Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

A BENCÉS RENDI REFORM ÉS A MŰVÉSZET

A BENCÉS RENDI REFORM ÉS A MŰVÉSZET

Az egyházi reformtörekvések, mindenekelőtt a bencés rend reformjai a művészet sajátos felfogását alakítják ki. Ennek a művészetszemléletnek legfontosabb filozófiai forrásául a Pseudo-Dionysius Areopagitának Johannes Scottus által lefordított és magyarázott írásai szolgálnak. A törekvés a láthatatlan szellemi jelenségeknek, a földöntúlinak anyagi ragyogással való megjelenítésére összefonódik azzal a fejedelmi fényűzéssel, mely egyúttal a reformmozgalmak által támogatott egyház világi hatalmát is hivatott hirdetni.

Az egyházi reform központjaiban, Clunyben, Montecassinóban, Hirsauban a X–XII. század folyamán kialakuló ízlés és művészeti törekvések elterjedése szempontjából rendkívüli fontosságú az a tény, hogy ezek a kolostorok egy kiterjedt szervezet központjai, belőlük egységes elveket hirdető és megvalósító kongregációk láncolata indult ki.

{51}

Művészeti tevékenység a clunyi apátságban

A dél-burgundiai Clunyben, Vilmos aquitániai herceg birtokán a X. század elején jelennek meg a bencések. 909-ben bocsátják ki a monostor alapítólevelét, melyet a X–XI. század folyamán további kiváltságok követnek. A kolostor első apátja, Berno (909–927) alatt épül fel az apátság első temploma, egy szerény méretű bazilika, melyet 927-ben szentelnek fel. Utódja, Odo apát (927–942) alatt a kolostor nagyobb jelentőségre emelkedik, és kezdi kialakítani alárendelt kolostorainak láncolatát. Odo utódai alatt ez a láncolat alakul át a tulajdonképpeni clunyi kongregációvá. Egy generáció után a kolostor temploma elégtelenné válik, így 955 körül, Majolus (936-tól, apát: 954 k.–994) idején megkezdik a második clunyi templom építését. Az építkezések az ezredfordulóig elhúzódnak, és átnyúlnak a következő apát, Odilo (994–1048 vagy 1049) idejébe is. Ebben az időszakban a templommal együtt fokozatosan kiépül a kolostor is, követve, de egyben tovább is fejlesztve a bencés rendben alkalmazott rendszert. Ennek az épületnek legjelentősebb része az Odilo által 1040 körül építtetett kerengő volt. A kongregáció kialakulásával a második clunyi kolostor és templom építészeti rendszere valamennyi ide tartozó kolostor mintaképévé vált, és hatással volt más szervezetek, például a hirsaui bencés kongregáció építészetére is. A hatás bizonyítéka a Farfába került kolostori rendtartás és építési szabályzat is.

CLUNY III ALAPRAJZA CONANT ÁSATÁSAI ALAPJÁN

{52} A XI. század folyamán Cluny jelentősége igen nagy mértékben megnő. Hatalmának csúcsán mintegy 1450 különféle kolostort ellenőriz. Növekszik a kolostorban lakó szerzetesek létszáma is: 1042 körül hetvenen lehetnek, 1109-ben számuk már mintegy háromszáz. Hugó apát (1049–1109) alatt indul meg az újabb nagyszabású építkezés, Cluny harmadik templomának felépítése. Az előkészületek 1085 körül kezdődnek. A harmadik clunyi templom a középkor egyik legnagyobb méretű épülete. Alapkövét 1088-ban tették le, s szentélyében már 1095-ben felszenteltek öt oltárt. 1100-ban a kereszthajók is készen állnak, s a főhajó merész dongaboltozatainak beomlása és újjáépítése után, a Hugó alatt kidolgozott tervek szerint, 1130-ban kerül sor a templom végleges felszentelésére. Az építkezések tovább folytatódnak Hugó utódai alatt is, Petrus Venerabilisnak (1122–1156), az utolsó nagy clunyi apátnak a nevéhez fűződik a templom befejezése és a nyugati homlokzat előtti előcsarnok felépítése. Ez a harmadik templom a középkori művészet törekvéseinek egyik csúcspontja. Nem véletlen, hogy a kortársak a bencések fényűzésének legjellegzetesebb megtestesítőjeként tartották számon.

Jotsaldus

Clunyben volt szerzetes, Odilo tanítványa és bizalmasa. Művét Odilo halála után, 1051-től kezdve írja.

A belső tulajdonságokon kívül külsőleg is dicséretes törekvések voltak [Odilóban] a szent helyek épületeinek emelésére, helyreállítására és mindenfelől felszerelések beszerzésére. Fő helye, Cluny bizonyítja ezt, melyet kívül-belül, valamennyi épületében, a templom falait kivéve, gondosan felújított, és díszítményekkel bőségesen felékesített. Itt legújabb épületei között egy kerengőt is építtetett, melyet ama tartomány [Burgundia] legtávolabbi vidékeiről a Durance és Rhone sebes folyásain nagy fáradsággal szállított márványoszlopokkal csodálatosan díszítettek. Ezzel, minthogy nyájas természetű volt, úgy szokott dicsekedni, hogy fából valót talált, és márványból építettet hagyott hátra, Octavianus császár példájára, akiről a történelem azt írja, hogy agyagból épített Rómát talált, és márványból valót hagyott maga után.[47] Elkezdte a Szent Péter oltára felett álló cibóriumot is, melynek díszes oszlopait szép művű niellós ezüsttel borította.[48]

(Szent Odilo élete, XI, 38: MORTET, 128 sk.)

Farfai szokások

A clunyiek szabályait egy apuliai kolostorban gyűjtötték össze 1039–1049 között, alkalmazásukra a Farfában Hugó apát által bevezetett reform után került sor.

