Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

HOMÍLIA- ÉS PRÉDIKÁCIÓIRODALOM

HOMÍLIA- ÉS PRÉDIKÁCIÓIRODALOM

Adémar de Chabannes

(prédikációja a limoges-i St-Martial felszentelésének évfordulóján: lásd 24. sk. l.)

Odilo clunyi apát

961-ben vagy 962-ben, Auvergne-ben született. Előbb a brioude-i St-Julien kanonokja volt, s 990 táján Vilmos dijoni apát beszélte rá, hogy belépjen Cluny kolostorába. 993-ban Majolus apát koadjutora lett, annak halála után, 994-től 1049-ig Cluny apátja. Vezetése alatt a clunyi kongregáció reformkolostorok laza testvériségéből centralizált kolostorszövetséggé alakult. Odilo többféle irodalmi tevékenységéből maradtak fönn emlékek. Prédikációit a misztikus értelmezés, tárgyának retorikai kezelése, a rímes próza művészi alkalmazása jellemzi. Egyike az elsőknek, akik az evangéliumi szöveg magyarázatában a Pseudo-Dionysius Areopagita művében mintaképül kínálkozó módszerre támaszkodnak.

Az Úr születéséről. És Lukács evangelista szerint „jászolba fektették”, mert szeplőtelen szülőanyjának „nem jutott szállás”.[455] Ki látott ilyet valaha? Ki hallott ehhez hasonlóról? Mert annyi alázatosságot vett fel emberségében, amennyi az isteni fenségben az emelkedettség. Mily emelkedett az övéi között, mily alázatos miköztünk; a jászolban feküdt, a mennyben trónolt. Anyja ölében feküdt, s az Atya jobbján ült. Midőn az Atyaistennek egyszülöttje volt az idők kezdete előtt, a Szűznek fia lett az időben. Nem szűnvén meg annak lenni, ami volt, azzá lett, ami nem volt. Halandóságunknak részesévé vált, hogy minket életének részeseivé tegyen.

Az Úr megtestesüléséről. A Szűz, aki majd az Urat szüli, az Úr szolgálólányának nevezi magát; az Atyaisten a születendő embert szolgának és belőle eredőnek mondja. Amennyiben ember, szolga; amennyiben belőle eredő,[456] hozzá hasonlóan örök, egylényegű és egyetlen Fiú. Erről mondja Malakiás próféta: {221} „Nektek pedig, akik félitek az Úr nevét, felragyog az igazság napja”.[457] És Zakariás az evangéliumban: „meglátogat minket a Magasságból”.[458] Ó, mily nagy és micsoda csillag volt az Istenszülő és mindenkor szűz Mária! Akiből ama világosság, ama ragyogás és ama fény, a testté lett Ige[459] jött el hozzánk. Aki nemcsak, ahogyan János evangelista hirdeti, „minden embert megvilágít”,[460] hanem a csillagokat, Holdat és Napot is, és az egész teremtést, melyet alkotott, kormányozza, elrendezi és irányítja.

(S. Odilonis Cluniacensis Abbatis Sermones: PL, CXLII, 992 sk., 1004)

Meister Eckhart

Johann Eckhart 1260 táján, a Gotha melletti Hochheimben született. Erfurtban lett dominikánus szerzetes, 1290 táján az ottani konvent priorja. 1302-ben szerzett magister fokozatot a párizsi egyetemen. 1303-ban a rend szászországi provinciájának, 1307-ben pedig a csehországinak is vezetője lett, 1313–1314-ben Párizsban, 1314-től Strassburgban, majd haláláig Kölnben tanított. A kölni érsek panaszára eretnekséggel gyanúsított tanai miatt XXII. János pápa eljárást indított ellene; az ítélet alól csak 1329-ben, talán már halála után mentették fel.

