Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

TUDOMÁNYOS TRAKTÁTUSIRODALOM

TUDOMÁNYOS TRAKTÁTUSIRODALOM

Libri Carolini

(lásd 30. sk. l.)

Honorius Augustodunensis

(A lélek ékköve: lásd 26. sk. l.)

Pierre de Roissy

(Az egyház tükre: lásd 27. l.)

Willelmus Durandus

Durandus (1230 k.–1296) Franciaország és Itália egyetemein végzett kánonjogi tanulmányokat. Bolognában, majd Modenában tanított, 1265-ben IV. Kelemen pápa káplánja lett, élete végén, 1285-től a dél-franciaországi Mende püspöke volt, de Itáliában élt, s Rómában, a Santa Maria sopra Minerva templomában temették el. Enciklopédikus igényű, a keresztény liturgia szimbolikus magyarázatáról szóló kézikönyvét, amely a középkor végéig használatban volt, s még nyomtatásban is sok kiadást ért meg, 1286 táján írta. A munka kompilatív jellegű, a liturgikus irodalom korábbi műveire (így Honorius Augustodunensisre), pápai dekrétumokra és zsinati határozatokra támaszkodik. Az újabb szerzők közül forrásai közé tartoznak III. Ince pápa (De sacro altaris mysterio, 1198 előtt), Albertus Magnus, Johannes Beleth írásai. A liturgiai előírásokat a kánonjogra építi. Emellett fontos, hogy rendszerezi az egyes kérdésekre vonatkozó bibliai hivatkozásokat. Az alábbi fejezet a művészet céljait illető középkori egyházi nézeteknek mintegy összefoglalásaként olvasható.

I. könyv, 3. fejezet. A templom festményeiről, képeiről, függönyeiről és díszeiről

A festmények és a díszek a templomban a laikusok olvasmányai és írásai. Ezért [mondja] Gergely: Más a festményt imádni, és más a festett történet által tanítani, hogy mi az imádandó. Mert ami az olvasóknak az írás, ugyanazt jelenti a nézelődő műveletleneknek a festmény, mivel abban a tudatlanok látják, hogy mit kell követniük, s olvasnak belőlük azok, akik nem ismerik a betűket.[379] Hiszen a kaldeusok a tüzet imádják, és másokat arra kényszerítenek, hogy ugyanezt tegyék, más bálványokat pedig elégetnek. A pogányok pedig képeket vagy ikonokat és bálványokat imádnak, amit a szaracénok nem tesznek, hanem sem azt nem akarják, hogy képeik legyenek, sem látni nem akarják azokat, mivel ez az ige vezeti őket: Ne csinálj magadnak semmi hasonmást arról, ami fent van az {202} égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt: Exo. 20,[380] és más tekintélyes vélemények is, amelyek mindjárt következnek, mindezek igen megerősítenek efelől. De mi azokat nem imádjuk, isteneknek sem nevezzük, sem üdvösségünk reményét nem helyezzük beléjük, mivel ez bálványimádás volna, hanem a valaha történt dolgok emlékezetére tiszteljük őket. Ezért [mondja] egy vers: Krisztus képétől a köszöntést, vándor, meg ne tagadjad, Ám csak az ábrázoltat, és ne a képet imádjad! Isten ismerete hiányzik mindenkinek, akinek létet adott. Az anyagi kő, amelyet kéz alakított, nem isten, s a kép, amit látsz, sem valódi ember. Hanem az az Isten és az az ember, akit ez a szent kép ábrázol. A görögök ezért is úgy használják a képeket, hogy csak a köldöktől felfelé fessék őket, s ne lefelé, hogy semmilyen balga gondolatra ne adjanak alkalmat.[381] Nem csinálnak faragott képet sem, azért, ami az Exodusban olvasható, a xx. fejezetben: Ne csinálj magadnak faragott képet![382] Továbbá: Leviták xxvi. fejezet: Ne csinálj bálványt, se faragott képet![383] Továbbá: Deuteronomium, iv. fejezet: Ne vetemedjetek arra, hogy valamiféle alakban képmást csináljatok Istenről![384] Továbbá: Ne csináljatok magatoknak arany és ezüst isteneket! Továbbá a próféta: A pogányok bálványai csak arany és ezüst, emberi kéznek művei. Ilyenek azok is, akik csinálták őket, és mindnyájan, akik bennük bíznak.[385] Zavarodjanak meg mindazok, akik bálványokat imádnak, és akik képeikkel büszkélkednek. Továbbá Mózes mondja Izrael népének: Nehogy tévedésbe ess, és azt imádd, amit Urad Istened teremtett![386] Ezért a rézkígyót is, melyet Mózes állított, Ezekiás király összetörette, mivel annak a törvény előírása ellenére a nép tömjént áldozott. Mindezek pedig és más tekintélyek ellenzik a képek túlzott használatát. Azt mondja ugyanis az Apostol I. Cor.: Tudjuk ugyanis, hogy bálvány nincs a világon, Isten meg csak egy van.[387] Mert az együgyűeket és a balgákat a túlzott és helytelen használat könnyen bálványimádásra csábítja. Ezért: Sapientiae xiv. fejezet: Ezért ítélet alá esnek a pogányok bálványai is, mert utálat tárgyává lettek az Isten teremtette világon, botrány forrása az emberek lelkének és kelepce a balgák lábának.[388] Az pedig, hogy mértékletesen használják a festményeket a kerülendő rossz dolgok és az utánzandó jók ábrázolására, nem kifogásolható. Ezért az Úr Ezekielhez: Lépj be és lásd azt a szörnyűséget, amit itt művelnek. És belépvén látta mindenféle csúszómászó és visszataszító állat ábrázolását és Izrael háza bálványainak {203} képeit a falra festve.[389] Ugyanis Gergely, ezt magyarázva a levelében: ii. könyv, xx. fejezet, így szól: Ezért a külső dolgok formáját belülről veszik át, s mintegy szívükben festetik le mindaz, amit a koholt képekről elmélkedvén gondolnak. Viszont szintén Ezekielhez az Úr: Végy egy téglát, tedd magad elé, és rajzolj rá egy várost, Jeruzsálemet.[390] Annak pedig, amit arról mondott, hogy a képek a laikusok írásai, megfelel ez az evangéliumban: Van Mózesük és vannak prófétáik, azokra hallgassanak![391] Erről szó van a kánon negyedik részében a negyedik cikkelyben is, a szolgaság címszó alatt. A beneventi zsinat megtiltja a festmények készítését a templomokban, s hogy azt, amit tisztelünk és imádunk, a falakra fessék. De Gergely azt mondja: a festményeket nem szabad szétrombolni amiatt, hogy nem szabad őket imádni, a festészet ugyanis inkább megindítja a lelket, mint az írás.[392] A festészet pedig olyan történeteket szemléltet, amelyek a jelenben történni látszanak,[393] az írás által azonban a történet mintegy a hallás útján idéződik fel az emlékezetben, ami a lelket kevésbé indítja meg. Ezért van az is, hogy a templomban nem mutatunk akkora tiszteletet a könyvek, mint amekkorát a képek és a festmények iránt.

