Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

8. fejezet - TEÓRIA

8. fejezet - TEÓRIA

ENCIKLOPÉDIÁK

Sevillai Isidorus

(Etimológiák könyve: lásd 29. sk. l.)

A görögök azt állítják, hogy a falak és a tetőzetek építése terén Daedalus volt a feltaláló. Róla pedig azt tartják, hogy eleinte Minervától tanulta az építkezést. Az építőket, vagyis a mesterembereket a görögök tektonésnak, vagyis ácsoknak nevezik. Az architectusok [350] pedig olyan kőművesek, akik az alapokat elrendezik.[351]

Az épületeknek három részét különböztetjük meg: ezek az elrendezés, az építés és a díszítés.[352] Díszítés mindaz, amit ékesség és illendőség okán[353] az épületekhez hozzátesznek, mint például a mennyezetek arannyal díszített gerendái, a becses márványberakások és a színes festések.

(Etimológiák könyve, XIX, VIII, 1; XIX, IX, 2: PL, LXXXII)

Hugo de Sancto Victore

(Didascalicon: lásd 23., 35. sk. l.)

Hugues de Fouilloi

(A lélek kolostorkertje: lásd 94. sk. l.)

Honorius Augustodunensis

(Három könyv a világ képéről: lásd 20. l.)

Hortus Deliciarum

Az e címmel (jelentése: a gyönyörök kertje, utalás a földi Paradicsomra) készült, 1870-ben a strassburgi könyvtár tűzvészében elpusztult kódexet Herrad von Landsbergnek, az elzászi Hohenburg (Odilienberg) bencés női kolostor apátnőjének (1162–1191 után) {186} megrendelésére állították össze. Illusztrált enciklopédikus mű volt, négy részre tagolva; az egyes részek témájukat az Ó- és az Újtestamentumból, az Egyházról, illetve a végső dolgokról merítették. A szöveg elsősorban a Sevillai Isidorus Etimológiáit kivonatoló, Summarium Heinrici címen ismert tankönyvön, valamint számos, köztük sok XII. századi szerző friss művein alapul. A kódexet gazdag illusztrációk tették szemléletessé; ezek a romanika ikonográfiájának és szimbolikájának talán legfontosabb forrásai. A képek, amelyek a Sevillai Isidorus munkájához hasonló, mindenekelőtt olvasásra szánt tankönyvekkel szemben az illusztrált enciklopédikus művek iránt a későbbi középkorban inkább elterjedt igényeket elégítik ki, éppúgy az apácák épülésének és tanulmányainak szolgálatában álltak, mint a szöveg mintegy 1250 német nyelvű glosszája. Ezek révén a kézirat a korai középfelnémet egyik legfontosabb nyelvemléke is volt. Az elpusztult kódexet másolata alapján rekonstruálták, és 1979-ben kiadták.

157. A frigysátorról, hogy hogyan csinálták és alakították

Az Úr megparancsolta, hogy csináljanak sátrat ekképpen: A sátor Istennek szentelt bemeinet [354] ház volt, négyszögletes és hosszú, három fallal: az északival, a délivel és a nyugatival zárva. Szabad bejárás nyílt keletről, hogy napkeltekor a sugarak megvilágítsák…

könyökök ellin

megerősítve genuiet

hasadék schrundelin

sarkok angel

gyűrűk ringe

rudak stange

ki volt feszítve wart gespannen

feszítve gespannen

A kárpit pedig sodort gezwirnet bisszusból készült, ami a legfehérebb és legpuhább lenfajta, és jácintból és bíborból és kétszer festett skarlátból, azaz zöld grune, bíbor brun és skarlátszínű rot selyemszálakból, tollmunkával készítve, azaz tűfestéses munkával, a tűt ugyanis valamely nyelven tollnak mondják. Ezt a fajta kárpitot népnyelven bustratumnak[355] nevezik, tudniillik az i-t u-ra változtatva. Először ugyanis a vászon készül, amelyet tűvel és kézi munkával változatos festményekkel töltenek ki. Egyesek azt mondják, hogy a tollmunkát a madarak hasonlatosságára nevezik így, amelyeket tarka tollak borítanak. Ugyanezt a munkát sokszínűnek[356] gikkelvech is mondják a polis ról, ami sok vagy sokaság, a festmények sokasága miatt. Ezt a kárpitot ugyanis szép változatossággal szőtték, ahogyan Josephus[357] mondja, mindazokkal a virágokkal, amelyeket a föld szült, és más képekkel, amiket az állatok formái miatt beleszőhettek a festők…

kárpit ruclachen

csat haeftelin

kapocs kraepfelin

{187} {188} Szőrből való szőnyeg filze vagy tepit, amit olykorkecske geizzin szövetnek is neveznek, mivel nem juhok gyapjából, hanem kecskeszőrből készült, amiből a köpenyek is készülnek.

kecskeszőrből való haerin

gyűrűk ringen

külső fél daz uzzere teil

180. A sátorról A lélek ékkövében [358]

Az a sátor, amely a népé volt a vándorlásban, a világ formáját és típusát viselte. A vándorló egyház előképe volt, amely e világ útján nem az itt lévő várost keresi, hanem az eljövendőt. A sátor a világ képére volt alakítva, és az elemeknek meg mindannak, ami a világban van, benne volt az előképe, mivel ez az egész világ immár Isten temploma lett, az ő vérével megszentelve, amelyben, mivelhogy az egyetemes Egyház Isten sátra, az élő és igaz Istent dicséreteivel ünnepli, és arra vágyik, hogy a sátorból legyen templom. Ennek a sátornak egyik részét szentélynek nevezték, amelyben a nép áldozott, és ez a tevékeny élet, amelyben a nép felebaráti szeretetben fáradozik. A másik részt a szentek szentjének nevezték, ebben a papok és a leviták szolgáltak, és ez a szemlélődő élet, amelyben a szerzetesi egyszerűség az Isten iránti szeretetben a mennyei dolgokra vágyik. Továbbá a sátor formáját követve csinálják templomaikat a keresztények: a szentély nyomán készült a ház első része, ahol a nép áll, a szentély pedig a szentek szentje nyomán, ahol a papság van. A leviták és a papok szolgálatát az egyház felcserélte Krisztus szolgáinak rendjével. Az áldozati edényeket, ruhákat és szertartást a papság szokásaivá alakította, a kürtök harsogását felváltotta a harangok hangjával. Annál a templomnál pedig, amelyet a nép a hazájában békében birtokolt, előbbrevalónak tartják a dicsőség templomát, mely élő kövekből épül a mennyei Jeruzsálemben, melyben az Egyház örök békében vigad. Ez is két részre oszlik, mivel a mennyei udvar templomát az angyalok és az emberek különbsége szerint választják el. Ebben az aranyoltár Krisztus, a szentek dicsősége. Ebben a templomban minden kiválasztott pap és énekes lesz, ők és a drága edények is, melyek a szorongattatás útján megpróbáltattak, ragyogni fognak, mint a nap, s az üdvösség ruhájában és az igazság leplében tündökölnek.

