Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

TANÍTÁS, ISKOLÁK, MŰVELTSÉG

TANÍTÁS, ISKOLÁK, MŰVELTSÉG

Mester és tanítvány beszélgetése

Aelfric (955?–1010), Eynsham apátja, a X. századi angliai szerzetesi megújulás egyik meghatározó alakja, Szent Aethelwold tanítványa. Legfontosabb teológiai művei: Homiliák, De Sancta Trinitate et de Festis Diebus per Annum, De Falsis Deis, De XII Abusivis, De Doctrina Apostolica. Kolostori iskolájának tanulói számára pedagógiai műveket is írt, ezek a Grammatica, a Glossarium és a Colloquium. Ez utóbbi a latin nyelvű társalgás megtanulásához kívánt könnyű példamondatokat adni az olvasóinak. A beszélgetésben a mester és tanítványai különböző foglalkozások megszemélyesítőiként szólalnak meg.

Garmonsway, 1939, 18–49. o.

– Mester, mi, gyerekek kérünk téged, hogy taníts meg bennünket helyes latinsággal beszélni, mivel tudatlanok vagyunk és hibásan beszélünk.

– Mit szeretnétek mondani?

– Nem számít, hogy mit mondunk, csak az, hogy helyes és üdvös legyen, ne pedig fecsegő, vagy hibás.

– Hajlandók vagytok a megvesszőzést is eltűrni a tanulás során?

– Inkább vállaljuk a megvesszőzést is a tanításért, mint hogy tudatlanok maradjunk. De tudjuk, hogy te szelíd vagy és nem akarsz minket megverni, csak ha mi arra kényszerítünk téged.

– Azt kérdezem, hogy mit mondasz nekem. Mi a te munkád?

– Szerzetes vagyok, testvéreimmel naponta hétszer éneklem a zsoltárokat, az olvasmányokkal és az énekléssel vagyok elfoglalva, de közben mégis meg akarok tanulni latinul beszélgetni.

– Mivel foglalkoznak a társaid?

– Egyesek szántóvetők, mások pásztorok, néhányan ökörpásztorok, vannak vadászok, halászok, madarászok, amazok kereskedők, vargák, sóbányászok, pékek, szakácsok.

– Mit mondasz, te, szántóvető? Miképp gyakorlod te a mesterségedet?

– Ó uram, nagyon sokat dolgozom. Kihajtom pirkadatkor a marhákat a legelőre és az eke elé fogom őket. Nem lehet olyan kemény tél, hogy otthon merjek maradni, mivel félek az uramtól. Befogom a marhákat, megerősítem az ekevasat és az ekét. Mindennap egy egész szántóföldet fel kell szántanom, vagy még többet.

– Van-e társad?

– Van egy fiú, aki egy bottal ösztökéli a marhákat. Neki szintén rekedt a hangja a hideg és a kiabálás miatt.

– Mit teszel ezen kívül egy nap?

– Bizony sok dolgom van. Meg kell töltenem a marhák jászolát szénával, meg kell itatnom az állatokat és kihordanom a trágyájukat.

– Ó, valóban rengeteg munkád van.

– Igen, nagyon sok, mivel nem vagyok szabad.

– Mit mondasz, te juhász? Van-e munkád neked is?

– Van bizony. Kora reggel kihajtom a juhaimat a legelőre és kutyáimmal őrzöm őket melegben és hidegben egyaránt, nehogy a farkas felfalja őket. Behajtom a nyájat a karámba, napjában kétszer megfejem őket, és odébb viszem a karámot, Sajtot és vajat is készítek, hű embere vagyok uramnak.

– Ökörpásztor, mi a te feladatod?

– Bizony uram, sok munkám van. A legelőre hajtom a marhákat, amikor a szántóvető kifogja őket az igából, és egész éjjel virrasztva őrzöm őket a tolvajoktól, és kora reggel, jól megetetve és megitatva őket ismét átadom őket a szántóvetőnek.

– Ő a társaid közül való?

– Igen.

– Te mit tudsz?

– Egy mesterséget ismerek.

– Melyiket?

– Vadász vagyok.

– Kinek a vadásza vagy?

– A királyé.

– Hogyan gyakorlod a mesterségedet?

– Hálót fonok, és alkalmas helyen felállítom azt, ösztökélem a kutyáimat, hogy üldözzék a vadat, amíg az óvatlanul bele nem szalad a hálómba, és így csapdába nem kerül. A hálóban pedig elvágom a vadak torkát.

– Csak hálóval tudsz vadászni?

– Tudok anélkül is.

– Hogyan?

– Gyors kutyákkal követem a vadak nyomát.

– Milyen vadakat szoktál elejteni általában?

