnia jószágát. Ha azonban olcsóbban adja el, ez annak a kára, aki az áruval utazik, és nem a tulajdonosé.

Ha az emberek közösen értékesítik árujukat

Máskor az emberek kereskedőtársaságba lépnek, mindketten közös tárcából fizetnek, poggyászukat a fedélzetre hozzák, és odautaznak, ahová a szállítási szerződés szól. Ha ilyenkor egyikük megbetegszik, és halálos veszedelembe kerül, társának a hajóskapitányhoz és a hajó személyzetéhez kell mennie és kérnie őket, jöjjenek a beteghez. Ez most köteles javairól és a kereskedőtársaságról nyilatkozni. Ha ezután meghal, a jelen volt férfiak kötelesek tanúságot tenni, ha bármilyen kétség merül fel; a jószágot pedig meg kell becsülni, mihelyt partot érnek, s az veszi át a becsült értékében, aki vele utazik, és továbbra is hasznot húzhat belőle, de a (meghalt) betétjét át kell adnia a törvényes örökösnek vagy meghatalmazottjának. Ha pedig nem tudja azokat az embereket előállítani, akik a becslést végezték, erősítse meg állítását azoknak az embereknek a bizonyságával, akik az örökös lakóhelyére utaznak.

Ha kereskedőtársa akkor hal meg, miután a rakományt rögzítették, de az utat még nem kezdték meg, (a társ) ültessen valakit a rakomány mellé, s ez a merítést, evezést, sátorverést és minden kiadást a megholt vagyonából köteles teljesíteni. Több azonban nem jár neki, hacsak az örökös nem akar neki többet juttatni.

II. Edward oklevele a londoni német kereskedőknek

Az oklevél (1317. december 7.) a Hanza-kereskedők angliai működési feltételeit világítja meg.

Keutgen, 1899, 523–524. o.

Edward, Isten kegyelméből Anglia királya… üdvözöltet. Tudjátok meg, hogy a híres emlékezetű Henrik,[1043] egykor Anglia királya, a mi ősünk, a németországi kereskedőknek, azoknak ti., kiknek London városában házuk van, melyet a németek Gildhalljának mondanak, nyílt levelet adott arra vonatkozólag, hogy valamennyiüket egyenként és összevéve, mindazon szabadságokban és kiváltságokban egész országában megtartja és védelmezi, melyeket azok az ő és elődeinek idejében használtak és élveztek…

Mi, azt akarván, hogy az említett kereskedők irányában kegyünket még megnöveljük… magunk és utódaink nevében megengedtük és ezen levelünkkel meg is erősítjük, hogy ők és utódaik, kik az említett ház birtokában vannak, országunkban és a hatalmunk alatt álló területeken a következő szabadságjogokkal rendelkezzenek.

1. Hogy ti. sem őket, sem javaikat vagy árujukat az országban és eme hatalom földjén mások mint ők maguk el ne fogják, illetőleg le ne fogják olyan adósságért, melynél sem mint kezesek, sem mint főadósok nem szerepeltek, vagy éppen holmi elkövetett vagy megkísérelt bűntény miatt.

2. Mi, vagy utódaink sem személyükre, sem vagyonukra vagy árujukra igazságtalan új adót ki nem vetünk, kivéve a nekünk és utódainknak régtől járó illetékeket.

3. Őket, vagyonukat és áruikat hídvámmal, kövezetvámmal vagy erődítési adóval[1044] egész országunkban soha ne terheljék.

A brüggei Hanza-képviselet alapszabályai

A szemelvény a Hanzának az észak-európai kereskedelemben betöltött szervező szerepét mutatja be.

Keutgen, 1899, 526–528. o.

1348 körül

Az Úr nevében, ámen… A német-római birodalom kereskedőinek, szövetsége hasznára és javára, a jelenleg Brüggében tartózkodó mondott szövetséges kereskedők tudtával és jóváhagyásával ezek a pontok állapíttattak meg és fogadtattak el, amelyek az alábbiakban írva vannak:

1. Először is a mondott kereskedők azt akarják, hogy ha valaki a kiváltságainkban tiltott pontokat megszegi, amiben az urakkal és a törvénnyel szemben árt és vét, büntetést fizessen a mondott kereskedők szövetségének.

2. Továbbá azt akarják, hogy senki se adjon el semmiféle olyan árut, amely veszteség nélkül sem Brüggében, sem Flandria tartományaiban nem adható el: senki se adjon ki pénzt kölcsönbe, zálogra vagy határidős adóslevélre azon célból, hogy a mondott városon és tartományon belül pénzben és javakban nagyobb hiány álljon elő. És ha megtörténnék, hogy valakit ezáltal igazában becsaptak, és ez két derék kereskedővel vagy közvetítővel bizonyítható, az illető a mondott kereskedőknek öt schillinget fizessen a teljes összeg minden fontja után. És bármikor is akarják a kereskedőfőnökök (olderiude), bárkit, akit csak akarnak, kötelezhetnek arra, hogy eskü alatt megmondja az igazságot ezekről a dolgokról.

3. Továbbá, hogy senki a közvetítőnek többet ne adjon, mint amennyi régtől fogva szokásos volt, öt schilling büntetés terhe alatt, annyiszor, ahányszor ezt teszi.

4. Továbbá, hogy egyetlen kereskedő se idéztesse meg a másikat, sem egymást más bíróság elé saját bíróságukon kívül, hacsak nem volna valamelyik szökésben; senki közülük a másik vagyonát ne zároltassa, hacsak nem tart attól, hogy másvalaki a flamand jog alapján vele tesz így vagy pedig, ha ezt a kereskedőfőnökök engedélyével teszi: egy márka, arany büntetés terhe alatt.

5. Továbbá, ha megesnék, hogy valaki, akit büntetni nem állna jogunkban, közülük valakinek ártana, és e tettei után az illetőt nem akarná kártalanítani, úgy ezt jelentse a főnököknek: akkor a főnökök hagyják meg a szövetséges kereskedőknek, hogy ezt az embert addig egy pfennig nyereséghez se juttassák, amíg le nem fizeti a büntetést. És ha megesnék, hogy valaki közülünk ezt megszegné, az illető egy fontnyi bírságot fizessen annyiszor, ahányszor ezt teszi…

Ezek a pontok, amelyek alább írva vannak, Németország azon szövetséges kereskedőinek beleegyezésével és jóváhagyásával állapíttattak meg, akik ebben az időben,… Brüggében voltak. Urunk születésének 1354. esztendejében, április havának 20. napján.

7. Továbbá, elrendeltetett ugyanebben az időben és esztendőben: ha megesnék, hogy valaki nem oly mértékben fizetne vámot árujáért, mint azt Flandriában köteles, és a vámos rajtakapná, annyit legyen köteles fizetni a kereskedők szövetségének, amennyivel a vámost meg akarta károsítani, s ezen felül 10 schillinget, és ezt ne engedjék el neki.

8. Továbbá, ha valaki a német jogot lefitymálja, és gőgjében vagy haragjában a kereskedők engedélye nélkül megtagadja, sem a kereskedői jog oltalma alá ne vétessék, sem pedig e tiszteletre méltó joggal semmi alól ne mentesíttessék, amíg ezt számára meg nem engedik. És ha valaki ilyen előbb mondottal társult volna, akár ingatlanra vagy kereskedelmi hajó közös részesedésére vonatkozóan, az a most következő egy éven és egy napon belül ezt a társulást egy márka arany büntetés terhe alatt szüntesse meg.

1360 táján

9. Továbbá senkinek, aki német jog alá tartozik, nem szabad flamandokkal sem társaságba lépnie, sem ingatlant közösen birtokolnia, egy márka arany büntetés terhe alatt.

Kalózok az Északi-tengeren

Az 1339. április 1-jén Exeterben kiadott királyi rendelet Hull, Newcastle, Boston, Lynn, Great Yarmouth, Ipswich, Sandwich, Winchelsea, Southampton és Bristol kikötővárosok baille-jait és polgármestereit figyelmezteti a kereskedőhajókat veszélyeztető kalózokra.

Déprez, 1902, 247–248. o.

A király London polgármesteréhez és mindazon sheriffeknek, akik a fenti helyeken a vámokat beszedik.

Több biztos forrásból tudomásunkra jutott, hogy fegyveres hajók, melyeknek száma a 18-at is eléri, horgonyt vetettek a flandriai Écluse kikötőjében, fedélzetükön nagyszámú fegyveressel, hogy csapdát állítsanak a királyságunkból gyapjúval és más áruféleségekkel Antwerpen vizeire érkező hajóknak, hogy elfoglalják őket.

Elhatároztuk tehát, hogy az így előre megfontolt cselfogást megelőzzük, ezért elrendeljük, hogy minden London kikötőjéből és a Temze partvidékének más pontjairól gyapjúval és más kereskedelmi áruval Antwerpen felé hajózó kapitány és tengerész legyen igen elővigyázatos, olyan körültekintéssel hajózzanak, és olyan fegyveres kísérettel ellátva, hogy a nevezett ellenség részéről megnyilvánuló Isten ellen való mindenféle agresszió veszélyét elkerülhessék.

A rendelkezés elhanyagolása súlyos büntetést von maga után.

Határozat a novgorodi Hanza-kereskedelemről, 1346. február 22.

A novgorodi kereskedelemre vonatkozó határozat egész sor rendszabályt hoz a kereskedők versenyének kiküszöbölésére, illetve a Hanza kereskedelmi monopóliumának biztosítására.

Höhlbaum, 1876, T. I., 528–529. o.

Jusson tudomására mindazoknak, akik ezt az írást látják és hallják, hogy az akkor Novgorodban levő szövetséges német kereskedők főnökei és legbölcsebbjei teljes egyetértésben megegyeztek a belföldi és a külföldi, valamint a tengerparti városok követeivel, vagy írásbeli utasításai alapján, az alább következőkben:

1. Hogy senki se utazzék Novgorodba évente egynél többször, akárki legyen is az, sem évente egynél többször ne hozzon árut, akár sajátja, akár társaságé vagy akármilyen is az áru. Ha pedig megtörténnék, hogy valakinél ilyen említett árukat találnának, ezek elveszett javaknak tekintessenek, akár az országon kívül, akár az országon belül, akárhol is legyenek, mégpedig a Szent Péter-templom[1045] javára.

2. Továbbá, aki szánon jön ide, az szánon is távozzék, hacsak nem közös tulajdon (szállításról) vagy sürgős tennivalóról volna szó, ami bizonyítható, akkor az illető az első vízi járművel (az első vízzel) utazzék. Ha megesnék, hogy az első említett vízi járműre (vízre) száll, akkor nevezzék nyári utazónak.

3. Továbbá, aki ide vízi úton jön, az vízi úton utazzék el, hacsak nem olyan közös tulajdon (szállításáról) volna szó, amilyent itt írunk le, akkor az télen utazzék. Ha megesnék, hogy valaki az említett utolsó vízi járművet elmulasztaná, azt téli utazónak nevezzék. Mindez karácsonyra álljon le, ahogy több mint három éven át is így volt, és amit be is kell tartani becsületesen.

4. Továbbá szárazföldön senki se utazzék áruval, akár Poroszországon, akár Svédországon keresztül, sem szekérrel Ösel-szigeten vagy Kurlandban, vagy akármilyen útja volna szekérrel, fej- és jószágvesztés terhe mellett, hanem egyedül csak vitorláson Rigába, Revalba és vagy Pernovba. Ha megesnék, hogy valaki az említetteket megszegné, meg kell fosztani szabadságától és vagyonától, és ezt nem szabad tűrni.

5. Továbbá az előbb említett készárukkal kapcsolatban, minthogy itt a város területén vagyunk, ahol állandóan nem akarunk letelepedni, az oroszokkal szemben a következőkhöz kell tartanunk magunkat: teljes egyetértésben megegyeztünk a szövetséges kereskedők javára, hogy a most következő Szent Mihály napja[1046] után ne lehessen vásárolni sem kicsiben, sem nagyban nyersárut, posztóárut, szőrmeárut, amit az oroszok készítenek, sem más árut, amit házon kívül készítenek: hanem csak gabonát és hasonló (terményeket) értékük szerint. Ezeket az előbb megnevezett árukat senki se vásárolja a legközelebbi Szent Mihály napja után sem Novgorodban, sem Pszkovban, sem Polockban, sem Rigában, sem Dorpatban, sem Revalban, sem Fellinben, sem Gotland szigetén, és sehol, ahova oroszok szoktak utazni. Aki ilyen előbb említett árukat megvásárolna, egyetlen alkalommal éppúgy vétkeznék, mintha ezerszer tenné. Ilyen árukat ne vásároljon meg az, aki a kereskedők jogának védelme alatt akar lenni, akárki legyen is az. Ha megesnék, hogy valaki az előbb említetteket megszegné, jószágvesztéssel és 10 márka ezüsttel bűnhődjék, és ezt ne engedjék el neki, a Szent Péter-templom javára.

6. Továbbá, hogy Novgorodban senkinek se legyen évente több mint 1000 márka (befektetése) sem társas, sem egyéni üzletben, sem másban. Ha pedig megesnék, hogy valakinek ennél több volna, a többlet elveszett vagyonként a Szent Péter-templomé legyen.

7. Továbbá a Szent Péter-testület főnökei ezennel kötelezettséget vállalnak, hogy mindenkitől esküt vesznek ezen okmány rendelkezéseinek Isten, valamint összes szentjei és kegyes urunk Szent Péter segítségével minden fondorlat nélkül való megtartására…

8. Továbbá, hogy 20 éven felüli inas nem tartozhat a novgorodi jog alá, aki azonban a kereskedői jog alá akar tartozni, Novgorodban tanuljon, akárki legyen is az.

Kelt az Úr 1346. esztendejében, a Szent Péter-székesegyházban… ez oklevél másolatát a hajó orrára kell erősíteni…

Bréma kötelezettségei

Szemelvényünk a Hanza-szövetségben való részvétellel járó kötelezettségeket ismerteti. Figyelemre méltó a kereskedelmileg fontos területek katonai védelmének megszervezése.

Koppmann, 1870, T. I., 143–144. o.

