Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

KOMMENTÁROK, VITAIRATOK

KOMMENTÁROK, VITAIRATOK

I. (Nagy Szent) Gergely pápa

(Kommentár a Királyok I. könyvéhez: lásd 42. l.)

Johannes Scottus Eriugena

(Kommentár Dionysius Mennyei hierarchiájához: lásd 19. sk. l.)

Humbert de Silva Candida kardinális

1054

A burgundiai születésű Humbert a XI. századi egyházi reform egyik vezető alakja. Bruno touli püspök (IX. Leó néven pápa) kíséretében érkezett Rómába. Szicília érseki székét 1051-ben a normannok ellenkezése miatt nem foglalhatta el, kárpótlásul kardinális püspökként Silva Candida székét kapta. 1054-ben azt a konstantinápolyi követséget vezette, amely a keleti és nyugati egyház vitájának kiéleződéséhez és szakadásukhoz vezetett. 1061-ben mint a pápai kúria bibliotekáriusa halt meg. Az alábbi részlet a Mikhaél Kerulariosz pátriárkával folytatott vita után a konstantinápolyi Hagia Sophia oltárára helyezett kiközösítő irat egyik vádja.

Ti a keresztre feszített Krisztus képe helyett haldokló ember képét szögezitek fel,[439] amely mint valamilyen Antikrisztus telepedik Krisztus keresztjére.

(M. MANITIUS, Geschichte der lateinischen Literatur des Mittelalters, III, München, 1973, 23)

Gilbert Crispin

Westminster apátja 1085–1117 között. Dialógusát, melyet barátjának, Szent Anzelmnek dedikált, 1095–1096-ban írta.

[A Mainzban tudományosan képzett] zsidó: Tévelyegnek a keresztények is, mivel a keresztények is imádják a faragott képeket, és dicsekednek bálványaikkal, hiszen magát az Istent is olykor úgy ábrázoljátok, hogy nyomorultul függ, szögekkel odaszögezve, a keresztfán, amit még látni is borzalom, és ezt imádjátok.[440] És a kereszt környékén félig fiúként ábrázoljátok a nem tudni, mitől megijedt napot, és gyászoló félig leányként a holdat, amint fényének egyik szarvát elrejti. Olykor pedig Istent ábrázoljátok magas trónszéken ülve, amint felemelt kezével áld, körülötte pedig mintegy nagy méltóságának jeleként sast és embert, tulkot és oroszlánt. Ezeket a képeket a keresztények kifaragják, kimunkálják és festik, ahol csak tudják, és ahol tudják, imádják és tisztelik; amit az Isten által hozott törvény mindenképpen megtilt. Mert az Exodusban így van megírva: Ne csinálj magadnak {218} faragott képet, vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket.[441] A törvény tehát kigyomlál minden faragott képet, és azt, aki ilyet csinálna, szörnyű kárhozattal ítéli meg.