– Szarvast, vaddisznót, őzet, vadkecskét, és néhanapján még nyulat is.

– Voltál ma is vadászni?

– Nem voltam, mivel ma az Úr napja (vasárnap) van, de tegnap vadásztam.

– Mit ejtettél el?

– Két szarvast és egy vadkant.

– Hogyan fogtad meg őket?

– A szarvast hálóval fogtam meg, a vadkant pedig leszúrtam.

– Hogy voltál olyan bátor, hogy leterítsd a vadkant?

– A kutyák hajtották elém és én vele szemben állva hirtelen leszúrtam.

– Nagyon bátor voltál akkor.

– A vadász nem lehet félénk, mivel az erdőben sokfajta vadállat él.

– Mit teszel a zsákmányoddal?

– A királynak adok mindent, amit csak elejtek, hiszen az ő vadásza vagyok.

– Ő mit ad neked?

– Gazdagon ruház engem és táplál, néhanapján még lovat, vagy karkötőt is kapok tőle, hogy még szívesebben gyakoroljam a mesterségem.

– Te pedig melyik mesterséget ismered?

– Halász vagyok.

– Mit szerzel munkáddal?

– Táplálékot, ruhát és pénzt.

– Hogyan fogod meg a halakat?

– Hajóra szállok és a hálómat a folyóba vetem, kidobom a horgot, valamint a halászkosarat és bármit fogok, elviszem.

– Mit teszel, ha tisztátalanok a halak?

– A tisztátalanokat visszadobom, és csak a tisztákat tartom meg ételnek.

– Hol adod el a halaidat?

– A városban.

– Ki veszi meg?

– A városiak. Nem tudok annyi halat fogni, mint amennyit el tudnék adni.

– Milyen halakat szoktál fogni?

– Angolnát és csukát, fürge csellét és márnát, pisztrángot és ingolát, mindenféle halat, amely a folyóban él. (…)

– Miért nem halászol a tengeren?

– Néha ott is szoktam, de ritkán, mivel a tengerig hosszan kell hajóznom.

– Milyen halat szoktál a tengeren fogni?

– Heringet és lazacot, delfint és tokhalat, osztrigát és rákokat, kagylót, tengeri csigát, szívkagylót, lepényhalat, nyelvhalat, polipot, és hasonlókat.

– Szeretnél-e cethalat is fogni?

– Nem.

– Miért?

– Mivel az igen veszélyes dolog. Biztonságosabb a folyón horoggal halászni, mint bálnavadászatra menni egy halászflottával.

– Miért?

– Mert szívesebben fogok olyan halat, amelyet magam is meg tudok ölni, mint egy olyat, amely nemcsak engem, hanem társaimat is egyetlen csapásával el tud süllyeszteni, vagy meg tud ölni.

– Azonban sokan halásznak cetet, elkerülik a veszélyeket és ezzel nagy haszonra tesznek szert.

– Igazat beszélsz, de én nem mertem ezt tenni, mivel gyáva vagyok.

– És mit mondasz, te, madarász? Hogyan fogod meg a madarakat?

– Sokféleképp lehet madarat fogni: hálóval, kelepcével, léppel, vagy füttyögéssel, sólyommal, vagy hurokkal.

– Van neked sólyommadarad?

– Van bizony.

– Meg tudod szelídíteni a sólymot?

– Igen, értek hozzá. Mire jutnék, ha még egy sólymot se tudnék megszelídíteni?

– Adj nekem egy sólymot!

– Szívesen adok, ha te meg egy gyors kutyát adsz helyette. Milyen sólymot szeretnél? Nagyobbat, vagy kisebbet?

– Add nekem a nagyobbat!

– Hogyan eteted a sólyommadarat?

– Télen ők látják el táplálékkal magukat és engem is, tavasszal pedig elengedem őket, hogy elrepüljenek az erdőbe. Ősszel fiatal sólymokat fogok magamnak, és megszelídítem őket.

– Miért engeded meg, hogy a megszelídített sólymok elrepüljenek tőled?

– Nem akarom őket nyáron is táplálni, ugyanis nagyon sokat esznek.

– Többen vannak, akik a megszelídített sólymokat nyáron is ellátják élelemmel, hogy aztán jól felkészített madaruk legyen.

– Igen, így tesznek, de én nem akarok ennyit dolgozni velük. Tudok én fogni másikat helyette, nem csak egyet, de többet is.

– Kereskedő, mit mondasz te?

– Azt állítom, hogy hasznot hajtok a király, a fejedelmek, a gazdagok és az egész nép számára.

– Hogyan?

– Hajóra szállok áruimmal, és a tengeren túlra hajózom, eladom, amim van, és értékes dolgokat veszek, olyanokat, melyek ezen a földön nem találhatók meg. Ezeket nagy veszélyek közepette ideszállítom nektek a tengeren keresztül. Néhanapján hajótörést szenvedek, elvesztem mindenemet, az életemet is alig tudom megmenteni.