Mi, Bréma város konzuljai és közönsége a tengeri városok, s más városok konzuljainak, valamint a Római Szent Birodalom német Hanzájához tartozó valamennyi kereskedőnek mérhetetlen nagy hálánkat fejezzük ki, amiért kegyelmükbe fogadtak, és a mondott kalmárok szabadságaiból és kiváltságaiból nekünk is részt engedtek, jóllehet bizonyos ideig e jogokból nem részesülhettünk.[1047]

Továbbá azt is kívánjuk, hogy mindazok, egyenként és együttesen, akik jelen írásunkat hallják vagy olvassák, mindörökre vegyék tudomásul, amit a jelenlevők előtt is nyilvánosan kijelentük, hogy minden egyes szerződési pontot és megállapodást, melyek alább írva vannak, s amelyeket – nevünkben és részünkről Lübeck városában a tiszteletre méltó férfiak, a Doneldynek mondott Heinrich és Bernard Dettenhusen urak, konzulságunkban társak, kiket mi ennek az ügynek tárgyalására külön kiküldünk, Lübeck városának és más, az említett Hanzához tartozó városok konzuljaival, akik Lübeckben összegyűltek – megtárgyaltak, s amelyekben megállapodtak, sértetlenül és szilárdan meg akarunk tartani.

Elsősorban a következőt: valahányszor az alulírott városok, ti. Lübeck, Wismar, Rostock, Stralsund és Greifswald konzul urai felszólítanak arra, hogy az összes említett kalmárok előnyére és hasznára a Nordsundnak nevezett kikötőt megsegítsük és megvédjük, akkor mi kötelesek vagyunk – de önként is szívesen megtesszük – ötven fegyveressel és más hadifelszereléssel ellátott jó hajót költségünkre és kockázatunkra odaküldeni. S ha az említett kikötőnek nyújtott segítségünket és oltalmunkat Isten ama kalózok és rablók fölött győzelemmel jutalmazza, az abból származó zsákmányt kötelesek vagyunk – s ezt meg is tesszük – segítőtársainkkal, a fegyveresek száma, azaz a részvétel arányában, felosztani.

Ugyanúgy, ahányszor csak a hamburgi konzul urak az Elba védelmére felszólítanak bennünket, e védelem céljaira az Elbára, szintén költségünkön és kockázatunkra, hajón száz fegyverest vagyunk kötelesek és fogunk is küldeni, s ha a rablóktól ott is zsákmányhoz jutunk, azt a (fegyveres) személyek száma és mennyisége szerint – mint kifejtettük – méltányosan megosztjuk. Ha pedig szükségesnek látszanék, hogy az említett célokra több fegyveres hajót küldjünk, úgy ezt minden ellentmondás nélkül megtesszük.

Továbbá készségesen elvállaljuk, hogy mindazokat a szerződéseket és megállapodásokat szigorúan betartjuk, melyeket az említett városok konzul urai az összes kereskedők nevében megtárgyaltak és megkötöttek. Így, ha polgáraink közül valaki könnyelmű merészséggel hajóival és árusaival tiltott útvonalakon vitorlázna, a konzul és kereskedő urak által tilalmazott helyeket keresne fel, a szerződéseket és megállapodásokat megszegné, azokat betartani nem akarná, az ilyet minden árujától fosszák meg és fogják el. Abban a városban levő áruiból, ahol elfogták, kétharmad rész a kereskedőknek, egyharmad rész pedig a város konzuljainak jusson. Városunkban vagy másutt levő javai azonban épségben örököseire vagy rokonaira maradjanak.

Hasonlóképpen jelen levelünkkel megígérjük és kötelezzük magunkat, hogy megnevezett kalmárokat megvédjük minden kártól. Azokból a kiváltságlevelekből és szerződésekből, melyeket abban az időben, mikor a nevezett kereskedők szabadságjogainak élvezetéből ki voltunk zárva, Angliában, Norvégiában és Flandriában nyertünk, illetve kötöttünk, az említett kereskedőkre kár nem származhat; tudniillik azt meg nem engedjük, hogy ezek a szerződések és kiváltságok a nevezett kereskedők kárára, sőt veszélyére szolgáljanak, és az itt előrebocsátottakhoz sem álnokságból, sem rosszindulatból származó külön feltételt hozzá nem adunk.

Továbbá, ha, amitől Isten őrizzen, mi, vagy közülünk valaki, vagy polgáraink, vagy bárki más a mi nevünkben, tudtunkkal, a fentiek ellen egészben vagy részben valamit tenni merészelne, minket és utódainkat az említett kereskedők Hanzájából és annak kiváltságaiból örök időkre zárjanak ki s jogaikban soha többé ne részesüljünk.

A fentiek nyilvánvaló bizonyságául városunk pecsétjét jelen levelünkre függesztettük…

Kereskedelmi kapcsolatok Közép- és Kelet-Ázsiával (XIV. század)

Francesco Balducci Pegolotti A kereskedelem gyakorlata (Practica della Mercatura) c. könyve egyike e téren a legrégibb és legrészletesebb gyakorlati vezérvonalaknak és kézikönyveknek.

Pegolotti firenzei származású, 1311-ben mint Firenze követe kereskedelmi tárgyalásokat vezetett a szomszédos Sienával. A Bardi-bankház szolgálatában néhány évet Németalföldön, majd (1317–1320-ig) Angliában töltött. 1324–1327-ig Ciprus szigetén vezette a Bardi-ház ügyleteit. Úgy látszik Pegolotti maga nem utazott Belső-Ázsiába, de valószínű, hogy sokszor hallott részletes beszámolókat ezekről az utakról az ott járt kereskedőktől.

The Mediaeval Academy of America. Cambridge Mass. 1936, 21–23. o.

Útbaigazítás, hogyan lehet Tanán keresztül Kínába[1048] utazni és onnan áruval visszatérni Tanából Dzsintarhanba[1049] ökrös szekéren az út 25 napig, lovas szekéren azonban csak 10–12 napig tart. Úti kíséretre elegendő mokkoló, azaz fegyveres van. Dzsintarhanból Szárába[1050] vízi úton egynapi, Szárából Szarakankóba[1051] nyolcnapi az utazás a folyón. Lehet ugyan szárazon is menni, de vízi úton olcsóbb az áru. Szarakankóból Organcsáig[1052] tevefogaton 20 nap az út. Ha valaki árukkal utazik, jól teszi, ha Organcsát felkeresi, mert az igen kedvező piachely. Organcsából Oltraróba[1053] 35–40 napig tart az út tevefogaton. Ha valaki Szarakankóból indul el és egyenesen Oltraróba megy, 50 napig lesz úton. Olyannak, akinél nincs áru, ez az útvonal jobban megfelel, mintha (előbb) Organcsába menne. Oltraróból Armalekkóba[1054] 45 nap az utazás öszvéren; kísérő fegyveresek állandóan találhatók. Armalekkóból Kamekszuig[1055] 70 nap az út szamárháton, Kamekszuból egy folyóig, melynek neve…[1056]… lovon 45 napig kell utazni. A folyótól Kasszaiba[1057] mehetsz és ott ezüstpénzedet beválthatod, amiért ez vásárlásra is alkalmas hely. Kasszaiból olyan pénzzel utazhatsz tovább, amelyet az itt beváltott ezüstért kaptál. Ez a pénz papírból van és baliszcsi[1058] pénz a neve. Négy ilyen pénz tesz ki egy ezüstszommót, amely Kína tartományaiban érvényes. Kasszaitól Gamalekkóig,[1059] mely Kína fővárosa, 30 napig tart az utazás.

Mire van szükségük az említett úton Kínába igyekvő kereskedőknek?

Mindenekelőtt ajánlatos, hogy nagy szakállt növesszen és ne borotválkozzék. Tanában fogadjon fel turkméneket és ne sajnálja a pénzt, ha közülük jót kaphat. A jó ugyanis nem kerül majd útközben annyi kellemetlenségbe, mint a rossz. A turkméneken kívül jó még, ha legalább két derék gyalogost is visz magával, akik a kun nyelvet jól beszélik… Tanából Dzsintarhanig ajánlatos 25 napi élelemmel ellátnia magát, mégpedig liszttel és sózott hallal. Húst az útjába eső helyeken is eleget talál. Hasonlóképpen az összes helyeken, melyek az egyik országból a másikba vezető út mentén vannak, a fenti beosztás szerint, helyes, ha ellátja magát, liszttel és sós hallal. Egyéb élelmiszert, különösen pedig húst, útközben is talál.

A Tanából Kínába vezető út; az azt megjárt kereskedők elbeszélése szerint éjjel-nappal egyaránt igen biztonságos. Azonban, ha egy kereskedő menet vagy jövet közben meghal, minden áruja annak az országnak uráé lesz, ahol meghalt a kereskedő. Az uralkodó tisztjei mindenét lefoglalják. Ugyanúgy, ha Kínában hal meg. Ha esetleg testvére van vele vagy jó barátja, aki hajlandó magát testvérének mondani, annak kiadják vagyonát, melyet az országból elszállíthat. Ezenkívül még más veszély is lehetséges. Ha ugyanis a fejedelem meghalt, mindaddig, amíg másik nem lépett a helyébe, a közbeeső időben néhányszor már a frankoknak és más idegeneknek kellemetlenségben volt részük. (Frankoknak nevezik az összes keresztényeket Romániától keletre mindenütt.) Az út sem biztonságos, míg az elhunyt uralkodónak utóda nem lesz.

Kína egy tartomány neve, mely nagy kiterjedésű és sok lakott helye van. A többi közt van egy, amely főváros is s ahol kereskedők tartózkodnak, és ahol a kereskedelem nagy részben lebonyolódik. Ezt a várost Gamalekkónak nevezik. A város kerülete 100 mérföld, tele van idegen emberrel, fényes épületekkel, lakossággal.

Számításunk szerint egy kereskedő egy turkménnel, két gyalogos katonával és 25 ezer aranyforint[1060] értékű áruval Kínáig 60-80 ezüst szomót ad ki úti felszerelés beszerzésére; az egész úton Kínából Tanába visszatérőben körülbelül 5 szommót. A szommó 5 aranyforintot érhet. Számításunk szerint továbbá a szekeret egy ökör vontatja, és terhelése 10 genovai cantera,[1061] egy tevés szekeret három teve húz, terhelése 30 genovai cantera. A lovas szereket egy ló húzza 6 és ½ genovai cantera terheléssel. Selyemből 250 genovai font súlyt bír el. Egy vég selymet 110–115 genovai font súlyúnak szokás számítani.

Gondolni kell arra is, hogy a Tanából Szarába vezető út kevésbé biztos, mint bármely más út. De ha 60 ember van együtt, még ha az út veszélyeztetett is, olyan biztonságos a közlekedés, mint otthon.

Aki Genovából vagy Velencéből megy az említett helyre, és onnét utazik Kínába, vigyen magával vásznat és jól teszi, ha azzal Organcsát útba ejti. Organcsában adja el, hogy szommóhoz jusson, és menjen tovább anélkül, hogy pénzét más áruba fektetné. Különösen, ha még van néhány vég igen finom vászna, melyek nem foglalnak el nagyobb helyet, mint más sokkal durvább vásznak.

A kereskedők az utat lovon vagy szamáron, vagy más hátas állaton lovagolva tehetik meg.

Mindazt az ezüstöt, amelyet a kereskedők Kínába visznek, Kína uralkodója elveszi tőlük a kincstárába téteti, a kereskedőnek pedig papírpénzt ad. Ez sárga papiros, melyen rajta van az uralkodó pecsétje. Ezt a pénzt baliszcsiknek nevezik, melyen selymet és minden más árut vásárolhatsz. Az ország minden lakosa köteles elfogadni és a kereskedelmet sem zavarja az, hogy a pénz papírból van.[1062] E papírból háromféle címlet van. Hogy az első értéke a másik kettőhöz hogyan viszonylik, az uralkodó állapítja meg.

Számításunk szerint Kínában 19–20 genovai font kínai selymet kaphatsz egy ezüst szommóért, ami viszont 8 és 1/2 genovai unciának felelne meg. Egy fontban 11 uncia[1063] és 17 finom dénár van.

Ugyancsak Kínában 3–3 és 1/2 rőf selyem kamukát[1064] kapsz egy szommóért, 3 és 1/2 –5 rőf aranyszövésű selyem nachettót[1065] egy ezüstszommóért.

A vámszedők jogai

Az augsburgi alkotmányból vett részlet (XIII. század) az idegen kereskedők kötelezettségeit szabályozza.

Meyer, 1878, 24–25. o.

X. cikkely: A vámszedők jogai a városban és a hidaknál

1. Ha egy vendég (hospes idegen kereskedő) áruját itt, e városban adja el, fontonként négy pfenniget fizet.

2. Ha két vendég egymás közt köt üzletet, mindegyikük fontadót fizet, mégpedig fontonként négy pfenniget.

3. Ha egy idegen kereskedő (vendég) itteni polgárral cserél árut, a vámosnak joga van arra, hogy tetszése szerint vagy a behozott, vagy az itt vásárolt áru után szabjon ki vámot.

4. Ha egy vendég a városba jön, és itt áruját eladja, hogy itt pénzhez jusson, azután az így szerzett pénzen magának más árut vásárol, bármi legyen is az, a vámszedőnek joga van akár az itt eladott, akár az itt vásárolt árura vámot kiszabni…

7. Ha egy vendég áruját már eladta, de a vámost is előzőleg kielégítette, az áruért semmi vámot nem köteles fizetni.

8. Ha valakinek lova, vagy szarvasharmája elpusztul, bőrét a városban piacra viheti, és ezért vámot nem fizet.

9. Ha egy vendég a vámost megtéveszti, fogják el, a vámosnak a vámot, amit meg kellett volna adni fizesse meg; ez utóbbi az árut foglalja le és tetszése szerint bánjon vele.

10. Ha egy vendég áruját egy polgár magáénak mondja csak azért, hogy így a vámost megtévessze, a vámos ezt megtudja és hitelt érdemlő módon bizonyítja, hogy így áll a dolog, az illető a vámosnak a vámösszeg kétszeresét fizesse meg, a vogtnak pedig öt shillinget adjon, mert a törvényt semmibe vette.