184. A frigyládáról, a Numeri könyvében [359]

185. Ugyanarról, A lélek ékkövében

A FRIGYLÁDA ÉS A FRIGYSÁTOR FELSZERELÉSE. A HORTUS DELICIARUM ILLUSZTRÁCIÓJA (HORTUS DELICIARUM. RECONSTRUCTION, 1979 NYOMÁN)

A misében Krisztusnak érettünk a világba való küldetéséről van szó. A körmenetben a mi hazatérésünkről van szó. A körmenet szertartásával ugyanis az Egyház Isten Egyiptomból kivonuló népének örömét utánozza, amely a jelektől és rémektől megszabadulván Sinai hegyéhez járult, ahol, miután átvette a törvényt, és elkészítette a sátrat, mintegy körmenetben vonult az ígéret földjére. A felfegyverzett {189} nép ugyanis csapatonként vonult be, hadijeleket és zászlókat hordoztak maguk előtt, a leviták a sátrat vitték, a papok megszólaltatták a kürtöket. A frigyládát a papok vitték, és követte Áron a főpapi díszekben, meg Mózes, a nép vezére a vesszővel. Mikor pedig útjukba állt Amalech a hadseregével, fegyverrel akarta elvágni az útjukat. Mikor pedig a vele harcoló Jézus, azaz Józsue győzött, megnyitotta a népnek az utat a hazához.[360] Ez a Jézus adta nekünk a körmenet példaképét, amikor a frigyszekrénnyel és az egész néppel megkerülte Jerikót, a papi rend a kürtöt fújta, a nép fennszóval kiáltott, Jerikó összeomlott, és a győztes népé lett a birodalom. A fáraótól Mózes által megmentett nép a keresztény nép, amelyet Krisztus megváltott a sátántól. A törvénytáblákat a hegyen kapták, s az evangéliumoskönyveket az oltárról veszik el, hogy hordozzák. A nép fegyveresen vonult, a keresztény nép is hittel és keresztséggel megjelölve megy. Azoknak a seregei előtt jeleket hordoztak, mielőttünk is zászlókat és kereszteket visznek. Előttük tűzoszlop ment, mielőttünk is gyertyák és lámpások mennek. A leviták a frigysátort hordozták, itt is a diakónusok és szubdiakónusok viszik az ereklyetartó táblákat és ládákat. A papok hordozták a frigyládát, és az ereklyetartó szekrényt vagy ereklyehordozó saroglyát a papok viszik. Követte őket Áron, főpapi díszben, s nálunk is a püspök, vagyis a főpap követi, infulával a fején. Ha ott van, jogarával a király, mint a nép vezetője, Mózest jelképezi, aki vesszejével vezette a népet. Ha nem volna ott a király, akkor a püspök mindkettőt ábrázolja, Mózest, mivel a pásztorbotot hordozza, és Áront, mert fejét a mitra fedi. A kürtök harsogását a harangok zúgása jelzi. Amikor másik templomhoz megyünk körmenetben: mintha az ígéret földjére mennénk. Amikor énekelve bevonulunk a templomba: mintha örvendve hazaérkeznénk. Amikor a kolostor körül énekelve és harangzúgás közepette hordozzuk az ereklyetartó szekrényt vagy saroglyát: mintha a frigyládával Jerikót járnánk körül a kürtök hangjával és a nép kiáltásával. Jerikó összeomlik előttünk, amikor a világi vágyak elhagyják szívünket. Azért követjük az elöl haladó keresztet, mivel megfogadtuk, hogy a keresztre feszített Krisztust mindenben követjük, és senki sem juthat el hozzá, aki a világ vétkeinek és vágyainak nem feszítette magát keresztre. Dávid és Salamon is tanítottak bennünket a körmenetre, mivel Isten frigyládáját himnuszok és énekek közepette hordozták, s Dávid a sátorba, Salamon pedig a templomba, a kerubok szárnyai alá helyezte. Amikor belépünk Isten templomába az ereklyetartó szekrénnyel, mintha a frigyszekrényt vinnénk örömmel a templomba, és azt kiáltjuk, hogy Krisztussal és az Egyházzal fogunk belépni az égi csarnokba, mivel a frigyláda őket jelzi. A frigyládát a kerubok szárnyai alá helyezik, és a nép dicséretet zeng, mivel Krisztus emberségének helye az angyalok legfőbb rendjei, a kerubok és szeráfok között lesz, és az angyalok és emberek serege örök ujjongással imádja.

713. A templom építéséről

Az Izrael fiainak Egyiptom földjéről való kivonulásától számított négyszáznyolcvanadik évben Salamon isteni kinyilatkoztatás által építeni kezdte az Úr házát Jeruzsálemben. Ez a ház a szent Egyházat jelenti, amelyet Krisztus mint igaz Salamon az egész világon naponta épít.

{190} 789. A lélek ékkövében

Arról a templomról, amelyet Salamon csinált, vette alakját a mi egyházunk kiriche. E ház pedig az Egyházat div cristenheit jelenti, ezért nevezik egyháznak div kiriche is. Az egyházat pedig hét szó jelöli, mivel Krisztus Egyházát christenheit a Szentlélek hét ajándéka támasztja, mint a bölcsesség házának a hét oszlopa. Az egyház kiricha pedig összehívást jelent, mivel benne a hívők gelobegen népét Isten ítéletének meghallgatására és Krisztus lakomájára hívják össze. A zsinagógát összesereglésnek nevezték, mivel a törvény vesszejével úgy hajtották össze, mint az oktalan juhok nyáját. Az egyházat div cristenheit pedig megérdemelten nevezik összehívásnak, mivel a Szentlélek szeretete által egy hitbe geloube hívatik össze. Ezt a házat bazilikának, vagyis királyinak is nevezik, mivel benne a Királyok Királyának szolgálnak. A basileust, azaz királyt, mintegy basis laosusnak, vagyis a nép oszlopának mondják, mivel az ő uralkodása a támasza. Kyrichának is mondják, vagyis az Úrénak, mert az Urak Urát szolgálják benne; kyrius ugyanis Úrnak mondatik;[361] s ezt a házat Isten házának is nevezik, mert benne az Urat imádják. Az imádság házának nevezik, mivel benne a hívő nép imádságra gyülekezik össze. Isten udvarának is nevezik, mivel benne az örök Király lakomáját ülik. Oratoriumnak is mondják, mivel a hívek imádságának helye. Templomnak mint tágas fedelet nevezik,[362] mivel a nép gyülekezete benne mintegy egy tető alatt egyesül.Monasteriumnak mondják a szerzetesek lakását, mivel monas annyi mint egy, sterion pedig lakás. Campenum a neve annak a háznak, amelyhez a szegények alamizsnát kérni özönölnek, innen a kicsinyített kápolna,[363] amelyben a keresztény lelki szegények lelki alamizsnáért való könyörgésre jönnek össze. A kápolnákat a kecskebőrökről nevezik így. A régi nemeseknek ugyanis kecskebőrökből készített, kis úti templomaik voltak, amelyeket ezért kápolnáknak neveztek, őreiket pedig káplánoknak hívták. A káplánokat Szent Márton köpenyéről is nevezik, amely mindig ott volt a frank királyokkal a csatákban, s akik hordozták, azokat káplánoknak nevezték.

