Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

A ZARÁNDOKHELYEK ÉS A MŰVÉSZET

A ZARÁNDOKHELYEK ÉS A MŰVÉSZET

A legjelentősebb zarándokútvonalakkal kapcsolatban útikalauz-irodalom alakul ki. A legrégebbi, az V. századig visszanyúló hagyománya a Szentföld nevezetes helyeiről szólónak van. Hosszú évszázadokon keresztül hagyományozódik, kerül kézről kézre, újabb kompilációkba az az anyag, amely az első útikönyvekben szerepelt. Hasonló a sorsa azoknak az útikalauzoknak is, amelyek később, főleg a XII. században keletkeznek. Az egész középkoron át használatban vannak, számos változatuk és átdolgozásuk ismeretes.

A zarándoklás céljaira szolgáló útikalauz műfaját legjellegzetesebben a compostelai zarándokok könyve képviseli. A XII. század második harmadában keletkezett szöveg a Franciaországból Santiago de Compostela felé vezető útvonalakat ismerteti, és minden lényeges – ma így mondanánk – idegenforgalmi kérdésben eligazítást ad. Leírja a napi járóföldnyi szakaszok végén a szálláshelyeket, az útba eső településeket, a zarándokhelyre igyekvőket megillető védelmi jogokat és kiváltságokat éppúgy, mint ahogyan nem mulasztja el ihatóság szempontjából osztályozni a vizeket, ismertetni az út mentén lakó népek jellemét, szokásait. A könyv magva mégis a Santiago de Compostelában fellelhető ereklyék {65} és a hozzájuk fűződő legendák ismertetése. Számos jelentős templom, műalkotás leírását kapjuk, közülük a legjelentősebb a célpontnak, a compostelai Szent Jakab-templomnak – az épületnek és díszítésének is – részletes és szabatos bemutatása, amely a középkori művészetszemléletre, a műalkotás értékelésére nézve egyik legközvetlenebb forrásunk.

A legendás jelleg, a naiv történelemszemlélet, az emlékek allegorikus értelmezése teljesen azonos módon érvényesül a Mirabilia urbis Romae-ban is, mégis, már a hely és az emlékek maguk is történetibb szemléletet és az ókor iránti fokozottabb érdeklődést sugallnak. A Mirabilia 1140 körül keletkezett ősszövege olyan kor terméke, amelyben a római városi intézmények feltámasztására való törekvéssel, Bresciai Arnold fellépésével egy időben, a város múltja és művészetének emlékei iránti érdeklődés mutatkozik meg. Nemcsak az antik történeti hagyomány – bár naiv, de kétségbe nem vonható – felhasználása vall erről, hanem azok a legendák is, amelyek, nem kevésbé kritikátlan módon, az antik emlékeket a keresztény hagyományok közé illesztik be.

Még jellemzőbb ez arra a XII. század eleji munkára, melyet ugyancsak Róma csodáinak szentelt a külföldi, angol származású Gergely mester. A Róma iránti elragadtatás, az antik források idézése, a műemlékek pusztításának elítélése és mindenekelőtt a csírájában már jelentkező kritikai törekvés egy-egy emlék hiteles történetének felderítésére, témájának meghatározására lényegében a reneszánsz előfutárává teszi.

Jeruzsálem

Petrus Diaconus

1107-ben született, gyermekkorától Montecassinóban nevelkedett, s ott is élt a század közepe táján bekövetkezett haláláig. Ő az Ostiai Leó által elkezdett kolostortörténet folytatója. Munkái kompilatív jellegűek, többnyire azonban igen megbízhatatlanok. Kompilációs módszere jellemzi a szentföldi zarándokhelyekről szóló munkáját is.

A Golgotán van egy fadarab az Üdvözítő keresztjéből, melyre őt feszítették, meg a felirat, mely egy szűk nyílásban van elhelyezve. Itt van még az a szarv, melyből a királyokat felkenték, és Salamon pecsétgyűrűje is.

