Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

A GÓTIKUS ÉPÍTŐMŰHELYEK

A GÓTIKUS ÉPÍTŐMŰHELYEK

A gótikus művészet sajátosságai nem kis mértékben a művész és megbízója közötti újszerű viszonynak, a művészi munka megváltozott szervezeti feltételeinek és a fejlettebb technikának a következményei. E változás folyamatát nagyszámú szerződés, szabályzat segítségével lehet nyomon követni. A források a legvilágosabban az építészetről szólnak, de hasonlóképpen jönnek létre az önálló művésztestületek más művészeti ágakban is.

A bemutatandó két szerződés kétfajta tipikus helyzetet tükröz. Az urgeli esetben az építőmester tulajdonképpen a székesegyház kanonokjaihoz hasonló napi ellátást, praebendát kap fizetségül, maga is a káptalan tagjává válik, függő viszonyba kerül megbízójával. Gautier de Vallinfroid ezzel szemben pénzbeli fizetség fejében vállalkozik a meaux-i székesegyház építésére, s ez a munka elvégzésén túl – s részben a munka alatt is – teljes mozgási szabadságot biztosít számára. A gótikus építőmester fő jövedelmét a szerződésben kikötött évi bér jelenti, ehhez járulnak különböző egyéb juttatások (esetünkben tűzifa, máskor lakás, ruha is), és külön fizetik meg, ha a mester nemcsak tervezőként, hanem a kőfaragó munkán is dolgozik.

Az építőmester mellett a műhely másik, az anyagi ügyekért és a szervezet irányításáért felelős vezetője, az operarius, az építtető megbízottja. Az egyházi építkezések operariusa rendszerint pap volt. A XIII. századtól kezdve, amikor a városok is egyre gyakrabban lépnek fel megbízóként, a városi tanácsok mellett is kialakul az építkezéseket ellenőrző szervezet a maga sajátos tisztségeivel.

A városok a XIII. századtól egyre gyakrabban adnak ki céhszabályzatokat, melyekben az építőmunkások és építtetők közti viszonyt szabályozzák, de intézkednek a tanulóidőt, a munkák minőségét, a munkaidőt, a céhmester joghatósági tevékenységét érintő kérdésekben is. A céhek kezdetben kevéssé specializálódtak. Így Párizsban is, az Étienne Boileau-féle céhszabályzatban, valamennyi építőipari szakmát ugyanaz a céh foglalja magában. Párizsban a céhmester egyúttal a királyi építkezések vezető mestere is: a királyi hatalom megerősödésének egyik eredménye a céhszervezetnek és a király építőműhelyének szoros kapcsolata. Ez az udvari művészet ideális szervezeti formája; Franciaországon és Anglián kívül Európa más országaiban kevésbé voltak meg a feltételei.

Az építőmunka szervezetének két alapvető formája van a középkorban: a helyhez, városhoz kötött, a maga területén a konkurenciát kiküszöbölő céh és a megbízáshoz, konkrét építési feladathoz kapcsolódó építőpáholy. Ez utóbbi a régiesebb forma, ez őrzi erősebben a megbízótól való függőséget. Az építkezések rendszerint elnyújtott menete igényli a folyamatosság, az eredeti tervnek megfelelő folytatás biztosítását. Ennek a célnak felel meg az építőpáholyok szervezete, amely egyúttal biztosítja a művész-utánpótlást is. Ahol a céhrendszer kevéssé befolyásolta az építőmunka szervezetét, s a központi páholy sem alakulhatott ki, ott az idők folyamán a megbízók és építészek érdekeinek védelmére és a konkurencia kizárására páholyszövetségek jöttek létre, melyek szabályait az uralkodók szavatolták. Ennek a szervezetnek legfejlettebb formájával a XV. század közepétől kezdve, de feltehetően régebbi hagyományokat folytatva, német területeken találkozunk.

A szabályzatok meghatározzák a páholyok hatáskörét, intézkednek a munkafeltételekről, a képzésről, éppúgy, mint a céhelőírások. Különösen fontosak a terv védelmében hozott intézkedések, melyek a munka folyamatos, egyenletes kivitelezését biztosítják. Tükrözik a szabályzatok az építőmunkások különféle rétegeinek az érdekérvényesítésért vívott küzdelmét is, mindenekelőtt a bérezési forma és a tanulóidő kérdésében.