A templomok pedig azért fordulnak kelet felé, ahol a nap kél, mivel bennük az igazság Napját imádják, és úgy mondják, hogy keleten volt a paradicsom, a mi hazánk is. A templom tehát az Egyházat jelképezi, amely benne Isten szolgálatára összegyűlik. Ezt a házat kőre alapozzák, amint az Egyház is Krisztusra mint erős kősziklára alapul. Négy fallal szökik magasba, az Egyház is a négy evangélium által nő az erények magasába. A ház szilárd kövekből épül, az Egyház is a hitben és a tettben erősekből áll. A köveket habarcs tartja össze, a híveket is a szeretet köteléke fűzi egybe. A szentély a zsidók között létrejött egyház kezdete, a ház első része a hitre tért pogányokból összegyülekezett egyház. A szentély azokból is áll, akik a szemlélődő életben élnek, a ház első része pedig azokból, akik a tevékeny életben szolgálják Istent. Az átlátszó ablakok, amelyek a vihart kizárják, és a fényt beengedik, az egyházatyák, akik ellenállnak az eretnekségek zavarainak, és az Egyházba árasztják a tanítás világosságát. Az üveg az ablakokban, amelyen keresztül a fénysugár bevetődik, az egyházatyák elméje, amely a mennyei dolgokat rejtélyként, mintegy tükrön át szemléli. Az oszlopok, amelyek a házat tartják, a püspökök, akik az Egyház épületét igaz életükkel magasba {191} emelik. A házat összefogó gerendák a világ fejedelmei, akik összetartván az egyházat, erősítik azt. A tető cserepei, amelyek az esőt távol tartják a háztól, a harcosok, akik védik az Egyházat a pogányoktól és ellenségeitől. A mennyezet himelzes festményei az igazak példái, akik az erények ékességeit mutatják az Egyház számára. Festmény pedig három okból készül: először, mivel ez a laikusok írása, másodszor, hogy a házat ilyen ékesség díszítse, harmadszor, hogy az elődök életét emlékezetbe idézzék.

Azok a fények, amelyeket a szentek feje köré kör alakban festenek,[364] azt jelzik, hogy az örök világossággal megkoronázva élvezik a fényt. Kerek pajzs formájára pedig azért festik őket, mivel most, miként a pajzzsal, isteni védelemmel vannak megerősítve. Ezért örvendezve éneklik: Uram, a jóakarat pajzsával koronáztál minket. Az alakok faragásának szokása pedig a törvénytől veszi kezdetét, amikor Mózes az Úr parancsára aranyból két kerubot készített. A templomok festésének szokása pedig Salamontól vette eredetét, aki változatos faragványokat csináltatott az Úr templomában. A kandeláber és a tömjénező használata is a törvénytől kezdődött. A padlózat, amelyet lábbal tipornak: a köznép, amelynek fáradsága fenntartja az Egyházat. A föld alatt épített kripták crufte: a rejtett élet kedvelői. Az oltár, melyen az áldozatot bemutatják: Krisztus, akin az Egyház áldozata elfogadtatik. Krisztus testét azért változtatják át az oltáron, mivel a benne hívő nép, amelyet ez újjáéleszt, Krisztussal egy lesz, ahogyan a sok kő egy oltárt alkot. Az oltárba ereklyéket rejtenek, mert Krisztusban rejlik a bölcsesség és a tudás minden kincse. Azok az ereklyetartók, melyeket az oltárra helyeznek, az apostolok és a vértanúk, akikről azt olvassuk, hogy Krisztusért szenvedtek. A terítők alterlachen és a kelmék, melyekkel az oltárt díszítik, a hitvallók és a szüzek, akiknek tettei Krisztust ékesítik. A keresztet három okból állítják fel az oltáron: először, mivel a mi Királyunk jelét a házban mint a királyi városban tűzik ki, hogy a vitézek hódoljanak előtte; másodszor, hogy Krisztus szenvedése mindig az Egyház előtt legyen; harmadszor, hogy a keresztény nép, testét a bűnök és vágyak számára keresztre feszítvén, Krisztust utánozza. A zászlókat azért állítják fel, hogy az Egyház buzgón emlékezzék Krisztus diadalára. Az engesztelő áldozatok helye,[365] melyet az oltár fölé helyeznek, Krisztus istensége, mely engesztel az emberi nemért. A lépcsőfokok, melyeken az oltárhoz hágnak fel, az erények, melyek által elérjük Krisztust. A mosdómedence, ahol az oltár közelében kezet lehet mosni, a Krisztusból folyó irgalom, mely az embereket a keresztségben vagy a bűnbánatban megtisztítja a mocsoktól. Azok a kelmék, amelyeket a templomban kiakasztanak, Krisztus csodái, amelyekről a templomban felolvasnak. A magasba emelkedő szószék, ahol az evangéliumot olvassák, a tökéletesek élete, ahová az jut el az evangéliumi tan által, aki mindent hátrahagyván, Krisztust követi. A templomot div kiriche szüntelen lámpafény világítja meg, Krisztus Egyházát cristenheit is mindig beragyogja a Szentlélek fénye. A keresztséget a templomban kirichen ünneplik, mivel a katolikus Egyház anya, akitől Krisztusnak új nemzedék származik. Az ajtót vagy a védelmezésről, vagy a megmutatásról nevezik így.[366] Az ajtó, amely ellenáll az ellenségnek, és a barátnak megmutatja, {192} hol vezet befelé az út, Krisztus, aki igazságosan ellenállva a hitetleneket távol tartja házától, a híveket pedig bevezeti, a hit által megmutatván nekik a bejáratot.

A zsolozsmázók kórusa az énekesek karától vette eredetét, amelyet a régiségben a bálványokhoz rendeltek, hogy tudniillik a megtévesztettek az ő isteneiket hangjukkal is dicsérjék, egész testükkel is szolgálják. Úgy vélték pedig, hogy a kar körtánca által megérthetik az égbolt forgását; a kezek összefonódása által az elemek kapcsolatát; az énekesek hangja által az egybehangzó bolygók zenéjét; a test taglejtése által az égi jegyek mozgását, a kezek tapsa vagy a lábak dobogása által a mennydörgés hangját. Mindezt a hívők utánozták, és az igaz Isten szolgálatára fordították. Mert olvassuk, hogy a Vörös-tengerből kijött nép kartáncot járt, és Mária[367] dob szavára előénekelt nekik, Dávid pedig a frigyláda előtt minden erejével táncolt, és hárfával zsoltárokat énekelt, Salamonról viszont azt mondják, hogy az oltár köré énekeseket rendelt, akikről az olvasható, hogy szóval, kürtökkel, orgonákkal, cimbalommal és citerával szólaltatták meg az énekeket. Azért is ékesíti a kórusokat a zeneszerszámok használata, mivel, mint mondják, az égitesteket édes hangzat mozgatja körben. A kórust az énekesek összhangjáról vagy a körülállók koszorújáról nevezik így. Egykor ugyanis az énekesek koszorúszerűen álltak az oltárok körül, de Flavianus[368] és Diodorus[369] püspökök úgy rendelkeztek, hogy a kórusok váltakozva mondják a zsoltárokat. A zsolozsmázók két kórusa az angyalokat és az igaz lelkeket jelenti, akik mintegy visszhangzó wideruahige hangon dicsérik az Istent. A korlátok, melyeken belül állnak, az Atya házában lévő sok lakást jelentik. Az, hogy olykor a kórusból körmenettel vonulnak valamelyik oltárhoz, és ott megállva énekelnek, azt jelzi, hogy az e világból kimenő lelkek Krisztushoz érkeznek, s az angyalok együttesében együtt énekelnek Istennek.