Keresztény: Ha valamikor a törvény így kárhoztatja a faragott képet, és semmilyen dolognak semmiféle hasonmását nem engedi meg, vétkezett Mózes, amikor a dolgok hasonmásait ábrázolta és kifaragta, s még inkább vétkezett az Úr, aki megparancsolta, hogy azokat ábrázolja és kifaragja. Mert az Exodusban így rendelkezett az Úr: Készíts nekem szentélyt, annak a hajléknak a mintájára és azoknak a felszereléseknek a mintájára készítsd el, amelyeket mutatok neked.[442] Ugyanígy, nem sokkal utóbb: Csinálj továbbá egy lemezt tiszta aranyból, s vésd rá a pecsétmetsző írásával: „az Úr fölszenteltje”.[443] Továbbá: Végy továbbá két karneol követ, vésd bele Izrael fiainak nevét kőmetsző munkával, a pecsétvésnök módszerével.[444] Íme, a dolgok hasonmásait ábrázolják, és ábrázolásukat az Úr parancsolja. Íme, faragások készülnek az Úrnak ónixkövekből és aranyból. A Királyok könyvében pedig azt olvassuk, ahol az Úr templomának építéséről van szó: Aztán a templom falait körbe kidíszítette faragott kerubokkal, pálmákkal és virágfüzérekkel, kívül és belül egyaránt.[445] Aztán öntött egy medencét is, amely tizenkét ökrön állt.[446] Ugyanígy nem sokkal odébb: Azután a hátulsó részbe csináltatott olajfából két kerubot; 10 könyök magasak voltak.[447] Továbbá: a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá.[448] Íme, nyíltan említi a festményeket és a faragott képeket, nem elítélve, hanem elismerve mindazt a faragott képet, ami az Úr templomában van. Mert maga az Isten tudtul adta, hogy helyeselte és elfogadta mindazt, amit csináltak: a papok a felhőtől nem tudtak bemenni ellátni a szolgálatot, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr templomát.[449] Izajás próféta mondta: Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt.[450] Arról a hat állatalakról, amelyeket igazságtalan gúnnyal említettél, Ezekiel próféta így szól: Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt.[451] Amit tehát Izajás látott, mondott és írt, amit Ezekiel látott, {219} mondott és írt, szabad utánuk írni, mondani és a festészet jeleivel jelölni. Ahogyan ugyanis a betűk valamiképpen a szavak alakjai és jelei lesznek, úgy a festészetben is az írott dolgok hasonmásai és jelei vannak. Mit mondjak még? Foglaljuk össze a beszédet, és járjunk a felvetett kérdés végére! Isten megtiltotta, hogy faragott képek készüljenek, és mégis, ahogyan olvassuk, Isten parancsolta, hogy legyenek faragott képek. Tehát a törvény parancsát megfelelően kell felfognunk, s inkább azt kell megértenünk, ahogyan a törvényhozó kinyilatkoztatja: Ne csinálj faragott képet stb. – mondja, s megmutatja az okot is: Ne borulj le ilyen képek előtt, és ne tiszteld őket. Ha tehát ki van már zárva az álnok bálványimádás, ők is csináltak és mi is csinálhatunk faragott képeket. Készítünk Istennek festményeket, készítünk Istennek véséseket, készítünk Istennek faragványokat is, de szent tisztelettel nem tiszteljük azokat, nem is imádjuk. Mert magát a keresztet is, amelyet szent keresztnek nevezünk, fának és nem istennek tartjuk, és miután az Úr szenvedésének emlékezetére főpapi áldással szentelik meg, a keresztet immár nem isteni, hanem a köteles tisztelet szertartásával hordozzuk, hódolunk neki és tiszteljük, ahogy a zsoltár mondja: hajtsatok térdet lába zsámolya előtt, mert szent![452] Azért mondjuk, hogy a köteles tisztelet szertartásával, mivel másként mondjuk, hogy „a keresztény tiszteli Istent”, és másként, hogy „a paraszt műveli a földet”.[453] Ugyancsak másként mondjuk, hogy „az ember imádja Istent”, s másként azt, hogy „az ember imád valamely, valamilyen méltóságú férfiút vagy valamely méltóság jelét”. Mert a Királyok könyvében azt olvassuk, hogy Bethsabé imádta Dávid királyt, és írásaitoknak sok helyén olvassuk, hogy az ember az embert imádta, noha írva van a törvényben: Uradat, Istenedet imádd.[454] Amikor tehát a keresztény imádja a keresztet, a szent vallás tiszteletével imádja a kereszten Krisztus szenvedését, az Isten által a személy egységébe felvett ember szenvedése miatt, és a kötelező tisztelet szertartásával imádja a kereszt képét, az Úr szenvedésének kifaragott hasonmását. Hogy kevés szóval és röviden befejezzem, a keresztény egyáltalán nem valamely dolognak a képmását imádja szent tisztelettel, de mégis a köteles tisztelettel tiszteli és megbecsüli a szent dolgok megszentelt képeit és festményeit. Olvasd tehát újra az írásokat, vagyis a törvényt és a prófétákat, s látni fogod, hogy mindaz, amiről beszéltem, írva van a törvényben és a prófétáknál, vagy szó szerint, vagy ugyanilyen értelemmel. Gondold meg, mondom, és gondold meg újra, mit kívánsz és mennyit kívánsz, s milyen jelről ismered fel, amit vársz, amikor meglesz. Mert akiről megígértetett, hogy elküldetik, már elküldetvén eljött, ahogyan tanúsítják azok a jelek, amelyek előre jelezték Jézus Krisztust, a nemzetek reménységét, akié a tisztelet és az uralom mindörökkön örökké. Amen.

(Egy zsidó vitája egy kereszténnyel a keresztény hitről: O. LEHMANN-BROCKHAUS, Lateinische Schriftquellen zur Kunst in England, Wales und Schottland vom Jahre 901 bis zum Jahre 1307, München, 1956, 5074, 3, 1–3)

{220}

Hugo de Sancto Victore

(Kommentár Dionysius Mennyei hierarchiájához: lásd 20. sk. l.; Bevezetés a Szentírásról és íróiról: lásd 23. sk. l.)

Párbeszéd egy clunyi és egy citeaux-i szerzetes között

(lásd 93. sk. l.)



[439] A halott Krisztus bizánci ábrázolásai sem holttestet jelenítenek meg; az oldalsebéből előtörő vér mutatja, hogy eleven. Ezen ábrázolásokban az eucharisztiának – és benne Krisztus vérének – eltérő értelmezése kap kifejezést; a keleti és a nyugati egyház vitájának középpontjában ez a teológiai kérdés áll.

[440] Az érvelésben szerepet kap a feszületek halott Krisztus-ábrázolása, mint a Humbert Silva Candida-i kardinális által kifogásolt bizánci típus esetében is. Krisztus kereszthalálának ábrázolása a kereszten diadalmaskodó, eleven típus helyett a nyugati egyházban csak a XIII. században terjedt el; terjesztésében a ferencesek játszottak jelentős szerepet.

[441] Kiv 20,4–5.

[442] Kiv 25,8–9.

[443] Kiv 28,36.

[444] Kiv 28,9–11.

[445] 1Kir 6,29.

[446] 1Kir 7,23, 25.

[447] 1Kir 6,23.

[448] 1Kir 8,6.

[449] 1Kir 8,11.

[450] Iz 6,1–2.

[451] Ez 1,10.

[452] Zsolt 99(98),5.

[453] A colo ige (s a cultus főnév) két jelentésén alapuló lefordíthatatlan szójáték.

[454] MTörv 6,5.