– Milyen dolgokat szállítasz ide?

– Bíbort és selymet, drágaköveket és aranyat, különféle szöveteket és festéket, bort és olajat, elefántcsontot és sárgarezet, rezet és ólmot, ként és üveget, és hasonlókat.

– Annyiért szeretnéd-e eladni áruidat itt, amennyiért másutt megvetted?

– Nem. Milyen hasznom származna akkor a munkámból? Az árumat drágábban szeretném eladni itt, mint amennyiért azt megvettem, hogy valamennyi haszonra is szert tegyek. Ebből tartom el magamat, feleségemet és fiaimat.

– Hát te, varga, milyen haszon származik munkádból?

– Az én mesterségem igen hasznos és szükséges számotokra.

– Hogyan?

– Bőröket és prémet vásárolok, a saját mesterségem szabályai szerint kikészítem azokat, és különféle lábbeliket készítek belőle. Sarut, cipőt, bakancsot, bőrtömlőt, kantárt, homlokvédőt, palackokat, bőrzacskót, pórázt, szíjat, tarisznyát és erszényt. Senki sem szeretné közületek a telet eltölteni az én mesterségem termékei nélkül.

– Sóbányász! Milyen hasznot hajt számunkra a te mesterséged?

– Nagyon fontos az mindnyájatok számára. Senki sem lelné örömét közületek a reggeli, vagy déli étkezésben, csakis akkor, ha az én mesterségem is vendégül látja.

– Hogyan?

– Melyik ember tudná élvezni az édességeket a sós íz nélkül? Ki töltené meg a kamrát, vagy éléstárat nélkülem? Még a vajatok és sajtotok is tönkremenne, ha nem én őrizném, még a zöldségeket sem tudnátok megenni nélkülem.

– Te, pék, mit mondasz? Kinek hasznos a te mesterséged, élhetnénk-e egyáltalán nélküled?

– Egy ideig élhetnétek az én mesterségem nélkül, de nem sokáig és nem jól. Nélkülem minden étel mellől hiányolnátok valamit, és kenyér nélkül minden ennivalótól megundorodnátok. Én megerősítem az ember szívét, én adom az erőt a férfiaknak, és még a legkisebbek sem akarnak engem elkerülni.

– Mit mondjunk a szakácsról? Szükségünk van-e egyáltalán az ő mesterségére?

– Azt mondja a szakács: Ha kiűztök engem a társaságotokból, a zöldségeket és a húst nyersen eszitek majd meg, pecsenyéteket nélkülem pedig csak sótlanul fogyaszthatjátok.

– A te mesterségeddel pedig nem törődünk, az számunkra felesleges. Amit meg kell főzni, azt magunk is meg tudjuk főzni, a sütnivalókat pedig meg tudjuk sütni.

– Azt mondja a szakács: Ha így tesztek és elűztök engem, akkor ti is mindnyájan szakácsok lesztek, közületek senki sem élhet úrként. Az én mesterségem nélkül nem ehettek meg semmit.

– Ó, szerzetes, aki velem beszélsz! Úgy látom, hogy derék és igen hasznos munkát végző társaid vannak. Kik ők?

– Asztalosok, kovácsok, arany-, ezüst-, és rézművesek, favágók, és sok más mesterség művelői.

– Van neked bölcs tanácsadód?

– Bizony van. Hogyan is lehetne a mi társaságunkat irányítani tanácsadó nélkül?

– És bölcs, te mit mondasz? Szerinted melyik mesterség a legelébb való az említettek közül?

– Azt mondom, hogy Isten szolgálata a legfontosabb ezek közül, ahogy az evangéliumban áll: „Keressétek azért először az Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind hozzáadatnak nektek.”

– A világi foglalatosságok közül szerinted melyik a legfontosabb? – A földművelés, mivel mindnyájunkat a szántóvető táplál.

– A kovács erre azt mondja: Honnan lenne akkor a szántóvetőnek ekevasa, vagy kése? Még ösztökéje sincs, csak ha én készítek neki. Honnan lenne a halásznak horga, a vargának árja, a szabónak tűje? Vajon nem az én munkámból?

– A tanácsos azt válaszolja: Igaz amit mondasz, de mindannyian szívesebben vendégeskedünk inkább a szántóvetőnél, mint tenálad. A szántóvető ugyanis kenyeret és innivalót ad nekünk. Te pedig a műhelyedben semmi mást nem adsz nekünk, mint a vas szikráit, a lecsapó kalapácsok pengését és a fújtatók fúvását?

