Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

THEOPHILUS PRESBYTER KÖNYVE A KÜLÖNFÉLE MŰVÉSZETEKRŐL

THEOPHILUS PRESBYTER KÖNYVE A KÜLÖNFÉLE MŰVÉSZETEKRŐL

A középkori technikai irodalom legjelentősebb alkotása az a gyűjtemény, amely Theophilus Presbyter neve alatt maradt ránk. A szerző személyét éppúgy, mint a keletkezés időpontját sokat vitatták. Ilg szerint Theophilus, akiről egyes kéziratok megjegyzik, hogy neve Rugerus, azonos azzal a Rogerus nevű helmarshauseni szerzetessel, aki 1100-ban Heinrich von Werl püspök megrendelésére a paderborni székesegyház kincstárának Szent Liborius és Kilián ereklyéit tartalmazó, hordozható oltárát készítette. E tetszetős feltevés nyomán az ismert művel rokon emlékek egész sorát tulajdonítják Rogerusnak. Az újabb kutatások azonban a kéziratok filológiai vizsgálata alapján Theophilus művének keletkezését a X. század végére datálták, s azt is igazolták, hogy működési területe nem Alsó-Szászországban keresendő, hanem – mindenekelőtt miniatúra-recepetjei – a reichenaui könyvfestészettel árulnak el rokonságot. A mű korának meghatározása azonban meglehetősen nehéz, hiszen a receptek nagy része régebbi eredetű, s a könyv nemcsak későbbi alkotások egész sorával egyező technikai útmutatásokat tartalmaz, de másolatainak nagy száma is arra utal, hogy a középkorban mindvégig használatban volt.

A Schedula diversarum artium a középkor technikai irodalmának legteljesebb gyűjteménye, de nem az egyetlen ilyen jellegű alkotás. A receptek különböző forrásokból származnak, az egész mű kompilatív jellegű. Egy szerkesztőre utal azonban a szigorúan didaktikus elrendezés, és egy személy írta a három könyv bevezetőit is; ezek voltaképpen a művészi tevékenység és a művészet céljáról szóló egyetlen traktátust alkotnak. {75} Nagyon valószínű, hogy a szerkesztő nem is művész volt, hanem a teológiában igen jártas szerzetes.

A mű három fő részre oszlik, az első könyv a festészet, a második az üvegművesség, a harmadik az ötvösség technikájába vezeti be az olvasót.

A bevezetők

A bevezető fejezetek egy nagy egység részeiként mutatják be az egyes mesterségeket. A keretet, a hivatalos egyházi művészetfelfogásnak megfelelően, a templom díszítése alkotja. A művészeti tevékenység értékelésében a bencések álláspontja fejeződik ki, melynek értelmében a művészi gyakorlat, mint a kézi munka egyik válfaja, kívánatos és hasznos elfoglaltságot jelent. A hasznosság, célszerűség szempontja nem egyszerűen csak a használati alkalmasságra, hanem bizonyos eszmei tartalom didaktikus formában való érvényre juttatására is vonatkozik.

Ebben az értelemben elsősorban a tanító, építő szándék fűzi össze a művészeteket. Ha a hivatalos egyházi felfogás megfogalmazását ismerhetjük fel a művészi alkotás díszítő szerepének meghatározásában, még inkább a teológiai hagyományból, nevezetesen II. Gergely pápának a művészettel kapcsolatos állásfoglalásából merít a szerző akkor, amikor a művészi alkotás erkölcsi hatását, a nézőre gyakorolt megrendítő befolyását elemzi.

A bevezetők stílusa, érvelése tudós teológusra, gyakorlott skolasztikusra vall. Nemcsak a művészet céljára vonatkozó egyházi álláspont pontos ismerete utal erre, hanem a vonatkozó bibliai helyekkel való érvelés, a harmadik könyv prológusában a templomépítésre vonatkozó helyek klasszikusan allegorikus előadása vagy a Szentlélek hét ajándékának kifejtése is.

I. könyv. Praefatio

Theophilus, az alázatos pap, Isten szolgáinak szolgája, méltatlan a szerzetesi névre és hivatásra, mennyei jutalmat kíván mindazoknak, akik hasznos kézi munkával és az újdonságok feletti gyönyörködtető töprengéssel elkerülni és eltiporni kívánják a szellem restségét és a lélek elkalandozását.[104] Azt olvassuk, hogy a világ teremtésének kezdetén az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, és az isteni lehelet által kelt életre. Annyi kiváltságot élvez a többi teremtmény előtt, hogy az isteni bölcsesség értelméig felérve, megérdemelte a gondolkodásban és az észben való részesedést, és szabad akarattal felruházva, csak teremtője akaratának kellett magát alávetnie és az ő parancsát tisztelnie. […]

Amint hátrányos és vissszatetsző ugyanis, ha az ember akármilyen tiltott vagy őt meg nem illető dolgot, bármilyen mértékben is, nagyravágyásból megszerezni igyekszik, vagy zsákmányként bitorol, éppúgy restség és oktalanság, ha jog szerinti kötelességét és Istentől származó örökségét lebecsüli vagy nem veszi figyelembe. Te tehát, kedves fiam, bárki légy is, akinek Isten vágyat ültetett a szívébe arra, hogy a különböző művészetek területére behatolj, és hogy gyűjtsd be, ami tetszik, és fektess bele értelmet és fáradozást; ne becsüld le mindazt az értékeset {76} és hasznosat, amit az otthoni föld nyújt, mintegy magától és váratlanul. Balga ugyanis az a kereskedő, aki ásás közben kincset talál, de elmulasztja összegyűjteni és megőrizni. Ha tehát igénytelen fák mirhát, tömjént és balzsamot teremnek neked, vagy a hazai források olajat, tejet és mézet ontanak, vagy a kertek csalánja, bogáncsa és más gyomjai helyett illatszert adó növények, nád és különféle fűszerek teremnek: vajon, lebecsülvén ezeket mint olcsóbbakat és hazaiakat, országokat és tengereket járnál-e be, hogy külhoniakat szerezz, amelyek nemhogy jobbak lennének, de még hitványabbak? Ítéld meg magad, mekkora ostobaság lenne ez! Bár az emberek első helyen szokták említeni, és a legnagyobb féltéssel őrzik, amit drága fáradsággal és költségek sokaságával szereztek, mégis, ha néha véletlenül akadnak hasonlóan értékes vagy még kiválóbb dologra, erre nem kisebb, hanem még nagyobb megkülönböztetéssel vigyáznak.

Ezért, édes fiam, akit Isten kiváltképpen szerencséssé tett a tekintetben, hogy ingyen jutsz mindahhoz, amit sokan a legnagyobb életveszéllyel, tengeri viharokban, az éhség és fagy szükségétől szorongatva, a mesterek hosszas szolgálatában kimerülve, a mindenáron tanulni vágyástól elcsigázva, elviselhetetlen erőfeszítéssel mégis megszereztek, vedd tehát e Feljegyzéseket a különböző művészetekről érdeklődő szemlélettel, kitartó emlékezettel, és fogadd be őket lángoló szeretettel.