{53} II. 1. Az épületek elhelyezéséről és méretéről

A templom legyen 140 láb hosszú, 43 láb magas, legyen 160 üvegablaka. A káptalan pedig 45 láb hosszú, 34 láb széles. Kelet felé legyen 4 ablaka, nyugaton 3. Nyugat felé legyen 12 erkélye, és mindegyiken 2-2 oszlop legyen. Az auditórium 30 láb hosszú, a kamra pedig 90 láb hosszú legyen. A hálóterem 160 láb hosszú, 34 láb széles, összesen 97 üvegablak van benne, és valamennyi olyan magas legyen, amennyire egy ember egészen az ujja hegyéig ki tud nyújtózkodni; szélességük pedig legyen 2 és fél láb, a falak magassága pedig 23 láb. Az árnyékszék legyen 70 láb hosszú, 23 láb széles. Magában a házban 45 ülőhely legyen elrendezve, és mindegyik ülőhelynél a falban 2 láb magas, fél láb széles ablakocska van alkalmazva, és az ülőhely fölött faépítmény van, és a faépítmény felett van 17, 3 láb magas, másfél láb széles ablak. A fűtőház 25 láb hosszú és ugyanolyan széles, a templom hajójától a fűtőház ajtajáig a távolság 75 láb. A refektórium 90 láb hosszú, 25 láb széles, falai 23 láb magasak, benne mindkét oldalon 8 üvegablak van, és valamennyinek magassága 5, szélessége 3 láb. A szerzetesek konyhája 30 láb hosszú, 25 láb széles, a laikusoké ugyanilyen méretű. A pince hosszúsága pedig 70, szélessége 60 láb. Az alamizsnák kamrája 10 láb széles, 60 láb hosszú, a pince szélességének megfelelően.

A galilea[49] 65 láb hosszú, és két torony legyen a galilea homlokzatán elhelyezve, alattuk pedig átrium[50] van, ahol a laikusok álljanak, hogy a körmenetnek ne legyenek útjában. A déli kaputól az északi kapuig legyen 280 láb. A sekrestye hosszúsága a lezárásában alkalmazott toronnyal együtt 58 láb. Szűz Mária kápolnája[51] 45 láb hosszú, 20 láb széles, falainak magassága 23 láb. A betegeknek 6 cellát tartsanak fenn.

A betegek első cellája 27 láb széles, 23 láb hosszú, nyolc ággyal és ugyanannyi székkel, kívülről az oszlopos folyosó a cella fala mentén, és az említett cella kerengője 12 láb széles. A második cella mindenben hasonlóan legyen elrendezve. A harmadik ugyanígy, a negyedik is hasonlóan. Az ötödik kisebb legyen, itt jöjjenek össze a betegek, hogy szombati napokon lábat mossanak, vagy azok a testvérek, akik ruhát váltanak. A hatodik cellát úgy készítsék el, hogy ott a szolgák az ivóedényeket és a többi eszközt mosogassák.

A galilea mellett kell felépíteni a 135 láb hosszú palotát minden olyan vendég számára, aki lovagokkal érkezik a monostorba. Ennek a háznak egyik felén készítsenek 40 ágyat és ugyanannyi vánkost selyemből, árnyékszék is legyen 40, s itt csak férfiak háljanak. A másik részen meg helyezzenek el 30 ágyat, ahol grófnők és más tisztes asszonyok szálljanak meg, s legyen 30 árnyékszék, ahol csak ők végezzék szükségüket. Ennek a palotának közepén pedig állítsanak fel asztalokat, úgy, mint a refektórium asztalait, ahol férfiak és nők egyaránt étkezzenek. Nagy ünnepeken ékesítsék fel ezt a házat kárpitokkal és takarókkal és az üléseken szőnyegekkel.[52]

Homlokzatánál legyen egy másik, 45 láb hosszú, 30 láb széles ház. Ennek hossza érjen a sekrestyéig, és ebben üljön valamennyi szabó és cipész, s varrják, amit a kincstáros parancsol nekik, és legyen itt elkészítve egy 30 láb hosszú asztal, s ezzel legyen összekapcsolva egy másik, s a két asztal szélessége legyen 7 láb. {54} E ház, a sekrestye meg a templom között legyen az a temető, ahol a laikusokat eltemetik. A déli kaputól egészen a nyugati kapuig nyugat felé épüljön egy 280 láb hosszú, 25 láb széles ház, és itt épüljenek meg a lovak rekeszekre osztott istállói; fölöttük pedig emelet legyen, ahol a szolgák egyenek és aludjanak, és asztalaik legyenek 80 láb hosszúak, 4 láb szélesek. És valahányan az érkezők közül nem fogadhatók be abba a házba, amelyet fentebb említettünk, ebben szállásolják el őket.

És ennek a szállásnak a végében legyen az az alkalmas hely, ahol valamennyi ló nélkül érkező ember összejön, és étellel-itallal való ellátást, amint megegyeznek, itt kapjanak az alamizsnás testvértől. A testvérek refektóriumán kívül, 60 lábnyira az árnyékszék végétől, legyen csinálva 12 kamra és ugyanannyi kád, ahol az előírt alkalmakkor fürdőt készítsenek a testvéreknek. És e hely mögött épüljön fel a novíciusok cellája, és legyen négyszögletes, az egyik oldalon ugyanis elmélkedjenek, a másikon étkezzenek, a harmadikon aludjanak, a negyediken legyen az árnyékszék. Emellett helyezkedjék el egy másik cella, amelyben az ötvösök, zománckészítők vagy üvegesmesterek jöjjenek össze mesterségük gyakorlására. A fürdőkamrák meg a novíciusok és ötvösök cellái között legyen egy 125 láb hosszú, 25 láb széles ház, és hosszában nyúljon egészen a szárazmalomig. Ez pedig hosszában a végére épített toronnyal együtt 70 láb, szélessége pedig 20 láb legyen.