– A favágó azt mondja: Van-e közületek olyan, aki nem használja az én mesterségem termékeit, hiszen én házakat építek, faedényeket készítek és hajókat ácsolok mindnyájatok számára?

– A kovács azt válaszolja: Miért beszélsz így, favágó hiszen egyetlen lyukat sem tudnál fúrni, ha az én mesterségem erre képessé nem tenne.

– A tanácsadó azt mondja: Ó, társaim, derék mesteremberek! Hagyjuk abba mielőbb ezt a vetélkedést, legyen béke és egyetértés közöttetek. Mindegyikőtök a saját eszközeivel segítse a másikat, és találkozzunk mindig a szántóvetőnél, ahol magunknak táplálékot, lovainknak pedig abrakot találunk. Azt tanácsolom mindegyik mesterembernek, hogy a saját mesterségét mindenki szorgalmasan gyakorolja. Ugyanis, aki felhagy saját mesterségével, azt a mestersége is cserbenhagyja. Légy akár pap, akár szerzetes, vagy világi személy, lovag, és a saját mesterségedben gyakorold magad! Az legyél, ami vagy! Nagy hiba és szégyen ugyanis, ha valaki nem akar az lenni, ami, vagy aminek lenni kellene.

– Fiúk, hogy tetszettek nektek ezek a szavak?

– Nagyon tetszettek, de igen mély értelmű volt, amit mondottál. Szavaid túlmentek a mi életkorunkon. Kérünk, a mi értelmünknek megfelelően beszélj velünk, hogy megérthessük, amit mondasz!

– Azt kérdezem most tőletek, hogy miért tanultok olyan szorgalmasan.

– Azért, mert nem akarunk olyanok lenni, mint az oktalan állatok, amelyek semmit sem ismernek, csak a növényeket és a vizet.

– Mit akartok tehát?

– Bölcsek szeretnénk lenni.

– Milyen bölcsességre vágytok? Olyanok akartok-e lenni, akik a hazugságban álnokok és ravaszkodóak, cselszövő szavúak, fortélyosak, furfangosak, szépen beszélők, de gonosz módon gondolkodók, akik édes szavakkal csalogatnak, de belül álnokságot rejtenek? Olyanok, mint a díszesen festett sír, amely azonban belülről bűzt áraszt.

– Nem efféle bölcsességre vágyunk mi, mivel az nem bölcs, aki tettetéssel önnönmagát is rászedi.

– Milyenek akartok tehát lenni?

– Egyszerűek képmutatás nélkül és bölcsek, akik elkerülik a rosszat és a jót cselekszik. Eddig azonban mélyértelműbben beszéltél velünk, mint azt értelmünk felfogni képes. Kérünk tehát, hogy hozzánk illő szavakkal beszélj velünk, ne pedig ily mélyértelműen!

– Úgy teszek, ahogy kértek. Te, fiam, mit csináltál ma?

– Sok mindent. Éjjel, amikor a jelzést hallottam, felkeltem az ágyamból és a templomba siettem, énekeltem az éjjeli imádságot a testvéreimmel. Azután az összes szentekről énekeltünk, majd a reggeli dicséretet. Ezután a príma és hét zsoltár következett a litániával és az első misével. Ezt követte a tertia, majd a nap miséjét mutattuk be. Elénekeltük a sextát, ettünk és ittunk, majd aludtunk. Ismét felkelve a nonát énekeltük. Most pedig itt vagyunk előtted, készen, hogy meghallgassuk a szavaid.

– Mikor akarjátok a vesperást és a completoriumot elénekelni?

– Amikor itt lesz az ideje ezeknek.

– Megvesszőztek titeket ma?

– Nem, mivel óvatosan viseltem magam.

– És a társaidat?

– Miért kérdezel erről? Nem merem feltárni előtted a titkainkat. Mindenki tudja magáról, hogy megvesszőzték-e, vagy sem.

– Mit eszel ma?

– Mostanáig húst ettem, mivel gyermek vagyok, a pálca fenyegetésében élek.

– Ezen kívül mit eszel?

– Zöldséget és tojást, halat és sajtot, vajat és babot. Ezen kívül, hálát adva, minden tiszta dolgot elfogyasztok.

– Nagyon falánk vagy, ha mindent megeszel, amit csak eléd raknak.

– Annyira nem vagyok nagyétkű, hogy mindenféle ennivalót egy étkezés alkalmával megegyek.

– Hogyan eszel tehát?

– Egyszer ebből, máskor abból az ételből eszem mértékletesen, ahogy egy szerzeteshez illik, nem pedig falánk módon, mivel nem vagyok torkos.

– Mit szoktál inni?

– Sört, ha van, vagy pedig vizet, ha nincs sör.

– Nem iszol bort?