Ha ezt gondosan áttanulmányozod, rátalálsz itt mindarra, ami különböző festékfajta és keverék csak van Görögországban; amit csak ismer Toscana az elektron megmunkálását és a niello változatosságát tekintve; amit öntött, kovácsolt vagy csiszolt művekkel díszít Arábia; amit akár különböző fajtájú edényeken, akár drágakő és csontfaragványokon arannyal és ezüsttel ékesít Itália; ahogyan az ablakok pompás változatosságán szorgoskodik a Frankföld, s amit az arany-, ezüst-, réz-, vas-, fa- és kőmunkák finomságaiban jártas Germánia dicsér.[105] Miután majd sokszor átolvastad és kitartó emlékezetedbe vésted, viszonozd tanításomat azzal, hogy valahányszor hasznát vetted fáradozásomnak, könyörögj értem a mindenható Isten irgalma előtt, aki tudja, hogy mindazt, ami előtted van, nem az emberi dicsőség szeretetétől, sem mulandó javak utáni vágytól vezérelve jegyeztem fel, sem irigy féltékenységből ki nem hagytam olyat, ami értékes és ritka. El sem hallgattam olyat, amit csak magamnak őriztem meg, hanem az ő nevének tiszteletére és dicsőségének növelésére, sokak számára segítséget nyújtottam szükségükben, és törődtem az ő előrehaladásukkal.

II. könyv. Prológus

Az előző könyvecskében, igen kedves testvérem, őszinte szeretettől áthatva, nem restelltem természetedbe beoltani, hogy mennyire tiszteletre méltó és mennyire tökéletes dolog a tétlenséget elfojtani, a tunyaságot és restséget megtaposni, és mennyire édes és örömteljes fáradságot fordítani különböző hasznos gyakorlatokra, mint a szónok mondja:

{77}


Valamit tudni érdem, vétek nem akarni tanulni.[106]

Ne restelljük elfogadni azt, amiről Salamon mondja: „valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet”,[107] a figyelmes gondolkodó ugyanis könnyen beláthatja, mennyire hasznára válik ez a léleknek és a testnek. Mert napnál világosabb, hogy aki tétlenségre és állhatatlanságra adja magát, az a fölösleges fecsegés, a bohóckodás, különcség, a tivornya, a részegség, a civódás, a verekedés, a gyilkosság, a bujaság, a tolvajlás, a szentségtörés, esküszegés és a többi efféle felé fordul, melyek mind visszatetszők Isten szemében, aki az alázatosra, a jámborra és az Úr nevében békességgel fáradozóra tekint, és arra, aki betartja, amit Szent Pál apostol tanít: „inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek”.[108]

Én tehát arra törekedve, hogy ehhez igazodjam, az isteni bölcsesség előcsarnoka felé igyekeztem eljutni, és megpillantottam a cellát, mely mindenféle módon a különböző színek változatosságával van díszítve, megmutatván az egyes színek alkalmasságát és természetét. Majd észrevétlenül belépve, megtöltöttem szívem szekrényét elegendően mindenből, amit aztán szorgalmas kísérletezéssel egyenként megvizsgáltam, az egészet szemmel és kézzel kipróbáltam, és így elegendően megvilágítva, irigységtől mentesen ajánlottam tanulmányaidhoz. Azonban, mivel ilyen festmények átlátszók nem lehetnek, mint kíváncsi kutató, minden módon meg akartam tudni, hogy milyen mesterségbeli fortély révén díszíthetné a művet a színek változatossága úgy, hogy az a nappali fényt és a nap sugarait ne zárja ki. Ebben fáradozván, az üveg természetét megismervén, úgy látom, ez csak az üveg alkalmazásával és váltogatásával valósítható meg. Ezt a mesterséget, úgy, ahogyan láttam és hallottam, megtanultam, és igyekeztem azt tanulmányaid számára feltárni.[109]

III. könyv. Prológus

A próféták legkiválóbbika, Dávid, akit az Úristen előre látott, és századokkal előbb előre meghatározott, akit egyszerű és alázatos lelkéért szíve szerint kiválasztott, és választott népének élére uralkodóul állított, és hogy oly nagy hírű uralkodását nemesen és bölcsen véghezvigye, fejedelmi lélekkel erősítette meg, lelkének egész szándékával szeretetre gerjedvén teremtője iránt, többek között ezt mondta: „Uram, szeretem házadnak ékességét.”[110] És jóllehet, az a nagy méltóságú és fogékony értelmű férfiú azt mondta, hogy e ház a mennyei udvar székhelye, melyben Isten az angyalok dicsőítő kórusának közepette fel nem {78} mérhető ragyogásban trónol. Ehhez sóhajtott fel ő szíve legbelsejéből, mondván: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében”[111] – vagyis a jámbor kebel és a legtisztább szív menedékhelyén, melyben valóban Isten lakik. E vendégségre vágyakozván, így könyörgött égő szavakkal: „Az erős lelket újítsd meg bennem, oh, Isten.”[112]

Mégis megkívánta, hogy díszíthesse Isten anyagi házát is, mely az imádság helye.[113] Ugyanis csaknem minden költségét a háznak, melynek alkotójává lenni a leghőbb vággyal törekedett, ám ezt – noha ellenséges, mégis emberi – vér gyakori ontása miatt nem érdemelte meg, aranyban, ezüstben, ércben és vasban Salamonra, fiára hagyta.

Olvasta ugyanis az Exodusban, hogy az Úr megbízást adott Mózesnek a frigysátor elkészítésére, és a munkák mestereit név szerint kijelölte, őket a bölcsesség, belátás és minden ismeret tudásának szellemével eltöltötte, hogy kigondolják és elkészítsék az arannyal, ezüsttel, érccel, drágakövekkel, fával és a művészet minden fajtájával ékes művet. Jámbor szemlélettel rájött arra, hogy Isten gyönyörködik az ilyen ékességben, melynek felépítését a Szentlélek irányításával és hatalmával rendezte el, és hitte, hogy az ő ösztönzése nélkül erre senki nem tudna vállalkozni.

Ezért, kedves fiam, ne késlekedj, hanem bizalommal telve hidd, hogy Isten lelke eltölti szívedet, mivel házát megannyi ékességgel, a művek oly nagy változatosságával díszítetted, és ha esetleg bizalmatlan lennél, világos okfejtéssel feltárom neked mindazt, amit a művészetekből megtanulhatsz, megismerhetsz vagy kitalálhatsz, hogy a hétformájú lélek kegyelméhez hozzásegítselek.[114] A bölcsesség ajándéka által megismered, hogy minden teremtmény Istentől ered, és nélküle nincs semmi. A megértés ajándéka által az értelem befogadóképességét nyerted el, hogy milyen rendben, változatossággal, mértékkel folytathatod különböző munkáidat. A tanács ajándéka által Istentől neked juttatott tehetségedet nem rejted el, hanem a nyilvánosság előtt alázatosan dolgozva és tanítva, híven a megismerni vágyók elé tárod azt. A lelkierő ajándékával mindennemű restség kábultságát elhárítod, és semmihez sem fogsz nehézkes lustasággal, hanem teljes erődből véghezviszed. A tudás ajándéka által, mely osztályrészedül jutott, a szív gazdagságával uralkodsz tehetséged fölött, és amiben teljes mértékben bővelkedsz, egész gondolkodásodnak merészségével tárod a nyilvánosság elé. A jámborság ajándéka által bármit, bárkinek, bármikor, bármennyit és bárhogyan dolgozol is, munkádnak árát jámbor megfontolással mérsékeled, hogy a fösvénység vagy nagyravágyás bűne ne lopóddzék szívedbe. Az istenfélelem ajándéka által fontold meg, hogy a magad erejéből semmi sem lehetsz, és gondold meg, hogy semmit sem bírhatsz vagy akarhatsz, amit Isten nem engedett meg; hanem hittel, beismeréssel és hálával tulajdonítsd az isteni irgalmasságnak mindazt, amit megtanulsz, ami vagy és ami lehetsz.