{132}

Két szerződés

Urgel, 1175

Az örök megváltó, Jézus Krisztus nevében, én, Arnoldus, Isten kegyelméből Urgel püspöke, az urgeli egyház valamennyi kanonokjának tanácsára és közös akaratából, reád bízom, Raymundus Lombardus, Szűz Mária templomának műhelyét, minden ingó és ingatlan dologgal együtt, úgymint: telkeket, földeket, szőlőket, az erőszak és bűnbánat miatti adományokkal, a hívők ajándékaival, a papság pénzeivel és mindazzal egyetemben, ami mind ez ideig vagy ezután bármely jogcímen Szűz Mária említett műhelyéhez tartozott vagy hozzá tartozónak tekinthető. Ezenkívül egész életedben kanonoki ellátást nyújtunk neked, éspedig azzal a feltétellel, hogy te hűen és minden csalárdság nélkül befejezed nekünk az egész templomot, és a csigalépcsőket, vagyis harangtornyokat egy zsinórnyival valamennyi boltozat fölé emeled, és a kupolát[265] is jól és illőképpen megcsinálod, minden tartozékával együtt.

Én, Raymundus Lombardus is ígérem az Úristennek, Szűz Máriának és a püspök úrnak meg az urgeli egyház minden papjának, akár most vannak ott, akár a jövőben lesznek, hogy mindazt, ami fentebb írva van, ha élek, jelen húsvéttól, melyet az Úr megtestesülésének 1175. évében ünneplünk, hét éven belül hűségesen és mindenféle csalárdság nélkül befejezem. Évenként Szűz Mária szolgálatára annyit kell alkalmaznom és tartanom a lombardok[266] közül, hogy ötödmagammal, vagyis négy lombard és én legyünk, és ez télen-nyáron szakadatlanul így legyen. És ha ezekkel együtt be tudom fejezni, így legyen, ha pedig nem tudom, vegyek fel melléjük annyi kőművest, hogy az említett munkát a mondott határidőig befejezzük. A hét év után pedig, amidőn már az isteni irgalom segítségével befejeztem az említett művet, szabadon és nyugalommal birtokoljam ételemet, amíg élek, és az épület bevételei és vagyona tárgyában álljak továbbra is a káptalan rendelkezésére. […]

(MORTET–DESCHAMPS, 129 skk.)

Meaux, 1253

A meaux-i püspök, dékán és káptalan mindenkit, aki e levelet olvassa, üdvözöl az Úrban. Tudatjuk, hogy a meaux-i egyházmegyebeli Vallinfroid-ból való Gautier mesternek átadjuk templomunk építésének munkáját, oly feltételekkel, hogy évenként 10 librát kapjon, amíg mi, utódaink és az említett káptalan a mondott építkezésen dolgoztatunk. És ha hosszú vagy örökös betegségbe esnék, melytől nem dolgozhatna, ne kapja az említett tíz librát. Továbbá kap három solidust, minden napon, amikor dolgozik az említett építkezésen, vagy elküldik az építkezés szolgálatában; és nem foghat semmilyen más munkába püspökségünkön kívül engedélyünk nélkül.[267] Továbbá kapja meg az építkezés azon fáit, melyeket nem lehet valamilyen építési célra alkalmazni. És nem mehet és időzhet az évreux-i építkezésnél vagy máshol a meaux-i egyházmegyén kívül többet, mint évente két hónapot, hacsak a káptalan engedélyével nem, és Meaux városában {133} köteles lakni. Megesküdött, hogy híven dolgozik az említett építkezésen, és hű lesz hozzá. Kelt az 1253. évben, október havában.

(MORTET–DESCHAMPS, 282 sk.)

Siena statútumai a podesta kötelességeiről

1263 előtt

És eskessem meg a Szűz Mária-templom építésvezetőit,[268] hogy ha a mű munkálatainak céljára 10 vagy 10-nél több librájuk lesz, költsék azt a mű fenntartására és a munkára, és senkinek se fizessenek a püspök úr és az én engedélyem nélkül, és ettől kezdve a püspök úr és az én rendeletemre falazzanak. És ha előfordul, hogy a sienai nagytemplom rektorai és operariusai Szűz Mária műhelye számára márványt fejtetnének, és azt az épülethez akarnák szállítani, a márványokat és köveket vagy a város költségén, vagy a kormányzásunk alá tartozó parasztokkal vitessem az említett műhelyig, a műhely operariusainak vagy a confraternitas urainak kérésére.