A festmények avagy képek közül egyesek a templom fölött vannak, mint a kakas vagy a sas, mások a templomon kívül vagy kint, a templom előtt, mint a tulok és az oroszlán, mások belül, mint a képek, szobrok és a különféle festmények és faragások, amelyek vagy a ruhákon, vagy a falakon, vagy az üvegablakokon vannak festve, s amelyek némelyikéről abban az értekezésben írunk, amely Mózes sátráról és Salamon templomáról szól. Faragott ugyanis Mózes, és faragott és festett Salamon is, és a falakat faragásokkal és festményekkel díszítette.

Tudnivaló pedig, hogy a Megváltónak képe a templomban háromféle módon festetik megfelelően, tudniillik vagy mint aki trónon ül, vagy mint aki a kereszt fáján függ, vagy mint aki anyja ölében ül.[394] Mivel pedig Keresztelő János Krisztusra ujjával mutatott, mondván: Íme, az Isten báránya,[395] némelyek Krisztust bárány képében festették le, mivel azonban elmúlt a homály, és Krisztus valóságos ember, Adorján pápa[396] azt mondja, hogy őt emberi formában kell lefestenünk. A kereszt fő oldalára ezért nem Isten bárányát kell festeni, de oda embert festve, semmi sem szól ellene, hogy alsó vagy hátsó részére bárányt fessenek, mivel ő az igazi bárány, aki elveszi a világ bűneit.[397] Ugyanígy más különféle módokon is festik a Megváltó képét, ezek eltérő jelentései miatt. Mert a jászolban megfestve a születésre emlékeztet, anyja ölében megfestve gyermekkorára, s amikor a kereszten van megfestve vagy faragva, a szenvedésére, s olykor a kereszten a Nap és a Hold is lefestetnek, amint mintegy fogyatkozást szenvednek. Ha pedig {204} a mennybemenetel szikláján van lefestve, a mennybemenetelre. A trónon ülvén vagy magas királyi székben megjelenvén lefestve pedig jelzi a hatalmat és dicsőséget, mivel neki adatott minden hatalom a mennyben és a földön, aszerint, hogy: Láttam az Urat a magas trónuson ülve stb., vagyis Isten Fiát, amint uralkodik az angyalok felett, aszerint: Aki ülsz a kerubok fölött. Olykor pedig úgy festik le, ahogyan Mózes és Áron, Nadab és Abihu látta őt, tudniillik a hegyen, és lába alatt olyan valami van, mint a zafír kövezet és mint a tiszta ég.[398] És mivel, ahogyan Lukács mondja, akkor az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel,[399] ezért olykor köréje angyalokat festenek, akik neki örökké szolgálnak és kísérik, és ezeket hat szárnnyal festik Esaias vi. szerint: Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek.[400] Angyalait mintegy virágzó ifjúkorban festik le, mivelhogy sohasem öregednek meg. Olykor Mihály arkangyalt úgy festik le, amint lábaival tiporja a sárkányt, aszerint, amit János mond: Harc támadt a mennyben, Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt.[401] Ez a harc az angyalok meghasonlása, a jók megerősödése és a rosszak bukása, vagyis a jelen egyházban a hívek üldöztetése. Olykor pedig huszonnégy aggastyánt is festenek köré ugyancsak János látomása szerint, fehér ruhában és arany koronákkal, akik a régi és az új törvény tanítóit jelentik. Ezek tizenketten vannak a háromságba vetett hit miatt, melyet a világ négy táján hirdetett, vagy huszonnégyen, az evangéliumok művei és betartása miatt. Ha lámpásokat is tesznek hozzájuk, a Szentlélek adományait ábrázolják, ha az üvegtengert, ezen a keresztség értendő. Olykor köréje festik a négy állatot is Ezekiel és ugyancsak János látomása szerint, jobbról emberarccal és oroszlánarccal és balról tulok arcával, a négy fölött pedig sas arcával. Ez a négy evangelista. Ezért lábaikban könyvvel festik őket, mivel amit szóban és írással tanítottak, elméjükkel és tetteikkel véghezvitték. Máté emberi alakot kapott, Márké az oroszlán alakja. Ezeket helyezik jobb felől, mivel Krisztus születése és feltámadása mindeneknek általános öröme volt. Ezért a zsoltárban: Reggel visszatér az öröm.[402] Lukács pedig borjú, mivel Zakariás pappal kezdte, és Krisztus szenvedését és áldozatát különösképpen tárgyalta. A borjú ugyanis a papok áldozataira alkalmas állat. Borjúhoz hasonlítják a két szarv miatt is, mivel mindkét testamentumot tartalmazza, és a négy lábnak mintegy a négy evangéliumot egyesítő körmei miatt. Ezáltal Krisztust is ábrázolják, aki értünk áldozati borjú volt, s ezért balra helyezik, mivel Krisztus halála szomorú volt az apostoloknak. Erről, és hogy hogyan kell festeni Szent Márkot, a hetedik részben, az evangelistákról szóló fejezetben lesz szó. Jánosnak pedig sas alakja van, mivel a magasságba szárnyalva így szól: Kezdetben volt az Ige. Ez is Krisztust jelenti, {205} akinek ifjúsága úgy újul meg, mint a sasé,[403] mivel halottaiból feltámadván virul és a mennyekbe száll. Őt pedig nem fölöslegesen festik így, mert a feltámadást jelenti és az Istennél lévő Igét hirdeti. De mivel ez állatok mindegyikének négy arca és négy szárnya van, hogy hogyan lehet őket lefesteni, elmondjuk a hetedik részben, az evangelistákról szóló fejezetben, ahol minderről bővebben is szó lesz. Olykor köré vagy inkább alá festik az apostolokat is, akik szóval és tettel tanúi voltak a világ végezetéig, és olyan hajviselettel festik őket, mint a názáretieket és a szenteket. A názáretieknek pedig az volt a törvénye, hogy a férfiaknak elválasztásuk idejétől életük végéig borotva nem járta fejüket. Festik pedig őket olykor tizenkét juh képében is, mivel mintegy áldozati állatokként ölték meg őket az Úrért, de olykor Izrael tizenkét törzsét is festik tizenkét juh képében. Olykor mégis több vagy kevesebb juhot is festenek a felség széke körül, de akkor mást jelentenek, Máté xxv. fejezetének vége szerint: Amikor eljön dicsőségében az Emberfia, helyet foglal felséges trónján, a juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.[404]