{79} Ez erények által lelkesítve, behatoltál, kedves fiam, Isten házába, ezt megannyi kellemmel díszítetted, és a mennyezeteket és falakat különböző művekkel és különböző színekkel ékesítvén, valamiképpen megmutattad a szemlélőknek Isten paradicsomának szépségét, a megújuló, változatos virágokkal, a zöldellő fűvel és lombokkal, a szenteknek különböző érdemeik szerint megkoronázott lelkeivel; és kieszközölted, hogy a teremtő Istent teremtményében dicsérjék, és a csodálatost az ő művében dicsőítsék. Mert az emberi szem nem tudja elhatározni, melyik műre szegezze először tekintetét: ha a mennyezetre tekint, ez brokátként virul; ha a falakra néz, ott a paradicsom látványa; ha az ablakokból beáramló fény bőségére ügyel, elcsodálkozik az üveg felmérhetetlen díszességén és a díszes munka pompás változatosságán. Ha a hívő lélek véletlenül az Úr szenvedésének festve ábrázolt képére pillant, megdöbben.[115] Ha látja, hogy a szentek mennyi testi kínt viseltek el, és az örök élet mennyi jutalmát nyerték, magával ragadja őt a jobb élethez való ragaszkodás. Ha arra figyel, hogy mennyi az öröm az égben, és mennyi a gyötrelem a pokoli lángok között, jó cselekedetei miatt remény élteti, és a borzalmakat szemlélve, megrendül bűnei miatt.

Most tehát, derék férfiú, boldog Isten és ember előtt ebben az életben és még boldogabb az eljövendőben, aki fáradozással és munkával annyi alázatot mutattál be Istennek, láss munkához! Igyekezz, hogy szellemed minden fáradozásával vállalkozhass mindazon dolgoknak pótlására, melyek még hiányoznak az Úr házának kincstáraiból, és melyek nélkül a szent misztériumok és szolgálatok nem lehetnek meg. Ezek pedig a következők: kelyhek, gyertyatartók, füstölők, ampolnák, a szentek ereklyéinek tartói, keresztek, könyvtáblák és mások, melyek a papi rend számára szükségesek. Ha ilyeneket akarsz készíteni, a következők szerint kezdd el.

Példák Theophilus receptjei közül

I. könyv. Festészet

A festészettel, mégpedig a könyv-, tábla- és falfestészettel egyaránt foglalkozó első könyv a festészet sajátos értelmezését rejti magában. Amint a festék és a megfestett szín egyet jelent, s amint az ábrázolás folyamata a festéssel magával azonosul, a könyvben a technika minden ábrázolási elemet magában foglal. Nem szokatlan ez a középkori művészet gyakorlatában, hiszen például a bizánci festők munkamódszereit megörökítő úgynevezett Athosz-hegyi festőkönyv is a technikai eljárásokkal, festőreceptekkel egy szinten, a manuális munka részeként ismerteti az ikonográfiai sorozatokat vagy a kompozíciós sablonokat. Mindez azonban Theophilusnál ilyen formában hiányzik. Ő is közli azonban valamennyi festészeti technikai eljárás receptjét, kezdve a festékanyagok és festőszerszámok előállításán s befejezve a kész mű felületének kezelésén.

Szemelvényeink az emberi alak ábrázolásának receptjeit tartalmazzák. Jól követhető a folyamatos előrehaladásnak, a színek egymásból következtetésének a rendszere, s látható, hogy a természet megfigyelésének semmiféle szerepe nincs a festés folyamatában: ezt a {80} szokás által rögzített eljárások helyettesítik. Így alakulnak ki az egyes részletek megoldására a Theophilus által leírt szabályok. De hasonló receptek helyettesítik az árnyalásra, a reliefre vonatkozó megfigyeléseket is. Jellegzetes ebből a szempontból a 13. fejezet utasítása a különböző helyzetű arcok árnyékolására, s még világosabb a 16. fejezet leírása a gömbölyű testek árnyalásáról. Itt egyúttal a legvilágosabban jut kifejezésre a helytől és körülményektől független létezőnek vett, úgynevezett lokális szín alkalmazása is, hiszen a fényforrástól független árnyékon belül csak az alapszín különböző sötétségű, fekete és fehér hozzáadásával nyert árnyalatai adják ki az egyes fokozatokat.

1. fejezet. A ruhátlan testek színeinek kikeverése. Az a festék, amit membranának[116] nevezünk, s mellyel az arcot és a ruhátlan testet festjük, a következőkből tevődik össze. Végy cerosát[117] – ez olyan fehér, mely ólomból készül –, tedd réz- vagy vasedénybe, nem megtörve, hanem úgy, ahogy van, szárazon, helyezd szénparázs fölé, és melegítsd, míg sárga nem lesz. Ezután tört meg, és adj hozzá ólomfehéret és cinóbert – sinopist[118] –, mígnem testhez hasonló színű lesz. A színek keverése tetszésed szerint történjék. Ha példának okáért piros arcot akarsz, többet adj hozzá a cinóberből; ha hófehéret, több fehéret adj hozzá, ha pedig sápadtat, tégy hozzá a cinóber helyett kevés prasinust.

2. fejezet. A prasinus [119] festék. Ez a prasinus egyfajta, a zöldesfekete színhez hasonló készítmény, melynek olyan a természete, hogy nem kőlapon törjük meg, hanem vízben oldjuk, és vásznon gondosan átszűrjük. Jól alkalmazható zöld festék helyett a friss falra.[120]

3. fejezet. Az első posc. [121] Amikor pedig membranát keversz, és ezzel töltöd ki az arcot és a mezítelen testrészeket, tégy hozzá prasinuszöldet és rubeumot[122] – melyet okkerből égetünk – és egy kevés cinóbert, majd készítsd el a poscot, amellyel kirajzolod a szemöldököket és a szemeket, az orrlyukakat és a szájat, a szakállat és a ráncokat az orr és a halánték körül, a homlokon és nyakon levő redőket, az arc kerekdedségeit, a fiatalok szakállát, a kéz és láb ízeit és minden tagot, amit csak a meztelen testen megkülönböztethetünk.

4. fejezet. Az első rózsaszín. Ezután keverj össze tiszta membranával egy kevés míniumot, s készítsd el azt a festéket, melyet rózsaszínűnek mondunk. Ezzel pirosíthatod az állkapocs mindkét felét, a szájat és az áll alsó részét, egy kissé a nyakat és a homlok ráncait, magát a homlokot mindkét halánték fölött, az orrot hosszában és az orrlyukak feletti részt mindkét oldalon, az ízületeket és a mezítelen test többi tagját.