És kormányzásomnak kezdetétől számított egy hónapon belül eskessem meg Szűz Mária építőműhelyének operariusait, hogy minden bevételt, ami építőműhelyünk számára vagy azzal összefüggésben kezükbe jut, két kirendelt férfiú kezeihez juttatják, akiket a püspök úr választ ki három-három havonként, s ebből csupán a szokásos költségeket adhatják ki. És ama kettőt kötelezzem, hogy vállaljanak minden tartozást, ami az építőműhely miatt keletkezik, akkor is, ha a püspök úr nem akarná a Szűz Mária-templom műhelyét és tartozásait saját védnöksége alá venni.

És eskessem meg azokat, akik Siena városában a Szűz Mária építkezése számára gyűjtenek, hogy bármi kerül is hozzájuk vagy kezükbe a műhely számára, azt megrövidítés nélkül adják és utalják a műhely vezetőinek, vagyis a műhelyhez kiválasztottaknak kezeibe, és ezt minden héten egyszer meg kell tenniük, kivéve azokat, akik húsvétkor gyűjtenek a nagytemplomban. […] És ne tegyek, tétessek vagy engedjek tenni bárkinek is a város vagyonából a szegényeknek járó alamizsnaként nagyobb adományt, mint kormányzásom idejének minden napján 12 dénárt, kivéve, hogy annyi meszet adjak Szűz Mária templomának építéséhez a püspök úr vagy az operariusok kérésére, amennyi a munkához szükséges, amikor falaznak rajta. […]

(BORGHESII–BIANCHI, 3. sz.)

Avignon város statútumaiból

1243

145. A mesterek dolgozni kötelesek azoknak, akikkel szerződtek. Elrendeljük, hogy valamennyi, kőben vagy fában dolgozó mester vagy bármely más mester vagy {134} ács, aki valakivel szerződött, hogy mesterségében dolgozik neki, akár megállapítottak neki biztos fizetséget, akár nem: azon a napon, melyre a munkát kitűzték, mindenképpen köteles dolgozni annak, akivel szerződött, és ha ura úgy akarja, az elkezdett munkát be kell fejezni, kivéve, ha a mester megfelelő okkal kimenti magát. És ha a mester ezt megszegné, minden nap után, amelyen távol maradt, 2 solidus ítéltessék meg annak az úrnak, akivel a munkára szerződött.

(MORTET–DESCHAMPS, 268)

Étienne Boileau

IX. Lajos alatt, 1268-ban történt meg a párizsi céhek szabályzatainak összegyűjtése, ami Párizs polgármesterének (prévot des marchands), Étienne Boileau-nak nevéhez fűződik. 1248-ban a keresztes hadjáratban a király kísérője, 1258-ban prévot-ként tűnik fel. 1271 körül halt meg.

ÉPÍTŐMUNKÁSOK ÉS KŐFARAGÓK. CHARTRES, SZÉKESEGYHÁZ, ÜVEGABLAK RÉSZLETE (COLOMBIER NYOMÁN)

{135} A kőművesekről, kőfaragókról, gipszkészítőkről és habarcskészítőkről

I. Párizsban az lehet kőműves, aki akar, ha érti a mesterséget, és a mesterség hagyományos szokásai szerint dolgozik, melyek a következők:

II. Senkinek sem lehet mesterségében egynél több tanítványa, és ha tanítványa van, nem veheti fel hat évnél kevesebb szolgálatra, de több szolgálatra felveheti, és pénzért is, ha teheti. És ha hat évnél kevesebbre venné fel, büntetése 20 párizsi sous, melyet urunk, Szent Balázs kápolnájának[269] kell megfizetni. Kivétel, ha törvényes házasságból született fiairól van szó.

III. A kőművesek felvehetnek egy másik tanulót, mihelyt az első öt évet kitöltött azóta, hogy felvették.

IV. A király, aki most él, s akinek Isten adjon jó életet, Guillaume de Saint-Patu mesternek adta a kőfaragók mesterségének tisztjét, tetszése szerint.[270] Ez a Guilleaume mester Párizsban, a palota páholyában fog ítélkezni és a fent említett mesterségre képessége szerint jól és törvényesen vigyázni, s amíg a királynak tetszik, kormányozza az említett mesterséget, a szegényeket éppúgy, mint a gazdagokat, és a gyengét ugyanúgy, mint az erőset.