11. Tudni kell a következőket: a vámosnak az említett ügyekben semmi hátrányt nem szabad szenvednie mindaddig, míg a vámszedésben a jognak megfelelően jár el; viszont ő se nyerészkedjék, hanem érje be azzal, ami őt és alkalmazottait megilleti, ha pedig valami nehézsége támadna, a vogt siessen segítségére és segítse őt jogához.

Pénzátutalás (1214. április 6. Genova)

A magánhitelpapírok (átutalás, fizetési kötelezvény adóslevél stb.) igen változatos formái ismertek a XIII–XV. századi Európában. Valamennyinél általános követelmény volt, a hitelező és az adós megnevezése, az összegnek, a kifizetés helyének és idejének pontos megjelölése. Végül a kifizetés elmaradása vagy késedelme esetére vonatkozó kártérítési záradék. Egyes kötelezvények bemutatásra vonatkozó záradékot is tartalmaznak, ilyen esetben a hitellevél bemutatójának kellett az összeget kifizetni. A hitellevelek mindig a kiállítási hely municipális jogainak biztosítékaival bírtak.

Collection des documents, 1880, T. III., 5. o.

Én, Symon Rubeus bankár átvettem tőled Rajmund Podiozandinus, Genovában 34 font dénárt és még 32 dénárt. Ezért cserébe ígérek neked vagy annak, akit te hozzám küldesz, annak ti., aki ezt a cédulát átadja nekem, nyolc márka jó, törvényes mértékű és kereskedelmi forgalomban levő ezüstöt Montpellier-ben, a most következő pünkösdig. Ha ezt nem tenném, kétszeres bírságot ígérek neked. Kelt Genovában, április hóban, a hónap, hatodik napján, három óra előtt. A tanúk: … stb.

Ítélet egy eladósodott veronai polgár ellen

A hitelező kérésére a városi törvények szerint a konzulnak le kell rombolnia a nem fizető adós épületeit.

Ficker, 1874, 313. o.

A negyedik napon, április utolsó napja előtt, Veronában, a veronai kommuna székházában, Ventura, Jacobinus, Domonkos, Zucho, Paxetus jegyző és mások jelenlétében, Omnebonus bíró úr és Verona konzulja színe előtt, a Crescentiusok nemzetségéből való Ugotio úr, Verona podesztája[1066] idejében. – Ugyanott a cremonai Pontius Auratus úr elmondotta és bejelentette Omnebonus bíró úrnak, egyben Verona konzuljának, s általa a veronai kommunának, hogy neki, ti. a konzul úrnak, ugyanazon Pontius Amatus úr kérésére le kellene rombolnia, illetve romboltatnia Naimerinus Grosius úr javait, úgy, amint az Verona városa adóstörvényében benne van, amaz adósság miatt, amellyel Grosius úr ugyanazon Pontius úrnak tartozik, mondván, hogy a törvény szerint a legnagyobb összeget hitelező követelésére le kell rombolni a nem fizető adós javait. Az Úr ezerkétszázhuszadik esztendejében, a nyolcadik indikcióban. Én, Bonaconsa, akit Prevedellusnak is neveznek, Ottó császár úr és az ő kúriájának jegyzője, jelen voltam, s miután erre felkértek, megírtam ezt az oklevelet.

Zsidóknak adott kiváltságok Ausztriában

A II. Frigyes császár által 1238-ban kamaraszolgáinak, a bécsi zsidóknak adományozott privilégiumok érvényüket vesztették a császár és Frigyes herceg közötti béke értelmében. Az itt közölt kiváltságlevél ezeket a korábbi jogokat újította fel és terjesztette ki az egész hercegség területén élő zsidó lakosságra.

J. Aronius, 1890, 235–236. o.

1244. július 1.

Frigyes, Ausztria, Stájerország és Krajna hercege, az uralma alá tartozó valamennyi zsidónak az alábbi kiváltságot adományozza:

1. Először is elrendeljük, hogy az olyan ingó, vagy ingatlan vagyon miatt indított peres ügyekben, avagy bűnügyekben, amelyek zsidó személyét vagy vagyonát érintik, tanúként keresztényt csakis egy másik kereszténnyel és egy zsidóval együtt szabad a bíróság elé engedni.

2. Hasonlóképpen: ha egy keresztény egy zsidó ellen indít keresetet, azt állítva, hogy elzálogosított neki valamit, s a zsidó azt tagadja, abban az esetben, ha a keresztény a zsidó egyszerű szavának nem akarna hitelt adni, akkor a zsidó esküvel legyen köteles a neki elzálogosított értéket illetően saját vallomását bizonyítani, s ha ezt megteszi, kapja meg a felmentést.

3. Hasonlóképpen: ha egy keresztény azt állítja, hogy a zsidónak kisebb összegért zálogosított el valamit, mint amekkora összeget a zsidó állít, esküdjön meg a zsidó a zálogöszszeget illetően; és azt az összeget, amelyet a zsidó eskü alatt vall, a keresztény ne vonakodjék neki kifizetni.

4. Hasonlóképpen: ha egy keresztény azt mondja, hogy a zsidónak zálogba adott valamit, de erre tanúkat nem állít, és a zsidó ezt tagadja, akkor a keresztény saját személyében tegyen esküt, és így tisztázza magát.

5. Hasonlóképpen: a zsidó zálogba fogadhat mindent, minden néven nevezendő holmit, s nem köteles vizsgálni a tárgy eredetét; kivéve a véres vagy átnedvesedett ruhákat, illetve a szentelt (istentiszteleti célokat szolgáló) ruhákat; ezek közül egyet se merészeljen elfogadni.

6. Hasonlóképpen: ha egy keresztény indít keresetet egy zsidó ellen amiatt, hogy a zálogtárgy, ami a zsidónál van, lopott, avagy nyílt erőszakkal elvett holmi, a zsidó esküdjön meg e zálogtárgyat illetően arra, hogy amikor zálogba fogadta a tárgyat, nem tudta, hogy az lopott, avagy erőszakkal elvett holmi; de foglalja bele esküjébe azt is, hogy mennyiért zálogosították el neki a szóban forgó tárgyat; s miután így tisztázta magát, a keresztény fizesse meg neki a zálog tőkeösszegét, az időközben felgyűlt kamatokkal együtt.

7. Hasonlóképpen: ha a zsidó akár tűzvész, akár tolvajlás, akár pedig erőszakos cselekedet által elveszti vagyonát, s azzal együtt a neki elzálogosított értéktárgyakat is, és ez köztudomású tény, s a keresztény, aki a zálogot elhelyezte nála, ennek ellenére keresetet indít ellene, akkor a zsidó saját esküjével tisztázza magát.

8. Hasonlóképpen: ha a zsidók között ténylegesen egyenetlenség vagy viszály támadna, városunk bírája ne követeljen a maga számára az ő ügyeikben semmiféle joghatóságot, hanem a felettük való ítélkezés jogát maga a herceg, vagy az ország főkamarása gyakorolja. Ha a bűntett személy elleni bűncselekmény, akkor az ilyen eseteket fenn kell tartani a hercegnek, hogy ő ítélkezzék bennük.

9. Hasonlóképpen: ha egy keresztény bármiféle sebet ejt zsidón, akkor az ilyen tett elkövetője fizessen a hercegnek tizenkét márka aranyat, s ezt szállítsa is be a herceg kamarájába; a sebesültnek pedig fizessen tizenkét márka ezüstöt, és térítse meg neki azokat a költségeket, amibe a gyógyításhoz szükséges orvosságok kerültek.

10. Hasonlóképpen: ha egy keresztény megölt egy zsidót, kapja meg bírói ítélettel méltó büntetését, s mind ingó, mind ingatlan vagyona szálljon át a herceg birtokába.

11. Hasonlóképpen: ha egy keresztény megüt egy zsidót, de úgy, hogy vérét nem ontja, fizessen a hercegnek négy márka aranyat, a megütött zsidónak pedig adjon négy márka ezüstöt. Ha a tett elkövetőjének nem lenne pénze, csapassék le a keze, s így adjon elégtételt tettéért.

12. Hasonlóképpen: ha egy zsidó átutazik a joghatóságunk alá tartozó területeken, senki se akadályozza őt meg ebben, ne zaklassa, ne bántsa őt; és ha valamiféle árut vagy más olyan holmit vinne magával, ami után vámot kell fizetni, valamennyi vámszedő helyen csakis azt az előírt vámot fizesse meg, amelyet annak a városnak bármelyik polgára köteles megfizetni, amely városban a zsidó éppen tartózkodik.

13. Hasonlóképpen: ha a zsidók, szokásuk szerint, valamelyik halottjukat egyik városból a másikba, avagy egyik tartományból a másikba, avagy egyik országból a másikba szállítanák át, úgy akarjuk, hogy vámszedőink semmiféle vámot ne csikarhassanak ki ezért tőlük; ha a vámszedő mégis kikényszerítene tőlük valamit, úgy kell megbüntetni, mint valami útonállót, akit köznyelven szólva „Rauber”-nak, azaz rablónak neveznek.

14. Hasonlóképpen: ha egy keresztény a zsidók temetőjét[1067] valamiféle vakmerőségtől indíttatva megrongálja vagy megtámadja, törvényes bírói ítélet által haljon meg, s bármely néven nevezendő teljes vagyona szálljon át a herceg kamarájára.

15. Hasonlóképpen: ha bárki arra merészkedne, hogy gúnyodva szóljon a zsidók iskoláiról, úgy akarjuk, hogy az ilyen fizessen ki a zsidók bírájának két talentumot.

16. Hasonlóképpen: ha egy zsidót saját bírája elmarasztal abban a pénzbírságban, amelyet „Wandel”-nak neveznek, az ezen a címen 12 dénárt fizessen ki a bírónak.

17. Hasonlóképpen: ha egy zsidót saját bírája a bírói szék elé idéz, s a zsidó sem az első, sem a második idézésre nem jelenik ott meg, mindkét alkalomért fizessen bírájának 4–4 dénárt. Ha a harmadik idézésre sem jelenne meg, akkor az említett bírájának 36 dénárt fizessen.

18. Hasonlóképpen: ha egyik zsidó megsebesíti a másik zsidót, ne vonakodjék saját bírájának két talentumot bírságpénzként – amelynek neve „Wandel” – kifizetni.

19. Hasonlóképpen: úgy határoztunk, hogy egyetlen zsidó se esküdjék a törvénytekercsre, csakis akkor, ha a mi személyes jelenlétünk bírósága elé idéztettük.

20. Hasonlóképpen: ha egy zsidót titokban gyilkoltak meg, úgy hogy barátai nem tudják bizonyítani: ki volt az, aki megölte, abban az esetben, ha a vizsgálat során valaki ellen gyanút fognának, a gyanúsítottal szemben a zsidók helyett mi fogunk perdöntő bajvívót kiállítani.

21. Hasonlóképpen: ha egy keresztény erőszakos módon vetné kezét egy zsidó nőre, úgy akarjuk, hogy csapassék le a keze.

22. Hasonlóképpen: a zsidók bírája a zsidók közt felmerült vitás ügyek közül csak azokat vigye bíróság elé, amelyeknél erre őt panasz formájában felkérik.

23. Hasonlóképpen: ha egy keresztény úgy váltja ki zálogát a zsidótól, hogy a kamatot nem fizeti ki neki, akkor ha a kamatokat egy hónapon belül nem rendezné, e kamatokkal növekedjenek meg az eredeti kamatok (kamatos kamatot tartozzék fizetni).

24. Hasonlóképpen: úgy akarjuk, hogy zsidóházba senkit se szállásoljanak el.

25. Hasonlóképpen: ha egy zsidó az országbeli főrangúaknak akár birtokaira, akár adóslevélre pénzt adott kölcsön, s ezt a birtokában levő oklevéllel és pecséttel igazolja, akkor mi azokat a birtokokat zálogbirtokokként lekötjük neki, s meg is védelmezzük erőszak ellen e zálogbirtokait.

26. Hasonlóképpen: ha bárki – akár férfi, akár nő – elcsábítja a zsidótól magához a zsidó fiát, azt akarjuk, hogy az ilyen tolvajként bűnhődjék.

27. Hasonlóképpen: ha a zsidó egy éven át birtokában tartott már egy kereszténytől kapott zálogtárgyat, abban az esetben, ha a zálogtárgy értéke nem haladja meg túlságosan a kölcsönadott pénz értékét, hozzászámítva a kamatokat, mutassa be a zsidó saját bírájának a zálogtárgyat, s utána szabadon értékesíthesse azt. Ha pedig a zálogtárgy egy év és egy napnyi időn túl visszamarad a zsidónál, ezután már senkinek sem tartozik számadással felőle.

28. Hasonlóképpen: úgy akarjuk, hogy senki se merészelje a zsidót arra kényszeríteni, hogy vegye át a zálogtárgyáért járó pénzt a zsidó saját ünnepnapjain.

29. Hasonlóképpen: ha egy keresztény a zsidótól erőszakkal viszi el zálogtárgyát, vagy erőszakoskodik a zsidó házában, akkor az ilyenre, mint a mi kamaránk megkárosítójára kell súlyos büntetést kiszabni.

30. Hasonlóképpen: zsidó ellen csakis a saját iskolájuk épületében lehet bírói eljárást lefolytatni, másutt nem; kivéve saját magunkat, mert nekünk jogunk van őt személyes jelenlétünk bírósága elé idézni.

31. Hasonlóképpen: úgy döntöttünk, hogy a zsidók se szedhessenek magasabb kamatot, mint hetenként nyolc dénárt egy talentum után.[1068]

Zsidókra vonatkozó rendeletek Franciaországban

Ordonnances, 1723, T. I., 317. o.