A világ közepétől nem messze pedig egy börtön áll, és itt van a megkötözés helye; nem messze pedig a ruháktól való megfosztásnak és a köntösök elosztásának helye van. A Kálvárián pedig, ahol az Úr keresztre feszíttetett, a hegy meg van repedve, és a Kálvária hegyére tizenhét lépcsőn lehet feljutni, és ott kilenc lámpa függ egy-egy ezüstfedővel. Lejjebb pedig a Golgota van, ahol Krisztus vére a meghasadt kősziklára hullott. A Kálvária hegye alatt kelet felé pedig a város másik felén van az Úr temploma, melyet Salamon épített. Négy kapuja van, az első kelet felől, a második nyugatról, a harmadik délről, a negyedik északról, melyek a világ négy táját jelentik, kívülről pedig nyolc sarka van, mindegyik sarok távolsága tizenkét lépés.

(Könyv a szent helyekről, II: GEYER, Itinera Hierosolymitana saeculi III–VIII, 107)

{66}

A JERUZSÁLEMI SZENT SÍR-TEMPLOM EGYÜTTESE. ADAMNANUS, DE LOCIS SANCTIS ILLUSZTRÁCIÓJA, REIN, XIII. SZÁZAD ELEJE. BÉCS, ÖSTERREICHISCHE NATIONALBIBLIOTHEK, COD. 609

{67}

Róma

Róma város csodái

A névtelen Mirabilia-szöveg szerzőjének Duchesne óta a pápai udvarban járatos Benedictust, a San Pietro kanonokját tekintik, aki, a szövegben foglalt adatok tanúsága szerint, 1140 és 1143 között írta művét.

11. Octavianus császár idejében, midőn a szenátorok látták, hogy oly nagyon szép, hogy emiatt senki nem nézhetett a szemébe, és olyan szerencsés és békés, hogy az egész világot adófizetőjévé tette, így szóltak hozzá: „Imádni akarunk tégedet, mert isteni természet van benned. Ha nem így volna, nem fordulna neked minden szerencsédre.” Ő ellenkezett, és haladékot kért. Magához hívta a tiburi Sibillát, és elmondta neki, mit mondtak a szenátorok. Ez háromnapi időt kért, mialatt szigorú böjtöt tartott. A harmadik nap elteltével így válaszolt a császárnak: „Császár úr, bizonyosan ez fog történni:


Ítélet jeleként veriték áztatja a földet,
Égből szállva alá a király majd eljön örökre,
Hús-vér élőként, ítélni a föld kerekét.”

És elmondta a többit is, ami következik. Legott megnyílt az ég, és hatalmas ragyogás áradt rá; és az égben valamely igen szép szüzet látott, amint egy oltáron állt, és egy gyermeket tartott karjaiban. Szerfelett elcsodálkozott, és hangot hallott, mely ezt mondta:

„Ez Isten fiának oltára.” Azonnal a földre borult és imádta. Ezt a látomást közölte a szenátorokkal, s azok módfelett csodálkoztak. Ez a jelenés Octavianus császár szobájában volt, ahol most a capitoliumi Szűz Mária-templom van. Ezért Sancta Maria Ara Coelinek nevezik.[71]