V. A habarcskészítők és gipszkészítők helyzete és szabályzata mindenben ugyanaz, mint a kőműveseké.

VI. A párizsi kőművesek, habarcskészítők és gipszkészítők mesterségére a király nevében felügyelő mesternek a fent említett módon két tanítványa lehet, és ha több tanítványa lenne, a fent elrendelt módon bűnhődjék.

VII. A kőműveseknek, habarcskészítőknek és gipszkészítőknek mesterségükben annyi segédjük és szolgájuk lehet, amennyi nekik tetszik, csak semmit se mutassanak meg nekik mesterségükből.

VIII. Minden kőművesnek, habarcskészítőnek és gipszkészítőnek meg kell esküdnie védőszentjeire, hogy az említett mesterséget, ki-ki abban, ami őt illeti, jól és törvényesen őrzi és végzi. És ha megtudnák, hogy bárki, bármely dologban megszegné azt, s nem az említett mesterség hagyományos szokásai szerint cselekednék, esküjük folytán, valahányszor megtudják, adják tudtul a mesternek.

IX. Az a mester, akinek tanítványa kitöltötte idejét, köteles a céhmester elé járulni és tanúsítani, hogy tanítványa jól és törvény szerint kitöltötte idejét, és ekkor a céhre felügyelő mesternek meg kell esketnie a tanulót védőszentjeire, hogy jól és törvényesen fogja betartani a mesterség hagyományos szokásait.

X. Az előbb említett mesterségekben, az évnek azon részeiben, mikor szabad húst enni,[271] senki sem dolgozhat azon túl, hogy nonát harangoztak a Notre-Dame-ban, nagyböjt idején és szombaton pedig azután, hogy a Notre-Dame-ban elénekelték a vecsernyét, hacsak nem kell befejezni egy boltozatot vagy egy lépcsőt, vagy megcsinálni egy utcára nyíló ajtó keretét. És ha bárki a fent említett órákon túl dolgoznék, kivéve a fent mondott munkákat vagy a szükséget, 4 dénár büntetést fizessen a céhre felügyelő mesternek, és a mester büntetés fejében elkobozhatja a szerszámait annak, aki ellenszegülne.

XI. A habarcskészítők és gipszkészítők annak a mesternek ítélkezése alá tartoznak, aki az említett céhre a király nevében felügyel.

{136} XII. Ha egy gipszkészítő gipszet küld, hogy azt valaki felhasználja, az a kőműves, aki annak dolgozik, akinek a gipszet küldték, eskü alatt kell hogy vigyázzon a gipsz jó és törvényes mértékére. És ha gyanakszik a mértékre, meg kell mérnie vagy jelenlétében meg kell méretnie a gipszet. És ha úgy találja, hogy annak mértéke nem jó, a gipszkészítő ezért 5 sous büntetést fizet, tudniillik az előbb említett Szent Balázs-kápolnának 2 sous-t, a céhre felügyelő mesternek 2 sous-t, annak pedig, aki lemérette a gipszet, 12 dénárt. És az, akinek a gipszet szállították, a munka minden évében aszerint fizet majd, amit abban talált, amit újból megmértek, de csak egy zsákot nem lehet lemérni.

XIII. Senki sem lehet Párizsban gipszkészítő, aki nem fizet 5 párizsi sous-t a céhre a király nevében felügyelő mesternek. És amint megfizette az 5 sous-t, meg kell esküdnie védőszentjeire, hogy semmit nem tesz a gipsszel azon kívül, amit tenni kell, s hogy jól és törvényes mérték szerint fog szállítani.

XIV. Ha a gipszkészítő gipszével mást tenne, mint amit köteles, 5 sous büntetést kell fizetnie a mesternek, valahányszor ezt újból megteszi. És ha a gipszkészítő ebben megrögződik, és sem büntetést fizetni, sem megjavulni nem akar, a mester eltilthatja a mesterségétől. Ha pedig a gipszkészítő a mester szavára nem akar felhagyni mesterségével, a mester ezt tudtul kell hogy adja Párizs prévot-jának, és a prévot eskü alatt tiltsa el azt a gipszkészítőt az említett mesterségtől.