1288. év Pünkösdjén tartott parlament határozata

Elrendeltetett, hogy a Franciaországban élő zsidókat vagy egy valakit, avagy többeket közülük nem szabad elfogni, vagyis bebörtönözni egyetlen szerzetes atya vagy szerzetes testvér rendelkezése vagy megkeresése alapján sem, de másokéi alapján sem, bármiféle tisztséget viseljen is az illető, csakis abban az esetben foghatók el vagy fogható el közülük bárki, ha előbb azt a sénéchalunkat vagy baillinkat, akinek a joghatósága alatt élnek, tájékoztatják arról az okról, amiért az elfogatási parancsot vagy az erre irányuló megkeresést kiadták; és ennek az oknak olyan világosnak kell lennie, hogy azért valóban el kelljen fogni egyet vagy többet közülük, de annak is ki kell tűnnie belőle, hogy a parancsot kiadók joghatósága alapján kinek kell az elfogatást végrehajtania, s utóbbinak az Apostoli Szék által kiadott parancslevél szövege szerint kell megtörténnie; s azt akarjuk, és meg is parancsoljuk, hogy erről a parancslevélről kapjon másolatot valamennyi sénéchal és bailli, összesen és egyenként, de kapja meg minden tisztségviselőnk is, hogy azután ne mentegethessék magukat ezek a mi tisztségviselőink azzal, hogy nem tudtak a dologról, s azért nem hajtották végre az említett Apostoli Széktől származó parancslevelekben foglaltakat. És ha valami kétség merülne fel, vagy valami nem lenne világos, se egy se több zsidót el ne fogjanak mindaddig, amíg ki nem kérik a király úr kúriájának és ítélőmesterének véleményét.

Az 1290. évi gyertyaszentelői parlament határozata a zsidók kiűzéséről

Elrendeltetett a király úr jelenlétében és parancsára, hogy mindazokat a zsidókat, akik Angliából és Gascogne-ból[1069] érkeztek Franciaország területére a böjtközép napjáig, ki kell kergetni (száműzni) az országból.

Uzsorakamat elleni királyi rendelet

IV. Szép Fülöp 1299-ben felújította IX. Szent Lajos hasonló tárgyú rendeletét.

Ordonnances, 1723, T. I., 333. o.

Fülöp, Isten kegyelméből stb. – Mindazoknak, akik látják majd ezt az oklevelünket (üdvözletünket).

Tudjátok meg valamennyien, hogy mi a mi elődeink jámbor nyomdokain akarván járni, különösképpen pedig a mi nagyatyánkat, Szent Lajost akarván követni mindabban, ami elősegíti az erényeket és kiirtja a bűnöket, alattvalóinknak pedig nyugalmát és békéjét szolgálja, ezért azt a statútumot, vagyis rendelkezést, melyet Szent Lajos az uzsora elsodró örvényének megszüntetésére, prelátusai és országbárói tanácsára egykor kiadott – azt ti., hogy azokat, akik kötelezvénylevéllel vagy más, kezességi biztosítéklevéllel el vannak kötelezve a zsidóknak vagy más hírhedt uzsorásoknak, egyetlen jogszolgáltató személy se kényszerítse a fizetésre –, úgy akarjuk, elrendeljük és megparancsoljuk, hogy sértetlenül tartsa meg mindenki. És nehogy valaki is meghiúsíthassa a jövőben ennek a rendelkezésnek végrehajtását, királyi hatalmunk teljességéből megtiltjuk minden tisztségviselőnek és alattvalónknak, bármilyen rendű és rangú legyen is, hogy a jövőben ilyen kötelezvénylevelet készítsen zsidók vagy más hírhedt uzsorások számára, ilyet pecséttel el ne lásson, és ha e tilalom ellenére mégis készültek volna ilyenek, azok ne legyenek sem jogerősek, sem érvényesek. Úgy akarjuk továbbá, és el is rendeljük, hogy a fenti módon a múltban zsidóknál, avagy más hírhedt uzsorásoknál keletkezett adósságokat, azokat is, melyeket már peresítettek, az első ráta szerint teljességgel fizessék vissza, ami azonban az első ráta (a törvényes kamat) felett van, el kell engedni teljességgel.

Mindennek bizonyságául erre az oklevelünkre rátétettük pecsétünket. Kelt a meluni apátság mellett, Péter és Pál apostolok ünnepén, az Úr 1299. esztendejében

Részlet egy városi polgár végrendeletéből, 1281

A magánoklevelek igen jelentős csoportját alkotják a végrendeletek, amelyek a polgári gazdaság (vagyon) bemutatásán túl, közvetlenül ábrázolják az adott társadalom életét.

M. Yans, 1937, 23. o.

…Hasonlóképpen: van nekem Theoderik de Meffia-i mesternél, a jegyzőnél egy talpas ezüstkupám, ennek értéke harmincöt liège-i solidus, vagy akörüli; ezt zálogba kötöttem le neki mostohafiam, Hanet helyett, bizonyos pénzösszeg miatt, amellyel ez a Hanet az említett Theoderiknek tartozik, a jegyző által végzett írásbeli munka miatt, s a becsértékét a liège-i királyi tisztségviselő szabta meg. Hasonlóképpen a feleségem ruházatát is, nevezetesen egy „surcot”[1070] barna mintás kelméből egy mentével (tunika) fehér teveszőr szövetből szürke prémmel hat márka értékben zálogba kötöttem le a caours-iaknak[1071] negyven solidusért. És az én említett mostohafiam azt ígérte Hugo Picart, a liège-i városi jegyző és Olivier de Houdier és más elöljárók előtt, hogy ezt a ruházatot és azt az ezüstkupát vissza fogja váltani és nekem vagy említett feleségemnek, vagy – ha időközben meghalnék – végrendeletem végrehajtóinak oda fogja adni halogatás és kár nélkül. Hasonlóképpen a caours-iaknak zálogosítottam el ugyanazon mostohafiam és Henrik fivérem helyett három márkáért egy mellvértet, lábvértéket, egy széles szájú, lábatlan ezüstserleget, amelyek egykor Jakab fivéreméi voltak, és ezzel a három márkával ugyanazon Jakab fivérem tartozott nekem egy lóért, melyet neki adtam el és engedtem át; ugyanezen Jakab megígérte, hogy ő majd kiváltja ezeket a zálogtárgyakat, s engem azáltal tehermentesít a zálogtól, mégpedig a legutóbb elmúlt Szent András-naptól fogva, mert akkor kellett volna neki kifizetnie azt a három márkát.

Külföldi kereskedők a francia királyságban

IV. Fülöp francia király több kedvezményt ad a lombard és itáliai kereskedőknek az eladott áruik után meghatározott adókötelezettség fejében.

Ordonnances, 1723, T. I., 27. o.

Fülöp, Isten kegyelméből a frankok királya, mindazoknak, akik ezt az oklevelet látni fogják, üdvözletünket. Hisszük, hogy méltányosan cselekszünk akkor, ha királyi jobbunkat nyújtva azok felé, akiknek készséges, odaadását alkalmas időkben tapasztaltuk, őket méltó kedvezésünkkel megerősítjük, s különös kegyünk jelével halmozzuk el. Ebből következik az, hogy miután néhány lombard[1072] – kik a mi országunk területén élnek – helyettünk és a mi legkedvesebb feleségünk, Johanna, a frankok királynéja helyett az általunk kedvelt Biccio és Musciatto Guidi fivéreknek, kik hűbéreseink s kik befogadják e lombardokat, jámbor szívességből megígérték, hogy ők – ti. ezek a lombardok – összességükben és egyenként nekünk, avagy bennünket és említett feleségünket helyettesítő más személyeknek minden font értékű eladott vagy elcserélt árujuk után fizetnek egy dénárt, egy obulust és egy pogéziát, vagyis pictát,[1073] ahogyan azt a mi champagne-i vásárainkon részt vevő kereskedők is megadják és megfizetik, és amint ezt az általunk nekik is adott kiváltságlevél bővebben tartalmazza, épségben tartva azonban az alább olvasható feltételeket – mi az ő odaadásuk készségét e tekintetben méltányoljuk, s meg akarjuk őket ajándékozni különös kegyünk kinyilvánításával, s ezért magunk és említett felségünk nevében, ugyanazon lombardoknak jelen soraink tartalmával megengedjük, hogy ők együttesen és egyenként, teljességgel szabadok és mentesek legyenek minden kollektától, fejadótól a kölcsönös segítség címén szedett hadiadótól, kirovásoktól, lovaskatonai szolgálattól, gyalog és igásrobottól, s bármi néven nevezendő egyéb szolgáltatástól, még abban, az esetben is, ha mi ezt a kollektát, hadiadót vagy egyéb terhet országunk elmúlt, jelenlegi vagy jövőbeni szüksége miatt vetettük vagy vetjük is ki, úgy, amint az a nevezett kereskedőknek adott, előbb említett kiváltságlevélben bővebben benne van; mégpedig olyképpen, hogy ezek a lombardok állandó lakást nem tarthatnak a mi országunk területén egyebütt, hanem csakis azokban a falvakban és helységekben, amelyek fel vannak sorolva kötleveleikben; ugyanis mi ezt az engedményünket csakis azokra a lombardokra akarjuk vonatkoztatni, akik már be vannak jegyezve, vagy akiket a jövőben fogunk bejegyezni azokba az egyezségekbe és kötlevelekbe, amelyeket ők az említett befogadó urakkal kötöttek meg; s azt akarjuk, hogy az itt leírtak összességükben és egyenként szilárdan és visszavonhatatlanul érvényesek legyenek, s tartsa is be azokat mindenki az alatt az egész idő alatt, ameddig e lombardok kötlevelei érvényesek. Hozzátéve még azt is, hogy az említett lombardok a dénárt, az obulust és a pogéziát csakis azok után az eladásaik és cseréik után fizetik s adják, s fizetni és adni kötelesek a jövőben is, amelyeket országunk területén egymás közt, vagy bármely más olyan személlyel bonyolítanak le, aki nem ennek az országnak lakója, és ezt a dénárt, obulust és pogéziát megadják és megfizetik ez idő szerint is, s meg kell adniuk és meg kell fizetniük a jövőben is.

Mind ennek bizonyságára, erre az oklevelünkre rátétettük pecsétünket.

Mi pedig, Johanna, Isten kegyelméből a frankok és Navarra királynéja, Champagne és Brie grófnője, mindazt, ami fentebb olvasható, akarjuk és jóváhagyjuk, s megadjuk mindehhez saját beleegyezésünket, s a nagyobb biztosíték kedvéért rátétettük erre az oklevélre saját pecsétünket is, a mi urunk, királyunk pecsétje mellé.

Kelt Compiègne-ben, Mindszentek ünnepén, az Úr ezerkétszázkilencvenötödik esztendejében.

Hitelügyletek rendezése a champagne-i vásáron

A champagne-i vásárokon kiállított kötelezvények, amelyeket a vásári pecsét, illetve a magisztrátus aláírása hitelesített, különleges bizonyító erővel bírtak, s rendelkeztek mindazokkal a kiváltságokkal, amelyeket a vásárjog magában foglalt.

Collection des documents, T. III., 1880, 18–19. o.

Az Úr nevében. Amen. Ugyanazon Urunk emberi testet öltésének ezerkétszázkilencvennyolcadik esztendejében, a tizenegyedik indikcióban, pénteki napon, mely szeptember havának ötödik napja. A troyes-i Szent János-napi vásáron, a piacenzai kereskedők házában, Lafranco di Paulo, Janatius de Cugullo, Guilelmus Pastorello, Obertonus de Fonle előtt, kik valamennyien piacenzabeliek, s mint meghívott tanúk jelentek meg Marco di Artengo velencei polgár és kereskedő, saját maga, valamint apja, egyben üzlettársa, Donato di Artengo úr nevében határozott nyilatkozatot tett, s mindkét módon: saját akaratából és biztos tudomásával ígéretet tett és megegyezett Oberto Angusollával, aki piacenzai polgár és kereskedő, s aki jelen volt, és kézadással elfogadta az egyezséget mind saját maga, mind pedig apja, Nicola Angusolla, valamint Conrado Angusolla nevében, hogy ti. általa ugyanazon Nicolának és Conradónak átad és kifizet, odaad, hiánytalanul megad, nekik ti. avagy örököseiknek, avagy, akire engedményezik, avagy közülük akár egyiküknek is, olyképpen, hogy ha a kifizetés megtörténik, ugyanazon Marco és apja ettől az adósságtól legyenek teljességgel mentesek; tehát fizet előbbiek szerint Cremona városában, a most következő november havának Kalendae (első napjáig) kétszáz font imperiálist, 135 livre és 12 sou „petits tournois”-ért cserébe, és ezek értékeképpen, amely pénzt – mint azt az említett Marco saját maga és említett apja nevében szilárdan vallotta – az említett Nicolától átvett és megkapott cserébe, a nemrégiben elmúlt provins-i vásáron, aki a pénzt saját maga és az említett Oberto és Conrado nevében is adta. Nyilatkozattevő pedig lemondott a pénz meg nem számlálása címén tehető kifogásról, valamint arról a kifogásról is, hogy nincs neki tours-i aranya, illetve olyan pénze, amelynek értéke egyenlő lenne a fenti összeggel, továbbá: a csalárdság címén emelhető kifogásról is, de minden egyéb, bármely jogcímen emelhető kifogás jogáról is. Egyébként az említett Marco mind saját, mind apja nevében megígérte az említett Obertónak, és megegyezett vele, aki a maga és az említettek nevében ezt is kézadással elfogadta, hogy ha nem tartaná be fentieket, bírság címén kettőre hármat ad – a megegyezett összegen felül, illetve annak épségben tartásával; ezenkívül megtéríti neki valamennyi kárát és költségét akkor is, ha azokat egyszerűen, élőszóval elsorolja neki, s esküt sem kell tennie, és a bizonyítás terhe alól is mentesül. És afelől is megegyeztek, hogy sem ő maga nem kér, sem más útján nem kéret másik példányt ebből az oklevélből, sem jegyzéket, sem írásbeli panasziratot sem terjeszt elő; továbbá: nem emel kifogást az elmondottak vagy azok valamely része ellen; olyanformán, hogy az adósság megadását egészben vagy részben, ne lehessen másként bizonyítani, csakis ennek az oklevélnek betépésével, avagy másik, új oklevél megszerkesztésével, melyet közjegyőnek kell elkészítenie. Továbbá: az elmondottak egészéért s azok minden részéért elkötelezte Oberto úrnak – aki azt elfogadta az elmondottak nevében is – zálogként mind saját, mind apja vagyonát, e tárgyban is lemondva saját maga és apja nevében szilárdan a csalárdság, a megfélemlítés címén emelhető kifogásról, az ok nélkül vagy törvénytelen ok alapján történő ellentmondásról, az általánosságban vagy részletekre kiterjedően indítandó peres kereset jogáról, kijelentve, hogy az általános ellentmondás is érvénytelen lenne. Továbbá: e megkötött egyezség megtartására mindenütt, minden champagne-i területi bíró, konzul, polgármester, kapitány és vásárnagy színe előtt ténylegesen és személyesen kötelezhetők legyenek a felek.