Hogy hogyan kell festeni Bertalan és András apostolokat, arról a hetedik részben az ő ünnepeiknél lesz szó. És ügyelj arra, hogy a pátriárkákat és prófétákat kezükben írástekercsekkel festik. Egyes apostolokat pedig könyvekkel, másokat pedig írástekercsekkel. Ők bizonyára Krisztus eljövetele előtt a hitet jelképes alakban terjesztették, és abban sok minden rejtett volt, ezért a terjesztésért a pátriárkákat és prófétákat írástekercsekkel festik, miáltal bizonyos tökéletlen megismerést jelölnek. Mivel pedig az apostolokat Krisztus tökéletesen megtanította, őket könyvvel festik, ami a megfelelően tökéletes megismerést jelöli. De mivel közülük némelyek azzal, amit írásaikkal tanítottak, a többieket is tanították, ezeket helyesen festik tanítókként, könyvvel a kezükben, mint Pált, az evangelistákat, Pétert, Jakabot és Júdást. Másokat pedig, akik nem írtak semmit, ami biztos vagy az egyház által elfogadott lenne,[405] nem könyvvel, hanem a prédikációjukat jelentő írástekerccsel festenek. Ezért az Apostol az Ephesusiakhoz: az Úr némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat pásztorrá és tanítóvá tett[406] a szolgálat munkájában. De az isteni felséget is olykor zárt könyvvel a kezében festik, mivel senki méltóbb nem találtatott arra, hogy kinyissa azt, mint a Juda törzséből való oroszlán. És olykor nyitott könyvvel, hogy abból mindenki olvasson, mivel ő a világ világossága és az igazság útja és az élet könyve.

Hogy pedig Pált miért festik a Megváltónak jobb és Pétert a bal oldalára, elmondjuk majd a hetedik részben, az evangelistákról szóló fejezetben. Keresztelő Jánost pedig olykor remetének festik. A mártírokat a kínzóeszközökkel, ahogyan Lőrincet a rostéllyal, Istvánt a kövekkel és olykor pálmaágakkal, amelyek a győzelmet jelzik aszerint, hogy Az igaz virul, mint a pálma,[407] hogy amint a pálma virul, úgy legyen eleven az ő emlékezetük. Innen van az, hogy akik Jeruzsálemből {206} jönnek, kezükben pálmaágakat hoznak annak jeléül, hogy annak a királynak katonái voltak, akit Jeruzsálemben pálmaágakkal fogadtak tisztelettel, és azután ugyanott a sátánnal küzdve győztes lett, s az angyalokkal diadalt ülvén bevonult a mennyek palotájába, ahol az igazak virulnak, mint a pálma, és ragyognak, mint a csillagok. A hitvallókat jelvényeikkel festik, a püspököket mitrával, az apátokat csuklyával és olykor liliommal, ami a szüzességet jelzi, az egyházatyákat kezükben könyvvel és a szüzeket az evangélium szerint mécsessel.[408] Pált könyvvel és karddal: könyvvel mint egy tanítót vagy megtérése miatt, karddal, mert katona. Innen van a vers: Kard haragja Saulusnak, könyv fordulása Paulusnak. Általában pedig a szent atyáknak képeit hol a templom falaira, hol az oltár hátsó táblájára, hol a szent ruhákra és más különféle helyekre festik, hogy tetteiken és szentségükön buzgón s ne összevissza vagy haszontalanul elmélkedjünk. Ezért az Exodusban isteni szózat parancsolja, hogy Áron mellén az ítélet igazságosságának jeléül rationale legyen, hogy a főpap szívét sohase töltsék el léha gondolatok, hanem csak a megfontolás ösztönözze. Erre a rationaléra Gergely szerint figyelmesen felíratták a tizenkét pátriárka nevét is. Ugyanis az összeírt elődöknek a mellen hordása annyi, mint a régiek életéről szüntelenül gondolkodni. Akkor pedig a főpap feddhetetlenül halad az ősi atyák példáival, és szüntelenül látható, hogy a szentek nyomdokait állandóan figyeli, s a tilos gondolatokat elnyomja, nehogy lába az értelem határán kívülre lépjen.