XV. A mozsárkészítőknek[272] meg kell esküdniük a céh mestere és más elöljárói előtt, hogy mozsarakat csak jó liois-ból[273] készítenek, és ha más kőből csinálják, vagy ha a mozsár liois-ból van, de repedezik, össze kell zúzni, és a céh mesterének 4 dénár büntetést kell fizetni.

XVI. A mozsárkészítők nem vehetik fel tanulóikat hat évnél kevesebb szolgálatra és száz párizsi sous-nál kevesebb tanulópénzért sem.

XVII. A céh mestere a király akaratából rendelkezik a kőművesek, gipszkészítők és habarcskészítők, valamint segédeik és tanulóik feletti alsó fokú bíráskodás hatalmával, mesterségük vállalkozásaiban, vér nélküli verekedéseikben, valamint panaszaikban, kivéve a birtokügyi panaszokat.

XVIII. Ha valakit az említett mesterségekből a céhre felügyelő mester elé idéznek, de nem jelenik meg, 4 dénár büntetést kell fizetnie a mesternek. Ha megjelenik a kitűzött napon, és vallomást tesz, kapjon haladékot, ám ha a megadott napokon belül nem fizetné meg, 4 dénár büntetést kell fizetnie a mesternek, és ha tagad, de nincs igaza, 4 dénárt kell fizetnie a mesternek.

XIX. A céhre felügyelő mester nem szabhat ki bírságot, csak perben; és ha az, akit megbüntet, olyan elvetemült és oktalan, hogy nem akar engedelmeskedni a mester ítéletének, vagy nem akarja megfizetni a bírságot, a mester eltilthatja mesterségétől.

XX. Ha az említett mesterségből valaki, akit a mester eltiltott annak folytatásától, a mester tilalma ellenére tovább dolgozik, a mester elkobozhatja szerszámait, és megtarthatja azokat, míg meg nem fizeti a büntetést. Ha pedig erőszakra vetemednék, a mesternek ezt tudatnia kell Párizs prévot-jával, és a prévot meg kell hogy törje ennek erejét.

{137} XXI. A kőművesek és gipszkészítők tartoznak az éjjeli őrséggel és az adóval és minden más kötelezettséggel, mellyel a többi párizsi polgár is tartozik a királynak.

XXII. A habarcskészítők és minden kőfaragó mentesek az éjjeli őrség alól Martell Károly ideje óta,[274] mint ezt bölcs férfiak tanúsították atyáról fiúra.

XXIII. A céhre a király nevében felügyelő mester mentes az éjjeli őrség alól, annak a szolgálatnak a fejében, melyet a mesterség felügyeletében végez.

XXIV. Azok, akik betöltötték hatvanadik évüket, és azok is, akiknek felesége gyermekágyban fekszik, míg gyermekágyas, nem kötelesek az éjjeli őrségre, de ezt tudtul kell adniuk annak, aki a király nevében felügyel a nyugalomra.

(Párizs céheinek és mesterségeinek szabályzata: R. de LESPINASSE–F. BONNARDOT, Le livre des métiers d’Étienne Boileau, Paris, 1879, 88 skk.)

Strassburgi páholyszabályzat

1459-ben Strassburgban, majd nem sokkal később Regensburgban rendezték azt az összejövetelt, amelyen az egész német nyelvterületre kidolgozták a kőfaragók szabályzatait. Az eredeti szöveg nagy részét Heideloff kiadta, de azóta ez már elveszett. A szabályzat egyes rendelkezéseit csak későbbi forrásokból lehet rekonstruálni. Mindenekelőtt az 1628-ban megerősített klagenfurti szabályzat áll közel a regensburgi határozatok szövegéhez.

Az Atya, Fiú és Szentlélek és a tiszteletre méltó anya, Mária, meg az ő szent szolgáik, a négy szent Megkoronázott[275] nevében, örök emlékezetül. Tekintve, hogy az igaz barátság, egyetértés és engedelmesség minden jónak az alapja, ezért és közhasznára és szabad akaratából minden fejedelemnek, grófnak, úrnak, városnak, káptalannak és kolostornak, akik templomokat, szentélyeket vagy más nagy kőfaragó munkákat és épületeket csinálnak vagy eljövendő időkben csinálni kívánnak: hogy ezekről kielégítően gondoskodjunk és ellássuk őket; valamint a német tartományokban az egész kőműves és kőfaragó mesterség minden mesterének és legényének hasznára és szükségletére; különösen pedig azért, hogy elkerüljük a mesterséghez tartozók között a további széthúzásokat, homályos dolgokat, bajokat, költségeket és károkat, melyeket bizonyos mesterek alatt ártalmasan elszenvedtek, és amelyek súlyosak voltak, azon jó szokás és ősi megállapodás ellenére, amelyet őseik és a mesterség kedvelői régi idők óta jó emlékezetben tartottak és hagyományoztak.