Koronát három okból függesztenek fel a templomban: először, hogy ezáltal a templomot díszítsék, lámpásaival megvilágítsák; másodszor, hogy látása figyelmeztessen bennünket, hogy azok nyerik el az élet koronáját és a boldogság fényét, akik itt Istent odaadóan szolgálják; harmadszor, hogy emlékezetünkbe idézze a mennyei Jeruzsálemet, amelynek alakjára készült. Ugyanis aranyból, ezüstből, ércből és vasból áll. Az arany: a bölcsességtől fénylők, az ezüst: a ragyogó ékesszólásúak, a bronz: a mennyei tanban édesen hangzók, a vas: a bűnök megzabolázói. A korona tornyai azok, akik írásaikkal az Egyházat erősítik. Mécsesei azok, akik jó tetteikkel világítanak. Másképp az arany: a vértanúk, ezüst: a szüzek, bronz: az önmegtartóztatók, a vas: azok, akik a házasságban szolgálnak. A koronán ragyogó drágakövek mindazok, akik erényekben piroslanak. Tűzben olvasztott fémeket használnak a korona díszítésére: a nyomorgatás útján megpróbált kiválasztottakat választják a mennyei Jeruzsálem ékességeivé is. A lánc, amely a koronát a magasban tartja, a remény, mely által az Egyház a földiektől az égi dolgokhoz emelkedik. A felső karika, amelyhez hozzákapcsolják, az Isten, aki mindeneket egybetart.

Azokat a jeleket, amelyeket most a harangok glokken adnak, egykor a kürtök adták. Ezeket az edényféléket először Nola campaniai városban találták fel, onnan kapták a nevüket is. A nagyobb edényeket ugyanis Campania tartományról {193} campanának nevezik, a kisebbeket Nola városáról nolának. A harangok a prédikátorokat jelentik, akik a népet az egyházba hívják. Edény alakra pedig azért alakítják őket, mivel a prédikátorokat a Szentlélek edényeinek nevezik. Ezek hangzása azoknak a prédikációja, akiknek hangja minden földre eljutott, és igéik a földkerekség végeiig hatottak. Bronzból vannak öntve, ami kemény és csengő, mivel prédikációjuk kemény a bűnök ellen, és csengő az erényektől. A tornyok, amelyekben felfüggesztve szólnak: az isteni törvények, amelyekből a földiektől az égiekhez függesztett prédikátorok Isten országát hirdetik. A nyelv clepfel, amely a mindeneket megfékező vasból készül, az ő nyelvük, amely minden ellenségest legyőz. A kötelék, mellyel megkötik: a mérséklet, mely nyelvüket fékezi. A kötél, mellyel a harangokat megszólaltatják: a sok mondatból összeszőtt Szentírás, amely a prédikátorokat prédikálásra indítja. A kötél fáról függ le, amint a Szentírás is a keresztről s az Úr szenvedésének fájáról indul el. A fát a felső rész tartja, mivel Krisztus keresztjét és szenvedését is előre hirdetik a próféták, az evangélium a törvényhez kapcsolódik, és az apostoli tan a próféciával összeszövődik. A pap megragadja a kötelet, amikor a Szentírástól tanítva jótetteket cselekszik. A kötél felfelé rántja őt, míg az Írás a szemlélődésben lebegteti. Ő lefelé húzza a kötelet, amikor a szemlélődésből a tevékeny életbe száll le. A kötél húzására megszólal a harang, mivel a prédikáció a jó cselekedettől szólal meg. Az a harang, amelyet magasra helyeznek, a fennkölt prédikáció, amely a mennyei dolgokról szól. Mert nem ok nélkül raknak kakast a harangtoronyra. A kakas ugyanis felkelti az alvókat, s ezáltal intik a papot, Isten kakasát, hogy a haranggal a matutinára serkentse az alvókat.

A templomban a férfiak a déli részen állnak, jelezvén, hogy a Szentlélek hevétől feltüzelt, hitben erősebbeket előre kell állítani, mivel el tudják viselni a világ kísértéseinek hevét. A nők pedig az északi oldalon állnak, jelezve, hogy a törékenyebbeknek alávetve kell lenniük, mivel a kísértések hevét nem képesek kiállni, és a házasság gyógyszerével enyhítik a hús hevületét. Az asszonyok szülés után nem lépnek be a templomba, amivel azt jelzik, hogy a tisztátalanok kizáratnak a mennyei templomból. Egyébiránt, ha betegségükből felépülnek, azon a napon, amelyen kimehetnek, bemehetnek a templomba, hogy Istennek hálát adjanak. E jelentés következtében sok helyen a havibajosok is, vagy azok, akik férfival közösültek, a templomon kívül szoktak állni, s ugyanezért a bűnbánók sem léphetnek a templomba. Linus pápa[370] Szent Péter tekintélyével elrendelte, hogy a nők a templomban legyenek elfátyolozva verholn, s ennek három oka van: egyik, hogy mivel az ördög egérfogói valle, kibontott hajuk tőrbe ne csalja az ifjak lelkét, a másik, hogy egyesek ne büszkélkedjenek szép hajukkal, mások pedig ne valljanak szégyent rútságuk miatt, a harmadik, hogy a nő által megtörtént eredeti bűn bűnössége emlékezetünkbe idéződjék. Hiszen a bűnök bírája Krisztus, s a pap az ő helytartója. A pap előtt tehát a nőnek el kell fátyoloznia magát, ahogyan a bűnös nőnek, aki annyi rossznak tudója, rejtőzködnie kell a bíró jelenlétében. Ezért mondja az apostol, hogy a nő legyen elfátyolozva az angyalok, azaz az apostolok miatt. A templomokban nem is szabad nekik beszélni, vagyis a néphez szólni, és senkinek sem szabad a templomban beszélni, csak himnuszokban, {194} zsoltárokban és egyházi énekekben, és imádkozni, hogy vétessünk fel az égiek közé.

A temető, amit a halottak dormitóriumának mondanak, az Egyház öle, amely, miként azokat, akik meghaltak e világnak, a keresztség méhéből szüli Krisztusnak, úgy azután a testben megholtakat ölében melengetve visszaadja az örök életnek.