5. fejezet. A fény első fokozata. Ezután keverj tiszta membranához megtört ólomfehéret, és állítsd össze a luminának mondott[123] festéket, mellyel világossá teheted a szemöldököket, az orrot hosszában és az orrlyukak feletti mindkét oldalt, a szemek körüli és a halántékok alatti finom vonásokat, az áll fölött, az orrlyukak és a száj között mindkét oldalon, a homlok felső részét, egy kissé a homlok ráncai között, a nyakat középen, a fülek körül, a kéz ízein, a láb külső részén és a kéz, láb és kar minden kerek részén.

6. fejezet. A veneda, [124] melyet a szemekbe teszünk. Majd keverj feketét egy kevés fehérrel – ezt a festéket venedának hívják –, és ezzel töltsd ki a szembogarat. Adj {81} hozzá több fehéret, és töltsd ki vele a szemet a szembogár mindkét oldalán, majd tiszta fehéret tégy a szembogár és e szín közé, végül mosd el vízzel.

7. fejezet. A második posc. Ezután vedd a poscot, amelyről fentebb volt szó, és adj hozzá még a prasinusból és az égetett okkerból, hogy az előbbi szín sötétebb árnyalata legyen, és töltsd ki vele a szemöldök és a szem közti teret, valamint középen a szem alatt és az orr környékén, a száj és az orr között; a fiúk serkedő szakállát, a fél tenyeret a hüvelykujjig, a lábakat a kisebb ízületek fölött, a fiúk és kislányok arcát az álltól a halántékig.

8. fejezet. A második rózsaszín. Majd keverj cinóbert rózsaszínnel, és fesd ki ezzel a száj közepét, úgy, hogy a fent említett szín fölötte és alatta megjelenjék, és tégy finom vonásokat a rózsaszín fölé az arcra, a nyakon és a homlokon, ezután rajzold meg a tenyér ízeit, az összes tagok összekapcsolódásait és a körmöket.

9. fejezet. A fény második fokozata. És ha az arc árnyékos lenne, úgy, hogy a fény egy fokozata nem lenne elegendő, adj hozzá többet a fehérből, és húzz az előbbire mindenütt finom vonásokat. […]

12. fejezet. Az ifjak és aggok haja és szakálla. Keverj el kevés feketét ólomfehérrel, és töltsd ki vele a vének haját és szakállát. Adj e színekhez több feketét és egy kevés égetett okkert, csinálj vele vonásokat, és élénkítsd tiszta ólomfehérrel. Tégy az ólomfehérhez ismét több feketét, és töltsd ki vele az idősebbek haját és szakállát, majd húzz vonásokat ugyanazzal a színnel, több feketét és egy kevés égetett okkert téve hozzá, és élénkítsd azzal, amivel az aggok esetében festettél. Ugyanebben a sorrendben, ha úgy tetszik, fekete hozzáadásával még feketébb hajat és szakállat is készíthetsz.

13. fejezet. Az exedra, [125] valamint az arcok és mezítelen testek többi színe. Ezután tégy az égetett okkerhez egy kevés feketét – ezt a festéket exedrának nevezik –, és ezzel húzz a szembogár körül vonásokat, azután a száj közepén is, és finom vonásokat a száj és az áll között. Ezután tiszta égetett okkerral csináld meg a szemöldököt, a szem és a szemöldök közötti finom vonásokat, valamint a szem alsó részét, az egészen látszó arcon az orrot a jobb oldalán (ha az arc jobbra fordul vagy így ábrázoljuk; ha pedig balra fordul, a bal oldalán), az orrlyukak fölött mindkét oldalon, a száj alatt, az öregek homloka körül és alsó állkapcsán, a kéz ujjai körül, a láb ízülésein, belül és az elfordított arcon az orrlyukak körül az elülső részeken és az orrnyílásokon.

Az öregek és aggok szemöldökét viszont venedával csináld, mellyel a szembogarat is kitöltötted. Ezután tiszta feketével készítsd el az ifjak szemöldökét, úgy, hogy az égetett okkerból egy kevés előtűnjék, majd a szemek felső részét a szempillákon, az orr nyílásait, a száj mindkét részét, a fülcimpák körül, a kezet, az ujjak külső részét, az ízeket és a test többi részét. A mezítelen testet körülfogó összes vonalakat viszont égetett okkerral csináld, a körmökre pedig rakj fel legvilágosabb rózsaszínt. […]

16. fejezet. Az a festés, mely a szivárvány képét utánozza. Az a festés, mely a szivárványt utánozza, különböző színekből tevődik össze, vagyis cinóberből és zöldből, továbbá cinóberből és meneschből,[126] zöldből és okkerból, zöldből és foliumból,[127] foliumból és okkerból, meneschből és okkerból, cinóberből és {82} foliumból. Ezeket a következő módon kell alkalmazni. Két azonos szélességű sávot húzunk, az egyiket mésszel kevert égetett okkerból, úgy, hogy falra festve cinóber alatt alig negyedrész legyen csak az égetett okker, táblán viszont a cinóbert keverjük hasonló módon krétával. A másikat hasonló módon keverjük, azonban succus[128] nélkül. A két sáv között fehér sáv legyen. Ezután keverj cinóberből és fehérből annyi színt, amennyit akarsz, úgy, hogy az elsőben csak kevés cinóber legyen, a másodikban több, a harmadikban még több, a negyedikben ismét több, mígnem elérkezel a tiszta cinóberig. Ekkor adj hozzá egy kevés égetett okkert. Végül jön a tiszta égetett okker. Majd az égetett okkert feketével keverd. Egészen a tiszta feketéig. Hasonló módon készíts árnyalatokat zöldből és fehérből, mígnem eljutsz a tiszta zöldig. Ezután adj hozzá egy kevés succust. Keverd újból, és adj hozzá több succust. Ezek után keverj hozzá kevés feketét, majd többet, egészen a tiszta feketéig. Okkerra égetett okkerral csináld a sötétebb árnyalatokat, a végén feketét adván hozzá. A menesch árnyékait foliummal, végül feketét téve hozzá. A folium sötétebb árnyalatait égetett okkerral, végül feketét téve hozzá.

Ezeket a színeket úgy kell felrakni, hogy középről világosabb sávok induljanak ki, és így haladjanak egészen a végső feketéig. E sávokból sohasem lehet több színenként tizenkettőnél. Ha ennyit akarsz, úgy készítsd a keveréket, hogy a tiszta szín a nyolcadik helyre kerüljön. Ha kilencet akarsz, a hatodik helyre tedd a tisztát. Ha nyolcat vagy hetet akarsz, az ötödik helyre tedd a tisztát. Ha hatot akarsz, a negyedikre. Ha ötöt akarsz, a harmadikra. Ha négyet vagy hármat, ne tisztát tégy közéjük, hanem azt a sávot vedd a tiszta helyett, amelynek ezt meg kellene előznie, és árnyald egészen a másik színsáv feketéjéig.