Hogy azonban a helyes békés úton kutassunk és továbbra is azon maradjunk, mi, valamennyien mesterei és legényei ugyanezen mesterségnek, akik káptalan módjára Speyerben, Strassburgban és Regensburgban egybegyűltünk, magunk és egyetemes fent említett mesterségünk minden más mestere és legénye nevében és helyett, ezt a régi megegyezést felújítottuk, és ebben a rendben és társulatban illő módon és barátian egyesültünk, és egyetértést teremtettünk; és megfogadtuk és megígértük magunk meg minden utódunk nevében is, hogy hűségesen megtartjuk, ami ez után írva van:

{138} 1. Először: ha úgy történnék, hogy valamely artikulus ebben a szabályzatban túl súlyos vagy kemény, avagy valamelyik túl könnyű vagy túl enyhe lenne, akkor azok, akik ebben a szabályzatban benne vannak, többséggel enyhíthetik az ilyen artikulusokat, elvehetnek belőlük vagy hozzájuk tehetnek, mindig az idő és a vidék igényei szerint és a változásoknak megfelelően. Ezek aztán, amikor összehívják őket, káptalan módjára legyenek együtt e könyv tartalma szerint, ezt azonban meg kell tartani, a szerint az ígéret szerint, melyet mindegyikük tett.

3. Továbbá: amely becsületes művek és épületek mostani időkben vannak, és napidíjban állnak, név szerint pedig Strassburg, Köln, Bécs és Passau és más effajta művek, meg azok a páholyok, melyek ide tartoznak, így maradjanak, és teljesen napidíjban fejezzék be őket. Ezeket az építkezéseket és munkákat, melyeket így engedtek meg, tehát napidíjban kell hagyni, és semmiféle módon nem lehet belőlük szerződéses munkát csinálni, nehogy a szerződés miatt a munkát félbeszakítsák, hanem tovább folytatódjék.

6. Továbbá: ha egy mester, bárki legyen is az, aki egy ilyen előbb említett művet és épületet kézben tartott és birtokolt, meghalna, és egy másik mester jön, és megfaragott követ talál ott, legyen az elhelyezett vagy elhelyezetlen kőmunka, ez a mester semmiféle elhelyezett kőmunkát nem emelhet le újból, sem a megfaragott, elhelyezetlen kőmunkát nem dobhatja el, más mesterek tanácsára és javaslatára sem, nehogy az urak vagy más tiszteletre méltó emberek, akik ilyen épületet csináltatnak, felesleges költségekbe verjék magukat; de azért sem, hogy az a mester, aki halála után ilyen művet hagyott hátra, meg ne csúfoltassék. Ha azonban az urak egy ilyen művet le akarnak emeltetni, ezt engedheti, amennyiben nem találja veszélyesnek.

10. Továbbá: ha egy mester egy műre szerződik, és tervrajzot ad arról, hogyan kell elkészülnie, a munkát a tervvel nem hagyhatja abba, hanem úgy kell csinálnia, amint a tervrajzot az uraknak, városoknak vagy vidéken bemutatta, tehát hogy csúfság ne érje.

12. Továbbá, ha előfordulna, hogy kőmunkát akarna kimérni vagy rajzból kibontani valaki, akárki lenne is az, aki nem ért ahhoz, hogy az alapból kiinduljon,[276] és aki ezért egy mesternél sem szolgált, sem a páholyszövetségben nincs benne, ez egy ilyen darabot semmi esetre sem vállalhat el. Ha azonban valaki ilyenbe akarna kezdeni, ne legyen vele egy legény sem, és ne álljon szolgálatába, nehogy az urak egy ilyen tudatlan mester által felesleges költségekbe verjék magukat.