Én, Gerardus Roncharollo, piacenzai közjegyző ott voltam ennél az egyezségnél, és miután a felek erre felkértek, megírtam ezt az oklevelet.

Eljárás vásáron keletkezett adósság végrehajtására

A champagne-i vásárok mestereinek levele Piero Gradenigo velencei dózséhez, amelyben kérik egy velencei kereskedő vagyonának elkobzását a troyes-i Szent János-napi vásáron keletkezett adósságai fejében.

Collection des documents, T. III., 1880, 20–23. o.

A kiváló nemességű és hatalmú férfiúnak, s nagyon tisztelendő és hírneves Pietro Gradenigónak, Isten kegyelméből Velence, Dalmácia és Horvátország dózséjának, az egész Római Birodalom negyedrésze és ennek felerésze urának, mi Fremevillai Petrus miles és champagne-i Robertus, mindketten a mi legfelségesebb urunk, a franciák királya nevében a champagne-i vásárok gardiens-jei (vásárnagyai), teljes hódolattal és tisztelettel küldjük üdvözletünket s bőséges jókívánságainkat.

Miután más alkalommal már kérelemmel és megkereséssel fordultunk Nemességedhez a mi nyílt levelünk által, melyet megjelöltünk a mi vásárunk pecsétjével, s kértük, hogy kényszerítse és kényszeríttesse a velencei Marco Dartent arra, hogy ottani javainak eladása után saját személyében térjen vissza hozzánk és adjon meg és fizessen Doffo Bardinak, a firenzei Bardi társaságából, s általa az említett társaság tagjainak háromszáz tours-i „petits livres”-t, a jogos és mérsékelt költségekkel együtt, s a köteles kártérítéssel egyetemben; továbbá: a nekünk szóló, elégtételadást is hozzáadva, vásár elmaradása jogcímén; ugyanis ugyanazon Marco ezzel a pénzösszeggel az említett Doffónak adósa maradt a troyes-i Szent János-napi vásáron, az elmúlt 1299. esztendőben, mégpedig egy adóslevél alapján, amelyet az említett Marco adott át az imént említett Doffónak Francisco… és Jacobo Don Querque yperni kereskedők helyett, személyesen akkor, amikor állt a vásár; s ezt a hitelegyezményt törvényesen kötötték meg, és Marco ezért ténylegesen el van kötelezve úgy, amint az elmodottakat Doffo hajlandó bizonyítani Marcóval szemben a mi színünk előtt, a champagne-i vásárok gyakorlata és jogszokása szerint. És miután Nemességed megértette ezt a mi előző levelünket, a kellő megfontolás után azt tartotta helyesnek, hogy nekünk visszaírja válaszként az alábbiakat: hogy ti. örül Nemességed, hogy ebben az ügyben vagy akár másban is hallhatja kérő szavunkat és megkeresésünket, és szándékunknak eleget akarván tenni, készen áll Nemességed arra, hogy megtegye, aminthogy már eddig is megtette mindazt, amit megtehet vagy megtehetett; és, hogy megtudta Nemességed azt, hogy ez a Marco Darten már régen elszökött Nemességed városából, és a joghatósága alá tartozó területről és mint szökevény kóborol, Nemességed hűséges alattvalóinak sok hitelét hordozván magával, de gondos kutatás árán sem tudták felkutatni még az apját sem, s annak fedezetül szolgálható vagyonát sem; és hogy Nemességed megtette volna mindazt ezzel a Marcóval, ami Nemességedre tartozott volna, ha akár Marcót, akár javait meg lehetett volna találni; ámde – mint Nemességed írja – még azt megelőzvén, hogy levelünk megérkezett Nemességedhez, Marco ottani hitelezőinek kérésére, Nemességed saját bírái útján lefoglaltatta összes javait, és zároltatta is már, ti. azokat a javakat, amelyeket egyáltalán sikerült feltalálni, és hogy e javakat zárlat alatt tartja Nemességed mindaddig, míg az adósságokat nem tisztázza; és hogy a hitelezők iránti kegyből és széles körű igazságtétel érdekében Nemességed elrendelte azt, hogy apja javait is foglalják le fia adósságai miatt; és hogy e javak felől úgy rendelkezett Nemességed, hogy miután már megtudta azt az összeget, amit Doffo hitelezett Marcónak – besorolja Nemességed őt is Marco többi hitelezője, a Nemességed joghatósága alá tartozó polgárok közé, majd pedig miután ugyanazon Marco és apja javai eladásra kerülnek, akkor majd Doffónak is – ha bizonyítja úgy, ahogy kell, hogy mennyit hitelezett Marcónak – a hitelhez mért arány szerint, a többi hitelező között adat majd arányos részt Nemességed, bőkezűsége folytán, fontra és solidusra kiszámítva ezt a részt; és hogy az ezekben véli Nemességed megtenni mindazt, amit a fentiekben meg kellett és meg lehetett tennie.

Nagytekintetű Nemességednek minderre az alábbiakban kívánunk válaszolni:

Először is: hogy az említett Marco apjának javait – amelyekről azt írja Nagyságod, hogy a fentiek miatt zároltatnia kellett – részleteznie kellett volna Nemességednek, s le kellett volna írni azokat, s tudomásunkra kellett volna hoznia azok mennyiségét és értékét, hogy azután mi körültekintőbben járhattunk volna el, és bizonyosabb választ küldhettünk volna most Nemességednek.

A második az, hogy az említett apa, az említett kötelezettség keletkezése idején, de azt követőleg is, üzlettársa volt a nevezett adósnak, amint azt Doffo állítja, s vállalja azt is, hogy – ha szükséges – törvényesen be is bizonyítja; és éppen e társas viszony alapján, mely köztük fennállt el kell adni az apa javait az említett adósság miatt, éppen úgy, mint az említett fiú javait.

Harmadszor, hogy a mi vásáraink tartama alatt keletkezett szerződések és adóslevelek elismerése és azok feletti joghatóság bennünket illet meg és senki mást, a reánk bízott vásárigazgatási jogkörünknél fogva. Ebből következik az, hogy ha az említett Doffónak bizonyságot kell tennie az őt illető és általa nyújtott hiteléről, ezt a bizonyságtételt nem Nemességed előtt fogja foganatosítani, és erre Nemességed nem is kényszerítheti őt, hanem előttünk, kik erre rendeltettünk, amint azt fentebb bővebben tudtára adtuk Nemességednek.

Negyedszer: a vásárjog gyakorlásának kötelmei szerint – amely gyakorlat jellegénél fogva a többi joggyakorlatot és jogszokást, legyenek bár ezek országosak, vagy egyes falvakéi vagy városokéi, felülmúlja és előzi – a vásárokon keletkezett adósságokat, minden más tartozást megelőzően kell kifizetni; így tehát, még ha úgy is áll a dolog, hogy az említett Marco vagy apja tartoznak Nemességed polgártársai közül néhánynak, bizonyos, vásáron kívül keletkezett adóssággal, akkor, ha sor kerül javaik eladására, elsősorban a vásárban keletkezett adósságot kell a javak árából fedeznie; és mivel Johannes de Monte Aremari ki nekünk esküvel van elkötelezve vásárbeli szolgálatunkban, élőszóval eskü alatt mondotta el nekünk, hogy ő az imént említett levelünket bemutatva, gyakran megkereste nevünkben Nemességedet, hogy azt a huszonnégy font velencei ezüstgarast, amely befolyt az említett Marco ingó javainak és használati tárgyainak eladásából – amint ugyanazon szolgálattevő nemesünk ezt megtudta, és amint az tudomására jutott, mint maga mondta, egyrészt az igények felől döntő bírótól magától, aki maga is elismerte neki, hogy az említett pénzösszegből még nála van húsz font velencei ezüstgaras, nevezett Marco javainak értékesítéséből; másrészt pedig más, szavahihető polgártársaitól Nemességednek – ne engedje Nemességed más célra felhasználni, mint az említett vásártartozások rendezésére és kiegyenlítésére. S neki azt választolta erre Nemességed, hogy igazságos választ fog kapni Nemességedtől. Ámde ebben az ügyben Nemességed mást sem tett, illetve nem is akart mást tenni, mint csak azt, hogy írt nekünk egy választ, amelyet idéztünk tartalma szerint; s tette ezt annak ellenére, hogy mi is többször megkerestük Nemességedet. És a mi szerviensünk vallomására élőszóval megesküdött előttünk.

Mindezért: a franciák királya, a mi urunk nevében ezennel megkeressük Nemességed bölcsességét, s a tőlünk telhető legnagyobb szorgossággal kérjük jelen sorainak szavával, hogy a nevezett Marco minden jószágát, de a társas viszony alapján apja valamennyi jószágát is, akár zároltak azok, akár ezután kerülnek majd zár alá, hirdettesse meg Nemességed eladásra és adassa is el haladéktalanul, s az értékesítésükből befolyó pénzt az említett huszonnégy font velencei ezüstgarassal együtt e levelünk vivőjének adassa át, megbízható őrizet mellett, annak érdekében, hogy ezen az úton elégíttessék ki a fenti adósság, Marcót pedig, ha ugyan a Nemességed joghatósága alá tartozó területen elfogható lesz, ugyancsak e levelünk vivőjével, megbízható és biztos őrséget adva őrizetére, hozzánk, a mi vásárunkra elküldeni semmiképpen el ne mulassza Nemességed, hogy az említett jogszokásaink szerint bíróságunk elé álljon, s ott adjon számot a fentiekről; utazásának költsége ez esetben már a hitelezőt terheli.

Ha pedig a mi megbízottunk előbb elmondott jelentése ellen bármi előadnivalója is lenne Nemességednek, akkor küldjön Nemességed kellően felhatalmazott személyt maga helyett, avagy, ha azt jobbnak látná, akkor személyesen is megjelenhet előttünk, Provins mellett, Szent Ayoul most következő ünnepét követő harmadik napon, a vásár bontása napján, s ott elmondhatja Nemességed mindazt, ami csak tetszik Nemességednek. Elhatározott szándékunk egyébként az, hogy úgy fogunk cselekedni a mi említett kérelmeinknek megfelelően, ahogyan Nemességeddel és övéivel szemben méltányosságból kötelesek vagyunk cselekedni, csak az be ne következzék – ami távol legyen –, hogy Nemességed távolmaradása miatt okunk, illetve alapunk legyen a Nemességeddel és alattvalóival szembeni eljárásra, a mi vásártörvényeink és jogszokásaink szerint. És arról, hogy végül is mit szándékozik Nemességed tenni ebben az ügyben, pátenslevele útján tájékoztasson bennünket Nemességed; amely pátenslevelet, jelen levelünk egyidejű visszaküldése mellett, adja át Nemességed a soraink átadójának.

Kelt az Úr ezerháromszázadik esztendejében, július havában.

A párizsi parlament döntése vásári adósság ügyében (1312. június 28.)

H. Laurent, 1934, 370. o.

A párizsi parlament, mint legfőbb bíróság, elmarasztaló ítéletet hoz egy párizsi polgárral szemben, aki a champagne-i vásáron keletkezett adósság ügyében vállalt kezességét nem teljesítette.

Miután per indult a párizsi prévôt (elöljáró) előtt, egyik részről Aleman fia Gefrin – ki a champagne-i vásárok oklevél-végrehajtója[1074] a párizsi prévôt-i hivatalban –, másik részről Nicolas de Lagny párizsi polgár között, mégpedig azért, mert az említett Gefrin azt mondotta, hogy midőn ő az említett vásárok mestereinek hozzá intézett írásbeli meghagyása, nyomán Thibaud de Bucci párizsi polgárt és javait 722 livre miatt, mely összeggel az említett Thibaud tartozott a Lemantnak nevezett Gilles malines-i posztókereskedőnek, tehát az említett, és Ginesnek a megszabott határnapra ki nem fizetett adósságösszeg miatt, s a vásármesterek kártalanítására is, úgy, amint az benne volt – Gefrin állítása szerint – abban az oklevélben, amelyet az említett vásármesterek adtak át neki végrehajtás céljából; és mint az említett meghagyás, valamint az említett vásárok más okleveles ügyeinek végrehajtója, nevezett Thibaud javaiból, különböző helyekről származó hatvanhét vég posztót – mint az említett pénzösszeggel egyenértékű árut – lefoglaltatott, őt magát pedig elfogatta és bezáratta;[1075] erre az említett Nicolas odaállva a nevezett végrehajtó elé, várnagyi pecséttel ellátott oklevélben is jogérvényesen kötelezte magát arra, hogy ő az említett Thibaud helyett megadja és megfizeti ugyanazon Gilles kereskedőnek a fent írt pénzösszeget, az említett vásármestereknek járó kártérítéssel egyetemben; és olyan határidőre vállalta ezt, amely azóta már lejárt, és amelyre saját magát, mint főadóst kötelezte el, ugyanolyan módon és formában, amilyen módon és formában az említett Thibaud volt adósa ugyanazon kereskedőnek. Így adódott az, hogy az említett Gefrin végrehajtó – hallgatva Nicolas adott szavára – az említett Thibaud-t a szintén említett börtönből szabadon engedte, és ugyanazon Nicolasnak az említett hatvankét vég posztót átadta, s feloldotta a zárlat alól. És mivel az említett Nicolas, a szintén említett pénzösszeget a nevezett Gilles kereskedőnek a legkevésbé sem fizette meg, az említett Gefrin a nevezett Nicolast Párizs prévôt-ja közbenjöttével elfogatta, javait lefoglaltatta, s kérve kérte az említett párizsi prévôt-t, hogy az említett Nicolast addig tartsa fogva, s közben azt se engedje meg neki, hogy javait eladhassa vagy szétoszthassa, míg ugyanazon kereskedőt s a szintén említett vásármestereket – utóbbiakat a nekik járó kártérítés összegével – ki nem elégíti. Az említett Nicolas pedig sok ellenérvet adott elő az elhangzottakkal szemben, mondván, hogy az említett pénzt nem köteles Gefrin útján kifizetni, továbbá: hogy a prévôt-tól felmentvényt kell kapnia mind személyére, mind javaira vonatkozóan, s vissza kell kapnia szabadságát is teljes egészében. A prévôt pedig, meghallgatván a feleket, az említett Nicolast Gefrin említett kérelme ellenében ítéletével elmarasztalta.

