Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

A MŰALKOTÁS ÉRTÉKELÉSE

A MŰALKOTÁS ÉRTÉKELÉSE

A mű megítélésének legelemibb formája a gazdagság, a pompa, az érték csodálata. Ez a szempont érvényesül a műalkotások gondos leírásában, anyaguknak, súlyuknak és áruknak részletes ismertetésében. Az értékelés nem a megmunkáláson, hanem a nyersanyag megcsodálásán alapszik.

Viszonylag ritkább a művészi-mesteremberi teljesítmény iránt kifejezett csodálat, különösen a mű befejezettségét, tökéletes kivitelezését értékelő kifejezések formájában. Ilyen I. Gergely pápánál a festői munka szakaszainak ismertetése.

A műalkotás kompozícióját nem becsülik. A befejezettség követelménye végső soron a felület teljes díszítettségét, a színek és anyagok változatos pompáját jelenti.

A változatosságot a műalkotás fontos jellemzőjeként említik. Ritkábban dicsérik az élethűséget. Az élni látszó vagy szinte élő műalkotásokról szóló elbeszélésekben különösen meglepő, hogy a szóban forgó művek stílusától semmi sem áll távolabb, mint a megszólalásig menő élethűség. Az élni látszó szobor valójában a túlvilági létezés ideálját testesíti meg. A Tuotilóval kapcsolatos legenda egyúttal azt is kifejezi, hogy a műalkotás efféle mágikus szemlélete hivatalos egyházi szempontból voltaképpen elítélendő.

I. Gergely pápa

[…] Mert a művészek is előbb elkezdik, s csak azután díszítik fel műveiket. A festő is, midőn a szép színeket vagy aranyat kívánja felrakni, előbb gyatrább festékkel fest. Aki tehát a művészek tudását meg akarja ítélni, ne megkezdett, hanem befejezett műveiket tekintse.

(Kommentár a Királyok I. könyvéhez: PL, LXXIX, 255)

Aachen

Ez a kiváló szépségű és bámulatos díszű bazilika […] csodás díszű, és ámulatba ejt formájával. […] Ki ne csodálkoznék, midőn ennek a bazilikának anyagát és formáját gondosan megfigyeli, és a mozaikon szemeivel és lelkével szemlélődik? Mindezek isteni rendben vannak egybefogva, és az utolsó vonásig befejezettek.

(SCHLOSSER, Schriftquellen zur Geschichte der karolingischen Kunst, Wien, 1892, 32)

{43}

[Eberhard:] IV. Henrik császár élete

Az erőteljesen pápaellenes életrajzot egy magát meg nem nevező szerző közvetlenül a császár halála (1106) után írta.

Hej, Mainz, mekkora ékességedet vesztetted el, midőn ily nagy, romba dőlt monostorod[37] helyreállítására kész építőd [ti. IV. Henrik] meghalt. Ha életben maradhatott volna, míg bevégzi a monostor munkáját, az bizonyára felérne ama híres speyeri monostorral, melyet alapjaitól kezdve, csodás tömegében és faragványaival együtt befejezett, olyannyira, hogy ez a mű méltóbb a dicséretre és bámulatra, mint valamennyi régi király műve. Azt is nehéz elhinni annak, akinek nem adatott meg látnia, mekkora ékességet adományozott ennek a monostornak aranyban, ezüstben, drágakövekben és selyemruhákban.

(LEHMANN-BROCKHAUS, 1365. sz.)

Saint-Germaini Richárd jegyző

1189–1234 között élt. Krónikája, melyet a XIII. század elején írt, II. Frigyes császárra vonatkozik.

Belátván a király,[38] hogy termékeny éveit már elnyerte az Úrtól, s hogy gyermekek híján a sors magtalanná tette, bölcs ember módjára úgy gondolta, hogy okosan megengeszteli az Urat: tegye termékennyé, amit magtalanná tett. Kigondolta, hogy kincseiből házat építtet Monrealéban, a dicsőséges szűz anya tiszteletére, s azt gazdaggá teszi, felékesíti aranydíszítményekkel, gyarapítja mozaikmunkákkal és változatos színű drágakövekkel, és olyan munkát visz teljesen véghez, amilyet a mi időnkben a föld kerekségén egyetlen király vagy fejedelem sem épített.

(LEHMANN-BROCKHAUS, 2325. sz.)

Herbord

1145-ben került a bambergi Michelsberg-kolostorba. 1153–1159 között írta meg a pomerániai misszióban jelentős szerepet játszó Ottó püspök (1103–1119) életrajzát. 1168-ban halt meg.

Stettin városában pedig négy pogány templom volt, de az egyiket, amelyik a főtemplom volt, csodás gonddal és mesterséggel építették, kívül-belül faragva volt, a falakból emberek, madarak és állatok képei emelkedtek ki, szokásaikat oly {44} sajátosan kifejezvén, hogy lélegzeni és élni hihettük volna őket. Amit pedig ritkaságnak mondhatok, a külső képek színeit sem a hó, sem az eső ártalmai nem sötétítették meg, s nem is pusztíthatták őket, olyan mesterien dolgoztak a festők.

(Ottó bambergi püspök élete: LEHMANN-BROCKHAUS, 1394. sz.)

IV. Ekkehard

45. fejezet. Midőn pedig Tuotilo Metz városánál szobrászként munkálkodott, miközben Szűz Mária képét véste, két zarándok járult hozzá, s alamizsnát kértek. Mikor titokban pénzt adott nekik, tőle elfordulván, valamely ott álló klerikusnak ezt mondták: Áldott az Úrban ez a férfiú, aki ma minket oly jól megvigasztalt; de talán nővére az a ragyogó hölgy, aki oly szívesen adja kezébe a vésőket, és oktatja, mit tegyen? Az pedig csodálkozván, hogy mit mondanak, mikor épp az előbb jővén el tőle, semmi ilyesfélét nem látott, visszafordult, és hirtelen megpillantotta azt, amiről beszéltek. A klerikus és a zarándokok tehát ezt mondták neki: Atyánk, áldott vagy te az Úrban, mivel ilyen mestered van a munkádban! Erre ő azt állította, hogy azok nem tudják, mit beszélnek, hevesen nekik támadt, s megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljenek erről. Másnap pedig, midőn ezt a dicsőséget már sokan hallották róla emlegetni, félrevonulván elment közülük, s többé már nem is akart dolgozni abban a városban. Az aranylemezre pedig, ahol kerek üres felületet hagyott, nem tudni, kicsoda, ezeket a betűket véste: Ezt a domborművet a kegyes Mária maga véste. De az ülő képmás, mely szinte él, mindmáig valamennyi szemlélőjének tiszteletére méltó.

(A Sankt Gallen-i kolostor krónikája: SCHLOSSER, 152 sk.)



[37] A mainzi székesegyház 1081-ben égett le.

[38] II. Vilmos (†1189), szicíliai király.