Ily módon festjük a kör alakú és négyszögletes trónusokat, a sávokat a szegélydíszek körül, a fák törzsét az ágakkal, az oszlopokat, a kerek tornyokat, székeket és mindazt, amiről azt akarod, hogy kereknek lássák. Ezzel a módszerrel festhetők az oszlopokról induló ívek is a házakban, azonban egy színnel, úgy, hogy a belső rész fehér legyen, a külső fekete. A kerek tornyok okkerral készüljenek, úgy, hogy középen legyen a fehér sáv, és mindkét oldalról egészen világos okker induljon ki, és lassanként sáfránysárgába átmenve, jusson el az utolsó előtti sávig, amelybe kevés égetett okkert keverjünk, majd kissé többet, azonban úgy, hogy sem tiszta okkernak, sem tiszta égetett okkernak ne lássék. Ily módon és ilyen keveréssel festjük a tornyokat és oszlopokat feketével és fehérrel. A fák törzseit zöldből és okkerból keverjük ki, hozzátéve kevés feketét és succust. Az utóbbi színnel festjük a földet és a hegyeket is. A föld és a hegyek zöldből és fehérből, succus nélkül is készülhetnek, úgy, hogy belső részük halvány legyen, a külsőre pedig kevés feketével kevert sötét árnyalatok kerüljenek. Minden színt, mely a falon másik alá kerül, mésszel keverjünk, hogy tartós legyen. Lazur, menesch és zöld alá veneda kerül, cinóber alá égetett okker, okker és folium alá ugyanezek a színek, mésszel keverve.

{83}

II. könyv. Üvegfestészet

Az üvegművesség technikai eljárásait ismertető könyv útmutatásainak középpontjában az üvegfestészet áll. Theophilus ezt tulajdonképpen festészeti eljárásként ismerteti, s a festészet tökéletesebb területének tekinti. A könyv bevezetőjének tanúsága szerint a fényáteresztő képesség, a ragyogás teszi tökéletesebbé, magasabb rendűvé az üvegfestményt a táblaképnél, miniatúránál vagy faliképnél, amelyekben az aranyozás jelenti ugyanennek a képességnek megközelítését.

Az üvegfestészet valamennyi technikai eljárása azt a célt szolgálja, hogy a kép a hagyományos technikai eljárásnak megfelelő látványt nyújtson. A táblaképfestészet színskálájának megfelelően igyekszik megszabni az alapszíneket és kijelölni a lokális árnyalat-fokozatokat. Ugyanerre a célra szolgál a hatás optikai korrekciója. Viollet-le-Duc ismerte fel, hogy az üvegfestményre felvitt sötét színű ornamentika elsődleges célja az, hogy a különböző sugárzóképességű színfoltokat elhatárolja, és elhárítsa a kontúrok látszólagos torzulását és a színek egymásba mosódását. A 21. fejezet szövege igazolja Viollet-le-Duc magyarázatát, hiszen ez éppen a sugárzó, világos színű táblákon írja elő alkalmazását. Ugyanott a színösszeállítás előírásai a kiegészítő színek sajátosságainak alapos ismeretéről és igen gazdag tapasztalatokról tanúskodnak. Olyan elvek fogalmazódnak meg Theophilus művében, melyek alkalmazásának egykorú emlékei közül csak töredékeket ismerünk, annál gazdagabban jelentkeznek azonban az üvegfestészet XII–XIII. századi virágkorának emlékein.

17. fejezet. Az üvegablakok készítése. Ha üvegablakot akarsz csinálni, készíts magadnak először egy sima fatáblát, olyan hosszúságút és szélességűt, hogy ugyanazt az ablakot kétszer rá tudd tenni, majd krétát véve, vakarj le belőle késsel az egész táblára, hintsd be mindenütt vízzel, és egy ronggyal dörzsöld el az egészet. Amikor megszáradt, vedd egy ablak hosszának és szélességének mértékét, rajzold rá a táblára körző és vonalzó segítségével, ólommal vagy ónnal. Ha azt akarod, hogy szegélydísz legyen rajta, húzd meg azt tetszésed szerinti rajzzal olyan szélességben, amint jónak látod. Amikor ezt megtetted, rajzolj annyi képet, amennyit akarsz, először ólommal vagy ónnal, majd égetett okkerral vagy feketével, gondosan húzva meg minden vonalat. Erre akkor lesz szükséged, amikor majd fested az ablakot, hogy a tábla szerint egyesíthesd az árnyékokat és a fényeket. Majd amikor elrendezted a ruhák változatosságát, jegyezd fel mindegyiknek a színét a maga helyén, és kezdőbetűjével jelöld meg a színét minden másnak is, amit festeni akarsz.

Ezután végy egy ólomedénykét, tegyél bele vízzel elkevert krétát, és csinálj magadnak két vagy három kis ecsetet szőrből, mégpedig menyét, evet, mókus vagy macska farkából vagy szamársörényből. Ezután fogj egy darabot az üvegből, amilyen fajtájút csak akarsz, s ez mindenfelől nagyobb legyen annál a felületnél, amelyre elhelyezed. Az üveget helyére illesztve, figyeld meg rajta keresztül a táblán levő körvonalakat, ezek nyomán csak a körvonalakat húzd meg az üvegen krétával. Ha az üveg olyan sűrű lenne, hogy nem tudnád észrevenni rajta keresztül a táblán levő vonalakat, végy fehér üveget, és erre vidd át a vonalakat. Amikor megszáradt, tedd a sűrű üveget a fehérre, emeld őket fény {84} felé: így keresztülnézhetsz rajta, és meghúzhatod a körvonalakat. Ily módon rajzolhatsz ki mindenfajta üveget, akár arcról, kézről, lábakról, szegélydíszről van szó, akár bármilyen helyről, ahová színeket akarsz tenni.

18. fejezet. Az üveg szétvágása. Ezután forrósítsd fel parázson a vágóvasat, mely mindenütt vékony legyen, de a végén vastagabb. Amikor izzani kezd a vastagabb részén, tedd rá az üvegre, amelyet fel akarsz vágni, itt nemsokára megjelenik majd a törés kezdete. Ha pedig az üveg kemény lenne, nedvesítsd meg benyálazott ujjaddal azon a helyen, ahová a vasat fogod tenni. Amikor itt hirtelen megreped, nyomd rá a vasat aszerint, ahogy szét akarod vágni, és a repedés így fog folytatódni. Amikor már mindegyik rész így fel van vágva, fogj egy rúdvasat, amely egy tenyér hosszúságú legyen, mindkét végén meggörbítve. Ennek segítségével egyengess ki minden darabot, és tedd őket egymás mellé, mindegyiket a maga helyére. Az összeállítás után vedd azt a festéket, mellyel az üveget festened kell. Ezt így készítheted.