Az említett Nicolas ezt az ítéletet, mint hamis és gonosz ítéletet, megfellebbezte a mi kúriánkhoz. – Meghallgatván pedig az említett feleket, az imént említett kúria, mint fellebbezési fórum előtt, s áttekintvén az egész per lefolyását, s mi kúriánk kimondotta az ítéletet, s ebben úgy döntött, hogy az említett prévôt jól ítélt, és az említett Nicolas helytelenül fellebbezett, és hogy ezt kellő időben helyesbíteni kell.

Királyi rendelet a gyapjúkivitel szabályozásáról, 1302

A francia gyapjú kivitelét csak azzal a feltétellel engedélyezték, hogy az abból készült posztót csakis francia kereskedőnek szabad eladni.

Fagniez, T. II., 1900, 2. o.

Mi, Fülöp, Isten kegyelméből a franciák királya, országunk főméltóságainak, elöljáróinak, a határok s átkelőhelyek őrzőinek, mindazoknak kikhez ez a levelünk eljut, üdvözletünket. Minthogy mi úgy véljük, hogy különös kegyünkből megengedjük a mi kedvelt emberünknek és hívünknek, Hainaut grófjának azt, hogy országunkból a Hainaut grófságban levő Valenciennes és Malbeuge nevű falvakba (helységekbe) gyapjút szállíthassanak át, és ki is vihessenek szabadon mindaddig, amíg mi ezt így akarjuk, az ezzel ellenkező határozat vagy tilalom ellenére is, úgy azonban, hogy sem magát a gyapjút, sem pedig az abból készítendő posztót az említett grófságból nem szabad kiszállítani, sem eladni, sem elárusítani, csakis a mi országunkbeli kereskedőnek és a mi megbízott embereinknek; erre vonatkozóan azoknak a helységeknek a főemberei, bírái, esküdtjei és más elöljárói, ahová a gyapjút szállítják, s amelyekben abból posztót készítenek, adjanak a mi, külön e célra kiküldendő embereinknek esküjükkel biztosítékot; ezért parancsszavunkkal tudtotokra adjuk, hogy a szóban forgó gyapjút jelen engedélyünk erejénél fogva mindaddig ki lehet szállítani a megnevezett falvakba, ameddig az a mi akaratunknak úgy tetszik. Így történt ez Saint-Germainnál Layában a Magdolna ünnepe (július 22.) utáni csütörtökön (július 26.), az Úr ezerháromszázkettedik évében.

II. Richard rendelete Bordeaux javára, 1393

Fagniez, T. II., 1900, 146–148. o.

Richard,[1076] Isten kegyelméből Anglia és Franciaország királya, Írország ura, kedvelt híveinek, Bordeaux városa majorjának és esküdt polgárainak, üdvözletét.

Az említett város néhány tehetős polgára már ismételten előadta nekünk és királyi tanácsunknak is, panasz formájában, hogy miután a mi Angliánk kereskedői áruikkal odaérnek hozzájuk, azt követően, hogy eladták ezeket az árukat, azt az aranyat vagy ezüstöt, amit értük kaptak – ahogyan ez eddig gyakorta előfordult – elvitték La Rochelle-be, s oda hordták, hogy ott bort vegyenek rajta, sőt: ezzel manapság sem hagynak fel, hanem nap mint nap oda viszik és oda hordják az aranyat is, az ezüstöt is, s ott költik el, a velünk szemben ellenséges franciák gyarapítására és megsegítésére, akik ebből kifolyólag sokszorosan meg is gazdagodtak. És ebből számunkra is, de az említett városbeli hűséges polgáraink számára is nem kevés sérelem következik gyakorta; sőt: egyre nagyobb sérelmektől is félniük kell a jövőben azért, mert az imént említett kereskedők, akik a múltban boraikat ugyanazon városban szerezték be, és Bordeaux váránál szokták kifizetni vámjukat, illetve adójukat, most már valamicske bort sem vásárolnak ott, s az imént említett vámot, illetve adót sincs szándékunkban megfizetni.

Mi az imént említett város javát és hasznát szívünk mélyéből kívánva – hiszen ez a város igen gyakran viselt el nagy bajokat és veszedelmeket ellenségeink támadásaitól és rajtaütéseitől –, s azon gondolkodva, hogyan tudnánk megfelelő módon gondoskodni róla, tanácsunk egyetértése és javaslata alapján azt akarjuk és úgy rendeljük, hogy Anglia valamennyi és minden egyes kereskedője, aki bármiféle gabonáját az imént említett városba szándékozik átszállítani, Angliából távozta előtt a mi kancelláriánkon kellő biztosítékot adjon afelől, hogy gabonaféléjét csakis az említett városig viszi vagy viteti, s nem más, velünk szemben ellenséges helységekbe, valamint afelől is, hogy azokon a dénárokon, amelyeket e gabonafélék eladásából kap, más áruféléket abból a célból, hogy azokat említett országunkba behozza, csakis az említett városban fog vásárolni és beszerezni, illetve vásároltatni és beszereztetni; vagy pedig minden pénzösszeget, amit eladásra elvitt gabonaféléiért Bordeaux-ban kap – épségben tartván saját, helyesen felszámított költségeit – vagy maga hozza vissza, vagy mással hozassa vissza a mi nevezett országunkba, az említett gabonafélék eladását követő egy esztendőn belül.

És ezért meghagyjuk nektek hogy ezt a mi akaratunkat és rendelkezésünket az említett város területén, amennyiben ez rajtatok áll, szilárdan tartsátok be, s azokról a kereskedőkről – s mindarról, amit e tekintetben cselekszenek –, akik az említett gabonafélékkel városotokba érkeznek, a város közhitelű pecsétje alatt elkészített levélben időről időre, részletesen és nyíltan tájékoztassátok a mi angliai kancelláriánkat.

Ennek a dolognak bizonyságára elkészítettük ezt az oklevelünket, amely addig marad érvényben, ameddig az nekünk tetszik.

Kelt a mi nottinghami várunk mellett, július hó negyedik napján, uralkodásunk tizenhatodik esztendejében.

A király és tanácsa által.

Megállapodás Norvégia királya és Flandria grófja között

A szerződés a hajózás és kereskedelem szabadsága, a hajóroncsok megvámolása (zsákmányként kezelése) megszüntetésére stb. vonatkozott.

Fagniez, 1900, T. II., 17. o.

1308. szeptember 8.

Mindazoknak, akik ezt az oklevelet látni fogják, én, Ako, Haakon úrnak, Isten kegyelméből Norvégia felséges királyának kancellárja, valamint különleges megbízatással a kiváló fejedelemhez: Róbert úrhoz, ugyanazon kegyelem folytán Flandria grófjához kiküldött ügyvivője és követe, üdvözletet mondok az Úr Jézus Krisztusban. Tudjátok meg valamenynyien, hogy én a nagyságos fejedelemmel, Róbert úrral, az említett flandriai gróf urának fiával, egyben Flandria helytartójával, az Úr ezerháromszáznyolcadik esztendejében, a boldogságos Szűz Mária születése napján, (szept. 8.) Brügge-nél, ügyvivői minőségemben, az alábbiakban egyeztem meg:

1. Először is abban, hogy egyrészről az én uram, Norvégia említett királya, s az ő, királyságbeli utódai és alattvalói, másrészről pedig az említett kiváló uralkodó, Róbert úr, Flandria grófja, s a grófságban utódai és alattvalói közötti valamennyi, eleddig keletkezett kártételt, panaszt és minden vitás kérdést illetően szilárd és erős békességet kötöttünk, a mai naptól számítva öt, egymás után következő esztendőre, s e békességet mindenféle fondorlat és csalárdság nélkül sértetlenül meg kell őrizni, mégpedig olyképpen, hogy az én uram és királyom emberei Flandriába s a gróf úréi Norvégiába szabadon hajózhassanak ez alatt az idő alatt áruikkal és egyéb holmijukkal; az adott országban biztonságban tartózkodhatnak, áruikat eladhatják, s amire szükségük van, azt meg is vásárolhatják, kivéve azokat az árukat, melyek ősi idők óta tilalmasak voltak, s nem is követelhető tőlük más vám vagy egyéb költség, csakis az, amit a régi időkben is fizettek.

2. Mindezenfelül hozzáfűztük azt is, hogy ha úgy adódnék – ami távol legyen! –, hogy a norvég királyság emberei és kereskedői a flandriai grófságban, avagy fordítva: a flandriai grófság emberei a norvég királyság területén hajótörést szenvednének, szabad legyen mindnyájunknak a törött vagy összeütközött hajókat rakományukkal együtt, békésen és szabadon megjavítani, vagy másokkal megjavíttatni, az árukat összeszedni és birtokba venni újból mindaddig, amíg a roncsot maguk ott nem hagyják; a mindenkori királyi főhivatalnok pedig mindkét fél területén, ott és amikor a hajótörés megtörtént, a hajótörötteket törött hajóikkal és rakományaikkal együtt a zaklatók és a fosztogatók támadásai ellen köteles híven megóvni és védelmezni; ha egyebet tenne, akkor tettének vagy hanyagságának minősége szerint meg kell őt büntetni.

3. Azokat a tartozásokat illetően, melyek Norvégia felséges királyurait, vagy ennek az országnak valamelyik közösségét, avagy egyes magánszemélyeit terhelik, akár a múltban keletkeztek azok törvényes úton, akár a jövőben keletkeznének szabályos formák között, olyan megállapodás jött létre, hogy ezeket a tartozásokat Norvégia király urának és Flandria gróf urának, valamint mindenkori utódaiknak nyilvános, írásbeli megkeresése alapján, a kitűzött határnapig ki kell fizetni; ha azonban a király a fenti tartozásokat illetően a hitelezőknek vagy ezek ügyvivőinek csak hanyagul, vagy vonakodva szolgáltatna igazságot, akkor a király vagy az adós közösség, avagy az adós magánszemély javait a megfelelő kiegyenlítés idejéig le lehessen foglalni, a lefoglalt javak értékéről a (flandriai) királyi főhivatalnok és két közhitelű tanú pecsétjével megerősített nyílt oklevelet (pátenst) kell kiadni.

4. És az ilyen, a norvég királyság és a flandriai grófság törvényei és jogszokásai szerint végrehajtott lefoglalás (zár alá vétel) miatt nem szabad egyik félnek sem kimondania azt, hogy valamiféle békeszegés történt; a mindkét félnél időközben lefoglalt ilyen javakról pedig történjék, megfelelő elszámolás és kiegyenlítés, mert ezt így követeli meg az ésszerű rend.

5. Kimondottuk azt is ezenfelül, s el is rendeltük, hogy ha e békesség létrejötte után tartóztattak volna fel bárkit, akkor az illetőt a lehető leggyorsabban, minden fondorlat nélkül, árujával együtt szabadon kell bocsátani.

6. Ha pedig bárki meg merészelné sérteni azt, amit ebben az oklevélben a felek kimondottak és elrendeltek, akkor az említett király úr és gróf úr, vagy az ő utódaik írásbeli megkeresésére legyen köteles két hónapon belül az általa elkövetett szerződésszegés ügyében maradéktalanul a törvényes elégtételt megadni.

Becsületesen megígérem azt is, hogy az én uram és királyom ezt az egyezséget a fenti szöveg megismerésétől számított tíznapnyi időtartam alatt nyílt oklevelével (pátensével) is meg fogja erősíteni.

Az áruszállításokkal kapcsolatos kockázat és felelősség, 1312

Egy párizsi posztókereskedő és egy szállítmányozási vállalkozó pörében hozott királyi bírósági ítélet szövege, szemléletes képet ad, a szállítási szerződés megkötésekor alkalmazott sokoldalú kölcsönös biztosítékokról.

Fagniez, 1900, T. II., 22. o.