12. Miért csinálták a fölszerszámozatlan márványlovakat és a meztelen férfiakat, és mit jelentenek; és micsoda a lovak előtt az az asszony, aki kagylót tartva maga előtt, kígyóktól körülvéve ül? [72] Tiberius császár idejében két ifjú bölcs jött Rómába, Praxitelus és Fidia.[73] Mikor a császár megtudta, hogy mily nagy az ő bölcsességük, nagy becsben tartotta őket palotájában. Ezek azt mondták neki: „Császár úr, bármit tanácskozol akár nappal, akár éjjel a szobádban, mikor mi nem vagyunk jelen, az utolsó szóig elmondjuk neked.” A császár ezt mondta nekik: „Ha megteszitek, amit mondtatok, amit csak akartok, megadom nektek.” Mire ők válaszul így szóltak: „Nem pénzt kívánunk, hanem emlékművet magunknak.” Másnap eljővén, rendre elmondták a császárnak, miről tanácskozott az előző éjjel. Ezért elkészítette számukra a megígért emlékművet, amint kívánták: vagyis fölszerszámozatlan lovakat, melyek a földet tapodják, azaz e világ fejedelmeit, akik e világ emberein uralkodnak. El fog jönni egy igen hatalmas király, aki felül a lovakra, vagyis e világ fejedelmeinek hatalma fölé emelkedik. Ezért vannak azok a félmeztelen {68} alakok, akik a lovak mellett állnak, s felemelt karokkal és behajlított ujjakkal számolják mindazt, ami eljövendő. És amiképpen meztelenek, akképpen minden világi tudomány meztelenül és nyitva áll elméjük számára. A maga elé kagylót tartó, kígyókkal körülvett ülő nő az egyházat jelenti és a prédikátorokat, akik azt hirdetik, hogy bárki, aki hozzá akar járulni, nem teheti addig, míg meg nem mossák abban a kagylóban.[74]

(VALENTINI–ZUCCHETTI, Codice topografico della Cita di Roma, III, Roma, 1946, 28 skk.)

A FORUM ROMANUM TÉRKÉPE. EINSIEDELN, VIII. SZÁZAD VÉGE

{69} Gergely mester

Az angol Gergely mester valószínűleg jogtudós lehetett. Műve erősen eltér a Mirabilia többi változatától, keletkezése valószínűleg saját utazási élményeivel függ össze. A leírt események alapján a munkát a XIII. század elejére, III. Ince pápa idejére datálhatjuk.

Kezdődik az elbeszélés Róma város csodáiról, melyeket vagy varázslatos mesterséggel, vagy emberi munkával alkottak.

1. Igen határozottan bámulatosnak ítélem az egész város látványát, melyben oly nagy sokasága van a tornyoknak, s annyi a palotaépület, hogy egyetlen ember sem tudná felsorolni. Midőn első ízben láttam távolról, a hegy felől,[75] meglepett elmémben Caesarnak az a mondása merült fel, melyet egykor a gallusok legyőzése után, midőn átkelt az Alpokon, a nagy Róma falait csodálva jelentett ki:


Maradj fenn, istenek székhelye, elhagytak-e
téged, harc nélkül, a férfiak? Ó, istenek,
mely városért harcoltak inkább?[76]

Nem sokkal ezután: „A gyáva hadak elhagyták a várost, mely képes lenne befogadni az emberi nem sokaságát, ha összegyűlne”,[77] és Rómát megszólítván, azt „a legfőbb istenség képmásának”[78] nevezi. Sokáig csodálván felmérhetetlen ékességét, magamban hálát adtam Istennek, aki bár az egész földön nagy, itt az emberi műveket felbecsülhetetlen szépséggel tette csodálatossá. Mert habár Róma teljesen romokban hever is, semmilyen ép dolog sem mérhető hozzá. Ezért valaki így szól:


Róma, te páratlan, noha már majdnem csupa rom vagy,
Megmutatod szétzúzva is, épen mekkora voltál.[79]

Romja, úgy gondolom, nyilvánvalóan arra tanít, hogy minden evilági dolog hamarosan elpusztul, kiváltképpen, midőn minden földiek feje, Róma, nap mint nap ennyit fogyatkozik és hanyatlik.