Ügyelni kell arra is, hogy Jézust mindig megkoronázva festik, ezért: Jöjjetek, Jeruzsálem fiai, és nézzétek: Salamon király, fején a korona, amellyel szülőanyja megkoronázta.[409] Krisztust pedig háromszor koronázták meg. Először anyjától az irgalmasság koronájával a fogantatás napján. Ez a korona kettős a természetesség és önzetlenség miatt, ezért diadémnak is nevezik, ami kettős korona. Másodszor a nyomorúság ellenséges koronájával, a szenvedés napján. Harmadszor az Atya által a dicsőség koronájával, a szenvedés napján. Innen: dicsőséggel és tisztességgel koronáztad őt, Uram. Végül a hatalom koronájával koronáztatik udvarától a végső kinyilatkoztatás napján, ugyanis a Föld tanácsosaival jön el, igazságosan ítélve a földkerekséget. Ezért minden szentet is koronával festenek, mivel mondatik: Jöjjetek, Jeruzsálem fiai, és lássátok az ő vértanúit azokkal az aranykoronákkal, melyekkel az Úr megkoronázta őket. És a Bölcsesség könyvében: az igazak elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség koronáját.[410] Az emberek koronáját pedig kerek pajzs formájában festik le, mivel az Úr szentjei az Isten védelmét élvezik. Ezért éneklik, akik szerencsét kívánnak: Uram, a jóakarat koronájával koronáztál meg minket. Mindazonáltal Krisztus koronáját a kereszt alakja különbözteti meg a szentek koronáitól, mivel a kereszt jele által kiérdemelte, hogy megdicsőítse a testet, minket kiszabadítson a fogságból, és életet adjon nekünk. Amikor pedig valamely főpapot vagy szentet életében festenek meg, a koronát nem kerek, hanem négyszögletes pajzs formájában festik, hogy ez őt a {207} négy fő erénnyel megerősítve mutassa, ahogyan Szent Gergely legendájában áll. Viszont a templomokban olykor a Paradicsomot is megfestik, hogy a szemlélőket az üdvözültek élvezeteivel kecsegtesse. És némelykor a pokol, hogy elriassza őket a büntetés szörnyűségétől. Olykor virágok és fák gyümölcseikkel a jótettek és erények gyökereiből eredő gyümölcsök ábrázolására. A festmények változatossága pedig az erények változatosságát jelzi. Mivelhogy egyesek a Lélek által a bölcsesség beszédét, mások a tudásét stb. adják. Az erényeket pedig asszonyok alakjában festik, akik simogatnak és táplálnak. Viszont a mennyezetek által, amiket gerendázatnak neveznek, s a háznak díszéül vannak, Krisztusnak azokat az egyszerűbb szolgáit értik, akik az egyházat nem tudásukkal, hanem csak erényeikkel ékesítik. Egyébként a falból kiemelkedő faragványok a kiválóak, mivel általuk az erények olyan megszokottá válnak a hívők számára, hogy midőn sokféle tevékenységükkel gyakorolják őket, úgy tetszik, mintha azok természettől velük születettek lennének. Hogy pedig a Synagogát hogyan festik, elmondjuk a negyedik részben, a tiszteletről szóló fejezetben. Hogy a római pápa palliumát hogyan fessék, a harmadik részben a palliumról szóló fejezetben mondjuk el. Azt pedig, hogy az év és a tizenkét jegy meg a hónapok hogyan festendők, elmondjuk a viii. rész elején és ott, ahol a hónapról van szó. De a festő kívánsága szerint mind az Új-, mind az Ótestamentum különféle történeteit is lefestik. Mert Költők s festők merhetnek akármit, és a joguk megvolt egyformán mindig is erre.[411] Továbbá a templom díszei háromfélék: vagyis a templom, a kórus és az oltár díszei. A templom díszei függönyökből és kárpitokból és bíborszínű selyemtakarókból és hasonlókból állnak. A kórus díszei dorsalékból, szőnyegekből, alulra terítettekből és padra valókból. A dorsalék a kórusban, a papok háta felől függő kelmék. Az alulra terítetteket a lábak alá terítik. A szőnyegek olyan kelmék, amelyeket a lábak alá terítenek, s különösen inkább a püspökök lábai tapossák őket, mint világi lábak. A bancalék olyan kelmék, amelyeket a kórusban a székekre vagy padokra helyeznek. Az oltár dísze pedig szelencékből és terítőkből, ereklyetartókból és gyertyatartókból, keresztekből, aranyhímzésekből, zászlókból, kódexekből, leplekből és függönyökből áll. És megjegyzendő, hogy a szelence, amelyben a megszentelt ostyákat őrzik, a dicsőséges Szűz testét jelenti, amiről így szól a zsoltár: Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája.[412] Ez olykor fából van, olykor fehér elefántcsontból, olykor ezüstből, olykor aranyból, máskor pedig kristályból, és különböző sajátosságai szerint Krisztus testének különböző méltóságait fejezi ki. Viszont maga a szelence, amelyben szentelt vagy nem szentelt ostyák vannak, az emberi emlékezetet jelenti. Mert az embernek hűségesen kell emlékeznie az Istentől kapott jótéteményekre, mind a világiakra, amelyeket a szenteletlen ostyák, mind a lelkiekre, amelyeket a szenteltek jeleznek. Ennek előképe az az edény, amelybe Isten parancsára elhelyeztek a mannából, ami ugyan földi volt, mégis előképe volt a mi lelki {208} áldozatunknak, megparancsolta ugyanis, hogy legyen örök emlékezetéül az eljövendő nemzedékeknek, ahogyan olvassuk az Exodusban. Azok a szelencék pedig, melyeket az oltárra – ami Krisztus – helyeztek, az apostolok és a vértanúk. A terítők pedig és a ruhák a hitvallók és a szüzek, mint minden szentek, akikről ezt mondja a próféta az Úrnak: Ezekbe mint a ruhába öltözöl. És minderről az előző részben van szó. Más pedig a philaterium, és más a philacteria. Philateria az a pergamendarab, amelyre a törvény tíz parancsát írják. Ilyen pergament szoktak maguk előtt hordozni a farizeusok vallásosságuk jeléül. Ezért az evangéliumban: Kibontják írástekercseiket stb. És a philacteriumot a philaréról nevezik, ami annyit tesz, mint őrizni és tóra, ami törvény. Philacteria pedig kis edény ezüstből, aranyból, kristályból vagy elefántcsontból, és benne emberek és szentek hamvait vagy ereklyéit tartják. Mivel pedig ezeket a hívek hamvvedreknek nevezték, mert ezekben magukat a hamvakat tartották, kinevetésük elkerülésére úgy rendelkeztek az egyházban, hogy méltóan és drága edényekben őrizzék őket. Ez a név össze van téve a philare szóból, ami annyi, mint őrizni és a teron szóból, ami vég, mivel benne a szentek testének valamely vége őriztetik, mint például fog vagy ujj vagy más efféle. Az oltár fölé egyes templomokban még tabernákulumot is helyeznek, amiről az oltárról szóló fejezetben szóltunk. Az oltár végein két kandeláber van elhelyezve, a Krisztus születésén örvendező két nép örömének kifejezésére, s ezek a kandeláberek kova segítségével meggyújtott fáklyákat hordoznak. Az angyal ugyanis így szólt a pásztorokhoz: nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr.[413] Ő az igazi Izsák, ami nevetést jelent. A kandeláber fénye pedig a nép hite. Mert a zsidó néphez így szól a próféta: Kelj fel, és ragyogj, Jeruzsálem, mert eljött a te világosságod, és fölötted eredt az Úr dicsősége. A pogány népnek pedig ezt mondja az apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban.[414] Mert Krisztus születésekor is új csillag jelent meg a bölcseknek Bálám jövendölése szerint: Csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből.[415] Erről szó van az oltárról szóló részben is. A koppantók vagy fogók a kanóc koppantására a szent igék, amelyekkel a törvény betűit levágjuk, és a ragyogó lélek leplét levesszük eszerint: A régieket egyétek meg, s amikor jön az új, vessétek el a régieket. Azok az edények, amelyekben kioltják a levágott kanócokat, a hívők szívei, amelyek a törvény tiszteletét betű szerint betartják. Viszont a fogók, amelyeknek két fogával összevonják a tüzet, a prédikátorok, akik bennünket a két testamentum összehangzó oldalaival oktatnak és erkölcseikkel rendezve szeretetre gyújtanak. A csészék pedig, vagyis a fenekükön és a szájuknál egyenlő szélességű, melegedésre készített edények azok a tanítók, akik szívük kincseit nem rejtegetik, hanem abból új és régi dolgokat hoznak elő. A lámpást pedig nem teszik véka alá, hanem a kandeláberre, hogy akik az Úr házában vannak, vegyék a {209} Szentlélek fényét és melegét. Az oltárra keresztet is kell tenni, és azt a kereszthordozó hozza ide, amivel arra emlékezünk, hogy a Krisztus válláról levett keresztet a cirenei Simon hordozta. A két kandeláber között a kereszt az oltár közepére helyeztetik, mivel Krisztus az egyházban két nép között a közvetítő. Ő ugyanis a sarokkő, aki a kettőt egyesítette, akihez a júdeai pásztorok és a napkeleti bölcsek is jöttek. Erről másként lesz szó a negyedik rész bevezetésében, amely a papnak az oltárhoz való bevonulásáról szól. Viszont az oltár homlokzatát aranyhímzéssel díszítik, az Exodus xv. és xxviii. fejezete szerint: Csinálj nekem egy asztalt és erősíts rá egy tenyérnyi széles keretet, s azt is díszítsd arany szegéllyel.[416] Mivel az oltár az emberi szívet jelenti, amelyen az igaz hit áldozatát kell töredelmesen áldozni, és aztán az aranyszegély a jó tettekre való hajlamot jelenti, amellyel díszítenünk kell homlokunkat, hogy a többieknek világoskodjunk. Olykor az oltár Krisztust jelenti, és akkor az aranyszegély megfelelően jelöli a szeretet ékességét. Ahogyan ugyanis az arany előbbre való minden fémnél, ugyanúgy a szeretet a többi erénynél. Ezért az apostol i. Cor. xiii.: a legnagyobb a szeretet.[417] Homlokunkat pedig úgy kell díszítenünk a szeretet aranyhímzésével, ahogyan készek vagyunk kitenni lelkünket Krisztusért. Az oltáron zászlókat is emelnek, hogy méltón emlékezzenek meg a templomban Krisztus diadaláról, aki által mi is győzedelmeskedni remélünk az ellenségen. Az evangélium kódexét is elhelyezik rajta azért, hogy az evangéliumot maga Krisztus emelje, és hirdesse az ő örökségét. Hogy ezt külsőleg miért díszítjük, arról a iii. részben, a ruházatokról szóló fejezetben lesz szó. Azután az Úr házában az edények és használati eszközök Mózestől és Salamontól veszik eredetüket. Ezek az Ótestamentumban többfélék és különbözőek voltak, ahogyan az Exodusban olvassuk, különböző jelentésekkel, amelyeket itt rövidség okából nem tárgyalunk. Majdnem mindazt, ami a díszítéshez tartozik, nagyböjt idején le kell szedni vagy el kell rejteni. Ez egyesek szerint a Passió vasárnapján[418] történik, mivel ettől kezdve az istenség Krisztusban el volt rejtve és leplezve, ugyanis átadta magát, hogy elfogják és megostorozzák, mintha emberként nem lett volna meg benne az istenség ereje. Ezért az e napi evangélium így szól: Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.[419] Akkor tehát befedik a kereszteket, mivel isteni természete rejtve marad. Mások mindezt a böjt első vasárnapjától kezdve teszik, mivel az egyház ettől kezdve kezd foglalkozni szenvedésével. Ezért ez időben a keresztet a templomból csak befedve lehet hordozni. És némely helyi szokások szerint akkor csak két leplet vagy függönyt tartanak meg, amelyek egyikét a kórus körüljárójába helyezik el, a másikat az oltár és a kórus között függesztik fel, nehogy látsszék mindaz, ami a szentek szentjén belül van. Az, hogy a szentélyt és a keresztet akkor lepel borítja, a törvény betűit jelenti és annak testi megtartását, vagy azt, hogy az Ótestamentumban, {210} Krisztus szenvedései előtt a szent írások értelme leplezett, elfedett és homályos volt, és akik abban az időben voltak, azoknak szeme előtt lepel volt, tudásuk pedig homályos. Jelenti még azt a tüzes kardot is, amely a paradicsom kapuja előtt volt. És mivel Krisztus szenvedésében megszűnt az ember számára a testi megismerés és a homályosság, ezért a függönyöket vagy lepleket nagypénteken távolítják el. De az Ótestamentumban voltak kérődző és hasított körmű állatok meg igavonó ökrök is, amelyek az írások misztériumait megfejtik és lelki értelemben megkülönböztetik. A böjtben a lepel mögé néhány pap lép be; keveseknek adatott meg, hogy ismerjék Isten országának misztériumát.