A párizsi bíró előtt per indult egyrészről Caute Bonfantin, másrészről Guillelmus Gasconis szállító között, melynek során az említett Caute elmondotta Guillelmus ellenében azt, hogy az említett Guillelmus Párizs városában átvett és kézhez kapott tőle hatvannégy vég posztót tízezer livre értékben azzal, hogy ez a Guillelmus fuvarozza el a posztót saját állataival, de az ő kiadásain és költségén Párizsból a tenger melletti Savona városába; kapott pedig tőle az említett Guillelmus – mint mondotta – minden végért tíz tours-i livre-t. Elmondotta még azt is, hogy kellő módon megegyezés jött létre közöttük az említett megállapodás keretében afelől is, hogy az említett Guillelmus a fenti fuvarköltségért az említett végeket épségben és egészben szállítja el Párizsból, egyenes úton, Mâcon mellett haladva, majd Mâcontól Savoya földjén át egyenesen az Argentière-en, majd pedig a szicíliai Róbert király földjén keresztül, szintén nyílegyenes úton viszi egészen Savona városáig, nem tér le más útra, sem tengeren, sem szárazföldön; s mindezt 35 nap alatt teljesíti. Továbbá: az említett Guillelmus kellő módon elkötelezte magát ugyanazon Caute-nak, hogy mindezeket megtartja, s a leírt posztóvégek értékének kétszeresét adja meg, a felmerült összes költségekkel együtt, ha Caute miatta elveszítené az árut, vagy ha az történne meg, hogy az említett Guillelmus a fentiek ellenére cselekednék. Elmondotta ezután az említett Caute azt is, hogy ez a Guillelmus az elmondott megállapodással ellentétben, s az abban foglaltakat megszegve, a fent írt posztóvégeket egészen más útvonalon szállította, ti. a Cenis-hágón át, majd onnan egyenest Asti városába és földjére, ahol nagy háborúság dúlt éppen. Az említett Guillelmus azt mondotta, hogy ezen a földön elvesztette a végeket, s ez nem történt volna meg – Caute állítása szerint –, ha a posztót a megbeszélt útvonalon fuvarozta volna. Ezért, miután az a 35 nap, amely idő alatt az említett Guillelmusnak a kettejük közti megállapodás szerint a posztóvégeket át kellett volna adnia Savona városában ugyanazon Caute-nak vagy meghatározott megbízottjának, már régen elmúlt, mégpedig anélkül, hogy ez a Guillelmus elszállította, átadta vagy visszaadta volna ugyanazon Caute-nak a szóban forgó végeket egyezségük szerint, s ahogyan erre magát közhitelű okmányban is kötelezte, sőt megszegve az említett megállapodásukat, mindent ellenkezőleg csinált, mint azt Caute állítja, éppen ezért az említett Caute kérte, hogy a bíró marasztalja el Guillelmust és kényszerítse arra, hogy egyszer a 64 vég posztót, majd kétszeres bírság címén még egyszer annyit adjon meg, avagy fizessen ki neki 20 000 livre-t az említett posztómennyiség értéke és a még egyszer annyi bírság fejében, úgy, amint egyezségük szólt, azzal a 640 livre-rel együtt, amelyet Guillelmus azért a fuvarért vett fel az említett Caute-tól, amelyet nem is teljesített; egyben tiltakozást is jelentett be, Caute az elszenvedett károk miatt azzal, hogy a neki okozott külön költségeket s azok kamatait is követelni fogja, megfelelő helyen és időben. Ezután az említett Guillelmus a saját védelmére több okot vetett ellen s adott elő, és azt állította, hogy saját személyében sosem kötött megállapodást Caute-tal, annyi azonban igaz, hogy egy bizonyos napon, helyen és órában az e célból odahívott személyek jelenlétében az említett Caute saját nevében, valamint több más kereskedő nevében megállapodott és egyezséget kötött Martini Gervasius fuvarossal, ki saját nevében, valamint az ő, tehát Guillelmus nevében s még másik két társuk nevében szólt, az említett 64 vég posztónak Párizsból Savona városába fuvarozására, mégpedig minden véget 10 livre fuvardíjért, és az is igaz, hogy ebben az egymás közti szerződésben és megállapodásban kifejezetten is kijelöltek bizonyos helyeket, melyeken áthaladva kellett az említett Gervasiusnak, Guillelmus és többi társuknak az említett végeket fuvarozniuk, ti. Mâconon és Savoyán keresztül, majd pedig innen a nagy és egyenes, erősen használt és szokásos királyi úton Savone városáig, úgy amint az részletesebben is benne van a párizsi városi tanácsnak erről kiadott oklevelében. És egyidejűleg úgy rendelkeztek, illetve egyeztek meg egymás között, hogy az említett Caute melléjük adja egyik segédjét, hogy az velük menjen, és vezesse őket, mutassa meg nekik az utat, illetve országutat, amelyen haladva szállítaniuk kell a szóban forgó végeket. Caute azután melléjük is adta Mátyás nevű segédjét, ennek odaadta a városi tanács levelének láttamozott (hitelesített) másolatát, annak érdekében, hogy minél jobban mutathassa nekik a levélben is leírt útvonalat, s meg is parancsolta a szállítóknak, hogy az említett segédjének útközben mindenben engedelmeskedjenek. Elmondotta még azt is, hogy – mint már fentebb szólt róla – az említett szállítók elindultak Párizsból, s megkezdték útjukat a mondott segéddel együtt, s az ő vezetésével fuvarozták a szóban forgó végeket Mâcon-on és Savoyán keresztül, majd onnan egyenesen haladva a nagy, királyi (ország) úton Savona irányába, úgy, ahogyan azt megígérték, s ahogyan az említett segéd magának Caute-nak és társainak nevében vezette őket; azután pedig, amikor már vagy két mérföldnyit haladtak ezen az úton, s Montagnas táján tartottak, szembejött velük több fegyveres férfi, akik azt mondották nekik, hogy Caute és társai nagy összegű pénzzel tartoznak nekik. Ezek a férfiak azután erőszakkal, fegyveres kézzel, az említett fuvarosok és a segéd akarata ellenére elvették a végeket, s felvitték a montagnas-i várba. Mindebből az következik, hogy mivel az említett Guillelmus Gasconis és társai – mint Guillelmus maga elmondotta – tisztességesen és kellő módon jártak el feladatuk teljesítésében, és úgy cselekedtek, ahogyan azt megígérték, s a szóban forgó végeket Caute és társai előzetes cselekedete miatt vették el tőlük a nyílt országúton, Savona közelében, attól mintegy 3 napi járóföldre, a fuvarosok közbejötte vagy vétke nélkül. S ez a Guillelmus ezután azt mondta még, hogy őt a bírónak fel kell mentenie, s ártatlannak kell nyilvánítani ítéletében, viszont Caute jogtalanul és ok nélkül fogatta el őt; s helyeztette zár alá vagyonát, s jogtalanul vettette szigorú rabságra; őt is, vagyonát is fel kell oldani, s az említett Caute-ot kell marasztalni azoknak a károkozásokban és költségekben, amelyeket az említett rabságra vetése által neki el kell viselnie. – A bíró pedig miután meghallgatta a feleket és bizonyítékaikat, az említett Guillelmust felmentette ítéletében a Caute által emelt vád alól, s az említett Caute-ot a párizsi városi jogszokás szerint – mely úgy szól, hogy az, aki elesik a zár alá vétel, illetve az adósok börtönébe záratás jogától, köteles az általa börtönbe juttatott fél valamennyi költségét megtéríteni – elmarasztalta a Guillelmusnak ezáltal okozott költségek megtérítésében. A bírónak ez ellen az ítélete ellen – azt hamisnak és rosszindulatúnak jelentve ki – az említett Caute a mi legfőbb királyi bírói székünkhöz fellebbezett. Mi pedig meghallgatván a megnevezett feleket az imént említett fellebbezés tárgyában, s miután megtekintettük és jól meg is értettük a mi legfőbb királyi bírói székünk útján az említett per lefolyását, a tanúk eskü alatti vallomásait, azokat az okleveleket és okmányszerű bizonyítékokat, amelyeket a felek a bizonyítási eljárás során bemutattak, a mi legfőbb királyi bírói székünk kimondotta: a fent nevezett bíró helyesen ítélt, az említett Caute helytelenül fellebbezett, és ezt jóvá is kell tennie.

Kelt a Pünkösd ünnepe (május 14.) előtti pénteken (május 12.).

Ramond Jean Angilbaud és Jean Brugier társulása

Egy montpellier-beli kereskedő és egy toulouse-i pénzváltó társulási szerződése kereskedelmi ügyletek bonyolítására feleshaszonra. A pénzváltó adja a tőkét, a kereskedő köti az üzletet.

Fagniez, 1900, T. II., 224–226. o.

A fenti esztendőben (1429-ben), június hónap utolsó napján, Jean Brugier montpellier-i kereskedő önként elismerte, hogy kapott és kézhez vett, s most magánál tart a tisztes férfiútól, a jelen levő Ramond Jean Angilbaud, toulouse-i pénzváltótól, társas viszony keretében, vagyis társaként, mégpedig közösen megosztandó és közösen viselendő fele-fele haszonra és fele-fele kárral létrejött társulás formájában 100 scudo jó, toulouse-i veretű aranyat, amely aranyakból a mi fivérünk, a király törvénye szerint minden 100 arany 22 negyedaranyat magában foglaló márkában számítandó; s ezt kapta az említett Jean azért, hogy tartsa magánál, és rendelkezzék felette, csereügylet keretében. Keresztelő Szent János legközelebb következő ünnepéig, amely napig ez a társulás tart; és ugyanazon Jean megígérte, s meg is egyeztek a felek afelől, hogy ezzel a 100 arany scudóval Jean csereügyleteket fog kötni; nemkülönben valamennyi faluban és helységben, ahová csak el tud jutni, tehát Montpellier-ben is, de másfelé is az országban piacokról piacokra és vásárokról vásárokra fog járni, s minden egyebet is meg fog tenni e társulás és a csereügyletek sikere érdekében, hogy azokat jól, törvényesen és szorgosan bonyolítsa le, az említett társulás közös javára és hasznára; és ugyanazon társulás végén, ugyanazon Angilbaudnak jó, törvényes számadást fog átadni Toulouse-ban, s minden egyebet teljesít; és miután Angilbaud így visszakapta az elöl említett fő tőkeösszeget aranyban – amiről azt mondotta ugyanazon Jean, hogy azt megadja, hacsak valami balszerencse nem éri a társulást, ami távol legyen –, azt a hasznot pedig, amit Isten, ad majd e társulás keretében, meg fogja osztani fele-fele arányban az említett Angilbaud-val olyanformán, hogy ugyanazon Angilbaud kapja majd a felét annak a haszonnak, és a másik felét ugyanazon Jean saját részére tartja majd meg. Ha pedig az említett társulást balszerencse vagy kár érné – ami távol legyen –, valamiféle váratlan esemény miatt, de Jean vétke nélkül, az ilyen kárt teljes egészében fele-fele arányban és egyformán fogják a felek viselni, és így egyeztek meg; és ugyanazon Jean megígérte, hogy a fentieket mind megtartja, megteszi és teljesíti, minden javának kifejezett lekötése és elkötelezése mellett. Mindezt kinyilvánította ugyanazon Jean, és teljességgel elkötelezte magát, a toulouse-i városi magisztrátus nagyobb pecsétje, továbbá: a toulouse-i és magalonne-i s más királyi kúriák tisztségviselőinek pecsétje alatt, javai lefoglalásának terhével, kivéve azonban saját személyének fogságra vetését; és ügyvédeit is megvallotta, hogy azok tegyék meg vallomásukat a fentiekről, és esküdjenek is meg az ő nevében: ti. a fenti kúriák esküdt jegyzőit, valamint hivatalból eljáró ügyészeit, azokat ti., akik most hivatalban vannak, de az eljövendőket is. És végül esküjét is letette minderre. – A tanúk: Guillaume Davini selyemkereskedő, Chatard de Croso fűszerkereskedő és Pierre Garaudi szabó, toulouse-i lakosok.

Girolamo Priuli naplójából

Girolamo Priuli, XV–XVI. századi velencei kereskedő és bankár, érdekes naplót hagyott ránk, Diazii, amelyben napról napra feljegyezte benyomásait az itáliai kereskedelem szempontjából végzetes eseményről: a keleti útnak a portugálok által történt felfedezéséről.

RIS, T. XXIV/III., 423. o.

Végül e hó (1501. július) 24. napján a velencei Signoria egy követétől levél érkezett, melynek az volt a célja, hogy részletesen ismertesse: mi, az igazság amaz indiai utazás[1077] körül, amelyet a (portugál) király kezdeményezett… s ami több kárt okozott a velencei államnak, mint amennyit, egy török vagy bármi más háború okozhat.

Ez a követ a velencei kormánynak az elmúlt június 27-én a következő levelet írta, melyet azután ki is nyomtattak:

„Fenséges fejedelem!

Portugália királya hajókat küldött Indiába, melyek most tértek vissza, azonban 13 hajóból 7 az úton elveszett… Az egyik hajó, amely hazatért, a firenzei Bertalané, s a következő árukat hozta: 300 cantera[1078] bors, 120 cantera fahéj, 50-60 cantera festőlakk, 15 cantera illatos olaj; szegfűszeget azonban nem hoztak, mert azt a mórok elvették tőlük; gyömbér sem volt a hajókon, bár ez Kalikutban[1079] megterem…”

Eddig tart a velencei kormányhoz érkezett jelentés másolata, amelyet mint mondottuk, hitelt érdemlő személy küldött. A bölcs olvasók megfontolására bízom e dolgot, mert e levélben a mi időnkben történt oly csodálatos és csaknem hihetetlen dolgok vannak, melyeket az enyémnél kiválóbb tehetségű emberre bízok, hogy megvizsgáljon. Idővel azonban az igazság jobban ki fog derülni…

Megtudtuk azonban azt is, hogy Portugália említett királya ezekkel a hajókkal 60 ezer dukát értékben korallokat, mindenféle posztót és pénzt küldött. Ez az összeg egyenlően oszlott meg a király és az indiai utazásban részt vevő kereskedők között, de hogy mekkora haszna volt a Portugáliába érkezett árukból, még nem lehet megállapítani. Jóllehet hét hajó elpusztult, de a hat hazatért hajó annyi árut hozott,[1080] s oly nagy értékben, hogy azt felbecsülni igen nehéz. A nyereség mértékéül csak azt mondom el, hogy egy dukát több, mint százat hozott. De ha még nem is ilyen nagy a haszon, mint állítják, tény, hogy mindenképpen jelentős.

Ha ez az utazgatás még tovább tart, ami véleményem szerint könnyen lehetséges, Portugália királya a pénz királyának nevezheti magát. Ugyanis mindenki ezt az országot keresi fel, hogy áruhoz jusson, s így pénzét Portugáliában hagyja. Ebből főként az a haszon származik, hogy évenként lehet hasonló utazásokat szervezni.

Mikor ez a hír Velencében ismeretessé vált, az egész város nagy lázba jött és általános volt az izgalom amiatt, hogy éppen a mi időnkben találták meg ezt az utat, melyről a régiek és őseink még soha nem hallottak, s melyet közülük senki sem látott. Az okos emberek erről a hírről úgy vélekedtek, hogy az a lehető legrosszabb, ami a Velencei Köztársasággal kapcsolatban, szabadsága elvesztésén kívül, felmerülhet. A háborúk és egyéb bajok, melyek jelenleg vannak, vagy a jövőben keletkezhetnek, ehhez az újsághoz képest egészen jelentéktelenek, mégpedig azért, mert ha az igazságot akarjuk megírni, és nem akarunk hazudni, kétségtelen, hogy Velence városa azt a hírnevet és tekintélyt, melynek jelenleg örvend, csak a tengernek köszönheti, azaz a tengeri szállításoknak és hajózásnak, továbbá az utazásoknak… Ezek révén ugyanis a város gályái és egyéb hajói évenként oly nagy mennyiségű árut szállítottak ide, hogy az csak e kereskedelmi szervezettel volt lehetséges. Ezért azután az egész világ aranya Velencébe özönlött, hogy itt minden szükséges árut megvásároljanak és termékeiket is eladják…Azonban most, hogy megtalálták azt az új portugál útvonalat, Portugália királya mindezeket az árukat Lisszabonba fogja szállíttatni. Ebből viszont kétségtelenül következik, hogy a magyarok, németek, flamandok és franciák és általában a hegyeken túliak, akik pénzüket eddig Velencébe hozták, hogy itt vásároljanak, most inkább Liszszabonba fognak menni, lévén az közelebb az összes többi ország számára. Könnyebb innét a szállítás is, a vásárlás kényelmesebb, mert mindent egy helyben találnak.