I. 56.

Nagyszombaton tartsák meg a matutinákat[53] és minden mást. Hajnalban az egész templomot díszítsék fel mindenütt a falak mentén vászon- és gyapjúszőnyegekkel és takarókkal. A szószékeket szőnyegekkel borítsák, a kórust padtakarókkal vegyék körül. A homlokzat kapuira kívülről különféle festményekkel díszített leplet helyezzenek. Elsősorban az oltárokat kell díszíteni. […]

A főoltár előtt póznára akasszanak kis oltárokat meg aranykoronát, és ezt csinálják ereklyetartókból, és a diadalív elé helyezzenek aranyból készített táblákat.

(MORTET, 133 skk.)

Gilo

Párizsban tanult, részt vett az első keresztes hadjáratban, majd 1119-ben lett clunyi szerzetes. Már 1121-ben Ostia püspökévé nevezték ki. 1142 körül halt meg. Hugó apát életrajzát valószínűleg Rómában írta.

Midőn az ifjúkor pályáját immár szerencsésen befutotta a szentséges atya [Hugó apát], és születésétől hetvenöt, kormányzásának kezdetétől pedig negyven évet számlált, és amint ez lenni szokott, a nagy fáradalmak által sürgetett hideg öregség lassanként elvette a tüzesebb kor erejét. […] Ám a lélek győzedelmeskedett, s az atya, nem feledkezvén meg virágkorának korábbi erényeiről, egyenként áthágván a természet megszokott törvényeit, tágasabb templom alapjait akarta lerakni, mint amilyen eddig volt Clunyben, s ezt bölcs gondoskodással elkezdvén, vállalta, hogy csodálatos módon befejezi.[54] Midőn már halálához közeledett, a megszületendő {55} fiak számára császári csarnokot kezdett el, s kifelé haladva az életből, az oda belépőknek az apostoli csúcshoz méltó vendégséget készített.

Volt mégis egy ösztönzés, mely erősen megindította őt, és félve habozó építőmesterünket tettre serkentette. Szent Péter ugyanis kiválasztott egy beteg aggot, hogy általa buzdítsa lelkét, hogy azt tegye, amit illik. Gunzónak nevezték ezt; az apát a kolostor felügyelőjévé tette, és kitűnő zsoltárénekes lett volna, ha betegsége nem gyengíti el annyira, hogy majdnem a végét járta. Ennek jelent meg a mennyország kulcsárja, s azt a küldetést bízta rá: mondja meg Hugó úrnak, hogy kezdje el a bazilikát. Aki a közösség számát gyarapította és Istennek lelki egyházat szentelt, az összegyűltek számára emeljen valóságosat is. Midőn pedig a nyomorék az újszerű dologtól elámulván, habozott, a parancsokat osztó férfiú, akit sok főpap kísért, s aki igen határozottan utasította a tennivalókra, megerősítette, hogy ő Péter, s hozzátette, hogy nehezen tűri juhainak szorongását ama szűk, régi akolban. Beteget pedig azért választott hírnökéül, hogy az ő meggyógyításával hihetővé váljék, amit mond. Ezután eltöltötte őt lélekkel, maga is látható volt, amint köteleket tart és húz, határokat jelöl ki, és a kijelölendő terület méreteit kitűzi.[55] Hozzátette továbbá, hogy még hét évet ad az aggastyánnak, ha hűségesen végrehajtja a reá bízott kötelességet. Ha pedig Szent Hugó, aki nem volt könnyen rábeszélhető, nem fogadna szót, ugyanazt a betegséget kapja meg, amiből a hírvivő kilábolt. Végül arra is intette: gondosan mondja el, amit mutatott, hogy milyen módon kell a bazilikát felépíteni.

GUNZO ÁLMA, A PÁRIZSI ST-MARTIN-DES-CHAMPS CHRONICON CLUNIACENSE-PÉLDÁNYÁNAK MINIATÚRÁJA NYOMÁN, XII. SZÁZAD VÉGE. PÁRIZS, BIBLIOTHEQUE NATIONALE, MS LAT. 17716 (EVANS NYOMÁN)

A testvér, akire már csak a ravatali ének várt, felébredvén, egészségesen megmutatta magát Szent Hugónak. Rendre mindent meghallgatva, a jó atya hitt, megnyugodott, hozzákezdett, és Isten segítségével húsz év leforgása alatt oly nagy bazilikát emelt, hogy akkor is bámulatra méltó lett volna, ha a császár építette volna fel ily rövid idő alatt.[56] Sokat beszélhetnénk erről, de inkább hangoztatjuk az ott lakók dicséretét, mint a házét. […] Azok, akik korábban segítség híján, a hely szűkössége miatt kedvetlennek látszottak, most a tágas térbe áthelyezve, mintha mindennap húsvétot ünnepelnének, úgy mentek át a galileába. A jeles pásztor így újította meg Clunyt mindenben, külső falaiban éppúgy, mint alépítményében. A mellette levő épületeket kijavította, s a rendet rendezettebbé tette, úgy, hogy a jó dolgokat, melyeket talált, bőségesen gyarapította.

(A szentséges Hugó clunyi apát élete: MORTET, 271 skk.)

{56}

Petrus Venerabilis

Előkelő auvergne-i családból született 1092-ben vagy 1094-ben, és a clunyi kongregáció különböző kolostoraiban működött. 1122-ben a római kúria támogatásával jutott az apáti székbe. 1155-ben halt meg. Nagy szerepet játszott kora politikájában, gyakran került ellentétbe Clairvaux-i Bernáttal. Az ő kritikáinak hatására hajtotta végre reformját 1146-ban, s ekkor fogalmazta meg a clunyiek új statútumait.

53. statútum. Elrendeljük, hogy az új monostornak az a része, amely a bal oldali kórus után bal felől van, se papoknak, se laikusoknak ne legyen hozzáférhető, mint ez szokásban volt. A szerzetesek kivételével soha senki ne léphessen be oda, kivéve a vasárnapokat és az egyház jeles ünnepeit, akkor is csak a harmadik hora kezdetétől a nagymise végéig tartó időben. Kivétel karácsony éjszakája és Péter és Pál apostolok éjszakája, valamint az az éjszaka, melyet Péter kötelékeinek neveznek. A zarándokok is, akik imádság vagy adakozás végett a főoltárhoz vagy a matutina-oltárhoz akarnak járulni, valamennyien kivételt képeznek.