Azok a templomok kirichen, amelyek kereszt formára épülnek, azt mutatják, hogy az Egyház népének der cristenheit a világban keresztre kell feszíttetnie. Azok pedig, amelyek kör alakban, kerekre épülnek, azt jelzik, hogy az Egyház a föld kerekségén a szeretet által épül az örökkévalóság koronájává. A monostor melletti kerengő építményét Salamonnak a templom mellett épült portikuszából pforzich vették, amelyben valamennyi apostol tartózkodott, és összejöttek a templomban az imádkozásra, s a hívők sokaságának egy szíve volt és egy lelke, és mindenük közös volt. E minta szerint a szerzetesek a kolostorban egyetértésben élnek, éjjel-nappal összejönnek a monostorba Isten szolgálatára, és azonfelül a hívek a világi dolgokat odahagyják, közös életet élnek a kolostorban. Továbbá a kolostor a paradicsomot követi, a monostor pedig a paradicsomnak a magasabb, vagyis szentségesebb helyét. Az élvezetnek ezen a helyén lévő kút a monostorban a keresztelőkút. A paradicsombeli életfa az Úr teste a monostorban. A különböző gyümölcshozó fák a Szentírás különböző könyvei. A kolostor titkos helye az ég alakját idézi. Ebben az igazak úgy elkülönülnek a bűnösöktől, ahogyan a szerzetesi életet követők a kolostorban elkülönülnek a világiaktól. Továbbá a monostor munster a mennyei paradicsomot ábrázolja. A kút és az élet fája Krisztust jelenti, aki az élet kútfeje és az örökké élő boldogok eledele. A monostorban a két kórus énekel dicséretet Istennek, ahogyan a mennyei paradicsomban is az angyalok és a szentek dicsérik majd Istent mindörökké. A kolostorban társalkodók sokasága egy szív, egy lélek a szerzetben, és mindenük, amijük van, közös, így a mennyei hazában is minden kiválasztott egy szív és egy lélek lesz a szeretetben, és mindenük közös lesz, mivel ami egyikükben kevesebb, az meglesz a többiekben, ahol Isten lesz minden mindenekben. A kolostorban minden egyesnek rendben megvan a helye, és a paradicsomban is mindenki érdeme szerint megkapja majd lakóhelyét. A templom felszentelése az Egyház és Krisztus házassága stb.

(A gyönyörök kertje: HERRAD OF HOHENBOURG, Hortus Deliciarum, Rosalie GREEN, Michael EVANS, Christine BISCHOFF and Michael CORSCHMANN under the direction of Rosalie GREEN, Reconstruction, London–Leiden, 1979, 75 skk.)

Alexander Neckam

(A dolgok természete: lásd 95. l.)

Beauvais-i Vincentius

(Speculum naturale: lásd 36. l.)

{195}

Brunetto Latini

(A kincsek könyve: lásd 162. sk. l.)

Konrad von Megenberg

1309-ben a frankföldi Mabenbergben született. 1334 után szerzi meg a párizsi egyetemen a magisteri fokozatot, s lesz ugyanott a St-Bernhard ciszterci kollégium lektora. A rend, majd későbbi megbízói küldetésében többször megfordul az avignoni pápai udvarban. 1342–1348 között a bécsi Stefansdom iskoláját vezeti. Itt írja kommentárjait Johannes de Sacrobosco Sphaera című asztrológiai munkájához, s kezdi el a Liber de natura rerumot, Thomas de Cantimprénak a természetről szóló munkája nyomán. 1348-ban Regensburgba települt át, ott 1359–1363 között a St. Ulrich-templom plébánosa volt, s 1374-ben halt meg. Utolsó éveiben egy William Ockham ellen irányuló vitairaton dolgozott.

I. Az emberről, általános természete szerint

49. A természetes erkölcsök jeleiről

a) Legelőször a hajról. Miután az emberi test tagjairól szóltunk, most arról kell beszélnünk, hogy az ember alakja és tagjainak formálása hogyan jelzi számunkra természetes erkölcseit, és ezt a tanítást aszerint fogom előadni, ahogyan Rasis[371] adta elő a maga orvosi könyvében. Ebben a tanításban mindenekelőtt arra kell ügyelned, hogy ha bizonyosan meg akarod vizsgálni, milyen hajlamai és erkölcsei vannak az embernek természetétől fogva, nem egyetlen jelre kell tekintettel lenned, hanem össze kell gyűjtened a jeleket, s ha többet látsz, s ezeket ellentmondóknak találod, akkor hallgass az erősebbre és arra, amelyikben több az erő. Azt is tudnod kell, hogy mindezt vizsgálhatod – s ez a legbiztosabb – a szemeken és az egész arcon, azután a legtöbb látszik a kezeken.[372]

Most a fejen és a test más részein lévő hajjal kezdem. Ritkás és puha haj félénk embert jelez, hasonlóan a nyúlhoz és a szarvashoz.[373] A göndör haj viszont merészséget jelent. Sok szőr a hason parázna embert jelez. Ha azonban sok szőr van a bordákon, az merészséget jelent, és sok szőr a vállakon és a nyakon kicsinyességet és lázadozást meg ellenszegülést jelent, úgyhogy az ilyen embert senki könnyen el nem téríti elhatározásától. Sok szőr a hason és a mellen csekély bölcsesség jele. Disznósörtéhez hasonlóan felálló haj a fejen vagy az egész testen félelem jele.

b) A szín. A vörös vagy vöröses szín sok hevességet és sok vért jelez, a vörös és fehér közötti árnyalat egyenletes természetet jelent, mert sem túl sok, sem túl kevés benne a hevesség és a vér, ha a bőr nincs tele hajjal. Amelyik embernek a színe tüzes, mint a láng, az állhatatlan és dühöngő, amelyik ember pedig vörös és tiszta, az szégyenlős. Amelyik embernek a színe zöld vagy fekete, az gonosz erkölcsű.

c) A szemek. Amelyik embernek nagyok a szemei, az rest, és amelyik embernek mély szemei vannak, szinte besüllyedve a fejébe, az okos vagy alattomos és csaló. Akinek a szemei kidüllednek a fején, az szégyentelen és fecsegő, balga. Ha azonban {196} a szemeket hosszúságuk szerint nézzük, akkor az az ember alattomos és csaló. Akinek a szemében sok a fekete, az félénk, és akinek színekben játszó szemei vannak, az balga. Akinek a szemei gyorsan mozognak, és éles látású, az csaló, álnok és tolvaj. Akinek a szemei olyan nyugodtak, mint a kő, az ravasz, és akinek a szeme egy nő tekintetéhez hasonlít, az parázna és szemérmetlen. Ha azonban a tekintete gyermeki, és egész arca meg szemei olyanok, mintha nevetnének, vagy mosolygósak, az az ember békés, és természettől fogva hosszú életű. Amelyik ember szemei nagyok, rebbenők és sokszínűek, az rest, és kedveli az asszonyokat. És amelyiknek kicsik a szemei, és reszketnek, és sokszínűek, az bizony dühös, és az is kedveli az asszonyokat. Akinek a szemei a tűz vörösségéhez hasonlítanak, az nagyon gonosz ember, és ellenszegülő meg engedetlen. Ha ennek a szemgolyója fekete, az rest és tompa embert jelent. Sokszínű szemek, amelyekhez olyan sárga szín járul, amilyen a sáfrány, nagyon rossz erkölcsöket jeleznek. Sok folt a szemgolyók mellett rossz embert jelezne, s ha a szemei ráadásul még sokszínűek is, csak annál gonoszabb. Ha a szemek kicsik, és kiugranak a fejen, mint egy rák szemei, ez balgaságot és bolondságot jelent, és olyan embert, aki testi élvezetei után fut. Apró, ide-oda mozgó szemek, fel-le mozgó szemöldökök nagyon gonosz embert jeleznek. Az olyan ember, akinek szemgolyói a végükön körhöz hasonló formába mennek át, gyűlölködő, fecsegő, gyáva és gonosz ember. Ha valakinek a szemei ökörszemhez hasonlóak, az lelki betegség jele. Ha a szem bogara fekete, és olyan sárga színű, mintha be lenne aranyozva, ez gonosz embert jelent, gyilkost, aki könnyen ont embervért. A marhák szemeihez hasonlóan elboruló szemek, ha vörösek is, és igen nagyok, igen rossz embert jeleznek, balgát, bolondot, iszákost. A legjobb szemek azok, amelyek középúton vannak a fekete és a sokszínű között, amelyek nem éppen villámlóak, és amelyekben nincs vörös, sem sárga szín; ezek a szemek jó természetet jeleznek. A sokszínű szemek, ha sárga színnel csillognak, vagy zöldek, mint egy drágakő színe, rossz embert jeleznek, és azok az emberek, akiknek a szeme ráadásul még foltos is, minden ember között a leggonoszabbak, és a legnagyobb csalók. Akinek a szemgolyója a szem teljes nagyságában előreugik, kicsinyes. Ha a szemek mélyen ülők és kicsik, az ravasz ember, csaló és gyűlölködő. Ha a szemöldök lefelé hajlik vagy természettől csavarodik egy helyen, az hazudozó, ravasz és balga. Akinek a szemei nagyon remegnek, az rossz, akinek a szemei kicsinyek, az rossz és balga, ha azonban a szemei nagyok, az az ember nem olyan rossz, viszont balgább, mint a kis szemű. Akinek sokszínű vagy zöld szeme van, az gonosz és tolvaj. Amelyik embernek a szemöldökei gyakran húzódnak össze és szét, az gyáva és dühöngő ember.