13. Egy mesterember sem, sem mester, sem pallér, sem legény, bárki legyen is, senki nem taníthat semmiféle tananyagból az alapból való kiindulásra olyat, aki nincs szövetségünkben, és napjait a kőfaragásban ki nem szolgálta.[277]

14. Egyetlen mesterember vagy mester sem fogadhat el egy legénytől sem pénzt, hogy olyasmire tanítsa vagy oktassa, ami a kőmunkára vonatkozik. Ugyanígy egyetlen pallér vagy legény sem oktathat vagy taníthat senkit sem pénzért arra, amihez ért. Ha azonban egyikük a másikat valamire oktatni vagy tanítani akarja, megteheti a másiknak vagy a legényének.

{139} 40. Egyetlen mesterember vagy mester sem teheti pallérrá egyetlen olyan szolgáját sem, akit újonnan vett fel szolgájának, és még tanulóéveit tölti.

41. Egyetlen mesterember vagy mester sem tehet akkor sem pallérrá senki olyat, akit újonnan vett fel szolgájának, és tanulóéveit kiszolgálta, ha előbb egy évet nem vándorolt.

42. Ha megesnék, hogy valaki korábban kőművesnél szolgált, és most mesteremberhez jönne, és tőle akarna tanulni, az a mester ilyen szolgát sem vehet fel háromévi szolgálatnál rövidebb időre.

43. Egyetlen mesterember vagy mester sem vehet fel újonnan egy szolgát sem öt évnél kevesebb idei szolgálatra.

49. Ez a terület tartozik Strassburghoz: ami a Mosel mellékén és Frankóniában a Türingiai-erdőben és Babenbergben meg az eichstatti püspökségben Ulmig, Ulmtól Augsburgig, Augsburgtól Adelbergig és Bajorországban, a meisseni tartományban, Türingiában, Szászországban, Frankfurtban és Hessenben meg Svábföldön van, annak engedelmeskednie kell.

Továbbá: Lorenz Spenninghez, a bécsi Szent István építőmesteréhez tartozik Lambach, Stájerország, Werkhuffen, Magyarország és a Duna lefelé.

Továbbá: Stefan Hurder mesteré, a berni Szent Vince-templom építőmesteréé csak a szövetségesek országa [ti. Svájc] legyen.

Továbbá: a kölni Konrád mesterhez, az ottani templom mesteréhez és valamennyi utódjához hasonló módon tartozik felfelé a többi terület, ami fennmarad azoknak a páholyoknak igényeiből, melyek a szabályzatban benne vannak vagy hozzá csatlakozni akarnak.

(C. HEIDELOFF, Die Bauhütte des Mittelalters, Nürnberg, 1844)



[265] A négyezeti tornyot.

[266] A lombard szó valószínűleg nem származást, hanem kőfaragó foglalkozást jelöl.

[267] Általános gyakorlat, hogy egy mester egyidejűleg több építkezést vezet. Az építőmester a legfőbb technikai és művészeti irányító, a művezetés a pallér feladata.

[268] A sienai székesegyház építkezései gyors ütemben folynak a XIII. század második felében. Az építőpáholy megfelelője az itáliai városokban az Opera del Duomo szervezete, amely rendszerint a városi tanács ellenőrzése alatt működik.

[269] Szent Balázs a párizsi kőművesek és ácsok confraternitasának a patrónusa.

[270] A IX. Lajos által a királyi építőmesterre ruházott vezető szerep és ítélkezési jog a XVII. század közepéig fennmaradt.

[271] Kb. délután 3 óra.

[272] A mortelier szó mozsárkészítőt és habarcskészítőt is jelenthet. Ez esetben valószínű az előbbi jelentés.

[273] Párizs környékén bányászott, finom szemcséjű, kemény kő.

[274] Hivatkozás a régebbi szokásjogra.

[275] Sancti Quattuor Coronati, a kőfaragók védőszentjei. Pannóniai mártírok: Claudius, Nicostratus, Sempronianus és Castor kőfaragók, akik a legenda szerint Diocletianus alatt szenvedtek vértanúságot.

[276] Az itt szabadon fordított kifejezések a méretek rajzi meghatározására, a szerkesztések alkalmazására vonatkoznak.

[277] A kőfaragók ún. titkának említése. Valójában csak a kontárok elleni védelmet szolgálja, éppúgy, mint a Boileau-féle céhszabályzat VII. pontja.