4. A másik bronzemlék a pápa úr palotája[80] előtt van. Ez egy hatalmas ló és lovasa, akit a zarándokok Teoderichnak hívnak, a római nép pedig Constantinusnak nevez. A római kúria bíbornokai és papjai azonban vagy Marcusnak, vagy Quintus Quirinusnak hívják. Ez a csodás művészettel készített emlékmű pedig négy ércoszlop felett a Capitoliumon, Jupiter oltára előtt állott, de Szent Gergely a lovast és lovasát ledöntette, és az említett négy ércoszlopot a lateráni Szent {70} János-templomban állíttatta fel.[81] A rómaiak pedig a lovast a lóval együtt a pápa úr palotája elé helyezték el. A ló és a lovas meg az oszlopok kiválóan be voltak aranyozva, de az arany egy részét több helyen a rómaiak vakarták le kapzsiságukban, más részét meg a régiség pusztította el. A lovas pedig jobb kezét felemelve ül, mintegy a néphez szólván vagy annak parancsolván. Bal kezével a kantárt fogja vissza, mellyel a ló fejét jobbra irányítja, mintha másfelé fordulna. A ló fülei között egy kakukk nevű kis madár ül, és a ló lába alatt valamilyen törpe szorong, amely csodálatosan ábrázolja a haldokló és a végső kínokat szenvedő arcát. Amily sok nevet kapott ez a bámulatos mű, oly sok okot tulajdonítottak elkészítésének is.

(Róma város csodáiról: VALENTINI–ZUCCHETTI, Codice topografico della Cita di Roma, III, Roma, 1946, 143 skk.)

Santiago de Compostela

Szent Jakab apostol IV. könyve

A compostelai útikalauz egy Szent Jakabra vonatkozó liturgikus szövegeket és legendákat tartalmazó gyűjtemény negyedik könyve. Szerzője bizonyosan francia, kb. 1139 és 1173 között (ekkor készült első másolata) keletkezhetett.

{71} 1. fejezet. Szent Jakab útjai

Négy út van, melyek Szent Jakabhoz vezetvén, Spanyolország szélén, Puente la Reinában egyesülnek egyetlen útban. Az egyik Saint-Gilles-en, Montpellier-n, Toulouse-on és Somport-on keresztül halad; a másik a Le Puy-i Miasszonyunkon, a conques-i Sainte Foy-n és a moissaci Szent Péteren keresztül vezet; egy másik a vézelay-i Szent Magdolnán és a Limoges melletti Saint Leonard-on, valamint Périgueux városán halad át; ismét másik a tours-i Szent Mártonon, a poitiers-i Szent Hilariuson, a St-Jean d’Angélyn, a saintes-i Szent Eutropiuson és Bordeaux városán keresztül megy. Az, amelyik a Sainte Foy-n, meg a másik, amely Saint Leonard-on, s az, amely Szent Mártonon át vezet, Ostabat-nál egyesül, miután átvezettek a Cize völgyén, Puenta la Reinánál társulnak azzal az úttal, amely Somport-on át érkezik, és innen egészen Szent Jakabig egy utat alkotnak.[82]

A COMPOSTELAI ZARÁNDOKÚTVONALAK (CONANT NYOMÁN; SZAGGATOTT ÉS PONTOZOTT VONALAK: ÚTVONALVÁLTOZATOK)

8. fejezet. Azon szent testekről, amelyek Szent Jakab útján nyugszanak, s melyeket zarándokainak meg kell látogatniuk

Azoknak, akik a saint-gilles-i úton haladnak Szent Jakabhoz, Arles-ban meg kell látogatniuk Szent Trophimus hitvalló testét […][83]

Ezután Arles városa mellett meg kell látogatni a temetőt azon a helyen, melyet Les Alyscamps-nak neveznek,[84] s szokás szerint könyörögni kell az elhunytakért, zsoltárokkal és alamizsnákkal. Ennek hossza és szélessége egy-egy mérföldnyi. Sehol, semmilyen más temetőben nem lehet ennyi és ily nagy márványszarkofágot találni, mint amennyi itt a földön áll. Ezek pedig régiek, különféleképpen megmunkálva, latin betűk vannak beléjük vésve, szövegük azonban érthetetlen.[85] Minél távolabbra tekintünk, annál hosszabb sorban látunk szarkofágokat […]

9. fejezet. Szent Jakab Galíciában [86] levő városának és bazilikájának sajátosságai

2. A templom mérete. Szent Jakab bazilikájának nagysága hosszában ötvenhárom embernagyság[87] a nyugati kaputól a Szent Megváltó oltáráig[88] számítva, szélessége pedig egy híján negyven a francia kaputól[89] a déli kapuig. Magassága pedig belül tizennégy embermagasság. Hogy kívülről mekkora lehet hosszúsága és magassága, azt senki sem képes felfogni.