– Nem vagyok olyan gazdag, hogy bort vásárolhatnék magamnak. A bor nem a gyermekek vagy az együgyűek, hanem a vének és bölcsek itala.

– Hol alszol?

– A hálóteremben a testvéreimmel együtt.

– Ki ébreszt fel az éjjeli imára?

– Néha meghallom magam is a jelzést és felkelek, máskor szigorúan pálcával ébreszt a mesterem.

– Ó, derék fiaim és kedves diákok, tanítótok arra buzdít benneteket, hogy engedelmeskedjetek a szent tanításnak, és mindenütt helyesen viselkedjetek. Engedelmesen jöjjetek, amikor meghalljátok a templom harangját, lépjetek be az ima helyére és alázatosan hajtsátok meg magatokat a szent oltár előtt! Fegyelmezetten álljatok és együtt énekeljetek, könyörögjetek bűneitek bocsánatáért, és bolondozás nélkül menjetek a kolostorba vagy az iskolába!

A reimsi érseki iskola és Gerbert d’Aurillac[1083]

Richerius, Gerbert tanítványa, krónikájában részletesen beszámol híres mesterének tanítási módszereiről.

Latouche, 1937, T. II., 51–59., 65. o.

Gerbert megérkezése Galliába. – Miközben (az érsek) ezeken a dolgokon gondolkodott, a Gondviselés maga küldte hozzá Gerbert-t, a nagy tudású és csodálatos ékesszólású embert, aki hamarosan, mint egy égő fáklya beragyogta fényével egész Galliát. Gerbert Aquitániában született, s gyermekkorától a szent hitvalló Geraldus monostorában[1084] nevelkedett, s itt tanulta a grammatikát. Ifjúként is itt folytatta tanulmányait, mikor a véletlen úgy hozta, hogy Borrel az innenső Hispánia hercege[1085] érkezett a monostorba, hogy itt imádkozzék. Az apát nagy szívélyességgel fogadta, s a beszélgetés során megkérdezte vendégét, vajon vannak-e Hispániában a szabad művészetekben tudós emberek. A herceg igenlő válaszára az apát megkérte, vigye magával a monostor egyik szerzetesét, hogy ott a tudományokban képezhesse magát. A herceg szívélyesen eleget tett a kérésnek, magával vitte Gerbert-t, a fráterek egyetértésével és rábízta tanítását Hatton érsekre.[1086] Ennek irányítása alatt Gerbert elmélyülten tanulmányozta és nagy sikerrel a matematikát.

Mivel a Gondviselés azt akarta, hogy a még sötétségben lévő Galliát nagy fénnyel világítsa meg, az isteni sugallat nyomán a herceg és a püspök Rómába mentek zarándoklatra. Az előkészületek után útrakeltek, s magukkal vitték a gondjaikra bízott ifjút. A Városba érkezve, miután imádkoztak az apostolok sírjánál, felkeresték a szent emlékezetű pápát, magukat bemutatva, felajánlották ajándékaikat.

Az ifjú ember okossága és tanulási vágya nem kerülte el a pápa figyelmét. Mivel Itáliában a zene és az asztronómia teljességgel ismeretlen volt, legátusa által tudatta Itália és Germánia királyával Ottóval, a matematikában oly jártas és a tanításban buzgó ifjú érkezését. A király nem késett javasolni az ifjú visszatartását Rómában. A püspöknek és a hercegnek a pápa kijelentette, hogy a király akaratának megfelelően itt tartja az ifjút, de szívesen visszaküldi, ha a király úgy akarja. A herceg és a püspök tehát visszatért Hispániába, otthagyva az ifjút, akit a pápa bemutatott a királynak.[1087] Midőn ismereteiről kérdezték, azt válaszolta, hogy a matematikában előrehaladt, de még tanulni szeretné a logika tudományát. Mivel ebben is eredményt akart elérni, nem sokáig maradt Rómában.

G. reimsi archidiakonus[1088] nagy tekintéllyel bírt a logika tudományában. Éppen őt küldte ekkoriban Lothár Franciaország királya követként Ottóhoz Itáliába. Érkezése örömmel töltötte el az ifjút, aki felkereste a királyt, és elérte, hogy G.-re bízatott. Csatlakozva hozzá, rövid idő múltán elkísérte Reimsbe. Gerbert a logika tanulásában gyors haladást ért el. Munkájának kiválóságával magára vonta az érsek figyelmét, aki kegyeibe fogadta, s kérésére megbízta az érseki iskolában a diákok tanításával.