19. fejezet. Az üvegfestésre szolgáló festék. Végy vékonyra kalapált rezet, hevítsd kis vascsészében, míg egészen szét nem porlik, majd végy zöld üveg- és görög zafírüveg darabkákat, morzsold szét azokat egyenként két porfírlap között, és vegyítsd össze mindhármat, úgy, hogy egyharmada rézpor legyen, harmada zöld és harmada zafírüveg. Nagyon gondosan törd meg őket ugyanazon a porfírkövön borral vagy vizelettel, majd vas- vagy ólomedénybe téve, fesd őket nagyon óvatosan az üvegre a táblán levő vonalak szerint. Ha az üvegre betűket akarsz festeni, fedd be teljesen az illető részeket ezzel a festékkel, és a betűket írd ecsetnyéllel.

20. fejezet. A fény három fokozata az üvegen. Ha már jártas vagy ebben a munkában, a ruhák árnyékait és fényeit is elkészítheted, éppen úgy, amint a festészetben színekkel, mégpedig a következőképpen. Amikor a ruhán megfestetted a vonalakat a fent említett festékkel, kend szét a festéket ecsettel úgy, hogy az üveg átlátszó legyen azon a részen, ahol a festészetben fényt szoktál felrakni. E vonal egyik részén legyen sűrű, másik részén hígabb, a harmadikon még hígabb, olyan gondosan árnyalva, mintha három egymás mellé tett szín látszana. Ezt a sorrendet kell betartani a szemöldök alatt, a szem, az orrlyukak és az áll körül, az ifjak arca körül, a csupasz lábak, kezek és a mezítelen test más részei körül, úgy, hogy a festészet e fajtája a színek gazdagságán alapuljon.

21. fejezet. Az üvegfestmény díszítése. Legyen valamely díszítés is az üvegen: a ruhákon, az ülőalkalmatosságokon és az üres helyeken, ahol zafír, zöld, fehér és világos bíbor van. Amikor megcsináltad az első árnyékokat az ilyen ruhákon, és azok megszáradtak, fedd be a fennmaradó részeket híg festékkel, mely ne legyen olyan sűrű, mint a második árnyék, de olyan világos se, mint a harmadik, hanem a kettő között. A száradás után tégy finom vonásokat az ecset nyelével a már elkészített első árnyékok mellett mindkét oldalról, de úgy, hogy a világos szín első árnyékai és e vonások között láthatóak maradjanak a finom vonások. A fennmaradt részeken pedig csinálj köröket és indákat, közéjük virágokat és leveleket, éppúgy, mint a festett betűk esetében, azokat a mezőket azonban, melyeket a betűk között ki akarsz tölteni, a legfinomabb indákkal fesd ki. Néha a körökbe {85} állatkákat, madárkákat, kis csúszómászókat és ruhátlan alakokat is illeszthetsz. Ily módon készíts felületeket a legvilágosabb fehérből, ezeknek képeit ruházd fel zafírral, zölddel, bíborral és vörössel. A hasonlóan festett zafír- és zöld színű mezőre pedig, és a nem festett vörösre, a legvilágosabb fehérrel készíts ruhákat; e fajta ruháknál nincs ékesebb. A fent említett három színnel fess a szegélydíszeken indákat és leveleket, virágokat és csomókat, olyan sorrendben, mint fent; a színeket használhatod a képmások arcához, a kezekhez és lábakhoz és mindenütt a csupasz testrészekhez, a helyett a festék helyett, melyet az előző könyvben poscnak neveztünk. Sáfrányszín üveget ne igen használj a ruhákhoz, csak a koronákon és azokon a helyeken, ahol a festészetben aranyat alkalmaznánk. Mindezek összeillesztése és kifestése után hevíteni kell az üveget egy kemencében, hogy a színek tartósak legyenek. […]

23. fejezet. Az ablakok összeillesztése és rögzítése. Miután [az öntőforma] elkészült, végy tiszta ónt, tégy hozzá ötödrész ólmot, és önts belőle a fent említett vasba vagy fába annyi vesszőt, amennyit akarsz; ezzel fogod művedet forrasztani. Szerezz negyven darab egyhüvelykes szöget is, melynek egyik vége vékony és kerek legyen, a másik négyszögletes és annyira visszagörbített, hogy középen nyílás támadjon. Ezután fogd a festett és kiégetett üveget, és helyezd sorban a tábla másik felére, ahol nincs rajz. Ezután emeld fel az egyik képmás fejét, foglald körül az ólommal,[129] és tedd vissza óvatosan a helyére, egy alkalmas kalapáccsal szegezd oda körben három szeggel, hozzáillesztve a mellet, a kart és a többi ruhát. Ha egy részt rögzítettél, erősítsd meg kívülről szegekkel, hogy ne mozduljon el a helyéről. Ekkor vedd a forrasztóvasat, mely hosszú és vékony legyen, a végén viszont vastag és kerek, ennek a kerek résznek a végén ismét vékony és meghajlított, legyen megreszelve és ónnal bevonva, és tedd a tűzbe. Közben fogd az ónvesszőket, kend be őket mindenfelől viasszal, és reszeld meg az ólmot minden olyan felületen, ahol forrasztani akarod. Minden helyen, ahol az ólom két része találkozik, tedd rá az ónt, ragadj forró vasat, és simítsd végig a vassal, míg össze nem forr. Miután összeállítottad a képeket, ily módon rendezd el tetszés szerinti színű alapjukat, és így, részletenként állítsd össze az ablakot. Miután pedig kész az ablak, és egyik oldalán meg van forrasztva, fordítsd a másik oldalára, és hasonlóképpen reszelve és forrasztva, rögzítsd.

III. könyv. Ötvösség

A kisművészetek technikáinak ismertetése a liturgikus felszerelések készítésével függ össze, s ezek különböző típusait, más-más rendeltetésű tárgyait mutatja be. A technikák ismertetése az eljárások részletes bemutatása mellett elsősorban a gyakorlatra támaszkodik. Így a könyv többnyire csak súlyarányokról beszél, nem említ azonban sem a felhasználandó anyaggal, sem az edények méretével kapcsolatban abszolút mértéket, meghatározó mennyiséget vagy nagyságot.

A díszítés technikáinak sorában a román korban szokásos valamennyi eljárást ismerteti, itt is a változatosság szempontja érvényesül. Csak ritkán utal az ornamentika vagy az {86} ábrázolások témájára. Az ábrázolások többnyire a liturgikus funkció meghatározta allegorikus motívumok.

24. fejezet. A munkához való ezüst elosztása. Ha kelyhet akarsz készíteni, miután megtisztítottad az ezüstöt, oszd két egyenlő részre, az egyik felét használd fel a talphoz és a patenához, a másikból pedig készítsd el a cuppát, de ehhez tégy hozzá még a patena részéből is. Példának okáért, ha egy márka ezüstöd lenne, adj a feléhez még tizenkét ezüstpénznyit, ezt azután reszeld le, és csiszold, hogy visszatehesd oda, ahonnan elvetted. Ha több vagy kevesebb ezüstöd lenne, a mennyiség szerint adj hozzá, és aztán tedd vissza az egyes részekhez.

25. fejezet. Az ezüst öntése. Miután így szétosztottad, tedd az ezüstöt egy tégelybe, és miután megolvadt, tegyél rá egy kis sót, majd öntsd egy kerek öntőformába, melyet parázson fölmelegítettél, és olvasztott viaszt tettél bele. Ha pedig elhanyagoltál valamit, úgy, hogy az öntött ezüst nem lenne tiszta, öntsd ki még egyszer, míg tiszta nem lesz. Ezután készíts magadnak keveréket tiszta borkőből és sóból, ebben hűtöd ki az ezüstöt mindannyiszor, valahányszor kiöntötted.