Ennek a rendelkezésnek oka az volt, hogy mivel a testvéreknek a régi Szent Péter-templomon kívül nem volt hol gyakorolniuk bizonyos szent és titkos, szerzetesekhez illő dolgokat, az új templomnak erre a már említett részére éjjel-nappal szükségük volt, hogy ott Istennek állandóan szent és titkos könyörgések illatszereit égessék, kegyes Teremtőjüknek gyakori leborulással és térdhajtásokkal könyörögjenek, s hármas ostorral, akár bűnbánatból, akár érdemük növelése okából, gyakran sanyargassák testüket, s ilyen és hasonló szent gyakorlatokkal, mintegy remeteségben, az emberi tekintetektől elvonulva, szakadatlanul Istennek ajánlják magukat és övéiket.[57]

(A clunyi kongregáció statútumai: PL, CLXXXIX, 1039 sk.)

Desiderius montecassinói apát építkezései

Montecassino a bencés rend anyakolostora. A nyugati szerzetesség megalapítója és reguláinak szerzője, Nursiai Benedek (480 k.–543) itt alapítja a kolostor első épületeit, melyek egy részét a VI. században a longobárdok, a IX. században az arabok pusztítják el. Ekkor a szerzetesek el is menekülnek. A XI. század közepére az újra használatba vett és fokozatosan helyreállított kolostor a legjelentősebbé válik Dél-Itáliában, és a század második felében virágkorát éli. A capuai normann hódítás idején, kihasználva a normannokkal kötött szövetség előnyeit, tevékenykedik a kolostor legjelentősebb apátja, Desiderius (1058–1087), a későbbi III. Viktor pápa. Ő építteti újjá az apátságot és gondoskodik igényes díszítéséről.

A működéséről szóló krónika alapossága azért is becses, mert Montecassino XI. századi épületei háborús és természeti csapások, valamint átépítések következtében megsemmisültek, s így a Desiderius korában létesült művészeti emlékekről csak a kisművészet vagy rokon emlékek alapján alkothatunk fogalmat. Ez utóbbiak közül a legjelentősebb támpont az ugyancsak Desiderius által építtetett Sant’Angelo in Formis temploma.

{57} Montecassino más, nagy építkezések számára is mintakép. Hugó clunyi apát nem sokkal a harmadik clunyi templom munkáinak megkezdése előtt, 1083-ban látogatja meg a kolostort. Őhozzá hasonlóan reagálhatott élményeire Suger st-denis-i apát is.

A montecassinói krónika Desiderius tudatos művészeti törekvéseiről ír. Ezek lényege nagy pompájú, gazdagon díszített kolostor létrehozása s ennek érdekében minden anyag és ékesség megszerzése. Desiderius tudatosan törekszik kolostorában iskola létrehozására, amelyben elfelejtett itáliai hagyományokat éleszt fel, részben a római antikvitásra, részben a bizánci művészet eredményeire támaszkodva. Ez a stiláris orientáció fontos szerepet biztosít a Desiderius alatt létrejött monumentális művészetnek.

Ostiai Leó

Leo Marsicanus előkelő dél-itáliai család sarja. Tizennégy éves korában kerül Montecassinóba, ahol Desiderius idején jelentős feladatokat kap. Később Ostia püspöke lesz. Desiderius utódja, Oderisius apát bízza meg a kolostor krónikájának írásával.

III. könyv, 10. fejezet

Látta tehát [Desiderius], hogy az egész monostor épületei a közlekedés számára is szűkösek, formájuk is rút, és részint régiségük, részint elhanyagoltságuk miatt annyira romosak is, hogy tetejüket állandóan fedték, és egyik javítás kezdete a másik befejezéséhez kapcsolódott. Lelke arra ösztönözte tehát, hogy renoválásukba fogjon, de ismét aggódott, minthogy szinte semmi pénze sem volt ahhoz, hogy egy ily nehéz munkát elkezdjen. Először mégis ki akarta próbálni, vajon képes-e valamire, s azt a palotát, melyet valamikor Richerius apát a monostor keleti részén az emeletig folytatott, elég szép munkával befejezte, mellette pedig a templom felé kicsiny, de egészen megfelelő építményt emelt, melyben a könyveket helyezték el. Midőn tapasztalta, hogy ez szerencsésen sikerült, úgy döntött, hogy azt a házat is alapjaitól megújítja, melyben az apátok szoktak lakni. Ez az északi oldalon csatlakozott a templomhoz, és alulról kétágú, durva facölöpök tartották, nagyrészt pedig vesszőfonatokból állott. Itt egy apszissal ellátott palotát épített, amit a régiek todericumnak[58] szoktak nevezni. Ezután Isten útmutatásával és támogatásával nem kevésbé buzgón hozzálátott, hogy megújítsa azt a házat is, melyben, szűkössége miatt, a testvérek különböző emeleteken aludtak. Ez pedig a déli oldalán volt az előbbinek. Alapjaitól le akarta bontani, hogy a kerengőnek teret nyerjen. A hegytető miatt ugyanis, amelyen szinte semmiféle sík terület nem volt, ezen a helyen elődei alig csináltak egy kis kerengőfélét a templom apszisának szomszédságában. Ezt a házat tehát 160 könyök hosszúságban, 24 könyök szélességben s a hegy egyenetlensége miatt különböző, ámbár igen nagy magasságban fejezték be. Miután azt fenyőgerendákkal gyönyörűen betetőzte, cserepekkel befedte, és változatos színekkel díszítette. Ezután nem késlekedett, s ugyanilyen lendülettel lerombolván a régi káptalantermet, újat épített, s azt körben gipszpárkánnyal, üvegablakokkal és igen szép, különféle márványokból álló padozattal díszítvén, hasonlóképpen cseréppel fedte, és különféle színek igen ékes változatosságával kifestette.