d) A szemöldökök. Amelyik embernek a szemöldöke bozontos és sűrű, az sokat gondolkodik, és sok gondja meg bánata van, beszéde pedig tisztátalan és durva. Akinek a szemöldöke hosszú, az könnyelmű és szégyentelen. Akinek a szemöldökei az orra felé lehajlanak, és a halántéka felé fölemelkednek, az szégyentelen és tompa elméjű.

e) Az orrlyukak. Akinek keskeny, hegyes orrlyukai vannak, az harcos, és szívesen harcol. Akinek nagy és tág orrlyukai vannak, annak csekély a bölcsessége. Akinek hosszúak és keskenyek az orrlyukai, az elhamarkodott és balga meg {197} könnyelmű. Akinek szélesek az orrlyukai, parázna, akinek pedig nagyon nyitottak az orrlyukai, az természettől fogva dühös.

f) A homlok. Akinek sima és nem ráncos a homloka, az harcos, és szívesen harcol. Amelyik ember homloka közép felé van összeráncolva, az dühös, akinek alacsony homloka van, az balga, és akinek nagy homloka van, az lusta, akinek pedig ráncos a homloka, az szégyentelen.

g) A száj. Akinek nagy a szája, az falánk és bátor. Akinek az ajkai nagyok, az balga és tompa elméjű, akinek az ajkai nem nagyon színesek, az könnyelmű. Akinek a fogai rosszak, ritkásak és kicsik, annak az egész teste beteg. Akinek a fogai olyanok, mint a kutyafogak, hosszúak és erősek, az falánk és gonosz.

h) Az ember arca. Amelyik ember arca egy részeg ember arcához hasonlít, az természettől iszákos, amelyiké dühös emberéhez, az természettől dühös, és amelyik ember arca szégyenlős arcra hasonlít, az természettől szégyenlős. Akinek az arca telt, húsos, az rest és balga. Akinek az orcáin durva hús van, az durva természetű. Akinek rendes arca van, vagyis nem felfújt és nem húsos, az sokat gondolkodik. Akinek kerek arca van, az lusta, akinek kicsi az arca, az alattomos és hízelgő. Akinek az arca nem jó állású és nem jó alakú, nem lehet jó erkölcsű, csak igen ritkán. Akinek hosszúkás az arca, az szégyenlős, akinek pedig a halántéka a füleinél és a nagy ereinél duzzadó vagy dagadt, az természettől dühös.

i) A fülek. Akinek nagyok a fülei, az balga, és hosszú életű.

k) A hang. Akinek nagy hangja van, az bátor. Aki gyors beszédű, az a tevékenységében gyors és sietős, s haragos és rossz erkölcsű. Akinek hosszú a lélegzete, az gonosz, akinek nehéz a hangja, az a saját hasának szolgája. Akinek éles hangja van, az gyűlölködő, és az ellenszenvet sokáig rejtegeti a szívében. A szép hang balgaságot és csekély bölcsességet jelez.

l) A hús. Az az ember, akin sok a hús, és az kemény, durva lelkületű és nehéz értelmű. Amelyik embernek meg puha a húsa, az jó természetű, jólelkű és jó értelmű.

m) A nevetés. Aki sokat nevet, az mindenkivel szemben szívélyes és jóindulatú, és semmivel sem törődik sokat. Aki viszont keveset nevet, az komor és bizalmatlan minden iránt, amit más emberek tesznek. Aki hangosan nevet, az szégyentelen, aki köhög vagy nehezen lélegzik nevetés közben, az szégyentelen és dühös.

n) A mozgás. Aki súlyos mozgású, az tompa és lusta, a gyors mozgás pedig könnyelműséget jelez.

o) A nyak. Akinek rövid a nyaka, az ravasz és értelmes, akinek azonban hosszú a nyaka, az balga, félős és gyáva. Akinek pedig ráncos, kemény és erős a nyaka, az dühös és hirtelen haragú.

p) A mell. Akinek erős melle van, és sok rajta a hús, az balga. Akinek rendes a teste, az nagy okosság jele. Ha valakinek nagy a hasa, az a test fölösleges hevületét jelzi. Ha valakinek a teste és a melle kicsi, az a szívbetegség jele.

q) A bordák. Ha valakinek tág bordája van, az erő, büszkeség és nagy harag jele, ha pedig valakinek görbe a bordája, az rossz erkölcs jele, s ha valakinek egyenes a bordája, az jó jel. Akinek kicsi a bordája, az kicsinyes értelmű, akinek pedig tág és széles a bordája, az jó értelem jele.

{198} r) A vállak. Ha valakinek a feje felé felmagasodó válla van, az balgaság jele.

s) A karok. Ha a karok olyan hosszúak, hogy a kezek állva elérik a térdet, ez nemes értelem és büszkeség jele, és azé a nagy kívánságé, hogy uralkodjék más embereken. Ha pedig valakinek görbék a karjai, az gyáva és gonosz embert jelent.

t) A kezek. Puha és ügyes kezek nagy bölcsességet és jó értelmet jeleznek. Nagyon rövid kezek balgaság jelei. A kis kezek vagy a túl hosszúak dühöngőt és balgát jeleznek.

u) A lábak. Ha valakinek a lábán sok hús van, és a hús kemény, ez az ember gonosz értelmének a jele. A rövid és könnyű lábak parázna és vidám emberre mutatnak. Ha a sarok kicsi, ez félős embert jelez, ha azonban nagy és erős, ez az ember bátorságát és eltökéltségét jelzi. Ha lent mind a két láb és a lábszár is nagy, ez tompa és szégyentelen embert jelez. Ha az ágyékok kifelé telt húsúak, ez erős egészség és jólét jele. Ha a felső lábszár kidomborodik, ez bátorság jele, ha viszont a farcsont nyúlik ki, ez nagy erő és férfiasság jele. Ha pedig a farcsont kicsi, ez az asszonyok kedvelőjét jelzi, meg testi betegséget és gyávaságot.