Milyen sorrendben tanította Gerbert a könyveket. – A didaktikát világossá tette, sorrendben a következő könyveket magyarázva: kezdte Porphüriosz[1089] Isagoge, azaz Bevezetés című munkájával. Victorinus rétor, és Manlius fordítása alapján; majd Arisztotelesz értekezését fejtette ki a Kategoriákról. Ezek után tökéletesen elmagyarázta a Peri Hermeneias[1090] azaz Interpretációk tartalmát, és végül megtanította hallgatóságának a Topicákat – vagyis a bizonyítás alapjait –, amiket Cicero fordított görögből latinra és Manlius konzul kommentárt fűzött hozzá 6 könyvben.[1091]

…Ezen munkák megtanítása után azt akarta, hogy tanítványait bevezesse a retorika tudományába; de félve attól, hogy lehetetlen lenne számukra felemelkedni a szónoklás művészetéhez a kifejezés módjának ismerete nélkül, amit csak a költőktől lehet megtanulni. Olvasta tehát és magyarázta a költőket. Vergiliust, Statiust, Terentiust, éppúgy a szatirikus Juvenalist, Horatiust, és a történetíró Lucanust. Mikor tanítványai megismerkedtek ezekkel a szerzőkkel és megtanulták a stílus alkotás módját, rábízta őket egy szofistára, hogy a vitatkozást gyakorolja velük, mert azt akarta, hogy úgy tudják magukat kifejezni, mintha a mesterség segítsége nélkül beszélnének, ami a szónok legnagyobb tökéletessége.

Mindaz, amit a logikáról mondtunk jellemző mindarra az erőfeszítésre, amit a matematika elsajátíttatásáért tett. Elkezdte tanítványait bevezetni az aritmetikába, ami az első része a matematika tudományának; majd megtanította nekik a zene alapjait, ami addig teljesen ismeretlen volt Galliában. Érzékelhetővé tudta tenni a különböző jeleket egy monocordon segítségével, felosztva az összhangzatot és akkordokat, hangokra és félhangokra, ditonokra és a hanglejtésekre.

…Gerbert hírneve elterjedt egész Galliában és Itáliában. Szenvedélye a tudományok iránt és tanítványainak száma mindennap növekedett. Egy ilyen nagy doktor hírneve nem korlátozódott Galliára, hanem eljutott Germánia népeihez is, áthatolt az Alpokon, szétáradt Itáliában egészen a Tirrén-tengerig és az Adriáig…

Egy XII. századi iskola

A párizsi Saint-Victor kanonokrendi közösség, a XII. század egyik híres kulturális központja. Iskolájában neves magiszterek tanították a diákok sokaságát, s egyidejűleg jelentős tudományos, elméleti munkák alkotóműhelye volt. Neves személyiségei: Hugo (†1141), Richard (†1173), András (†1175).

Hugo de Saint-Victor De Vanitate mundi II. PL. CLXXV, 709. o.

Fordulj a másik oldalra és nézz. Megfordultam és nézek. Mit látsz? Diákok nagy gyülekezetét látom, minden korosztályból valók nagy sokaságát. Vannak köztük gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek is. Tanulmányaik is különböznek. Egyesek még tudatlanul az új betűk kiejtését, a számukra szokatlan hangok kimondását gyakorolják. Mások a szavak változására figyelnek, megtanulják eredetüket, összetételüket, s ismétlésekkel emlékezetükbe vésik. Ismét mások viasszal bevont tábláikon íróvesszővel dolgoznak. Megint mások ügyes kézzel hártyákra, változatos színekkel különféle ábrákat rajzolnak. Vannak, akik buzgóságtól égve még komolyabb dolgokkal foglalkoznak, vitatkozva arra törekednek, hogy a másikat ügyes érveléssel legyőzzék. Látok olyanokat, akik a számolásba merültek el. Olyanokat is, akik fából készült darabokra kifeszített húrokat ütögetnek, s ezáltal változatos melódiákat csalnak elő. Egyesek a geometriai formákat magyarázzák, mások bizonyos eszközök segítségével a csillagok állását, és a bolygók mozgását. Vannak akik a növények természetéről, az embert alkotó elemekről, az erényekről, és minden dolgok tulajdonságairól értekeznek.

Egyetemek

Robert Courcon pápai követ statútuma (1215. augusztus)

Denifle–Chatelain, T. I., 1889, Nr, 20.