Minderről pedig megjegyzendő, hogy a templomban háromféle leplet függesztenek fel, tudniillik azt, amely a szentséget fedi, amely a szentélyt a papságtól elválasztja és amely a papságot a néptől elkülöníti. Ami az elsőt illeti, lásd a törvény betűit. A másodikhoz lásd méltatlanságunkat, mivel nem vagyunk méltók, sőt képtelenek arra, hogy betekintsünk a mennyei dolgokba. A harmadik a mi testi kívánságunk megzabolázása. Először is azok a függönyök, amelyeket az oltár két oldalán húznak ki, amikor a pap belép a szentélybe, amint a negyedik részben, a secretáról szóló részben elmondjuk, azt jelentik, amit így olvasunk az Exodusban, xxxiv: Mózes befödte arcát,[420] mivel arcának fényességét Izrael fiai el nem viselhették. És ahogyan az apostol mondja, ez a lepel ma is ott van a zsidók szívén. Másodszor pedig az a függöny, amelyet a böjtben a mise alatt az oltár elé vonnak, azt a kárpitot jelenti, amely a frigysátoron belül volt felakasztva, s amely kettéosztotta a szentek szentjét, ahogyan elmondjuk a negyedik rész bevezetésében. Ez a frigyszekrényt a nép elől eltakarta, és csodás művel szőtték és szép változatossággal ékesítették, s a szenvedéskor ez hasadt ketté, és ennek mintájára szövik ma változatos szépségben a függönyöket. Az említett kárpitról és arról, hogy milyenek legyenek a függönyök, szól az Exodus a xxv. és xxxvi. fejezetben. A harmadik aztán onnan ered, hogy a régi egyházban az a mellvéd vagy fal, amely körülveszi a kórust, nem emelkedett, csak a lábazat magasságáig, ahogyan máig megfigyelhető némely templomokban, amit azért csináltak, hogy a zsolozsmázó papság láttán a nép erről jó példát vegyen.