v) A lépés. Akinek a lépése nagy és lusta, az rest, akinek pedig a léptei gyorsak és rövidek, az hirtelen, és mindenféle dologgal törődik, amit nem tud elvégezni.

w) Ki a bátor? Az a bátor ember,[374] akinek erős és merev haja van, egyenes teste és erős lába, s akinek a kezei és lábai, a melle alul és tagjainak ízületei erősek, akinek a melle és a hasa meg a vállai erősek, a nyaka erős és nagy, és nem nagyon húsos. Az az ember is bátor, akinek a melle rendes, és akinek a csípői kicsik, s a lábikráin lévő hús lefelé hajlik, és akinek a bőre és a húsa nagyon száraz, s akinek az erei áttetszenek a homlokán, és a homloka nem ráncos. Azok is bátrak, akiknek egyenletes húsuk van, sem túl sok, sem túl kevés, egyenes a testük, és tagjaik ízületei és ujjaik erősek, és a hasuk kicsi, és a csípőik kicsik vagy épp nem is látszanak, s akiknek a két válla közt nagy a távolság, akiknek a szemöldöke felfelé ível, a homloka nem ráncos, s aki mindehhez eléggé haragos, haragját sokáig tartja, és akinek a melle és a vállai szőrösek.

x) Ki a gyáva? Gyáva az, akinek ritkás haja van, s ehhez még görbe és púpos teste, és akinek az izmai a lábain belül egymás fölé domborulnak, akinek sárgás színe van, rossz szemei, s ezeket gyorsan nyitja és csukja, akinek a kezei és a lábai rendesek és soványak, tekintete pedig egy szomorú ember tekintetéhez hasonló.

y) Ki a jóindulatú? Az a gyors felfogású és jó, rendes természetű, akinek testén puha és kevés hús van, s ez ráadásul száraz, középszerű a sovány és a kövér között, és akinek az arca nem nagyon húsos, akinek a válla domború, akinek a bordáin sok hús van, és a színe a piros és fehér közötti árnyalatú, rendes, csillogó és tiszta. Ezenfelül a keze rendes, haja nem merev, nem túl sűrű, és nem fekete: a sárga és a fekete közötti árnyalatú.

z) Kinek van jó alkatú teste? Annak van jó felépítésű teste és jó természete, aki középszerű a magas és az alacsony meg a sovány és a kövér között, fehér, egy kevés pirossal keverve, keze és lába középszerű a nagy és kicsi meg a kevéssé és nagyon húsos között. Fejének nagysága éppen feleljen meg a test nagyságának, és nyaka a fej alatt ne legyen nagy, haja legyen a puha és a merev haj között középszerű, s egy kicsit vöröses. Arca legyen értelmes és csinos, orrlyukai felfelé {199} állók, se túl nagyok, se túl kicsik, szemei a fekete és a zöld közötti árnyalatúak, s legyenek mindig nedvesek és tiszták.

aa) Ki kedveli a bölcsességet? Az a bölcsességkedvelő férfiú, akinek a teste egyenes, és a húsa egyenletes, sem túl sok, sem túl kevés, s aki fehér, egy kevés pirossal keverve. A haja középszerű a sok és a kevés, az egyenes és a göndör, a fehér és a fekete között, és puha. Tekintete a mosolygó és vidám tekintethez hasonló. Kezei középszerűek a nagy és kicsi között, tagolt ujjai vannak, ezen pedig azt értem, hogy ujjpercei erősen visszahajlanak, amint szétágaznak. Homloka nagy, szemei a zöld és fekete közötti árnyalatúak.

bb) Ki a tompa értelmű? Tompa természetű az, aki vagy egészen ősz, vagy barna, akinek nagy a hasa, és görbék az ujjai. Arca telt, és orcái húsosak. Az is tompa, aki a nyakán és a lábain és a testének köztük lévő tagjain telt húsú. Hasa telt és előredomborodik, vállai a fej felé nyúlnak, homloka telt, mint egy labda, bíborvörös és húsos, arccsontjai nagyok, lábai hosszúak, arca hosszúkás, és a nyaka nagy.

cc) Ki a szégyentelen? Szégyentelen az, akinek tág és kidülledő, éles szemei vannak, szemöldöke nagy, alakja nem magas, s járás közben a mellét kidülleszti. Vállai fölfelé emelkednek, mozgása gyors, színe vörös és vérmes, arca telt, melle kicsi vagy rendes, mindehhez egyenes tartású, és egy kicsit pirospozsgás. Az is szégyentelen, aki tágra nyitja a szemeit, élesen lát, és sokat fecseg.

dd) Ki a haragos ember? Az a haragos ember, akinek formátlan és sötétvörös színű arca van, s akinek bőre az arcán száraz vagy fonnyadt, aki egész testében sovány, arca csupa ránc, haja fekete és puha.

ee) Ki a parázna? Parázna ember és nőcsábász az, aki fehér, vörössel keverve, akinek haja sok és nagy, puha és fekete, és akinek a halántékain a fülei körül sok haja van, s ráadásul nagy szemei vannak.

ff) Kinek van nőies jelleme? Nőies a jelleme annak, aki türelmetlen és állhatatlan, akit el lehet téríteni, de visszafordul, aki hirtelen haragszik meg, de hirtelen meg is nyugszik, mivel minden állat közül leginkább a nőstényeknek van szerencsétlen természetük. Több alattomosság is van bennük, mint a férfiakban, és még érzékenyebbek, elhamarkodottabbak is, és titokban szégyentelenebbek. Úgy mondja Rasis, hogy a nőknek kicsi a fejük, rendes a nyakuk és rendes az arcuk. A mellük keskeny, és a vállaik is keskenyek, de a mellük kétfelől rendes, de mindkét felől nagy a csípőjük, és nagy a fenekük, lábaik kicsik, kezeik és lábfejeik rendesek. Minden állat között félénkebbek is, mint a férfiak.

gg) A lányok. Egy szűz vagy egy kappan (azaz egy férfi, akinek nincs nemzőszerve) gonosz erkölcsű, ha balga, kapzsi és követelődző, úgy, hogy többe fog, mint amire képes. Akit pedig nem mesterségesen férfiatlanítottak, hanem nemzőszerv nélkül született, vagy nagyon kicsi a nemzőszerve, az egy kappanhoz hasonló, és soha nem nő szakálla. Ez mindenféle ember közül a leggonoszabb.

(A természet könyve: Das Buch der Natur von Konrad von Megenberg, die erste Naturgeschichte in deutscher Sprache, hrsg. Franz PFEIFFER, Stuttgart, 1861 – Hildesheim, 1962, 42–53)

{200}

Paulinus Minorita

1270–1274 között született. 1293-ban Padovában működik ferences szerzetesként, 1301-ben Velencében a rend lektora, 1304-től a velencei custodia custosa, 1305–1307-ben Trevisóban inkvizítor. 1315–1316-ban és 1320-ban Nápolyban, Róbert király udvarában jár Velence követeként. 1321-ben XXII. János pápa apostoli poenitentiarusszá nevezi ki, feladata Mario Sanudo egy teológiai művének vizsgálata; a szerzővel évekig tartó levelezésbe kezd. 1324-ben Pozzuoli püspöki székét nyeri el. Legfontosabb művei a De mappa mundi és a Chronologia magna című világtörténeti kompendium. 1344-ben halt meg.