{58} 18. fejezet

Ezenközben erősen sóvárogva kívánkozott Desiderius, hogy mindenfelől egyházi felszereléseket is szerezzen, melyeknek tekintetében mindeddig igen szegények voltunk. […] Részben tehát a sajátjából áldozva, részben római jó barátaitól kölcsönözve, száznyolcvan librányi árat összehordván, megvásárolta [II.] Viktor pápa majdnem minden felszerelését, melyek városszerte különféle helyeken voltak elzálogosítva. Ezek tehát a következők: egy rózsaszínű selyemből való pluviále, az egész mindenütt arannyal átszőve, ugyancsak arany rojtokkal. Egy citromsárga selyemből való miseruha, arany levelekkel mindenütt illő módon díszítve, egy másik pedig bársonyból, szegéllyel körös-körül szegve. Hasonlóképpen bársonyból készült dalmatika, felül, az ujjakon és láb felől arannyal és fehérrel ékesítve. Zöld selyemtunika, alul, az ujjakon és a hátán széles aranyszegéllyel. Arannyal átszőtt 9 stóla manipulumokkal és kendőkkel. Faldistoriumhoz[59] való rózsaszínű kelme, körben arany levelekkel. […]

Ezeken felül most iktathatunk be egyes templomi szereket, melyeket az időtől fogva, hogy megválasztották, a nagyobbik bazilika renovációjáig készíttetett, mivel a többit majd teljesebben soroljuk fel. A pásztorbotot ezüsttel borította és megaranyozta. Az oltár elülső oldala elé drágakövekkel díszített, mintegy tíz libra súlyú aranytáblát[60] készített, meg tömjénezőt is két libra aranyból, drágakövekkel és zománcokkal.

A miséhez való leckék könyvét leíratta, és egy arany- meg egy másik ezüsttáblával díszítette. Szent Benedek regulájának kódexét is, melyet belül nagyon szép munkával díszítettek, kívülről ezüsttel borította. […] A lépcsőkön, vagyis az oltár előtt való énekléshez is készített egy kis könyvet, és azt csodálatosan faragott és ezüsttel díszített elefántcsont táblába kötötte. A kórus bejáratához mintegy 30 libra súlyú ezüstajtókat is készített. Faüléseket is csinált a háttámlákkal együtt a kórus köré, ezeket faragás és festmények ékesítik.[61] De ugyancsak fából, ugyanehhez a műhöz tartozó lépcsőket is alkotott ambo módjára a kóruson kívül, ezen kellett olvasni ugyanis az éjszakai leckéket éppúgy, mint a főbb ünnepek miséin a leckéket és evangéliumokat.[62] Azokban a napokban, midőn híre járta, hogy a király Itáliába készül jönni, késlekedés nélkül Amalfiba küldött, s ott 20 triblattonnak nevezett selyemkelmét[63] vásárolt, hogy ha netán szükség volna rá, legyen mit ajándékoznia a királynak e monostor gyámolítása és megbecsülése érdekében. Ugyanakkor egy 7 librás ezüstkancsót is szerzett ott, amelyet, miután egy másik, ugyanolyan fémből készült és ugyanolyan nagyságú kannával együtt a vasárnaponkénti körmenetben a szentelt víz céljára használt, végül ajándékképpen neki küldött el. Mivel a király az útról visszafordult, valamennyi triblattonból nyomban pluviálékat csináltatott.

Látván pedig ekkor az amalfi püspök igen szép érckapuit, mivel igen megtetszettek szemének, hamar elküldte Konstantinápolyba a régi templom kapuinak mértékét, s ott csináltatta azokat úgy, ahogy vannak. Mert még nem szándékozott felújítani a templomot, és ez okból a kapuk olyan rövidek lettek, amint mind ez ideig maradtak.

{59} 26. fejezet

Kormányzásának tehát kilencedik, az Úr megtestesülésének pedig 1066. évében, március hónapban, miután a betegek háza közelében előbb felépült a nem túl nagy Szent Péter-bazilika, melyben tudniillik időközben a testvérek istentiszteletre összegyűlhetnek, nekilátott, hogy alapjaiig lerontsák Szent Benedek fent említett templomát, mely kicsinysége miatt éppúgy, mint formátlansága következtében, teljesen alkalmatlan volt ennyi kincs és a testvérek akkora közössége számára. És mivel a hegy legcsúcsán épült, és a viharos szelek rohamai előtt mindenfelől védtelenül állt, s gyakran érték tüzes villámok is, elhatározta, hogy a hegy sziklataraját tűzzel-vassal vágják le, és egyengessenek ki akkora területet, amennyi elég lehet a bazilika megalapozására, mélyre ásván azt a helyet, ahová az alapokat kell lerakni. Kijelölvén tehát azokat, akiknek mindezt teljes erővel és a legnagyobb kitartással végre kellett hajtaniuk, ő maga eközben Rómába utazott, és egyes jó barátait rábeszélvén, ugyanakkor pénzt is bőkezűen osztogatva, nagy bőségben szerzett oszlopokat, lábazatokat, fejezeteket, valamint különféle színű márványokat is.[64] Mindezt pedig Rómától a kikötőig, a római kikötőtől a tengeren a gariglianói toronyig, onnan pedig Sujóig hajókkal szállítván, nagy bizakodással vitette. Onnan aztán kocsikkal hozatta idáig nagy fáradsággal. És hogy még inkább csodáld engedelmes híveink buzgóságát, az első oszlopot a hegy legaljától idáig egyedül a lakosok sokasága hozta fel, nyakának és karjának erejével.[65] Hiszen a fáradságot még az is növelte, hogy a hegyre vezető út akkor igen hepehupás, meredek és félelmetes volt, mert szívében még nem gyúlt ki a szándék, hogy azt az utat elsimítsa és szélesítse, mint később tette.