26. fejezet. Kisebb kehely készítése. Amikor elkezded a kikalapálást, keresd meg a középpontját, jelöld meg körzővel, és köréje alakíts ki egy négyszögletes nyúlványt, amelyhez majd a talpat erősíted. Mikor már olyan vékony lesz, hogy kézzel meg lehet hajlítani, csinálj körzővel köröket, belül a középponttól a feléig, kívül pedig a felétől a széléig, és gömbölyű kalapáccsal kezdd el verni a körök mentén úgy, hogy mélységet kapjon. Kívül viszont egy közepes kalapáccsal verd gömbölyű üllő fölött a körök mentén, egészen a pereméig, hogy ezáltal a kehely szűkebb legyen. Így járj el mindaddig, míg el nem nyeri a felhasznált ezüst mennyisége által megszabott nagyságot és formát. Ezzel végezvén, reszelővel csiszold meg mind a belsejét, mind a külső részét, valamint körben a peremét, mígnem mindenütt egyenletes lesz.

Majd az ezüst fentebb említett megmaradt felét oszd két részre, az egyik részből végy el hat pénznyi mennyiséget, és add hozzá a másikhoz, melyből a talpat készíted; ezt ismét reszeléssel veszed el abból, és a maga részéhez teszed majd. A talpat is éppúgy öntsd és kalapáld, mint a cuppát, míg vékony nem lesz, de most ne csinálj négyszögletes nyúlványt. A vékonyítás után adj neki mélységet gömbölyű kalapáccsal kívülről és belülről, majd kezdd el kialakítani a noduszt közepes kalapáccsal; kezdetben gömbölyű, később két oldalán nyújtott üllőn, amíg a nyaka olyan karcsú nem lesz, amilyennek akarod. Ügyelj arra, nehogy az egyik felén jobban kikalapáld, mint a másikon, és hogy a nodusz ne tolódjon el véletlenül az egyik oldalra, hanem középen álljon, mindenfelől egyforma vastagságban és szélességben. Most tedd szénparázs fölé, töltsd meg viasszal, majd amikor kihűlt, vedd a talpat a bal kezedbe, jobbodba pedig a vékony cizellálóvasat. Ültesd magad mellé az inasgyereket, aki kis kalapáccsal ott üt rá a vasra, ahová azt teszed; így jelölöd ki azt a gyűrűt, amelynek a talp és a nodusz közt kell körülfutnia. Miután ez megtörtént, öntsd ki a viaszt, majd a közben újra felmelegített talpat töltsd meg vele, hogy a gyűrűt mélyebbre kalapálhasd, mint az előző alkalommal. Az eljárás után lásd el egyenletesen gyöngyökkel,[130] utána {87} pedig csiszold és simítsd le a noduszt, a talpat körben, külső és belső részén, és a peremét. Készíts négyszögletes nyílást a noduszon a felette levő cuppa nyúlványának megfelelően, és tégy belé kerek, tömör ezüstdarabot, amely hasonlóan van kilyukasztva. Készíts egy különálló gyűrűt is, mely a cuppa és a nodusz közé fog kerülni, ugyanolyan fajtájút és nagyságút, mint az, amelyet cizellálóvassal készítettél a nodusz alá, majd tompa vassal egy fenőkövön alakítsd ki egyformára, aztán egy tölgyfa hasábon előbb szénporral, majd finomra tört krétával egy rongy segítségével csiszold meg a cuppát, a noduszt, a talpat és a gyűrűt, míg az egész mű csillogó nem lesz. Elvégezvén mindezt, egy finom reszelővel hasítsd négyfelé a cuppa nyúlványát, borítsd egy gömbölyű üllőre úgy, hogy jól álljon, jobb kézzel dugj egy vasat a noduszba, és veress rá közepes kalapáccsal, míg össze nem szegezted a két részt.

Ezután öntsd ki a lereszelt és lecsiszolt ezüstöt, azzal együtt, ami fennmaradt. Kalapálj egy körzővel meghatározott korongot, ugyanolyan szélességűt, amilyen a kehely magassága a talp alsó részétől a felső peremig, vagy ennél kissé nagyobbat, és kalapálj bele a cuppának megfelelő mélyedést, hogy egyenletesen álljon rajta. Ha akarod, körzővel rajzolhatsz belé két kört, közepére pedig tompa árral egy bárány képét vagy az égből lenyúló és áldó jobb kezet, a két kör közé pedig betűket. Mindezt finoman cizelláld a vassal, és csiszold meg, hogy olyan hatású legyen, mint a kehely.

59. fejezet. A trébelt füstölő. Ha pedig trébelt művű füstölőket akarsz készíteni aranyból, ezüstből vagy rézből, először tisztítsd meg ezeket a fent leírt módon, majd önts ki vas öntőformába két-, három- vagy négymárkányi mennyiséget, aszerint, hogy mekkorára kívánod készíteni a füstölő felső részét. Ezután vékonyítsd koronggá oly módon, amint fentebb, a nagyobb kehely készítésénél olvasható, annyi különbséggel, hogy ez a mű belül szűkebb és mélyebb, kívül magasabb kell hogy legyen. Magassága egyezzék meg teljes szélességével és még annak a felével. Mielőtt a magasságát növelnéd, szélességét kell csökkentened. Készíts rá tornyokat: mégpedig legfelülre egy nyolcszögűt, amelyen ugyanannyi ablak legyen, alatta legyen négy négyszögű, melyek mindegyike három oszlopocskával van ellátva, köztük két hosszúkás ablakkal, ezek között a középső oszlop felett pedig legyen egy körablak is. Alattuk, a harmadik sorban, nyolc másféle torony legyen, vagyis négy kör alakú, a felettük levő négyszögűeknek megfelelő helyen, ezeken legyenek virágocskák, kis madarak és állatok vagy éppen kis ablakok, ezeken legyenek szárnyas angyalok félalakos képei, mintha bennük ülnének.

Alattuk, magán az edény kerek részén, legyen négy megfelelő magasságú ív, melyekben a négy evangelista kapjon helyet angyal képében avagy állat alakban. A kerek rész pereme fölötti ívek között pedig négy öntött oroszlán- vagy emberfej legyen, melyeken lánc megy keresztül. Miután ezt elkészítetted, alakítóvassal és kalapáccsal kívülről és belülről kalapáld ki, míg teljesen föl nem veszi formáját; reszeld, csiszold és vassal gravírozd. Ez a füstölő fedele.