Mindazonáltal manapság szinte közönségesen felfüggesztenek vagy elhelyeznek a papság és a nép között egy leplet vagy falat, hogy ne láthassák egymást, erről szinte pontosan mondják: Fordítsátok el szemeiteket, nehogy hiábavalóságot lássanak stb. Nagypénteken pedig eltávolítanak minden leplet, mert az Úr szenvedésekor a templom kárpitja kettéhasadt, és ezáltal megnyílt nekünk a lelki törvény megértése, amely azelőtt rejtve volt, ahogyan ezt megígérték nekünk, és megnyílt a mennyek országának kapuja, és erő adatott nekünk, hogy ha akarunk, és a testi vágyak nem akadályoznak meg, győzhessünk. Mindazonáltal azt a leplet, amely a szentélyt a papságtól elválasztja, a böjt minden szombati vecsernyéjén elvonják vagy felemelik, amikor a vasárnapi officiumot elkezdik, hogy a papság betekinthessen a szentélybe, mivel a vasárnap a feltámadásra emlékeztet. {211} Ez pedig azért van így a hat vasárnapon, mivel nincs olyan kor, amelyben ne lett volna örökkévaló öröm. Az örömöt pedig az jelképezi, amit az ég elleplez, ezt pedig az a lepel jelenti. Ezért van, hogy vasárnap nem böjtölünk, s ennek oka az Úr feltámadásának dicsősége. Mert az első vasárnap azt az örömöt jelzi, amely az ősszülőké volt a paradicsomban, a bűnbeesés előtt. A második vasárnap azt az örömöt jelzi, amely a Noé bárkájában lévő keveseké volt, amikor minden más elmerült az özönvízben. A harmadik, amely Izrael fiaié volt József alatt, mikor másokat az éhínség kínzott. A negyedik, amely Salamon alatt volt övék, amikor teljes békében éltek. Az ötödik, ami akkor volt övék, amikor visszatértek a babiloni fogságból. A hatodik, ami a tanítványoké volt a feltámadástól a mennybemenetelig, amikor velük volt a vőlegény. A kilenc böjti ünnep leckéinél is felemelik vagy elvonják a leplet. De ez nem volt szokás az ősi egyházban, mivel akkoriban egyetlen ünnepet sem ültek meg ünnepélyesen a böjt idején. De ha valamely ünnep következett, bármely napra esett is, akár szombatra vagy vasárnapra, úgy emlékeztek meg róla, ahogyan Márton pápa kánonjában van. És Burcardusnál,[421] xiii. könyv, mindez ama idő szomorúsága miatt később az lett az ellenkező szokás, hogy a kilenc olvasmány ünnepét a maga napján ünnepélyesen üljék meg, és ugyanakkor böjtöljenek. Viszont a függönyöket a templomokban ünnepnapokon az ékesség kedvéért terítik ki, hogy a látható díszek vezessenek bennünket a láthatatlanokhoz. Ezeket gyakran változatos színek teszik tarkává, amint előrebocsátottuk, hogy a színek változatosságából láthassuk: az ember, aki Isten háza, az erények változatosságával és sokféleségével legyen feldíszítve. A fehér függöny az élet tisztaságát jelzi, a vörös a szeretetet, a zöld a szemlélődést, a fekete a test halálát, a kék a csapásokat.[422] A fehér függönyökre néha még változatos színű kendőket is függesztenek, annak jelzésére, hogy szívünket meg kell tisztítani a bűnöktől, és benne az erények függönyeinek és a jó cselekedetek változatosságának kell meglenniük.

Továbbá az Úr születésének ünnepén egyes templomok nem függesztenek fel kárpitokat, némelyek [felfüggesztenek] közönségeseket, és némelyek jókat. Azok, amelyek semmit sem függesztenek ki, szégyenünket ábrázolják. Ha ugyanis igen nagy volt örömünk a Megváltó születésén, mégis szégyenkeznünk kell amiatt, hogy akkora volt a vétkünk, hogy Isten fia értünk megalázta magát, szolga alakját öltve. És ugyanezért az ő halálának napján sem ünnepelünk vidáman, hanem szigorú böjtöt tartunk, noha más szentek halálának napján vidáman ünnepelünk, és valamivel bőségesebb ételt és italt engedünk meg magunknak, ahogyan erről szó lesz a vi., a nagypéntekről szóló részben. Hiszen a mi szégyenünk az, hogy az Úr a mi bűneink miatt halt meg, a szentek azonban nem a mi bűneink miatt, hanem Krisztusért szenvedtek. Akik közönségeseket függesztenek ki, azt ábrázolják, hogy az Úr szolgai alakot vett fel, és hogy azon a napon közönséges leplekbe pólyázták. Akik pedig a jókat, azok a király születésén érzett örömre vannak tekintettel, és azt mutatják meg, milyeneknek kell lennünk ily nagy vendég fogadásakor. Egyes templomokban húsvétkor az oltárt drága kelmékkel díszítik, és háromféle színű lepleket helyeznek egymásra: vöröset fehér és fekete alá, amivel a három kort jelzik. Az első olvasmány és responsorium {212} befejezése után elveszik a fekete leplet, amely a törvény előtti kort jelzi. A második olvasmány és responsorium befejeztével elveszik a fehéret, amely a törvény alatti kort jelöli. A harmadik befejezése után elveszik a vöröset, amely a kegyelem korát jelöli, amelyben Krisztus szenvedése által nyitva áll számunkra a bejárat a szentek szentjébe és az örök dicsőségre.

Az oltár terítőiről és ruházatáról pedig az oltárról szóló műben van szó.

A jeles ünnepnapokon a templom kincseit kiteszik a nyilvánosságnak három okból. Először az óvatosságra tekintettel, hogy tudniillik kitűnjék, milyen gondos volt megőrzésükben az, akinek őriznie kell. Másodszor az ünnep tiszteletére. Harmadszor az adományozás emlékezetére, tudniillik azoknak az emlékezetére, akik valaha mindezt az egyháznak adományozták. Hogy pedig a templomot belül és nem kívül díszítik ünnepélyesen, titokzatosan arra int, hogy minden dicsősége belül van. Ugyanis kívülről szánalmas lehet, lélekben azonban, ahol Istennek széke van, ragyog tőle. Sötét bőrű vagyok, de azért szép stb.[423] És így szól az Úr a próféta által: kedvem telik örökségemben.[424] A próféta is erre tekintettel mondja az Úrnak: Szeretem házadnak ékességét stb.,[425] s azt különösképpen a hit, remény és szeretet díszíti. Az anyagi és a lelki egyházat is meg kell tisztítani, amiről a vi. részben a húsvétról és a nagycsütörtökről szóló szakaszban lesz szó. Egyes templomokban strucctojást és más effélét, ami csodálatot vált ki, vagy ami ritkaság, szoktak kiakasztani, hogy ezáltal vonzzák a templomba a népet, és nagyobb hatással legyenek rá.[426]