MONTECASSINO. A KOLOSTOR REKONSTRUKCIÓJA (CONANT NYOMÁN)

Végül tehát, miután nagy nehézségek árán a bejárat kivételével az egész bazilika számára kiegyengettek egy nagy területet, minden szükséges dolgot nagy {60} bőségben elkészítettek, igen tapasztalt mestereket hozattak ide, és Krisztus nevében lerakták az alapokat, elkezdte a bazilika építését 105 könyök hosszúságban, 43 könyök szélességben és 28 könyök magasságban; s a lábazatokat lerakva, felettük egyik oldalon is 10, a másikon is ugyanannyi oszlopot emelt 9 könyökönként. A felső részeken eléggé tágas ablakokat is elrendezett, mégpedig a hajóban 21-et, a kórusban 6 hosszúkásat és 4 kereket, kettőt pedig a középső apszisban. Mindkét oszlopsor falait 15 könyök magasságra felhúzván, mindkét oldalon 10-10 ablakkal díszítette. Eközben ki akarván egyenlíteni a bejáratot a bazilika szintjével, melyet 6 könyöknyire becsültek, úgy, hogy annak folytatása legyen, nem egészen 3 rőfnyit ásván, hirtelen rábukkant Szent Benedek sírjára. Ezután a sírt, ugyanazon a helyen, ahol volt, drágakövekkel borította, és fölé paroszi márványból a bazilikára keresztben álló, vagyis észak–déli irányú, 5 könyök hosszúságú, igen szép művű szarkofágot állított. Ekképpen a bejárat eredeti magasságában maradt, úgy, hogy padlójától a bazilika padlójáig nyolc lépcsőfokon lehet lemenni, méghozzá az alatt a nagy boltozat alatt, amely a bejárat fölött emelkedik. A főapszisban, kelet felé, Keresztelő Szent János oltárát állíttatta fel, ugyanazon a helyen, ahol egykor Benedek atya építtetett neki kápolnát; a déli oldalon pedig Isten anyja, Mária oltárát, az északin Szent Gergely pápáét helyezte el. E mellett az apszis mellett kettős boltozatú házat épített az egyházi szertartások kincstárának elhelyezésére; ezt a házat szokás szerint sekrestyének nevezik. Hozzáfűzött egy ugyanilyen művű másikat is, melyben az oltár szolgáinak kell felkészülniük. Mivel pedig a templom bővítésének kedvéért házának nem csekély részét eltávolította, ezt is folytatólagosan az említett sekrestyéhez kapcsolva, házát a réginél jóval tágasabbá és szebbé tette. Ugyanúgy, a főtemplom előcsarnoka mellett felépítette Szent Miklós ívelt falú és rövid, de módfelett szép kis kápolnáját, ettől kezdve pedig, egészen a templom hátsó faláig, hasonló munkával Szent Bertalan apostol meglehetősen tiszteletre méltó kápolnáját emelte. Ennek homlokzatán, a nagy templom kapuinak közelében, nagy négyszögletes kövekből bámulatos tornyot emelt, melyet köznyelven campanilénak neveznek. A templom előtt átriumot is csinált, amelyet római szokás szerint paradicsomnak nevezünk. Ez hosszában 77 és fél könyök, szélességében 57 és fél, magassága pedig 15 és fél, két homlokzatán 4-4, egyes oldalain pedig 8-8 oszlop van, négyszögletű talapzatok felett. Ennek déli oldalán a padlózat alatt igen nagy, vele egyenlő hosszúságú boltozott ciszternát épített. A bazilika meg az átrium bejárata előtt is ezenfelül 5 ívet boltozott, melyeket keresztboltozatnak neveznek. Továbbá az átrium nyugati részében az egyes sarkokban tornyok módjára egy-egy nagyon szép bazilikát emelt, mégpedig jobb felől Szent Mihály arkangyalét, balról pedig az apostolfejedelemét, Szent Péterét, ezekhez pedig az átrium felől 5 fokból álló feljárat vezet.

Az átrium előcsarnokán és e bazilikákon kívül pedig, mivel a templom felé igen hepehupás és túlságosan meredek volt a feljárat, a hegyet hosszában 66, szélességben ugyanannyi, mélységben pedig 7 könyöknyire kiásatta úgy, hogy az aljáról az átrium előcsarnokáig 24 márványlépcsőn lehessen felmenni, melyeket ő készíttetett, s melyek szélessége 36 könyöknyi.

{61}

MONTECASSINO. AZ APÁTSÁGI TEMPLOM MOZAIKPADLÓJA (BLOCH NYOMÁN)

{62} 27. fejezet

Ezenközben követeket küldött Konstantinápolyba, hogy a mozaikművészetben meg a kőburkolásban jártas mestereket hozzanak. Közülük az előbbieknek a nagy bazilika apszisát, diadalívét és előcsarnokát kellett mozaikkal burkolniuk, a többieknek pedig az egész templom padlózatát kellett különféle kövek változatosságával kirakniuk. Hogy a hozzá elküldött mesterek mily tökéletesek voltak e művészetekben, műveiken látható. Hiszen mindenki úgy véli, hogy szinte lélegző alakokat és viruló növényeket lát a mozaikon, és úgy gondolja, hogy a márványokon is szép változatosságban mindenféle virág díszlik.

Mivel pedig e művészetek készségét a latin világ már több mint ötszáz éve elvesztette, ő Isten sugallatára és közreműködésével méltónak bizonyult, hogy buzgóságával visszaszerezze azokat. Nehogy később Itália véletlenül elveszíthesse őket, ez a tökéletes bölcsességű férfiú arra törekedett, hogy monostora ifjai közül többeket gondosan kiképezzenek ezekre a művészetekre. De nemcsak ezekre, hanem valamennyi olyan mesterségre, melyek aranyból vagy ezüstből, bronzból, vasból, üvegből, elefántcsontból, fából, gipszből vagy kőből való alkotásokat hoznak létre, övéi közül igen szorgalmas mesterembereket képzett ki. De róluk más helyen szólunk. Most pedig feljegyezzük, hogyan díszítette a felépített bazilikát, mielőtt felszentelte volna.