Főként azonban azért lesz ez így mert a Velencébe érkező árukat egész Szírián és a szultán egész területén át szállították és mindenütt súlyosan megadóztatták. Ugyanígy a velencei kormánynak is elviselhetetlenül nagy adókat, ajándékokat és illetékeket kellett fizetni. Így történt, hogy a szultán birodalmából Velence városába szállított árukat ezek az ajándékok, adók és illetékek úgy megdrágították, hogy ezek miatt, ami csak egy dukátba került, 60, esetleg 100 dukátra drágult. Ezt úgy értem, hogy ami Kalikutban került volna ennyibe, annak az ára ment fel az említett mértékben. Mivel pedig Portugália királyát a másik útvonal felfedezése folytán csak a karavellákkal[1081] kapcsolatos kiadások terhelték, amelyek viszont az említett egyéb terhekhez viszonyítva jelentéktelenek voltak sokkal előnyösebb feltételek mellett kereskedhettek, mint a velencei kereskedők. Ami az árunak Flandriába, Magyarországba, Angliába és Franciaországba és más helyekre szállítását illeti, Portugáliából és Lisszabonból szintén kisebb költséggel történhetett, mint Velence városából. Mindezt azzal fejezem be, hogy e Lisszabonból Kalikutba vezető, most felfedezett útvonal következtében a velencei gályák és ezek tulajdonosai nem fognak tudni áruhoz jutni, márpedig e kereskedelmi kapcsolatok nélkül Velence csak olyan, mint egy szopós gyermek, akinek nem adnak tejet, sem egyéb táplálékot. Egészen világosan ebben látom Velence romlását. A kereskedelem híján ugyanis el fog fogyni a pénz is, melynek pedig Velence dicsőségét és tekintélyét köszönheti.

Sokan azonban úgy vélekedtek, hogy az egész hír nem igaz. Mások azt mondották, hogy Portugália királya nem folytathatja a Kalikutba utazgatást, mivel az indiai útra küldött 13 karavellából csak hat jött épségben vissza, így tehát nagyobb volt a kár, mint a haszon. Meg azután nem is akad majd ember, aki erre az életveszélyes útra vállalkozzék. Mások azzal biztatták magukat, hogy majd a szultán úr[1082] vállalja magára az egész ügy elintézését, mert hiszen, ha az áruk nem Szíriába és Alexandriába érkeznek, hatalmas kinccsel felérő haszontól esik el…

Egy azonban mindjárt az elején bizonyosan megállapítható volt: e hírre Velencében az összes áruk értéke nagymértékben esett, mivel a szokott vásárlók a hír hallatára nagyon tartózkodók és óvatosak lettek, amint hogy okos emberekhez más nem is illik.

Tudom, hogy erről a dologról túl sokat beszéltem és írtam. Mégis kérem olvasóimat, bocsássák meg ezt nekem, főként pedig azt, hogy zavarosan és ügyetlenül adtam elő mondanivalómat. Azonban e hazánkat érintő nagy fontosságú hír okozta, hogy tollam a kelleténél jobban elszabadult. Viszont a baj mégis csak az enyém is.

A mondott hónap (1504. február) ötödik napján Alexandriából visszatérőben Velencébe érkezett három gálya… Ezek üresen, áru nélkül érkeztek, pedig senki nem emlékezett arra, hogy valaha is megtörtént volna, hogy egy gálya útjáról áru nélkül térjen haza.

Az Alexandriából visszatért kereskedők azt is beszélték, hogy a szultán úr nagy erőfeszítéseket tett, hogy Indiában, Kalikutban a portugálokat és a gályákat ne fogadják be. Azt is hallották, hogy az említett karavellákat Kalikutban valóban nem fogadták be, a Lisszabonba irányított árukat pedig a mórok a hajókról és bárkákról rabolták… A mórok azt is mondták, hogy a szultán gondoskodni fog arról is, hogy a portugál karavellák Indiába többé ne mehessenek. Azt is kijelentették a mórok, hogy ők arról az utazásról nem hallottak…

(1506. június.) Egy Genovából nagyon gyorsan érkezett levélből megtudtuk, hogy a portugáliai Lisszabonba március 24-én áruval megrakott négy karavella érkezett, melyek az indiai útról tértek vissza, és rakományuk 25 ezer cantera bors és szantálfa volt.

Ugyanilyen hír érkezett igen gyorsan a flandriai Antwerpenből e hónap 18-án. Ez is megerősítette az újságot, annak hozzáadásával, hogy Lisszabonba öt karavella érkezett Kalikutból árukkal megrakva, melyeknek mennyiségét a fenti hírrel egyezően adták meg. Ezeket még más karavellák követik, melyek érkezése hamarosan várható.

Ez a hír egész Velence városában nagy elkedvetlenedést okozott, mert a hajózást nagy romlás fenyegeti. Most már kétségkívül világos lett az is, hogy ez az utazás Portugáliából Indiába rendszeressé válik, s hogy általában évenként tehetik meg karavellák ezt az utat. Így ezután a velencei kalmárok sem mehetnek Szíriába, mivel árut ott már nem kaphatnak. Az Indiába vezető másik út felfedezése igen nagy dolog volt. A Velencei Köztársaságot régóta nem fenyegette nagyobb kár vagy veszély…



[1016] Hódító Vilmos (1066–1087), II. Vilmos (1087–1100), I. Henrik (1100–1135).

[1017] Suger (†1151,) VI., majd VII. Lajos fő tanácsadója, mikor utóbbi 1147-ben a keresztes hadjáratba ment, rábízta országa kormányzását.

[1018] Ouvry Rabel Saint-Ouen várnagya (1072–1083).

[1019] II. Fülöp Ágost.

[1020] A roueni kommuna chartájából, melyet II. Henrik adományozott, a szemelvény csak a kereskedelemre vonatkozó részleteket tartalmazza.

[1021] Timbre: meghatározott mennyiségű nyersbőr.

[1022] Fenntartás.

[1023] Istenítélet.

[1024] Libra (velencei) = font, pénzegység, amelyet két bizánci fonttal tartottak egyenértékűnek. A bizánci (konstantinápolyi) nomisma vagy hyperpyron: pénzérme kb. 3,5 gramm aranytartalommal. Lehetséges, hogy itt „20 font hyperpyron”-ról van szó, melyből 1 font 72 hyperpyront jelent. Ez esetben óriási összegről, 1440 hyperpyronról van szó.

[1025] A velenceiek temploma Konstantinápolyban.

[1026] Rusia: a későbbi források adatai szerint orosz település a Don torkolatánál, a folyó bal partján. Matica: A Tamara-félszigeten, az Azovi-tengerbe vezető bejárónál, talán a régi Tamutarkany, amelyről az orosz évkönyvek beszélnek. Az Azovi-tenger felől a bizánciak nagyon előnyösen kaptak óriási mennyiségű halat.

[1027] Város Kis-Ázsia nyugati partján, Samos szigetével szemben.

[1028] Kis-Ázsia nyugati partvidékének északi részén.

[1029] Konstantinápoly még nem volt a császár hatalmában, ezt még el kellett foglalnia, s éppen e célra kötötte meg a szerződést a genovaiakkal.

[1030] Ezek a szigetek még a velenceiek hatalmában voltak.

[1031] Középület, melyben a kolónia feje: a podeszta vagy konzul lakott.

[1032] Általában így nevezték a keleti egyház területén a nyugati és a nyugati egyházhoz tartozó embereket.

[1033] Arany pénzérme Bulgáriában, 16 2/3 karát. Egy perperben 6 grosso (ezüstpénz) és 5 aspro van. 1 grossóban 6 aspro van.

[1034] Ampurias v. Empurias grófság hasonló nevű helységgel, mely az i. e. VI. századi föníciai görög alapítású Emporium utóda, katalán területen (Gérona tartomány), a Rosas-öböl partvidékén helyezkedett el.

[1035] Ezek római jogi kifogások.

[1036] Gotland kikötővárosa.

[1037] Azaz a Balti-tengeren.

[1038] Itt „a hajó személyzete” magában foglalja az utasokat is, akiknek árujuk van a fedélzeten, útjukért fizetnek, és a hajón végzett munkára is kötelesek.

[1039] A hajó farával éri a partot.

[1040] Ti. a hazautazásra. Ennek fejében az utasok előjogot kapnak, hogy részt vegyenek azon az úton, amelyet a kapitány a következő tavaszon tesz meg.

[1041] Itt az a feltevés, hogy a kereskedőtársak egyike otthon marad.

[1042] Olyan kereskedőtársaság, amelynél az egyik adja az árut vagy a pénzt, a másik pedig vezeti az üzletet.

[1043] III. Henrik (1216–1272).

[1044] A városi falak javítására szolgáló adóról van szó.

[1045] Arról a Szent Péter-templomról van szó, amely a novgorodi Hanza-szállás közepén volt.

[1046] Szeptember 29. utalás az évszakos vásárok tartására.

[1047] Nem ismeretes pontosan, hogy mikor szüntették meg korábbi jogait. A városnak a Hanzába való újrafelvételéről van szó.

[1048] A szövegben mindenütt Kitaj (Kathay) áll, ahogyan akkortájt nevezték Észak-Kínát a nyugat-európai utazók.

[1049] Dzsintarhan = Asztrahany. A régi Asztrahany városa, amelyet Tamerlán rombolt le, a Volga bal partján feküdt. 8-10 kilométerrel északabbra a mai Asztrahanytól.

[1050] Szára, Szaraj: az Aranyhorda kánjának székhelye az Ahtuba mellett. Igen eleven kereskedelmi gócpont, ahol különösen a rabszolga-kereskedelem volt élénk.

[1051] Szarakanko, Szarajcsik: a mai Szarajcsikovszkaja sztanyica falu az Urál folyó mellett. Kb. 60 kilométerre a folyó torkolata felett.

[1052] Organcsa, Urgencs, az Amu-darja mellett, 40 kilométernyire Hívától.

[1053] Oltraro, Otrar: az ősi Farab.

[1054] Armalekko: a város, amely ezt a nevet viselte (Armaleha, Armalit, Alimali), az Ili, a mostani Kuldzsa folyó termékeny és népes völgyének környékén feküdt. De van olyan vélemény is, amely szerint Armalekko a mostani Alma-Ata.

[1055] Kamekszu: Kancsu városa a Kínai Nagy Fal nyugati végében.

[1056] Pegolotti könyvének egyetlen kéziratos példányából a folyó neve véletlenül kimaradt. Feltételezhető, hogy Pegolotti Tanhóra, a Sárga-folyó mellékfolyójára gondolt.

[1057] Kasszaj valószínűleg kínai város.

[1058] Babiszcsi – vagy baliszcsi – nem a papírpénzek közös neve, ahogyan Pegolotti írja, hanem meghatározott pénzösszeg, tekintet nélkül arany, ezüst vagy papír minőségére.

[1059] Khan Balig, a Calambuc név torzított alakja.

[1060] Firenzei arany pénzérme kb. 3,9 gramm aranytartalommal.

[1061] A genovai cantera egyenlő 47,25 kilogrammal.

[1062] Pegolotti az Európában széles körben elterjedt pénzrontásra céloz. Nem teljes súlyú vagy alacsonyabb karáttal bíró pénzérméket hoztak forgalomba, azaz nagyobb mennyiségben kevertek hozzájuk nem nemes fémeket, mint ahogyan közhírré tették; névértékét azonban megtartották.

[1063] Egy font = 12 uncia, 1 uncia = 20 dénár.

[1064] Selyem, kamukának nevezik a damaszt egyik fajtáját.

[1065] A (selyem) nacchetto a brokát egyik fajtája.

[1066] Észak- és Közép-Itáliában a XII. század közepétől (először Bolognában 1151-ben) a város egyedüli vezetője a konzulátus helyén. A podeszta általában egy külső (a városon kívüli) nemes volt, akit 1 évre választottak. A császártól függő városokban az nevezte ki a podesztát.

[1067] Feltehetően a bécsi temetőre vonatkozik, mivel a korabeli források csak itt említenek zsidó temetőt.

[1068] Egyes szerzők számítása szerint ez évi 170%-ot jelent.

[1069] 1290-ben az Angliából menekültek átmeneti letelepedését engedélyezték.

[1070] Felsőruha.

[1071] Hivatásos uzsorások. Elnevezésük eredete vitatott; egyes szerzők (pl. Wolff) a dél-franciaországi Caours városból származó pénzváltókkal, mások (pl. Tihon) a lombardokkal, vagyis az itáliai eredetű bankárokkal azonosítják.

[1072] Lombardok, itáliai eredetű kereskedők és pénzváltók.

[1073] Pogesia v. picta a dénár 1/4 részét kitevő pénzérme.

[1074] A champagne-i vásárokon speciális bíróság működött, amelynek feladata volt mindenféle kereskedelmi jogszolgáltatás és azonnali ítélethozatal.

[1075] A champagne-i vásárjog szerint a hitelező kérésére a vásárbíróság végrehajtási utasítást adhatott a nem fizető adós vagyona és személye ellen.

[1076] II. Richard uralkodott 1377–1399.

[1077] Itt a Cabral vezette második indiai expedícióról van szó. A 13 karavellából álló expedíció 1500. március 9-én futott ki Lisszabonból és 1501. június 24-én tért vissza.

[1078] Cantera = 150 „nagyobb” velencei font, amely 72 kilogrammal egyenlő.

[1079] Kalikut, Hindosztán nyugati, malabári partján.

[1080] Indiából 2000 cantera borsot, 800 cantera fahéjat, 400 cantera gyömbért stb. hoztak.

[1081] Karavella – hajófajta.

[1082] Az egyiptomi szultán, akinek fennhatósága alá a szíriai partvidék tanozott.