A Máté-evangélium 22,20 magyarázata

„Kinek a képe és a felirata ez?”[461] Aki válaszol, az az apostol: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte.”[462] Ügyelj kettőre! Először arra, hogy Augustinus szerint a képet ott kell keresni, ahol a lélek valóban fény, amelyet a testhez való kötődése nem oltott ki. Továbbá: ha valamiben nincs meg e világnak a figurája, elvész. Továbbá, a lélekben magasabban [van], ha a lélek csúcsa az angyali fényhez csatlakozik. Másodszor: ügyelj arra, hogy a kép, amennyiben valakié, elméletben sem választható el attól, akinek a képe. És még az elsőhöz jegyezd meg, hogy ahol kép van, oda semmi sem jut be, csak egyedül Isten és mások szerint egyedül a teológiai erő, amellyel Isten működik. Ezekiel: „Láttam az Úr házában a zárt kaput.”[463] A láthatatlan Isten házában. János: „Istent nem látta soha senki.”[464] Senki: egy ember sem. Exodus: „nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.”[465] Sohasem. Vagyis időben nem, aminek a különbsége a „sohasem”. Következik: „az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya {222} ölén van.”[466] Az egész teremtésnek az elsőszülötte; vagyis, akit minden teremtménynek mintaképül állítottak, hogy ahhoz tegye hasonlóvá magát; ahogyan a festő egy képet állít a tanítványa elé, hogy ahhoz hasonlóan dolgozzék. Ezért Augustinus szerint minden teremtményben van hasonlóság, a kép pedig csak az értelmesben, avagy az elsőszülött minden teremtett lény elé való. Nyilvánvaló tehát: kié ez a képmás, hiszen a láthatatlan Istené. Hátravan még, hogy lássuk, hogyan válunk hozzá hasonlóvá. Erre tanít az apostol: „A férfi nem köteles a fejét befödni, mert Isten képmása és dicsősége”,[467] és: „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.”[468] Ugyanis mindig kétszeresen változunk át. Először, mert megszűnik az első forma. Másodszor, mert felülemelkedik, és minden formánál magasabb. A fénytől fénnyé; azaz a természetes fénytől természetfölöttivé és a kegyelem fényétől végül a dicsőség fényévé. Vagy ekként: ha egyszer a lélek isteni megvilágosításban részesül, de testi dolgok alakjában elrejtve, tehát vágyakozik arra, hogy ettől a fényességtől átmenjen a magánvaló fényességre, mindaddig, míg abban eljut ahhoz, „aki megközelíthetetlen fényességben lakik”.[469] Ezért következik az idézetben: „az Úr Lelke által.” Következik: „és felirata.” Apokalipszis: „A győztest oszloppá emelem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet.”[470] Gondold meg egyenként, hogy befogadhasd!

„Kinek a képe ez?” Ügyelj erre: kép. Először is hasonló. János: „Hozzá hasonlóak leszünk”. Istenhez pedig az hasonló, aki egyetlen teremtményhez sem válik hasonlóvá. Vagyis aki mindent odahagy, aki a hegyen átváltozik Krisztussal. Istennek pedig az a sajátossága, hogy nincs hozzá hasonló vagy hasonmása. Másodszor hasonlónak kell lennie természete és faja szerint. Bizony, amennyire lehetséges az egyénben, semmiben sem ismerhető meg önmagában, hogy kinek a hasonmása. Mert ahhoz és aszerint alakul. Ezért, harmadsorban, Augustinus szerint az egyenlőségben rejlik a kép tökéletessége. Negyedszer, legyen annak a lenyomata és öntvénye, akié. Ötödször, hogy minden, ami idegen, kívül esik a kép fogalmán; mint például a kő, a festék és minden efféle. Ezért Arisztotelész szerint, Platón ellenében a dolgot fajtája és nem ideája által ismerjük meg. Ezért ötödször és a már fent mondott második pont szerint, a kép azzal együtt, akié, nem számít, s ezek nem is jelentenek két szubsztanciát, hanem egyik a másikban van, és: „Én vagyok az Atyában és az Atya bennem van”. Viszont: az igazságos az igazságtól formális függéssel függ, nem mint olyantól, ami idegen vagy rajta {223} kívüli más, más, mint ő, tőle idegen. És ez a kép hatodik sajátossága. Hetedszer: következésképpen a képnek egyedül értelmi természetűnek kell lennie, ahol tökéletes visszatéréssel tér vissza magába, és a szülő a szülöttével vagy a fiával kölcsönösen azonos, és kölcsönösen egymásban találja meg a másikat. Nyolcadszor: jegyezd meg, hogy ahhoz a képhez, amely valóban megfelel az ábrázoltnak, szükséges, hogy semmi se hiányozzék abból, ami megvan az ábrázoltban, és hogy semmi se maradjon el, s ne is legyen több, mint ami bármelyikükben megvan. Tehát semmi se hiányozzék abból, ami megvan Istenben, semmi se maradjon el abból, ami bármelyik teremtményben megvan.

(Opus sermonum: Texte aus der deutschen Mystik, ed. A. SPAMER, 1912)



[455] Lk 2,7.

[456] Oriens – ez a következő, idézett bibliai helyek közös kulcsszava. A Malakiás-szövegben: orietur sol iustitiae, a Lukács-evangélium szövegében: Visitavit nos Oriens ex alto. A fejtegetés magva: Krisztus mint fény, kelő Nap.

[457] Mal 4,2.

[458] Lk 1,78.

[459] Parafrázisok a János-evangélium prológusára, Jn 1,14.

[460] Jn 1,5.

[461] Mt 22,20.

[462] Kol 1,15.

[463] Ez 44,1 („Ekkor a szentély külső kapujához vezetett, amely keletre nézett, de zárva volt.”) változata.

[464] Jn 1,18.

[465] Kiv 33,20.

[466] Jn 1,18.

[467] 1Kor 11,7.

[468] 2Kor 3,18 (a Vulgatában: in eandem imaginem transformamur a claritate in claritatem – képévé változunk át a fénytől fénnyé; a további fejtegetésnek ez az értelmezés az alapja).

[469] 1Tim 6,16.

[470] Jel 3,12.