28. fejezet

Miután a szentéllyel, a két mellékhajóval meg az előcsarnokkal együtt az egészet ólomlemezekkel illő módon befedte, az apszist és a diadalívet mozaikokkal borította. Erre pedig egész íve szélességében nagy aranybetűkkel ezeket a verseket íratta fel:

    
Hogy te vezessél minden igazt be az égi hazába,
Csarnokot épített néked Desiderius itten.[66]

Az apszisban kétfelől Krisztus és Evangelista Szent János lábai alá ezeket a verseket íratta


Törvényt szerze e ház is,[67] mint Sinai hegye hajdan,
Ezt tanusítja a törvény, mely itt megszabatott.
Mélységből vezeté elménket az isteni törvény,
S szétterjedve adott fényt oly sok századon által.[68]

A hajó és a szentély ablakait egyaránt ólommal összekapcsolt, vassal összefogott üvegtáblákkal zárta le, azokat pedig, amelyek a két mellékhajó oldalfalain vannak, gipszből ugyan, de megközelítően hasonló szépségűre csinálta. Ezután a gerendákra helyezett mennyezetet különféle színekkel és alakokkal csodálatosan ékesítvén, valamennyi falat is az összes szín szép változatosságával díszítette. Az egész templom minden padlózatát, a hozzá tartozó Szent Bertalan- és Szent Miklós-kápolnákkal meg saját házával együtt, metszett kövek egyaránt csodálatos {63} és e tájakon eddig ismeretlen sokféleségével borította; azokat a lépcsőfokokat, melyek az oltárhoz vezetnek, különféle drága berakott márványokkal különböztette meg.

A kórus homlokfalát is, amelyet a bazilika közepén állított fel, négy nagy márványtáblával zárta el. Ezek közül az egyik porfír, a másik zöld, a fennmaradó kettő, és valamennyi a szentély körül, fehér. A templom előcsarnokát pedig felül a bejáratok feletti ívekkel együtt igen szép mozaikokkal díszítette, innen kezdve pedig a padozatig az egész bazilika homlokzatát gipsszel burkoltatta. Az előcsarnok íveit kifelé ugyanígy mozaikkal borítván, ide a költő, Marcus verseit írta aranybetűkkel. Az átrium többi három részét különböző, az Ó- és Újtestamentumból vett történetekkel festette ki kívül-belül, körben márványpadozattal burkolta, felülről pedig famennyezettel és cserepekkel fedte be. Az átrium előcsarnokát és a páros tornyokat ugyanígy festették ki, fedték be és borították márvánnyal.

32. fejezet

A fent említett királyi városba [Konstantinápolyba] küldvén egyik testvért a császárhoz írott levéllel és 36 libra súlyú arannyal, azt rendelte, hogy az oltár elejére készítsenek egy aranytáblát drágakövekkel és igen szép zománcokkal. A zománcok közül néhányon evangéliumi, majdnem mindegyiken azonban Szent Benedek csodáiból vett történeteket ábrázoltatott. Midőn ez a testvérünk odautazott, a római császár igen tisztesen fogadta, és ameddig ott maradt, övéivel együtt becsülettel és tisztelettel bánt vele, s akármi munkát akart ott végeztetni, megadta neki a császári engedélyt és felhatalmazást.[69]

Ezért csinált 4 ércből öntött korlátot is, melyeket a kórus és a szentély közötti oltár elé kellett felállítani kétfelől, meg egy ugyancsak ércből öntött gerendát is 50 gyertyatartóval, melyekbe a főbb ünnepeken ugyanannyi gyertyát helyeznek, és a gerendáról magáról is érckampókon 36 lámpás függ. Ezt a bronzgerendát, melyet szintén bronzból készült karok és kezek tartanak, egy fagerendával kapcsolták össze, melyet Desiderius időközben igen szépen megfaragtatott, és arannyal meg bíbor színnel ékesíttetett, s felállíttatta a kórus homlokzatánál 6, egyenként 4 és fél könyök magas és 8 libra súlyú ezüstoszlopra. Ez alatt a gerenda alatt pedig 5 kerekded ikont függesztett fel, míg föléje 13 egyenlő méretű és súlyú négyszögletest állított.[70] E négyszögletesek közül tízet az említett testvér Konstantinápolyban tömör ezüstből vésetett és bearanyoztatott. Némelyek egyenként 14, mások 12 librások voltak. Valamennyi kerek formájút pedig csak ezüstszegéllyel vette körül, a többi részüket görög módra színekkel és alakokkal festette be. Három másik négyszögletűt pedig ugyanolyan fémből és ugyanolyan méretben Desiderius saját művészeivel készíttetett, olyan munkával, mely a többitől semmiben sem tért el. Egy másik kerek ikont, mindkét oldalán vésett és aranyozott ezüsttel borítva és kívülről ezüstszelencékkel is körülvéve, egy nemes küldötte akkor Szent Benedeknek a királyi városból; utóbb egy másik hasonlót is rendeltek, s mindkettőt az oltár cibóriumában függesztették fel kétfelől.

{64} Készített továbbá Desiderius egy másik gerendát is, körülbelül 60 librányi vert ezüstből, bearanyozva. Ezt az oltár előtti nagy boltozatban helyezte el 4, részben aranyozott ezüstoszlopra, ezek mindegyike 10 libra ezüstöt tartalmaz, és 5 könyök magasak. Készített 2 nagy, egyenként 30 librás ezüstkeresztet is, ezek ábrázolásai csodálatosan vésve emelkednek ki, s ezeket az előbb említett gerenda alatt az oszlopok közé kétfelől márványtalapzatokra állította. Azután a főoltár fennmaradó három oldalát is mintegy 86 librányi, vésett és aranyozott ezüsttel borította. A többi 7 oltár oldalait ugyanis háromfelől a régi táblákkal díszítették. Csinált 4 gerendát is az oltár cibóriuma számára, melyeket kívülről hasonlóan vésett és aranyozott ezüsttel borítva, belülről lemezekkel és festéssel díszített. Ezek közül kettő egyenként 6 könyöknyi és 20 librás, a két másik pedig 4 és fél könyöknyi és 12 librás, alájuk egyelőre a régi oszlopokat állították.