PAULINUS MINORITA: VILÁGTÉRKÉP (FÖLÜL: KELET). CHRONOLOGIA MAGNA, XIV. SZ. ELSŐ FELE. PÁRIZS, BIBLIOTHEQUE NATIONALE, MS LAT. 4939

A világtérkép[375] nélkül nem annyira nehéz, mint inkább lehetetlen elképzelni vagy elménkbe befogadni mindazt, amit a szent és az emberi írások Noé fiairól[376] és fiainak fiairól és a négy monarchiáról[377] s a többi uralomról és országról mondanak. Szükség van pedig kétféle térképre, festettre és írottra is, és egyiket sem vélhetjük elegendőnek a másik nélkül, mivel a festészet írás nélkül zavarosan mutatja az országokat, azaz birodalmakat; az írás pedig nem lehet meg a festészet támasza nélkül, ahogyan az az országok határait minden égtáj felől meghatározza, hogy szinte szemmel láthatóak.[378]

(A világtérképről, előszó: Anna-Dorothee van den BRINCKEN, Mappa mundi und Chronographia. Studien zur imago mundi des abendlandischen Mittelalters, Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters, 24[1968], 127)

{201}



[350] Az építész modern elnevezése is architectus. A középkorban viszonylag ritkán használják, s csak az újkorban terjed el. Leggyakoribb középkori jelentése az épület szellemi kigondolójára (leggyakrabban az építtetőre) vonatkozik. Ezt a jelentését megerősíti a Pál apostol szövegéből elterjedt fordulat (sapiens architectus): 1Kor 3,10: „Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá.” E mondat meghonosítja azt a nézetet is, hogy szükségképpen más tevékenység az elrendezés meghatározása (szellemi munka, az apostoli levélben szimbolikusan az egyház lelki épületének tervezése) és az épület kivitelezése (fizikai munka).

[351] Cementarii (azaz fizikai munkások, mesteremberek)[…] disponunt. Lásd a következő jegyzetben a dispositio vitruviusi fogalmának értelmezéséről Isidorusnál. Vö. a mai magyarban is: „diszponál” nemcsak „elrendez”, hanem „rendelkezik” is.

[352] Dispositio, constructio, venustas. Vö. Vitruvius építészeti könyvének fogalmaival, egyrészt: ordinatio, dispositio (ez foglalja magában a terv ábrázolásának fajtáit: iconographia, orthographia, scaenographia), eurythmia, symmetria, decus, distributio, másrészt a tervezés alapelvei: firmitas, utilitas, venustas. Isidorus fogalmai a (középkori értelemben vett) lényegre redukálják a bonyolult, részben következetlen vitruviusi rendszert. A dispositio foglal magában minden, a tervezésre vonatkozó eljárást és követelményt, a constructio a kivitelezést: ebben rejlik mind a firmitas s részben az utilitas követelménye is. A venustas mintegy járulékos felékesítése az épület struktúrájának.

[353] Ornamentum – díszítés, díszek a szó legtágabb értelmében. A középkorban ornamenta pl. a liturgikus felszerelés és ruházat, a fejedelmi jelvények leggyakoribb gyűjtőneve is. Decus, decor (a decet, ’illik’, ’megfelel’ igéből) a mű rendeltetéséhez, rangjához (pl. Vitruviusnál templomban az istenségek természetéhez, színházban a drámai műfajhoz) alkalmazkodó kialakítás.

[354] A szöveg középfelnémet nyelvű értelmezéseket és szószedeteket tartalmaz, ami arra utal, hogy tankönyvként használták.

[355] Marginális jegyzet: „bistratum – vagyis: kétrétegű.”

[356] Polimitum.

[357] Flavius Josephus.

[358] A fejezet Honorius Augustodunensis művéből van: egyes részleteit lásd e könyvben is: 26. sk. l.

[359] Szám 4,1–6.

[360] Jézus és Józsue tipologikus kapcsolatának alapja nevük hasonlósága. A név a középkori szimbolikus értelmezésnek fontos alapja és kiindulópontja (nomen est omen!).

[361] Az önkényes etimológiák egyike: a német Kirche származtatása a görög kyrios szóból.

[362] Ugyancsak önkényes szómagyarázat: templum = amplum tectum.

[363] Nem! A kápolna – cappella – minden bizonnyal az az intézmény, majd épület, amelyben a frank uralkodók ereklyekincsét, közte Szent Márton elvágott (mert a koldussal megosztott) köpenyét őrizték. Ez volt a cappából kurtított cappella. – A következőkben ezt a verziót is említi a szöveg.

[364] A nimbuszok.

[365] Propiciatorium. A szöveg az ótestamentumi templom berendezési tárgyára, az engesztelő áldozatok oltárára utal. A szimbolikus-tipologikus utalás már a szöveg első olvasói számára sem lehetett világos, ezért glossza magyarázta a kéziratban: „vagyis oratórium, amelyet mi cibóriumnak nevezünk”.

[366] Ostiumostandum vagy ostendendum. A népies szómagyarázatok egyike.

[367] Azaz Mirjám, Áron nővére (Kiv 15,20): a Mária előképeként való tipologikus azonosítás alapja itt is a név hasonlósága.

[368] Flavianus (Flavianosz) a IV. század elejétől 404-ig élt. 381-től Antiochia püspöke, 350 táján Diodorosszal együtt lépett fel mint a niceai zsinat teológiai elveinek képviselője.

[369] Diodorosz (Tarszuszi, †394 előtt) Athénban és Antiochiában működött, 361-ben szentelték pappá. Valens császár alatt mint a niceai hitvallás képviselőjét száműzték.

[370] Szent Péter utóda, 67–76?

[371] Rhazes, arab nevén Abu-Bakr ibn Zakarija ar-Rázi (865–925), orvos, az arab orvostudomány egyik legtekintélyesebb középkori képviselője. Munkáinak gyűjteménye latin fordításban Continens vagy Comprehensor címen volt ismeretes.

[372] Ennek a tannak megfelelően egészen a modern portréfestészetig az egyéni jellemzés legfőbb eszközei az arcon kívül a kezek.

[373] A fiziognómiai tanok és a bestiáriumok között az állatvilággal vont párhuzamok teremtenek kapcsolatot.

[374] A lovagi szépségideál leírása.

[375] Mappa mundi, a középkori világtérkép, amely mindenekelőtt a világtörténelem ábrázolásának eszköze.

[376] A bibliai történet (Ter 10–11) szerint Noé fiai és utódaik a nemzetek ősatyjai: Szem a zsidóságé, Kám az afrikaiaké, Jáfet az ázsiaiaké.

[377] A négy királyság forrása Dániel próféta látomása a négy vadállatról: Dán 7.

[378] A tétel a tudományos illusztráció hasznáról szól; lényegében pontos megfelelője a kép mellett hangoztatott érveknek (lásd I. és II. Gergely pápák nyilatkozatait a 28. és 29. lapon; kép és írás viszonyához vö. a Libri Carolini IV. 16. példáját is a 30. lapon).