R. Krisztus keresztjének szolgája, a mennyei könyörületesség folytán a Caelius-hegyi Szt. István-templom tituláris kardinális presbitere, az apostoli Szentszék legátusa minden párizsi oktatónak és hallgatónak üdvözletét küldi. Mindenki tudja meg, hogy a Pápa őszentsége rendkívüli megbízatásában járunk, hogy a párizsi egyetem javító reformjára eredményesen munkálkodjunk. A jóravaló emberek közösségének és a tudományoknak a zavartalanságáról kívánunk gondoskodni és a következőképpen rendelkezünk:

Senki se adjon elő Párizsban a tudományokról életének huszonegyedik éve előtt, és legalább hat évet hallgassa tudományát, mielőtt előadni kezdene, és vállalja, hogy legalább két évig fog előadni, hacsak elfogadható egyéb ok ebben meg nem akadályozza, melyet nyilvánosan az ügyet vizsgáló bírák előtt kell igazolnia; erkölcsi feddhetetlenek legyenek, és mindazokat, akik elő akarnak adni, olyan módon vessék alá vizsgának, ahogyan az rögzítve van a Párizs érseke által kiadott iratban, amely azt a megegyezést tartalmazza, amely a kancellár és a diákok között jött létre, s melyet megerősített és támogatott a Pápa őszentségének megbízottja. Olvassák az intézményben rendszeresen s ne csak alkalmanként Arisztotelész könyveit az új és a régi logikáról. Olvassák rendszeresen Priscianus két művét, de legalábbis az egyiket[1092]. Ünnepnapokon csakis filozófiát és szónoklatról szóló könyveket, a quadrivium tárgyait, etikát, és ha úgy kívánják, a Topika negyedik könyvét. Ne olvassák azonban Arisztotelész metafizikáról és természetfilozófiáról szóló könyveit, sem az ezekről szóló összefoglalásokat, sem pedig a Dinantból származó Dávid, Amaricus eretnek vagy a hispániai Mauritius tanításait.

A professzorok beiktatása vagy gyűlése illetve az idősebb vagy fiatalabb diákok nyilvános disputáinak idején ne tartsanak mulatságokat. Meghívhatják magukhoz barátaikat, de csak keveset. A szokásos ruha és egyéb adományok legyenek még gyakoribbak, különösen a szegényeknek. A szabad művészetek oktatói csakis kerek fekete fejfedőt hordjanak és talárt, lehetőleg újat. Jó hasznát vehetik a köpenynek is. Ha a szabad művészetek vagy a teológia hallgatói közül valaki elhalálozik, egyszer a hallgatók egyik csoportja menjen virrasztani, máskor pedig a másik, s ne távozzon el a sírtól, amíg a másik meg nem érkezik, hacsak ebben valamely elfogadható indok meg nem akadályozza. Ha a teológia vagy a szabad művészetek tanára halálozik el, minden tanár legyen jelen a virrasztáson, valamelyikük olvasson vagy olvastasson fel zsoltárokat, egészen éjfélig tartózkodjanak abban a templomban, ahol a vigiliát tartják, egészen éjfélig vagy tovább, hacsak elfogadható ok ebben meg nem akadályozza. A temetés napján sem előadást, se vitát ne tartsanak.

A Saint Germains de Près mezejét korábbi tulajdonát megerősítjük, és teljes egészében biztosítjuk számukra…

A teológusok helyzetét a következőképpen rendezzük: senki se adjon elő Párizsban életének harmincadik éve előtt, és mielőtt legalább nyolc évig a tárgyát nem hallgatta, és a műveket diákként alaposan át nem tanulmányozta, és öt évig hallgasson teológiát, mielőtt nyilvánosan magánelőadásokat tartana, de a professzorok előadása előtt három nappal ilyen előadást tartani nem lehet. Párizsban ünnepi előadást és prédikációt csakis kifogástalan jellemű és életvitelű személy tarthat. Ne legyen egyetlen párizsi diák sem, akinek nincsen saját tanára…

Egy oxfordi diák beszámolója anyagi nehézségeiről (kb. 1220)

H. Rüthing, 1963, 61. o.

A.-nak, tiszteletre méltó urának üdvözletét küldi B.

Bizonyára tudja méltóságod, hogy a legnagyobb buzgalommal tanulok Oxfordban, de a pénzhiány sok akadályt gördít előrehaladásom útjába. Már két hónap eltelt azóta, hogy elfogyott a pénzem, amit küldött. A lakás ugyanis drága és rengeteg kiadással jár; vendégeket kell hívni, meg kell vásárolni a szükséges dolgokat, és sok minden egyéb, amit most nem tudok felsorolni. Ezért alázattal esedezem atyai jóságához, hogy az isteni jóságot szem előtt tartva segítsen rajtam, hogy befejezhessem, amit sikeresen megkezdtem. Ne feledje, hogy Ceres és Bacus (!) nélkül béna Apollo. Ezért hát tegye lehetővé, hogy amit közbenjárására sikeresen megkezdtem, be is végezhessem. Vale.

IV. Károly aranybullája a prágai egyetem alapításáról, 1348

V. Chaloupecky, 1948, 141–142. o.

Károly, Isten kegyelméből római király … mindenkor a birodalom növelője, és Csehország… királya. Örökös tudomásul.