Mások ezzel szemben azt mondják, hogy a strucc, mint afféle feledékeny madár, tojásait elveszíti a homokban, de végül mintegy csillag láttán visszaemlékezik, és visszatér hozzájuk, tekintetével keltve ki őket.[427] Ezeket tehát a templomokban azért függesztik fel, hogy jelezzék: a bűne miatt Istentől elhagyott ember, ha végül Isten fényétől megvilágosíttatván emlékezik vétkeire és bűnbánatot tart, és visszatér hozzá, irgalmának tekintete ápolja őt. Ilyen módon mondja Lukács is, hogy megemlékezett Isten Péterről, miután megtagadta Krisztust. Azért is függesztik fel őket, hogy bennük bárki szemlélhesse, mily könnyen elfeledkezik az ember Istenről, hacsak a csillag és a Szentlélek kiömlő kegyelme által megvilágítva, jótéteményei által nem emlékezik a hozzá való visszatérésre.

Az ősi egyházban bizony az áldozat faedényekben és közönséges ruhákban folyt; mivel akkor fakelyhek voltak, és arany papok, manapság pedig fordítva. De Severinus pápa[428] úgy rendelkezett, hogy üvegedényeket használjanak, mivel pedig ezek törékenyek voltak, ezért Orbán pápa[429] és a reimsi zsinat[430] úgy határozott, hogy az áldozatot ezüst- vagy aranyedényekben mutassák be, vagy a {213} szegénység miatt ónból valókban, amelyek nem rozsdásodnak, de nem fából vagy sárgarézből valókban. Tehát nem lehet üvegből a kiömlés veszélye miatt, sem fából, mivel az lyukacsos és szivacsos test lévén, a vért magába szívja, sem ércből, vagyis sárgarézből, mivel a bor ereje miatt rozsda és marás keletkezik. És tudd meg, hogy a kehely neve az Ó- és az Újtestamentumtól vette eredetét, ezért Jeremiás: Babilon kelyhe pedig, amely az egész földet megrészegíti.[431] És Dávid: serleg van az Úr kezében, tele van habzó borral.[432] És máshol: Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét.[433] Ugyanígy az evangéliumban: Igyatok ebből mindnyájan. Továbbá: kezébe fogta a kelyhet, és hálát adott.[434] Az aranykehely pedig a bölcsesség Krisztusban elrejtett kincseit jelenti. Az ezüst a bűntől való tisztaságot. Az ónból való a bűn és a büntetés hasonmását idézi. Az ón ugyanis középen van az ezüst és az ólom között, és Krisztus teste, bár nem volt ólom és bűnös, mégis bűnös fiának húsából való volt, és jóllehet nem volt ezüst, és olyan, aki a maga bűne miatt szenvedett, mégis szenvednie kellett a mi bűnünk miatt, mert a mi szenvedéseinket ő viselte, és fájdalmainkat ő hordozta. A kehelyről és a patenáról szó lesz a szentelményekről és a felkenésekről szóló fejezetben. Ugyanis, ha valaki gyenge vallásosságtól vezettetve azt mondja, hogy az Úr azt parancsolta Mózesnek: csinálja a frigysátor minden edényét minden célra és szertartáshoz ércből, ahogyan olvasható az Exodusban: xxvii. és xxxviii. fejezet, némelykor a drága edényekről lemondhattak, és a szegényeknek adhatták őket, ahogyan ellenzik azt is, hogy a nők kenőcsöket használjanak. Ezt pedig nem azért tesszük, mintha Istent az olcsó díszek kevésbé gyönyörködtetnék, mint az aranyból valók, hanem mert az emberek, amikor szeretik, Istennek szívesen adnak az istentisztelet céljára, és legyőzik fösvénységüket. Ezért a szent jámborságnak ezek a morális szertartásai az eljövendő dicsőséget jelentik. Ezért a régi törvény is azt parancsolja, hogy a vállkendőt készítsék aranyból, jácintból, bíborból, kétszer festett sáfrányból és sodort bisszusból, hogy kimutassák, mennyire különböző erényekkel kell kitűnnie a papnak, és az oltárnak, az áldozatok asztalának, a kandelábernek és az oltár más edényeinek meg díszeinek is aranyból és ezüstből kell készülniük: Exodus xxv., xxx., xxxviii. Megparancsolták azt is, hogy a frigysátort különböző értékes anyagokból készítsék, ahogyan elmondtuk a templomról szóló fejezetben. A törvényes főpap más különféle drága díszeket használt, ahogyan elmondjuk a harmadik részben, a törvényes ruházatokról szóló fejezetben, s erről szó lesz a templom felszenteléséről szóló fejezetben is.

Továbbá az orléans-i zsinaton[435] megtiltották, hogy az istentisztelethez esküvői díszeket használjanak, nehogy világiak érintésétől vagy a világi fényűzés pompájától mocskolódjanak, s ugyanígy megtiltották, hogy bármely személy ruhájából {214} casula vagy bármely, a szertartásokhoz használatos dísz készüljön. István pápa is elrendelte, hogy a templomi ruhákat, melyeket csak a felszentelt férfiak érintenek, senki se használja más célra, nehogy az ezt megszegőket az a bosszú érje, amely Baltazárt, Babilónia királyát sújtotta. Kelemen pápa[436] azt is elrendelte, hogy a halottakat ne temessék, ne burkolják vagy takarják be, s a ravatalt se az oltár takaróival és terítőivel, vagy azzal a terítővel, amellyel a kelyhet borítják be, vagy azzal, amellyel a pap a kezeit a consecratio után megtörli. Amikor pedig az oltár takarói és a corporaléi, kárpitjai és díszei vagy az oltár fölött függő függönyök bepiszkolódnak, a diakónusok a szolgákkal együtt a szentélyen belül és ne kívül mossák ki őket. Az oltár szertartásához tartozó leplek mosásához pedig új tálat kell használni. A terítőket és a corporalékat pedig más-más tálban mossák! A bejáratok függönyeit és a templomokban az ünnepnapokon és böjtben kiakasztott kárpitokat is más tálban mossák! Ezért rendelték el a werdeni zsinaton, hogy a corporale és az oltár takaróinak mosására legyenek kívül edények, amelyekben semmi mást ne mossanak. De ugyancsak Kelemen szerint, ha a régiségtől tönkremennek az oltárterítők, az oltárruhák vagy a katedra – amelyben szent ruhákba öltözve ül a pap – vagy a kandeláber, vagy az oltár fölött függő lepel, terítő vagy kárpit, égessék el, s a hamut vessék a keresztkútba vagy a falba vagy a padló alatti gödörbe, ahol nem járnak. És megjegyzendő, hogy a templomi díszeket megáldják, ahogyan elmondjuk a szentelményekről és a felkenésekről szóló fejezetben.