Csinált még 6 nagy, 3 könyök magas gyertyatartót trébelt és vésett ezüstlemezekből, 6 vagy 5 libra súlyúakat, melyeket a jeles ünnepeken az oltár előtt egyenes vonalban felállítva, nagy fáklyákkal kell meggyújtani. Csinált egy fapulpitust is, felolvasás vagy éneklés céljára, ez jóval inkább kiugrik, és magasabb, mint a korábbi, feljárója 6 lépcsőfoknyi. Ezt különféle színű festéssel és aranylemezekkel szebbé tette, mint amilyen volt. Ez előtt egy 25 libra súlyú, részben bearanyozott, a nagy kandeláber módjára 6 könyök magasságú ezüstoszlopot állított porfírtalapzatra; erre kell ünnepélyesen felemelni azt a nagy gyertyát, amelyet húsvét szombatján áldanak meg.

Készített egy csillárt, vagyis igen nagy koronát is, körülbelül 100 libra ezüstből. Ennek kerülete 20 könyök, s kívül 12 torony ugrik elő. 36 lámpa függ le róla, s a szentélyen kívül, a nagy kereszt előtt, 7 aranyozott pofával díszített, meglehetősen erős vasláncon függ.

(A montecassinói kolostor krónikája: SCHLOSSER, 192 skk.)



[47] Suetonius, De vita duodecim Caesarum, l. II, c. 28 alapján.

[48] A clunyi templom tituláris szentjei Péter és Pál.

[49] Nyugati zárt előcsarnok. A Clunyben szokásos név allegorikus utalás Krisztus tanításainak színhelyére.

[50] Cluny II-höz nyugati árkádos előcsarnok is tartozik.

[51] A Mária-kápolna az apát magánkápolnája.

[52] Az ünnepi díszítés fontos eszközei a textíliák, melyeket a falakra vagy a stallumok háttámláira (ún. bancaliák) függesztettek. Nem ritka ezeknek a falfestészetben való utánzása sem.

[53] Hajnali zsolozsmákat

[54] Cluny III alapkőletétele 1088-ban volt.

[55] Gunzo volt Cluny III tervező építésze. A látomás igen fontos a tervezőmunka szempontjából: utal a terv égi eredetére, a tervező építész nagyobb megbecsülésére, az építész szerepére a megbízóval folytatott tárgyalásban; ugyanakkor az alaprajz helyszínen való kiszerkesztésének sajátos középkori módját is jelzi: kötelek segítségével tűzik ki az épület alaprajzát. Gunzo történelmi alak: korábban Baume apátja volt. A középkori építészetfelfogás szempontjából fontos, hogy nemcsak építész, hanem zenész is.

[56] Hugó épülete a nagy császárdómokkal vetélkedik, melyek közül e korban a IV. Henrik által pártfogolt speyeri székesegyház a leghíresebb. A pápai politika támasza, a clunyi apát számára fontos a pápasággal hatalmi harcot vívó császár túlszárnyalása.

[57] Bencés rendi előírás a laikusoktól elzárt, az aszkézis céljára fenntartott kápolna. Cluny II szentélyrésze és nyugati része megmaradt, csak hajóját bontották le a kerengő bővítése kedvéért. Cluny III ugyanis északabbra épült a régi templomnál.

[58] A todericum szó csak itt fordul elő. Du Cange szerint talán Nagy Theodorich neve és esetleg egy hozzá fűződő hagyomány él e szóban.

[59] Összecsukható székhez.

[60] Oltárantependiumot, a tömb formájú oltár főleg homlokoldalának, gyakran valamennyi felületének díszítésére. Egyszerűbb példái fából vagy textíliából készülnek, a leggazdagabb kolostorokban pedig nemesfémekből.

[61] A stallumokat rendszerint L alakban úgy helyezik el, hogy háttámláikkal elzárják a kórusba való betekintést.

[62] Hasonló elrendezésű, a szentélyrekesztőhöz csatlakozó szószék sok itáliai templomban megmaradt.

[63] Háromszínű selyemkelme.

[64] Desiderius nem egyszerűen kőbányának használja az antik emlékeket, mint az szokásban volt, hanem a Rómából hozott kőanyaggal a római hagyomány folytonosságát is biztosítani véli. Ilyen jellegű törekvéseihez lásd a mozaikművészet meghonosításáról írottakat: 62. l.

[65] A kocsikultusz első említése, itt valószínűleg csak szimbolikus formában. Egy évszázad múltán Franciaországban talán éppen Montecassino nyomán honosítják meg.

[66] Desiderius emlékfelirata világosan utal a római Szent Péter-bazilika egykori diadalív-feliratára:


Hogy te vezesd teljes diadalban e földet az égig,
Csarnokot épített néked Constantin, a győztes.

Ez viszont Horatius, Carmina, L, I, II, 53 megszólító fordulatát alkalmazta (te duce):


És ne tűrd, Caesar, hogy a méd betörjön,
míg te vezér vagy.
                       (Devecseri Gábor fordítása)

[67] Utalás a bencés regulákra, egyúttal tipologikus párhuzam Mózessel.

[68] A montecassinói titulusoknak Ostiai Leó csak az elejét közli. A teljes ciklus titulusait valószínűleg Alfanus salernói érsek versei őrizték meg, aki ezért szerzőjüknek is tekinthető. A montecassinói főhajó elpusztult tipologikus ábrázolásainak legközelebbi analógiája a Sant’Angelo in Formis freskóciklusa.

[69] Egyes technikákat Bizáncban a palota műhelyeiben művelnek, művelésük császári monopólium.

[70] Az ikonosztázisnak a korai középkorban Bizáncban és Rómában egyaránt szokásos, korai formája.