A templomnak pedig kilenc hajója van alul és hat felül, van egy feje, a nagyobbik, amelyben a Szent Megváltó oltára van; és van egy koszorúja meg egy teste két végtaggal és nyolc másik kis feje. Ezek mindegyikében egy-egy oltár van. A kilenc hajó közül hatot kicsinek, hármat pedig nagynak mondunk.[90] Az első főhajó az, amely a nyugati kaputól a középső, mégpedig négy pillérig terjed. Ezek uralják az egész egyházat. Ennek van egy-egy kis hajója jobbra és balra. A másik két nagy hajó a két végtagban van: egyikük a franciák kapujától a templom kereszteződésének pilléréig terjed, a másik ezektől a pillérektől a déli kapuig, mindkét hajónak két kis oldalsó hajója van. Ez a három főhajó pedig egészen a templom mennyezetéig terjed, míg a hat kis hajó csupán a pillérek feléig emelkedik.[91] Valamennyi nagy hajó szélessége tizenegy és fél embermagasságnyi. Éppen nyolctenyérnyit mondunk egy embermagasságnak.[92] A főhajóban {72} {73} egy híján harminc pillér van: tizennégy jobbra, ugyanannyi balra, és egy nyugat felől, bent a két kapu között van, ez a baldachinokat[93] választja el. A templom kereszthajóiban pedig a franciák kapujától a déli kapuig huszonhat pillér van, tizenkettő jobbra és ugyanannyi balra, kettőjük pedig belülről a kapuszárnyak elé helyezve választja el a baldachinokat és a kapukat. A templom koszorújában nyolc önálló oszlop van Szent Jakab oltára körül. Az a hat kis hajó, mely a templom palotájában[94] van, olyan hosszú és széles, mint a többi alattuk levő kis hajó. Egyik oldalról falak tartják őket, másik felől azok a pillérek, melyek alulról, a nagy hajókból szöknek felfelé, valamint kettős pillérek, melyeket a kőfaragók középső cindriának neveznek. Amennyi pillér alul van a templomban, ugyanannyi van a hajókban feljebb is, és ahány hevederív van alul, ugyanannyi fent a palotában, de a palota hajóiban az egyes pillérek között mindig két-két oszlop áll, ezeket az oszlopokat nevezik cindriának a kőfaragók.[95] Ebben a templomban pedig semmiféle repedés vagy rongálódás nem található, csodálatra méltó módon épül, nagy, tágas, világos, illő méretű, megfelelő hosszúságú, szélességű és magasságú; műve csodás és elmondhatatlan, és kettősen van felépítve, mint egy királyi palota. Aki végigmegy fent a palota hajóin, ha szomorúan ment is fel, e templom kiváló szépsége láttán boldog és vidám lesz.

A SZENT JAKAB-TEMPLOM ALAPRAJZA. COMPOSTELA

7. Az északi kapu. Ez után a paradicsom[96] után található Szent Jakab bazilikájának északi, francia kapuja, melynek két bejárata van, ezeket szép faragott munkák is díszítik. Mindegyik bejárat külsején hat oszlop van, egyesek márványból, mások kőből; jobbra is, balra is három-három, vagyis hat az egyik kapun, hat a másikon. Összesen tizenkét oszlop van. A két kapu közt kívülről álló oszlop felett pedig a falon az Úr ül a dicsőség trónusán,[97] és jobb kezét áldásra emeli, baljában pedig könyvet tart. Trónja körül van a négy evangelista, mintegy a trónt tartva, és jobbja felől a paradicsom van kifaragva. Benne van más alakban maga az Úr is, amint bűnük miatt kérdőre vonja Ádámot és Évát, balra ugyanúgy ott van más személyben, amint kiveti őket a paradicsomból. Itt pedig körös-körül sok szent, vadállat, ember, angyal, asszony, virág képe van kifaragva, melyeknek jelentését és milyenségét sokaságuk miatt nem mondhatjuk el. Mégis megemlítjük, hogy a balra levő kapu felett, mikor belépünk a bazilikába, tehát a boltozaton, a boldogságos Szűz Máriának üdvözlete van kifaragva, Gábriel angyal is ott szól hozzá. Ugyancsak baloldalt, a kapuk felett, az oldalsó feljáraton az év hónapjai és sok más szép munka van kifaragva. Kifelé a falnál két nagy és vad oroszlán áll, melyek mintha örökké a kapukra vigyáznának, az egyik jobbra, a másik balra néz. Fent a kapuszárakon pedig négy apostol van, bal kezében egy-egy könyvet tart mindegyikük, jobb kezüket áldva emelik a bazilikába belépők felé: Péter van a bal oldali bejáratban jobb felől és Szent Jakab balról. Még az apostolok feje fölött is egy-egy, a kapuszárakból kiugró valamilyen ökörfej van kifaragva.