(Rationale divinorum officiorum, Strassburg, 1493, vii–x)

Pier Paolo Vergerio

1370-ben Capodistriában született; tanulmányait Firenze és Padova egyetemein végezte, majd ugyanezeken az egyetemeken oktatott. 1390-ben került a padovai Carrara hercegi udvarba nevelőként és kancellárként, s vált a Petrarca hagyományait folytató és ápoló humanista kör egyik vezéralakjává. Ugyanitt folytatva tanulmányait, a művészetekben, az orvostudományban és a jogban szerzett doktori fokozatot. Padovai nevelői működéséhez fűződik De ingeniis moribus et liberalibus studiis adulescentiae című traktátusa, a humanista nevelési eszmények első és példamutató összefoglalása. 1405-ben, az egyházszakadás során Rómában titkárként VII. Ince pápához csatlakozott; egyházjogi tevékenysége révén került a konstanzi zsinatra, ahol Luxemburgi Zsigmond király környezetében találjuk. 1417-ben a király hívására Budára települt, s ott élt 1444-ig. Zsigmond számára készítette Arrianus-fordítását. Nevelési elvei, az antik kultúra iránti érdeklődése és lelkesedése, különösen pedig a görög kultúra fontosságának felismerése révén a XV. századi itáliai (pl. Guarino da Verona) és magyarországi humanisták (Vitéz János, Janus Pannonius) saját előfutáruknak tekintették.

Négy dolog volt, amit a görögök meg szoktak tanítani gyermekeiknek: az irodalom, a birkózás, a zene és a rajzolás, amelyet némelyek ábrázolásnak {215} neveznek.[437] […] A rajzot pedig mostanában nem tekintik szabad művészetnek, hacsak annyiban nem, amennyiben az íráshoz tartozik (írni tudniillik ugyanannyi, mint lerajzolni és rajzolni), minden egyéb pedig a festőkre tartozik. Szemükben ez a foglalatosság pedig nemcsak hasznos volt, hanem tiszteletre méltó is, ahogyan Arisztotelész mondja. Mert segített a vázák, képek és szobrok vásárlásában is, amelyekben Görögország igen nagy gyönyörét lelte, és nagyban hozzájárult a természeti vagy művészeti tárgyak szépségének és ékességének megbecsüléséhez, amely dolgokról való társalgás és ítélkezés képessége illik a nagy emberekhez.

(Az ifjúság nemes erkölcse és szabad tanulmányai: Michael BAXANDALL, Guarino, Pisanello and Manuel Chrysolaras, Journal of the Warburg and Courtauld Institutes, XXVIII[1965], 184)



[379] I. Nagy Szent Gergely pápa Serenushoz, Massilia püspökéhez, lásd 29. l.

[380] Kiv 20,4.

[381] Az ábrázolási realitás-hierarchia példája: a félalakos ábrázolás kevésbé realisztikus, mint az egész alakos. Rögtön követi a második kritérium: a festett is kevésbé az, mint a plasztikus.

[382] Kiv 20,4.

[383] Lev 26,1.

[384] MTörv 4,16.

[385] Zsolt 115(113b),4, 8.

[386] MTörv 4,19.

[387] 1Kor 8,4.

[388] Bölcs 14,11.

[389] Ez 8,9–10.

[390] Ez 4,1.

[391] Lk 16,29.

[392] II. Gergely pápa, lásd 29. l.

[393] Tehát koholt fabulákat ad elő.

[394] Ezek a theophania ábrázolási alkalmai.

[395] Jn 1,29, 36.

[396] I. Adorján pápa (772–795), írása a képrombolás ellen 785-ben készült.

[397] Az első, e körbe vágó ikonográfiai dokumentum II. Justinus (565–578) keresztje (Vatikán, a San Pietro kincstára), a középpontban Isten Báránya ábrázolásával, fölötte Krisztus mellkép-médaillonjával.

[398] Kiv 24,10.

[399] Valójában: Mt 24,30.

[400] Iz 6,2–3.

[401] Jel 12,7.

[402] Zsolt 30(29),6.

[403] A hasonlat forrása a Physiologus: az öregedő, elnehezült szárnyú és gyengülő látású sas úgy fiatalodik meg, hogy a magasba szállva leégeti régi szárnyait és a szemére boruló sötétséget, majd egy tiszta vízű forrásban megfürdik.

[404] Mt 25,31, 33.

[405] Utalás az apokrif evangéliumokra.

[406] Ef 4,11.

[407] Zsolt 92(91),13.

[408] Utalás a tíz szűzről szóló parabolára: Mt 25,1–13.

[409] Én 3,11.

[410] Bölcs 5,16.

[411] Horatius, Ep. ad Pisones (Ars poetica), 10–11.

[412] Zsolt 132(131),8.

[413] Lk 2,10–11.

[414] Ef 5,8.

[415] Szám 24,17.

[416] Kiv 25,23, 25.

[417] 1Kor 13,13.

[418] A húsvét előtti 2. vasárnap.

[419] Jn 8,59.

[420] Kiv 34,34.

[421] Burchard wormsi püspök (1000–1025), akinek dekrétumgyűjteménye a kánonjog fontos forrása volt.

[422] A liturgikus színkánon kidolgozásának kezdetei III. Ince nevéhez fűződnek.

[423] Én 1,5.

[424] Zsolt 16(15),6.

[425] Zsolt 26(25),8.

[426] Ritkaságok, köztük például mamutcsontok, krokodilok kiállítása, elhelyezése a középkori templomokban nem szokatlan.

[427] A forrás a Physiologus elbeszélése két struccfajtáról: a feledékenyről és a tevestruccról. Ugyanott olvasható a templomokban felfüggesztett strucctojások értelmezése is.

[428] 640.

[429] II. Orbán (1088–1099).

[430] 1119.

[431] Jer 25,15.

[432] Zsolt 75(74),9.

[433] Zsolt 116(114–115),13.

[434] Mt 26,27.

[435] 1022.

[436] II. Kelemen (1046–1047).

[437] Designativa, illetve protractiva (ti. ars, az utóbbinak a jelentése ugyanaz, mint a francia portraiture-é, vagyis: lerajzolás, a kontúrok utánhúzása – akár rajz másolása, akár modell után).