Ki kell még kalapálni az alsó részt, talpával együtt. Ezen is négy ív van, a fölsőknek megfelelően. Alattuk ülnek a paradicsom négy folyóját megszemélyesítő {88} emberi alakok korsóikkal, melyekből kifolyó vízfélét öntsenek. A sarkokba pedig, ahol az ívek találkoznak, erősíts oroszlán- vagy emberfejeket, melyekről már fentebb is beszéltünk, úgy, hogy az alsó részen legyenek az arcok a rájuk erősített láncokkal, a fölső részen pedig a hajak, illetve sörények, melyeken a láncok keresztülfutnak. Ha a talpat a hozzá tartozó alsó résszel együtt nem tudnád kikalapálni, úgy készítsd el őket külön-külön, trébelt vagy öntött munkával, majd az ezüst és réz fent említett keverékével forrasztva, erősítsd össze őket. Az a liliom, amelyhez a gyűrű csatlakozik, és melybe a láncok bele vannak fűzve, szintén készülhet trébeléssel vagy öntéssel. Erre formálj virágokat, kis madarakat és állatokat, melyek megfelelnek az alsó részen levő jellegének. Ha a füstölő ezüstből vagy rézből készült, a már ismertetett módon be lehet aranyozni. Ha pedig még többet akarsz vele fáradozni, hogy a füstölőt még pompásabb munkákkal díszítsed, és hasonlóvá tedd a városhoz, melyet a próféta a hegyen látott,[131] a következőképpen járj el.

74. fejezet. A bélyegekkel benyomott munka. Csinálj olyan vasakat, melyek ujjnyi vastagok, három- vagy négyujjnyi szélesek és egy láb hosszúak. Ezeknek a legépebbeknek kell lenniük, rajtuk semmi folt, felső részükön repedés ne legyen. Ezekbe a pecsétekhez hasonlóan, keskeny vagy szélesebb indák legyenek vésve, közöttük virágokkal, állatokkal, madárkákkal vagy nyakukon és farkukon megláncolt sárkányokkal. Ne legyenek azonban túl mélyen bevésve, hanem csak közepesen, de gondosan.

Most vékonyítsd el az ezüstöt sokkal finomabbra, mint a trébelt munkánál szokás, finom szénporral, rongy segítségével tisztítsd meg, és csiszold őrölt krétaporral. Ezt elvégezvén, valamennyi szegélyre tégy ezüstöt, és a vasat helyezd üllőre úgy, hogy a vésett része felül legyen. Ezután tedd rá az ezüstöt, majd fölé tömör ólmot téve, verd erősen a kalapáccsal, akképpen, hogy az ólom a vésetre olyan erősen szorítsa az ezüstöt, hogy rajta minden vonás tisztán lássék. Ha a lemez hosszabb lenne, húzd mindig tovább, és fogóval tartsd egyenletesen a vasra szorítva, hogy amikor az egyik részt már kikalapáltad, jöhessen a másik, míg az egész lemez meg nem telik.

Ez a munka jól használható oltártáblák, pulpitusok, ereklyetartó szekrények és könyvtáblák szegélyének elkészítésekor és bármely olyan helyen, mely finom és könnyed trébeléssel van díszítve. Rézzel is lehet ilyen munkát végezni, hasonló módon nyújtva, tisztítva, aranyozva és csiszolva. A rezet úgy tesszük a vasra, hogy az aranyozás a vas felé forduljon, majd ólmot téve rá, kalapáljuk, míg a rajz meg nem jelenik rajta. A fent említett módon rávéshetjük a vasra a keresztre feszített Krisztus képét, melyet aztán ezüstre vagy aranyozott rézre viszünk át. Így készülnek az ereklyetartó szelencék és szekrénykék is. A vasra rá lehet még vésni az Isten bárányának, valamint a négy evangelistának képeit, melyek, aranyba vagy ezüstbe nyomva, díszíthetnek pompás, fából készült serlegeket. Ezeknél a bárány korongja áll középen, a négy evangelistával körülvéve, és a báránytól négy indadísz tart a négy evangelista felé. Elkészíthetjük halak, madarak és állatok képeit is, melyek, a serleg megmaradt mezőire téve, nagyon ékesen hatnak. Hasonlóképpen elkészíthetjük a Maiestas képét és más, különböző formájú és {89} nemű képeket, melyek aranyba, ezüstbe vagy aranyozott rézbe nyomva, azokat a helyeket, ahová kerülnek, finomságukkal és művességükkel módfelett ékessé teszik. A vasra rákerülhetnek ugyanígy királyok és lovagok képei is, melyek, spanyol sárgarézbe nyomva, kézmosó tálakat díszítenek. Éppen ilyenek az arany- és ezüstserlegek is, ugyanebből a fémből készített szegéllyel, melyeken kis állatok, madarak és virágocskák láthatók, ezeket azonban nem szegecselik, hanem ónnal forrasztják.

(Beke László fordítása)

(Feljegyzések a különféle művészetekről)



[104] A lélek elkalandozása, vagyis az az állapot, amidőn figyelme szent dolgok helyett világi hívságokra irányul, a bűn forrása a középkor felfogása szerint.

[105] Ismereteink szerint is a felsorolt területeken voltak az egyes művességek fő központjai.

[106] Cato, Disticha de moribus, l. IV, 29.

[107] Préd 2,1.

[108] Ef 4,28.

[109] Utalás arra, hogy a szerző maga nem művész, csak a receptek gyűjtője és feldolgozója.

[110] Zsolt 26,8. Fordításunk itt eltér a Károlyi-félétől.

[111] Zsolt 27,4.

[112] Zsolt 51,12.

[113] A Dávid példájára hivatkozó, bibliai idézetekkel alátámasztott fejtegetés az anyagi templom díszítésének fontosságát hangoztatja. A Dávidra vonatkozó zsoltáridézetekben a hármas: historikus, morális, anagogikus írásértelmezés egysége valósul meg.

[114] A Szentlélek hét adománya a művészi képesség isteni eredetét jelzi.

[115] A megdöbbentő hatás (compunctio) a művészetnek II. Gergely-féle célkitűzésére utal. Nem a didaktikus hatáson van a hangsúly, hanem az érzelmi elemeken.

[116] Membrana (latin) a. m. bőr.

[117] A. m. latin cerusa = ólomfehér.

[118] A cinobrium az égetett okker elnevezése, használatos rá a sinopis név is.

[119] Zöld színű földfesték.

[120] A növényi eredetű festékanyagok többsége mésszel nem keverhető, ezért alapozás felett más kötőanyaggal (al secco) kerülnek a falra.

[121] A posc szó eredete ismeretlen. A hússzín sötétebb árnyalatát jelentő keverékszín.

[122] Rubeum (= málnavörös): égetett okker, vörös színű.

[123] Vagyis a fény felrakására szolgáló.

[124] Veneda (lat. venetum = tengerszín, kékes): feketéből és kevés fehérből álló sötétszürke keverékszín.

[125] Égetett okkerből és feketéből álló sötét olajzöld színű keverékszín.

[126] A menesch szó perzsa eredetű; lilás sötétkék festék elnevezése.

[127] A folium valószínűleg bíborszínű festéket jelent.

[128] A succus – neve alapján – növényi nedvekből előállított festék lehet, színárnyalata ismeretlen.

[129] A kontúrok szerint kivágott színes üvegidomok összekapcsolása I keresztmetszetű ólomszalagokkal történik.

[130] Gyöngysort utánzó trébelt díszítménnyel.

[131] Ezekiel próféta látomása a mennyei Jeruzsálem képzeteinek irodalmi forrása. Vö. Ez 40.