17. A templom kőfaragóiról, valamint munkájának kezdetéről és befejezéséről. Azok a kőfaragó mesterek, akik elsőként építkeztek Szent Jakab bazilikáján, név szerint az agg Bernardus úr, ez a csodálatos mester és Rotbertus voltak, körülbelül ötven más kőfaragóval együtt,[98] akik itt buzgón dolgoztak Wicart úr és Segeredo kanonok {74} úr és Gundesino apát úr[99] irányításával, Alfonz,[100] Spanyolország királya uralkodása idején, és Diego püspök úr,[101] a derék lovag és nagyszerű férfi alatt. A templomot pedig 1116-ban kezdték el spanyolországi időszámítás szerint.[102] Elkezdésének évétől Alfonz derék és hírneves aragóniai király haláláig eltelt 59 év, Henrik angol király megöletéséig 62, Kövér Lajosnak, a franciák királyának haláláig 63,[103] s attól az évtől, midőn az első követ elhelyezték alapozásában, addig, míg az utolsót is rátették, 44 év telt el. Ezt a templomot az időtől kezdve, midőn elkezdték, mind a mai napig Szent Jakab csodáinak ragyogása ékesíti, mivel benne a nyomorékok visszakapják egészségüket, a vakok látása visszaadatik, a némák nyelve megoldódik, a süketek hallása megnyílik, az ördöngösök megszabadulhatnak, kérések teljesülnek, a bűnök kötelékei megoldódnak, a zörgetőknek az ég megnyílik, a bánatosoknak vigasz adatik, és minden idegen nép, a világ minden tájáról tömegesen tódul ide, az Úrnak dicsőítő áldozatokat hozván.

(J. VIEILLARD, Le Guide de Pélerin de Saint-Jacques de Compostelle, Macon, 1938)



[71] A Sancta Maria in Ara Coeli-templom elnevezés a Mirabilia szövegében jelenik meg először a hivatalos Sancta Maria in Capitolio elnevezés helyett. Az elnevezés Augustus látomásának legendájához kapcsolódik, mely keleti alapmotívumaihoz ekkor nyer – néhány hibásan olvasott építési felirat nyomán – helyi színezetet.

[72] A Dioscurok szobrai a Quirinale terén vagy a Campidoglio lépcsőjénél. A nőalak leírása egy antik Hygeára illenék, de egyéb leírások ezt az alakot nem említik.

[73] A hellenisztikus eredetű szobrokat a középkori forrás az antik szobrászat legtöbbre becsült mestereinek, Praxitelésznek és Pheidiasznak tulajdonítja. Tiberius kortársaiként való említésük anakronisztikus.

[74] Jellegzetes példa az antik műalkotásnak rendeltetésétől idegen, a keresztény szimbolika szerinti értelmezésére.

[75] A Monte Mario felől, melyet a középkorban – nyilván a város felé közeledő zarándokok – Mons Gaudiinak, az öröm hegyének neveznek.

[76] Lucanus, Bellum civile, III, 90 skk.

[77] Uo., I, 511–514.

[78] Uo., I, 199.