Szívünk vágyai és azon sürgős ügyek sorában, amelyek állandóan foglalkoztatják királyi elmélkedéseinket, főképp szellemünk vágyódása késztet gondolkodásra és gondolatunk éle különösen arra fordul, hogyan lehetne cseh királyságunkat, melyet akár örökölt, akár szerencsésen szerzett egyéb méltóságainknál és birtokainknál jobban szeretünk szívünk rendkívüli hajlandóságával, amelynek felemelésére minden igyekvésünkkel, amellyel tudunk, törekszünk, és amelynek becsületére és javára teljes erővel igyekszünk, hogyan lehetne azt a királyságot, amely isteni elrendelés révén az élethez szükséges dolgok természetes feleslegének örvend, így előrelátásunk parancsából a mi korunkban bölcs férfiak sokaságával mesterségesen feldíszíteni. Ennek azért kell megtörténnie, nehogy királyságunk hűséges lakosainak, akik szüntelenül éheznek a tudományok gyümölcseire, idegen országokban alamizsnáért kelljen könyörögniük, hanem hogy királyságunkban találjanak a vendéglátásra felkészített asztalt, és hogy azok, akik kitűnnek velük született értelmi képességeik szellemes mivoltával, műveltek legyenek a tudományok ismerete révén, és nemcsak hogy ne kényszerüljenek, hanem fölöslegesnek is tarthassák, hogy a tudományok megszerzése érdekében bejárják az egész világot, idegen nemzetekhez zarándokoljanak vagy, hogy óhajuk kielégítést nyerjen, ismeretlen országokban kolduljanak, hanem, hogy éppen dicsőségüknek tartsák, hogy másokat hívhatnak meg idegenből a kellemes illatra és az ilyen jótéteményben való részesülésre.

Ezért, hogy a léleknek ilyen üdvös és dicséretesen megfogant gondolata méltó tetteket szüljön, azt akarjuk, hogy ennek a királyságnak fennköltségét az újdonság örvendetes kezdeményezései növeljék, és előzetes érett megfontolás után elhatároztuk, hogy kies székvárosunkban, Prágában, létrehozunk, elrendelünk és újonnan megalapítunk, egy generale stúdiumot, hiszen ez a város mind a föld termésének gazdag voltával, mint a hely kellemességénél fogva teljes mértékben hasznosan alkalmas ilyen nagy feladatra.

Ezen az egyetemen lesznek valamennyi kar doktorai, magistenei és diákjai, és jelentős birtokokat ígérünk nekik, azoknak pedig, akiket erre méltónak találunk közülük, királyi ajándékokat adunk. Azt akarjuk, hogy bármelyik kar doktorai, magisterei és diákjai, mind együtt és mindegyik külön, bárhonnan is jöjjenek, felségünk különös védelme és oltalma alatt legyenek mind érkezésükkor, mind itteni tartózkodásuk alkalmával, és hasonlóképpen, amikor elmennek; készek vagyunk mindegyiknek biztos kezességet adni, hogy mindnek és mindegyiküknek, aki ide akarna jönni, bőkezűen megadjuk mindazokat a privilégiumokat, kiváltságokat és szabadságokat, amelyeket akár a párizsi, akár a bolognai egyetemen a doktorok és diákok királyi hatalomból használni és élvezni szoktak, és hogy gondoskodunk arról, hogy ezeket a szabadságokat mindenki és külön minden egyes sértetlenül megőrizze. Mindezeknek tudomására és teljesebb biztonsága érdekében írattuk meg ezt az oklevelet és erősítettük meg felségünk pecsétjével készült aranybullával…

Adatott Prágában, az Úr 1348. évében, az első indikcióban, április 7-én, uralkodásunk második évében.



[1083] 940- vagy 945-ben született 996-tól III. Ottó titkára, 999-től II. Szilveszter néven pápa, 1003. május 12-én halt meg.

[1084] Szent Gerald-apátság Aurillacban (Auvergne).

[1085] Borrel Urgel grófja, 966-tól Barcelona és a Spanyol Mark ura.

[1086] Hatton Vich püspöke (Barcelonai grófságban).

[1087] I. Ottó 970-ben töltötte a Karácsony ünnepét Rómában.

[1088] Gerannus archidiakonus.

[1089] Híres filozófusa az alexandriai iskolának, a IV. század elején halt meg.

[1090] Boëthiusnak e munkához fűzött kommentárjáról lehetett szó, s nem az eredeti Arisztotelész-műhöz.

[1091] Szintén Boëthius munkájáról van szó, aki Anicius Manlius Severinus Boëthius névvel jelölte munkáit.

[1092] A grammatikatanítás fő műve: Institutionem grammaticarum libri. XVIII.