[79] Hildebert de Lavardin verse: Versus de Roma (1106–1125 között).

[80] A lateráni palota.

[81] A Jupiter-templomban állott négy oszlopot más források is említik, de merő feltevés, hogy a szobor innen származnék és I. Gergellyel kapcsolatban volna. Szembetűnő Gergely mester határozott állásfoglalása az antikvitások pusztítása ellen.

[82] Jellemző, hogy az útikalauz elsősorban nem a városokat, hanem a zarándokok számára fontos, a templomaikban ereklyéikkel képviselt szenteket sorolja fel.

[83] St-Trophime Arles bencés apátsága.

[84] A Les Alyscamps Arles melletti római temető. A középkorban legendás hagyományok szövődnek köré. Itt keresik a Roland-ének lovagjainak sírjait is.

[85] Az antik feliratok rövidítései a középkori olvasó számára feloldhatatlanok voltak.

[86] Galícia Spanyolország északnyugaton fekvő tartománya.

[87] Az embernagyságot antik hagyományok nyomán használják mértékegységként. A vitruviusi építészetelméletből az emberi test mint mérték, nem pedig mint az antropomorf arányrendszer mintája hagyományozódik. Vö. még 53. sk. l

[88] A szentély középső kápolnájában.

[89] Az északi kereszthajó kapuzata. Nevét az onnan induló útról kapta.

[90] Az épületleírás különös sajátossága az összegező számlálás, az összefüggéseikből kiszakított épületrészek sommás számbavétele. A kereszthajót két önálló téregységnek tekintik. A tereknek ez az elkülönítése pontosan megfelel annak a téralkotási sajátosságnak, melyet Paul Frankl additívnak nevezett, s melyet a romanika legfőbb sajátosságának tekintett. Ma így írnánk le az épületet: háromhajós, háromhajós kereszthajóval ellátott, empóriumos bazilika. – A leírás másik jellegzetessége a metaforikus kifejezések gyakorisága. Az allegorikus irodalomhoz hasonlóan a szentélyt, sőt a mellékapszisokat is fejeknek nevezi. A fej és a kereszthajókkal ellátott test az emberi alak képzetét kelti. Különös és máshol elő nem forduló elem a szentélykörüljárónak koszorúként (laurea) való elnevezése.

[91] Az eredeti szövegben található mediae cindriae kifejezés egyedülálló, jelentése vitatott. Mortet szerint a főhajó felső dongaboltozatának hevederíveit (cintre), illetve az azokat indító középső féloszlopokat jelenti. Mi, tőle eltérően, Vieillard értelmezését követtük a fordításban.

[92] Vagyis 8 archosszúságnyit, az emberi alak antik kánonjának megfelelően.

[93] Ismét összegező számlálás, vö. 90. jegyzet. Nem egyértelmű a huszonkilencedik pillér helyzete. A baldachin (az eredetiben: ciborium) kifejezés talán a kapuzat ívére vonatkozik, ez a pillér a kettős kapuzat osztópillére lehet.

[94] Az empórium-galériában.

[95] Az empórium nyílásait egy-egy oszloppár tagolja.

[96] Az északi kapu előtere. A kapuzat maga már 1117-ben egy felkelés alkalmával elpusztult. A székesegyház régi kapuzatai közül csak az 1103 körül elkészült északi Puerta de las Platerias van meg. A nyugatit, a Pórtico de la Gloriát 1188-ban fejezik be.

[97] A timpanonban az utolsó ítélet ábrázolása, közepén a Maiestasszal.

[98] A korban szokatlanul sok, hogy egy építkezésen 50 kőfaragó dolgozzék. Vö. 132. l.

[99] †1112 előtt.

[100] VI. Alfonz (1065–1109).

[101] Diego Peláez, Santiago de Compostela püspöke (1070–1088).

[102] I. sz. 1078-ban.

[103] I. Alfonz †1134, I. Henrik †1135, VI. Lajos †1137: a számítás tehát hibás, mert eszerint 1075, 1073, illetve 1074 volna az építés kezdő éve.